Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bakancsos lábam a megszokott, erőteljes zajszerű lépteket hagyja maga után. A Nap éppen lemenő félben, én pedig kifejezetten szeretem erről a környékről megközelíteni otthonomat. Közel sem merném melegnek vagy akár langyosnak nevezni a nyakamat és némiképp mellkasomat érő szellőt, de nem is annyira esik most rosszul ez a hűvös érzet. Barna bőrbakancsot viselek, egy egyszerű farmernadrággal párosítva, ami már régen kimehetett a divatból, mert nem az a szűk fazon, amiben mostanság sétálgatnak a férfiak. Inkább nézek ki egy óriásira nőtt ácsnak, mint a Bagolykő egyik tanárának, hiszen ingem is a megszokott kockás darab, de nem a flanel fajta mégsem, hanem az a jó műszálas, ami után órákig irritált marad az ember bőre. Elvégre csak boltba szaladtam ki, nem pedig a párizsi divathetet szerettem volna felrobbantani szerelésemmel. Vagy az Milánó? Nem értek hozzá. Mindenesetre – mivel már nincsen nyár, sőt lassan az ősz is mögöttünk lóbálja a zsebkendőt – magamra kaptam egy vékonyka, kékszín dzsekit, aminek a váll részére varrt gombos rész miatt még szélesebbnek hatnak vállaim a félhomályban, mint amilyenek valójában. Hosszú ujjaim egy papírzacskót szorongatnak, így az minden lépésemnél megcsörren, és ahogyan mellkasom előtt fogom azt, még olykor egy-egy sörösüveg is összekoccan. Vagy éppen a boros, hiszen Jules inkább azt kedveli, ezért nem árt, hogy azt is tartok mennydörgő utcai lakásomban. Fejemet lehajtom, lépteimen lassítok és halvány mosoly szánt végig ajkaimon, amikor megérzem a zsebemben rezgő mobilkészüléket. Nehezen barátkoztam meg azzal, hogy mugli kütyüket használjak, de már annyira beszőtték magunkat a világunkba, hogy már arra nézek furcsállva, aki nem birtokol egyet sem. Megállok a stégtől nem is oly’ messze, bal kezem ujjaival kapok a nehéz csomag alá, és alkaromon támasztom, miközben előveszem a telefont. Julianne üzenetét elolvasva csak halkan horkanok egyet. Nem kell semmi olyanra gondolni, csupán iskolai sztorik, amiket általában, napközben szeretünk megosztani egymással. Az aprócskának ható telefon szinte elveszik hatalmas tenyeremben, és vastag ujjaimmal nem tudok így pötyögni sem. Körbe nézek egy kelletlen sóhajjal, majd éppen tovább futna a stégen zöldszín szempárom, amikor megpillantom az ücsörgő alakot. Ilyen távolból, ezer közül is felismerném, ezért gyomrom megilletődötten rándul össze. Szabad? Vállai reszketnek, én pedig áldozatot becserkésző vadként lépkedek felé óvatosan, s kíváncsi érzés folyik végig torkomon. Felsőtestem is összébb húzom az akció közben, a telefon képernyőjét lezárom, és zsebembe vágom. Amikor már megfelelő távolságban vagyok, a jellegzetes, összehúzott szemöldökkel és aggódó szempárral meredek a pokrócon pityergő nőre.
– Minden rendben? – szakít a levegőbe karakteres baritonom, bakancsom a stég deszkáján szemérmeskedőn puffan, így keservesen megrecsegtetve azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Magába merülve észre sem vette a közeledő léptek zaját. Túlságosan lekötötték gondolatai. Elmerengett oly' sok mindenen, s végül eljátszotta a legveszélyesebb játékot, melynek neve: Mi lett volna ha? Ha Zoli és Peti nem halnak meg? Ha ő vész oda a tűzben? Ha nem akart volna ismét munkába állni? Ha mindezt nem Bogolyfalván akarta volna megtenni? Ha nem hívta volna meg az Ellenőrt a műsorába? Ha nem futottak volna össze Marcellel a piac közepén? Ha nem fogadta volna el Zlatan próbáját? Ha azonnal elmondta volna az igazat Elizabetnek? Ha ki tudott volna sétálni a házból, amikor Otília megjelent? Hogyan szövődtek volna történetének szálai? Megannyi kérdés, melyre egyetlen válasz adható: Nem számít már. Minden úgy lett, ahogy elrendeltetett. Elektra üresnek ható, fénytelen tekintetét a tó tükrén játszó halvány hullámokra függeszti, miközben még midig, de már jóval csendesebben hullatja könnyeit. Ekkor hallja meg a hangot, melyet ezer közül is felismerne. Nem számított rá, hogy épp ilyenkor jár bárki erre, s főleg Sándor megjelenése érte váratlanul. Szembesült saját gyengeségével az elmúlt időkben épp eleget. Fel szeretett volna töltődni erővel, hogy Imolához és Marcellhez úgy térjen haza, hogy mosolya őszinte, lelke tiszta és rendezett. Most mégis a sors ismét áthúzta számításait? Mivel érdemelte ki ezt az újabb éles metszést? Mert most ezt érzi. Fájdalom mar belé. Mintha mellkasát - szegycsontja mentén - egy Sectum Sempra hasítaná fel, hogy azután szívét kitépjék, s egy tollpihével szemben helyezzék az Igazság mérlegére, akár az egyiptomi mitológiában. Megítéltetett, s talán ezért kap sorra mélyebbnél-mélyebb sebeket? Mit tegyen, hogyan viselkedjen? Nem akar fájdalmat okozni a férfinek. Azt már nem! Nem teheti meg Sándorral, hogy az ő belső drámája miatta legyen megint szomorú. A játszótéren is bevált módszert alkalmazza hát, s cselekszik immár aszerint. Gyorsan letörli baljával könnyeit, szép ívű ajkának szegletét mosolyra húzza. Így néz fel a két méteres gavallérra. - Persze, csak egy homokviharnyi por ment a szemembe - szólal meg rekedtes bársonyossággal, mentve a menthetőt. Arca és ajka egyként fakó, ám orra és lélektükrei vörösek. Egyértelműen elárulják, hogy mindeddig hosszú ideje sírt. Tudja, hogy nem lesz képes becsapni az okos és őt már elég jól ismerő, időközben tanárrá avanzsált Ellenőrt, ezért inkább igyekszik lefoglalni - Mi járatban erre, amerre a madár se jár? - hagyja el ajkát a kérdés, mellyel magáról a figyelmet próbálja meg elvonni. A csípős hideg hamar el fogja tüntetni bánatos belső mozimaratonjának nyomát. A sötét, beszédes szemekben is lassan felgyúl a kíváncsi csillogás halvány szikrája, a test remegése észrevétlen szűnni kezd, a görcsös testtartás is fellazul. Önuralom a helyén. Vidámság betöltése folyamatban. Hiszen Sándor ilyennek kedvelte meg, s ő nem okozhat neki csalódást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kíváncsiskodó zöldjeimen megcsillan a városból érkező fények pompája, ahogyan irányukba fordítom kivételesen majdnem teljesen sima arcomat. Egészen addig teszek így, amíg Elektra felém nem fordítja arcát, ezért azon nyomban letekintek a szomorkásan magányosnak tűnő nőalakra. Szájam szigorúan zárva tartom, de nincsen ajkaimon feszültség nyoma. Egyszerűen meg szeretnék bizonyosodni arról, hogy minden rendben, elvégre – akárhogyan is alakultak a dolgok az utóbbi időben – az igazságra szomjas riporternő fontos szerepet töltött be az életemben. Botorság lett volna tovább sétálni, amikor ez a látvány fogad a stégre tekintve. A felfelé kelő Hold fénye tündöklő aurát rajzol körénk, s a víz tükre is álmosabban kezd csillogni. Óvatosan nyelek egyet, miközben a vonásait rendező nőre tekintek. Egy szavát nem hiszem, de nem vagyok az a fajta, aki erőlteti a dolgokat. Nem szeretne beszélni róla; ez több, mint nyilvánvaló. Sokatmondó pillantásomat fúrom a vöröslő szemekbe, majd mélyet sóhajtva rendezem arckifejezésemet, miközben ajkaimat sután összeszorítva emelem meg a papírzacskót, és mutatom Elektra felé magyarázatképpen.
– Vásárolni voltam – szűkszavúságom mit sem változott, amióta nem keressük egymás társaságát, de úgy gondolom, hogy ez így van jól. Mármint a szűkszavúság. Hosszú másodpercek telnek el, amíg ismét megszólalunk, én pedig kifejezetten szeretem ezeket a hosszú hallgatásokat. Most mégsem érzem azt, amit szoktam. A bálon elkapott jelenet ugrik elő elmém varázsdobozából, hogy vonásaimat megváltozhassa, és megfogalmazódhasson egy-két kérdés a fejemben. Valami történt a munkájában? A lányával? Esetleg nem minden olyan szép és jó a házvezető-helyettessel sem, mint ahogyan azt az ember elképzelné? Semmi közöm egyikhez sem, de összeszorul a szívem, miként jégszoborként állok vele szemben, és figyelem a bánatos vonásokat. – Leülhetek? – mutatok a pokróc szélére, majd óvatosan és tisztes távolságban foglalok helyet mellette. Elektra bal oldalamon, jobbomra pedig a papírzacskót helyezem, s némi gondolkodás után előkapok belőle két üveges sört, hogy az egyiket a nő felé nyújthassam, miközben hosszú lábaimat felhúzom, és a felé tartott kéz alkarját azon támasztom meg. Tekintetem kérdő, hogy ugyan elfogadja-e. Vagy esetleg lelök a stégről túlzottan magabiztos helyet foglalásom miatt. – Egyébként erre szeretek mostanában hazasétálni. A Mennydörgő utcába költöztem egy ideje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mélyzöld szemében éppúgy látja, hogy nem hisz neki, mint arcán. Apró örömcsepp, hogy a férfi nem változott meg. Vonásait az előtt az elfuserált este előtt sem tudta elrejteni előle, amikor még barátszerűségei voltak egymásnak, ahogy most sem. Azonban nem kérdezi sírásának okát. Jól esik a csend, mely rájuk borul, éppúgy mint a közelgő este. Hórihorgas árnyéka hősnőnkre vetül, még ha csak képletesen is, de valahogy az Óriás mindig eltakarja előle a fényt. Vásárolni volt, mutatja immár a holmikat. Elektra csak biccent halvány mosollyal. Biztosan a szépséges nő főz neki, ő pedig a hozzávalókat cipeli. Lovagias cselekedet, amit ki is néz Sándorból. Ezután váratlan fordulat gyanánt a nevezett, helyet kér mellette. - Nyugodtan, gyere csak - igazgatja el a felgyűrődött, melegítőbűbájjal megigézett szövetet, hogy mindkettejük alá bőven jusson annak anyagából. Távol ül le tőle, épp a takaró szélére helyezkedik. Elektra erre összepréseli ajkait. - Tart tőlem? Fél talán? - fut át elméjén a sötét gondolat, s lehorgasztott fejét halványan megrázza, de nem szól semmit. Csípős riposztja elmarad, pedig mondhatná, hogy nem harap. Kár a szóért. Minden rajta állt vagy bukott. - Köszönöm - veszi át hálás pillantással az üveget, ügyelve rá, hogy ujjai még véletlenül se érjenek Sándor kezéhez. A stég egyik, fémmel veretezett oszlopán bontja fel, - rutinos mozdulattal - majd a férfi üvegéhez koccintja amennyiben az megemeli felé sajátját. Ezután vesz csak le egy apró kortyot a keserédes italból. Minden olyan csendes. Lassan a tavat ölelő lámpák is felfénylenek, sárgás derengésükbe ölelve a tájat. - Tudom - dönti lágyan fejét oldalra és mosolyog kicsit vidámabban, s egyben sokatmondón. Riporter, ráadásul be kénytelen járni a tanodába, ahol mindent hall az ember, azt is amit soha sem akarna. Ott találkozott Julianne-el is, még az előtt a bizonyos játszótéri búcsú előtt. Nem érhetett volna a nyomába soha. Be kellett látnia. Hiszen a nő szép, fiatal, okos, kedves, gyermektelen. Mind olyan erények, melyeknek Elektra híján, de minimum szűkében van, az értelmet kivéve talán. Mindegy is már a történtek távlatából. Ami volt elmúlt. - Remélem az új otthonodban már ki tudod rendesen nyújtani azokat a létra hosszú lábaidat - jegyzi meg csipetnyi kedves iróniával, hiszen ott, ahová elhívta, csak szinte behajtogatni tudta langaléta termetét. Az a melange, amit akkor készített, volt a legkedvesebb gesztus amit sok éve kapott. Emlékszik rá, hogy Sándor másnapos volt, s még ingét is félregombolta. Aztán elég volt csak rámosolyognia, hogy rávezesse a dologra. Régi szép idők. - Tanár lettél. Ezt is tudom. Szereted? - kérdezi, a tőle megszokott szemtelen, féloldalas mosollyal, mert egyrészt valóban érdekli, másrészt nem szeretne felülni a nosztalgia vagonban, mellyel még a végén a toronyszobájáig vonatozna. Feltépni az alig beforrt hegeket nagyon fájdalmas volna. Eleve az sem épp szerencsés, hogy egyáltalán találkoztak, főleg mert hősnőnk rapszodikus lélekállapotban van, amióta Marcell ex neje még jobban felnyitotta szemét, mint amennyire tisztán már eddig is látta önmagát és helyzetét. A sors, mint könyörtelen bábmester irányította mindannyiukat. Így talán jogosan gondolhatja hősnőnk, hogy nem érdemelte meg Zoltánt és Petit, s ők emiatt meghaltak. Nem érdemelte meg Sándort, de legalább más mellett boldog lett, s most nem érdemli Marcit sem, bár ő azzal biztatja, hogy igen. Egekre, annyira próbál neki hinni, de aztán mindig jön egy újabb negatív visszacsatolás. Átok ülne rajta? Meglehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mélyet szusszanva foglalok helyet Elektra mellett, hogy kicsit babrálhassak a zacskóval, s végül előkerüljön a két üveg sör. Egy könnyed mozdulattal szisszentem le róla a kupakot, és a nő is hamarosan eltalálja magát, amire csak halványan elmosolyodok. Elfogadom a felém tartott üveget, hogy azok harsányan csilingeljenek az egyre csak közeledő, ránk telepedő éjszakában. Fejemmel bólintok, amolyan „ez a legkevesebb” módon, és figyelem, ahogyan a nő szájához emeli a palackot, meghúzva annak kesernyés tartalmát. Egyszerű alsó erjesztésű lager, hiszen sörben nem vagyok egy nagy ínyenc. Világos legyen, sok buborékkal és – ami a legfontosabb – még télen is jéghidegre legyen hűtve. Eszembe sem jut most, hogy ez a hűvös érzet talán nem felel meg az így is kissé reszkető nőnek, ezért újabbat kortyolok, majd megosztom vele, hogy elköltöztem. „Tudom”, hallom a választ, amire halkan kuncogok egyet. Miért is nem lep meg. Mindkét alkarom térdemen egyensúlyozik, a jobb csak akkor mozdít helyzetén, amikor iszom az üvegből. Mosolygós tekintetem a vízfelszínt figyeli. Újfent fel kell nevetnem az „elektrás” megjegyzésre. – Igen – hangom jókedéllyel csend a levegőben. – Igen, valamivel nagyobb – folytatom szemem sarkából a nőre tekintve. Mit sem vesztett megszokott, frappáns riposztjaiból, amit halkan hümmögve raktározok el fejemben. Annak ellenére, hogy minden ilyen természetes a külső szemlélő számára, engedném megjegyezni, hogy igencsak görcsben van a gyomrom. Tőle tartok? A szavaitól? Hogy olyat tesz, ami visszaránt a múltba? Én magam sem tudom pontosan, de abnormális módon a félelmem jóleső kényelemmel párosul, hiszen valahol mégis minden természetes és egyszerű. Azonban mindketten tudjuk, hogy sok mindent fojtunk el fejünkben. Ám elrontani nem kívánom a kedves pillanatot.
