Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Milyen idejét múlt elgondolás is az, hogy egy nő kizárólag otthon ülhet, hímezhet és teázhat, valamint a többi asszonnyal pletykálkodhat? Nincs is károsabb dolog, mint az aranyvérű lányok népes gyülekezete, akik kibeszélik újdonsült férjeiket és velük kapcsolatos rigolyáikat ahelyett, hogy megbecsülnék, amijük van. Éppen ezért, bár Konrád maga is úgy véli, hogy feleségének feladata legfőképp és elsősorban házasságuk magaslatokba emelése, nem gondolkodik teljes elnyomásban, míg arra okot nem talál. Egy szerelmes férfi mindent megtesz, hogy boldoggá tegye kedvesét, s ebből kiindulva neki sem lesz más választása, minthogy vékony nádszálként hajoljon, s ezzel megelőzze a végső soron elkerülhetetlen törést.
- Bármelyik férfi boldog lehetne, ha a felesége a közjó érdekében kívánna tevékenykedni. Ódivatú elképzelés, hogy egy nőnek nincs más dolga, mint otthon türelmesen várni a férjét - elmosolyodik és megcsóválja fejét, abszolút emberi reakció, mint aki tán... zavarba jön, mert aranyvérű felmenői ellenére is ily modern gondolkodással rendelkezik? Vagy mert ez úgy hangzik, mint egy bók, mely egy jelenleg eljegyzett hölgynek szól? Akárhogy is, külső szemlélőként láthatóan gyarlónak tűnik, mint aki félretéve a téma kellemetlen mivoltát igyekszik felvenni a fonalat és tartani a tempót. - Ön egy igazán különleges nő - íriszei megfejthetetlenül csillognak, örvénylő kékségük magába szippantja a gyanútlan kíváncsiskodót, s épp emiatt süti le szemét. Az udvarlás, egy kisasszony felcsípése közel sem olyan egyszerű, főleg akkor, ha a másik fél okos vagy annak hiszi magát. Ügyesen kell kijátszania kártyáit, mert ha valaki a bukását jelentheti, az ő. Akármennyire is titkolni fogja majd igaz valóját, a külvilág felé mutatott álarcon átsejlik majd ezidáig rejtett lénye. Nem szívesen engedne a botrányra éhes firkászoknak, amilyen Rothstein is volt nemrég.
Vele és a fajtájával azonban bőven ráér foglalkozni, mivel épp Elizabetet kell meghódítania: könnyebb úgy irányítani valakit, ha önszántából cselekszik és nem erőszakkal kell rávenni. Nem véletlenül választotta a balettre szóló jegyet, hiszen saját érdektelenségén túlmutatóan ezzel boldoggá teheti jövendőbelijét. Születésnap, mennyire jelentéktelen, túlértékelt dolog... Csak azért tartják, hogy mindenki fontosnak érezhesse magát az év egy adott pontján, de mire fel e sok hűhó, ha helyzetük a szürke mindennapok árnyékában mit sem változik? Nem baj, érezze csak, hogy törődnek vele, ha erre vágyik.
- Úgy gondoltam, ez méltó ajándék lehet a menyasszonyom születésnapján - kedvesen mosolyogva, óvatosan nyúl a puha kézért, hogy összekulcsolva ujjaikat, felemelje azt és egy csókot leheljen rá, ismét. Ezúttal viszont nem szakítja el tekintetét a nőéről, s íriszeik egybekapcsolódása e pillanatban jóval intimebb, mintha a romos üzlet törmelékei között szeretkeznének. Hát nem csodálatos érzés, amikor egy kényszerházasság végül jóra fordul? Hát persze. - Bevallom, kissé meglepődtem, mikor megtudtam, hogy bejelentkeztél hozzám, de örültem is. Küldettem Neked rózsákat, hogy a szüleink előtt ne derüljön ki, mire készülsz... Illetve készülünk, ha fogalmazhatok így - elereszti a kezet és immáron sokkal lazább testtartással fordul körbe a helyiségben. Szóval azt akarja Liza, hogy nyíljon itt egy patika. Ha bele akarnak ebbe vágni, fel kell mérni a város lakóinak igényét, hogy érdemes-e belevágniuk a projektbe, avagy sem. Újabb plusz munka és miért? A látszatért, hogy mindenki azt higgye, normális.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Hogy tudom-e, mi az elég? Általában. Csak nem akkor, ha a tudásomat kell fitogtatnom. Miközben hallom, hogy Odett magához ragadja a figyelmet, tollamat máris a papírhoz érintem, hogy addig is írjam a kis feladatocskám, hátha nem figyel rám Amrózy prof eléggé. Persze magamban megjegyzem, hogy ha végig dumáltam volna a dolgozatot, akkor nem írtam volna ilyen sokat, de úgy éreztem itt az ideje elengedni ezt a gondolatot. És csak reménykedhetek benne, hogy nem gyakorlott a legilimencia művészetében.
Azonban alig jutok a többszörösen összetett csavaros mondatom - csak így tudom összefoglalni gyorsan amit akarok - közepére, már felém is fordul újra. Épp elkezdenék megint hadba szállni vele, mikor fülemet megüti az az egyetlen szócska, mitől még az arcomból is kifut a vér.
Troll.
Bocsánatkérően pillantok Odettra, miközben Ambrózy-nak nyújtom a papírlapomat. Ezt a csatát megnyerte. De barátnőm arcáról le tudom olvasni, hogy a háborút még nem.
A páros szóváltása után érzem, hogy nem kéne tovább feszítenem a húrt, de egyszerűen nem bírom ki. A szám gyorsabban jár, minthogy logikusan át tudnám gondolni a lépéseket amiket teszek. Így mielőtt a tanár úr visszamehetne előre, és mi meg a sarokba, még megszólalok.
- Ambrózy professzor úr! Azt még el kell mondanom, hogy amit leírtam volna az exorcizmushoz, az Norris Lundenbrach könyvében van. Nem láttam se a kötelező, se az ajánlott olvasmányok között sem, szóval gondoltam, hátha érdekelheti - vontam vállat, és ezennel bennem már nem maradt semmi tudás, amivel szolgálhattam volna. Felálltam, és bevonultam a sarokba. Agyamba viszont továbbra is a troll lehetőségének félelme lebegett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kék lány olyan magabiztosan vágja rá a jó választ, hogy azt öröm nézni. Kicsi szívem majd kicsordul az örömtől, mert valamiért sajátomnak érzem az ő sikerét is. Közvetlenül az elhangzott szó után a griff megmozdult, és kicsúszva helyéről felfedte a mögötte rejlő klubhelyiséget.
- Persze, hogy szívesen ajánlok. És bár mit sem szeretnék jobban, minthogy most lemenjünk, amondó vagyok, hogy előbb találkozz a szobatársaiddal és kezd el kipakolni a bőröndödet, mert holnap már muszáj lesz órákra menned - sulykolom belé a gondolatot. Hiába jól válaszolta meg ezt a kérdést, a holnapi nap folyamán rengeteg és még annyi problémával fog találkozni. A tudás csak egy dolog, de ezeket végre is kell hajtani.
- Ez itt a klubhelyiség. Itt szoktunk lenni esténként, meg ha van valami közös gyűlés. Olyan, mint egy nagy nappali - magyaráztam, és hagytam egy pillanatot, hogy Róza is megbarátkozzon a látvánnyal. Aztán pedig már mentem is a szobája felé, ahol várta az összes cumója.
- Ha nincs további kérdésed, akkor én most itt hagylak - jelentettem ki, de utána még vártam egy kicsit, hátha valami még felmerült benne. - Pakolj ki, rendezd el a cuccaid, aztán majd ha vége az óráimnak, megmutatom neked a titkos könyvtárat. Mit szólsz? - ajánlottam fel neki mosolyogva. - Oh, és még valami - emeltem fel mutatóujjam, jelezve, hogy egy pillanat erejére még figyeljen rám. - Üdvözöllek a Bagolykő Mágustanodában - mosolyogtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ha ez lenne az első eset, hogy beszélek az óráján, akkor azt mondom, oké, akadjon ki egy kicsit, de én általában beszélek az óráján szóval nem értem, hogy ez most mitől másabb, mint az, amikor csak úgy beszélgetek. Talán tényleg csak pletyka, hogy kielégültek a mindennapjai és azért feszült, de hát azt meg ne rajtam vezesse le... vagyis de, csak ne így. De azért elindulok a sarok felé, hát ha annyira akarja nézni a fenekemet, akkor nézze, most ezzel nem tudok mit kezdeni, de azért a számat se tudom befogni. Nem én lennék, ha nem küzdenék körömszakadtáig. Bár, pár hónapja emiatt a forrófejű, meggondolatlan stílusért cserébe egy picikét meghaltam, és ha Nia nincs ott halott is lennék, szóval lehet, hogy el kellene gondolkoznom azon, hogy szűzies életet éljek. Hahaha... mármint... ugyan, akkor a világ elpusztulna, ha ez bekövetkezne.
- Maga is tudja, hogy az más.
Pillantok rá bosszúsan, mert pont ez a lényeg, attól még, hogy tudja, nem érti. Mindenki csak azt látja, hogy Damyan a tanárom, azt valahogy mindenki elfelejti, hogy hat évvel ezelőtt nem volt az, sőt, egy évvel ezelőtt sem. Nem kviddicsezem és nem vagyok rellonos, a kérésének megfelelően tartom tőle az illő távolságot, és akkor mindenkinek, még neki is az jön le, hogy ez egy tanár-diák viszony. Nem az. Megfeszített állkapoccsal nézek rá egy hosszú pillanatig, a szememben látszik és talán érezhető is, hogy megváltozik a harcos vibrálás, kihuny a tűz és a helyét átveszi a féltés. Mert féltem Damyan-t, mert félek attól, hogy miattam mindent elveszíthet. Mert tudom, hogy nem véletlenül kérte a távolságot úgy is, hogy korábban nyíltan felvállaltuk, hogy több van közöttünk, mint barátság, hogy még a szüleim sem ellenezték. Én nem élek addig, hogy megháláljam neki azt, amit ő adott nekem, amiért formált, védett. A kérdésre végül aprót megrázom a fejem.
- Maga nem aljas ember.
Azonban még ha nem is az, ezzel a fenyegetéssel mégis olyanná vált. Azt hittem hogyha tudja is, ő megérti, hogy ha csak egy ember is van, aki érti, hogy miért másabb ez, mint a jobb jegyért kefélő diáklányok, akkor nagy baj nem lehet. De nem érti, és valahol mélyen a szívem szakad meg. Túl érzékeny vagyok erre a témára, így amíg Darya hozzáteszi még az okosságát, és a fal felé fordulva lopva letörlök egy könnycseppet, mert odabent egy olyan gondolat fogalmazódott meg bennem, amitől és aminek a következményétől rettegek, bármennyire is logikus lenne, talán még most is túl önző vagyok hozzá, pedig ha valami, az igazán Damyan érdekét szolgálná.
- Akkor sem vagyok hajlandó Várffy közelébe menni.
Jelentem ki durcásan a falat fixírozva. Tőlem levonhat ezer pontot is, de akkor sem. Mondjuk akkor lehet már mínuszba menne át a ház, szóval Kazanov is csalódna bennem, csodás lenne, de tényleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minden szava letaglóz, minden pillantása rabul ejt. Túl azon, hogy vonzó férfinak találom, hogy volt valami a tekintetében azon a képen is, amit róla kaptam a házasságkötésünk bejelentése mellé, így élőben sokkal valóságosabb. Hallva a gondolatit, látva ajkai mozgását, hangtónusát, érzem, hogy megbízhatok benne, hogy ez a férfi az, akit nekem szántak. Már tudom, hogy azért nem találkoztam senkivel, aki ne untatott volna idejekorán, mert nekem vele kellett találkoznom. Ha nincs az elrendezett házasságunk, sosem jövök Bogolyfalvára és sosem teremtődött volna olyan helyzet, ahol mi ketten találkozunk. A sors, mely pontosan tudja, hogy mi kell egy embernek, mellém szólította őt, és bár féltem tőle, féltem a házasságunktól, már nem félek.
