Lucas M. Deighton
INAKTÍV
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
|
OlíviaOlyan dühöt váltott ki belőlem Vajda, amit már más talán réges rég nem, s ebből adódóan tényleg csak egy hajszál választott el attól, hogy kirántva őt a sorból ne adjam vissza neki azt a pofont. Uralkodnom kellett az indulataimon, ám még így is, szorításomból érezhette, hogy mennyire haragszom. Hozzá is vágtam azt, amit gondolok, mert továbbra is úgy éreztem, hogy ez a lány unalmában szállt rám. Egyetlen sora sem lehetett igaz, s ebben szinte biztos voltam. Az ilyen csajok észre sem vették az olyan bostoni srácokat, akik nincstelenül estek át a kastély küszöbén. Hozzájuk az aranykanállal aranytojást faló, szőke, kékvérű Fritzek és Bachok illettek. Szóval egész biztos, hogy ez vagy egy aljas kis játszma első lépése volt részéről, vagy az, amire már korábban is gyanakodtam.
- Azt, hogy pontosan az vagy, aminek gondollak - sziszegtem vissza, miközben pillantásom fókuszált közelgő arcára, ám továbbra is álltam a tekintetét, s még mindig szorítottam a karját. Már igazán véget vethetett volna ennek a komédiának, ő viszont ennek ellenére tovább folytatta, én meg tudtam jól, hogy nem fogok tudni uralkodni magamon.
- Engem nem érdekel, hogy mit mondanak mások. Már az első héten láttam, hogy valami ziccer van a házatokban, mert mindegyikőtök kattant! - vágtam hozzá, bár eltúloztam a dolgot, ugyanis nem volt mindegyikük parás. Például volt köztük egy csaj, aki egész normálisnak tűnt, meg egy srác is, így tény, hogy a szavaimnak nem volt túl sok hitelessége, de egy ilyen vitában ez nem is érdekelt. Még ha nem is volt mindenki ízig-vérig rellonos, ebben a lányban nem bíztam.
- Párkapcsolat? Hogy jön ide a párkapcsolat? Már megint csak terelsz itt össze-vissza, ahelyett, hogy végre felvállalnád magad - vetettem oda, s talán végig sem hallgattam őt igazán. Nagyon nem értettük egymást, én őt biztos neme, mert rossz úton jártam. Nem fogtam az egyértelmű jeleket, s ha igazságot mondott, még abban is csak rosszat láttam, mintha nem is akartam volna megérteni, hogy mit akar igazán.
- Látod, leverebeztél, magadra meg Bagolyként tekintesz, mert hát nyilván az előkelőbb tollas, mint a cseszett veréb, mi? - morogtam felé haragosan, ekkor éreztem a rántást, s valószínűleg nem fogtam már eléggé, mert karja ki is csúszott az enyémek közül. Nem kaptam utána, azt hiszem, hogy a mondandómat talán megértette, bár mikor újra közel lépett és hajolt felém, elbizonytalanított. Túl közel jött, én meg csak arra voltam képes, hogy értetenségemben ráncoljam a homlokom.
- Nem is, mert... - és tessék! Ugyanaz a taktika, mint legutóbb az étkező teraszon. Most megint belém fojtotta a szót, amint megéreztem puha ajkait az enyémeken. Ezúttal viszont nem volt olyan tragikus, fogkoccanós dolog, sőt. Már azt is mondhatnám, hogy egész kellemes volt ez a röpke találkozás, de amint ráeszméltem arra, hogy ennek nem kéne jól esnie, s hogy ez is csak valami figyelemelterelő manőver lehet, addigra ő már sarkon is fordult, s megindult kifelé. A tojást meg persze magával vitte.
A rohadt életbe, pedig még mondani akartam neki valamit. Mit is? Ujjaimmal végig simítottam az ajkamon, pár másodperc erejéig összezavart, igen. De nem Olívia, felejtsd el, hogy ennyiben marad ez a dolog! Ekkor határoztam el azt, hogy valamit tennem kell ellene, mielőtt még bolondot csinál belőlem.
|
|
|
|
|
Niadra
INAKTÍV
Sarah Sawyer
RPG hsz: 51
Összes hsz: 65
|
 Esze ágában sincs elzavarni senkit, tipikusan az az ember, aki szeret tanítani, mesélni, valamit adni másoknak - többek között ez az oka annak, hogy nem maradt hazájában, hanem inkább új utakon jár. Távol áll tőle az agresszió, ami fajából kiindulva egyébként jellemző tulajdonsága kellene legyen, így hát nem is képes kimondottan erélyes vagy támadó lenni. Sokkal szívesebben ül le megbeszélni a dolgokat, mintsem erőszakkal tegyen pontot a végükre, ettől olyan különleges ő. S hogy ezek után kérdés-e még, hogy maradhat-e Zina? Nem, egyáltalán nem.
- Dehogy is, maradj csak. Örülök, ha tetszik. Még itt leszünk egy pár órácskát, ma enyémek a lurkók - kedvesen elmosolyodva fordítja feléjük fejét, miközben arra gondol, mindannyiukra ráfért már egy kis szünet. Panaszra nem lehet oka: a gyerekek szinte szó nélkül, tátott szájjal hallgatták és itták szavait, így nem igen kellett fegyelmeznie őket. Jobb is így, nem akar szigorú lenni - plusz így már egyértelmű, hogy jól csinálja, amit csinál, mivel leköti őket.
Ez az eszmefuttatás akár messzebbre nyúló is lehetne, amennyiben nem érdekelné hihetetlen mód Zina ebédje. Sok mindent látott már, sok mindennel találkozott - és még mennyi mindennel nem! -, de ez az étel nagyon piszkálja a fantáziáját. Talán kissé illetlenül közvetlen módon érdeklődik iránta, de végtére is mindegy.