– Nahát – nevetek fel ismét arra, hogy tanárságom sem maradt titok előtte. Féloldalasan, éppen a felé eső bal oldalamon mosolygok, hogy a szemem körül kirajzolódó kezdetleges szarkalábak, és jellegzetes nevetőgödröm is megjelenjen ott. – Így van. Számmisztika – teszem hozzá, habár kétségem sincsen afelől, hogy ez is ismeretes már előtte. A második, harmadik és negyedik évfolyam egészen jól fogadott annak ellenére, hogy néhány hónappal korábban még büntetni kívántam őket a folyosón. És én sem érzem már annyira távol magam a kölyköktől. Legalábbis a másétól nem. Az én esetemben még mindig nem alakult ki a saját utáni vágyódás. Megbánom később? Lehet. – Egészen megkedveltem – mondom felsőtestemet kissé kicsavarva, és Elektra felé fordulva. – Nem is annyira szörnyű hivatás ez – teszem hozzá, és ismét a víz felé fordulok, hogy öblös kortyot vegyem a sörösüvegből. Picit újfent beáll a csend, én pedig a vízen cikázó szemeimet vezetem vissza Elektra sötét szempárjára – már ha sikerül találkoznia az én smaragdszín szemeimmel. – Neked hogy’ megy a sorod? – kérdem puhatolózón. Valóban érdekel, hogy mi történik, de úgy érzem, hogy nincsen jogom ahhoz, hogy konkrétabban kérdezzek bármire is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kellemes érzés jókedélyűen mosolyogni látni. Melegséggel tölti el, hiába hűs a lég, s a sör is olyan akár a jég. Ebből szép kis torokgyulladása lehet, ezért óvatos duhaj módjára kortyolja apránként, pedig szíve szerint nagyot húzna belőle. Lágy, de elégedett biccentéssel konstatálja, hogy a férfi végre hozzá illően tágas laktérre tett szert. Számmisztikát oktat. Tudta ezt is Elektra jól, de ahogy szokta, most is így veszi rá a nem épp szószátyár férfit a beszédre. Bevált formula ez már kettejük között, s marad is mindig. - Legalább megszereted a gyerekeket, mert ők biztosan meg fognak téged - szúr oda a mondat elejével maga módján, de hangjában semmi bántó nincsen, ahogy pillantásában sem, mely időről időre találkozik az őt fürkésző zöldszín szempárral. Talán jó volna, ha tudná mi jár ilyenkor az Ellenőr - mert neki az marad - fejében. Vagy nem. Nem tud olvasni tekintetében, sem vonásaiban. Fél, ha megpróbálná csak újfent tévútra lépne. Ezért inkább visszafordul, az immár tinta kékké vált víztükör felé. Újabb pici kortyot elfogyasztva a sörből. Rájuk borul tehát ismét a csend. Az a lelket nyugtató, puha fajta, amiért Elektra ma ide érkezett, s amit egymagában valamiért mégsem érzett. Némaságukat Sándor kérdése töri meg, melyre hősnőnk hirtelen nem tud mint mondani. Hezitál. - Ne gondolkozz! Csak mond az igazat! - hallja meg fejében belső hangjának biztatását. Sosem hazudott a férfinak. Legutóbb is csak Imola jelenléte okán finomított szavainak folyamán. Azonban most csak ők vannak itt, kettesben. - Nem úgy, ahogy szerettem volna, de jobban, mint megérdemlem - kezd bele helyzete felvázolásába, ám időben leállítja magát, még mielőtt kimondana bármit is abból a megannyi keserűségből, amit az imént még kisírni igyekezett - De ne aggódj értem! - mosolyodik el halvány vidámsággal - Volt már ennél rosszabb is, és azt is túléltem - biztatja jószerével inkább saját magát. A nehezén végül is már tényleg túl van, hiszen nem rohant el, ahogyan a bálról. Nem menekült el, ahogyan megpillantotta a fölé magasodó, két méteres gavallért. Lehet persze, hogy épp ez volt a rossz döntés, ám lassan be kell látnia, ha elfut, akkor csak még nagyobb csapások érik. Így inkább most is arra törekszik, hogy megkeresse ebben a bizarr helyzetben a boldogságra okot adó részeket. Rájuk is talál igen könnyen. Itt ülnek a férfival, aki akárhogyan is próbálja tagadni, hiányzott az életéből. Ráadásul sört iszogatnak és beszélgetnek, majdnem úgy mint régen. Lehet a whisky ugyan jobban átmelegítené, de ilyen apróságon nem múlik semmi. Nem kérdez mégsem vissza. Önzőség talán, de fájna hallania, hogy a mellette ülő milyen elégedett és fülig szerelmes. Elektra is az persze. Elméletileg. A gyakorlatban inkább tűnik úgy, hogy amikor végre kicsit egyenesbe jönnének Marcellel, akkor vagy ő ijed meg és vesznek össze. Vagy betoppan a rókaképű, rafinált ex asszony és egy mondattal porig alázza, amihez neki az összes kikarikírozott riposztja sem volt elég. Bárcsak megmentené végre valaki...saját magától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Annyira be volt már zsongva, hogy másról sem tudott beszélni, mint Pannáról. Igaz, valószínűleg az összes barátja tudja már a kislány teljes életét, de most... meghallgatak mindent elöről. Meg most már a ‚ha itt lenne Panna‘ narratíva átváltott ‚MINDJÁRT ITT LESZ PANNÁ‘-vá, így azért egészen változatos módon ismerhettek meg dolgokat ismét. Az igazat megvallva az elmúlt időszakban az idő sokkal lassabban telt, mint máskor, hiszen számolta a napokat, hogy mikor találkozhat végre a húgával. A hétvégék teltek a leglassabban, hiába áldotta meg őket sok tanár megannyi leckével, ha egyszerűen fejben nem volt ott. Sokkal érdekesebb volt az, hogy a testvére itt lesz néhány perc sétára és itt is marad. Lehet, hogy most kapni fog pár rosszabb jegyet, de semmi baj. Majd... tanul. Valamikor.
Most és az előkövetkezendő időkben sokkal, de sokkal fontosabb dolga lesz. Csak tudjon kiszökni a faluba annyit, mint tavaly. A kacsák biztosan féltékenyek lesznek Pannára, mondjuk ha a lány nem bánja, akkor kettesben is etethetik őket.
- Együtt fogunk elmenni. Kiszámoltam, már nem kell sok és te is jöhetsz hozzánk. Nézd! - Mutat át az állomásépület fölött magasodó kastély irányába. Nem látszik belőle túl sok innen, de egy-két magasabb torony igen. Meg nem mondaná, hogy ez az övéké, vagy a csillagvizsgáló-e, az udvarról is nagyon nehezen jött rá, hogy melyik az Eridon torony. - A Titétek is szép, csak nem ilyen nagy. - Még sosem volt benne, de többször elsétált már előtte. Ha kint visítoztak a kicsik, akkor inkább tett egy kerülőt, mert zavarták a hangok. Többször elképzelte már, hogy mi lenne, ha az egyik szőke kislány Panna volna. Erre itt van, ténylegesen, igazándiból most már ő lesz az. - Jól. Lettek barátaim, akik megvédenek. De azért megcsikizhetjük őket, aztán mehetünk az igazgatóhoz, hogy bántottak minket. - Teszi hozzá a legártatlanabb hangján, kisujjával megbökdösve a drága húga kézfejét. Azt már sikerült megúsznia, amikor a csúfolóin bosszút álltak, pedig az nagyobbat szólt, mint egy csiki. Igaz, az auror igazgató bácsitól fél egy kicsit. - Képzeld, az igazgató bácsitok tanít engem. Ő nagyon kedves meg minden. - Azt nem tudja, hogy valaha fog-e tudni gondolatot olvasni. Valószínűleg nem. De a bácsi nagyon kedves meg türelmes, úgyhogy remélhetőleg csak a legkedvesebb tanár bácsikat meg néniket engedte az előkészítőbe. Mert ha nem, akkor fogja Olcsit és ott is felrobbantanak egy trágyagránatot. Véletlenül, mert szándékosan senki nem tenne olyat. Főleg nem Pollika, akiről minden tanár úgy tudja, hogy a legédesebb tünemény, aki csak zongorázik, meg Süveges Lilivel viháncol. - Úgy örülök, hogy sikerült rávenned őket. Nagyon rossz volt itt nélküled. - Motyogja a végén azért elmosolyodva pislogva a lányra. Már nem lesz rossz, hiszen végre eljött. Már nem kicsi, nem kérhette a földön fekve bőgve, mint pár évesen, az érvelési technikája meg nem működik olyan jól. De most már nem is kell. - Majd segítek. Miket is fogtok ott tanulni? - Azt beszélik, hogy Pollika sem rossz képességű, viszont ő sokszor érzi úgy, hogy csak a zenéhez ért, más tehetsége nincs. A jegyei nem lettek rosszak, szóval panaszra nincs oka. Most keményen oda kell tenniük magukat, hogy a szüleik elégedettek legyenek. - Áron....  - Épp elkezdene papolni, hogy az ártatlan állatka képtelen megvédeni magát, nem még a csomagokat, de testvére folytatja a beszélégetést.
