Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

A faluban a kedvenc helyeim közé tartozik az aprócska könyvesbolt. Hihetetlenül mesebeli helynek tartom. Ahová csak nézek, könyvek kerülnek a szemem elé. Teljesen különböző könyvek. Ha a romantikusat olvasnék, ugyanolyan hatalmas választékot találok, mint ha krimit keresek. Mióta felfedeztem a kis boltocskát nem egyszer jöttem el ide, de ahányszor belépek el tud kápráztatni a roskadozó polcok rengetege. Órákat tudok eltölteni a sorok közt járkálva, olyan köteteket kutatva, amiket akár ott helyben ki tudok olvasni. Ha pedig nincs időm befejezni a regényt, elviszem magammal a kastélyba némi pénzért. Akkor viszont rendesen megpakolva megyek vissza, hogy a következő egy-két hétre legyen olvasnivalóm.
Most is tátott szájjal mászkálok az apró boltban, és valami romantikus regény után kutatok. A tankönyvekkel végeztem mára. Eleget magoltam a mágiatörténetet és a bájital recepteket, gyakoroltam a bűbájtant és az átváltoztatást. Most a pihenés ideje következik. Inkább magam szórakoztatására olvasok tovább. Találok is egy szimpatikus könyvet. Hosszas válogatás után választom ki a megfelelő kötetet, hisz szívem szerint mindet elolvasnám.
Mivel nem látok a közelben senkit  egyszerűen letelepedek a földre, és fellapozom a könyvet. Azonnal magába szippant a történet. Mintha átélném a főszereplő érzéseit. Teljesen belefeledkezem a könyvbe. Nem is tudom, mióta ülök ott a földön, és hogy hányan léptek át rajtam időközben. A fejemben megelevenednek a szereplők képei, a jelenetek. Magam előtt látom az épületeket, a helyszíneket. Körülöttem egészen csend van, hiszen aki itt van, mind a könyvekért jön általában.
Már azt sem tudom odakint sünt-e a nap, vagy beborult az ég. Lehet, hogy inkább kint kéne ülnöm, egy kávézóban és beszélgetni valakivel? A rokonaim sokszor mondják, hogy többet kéne szabadban lennem. De hát nem hallgatok rájuk. Sokkal kellemesebb idebent, a virágok helyett a régi könyvek illatát szagolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Hihetetlen, hogy az ember mennyire el tud emelkedni a földtől. Mint én, amikor olvasok. Egy jó könyvvel a kezemben teljesen el tudok veszni. Már azt sem tudom ki vagyok, hol vagyok, vagy mit csinálok valójában. Olya, mintha én is a könyv szereplője lennék. Csak egy csendes megfigyelő, aki egyszer meglepődik a főszereplővel együtt, máskor vele szomorkodik, olykor együtt dühöngenek. Sokszor nem is zökkenek ki ebből addig, míg a történet véget nem ér, és én kénytelen vagyok felébredni, és becsukni a könyvet, majd visszarakni a polcra, hogy aztán másikat vegyek magamhoz. A másik eset az, amikor valaki kizökkent olvasás közben. Az illetőnek nehéz dolga van, ugyanis nem ébredek fel egy kis bökdösésre. Arra viszont, ha valaki átesik rajtam, annál inkább. Ijedtemben össze is csapom a könyvet, és bosszusan fordulok az illető felé, aki miatt nem tudom hol tartottam. Ám gyorsan realizálom, hogy tulajdonképpen az én figyelmetlenségem áldozta lett, inkább aggodalmasra fordul az arckifejezésem. Térdre emelkedve nyújtom vissza neki az egyik elejtett könyvet, amit a kezében cipelt hatalmas kupacról ejtett le - az én hibámból. Kissé gorombán is szólít meg, de teljesen igaza is van. Visszaülök de csak azért mert ő is mellém telepedik. Most viszont figyelek, és beljebb húzom a lábamat, hogy más ne bukjon orra benne.
 - Én pedig Betti - rázom meg a felém nyújtott kezét. - És tényleg, nagyon sajnálom, hogy ennyire figyelmetlen voltam - hajtom le a fejem megbánóan. Reménykedem benne, hogy megbocsát, hiszen mellém is ült, meg hát aki ennyire szeret olvasni, mint látszólag Bogi, csak megérti, az ember mennyire el tud mélyülni egy történetben.
 - Tényleg? Szerintem is zseniális! Bár még alig tartok a felénél. Eddig nagyon tetszik! Na és te miket olvasol? - pillantok az általa válogatott könyvek kupacára. - Miket szeretsz? - érdeklődöm. Kevés emberrel találkoztam, akinek annyira vegyes lenne az érdeklődése könyvek terén, mint nekem. - Én bármit szívesen elolvasok. De tényleg bármit. Még a szakácskönyvet is akkora érdeklődéssel tudom olvasgani, mint egy izgalmas regényt! - nevetek fel. Magamban elképzelem ezt a mondatot nagynéném szájából, hiszen tőle származik. Ő sosem volt nagy könyvrajongó, mindig is csodálkozva nézte, hogy én inkább ülök a fotelben egy jó könyvvel, minthogy fára másszak odakint. Én viszont azt nem értettem soha, miért jobb összekoszolni magad a sárban, mint elmerülni egy izgalmas történetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Hálásan pillantok a lányra, ezzel megköszönve, hogy ennyire elnéző.  Közben megszemlélem a hatalmas könyvkupacot, amit Bogi gyűjtött össze. Tényleg muglikönyvek, egy részét még olvastam is.
 - A muglikönyveket nagyon szeretem. Főleg az olyanokat, ahol a mágikus lényekről írnak. Megdöbbentő, hogy mennyire pontosan le tudják írni őket. Állítólag páran láttak is unikornist, vagy hasonlókat, de senki más nem hitt nekik.
Sokan okoskodónak tartanak az ilyen tények elmondása miatt. Én sosem éreztem magam annak. Egyszerűen csak szeretem a tényeket. Élvezem amikor elolvasom őket, és szeretem tovább adni. Már ha van kinek. Bogi érdeklődő embernek tűnik, így reménykedem benne, hogy nem zavarja majd a dolog.
A megjegyzésére halkan felnevetek. Én mindig is imádtam a nagymamám mellett sündörögni a konyhában. Aztán amikor megtanultam olvasni, én diktáltam neki a recepteket. Most pedig már egyedül is egészen elboldogulok a konyhában.
 - Számomra a főzés amolyan hobbi féle. Ellentétben a bájitaltannal. Nem robbantom fel a termet, de azért nem próbálnám ki, milyen hatása van a kotyvalékomnak - nevetek fel. Már az első év elején bebizonyosodott, hogy nem a bájitaltan lesz az én tantárgyam. Nem azzal van a gond, hogy eltévesztem a hozzávalókat. Szerencsére jó a memóriám, könnyen megjegyzem, mit, mikor, hogyan kell az üstbe tenni. Inkább az ellenszenvem. A különféle színű, szagú főzetek, amikről nem tudni, meghalsz, vagy éppen csak nevető rohamot kapsz-e, ha megiszod.  