- Hot dog - ismétli meg és azonnal összevonja a szemöldökét. Kell némi idő, hogy összerakja a képet, amikor pedig megvan, nemes egyszerűséggel elfintorodik. - Én úgy tudtam, hogy errefelé szeretik a kutyákat. Nem gondoltam volna, hogy megenni - szíve szerint meg is csóválná fejét, ehelyett azonban csak érdeklődését vesztve fordul vissza sajátjához. Felesleges is elmondanom, hogy mindez nem álszentségből fakad: sokféle vadon élő vagy háziasított állatot fogyasztott már el, de ha egyszer valakit a "leghűségesebb barátjának" tart, akkor nem azon gondolkodik, hogy sütve, rántva, vagy darálva fogyassza el. Barbárok.
|
|
|
|
|
Kiss-Herczeg Domonkos
KARANTÉN
#Királykondor
RPG hsz: 114
Összes hsz: 241
|
Villámok hada uralta az éjszakátTalán ott állt volna egész éjjel, mozdulatlan, szemtől-szemben a dühöngő égi szörnyeteggel. Mindig is szeretett a szabadban lenni, a végtelen tiszta eget, a talpa alatt roppanó fűszálakat, az erdők sűrű halmazát. De a vihar az új. Ámulva bámulja a fellegeket, a tombolását, amit csakis önnön maga irányít. Olykor ő sem tenne mást, csak eldobna mindent és ordítana, rombolna tehetetlen dühében és fájdalmában. Annyira könnyűnek hangzik átengedni magát az érzelmek rengetegének, hogy gondolatok nélkül emésszék fel őt. Olyan könnyűnek hangzik, mégis olyan nehéz... Csodálja a vihart, aminek senki sem parancsolhat.
Tánya hangja rángatja vissza a sivár, könyörtelen valóságba. Egy pillanatra lehunyja a szemeit, meggyászolja a visszahozhatatlan pillanatot, majd újra az égre emeli a tekintetét. Issza a látványt, miközben búcsúcsók gyanánt mélyet szív a parázsló cigarettából, hogy utána a földön heverő társaihoz száműzze. Feketéi végigkövetik szaltókkal tarkított zuhanást és ellökve magát a faltól halad el végül tanárnője mellett.
A folyosó kihalt kövére érve nyomasztónak találja a hirtelen jött csendet. A kinti ádáz küzdelem odabent már csak valami múló látomásnak tűnik, nincs más, csak a csend. Az a nyomasztó csend.
Legalább kérj elnézést.
Némán tűri a szavakat, a gondoskodó érintéseket. A cipőjének orrára tapadt sarat bámulja, amiben pár kósza fűszál fulladozik. A nadrágja szárát, ami a lábszárához tapadva bizonyítja a kinti vihart. Mert nem maradt más belőle. Csak a csend.
- Próbált... - reszelős hangját visszaverik az idő koptatta falak. Lenyeli a feltörekvő érzelmeket. Volt, aki vigyázzon rá maga helyett is. Nem maradt utána más, csak a csend.
- Mi lesz a büntetésem? - Most először emeli feketéit Tányára. A lámpások fénye éles körvonalat húznak a szeme alatti táskák köré és kiemelik a kissé felszakadt ajkát.
|
|
|
|
|
Havas-Mezei Margaréta
Egyetemi hallgató, Végzett Diák
Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 307
Összes hsz: 556
|
Lucas
... egyedüli csendben ... Hűvös szél fújja a fák lombjait, a tücskök kitartóan ciripelnek bele az éjszakába. Gondolom arra számítanak, hogy ezzel sikerül elűzniük, és értékelendő a kitartásuk, bár aligha ér bármit is. Csillogó tekintetem szuggerálja az elém táruló vizet, ami a mai esti nyugodalmat jelenti. Orromat csiklandozza meg egy kósza hajszál, jobb kezemmel söpröm félre, és pillantok vissza rögtön az enyhén hullámzó vízre. Az is sötét. Körülöttem minden az, csak a cigaretta parázsló vége árulhatja el, hogy valaki bizony tartózkodik jelenleg itt. De... mégis ki előtt bukhatnék le? Nehezen sikerült, de kijutottam, húsz perccel múlt el a takarodó ideje, ilyenkor pedig nem hiszem, hogy bárki is kijönne. Biztos vannak még ilyenek, de most reménykedem abban valamiért, hogy lehet csak én, a csend, az éjszaka és a tücskök.
Bent tartom a füstöt pár másodpercig, közben lehunyom szemeimet, és fejemet emelem az ég felé, amin a felhők úszkálnak. Vajon a vihar még csak most közeledik vagy már elment? Az én viharom mikor csillapodik? - fogalmazódik meg bennem a kérdés azzal egy időben, ahogy tüdőmből szakad ki a füstfelhő. Kinyitom szememet, az eget figyelem, a felhőket, amik komótosan siklanak az égen, mintha halaszthatatlan dolguk lenne. Halaszthatatlan. A mai világban minden halaszthatatlannak érződik, ezért nem juthatunk egyről a kettőre, észre sem vesszük, és saját magunkat hátráltatjuk.
Szabad kezemmel simítom meg a medált. A mozdulat annyira ösztönös, hogy észre sem veszem, inkább ismét ajkaimhoz emelem a cigarettát, ami fokozhatja a nyugodalmamat. Helyes út ez? Nem érzem annak, mégis muszáj csinálnom, hogy ne lássam lehetetlen időpontokban az arcát visszatükröződni valahonnan. Mintha a lelke valóban nem lenne még átvezetve egyik oldalra sem, mintha stagnálna a két út között és várna valamire. Kire lenne képes eddig várni? Rám?
|
|
|
|
|
Ardai Tánya
INAKTÍV
Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
|
Domonkos
Hitetlenkedve néztem, ahogy hanyagul még egy utolsó slukkot szívott a cigijéből. Hát ez már mindennek a netovábbja. Igyekszem érzékeltetni vele, hogy amennyire dühös vagyok, és mennyire mélységesen csalódtam a döntéshozatalában. Kicsit úgy próbáltam hangzani, mint drága édesanyám, csak azért még se olyan lekezelően. Hiszen azt tudom, hogy nem válik be, engem is mindig csak még jobban feldühített.
A kérdése kicsit megállított. Ilyenkor a legtöbb fiatal rimánkodik azért, hogy ne kelljen büntető munkáznia, ő pedig egyszerűen megkérdezi mi lesz az. Mintha azzal a tudattal jött volna ki, hogy el fogják kapni, de mégsem érdekelte. Jobban szemügyre vettem a kinézetét, és csakhamar összeraktam a képet. - Kivel verekedtél? - kérdeztem meg ahelyett, hogy választ adtam volna neki. Még nem hoztam meg a döntésemet az ügyben.