Mivel a szőkeség feltűnően nyugodt, nagy levegőt véve válaszol a kérdésére, picit eltereli a figyelmét az aggódó, felelős nagytesó szerepről. - Aha, itt van, nézd! - Veszi elő a kabátja belső zsebéből a nem túl termetes, világos barna jegenye pálcát. Közben megtalálja a sütit is, amit elfelejtett odaadni. - Hoztam Neked bagolyköves sütit, ez a kedvencem! - Nyújtja át a kissé már megnyomódott finomságot, majd döbbenten átveszi a borítékot egy köszit elmormolva. - Mi van benne? Itt szabad kitnyitni? - Kérdezi bizonytalanul. Ha pénz lenne, azt nem kéne idegenek előtt.
- Minden megmutatok, gyere, hozd Áront! - Csipogja, s követi Pannát a cuccaiért. Ő maga is segít cipekedni, majd elindulnak kifelé az állomásról.- Egyébként nem rossz a suli. Azt hittem, hogy nehezebben lesznek barátaim, de nagyon sok kedves ember van. Nagybátori Marcit ismered, a tesójával együtt fogtok tanulni. - Kezdi el mesélni izgatottan azokat, akiket már Panna is ismerhet személyesen. Nagyon sokan tudnak már az iskolában Pannáról, elvégre mesélt már róla. Valószínűleg már élőben is látni akarják ennyi történet után. - Lilit meg Sárit egyszer el fogom hozni Neked. Ők olyan aranyosak! - Fejezi be vigyorogva. Teli van a keze, nem tud csapkodni, de járása feltűnően rugozó lesz, ahogy róluk mesél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem mondom, hogy nem furcsa a helyzet, de mégis megnyugtató egy barát mellett tölteni. Nincsen túl sok, ám akik vannak, mindig eszembe juttatják, hogy mi hiányzott nekem évekig a masszív egyedüllétben. Figyelem Bogolyfalva felgyúló fényeit, és mély sóhaj távozik orromon. Egészen sokat mozdulok már ki otthonról, és egyre inkább békés képekkel találkoznak gondolataim, amikor azon agyalok, hogy ennyi idő után visszaköltöztem a városba. Szeretem az érzést, szeretem a fényeit, szeretem a nyugalmát. Soha nem tudnék egy nagyobb városban lakni már. Sajátomnak érzem, és már csak az a furcsa, hogy eddig nem így gondoltam. A gyerekek gondolatára csak lágyan elmosolyodok, és lehajtom fejemet, így vállamat is kissé megmozdítva, majdhogynem behúzva nyakamat. Megszeretnek engem. Azt mondjuk, erősen kétlem, mert annak ellenére, hogy próbálom magamból a legtöbbet kihozni, még így is eléggé satnya tanerőnek tűnök az égetni való fajta előtt. Nem tudom kezelni a helyzeteket, és nem is merek annyira szigorúnak tűnni, ezért az évben egyelőre én vezetem azon órák listáját, amiről a diákok előszeretettel lógnak el. Ezt persze nem a tantárgy szárazságának tudom be – pedig egyébként az –, mert én szenvedélyesen szeretem a számmisztikát, és mindent, ami azzal jár. Hiszek a számok törvényeiben, és abban, hogy minden okkal történik az univerzumban. Azonban erre csak a tanításom óta jöttem rá igazán, és ezért is engedem a most történő pillanatokat. Félreértés ne essék; nem lettem hippi, ugyanolyan karót nyelt módon tudok hozzáállni a dolgokhoz, de nyilvánvaló, hogy van némi jellemfejlődésnek helye harminchat éves kobakomban is.
– Elvarázsol néhány kölyök eszessége, ez tény – teszem hozzá diplomatikus módon, mert azért be nem vallanám, hogy valóban kedvelem őket. Elvégre én felnőtt vagyok, ők pedig… oktondi kölykök, akik életvidámsága olykor elveszi az enyémet, de ez éppen így van jól. Előttük az élet, és úgy érzem, hogy hozzájárulok ahhoz, hogy a varázsvilágban később jobban megállják a helyüket. Fura… nem gondoltam volna.
Bőrszín ajkaimhoz emelem a sörösüveget egy újabb kortyért kiáltva, amikor szemöldökömet összehúzva kell Elektra felé fordulnom. Az üveg ugyan még a mozdulat közben szájamon pihen, de fejemet is meg kell ráznom, mert nem igazán értek egyet azzal, amit mond. Vagyis… inkább csak nem teljesen értem a hallottakat.
– Mint megérdemled? – kérdezek vissza, és hangsúlyom egyértelműen árulkodik arról, hogy ezt nem érzem helytállónak. – Mert mit érdemelsz szerinted?
Az ilyen jellegű kérdések – a diákok miatt – ösztönössé váltak, és gondolatban már ütöm fejemet, amiért nem tudtam zárva tartani szájamat. Azonban nem értem, hogy miről beszél. Mi nem működik? Mi bántja? Mit tudnék tenni, hogy jobb legyen?
„Volt már ennél rosszabb is”, hallom meg szavait, amire mellkasom összeszorul. Nem szabad megszólalnom. De nem tudom nem magamat okolni a szavai miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Helyeselve hümmög. Valóban azt kéne tennie, többször elment mára a férfi irodája előtt, de még nem mert bekopogni. Ez pont olyan, mint a pszichológus, akihez megígérte, hogy járni fog, de mégsem ment a közelébe. Nem hallott semmi rémisztőt a férfiról, sőt... jó, igazából csak azt mondták, hogy kedves, de neki valahogy mégis nehezére esik elszánnia magát. - Még szerencse, hogy van időm. - Nyugtatja halkan magát. Ha mestertanonc lenne, már sokkal problémásabb volna a helyzet. Persze tudja, hogy lassan legalább egy területet illene választania, ami valószínűleg így is-úgy is a zene lesz, hiszen az az egyetlen, amiben igazán ki tud teljesedni, mint Palotás Polli. - Majd lejátszom Neked. Kár, hogy nem tudod hallani, ami a fejemben van.... - Az sokkal egyszerűbb lenne, akkor nem kéne kottáznia, sőt még zongorát sem kerítenie ahhoz, hogy megmutassa Marcinak mire gondol. Nem egy nagyzenekari  ember a leányzó, hiszen frászt kap a hatalmas hangerőtől, de több darabját vonós kísérettel képzelte el. A dobot utálja, de egy-egy drámaibb részt gyönyörűen ki tudnak emelni, még ha odabent ettől ő egy picit  meg is hal. - Zongorára írok főleg. De néha szeretek mást is. Egy kis fűszert, ahogy apu mondaná. - Neveti a fejét csóválva. Mindig azt mondja rá, hogy több fűszer kéne neki, mert mindenből csak az egyszerű meg a megszokott dolgokat szereti. - Szívesen játszanék majd egyszer másik hangszeren is.- Évekig elzárkózott a többi hangszertől, kisebb korában, egyszerűen csak odacsapta, hogy mert nem. A vonósokról tudta, hogy bántották az ujját és ettől sírnia kellett. Azóta már nagyobb és keményebb, de a kedve nem túlzottan jött meg hozzájuk. Talán valamilyen fúvóshoz kéne nyúlnia. - Jó neked, hogy szeretsz emberek előtt zenélni. - Jegyzi meg halkan szétnézve a tömegen. Néhány éve nem tudott volna ilyen nyugodtan ülni, nagyon rosszul érezte volna magát az emberek karattyolásától meg a mellettük elhaladó tálcáktól, de ma már sokkal könnyebb. A világ nem változott, ő tanulta meg jobban kezelni. Nem jó érzés, de elfogadja. Mosolyogva bólogatva megköszöni a felajánlást. Remélhetőleg valahogyan túléli a nehezebb részeket. Nagyon szerencsés, hogy ilyen sokan segítik, amióta idejött. - Komolyan? Azt hittem, hogy csak mi veszünk ilyeneket. Te is a teásat szereted legjobban? - Kérdi reménykedve. Csakis a teás lehet a jó, semelyik másik. - A PEZ cukor finom még, jobb, mint a legtöbb varázslós. Nem undi, nem csinál semmit... csak cukor. - Ha már mugli édesség, akkor fontos megemlítenie ezt. Nem olyan sokat szeret közülük, de ezt nagyon. A varázslók finomságaiban a váratlan trauma élmény nagyon zavarja, ennek a hiányát nagyon élvezi a mugli édességekben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kevés mondat hangzik el kettejük között, mégsem bánja. Kell néha a hallgatás. Szüksége van olykor neki is arra, hogy ne beszéljen. Talán túl sokat tette az elmúlt időkben. Nem valószínű, hogy itt üldögélnének most, ha be tudta volna fogni a száját abban a néhány ominózus esetben, amikor rellonos vérmérsékletét a körülmények előhozták. Bánja-e őket? Nem mindet. Ha megtehetné, inkább csendben maradna? Mindenképpen. Sándor mellett lenni egyszerre félelmetes, fájdalmas és természetes. Valószínű ő is így lehet ezzel. Nem egymaga tette, amit tett. Okot a másik szolgáltatott számára, még ha nem is akarattal. Elektra hibája, hogy tudomást vett arról, amiről nem kellett volna. Egyedül csak magát hibáztatja. - Érdemes talán az elsőre nem olyan eszesnek tűnőkkel is foglalkozni. Lehet ők jobban meghálálják - reflektál elgondolkozva. Valamiért úgy gondolja, senkiről sem szabad idejekorán lemondani, sem megítélni. Ékes példa erre a Gyöngyhalász esete. A hontalan férfi értékes ember, akit érdemes volt megvédenie - Sosem tudhatod kiben mi rejlik, míg nem figyelsz rá igazán - néz Sándorra és mosolya elmondja ezt rá éppúgy érti, mint a szóban forgó diákokra. Ha ott a stúdióban nem fürkészi és jön rá, hogy kedvességgel és azzal nyithatja meg maga és a hallgatók felé, ha kérdezni hagyja, akkor...talán sosem fordult volna hozzá, s kérte volna a segítségét. Elektra számára az, hogy próbálhatta megmenteni az állását, többet jelentett, mint ezer szál virág. Bízott benne, rá támaszkodott. - Lesz-e ez így még valaha? - merül fel benne a kérdés, ahogy tekintetét összefonja a langaléta tanerővel - Vajon akkor is megtetted volna, ha tudod mi történik a nap végén? - hallja belső hangját, de próbálja elhallgattatni a narrálást. Jobb nem is merengeni ilyeneken. Egyszerűen csak örülnie kell annak, ami adatik az itt és mostban. Színlelni, hogy tényleg erős, míg ez valóban be nem következik. Mert be fog, biztosan. Gondolatainak útvesztőjéből Sándor vezeti vissza a jelenbe. Mielőtt felelne, kortyol egyet a sörből, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát, majd tekintetét maga elé veti és a térdét fixírozza. - Így van. Mint megérdemlem - bólint megerősítésként, hogy a férfi jól értette. Jobbján támaszkodik, míg baljában az üveget tartja maga alá húzott lábára téve - Nem tudom - vallja be őszintén, s viselkedésének tónusa  komorabbá válik - Annyi minden történt mostanában, ami miatt úgy érzem nem vagyok méltó szinte semmire és senkire...Sem Rád...- csúszik ki száján az, amit szándéka szerint titkolni vágyott. Rádiós  rutinja azonban most hasznára válik. Gyorsan folytatja, s hangja szinte alig bicsaklik meg - ...Sem bizonyos emberek bizalmára és Marcellra sem - fejezi be a felsorolást. Elhunyt szeretteit nem is említi. Ahogyan nem tesz különbséget az elhangzottak közt annak tekintetében sem, hogy milyen fájdalmat okozott számára elutasításuk, haragjuk vagy épp a benne generálódott félelem és veszteség. Nem mer a férfira nézni. Fél látni milyen arcvonások suhannak arcára vagy épp érzelmek tükröződnek zöldszín szemeiben. Ezért testben mozdulatlanná válik. Ajkáról viszont lágy neszű sóhaj szakad fel és száll fehér párfelhőként tova a tó felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nem kérdés, hogy a hallgatás, vagy – ahogyan Jules szokott nevezni néhány helyzetben – a szobanövény stílus mintapéldánya vagyok. Nem sokat szólok. Nem is szeretek igazán fecsegni. Főleg nem az olyan helyzetekben, amikor csak rontana néhány szavam a kialakult szituáción. Elég az, ha a sötét narrálásom hagyja maga után a hamuvá égő nyomokat, én pedig abba a hitbe kergetek minden partnert, hogy bennem akad a szó. Nem így van. Sokat tudnék beszélni. De ahogyan én nem szeretem a felesleges fecsegést, így másnak sem hagyom meg azt a mérhetetlen unalmat, amit nekem kell átélnem néhány helyzetben. Vagyis; hazudok. Nem az unalom a mérce, hanem az, hogy egyszerűen nem tudok kellőképpen reagálni, mert sokszor egy bólintás nem elég. Azt hiszik, hogy hidegen hagy a téma. Azonban mindent nagyon jól elraktározok elmém egy elzárt fiókjában, olyan aktákkal, amiket máshol azonnal, szemrebbenés nélkül tolnának a halott fájlok közé. Nagyon jól tudom, hogy olykor a hallgatás kincset ér. Mégis sokszor keveredek emiatt kellemetlen helyzetekbe. Szeretnék szószátyár macsó lenni, vagy aki ki meri mondani, amit gondol. De az nem én vagyok. Én nem csak hallgatok, hanem gyáva is vagyok, mert nem tudok mit kezdeni az emberi érzelmekkel. Hiszen azoknak én sem vagyok nagy ismerője. Elektra szavai bölcsek, mint mindig. És hasonlóképpen gondolkodok, de nekem nincsen erőm küzdeni az ellen, amiben akár egy cseppnyi fantáziát is látok. Ezért tartunk itt, ahol vagyunk? Nem tudom. És nem is akarok ezen elmélkedni. Elvégre az életem sínen van. Egy erős pályán, amiről már nem szeretnék meginogni. Persze, hogy nem. Noha megkérdőjelezhetetlen a kapocs, ami minket már lassan egy éve összeköt a riporternővel. Tudom, hogy helyrehozhatatlan. Ő többet kívánt az én, félreértelmezhető jeleimnek köszönhetően, én pedig… én pedig megint csak hallgatok, és felveszem a tanáriban növekvő leander álarcát. Ez áll jól.