 - Hát először elolvasom ezt, aztán elkezdek egy másikat, majd azzal és még egy halom másik könyvvel visszamegyek a kastélyba - ez a már-már bevett rutinom. Azt a bizonyos halom könyvet elolvasom két tankönyv tanulmányozása közben. Meg este az ágyban, néha éjszakába nyúlóan. Meg étkezések közben. Meg igazából bárhol, bármikor, ha kedvem támad, és van rá egy szabad kezem. -
 - Tudnál valamit ajánlani? Esetleg mugli íróktól? Vagy valami jó romantikusat? Ha mindig ilyen kupacokkal jársz haza - bökök a felhalmozott kötetekre - biztos több könyv van kipipálva a listádon, mint nekem.
Szemem érdeklődve csillog, ahogy ránézek. Könyvekről mindig boldogan beszélgetek, és erre jó társ egy másik levitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Szélesen elmosolyodom Bogi bólogatására. Örülök, hogy egyetért velem.
 - Valószínüleg - helyeselek én is neki. - Mondjuk nem irigylem azokat a muglikat, akik láttak mondjuk egy főnixet, de senki nem hisz nekik. Nem lehet jó úgy élni, hogy te tudod az igazat, míg mások nem hisznek neked. Aztán egy idő után te is kételkedni kezdesz abban, hogy igaz-e, amit láttál.
Elképzelem, ahogy a mellettem ülő lány a konyhában áll, majd az arcába robban a főztje. Persze biztosan nem szó szerint értette a dolgot, de hát élénk a fantáziám. A képre viszont hangosan felnevetek. Már amennyire a boltocska csendje engedi, és nem hívom vele magamra minden bent tartózkodó figyelmét.
 - Ha van egy kis időd, segíthetnél egy házidolgozattal -  hatalmas bociszemeket meresztek a lányra.
Általában nem szoktam könyörögni, de valahogyan fel kell zárkóznom bájitaltanból. És ha már így összefutottam egy levitással (nem mintha nem futnék össze minden órában párral), aki történetesen még ért is a bájitaltanhoz, megragadom az alkalmat, és segítséget kérek tőle. Ellenben nagy erőfeszítésbe kerül az a mondat, mert nem szeretek segítséget kérni. Úgy érzem, magamnak kell megoldanom a problémákat. Úgy érzem, ha segítségre szorulok, akkor gyenge vagyok. Így inkább magamnak oldom meg a dolgaimat. De be kell látnom, hogy van, amikor nem megy egyedül.
 - Ó, az a legjobb. Esetleg egy esős napon, bebújva egy pokróc alá, egy bögre forró csoki! A legjobb hangulat olvasáshoz. Bár én akár egy zajos nagytermi reggelin is tudok olvasni - kár, hogy evés közben  mindig sikerül leennem a könyvet. Volt már, hogy egészen nagy zsírfoltot sikerült a lapokra nyomnom lapozás közben.
Nagyon érdekel, mit tud nekem Bogi ajánlani, hiszen látszólag hasonló az ízlésünk. Ha pedig magamtól indulok neki a boltnak, holnapig vissza nem megyek a kastélyba. Átveszem a felém nyújtott könyveket, és a felső borítóját végig simítom. Jól megszemlélem, mindenestül. Szerző, cím, kiadás, borító. Egy átlagos regénynek tűnik, de az első oldalba beleolvasva nagyon megtetszik. Felcserélem a két könyvet, és az alsóbbat is megvizsgálom. A borító igen ismerősnek tűnik, ahogy a cím is. Beleolvasva azonnal rá is ismerek.
 - Ezt már olvastam. Nagyon jó könyv - nyújtom vissza a kötetet. - De a másik nagyon szimpatikus. Nem bánod, ha elviszem én? Aztán pedig odaadom, ha már elolvastam.
Reménykedem, hogy elfogadja az ötletet, mert nagyon megtetszett a könyv, így minél hamarabb szeretném elolvasni. Persze csak miután kiolvastam a kezemben tartott olvasmányt.
 - Majd még körülnézek, hogy egy jó nagy kupaccal térhessek vissza a kastélyba. Ha van kedved, nézelődhetünk együtt - ajánlom fel. Azt remélem, meglát még valamit, amit tud nekem ajánlani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

A tér nyüzsgése körülvesz, ahogy a standok között sétálok. Van egy kis szabadidőm a hétvégén, így úgy döntöttem, hogy sütögetek egy kicsit. Úgyis régen jártam a konyhában, éppen ideje, hogy magamba tömjek egy adag gyümölcskenyeret. A pultokat szemlélve járkálok, szép, éredt gyümölcsöket keresve. A szatyrommal a karomon úgy festhetek mint egy nagymama, aki az unokáinak vásárol. Éppen egy adag barackot pakolok egy zacskóba, mikor valaki nekem jön hátulról. Úgy vágódom el, mint a rajzfilmekben, kezeimet felemelve. A barackok - a szatyrom többi tartalmával együtt - pedig a levegőbe repülve szétszóródnak a földön. Pár pillanatig a földön fekszem, majd a két könyökömre támaszkodva szememmel keresni kezdem azt, aki fellökött. Szerencsére az illető nem rohant el, azonnal a kezét nyújtja felém. Én pedig fájó fenékkel megragadom a kezet, és felállok.
 - Nem, jól vagyok. - morgom bosszús képpel, és nekiállok felszedegetni a földre gurult gyümölcsöket.
 - Semmi gond, tényleg - hangom mégis ingerült, ahogy ezt bizonygatom neki. - Nem szükséges. Úgyis vissza kell már mennem a kastélyba. És még a könyvesboltba is be kell néznem - magyarázok.
Közben feltápászkodom, és az utolsó gyümölcsöt is visszadobom a színes szatyorba.Kicsit megnyomódtak ugyan, és sárosak is lettek, de ezek apró problémák. A ruhámat megvizsgálva azonban találok egy nagyobbacska szakadást, ahogyan a tenyerem is lehorzsolódott. Noha a ruha megvarrható, a horzsolás pedig pár nap alatt meggyógyul, mégis morcos képet vágva indulok el, ha a lány vissza nem tart. A hajamat megigazgatva felteszem a fejemre a napszemüvegem, a táskám pedig a vállamra emelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Szélesen elmosolyodom a bólintására.
 - Köszönöm! Napok óta szenvedek vele - kimerülten fújok egyet, ahogy eszembe jutnak véget nem érő órák, amiket a szak-  és tankönyvek közt töltöttem. Aztán mikor már elaludtam a papírok felett, és Felagund proffal álmodtam. - Remélem nem nagy teher. Gyorsan tanulok, maximum egy negyed óra kéne! - kicsit könyörgés, kicsit mentegetőzés ez a mondat. Igaz, már igent mondott a kérésre. Csak nem szeretek mások terhére lenni. Lelkem megnyugtatása végett próbálom kimagyarázni magam.
