Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem áll szándékában elrontani a hangulatot, és Liliben egyébként is azt kedveli a legjobban, hogy mindig vidám és könnyen teremt maga körül boldog légkört. Csenge erre általában akkor sem képes, ha akarja, nemhogy barátnőjéhez hasonlóan a természetéből fakadjon. De ezt sosem irigyelte tőle, egyszerűen csak élvezi, hogy léteznek ilyen emberek, és egy közülük mellette van.
 - Nem kevés képzelőerő - vágja rá nevetve, mikor rajzolt macskáinak témáját feszegetik, és előkerülnek hiányosságaik és meglévőségeik. Elvégre farka és bajsza sok mindennel együtt például a patkánynak is van, mégse macska. Az ő rajzainak pedig körülbelül tényleg mindössze ennyi köze van a cicákhoz. De azért az tagadhatatlan, hogy egyik másik valóban aranyosra sikerült, még a saját véleménye szerint is.
A kézmelegítős akciót pirulva "vészeli át", pedig valahol sejti, hogy egyszerűen csak nevetnie kellene rajta, vagy még ennél is egyszerűbben, elfogadni a lány kedvességét. Szerencséjére Lilinek talán fel sem tűnik a dolog, de még ha rá is kérdezne, Csenge akkor is foghatná a hideg időre, amiben egyébként is könnyen kipirul az ember.
 - Persze, azt is megnézhetjük - kuncog fel, majd némileg megkönnyebbülve, kezeit zsebébe rejtve indul barátnője után. Az árus mindenféle és fajta, formájú és alakú kötött holmival rendelkezik, így gyorsan le is köti a figyelmüket a válogatás. Lili választása, a kakaóscsigaszerű ruhadarab, megmosolyogtatja, majd ő is előhúz a kupacból valami érdekeset: egy kígyó alakú sálat, ami sziszeg és magától tekeredik rá a nyakára. A holmi valóban meleg, de azért Csenge inkább furcsának, mint mókásnak találja. Ráadásul a kötött cucc nagyon is ragaszkodik hozzá, hiába húzza a fejénél, a farka minduntalan a nyakára, karjára tekeredik. Neki pedig nem elég hosszú a karja ahhoz, hogy sikerüljön leszednie magáról. Mivel az árus éppen mással foglalkozik, Csenge Lili felé fordul segélykérően:
 - Légyszííí...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hangosan hagyom lefulladni az ezerötszáz köbcentis csodát, majd férfiasan hanyag mozdulattal kitámasztom, miközben óvatosan levadászom fejemről a sisakot. Az ember szeme elé táruló látvány nem éppen a legszebb; arcom beesett, bőröm sápadt és szemem alatt karikák. Borostám már majdhogynem szakállnak nevezhető, szemeim pedig vörösesen néznek vissza arra, akinek még így is van gusztusa rám tekinteni. Alig láthatóan kezdem el rágni rágógumimat, ami friss mentolos illatot lebegtet körbe bőrfelszerelésemen, és hagyja orromban a kellemes bizsergést maga után. Kiszáradt alsó ajkamat harapdálom, és fáradt feketéim energiaszegényen követik az előttem távozó alakokat. A hangokat szinte teljesen kizártam, csak annyi erőm van, hogy a képeket tudjam követni. Már amennyire. Alig néhány percet töltök ebben az elvarázsolt érzésben, így látványosan fejet rázva szállok le paripámról, miközben jobb kezem szorításában tartom a bukósisakot, és a kulcsot belsőzsebembe rejtem. Először kicsit megszédülök, ezért szabad kezemmel arcomra fogok. Szemeimet összeszorítom, majd mélyet sóhajtva indulok el az egyik legközelebbi standhoz, ahol az alapvető élelmiszereket tudom beszerezni. Semmi nincsen már otthon. Szó szerint semmi. Amikor már nem volt mit enni, akkor csak a kávét ittam, ám mostanra azt is elfogyasztottam. Megfogadva az ügyvédnő tanácsát; elkezdem összeszedni magam, elvégre nem hagyhatom ily’ mértékben elburjánzani a depressziót. Így is sokkal rosszabbul éltem meg, mint eddig bármit. Kelletlenül nyögök egyet, és szabad kezem ujjainak szorításába veszek egy meglepően nagy méretű, pettyes gyöngytyúk-tojást. Hallom, hogy köszönt engem az árus, amire én felé csak egy másodpercre tekintek, hogy komoran biccenthessek egyet üdvözlésképpen. Mostanra teljesen passzol viselkedésem a morcos motoros külsőhöz, és már igencsak azzal a pár emberrel vagyok a régi – de ez is túlzás, mert az lehet sosem leszek már – önmagam, akikkel úgy érzem; megéri. Hallucinálva folynak össze a tojás pettyei szemem láttára, amire erősen pislogni kezdek, majd a tojást visszahelyezem a fészekszerű tartóedénybe. Jobb kezem sután lóg mellettem, aminek ujjai még mindig az éjfekete sisakot tartják, ám a szabad, balkéz hüvelyk- és mutatóujja orrnyergemre szalad. Kellett nekem kimozdulni…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Nem szeretnél csatlakozni az Edictum szerkesztőihez? - vágok közbe egy bravúros kérdéssel, mielőtt bármit is reagálnék a kabátomra tett dicséretére. Egyre erősödik bennem az az érzés, hogy nagyítóval figyel, elemez, méghozzá folyamatosan. Karolából egyszer tökéletes újságíró lesz, még a főszerkesztői posztot is kinézem, aztán továbbléphet a Havi Igéző, vagy valamelyik másik neves lap tagjai közé. De az biztos, hogy nagyon jó megfigyelő, mind külsőleg, mind pedig belsőleg könnyen kiszúr dolgokat, de persze az is lehet, hogy a velem való közeli kapcsolata erősíti fel benne ezeket az érzékeket. Munka szempontjából biztosan hasznos, de engem néha valamiért idegesít, mert úgy érzem, hogy egyszerűen átlát rajtam, és mindent ki tud szedni belőlem. Emiatt pedig, hogy nem tudok nemet mondani, igenis lúzernek érzem magam.
- Köszönöm amúgy, de... Én mindig fázom - vonok vállat anélkül, hogy beismerném az igazát. Mert egyébként valóban kicsit fázós típus vagyok, rossz a keringésem, az ujjaim gyakran hidegek még nyáron is.
Hagyom, hogy belém karoljon, úgy hallgatom a mondandóját. Próbálok nagyon rá koncentrálni, de egyelőre csak nyomasztani kezd, hogy a suli a téma, és nem tudok kikapcsolódni. Aztán az asztalnál ülve még durvább fordulatot vesz a beszélgetés, pedig alig telt el néhány perc.
- Miiii?! Ja neem, nem ciki. Akkor félreérthetően fogalmaztam, ne haragudj rám! - kerekednek ki a szemeim, és még a fejemet is fogom. Pont az hiányozna, hogy a legjobb barátommal is összevesszek, hogy őt is eltoljam magamtól. Ezt meg kell akadályoznom, ennyire nem szúrhatok el mindent.
- Nem olyan egyszerű leküzdeni az önbizalomhiányt, mint gondolnád - puffogok összefont karokkal, majd jól hallhatóan krákogok párat. - Honnan veszed? Tuti? Sok mindent hall az ember, nekem elegem van a pletykákból... Volt belőle részem bőven - izgatott leszek ettől, de nem biztos, hogy tudni akarom. Rendelek én is egy forró csokit, hozzá egy epres tortaszeletet, aztán türelmetlenül szemezek Karolával. - Nem is tudom, talán te? - vigyorodom el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Előző este nem mert már visszaindulni. A séta mindkettőjüket nagyon kifárasztotta. Imola hamar el is aludt a vacsora és a fürdés után. Belebólintott a mesébe, amit néztek. Így hamar csend borult a kis faházra. Hősnőnk azonban, immár az aggódás miatt nem tudott gyermekével osztozni a pihenésben. Enni és inni sem sikerült csak annyit, mint egy kismadár. Nem kívánta sem az ételt sem a folyadékot. Másnap, ahogy kislánya magától felébredt őt már pakolni látta. Segített neki és miután a lányka megreggelizett, és a szállás árát kifizették, útra is keltek. Néhány órával később léptek be az üres házba. Elda pár bűbájjal hamar rendet teremtett és melegséggel töltötte be azt, hogy azután a hűtőbe nézve elszörnyedjen. Tizenöt nap hosszú idő, nagyon. A felvágottak, a zöldségek és a kenyér, mind odalett. Ebből nem lesz sem ebéd sem vacsora. - Kicsim el kell mennünk bevásárolni. Segítesz nekem? - kérdezi most az aprónépet anyja, mert egyedül hagyni nem fogja, s mivel szülei még nem tudják, hogy megjöttek, így rájuk sem bízhatja - Persze anya - érkezik is a gyors, beleegyező, sőt izgatott válasz. A csöppség szeret nézelődni és mindig választhat valamit ha mennek. Odafelé is érzi Elektra, hogy kótyagos a feje, de majd csak elmúlik, úgy van vele. Anyai ösztöne hajtja előre, mert másra nem futja erejéből. Imolának ennivalót kell beszerezni. Most ez mozgatja. Lábai alá ösztönösen gyűri a métereket. Kézen fogva sétálnak ők ketten. Mire feleszmél a piachoz érnek. Összeszorul a mellkasa, de mély sóhajjal fújja el a múlt árnyékait az útból, hogy ne gátolják őket semmiben. Lánya társa a válogatásban, élvezettel pakolja a portékát zacskókba, míg végül megvesznek mindent, amire szükség van odahaza. Kap egy csokibékát hálagyanánt. Azt falatozza, miközben kifelé tartanak. Elektra elfelejtette elhozni bűbájokkal felvértezett táskáját, így nehéz cekkerek terhelik jobbját. A balt a rajta lévő friss sebek miatt kímélni kénytelen. Valami nincs rendben. Megszédül. Egy pillanatra nyelni sem tud, s látása is elhomályosul. Kezével az egyik stand szélén támaszkodik meg, majd néhányszor megrázza fejét. - Anya baj van? - jön is nyomban az aggódó kérdés gyermekétől, aki mellette áll az édesség maradékát tartva - Nem, semmi baj Kicsim, csak nehezek a szatyrok - feleli hősnőnk, majd nagyon halvány mosoly suhan át ajkán. Az a fajta, amit megnyugtatásnak szán az ember, de nem sikerül meggyőzőre - Néhány mély lélegzet és elmúlik - ezzel biztatva magát cselekszik Elda, s szívja be tüdejébe a fűszer illatú, hideg levegőt. A taktika beválni látszik, feje tisztul, így továbbmennek, hogy mielőbb a Holdfény 33-ban lehessenek. Kiérve azonban az utcára mégis utoléri őt a mindeddig féken tartott végkimerülés. Pulzusa és vérnyomása lezuhan, torka és mellkasa összeszorul, szemei előtt minden elfehéredik. - Anya!...Anya!...- ennyit hall még utoljára, mielőtt sötétség, s néma csend borulna elméjére. Végtagjaiból kiszáll az erő utolsó szikrája. Kezéből a szatyrok kizuhannak. Hangos puffanással találkoznak a talajjal, tartalmuk szétszóródik, elgurul. Elektra pedig, előbb összeroskad, majd elterül a földön, annak ellenére, hogy Imola próbálja megfogni. - Anya!...Anya! - rázza anyját a kicsi, kétségbeesetten szólongatva és elsírja magát - Segítség! Anya! - vég nélkül ezt kiabálja zokogva, ahogy ott térdel az ájult test mellett, mely hiába lökdösi nem mozdul. A vastag kabát, sál és sapka alatt nem látni, de Elektra felületesen lélegzik. Ajka lilás, kiszáradt, arca hamuszürke. Pillái alig rezzennek. Körmei ajkával egyszínűek. Keze jéghideg. Nincs rajta kesztyű, mert azt is elfelejtette felvenni már megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hűvös szellő suhan végig rosszulléttől kimelegedett testemen, azonban ez rengeteget segít abban, hogy hamarosan visszatérjek a megszokottba; vagyis az enyhe gyengélkedésbe. Mert mostanra az a normális, hogy a fejem lüktet, mellkasom szorít és csak akkor érzek némi megnyugvást, ha a zuhany alatt tudok tölteni néhány tízpercet. Most is ez a művelet segített abban, hogy legyen erőm kimozdulni a házból, és Edu barátomnak is megígértem, hogy ma már nem fogom lemondani a közös programot. Ezért nem is ártana, hogyha végre lenne valami normális étel és ital az otthonomban. Lemondó sóhaj távozik ajkaimon, miközben magamhoz veszek nyolc darab gyöngytyúk-tojást, egy fél kiló magvas kenyeret és többféle zöldséget. Ezzel már nagyjából elleszek a hét többi napjára, hogyha rá tudom venni magam az étel elkészítésére. Ami azt jelenti, hogy ebből semmi nem lesz, de ha esetleg ellenőrzést kapnék valamelyik barátomtól, akkor meg tudjam mutatni, hogy be van vásárolva.