– Kétségtelen – reagálok alig hallhatóan a nő szavaira, majd a számhoz emelem az üveget, amiben már nem lelek egy árva kortyra sem. Szívem szerint a tóba hajítanám azt, de végül nagyot sóhajtva teszem a papírzacskóba, hogy majd otthonom kukájában végezze. Még egy üveg van. És most jól esik. Ezért kihúzom hosszú felsőtestem, és nagyot szusszanva bontom le a kupakot az italról. Talán indulnom kellene lassan, de nem teszem. Nincsen kedvem. A fonál pedig – amit egymás között szőttünk – kiesik ujjaim szorításából, hogy már valahol a stég alatt gáncsoljon ki egy levelibékát.
Csendesen figyelem szemem sarkából Elektrát és hallom reflektálását, amire hitetlenkedőn csóválom meg sötétbarna fürtjeimet. Pont nem nekem kellene bölcselkednem, de a mondata nem hagy nekem más választást.
– Ha nem hagyod, hogy jó dolgok történjenek, akkor örökké ez lesz – szólal fel bölcsnek ható baritonom. Hiszen tapasztalatból tudom, hogyha ellenállsz minden jónak, ami az utadba kerül, akkor megkeseredett emberként fogod végig élni az életedet. Mindig van jobb. Mindig van új. De ezt akarjuk? Engem kirántottak a depresszív valóságból, és sokkal édesebb főzettel itat meg minden nap az, amit végül félve, de beengedtem. – Hé – engem el bal kezemet térdemről és félve ugyan, de Elektra vállára helyezem hatalmas tenyeremet. – Nem akarok beleszólni az életedbe – folytatom, miközben egyet simítok rajta, végül elengedem őt. Azonban túl fontos ahhoz, hogy ne oszthassam meg vele gondolataimat. – De nem vagyok benne biztos, hogy az önmarcangolás a legjobb megoldás… – keresem az elveszett sötétszín tekintetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Szinte ráolvad a padra, a cukiságmérője kiakad Hádész produkciójától. Amint megkapja az engedély ujjai eltűnnek a bundában. Egész sokáig kifejezetten kutyásnak mondta magát, és újkeletű macskaimádata sem tudta kiölni belőle az ebek iránt érzett rajongást. Nevetve gügyög az állattal, aki láthatóan élvezi, hogy a vörös figyelmét élvezheti. Rebeka meg azt élvezi, hogy a kutya így a bizalmába fogadta ilyen hamar. Alapvetően általában jól megérteti magát az állatokkal, de azért ennyire szerethető példánnyal ritkán találkozik.
- Gyakran csinál ilyeneket? Mármint hogy leül idegenek előtt – pillant fel néhány másodpercre a gazdira is, mielőtt szürke tekintete ismét a kiskedvencre tévedne. Egyszerűen szerelmes az állatba és kész. Azok a szemek, ahogy néz rá… Elvarázsolta. Eszében sincs, hogy esetleg illene bemutatkoznia, vagy valami ilyesmi, egész addig, míg a férfi nem kezdeményezi.
- Vitéz Rebeka – fog vele kezet végül, ahogy feleszmél a rózsaszín ködből. Igen, határozottan itt az ideje, hogy összeszedje magát egy kicsit. Elvégre kinőtt már a gyerekkorból, illene úgy viselkednie, ahogy a csúnya felnőtt korlátok elvárják. De ha egyszer nem szeret úgy tenni, mintha olyan lenne mint mások! Ő szeret az a nagyra nőtt gyerek lenni. – Én egy cseppet sem bánom – válaszol kuncogva, hiszen neki csak jó, ha több időt tölthet ezzel a kis cukisággombóccal. Ugyanakkor végre eszébe jut, hogy esetleg nem kéne feltartani a párost, mert valószínű Reece is menne már haza. Elvégre munka után senkinek nem az a legnagyobb vágya, hogy egy vadidegen feltartsa, miközben inkább pihenne.
- Ha gondolod esetleg elkísérhetlek titeket legalább egy ideig, és akkor mindketten jól járunk – ajánlja fel. Mert így végülis nem szabadulnak egymástól, de mégis mehet a dolgára. Néha kifejezetten tudja értékelni magában, hogy ilyen kreatív ötletek jutnak az eszébe. Vagy ha nem is kreatív, de legalább vállalható és értékelhető. Amennyiben Reece rábólint a javaslatára felkaparja magát a padról, melyen eddig ücsörgött, hogy aztán a férfi által indult irányba indulhassanak.
- Itt dolgozol valahol a faluban? – Valahonnan ismerősnek tűnt számára újdonsült ismerőse, de nem tudta volna megmondani, hogy honnan egész pontosan. Ezért nyitja ezzel a beszélgetést, bele sem gondolva, hogy talán nem szokás első alkalommal ilyenekről faggatózni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Átmozgatva a lábát, térde egy igazi, hangos roppanással, kattanással hálálja meg, hogy mindeddig mozdulatlan volt. Felszusszan, ugyan fájdalommal nem jár, de a hang maga kellemetlen, mint amikor leguggol és akkor ropognak, vagy úgy bármely tagja. Kellemetlen, mert eleve többször találkozik vele, mint illene, nem mintha tehetne az ellen, hogy teste miképp reagál le egy teljes átalakulást. Akárhogy számolja, neki mindig meglepő, hogy képes erre, hogy bár belőle a mágia úgy hiányzik, mint politikusokból a gerinc, minden hónapban egyben jön ki az erdőből. Fura. Fura az egész, még ennyi év távlatából és főleg úgy, hogy ezen elmélkedik, egy rottyanó térd miatt. Meg is vakarja, hogy aztán újabb slukkot szívjon a bagóból, és úgy tegyen, mintha neki tényleg itt lenne muszáj ülnie. Amúgy nem, kezdi érezni, hogy hátsója bár már felmelegítette a pad azon részét, de a fa már rég hidegre hűlt és ezen semmi se segít, hátán is kicsit, néha meg-megborzong, az viszont egészen kellemes. Nem húzza sokáig, csak fásultnak érzi lábait, olyankor pedig tök mindegy hol, de sokkal kényelmesebb és jobb dolog az ülés, mint bármi más. Szóval…
Egy nagy ásítást enged magának, nem is igyekszik kezével takarni ólajtó méretűre nyúlt száját, mivel, tudomása szerint, még mindig egyedül van. A nyugger maffia már rég alszik, bár ki tudja, mikor ki az ügyeletes, aki mint valami védelmező, az éjszakai életet figyeli, vagy hát, az öregeknek fura szokásuk van, hiszen a panelben, ahol élt, akadt olyan néni, aki lefeküdt vagy kilenc fele, ha nem előbb és hajnal kettő, három fele már főzött, takarított. Sosem tudni. Épp leereszti a kezét, miközben a füstfelhőt maga mellé fújja, amikor, nem a videó tompított, halk hangja duruzsol a fülébe, hanem egy hang a valóságból. Olyan váratlan, nem is közel, de tisztán érthető és csak jött, hogy megugrik ültében, egy elfojtott kiáltással kapja fel a fejét, hogy beleroppan a nyaka és nagyra nyílt szemeivel keresi a hang forrását. Nem kell sokáig keresnie, a telefont lezárva pakolja ölébe és hunyorogva mered a… az ott egy hajléktalan? Hogy mi?
- Basszus… - dörzsöli meg a szemeit, mert Pesten ez totálisan megszokott volt, hogy oké, szegények ott éltek, ittak, és a többi, léteztek, de itt, ebben a békés kis faluvárosban sosem hitte volna, hogy ilyet lát. Sőt. – Ember, hogy micsoda? – tornázza fel magát ültében és kezét leengedve dobja le és tapossa le a csikket. Aztán kapcsol, amint a földet fixírozza. – Ó ja, ja, persze, simán – hát ebbe nem hal bele, ahogy anno az apróba se, szóval jó fej lesz, előszedi a dobozát és kettőt kihúzva belőle, az eléggé ápolatlan tag felé nyújtja a szálakat. Még mindig nehezen hiszi el, de hát…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sok mindenre gondolt, mikor átlépte a határt annak idején – mert már erősen múlt, és ebbe nagyon ijesztő kicsit belegondolni, mennyire telik az idő -, hogy mi a francot fog itt kezdeni magával. Beköltözött egy pici lakásba, elkezdett felszolgálni, majd tanulni kezdett egy olyan helyen, amit a világ nagy részén ki se lehet mondani és neki is hihetetlen, majd minden csak jött és jött. És most, friss gyakorlótanárként áll a karriere küszöbén, ha már lehet ilyenről beszélni és még mindig meg kell néha csípnie magát, hogy honnan és hová. Amennyire izgult az első órákon, úgy engedett fel és vette fel a vonalat. Nem akart vaskalapos lenni, de azért nem is az, aki bemegy, felpakolja a lábait és tojik mindenre. Valami arany középút, ami ő, ami lendületes és illik hozzá. Kezdi elkapni ezt a vonalat, érdekesen előadni, amit lehet, hogy aztán ne egy ásításfesztivál legyen az egész év, bár van, ami száraz és száraz is marad. Azonban, annak gondolata, hogy ő innentől a kicsik szemében más, mint egy utcán elhaladó akárki, már sokkal furább. Nem esik nehezére beszélni velük, itt is olyan, mint az étteremben, a küszöbön kívül hagyja szorongását és minden mást, hogy ne lássák és ne legyen kellemetlen senkinek sem. nem hazudtolja meg magát, nem fog megváltozni, csak a koncentráció másra terelődik, mint saját maga. Így esett meg, hogy az egyik kisdiákja egy fogalmazás keretében ejtette meg, hogy kisállatot szeretne, és hovatovább, valóban szüksége is volt rá. Nehéz lehet távol a szülőktől, tudja, hogy sokaknak itt él a családja is, de ha jól tudja, ő abból a közegből jött, amelyben élt saját maga is, így talán, érthetően könnyebb szót ejteni azzal, aki épp most kezdi megismerni a világot és kicsit tart még tőle. Nem lesz a legjobb példa, a mágiára tuti nem, de ha csak egy kicsit jobb, már megérte. Többszöri beszélgetés után jött fel, hogy végül szülei engedték is neki, ő pedig, automatikusan, gondolkodás nélkül vágta rá, hogy elkíséri. Nem mintha annyi félnivaló lenne a faluban, mégis, így biztos nem kötnek bele, hogy odamegy, plusz, maga sem tudja, talán még túl lelkes oktató, vagy valami ilyesmi. Eljött az idő, amit kitűztek és ő odaérve szegődött mellé, hogy a kereskedés felé induljanak.
- Na és, sikerült kitalálni, hogy mi legyen? – mert az fontos. Mutatott neki képet a macskájáról, amit nem ő választott, hanem leginkább lakótársa elemi állata, kapta és jobb nem is lehetne, ő amúgy se tudott volna dönteni egy menhelyen állva, és all in-t mondva, elhozott volna mindent. Megállva végül a kereskedés előtt, a kukába dobja a rágóját, mert nem bagózik ő gyerek mellett, de valami mégis kellett.