A szó viszont hamar visszaterelődik a könyvekre és az olvasásra. Hevesen bólogatok, hiszen nekem is az esős napok a kedvenceim.
 - Bár bevallom, volt már, hogy elaludtam egy könyv felett, és ráömlött egy kis kakaó. Mondjuk az közel nem olyan idegesítő helyzet, mint mikor valaki meglök reggeli közben, és az összes kaja a lapokra hullik - bosszús arckifejezésem elárulja, hogy bizony tapasztalatból beszélek.
Megforgatom a kezem közt a könyvet. Keményborítós, de régi kiadás. A cím aranyszín betűkkel van írva, ahogy a szerző neve is.
 - Köszönöm! Megkereslek és odaadom - ígérem. Persze be is fogom tartani. Amint elolvastam, átviszem majd neki.
Hálás pillantással elfogadom a felém nyújtott kezét, és feltornázom magam. A könyveket egymásra rakom, és a hónom alá csapom. Majd követem Bogit. Gondosan átfésülöm a polcokat. Néhány könyv gerincén végig húzom a kezemet. Majd ráakadok egy régi kedvencemre?
 - Ezt olvastad? - torpanok meg. Kezemben az Anne otthonra talál kötetet szorongatom. Egy 20. század eleji történet, egy mugli írónő tollából. De megragadott az álmodozó kislány története, aki vörös hajjal járja Avonlea városkáját, és mindenkit magára haragít, miközben csak jót akar. Szemem csillog, ahogy a régi kötetre nézek. Ez volt első olvasmányaim egyike. És az első amit megnéztem filmben. Varázsló családban nőttem fel, így a filmnézés nálunk nem volt mindennapi dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Hatalmas kő esik le a szívemről. Gyűlölök mások terhére lenni. Másrészt pedig, tudom, hogy ha Bogi segít, pillanatok alatt megleszek azzal a beadandóval, és nem kell többet aggódnom miatta.
 - Tényleg nagyon köszönöm - úgy érzem, meg kell hálálnom háztársamnak valahogy a segítségét. Bizonyára van elég dolga anélkül is, hogy engem tanítgatna. Hiszen neki is rengeteg tanulnivalója akadhat, a szabadidejéből pedig nem szívesen veszek el sokat.
Mosolyogva bólogatok. Én is próbálom óvni a könyveimet, de hát a Nagyterem tömött és zajos. Mindenki a másiknak ordibál, átnyúl két emberen, hogy megszerezze ami neki kell, majd végezve hevesen feláll, és mindenkit figyelmen kívül hagyva kiviharzik.
 - Én is próbálkozom. De hiába ültem az asztal végén, így is meglöktek. Néha annyira figyelmetlenek tudnak lenni az emberek. És bosszantóak is - teszem hozzá halkan.
Utolsó mondatom nem túl társasági lényemre vall.  Általában nem beszélgetek sokat reggeli közben, ezért viszem magammal a könyvem. Olvasni lehet rágás közben is, míg beszélgetni már annyira nem. Arra ott vannak a szünetek, meg a délutánok. Nem mintha akkor nem a könyvek társaságában tölteném az időt. Mégis jobban szeretek akkor beszélgetni, ha nem kell közben mások rágását szemlélnem.
Ahogy elindulunk a sorok között, megcsap a könyvek jellegzetes illata. A roskadozó polcokon végignézve pedig elém tárul a kötetek sokféle színe, mérete. Mióta tudok olvasni elvarázsolnak az ilyen helyek. Nyaralásokon sosem maradhatott ki a helyi könyvtár a kirándulások sorából. A testvéreim persze halálra unták az egészet, és nem értették, minek megint könyvtárba menni. Azonban egyik hely sem volt annyira varázslatos, mint egy a kis boltocska. Itt mindent meg lehet találni. Elképesztő!
Kissé csalódottan teszem vissza a kötetet a helyére, de tovább indulok Bogi után. A boltocskát körüljárva és mindent jól megszemlélve jókora kupac gyűlik össze. Félig a kezemben félig a földön. Ezután jön a dolog egyik legfájdalmasabb része. A szortírozás. Ugyan bármikor visszajöhetek az itthagyott könyvekért, mégsem ugyanaz, mintha most vinném el mindet. Végül csak sikerül leszűkíteni a listát annyira, hogy kézben vissza tudjam vinni őket a kastélyba. Fizetés után feltöltődve lépek ki a napfényre, hogy aztán valahol begubózva belekezdhessek az egyik új szerzeménybe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kis gombóccal a torkomban állok fel, és indulok a táncolók közé. Biztosra veszem, hogy a lábára fogok taposni. Ha nem is sokszor, egyszer biztos. Lassan indulok a parkett felé. Azonban úgy tűnik nem csak én félek, hiába volt Elijah az, aki először felhozta a táncot. Ahogy megtorpan, egy pillanatra próbálok én lenni a bátrabb, és előre lépek párat. Ám hangját meghallva vissza is fordulok partnerem felé. Egyáltalán nem vagyok rá mérges, amiért várna még a tánccal, talán kicsit meg is könnyebbülök, hogy van időm még felkészülni lélekben. Majd mikor kifelé indul, kis habozás után követem. Ahogy kilépünk a sátorból visszatérnek a színek. Ruhám ismét felölti halványkék színét, a hajamat pedig ismét barnának látom a fekete helyett. Ismét pislognom kell párat, mire a szemem hozzá szokik, hogy megint kint vagyunk, normál körülmények között.
Kicsit félre húzom Elijah-t, hogy más járkálóknak ne álljuk el az útját. Rajtunk kívül azonban nincsenek kint sokan, pár korán hazainduló, vagy későn megérkező diák csak, aki ki- vagy belép a sátorba. Most érzem csak meg, hogy az este egészen hideg lett. Karjaimat összefonom magam előtt, s mintha kicsit közelebb is húzódnék Elijah-hoz.
- Jó hideg lett - szólalok meg végül. Kicsit meg is borzongok, mint bizonyíték.
A zene kihallatszik a sátorból, de ezen kívül egészen csönd van. A szél se nagyon fúj, csak egy csöppet rázza meg a faleveleket néha. Én sem szólalok meg többet egy pár percig. Ennek azonban most nem a félelem az oka, vagy az, hogy kínos lenne a légkör. Csak élvezem a csendet, a nyugodtságot. A gombóc is eltűnt a torkomból.
- Mi lenne, ha itt táncolnánk? - jut hirtelen eszembe. Nem is várok, rögtön a szembe fordulok a fiúval, és felé nyújtom a kezem, ezzel is kérdezve őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csak utólag veszem észre, hogy közelebb léptem hozzá. Csak akkor, mikor átkarolja a vállam. Kellemes meleg jár át belülről, és mintha már nem is fáznék. Az arcom viszont szépen lassan piros színt ölt. Zavarba jövök a közelségétől. De közben mégis jól esik. Jól esik, és felszabadít bennem valamit. Valamit, amiről nem tudom eldönteni, micsoda. Ahogy minden porcikámat átjárja a meleg, a szívem pedig kétszer olyan gyorsan ver.