– Még azt a palack forrásvizet kérem – mutatok tárcámból kutató mozdulataim között az italpult felé, és amikor megkapom a végösszeget, az árus kezébe tudjam nyomni a csilingelő pénzérméket. Köszönetként biccentek egyet, és a magam lassú tempójában kezdem elpakolni a zsákmányt. Hosszú ujjaim érzékenyen reagálnak a furcsa tapintású csomagolásnak köszönhetően, ezért fintorogva és egyre udvariatlanabbul rágva a mentolos ízű gumit lépek el a standtól, hogy néhány öles lépéssel a padka mellett parkoló járgánynál teremjek. Mélyet sóhajtok. Ahogyan a levegőt beszívom orromon, szinte végig éget az érkező oxigén a mentolosrágótól.
A szerzemények az oldaltáskában landolnak, én pedig már majdnem kapnám fejemre a sisakot, hogy lelépjek a piactérről, ám ekkor kétségbeesett és ismerős kislányhang csapja meg a fülemet. Lehet ez? Vagy ez már a hallucináció egy újabb formája. Megrázom fejemet, és ahogyan megpillantom Imolát végig szalad a hideg gerincem mentén. Kiejtem ujjaim közül a sisakot, zsebembe vágom a néhány deciliteres vizet, és egy másodperc alatt termek az ájult nő mellett. – Menj hátrébb, Kicsim – becézem ösztönösen a gyereket, hogy közelebb hajoljak édesanyjához. Lélegzik. – Elektra – szólítom meg először normál hangerőn, majd a következőt megszólítás már erősebben távozik torkomon. – Elda! – idegesen törlöm meg ajkam jobb szélét, miközben finoman vállaira fogok, és megrázom őt. Más ingerre nem számítok reakciót, elvégre ájult betegről beszélünk. Feje mögé térdelek, így combomra emelve finoman sötét hajkoronáját, és így folytatom a hozzá való beszédet. – Elektra, térj magadhoz!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Sírva kiabál, vékony hangján torka szakadtából. Kétségbeesetten rázogatja apró, kesztyűbe bújtatott kezével anyját. Nem történik semmi. A nő nem reagál. A lányka már alig lát a könnyeitől, de megérzi, hogy valaki finoman arrébb tolja. A hangját is felismeri és abbahagyja a kiabálást. Kipirult arcocskájára furcsa gyermeki érzések keveréke ül ki és eltátja remegő ajkait. Mert aki meghallotta és jött, hogy segítsen, az a kedves mosolyú Marcell. Körülöttük kisebb csődület kezd kialakulni. Félkörben megállnak a hármas felett az emberek és ki-ki a maga módján próbál - főként tanácsokkal közreműködni. Jönnek olyanok, hogy emelje meg a lábát, hogy a vér a fejébe menjen vagy, hogy hívják azonnal a SÜVEG rohamkocsiját, és hasonlók. Van aki még azt is megkérdezi - mivel hátrébb áll -, hogy a földön fekvő meghalt-e? Aztán végre valakinek eszébe jut és elkiabálja magát, hogy: "Menjenek hátrébb! Had jusson az a szerencsétlen levegőhöz!" Ezután egy másik jó érzésű illető pedig azt harsogja, hogy: "Foglalkozzanak a maguk dolgával, mert már van, aki segít az asszonynak!" Imola eközben könnytől csillogó szemmel, még mindig nedves arccal figyeli a történteket. Próbál segíteni ő is úgy, hogy szólongatja tovább anyukáját, akinek feje már a férfi ölében pihen. - Anya, ébredj fel! Anya...kérlek! - mondogatja hüppögő hangon és még néha egy egy cseppecske legördül szemei sarkából. Semmi változás. Elektra puhán veszi a levegőt, arcszíne még mindig nagyon halovány, de ajka árnyalata már inkább fakó, mint lilás. Mintha csak nagyon mélyen aludna, de mégsem, mert a szemei nem mozognak. Lánya megfogja kezét és felemeli a betonról - egyiket a másik után, vigyázva a sérültre -, hogy a kabátjára tegye őket és igyekszik melengetni. Közben az egyik ember mögöttük összeszedte a kiszóródott holmikat és a csomagokat leteszi melléjük, majd fejét megcsóválva elballag. Három jókora szatyor tele mindenféle földi jóval. Csak a tojások törhettek össze, de talán megvédte őket az okos pakolás. Nem releváns. Vesznek helyette másikat. Hősnőnk mindebből semmit sem érzékel. Nincs eszméleténél egyáltalán. Még a hangokat sem hallja. Agya úgy döntött ideje behozni azt a rengeteg órányi alváskiesést. Túl sok volt, amit éberen, gondolatokkal terhelve töltött az elmúlt két hétben. Az evés és ivás csekély mennyiségét pedig keringése sínylette meg. A napi maximum fél liter folyadék és pár falat étel csak mondhatni vegetálni elég. A megterhelés miatt ez be is igazolódott. Emiatt esett össze az utca közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már a hasát fogta, úgy nevetett, de nem Csengén, vagy a rajztudásán, most tényleg jogosan volt mondható, hogy nem rajta, hanem vele nevet, mert a másik lány is jókedvre derült végre rajzainak megműértése közepette.
- Anélkül sem lehetetlen küldetés - erősködött azért Lilkó, még mindig vigyorogva. - Tökre bele lehet látni a cicát, de minimum a medvebocst, és az már majdnem ugyanolyan.
Erről ugyan nem volt teljesen meggyőződve, de afelől kétsége sem volt, hogy egy kismedvét is agyonnyunyorgatna, ha kezei közé kerülne. Legfeljebb az állat ellenvetése lenne fájdalmasabb rá nézve.
Teljesen jó ötletnek tűnt megmelengetni Csengu kezét is, fel sem merült benne, hogy esetleg zavarba hozhatja vele, és ugyanennyire fel sem tűnt neki, mikor ez megtörtént. Sapkájának fülei letekeredtek nyakáról, és Lilkó úgy értelmezte, hogy máris sokkal kevésbé fázik a lány. Szóval megengedett magának egy elégedett kis mosolyt a művelet végén. Csillogó szemeit egy pillanatig még Csengén tartotta, aztán már a kötött árut csekkolta.
Épp fel akarta próbálni az egyik csigát, mikor meghallotta a segélykérést. Elnevette magát a látványon, ami akár ijesztő is lehetett volna, ha nem egy kötött sál próbálta volna bekebelezni barátnőjét, hanem mondjuk egy ugyanekkora kígyó. De nem hullő volt, hanem egy nagyon puhának és melegnek tűnő ruhadarab, de Lili azért odalépett, és megpróbálta lefejteni Csengéről azt. Közben persze mindvégig nevetett, mert imádta ezt az elképesztő szituációt.
- Szerintem megérezte rajtad a fázást! Most már nem ereszt, míg fel nem melegedsz - tippelgetett, de azért rántott egy nagyobbat a sálon, azzal együtt Csengét is húzva maga felé, hacsak nem állt meg jó stabilan a két lábán.
Lili közben vetett egy futó pillantást az árus felé is, aki ekkor vette őket észre, és az arckifejezéséből ítélve nem tudta eldönteni, hogy huligánokhoz vagy csak igazán nagyon szerencsétlenekhez van-e szerencséje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Persze, végül is négy lába van mind a kettőnek - bólogat nevetve a felvetésen miszerint a macskák és a medvék annyira hasonlítanak, hogy már-már ugyanolyannak mondhatók.
Derültségüket fagyossága és keze megmelengetésének választott módja akasztja meg, ami felett nem tud olyan gyorsan napirendre térni, mint amilyen gyorsan és egyszerűen megtörténik. Lili mosolya és pillantása ráadásul csak tovább mélyítik a zavarát, így ösztönösen nyúl a hirtelen érkező mentőöv után: beleegyezik, hogy elmenjenek kötött ruhadarabokat nézegetni.
Amik azonban úgy tűnik ma igencsak ragaszkodnak Csengéhez, egy kígyó formájú sál szó szerint is. Mivel egyedül nem sikerül megoldania a csimpaszkodó piton - vagy inkább anakonda? - problémáját, Lilitől kér segítséget. Nem is hiába, mert bár jót derül rajta, azért meg is próbálja eltávolítani róla a kötött hüllőt, ami azonban a legkevésbé sem hagyja magát, valószínűleg élete küldetésének tekinti, hogy felmelegítse a fázós lány nyakát.
 - Köszönöm, de már elég meleg vagyok, békén hagyhatsz - közli a hüllővel barátnője megjegyzésére reagálva, de persze a holminak sem füle, sem értelme nincs ahhoz, hogy felfogja az emberi szót, így aztán el sem engedi. Sőt, érzékelve Lili kezét, elkezd rátekeredni a karjára. Mikor a lány ránt egy nagyobbat a sálon, Csengének szinte esélye sincs megakadályozni, hogy a köztük lévő távolság a vártnál sokkal gyorsabban rövidüljön nullára.
Egyszerre szisszennek fel a kígyóval: Csenge fájdalmában, mikor az álla nekiütközik a szőke kulcscsontjának, míg a hüllő elégedettségében, hiszen így már elég közel vannak egymáshoz a lányok ahhoz, hogy egyszerre két nyak köré fonhassa kötött testét.