- Felkészültél? – néz az ajtóra, hogy ha igen, akkor már nyitja is neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Gödröcskéi bukkannak elő Boska szavaira, ahogy lesandít a mellette haladó lányra, épp úgy, mint tavaly nyáron, a Balatonon. Nem levitás prefektusként ismerte meg, sokkal inkább Bossányiék lánya volt, akivel átvészelheti a förtelmes család baráti találkozókat és a kötelező mosolygást. Zenét hallgattak, eldumáltak erről-arról és talán az ő nevetésük volt olyankor a szobában a legőszintébb. Most Kende azért lehet hálás, hogy van számára valaki, akire nem tekint teljesen idegenként. Könnyed léptekkel halad mellette, meleg kabátja zsebeibe süllyeszti kezét, mert bakker, állati hideg van. Éppen a tér felé vették az irányt, mert a fiú még nem mérte fel a Bagolyfalvi terepet, a szülei pedig mindent porfészeknek neveznek a telkük határán túl, meg na, azoknak amúgy sem hiszi szavát sem – Na de várj, akkor még mindig érdekel az úszás, igaz? – kérdez rá a lánynál elkapva egy korábbi beszélgetésük fonalát. Mert hát ha Kende, akkor víz és akkor úszás, meg ha víz és úszás, akkor Kende és akkor ezt meg is jegyzi a tinédzser fiú agya. Ez így is van. Megemeli ujját – Szavad ne feledd, de nekem kell egy mikulás sapesz – esik ki azonnal száján a fejébe ugrott gondolat, mielőtt még elfelejtené. Lemosolyog a lányra – egy barátomnak lesz – legyint, amolyan, ’nem fontos, csak szerváljuk be és helló’ üzenetnek szánva.
– Szóval, Boska – nyújtja el a szavakat - mi itt a kedvenc helyed gurl? – pislog maga elé, ahogy egyre több épület veszi őket körül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Sándor
zene

Igaza van a férfinak, mint általában. Ritkán szól, de amit mond annak mindig veleje van. Nem megoldás. Néha futni kell. Néha rohanni kell. Menekülni amilyen messze csak tud az ember. Ha nem bírja már tovább, ha úgy érzi maga alá próbálja temetni az Élet nevű hullám, akkor inalni kell, ahogyan a lába bírja. Hősnőnk is ezt éli át, akár egy villámcsapást, ahogyan Sándor keze vállára simít, megremeg. Ezt nem teheti. Nem teheti magával, nem teheti Marcellel és nem teheti Sándorral sem, bár úgy hiszi a férfi már hagyta, hogy vele jó dolgok történjenek. Tapasztalatával kíván Elektrának segíteni. Méltányolja, becsüli, örökké szeretni fogja, de most, ha nem távozik azonnal, akkor ismét olyan hibát követ el, melyet már nem csak két, de négy ember szenved meg, de pokolian. Bárcsak ott a poros toronyszobában, hagyta volna a mellette ülő, hogy kiderüljön a teljes igazság kettejükről. Akkor talán nem maradt volna hiányérzete, s nem sóvárogna még most is, tudatalattija legmélyén a befejezés iránt. Azonban mindketten döntöttek, s most már nincs apelláta. Visszakozásnak helye többé nem lehet. Akkor még talán kevesebb fájdalomba telt volna, hogy őt  válassza. Nem így tett és ezt Elektra el is fogadta, sőt saját magára vállalta a bűnös szerepét. Csak ne kelljen ezek után látnia, ne kelljen mellette újra azt éreznie, hogy a csend is boldog megnyugvás. Mert fáj! Keserédes kínnal mardossa, ami okán bűntudata mind jobban erősödik. Nem céda, aki elveszi ami a másé. Önző és irigy, de sosem ostoba. - Ez csak tapasztalatból merített jó tanács, tudom - fordul hát a férfi felé ajkára erőltetett keserű mosollyal - Ígérem megfontolom, de most mennem kell - áll fel, majd miután Sándor is így tesz hóna alá gyűri a pokrócot - Köszönöm a sört! Vigyázz magadra... - búcsúzik, miközben lábujjhegyre emelkedve ajkát a férfi arcához érinti. Ösztönös mozdulat ez, melyet nem tud megállni. Ennyi kínt még el képes viselni. Azután sarkon fordul, hogy motorjához siethessen. Mondhatni rohan, olyan hosszúra nyújtja lépteit, amennyire csak lehet. Kapkodva elteszi a takarót, átveti lábát a gépen, majd ráfog a kormányra. Úgy szorítja, hogy ujjai elfehérednek belé, s ismét könnyezni kezd. Beindítja vasparipáját, miközben egy másodpercre lehorgasztja fejét. Mély sóhajjal emeli fel ismét, hogy elnézzen még egyszer, utoljára Sándor felé, s azután kilőjön a késő délután csöndjébe egy jókora benzinfröccsel. - Tér és idő kell. Mindentől és mindenkitől távol. Csak Imola és én, épp úgy mint régen! - születik meg elméjében az ötlet, mely hamar döntéssé válik. Ezért szülei felé veszi az irányt, - egy éles és veszélyes hajtűkanyarral - akiktől elhozza Imolát. Annyit mond csupán nekik, hogy sajnálja, de idén valószínű, hogy a karácsonyt sem töltik együtt. Illetve még azt, hogy ha bárki keresné náluk, annak csak annyit mondjanak, munka ügyben sürgősen el kellett utaznia. Még Marcellnek se többet. Minden cikkét leadta, az idei évre időben, s azt az egy műsorát, ami még hátra lenne, majd az a kedves kollégája pótolja, aki eltüntette a felvett tartalmait. Ez a minimum attól a lókötőtől. Azután már úgyis szabadságon lett volna egyébként is, így nincs miért aggódnia. Hazaérve összepakolja mindkettejük pár heti holmiját, gépén lefoglal egy olcsó, de barátságos szállást, az ország határán messze túl, majd gyermekével és csomagjaikkal együtt elindultak a legközelebbi hophálózati központba, hogy onnan úticéljukig meg se álljanak. Mivel ilyenkor, alapvetően korán sötétedik, nincs még túl késő. Kora este érkeznek meg, s az éjszaka már a barátságos kis hotelben éri őket. Elektrának levegőváltozásra van szüksége és arra, hogy ne kelljen senkivel kommunikálnia azok közül, akik miatt ennyire elvesztette önmagát. Imolát viszont mindenképp el szerette volna hozni. A gyerkőc az egyetlen ebben a percben, szülein kívül, akit szeretni képes. Viszont Róbert és Iza könnyebben tud vigyázni egymásra, ha nem foglalja le figyelmüket unokájuk. Hősnőnk így egyszerre óvhatta meg őket és csemetéjét, akivel ráadásul mostanában nagyon kevés időt töltött. Legalább most lesz módjuk rá, hogy pótolják. Elszöktek tehát, csak ők így ketten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Tényleg? Ennek nagyon örülök, jó háztársakkal találkozni, akik tudnak mesélni a régebbi időkről.
A mostot ugye én magam is átélem, de szívesen ismerkedem a múlttal, mindazzal, ami oda vezetett, hogy a ház a mai formáját öltse. Igazán örülök, amikor valaki azt mondja, hogy ő is Rellonos volt, arcomon boldog mosoly terül szét ilyenkor.
- Eddig is mindig figyelve voltam, én örülök is neki, hogy tudják, merre járok, meg mi a helyzet velem.
Tudom, tudom, rossz válasz, de jelen állapotomban, tudva, hogy bármennyire is odafigyelek, bármennyire is összhangban vagyok a kígyóval, akadhat olyan eset, hogy nem vagyok képes uralkodni magamon, vagyis inkább rajta. Még mindig nem tudom a bennem lakozó vadállatot egynek kezelni velem, még mindig érzem, hogy a gondolataimban van egy vékony réteg, ami azt sugalmazza, hogy nem akarok egy lenni vele. Talán mert félek a végtől, félek attól, hogy nem élhetek eleget emberként, mielőtt elragad a szörnyű vég, és örökké a nyálkás testben ragadok. Nem akarok én lenni a kígyó, de gondolataimmal próbálok nem utalni neki rá, mert lehet, hogy azzal siettetném az átváltozást.
- De amúgy nagyon lazák és jófejek. Damyan nagyon sokat tanított nekem arról, hogy a világ elfogad engem, hogy nem baj, ha nem olyan vagyok, mint a nagy átlag, mert az ő barátnője is különleges, mégis szeretik, ő is, más is, ráadásul nagyon régóta, majdnem egy évtizede, ez sokat segít nekem is. Nora pedig nagyon vagány nő, egy amazon, gyönyörű és erős, a példaképem, olyan ember, amilyenné én is nagyon szeretnék válni. Az, hogy nem csak párszor látom őket évente, hanem most velük vagyok, nagyon jót tesz szerintem a személyiségemnek.
Mondjuk én magamat úgy jellemezném, hogy a mindig van hova fejlődni típusú lány, aki valahol nagyon a kezdetleges szinten van, és minden és mindenki formálja őt. Hatással van rám minden apróság, és most bármennyire is vagyok zavart, tudom, hogy ez az új élethelyzet segít majd helyrebillenteni.
- Nem, normális adagokat szoktam enni.
Emelem fel a kezem védekezőn. Általában, de van olyan, hogy valamit a kígyó megkíván, húst leginkább, és akkor nincs az az opció, hogy nem eszek addig, amíg ő jól nem lakik. Olyankor képes vagyok több ember helyett is enni. De tényleg, leginkább a hússal van így, arra szoktam vágyni a normálisnál is jobban. Nálam szóba se jöhet az, hogy mondjuk vegetáriánus legyek. Tény az is, hogy ilyenre soha nem is gondoltam. Mélyet szippantok a levegőből, olyan jó érzés és boldogsággal tölt el ez a sok finom illat. Most egészen biztos, hogy csak én vagyok jelen, csak én vágyom arra, hogy a saját rendelésemet fogyasszam.
- Áh, nem nagyon érdekelnek a fiúk.
Vonom meg a vállam mosolyogva, és inkább egy szeletet kanyarítok a választott süteményből. Jó választás határozottan. Elgondolkozom az előző mondatomon, eszembe jut az az éjszaka, meg az üvegezés, amikor a fiúkkal csókolóztam, meg a lányokkal, amikor lányt pörgettem, és tényleg, csak arra tudok gondolni, hogy nem volt egyik srácnál sem az a nagy élmény, aminek lennie kellett volna. De lehet csak azért, mert egyik sem jelentett semmit.
- Akkor citerázni fogok egész életemben. Hogyan találja meg az ember azt, amit csinálni szeretne?
Pillantok fel rá a süteményemből, mert mondhatjuk úgy is, hogy azért még híján vagyok az életvezetési tanácsoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A levegő hűvös, a szellő egyre erőszakosabb. A vízparton mindig gyorsabban száguld a szél, ami most eszelős lidércként karcolja a megfeszült, opálos víztükröt. Ujjaim erősen szorítják az üveg vékonyka nyakát, ám még időben engedem őket – magamat belülről nyugtatva – elernyedni, mert félő, hogy összetöröm és a szilánkok húsomba vájódnak. Ajkam kissé lefelé görbül, miközben biggyesztem azt, így végül úgy teszek, ahogyan Elektra is; nézem a víz felszínét, és halkan szuszogva veszek néha kortyot a sörből. Nem akarok okos lenni. Nem is tudok. Hiszen nem érezhetem, amit ő érez. Csupán körvonalakban tudom elképzelni, ezért is próbálok saját tapasztalatot megosztani vele. De nem sül el túl jól az akcióm. Ugyan egy végtelenül erőltetett mosollyal felém fordul, mégis érzem, hogy talán szíven ütötte, amit mondtam. Zavartan ráng meg vékony ajkam széle, és idegesen kezdek dobolni az üveg oldalán, miközben hallom a megfontolásra irányzott ígéretet, amire éppen nyitnám a szájamat, de a nő úgy pattan fel, hogy ösztönösen ugrok fel én is. Kissé meg is szédülök a légkörváltozástól. Nem tett jót vérnyomásomnak hirtelen művelet. Rosszullétem jeleként arcom kissé elsápad, és szemeimet összeszorítva csípem szabad kezem ujjai közé szikár orrnyergemet, de néhány másodperc után, amikor felnézek, már az előttem pipiskedő Elektrát pillantom meg. Automatikusan fogom meg vállát, és hagyom, hogy ajkai sima arcbőrömet érjék. Értetlenül cseng koponyámban a köszönet, majd a távozás. Megsemmisülten lógatom magam mellett mindkét kezemet. A jobb oldaliban szerencsétlen árválkodik az üveges sör, a másikkal pedig félszegen intek egyet a távozó nő után. Figyelem, ahogyan szélsebesen pakolja el a pokrócot, és villámgyorsan pattan a motorra, hogy onnan még egy pillantást vessen felém, mire egy mosolyszerű fintor szánt végig arcomon, s zöld szemeimben kialszik a fény. Utolsót biccentek hát felé, és végig követem szemeimmel, ahogyan sietve távozik a város felé. Ennyire rosszat mondtam volna?, csóválom meg a fejemet, hogy újabb kortyot vegyek a sörből. S annak ellenére, hogy jobb lett volna társaságban hallgatni, most hosszú lábaimat gyökérszerű stabilitással tartom a stég deszkáin, bal karomat mereven tartom magam mellett, a jobbat pedig néha meg-megemelem, hogy fogyasszak az italból. Aggódom Elektráért. Alapvetően sosem kiszámítható, de most rendkívül meglepett. Naivan azt gondoltam, hogy jót tesz nekünk egy őszinte beszélgetés, azonban ezt derékba törték kimondott gondolataim.