A keze azonban hirtelen eltűnik a vállamról, és már csak a hangját hallom helyette.
- Semmi gond - én is Elijah szemébe nézek, és viszonzom a mosolyát. Kicsit habozok, majd újra megszólalok. - Igazából én is féltem kicsit. Annyi ember van ott, és mind olyan jól mozog... - vallom be.
Eltelik egy-két hosszú perc, míg egyikünk sem szólal meg. Csak állunk egymás mellett a csöndben. Valamilyen módon így is megnyugtat a társasága. Csak annyival, hogy ott áll mellettem. Hogy ő is jelen van, nem egyedül állok a sátor előtt. Talán ez a nyugalom adott bátorságot ahhoz, hogy elé tárjam az ötletem. Ami elsőre, igen, butaságnak tűnik. De ha bent nem táncolunk, legalább itt megpróbálhatjuk, nem?
- Igen, itt - mosolygok bátortalanul. Őszintén meglep egy csöppet, hogy belemegy a dologban. Őszintén magamat is megleptem, hogy kezdeményeztem a dolgot.
Ahogy tenyere hozzáér az enyémhez, ismét átjár a meleg. Bőröm bizseregni kezd, ahogy másik kezét pedig a derekamra helyezi. Lassan én is a vállára teszem a karom, és tekintetemet az övébe mélyesztem. Egyszerre vagyok nyugodt és izgatott. Olyan érzések kavarognak bennem, amiket nem tudok megmagyarázni. Lassan elindulok vele. Hagyom, hogy Elijah vezessen, úgy, ahogy akar. A fejem teljesen kiürül. Eltűnnek a bizonytalan gondolataim, a kételyeim. Mintha egy teljesen másik dimenzióba kerültem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Kellemes, nagyon kellemes ott álldogálni vele, és csak nem gondolni semmire.
- Miért néznél ki bénán? - hangom őszinte. Habár az önkritika nekem sem ismeretlen, mégsem értem, neki mi a problémája.
Annak ellenére, hogy én javasoltam a dolgot, a gyomrom mégis össze ugrik, mikor beleegyezik. Ahogy pedig a mozdulataink tovább gördülnek, a szívem egyre hevesebben kalapál. Ám csak elengedem az eseményeket. Megyek az árral, és hagyom, hogy Eli vezessen. Észre se veszem, hogy kicsit kiesik a ritmusból, helyette leveszem a tekintetében, a mosolyában. Visszamosolygok rá, és megyek tovább az árral. Mintha repülnék. A magassarkúimat is elfelejtem, most olyan könnyedén mozgok bennük, mintha nem is lenne semmi a lábamon.
Felnevetek a megjegyzésén. - Ki akarod hagyni a saját végzős bálod? - kérdezem nevetve.
Eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy talán a jövőévi az utolsó bálunk együtt. Hogy mi lesz aztán? Azt talán egyikünk sem tudja. Nincs időm azonban sokat töprengeni, partnerem kiemel a gondolataimból. Ahogy derekamat elengedve megpörget, mintha felemelkednék. Megszűnik körülöttem a világ, eltűnik a sátor, a sátorból kiáramló hangok, a ki-be járkáló diákok... Csak ő és én vagyunk, meg a táncunk. Átkarol, én pedig szélesen mosolygok, és élvezem a meleget, ami szétárad bennem. Lassan mozgunk a zenére, és mintha mindig is ezt csináltuk volna. Mintha évtizedek óta ismernénk egymást.
- Örülök, hogy elhívtál - nézek föl rá, elveszve ismét a szemeiben. - Nagyon - teszem hozzá mosolyogva. - Nagyon jó most itt - szólalok meg ismét, kis hallgatás után. Nem is gondolok rá, hogy egyszer vége lehet, kipukkadhat a buborék. Mi ketten most benne vagyunk ebben a burokban, és ez így van rendjén.
Most én kezdeményezek, és pördülök meg keze alatt. Kettőt is fordulok, majd lendületből ismét közelebb lépek hozzá, két kezemet a vállaira téve. Innen mosolygok rá, és barna szemeimet az övéibe mélyesztem, elmélyesztve tekintetemet az övében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Természetesen felnevetek Eli megjegyzésére. Közben lopva lenézek, nehogy a cipőm sarka megakadjon a köveken. Természetesen én is szívesebben hordom a sportcipőmet, vagy igazából bármilyen másik lapossarkú cipőt, és a ruha sem az a fajta, amit kényelme miatt visel az ember. De erre az egy estére azért jó érzés kicsit kicsípni magam. Persze fiúknál biztos más, hiszen a legtöbbjüknél nem olyan nagy dolog a bálra való öltözködés, mint a lányok körében.
Aprókat felnevetve hallgatom, ahogy kifejti terveit a következő bálra. Nagy dolog azért végzősnek lenni. Pláne egy varázsló iskolában mugligyerekként. A Bagolykőben pedig igazán meg tudják adni a módját ezeknek a báloknak. Nem is tudom mit fogok kezdeni, ha három év múlva a saját bálomon fogok majd részt venni. Vajon akkor is Elijah lesz majd a kísérőm? Jelenleg csak mellette tudom elképzelni azt a táncot. Mikor pedig el jut a tudatomig, hogy a saját bálját viszont velem képzeli el, a szívem nagyot dobban. Akarattal vagy akaratlanul fogalmazza-e úgy a mondatát ahogy, nem tudhatom. Arcom viszont belepirul a gondolatba, hogy egyből rám gondolt, mint párjára. Zavaromban megmozdítom jobbomat a baljában, de a ritmusból nem esem ki. Pont olyan simán mozgok vele együtt, mint eddig is. Mintha megállt volna körülöttünk az idő. Talán egyikünk sem foglalkozik már a mellettünk elhaladó diákokkal. Az biztos, hogy az én arcomon levakarhatatlan mosoly ül, miközben megpördülök. Ösztönből jön minden, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az ő mosolyát látva az enyém pedig csak még szélesebb lesz.
- A benti fiúk egyikével sem lennék itt szívesebben, mint veled, Elijah - mosolygok rá.
Máskor nem mertem volna kimondani semmi ilyesmit, de most nem gondolom végig a mondandómat. Csak kimondom, ami a nyelvemre jön. Minden szavamat úgy is gondolom, ahogy mondom.
Ahogy közelebb lépek hozzá, a szívdobogásom meggyorsul. Tekintetem elvesztem az övében, mosolyom pedig tükrözi az övét. Valamiféle burokban létezünk mi most, amit semmi sem törhet meg. A mi kettönk kis burka ez.
- Én is - szinte már suttogom a két rövidke szót.