- Ön pedig egy különleges férfi.
Ennyit szabad, nem? Hamarosan házasok leszünk, noha most még szerepem szerint egy másik férfival kötött házasságom eredményezi azt, hogy felkerestem őt, mégsem hagyhatom figyelmen kívül a bókot, és úgy sejtem, hogy talán már tudja, hogy ki vagyok. És ha nem... úgy remélem, hogy ez az egész flört nem rendszeres, csupán csak azt mutatja meg, hogy mennyire tökéletesen összeillünk, hogy talán ő is érzi azt, hogy velem a jövője kellemesen telne majd.
Mindazonáltal, hogy érzem a láthatatlan köteléket, majd egyszer szorosabbá válik, ahogy tekintetem a tekintetét kutatja, ahogy ajkait vizslatom, ahogy bizsereg a tenyerem, mert érinteni szeretném, sok dolgot nem látok, ami aggodalomra ad okot. Nem látom őt apaként, ahogy nem látom magam anyaként, holott a házasságok, melyek így köttetnek az vér tisztaságát és a megfelelő utódszámot célozzák meg, és bár úgy érzem, hogy remek vitapartner lenne, mert intelligens, jó meglátású, már-már szenvedélyes, valahogy mégsem tudom elképzelni, hogy nekünk gyerekeink legyenek, de már nem akarom, hogy elválasszanak tőle, mert a szemébe nézve látok valamit, amit nem akarok elveszíteni. Aggodalmak, pedig hivatalosan még nem is ismerhetjük egymást.
Ahogy bőre a bőrömhöz ér, érzem, hogy a pír lassan elönteni készül arcomat, és igazán akkor történik meg a dolog, amikor a szeme a szemembe mélyed, és ajka érinti a bőröm. Az aggodalmak, ahogy jöttek, aképp távoztak is, mert nem kell aggódnunk, a házasságunk csodálatos lesz, érzem, hogy képes leszek hozzá idomulni. Szemeim csillogása elárul, már nem titkolom, hogy megfogott, nem is tudnám, hiszen majd kicsattanok az örömtől, hogy olyan embert kaptam, amilyenre titkon mindig is vágytam.  
- A bűntársam lettél azzal, hogy virágot küldtél nekem. És mind a kettő csodálatos meglepetés, de tudnod kell, hogy én nem olyan ember vagyok, aki elvárja, hogy ajándékokkal halmozzák el.
Ezt nem csak úgy mondom, valóban így is van. Egy hosszú beszélgetés a világról, vélemények összeütköztetése egy kellemes vacsora mellett az otthon intimitásában sokkal többet jelent nekem annál, mint hogy mindenféle számára unalmas eseményre kelljen mennie. Én őt szeretném megismerni, és ahogy ajka a kezemhez ér, szabad kezemmel szeretve simítok végig arcán, hogy érezzen engem, hogy érezze, szeretnék hozzátartozni.
- Téged szerettelek volna látni és azt szerettem volna, hogy engem láss, úgy, ahogy vagyunk, ahogy a házasságunkba megyünk, a szüleink nélkül.
A holnap más lesz, ott kínosan ügyel majd mindenki arra, hogy tökéletes pontossággal viselkedjen, úgy, ahogy azt egy úri családban illik. A szülők, főleg az én szüleim majd őt kérdezgetik, és minden válasza után elhangzik majd, hogy én pont ideális vagyok neki, míg helyettem többnyire anyám beszél majd, abból kiindulva, hogy egyetlen rossz válasszal elronthatok egy jövedelmező üzletet. Arról nem kell szólni, hogy magas intelligenciaszinttel rendelkezem, ahogy azzal sem, hogy emiatt a viselkedésem gyakorta eltért a normálistól, csupán csak arról, hogy bár nem nőttem magasra a csípőm elég széles ahhoz, hogy erős fiú gyermekeket szüljek. Noha édesanyám csípője is igencsak megfelelt ennek, ő négy lányt szült az apámnak ezzel gyakorlatilag kihalasztva a vérvonalát, hiszen ahogy a nővéreim is, úgy a házasságot követően én is a férjem nevét viselem majd.
- Tudom, hogy sok munka lenne vele és számít a lakóközösség véleménye, de ha ők igényelnék, akkor szeretném megpróbálni, ha nincs ellenvetésed. Jó helyen fekszik, rengeteg lehetőség van benne, ahogy a tervrajzokat néztem, akár alkalmazhatnék gyakorlati félévben lévő egyetemistákat is, akiknek talán megtetszik a település és az elindított fiatalító programhoz hozzájárulhatnék ezzel.
Vetem fel a javaslatot, miközben mellé lépek, és tele reményekkel nézek körül a falakon. Én már látom készen a művet, de tudom, hogy előbb sok ámen kell hozzá.
- A házasságkötést követően hol fogunk élni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem rossz a kép, ami Masa lelki szemei előtt megjelenik, bár a búvárruhára semmi szükségem nem lenne. Persze attól még lehet, hogy amolyan munkaruhaként az lenne rajtam, nem tudom. Nem jártam még utána, hogy pontosan mit kell tudni arról a szakmáról.
- Ha egyszer mélytengert szeretnék csinálni itt a környéken, akkor feltétlenül ezzel a hanggal kísérve fogom  előidézni – nevetek jóízűen a gesztikulálását látva. Valószínűleg szükségem lenne a pálcámra, hiszen a medret azzal egyszerűbb lenne kialakítani, de ez csak elméleti dolog. Ha szabad lenne ilyet csinálni sem tenném. Túl nagy munka kialakítani, megfelelően fenntartani, áh nem. Jó úgy a tó, ahogy van.
- Hát akkor a filmszereplés nem az igazi, kár – biggyesztem le ajkamat, hiszen már olyan jól elképzeltem Masát, na meg azt ahogy ünnepli mindenki. De hát majd csak megtalálja a neki való szakmát meg minden. Bőven van ideje. Ahogy mindannyiunknak.
Együttérzően bólogatok. Nem csak rajta múlik, persze, hogy nem. Hiszen az ilyesmihez is két ember kell. Ha a lány elmondaná neki az igazat – amiről nekem persze fogalmam sincs – akkor sem biztos, hogy változna a dolog. Hiszen ki tudja, hogy Bence mit reagálna rá, hogy menne-e neki az, hogy jóban maradjanak.
- Igen, ezért is gondoltam, hogy nagyon nem könnyű. Hiszen nagyon jóban voltatok, és most meg … most meg … semmi – fejezem be halkan, szomorkásan. Nem tudom, hogy milyen érzés lehet - és egy gyors kis fohászt rebegek Merlin felé, hogy ne is tudjam meg soha - , de nem túl nehéz rájönni, hogy borzalmas. Azt ugyan nem tudtam meg, hogy Bence hogy áll a dologhoz, lehet, hogy egyszerűbb lenne őt megkérdezni a dologról, de azért ennyire nem vagyok kíváncsi típus. Nem fogok odamenni a fiúhoz és meginterjúvolni, hogy mi is a helyzet. Az ő dolguk végül is, megoldják majd valahogy. Bízom benne, hogy a lehető legjobban fognak kijönni belőle és idővel megint tudnak majd barátok lenni. Ezt gyorsan el is mondom Masának.
- De … nem … nem volt rossz hozzád, ugye? – kérdezek rá óvatosan. Ugye nem bántott Masa? Akár lelkileg, akár fizikailag. Ugye nem? Nem hiszem. Ennél mélyebben nem áll szándékomban belemenni a témába, rákérdezni, hogy mi volt a baj, miért szakítottak. Semmi közöm hozzá. Ha magától elmondja, akkor meghallgatom persze, szívesen, de nem fogok belekérdezni. Ez az egy a fontos. És hogy egyértelműen jelezzem azt, hogy ezzel be is fejezem a kérdezgetést ezügyben, kibámulok az ablakon, töprengve, majd hirtelen fordítom vissza a fejemet, homlokráncolva.
- Nem is tudom, hogy miért mondtál le a prefektusi tisztről. Tök rossz, hogy nem futunk már össze a folyosókon éjszaka. Vicces volt együtt járőrözni -  az emlékek miatt elvigyodorom, felidézve az ominózus esetet például Bélával, de voltak érdekes eseteink, rejtélyes dolgok. Határozottan élvezetesek voltak az ilyen alkalmak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bólogatok minden szavára, amik elhangzanak. Nem tudom mi mást tehetnék. Helyeseljek, esetleg kezdjek neki serényen magyarázni arról, hogy nem probléma, amiért nem emlékszik a nevemre? Engem nem zavar. Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem emlékezne rám. Nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Most nem menekülhetek a helyzetből, mint ahogy legutóbb tettem, hiszen apa mindig azt mondta, hogy a problémákat meg kell beszélni. Mind a két fél részéről meg kell hallgatni a történetet, próbálni megérteni a másik felet, és utána döntést hozni. Én ezt nem tettem meg legutóbb. Az egyszerűbb és gyávább megoldást választottam arra, hogy kikerüljek a kellemetlen helyzetből; felálltam és otthagytam, gondolván, hogy úgysem látom többet, de szomorú tény, hogy a város és az ország is, mintha egyre kisebb lenne.
Apró mosolyt engedek meg magamnak, amely lehajtott fejem, az előre bukott tincseim és a sötét miatt, nemigen látszhat. De ott a mosoly. Az őszinte nevetése váltja ki belőlem ezt, akaratlan emberi reakció. Ösztön, hogyha valaki jóízűen nevet melletted, akkor automatikusan benned is felszabadul valami és vele kívánsz nevetni. Bár nevetni képtelen vagyok még, de a mosoly megmásíthatatlanul ott van vékony ajkaim szegletében.
- Kedves voltál, egyszerűen én... - elharapom a mondatot, fejemet a másik irányba fordítom hirtelen, nehogy véletlen, mint emberi ösztön miatt, akarjak ránézni arra, akinek a szavaimat intézem. - Velem még nem történt ilyen hirtelen semmi - nem ilyen kontextusban. Nem egy majdnem velem egy idős fiúval. Mert minden ember életében történnek hirtelen dolgok, csak valahogy ők normálisan tudják kezelni, míg én mindig a legegyszerűbb megoldást választom ezekre. Elsétálok. Szó nélkül ráadásul, ami valóban nagy bunkóságra utalhat a mellettem ülőnek, de én tényleg nem akartam megbántani, csak én... én nem tudom. Lassan fordítom vissza fejemet, de immár van annyi bátorságom, hogy mikor ismét beszélni kezd, ránézzek. Meglep, ahogy arcomat fürkészi, reflexszerűen sütöm le pillantásomat, ahogy szemben találom magam pillantásával.
- Ne... Nem kell emiatt aggódnod - egy óvatos, féloldalas mosoly villan fel arcomon, a meglepettség emiatt kiül rá. Mosolygok rá. - A szüleim azok, én boszorkány vagyok. Ezek szerint te is mágus vagy - halk hangom suttogásnak hallatszódik, de igyekszem, hiszen a víztükörből pillant vissza rám, és ő is mosolyog. Neki szól a mosolyom inkább talán, mégis Lucasnak címzem azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Látom arcán az értetlenséget. Tudom, megértem. Én sem tudnám hová tenni ellenkező helyzetben. Tányára gondolok. Aztán Katyara. Most már tényleg ideje, hogy szembe szálljak a félelmeimmel, a legnagyobb pedig ez a bogárszemű kölyök. Arrébb csúszik a székkel, talán azt akarja, hogy maradjak.
