Sharlotte

Egy átlagos nap volt rengeteg tanulnivalóval és órával. Igazán unalmasak a vizsga előtti időszakok. Én könnyen beszélek, mivel hát még elsős vagyok, és vannak a nálamnál nagyobb ötödikesek, akik  lázasan készűlődnek a záróvizsgáikra. Szerintem, saját véleményem akik igazán tanulnak azok, már rég elfelejtették az alvás fogalmát. Kicsit sajnálom őket, bár már félek a sajátomtól. A szobámban elmélkedve hirtelen egy bagolyra leszek figyelmes az ablakomban. Kinyitom és beengedem szegény állatot. A lábára egy nagyon apró pergamen darab volt kötve. íroja nem vitte túlzásba a fogalmazást.

                          Menj a rétre, este fél 8-ra!

Ki lehet? Miért pont a rétre. Kérdések százezrei fogalmazódtak meg bennem. Erre a kis pergamen lapra ki sem férne. Hosszas gondolkodás után azt vettem észre, hogy már lassan 8 óra van. A délutánok hamar elröppennek a diákok életében. így volt ez a mugli iskolában is. Bár ott közel sem volt ennyire nehéz dolgom, mint itt. Felöltöztem melegen majd a széllel szembeszállva a rétre indultam. Félelmetes volt a rét és környéke. Senkit nem láttam sehol. Körbejártam a réten a rét közepe fele indultam, de még mindig sehol senki... Nagy kár. A kérdésekre válaszok nem érkeznek. Mi volt ez az emberi hang? Ráadásul egy bagoly is huhogott. A mugliknak van egy olyan mondásuk, hogy ha egy bagoly huhog meghal valaki. A mugliknak nincsenek alátámasztott érveik ezzel kapcsolatban, de mivel eszembe jutott félni kezdtem, szóval nem féltem csak megijedtem. Hátrálni kezdtem. A rét szélén most biztos röhögnek rajtam a nagyok, bárcsak el sem jöttem volna. A kastélyban most mennyivel jobb lenne. Ekkor egy kisebb szintkülönbséget éreztem. Szuper, egy lyuk. De azt hiszem nem vagyok egyedül. Hasamra estem és szemben találtam magam egy navinés lánnyal. Még nem ismerem, messziről láttam. Sikerült alaposan bele gabajodnom, bár ezt nagyon nem bánom. Biztos kellemetlenül érezheti magát.
-Nem zavar, hogy beugrok?

Sharlotte

Elég kényelmetlen volt, de ezt próbáltam jobbá tenni, sajnos elég sikertelenül a helyzet ráadásul egyre rosszabb volt. Próbálkoztam szembe kerülni vele, mert úgy véltem, hogy úgy jobb lesz. Addig forgolódtam, míg, már szerintem vele szemben voltam.
-Sharlotte, bár a holdfény miatt nem látom az arcod, de biztos csinos vagy ha már így beléd estem.
Ilyen helyzetben az emberek 99%-a bepánikolna. Velem sem volt ez így, de azt tudom, hogy ilyen nyomasztó helyzetekben meg kell őrizni a hideg vért, és oldani kell a feszültséget.
-Jól vagy? Nem fáj sehol?
Most nem az a lényeg, hogy én hogy vagyok. Nem is érdekel. Iszonyatosan fáj a fejem, valószínűleg vérzik is. Nem tudom megnézni, mivel kezeim nagyjából Sharlotte feje alatt van. Úgy néz ki mintha megöleltem volna. A fejem csak Ő tudná megnézni, de nem kérem meg. Ki tudja? Lehet úgy bepánikol, hogy egyből elájul, és az nem lenne jó.
-Engem Zsoltnak hívnak, örülök, hogy beléd botlottam. Szeretek emberekkel ismerkedni bár a körülmények nem megfelelők. Az életrajzokat majd elmesélhetjük, ha ki jutunk innen.
~Ha kijutunk innen. A rossz gondolatok csak elterelik a figyelmem. Ezeket kell megpróbálnom kizárni a fejemből. Szép éj szaka lehetne, ha nem egy gödörben, hanem az iskola valamelyik termében találkozhatnék Sharlotteal. Ő vajon hogyan került ide.
-Miért botorkászik egy ilyen fiatal hölgy a kastélyon kívül ilyen késon?
Remélem tetszenek neki a poénok, mi a legjobb módja a feszültség oldásnak?Viccek, pontosan. Megerőltető viccekre gondolni ilyen nyomasztó helyzetben. Nem baj ha én félek, a lényeg hogy sugározzon rólam a magabiztosság. Véleményem szerint ez sikerül. Ha én magabiztos vagyok akkor a lány is nyugodt, következik én is nyugodt vagyok.

Sharlotte

Itt, a gödörben, kilátástalanul. Sok horror sztori kezdődhetne így. Szerencsére itt van velem Sharlotte. Egy lánnyal nem biztos, előnyös együtt lenni. A kastélyban majd talán rólunk fognak pletykálni, hogy mit is csináltunk kettesben abban a mély gödörben.
-Sajnálom, hogy rád estem, próbáltam nem megsérteni, de túl váratlanul ért. Jobban lennék ha kijutnánk.
Még mindig a lány feküdt a földön én felette tartottam magam a kezeimmel, hogy ne nyomjam össze túlságosan. Ez a lyuk borzalmasan kényelmetlen egy ember számára, de sajnos mi ketten vagyunk, mármint örülök, hogy nem egyedül kell itt legyek, de kellemetlen a helyzet.
-Sok jó ember kis helyen is elfér.
A feszültségoldás szándékát még mindig fent tartottam. A fejem még mindig fájt, de szerencsére még eszméletemnél voltam. Eddigre sikerült annyira megnyugodnom, hogy gondolkozni kezdtem hogyan tudnánk kijutni, ebből a nyomasztó és kényelmetlen helyzetből.
-A bajban kötött ismertségek hosszú ideig fog tartani.
Szerintem. Sokszor volt velem olyan, hogy a lehető legrosszabbkor jött ismertségek  sokáig meghatározták az életemet. Az idő olyan lassan telik, hogy a fű növése ilyenkor izgalmas lehet. De mivel a föld alatt vagyunk, még füvet sem látok sehol. Ha látnék sem érdekelne, mivel épp egy gödörben vagyunk. Ráadásul a kezemmel támasztottam magam ki, ezt pár óráig bírni fogom, de mi lesz ezután? Ráadásul rendkívül hideg van, jó, kabát van rajtam, de akkor is hideg van. Talán össze kell majd bújnunk, azt azért nem bánnám.
-Fázol?
Ekkor enyhén szédülni kezdtem, de a hideg visszahozott tudatomba, a fejem sajgott ahogy csak tudott. A fejemen még mindig éreztem, hogy egy tócsa szerűség van, remélem nem komoly.
-Te is kaptál levelet? Komolyan? én is kaptam, hogy legyek itt 8 órakor.
Valaki nagyon alaposan meg akart tréfálni bennünket, de ez nem jó tréfa, sőt, nagyon is rossz. De ha már itt vagyunk fel kell találni magunkat. Csak sikerüljön...