 - Jól vagytok? - hangzik fel az árus felől egy aggódó hang. Csenge nem biztos benne, hogy a jól a megfelelő kifejezés ide. Egyelőre azt sem tudja, hol van: rengeteg szőke haj akadályozza meg nem csak a kilátásban, de úgy egyáltalán a nézésben is. Ráadásul azt se tudja, melyik tincsek a sajátjai és melyikek tartoznak Lilihez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Szívem kalapál, és ésszel fel sem fogom, ami történik, csupán ösztönösen cselekszem. Elfog a mély aggodalom, miközben próbálok mindent megtenni, hogy Imolát nyugodtan, Elektrát pedig éberen és egészben tudhassam. Azonban ez nem egyszerű. A fejem zúg, a külső hangok – amik egyre hangosabbak, mégis – eltompulnak. Simogatom méretes tenyeremmel a sötét hajzuhatagot, és megállás nélkül szólongatom őt. Olykor ki-kitekintek a kislányra, akinek hátát másik kezemmel simítom végig nyugtatásképpen, ám ekkor valakinek van pofája fölém magasodni, és ekkor nyílik meg füleimnek újra a világ. Ingerülten tekintek fel, és a keselyűkre emelem szikrákat szóró, már majdhogynem ijesztően agresszív tekintetemet. Védelmező kutya módjára feszítem meg állkapcsomat, hogy mélyről jövő öblösséggel küldjek el mindenkit melegebb éghajlatra, de még idejében kapcsolok; nem rémiszthetem meg Imolát. Akit soha nem akartam, hogy sérüljön ebben a történetben. Minden erőmet összeszedve fordulok hát felé, hogy kedveskedő, de mégis ijedelemtől reszkető szemeimet az ő szempárjába fúrjam. Éppen meg is szólalnék, amikor az egyik járókelő végre rendre utasítja a csűrhét, én pedig hálásan csillogó szemeimmel és egy lágy biccentéssel köszönjem meg neki a közreműködést. Noha ezután ismét magamra maradok. Egy halálra rémült gyerekkel és ájult édesanyjával. Nem engedhetem magam kétségbe esni. Ámde nem tudom, hogy mi legyen a következő lépés. Karomba emelném, hogy vigyem az ispotályba, azonban addig mi lesz Imolával. Idegenre mégsem bízhatom, ezért csak közelebb hajolok a földön fekvő nőhöz, hogy reszkető kezeimbe vegyem orcáját, hogy onnan szólongassam és kérleljem őt tovább.
– Elda, kérlek… könyörgöm, térj magadhoz! – döntöm jéghideg verítéktől gyöngyöző homlokomat az övéhez, és még egyszer finoman megrázom őt, miközben mélyet sóhajtok. A földön sem feküdhet az örökkévalóságig, de egyedül nem nagyon tudom, hogy most mit tehetnék. Ájult embert meg ugye nem emelünk fel egy ideig, ezért még várok, s közben felegyenesedek. Egy, még ott maradt férfira emelem a tekintetem végső kétségbeesésemben. – Elnézést! Hé – kezdem és intek neki, hogy jöjjön közelebb. – Kérem, értesítse az ispotályt – Ébredj már, Elektra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Annyira rossz így látnia anyját. Még nem volt talán beteg sem, csak kicsit náthás, de abból a mama levese kikezelte hamar. Most meg itt fekszik és nem akar felébredni, pedig már ketten szólongatják. Szeretné, ha jobban lenne. Miért nem kel már fel? Mi történt vele? Kérdezgeti magában a csemete és megint kiflire áll a szája. Ekkor eszébe jut, hogy hátha az segít Marcellnek, ha elmondja amit az alatt a két hét alatt látott, amíg odavoltak. Panaszosan ejti ki a szavakat, mert nagyon meg van még mindig ijedve. Kezét pedig le nem venné anyjáéról egy percre sem. Tovább melegíti, ahogy tudja - és ahogy a papa tanította - óvatosan simogatva - Mondtam anyának, hogy egyen meg igyon többet - kezdi hüppögve, majd amint meglátja a felnőtt rávetülő kedves tekintetét még jobban megered a nyelve - De alig evett, alig ivott és nem is aludt - magyarázza és kezdi magában sorba szedni az eseményeket. Párszor, amikor felriadt kereste anyját az ágyban, de nem találta ott. Reggel is legtöbbször üres volt mellette a fekvőhely - Csak ült az ablakban és nem is mozgott. Amikor meg azt hitte nem hallom, sokat sírt - meséli az emlékeit, amik korára jellemzően kicsit kuszának hatnak - Anya még nem sírt sose - rázza meg sapkás kis fejét, amitől az alóla kilógó fürtök ide-oda repkednek. Néhány pillanattal később megint bevillan neki egy dolog, ami talán fontos lehet - Akkor kezdett el sírni, amikor azt kérdeztem, hogy te miért nem vagy velünk - mondja, s ekkor úgy érzi megrándult Elektra keze az övé alatt - Anya?... - kérdezi nagyon figyelve, hátha megtörténik újra. Arcocskáján várakozó kifejezés terül szét, ahogy anyukáját nézi. Vannak dolgok, amiket nem tud még felfogni, hiába nagyon okos és éles látó. Az egyik ilyen a hóember, a mellette térdelő, mindig vidám felnőtt és a sírás összefüggése. Lehet amiatt van anyukája ennyire rosszul, mert nem volt ott velük Prágában, hogy felvidítsa? Akkor ha megmondja neki, hogy már itt van, talán felébred. - Marcell itt van...Segít neked... - mondja halkan és csak vár szinte lélegzetvisszafojtva. Elektra tudata ezalatt lassan kezd visszatérni. Először csak tompa moraj minden zaj körülötte, majd belé mar a hideg, amitől reszketés fut végig rajta. Rettenetesen fázik. Ez az első dolog, amit a valóságból megérez. Azután tisztulnak a hangok és nyernek mind inkább értelmet, míg végül mondatokká állnak össze fejében. Kettőt hall meg közülük tisztán. Mindkettőt Imola mondja, finom de szomorú hangján."...Marcell itt van...Segít neked..."Döcögősen jut el a szavak elméjének vásznára való felfestéséhez, ám amikor végre sikerül, akkor agya kiadja a parancsot, s szemei lassan kinyílnak. Még képtelen fókuszálni sötét és homályosnak ható lélektükreivel, de a furcsa folt, amire néz maga felett, az nagyon ismerős.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Aggódásom eléri a maximum szintet. Közben a megszólított járókelő biccent, és elindul a segítségért, mire én némiképp megkönnyebbülve folytatom a tincsek simogatását. Több mindenre kell figyelnem most, ami nem éppen nevezhető egyszerűnek az engem is gyötrő rosszullét miatt, de össze kell szednem magam. Erősnek kell lennem. Imolát tekintetemmel kísérlem megnyugtatni, ami végül megindítja nyelvét, és apró szája megosztja velem az elmúlt hetek történéseit. Elektra rosszul volt. Ismerős dolgokat ír le nekem ebben a groteszk mesekönyvben, amit az tesz még furcsábbá, hogy az apró lány hangját kell azt végig hallgatnom. Látványosan mozdul egy nyeléssel férfias ádámcsutkám, és a simogatásom is abbamarad a sztori erejéig. De mi történhetett? Nem tudom elődönteni, hogy minek vagy kinek tudható be az étvágytalan depresszió. Elvégre ha miattam lenne szomorú, akkor valami rosszat kellett volna tennem. Ám erre nem emlékszem. Hiszen elmenekült előlem. Elmenekült előlünk. Az elől, amik lettünk és lehettünk volna. Sírt a nevem említésére, amit újfent nem tudok hová tenni. Valaminek történnie kellett, hogy szó nélkül távozott, s az sem éppen bizalomgerjesztő rám nézve, hogy arról sem kaptam semmilyen nemű információt, hogy visszatérnek Bogolyfalvára.
- De már nincsen baj, Hercegnőm. Itt vagyok - felelem, s ekkor mindketten felfigyelünk arra, hogy Elda reagál a külvilágra. Szemeim reménnyel telin csillannak fel, miközben belső indíttatásból húzom magamhoz közelebb Imolát, hogy egy hármas összefagyott szoborként éljük meg az elkövetkezendő másodperceket. Nem tudom, hogy mit kellene éreznem, de megnyugvásom bizonyos. - Elektra - suttogom, és óvatosan tarkójára csúsztatom hosszú ujjaimat. Figyelem reszketését, így lassan eleresztem őt, hogy levegyem bőrdzsekimet. A hideg belemar a pólóm alól kilógó karomba, és libabőr formájában emeli magasba a szőrt mindkét alkaromon. Lágyan próbálom felültetni a nőt. Ám éppen annyira  hogy ráterítsem a kabátot, és hátát mellkasomnak döntsem. Így ülünk tovább, csendben néhány percig, mielőtt újra megszólalnék. - Igyál - felelem, és a hátára terített dzseki belső zsebéből előveszem az imént vásárolt forrásvizet. Jéghideg ujjait érik enyéim, ahogyan a palackra kívánom fogatni azokat, és elindítom a színtelen ajkak felé. - Kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nagyon kedves a felnőtt hozzá. Ez kezdi megnyugtatni. Igazat mondott, amikor először találkoztak. Megvédi őket minden bajtól. Sötét szemei nagyra nyílnak, ahogy meglátja, végre ébredezik anyukája. Annyira figyeli, szinte levegőt sem vesz a nagy koncentrálásban. Nem is pislog, mert nem akar lemaradni egyetlen pillanatról sem, ami történik. Marcell közelebb húzza őt ezalatt magához, hogy azután levegye bőrkabátját és ráterítse reszkető anyukájára, akit feljebb is húz valamivel. Így vannak ők hárman, a földön. Nem szólal meg egyelőre. Várja, hogy mi lesz ezután. Előkerül egy üveg víz, amivel a férfi itatni pórbálja anyukáját. Hátha neki sikerül. Elektra eközben visszanyer valamicskét erejéből. Mint a lemerülőben lévő elem amit, ha állni hagy az ember, akkor utána egy ideig bírja megint. - Imola... - ez az első szava, amit ki tud mondani. Hangja erőtlen és tompa tónusú. - Marci... - suttogja, majd az ajkához érő üvegből egy kortyot magához vesz, majd kettőt és így tovább, egészen a palack feléig, hogy azután elfordítsa kicsit a fejét, jelezve ezzel, hogy elég. Tekintetével lányát keresi és remegőn nyújtja ki felé sebes kezét - Kicsim...Ne haragudj...Nem akartalak megijeszteni...- beszél továbbra is jóval halkabban, de már inkább fátyolos hangon, mely egyelőre távol áll még a megszokott bársonyosságtól. Észre sem veszi, hogy fejét közben a férfi mellkasának döntötte. - Anya... - ennyit mond csak lánya, majd odabújik hozzá és elmosolyodik. Nagyon örül, hogy anyukája felébredt. Tényleg nagyon félt, de most már biztosan minden rendben lesz, mert Marcell itt van és ő tényleg egy hős, ahogy az anyukája mondta. Elektra lassan fordítja kicsit fejét oldalra és köhint párat. A víz amit elfogyasztott körmérkőzést vív a bennmaradásért, de egyelőre nyerésre áll. - Köszönöm - szólal meg ismét, de ezt már a férfinak címzi és rá igyekszik nézni. Nem ilyen viszontlátást remélt, ám a tényt, hogy épp Marcell mentette meg, magában egy apró jelnek tekinti. - Nagyon fázom és haza szeretnék menni - didereg, annak ellenére, hogy rajta van már egy másik - feltételezhetően Marcell tulajdonát képező - kabát is sajátja felett. Ha férfi segít neki, megpróbál felállni és ugyan nehezen, de megtalálja egyensúlyát. Gyűlt benne annyi erő össze, hogy talán nem kell ölben hazavinni. Feltéve, hogy hamar elindulnak. Kisimítja arcából haját, majd rámosolyog Imolára, aki mindeddig csendben nézte őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Mindhárman reszketünk valami miatt. Elektrát a hideg és az erőtlenség kínozza, míg engem csak az előbbi. Azonban Imola ijedtsége rémiszt csak meg engem igazán, ami – meglepő módon, de hozzá teljesen jellemzően – hamarosan fakulni kezd, amikor megpillantja tudatára ébredő édesanyját. Megkönnyebbült sóhaj távozik tüdömből, miközben azt figyelem, ahogyan a nő végre inni kezd. Nem is keveset, ezért ha az ő szervezete nem kezdene tiltakozni, akkor éppen én venném el szájától a palackot. Nem tanácsos egyszerre ennyit inni, mert a végén még kidobja magából gyomra, és csak még inkább kiszárad. Óvatosan kell. Finoman. Ha kell, akkor most negyed óránként meg is fogok vele itatni egy kortyot, amíg ébren van. Hiszen nem kérdés, hogy valahogyan hazakísérem őket, és ágyba fektetem mindkettőjüket. Ugyan este még nincsen, de Imolát is láthatóan kimerítette a családi dráma, Elektra esetében pedig nem is kérdés, hogy a végtelenségig ki van merülve. Egy ideig karjaimban tartom, reszkető mellkasomon pihentetve a törékeny hátat, majd amikor megkísérli a feltápászkodást, azonnal felpattanok, hogy meg tudjam tartani őt. Vaskos ujjaim érik az ő gyengéd kezeit. Fázik. Hogyne fázna. Az időjárás sem kegyes ma hozzánk, és egy ennyire kimerült test nem tudja már megtartani úgy egészséges hőjét, ahogyan kellene.