- Ez a kép egy fellépés után készült anyádról - kezdtem bele, megfogva a fotót.
- Nagyon boldognak tűnik, pedig nagyon hosszú nap állt mögötte. Tél volt, de rohadt hideg tél. Azoknak a napoknak az egyike, amikor még az orosz ember se akar lemenni a kocsmába inni. Valószínűleg ezért sem sikerült túl sok jegyet eladni az esti előadásra. Az a pletyka járta, hogy el is marad, mert nincs értelme megtartani. Anyád viszont hallani sem akart arról, mert aznap mutattuk be az első közös előadásunkat, amibe csak mi ketten szerepeltünk. Hónapok óta gyakoroltunk, hogy tökéletes legyen. Ezért fogta és bement a legközelebbi városba, ami három vagy négy kilométerre volt. A hóvihar kellős közepén. Nem egészen tudom mit csinált, de az összes jegyet eladta és elhozatta magát egy vendég házaspárral visszafelé.
Én nem voltam ott, néhány nappal azelőtt elutaztam, hogy leérettségizzek, nyolc körül érkeztem csak meg este, tehát én is úgy hallottam, mit csinált. Gondolhatod mennyire haragudtam rá, hogy ilyen veszélyes dolgot művelt, de ő csak nevetett, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy fennakadjunk valamin, ami "veszélyesnek" van titulálva -  megrázva a fejem.
- Anyád volt a világ leg...legvadabb nőszemélye. Ha azt hitted eddig, hogy én voltam kettőnk közül a kemény, nos, anyádra ütöttél nem rám, amikor fogtad magad és eljöttél a gyáva papához. - fejezem be.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Egyébként szereti az esőt. Legalábbis akkor, amikor nem kell kint lennie, és egy fedett helyről, mondjuk a szobájából nézheti azt. Mert akkor nincs semmi baja vele. De amikor épp a szabad ég alatt éri az eső, akkor azért nem igazán van úgy oda. Ahogy most, hisz a szép kis délutáni sétáján igen csúnyán félbeszakította ez a kis zápor. Igaz, nézhetett volna egy kis időjárásjelentést, vagy valamit, de neki elég volt csupán az, hogy amikor elindult, még szépen sütött a nap. Nem is gondolt arra, hogy ilyen hirtelen, szinte a semmiből fognak felbukkanni a morcos esőfelhők, és teljesen eláztatják, még mielőtt visszajuthatna a kastélyba.
És már majdnem el is éri a célját, mikor a szeme sarkából megpillant valakit. És igen, először teljesen elmeháborodottnak nézi, amiért pont ilyenkor jön ki bárányfelhőket nézni. De aztán eszébe jut, hogy biztosan neki is van olyan szokása, ami miatt éppen mások nézik őt hülyének. Azért csak nem bírja ki, hogy meg ne közelítse a lányt, hogy megérdeklődje, minden rendben van-e vele. Ennél jobban amúgy se tud már megázni, most ha kicsit tovább időzik kint az esőben, nem sokat számítana.
- Én azért tartanék attól, hogy megfázok... Utálok beteg lenni... -ritkán is esik meg az, hogy ő végül lázasan nyomja az ágyat. De akkor aztán szinte a halálán van. Mert egyébként elég erős az immunrendszere, szóval ha valaminek mégis sikerül azt ledönteni, akkor ott már tényleg nagy a baj. És legutóbb is egy ilyen kis eső volt az, ami ledöntötte őt a lábáról, szóval talán van is egy kis alapja annak, hogy tart a kint tartózkodástól egy kicsit.
- A csigák tényleg cukik... kicsiként a tesóimmal mindig összegyűjtöttük őket a kertben eső után... - és szutyokpartit tartottak nekik. A homokozóban csinált nekik Kiara mindig egy kis várat, ahova szépen bepakolták őket, és néha még valami szép aláfestő zenét is kaptak, hogy hangulatos legyen a csigaparti. Igaz, a szüleik ennek annyira már nem örültek, hisz utána mindig tiszta koszosak lettek, és nem győztek utánuk takarítani.
- Végülis... Ennél jobban már nem tudok elázni, nem...? - vonja is meg a vállát, ahogy végül lehuppan mellé, és elterül a fűben. Csoda lesz, ha nem fázik meg holnapra...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Fogalmam sem volt róla miért van ott. Hogy vajon szándékos volt-e, vagy csak egy újabb délibáb, egy álom, amelyből hamarosan felébredek, és megint nem lesz mellettem. Elhagy, mint ahogy tette annyi évvel ezelőtt is.
Ahogy nekikezd, hatalmasat dobban a szívem. Mesélni fog. Anyáról. Olyan régi álmom ez, hogy hirtelen elhomályosul a látásom a feltörekvő könnyektől. Sűrű pislogások közepette igyekszem visszaszáműzni őket eredeti helyükre, és közben szememet a képre függesztem. Nem akarom, hogy Otets észre vegye. A falak, melyeket olyan rég felhúztam, neki se dőlnek le olyan könnyedén. Erős, orosz lány vagyok, aki egyedül is képes meghódítani a világot. Erre nevelt dedushka.
A történet rövid, mégis olyan hosszúnak érzem, ahogy elképzelem. Mindig ezt tettem. Testileg a könyvtár poros polcai között lestem számomra ismeretlen apámat, de a gondolataim havas tájakon jártak, ahol az emberek mosolyogtam édesanyámra. Mindenki újra oroszul beszélt és a cirkusz színes köpönyege újra elvarázsolta a népet. Ahol Otets is mosolyogva rántotta magához Katyat, hogy megróvó hangja ellenére is megmutassa mennyire nagyon szereti őt. Elképzelte, ahogy együtt hajtanak végre egy mutatványt, ahogy ő tette Nikitával olyan sokszor.
Aztán a hóesésnek vége lett, és a sápadt fény visszatért. Ránéztem Mishára. Azokra a ráncokra, melyek a történet következtében gyűrődtek fel, és azokra, melyeket én okoztam csak a jelenlétemmel. - Miért most? - kérdeztem. Volt rá tizenöt éve, hogy visszajöjjön hozzám, és még egyel több, mikor már én jöttem hozzá. Ő mégis ezt a napot választotta arra, hogy elkezdjen megnyílni. Tudni akartam.
Egy kis csönd állt be közénk. Éreztem, hogy kettőnk durak játszmájában most nekem kell lapot tenni. - Én is a tagja vagyok - jelentettem ki, hogy megtörjem a fagyat. - Mármint aaa cirkusznak - tettem hozzá, mert rájöttem, hogy ennyi nem biztos, hogy elég lesz hozzá. Megköszörültem a torkom, és úgy néztem az ölemben lévő kezembe, mintha ott lenne a puska, amely megoldja a fennálló helyzetet. Soha nem gondoltam át rendesen ezt a tervet. Vagyis de. Eleinte úgy képzeltem, mint egy filmjelenetben. Meglát, én meglátom, megörülünk és éjszakákon át beszélgetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Hiába vakartam, nem jött le és a nagytermes eset óta nemigen merem megkockáztatni, hogy újra megtörténjen, ezért hasfájásra hivatkozva – nő vagyok, nekem az tök jó indok – elvonultam a többiektől és megpróbáltam rájönni, mi a franc történt velem. Aztán leesik, a toll, amit mikor pakoltam össze a dolgaim óta után, eltűnt. El akartam tenni, dobni, már nem rémlik, de sehol sem volt, pedig a kezemen a minta ott maradt. Nem is értem miért ezt rajzolgattam, talán épp valami tűzről magyarázott, szól az óra anyaga? Nem tudom felidézni és meg sem lep, az életem nagy része ilyen, persze, de most mégis bosszant. Mert... mert ez veszélyes. Lehet valami elemi mágia, csak hiába próbáltam, a másik kezem ilyet nem tud, sőt, amikor megközelítettem egy aprócskát, akkor ujjbegyem kissé meg is égett, szóval... Ez kilőve. Akkor átok, valami rohadt vicces toll, amivel ha papírra rajzoltam volna madarat, talán röpköd és énekel, de én lángokat műveltem és tessék, égek. Égő vagyok. Ezen nevetnem kell, miközben karom magamtól eltartva lépkedem a folyosón. Egész nap bent voltam, már kezd sok lenni, de nem akarok nagyon ki sem menni, ahol tudom, hogy többen vannak. Fogalmam sincs. Nem akarom felhúzni magam annyira, mert akkor megint előjön. Így is bizsereg, hát aztán...
Épp lépkedem a lelkek udvara felé, amikor az egyik alsóbb éves kiugrik elém, hogy jól megijeszt. Fel is sikoltok, kezeim kapom fel, mert van nála valami ragacs abból a vicces boltból, amit az ő korosztálya annyira szeret, és hátraugrok. Rögtön lángocskák lepik el ujjaimat, aminek hatására a tökmag ámuldozik, én meg sikoltok még egyet és azonnal kint vagyok. Hogy az a...
- Tűnj el, tűnj el, tűnj már eeel – rázom a kezem, mint valami fáklyát, hogy elég ebből, de a lángoknak oxigén kell, ha meg jobban belobban.. Rohanok, megint, mondom ezerrel, és körülbelül úgy esek be a szökőkút elé, térdem horzsolódik, de nem érdekel, kezem azonnal a hűs vízbe dugom, sistereg, füstös kissé és mégis, elmúlik én pedig felsóhajtok. Végre. Ekkor szúrom ki azt, aki a földön fekszik, békésen, semmi baja. Irigylem most.
- Hello – érzem, hogy hangom most bátortalanabb, de na, égő kézfejjel rohangálok, a kútban pihen a kezem és fésülködni se mertem nagyon. Káosz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Összerezzenek, ahogy egy bagoly felhuhog a nagy csendben. Csendes léptekkel léptekkel osonok tovább. Nagyon nincs kedvem lebukni a kis éjszakai kirándulásunkkal. Csak akkor állok meg, mikor kellő távolságba kerülünk a kastélytól.
A fűben fekve becsukom a szemem, és nagyot szippantok a hűvös levegőből. A vastag pulóver kellően melegít, így azzal sem kell törődnöm, hogy fázom. Valahogy cseppet sem aggaszt, hogy éppen tilosban járunk, csak élvezem az estét. Kinyitom a szemem, és az eget kémlelem.
Én még sosem próbáltam lefesteni - szólalok meg kis hallgatás után. Az ecset nem az én kezembe való, így inkább csak nézem a csillagokat.
Azokat az ábrákat próbálom az égre képzelni, amiket az ókori görögök, rómaiak láttak a fényes gázgömbökben.
 - Az a Cassiopeia - mutatok egy “M” betű szerű mozdulattal 5 csillagra egymás után. - Ha pedig kiegészíted a nagygöncölt - folytatom kis gondolkodás után - Láthatod a nagy medvét. A kis medvét pedig ugyanígy a kisgöncölben. - Büszke arckifejezésem arról árulkodik, hogy sikerült pár dolgot megjegyeznem csillagtanon.
Persze nem csak onnan ered a tudásom. Amikor kicsi voltam, apu sokszor mesélt a csillagokról, a csillagképekről, a bennük rejlő varázslatról. Szerintem azok a történetek is varázslatosak, amik a csillagképekről szólnak. A legendák a képek névadóiről.