Felraktam a kapucnit is a fejére, kicsit meg is dörgöltem a fejét, hogy a víz a hajából a pulcsiba szívódjon. Legszívesebben odavarázsoltam volna egy törölközőt, de féltem, hogy megijedne tőle. Nagyot sóhajtottam, mert pontosan tudtam, hogy mi történt a fiúval. Tudtam milyen rossz elveszteni valakit, akit annyira szeret az ember. Aki helyett odaadná a saját életét.
- Tudod, amikor annyi idős voltam mint te, én a szüleimmel éltem egy lakókocsiban. Egyik éjszaka megszöktem, hogy elmenjek egy buliba, amiről aznap az egyik srác említett. És tudod mi volt? Életem egyik legjobb estéje volt. Anyám utána jól megszidott persze, de úgy voltam vele, hogy megérte - vontam meg a vállam, ahogy magyaráztam. Egyrészről el akartam kicsit vonni a figyelmét arról a sok szörnyűségről, ami a fejében járhat, másrészről pedig ezzel akartam a tudtára adni, hogy nem haragszom. Nem nagyon. Pláne, hogy kezdett egy kicsit megint átmelegedni közben.
|
|
|
|
|
Palotás Polli
INAKTÍV
Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
|
Vajda Olívia Érdeklődve hallgatja, ahogy Olcsi a családjáról mesél. Ő maga még nem nagyon ért a politikához, mindig csak azt hallja otthon, hogy az egy mocskos dolog, ne foglalkozzon vele. Amikor megkérdezte a szüleit arról, hogy ez mégis mit jelent, azt mondták, majd megtudja, ha nagyobb lesz. Kicsi korában azt hitte, hogy büdösek a poltikusok, vagy legalábbis piszkos munkát végeznek, ettől lesz mocskos dolog. Akkoriban úgy képzelte, hogy a politika valami olyasmi lehet, mint amikor a homokozóját felöntötte vízzel és az ázott homokkal dolgozott, vagy mint a Hófehérkéből a törpék a bányában. Mostanra persze tudja, hogy szöges ellentétben áll a szakma az ő gyermekkori képzelgésével. - Lehet akkor újságból láttam meg ilyenek. – Helyesel Olcsinak. Nem dereng neki, hogy a szülei bármikor bármilyen negatívat mondtak volna Vajda nevű politikusról, de az az igazság, hogy vannak annyit külön Pannával, hogy az ilyeneket nyugodtan meg tudták beszélni a társaságuk és hozzáértésük nélkül. - Ott már voltam egyszer, nagyon tetszett! Van külön mágusnegyedetek? Nekünk nincs Tatán. Te voltál már Tatán? – Árad belőle a rengeteg kérdés, már-már szinte el is felejtve, hogy nem olyan régen még összedőlni készült a világ. Nagyon könnyű elterelni olyan dolgokról a figyelmét, amiktől amúgy is szabadulni akar. Jobb hangulata hamar csökkenő pályára kerül, amikor a Rellonos mesélni kezd a családjáról. Először Hanna kapcsán kezd el neki még inkább hiányozni Panna. Tetszik neki, hogy milyen szépen rímel a két kislány neve, aztán arra gondolt, hogy vajon jóban lennének-e. Majdnem megkérdezte, hogy hány éves Hanna, de végül inkább jobbnak látta, ha nem vág közbe és figyelmesen hallgatja. Egészen elborzasztja, hogy a rang meg a pénz dönt arról, hogy kinek kivel kell házasodnia. Persze, a mesékben hallott már róla sokszor, de az olyan távolinak tűnt. Azt hitte, hogy régen, a királylányok korában csináltak ilyeneket az emberrel, nem azt, hogy ma. - De Ádám szereti? Ugye nem itattak vele olyan bájitalt? – Kérdi sírós hangon, lefelé biggyesztett ajkakkal. Ez annyira szomorú, hogy elvették Olcsi testvérét, ráadásul ilyen buta dolgok miatt, mint vagyon meg rang. Ő bele is őrülne, ha végleg elveszítené Pannát valaki miatt. Az nem lehet, hogy belép az életükbe egy undok fiú és a húga kifordul magából? Nem tudja pontosan, hogy mit érez a lány, de a testvér ilyen elvesztése az egyik legborzasztóbb dolog a világon. Pollinak legalább ott van az a kapaszkodó, hogy Panka otthon várja. – Én ebbe beleőrülnék. – Feleli fájdalmasan sóhajtva. – Sehogy nem fogod tudni már? Hátha elválnak… vagy nem tudom. – Polli persze mit sem ért az ilyen kapcsolatokhoz, szerencsére nem látott még rossz párkapcsolatot, mert a szülei szépen élnek. Volt, hogy hallották már őket veszekedni, de azt is csak alvás helyetti hallgatózásnak köszönhetően. Az utóbbi időben volt több vitájuk, amikor nem tudták eldönteni, hogy mérjék-e Pollit elengedni a Bagőlykőbe. Picit meglepi, hogy megfogják a kezét, döbbenten mered egy pillanatra a vele szemben ülő lány arcába, de végül is ő is szívesen megfogja a baráti jobbot, finoman Olíviára mosolyogva. Nem szokott irtózni az emberek érintésétől, akit megkedvel, azokat szívesen ölelgeti. - Én semmiben nem vagyok egyedi. – Feleli a fejét csóválva. – Jó, esetleg a zongora, de ahhoz még rövidek az ujjaim. – Sokkal nagyobb dolog a zongoratudása, mint amit ő felfog belőle, mert ritkán jár koncertekre, társaságba, zongoravizsgákra, így nem tudja, hogy mennyivel tud többet a kortársainál. Őt csak a rövidebb ujjai zavarják, amitől kevesebbnek érzi magát, mint amilyen. Sosem vágyott zeneiskolába, mindig házhoz jöttek a magántanárok hozzá, esetleg ők hoppanáltak hozzájuk. Teljesen új élmény számára az iskola minden szempontból, a Bagolykő előtt több sulit látott mesékből, mint élőben. - Te Rellonos vagy?! – Hüledezik ismét a lány arcába meredve. – Én kedvellek, nem félek. – Feleli még mindig egy kisebb sok alatt állva. Ő úgy képzelte, hogy az összes Rellonba járó diák ijesztő, akiket el kellene kerülnie, ehelyett ki tudja, hogy mennyi ideje, de éppen barátkozik eggyel. – Te nem félsz a többi Rellonostól? – Szalad ki a száján. Elég sok rosszat hallott a zöldekről a klubhelyiségben, jó nem annyit, mintha egy Újpest drukkerekből álló társaságba keveredett volna, de elégszer említették őket ahhoz, hogy félelem alakuljon ki benne. Órán sem nagyon ül oda a közelükbe inkább, nehogy kibújjon belőlük a kisördög. - Tudod? De ő amúgy miért olyan? – Tudakolja tekintetét ismét lesütve. El sem tudja képzelni, hogy miért bántják egymást az emberek a suliban. – De akkor… ő most… mit csinálunk vele? – Az ő szemében vannak a megátalkodott gonosz csirkefogók, akik sosem változnak. A mesékben is mindig ilyenek, nincs javulás. Azt sejti, hogy nem fog meghalni, de el sem tudja képzelni, hogy mitől tudna egy ilyen lány megjavulni. – Megdobáljuk trágyagránáttal? – Kicsit lehet izgatottabb lett a gondolattól a kelleténél, de ő egész jó kidobóban, legalábbis Pannát sokszor legyőzi, akkor egy jóval nagyobb célpont kilövése nem lehet akadály, ugye? - Komolyan? Mi ketten? – Kérdi még az előzőnél is csillogóbb tekintettel, arcán széles mosollyal. Nem tudja, hogy mennyivel idősebb nála a lány, talán 3-4 évvel? Ez majdnem olyan lesz, mintha volna egy nővére. – De… nem fognak cikizni miattam? -
|
|
|
|
|
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV
Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
|
Darya és a félisten  - Sosem tudhatod.