Sharlotte

Az éjszaka leple alatt sok állat talál menedéket. Remélhetőleg a gödröt amiben Sharlotteal vagyunk egyik sem fogja megtalálni. Viszont ezt sem lehet megjósolni. Csak reménykedni tudhatunk, a remény itt most a legerősebb fegyverünk lehet.
-Én attól még most is szégyenlem magam. Bizonyára megütöttelek, és hidd el elöntött a maró szégyen.
Ez így igaz, nagyon kellemetlen volt egyáltalán beesni ide, ráadásul egy lányra, aki elég csinos, de nem is ismerem eléggé. Szerintem senkinek nem volt ekkora balszerencséje, hogy késő télen beesik egy gödörbe ahol ráadásul nem is fér el egyedül sem, nem hogy még egy társával. Még mindig nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel. A mugli világban nem voltam cserkész, hogy fellegyek készülve ilyen váratlan pillanatokra, helyzetekre. Ráadásul ki gondolta volna, hogy beleesek. Egy kora esti találkozóra hívott meg valaki, és én egy lyukat fogtam ki, amibe betudok esni. Ki lehet ez a gonosz aki miatt itt vagyunk?
-Nem ismerjük egymást, ezért nagy a valószínűsége, hogy nincsenek közös ellenségeink.
De attól még mégis itt vagyok a lánnyal. Ekkor megint megszédültem egy kicsit, ennyire beverhettem a fejem? Nem hiszem. Attól még előfordulhat. Remélem, hogy ennek most már vége és nem lesz következménye. Ekkor a szemeim előtt egy csepp gördült le, majd még egy egyenesen Sharlotte arcára. Igaz, ez csak egy vicc, és nem fog esni.
-Én vérzek? Nem, biztos, hogy nem... Remélem... Nagyon bevertem a fejem. Sharlotte ne ijedj meg, kérlek nézd meg a fejem, véres? Szerintem igen, de ne félj. Jól vagyok.
Még. Rámosolyogtam a lányra és vártam mozdulatait.

Sharlotte

A hideget már eléggé megkezdtem szokni. Nem sokat tudok tenni ellene. Meg amúgyis ami nem öl meg engem az csak megerősít. Eléggé kilátástalan a helyzet, szerintem kezd biztossá válni, hogy vérzem. Egyre gyakrabban érzem a szédülést, egy kicsit rosszul is vagyok, de szerintem, remélem nem vesztem el az eszméletem. Könnyen rosszul lehetünk ha félünk, hogy rosszul leszek. A félelemtől való félelem.
-Akkor jól megszívtuk. Éjszaka az iskola területén kívül, ha egy tanár megtudja akkor szívjuk meg igazán.
De még mennyire. Nem lenne jó büntetésben lenni, hisz nem is tettünk semmi rosszat. Egy ilyen gödröt nem lehetett könnyű hamar kiásni, bár ahogy elnézem nem sokat törődött azzal, hogy odalent kényelmesen elférjenek ketten. Ráadásul egyikünk sem alacsony.
-Vajon hogyan kerülhetett ide? Nekem sincs ötletem.
De ez nem is jó poén. Ráadásul nem is láthatnak. De akkor miért szivattak meg?  Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem, de nem vagyok benne olyan biztos, hogy akár felére is választ kapok.
-Ez nem jó, hogy vérzem.
Nem valami nyugtató, bár az nagyon jó, hogy Sharlotte nem fél. Nincs értelme félni hisz eszméletemnél vagyok. Szerintem egy előny ha az ember megtudja nyugtatni magát veszélyes helyzetekben. Ha nyugottak vagyunk hozhatunk megfontolt döntéseket, ami rendkívül előnyös. Lassan telnek a percek és valószínűleg még hosszú ideig itt fogunk maradni. Jó lenne ha fellehetne gyorsítani az időt. Én még nem hallottam ilyen varázslatról. Az idő lassan telik, de ha játszunk feledjük az idő múlását.
-Nem játszunk valamit?
Hogyan jussunk ki? Mondjuk ha kiabálnánk? De lehet Sharlottenak nem tetszene és nem hallanának meg. Ha feltudnék állni akkor sem tudnék valószínüleg kimászni ebből az egérlyukból.
-Ezért szeretnék játszani. Múljon az idő, mert nincs ötletem.
Játék közben hátha jobban tudok gondolkodni.

Sharlotte

Mi lesz velünk? Kezdek bepánikolni. Nem erről álmodtam, Sharlotte szimpatikus de elég magas, ami alapvetőleg nem lenne gond, de itt ebben a helyzetben, ebben a gödörben a fél centiméter is nagyon soknak számit. Ekkor Sharlotte kiborult, mivel    nem tetszett neki, hogy játszani szeretnék.
-Sajnálom, akkor unjuk itt magunk. Nekem már fáj a fejem.
Nagyon fáj a fejem, ráadásul vérzem is, most nincs erőm gondolkodni azon, hogy mit  tudjak tenni nnak érdekében, hogy kimásszak. Elég mély a gödör, csak egy fenti megmentő tudna segíteni.
-Semmi baj.
Miért kezdett el mozgolódni Sharlotte? Örülök, hogy neki van annak egész lelki ereje, hogy meneküljünk ki. Belevaló, és örülök, hogy ilyen szorgosan próbálkozik.
Ez jó ötlet amit Sharlotte mond, csak nem vagyok biztos valamiben.
-Tetszik az ötlet, de nem azt mondtad, hogy fáj a lábad?
Ha most valaki egy létrát eresztett volna le, annak sem tudtam volna örülni. Teljesen elöntött a búskomorság. Holnap biztosan keresni kezdenek minket, mivel eléggé feltünő lesz, hogy hiányzunk. Legalább is remélem. Lépteket hallok. Biztos csak képzelődöm.
-Sharlotte látod ezeket a lépteket?
Ezzel visszajött az életkedvem, és gondolkodni kezdtem. Kiabáljunk.
-Segítség! Van ott valaki?! Hahó!