 - Az pedig ott a Perseus - szólalok meg ismét. - Az pedig Androméda - kezem lassan siklik egyik képről a másikra. - Androméda Cassiopeia lánya volt. A történet szerint ő és a férje Képheus, kijelentették, hogy Androméda szebb, mint a tengeri nimfák. Ezért büntetésképpen fejjel lefelé látható az égen a sarkcsillaghoz viszonyítva - karomat elégedetten fejem alá teszem. Nagyon szeretem az ilyen történeteket. mindig is érdekelt, hogyan éltek, miben hittek régen az emberek. Az ilyen történetek nagyon jól mutatják, mennyire máshogy gondolkodtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ha nagyra lehetne nőni az esőtől, akkor már bizonyára magasabb volna, mint az apukája. Fiatalabb korában egészen sok buta gyerekes dolog volt, amiben – másokhoz képest- túl sokáig hitt, de sajnos ez volt az első dolgok egyike, amiknek nem valódiságát meg kellett tapasztalnia. A másik, amiben Mythbusters-öset játszott, az a répa és a fütyülés esete. Mindenhogyan próbálták meggyőzni, hogy ha megeszi, olyan szépen fog fütyülni, mint a nagypapája, de akkor sem lehetett rávenni évekig még arra sem, hogy megkóstolja. Maga sem tudja, hogy miért érzi a zöldséggel kapcsolatban a mai napig ezt a viszolygást, viszont fütyülni 6 éves korára sikerült megtanulnia, maga sem érti miért mondták neki, hogy anélkül nem lehet.
Azt ugyan sosem állították, hogy az esőtől megnő, de ő ezt tudományosan bizonyított ténynek tekintette azután, hogy többször hallotta a gombákkal kapcsolatban. Nála valahogyan nem működött, igaz még gombának öltözve nem próbált meg kiállni az esőbe. Sajnos most is csak ez az ananászos esőkabátja van, galócásat nem lehetett kapni, amikor vásároltak.
- Megfázni? Ááááh, attól nem kell. – Legyint mosolyogva. Lehet ő könnyedén beszél az ananászos gúnyájában most, de gyerekkorában sokszor szaladt ki még mezítláb is tapicskolni a vizes fűbe. Hidegnek hideg, de nagyon kellemes érzés. – Van az a bájital, tudod… pjúúúú – Magyarázza a kezeit játékosan felrepítve a füleitől, ezzel imitálva a felszálló füstöt, amit a kalapkúra bájital okoz. – Egy ideig füstölsz, de utána nagyon jó lesz. Ha eszel hozzá pirítósot, akkor hamarabb elmúlik a füst. – Magyarázza teljes meggyőződéssel a hangjában. Igaz, ő utálja azt a bájitalt, egyszer sikerült legyűrni a torkán, de a szüleinél és a húgánál már látta működni. Ő leginkább a füldugójával tömítette volna el a fülét, de az a galád kilökte a földre, ami azt eredményezte, hogy 20 percen át mosta fel a taknyával a szobája padlóját mire meglelte. – Kicsi koromban mindig vittek a gyógyítókhoz, az rosszabb, mint a betegség. – Sóhajtja száját húzva. Gyerekkorában folyamatosan betegeskedett, emiatt rengeteg időt töltött különböző ispotályok folyosóin várakozva. Nem is annyira betegség maradt meg neki rossz élményként, hanem az, hogy idegen emberek hozzáértek, meg az elviselhetetlen ízű bájitalok. Némelyiket a mai napig érzi a szájában, ha eszébe jut.
- Komolyaaan? Mi a tesómmal meg csigaházat vittünk a csupasz csigáknak. Te tudtad, hogy ők nem új lakást keresnek? – Teljesen lázba hozza, hogy más is foglalkozott ezekkel a kis jószágokkal gyerekkorában. Őt meg Pannát általában csodabogárnak tartották emiatt, főleg Polkát, hiszen ő mégis idősebb. Nem is olyan túl régen, talán 10 éves korában tudta meg, hogy ez nincs is így – igen, ez az egyik kínos dolog, amiről meg volt győződve.
Széles vigyorral nyugtázza, hogy a Levitás lány is csatlakozik a felhős fetrengős fesztiválhoz. – Na, milyen érzés? – Kíváncsiskodik egy kövér esőcseppet felszippantva az orrán. – Egyébként… - lassan felülve Kiara irányába pillant. – Szeretnél bebújni alá? – Kérdi két ujjal megcsípve a kabátja mellkasát. Azért csak elférnek alatta ketten, ha összehúzzák magukat a rögtönzött kabátbunki alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Vidáman elnevette magát, mikor meghallotta, hogy a pici lány a nevét kiabálja. Rég nem örült már így neki senki, így kifejezetten megmelengette a pici szívét. erős késztetést érzett rá, hogy ölbe kapja és megszeretgesse Pollit, de az talán egy cseppet sok lett volna mindkettejüknek. Így inkább megmaradt egy konszolidált integetésnél.
- Ó, hát az igazán semmi, csak leestem a lépcsőn, de már alig fáj. Sose fuss a lépcsőkön, mert így jársz - tanácsolta a fejét ingatva. Neki sem kellett volna, de rossz szokása szerint, már megint iszonyú késésben volt. Határozottan le kellett volna szoknia az ilyesmiről, de esélyét sem látta, hogy egyik napról a másikra majd megjavul és hirtelen minden találkozójára épp a lehető legjobb időben fog érkezni. Nem ez szinte, elképzelhetetlen volt.
- Kerti virágokból nem is igazi buli, csak az ilyen vadon termőkből - nyugtatta meg egy cinkos kacsintás keretében, csak hogyha esetleg jól sül el ez a kis kalandjuk, akkor ha hazamegy szünetre ne jusson eszébe metszőollóval neki esni a kertnek sutyiban. Biztosra vette, hogy valahol a közelükben is terem vadon néhány nem védett, de szép virág, amiből esetleg több koszorút készíthet a továbbiakban is, esetleg a húgával együtt. Szívfájdító volt belegondolnia, hogy Lilla sosem beszélt ekkora szeretettel és rajongással róla, legalábbis a szemébe sosem mondott semmi kedveset.
- Biztosan nagyon szép lehet! - Erősíti meg hevesen bólogatva a lány fokhagyma virág iránti rajongását. - Tudod nekem melyik a kedvencem? A jácint. Bár abból nem lehet koszorút fonni, de mesés illata van. - Volt is belőle néhány, mind az Eridon béli, mind az otthoni szobájában. Ezen felül rengeteg korallvirágot, orchideát, különböző kaktuszokat és ki tudja még miféle más szobanövényt tudhatott magáénak. Közben elértek a lány cuccaihoz, így Sári vidáman törökülésbe vetette magát a fűben, majd várakozóan Pollira pillantott, hogy vajon ő is követi-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Horvátország, Krk sziget
Stijena varázslófalu (Baška mellett)| a nyári szünetben
x |o
 

Még pont hallom a kutyust dicsérő szavakat, mielőtt visszaindulnék a cicáért. Elvigyorodom, egyrészt mert tényleg nagyon ügyes volt a kutyus, nem ficergett, semmi bizonytalanság nem volt benne, teljesen nyugodtan viselte az egészet. Pedig velem még nem sokat volt úgy eleve együtt, utaztatni meg aztán pláne nem utaztattam a szürke ebet. Másrészt meg mert úgy hangzik, mintha Herceg hoppanált volna engem ide és nem fordítva. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy mindannyian jól viseltük ezt az ideutat!
- Hm? Ja, mert sokkal magasabbak szoktak lenni. Legalábbis a mugliknál biztosan – felelem tovább fürkészve az alacsony köveket, amíg meg nem érkezünk. Valóban én intéztem ugyan a szállást, én tartottam a kapcsolatot a mosolygós emberkével, de egyáltalán nem lep meg, hogy így személyesen nem velem kommunikál a tulaj. Elvégre Thomas a férfi, tök rendben van ez a régóta bevett szokás. Háttérbe is vonulok, mármint nem kotyogok közbe olyan kérésekkel, hogy kicsit lassabban beszéljen. Nagyjából értem, hogy miről van szó, maximum majd a barátom felvilágosít ha valami nem világos.
- Köszönjük – teszem hozzá azért én is angolul és már izgatottan fordulok is a lakunk felé. Benito felhagy az udvar felfedezésével és odarohan hozzánk, átspurizik Herceg hasa alatt, megcsikizve ezzel őt a farkával. Aztán már siet is be a csodacica, birtokba venni a helyet.
- Ez sokkal szebb, mint a képeken! – ámuldozom fennhangon. Küldött ugyanis a tulaj pár képet, amit persze meg is mutattam Thomasnak, hogy neki tetszik-e, legyen-e ez vagy keressünk másikat. Szandálom gondosan a kis cipős-szekrény szerűségbe rakom, aztán a konyha felé veszem az irányt. Kinyitogatom a szekrényeket, felmérve, hogy mik vannak, de teljesen jól felszerelt. Minden van benne, ami otthon is. Majd a nappalit is bejárom, aztán végigjáratom a tekintetem az emeletre vezető lépcsőn.
- Igen, az úgy jó lenne. Meg körbenézhetnénk az udvaron, hogy tud-e valami galibát okozni Benito valahol, vagy mehet nyugodtan amerre lát – bólintok egyet az ötletre, aztán hirtelen átsuhan az arcomon a felismerés. – Jaj, tényleg! Azt nekem is elő kell szednem!
Odasietek a táskámhoz, a pálcám hegyét éppen hogy beleérintem és invitoval elővadászom a két kis tálkát a cicának. Eszembe sincs beletúrni a táskába, azt majd csak akkor amikor ténylegesen kipakolok.  Nagyon sokat készültem én erre az útra, de valahogy egy ilyen bőröndöt nem jutott eszembe venni. Na majd legközelebb, csak el ne felejtsem! Miután gondoskodtam a bársonytalpúról elindulok a lépcsőhöz a táskámmal a vállamon, majd pár fok megtétele után visszafordulok.
- Fenn lesz a hálószoba, meg azt hiszem a fürdő is. Jössz? – mosolygok rá Thomasra, aztán felcaplatok a lépcsőn. Álmélkodva nézek körül itt is. Ez nagyon klassz! Igazán tágas, kényelmes a felső szint és berendezései is. A ruháimnak kiválasztok egyet a fiókok közül, gondosan elhelyezem őket, aztán lehuppanok az ágyra. – Hű, tök jó puha. Mármint nem túl puha, hanem pont jó, érted – magyarázom a fürdőszobai dolgaimat tartalmazó neszeszert szorongatva. Már csak azt kell elpakolnom és kész is leszek, mehetünk is felfedezni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Lassan megint ezer kérdés és teher szakad a nyakunkba, de az mérföldekre van, mi pedig papíron felnőttek, akiknek vannak igényeik. Szórakozás, mulatság, elszakadás a hétköznapoktól, vagy valami ilyesmi. Karolának nagyon kellett, nekem is, ő szakított Márkkal, én nekem meg nem jött be, akivel véletlen ismerkedtem meg, de csak egy a sok közül, akinek jó lettem volna ágybetétnek. Nem vagyok szent, de... az sem. Akit annak idején ajánlott, az egy sráccal jár, nem is akármelyikkel, de a szerencsém ilyen, már hozzászoktam, ha most mégis vesztesnek érzem magam, mégsem számít. Most Karolának van szüksége arra, hogy kikapcsoljon, még ha nem is látom összezuhanva, vagy csak jól tartja magát, hát nem álltam ellen annak, hogy kicsit messzebbre menjünk, mint a falu és ott keressünk valamit, amely elfeledteti, hogy milyen is az iskola falai között. Úgy történt, hogy béreltünk ki egy szobácskát Budapest egyik szegletében, így nem kellett a vonaton aggódni visszafelé, majd csak másnap, ha jól kisétáltuk magunkat a városban, reggeli és egyebek. Nem akartam nagyon hivalkodó sem lenni, így a fekete szettem húztam elő, kontyot tűztem hajamból és vártam arra, hogy mondja, mi a szíve vágya. Vacsoráztunk egy tök jó helyen, legalább valami elverem végre a zsebpénzem, előtte azért nézegettünk sok üzletben, a cipőm mondjuk onnan van, mert bár nem tartom magam boltkórosnak, de nem is tudtam ellenállni, így hát megvettem. Segítettem neki is válogatni, azt mondják a vásárlás erre is jó, meg a sok beszélgetés, hát mindkettőből akadt. Borral koccintottunk végül a kaja felett, nevettünk és hát olyanok voltunk, vagyunk, mint az átlagos lányok, akik épp nyaralnak, a boszorkány felünket totálisan félretettük. Jó, táskámban ott lapul a pálca, biztos ami biztos alapon, de nem nagyon szeretném használni. Sőt. El akarom felejteni, abban jó vagyok, így aztán mikor leszállt az este, egy szórakozóhelyre mentünk. Sok ember, pörgés, forgás, nagyszerű zene. Sosem éreztem ilyen jól magam, nagyon ritkán bulizom, erről Bence nem is tud, sőt, nem is mondtam neki hasonlót sem, mert tudom, hogy aggódna. De nincs miért, ez csak egy csajos este, aztán visszatérve lesz minden olyan, amilyen. Az idő telik, az éjszaka egyre fülledtebb, egy szempár, egy mosoly, és csak táncolunk. Minden olyan csodálatos. Képszakadás.