Mondjuk engem nem zavarna a dolog, mondhatjuk, hogy házon belül marad az ügy, és jobb, mintha egy olyan nő veszi el az apja eszét, aki miatt nem akar már mondjuk velem sem kedves lenni. Tudom, hogy én az ő korosztályát favorizálom, de őt tényleg, csak mint apa szeretem. A saját szüleimmel sosem jöttem ki, mert eleve bűnnek tartottak, aztán lázadónak, aztán hibának, aztán jött ugye a farkaskor, a tény, hogy Damyan-nel komoly az ügy, utána az, hogy nem vettem be a farkasölőt és megszöktem teliholdkor, úgyhogy nem nagyon tudom, hogy milyen az egészséges apa-lánya kapcsolat, ezért élem meg ezt az ő apjával, ami megint nem biztos, hogy szerencsés.
- Nem.
Ahogy Darya, úgy én is felpillantok Henrikre, és egészen addig nem szólok semmit, talán még kicsit meg is ijedek a mosolyától, amíg Várffy neve el nem hangzik. Ki van zárva, én biztos, hogy nem megyek annak az embernek a közelébe, Darya-t meg nem engedem, hát kurvának nézte az Isten szerelmére! Olyan határozottan ellenkezem, hogy észre se veszem, ültömből megemelkedve kicsit, a padon támaszkodom meg én is. Nos, ha Darya megakarja írni a dolgozatát, akkor most nézés helyett írnia kell ezerrel, tekintve, hogy gyakorlatilag lefoglalom Henriket.
- Talán érzékeny pontra tapintottam a tanár-diák kapcsolattal, hogy ennyire felkapta a vizet?
Teszem fel a kérdésemet érdeklődve, anélkül, hogy ellépnék a padtól. Nem fogok elmenekülni, de ha már lúd, legyen kövér. Túl szép lenne. Amikor Damy-t kérdeztem, csak annyit felelt, hogy Henrik nem olyan, aki egy diákjával kezdene, és úúúgy mondta, tudjátok, hogy ne is álljak neki nyomulni rá. Kár érte, pedig szívesen megtettem volna, és hoppá, hát azért, ha őszinték akarunk lenni, akkor csinálom is. A testtartásom, ahogy az iskolai szabályzattól eltérő nem térdig, hanem csak combközépig érő szoknyámban billegek, ahogy eggyel több gomb van kigombolva, mind üzenetet közvetít neki, ahogy még a mímelt lebiggyesztett ajkaimmal is üzenek neki. Jöjjön tanárbá és büntessen meg.
- Vagy, az is lehet, hogy maga olyan típus, aki inkább a lányok fenekét nézegeti. Még szerencse, hogy én elől-hátul kompatibilis vagyok.
Ezzel a mondattal pedig lépek egyet, majd még egyet hátra, gyakorlatilag a sarokig hátrálok, és ott a falnak dőlve kidugott popóval fordítok neki hátat.
- Akkor ezek szerint nem igaz, hogy a volt csapattársával gyakorlatozik? Vagy maga sunyibb, mint ahogy egyesek hiszik, és az egész csak alibi, és igazából egy vagy több diáklány élvezi magát?
Hogyan is üssük meg a bokánkat úgy, hogy fájjon, húzogassuk az oroszlán bajszát.
|
|
|
|
|
Lucas M. Deighton
INAKTÍV
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
|
MargarétaEzen az estén nem tudtam elviselni a szobatársak hangos röhögését, meg azt a sok dumát, ami ömlött a szájukból. Többnyire amúgy nyugis csapat, nem szokott velük bajom lenni, de ma valamiért zsongott a fejem, és nyugalomra vágytam. Hiába múlt el a takarodó, ők még mindig nem voltak képesek csöndben maradni, így jobbnak láttam, ha inkább szívok egy kis friss levegőt. Ez persze nem volt olyan könnyen kivitelezhető, hisz a prefektusok miatt nem volt könnyű kijutni a kastélyból csak úgy. Éppen ezért lopakodó üzemmódra kapcsoltam, s miután magam mögött hagytam a navinét, ügyesen surrantam ki, egyik faltól a másikig lapulva, míg sikerült kiszöknöm a hűvös éjszakába.
Az ég meglehetősen felhős volt, a Holdat is takarta, s csak nagy ritkán hagyta előbukkanni annak sapkáját. De a csend, s a természet halk neszei mindennél jobban csábítottak. Konkrét célom persze nem volt, leginkább csak sétálni akartam, így megindultam egyenesen, előre, s csak léptek közben változtattam irányt, éppen arra, amerre kedvem szottyant.