Lányok

Felcsillant, egy enyhe reménysugár amitől boldog voltam. Nem kell akkora erővel gondolkodnunk ha jött a megmentő. De, lehet, hogy ez a jómadár, aki a levelet írta. Előfordulhat, hogy csak nevetni jött ide.
-Bocs, csak már gondolkozni sem tudok, azt szerettem volna kérdezni, hogy hallod-e.
Ez kínos, de nem érdekel, ha ki tudok jönni a gödörből. A hang gazdája már rendkívül közel volt a jukhoz.
-Vigyázz! Gödör!
Megnyugodtam, mikor meghallottam Leonie csilingelő hangját, ami most sokkal szebb volt, mint bármikor máskor.
-Leonie, félre értetted! Csapdába estünk!
Ekkor láttam, hogy Sharlotte könnyedén kimászik. Ez zene szemeimnek. Rendkívül meg örültem, hogy kint vagyunk. Ekkor neki térdeltem a ödör falának, és kezemet nyújtottam Leonienak. Mivel segített, ki tudtam mászni. Nem kellett húzzon, mivel mászni tudtam, csak nagyon szédültem, és rosszul voltam. Már nem láttam Sharlotte-ot. De szavaiból tudtam, hogy segíségért indult. Ott álltam Leonie előtt de nagyon-nagyon szédültem. Lefeküdtem, mert nagyon rosszul voltam.
-Leonie!
Mivel már kijuttam a gödörből megnyugodtam. Ekkor hangom elhalkult, egy haldokló hangján szóltam a lányhoz.
-Nem tudod elhinni, mennyire örülök, hogy itt vagy.
A tudat, hogy Leonie itt van nyugtatott. A fejemből folyt a vér, én meg szédültem. A vörös már megérdemli, hogy elmondjam neki titkom.
-Szépség! Megmentettél. Emlékszel? Nem akartad elfogadni a medált. Most kiérdemelted. Ott van a bal zsebemben, vedd ki.
Szóltam Leonie-hoz elhaló hangom. Nálam volt az ékszer mindig, amiután Leonie nem fogadta el. Nagyon nem örültem, hogy nem vette el most elveheti.
-Nem baj ha kicsit lehunyom a szemem? Nagyon rosszul vagyok. Kicsit menj álj távolabb, nehogy véres legyél. Kár lenne a ruhádért.
Lassan lélegeztem, szemem behunytam. Sajnálom, hogy Leonie így lát, gyengén, erőtlenül. Tudom, hogy nem fogok meghalni, de nagyon fájj a fejem és vérzik. így hogy lehunytam szemem, legalább nem láttam, hogy szédülök.
-Vedd fel a medált.
Ha felveszi, kinyitom a szemem és azt mondom:
-Jól áll rajtad, Tündérlány! Szeretlek!
Majd jó nagyot sóhajtottam, mintha lelkem leheltem volna ki, és elájultam.

Sharlotte
április 3. 18:00

Az iskola szokásosan kezdődött. Találkoztam régi ismerősökkel, láttam új arokat. Különösebben nem ismerkedtem meg senkivel, de jó érzés volt újra látni a szobatársaimat, Ericet és Woodot. Éppen a szobámban pakoltam ki dolgaimat, amiket otthonról, vagy a balatoni nyaralásról hoztam. Az egyik pillanatban azt láttam, hogy egy bagoly kocogtatja az ablakom.  A lábára kötve egy levél volt, ami nekem volt címezve. Kibontottam a levelet, és láttam, hogy egy másik kedves ismerősöm hívott meg egy találkozóra a vadőrlak környékére. Abbahagytam a  pakolást és kiválasztottam egy sötét farmernadrágot, egy kényelmes sárga inget, és egy fekete szövetkabátot. Mikor először találkoztunk szintén egy levél miatt mentem ki. De akkor nem volt feladó és mégis bátran mentem ki. Miért ne mennékmost? Hisz Lotte hívott meg. A szobámból elindulva, a klubhelyiségen át elmentem a vadőrlakhoz. Majdnem senkivel sem találkoztam az út közben, és akivel találkoztam azokat nem is ismertem. Valószínüleg még. Magamhoz vettem egy szál vörös rózsát, egy kis ajándék képpen. Nagyjából hat órára érkeztem meg, de Shar már ott volt. A kis pontos, mosolyogtam szolidan. Már nem voltam messze tőle, és csak sétáltam felé nyugodtan.
-Szia! Hogy vagy?
Odaléptem a lányhoz, és megöleltem. Majd adtam neki egy kis, említésre sem méltó puszit, majd odaadtam neki a virágot.. A levélben az állt, hogy beszélni szeretne velem. Erre kíváncsi vagyok.
-Örülök, hogy újra látlak! Miről szeretnél beszélni?
Majd körülnéztem egy ülőalkalmatosság után. Jó lenne leülni, kitudja mit szeretne mondani Lotte, de ha nincs ahova leülni akkor majd állva hallgatom meg.

Lotte

Kíváncsian figyeltem Lotte minden mozdulatát, mert úgy éreztem, fontos gondolatokról szeretne beszélni, és ebben a komoly beszélgetésben szívesen vettem részt. Ahogy láttam; meglepődött a rózsán, pedig csak szerettem volna, hogy örüljön.
-Köszi, jól vagyok. Hiányozni fog Fédra néni.
Elnéztem Lotte feje mellett a semmibe. Nem szerettem volna, hogy lássa a szemeimben a szomorúságot.
-Lotte, ez jó vicc.
Mosolyogtam, majd ahogy újra végig gondoltam; nevetni kezdtem, de csak szolidan. Nem szeretném megsérteni a lányt.
-Bocs.
Végig hallgattam Lotte-t, bár nem értettem vele egyet.
-Lotte, én nem haragszom meg, tudom te hívtál. Ahogy mondod, ez nekem sem tetszik. Nagyon, de nagyon nem tetszik.
Elgondolkoztam a történteken.
-Legyünk optimisták. Most nem vagyunk egy gödörben, kényelmetlenül.
Ez igazán megnyugtatott. Az is nyugtat, hogy tízig még sok idő van, így ha Amira el is kap minket, nem büntethet meg. Az aztán tényleg nem lenne igazság.
-Mi legyen? Pedig túl értékes ez az este ahhoz, hogy ne csináljunk semmit, nem gondolod?
Elkezdtem gondolkodni, majd megszólaltam.
-Tuti régebb óta vagy itt, mint én... Nincs valami ötleted, hova mehetnék? Én imádom a természetet, nekem az sem lenne gond, ha itt kint maradnánk... kettesben... a holdfény alatt...
Ránéztem Sharlottera, és próbáltam szemkontaktusba lépni vele. Jó, tudom, Eric a barátja, de miért ne férhetne bele egy kis flört? Vagy annál több? Eric úgy sem tud meg semmit. Ezekre a gondolatokra gondolva kezdtem rájönni, milyen szép is Lotte, főleg így, hogy a Nap már lemenőben van. Az utolsó sugarai megcsillantak gyönyörű arcán. Csak ketten, és a természet.