...
Melegem van, ezért lerúgom magamról a takarót, vagyis csak lendítem a lábam, rég nincs azon takaró. Kispárnát érzek sajgó fejem alatt, meg ahogy valami az oldalamba vág, talán valami ékszer? Öngyújtó? Lehet a rúzsom? Félhomály van, lehunyt szemeim mögül mégis érzem, hogy vakító fényáradat. Nyöszörgök egy sort, mert most már el is zsibbadtam, de mindenem olyan nehéz, hogy aligha megy. Mozdulok, eltűnik alólam az a vacak, fordulok, gördülök a másik oldalamra. Lábam és kezem is beleütközik valamibe, de a falnak hiszem, próbálok tovább aludni. De falnak túl puha, meleg, és hajas. Morcogok ismét, majd meg is nyugtatom magam. Karola az, hát nem egyedül voltam eddig sem, nincs semmi vész. Mégis, mikor megemelem magam, hogy lelkemnek és kissé zaklatott szívemnek nyugalmat magyarázzak, nem azt látom, amit lefoglaltunk. Az eleve két egy személyes ágy, ez pedig francia. Ez egy barnás tapétájú szoba, az fehér volt. Lassan ülök fel, majd nyílnak nagyra a szemeim, amennyire lehetséges. A bal karomon támaszkodok, jobbommal pedig kinyúlok és megrázom Karola vállát – remélem tényleg ő, és nem csináltam semmi hülyeséget, miután... Nos, nem emlékszem. Bántja a szemem a fény, ahogy hunyorgok, lepillantva pedig a feketém helyett egy fehér póló pihen. Mi a franc. Mi? Csak csajos napot, estét toltunk. Csak.
- Jézusom...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Az egyik jó tulajdonsága a csöppnyi tinédzsernek, hogy nagyon könnyen tud megszeretni másokat, ha pár kedves szót szólnak hozzá, egyből bízni kezd az emberekben. Ezzel könnyen meg is tud sérülni, hiszen rendkívül naiv és egyszerűen befolyásolható teremtés. Otthonról hozta ezt a dolgot, egész életében alig találkozott olyan emberrel, aki miatt gyanakvónak kéne lennie, a szülei kellően megszűrték számára a külvilágot, hogy a lehető legboldogabb gyerekkora lehessen.
Így a Sárival való kapcsolata is nagyon jól indul a lány közvetlenségének köszönhetően. Ő lett az Eridonban a kedvenc embere, bár többen is kedvesek hozzá, de a lánnyal tud a legtöbb időt eltölteni a házból. Meg persze Lili és Olcsi, de ők messzire vannak. A Rellon közelébe nem menne megkeresni Olcsit, mert fél a zöldektől, főleg a prefektusaiktól. Lehet úgy választották ki őket, hogy ijesztgetős versenyt tartottak és a legrémisztőbbek nyertek? Mondták, hogy rawr és elsírta magát a mumus?
- Nem fogok. – Helyesel még mindig rá-rá sandítva a lány befáslizott bokájára. – Ettől fogsz tudni táncolni? – Kérdi még mindig sajnálkozó hangon. Ő el sem tudná képzelni, hogy ha a kezeivel történne valami és nem tudna zongorázni soha többé. Ezért is nem meri nyújtogatni az ujjait, mert mi van, ha nem hosszúak lesznek, hanem baj éri őket? Egyszer próbálta még régebben, de reccsent egyet meg fájt órákig utána, úgyhogy azóta letett róla. – Úgy gondolod? Mondjuk ezek ilyen naaagyok – Mutatja a kezeivel, hogy mennyire szétterülnek a vadvirágok, mert több kicsi száruk van. – és akkor nagyobbak. Ez úgy szép, ha vastag, nem? Meg hogy így meg mindenfelé, nem egy sorban. – Magyarázza jobbjával mutatva a kívánt vastagságot, míg baljával köröz körülötte, hogy ez bizony kerek lesz és koszorú.
Játékosan kiválasztja a neki legjobban tetsző növényeket, valamelyikből kettőt is szed, hogy aztán átnyújtsa Sárinak. Nem biztos benne, hogy a lány is szeretne belőle fonni, de annyira szépek, nem tudja kisajátítani az összeset magának.
Kár, hogy nem tudja Pannával megosztani ezt a koszorút, pedig neki is szívesen csinálna egyet, de biztosan elhervadna mire Tatára érne vele a bagoly. A pipacs is olyan hamar meghal, ha leszedik, pedig gyönyörű.
Az álláig mindenféle színes virággal megrakva követi Sárit a fonóhelyre. Óvatosan a lány ölébe borít mindent, amit szedett, hogy aztán ő maga is ledobja magát háztársa mellé egy széles vigyor keretében. – Hogy kell nekikezdeni? Az erősebb szárúakat hajlítsuk meg először? – Kérdi oldalra biccentett fejjel, s finoman nekiáll a növények szárát taperolni. – Nézd, szerinted ez jó kiinduló? – Emeli fel az egyik hosszabb, keményebb szárú virágot. – Vagy először a színeket döntsük el? Én mindeeent akarok bele. – Csipogja a kezében lévő virágot szorosan magához ölelve. Nem játszik kicsiben, mindent is akar. – Te? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Anyáék nélkül még sosem jártam Pesten, velük is csak futólag suhantam át a városon, így mondhatom, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a fővárossal kapcsolatban egészen addig, míg Emma rá nem vett arra, hogy merészkedjünk Bogolyfalvától egy kicsit távolabb, s bulizzunk egy jót az ország központjában. Nem tagadom, volt bennem némi félsz, hisz bulizni sem jártam sűrűn az iskolai rendezvényeken kívül, így kissé bizonytalanul álltam ehhez az egészhez. Aztán ráeszméltem arra, hogy még fiatal vagyok, ki kellene használni ezt az időt, s miért is ne mehetnék el az unokanővéremmel egy jót bulizni? Amúgy sem voltam toppon lelkileg, s ehhez nem csak Márknak volt köze. Ott volt Flash is, alias Bence, akiről pontosan tudtam azt, hogy nem szabadott volna bármit is éreznem iránta, ez mégis megtörtént. Leginkább ez nyomasztott, de éppen ez a dolog volt, amit nem oszthattam meg Emmával, mert annak ki tudja, hogy milyen következménye lett volna. Jó volt ez így. Én nem mutattam kifelé, hogy mennyire pocsékul vagyok, így ő meg nem faggatott, egyszerűen csak mentünk, hátunk mögött hagyva a sulis problémákat, hogy bulizzunk egy jót.
A vonatozás klassz volt, tudtunk eleget csacsogni odafelé, a hely, ahol szobát béreltünk, az meg egész nyugis környéken volt, így nem igazán kellett aggódnunk azon, hogy nem lesz nyugodt éjszakánk. A buli előtt azért megkértem Emmát, hogy kicsit császkáljunk, és nézegessük meg a kirakatokat, mert imádtam a ruhákat, s lenyűgöztek a butikok. Igaz, láttunk olyat is, ahol igazán húzós ára volt a daraboknak, oda inkább be sem mentünk, de egy-két menőbb, ám olcsóbb helyen sikerült néhány klassz holmit leakasztanunk a polcokról. Én néhány ruhával, Emma pedig egy szuper cipővel lett gazdagabb. Mivel vacsorázni is készültünk, egy  egyrészes, elegánsabb darabot választottam végül, teljesen véletlenül feketét, épp ahogy ő. Még nevettem is, hogy az ízlésünk is megegyezik valamennyire.
Tényleg nagyon jól éreztem magam, az étele mennyei volt, a bor is fantasztikus, s utána csak ámultam, hogy milyen szuper kis szórakozóhelyet sikerült találnunk. Nem tudtam azt, hogy Emma járt-e már ott korábban, vagy utána nézett-e a dolgoknak, esetleg teljesen véletlenül vezetett be a helyre, mindenesetre nekem nagyon tetszett. Még soha nem voltam ennyire sötét, mégis színekkel és csili-vili kiegészítőkkel feldobott bulihelyen. A zene úgy dübörgött, hogy átjárta minden porcikámat, s bár az elején kissé zavaró volt, némi idő múltával már sikerült hozzászoknom.
Remek zenéket hallhattunk,  közben táncoltunk, vagy épp megkóstoltunk egy-egy új italt, olyasmiket, amiket korábban még soha nem ittam. S bár életem legelső, és legkellemetlenebb itallal kapcsolatos élményemet követően megfogadtam, hogy én aztán soha többet nem iszom alkoholt, ebben a buliban csak nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Egyre jobban felpörgött a buli, fantasztikusan éreztem magam, egyre többen lettünk, ismeretlen arcok gyűltek körünk, kedvesnek tűnő arcok, jókedv, szórakozás, ital, ital, ital...

Arra eszméltem, hogy majd felfordul a gyomrom, a kezem pedig olyan, mintha ólommá vált volna, s mintha a földet súrolná. Hunyorogva láttam meg az ágy végét, ahol a fejem is feküdt, onnan meg mintha egy zöld szőnyeg nézett volna velem farkasszemet, rajta egy pár szétszort sportipővel. Ez viszont még felfogni sem volt könnyű, úgy kavargott a gyomrom, hogy öklendeznem kellett, s a következő másodpercben már sietve, mégis imbolyogva kászálódtam ki az ágyból, hogy nagy nehezen megtaláljam a fürdőhöz vezető utat. Szerencse talán, de a nyitott ajtón keresztül egyenesen odataláltam, s már lendültem is a wc csésze felé, hogy kiadjam gyomrom tartalmát, miközben haragudtam magamra, amiért már megint többet ittam a kelleténél.
A szenvedés néhány percig is eltartott, s csak miután már nem volt, mi távozzon a szervezetemből, csak azután sikerült kissé kábán körbenéznem a fürdőszobában. világosbarna csempe, mozaikberakással. Nagyon nem stimmelt valami, úgy emlékeztem, hogy a mi szállásunkon ennél sokkal egyszerűbb volt a fürdőszoba, és egy fokkal talán kisebb.