A stéghez közeledve először békák kuruttyolására, s tücskök ciripelésére lettem figyelmes, aztán ugyan távolról, de kiszúrtam egy narancsos, izzó apró pöttyöt. Ez több, mint gyanús volt, ilyen bogár létezéséről nem tudtam, így tovább folytattam lépteimet, s ekkor a szellő már felém sodorta a füst jellegzetes szagát. Valaki ott ücsörgött a stégen, de így a sötétben nem tudtam megítélni, hogy ki lehet az. Megtehettem volna azt, hogy sarkon fordulok, és inkább hagyom, csináljon, amit akar, de kíváncsi lettem, hogy ki lehet az. Emiatt tovább folytattam utamat, a stégre lépre megnyikordult alattam a deszka, s ekkor valószínűleg már az ismeretlen is felfigyelt rám.
- Jó az idő a füstöléshez, mi? Hali - köszöntem rá, majd még közelebb léptem.
- Szabad? - megvártam, míg engedélyt ad, s csak ekkor telepedtem le mellé, ám így közelebbről máris megismertem a vonásokat, s a lányt.
- Baszki, téged ismerlek a parkból. Te vagy a füves lány, Maggie vagy Mar...gareth? - nem volt túl jó a névmemóriám, így csak reméltem azt, hogy telibe találtam, s nem valami őrült nagy baromságot mondtam.
|
|
|
|
|
Csonka Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos
Csupa haszon
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
|
TeElőször igazán
Miután összefutottak a folyosón, a következő egy órában azon agyalt, hogy vajon hova vigye el Rarát. Amikor nagy menő módjára mondta neki, hogy van egy ötlete, akkor igazából nem volt. Csak annyit tudott abban a pillanatban, hogy kettesben akar lenni a lánnyal, lehetőleg olyan kellemetlen emberek nélkül, mint a folyosós srác.
Kisvártatva kitalálta, hogy ismer egy igazán jó búvóhelyet. Már csak a meglepi részt kellett kitalálnia. Így - bár nem büszke rá -, ellógta a következő órát, átöltözött és kiszökött, hogy elrendezze a terepet. Elment egészen Bogolyfalvára, hogy bevásárolja a szükséges eszközöket, és gyorsan bedobva őket a helyre, már sietett is a megbeszélt találkozóra. Kényelmesen elhelyezkedett az egyik ablakpárkányban, és csak akkor bújt az ólmos oszlop mögé, ha az egyik tanár látta meg közeledni. Az ő tudásuk szerint Zsombornak most a navine berkein belül kéne feküdnie és majdhogynem haldokolnia. Majd holnap azt mondja, szimpla gyomorrontása volt, de mára már jobban van. De ehhez az kellett, hogy senki ne vegye észre.
- Hol van már? - kérdezte magától a fiú, ahogy már az utolsó órára siető gyerek is elhaladt mellette. Ennyi ideig nem tarthatták bent őket a tanteremben, hát elkésnének, akiknek még van órája...
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV
a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
|
Gyakorlati óraNem akart elkésni, így ahogy kicsengettek az utolsó órájáról gyakorlatilag sprintelt a megbeszélt helyszín felé. Bár az utóbbi időben kissé elhanyagolta az erősítést, de az elmúlt, aktív sporttal eltöltött évek hatása érződött a teljesítményében. Valószínű, ha kellemes kényelmes sétatempóban indult volna el nem ér oda időben, túl nagy volt a kastély ő meg még a hosszú lépteivel is túl lassúnak bizonyult volna.
Kicsit lihegve ugyan, de cseppet sem kifulladva érkezett meg végül a másodikra. Kifújta magát, mielőtt belépett volna az ajtón, megigazította az egyenruháját, a csuklóján talált hajgumival összefogta a haját és megállapította, hogy még így is maradt két perce. Tökéletes. Kész csodának számított, hogy nem tartották fel, bár valószínű ez leginkább azért lehetett, mert túl gyorsan elrohant ismerősei, barátai mellett, így egy szia elmotyogásán kívül amúgy sem lett volna idejük másra. Izgatott volt, mint minden ilyen óra előtt, elvégre ez azért elég nagy dolog volt neki.
Lenyomta a kilincset és belépett az ajtón, tekintetével automatikusan oktatóját kezdte keresni. Nem volt nehéz megtalálnia, tekintve, hogy ketten voltak ott mindösszesen és sejtette is, hogy merre kellene keresnie.
- Jó napot! - köszönt arcára vidám mosolyt varázsolva, ahogy megállt az asztal mellett. Addig nem ült le, míg nem kapott rá engedélyt. Épp annyira szigorúnak tűnt az oktatója, hogy ilyeneket nem mert megengedni magának. Holott tudta jól legbelül, hogy Klaudia nem vérengző szörnyeteg, aki letépi a fejét, ha esetleg hibázik, de annyira meg akart felelni, hogy inkább nem kockáztatott ilyenekkel. Arca még mindig piros volt kissé a futástól, más jele azonban nem látszott annak, hogy futott volna idáig. Hangja egész magabiztosan csengett, már amennyire képes volt magabiztosságot sugározni ebben a helyzetben. Benne volt azért a félsz, hogy mst mi következik, de inkább csak kíváncsi volt.
|
|
|
|
|
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV
a lány, aki lángralobbant
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
|
outfit|az első- Francba! - A szempillaspirál úgy hullott a földre, mintha ez lett volna a mozdulat célja. Nem volt egyértelmű, hogy az izgalomtól, vagy a dühtől remegett, az viszont biztos volt, hogy ez vezetett szegény szeretett spirál csúfos eséséhez. Késésben volt, nem tudta mit vegyen fel, kifogyott a szempillafestéke és amúgy is, semmi sem úgy alakult, ahogy eltervezte. Fejben tök jól összerakta az utolsó óráján, hogy mit akar felvenni, persze nem találta azt a ruhát. Akkor átöltözött, de abban meg magának nem tetszett. Következett még három-négy összeállítás, az egyik túl sok volt, a másik túl kevés, mire végre megtalálta azt a hosszú sárga szoknyát és egyszerű fehér pólót. Magára kapta a fehér edzőcipőjét, hogy ne keltsen nagyon hivatalos hatást és hogy egyszerűbb legyen végigrohanni az iskolán. Aztán gondolta az már igazán semmiség lesz, hogy kicsit ráerősít amúgy sem rövid vagy szőke szempilláira, csakhogy negyed óráig tartott annyi festéket kivarázsolnia belőle, hogy ne legyen felemás a tekintete.
Természetesen igaza lett, mikor néhány órával azelőtt azt jósolta, hogy csúnyán el fog késni. Mérges volt magára, amiért a hiúsága érdekében ennyire megvárakoztatta szegény fiút. Végül is csak az út háromnegyedét tette meg futva, utána visszaváltott sétálásra, hogy ne kifulladva, vöröslő fejjel, kócosan jelenjen már meg, ha egyszer végre odaért.