Szemeim közben egy pillanatra sem szakítom el az övétől. Csak lassan mozgok a sátorból kiszűrődő zenére, kezeimet a fiú vállán nyugtatva. Olyan nyugodt vagyok, mint már nem voltam nagyon régen. Na meg boldog. Nagyon, nagyon boldog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Négy éve, amikor én indultam először a Bagolykőbe, akkor volt utoljára ekkora izgalom otthon. Kishíján lekéstük még a vonatot is a nagy kavalkádban. Dominik persze mindenkinél izgatottabb, ő már az ajtóban állt, mikor én még Artemisz megbűvölt nyakörvet kerestem. Szerencsére elkaptuk még a vonatot, s gyors búcsút véve - gyorsabbat, mint szerettünk volna - fel is szálltunk rá. Megszakadt a szívem, hogy Szofit egyedül kellett ott hagynunk, de már csak két év, és ő is csatlakozik majd hozzánk.
Késői felszállásunknak köszönhetően a fülkék már jócskán tele vannak. A szemem azonban a folyosón járkáló diákokra tapad, Hunort keresem. A sok-sok levélben valahogy elfelejtettük megbeszélni, hogy mindketten a vonattal utazunk-e. Nagy tanakodásom közepette repül nekem a papírrepülő. Elkapni azonban nem tudom, mivel egyik kezemmel hatalmas bőröndömet tartom, másikkal pedig Artemisz hordozókosarát. Elindulni is nehezen indulok el, habár a diákok legtöbben már találtak helyet maguknak. A második utunkba kerülő fülkéből meg is hallom barátom hangját, így széles mosollyal az arcomon gyorsítom meg lépteimet, hogy csatlakozhassam hozzá az úton.
- Áh, megvagy! - szavaimat Hunorhoz intézem. Csak utána pillantok utastársaira. Nekik már kicsit szerényebben köszönök, bár legtöbbjüket ismerem. - Sziasztok - egy bólintással is kísérem a köszönést, mielőtt szemem az idegen lányra esik. - Betti vagyok - mosolygok rá is.
A fülkében már nincs sok hely, így csak az ajtóban állok meg, bizonytalanul. Dominik közben elmarad mellőlem, megáll beszélgetni egy látszólag hasonló korú sráccal. Még vörös fiún sincs talár, ruhája színei tehát nem árulkodnak hovatartozásáról. Könnyen lehet, hogy szintén elsőre utazik a kastélyba. Én mosolyogva fordulok vissza a fülke belseje felé, hátha akad még számomra hely. Ha végül nem férek be, akár az ajtó előtt is elvagyok, bár biztosan akad még egy-két szabad hely valamelyik fülkében. Mindenesetre lepakolom a holmimat, a macskaketrecet is a padlóra teszem, mert kezem kezd zsibbadni. A csíkos jószág nyugtalanul forgolódik bent, nem bírja az utazást, ki azonban nem engedhetem, főleg a kis tüskés jószág miatt, akit Zente ölében fedezek fel.
- Beférek még én is mellétek esetleg? - kérdezek rá végül félénk hangon. A könyörgés sosem volt az erősségem, így ha nem tudnak nekem helyet szorítani, kérdés nélkül tovább állok. Talán megkeresem Elijah-t, vagy Tamit, ha ők a vonaton vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Még visszapillantok Dominikre mielőtt benyomulok a kis fülkébe. Megnyugtat, hogy gyorsan talált magának valakit, akivel beszélhet. Ő sokkal nyitottabb, mint én voltam egykor. Amint pedig megbizonyosodom róla, hogy az öcsémmel minden rendben van, visszafordulok a fülkében üldögélő társaság felé, hogy aztán megpróbáljak én is leülni közéjük.
Elsőnek a bőröndömet tolom be, remélve, hogy senkinek ók a lábán sem görgetem végig a kerekeket. Mosolyogva engedem el, amint Hunor fel pattan, így míg ő a bőröndömmel foglalkozik, én megköszönöm Zentének, hogy helyet csinált nekem. Ám leülni még nem ülök le, csak a ketrecében fészkelődő macskát teszem az ülésre, hátha megnyugszik kicsit.
- Aha. - Hunor felé fordulok, válaszolva kérdésére. Bár bízom a varázstudásában, válaszom mégis kicsit bizonytalanra sikerül, és pillantásom is hasonlatos Borcsáéhoz.
Szóban viszont nem firtatom tovább a dolgot, Arteiszt félrerakva ülök be háztársaim közé, macskámat a földre rakva. Szemem megakad a kirakott finomságokon, kezem pedig rögtön el is tűnik a táskámban, hogy kihalásszam a meggyes sütit, amit Nagyi csomagolt be. A dobozt a csokibékák mellé teszem, amiből el is veszek egyet.
- Egyetek a sütiből is nyugodtan, a nagymamám sütötte - mosolyodom el, miközben hatradőlve az ülésen elfogyasztom a csokit. - Én nem láttam őket -rázom meg a fejem rellonos osztálytársam felé. Azt már nem teszem hozzá, hogy örülök is ennek a ténynek.
A "kinek hogy telt a nyár?" kérdéssel folytatnám a csevegést, odáig azonban már nem jutok, hogy kérdezzek. Szemeim az ajtóban megtorpanó srácra vándorolnak. Nem is tudok mit reagálni kérdésére, a megjelenéséből fakadó sokk pedig nem is enged odáig, hogy szavaira is rácsodálkozzam. Megdöbbent arccal fordulok a többiek felé, amint a fiú tovább áll, várva, ki az első, aki reagálni tud a helyzetre. Én nem, az biztos. Nem is csak a sokk miatt, hanem mert a következő pillanatban megint új ember áll a fülke ajtajában. Hű, hogy elszokik az ember a nyüzsgéstől a szünet alatt!
- Szia! - köszöntöm a navinést, még mindig elég meglepett arckifejezéssel. - Talán Borbáláék mellett még elférsz - húzom végül mosolyra a számat, lábaimat meg magam alá, hogy prefektustársam könnyen be tudjon jönni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Marinát csak névről ismerem. Talán egyszer szóltam hozzá, és az se mondható beszélgetésnek. Pedig évfolyamtársam, bár igaz, rellonos. Azért felismerem, ha szembe jön velem a folyosón. Az viszont eszembe se jutott, hogy pont az ő szülinapjára fogok menni mostanában, ráadásul egy másik rellonos meghívásából.
Nem kicsit lepődtem meg, mikor megkaptam Móric üzenetét, de nem vagyok kevésbé meglepve azon sem, hogy most a tó felé tartok, eleget téve a meghívó kérésének. Jobb ötlet híján egy zacskó sós mogyorót szereztem be, mint nasi, csak, hogy hozzájáruljak én is a dologhoz. Marinának pedig vettem egy karkötőt, mindenféle kis medállal rajta, meg egy dán zászlóval díszített bögrét. Utóbbiról ugyan feltételezem, hogy már van a kincsei között hasonló, de nem volt jobb ötletem.
Érdekes pillanatban érkezem meg végül a tó mellé. Az emberek már gyülekeznek, ám most mindenki egyvalamit figyel, mégpedig a másik irányból érkező tanárt. Brightmore egy navinés társam oldalán érkezik, a többiek meglepett és egyben ijedt képét elnézve pedig nem csak én nem voltam tudtában, hogy ő is itt lesz. Körbe nézve több ismerős arcot is megpillantok, köztük Lilit, de ő épp Marinával van elfoglalva, így nem zavarom meg őket. Inkább Móric mellé araszolok, hogy megpróbáljak kiszedni belőle egy választ arra, miért is vagyok itt. Ha én magam nem tudok rájönni, talán a rellonos majd ad rá választ.