Ahogy felegyenesedtem a földről, az első dolgom az volt, hogy megtámaszkodjak a csapnál, kicsit kiöblítsem a számat, s megmossam az arcomat. A türköbe nézve pocsékul festettem, a sminkem elkenődött, s még mindig úgy éreztem, mintha forogna körülöttem a szoba. Ráadásul nem volt rajtam ruha sem, csak egy bugyi, és melltartó, amit csak azért furcsálltam, mert úgy emlékeztem, hogy készítettem magamnak pizsamát. De nem, akárhogy is forgolódtam, ez a fürdő nekem nagyon ismeretlen volt, bár ki tudja, talán este szobát cserélhettünk, erre sem emlékeztem. De hol lehet Emma?
Kissé még kóvályogva indultam kifelé a fürdőből, mikor meghallottam a kuzin hangját, s ahogy megtorpantam az ajtóban, hogy a hang irányába nézzek, csak akkor vettem észre az ágyon heverő lányt, és egy...egy hason fekvő, hosszú hajú srácot, akinek pucér hátsója villant a szemem elé.
- Ó te jóóóó ég! - csúszott ki a számon hangosan, hirtelen a szám elé kaptam a kezem, aztán visszapillantottam Emmára, majd körbe a szobán, ami úgy nézett ki, mint egy háborús övezet. Mindenütt ruhadarabok hevertek, egy szék felborulva feküdt a földön.
- Hol lehetünk szerinted? És...és ki ez? - szinte nesztelenül próbáltam közelebb osonni, nehogy felébredjen az ismeretlen, akinek egyelőre még az arcát sem láttuk. A legszörnyűbb az volt az egészben, hogy még csak nem is emlékeztem arra, hogy mi történt. A csuklóm viszont borzasztóan fájt, meg is fordítottam, s csak akkor vettem észre, hogy egy friss tetoválás tarkítja a bőrömet, ami valamiféle átlátszó anyaggal van áttekerve.  - Ó ne ne ne, mond hogy nem csináltattam tetoválást Emma. Mi a fene történt? - kérdeztem aggodalmasan, mert ez az egész baromi ijesztő volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem akartam megijeszteni a lányt, de szerencsére nem is ijedt meg, az viszont látszott rajta, hogy valami nagyon is felkeltette az érdeklődését, s mivel korábban is úgy láttam, hogy kerget valamit, így már szinte biztos voltam abban, hogy valami lapulhat abban a rózsabokorban.
-Tündér? Nem sűrűn látni erre tündért, nahát - egy kicsit meglepődtem ezen, bár nem volt lehetetlen, hogy efféle lényekkel is találkozhassunk a játszótéren. Mondjuk nem hittem azt, hogy kedvelik a zsúfolt helyeket, de a lány szerint eltévedhetett ez a kis tündér. - Segíthetünk, csak nem tudom, hogyan találjuk meg az anyukáját, sajnos annyira nem értek a tündérekhez - vallottam be a tapsikoló lánynak, egy picit furcsálltam a lelkesedését, de ki tudja, lehet hogy ez neki újdonságnak számított.
- Óvatosan, ez eléggé szúr - próbáltam figyelmeztetni őt, miközben még mindig hallatszott a kis tündér visítása. Rossz érzésem támadt, s még az is megfordult a fejemben, hogy talán ő is megsérült, vagy az is lehet, hogy valaki ráijesztett, és ezért menekült a rózsabokrok közé.
- Nem tudom, még az is lehet, hogy valami ráijesztett, emiatt menekült el, és akkor talán az anyukája meg sem találja. Egyszer olvastam egy történetet, amiben azt írták, hogy a tündérek félnek a macskáktól és a nyestektől. Talán egy nyest lehetett a ludas - tártam szét karjaimat, hisz ebben sem voltam biztos. Közben magam is odaléptem a bokorhoz, hogy segítsek azt széthúzni.
- Hopp, nézd csak, ott iszkol! - sikerült kiszúrnom, amint a kis tündér átevickélt a levelek közt, és megiramodott a másik bokor felé. Sietve el is tűnt annak sűrű zöldje közt, s egy ideig csönd lett a játszótéren. - Lehet, hogy tőlünk is fél - jegyeztem meg, miközben a lányra pillantottam. - Amúgy Karola vagyok, az arcod ismerős, nem te vagy az egyik új elsős a suliban? - prefektusként próbáltam figyelemmel követni a legújabb diákokat, s ez nagyjából ment is, kivéve, amikor egyszerre többen is érkeztek.
- Ajjaj, megint sír. Lehet, hogy megszúrta őt a rózsatövis. Jó lenne neki segíteni valahogy, de nem nagyon értek a tündérekhez. Szerinted mit csináljunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

A szám sarkában huncut mosoly bujkál. Nem tudja meg senki. Hacsak a Hódoló nem figyel valamelyik sarokból. Az nem lenne kellemes helyzet.
Bőszen bólogatok a lányra, kifejezve azt, hogy én sem tudom, hogyan írnak a külföldiek beadandókat. Bár az ismerőseim közt vannak többen, akik nem magyar születésű diákok, és ők igen jól beszélik a nyelvet.
- Lehet. Bár ez nem rossz fogalmazás, inkább csak béna bókok. - a mondat második felét egészen halkan mondom, nehogy esetleg mégis meghallja a levél írója. Nem szeretném megbántani, hiszen lehet, hogy Dorottya is kikosarazza majd.
Felkuncogok a szőkével együtt. - Hát engem sem nyert meg - lehet, hogy nem könnyű levenni a lábamról, de nem lehetetlen. Hiszen a lelkem mélyén vágyom rá, hogy legyen egy fiú az életemben. Talán a veszteségtől félek annyira, hogy nem merek nyitni mások felé. Múltkor a buliban ott volt például Beni, akivel nagyon jól elbeszélgettünk, mégsem kerestük egymást azóta. Nem állítom, hogy nem gondoltam rá. Hogy nem jutott eszembe megkeresni. De valami visszatartott. Aztán ott van még Elijah, aki olyan kedves velem. Neki soha eszébe nem jutna ilyen levelet írni. Talán nem is merne. De pont ez az, ami annyira aranyos benne. Az esetlensége, hogy közben azért mégis tudja mit akar. Na meg olyan jól elbeszélgetünk mindig.
A mellettem álló szőke nevetésére térek vissza a valóságba.
- Ja, igen - felelek, holott azt sem tudom igazából, mire válaszoltam. Megrázom kicsit a fejem, és ismét a levélre nézek.
Eltűnődöm a kérdésen. - Szőke és kék szemű? Ismerek egy párat. Az egyik épp te vagy. - nevetek fel. a szőke haj és kék szem párosítás nem ritka, a Bagolykőbe is járnak egy páran ilyen külsővel. A szobatársaim közül is ketten néznek ki így, de mivel egyikük sem Dorottya, azt kizárhatjuk, hogy nekik szól a levél. - Nem, én másodikos - felelek. - De szerintem ők elsősök. Akik a második évfolyamra járnak, őket nagyjából ismerem. Emlékeznék, ha lenne köztük Dorottya. Bár lehet, hogy a Hódolót ismerem. - tűnődöm el. - Ja, amúgy Bettinek hívnak, levitás vagyok - ejtek meg egy gyors bemutatkozást, miután eszembe jut, hogy nem is tudom, ki az, akivel beszélgetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Honnan tudod, hogy egy kismadár már a tenyeredből eszik? Nézz a szemébe, figyeld a mozdulatait, apró rezdüléseit, s rájössz, mikor bízik benned teljesen. Liza, ha e hasonlatot megfelelően alkalmazzuk, szemmel láthatóan odavan a férfiért, s képes volna bármire, amit az megkíván. Nem szép dolog visszaélni ezzel, de ki mondta, hogy minden esetben fair módon kell játszani? Egyeseknek bűntudatok, lelkiismeret furdalásuk lehetne, amiért érzelmek nélkül megjátsszák a csodálatot és áhítatot, de egy pszichopata számára nincs más, csak a mímelt, megjátszott valóság. Látja a racionális eseményeket, reálisan méri fel a szituációkat és tisztában van minden következménnyel, csak éppen nem érdekli Őt. E tekintetben különösen veszélyes embertípusnak számít, lévén nem érez, nem szorong és nem tanul, ellenben rendkívül elragadó és megnyerő, ami könnyedén megtéveszti az agyafúrtabb, felkészültebb embereket is.
Hagyja, hogy olyan álomba ringassa magát, mely sohasem lehet valós, elvégre nem lesz érzéki szerető, gyengéd és odaadó férj, gondoskodó családapa. Ha eljön a ideje, gyermeket fog nemzeni, biztosítja majd a tisztességes neveltetést, de a maga részéről ki van zárva, hogy ennél nagyobb energiát fektessen bele. A társadalmi elvárásoknak meg kell felelni, illetve vérvonala is értékesebb annál, mintsem veszni hagyja, de ennél több motivációt nem lát a családalapításban.
- A céltalan ajándékvásárlásnak amúgy sem vagyok híve. A legváratlanabb pillanatokban foglak meglepni, amikor nem számítasz rá, így még többször láthatom majd a mosolyodat - talán kényszerházasság, de egy férfi is lehet romantikus, nemde? Legalábbis tehet úgy. Mivel sem a szülők, sem a pórnép jelenléte nem feszélyezi kettejüket, ugyan miért is gondolná bárki, hogy nem mond igazat és színészi előadást nyújt? Ugyan kérem, ha ilyen mély benyomást tesznek az emberre, azt nem lehet mímelni... A felé nyúló kézbe fekteti arcát és egy pillanat erejéig lehunyja szemét, amitől még inkább az az érzése támad az embernek, hogy egy mély, szoros kötelék van kialakulóban, melyet az egymás iránti tisztelet és szeretet jár majd át. Konrád eközben természetesen unja magát, szokás szerint kötelező körnek tekinti ezt is, jobbára semmit sem vált ki belőle a nő, de ezt nem lenne illendő kimutatni vagy a szemébe vágni.
- Abszolút megértem - bólint egy aprót, miközben kissé elhúzódik, lévén nem volna helyes, ha ily közelségben lennének. Micsoda úriember. - Holnap, mikor hivatalosan először látjuk majd egymást, úgy kell tennünk, ahogy anyáink elvárják és apáink büszkék legyenek. Nem hiszem, hogy egy karót nyelt fajankó elnyerhette volna a szíved, vagy érzéseket ébreszthetett volna benned. Örülök, hogy végül kezdeményeztél, még ha az én dolgom is lett volna - megjegyzést tesz magára, a róla kialakult képre, a szülői elvárásokra, mindezt olyan természetes gyarlósággal, ahogy bármely ember tenné, akinek nem csupán érdekei, hanem érzései is vannak. Az újságokból ismert megnyerő polgármester, akinek a háttérben bizonytalanságai, félelmei és esendő gondolatai vannak? Annyira klisés, annyira hétköznapi, annyira normális...
- Nekem nincs ellenemre, hogy nyissunk egy patikát, ha az a város javát szolgálja. Bogolyfalva még mindig ragaszkodik a régi szokásokhoz, ha ezzel kicsit oldhatnánk a hagyományokat, két legyet üthetnénk egy csapásra - való igaz, a falufiatalító program nem véletlenül indult meg. Szeretne már megszabadulni az olyan kellemetlen tényezőkről, mint Jolika és a nyugdíjas maffia, ahogy a hivatalban nevezik őket.