Nem is tudom, hogy mennyi időt töltök ebben a merev pozícióban. Csupán telefonom rezgése ránt vissza a valóságba. Kapkodva veszem elő zsebemből a készüléket, s a kijelzőre pillantva meglátom Jules nevét. Halvány mosoly szánt végig megterhelt vonásaim között. Rányomok a fogadás gombra. – Végeztél? – kezdem, miközben az újfent kiürült sörösüveget a papírzacskóba dobom, lehajolok érte, majd a telefont fülem és vállam között tartva beszélek tovább, hogy elinduljak a Mennydörgő utca felé. – Akadt egy kis... egy kis dolgom, de máris ott vagyok – felelem kedveskedő rekedtséggel, miközben egyre távolabb kerülök a stégtől, ahol már csak a magunk után hagyott üresség marad kínzóan sajgó gondolataival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Közeledett Lili születésnapja, ami azt jelentette, hogy végre megajándékozhatott mindenkit, akit szeret. Kicsit olyan volt a lány, mint a nagy üzletláncok, amik a születésnapjukon mindenféle akciókkal halmozták el a vevőket, valamiféle kifordult ünneplés gyanánt, csakhogy Lilinek jobb oka volt ennél, történetesen az, hogy karácsonyra esett a nevezett nap. És ő a mai napig imádta a sorsot, vagy talán inkább szüleit, amiért épp akkor fogant meg, amikor, mert az ő szülinapján mindenkinek szülinapja volt. Szóval eljött az ajándékvásárlási időszak.
Sőt, igazából már tartott pár hete, már november elején megvolt például Nimród ajándéka, de még akadt pár ember, akinek szeretett volna beszerezni valamit. Csak valami apróságot, elvégre nem volt ő gazdag, nagy lábon élő lány, nem kapott apucitól kocsit és ruhát, cipőt olyan jeles alkalmakra, mint hogy kedd van. De nem volt az a típus sem, aki saját kezűleg készített volna meglepetést, mert abból általában csak katasztrófa lett azon ritka alkalmakkor, mikor mégis megpróbálkozott vele (elszúrt tojáslikőr vagy cukor helyett sóval készült sütemény, csipetnyi édesítőszerrel).
Még hátravolt Déna ajádéka, akit sokáig Dinának hitt, ki tudja miért, és Pollié. Mókás kis eridonos barátnőjének nemrég volt születésnapja, szóval neki aztán tényleg csak valami jelképessel tudott készülni, mert már így is out-of-budget volt Lilkó, még ki is fordította a zsebeit, hogy látszódjon, mennyire.
Odafordult Csengéhez, akivel épp a Fő utczán sétáltak, a kirakatokat bámulva. Épp nagyon benne volt a mesélésben, szobatársa, és egyben szintén jó barátnője sok mindenről lemaradt, úgyhogy a Süveges lány szent kötelességének érezte beavatni mindenbe is.
- És hiába állítottuk be az összes lovagi páncélt azokba a pózokba, nem történt semmi! Persze most már tudom, miért nem, de akkor rémesen bosszantó volt ám.
Meg is csóválta a fejét. Még most se tudta, hogy került az iskolába az a könyv, és arról sem volt fogalma, hová lett aztán. Talán jobb is.
Kezdett kicsit kihűlni a torka, ezért eldugta fél arcát a sálja alá, hogy hagyja kicsit Csengét is megszólalni, elvégre bizonyára vele is történt ez-az, amiről még nem tudott mesélni. Eszébe is jutott Lilinek a legfontosabb:
- Nem hiányzom órákon? Így mondjuk kicsit azt hiszem, jobban tudok figyelni, hogy nem veled próbálok beszélgetni, de uncsibb is lett minden.
Nem látszott, de rávigyorgott a sál alól a másikra. Aztán lelkesen mutogatni kezdett az édességbolt felé, majd valami játékot szúrt ki egy másikban.. szóval a koncentráció jelenleg is jól ment neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Közeledik Lili születésnapja és még fogalma sincs, mit adhatna neki e jeles alkalomra, de azért még nincs is olyan közel, hogy emiatt komolyan aggódnia kelljen. Mindazonáltal érzi a kényszert, hogy a szokásosnál is jobban koncentráljon barátnője szavaira, hátha kihallja közülük, minek is örülne a legjobban. De igazából azzal is megelégedne, ha egyszerűen csak meg tudná lepni a szöszkét. Mármint pozitívan. Elvégre, ha egy doboznyi csótányt adna neki, a meglepetés akkor sem maradna el, de ez nem igazán az, az irány, amit Csenge szeretne megcélozni.
A Fő utczán sorakozó boltok, többségében ünnepi díszbe öltöztetett kirakatainak szemrevételezését Lili lelkes élménybeszámolója színesíti, amit Csenge vegyes érzésekkel hallgat. Imádja az akrobatikát, de a versenyekre való készülés miatt sok mindenről kellett már lemondania az évek során, és most azt, hogy lemarad a Lilivel közös pillanatokról, valahogy sokkal nehezebben viseli, mint sok más korábbi kihagyott alkalmat, aminek nem volt köze a lányhoz.
 - Kár, hogy nem láthattam - mondja ki hangosan is, némi keserű hangszínnel, amit már nyelne is vissza, de hát a szavak természetüknél fogva egészen ritkán szoktak visszaszívódni, ha már egyszer kiejtették őket. Zavarában összedörzsöli a kezeit, amiket amúgy is kezd már jégcsapoknak érezni. Kötött, macskafüles sapkája ezt észlelvén lejjebb csúszik, hogy többet takarjon homlokából és füleiből, bojtos végű "farkincáját" pedig a lány nyaka köré tekeri, majd megnyugtatón dorombolni kezd. Még apjától kapta tavaly karácsonykor, és azóta is imádja a fejfedőt. Eszébe is ötlik hirtelen, hogy meg kellene kérdeznie, honnan is szerezte, hátha Lili is örülne egy hasonlónak.
 - Nagyon hiányzol - válaszol őszintén barátnőjének, miközben egy pillanatra nekidől a mellette sétáló lánynak. - Így most nem tudok kinek a tankönyvébe alvó macskákat rajzolni - vigyorog vissza Lilire, akinek ebben az évben nem csak unalmasabb órái, de minden bizonnyal kevesebb firkával ellátott taneszközei is lehetnek.
 - Amúgy... lelkes vagyok ajándék témát illetően, de ha nem szerzünk valami meleget az ujjaimnak, lehet, hogy néhányat el fogok hagyni közülük az úton, miután jéggé fagynak és letörnek - javasolja erősen túljátszott gesztusokkal, majd ártatlanul rápislog a lányra: - Kivéve, ha saját kezűleg gondoskodnál a melegen tartásukról, de... - tekint bizalmatlanul a szőkére: - Nem hiszem, hogy a te kezeid sokkal melegebbek, mint az enyémek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Izgatottan vártam a találkozást a tanárommal, hogy aztán ellátogassunk a közeli állatkereskedésbe. Nagyon fontos volt számomra, hogy beszerezhessek egy kis állatkát, mert már megszoktam, hogy otthon is volt jó pár kis kedvenc körülöttem, és remek társaságot nyújtottak. Mikor megjelent Belián bácsi, bőszen integettem neki, majd illedelmesen köszöntem, és legszívesebben már húztam is volna magammal, hogy minél közelebb érjek a célomhoz. Nemrég mutatott egy képet a cicájáról, aki nagyon kis édes szőrgombóc volt... ezek a négylábú lények mindig is közel álltak hozzám.
- Hű, hát még nem találtam ki, de mindenképp egy olyan állatkát szeretnék, akivel jókat lehet játszani meg elviseli azt is, ha épp egyedül van. Anyáéknál van egy cicám, egy tengerimalacom, és egy teknősöm is. A szüleim megígérték, hogy gondjukat viselik, amíg távol vagyok, de már most hiányoznak - feleltem a tanáromnak kissé elhalt hangon. Ha az állatkáimról vagy a családomról beszéltem valakinek, akkor mindig elkapott a honvágy érzése. Miközben az állatkereskedés felé haladtunk, jól körbenéztem a faluban, szerettem megfigyelni minden épületet, embert, történést, úgyhogy nagyon élveztem az oda vezető utat, mert látvány az akadt bőven. Mikor odaértünk az üzlethez, elfogott az izgatottság és kíváncsiság, már nagyon vártam, hogy milyen állatkák közül választhatok.
- Igen! - válaszoltam Belián bácsinak, majd megvártam, hogy kinyissa nekem az ajtót. Közben végigfutott az agyamon, hogy mennyire nehéz lesz majd a választás, biztos egy csomó cuki állatkával fogom majd szembetalálni magam. Az viszont biztató volt, hogy itt volt mellettem a tanárom segítő kezet nyújtva számomra, ő bizonyára tudta, hogy mi lenne onnan nekem való, na és hogy melyik állatról mit érdemes tudni, amellyel esetleg idáig még nem találkoztam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Gyors léptekkel haladtam a köveken. Hozzá vagyok már szokva a magas sarkakhoz, noha nem számít mindennapi viseletnek nálam. Megérkezve lelassítottam lépteimet. Minden izgalmamat magamba gyűrve, bájos mosollyal léptem be az étterem ajtaján. Kihúztam magam, úgy sétáltam körbe, majd mikor nem találtam irodát, megálltam a pulttól nem messze, hátha valaki a segítségemre siet. Nem kellett sokáig ott toporognom. Az egyik pincérlány készséggel oda is lépett hozzám.
- Miben segíthetek? - kérdezte kissé cincogó hangján.
- Az étterem vezetőt keresem - válaszoltam hatalmas mosollyal, holott izgalmamban inkább ráüvöltöttem volna a húszas éveiben járó csajra.
A lány elsietett, és egy-két perc sem telt el, míg visszatért, oldalán a főnökével.
- Jó napot! Bernáthy Zsófia vagyok - próbáltam felölteni a legudvariasabb modoromat, és jó benyomást tenni esetleges jövendőbeli főnökömre. Gyengén megráztam a kezét, majd visszaejtettem a jobbomat a másik mellé, ráfogva a táskámra.- Bagolyban értesített róla, hogy a mai napon tud fogani. Az állás miatt. Jókor jöttem? - bájos mosolyt villantok az úrra, és várom a reakcióját. Az izgalmamat sokkal könnyebben kontrolláltam, így, hogy már emberek közt voltam. Azon kevés emberek közé tartozom, akiknek elmúlik a lámpaláza, ha színpadra lép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Értelek így már. Az is elég, bár én csak innen a távolból csinálom, nem ingázok ide-oda. Mennyi van még vissza belőle? – lehet említette már, de nem, az egyetemre eddig nem nagyon tértek ki, vagy tényleg kezd a memóriája olyan lenni, mint a szivacs és akkor aztán már külön öröm lesz az, hogy azon stresszeljen majd, mit felejtett el. Nem, azon jelenlegi állapotában nemigen parázik, mi történik benne, mi megy tönkre vagy lesz rosszabb a hónapok előre haladtával és ez bár talán felelőtlen és eléggé hanyag felfogás, nem akarja elrontani azt a jó kedves és alapot, amellyel jelenleg éli az életét. Kesergett eleget, belefér a szünet és ameddig nem érez rosszat, nem érzi rosszul magát, úgy nem is aggódik, mert valahol mélyen odafigyel ő mindenre. Semmiben sem ő dönt, ami a hónapokat jelenti, szóval, ez már egy olyan háttérelem, amellyel mindig számolnia kell.
- Ó – fele annyira se hitte, hogy esélye lenne akár csak halovány, de most, ezt tudva, érdekes kiskapu. Azzal tisztában van, ha leteszi a vizsgáit itt a Bagolykőben, majd az egyetemen is, inkább a munkára fog koncentrálni, mert baromi sok időt vesztett így is, sosem kezdi el, ha örökké csak tanul. Viszont az egyetem kortalan, bár itt is korhatáron felül van bőven, de most nem is ez a lényeg. Átgondolandó, ha nem is ide, majd egyszer másra.