- Hello - állok meg a két fiú mellett.
Ahogy meglátom a kezükben a italokat, összeszorul kicsit a torkom. Pontosan tudtam, hogy a buli nem fogja nélkülözni az alkoholt, tőlem azonban távol áll ez az egész ivás dolog. Kényszeríteni csak nem fognak, ugye...? Kezdem egyre jobban megbánni, hogy eljöttem. Hétköznap van, holnap óráim vannak, én pedig itt állok egy buli közepén, levitás prefektusként. Feszengve toporgok, kezemben a szatyorral, amiben a mogyorót és az ajándékot hoztam. Ujjaim egészen rászorulnak a táska vászonjára, ám egy arabig észre se veszem. Csak állok Móric mögött, szemim ide-oda rebbennek a bulizni kezdő diáktársaimon, és próbálok rájönni, mit kéne most tennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Minden pörög körülöttem. Újabb és újabb emberek gyűlnek a tóhoz, tanárunk mellett felbukkan egy másik felnőtt is, akivel szintén szóba elegyednek a diákok. Én hosszú pillanatokig megmukkanni sem tudok, hiába kérdez tőlem a rellonos. Dícséretére is csak zavartan nézek végig magamon, és reflexből mondok egy "köszit".
- Igazából én sem tudom, miért jöttem - hebegem végül kérdésére. Ujjaim továbbra is csak a szatyrot szorítják, egyik kezem engedi csak el, hogy elvegyem Mórictól a narancslével megtöltött poharat, amit kértem tőle.
Talán én még jobban meg vagyok lepve, hogy a tónál ácsorgok, mint ahogy a rellonos, de a legváratlanabb mégis az, mikor meglátom Améliát is. Odamennék hozzá, hogy legalább valaki más is legyen mellettem, aki nagy valószínűséggel pont annyire élvezi ezt a bulit, mint én. Időm azonban nem marad rá, mert vállamon navinés prefektustársam keze landol. Térdeim megrogynak picit, ahogy megérzem Kende karjának súlyát, ám elindulok velük együtt a két rellonos felé. Csak tudnám miért!? S ha pedig érzékszerveim még nem lennének telítődve az ingerekkel, valaki mögöttem még énekelni is kezd. Legalábbis valami olyasmit.
Néha nagyon tudom irigyelni, hogy Lili ennyire lelkesen bele tudja vetni magát mindenbe, és, hogy mindenkivel jóban tud lenni. Míg ő vígan cseveg a sörröl, én csak csendben ácsorgok a navinés mellett, és próbálom kitalálni, mit csináljak. Talán most kéne átadnom amit hoztam, aztán elköszönni, és visszamenni a kastélyba. Akkor még bajba se kerülnék. Úgy döntök tehát, hogy most van a pillanat, hogy átadjam a szülinaposnak az ajándékomat.
- Öhm... Boldog szülinapot! - lépek picit előre, s nyújtom Marina felé a csomagot. A mogyorót időközben kivettem belőle, s most a kiürült poharammal együtt szorongatom. Már csak azt kell eldönteni, tényleg elinduljak-e. Hátha Amélia is jönne velem, akkor egyedül se lennék, ami nem lenne nagy gond, hiszen a Nap már elindult a horizont felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Arra már régen rájöttem, hogy nem vagyok bulikba való, arra nem tudom hogyan nem, hogy rellonosok mellé se. Pedig ahogy elnézem a Móric és Marina párost, abszolút nem tudok, és talán soha nem is fogok tudni normálisan beszélgetni velük. Bár az is lehet, hogy csak az alkohol teszi, hiszen Móriccal egészen jót beszélgettünk, mikor megismertük egymást. Persze, csak ha nem számítjuk a kezdeti veszekedésünket.
Visszaintegetek Améliának, s már indulnék is felé, hogy ne érezzem magam egyedül, mikor Móric hozzám szól. Zavart mosoly ül ki az arcomra ajánlata hallatán. Ösztönösen a poharamba nézek, és kicsit meg is lötyögtetem a tartalmát. Mit akar ez nekem ebbe a pohár narancslébe keverni? A poharamról ismét a srácra nézek, és csak ekkor értelmezem a "megtáncoltatlak" részt.
- Hát... Nem is tudom - felelek halkan. Hosszabb beszélgetésre azonban megint nem akad alkalom, mert a rellonost megszállja valami, s mint aki rohamot kapott kezd vonaglani az asztalon.
Arcomra már-már ijedt kifejezés ül, ahogy a két éneklő fiút nézem, és próbálom feldolgozni, amit látok. Közben eszembe sem jut meginni a narancslevet, pedig ha még azt is újra kéne töltenie Móricnak talán adna egy kis menekülési időt. Bár, nem vagyok benne biztos, hogy nem töltené tele a poharamat tiszta vodkával. Akkor is olyan sokkban állnék, mint ahogy állok, mikor visszatér hozzám a rellonos. Valóban a vodkát veszi a kezébe, és már tölti is, én meg csak állok, és valamiért el sem húzom a poharat. Csak hagyom, hogy tegye amit tesz. Ösztönösen szagolok bele a pohárba, a narancson kívül azonban nem érzek sokat. Na, most beleigyak, vagy sem? Ártani nem árthat sokat, igaz? Poharamról Móricra pillantok, majd erőt veszek magamon, és óvatosan kortyolok az italba.
- Nincs rossz íze - mosolyodom el halványan. Valahol legbelül jó érzéssel tölt el, hogy megtettem, hogy belekóstoltam. S valami legbelül arra ösztönöz, hogy igyam ki az egészet, sőt igyak még, hogy menjek és igyak a szülinapossal. Az eszem azonban megállít, és meggyőzöm magam, hogy nincs nekem helyem Kende, Móric és Marina mellett. Helyette csak még egy aprót kortyolok a poharamból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Láthatóan Móricot nem nagyon izgatja, hogy nekem van-e kedvem inni vagy sem, egyszerűen beletölti a vodkát a poharamba. Én pedig beleiszom, mert az csak nem árthat, s valami legbelül hajt, azt sugallja, hogy ezt is ki kell próbálni egyszer. Odáig viszont soha nem mennék el, hogy az asztalon táncoljak. Elképzelni is nehéz, hogy én táncoljak, nem törődve mások véleményével, kizárva a külvilágot. Sok-sok liternyi alkohol sem lenne elég ahhoz, hogy ennyire kiforduljak önmagamból. De most csak ez az egy pohár lesz, bajom nem eshet tőle, így lassan kortyolgatva iszom ki a narancslevet. Egy árnyalatnyi mellékízt adott csak neki a vodka, talán ezért is a nagy biztonságérzetem, és aztán pár korty alatt már ki is ittam a pohár tartalmát. Belepillantok az üres pohárba, majd fel Móricra, s bólintok neki. Maradok, ha már ilyen szépen kérte. Bár a józan eszem még mindig azt mondja, hogy menni kéne, visszaérni a kastélyba, amíg nem késő, a belső kisördög azonban  mintha kezdene felül kerekedni, s rávesz, hogy próbáljam meg elengedni magam, és úgy viselkedni, mint a legtöbb 17 éves diák. Az első lépés az, hogy nem megyek el, itt maradok, bármennyire is zavar a tömeg, a hangzavar és az üvöltő zene. Szemeim Móricot követik ahogy Améliához ér, hiszen ők ketten azok, akiket biztos pontnak mondhatok most itt. Az is igaz mondjuk, hogy barátnőm is sokkal élénkebb, mint szokott, de talán ez segít majd nekem is.