Lotte

Valaki már megint szórakozik velünk. Ezt nem hiszem el, nem ez volt az első, és nagy valószínűséggel nem is az utolsó. Sajnos. Elgondolkoztam a lehetőségeken. Eric biztosan nem. Ő nem szeretné, hogy Lotte-val szenvedjünk a gödörben. Meg nem is csapná be azzal, hogy én írtam Lotte-nek és fordítva. Ez így nem mehet sokáig tovább. Van egy olyan érzésem, hogy valahol itt is van egy gödör...
-Lotte, elhiszem. Bocs a gyanúsításért, csak tudod... a levélen írta.
Ekkor jutott eszembe, hogy a levelet véletlenül a kabátom zsebében hagytam. Belenyúltam a zsebembe, de az nem volt ott. Akkor rosszul emlékezem rá. No, de nem olyan nagy gond. Neki nem tetszik?
-Lotte, hidd el; nekem sem tetszik.
Mondtam kicsit nevető hangon. Ezekben a pillanatokban, csak néztem Lotte-t. Varázslatos volt, bár azt hiszem: rosszat mondtam. Szóval hangosan gondolkoztam? Ez nem lehet igaz. Pedig csak véletlenül futott ki a számon.
-Bocs, hangosan gondolkoztam. Miket mondtam? Nem durva, ugye?
Remélem nem fog hülyének nézni. Kezdem megkedvelni, nem tudom miért. Vagyis sejtem. A tiltott gyümölcs mindig a legédesebb. Emiatt nagyon szégyenem magam, de most mit tegyek? Magamban mosolyogtam, de nem mutattam ki. Biztosan megbántanám, és ezt nem szeretném.
-Lotte, ha már kint vagyunk, ne pocsékoljuk el az időt.
Belenéztem mélyen a szemébe. Varázslatosak, elmélyültem barnás-kék szemeiben. Nem tudtam levenni róluk az enyémeket. Elmélyültem, mintha tengerbe néznék. Ilyen szépeket még soha nem láttam.
-Lotte, gyönyörűek a szemeid. Nincs kedved sétálni? Korán van még. Jó lenne beszélgetni veled.
Megfogtam a derekát, és a szemébe néztem.
-Merre induljunk?
Mosolyogtam.

Lotte

Biztos, hogy valami olyat mondtam, amit meg kellene bánjak. De miért bánnám meg, ha azt sem tudom mit. Nem igaz? De, igen. Azért igazán érdekelne, mit mondtam, de borzalmas lehetne, ha tudnám, mit mondtam. Szerencsére tisztázni tudtuk a leveles dolgot. Biztos jó lesz ez a séta, csak azt tudom remélni, hogy most nem találunk egy gödröt.
-Gondolom. Elég furcsán nézel, szerintem jobb, ha nem tudom, hogy mit mondtam.
A helyzet súlyával nem törődve mosolyogtam azon, hogy mennyire nem figyeltem erre, hogy ne gondolkozzak hangosan. De mit tegyek? Egészen elvarázsolt, ahogy nézett, csak amióta furcsán néz, azóta... furcsa. Min gondolkozik így belemerülve? Van az arcomon valami? Vagy a kabátomon? Nem hiszem... Tényleg ilyen durva? Tönkreteszem ezzel az idegeimet. Most már nem érdekel.
-Akkor ne menjünk.
Ejha, elég gyorsan változnak a gondolatai.
-Igen, bizony sétálni.
Ezen is csak mosolyogtam. Pontosan eltaláltam a hangsúlyt, ezen biztos ő is nevetni fog. Az irány amerre mutatott szimpatikus volt.
-Rendben. Menjünk arra.
Ahogy elindultunk, gondolkozni kezdtem. Fogjam meg a kezét? Muszáj elcsábítsam, hisz gyönyörű, mint bármely gyémánt a Földön. Káprázatosan néz ki mindig. A magassága sem zavar. Amikor szőke haján megcsillan a fény, én meg elolvadok. Ekkor elhatároztam, hogy megfogom a kezét. Gyönyörű, mint a napnyugta, mint, mint... Leonie... Úristen?! Mit teszek? Milliméterekkel Lotte keze előtt kapom el a kezem. Lehet, picit hozzá is ért.
-Lotte, nincs kedvem sétálni. Hazakísérlek. Szerettelek volna elcsábítani téged, de eszembe jutott egy nálad is gyönyörűbb ékszer. A világ legszebb ékszere, és érte ver a szívem. Mindennél jobban szeretem Leonie-t.

Leonie

Miért szeretem én ennyire a vörös gyönyörűséget? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy teljesen elvarázsolt. Akkor is szeretném, ha nem nézne ki ilyen jól. Jó a természete, élvezet vele lenni. Tudom, mindent meg kell tegyek, mert belehalnék, ha mást szeretne. Nem lenne értelme az életemnek nélküle. Ezért is határoztam el. Ő mindig, és mindig a mesebeli szőke hercegre várt. Ezért festettem a hajam szőkére. A mai nap nem voltam órákra. Egész nap erre készülődtem. Hozattam egy fehér lovat, egy ismerősömét. Gyönyörű ló, szép a szügye, gyors. Nem az én lovam, mert ami nekem van az barna. A hatás kedvéért a fehér mellett döntöttem. Egész nap vele foglalkoztam. Lecsutakoltam, és próbáltam megszokatni vele magam. Még nem ismer engem igazán, ezért több stílusban próbáltam ki. Csak ámulni tudtam, kivételes ló. Mikor az idő már eltelt elővettem egy pergament, és írni kezdtem. A levelemet Leonie-nak címeztem:
Leonie, miután ebédeltél, kérlek gyere le a rétre. Szeretnék találkozni veled. Kényelmes ruhába öltözz, amit nem sajnálsz, ha elszakad. Ne öltözz ki, te bármiben is vagy, gyönyörű vagy. Nem fogod megbánni. Zsolt P.
Miután befejeztem levelem, egy bagollyal elküldtem. Míg vártam, galoppolni kezdtem Jeges Fuvallattal, mivel ez a ló neve. Minden készen áll. Fuvallat fel van nyergelve, le van csutakolva, és meg is van etetve. Minden lány szereti a lovakat. Szerintem Leonie az elején kicsit félni fog, de bátorítani fogom. Kicsit magas Fuvallat, de segítek felülni Leonie-nak. Minden tökéletesen el van tervezve, minden tökéletesen kell működjön. Ha fele olyan jó lesz ez a találka, mint ahogy én szeretem Leonie-t ez a délután tökéletes lesz. Az almák félre vannak téve, ha Leonie megeteti nem fog annyira félni. Nagyon magas ez a ló, lehet ilyen magasat nem is látott. Én egy bő inget vettem fel, egy bő szövetnadrággal. A hajamat is növesztettem már egy ideje, már nagyjából vállamig ér, ami jól van fésülve. Csak azt remélem nem fog a szemembe hullni. Az nagyon kellemetlen lenne. Valószínüleg előre lassan fogok menni majd gyorsabban. Magamban mégegyszer elmondam aa verset, amit Yar írt, hogy elmondjam Leonie-nak.Ezután vágtatni kezdtem. Majd újra galopp. Ezt addig, amíg Leonie megérkezik.

Maid Café

Az éjszaka nem tudott aludni. Próbált, de nem sikerült neki. Nagyon fáradt volt, de tudta kötelessége kimenni a rétre. Eredetileg kint kellene legyen, de mire odaér már bent kell kiszolgálja ügyfeleit. Elég fura ötlet. Próbál settenkedni, úgy tesz, mintha eddig is itt lett volna. Rejtőzködik az ügyfelek elől is, ami nem biztos, hogy sikerül neki. Nagyon rossz kedvében van, akárkit kell kiszolgáljon nem lesz része szíves fogadtatásban. Elvonult a pult mögé, ahova leült. Most sikerült elaludnia. Reménykedik, hogy ügyfelek nem jönnek.  