- És akkor elkezdek dolgozni, mellette tanulok, majd jön egy szemüveges kiscsaj, még nyomda-meleg diplomával és pápá könyvek? Összetörné a szívemet, de azt mondják, nagyon nagy szemekkel és kérlelően tudok nézni, no meg hogy az aranyos, lehet megtartanának. Valóban nincs veszíteni való, elteszem olyan… C tervnek, ha se a tanári pálya, se a botanika nem jön be, vagy kiderül, hogy mégse értek hozzá – vagy akár az is, hogy rossz helyen akarja majd tenni, mert nem kérnek belőle állapota miatt, vagy mert ki-kimarad, szóval, nem baj az, ha van miben gondolkodni. Lehet az lesz élete végéig a „munkája”, hogy tanul, bár akkor hamar meg kell halnia, mert nem biztos, hogy idegekkel és lelkesedéssel bírná.
- Jaj, nem azért mondtam ám – reflektál a kuncogásra, ami a kis jelzője után tör ki belőle. Nem lehet minden fekete és fehér, sem az, hogy valaki egyszerű. Az a lényeg, hogy ők bírják ezt, bármi van és boldogok, innentől kezdve, másnak nincs beleszólása. Körülötte sokan szerelmesek, vannak együtt, boldogok és mikor még nem tudta, milyen érzés ez, így, a farkassal odabent, nem volt irigy mégsem. Elfogadta akkor, hogy mi van, most is, aztán pedig, ha kellett, mondott okosakat vagy csak megpróbálta átérezni. Abban valahogy sokkal jobb.
- Próbálok én úgy tenni, csak az agyam szemét és mindig emlékeztet, kivel ülök szemben - mordul egy aprót, a saját fejének címezve, hogy mire törekszik ilyenkor. – Naplót? Hát de az olyan fura, nem…? Vagy nem is tudom, az agyam valamiért arra a lányos vonalra gondol… - viszont, nem lő messze, mert van, amit ki-kiírt magából, csak épp levél formájában. Nem sokszor tette, nem rendszeresen és nem is legtöbbször arról, amiről kellett volna. Az alsó ajkába harapva követi, ahogy könyveket szed össze.
- Néha írtam levelet… az... a… annak, csak sose küldtem el. Az is olyan írós dolog, tudom. Fura. Szeretnék olyan laza és egyszerű lenni, mint a pasik legtöbbje itt, akinek nincs szüksége naplóírásra, mert minek – néz a könyvekre, majd megcsóválja a fejét. – Ennyi elég lesz, meg kell birkóznom velük – és nem a horrorra céloz, miközben visszaindul, hogy akkor felírhassa oda, ahova kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Aprót nevet, ahogy fejét lágyan megcsóválja arra, hogy egy ilyen hosszú idő után, valóban a tananyagra kérte koncentrálni.
- Ez nagyszerűen hangzik, bár én, ilyen helyzetben kiugrottam volna a padból és oda lett volna a figyelmem – de ki hogy fogadja, fogadta, ez már az ő körük. Hiszen az efféle pillanatok mindig is fontosak, mindig is meghatározóak. Noha, vele sosem történt olyan, hogy egy rég látott szerelem bukkanjon fel az életében, nincs is olyan, akire illene ez a dolog, de annyi mindent nem tapasztalt, hogy nem bánkódik, megért minden.
- A meglepetés és az öröm mindig jó dolog. És bár sokan a „szünet” dolgot rossznak tartják, ezek szerint az sem a rossz irányba sült el – emlékszik, amikor elment, de sosem akart vájkálni abban, ami közöttük van, ami történt. Csendben figyelte az eseményeket, amikor pedig hazalátogatott, félrevonult, hogy időt és helyet adjon nekik. – Változó. Hol jobb, hol rosszabb. Talán nem voltam eleget a közelében, hogy mindent lássak és ettől távolabb lettem tőle. Nem is tudtam mindent figyelni, mert elvitt más, amelyre figyeltem, amelybe beleestem és… de igyekeztem ott lenni, ha kellett – bólint, hogy bár az élet a sajátjába is hozott bőven újdonságot, és a nagyon rossz pillanatokban nem ült a nyakára, azonban igyekezett és mégis, valahogy úgy érzi, hogy már semmi sem olyan, mint annak idején és valahol ő hibázott, amit majd sosem fog magának megbocsátani. De valójában, nincs mit. Nem volt szükség lelkizésre, mert nem olyanok, talán csak arra, hogy minden mellett, maradt, és időre, hogy rájöjjön a saját válaszaira. Nem tudja körbeírni, mert a hosszú idő alatt minden volt és neki sem akadtak mindig kellemes napjai, a kórság ugyan úgy vele volt, ahogy addig is.
- Szerintem simán jó leszel, ezen ne is kattogj. Látod, ez a kis mütyi is jól érzi magát, bár tény, a gyerekhez több dolog kell, de részletkérdés. Amit ismerek belőled, az is eléggé adja a választ – mert nyilván, mindent nem és évtizedes ismeretség sincs mögöttük, de néha nem is kell. Nem érezte sosem kellemetlennek a társaságát, inkább saját magát érezte annak, hogy beköltözött abba a házba és egyszer még rájuk is nyitott, amikor épp elmerültek volna egymásban. Akaratlan bukkan fel benne a dolog kellemetlen része, nem a látvány, csak az, hogy hogyan akart apró pont lenni és eltűnni, fogalma sincs, hogy Cath valaha érezte-e azt, hogy zavaró-e a jelenléte egy idegen srácnak, aki ráadásul még a Holddal is tánccol. Sose merte és most sem fogja megkérdezni, hogy valaha kívánta-e a Föld másik felére, nem érezte. Nem akart útban lenni, semmit.
- Látni is furcsa volt. Fel is csesztem kicsit azzal, hogy belezavartam – vakar saját tarkójára, mert hát ő sem volt akkor épp a csúcsformájában, aztán tessék, mi lett belőle. Azóta többször is próbálta, nem olyan rossz, nem az ördögtől való dolog, csak bevallani nem fogja, hogy mennyire jött be ez neki. Leengedi kezét, hogy aztán bólintson egy aprót. Fogalma sincs, jól csinálja-e, mert nemigen tapasztalta ilyen formában, sőt, nagyon nem, de már nem görcsöl annyit rajta, mint az elején. Elmosolyodik, hogy abban egyet kell értenie, hogy jó. Megváltozott minden, megváltozott saját maga is, ez tagadhatatlan. Mert hiába menekült, hogy neki erre nincs szüksége, annál jobban ütközött ki, hogy de, van. Adni és kapni szeretne. Minden más a jövőre van bízva, de ahogy eddig, úgy most sem tekintget előre.
- Ó, au. Valahogy örülök, hogy ebből kimaradok. Nekem ez annyira… sok – borzong meg attól, hogy olyan életet kellene élnie, ahol egyszer csak odaállítanak mellé valakit, hogy akkor mostantól ő lesz a kedvese, meg minden. Neki ez annyira groteszk, min mágusoknak az, ahogy a muglik élnek. – Ismerem azt, aki mellette van. Kedves nő, szép és okos, szóval, rendben lesznek – bólint egyet, hiszen találkozott már Lizivel, neki szimpatikus, a hely is jól fogadja, mindenki. Mint ahogy annak lennie kell. Talán ez jól sül el, nem kellemetlen, mint aminek gondolja a „kényszer” szó hallatán.
- Ohh, sajnálom… Hát nem láttam, hogy valakit összeszedett volna, szóval, fogalmam sincs, mennyire ment neki a szabadság. De na, talán lesz második lagzi, arra már meghívhattok. Ennék már egy jó lagzis menüt – neveti el magát, ám nem komolyan, hiszen nekik kell dönteniük. Meglesznek ők is, úgy véli, és bár talán papíron külön, Cath ittléte a tanú arra, hogy mégis együtt, és együtt is maradnak. Ő itt lesz végig, ki tudja, mire lesz még hasznos és jó a jelenléte, annyi szent, hogy nekik drukkol, nem ellenük. A kuncogásra kicsit meglepődik, hogy ez jó-e vagy rossz, nem érti, de végül is, majd megtudja, ha abban a puccos üzlet kirakatban látja meg majd azt, amiket tervezett.
- Esz is a lelkiismeretem, hogyan hagyhatom ki. Ha még akarnék is gyereket, talán elgondolkodnék, de… - mert nem, tervei között nem csak azért nem szerepel, mert nem nővel van együtt, hanem mert ha magát nehezen kezelte az elején és vannak időszakok, amikor nehéz, nem kéne ezzel egy gyerekkort bemocskolni. Aztán ki tudja, pár év múlva mégis mit akar, de ebben egészen határozottnak tűnik jelenleg.
- Ó, pedig kiválóan pakolok dobozokat – megemeli a karját is, mintha mutatná, hogy mennyi erő van abban. – Benne vagyok, persze. Akkor viszem a bort éééés szólok neki is. Egy jót enni és beszélgetni, engem megvettél – fogalma sincs, hogy Mihail-nak ehhez mennyire lesz kedve, nem fogja ráerőltetni, ha épp fáradt vagy csak egyszerűen nem, vagy lehet, hogy akkor nem is lesz a közelben, hanem épp hívja a munka, szóval elválik. Másnem, egyedül áll majd oda.
- Nem tartalak fel akkor. Péntek este, tökéletes – bólogat, ahogy ő is készülődik, legalább is, befejezni azt a pár sort, ami maradt. – És örülök, hogy újra itt vagy – mosolyog rá, majd egy öleléssel engedi útnak, hogy folytathatja a napját. A kaktuszra pillant, miközben leül és kedveskedve böki meg ujjbegyével, mielőtt elmerül a befejezendő feladatában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nosztalgikus érzések melengetik meg a szívét és ülnek ki ugyanezek vonásaira. Ma már kellemesen édes szájízzel gondol vissza azokra az időkre, amikor a padokat koptatta. - A mágiatörténet terem középső padsorának ötödikén, ha azóta el nem tűntették, van egy R.E. monogram meg egy hertagram bevésve - kúszik széles mosoly ajkára, majd belekanalaz a forrócsokijába - Az én voltam, meg a világ legunalmasabb dulplaórája, valaha - meséli és elhatározza, ha legközelebb, munka ügyben arra jár, megnézi majd. Szeret visszamenni. Felnőttként nagyon más a Bagolykő, mint egykor diákként. Közben Borcsa elmeséli, hogy kedveli a rá háruló figyelmet, főleg, mert a két nevezett szemmel tartója laza és nem mellesleg a rokona. Mindkettejükről kap még pár, ifjontian elfogult háttérinformációt, melyeket ugyan megjegyez, de a lány jobban érdekli. Talán saját lánya kamasz mását látja meg benne egy pillanatra. Érdeklődése, ennek fényében iránta, hátsó szándéktól mentes - A maga nemében mindenki különleges - jegyzi meg, majd villájára tűzi az első falatot abból a bizonyos triplacsokis szeletből - Te miben érzed magad másnak az átlagtól és miért gondolod, hogy a világnak el kell fogadnia? - kérdezi két falat között és bár a sütemény íze utólérhetetlen, a gondolatait nem tudja egészen lekötni. Figyelmesen hallgatja a tinilányt, aki hála az égnek emberi léptékű étkezés kompatibilisnek vallja magát. Helyeslő mosollyal bólint hősnőnk erre a tényre. - Azzal sincs semmi baj. Majd fognak. Vagy nem. Minden eljön időben - reflektál a fiú témára. A szerelem csak felborítja az ember életét. Kibillenti a lelkét annak egyensúlyából, amit megtalálni utána nagyon nehéz. Szóval addig jó, míg ez nála érdeklődés hiányában elmarad. Amilyen szép és bájos, ha kész lesz rá, udvarlója hamar akad. Nem is egy srác lesz, aki a lábai elé veti majd magát. Ebben szinte egészen biztos. Viszont bölcsen hallgat inkább. Nem szokása a szembe dicséret. Főleg mert idegentől egy ilyen még félreérthető is lehet. A lány közben egy érdekes kérdést tesz fel, mely most Elektrát készteti elgondolkozásra. Ha előáll azzal, hogy egy mugli sorozat palástos repülő pasija miatt lett az aki most...Borcsa garantáltan körberöhögi. Hiteltelenné válni egy kamasz szemében, instant így lehet. Ezt nem szeretné, ezért elhatározza, hogy alakít kicsit rajta - a tényeket megtartva - mondhatni materializálja a történetet. Apjától örökölte a helyzethez illő szálszövés képességét. - Nekem az segített, hogy találtam egy olyan példát, amit követendőnek éreztem. Az pedig arra ösztönzött, hogy előbb aurornak készüljek, aztán végül riporter legyek - mosolyodik el halvány büszkeséggel. Megjárta ő is a hadak útját. Az álmai változtak, de végül elérte őket. Azt csinálhatja, amit szeret és még fizetnek is érte. Mi ez ha nem elégedettségre okot adó tény? Mindenkinek ezt kívánja szíve szerint. Mert jó minden reggel céllal ébredni és tudni, hogy tehet érte, hogy elérje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Általában be nem állt a szája Lilkónak, ami gyakorta járt azzal, hogy akkor is beszélt, mikor nem kellett volna. Hallva a keserűséget Csenge hangjában pedig némi késéssel rá is érbresztette, hogy ez is egy olyan helyzet lehet.