Amélia jelenléte biztonságot ad, jókedve pedig engem is felderít, és nem is szólok rá rellonos barátunkra, mikor ismét tölt a poharamba. Beszélgetünk, én pedig már egy doboz sörbe kóstolok bele, mert Móric azt is a kezembe nyomta. Az viszont nem csúszik olyan könnyen, mint a narancsba kevert vodka. Inkább váltok hát vissza, és közben fel sem fogom, milyen iramban tűnnek el gátlásaim, és terül szét az én arcomon is hatalmas mosoly. Lelkesen szállok be a beszélgetésbe is, és már nem is gondolok arra, hogy el kéne menni.
Ahogy a többiek, az én fejem fölött is elrepül az idő, s órámra nézve tátott szájjal veszem tudomásul, hogy bizony a tizenkettes fölött áll a mutató.
- Fogalmam sincs, miről beszél - nevetek fel, ahogy én is belekarolok Améliába, és engedem, hogy magával húzzon. Közben felkapok egy üveget az asztalról, mely színéből ítélve málnaszörpöt tartalmaz. Csak a cimkét kéne megnéznem, hogy rájöjjek, nem az, de inkább csak beleiszom, s meg is tartom magamnak, ahogy leülünk Améliával. - Én is örülök neked - mosolygok rá a szőkére, és még jól meg is ölelgetem. Most egymással vagyunk elfoglalva, szegény Móricot meg hagytuk egyedül menni. - Lakat a számon! - Most nem gondolkodom, kivételesen nem, így nem is fogom fel, mennyire abszurd barátnőm titka. - Én most nagyon jól érzem magam! - jelentem ki. Talán tényleg az a kulcsa a felhőtlen boldogságnak, ha nem gondolkodik az ember?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lassan kezdem elfelejteni, hogy el kellene már innen menni. Az arcomon széles mosoly ül, és valahogy a zenét is sokkal jobban élvezem már. A beszélgetés és a jó kedv eltereli a figyelmemet Móric kezéről, és könnyedén hagyom neki, hogy a harmadik pohár narancslevemet is felöntse vodkával. Nem izgat már a dolog, mert nagyon jól érzem magam, és még az íze sem rossz. Kiiszom azt a harmadik poharat is, aztán fordulok szórakozott arccal Amélia felé. Ő sem tudja és én sem tudom, hogy mit akar tőlünk a rellonos. Inkább hagyom, hogy menjen inni, én pedig barátnőm oldalán indulok el, vidáman. Nem úgy viselkedik, ahogy általában szokott, ő is vidámabb, de így legalább együtt leszünk boldogok. Míg máskor megijednék az érintésétől, most jól esik, hogy belém karol, hogy hozzám jön oda, hozzám fordul, nem pedig évfolyamtársaimhoz. Hálás vagyok neki azért, hogy törődik velem, és nagyon szeretném megmondani neki mennyire köszönöm, hogy a barátnőmnek mondhatom. Végül csak megölelem, ő pedig vissza ölel. Nem is tudom, mennyi ideig ülünk egymást ölelgetve, de ő beszél, úgyhogy én elengedem.
- Kisujj eskü - mondom elkomolyodott arccal és jobb kezem kisujját beleakasztva az övébe kicsit megrázom kezeinket.
Ahogy Amélia, én is a kezemben tartott pohárkára nézek, bár én nem látom, hogy túl pici volna. Az orromhoz emelve beleszagolok, megérezve az erős alkohol szagot pedig ismét belém költözik némi aggodalom. Mindenképp meg kell ezt innom? A belső hang azonban arra sarkall, igyam meg, én pedig nem akarok ellenkezni vele. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy rögötön megigyam. Szemeim Kende kezét követik, ahogy teletölti a sok kis poharat. Nagyon jól néz ki, és mosolyt is csal az előbb elkomolyodott arcomra. Még nevetek is, mert a mellettem ülő háztársam is nevet, és magával ránt a jókedve.
Az asztalról fogyni kezdenek a felesek, az enyém viszont még mindig tele. Miért én legyek az, aki kimarad? Ismét a kezembe véve az átlátszó folyadékkal telt pohárkát, kettőt kortyolva nyelem le a tartalmát. A torkom hirtelen kezd szörnyen égni tőle, szemeim kikerekednek, belőlem meg köhögés tör ki. Kezeimet kirántva Amélia szorításából, a szám elé kapva próbálok nem megfulladni. Könnyes szemekkel pillantok aztán Móric vigyorgó képére. Én is vigyorognék, ha a torkom nem fájna borzalmasan.
- Mi volt ez? - kérdezem kissé rekedtes hangon, miközben kitörlöm a szememből a könnyeket. Bosszús tekintettel kezdtem Kendét keresni, de a navinés eltűnik a táncolók között. Így csak fáradt arccal fordulok vissza Améliához és Mórichoz, próbálva kiheverni az előbbi élményt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Krákogva törlöm ki könnyeimet a szememből, és pillantok fel Móricra. Megdörzsölöm az arcom, ami elég nyomorultul nézhet ki, ám ahogy szemeim ismét a másik kettőre tévednek, az én arcomra is visszakúszik a mosoly. Követem barátnőm karját, és egy lelkes "úúú" hagyja el a számat, ahogy én is meglátom a Marina, Lili párost. Móricot viszont úgy tűnik, nem nagyon köti le a dolog, mert feláll, és már viszi is magával Améliát. Én is felállok, az elvágató páros után nézek, ahogy pedig barátnőm visszanéz, láthatja, hogy a rellonossal együtt nevetek. Az, hogy nem vettem észre, Améliával valami nincs rendben, talán az alkoholnak tudható be. Ahelyett, hogy megmenteném, csak megkerülöm az asztalt, és nevetve figyelem, ahogy Móric a tó felé rohan, hátán Améliával. Már csak a hátukat látom, és semmiképp sem veszem észre, milyen ijedt a lány. Csak nagyot nevetek, ahogy a vízbe csobbannak, és teszek feléjük pár lépést. Többet nem, mert a járás most nagyon furcsa érzés. Nevetgélve várom, hogy barátnőm ugyanilyen vidáman felbukkanjon a víz alól, de nem ez történik. A víz fröcsköl, Amélia pedig csapkod, és tisztán látszik rajta, hogy valami nincs rendben. Arcomról leolvad a mosoly, a vidámság érzését pedig pánik veszi át bennem. A gyomrom összeszorul, és nem tudok mozdulni, közben pedig tompán meghallom Móric ingerült szavait is. Én is kiáltanék, de csak sokkos állapotban figyelem, ahogy a tó mellé gyűlő diákok elzárják a látványt. Ugye nem fulladt meg? Kérlek Amélia, ne fulladj meg!