Szelniczky Mínea

Reggel a klubhelyiségből indultam. Egész nap a kastély körül sétáltam. A fénylő lelkek udvara szimpatikus hely volt ismerkedni. Egész nap, csak körbe mentem, néha barátokkal találkozva. Estefele megpillantottam egy lányt.
-Szia! Nincs kedved sétálni?
Csábítóan mosolyogtam a lányra.
-A nevem Zsolt, és téged hogy hívnak?-
Még egy helyben álltunk, de amint pozitív jelt kaptam elindultunk a lánnyal sétálni.  A lány szerintem jól nézett ki. Örültem az újabb ismerkedésnek.
-Melyik házban vagy?-
A nap narancssárga sugarai megszépítették az eget. A pillanat nem tarthat sokáig, mivel lassan este van. Miután minden kérdésére választ kapok kihasználja a romantikus pillanatot egy hülye kérdéssel, ami egy kérés inkább.
-Mesélj magadról! Mindent, amit fontosnak tartasz!
Majd egy bátorító mosollyal, érzékien megfogom a lány kezét. Remélem, hogy a lánynak nem lesz ellenére, és kíváncsian várom meséit. Aktívan részt veszek benne, meglepődök, és lassan a szökőkút fele irányítom a lányt. Ha meséjét befejezi:
-Szereted a fénylő lelkek udvarát? Olyan gyönyörű! És a szökőkút!-
Mindvégig mosolygom, ezzel próbálom bátorítani a lányt.

Amira

A faluból jöttem az iskola fele. A ruhám nem állt jól rajtam, de nem érdekelt. A csárdában jártam, és vajsöröket ittam. Valószínüleg kicsit többet, mint amennyit kellett volna. Nem volt kedvem visszamenni az iskolába, ezért megittam még kettőt. Nem volt bajom, csak kedvetlen voltam. Lassan, jókedvűen indultam visszafele. Az iskoláig nem találkoztam senkivel. A csárdában hagytam az időérzékem, vessző ezért azt hittem, hogy már rég elmúlt takarodó. Egyenesen, lassan ballagtam az út mellett, nehogy észrevegyen bárki. Már láttam magam előtt az iskola kaput, és a közelében egy bokrot, amiből füst szállt. Tudtam, hogy nem ég, így rájöttem, hogy valaki cigizik odabent. Amira... Nagy ívben kikerültem a bokrot, úgy hogy a háta mögé kerüljek. Észrevettem Amirát, és óvatosan odalopóztam. Majd egy váratlan pillanatban beléptem a bokorba. Ha Amira éppen szívta a cigijét, akkor kiveszem a szájából, és azzal a váratlansággal egy érzéki csókot adok neki, átölelve őt, a csókót biztosan élvezné, ha nem ebben a szituációban, és nem tőlem kapná, legalábbis szerintem. Ha nincs a szájában és a kezében van ott hagyom. Majd mielőtt eltolna magától, abbahagyom a csókot, elveszem a cigijét és jó nagyot szívok bele, amit magam elé fújok. Amira bizonyára észre fogja venni a vajsör illatát, de nem tudom zavarni fogja-e őt. Nem számítok rá, hogy baj lesz ebből. Ezután leülök mellé és átkarolom derekát. Elhelyezem magam a lehető legkényelmesebben magam a bokorban.
-Mit csinálsz itt?-

Mira

Még időben betudott ugrani a bokorba, de még így is eléggé megázott. A bokor sem volt teljesen kényelmes, de egy cseppet sem zavart. Az eső különösen hideg volt.  Ennek következtében a föld is jeges érintéseket küldött felém. Ezen gondolkozva Amirára gondoltam. Lány, biztos fázik. Levettem a felsőmet és a lábára terítettem.
-Nem szeretném, hogy megfázz.-
Én rövidujjú polóban sem fáztam. Nem értettem az okát. Reméltem, hogy a lány nem betegszik meg.
-Ki vagyok én? Zsolt.-
Feleltem kurtán. Nem szerettem volna magyarázkodni, mert nem láttam értelmét. Bővön elég, amennyit mondtam. Felháborít második kérdése.
-Eleget.-
Amira puha keze, akár egy angyalé. Végighúzta az arcomon, és ez élvezettel töltött el. Ahogy végighúzta  a kezét megfogtam azt, majd egy rövid kézcsókkal ajándékoztam meg. Még mindig úgy tűnt, mintha fázna, ezért megpróbáltam közel húzni magamhoz, úgy, hogy háttal a hasamnál legyen. Erősen öleltem, nem akartam elveszíteni. Jól esett a közelsége. A szájam a füléhez emeltem, és bátorítóan súgtam bele.
-Ne félj! Nem vagyok vámpír!-
Majd nyakát csókolni kezdtem. Finoman. Nagyln figyeltem arra, hogy Amira élvezze. Majd finoman harapdálni kezdtem azt. Szorosan öleltem a derekát, majd ismét súgtam.
-Ne félj! Vigyázok rád!
A sár lassan, de biztosan folyt a bokor alá, de nem zavart.

Amira

Örültem, hogy jól esett Mirának a felső, és annak is, hogy mostmár nem fog megfázni.  Élveztem a haja illatát, a társaságát, a közelségét. Az eső elkerülte figyelmem, és csak a lányra figyeltem. Így éreztem minden apró mozdulatát. Figyeltem rá. Mondataira nem válaszoltam, mert nem éreztem szükségesnek. A kérdésére viszont annál inkább.
-Nem gondolom.-
Majd hatásszünetet tartottam szavaim között.
-Tudom.-
Valószínüleg megfogja lepni a válaszom, de ezt gondolom. Majd ismét egy hosszabb hatásszünetet tartottam.
-De nem érdekel, mert itt vagy velem.-
Majd egy puszit adtam az arcára. Jobb kezemet kiszabadítottam kézfogásából, és simogatni kezdtem. Mindenhol. Benyúltam a ruhája alá és a hasát círógattam.
-Nagyon vizes vagy. Nem tetszik nekem.-
Majd a hátam a bokor felé fordítottam, úgy, hogy a hasam a hasához érjen. A testemmel védtem a bokorba becsöpögő esőtől. Rámosolyogtam, és a szemébe néztem, Ezután lehajoltam, hogy testem, a testéhez érjen, a kezeim a vállainál voltak. Az állkapocs csontját követve puszilgattam azt. Lassan, majd gyorsabban, csak úgy, hogy élvezze. A karjaimat a nyakát kitámasztva az aláraktam. Majd felemeltem a fejem.
-Köszönöm, hogy velem vagy.-
Majd megcsókoltam. Az ajkaimat az ajkaira ragasztottam, és ott is hagytam. Nem emelkedek fel sokáig, és próbálom élvezetessé a pillanatot. Közben simogatom Mirát ahol csak elérem mindenhol, így szórakoztatva őt. Az eső mégjobban rázendít,