- Ne haragudj, de feltartottak a szobatársaim - füllentette bűnbánó mosollyal. Ezt egyszerűbb volt kinyögnie, minthogy eddig készülődött. Így kevésbé érezte magát rosszul. - Merre megyünk? - érdeklődte meg az útvonalat Kíváncsi volt, miféle zseniális ötlettel állt elő a göndör ezúttal. Mert abban nem kételkedett, hogy valami egészen zseniálisat talált ki ismét.
|
|
|
|
|
Palotás Polli
INAKTÍV
Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
|
Harmat Betti ~ love me, love me, say that you love me ~Még nincs itt túl régen, így valószínűleg nem csak Dorottyát, hanem a Hódolót sem ismeri. Lopva pillant szét az erkélyen messzebb állók között, hogy nincs-e köztük valaki, aki felháborodottan figyeli, amit művelnek. No, nem attól fél, hogy pár felsőbb éves elítéli őket, hanem attól, hogy a Hódoló a közelből szeretné figyelni, amint Dorottya megtalálja a papírt. Nem érzékel semmi gyanúsat, senki - nem néz a két fruska irányába sem.
- Nem tudják. Diszkét… diszkrétek leszünk. – Nyögi ki a többi emberrel már mit sem törődve. Mit sem tudott még arról, hogy vicces dolgok lesznek leírva, amitől kivesz belőlük a diszkréció. Végül is, mit várunk két tini lánytól, akik valami nagyon furcsával találkoznak? Remélhetőleg tényleg az a verzió lesz az igaz, hogy Dorottyát nem idehívták, hogy találja meg a lapot, hanem Dorottya már látta azt, s a véleményét e módon fejezte ki.
- Nagyon sok. Nem is értem hogyan boldogulnak órán meg a leckével. – Oké, hogy elvileg vannak ilyen fordító ketyerék, de hogy az mennyire pontos? Meg mi van, ha nyelvtani hibát érzékel, úgy fordítja le? Még őt is megviselte az iskolai életre való átállás, pedig az anyanyelvén tanul. Bele sem merne gondolni, hogy milyen lenne Franciaországban vagy valahol csak egy nfordító ékszerre hagyatkozva.
Lehet, hogy az eszköz miatt lett ilyen kis esetlen ez a levél? Vajon honnan származik ez a fiú?
- Az anyanyelvén lehet szebben tud fogalmazni. – Ez persze egy optimista felvetés az Eridonos részéről, hiszen lehet ezek a gondolatok az anyanyelvén jöttek. De mi van, ha eszköz nélkül, az összes magyartudását összeszedve írta ezt? Az tényleg cukii. – Igen, nagyon próbálkozik. Nálam hiába próbálkozna ezzel. – Vonja meg a vállát kacarászva. Őt még egyáltalán nem érdeklik a fiúk, viccesek meg minden, de el nem tudná képzelni, hogy bármikor is úgy nézzen egy srácra. Nem látott még egyikükben sem semmit, amitől annyira különleges lett volna, mint Titkosnak Dorottya. – Ó, jaj! – Röhög fel a levélre. – A felhők olyan nem simák. De úgy néznek ki, mint a vattacukor. – Csipogja kuncogva. Polli egészen biztosan kínosan érezné magát, ha ilyen sorokat kapna. De az milyen kínos lenne, ha el kéne utasítania valakit.
Tekintetével újra átfutja a sorokat egyben, hogy aztán fejcsóválva még egy utolsót mosolyogjon rajta. – Szerintem igen, én megérteném, hogy miért hagyta itt. Én sem akarnám. – Neveti szemét forgatva. Fogalma nincs, mivel lehetne őt lenyűgözni, de biztosan nem ezzel. – Szóval Dorottya szőke és kékszemű…. hmm… - Tűnődik el a tájra pillantva. Tényleg nem sok emberrel találkozott még, de azért próbálja a Nagyteremből felidézni az arcokat. Ki lehet ez a szépség? Vajon hányadik évfolyamba jár? Nem ugrik be neki, hogy bárkin is akadt volna meg a szeme, aki Barbie babára hasonlított. – Te ismersz ilyen lányt? – Fordul oda Bettihez, hátha ő régebben van már itt. – Te is elsős vagy? – Ha szintén gólya, mint ő, akkor nem valószínű, hogy olyan sok emberrel futott már össze, de hátha. Látásból egészen biztosan több ember van meg neki, mint Pollinak, aki sokszor inkább maga elé nézve meditál, amikor kezd zajos lenni a világ. – Ők vajon hányadikosok? – A levél stílusa alapján elsős-másodikosok lehetnek, nem úgy tűnik, mint egy gyakorlott hősszerelmes.
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Megérkezés
Sosem gondoltam volna, hogy egy nap ennyire fogok majd örülni annak, hogy egy szerpentines hegyoldalban nevelkedtem, így valamivel könnyebb kezelni a hatalmas változást ami beállt a kemény 13 esztendős életembe. Bagolykő épülete ahogy közeledtem, egyre csak felém tornyosult. Ez valahogy szimbolizálta az utóbbi hónapjaimat és a viszonyomat a varázsvilággal. Nem féltem, csak túlságosan akartam, hogy minden jó legyen. Nem voltam hozzászokva a változásokhoz. A napjaim amióta az eszemet tudom unalmasak és monotonok. Suli, zongoraóra, házi írás a könyvesboltban, olvasás a polcok között a régi parkettát borító rongyszőnyegen elheverve, vacsora a szüleimmel és a nagyival, aztán alvás. Szinte minden egyes napom így telik otthon, az az telt. Szeretem ezt a kényelmes, nyugalmas életet, mert biztonságban érzem általa a családomat. Ahogy megkaptam a levelet a Bagolykőtől tudtam, hogy más vár rám, változni fognak a dolgok. Fiatalokkal kell együtt élnem, miközben a suliban is nehezen kötöttem barátságot. Szabályokhoz kell igazodnom (na jó, ezzel lesz a legkevesebb gond, mert amúgy sem vagyok egy nagy lázadozó) és amit nem lehet nem megemlíteni: meg kell ismernem mi az a világ, amiről eddig csak képzeletben játszottam el. Meg kell tanulnom varázsolni, boszorkánynak lenni. Egy hatalmas sóhaj szaladt ki a számon és egy percre megtorpantam. Megigazgattam az arcomat keretező hajtincseket, ami a caplatástól az arcomhoz tapadt, majd beléptem a terembe. Első körben, majdnem elgáncsolt egy rohanó srác, akit egy alacsonyabb társa követett. Felvontam a szemöldökömet és úgy néztem utánuk, ahogy nevetve végigrohantak a folyosón. Ekkor, ahogy jobban körülnéztem ráeszméltem, hogy halvány lila fogalmam sincs merre kell tovább haladnom.