– Akkor menjünk – suttogom, majd a súlyos szatyrokért hajolok. Kettőt aggatok erősebb, bal karomra, s azzal karolom át Elektra derekát, hogy hazafelé megtarthassam. Ujjaim végén kényelmetlenül lóg a harmadik táska, de így nem fogom elengedni őt, és még az otthonra szánt élelmet is elbírják erős karjaim. Ilyenkor jön igazán jól a fizikai edzettség. Jobbomat lelógatom magam mellé, és megmozgatom ujjaimat, hogy jelezzem a kislány felé; erre bizony most rá kell fognia. Nem hagyhatom elveszni, de annyi felé nem tudok szakadni, hogy még őt is felkapjam karomba. Imola kesztyűs kis kezei tenyeremben landolnak, és végre elindulunk.
– Óvatosan – mondom alig hallhatóan a nő felé, majd amikor elsétálunk motorom mellett, csak egy védőbűbáj hagyja el ajkaimat, hogy az illetéktelen kezek ne érhessék, amíg vissza nem jövök érte. – Sok érdekeset láttál? – fordulok a kislány felé, és ugyan nem tudom megkérdezni, hogy hol is voltak, de próbálom kirántani az őt ért sokkból. Így tűnünk el az utca forgatagában, hogy hamarosan a Holdfény utcában lehessünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ha a cicarajzait nem is nevette ki, mert valóban imádta őket, most azért egy kicsit tényleg Csengu kárán derült, de csak azért, mert nem gondolta, hogy igazából a sállal viaskodás fájdalmat okozhat barátnőjének vagy valódi kellemetlenséget. Mókás látvány volt, és fordított helyzetben biztosan ugyanúgy reagált volna a másik lány is, mint most Lili. Aki azért, mentségére legyen mondva, nyomban a segítségére is sietett, nem várta meg, míg a sál mumifikálja Csengét vagy bármi ilyen, amúgy szörnyen hangzó, de a kötött holmi állagából eredően mulatságos dolgot művel vele.
- Nem úgy tűnik, hogy meggyőzted! - nevetett továbbra is szakadatlanul Lilkó, de azért csak oda-odapillantott az árusra, hogy nem-e akar rajtuk segíteni esetleg, vagy ha már ennyire rájuk akaszkodott a sál, nem adja-e nekik, amivel tuképp megerősítené, hogy úgyis hiábavaló minden ellenállás.
Fogalma sem volt róla, mi kötheti le ennyire (ennyi kötött holmi mellett mondjuk nem volt olyan különös) a portéka tulajdonosának figyelmét, hogy nem veszi észre a hangosan vihorászó lányokat és megvadult kígyósálat, de egyelőre magukra voltak utalva, és ez csak azután látszott változni, miután Lili drasztikusan megrövidítette a közte és Csenge közti távolságot, és a kacarászást jajjogás váltotta.
Persze nem ez volt a célja, Lilkó egyszerűbb és kevésbé fájdalmasabb módját is ismerte annak, hogy barátnője nyakába boruljon, és még kifogásokat sem kellett gyártania hozzá, elég lett volna arra hivatkoznia, hogy ő ilyen. Igazából nem túl átgondolt elképzelése az volt, hogy simán lerántja Csenguról a sálat, eszébe se jutott, hogy a kötött hullővel együtt jön az is, akire épp rá volt tekeredve, és először nem is értette, miért érez fájdalmat, aztán pedig azt, hogy miért lett ilyen hirtelen ilyen nagyon melege.
Az aggodalmas szempár felé pillantott (mert fordulni nem tudott), és felemelte hüvelykujját.
- Peeersze, szup-perül. - Volt némi haj a szájában, csak azt nem tudta, melyiküké.
Ha már így összekoccantak, bele is csimpaszkodott ösztönösen Csengébe, nehogy elessenek, de ettől csak kevésbé lettek stabilak. Könnyen lehet, hogy minden a seprűakrobatikában élesedett egyensúlyérzékükön múlott. Vagy leginkább Csengéén.
- Azt hiszem, nagyon szeret téged ez a sál - jegyezte meg halkabban a másik lány hajának. Valahol ott lehetett az arca is, mert érezte a melegét, bár nem kizárt, hogy azt a kígyósálnak köszönhette, ami kitartóan és elégedetten ölelte körül őket. Lili pedig tovább csacsogott, mert szokása volt, ha pedig zavarban volt, vagy nem tudta, mitévő legyen, méginkább: - Persze nem hibáztathatjuk érte, meg amúgy is. Csak egy sál, mit tudhat ő? Megmondták neki, hogy legyen meleg és ne fázzon senki a közelében, és csak ez megy neki. Csöki kis sál. Tök cuki amúgy. Szerintem vigyük haza. Csak ne így. Illetve nekem nics rá pénzem. Neked meg kesztyű kéne. Hát akkor ne.
Közben mintha mozgolódás támadt volna, talán csak a segítségükre sietett végül az árus, alighanem miután túltette magát az első megdöbbenésen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csenge hiába próbálja megbeszélni a sállal, hogy nincs szüksége rá, valószínűleg eleve kudarcra volt ítélve. Azonban Lili sem jut előbbre segítő ötletével, hacsak nem az a célja, hogy egymáshoz kötöződjenek egy kötött kígyó által. Ebben az esetben teljes a siker.
Most már az árusnak is feltűnik, hogy nem csupán két vicces kedvű és jól szórakozó fiatal lányról van szó, hanem két szerencsétlenről, akik éppen valamit nagyon nem jól csinálnak. Legalábbis Csenge ezeket a gondolatokat képzeli az aggódó hangú kérdés mögé, amire Lili indokolatlanul pozitív - némileg köpdösősnek hangzó - választ ad. Erre ő is szeretne mondani valamit, de a szíve túl hangosan dörömböl a dobhártyáján ahhoz, hogy megkockáztasson egy lazának tűnő "Te most a hajamat eszed?" kérdést. Úgyhogy inkább csendben marad, viszonozza a kapaszkodást, és igyekszik megtartani mindkettejüket, ha netalántán szükség lenne rá.
Szemeit szorosan csukva tartja, de hát egyébként se látna semmi mást, csak hajat. Lili lehelete a füle mellett melegíti fel a bőrét. Bizonyára emiatt válik újfent vörössé az egész arca. Azt már szinte nem is hallja, amit barátnője ezt követően mond, pedig a távolinak ható duruzsolásból úgy tűnik, hogy elég sok mondandója akad.
Végül megérkezik a megmentőjük is: az árus, aki hősiesen megragadja a kígyó fejét.
 - Csak meg kell vakargatni az állát - magyarázza, és teszi is, aminek következtében a sál összetekeredik a kezében egészen praktikus kis kupaccá formázva magát.
Csenge óvatosan próbál arrébb lépni Lilitől, miközben igyekszik, hogy ne billentse ki az egyensúlyából. Rá se mer nézni, inkább a portékák felé tekint, és ujjaival az egyik kesztyűt kezdi el babrálni, ami felől kellemes vaníliaillat árad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Vagy ti hozzánk. - Bólogat helyeselve. Nem olyan nagyon szeret utazni meg vendégeskedni, de Marciékkal szívesen összefut, egészen kicsi korától járnak össze. - Remélem nem fejlődtem nagyon vissza, borzasztó nehéz itt egy zongorát találni. A művelődési házban van a legközelebbi, ami nem a vizes. - Oda aztán biztos, hogy nem fog bemenni. Mondták, hogy nem veszélyes meg tök jó hangja van, de neki továbbra sem tetszik, borzasztó elképzelni is, hogy ekkora víztömeg alatt legyen, pedig nagyon szeret egyébként pancsolni. Nem lehet azt mondani, hogy nem próbált meg másik zongorát keresni, még a Levitába is bekérte magát, mert kapott egy fülest, hogy ott lehet, hogy van - sajnos nem volt. A Rellonba azért nem szökne be, az egy határ még akkor is, ha zongoráról van szó. - Azt hiszem, hogy a Bagolykőbe sikerült beilleszkednem picit bátrabb lettem. - Ismeri be halványan Marcira mosolyogva. Hüvelykujjával gyengén dobol a villája végén. Igen, úgy érzi, hogy sokkal bátrabban merne nekivágni dolgoknak, amiktől korábban viszolygott, mert annyira mások. Most sem rohanna fejjel a falnak, de ha eljátszik a gondolattal, akkor nem taszítja vagy tölti el rémülttel. Valamiért nagyon szeret régi, megszokott dolgaihoz ragaszkodni, legyen szó ételről, vagy hangszerről. - De az nem vágja be nagyon az ujjad? - Kérdi aggódva felemelve praclijait, hogy megmutassa a fiúnak,hogy neki milyen finom kis úri kislányos ujjacskái vannak. Több vonós hangszerrel játszott már el gondolati szinten, azonban a félelem, hogy fájdalmat okoznak, vagy hogy kemény lesz az ujjbegye valahogy mindig erősebb volt. - A klarinéten gondolkodtam még. - A fúvós hangszerekből nem szívleli a túl magas hangúakat, mint a pikoló, de a túl mélyeket sem valamiért. De a klarinét hangterjedelme pont kellemes a fülének. - Én azt  hittem, hogy Neked egyből jött...  Szerintem nem kéne kényszeríteni magam. A karácsonyi koncert előtt is mindig úgy kiborulok. - Sóhajtja a fejét csóválva. Közben is végig feszült, de sikerült meggyőznie magát, hogy mivel ezek az adományok olyan helyre mennek, ahol nagy szükség van rá, ezért egy évben egyszer ki kell állnia a színpadra. Kicsi korától kezdve azt hallgatja, hogy vétek megtartani a tehetségét magának. Akkor karácsony előtt a legjobb feloldozás ez... vagy mi.