Már épp folytatta volna a diskurzust a megnyitandó gyógyszertárral kapcsolatban, mikor Lizi igen váratlanul felteszi neki az egyik legjelentéktelenebb kérdést a világon. Nyilván ennek is van súlya, így nem veheti fél vállról. A nő felé fordulva zsebre teszi kezeit és gondolkodón mered ki a piszkos, épphogy átlátszó ablaküvegen, akárha ízlelgetné és fogalmazná gondolatait. - Ebben nem szeretnék nélküled dönteni. Véleményem szerint mindkettőnk szüleitől kellő távolságban kellene házat néznünk, ugyanakkor nem mehetünk kimondottan messzire. Bogolyfalva vagy annak vonzáskörzete lenne a legmegfelelőbb. Mit gondolsz? - ha rajta múlik, rávágta volna, hogy semmi köze hozzá, oda mennek, ahová ő akar, de egyértelmű, hogy jövendőbelije értékeli, ha kikérik véleményét és figyelnek rá. Ezen ne múljék, érezze fontosnak magát, csak tessék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Csongor

Nem tudom mit kellene éreznem, mi alapján kéne tudnom, hogy jó irányba gondolkozunk-e. Igyekszem tartani a magam részét, hogy Csongi tényleg csak a levegőre koncentrálhasson, elvégre én lennék a tapasztaltabb... Vagy valami olyasmi. Mindig is higgadt voltam, nem szokásom kétségbe esni, bizonytalankodni menet közben, így ha nincs is rá garancia, hogy amit csinálunk az így jó, mivel már elkezdtük, szemrebbenés nélkül tervezek addig próbálkozni, amíg össze nem jön, vagy nyilvánvalóan el nem bukunk. Abban hiszek, hogy ha nem adunk bele mindent biztosan nem sikerül, míg így még lehet esélyünk. Minden kételyt száműzök a fejemből, és a cseppeket figyelem, hallgatom, kizárva minden mást.
Remegnek, érzem, ahogy bomlanak meg, már nem én vagyok az, aki szétválasztja az apró pettyeket, hanem a gömböcök maguktól akarnak szétszakadni, egyre apróbb és apróbb részekre bomlani. Engedem, ujjam vége ellazul, mintha begörbíteni próbálnám utolsó ujjpercemet, lassan engedem, hogy a víz kitörjön irányításom alól. Ha akarnám se tudnám ennyire diszperzen tartani őket, így arra hagyatkozok, hogy amit csinálunk sikeres - és lám, így is lesz. Fokozatosan enyhítem a befolyásomat a cseppek fölött, nem melegítem, nem tartom meg őket tovább, csak pattanásig feszült idegekkel várok, vajon leesnek-e a földre, vagy tovább szóródnak, és lebegnek.
És lebegnek. Elkerekedett szemmel csodálkozom, de még nem merem feladni a figyelmet, a wanna be felhőben ugyanis visszafordul a cseppek szóródása, ahogy túl korán lelkendezni kezdünk. Nem tudom mit csináljak, de nem esem kétségbe a tanácstalanságban, ösztönösen lehunyt szemmel próbálom egyfelé húzni a cseppeket ismét. Most csak azt képzelem el, hogy mint apró báránykákat egy karámba zárom a vizet, egy gömböcbe, mintegy létrehozva egy láthatatlan falat, amit ha egy csepp elér, visszafordítom. Nehéz, komplex, sosem csináltam még ilyet, így ismeretlen is, mégis, remélem jó úton járok. A gömbforma elképzelés miatt lassan tényleg az alakul ki, egyre sűrűsödik, átláthatatlanabbá válik köztünk a levegő, míg lassan elvesztem szem elől Csongi felsőtestét. - Vajon mi történik, ha most mindent abbahagyunk? - csupán suttogok, lassan, finoman, de egyelőre tartom a "ketrecet", amíg más véleményre nem jutunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ha felismerek valakit, intek neki, de mindenki társasággal érkezett már eleve, vagy szundít a félárnyékban, így nem pofátlankodok oda hozzájuk, hívatlanul. Kicsitt messzebbről labda pattogását vélem hallani, egy heverésző társaság mellett egy frizbi hever árván - minek hozzátok ki, ha utána nem is játszotok vele? Páran a vízben is le-lebuknak, de ehhez már nem érzek magamban annyi kedvet, ha nekik tetszik csinálják, ugyanis be kell vallanom - de ez maradjon négyszemközt - nem viseltetek túl nagy bizalommal az olyan vizek iránt, amiknek nem látni az alját. Nem, nem azt mondom, hogy nem megyek be, mert mondjuk beledugom a lábujjam, meg a Balatont is egészen megszoktam már, de ha választanom kéne jobban érezném magam egy medencében. Mondjuk egy olyanban amiben vannak azok a masszírozós vízsugaras dolgok, és semmiképp sem túl hideg - nem, még mindig nem vagyok oda a hűvös dolgokért. Kivéve a hűtőt és a fagyasztót, mert az egy zseniális találmány.
Mosolyogva húzom fel a szemöldököm a verekedés hallatán, és játékosan billentem meg mutatóujjam a szárnyasnépség felé. - Hát ejnye, szabad ilyet? - mintha a saját nagymamám lennék, de komolyan. Még ciccegve rázom is a fejem, csak hogy teljes legyen a kép. Követem a mutatott irányt, és kiszúrom (elvileg) a jó kacsákot, aki mintha csak Pöttöm Panna szavait akarná igazolni, hangosan felvisít - gágog, bocsánat kiskacsa és az önérzeted. Én sem tudom megállni, hogy ne nevessek fel az elképzelt képre, bár titkon remélem, hogy nem sokáig marad csupán elképzelt, de hamarosan végignézetem én is ahogy szerencsétlenkedik a habok között.
- Na, jól van akkor - biccentek elégedetten, hogy nem a saját adagját szórja szét, hanem eszik is rendesen. Füttyentek - te aztán jól feltankoltál! - Ellököm magam karjaimmal a stégtől, na nem kell megijedni, nem a víz felé, csak függőlegesbe állítom magam, egy pillanatnyi habozás után bólintva az ajánlatra. - Köszi - nyúlok is ki mosolyogva, majd ha kapok egyet, gyorsan meg is szimatolom a csövet. - Majd visszafelé meghívlak egy fagyira cserébe - kacsintok, és beleharapok az édes utóebédbe. Hm hm hm, határozottan finom.
- Piócák? - hogy jut ez most így eszébe, talán látott egyet és azért kérdi? Hamiskásan lepillantok a lába felé, de szerencsére nem látok rajta egyet sem. - Szerintem nincsenek - igyekszem megnyugtatónak tűnni, mert bár ugyan biztosat nem tudok, én még nem hallottam róla, hogy bárki látott volna itt. Plusz, ha ő fél tőlük, akkor lehet megijedne, ha azt mondom vannak, így meg békésen csemegézhet tovább. A tanultakat inkább nem idézem fel, egészen pontosan azt, hogy szeretik az édesvizű tavakat... Nem ijesztjük meg a kicsi lányt. Nem mondhatni, hogy odalennék az ilyen kis csúszómászókét meg férgekért, de szó mi szó ez a lehetőség nem hozza meg a kedvem az úszkáláshoz. Ujjammal letörök pár szem kukoricát, és előredőlve a vízbe szórom őket, nem állva meg egy vigyort, mikor egymáson átbukdácsolva rohamozzák meg a süllyedni kezdő, agy éppen lebegő falatokat.
- Hát de jó dolgotok van nektek, mit ennétek, ha - egy pillanatra megtorpanok - nem kapnátok ilyen finomat, mi? Bocsi, hogy szereted ha szólítanak? Én Domca vagyok.
Lassan jövök rá, hogy a bemutatkozással picit elmaradtunk, elvégre tudom, hogy láttam már, de a nevére - szégyen nem szégyen - nem emlékszem. Na de majd most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egy kicsit féltem attól, hogy talán apámra ütöttem, s mondjuk bódult állapotomban hülyeséget csináltam, emiatt is kértem elnézést a lánytól, mert hát biztos volt valami oka, ha csak úgy felpattant és elrohant mellőlem. Viszont mivel az arcán ott játszott egy kis mosoly, egy kicsit megkönnyebbültem, s végül szavai is biztosítékként szolgáltak, hogy azért akkora nagy baromságot még sem műveltem.
-  Ó, jaaa, szóval ezért...már értem. Látod, mindenre gondoltam, csak pont erre nem - mondtam megkönnyebbülve, s meg is csóváltam a fejem, hogy ez akkor így nem jutott az eszembe. Ennek lehet, hogy az volt az oka, hogy a vele egy idős lányok Bostonban egész máshogy viselkedtek. Sokkal felnőttesebbek voltak, könnyebben adták magukat, és az egész olyan természetesnek tűnt, hogy már azt gondoltam, ez a normális, és nagyjából minden csaj olyan, mint ott azok Boston utcáin. Most meg kiderült, hogy nem. Ez persze nem baj, csak inkább meglepő.
- Oké, örülök, hogy nem neheztelsz. Mondjuk tényleg nem gondoltam, hogy újra összefutunk, ráadásul hasonló helyzetben - utaltam ezzel az elnyomott csikkre, bár akkor nem nyomta el, leginkább hosszan pöfékelt, s még engem is megkínált. Nem tudom, hogy ez most miért maradt el, de talán nem számított arra, hogy majd bárki is megzavarja őt ebben a hűvös éjszakában.  - Na de akkor örvendek itt is Margaréta - kezemet nyújtottam felé egy kézrázásra, mintha ezzel akarnék tiszta lapot nyitni, s eltüntetni vele az előző találkozásunk kellemetlen emlékeit. - Szóval te is sárvérű vagy. Tök jó! Úgy értem, hogy örülök annak, hogy végre van valaki, aki tudja azt, milyen itt lenni így. Már egy kicsit kezdtem kiakadni attól, hogy majdnem mindenki puccos famíliából érkezett, a háta mögött nagy múltú varázslókkal. Ráadásul úgy tudom, hogy nem is mindenkivel lehet mugli dolgokról beszélni, nem mindenki vevő a témára, szóval huh, nagy megkönnyebbülés, hogy az én fajtámból vagy - mondtam széles vigyorral, még talán meg is öleltem volna, de aztán visszafogtam magam, nehogy megint az legyen, mint legutóbb.
- Na és mi a helyzet, hogy bírod az itt létet? Vagy éppen azért szívod ezt a vackot, hogy valahogy elviseld? - tényleg érdekelt az, hogy egy másik sárvérűnek vajon mennyire nehéz itt a beilleszkedés, vagy mennyire érzi jól magát. Nekem például rettentően hiányzott a mugli közeg, a boltok, a videójáték, vagy szimplán az, hogy bicajozzak a haverokkal valamelyik parkban. Hiányzott Boston, még a történtek ellenére is, amit igyekeztem teljesen kizárni az elmémből, s a legtöbbször sikerült is, most viszont csak eszembe jutott, ahogy a tó sötét vizét fürkésztem. - Nekem akkor a legrosszabb, ha nincs társaság...- kezdtem bele, de aztán elhallgattam. Jobb lett volna, ha inkább ő beszél, hogy megismerjem, hogy érezzem, annyira azért nem elcseszett ez az élet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Milan
Rengetegszer hallottam már, nehéz, szeszélyes, idegen, bár nem gondoltam, hogy tőle is fogom. Tuti utánanézett, bukkan fel a fejemben a gondolat, annyira, nem is tudom, tankönyvesen hangzik amit mond. De nem bánom, mert ez azt jelenti, hogy kutatott azért, hogy megérthessen nem? Még ha számomra az elemem irányítása nem is jelent különösebb nehézséget... Elvégre megragadtam az elfogadásnál. Haha. Lassan alkalmazkodok talán, van aki szerint az elememhez képest túlságosan merev vagyok, és már rég fel kellett volna vennem a fonalat. Elbizonytalanít ha erre gondolok, ugyanakkor nem akarom siettetni a megbékélést, inkább vagyok óvatos most, de később tudni fogom miről van szó. - Köszi, igyekszem - mosolygok fel rá, mit is tehetnék amikor ilyen aranyos? Oké, ha tudná, hogy aranyosnak neveztem tuti tök pipa lenne.