|
|
|
|
|
Palotás Polli
INAKTÍV
Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
|
Vizsnyiczky Heléna Sára ~ and it is not~Nagyon izgatottan várta ezt a kis közös programot, elvégre nem minden nap fon az ember virágkoszorút Sárival. Meg amúgy sem szokása ez a legtöbb embernek. Többször azon kapta magát, hogy órán is a délutáni programjukra gondol. Mostanában elég jól alakulnak az emberi kapcsolatai az iskolában, pedig az első pár hétben nem úgy tűnt, hogy képes lesz beilleszkedni. Sosem volt még korábban más barátnője, csak a kishúga, így neki is nehezére esett megtanulni a megfelelő kommunikációt a korosztályával, sőt még annál idősebbekkel is.
Ám Sárinak a megbeszélt időpont után még elég sokkal sincs semmi nyoma. Egy ideig még nem is aggódott, mert nagyon jól lekötötte magát a virágfélék megszámolásával, amivel dolgozni tudnak, viszont egy idő után aggodalom fogta el. Mondott valami rosszat tegnap este, ami miatt már meggondolta magát és nem is akar vele lógni? Az nem lehet, hogy direkt átverte, hogy itt álljon, amíg ők jól érzik magukat a klubhelyiségben – nélküle? Pedig ő nem olyannak tűnt, még zongorázik is! Néha titkon figyeli is az ujjait, hogy mennyivel hosszabbak az övéinél. Csak remélni tudja, hogy neki is ilyen keze lesz egy szép napon.
Amíg várakozik, úgy dönt, hogy a közelben megy egy kört, hogy megnézze van-e valahol olyan virág, ami az általa kinézett részen esetleg nem nő. Valami nagyon különleges, nagyon színes, nagy virágú darabra vágyik, ami a koszorújuk dísze lehet középen, akárcsak egy drágakő. Ezzel már sikerült annyira lekötnie a figyelmét, hogy ne gondoljon a katasztrófa forgatókönyvekre, így Sári köszönését meghallva mosolyogva fordul a hang irányába. – SÁRI! – Kiáltja a lány nevét, talán egy kicsit túlzottan is nagy lelkesedéssel, közben kezei a mellkasa előtt legyezik a levegőt örömében. Nagy kő esett le a csöpp szívéről, hát tényleg eljött! Hatalmas örömét azonban gyorsan letöri a lány sérült bokája. – Óóó… jaj. Mi történt? – Hirtelen képes váltogatni az érzéseit, azoknak az embereknek az érzéseit, akiket kedvel rendkívül könnyen érzi át. – Biztos, hogy így is…? Tudod, nem fáj meg ilyenek? – Kérdi még mindig a fásli felé pillantgatva. Nem is tudja, hogy hogyan tudna segíteni, nem gyógyító meg ilyenek. Nem is Elsa, hogy gyorsan lehűtse a fájdalmat. Lassan, a lány tempójához alkalmazkodva indul meg a cuccai irányába, ahol a legtöbb virágot találta. – Még sosem, de mindig is akartam. Pannával láttunk egy mesét, amiben az egyik lány fején ilyen volt, de anyuék nem engedték levágni a virágokat a kertben. – Meséli csalódottsággal a hangjában. Pedig mennyi szép tulipán meg nárcisz nyílt a kertjükben azon a tavaszon, amikor ezt eltervezték. Ráadásul ezek minden évben újra nőnek. – Panna haján megtanultam fonni, remélem ezt sem nehezebb. – Csipogja tovább. Nagyon szeret mindenkinek a húgáról beszélni, mindenről eszébe jut, hogy neki is tetszene. – Tudod minek van a legjobb virága? – Kérdi lelkesedéssel a hangjában. Tavaly nyáron nőtt ki véletlenül a kertjükben egy, ami elkallódott ültetéskor, az volt az első és utolsó alkalom, hogy találkozott ilyennel. – A fokhagymának. Ilyen magas a szára – mutat lefelé kábé fél méter magasra- és ilyen lila meg nagyon sok kicsi virágból lesz egy nagy kerek fej. Annyira szép, abból olyat lehetne fonni. – Magyarázza csacsogó hangon, s ahogy elképzeli kezeit az álla alatt összekulcsolja, arcára pedig ismét széles mosoly ül ki. Egészen biztos benne, hogy Sári is szerette volna látni.
|
|
|
|
|
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV
Meg/is/merni
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
|
Dobro pozhalovat' v etot mir! | ¤
A múltkori csúnya lebukás után azért igyekeztem betartani azt, amit Ambrózy prof mondott: segíteni a tanároknak. Természetesen főleg Keserű tanár úrnak, hiszen nem csak a tanársegédje vagyok, és nem csak ő a házvezetőm, de szó ami szó, őt tartom a leghelyesebbnek a tanári karból - igen, Ambózy most visszacsúszott a második helyre, amiért kihallgatta a magánbeszélgetésünket Odettal. Szóval amikor a szertárban éppen segítettem kedvenc házvezetőmnek, akkor kapta meg a levelet az új lányról. Én meg szó se szó, máris jelentkeztem a pozícióra, hogy megmutassam neki a klubhelyiséget, és kedvesen mosolyogjak rá bátorításképp. Igazából ezen túl nem nagyon tudtam mi a feladatom, de ameddig Keserű prof büszke rám, addig megéri.
Lábamat kapkodva szeltem lefelé kettesével a lépcsőket. Természetesen tanítás közepén kellett befutnia a vonatnak, és nekem ott kellett hagynom Fisher tanárnőt. S habár ő nem ellenkezett, én igen. A Káros szerekből tavaly is Kiváló minősítést kaptam, idén se szándékoztam ennél rosszabbul végezni.
Végül csak megtaláltam a lányt - nem volt nagyon nehéz, az egyedüli ember, aki értetlen nagy szemekkel méregeti a Bejárati csarnokot -, és zilált kinézettel bár, de megérkeztem elé.