Zavartan pislog le a maradékára, már nincs sok, úgyhogy újból nekiáll, hogy két-három villával ő is befejezze, miközben hallgatja a fiút. Hát igen, őket nem védik annyira a mugli dolgoktól, mint a Palotás lányokat. Pedig jó is lenne néha többet látni belőlük. - Hmmmm.... - Tűnődik el az utolsó falat sütivel a szájában. - Az epres. - Feleli teli szájjal. Az eper ízt szereti, csak a sok kis magot nem, ami az igazi gyümölccsel jár. Persze azért néha megeszi, mert jó. - Kezdenek egyre többen lenni, nem? - Pislog ki oldalra kissé feszengve. Lehet, hogy közben végeztek az emberek a munkában, amíg ő nyammogott egy sütin?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csak utólag veszem észre, hogy közelebb léptem hozzá. Csak akkor, mikor átkarolja a vállam. Kellemes meleg jár át belülről, és mintha már nem is fáznék. Az arcom viszont szépen lassan piros színt ölt. Zavarba jövök a közelségétől. De közben mégis jól esik. Jól esik, és felszabadít bennem valamit. Valamit, amiről nem tudom eldönteni, micsoda. Ahogy minden porcikámat átjárja a meleg, a szívem pedig kétszer olyan gyorsan ver.
A keze azonban hirtelen eltűnik a vállamról, és már csak a hangját hallom helyette.
- Semmi gond - én is Elijah szemébe nézek, és viszonzom a mosolyát. Kicsit habozok, majd újra megszólalok. - Igazából én is féltem kicsit. Annyi ember van ott, és mind olyan jól mozog... - vallom be.
Eltelik egy-két hosszú perc, míg egyikünk sem szólal meg. Csak állunk egymás mellett a csöndben. Valamilyen módon így is megnyugtat a társasága. Csak annyival, hogy ott áll mellettem. Hogy ő is jelen van, nem egyedül állok a sátor előtt. Talán ez a nyugalom adott bátorságot ahhoz, hogy elé tárjam az ötletem. Ami elsőre, igen, butaságnak tűnik. De ha bent nem táncolunk, legalább itt megpróbálhatjuk, nem?
- Igen, itt - mosolygok bátortalanul. Őszintén meglep egy csöppet, hogy belemegy a dologban. Őszintén magamat is megleptem, hogy kezdeményeztem a dolgot.
Ahogy tenyere hozzáér az enyémhez, ismét átjár a meleg. Bőröm bizseregni kezd, ahogy másik kezét pedig a derekamra helyezi. Lassan én is a vállára teszem a karom, és tekintetemet az övébe mélyesztem. Egyszerre vagyok nyugodt és izgatott. Olyan érzések kavarognak bennem, amiket nem tudok megmagyarázni. Lassan elindulok vele. Hagyom, hogy Elijah vezessen, úgy, ahogy akar. A fejem teljesen kiürül. Eltűnnek a bizonytalan gondolataim, a kételyeim. Mintha egy teljesen másik dimenzióba kerültem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak néhány pillanatig gubancolódtak össze teljesen egy jószándékú, de kissé akaratos, kötött sálkígyónak hála, de ennyi idő alatt is egészen kipirult Csenge. Lilinek is sugárzott némi hő az arcából, amit továbbra is csak a sálnak tudott tulajdonítani, de valamiért mégis összeakadt kissé a nyelve, annyira mondta, ami észbe ötlött. Miután szabadok voltak, és barátnője visszatért a portéka szemrevételezéséhez, csak aztán tűnt fel neki, hogy Csenge nem is szólt egy szót sem mindeközben.
Nagyon szépen megköszönte az árusnak a kígyót, meg azt, hogy megszabadította őket tőle, de inkább nem kérte elvitelve, hiába akarta a bácsi féláron rátukmálni. Csak aztán adta föl, hogy Lili elmagyarázta neki, hogy sajnos a semminek a fele is semmi, és neki még annyi sincs.
Ezután az árus ismét visszatért dolgára, amivel aközben foglalkozott, hogy ők próbálták jobb belátásra bírni a kígyót, Lili pedig odasurrant Csenge mellé, és csípőjével finoman meglökte a másikat.
- Hé, elvitte a kígyó a nyelved? Ugye nem? Mert akkor mégiscsak muszáj lesz megvegyem, hogy visszakérjem tőle.
Mosolygott, mint a tejbetök, és kereste a másik tekintetét, hogy hátha kifundálja, mi jár a fejében. Közben pedig rá-rápillantott az előttük heverő sapik, kesztyűk, és további, remélhetőleg önálló életet nem élő sálak tengerére, melyek közé itt-ott lábtyűk, fülvédők és bokamelegítők vegyültek. Utóbbiak közül meg is fogdosott a szőke néhányat, ami nagyon puhának tűnt, és a színe is tetszett neki. Egyik sem ugrott neki egyelőre, amit jó jelnek tekintett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

A lelkesedésem kicsit alábbhagy pár pillanatra, amikor Polka azt mondja, hogy nemsokára mehetek hozzájuk. Még két év! Két bnagyon hosszú év, annyit nem lehet kibírni, annyi nincs is egyszerre! Mégis van, és tudom, hogy valahogy át kell vészelnem - meg jó lenne nem megbukni is, a konzisztencia miatt (micsoda szavakat tudok, Merlinre!) - valahogy. Közben nézem a kastélyt, ami olyan györű, hogy még sosem láttam ilyet, és egy pillanatra bele is dermedek a látványba, szájtátva. Hmm, ez rímelt, egy mester vagyok!
- Nem érdekel, csak az, hogy itt vagy a közelben - mutatok a kastély felé, mert ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna mostanában anyáéktól. talán valahogy majd megköszönöm nekik, például a héten egyszer el fogok ágyazni a szünetben, vagy ilyesmi. Remélem. Felsikkantok, ahogy elmeséli, hogy milyen jól van, és még barátai is vannak. igazi öröm sugárzik rólam felé, mert tudom, hogy nem könnyű neki, de nem lenne igazi Palotás, ha nem tudna megküzdeni az ilyen kihívásokkal. Mégis féltettem nagyon, hogy milyen lesz neki egyedül, de szerencsére úgy tűnik, hogy ügyesen megoldotta. Ebben kételkednem sem kéne, nem igaz?!
- Ú, és kik a barátaid? Egyszer bemutatsz nekik? - csillanak még fel a szemeim is, ahogy belegondolok az igenlő válaszba. Biztos igent mond majd, miért mondana nemet? Nem szégyel engem, vagy ilyesmi, bár néha megtehetné. De ő az én legdrgább tesóm, aki még csúnyát is mondhat rám, ha úgy tetszene nekik. Soha nem tette még.
- Ó, komolyan? És őt is meg lehet csikizni majd? - vicces lenne, ha az igazgató bá csikizésével mutatkoznék be. Szerintem tetszene neki, én mindenképpen benne vagyok, már csak őt kell majd rábeszélni valahogy. Eddig mindig ment, most sem lesz probléma. Arra, hogy rossz volt nélkülem, csak egy újabb öleléssel tudok válaszolni, meg egy hatalmas cuppanós puszit nyomok a testvérem orcájára. Hát, ő is nagyon hiányzott, tulajdonképpen beleőrültem, és még nagyobb galibákat csináltam. Még az is lehet, hogy emiatt engedték meg, hogy ide járjak, ki tudja?
- De cukimuki vagy! Nem tudom, hogy miket tanulunk, még elfelejetettem belenézni a könyvekbe - vonok vállat és elhúzom a számat a tanulásra, bár tényleg megígértem, hogy jó tanuló leszek. Életem legnagyobb kihívása és ha sikerülne, irtó büszke leszek magamra. Mondjuk, ha nem bukok meg, akkor is. Áron pedig tuti megvédi a cuccom, nem kell aggódni, de tényleg. Mégakkor sem, ha hitetlenkedve beszél hozzám Polka ezzel kapcsolatban. Áron egy nagyon jófajta egy helyben ülő puffskein, szóval mi baj lehetne?
- Ú, de vagány! Azta - nézegetem meg a kis varázscerkát, de nem kérem el tőle. Lassan odanyúlok és az ujbegyemmel megérintem, de nem történik semmi, azon kívül, hogy egy nagyot sóhajtok, amiért nem történt semmi.
- Kérem! - kapom ki a kezéből a sütit és máris benyomom a számba, és élvezettel kezdem el rágni, de annyira, hogy látszik rajtam. Mielőtt megfelekeznék az ízorgiában a levélkéről, odaadom neki. Mivel róla van szó, eszembe sem jutott kinyitni, így halvány sejtelmem sincs a tartalmáról. Vagy anya mondta? Nemtom.
- Mintha izé... á, mindegy, bontsd csak ki - talán egy kis zsebpénz, meg néhány kedves szó van benne arról, hogy írjon baglyot és küldjön rólam jelentést, hogy megérkeztem, meg ilyesmi. De nem mernék megesküdni rá. Na, de nem maradhatunk itt estig, szóval elkezdem felkutatni a cuccom. A peron közepén áll, egy elhagyatott csomag szomorúan és vádlón néz rám. Ja, ez Áron, nem is a csomag!
- Jól van, na, itt vagyok, nem? - háborodok fel teljes nyugalommal. Hát nehogy már egy puffskeinnek rossz legyen, hogy egy pár percig hiányolnia kellett? ilyen világ van itt kérem?! Visszabattyogok a tesómhoz, húzom magam után a cuccot és Áront, természetesen. Legalább kedvesebben csipog már a hátam mögött. Majd megnyunyurgatom este, amikor senki sem látja.
- Hát még nem nagyon ismerek senkit, de ha Marci a barátod, akkor a tesója is jó fej lehet - bólogatok boldogan, nagyon biztos vagyok a dologban. Ha meg nem, majd az lesz, segítek rajta, hehehe. Megvannak az eszközeim, hogy bárkit a barátomnak mondhassam.
- Tyűűűű, tök jó nevük van és lányok. Ők tuti-szupi-csajok lehetnek! - egyre csak hergeljük egymást, de most olyan jól érzem magam, hogy majd ki ugrok a bőrőmből. Követem nagyjából Polka lépteit, de valójában rá figyelek csak, nem az útra, szóval akár az erdőbe is bevihetne.