Boróka

Reggel korán felkeltem, hogy a rétre menjek. Mostanában az vált szokásommá, hogy itt levegőzek, és elmélkedem, amíg nem indul be az élet az iskolában. Nyugtató, és imádom, amikor madarak csicseregnek a fülembe, és finom illatok szállnak felém. Még nem találtam társat ehhez az elfoglaltsághoz, de nem is zavar, mert én szerintem pihenni egyedül lehet, távol a világtól. A távolban már látszott a törzshelyem, ahol egy álmosszemű lány ült. Ha jól emlékszem elsős, és talán az eridonba került. Lassan sétáltam felé, nem volt amiért siessek. A mai reggelen különösen szépen myíltak a virágok, mintha érződne, hogy a mai nap különleges. Lépteim sorozatából következett, hogy a padhoz értem. Valószínűleg a lány észrevett már. Nem fogom búnkó parasztként feltüntetni magam.
-Szia! Leülhetek?-
Majd a válaszra sem várva kényelembe helyeztem a hátsó felem.
-A nevem Zsolt. Hogy hívnak?-
Ez olyan furcsán jött ki, de nem tudom, hogy miért. Valószínűleg ebben a darabban nagy szerepet játszott, egyenes főszerepet, az álmosság. Nem beszélgetni jöttem, hanem pihenni. Szeretném átadni magam a pihenés élvezetének, de nem szeretnék bunkónak tűnni, ezért folytatom az ismerkedést.
-Új vagy?-
Sokatmondó kérdés, gratulálok Zsolt, ülj le! Egyes. Én sajnálom, de kicsit sincs kedvem beszélgetni ráadásul álmos vagyok. A földet nézve hallgatom a lány szavait, majd két ásítás között ismét dialógust kezdeményezek.
-Tetszik a kastély?

Hajni

Menekülni készültem az iskola falai közül. Tisztában voltam azzal, hogy nem éppen szabályos, de mondd, kit érdekel, ha úgy sem fog történni velem semmi? Tudok vigyázni magamra, tuti nem lát meg egy prefi sem. Meg mostanában úgyis jóban kezdek lenni a prefektussal. Lásd az alábbi példát: Amira. Szegény lány... Biztos még nem pihente ki Kristófot... Őszintén megsajnáltam, mikor csak úgy elfutott, viszont meg is értettem. Nem hiszem, hogy most, ha látna is utánam jönne. Már távolodtam a kastélytól, és egyre biztosabb voltam totális sikeremben. A sötét farmer, fekete póló, és fekete cipő segített rejtőzködni. Ekkor nem sokkal előttem mozgást pillantottam meg. Ha jól láttam, egy lány az. Szerintem nem veszélyes, és kíváncsi vagyok éppen merre tart ebben az időben. Ha jól látom, arra van egy ház. Nem hiszem, hogy ilyen hamar a faluba értünk, ezért arra következtetek, hogy a vadőrlak lesz az. Miért tart arra? Kíváncsiságom fokozódik, és az agyam követés funkcióra kapcsol. A lány bemegy. Azt hiszem, követni fogom, csak ellenőrzöm ki van bent. Az ablakhoz osontam guggolva, majd benéztem azon. Mikor teljesen biztos voltam benne, hogy csak a lány van bent visszamentem az ajtóhoz. Ezután benyitottam.
-Hahó! Bemehetek?-
Majd beléptem a tágas helyiségbe. Ahogy az ablakból is láttam, hogy csak a lány volt ott.
-Szia! Veszélytelen vagyok. Zsolt Perott. Örülök, hogy megismerhetlek.-
Majd csábítóan rámosolygok. Ha biztos vagyok benne, hogy nem tekint ellenséges objektumnak, a közelébe megyek.
-Mit csinálsz itt ilyenkor?-
Majd a cetlikre nézek. Tuti, hogy nem a vadőr. Mellé állok, és érzékien megsimogatom a hátát mosolyogva.

Hajni

Bátor lépésekkel megyek a lány felé. És bátran, határozottan simogatom meg a hátát, ekkor még nem gondolkodva a következményeken. Rosszul tettem. Tanuld meg Zsolt; előbb gondolkozz, utána cselekedj. Most már tudom, hogy az ismeretlen lány cseppet sem hasonlít Amirára. Puha ajkainak emléke segített kibírni a fájdalmat, és tiszta, meg egy kicsit szerelmes fejjel gondolkozni. Tudtam, hogy csak a pálcám segíthet, amit így szabad kezemmel el is érek. Jobb kezemet a bal vállamra rakom, mintha meg akarnám érinteni a fájdalom helyét, majd visszaeresztve felsőm alá nyúlok, és pálcámat csempészem elő. Közben bal kezemmel próbálok úgy mozogni, hogy szemeit takarjam, amennyire csak lehet. Addig erőlködöm, amíg pálcám biztonságosan a markomban van. Majd, hónaljam alatt átdugva kimondom a varázsigét.
-Petrificius Totalus!

I. eset (ha sikerül):
Megérte a sok gyakorlás. Már tökéletesen megy, mivel csak egy első évfolyamos varázslatról van szó. Büszkén mászok ki szorítása alól. Itt az ideje a magyarázkodásnak.
-Sajnálom, nem akartam ezt a kellemetlen helyzetet. Meg tudsz bocsájtani? Sajnálom, tudom, hogy nem szép dolog rontást küldeni egy lányra, de már tényleg fájt a kezem. Ügyesen használod az erődöt. Büszke lehetsz magadra!-
Bátorítóan mosolygok rá.

II. eset (ha nem sikerül):
Miért nem? Nem értem, pedig a gyakorlás megvolt. Próbálok keménynek tűnni, de nem bírom tovább.
-Bocsánat! Kérlek engedj el!-
Szégyen a meghunyászkodás, de hasznos. Csak abban reménykedem, hogy a lány szíve megesik rajtam.
-Mindenben igazad van, és megpróbállak kiengesztelni. Ígérem!-

Hajni

Vert helyzet. Nincs mit tennem. Imádkozz Zsolt, hogy ennél kegyelmesebb halálod legyen. Már csak abban reménykedhetek, hogy megsajnál. Abban meg reménykedhetek... Már nem érzem a bal kezem. A jobbat sem, de azzal nincs gond, mivel úgysincs meg... Nagy kár... Szólni sincs erőm,  de a veszélyhelyzet adrenalint szabadít fel bennem, hogy megvédjem magam... Szerencsére ennek köszönhetően reálisan tudok gondolkodni. Megnyugszom, és tehetetlenül veszek egy mély levegőt. Egy kis erőgyűjtés után jobb lábamat Hajni lábai közé raktam. Majd tönkretett bal kezemet nem sajnálva megfordulok, addig, hogy a jobb vállam mellkasához szegeződik. Majd tiszta erőmből megfutamodva lököm fel. Nem tudom tud-e reagálni, igyekeztem a másodperc töredéke alatt végig vinni utolsó támadásom. Remélhetőleg a földre esik, és kirúgom a kezéből a pálcáját. Majd térdeimmel csuklóját szorítom a földhöz, de tudom, hogy lábait tudja használni hátam támadására. Ezért hamarosan a fejéhez ugrok, lábaimat a feje mögött összekulcsolva. Majd erőm maradékával fojtogatni kezdem. Tudom, hogy elég kényes pozíció, mert fogait használva a legfájdalmasabb pontomat tudja harapni, de ezt a kockázatot vállalnom kell, majd próbálok úgy fordulni, hogy  teljesen sebezhetetlen legyek. Megállás nélkül fojtogatom. Ebben a helyzetben látom az eltört pálcám, és majdnem rosszul lettem.
-Hogy tehettél ilyet? Mit képzelsz magadról?-
És dühömből erőt merítve szorítom légcsövét.
-Békében elmehetek? Meg persze visszafordítod a rontást?-
Utolsó esélyem. Ez kezd hasonlítani a mugli Mortal Kombat nevű játékhoz, de ezt nem élvezem...