A sok-sok emlék megosztásának megvolt az az oldala is, hogy emlékeztették a lányt, hogy mi mindenből maradt ki. És bár Lili pont ezért mesélte el ekezet, hogy mégse egészen legyen így, be kellett látnia, hogy talán kicsit kevesebb jobb lett volna.
Mondhatná, hogy annyira nem volt mit látni rajta, de az nem lenne igaz. Elvégre látnivaló volt úgy is, hogy végül semmiféle varázslatot nem szabadítottak el vele, talán csak pár tanár dühét, és a gondnokét. Ami persze nem volt szándékos, hiszen se Layla, se Lili nem voltak rosszak. Direkt legalábbis.
- Mondanám, hogy csináljuk meg újra, deee... - kezdte, és eltűnődött, hogy a könyv meg-nem-léte jelentené a problémát, vagy inkább az, hogy még egy ilyen húzásért tutira hazaküldik, és akkor Víta keresztbe lenyeli, és csak utána kap ki a szüleitől is.
Végül is nem fejezte be a mondatot, mert lekötötte ámuló tekintetét Csenge rémesen cuki sapkája. Még dorombolni is elkezdett a fejfedő, ami végképp kiakasztotta a cukiradarját.
- Awww, nagyon hiányoznak a cicáid! - vágott fancsali képet egy pillanatra. - Ők emlékeztettek, melyek a legfontosabb részek, mert általában azok voltak a leguncsibbak is.
És hát ilyenkor kellett rajzolni, vagy Lili esetében aludni. Bizonyára az ő látványa ihlette meg Csengut.
Aggodalmas ábrázatot öltött magára Lili, szent küldetésnek tekintve, hogy gondoskodjék Csenge ujjainak helyén maradásáról. Előkapta saját praclijait, melyek szintén nem tűntek túlzottan átmelegedettnek, de még nem kezdtek el repedezni, szóval használhatónak ítélte őket.
- Átmeneti megoldás! - jelentette ki, megragadva a másik kezeit, sajátjaiba rejtve őket, és odahajolt hozzájuk, hogy leheletével kicsit megmelengesse őket.
Az arca is kicsit megmelegedett a művelet során, bár az nem volt szándékolt.
- Azt hiszem láttam egy ilyen kocsis árust kicsit feljebb, aki mindenféle kötött holmit árul. Van neki cicafarokvédője is, bár nem tudom, hogy a macskák igénylik-e az ilyesmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egyáltalán nem zavarja Lili csevegése, sőt örül is neki, hogy barátnője hallhatóan jól érzi magát, ezért bánja meg rögtön, amint kiejti szomorkás szavait. Ő választotta a sportot a suli helyett, és ez rendben is van így, csak azt sajnálja, hogy nem tudta bevállalni egyszerre a kettőt, és hogy emiatt talán túlságosan is eltávolodik azoktól, akik fontosak számára.
 - Jajj, nem azért mondtam! - legyint rá, mert hát tényleg nem rosszból jegyezte meg, és nem is szeretné belevinni barátnőjét valami büntetőmunkás történetbe. - Csak...
Nem tudja folytatni, vállat von, majd gondolatait eltereli a hideg és sapkája mozgolódása. Felnyúl, hogy hüvelyk- és mutatóujja közé véve a fejfedő fülecskéjét kicsit megdörzsölje azt, majd felnevet azon, amit Lili mond.
 - Már az is csoda, hogy meg tudod mondani, hogy azok macskák - kuncog, miközben eszébe idézi a firkált lényeket, amik szerinte még hódokra is előbb hasonlítanak, mint cicákra. De lehet, csak túl kritikus magával szemben, mint általában.
Viszont hiába a jó társaság, a hideg nem Csenge barátja, főleg nem az ujjaié, amik éppen a lefagyással fenyegetik. Megjegyzését a melegítésük lehetőségéről csak viccnek szánja, így eléggé meglepi, amikor Lili tényleg az ujjai közé veszi a kezeit. Mikor megérzi a meleg leheletet a bőrén, annyira elpirul, hogy macskasapkája úgy érzékeli, túl melege van, így hát rögtön letekeri farkincáját a nyakáról és a feje mögött kezdi ingatni.
 - Jó, nézzük meg! - bólint rá az árus meglátogatásával kapcsolatos ötletre még mindig zavarban. Nem is tud hirtelen mit reagálni a macskafarokvédő létére, csupán magában csodálkozik rajta. Szeretné visszahúzni a kezeit, meg igazából nem is, és ettől annyira furán érzi magát, hogy egyszerűen nem tesz semmit, csak áll, és hagyja, hogy Lili továbbra is tenyerei között tartsa az ujjait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Még pillázik pár pillanatig Csengére, de a csak csak marad, nem folytatja mondandóját, és Lili nem is erőlteti végül. Nem akarja, hogy a másik szöszi szomorkodjon, azért vannak most együtt, hogy jól mulassanak, és mellesleg még ajándékokat is szerezzenek. Ebből a kettő az egyben akcióból nem lett volna jó három az egybent csinálni, pláne, ha a harmadik bojkottálhatja az első kettőt.
Lili amúgy sem volt a legjobb lelkizőtárs, mert nehezére esett komoly lenni, és ha valami fájdalom érte, azt is mosoly, és mindenféle vidámság mögé rejtette. Persze tudta, hogy a jó barátok jóban és rosszban is ott kell legyenek a másiknak, szóval újfent emlékeztette magát, hogy ideje lenne kicsit kevésbé gyereknek lennie.
Nevet ő is Csenguval együtt, és megjátszott elképedéssel felel.
- Most miééért mondod, tökre cicaszerűek! Volt bajszuk is, meg farkuk, mi kell még?
Tényleg imádta a kis rajzocskákat, még ha egyik-másik valóban valami más, rém cuki állatkára emlékeztette őt. De mindegy, minek nevezzük, cicának, vagy menyétnek, ha egyszer megmosolyognivalóan édes!
Híresen nem átgondoltak voltak Lilkó egyes tettei, most se sokat teketóriázott, mielőtt kezelésbe vette volna Csengusz ujjait, egészen közel hajolva, finoman szorongatva melengette őket leheletével. Ezzel egyúttal saját pracliját is olvasztgatta, még ha nem is voltak olyannyra áthűlve, mint a másiké.
- A cicafarokvédőt..? - kérdezett vissza, aztán hirtelen lámpát kapcsoltak odabent, és elnevette magát. - Ja, igen, kesztyűt! Nézzük!
Eleresztette Csenge kezeit, vetve egy kíváncsi pillantást arcára, hogy segített-e kicsit, aztán ruganyos léptekkel elindult az említett irányba.
Tényleg nem volt messze, és ha a másik lány se maradt le nagyon, csakhamar ott találták magukat egy csomó, színes, kötött, varrott, csicsás és kevésbé díszes, de mind-mind bizonyosan nagyon melegen tartó holmi között. Lili azonnal le is csapott egy kakaóscsiga-forma fülvédőre, melybe még cukrot is hímeztek. Azaz azt a látszatot keltették vele, mintha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Két választásom volt a mai napra, miután valahogy elszaladt az idő, és megint sikerült belecsúsznom a túlórába. Van egy csúnya földrendezési ügy, amire az előző években mindenki csak legyintett, most viszont kibukott a dolog, és a jelenlegi tulajok egymásnak mentek. Igen, az egyikőjük Jolika, és akárhogy is nézem a múltbéli ügyeket, amiknek az aktáit megtaláltam, nagyon úgy néz ki, hogy a nőnek van igaza, szemben a szomszédjával, csakhogy a most ide költözött fiatal férfi szülei éppen arra bővítették a házat, amerre a néni területe van. Nyilván, arról hallani sem akar, hogy mai telekáron kiszámoljuk a veszteséget, amit kifizetnek neki. Pedig a fejlődéssel együtt, most már sokkal drágább az a bizonyos négyzetméterenkénti ár.
Szóval mivel egyedül vagyok otthon, és senki nem várja, hogy ételt tegyek az asztalra, úgy döntök, hogy kirúgok a hámból, és fáradt agyam, valamint korgó gyomrom olyan étellel kényeztetem, amihez nincs közöm. Pizzára fáj a fogam, így egyértelműen a félszeműbe megyek, ahol kérek egy lángnyelv pizzát, amit gyerekkel már nem nagyon kéne majd fogyasztanom, mogyoróvajas sütit és mentás limonádét. Nem, amúgy tökre nem vagyok terhes, mert hát a Szentléleknek mostanában nem erre volt dolga, hogy csak úgy megáldjon. Egészen másról van itt szó.
De ha már szó van róla, akkor miért is ne nézném át megint az egész ügymenetet ahhoz, hogy lássam, nincs már semmi, amit el kellene intézni, és ha minden jól megy, akkor még ebben az évben, apám legnagyobb örömére, unokával lepem meg. Biztos oda meg vissza lesz tőle, amikor a drága bőr és famunka találkozik a zsírkréta csodálatosságával, vagy, amikor a finoman megmunkált fapadló nyomokban gyurmát és más technika órán használt eszközöket tartalmaz majd. Izgalmas időszak lesz... talán nem ártana az eladó házakat is megnéznem a környéken, hogy szegény Richárd ne omoljon össze idő előtt. Előveszem a prospektusokat, és amíg várakozom, elkezdek végigmenni a lépéseken, amiket az elmúlt hónapokban csináltam, remélve, hogy tényleg nem maradt ki semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Ha máskor nem is majd a szünetben gondolom úgyis átjöttök, és akkor meg tudod mutatni. – A kastélyban elég bajos zongorát találni, nem is igazán tudom, hogy van-e valahol egyáltalán. Ja, az Akváriumban igen, de ott víz alatt nem a legjobb. Esetleg a kívánságok termébe lehetne kívánni egyet. Hogy ez miért nem jutott még eszembe… De amúgy igaza van, sokkal egyszerűbb lenne, ha csak úgy hallanám mi van a fejében. Nem csak zenei téren, hanem úgy amúgy is. Néha örülnék, ha tudnám, hogy mire gondolhat.
- Helyes! Így legalább magadat is egy kis kihívás elé állítod. – Nem is jó az, ha az ember csak egy hangszerre tervez. Én mondjuk általában gitár-ének párosra írom a dalaimat, de vannak kicsit nagyobb, kibővültebb zenekari elképzeléseim. Na már még mindig popzenei vonalon mozogva, mert hiába hogy jól hegedülök, sőt jobban a  jónál, de valahogy nem tudok klasszikus zenei műveket komponálni. Egyszerűen túl messze áll tőlem. Szívesen játszom, szívesen hallgatom, de komponálni… Na az nem megy.
- Szívesen megtanítalak gitározni vagy hegedülni, ha gondolod – vetem fel, mikor azt mondja szeretne más hangszeren játszani. Szerintem mindkettő nagyon jól állna neki, de nem tudom hogy vélekedik az ötletről. – Sokáig tartott, mire megszerettem. – Sosem voltam szégyenlős, de hogy valóban szeressem is az úgy két-három éve alakul ki azt hiszem. előtt inkább csak nyűg volt és stressz, mind az, ami manapság inkább kellemes izgalommal tölt el. Egy utolsó harapással végérvényesen elpusztítom az eddig majszolgatott süteményem, hogy aztán elégedetten hátradőlhessek. Ez kifejezetten jó volt.
- Dehogy! Tudod, hogy apa mennyire rajong mindenért ami mugli. Egyébként szerintem nincs kedvencem, de a teás tényleg nagyon finom. – A legtöbb ízesítést valóban szeretem, és a teás tényleg tök jó. Meg a narancsos. Azt is tökre szeretem. – Abból viszont egyértelműen a málnás a kedvencem. Te melyiket szereted a legjobban? – Kifejezetten hasznos információ, hiszen mind a szülinapján mind karácsonykor jó lehet, ha meg akarom lepni valami aprósággal.