- Holnap mit csinálunk? Vagy még ma el tudunk menni ide-oda? Jobban érdekel, hogy veled legyek, mint a suli - vonok vállat, mert ez az igazság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem is tudja, mi van ma vele. Mondhatná, hogy elszokott Lili társaságától, de hát nem ez a helyzet. Bár nem járnak együtt órákra, de szobatársak lévén aligha kerülhetnék el egymást olyan sokáig, hogy a hirtelen viszontlátás ilyen mimóza reakciókat váltson ki Csengéből. Össze is zavarja saját magát rendesen. És amíg ő a gondolatait, addig az árus őket próbálja kibogozni. Utóbbinak pár pillanatnyi munka után már sikerélménye van, előbbi úgy sejti, hogy neki némileg több idő kell még ehhez. Ezért inkább látszólag belemerül a kesztyűk sokaságába, akárha tanácstalan lenne melyiket is válassza, de elméje egészen máshol jár. Ez hamar fel is tűnik Lilinek, és nem is hagyja szó nélkül barátnője szótlanságát.
A nyelvét elrabló kígyó ötlete megnevetteti Csengét, aki ezúttal nem süti le a szemét, hagyja, hogy a másik tekintete pár pillanatra fogva tartsa az övét.
 - Szerintem megvan még - mondja, majd kiölti a lányra az említett testrészt, amolyan csúfolódósan, majd előhúz a kupacból egy sapkát és egy hirtelen mozdulattal társa fejébe húzza, remélve, hogy ezzel megússza a további kérdéseket. A választott fejfedő hal formájú: kitátott szájában éppen Lili feje van, persze csak ha nem volt gyorsabb Csengénél és húzta el a fejét a kéretlen megtiszteltetés elől.
Megpillantja a hozzá tartozó kesztyűket is, ezeket saját kezeire húzza fel, majd "bleee" arckifejezést vágva megkérdezi:
 - A tiéd is olyan érzés, mintha csúszós, nedves és... hal lenne?
A legkevésbé sem kellemes, és kicsit sem télies. De legalább vicces. Valakinek. Biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

A bosszúm a könyvön elég jól sikerült, megbüntettem ezzl Matyi bát minden bizonnyal! Majd ha kérdezi, hogy hol a könyv, nem tudom mit fog szólni? Hát persze, hogy elveszett, sőt ellopták! Igen, a Viktor volt, a Markovits. Az egész családjuk egyszerre született, vagy mi van? Biztos van nagy zsivaj otthon, igaz? Á, szóra sem érdemesek, hiszen az én Polkámhoz senki sem ér fel. Ja, de, Catherina Volkov, aki egy nagyon jó fej és belevaló csaj. Valahogy minket nem annyira szívlelnek a többiek, de legalább ez kölcsönös. Na, de térjünk vissza a kazetta elejére. Szóval szegény lányt jól eltaláltam, és tök kedvesen reagált, ahhoz képest. Szóval eddig nagyon jó pontotkat szerzett. Ha van csokija, ő lesz a legjobb barátom, amíg megeszem. A csokit, nem kell ám félreérteni!
- Oké, nekem Ana leszel, vagy Bella? Melyik tetszik jobban? - hát eddig bírtam nyugton, szóval körbe körbe járkálok alány körül, néha felugrálva. Van némi mozgáshiányom, mert annyit kell ülni az órákon, hogy majdnem befordulok. De lehet, hogy ma Matyi bá volt a bűnös, meg a Viktor. Minden bizonnyal a srácok.
- Á, semmi gond, csak kíváncsi voltam - vigyorgok, mint a tejbetök. - Persze, szívesen. A mugliknál van egy játék, a foci... ismered? - kérdezem, de tök mindegy mit mondd, mert ha már belekezdem, csak elmondom, nem? De. - Szóval, ott be kell rúgni a kapuba a labdát, de vannak ilyen trükkök, mint a dekázás. A labdát felfelé rugdossák és az nyer, akinek később esik le a földre. Azt hiszem - vonok vállat lazásan, engem aztán nem érdekel az igazság, de láttam ilyet már. Szóval csak ez lehet a szabálya, mert más értelmét nem igazán látom.
- Kéne egy labdaaaaa - nézek körbe, miközben elhúzom a szó végét. Meg is találok egyet, és rárohanok, majd visszasietek Anahoz. - Hát, nem vagyok benne jó, de figyelj - ekkor leengdem és belerúgok egy kisebbet, majd szerencsémre éppen nem pantan el. Szóval még egy rúgás, de az elpattan a fenébe, én meg mérgesen toppantok egyet. - Na, így valahogy - fintorgok tovább. - Tiéd a lehetőség, egyelőre én vezetek kettővel - vigyorgok, mert ez a lány cuki!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Kende, annyira jó, hogy Te is itt tanulsz! - örömteli mosollyal sandítottam rá a nálam magasabb fiúra, miközben tovább lépdeltünk a faluban. A családjaink tulajdonképp már régóta ismerték egymást, szüleink tartották is a kapcsolatot, mi viszont a tavalyi évben barátkoztunk össze a Balaton partján. Kiderült, hogy sok közös is van bennünk, hasonló zenéket hallgatunk, szeretjük a vizet és a vízi sportokat, meg amúgy is, mindenről el lehetett vele beszélgetni. Éppen ezért is örültem annak, hogy ide került, mert az utóbbi időben kezdtem egy kicsit magányosan érezni magam, főleg azért, mert már Bencével sem volt olyan a kapcsolatom a történtek miatt, és a többieknek is meg volt a maguk kis gondja. - El se hiszem, hogy itt sétálgatsz. Mondjuk amennyire anyukádékat ismerem, szerintem a fejüket fognák, ha látnák, hogy nem épp egy puccos étterem felé készülődsz - jegyeztem meg egy mosollyal, nem sértésből, de ennyire már sikerült őket megismernem, s ilyen szempontból nagyon is hasonlóak voltak a szüleimhez. - Aha, már tavaly is gondolkodtam ezen a …persze - láttam ám, hogy elkalandozott a figyelme, de nem haragudtam rá, amúgy is, sok látni való volt itt a téren ilyenkor Karácsony közeledtével. Követtem is őt az árus bódéjához, s míg a sapik közt válogatott, addig azért folytattam. - Szóval át szeretném úszni a Balatont jövőre, és ebben jó lenne a segítséged, hogy felkészíts. Kéne rá edzenem szerintem, mit gondolsz, fel tudnál készíteni? - kíváncsiskodtam, közben ráböktem az egyik satyira. - Az tök jól néz ki, lánynak lesz vagy fiúnak? - kíváncsiskodtam, megvártam, míg fizet, majd tovább folytattuk a sétánkat. - Hú, a Pubot szeretem, mert ott néha vannak ilyen táncos esték, a cukrászda is remek hely, finom sütikkel, de a kedvencem a pizzéria. Oltári jó pizzáik vannak, egyszer beülhetnénk! - dobtam be az ötletet, ám megakadt a pillantásom egy forralt borozó bódén. - Szereted a forralt bort? Kóstoljuk meg azt a meggyeset! - mondtam lelkesen, bízva abban, hogy nincs ellenére, s meg is indultam a bódé felé, ami mellett finom illatok kavarogtak a levegőben, érződött a frissen sült kolbászok, bográcsos ételek illata. - Emlékszel arra a lángososra a Balcsinál? Annyira fincsi volt, olyat is már rég ettem. Tényleg, mi lett a szörfdeszkáddal? Sikerült megcsináltatni? - kíváncsiskodtam, mert ha jól emlékszem, letört belőle egy jókora darab.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Mióta megláttam azt a maszkot, s összeállt a fejemben a kép, azóta uralta elmémet és testemet az idegesség. Nem tudtam lenyugodni, feszült voltam már a közelségétől is, és rosszul reagáltam minden egyes szavára. Nem tudtam leplezni a bennem keletkezett zűrt, talán ő is észrevette, s lehet, hogy emiatt váltam vele szemben olyan gorombává, hogy haza akarjam küldeni. Nem volt ez szép tőlem, de úgy éreztem, hogy a bálon történtek után az lenne a legjobb, ha távozna, ha nem lenne a közelemben, ha nem adna okot parázna gondolatokra. Próbáltam megtalálni a megfelelő okot, ráfogtam az italra, ám ekkor szembesített azzal, hogy ő ugyan nem ivott. Pedig pontosan emlékeztem arra, amikor velem is megkóstoltatta azt az italt, s azt követően megcsókolt. Bevillant elmémbe a maszk mögött rejlő arc, a csábos ajkak, de nem…ezt ki kellett vernem a fejemből, s valahogy Ráhelt is távol kellett tartanom magamtól, hogy kitörölhessem az est történéseit az elmémből. - Szörnyű mi? - próbáltam megjátszani előtte, hogy nem értem miről beszél, pedig pontosan tudtam azt, hogy mire is gondol. Emlékeimben még mindig ott élt az a lány, aki szerelmet vallott, s Ráhel most újra előhozta a témát. - Ne beszélj már butaságokat Ráhel! Hogy is lehetnének érzelmeid irántam? Soha nem történt köztünk semmi! Ez badarság! - vágtam rá kissé idegesen, ám ezzel is szembesített. De mit is mondhattam volna? Hogy mégis történt valami? Hogy épp ma este csókolt meg? - Ráhel…mond, miért csinálod ezt velem? Miért mondasz nekem ilyeneket? - fel nem tudtam fogni azt, hogy miért műveli ezt Ráhel, sokszor csak tréfálkozott, így azt sem tudtam, hogy komolyan beszél-e, vagy csak viccelődik. Mindenesetre kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam a témától, s ettől a szituációtól, mert soha nem néztem rá úgy, egészen mostanáig. Ma este azonban valami megváltozott, s ha ránéztem, azt láttam, akit a maszk mögött.  - Jó…rendben, tudod mit? Felőlem maradhatsz, feküdj oda nyugodtan Léda mellé, itt alhatsz, mert nem akarom, hogy ilyen későn odakint kóborolj. De erről a témáról nem szeretnék többet hallani, mert ez soha nem történhet meg, és ezt a badarságot el kell felejtened - láthatta rajtam, hogy haragszom, érezhette a hangomból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem volt egyébként kifogása az ellen, hogy csak ő maga jártassa a száját, hozzá volt szokva, hogy többet trécsel a legtöbb barátjánál, és elfogadta, hogy más esetleg kevesebb szóval szívesebben fejezi ki magát, mint ő, de Csengu látszólag nem egyszerűen csak nem tudott mit felelni, úgy tűnt inkább, mintha a gondolataiba mélyedne. Mintha még a kesztyűk közt is csak ürügyből válogatott volna.
Így aztán, Lili remélte, hogy szóra bírhatja, mert kicsit elfogta az a rossz érzés, hogy miatta lehet a dolog. Próbált a szemében is kutatni a válasz után, bár nem tudott íriszül, és a szempillával jelelést sem ismerte.
Csengu nevetése aztán megnyugtatta, és ő maga is jóízűt kacarászot, mikor barátnője kidugta cuki kis nyelvét, mutatva, hogy bizony megvan még.
- A helyedben nem dugdosnám ki ilyen felelőtlenül! - figyelmeztette derűsen.
Aztán megdermedt, eszébe se jutott, hogy talán ki kéne térni egy váratlanul érkező sapka elől, nem látott benne semmiféle veszélyt, de hát ő még a doxy-kat látva is inkább azon tűnődött, miért ilyen morcos valami, ami ilyen cuki.