Hallom a víz csobogását ahogy a rellonos elindul kifelé, én pedig elindulok lassan feléjük. A többi dermedt diák kitakarja a látványt, én pedig rettegek, remegek belül, hogy barátnőm nem fog megszólalni. Hangjára torpanok meg, arcomat kezeim mögé rejtem, és tenyeremet érzem, ahogy könnyeim kicsordulnak. Pár pillanatnyi sírást engedek csak meg magamnak, aztán szaggatottan kifújom a levegőt, és lassan elindulok vissza az asztalhoz, ahol ültünk. Lassan huppanok le Amélia táskája mellé, hogy ott várjam be a lányt, aki közben elindult újra felém.
Móric is visszaérkezik, ráadásul mosolyogva, én azonban nem tudok vidám képpel visszanézni rá. Szeretném a fejéhez vágni, hogy mégis mit gondolt? Meg, hogy kis híján vízbe fullasztotta Améliát! Túlságosan rémült vagyok hozzá azonban. Helyette tekintetembe sűrítem bele minden haragomat, ahogy belenézek kékjeibe.
- Visszamegyek - állok fel, és még bólintok is, aminek eredményeként szúró fájdalom nyilall a fejembe. Jobb kezemet kapom homlokomhoz, míg a ballal az asztalon támaszkodom meg egy pillanatra, míg a fájdalom elmúlik.
Meggyötört arccal nézek Móric után. Tudtam én, hogy nem jó ötlet eljönnöm ide. Tudtam, hogy nem való nekem ez a bulizás dolog.
- Mehetünk? - fordulok Amélia felé. A fejem még mindig nyom egy kicsit, a jókedvemnek pedig már nyoma sincs. Csak vissza akarok térni a kastélyba, lefeküdni, és fel sem kelni egy hétig. A probléma csak az, hogy holnap szerda, nekem pedig óráim vannak. Ez pedig úgy tűnik csak engem érdekel, és talán Améliát, a többi iskolatársunk még vígan táncol és iszik.
Ha pedig Amélia sem tenne már mást ismét belekarolok, és elindulok vissza a kastély fele. Most nem azért karolok bele, mert jól érzem magam, hanem mert mindkettőnk ingatagnak tűnik, mert tömeg van és sötét, és nem akarom elveszíteni a tömegben. Csak érjünk vissza épségben a kastélyba. Bár az se lenne hátrány, ha sikerülne elkerülnünk házvezetőinket és a többi prefektust. Még utoljára visszapillantok a tömeg felé, aztán fáradt arccal gyorsítom meg a lépteimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A vizsgaidőszak közepén mindig nagyon nehezen kapcsolódom ki. Általában alig lehet kihúzni a könyvek közül. S bár már jócskán a vizsgaidőszak végén vagyunk, még mindig van három tárgyam, amiből vár rám az idei zárás. Persze a jövőév lesz csak kihívás, a VAV, ami miatt már előre is nagyon izgulok. Sokaktól megkaptam viszont mostanában, hogy ki kell kapcsolódnom, tartsak egy kis szünetet, és higgyek magamban, mert úgy is jól fogok teljesíteni, ha álmomban nem is magolok. Mikor pedig belealudtam a reggelimbe, el jutottam arra a pontra, hogy kénytelen voltam igazat adni az értem aggódóknak.
Améliát kértem meg, hogy jöjjön el velem valamerre, mert mindketten belefeledkeztünk a tankönyvekbe, így pedig alig beszélgettünk az elmúlt időszakban. A szülinapom hétvégéje tökéletesnek tűnt, és tűnik még mindig a kikapcsolódásra. Mert Eliana hazahívott a hétvégére, mondván, a 18. szülinapomat ünnepeljen velük. Én pedig hívom majd Elit, mert szeretnék vele ünnepelni. Az otthoniaknak sem volt kifogása, így ha a barátom elfogadja majd a meghívást, Dominikkel együtt holnap haza is megyünk.
Most azonban a beszélgetős délutánon van a hangsúly, Améliával. A cukrászdát választottuk helyszinül, mert egy finom süti fölött még jobban lehet csevegni. Nem konkrét témával indulok a délutánnak, nem történt mostanában semmi, amit mindenképpen meg akarnék osztani a lánnyal.
- Csak egyetlen kikötésem volna - szólok, miközben elhelyezkedünk az egyik asztalnál. - Nem beszélhetünk a tanulásról és a vizsgákról. Bármennyire is jó téma tud lenni - fejezem be fájdalmas arccal. Azt hiszem, most arra van szükségem, hogy teljesen kiverjem a fejemből a tankönyveket, bármilyen nehéz is legyen azt megtenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Az elmúlt heteket egyszerre vette körül a stressz és a boldogság. Mert most minden rendben van. Ott van Eli, a tanulás jól megy, és szeretem az embereket, akik körül vesznek. Szeretem a helyet, ahol vagyok. Bár folyamatosan ott ül a gondolataim alatt a félelem, a félelem attól, hogy valami elromlik. Mert amilyen hirtelen az enyém lett a világ, olyan hirtelen el is veszhet. Ezt a gondolatot próbálom kiűzni a fejemből most is, vigyázva, hogy nem mérgezzem meg vele a saját boldogságomat. Ezért is a különös kérésem, Amélia pedig beleegyezik, meglepve ezzel engem is.
- Nekem egy epres túrótorta lesz - jelentem ki kis gondolkodás után, és már forduolok is a mellettünk megálló varázslóhoz, hogy leadjam a rendelésünket.
Barátnőm hangjára fordulok felé aztán megint. Visszamosolygok rá, közben szemem követi a kezét a táskája felé, majd tapad a zacskóra. Kérdő tekintetem azonban hamar fordul át meghatottságba. Jobbomat nyújtom ki a csomagért, széles, köszönetteljes mosollyal. Kíváncsian kezdem kibontani, s hamar elém is kerül a könyv. Régen láttam már ezeket a meséket. Még anya mesélt egy-kettőt közülük, még talán Szofi születése környékén, és arról beszélt, mennyit taníthatnak nekünk az ilyen gyeremekeknek írt törtenetek, meg arról, hogyan ábrándoznak a muglik mindig a varázslatról.
- Köszönöm - simítok végig a könyv borítóján. Aztán állok csak fel, hogy asztalt megkerülve megölelhessem Améliát köszönet képpen. Nem számítottam tőle ajándékra, és még jobban meghatott a dolog. Visszaülök a helyemre, de nem tudom, mit mondjak.