Yvonne

A fiúnak most sem volt kedve aludni, de ágyába azért lefeküdt a látszat kedvéért.  Aztán, mikor  teljes biztonságban érezte magát, óvatos, és nesztelen léptekkel felöltözni indult. Magára húzta egyik kedvenc farmerét, és egy laza pólót. A szükséges melegítő felső is rajta volt már ekkor. A folyosóra ért, és óvatosan a prefektusokat kerülve sikerült a kapun is kijutnia. Egyes folyosókon hangokat, és neszeket hallott, így azokon a helyeken még jobban vigyázott. Sikerült is neki, és kijutott a kastélyból. A kastély körül kóborolt, amikor észrevett egy lepukkant faházat. Imádja az ilyen helyeket. Kiskorában mindig is szeretett volna egy sajátot, de sajnos soha nem sikerült megépítenie. Nagyon örült és szinte gondolkozás nélkül elindult felfele a fára. A lépcsőfokokat gyorsan szedte, és egy pillanat múlva már az ajtó közelében volt. Át is lépett azon, és bent egy hangulatos terret talált. A babzsákfotelek nagyon imponáltak neki. De bent meglátott egy lányt. Meg kell hagyni egy elég csinos lányt.
-Szia!-
~Biztos vagyok benne, hogy nem prefektus, mert ők csak a kastélyban járőröznek. Legalább is, ha jól tudom. De lehet, hogy nincs igazam, és majd jön a bünti. Ez van. De az biztos, hogy nem Amira. Ami minden esetben egy jó hír, méghozzá a lehető legjobb.~
-A nevem Zsolt. Téged hogy hívnak?-
Gyönyörű haja volt, és ízlése ruhát viselt.
-Leülhetek?-
Majd leült az egyik fotelbe, egyenesen szembe a lánnyal. Alaposabban szemügyre vette, és megállapította, hogy rendkívül szimpatikus. A hajáról még most sem feledkezett meg.
-Gyönyörű a hajad.-
A fotel nagyon kényelmes volt, és kényelembe helyezte magát. Nem volt egy könnyű napja. Szinte egész nap tanult a vizsgákra, amik nem ígérkeznek egyszerűnek. Jól fog esni ez az éjszakai beszélgetés, reméli nem zavarja a lányt. Vajon elfogadja, hogy itt van, vagy magányra vágy és zavar?
-Szép vagy.-
~Egy kis bókolás nem árt. Legalábbis szerintem. Ilyen a természetem, sajnálom. Fogadjanak el olyannak amilyen vagyok. Nincs igazam? De igen. Miért ne bókolhatnék a lányoknak akkor, és úgy ahogy szeretnék.~

Yvonne

A fotel amiben ültem rendkívül kényelmes volt. Már rég óta álmodozom egyről, amit a szobámba rakhatnék, de még nem találtam meg az igazit. Nagyon nehéz babzsákfotelt választani, és ahogy ezen elgondolkozom rájövök, hogy milyen jó életük van a bányászoknak. Nem kell olyan nehéz munkát végezniük, mint akik babzsákfotelt vesznek, vagy csak kínálnak.
-Yvonne? Szép név.-
Ránéztem, és mosolyogtam, amit nem biztos, hogy megkap, mivel éppenséggel a földet nézi. Minél többet ülök vele egy légtérben annál jobban kezd úrrá lenni rajtam az izgalom. Ezt nem hiszem el. A magabiztos Zsolt izgul egy lány társaságában? Most szívesen megnézném az órát, hogy üres jegyzetfüzetembe felvezessem ezt a pillanatot. Tudhatja is, hogy szép. Bizonyára rengetegen bókolgatnak neki a folyosókon, és ehhez hasonló helyeken. Vagy csak szimplán egoista? Még nem ismerem eléggé ahhoz, hogy megállapítsam róla, de az már biztos, hogy szívesen megismerném. Ezek honnan jönnek? Ejha... Muszáj volt pont ezt kérdeznie?
-Tudod, ez egy nehéz kérdés. Tudod, én szoktam bókolgatni lányoknak, de csak azért, mert tudom, hogy jól esik nekünk. Nem nagyon emlékszem mikor bókoltam egy lánynak csak úgy dicséretből. Most rád néztem és ez jutott eszembe, mert te szerintem tényleg gyönyörű vagy.-
Majd egy hatásszünet megtartása után mondókámat folytatom.
-Meg hát ott van az a vélai hajad, amit csak csodálni tudok. A szemeid őszinték, gyönyörűek.-
Odalép a lányhoz, és jobb kezével a hajához, hátához nyúl. Arca pár centire van a lány arcától, és szemét nézi.
-Innen még szebbek, mint a fotelból.-

Yvonne

Furcsának találtam a lányt, ezért ismét, az előzőnél jobban, izgulni kezdtem. Mi a gond velem? Mi nem tetszik bennem? Zavarják a bókok? Csak így kérdezzek rá? Vagy van valami egyéb is? Kérdezzem meg, hogy mi a gond? Szerencsére nem kellett semmire rákérdezzek, mert egy mosolyt küldött felém amit pozitíven értelmeztem. Ha mosolyog, az azt jelenti, hogy nem sír, és ha nem sír nagy gond nem lehet. Miért nevetett? Ilyen röhejes vagyok? Pedig csak az igazat mondtam, amit gondolok. A való életben is mindenki kiröhög a hátam mögött? Ez így nem jó. Zsolt, töröld ki a rossz gondolatokat, és gondolkozz pozitívan. A nőcsábász féleségre csak mosolyogtam.
-Csak másodállásban. Amúgy nem. Csak van egy bajom. Ha megtetszik egy lány, ahhoz rendkívül hűséges tudok lenni, még akkor is, ha később kiderül, hogy feleslegesen. Hogy az a lány nem az igazi. Ilyenkor szégyenlem magam, hogy miért cselekedtem elhamarkodottan...-
Most megfogok nyílni neki, mint egy konzervdoboz? Itt fogok sírni az ölében? Nem azért jöttem ide, hogy lelkizzek, hanem hogy pihenjek. Meg ha már itt van Yvonne, akkor beszélgessek.
-Biztos, hogy nem ismerlek. Én csak a látszatot mondom. Lehet, ha ismernélek nem tetszenél.-
Majd rákacsintottam, hogy tudassam vele, hogy ezt ne kell komolyan vennie. Nyugi nem fog fél perc alatt változni a véleményem. Mire készülök?
-Semmire. Nem akarok semmit elsietni. Most nem.-
Majd mind a két kezemmel a nyakát fogtam meg. Jobbat, ahogy előre húztam finoman megsimogattam a vállát. Ha nagy csend következik be csak ennyit mondok:
-Azt hiszem ez egy tökéletes pillanat. Ne rontsuk el.-
Majd a lány szemébe néztem mosolyogva, és tekintetem ott hagyom.
-Még mindig szépnek tartom a szemedet.-