Szóval nem mozdult, csak a nyakát húzta be kicsit, mikor Csenge a fejébe húzta a sapit, de szinte azon nyomban sápítozni is kezdett. Néma fintorok jelentek meg arcán, de egyelőre nem tudta eldönteni, pontosan mit is kéne éreznie a fejfedő kapcsán.
Mindenesetre határozottan bólintott, amitől sajnos még a sapka a fején maradt.
- Határozottan hal. Olyan, mintha... valaki összenyalta volna a fejem.
Már a magától nyakra feltekeredő sálkígyó is felvetett néhány kérdést, de azt még legalább cukinak találta valami kifordult módon Lili, ez csak simán bizarr volt.
- Lehet, hogy arra figyelmeztet, hogy elfelejtetted felvenni vagy a sapit, vagy a kesztyűt, mert, hogy párban vannak! - jutott eszébe a zseniális elmélet, és már nyúlt is, hogy megfogja Csenge kezeit, hogy levegye róluk a kesztyűket, hátha azt is felhúzva magára már nem fogja szopott gombócnak érezni magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

  Még mennyire! Kende éppen felvetné a sétálgatásra, hogy látott ám egy jeges szakaszt út közben, mintha csak kiabálná „Csússz végig rajtam!” , de anyukáék felvetésétől ezt a remek tervet zsebre kell vágnia. Törvényszerű horkantás szökik ki torkából, amelyet nevetése szorosan követ. Elkapja a lány vállait, ahogy mögé áll és jobb kezével alig észrevehetően egy párosra mutat – Azt nézd meg! Azok a szégyentelenek még mosolyognak is, hogy ehetnek abból az olcsó cukorral megszórt moslékból. (értsd.: kürtőskalács)… Micsoda népség, micsoda hely ez! – utánozza anyja hüledező hangszínét, kézfejét a homlokához érintve, majd Kende egy pillanat töredéke alatt újra a lány mellé kerül és jókedvűen kihúzza magát - Pukkadjanak meg – kuncogása gonoszkás, de őszinte. Kende általában harap, ha a család felmerül, de Boskával más volt. Ő értette a mögöttes dolgokat, nem csak a felszínt kaparászta.
 Vigyora kiszélesedik a mikulás sapesz láttán. Erről van szó kérem! A választék nem volt nagy, de Kendének elég volt a fejkör méret, hogy megzavarodjon és ahogy tanácstalanul megemelt egyet, vissza is ejtette – Hogy mit gondolok? Imádlak – nézett le a lányra hevesen bólogatva, hogy még csak véletlenül se vehesse ezt senki kétségbe – Totálisan fel tudlak készíteni… meg ki is, előre jelzem – elhúzza a száját, de gödröcskéit megvillantó mosolyát nem tudja levakarni. Gondolta, hogy élvezni fogja az itt létet, de lassan ez az egész kezd szürreálisan atom szuperré válni. Pislog párat bootolva a kérdést és újra kézbe kapja az eldobott sapeszt – Lánynak. – inkább nagy legyen, mint kicsi – that’s what she said – elven dönt és fizet. A papírzacskóval együtt hajtja a szövetkabát zsebébe, tekintetével a teret próbálja felmérni, miközben Boska szavain csüng – Aha, így sorban – támogatta a dolgot, főleg, ha buliról és evésről volt szó. Azért, egy sportoló testet táplálni kell – Meg kell mondjam, ma sziporkázol az ötleteiddel – mondja és feje a távoli karácsonyi zene ritmusára kezd mozogni, abból vált át bólogatássá – Forralt, hűtött, meggyes, vörös, fehér, rozé, szeretem – Elnyújtott lépteivel a kaja szag felhőbe igyekvő lányt követi. Kikérik a meggybort, és még várnak a sok kívánatos illat mellett Boska még jön azzal a fullos lángossal is – Igen! Fhú – hasára teszi kezét. – Az a lángos, az ok, amiért az ország legmenőbb helyén élünk, én mondom neked - miközben fizet, testével a lány felé fordul – Enni szeretnél valamit? – kérdezi kedvesen Kende, miközben nyakát nyújtogatja. Ez a Bagolyfalva nem kispályás! Közben persze megválaszolja a másik kérdést is. Nagyon szerette azt a deszkát, és habár hülyeség volt rajta részegen a szárazföldön ökörködni a lényeg: – Megvan. Miután megcsinálták, még bűbájjal erősítettem a dolgon – vigyorog büszkén a szöszi. Sose használta a mágiát a sportokra, főleg nem csalás céljából, de ha sérült egy eszköze, mindig örült, hogy több, mint egy mugli. Koccintásra emeli a poharát - Mire igyunk? A felkészülésre, vagy arra, hogy már nem csak nyáron fröccsözünk, hanem télen is szívhatom a véred? - ugratja Boskát, miközben a meggyes illattól elönti a melegség érzése. Meg persze a pohár is qrva forró...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Visszatért. Még mindig kicsit sápatag, továbbra sem heverte még ki egészen a szerelmével köztük zajló eseményeket, de már újra képes riporterként gondolkodni. Elég idő telt már el, hogy behozza szerzeményét. Ezért jött ma el a férfihez. Nem alakított magán át semmit, tudván Zlatan mennyire nem kultiválja az efféle spionfiókás húzásait. Egyszerű farmert visel, téli bakancs van a lábán, és mindehhez felvette vastag, sötétszürke kapucnis szövetkabátját. Táskájával a vállá battyog be a már egyszer megtett úton, hogy bizonyítsa elhivatottságát. Megszerezte a port tartalmazó kis fiolát. Körültekintően járt el, amennyire csak tudott, elvégre ő nem auror. Mindent megtett, amit lehetett és kimaxolta ravaszságfaktorát. Egyrészt büszke magára, de haragszik is, mert nem volt mégsem egészen a helyzet magaslatán, hiszen kapott egy kedvesnek nem épp nevezhető fenyegetést. Abban azonban nem egészen biztos, hogy valóban a díler tisztelte-e meg ajtaját a jókora böllérbökővel, vagy az a barom szomszéd, akivel már volt pár csörtéje, s legutóbb majdnem megtámadta - még elutazása előtt - a Gyöngyhalászt, aki hősnőnk kerítésénél állt. Az a szerencsétlen, amúgy igen értelmes hontalan férfi, csak élelmet keresett. Igaz felneszelt rá a pasas ideggyenge kutyája, de a francba is, az ő portáján állt és nem volt pálcája! Ez a baromarcú meg ráfogta a sajátját és fenyegette mindennel, ami szem-szájnak ingere. Még szerencse, hogy közéjük tudott állni és szavainak meggyőző erejével el tudta simítani a helyzetet. Ennek ellenére, lehet az a "drága" szomszéd megorrolt rá egy csöppet. Sebaj. Helyesen cselekedett. Megérkezve az ajtó elé koppant két határozottat, majd amint bebocsátást nyer azonnal lenyomja a kilincset, majd besétál, s meg sem áll a férfi asztaláig - Helló Zlatan! - köszönti röviden, hogy közben táskájából elővéve két hanyag, de elegáns mozdulattal asztalára tegye a légmentesen lezárt zacskókat. Az egyikben a kis fiola - Itt a minta, ahogy ígértem, ez meg egy kis grátisz - mutat a másikban lévő méretes késre - Úgy sejtem a cég ajándéka - jegyzi meg csípős éllel hangjában, mely rá oly jellemző volt és lesz is mindig. Ezután türelmesen várni kezd. Végre visszatalálni látszik valóban régi önmagához. Testtartása és arcvonásai nyugodtak. Volt neki sokkal nagyobb baja ennél a cuki tízen sok centis szurkálónál az utóbbi néhány hétben. Reméli, hogy lesznek rajta használható nyomok és, hogy ezek után nem kell már bizonygatnia elkötelezettségét. Nem kell, hogy az Auror fővezér szeresse, csak adjon neki hiteles információkat, hogy az igazságot megírhassa. Ez ugyanis nem barátság - bár simán lehetne, mert nem épp bájos stílusa ellenére becsüli Zlatant - hanem munkakapcsolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Elmosolyodom arra, amit mond, mert akkor ezek szerint egy lázadóval van dolgom, egy olyan emberrel, aki korábban oda járt, ahova most én, ráadásul abba a házba, ahol most én hajtom álomtalan álomra a fejem. Nem mondom, hogy nem kell még a bájital, hogy ki tudjam aludni magam, de tudom, hogy nem szabad túlzásba sem esnem vele. Csak furcsa még minden. Eddig egyedül aludtam, a saját szobámban, a saját ágyamban, a saját holmijaim között, most pedig mások szuszogását hallgatva, az iskola tulajdonában álló ágyban, mások holmijai között. Nekem ez nagyon furcsa és életidegen, nem tudom megszokni, hogy hallom a szuszogásukat, meg azt, amikor valaki elhalad a folyosón. Azt tudom, hogy a lányok és a fiúk nem nagyon tudnak összejárni, mert van egy kőkos, aki ezt megakadályozza. Na nem mintha engem érintene, de örülök neki, hogy a szobatársaimhoz se tudnak csak úgy fiúk feljönni.
- Mindenképpen megnézem majd, hogy megvan-e még.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a vésést megőrizték-e az utókornak. Biztos van olyan, aki elindult a folyosókon, hogy megkeresse a tablókon, kihez is tartozik az R.E. monogram, és ha ezt meg lehetett csinálni, akkor biztos, hogy megtalálta a nő ifjú kori mását és jót mosolygott rajta, hogy ő az, hogy ő tudja a titkot, hogy anno belevésett a padba.
- A mágiatörténet tényleg nem túl érdekes, de a mítoszok és legendák nagyon jó. Sarah Sawyer tanítja, fiatal és nagyon lelkes tanárnő, szeretek az órájára járni.
Szeretem hallgatni, mert szinte olyan a nő, mintha ő maga is átélt volna számos dolgot, de hát az ugye képtelenség, hiszen itt, ahogy elnéztem, egy állandóan nyugvó világban vagyunk. Itt nem történik semmi olyan, amit ő elmesél. Itt én magam vagyok talán a legnagyobb látványosság, de én viszont titkolom, hogy látványosságnak kellene lennem. Mintha semmi közöm ne volna ahhoz, ami valójában én vagyok. Mintha a kígyó nem lenne jelen, holott minden pillanatban átjárja egész lényem.
- Umm... hát... Nem is tudom. Talán abban vagyok különleges, hogy van egy nem egészen emberi lényem, mintha véla volnék, mondjuk, vagy, inkább vérfarkas. Valami olyan, ami miatt elítélnének az emberek, pedig nem tehetek róla, hogy van, mert ez az örökségem. Félek, hogy ha ez kiderül, akkor elkezdenek félni tőlem, mert más vagyok, mint mások. Szeretnék átlagos lenni, hogy ne kelljen semmit senkinek elfogadni.