- Hát például azt, hogy összezárnak egy idegennel, akivel kínosan kerülgetnünk kell egymást, beszélgetni a politikáról - elfintorodok -, szépen mosolyogni meg ilyenek... - már nyitnám a szám, hogy elmondjam, akkor viszont mi az ami lett a félelmeim helyett, de végül nem teszem, elvégre nem kérdezett. Talán harapófogóval kell belőlem kihúzni a közös életünkre vonatkozó dolgokat, de nem tudom hogy szokás, illik beszélni az ilyesmiről. Mi az ami túlságosan bensőséges, mi az ami nem, mi az ami titkok kifecsegése, mi az ami még szabadon tudható? No meg nem is biztos, hogy akarja tudni, tudom mennyire ellenére van ez az egész.
Összevont szemöldökkel pillantok fel, hogy egyáltalán milyen többes számról beszél itt. Ah, hogy Apa. - Bercire gondoltam, de ezek szerint egyikükkel sem békéltél meg?
Vigyázz, cselesen kérdezek, ha már felhoztad, hogy ketten is vannak, azt sugallod mindkettejükkel fasírtban vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Ugyan Weiss, ne etessél már. Legalább annyira gyerekes vagy te is, mert beleállsz a vitába - legyint, mintegy lesöpörve magáról a vádakat, melyekkel őt illették. Hogyan is veszekedhetne valakivel, aki nem hajlandó beleállni a taknyosoknak való interakcióba, ugyebár... Ennyit a nagy Rubenről és a felnőttes hozzáállásáról, de azért szép próbálkozás volt. - Mit tudsz te a szar gyerekkorról? Világ életedben kinyalták a segged, egy fűszálat se kellett arrébb tenned. Mások miatt tartasz ott, ahol - gazdag család, szórakozásból illúziómágia, ugyan kérem, aki megteheti, annak lehet. A nő is szívesen tanult volna többféle különleges képességet, lehetne Európa császára és tehetné, amit akar. De nem így lett, helyette kapott egy csodás fülsérülést, egy rákos édesanyát, plusz egy iszákos, szerencsejáték függő apát, aki napra nap agyonverte őket. Hát persze.
Grimaszol egyet, hisz nem tartja valószínűnek, hogy a férfi egyhamar használni fogja. Eddig sem tette, ehhez a rossz szokásához pedig minden bizonnyal tartani is kívánja magát. Ez alapvetően nem zavarná, csak hát együtt kell dolgoznia vele, viszont egy fejetlen csirkével nehéz. Mindegy, majd Dominik kezd vele valamit, ha megint elkattan, amire sajnos igen sok esély van, legalábbis amíg annak a másik faszinak a csicskása. Pff, de utálja az ilyet.
- Nincs hozzá közöm? Egy csapatban vagyunk, ember! - kínosan röhög fel. - Képzeld, ha te mész a süllyesztőbe, minket is veszélybe sodorsz. Hogy lehetsz ennyire sötét...? - egy könnyed facepalmot követően középső ujját mutatja a férfinak, hogy végre tovább indulhasson. Komolyan, hihetetlen, hogy még mindig nem érti mit tett és, hogy ez mennyire van kihatással dolgokra. Mert persze, Dominik közbelépett, intézkedett mindenről, de ha csak ki nem bukik egészen véletlenül Weiss-ből, hogy mi a helyzet, akkor most hagyhatnák, hogy terjedjen az infó. Nem is érti, hogy lehet még életben az a tag. - Mindenkinek van gyenge pontja. Azért, mert ismered az enyémet, ne érezd magad nyeregben. Szart se tudsz te a fájdalomról.
Lelép, hogy átöltözzön, végül, ha már hozott kaját, akkor össze is dobná, hogy elfogyassza, de miért is lehetne nyugta, miért hiszi, hogy ez a köcsög nem jön utána? Unottan pillant fel Rubenre és várja, hogy mondandója végére érjen. - Aki nem dolgozik, ne is egyék. Úgyhogy takarodhatsz vissza az odúdba - ez minden kérdésre választ ad. Arra is, hogy ő miért éhes és arra is, miért nem kap ez a gyökér szendvicset. Egyébként csodálatos bejárónő lehetne, ha azzá akarna válni, de lássuk be, jóval hasznosabb ő ennél jelenleg is. - Hát, ha lenne munkád, csinálnám helyetted. De nyugalmaztunk, mert rossz kisfiú voltál - megvonja vállát, miközben elkezdi összedobni reggelijét. Van, aki whisky-vel nyitja a napot, van, aki értelmes kajával: mondanom sem kell, Nairobi melyikbe tartozik. Nyilván nem a bánatok csoportjába.
- Különben is, ha én csinálnék neked szendvicset, nem kelnél fel többet abból a fotelból. Kopj le Weiss és hagyj engem békén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Ahogy Sára alakja még pont időben megjelenik a bejárati kapuban, nem messze a lépcső aljától, elégedetten elmosolyodik, és kedélyesen int a lánynak, hogy jöjjön csak.
- Szia Sára, örülök, hogy látlak, foglalj csak helyet. Valami frissítőt? - Amíg a lány leül, ha kér valamit, a nő lerakja a mappát maga elé, és a kancsóért nyúl, hogy töltsön mindkettejüknek belőle. Kissé kipirult a lány, nem árt, ha visz be némi folyadékot. Nekik erre - legalábbis némelyiküknek figyelni kell. Miután mindketten kényelmesen elhelyezkedtek, illetve a lánynak is volt ideje, alkalma szusszanni egyet, Klaudia mintegy csevegő hangon megszólal.
- Kaptam egy összegzést az utóbbi időben történt mágikus aktivitásodról.. - kezdi némileg komolyan, de nem szigorúan, ám ezt a komoly felütést aztán egy rövid sóhaj hamar meg is töri.
- De mint mindig, arra kellett rájönnöm, hogy száraz számadatokból továbbra sem lehet mindig hagyatkozni, főleg az elemi mágia esetében.
Magához veszi a poharát, amelyben kristálytiszta víz csillog, nem vitte túlzásba az igényeit. Belekortyol, mielőtt folytatná.
- Szóval inkább téged kérdezlek. Beszélgessünk, mielőtt bárminek nekiállunk. Hogy érzed magad? Sikerült már megszokni a gondolatot, hogy egy olyan adottság birtokában vagy, amelyről eddig nem nagyon volt tudomásod?
Ez a legfontosabb. Neki, oktatóként, tudnia kell, ha a tanoncainak diszkomfortérzetet jelent az új helyzetük, mert befolyással van arra, mennyi kontrolt tudnak fenntartani az elemük felett. Akármilyen ragacsosan és Coelhosan hangzik, mindennek az alapja, hogy harmóniában legyenek az elemükkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hümmög, nem szokott még hozzá, hogy nem mindenki szemléli a világot ecsettel és palettával a kezében. Ha ügyesebb lett volna, akkor a művészeti suliban is lehetne, tör rá egy pillanatra a szomorúság, a felvételin ért kudarca felett érzett bánat. Ha nem a narancssárga cipőjét veszi fel, vagy ha nem a mókusszőrből készült ecsetet viszi lehet sikerült volna... Mindenki azt mondja, hogy majd megpróbálja jövőre, de mi van, ha jövőre már nem lesz ugyanolyan? Ha most van egy nagyon jó tanár aki nyugdíjba megy, és őt már nem fogja tanítani? Ha bezárják az iskolát? Ha... Vele történik valami egy vérvörös telihold alatt?
Borús gondolataiból egy magasba lendülő kéz rántja ki, elhessegeti a fájdalmakat, és inkább figyel, hallgatja amit Betti mond, és bólogat mellé, megtűzdelve egy-egy ühümmel és ahával. Csak olyan elegánsan mutatja, hogy figyel, ahogy hanyatt is fekszik szoknyában... - Mondjuk elég durva büntetés azért, hogy az idők végezetéig lógnia kell - húzza el a száját berzenkedve.
- Különben is, Odett azt mondta, hogy a szépség relatív, mindenkinek más tetszik, és ez így van jól - szövi tovább a gondolatmenetet, miközben felemeli a kezét úgy tesz mintha megsimogatná a csillagokat. Bár nem biztos benne, hogy mindegyiket pontosan jól látta, azért nagyjából emlékszik merre voltak, így kifeszített tenyérrel egészen biztosan érinti a megfelelőket. És hát Zina nem olyan fukar, hogy problémázzon azon, hogy így esetleg olyan csillagok is kapnak a simogatásból, akik nem fejjel lefelé lógnak. Vajon csillagokat is be lehetne fogni háziállatnak, ha elég türelmes az ember? A megfelelő képzelőerővel biztosan!
- Én eddig teljesen azt hittem, hogy a nimfák szárazföldön élnek, és a tengerekben a sellők. Ha belegondolsz a nevében is ott a fa, fák pedig nincsenek víz alatt nem? - fordítja oldalra a a fejét, várva a magyarázatot, ha érkezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A színház óta eltelt pár nap, szám szerint négy, szóval arra a döntésre jutottam, hogy most már elég időt nem találkoztunk ahhoz, hogy felkeressem, és átadjam neki a tojást. Történt ugyanis, hogy a szünet kezdete előtt kiviharzott, majd a szünet második felében a húgommal beszélgetett, és mire visszaindultunk, anya maga mellé fogott, és mire feleszméltem, addigra a helyemen a húgom ült, én pedig Ricsi mellé kerültem, vagyis tisztes távolságba ültettek Lucastól, mielőtt még újabb szócsatát lenne kedvünk folytatni. A hétvégén egyszer sem merült szóba, hogy mégis mi volt ez, én pedig mélyen hallgattam arról, hogy nem megfelelően viselkedtem egy összejövetelen.
Most viszont, itt nincs a családom, nincs aki lepisszeghetne, maximum Lucas, de úgy érzem, hogy ő nem fog, mert szeretné a tojást, így hát a huszadik embertől végre megkapom, hogy vajon merre lehet, másként egészen biztosan nem keveredek a konyhába, és ez bizony nagy hiba lett volna, mert a látvány, nost az megért egy misét. Belépve ugyanis egyetlen manó sem jött oda hozzám, hogy mit szeretnék, helyette viszont valóban ott volt Lucas, aki láthatóan nagyon el volt foglalva azzal, hogy meggyúrjon egy adag tésztát. Egyszerre tölt el a látvány gyönyörködéssel és jövök tőle iszonyatosan zavarba, ugyanis egy kamaszlány teste igen intenzíven reagál arra, ha csodálata tárgya olyan lehengerlő műveleteket végez, mint például a főzés. Ilyenkor minden nőnemű egyed már szinte érzi a karikagyűrűt az ujján és a méhében a gyermeket, ezzel én se vagyok másként, csakhogy ehhez hozzájön még pár nem várt extra. A gyomromban a pillangók szárnyai hirtelen kezdenek el verdesni és ezzel együtt a szívem is hevesebb, erős ütemmel adja a tudtomra, hogy bizony ez a fiú nagyon tetszik neki. Érzem, ahogy az ajkaim kiszáradnak, muszáj megnedvesítenem őket, de képtelen vagyok összezárni őket a látványtól hirtelen megnő a nyáltermelődésem, és mintha elkezdene szorítani a melltartóm is. Magamon kívül vagyok, ahogy a műveletet nézve, fejem kiskutyaként döntöm oldalra, és elpirulva, kitágult pupillával, fejemben mocskos gondolatokkal, amiket összemoshattam egy tiniregény eseményeivel, nézem Lucast. Helló tinédzserkor, helló fiúk.