Yvonne

Szerintem most már kicsit visszafogom magam. Elég volt a bókolgatásból, most már több teret adok a csendnek. A csenddel nem lehet elrontani semmit. A beszélgetéssel, még ha pozitív is, el lehet rontani valamit. Figyelni fogok rá, minden mozdulatára. Kíváncsivá tett.
-Kicsit kijöttem a gyakorlatból, és most örülök, hogy tudok gyakorolni rajtad. Megtiszteltetés.-
És nevettem egy kicsit, majd tovább mosolyogtam. Remélem továbbra is humorosnak tart, mivel ezzel is csak ez volt a célom. Bizonyára szereti a humoros fiúkat, legalábbis nagyon remélem ezt. Alapjáraton szeretem, ha viccesnek tartanak, és megtudok nevettetni egy lányt. Az életben az egyik legjobb pillanat, amikor a lány nevet. így neki is jó kedve lesz, és én is boldog vagyok.
-Bizonyára betegesen nagyon ismernek, már idegesítően is. Ezért túl sokat tudnak rólad. Azokat is amikről még te sem szeretnél emlékezni.-
Belegondolva ez borzalmas lehet. Nem tudom milyen lenne, ha valaki jobban ismerne engem, mint én saját magam. Tényleg egy tökéletes pillanatnak tartom-e ezt?
-Mondanám, ha nem lenne igaz? Tudod, sajnos, mindig túlságosan az igazságra törekszem. Ezért nem nagyon szoktam hazudni.-
Megint ki fogok fakadni? Ez vicces. Ezt a pillanatot élvezem. Bár nem tudom miért.
-Volt már jobb pillanatod ennél? Mondjuk nekem is, de ebben az órában ezen a napon szerintem ez a lehető legjobb.-
Jobban belegondolva miért ne lehetett volna? Nem tűnik egy érzelmi roncsnak. A szemét nézem folyamatosan, és mosolygok. Jól érzem maga itt. Szívesen tölteném itt az éjszakát vele. Olyan hangulatos ez a házikó. Meg szeretném ölelni, de nem fogom, mivel így elveszítem szemem elől az Ő szemeit. Nagyon szeretném megtartani ezt a szemkontaktust. Meg még nem is akarok olyan közel kerülni hozzá, hogy teljes testem az Ő testéhez érjen. Nem akarom elsietni.

Yvonne

Mindenkinek a saját, döntése, hogy akar-e a patkányom lenni. Nem hiszem el, hogy komolyan vette. Pillanatfüggő, egyszer érti máskor nem? Picit sokkolt a hír, hogy most megsértődött rám, de a nevetése után megértettem. Élvezem az ironikus pillanatokat. Tovább fűzöm a poént.
-Lehetsz egérke is. Az sokkal cukibb.-
A nevetésbe én is bekapcsolódtam. Élvezem a lány társaságát, mert miért ne? Ez szerintem itt egy tökéletes pillanat, amit élvezni kell a vizsgák előtt, vagyis közben. A beszélgetés mindig pihentető, és szórakoztató. Imádok beszélgetni, mivel elég szociális alkat, egyéniség vagyok. És én főleg a lányok társaságát élvezem, bár nem tudom miért. Érdekel a véleményük, a lelkiviláguk, és ők maguk.
-Aranyos? Köszi. Üdvözlünk Faházban. Aranyosak száma: kettő.-
És egy rövidet nevettem. Annak, hogy megfogta a kezem nagyon örültem. Ezért jobb vállam ledobom a fotelre, és jobb karommal a hasát ölelem. A bal kezem a bal oldalára rakom, miközben fogom az övét, ha Ő is benne van.
-Mi a véleményem erről a helyről? Jó kérdés. Hangulatos, kedves kis hely, amit lehet élvezni bárki társaságában. Neked tetszik?-
Varázslatos hely, de nem tölteném itt az egész életem, még Yvonne-val sem. Azt hiszem, hogy még a kastélyban sem. Nem lennék szívesen tanár. Az olyan unalmas. Jó, varázslást kell tanítani, de akkor sem ez az élet célom.
-Nem vagy fáradt? Játszunk valamit!-
Mosolyogtam az ötleten, bár én sem tudom, hogy jutott ez eszembe.

Hanna

Kimentem a rétre. Mostanában nem igazán sétáltam a kastély falain belül, sem azokon kívül. A szobámban ültem, de meguntam ezt az állapotot, ezért elhatároztam,  hogy változtatok ezen. Magamra vettem egy sötét farmert, és egy szürke ingnyakú pólót, meg egy vékony kábátot, majd rövid vacilálás után elindultam. Nem tudtam, hogy sétáljak egyet a város közt, vagy csak üljek be valahova. Aztán eszembe jutott a rét. Az a hely nekem nagyon szimpatikus. A természetnél soha, semmi nem jobb. Végigsétáltam a folyosókon, a kastély ajtójáig. Majd azon kilépve a padokhoz indultam. Nem telt el sok idő, és megérkeztem, majd véletlenszerűen leültem, egy nekem tetsző padra. Erre volt szükségem, de nagyon. Még társaságért sem epedeztem. Lehunyt szemeimmel gondolkoztam, merengtem, ábrándoztam. Olyan jól esett, rég nem volt ilyen. El is szundítottam, majd egyszer valamiért felébredtem, és elcsodálkoztam. Cseppet sem voltam álmos, de én azért aludtam. Ha nem tetszik valakinek, az az ő baja. Ez van. Ezt kell szeretni. Továbbra is pihentem, kezeimet széttárva, megölelve a levegőt, a pad szélét. Most megkívantam, egy szeretett embert megölelni, a karjaim között tartani valakit. Aki legalább úgy szeret, mint Őt. De szerintem mindenkinek más dolga van. Senki nem ér rám... de ez van. Jól esik most a pihenés. Kihasználom a szabadidőmet, és most pihenni fogok. Nem keresek senkit. Ha valaki keres, majd megtalál. Ha megakar. Ha nem, akkor nem. Élvezem, ahogy a szél fújja az arcom. Az ősz meleg szellői a kedvenceim. Mármint nem a kedvenceim, de nagyon szeretem ezeket. A nyárnál nincs jobb dolog. A télnek is megvan a hangulata, azt is nagyon, nagyon szeretem, de nálam a nyár viszi a pálmát. Ha tetszik másoknak, ha nem. Akkor is szeretem a nyarat. Lehet, másnak nem tetszik, de nekem igen. Nem érdekel más véleménye.