Ugyan Abi mindig azt mondja, hogy a különlegesség nem rossz, hogy ő sosem akar átlagos lenni, de ő eleve énekesnő, színpadon és kamerák kereszttüzében élő ember, aki ha a saját tehetsége hiányában is ott lenne, hiszen a keresztapám ismert. Az ő kapcsolatukat végigkísérik a paparazzik, időről-időre pedig belekerülnek a médiába is. Néha felröppen pár álhír, eljegyzésről, terhességről, de mi, akik közel állunk hozzájuk, tudjuk, hogy egyik sem igaz. Nekik jól megy ez, és Abi tudom, hogy úgy nőtt fel, hogy nem tud mit tenni a fotósokkal és újságírókkal, de én nem tudok és nem is akarok ilyen szinte eljutni. Én nem akarok más lenni, csak egy lány, aki rátalál arra, hogy ki is ő, és talán egy nap rendben lesz önmagával. A fiú témára azonban csak elhúzom a számat, mert nem hiszem, hogy nagyon szeretném, hogy érdekeljenek.
- Az anyukám azt szeretné, hogy egy nap jól házasodjak. A nővérem eléggé öntörvényű volt, kijászotta a szüleimet, és ahhoz ment hozzá, akit ő akart, mind a kétszer, a bátyám pedig szintén maga választott férjet. Szóval bennem van az Andrássy család minden reménysége.
Engem pedig mostanra mutattak volna be a nagy családoknak, mint vihető példányát az úrikisasszonynak. Csakhogy én elszöktem egy buliba, az anyukám pedig nagyon megharagudott rám, így se bemutatás, se saját szoba nem várt már rám, most itt vagyok, és ki tudja, hogy valaha megbocsát-e nekem. Nem vétettem olyan nagyot, szerintem, de tudom, hogy az akarata ellen cselekedtem, és ennek megvan a maga ára. A maga drasztikus ára. Azt hiszem, ezzel akar nevelni, hogy szedjem össze magam, mert tudom, hogy aggódik, hiszen a két idősebb gyereke eléggé áthúzta a számításait, és egyetlen rossz pillanattal én is megtehetem. De az ujjamon még mindig ott van a fogadalomgyűrűm, még mindig hirdeti, hogy érintetlen vagyok, hiszen ez csak akkor porlad semmivé, ha már nem vagyok szűz. Nagyon figyelek erre, nem akarok értéktelenné válni, mert akkor anya nem bocsátana meg nekem, így még van egy kis esélyem.
- Eléggé különböző területek. Szóval, ha elsőre nem is az leszek, aki lenni szeretnék, akkor érdemes még egy próbát tennem, mert akár a második vagy a harmadik lehet az igaz. Ez megnyugtató, mert jelenleg elképzelni sem tudom, hogy miben lennék jó.
Emelem megnyugodva a bögrét az ajkaimhoz. Eddig nem volt ilyen problémám, és nagyon reméltem, hogy nekem nem is kell ilyenben gondolkoznom. Talán, egy nap majd engem is megszólít egy hivatás, és nem tudok majd neki nemet mondani.
- Tényleg nagyon finom itt minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Anyai kedvesség mosolyával néz a lányra. Neki is van egy aprósága, aki hamarosan - mert az idő rohan, ha az embernek gyermeke van - eléri majd ezt a kort. Hősnőnk úgy gondol most erre a véletlen találkozásra, mint egy kis ízelítőre. Alkalma nyílik megtapasztalni egy keveset a kamaszokkal való szóértés mikéntjéből. Imola még kicsike ugyan, de már most látszódik, hogy Elektrának nem árt felnőnie a feladathoz, mely az idő előrehaladtával rá vár lányával kapcsolatban. Az aprónépnek alig négy évesen erős egyénisége van, ami elbűvölő kedvességgel párosul. Ez veszélyes kombináció lehet, ezért jönnek jól az ilyen gyakorlatok. - Ha legközelebb benn járok, szerintem én is ránézek - bólint szélesen mosolyogva és levesz egy kortyot innivalójából. Különleges élmény volna szembesülnie egykori, rebellis énje lenyomatával, és khm...lehet kicsit mélyítene is a véseten. Csak azért persze, hogy az utókor számára tényleg maradandó nyomot hagyjon. Nem az a rongálós típus, de ez inkább tekinthető restaurálásnak, nem igaz? - Látod, máris van egy dolog, amit szeretsz - világít rá vidám hangsúllyal a tényre - Lesz ott még, ahonnan ez jött - hangzik a biztatás. Szinte biztos abban, hogy a vele szemben ülő sok dolgot kedvel, csak még nem kellett azokat okkal néven neveznie. Ezután Borcsa olyasmit mond, amitől Elektra szemöldöke összehúzódik egy pillanatra, miközben próbál a sorok közt olvasni. - Tudod, mindenkinek megvan a maga csomagja, amit egész életén át cipelnie kell - kezdi picit elgondolkozva, de semmiképp sem terjengősen - Valójában senki sem átlagos. Mi hisszük csak azt, hogy rajtunk kívül a legtöbben szürkén élnek, láthatatlanul, elveszve a tömegben. Mert nem ismerjük a minket körülvevő emberek sorsát - mondja megrebbenő tekintettel, mert eszébe jut, hogy alig néhányan tudják, hogy miken ment keresztül az elmúlt öt évben - A félelem és az elfogadás pedig olyan dolgok, amik szerintem nem választhatóak - jelenti ki apró bólintással megerősítve szavait. Világéletében rettegett a lovaktól, pedig szép és okos teremtményeknek tartja őket. Ennek ellenére inkább megy közel egy vérfarkasoz, mint egy lóhoz. Ez persze egy igen triviális példa, de valahol hasonlóan viselkednek a legtöbben. - Nem szerethet bennünket mindenki, de aki megteszi az egyúttal el is fogad, félelem nélkül - mondja színtiszta meggyőződéssel. Bármi is legyen az a "nem egészen emberi lény", amiről Borcsa beszél - mert hősnőnk nem fog faggatózni róla - abban biztos, hogy lesz majd olyan személy, aki azzal együtt is szívébe fogja zárni a lányt. Elektra maga is szimpatikusnak találja. Talán mert tényleg valahol a jövőbeli lányát látja benne. Imola sem épp könnyű sors terhét hordja, azonban eljön majd az idő, amikor megéli a hátrányokat, amikkel indul. Nincs apja, varázserejének egyelőre semmi nyoma és valójában - bármit mondtak is a gyógyítók - talán mégsem lesz elegendő az az egy kezelés, mellyel helyrehozták a szívét. Még bármi megtörténhet. Az éj sötétje olykor kifürkészhetetlen, ahogy Elektra ősei egykor mondták. Közben ismét terelődik a téma és a házasság jön szóba. Erről is határozott nézeteket vall hősnőnk, melyeket a rá jellemző kendőzetlen őszinteséggel, de a lány lelkivilágát óvva meg is oszt vele. - Úgy hiszem, hogy nem a családod reményeinek, hanem a sajátjaidnak kell megfelelned, ha oltár elé állsz valaha is valakivel - suhan át ajkán egy nosztalgikus mosoly, ahogy eszébe jut saját esküvője. Hideg tél volt, nagy hó, kis hely, sok szeretet és szó szerint sírig tartó szerelem. Valójában még azon túl is, hiszen a Marcellal való kapcsolata is valahogyan összeköti elhunyt férjével és kisfiával. - Ez már nem a középkor, ahol egy árucikk vagy, ha nőnek születtél - teszi még hozzá és Elizabetre gondol. Lehet egy elrendezett házasság is sikeres. Nem tagadja, de ahhoz legalább az egyik félnek annyira nyílt szívűnek kell lennie, hogy elhiggye, minden kétséget kizáróan, hogy a szerelem, majd idővel kialakul. Neki nem menne. Kamaszként is biztosan fellázadt volna, ha portékaként vitték volna a húspiacra. Szerelemből ment férjhez egykor, s most ismét szerelmes. Neki ez volt abban a bizonyos csomagban. Ismét kanyarodik a beszélgetés fonala és a hivatás szálára fűződnek szógyöngyeik. - Most épp elég megszoknod, hogy kiszakadtál a megszokott környezetedből. Adj időt magadnak, azután úgyis rá fogsz találni arra, amiben kiteljesedhetsz. Higgy nekem, így lesz - biztatja a lányt, majd pár villányi édességet elmajszol. Arra pedig csak bólogat mosolyra húzva majdnem hörcsögmód telelévő száját, hogy itt a dolgok tényleg nagyon finomak. Mert azok. Ez tagadhatatlan. Ilyenkor örül hősnőnk, hogy nem a szomszédban lakik, mert akkor már minden valószínűség szerint gurulna. Mondjuk az sem épp előny, hogy minden munkanapján elmegy a cukrászda előtt és olyankor egyszerűen muszáj bejönnie, hogy vigyen egy kis unszolást - természetesen saját részre - műsora végig viteléhez a kedvenc kávéja mellél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mind a ketten idegesek vagyunk kicsit, meg zavarban, mint a béna filmekben, ahol nem megy semmi könnyedén és amúgy sem szokott. Vagy csak velem nem, de fele annyi magabiztosságom, meg bátorságom nincs ilyen helyzetekben, mint másoknak és ez frusztrál, mert kellene, ilyenkor főleg. Érzem, hogy a tenyerem nyirkos, amint átkarolom, gyomrom bukfencezik egyet és most örülök csak annak, hogy nem ettem olyan sok sütit, mert akkor most félő lenne, hogy… Nem, bele sem gondolok, mert akkor aztán oda lenne nem csak a pillanat, de minden is, mert olyan mélyre ásnám el magam, hogy soha többé nem érne a nap.
- Hát igen. Bár nekem nem a mozgás a gond, hanem a tömeg. Meg… valljuk be, én elég bénán festek közöttük – nevetek fel, önkritikám mindig is volt, de tény, nem vagyok külsőre sem olyan, mint ők, mint a nagyok, akiknek elég két szó és mindenki utánuk epekedik. Engem Betti társasága is meglep, kevés lánnyal bálozok és mulatok így, vagy akárhogy, de mivel ez sem az Ördögtől való dolog, az első pánikokat legyűrve, most már egész jól viselem.
- Végül is… - nézek körbe, itt nincs senki, amúgy sincs mit szégyellni rajta és akkor, nem kell aggódni sem, tényleg csak azért, hogy ne lépjek a lábára. Meg ilyesmik. A gyomrom még mindig bukfencezget aprókat, egyre jobban, ahogy ismét közelebb lép, finoman fogok rá kezére és derekára. Jaj. Remélem jó helyen vannak az ujjaim, semmi sem illetlen, bár kicsit remegnek, nem annyira vészes. Próbálom fejben megtervezni a lépéseket, de teljesen random csinálom, csak mozdulok a zenére, ahogy az előbb is láttam másoktól. Egy és kettő, egy és kettő, nem olyan nehéz ez, nem? Mégis, kicsit kiesek a ritmusból, amikor tekintetem találkozik az övéivel, pislogás nélkül tartom ott és nem szakítom el. Egész lassan kapcsolok, hogy nem kéne majdnem riadt arcot vágnom, így aztán elmosolyodva nézem őt tovább.
- Tényleg sokkal jobb itt. A következőn be se menjünk, majd a sátor mögött táncolunk – nevetek aprót, aztán, merészet gondolva engedem el és pördítem meg óvatosan, hogy el ne essen, de végül – és akkor ezt most egy filmből vettem, igen – visszapördítem magamhoz és fél karral átölelve, oldalvást van kicsit még nekem, de úgy folytatom vele pár lépés erejéig, ismét rámosolyogva. Mióta tudok táncolni, valaki elárulná?
- Örülök, hogy eljöttél velem, nagyon.