- Szia, Róza ugye? Én Darya vagyok. Szintén levitás. Én fogom megmutatni neked a klubhelyiséget. Mi kékek olyanok vagyunk mint egy nagy család, imádni fogod köztünk, ne aggódj - daráltam le neki szinte egy szússzra, mely után rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez volt a helyes indítás, de senki nem mondhatja azt sem, hogy nem voltam elég lelkes. - Gyere, erre megyünk fel a lépcsőn. Mindent be tudtál vásárolni a listáról? Kicsit nehéz lehetett így, hogy év közben érkeztél, de tudok egy remek könyvesboltot a faluban, ha valamid hiányozna - soroltam tovább, és közben figyeltem rá, hogy véletlenül se maradjon le tőlem a lány. Nem azt akartam mutatni, hogy én vagyok a valaki, hanem hogy egy barát vagyok. Egyenrangú vele.
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
A rohangálós páros után hirtelen elém termett hiperaktív lány szavait minden megmaradt energiámmal próbáltam értelmezni. Főleg, hogy erős akcentussal beszélt, amiből, a nevéből és a hófehér bőréből arra következtettem, hogy orosz. Jó pár évvel idősebb volt nálam és látszott mennyire a helyén van itt. Ahogy beszélt a helyről, a csípőből feltett kérdések és ahogy engem, mint újoncot kezelt csakis arról árulkodott, hogy ő nem csak egy szobanövény. Kedves volt, szép és mosolygós, ami miatt egy reménysugár költözött belém. Ha mások is ilyen befogadóak, csak sikerül találni itt barátokat. Kicsit jobban kihúztam magamat és visszamosolyogtam rá. - Igen, Róza vagyok. - bólintottam. - Köszönöm, hogy ilyen segítőkész vagy! Őszintén szólva, teljesen elveszettnek éreztem magamat már az első lépéssel. - mondtam, még mindig kicsit távolságtartóan, hiszen mégsem egy korosztály voltunk. Ahogy beszéltem, egy arra járó ember odaintett neki és a lány, pontosabban Darya széles mosollyal visszaintegetett. Újra felém fordult és nagy szemeivel arra várhatott, hogy mondok e még valamit. Gyorsan megszólaltam, mielőtt az egész Háború és béke kibukna belőle. - A listáról sikerült mindent beszerezni, de az a könyvesbolt érdekelne - csillant fel a szemem. - Te szoktál olvasni Darya?
|
|
|
|
|
Havas-Mezei Margaréta
Egyetemi hallgató, Végzett Diák
Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 307
Összes hsz: 556
|
Lucas
... egyedüli csendben ... A sötétség, engem minden nyomasztó és kellemetlen érzése ellenére, vonzz. Apámmal sokszor álltunk az erkélyen, figyeltük a csillagokat, már amennyi látszott belőlük Pest szélén, de minket ez sosem tántorított el. A balatoni nyaralások alkalmával is esti programnak volt feljegyezve mindig; vacsora után kifekszünk a pokrócra és fürkésszük az eget. Tippeltünk a csillagképekre, majd rákerestünk az interneten, hogy melyikünknek van vajon igaza, hullócsillagokat kerestünk és vártuk őket. Hajnalig képesek lettünk volna elszórakoztatni egymást a nagyobbnál nagyobb hibáinkkal, mert a egyikünk csillagászati tudása sem mondható még elégségesnek sem, de anya mindig szólt éjfél körül, hogy ideje bemenni. Vidáman pakoltunk össze, mert tudtuk, hogy következő nap ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, amikor pedig hazaérünk, az erkély ugyanott vár.
Arcomat nem fordítom el a fel-felbukkanó csillagokról, halvány mosoly játszik ajkaimon az emlékre. Szerettem az ilyesmit, és még most is szeretem, de már egyedül kell űznöm. Talán nem is tudnám már mással. Elindítom a mozdulatot, hogy szememet ne kelljen elszakítanom az égről fejem nem mozdul, hátra szeretnék dőlni és elképzelni, hogy a Balatonon vagyok, de hátam mögött reccsen meg egy deszka. Megmerevedek.
Kezemet emelem fel sután, alig emelem el térdemről azokat, hogy intsek neki. Félve sandítok oldalra, a srác cipőjét bámulom, amikor elhangzik a kérdés. Bátortalanul bólintok egyet, pár másodperc múlva tudatosul bennem, hogy valószínűleg nem látja, így egy halk igen is elhagyja ajkaimat. Nem szabad nemet mondanom. Ez a helyes út, és biztos vagyok abban, hogy apám büszke lenne, amiért most nem húzódok vissza a csigaházamba. Pedig az lenne a legjobb, főleg...
Felkapom fejemet, ujjaim erősebben szorítanak rá a cigarettára. A füves lány. Szinte már rémült tekintettel fordítom felé fejemet, hogy láthassam az arcát, ha már hangja alapján nemigen ment a beazonosítás. A felismerés a semmiből jön. Alsó ajkamra harapok, elkapom róla tekintetemet, az alattunk elterülő vizet figyelem, aprót bólintok ismét, mielőtt megszólalnék.
- Mar... Margaréta - hangom ismét halk, és nem merek ránézni. Zavarban vagyok a tudattól, hogy egy olyan srác ül mellettem, akivel már találkoztam, és aki emlékszik rám. Akire én is emlékszem. - Lucas, igaz? - magamtól kérdezem leginkább, a szavakat magam elé motyogom. Tudom, hogyha nappal lenne, egyértelműen látszódna zavarom, és az apró pír is arcomon. Pótcselekvésként nyomom el egy deszka oldalán a csikket, amit egy repedésbe teszek, nehogy elfújja a szél. De ez csak időhúzás, ami mégis túl rövidre sikerül.
- Én... - oldalra sandítok. A kedves arcot fürkészem, amin nem látszik rosszallás, egyszerűen a meglepettség maximum, amiért itt és most találkozunk újra. - Bocsánat.
|
|
|
|
|
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV
Meg/is/merni
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
|
Dobro pozhalovat' v etot mir! | ¤
Amint a szőke hajú elé pattantam, elkezdtem sorolni a dolgokat, amik csak az agyamba tolultak. Soha nem voltam igazi elsős, így ahhoz se értettem hogy kell valakit rendesen köszönteni. Mikor harmadévben becsöppentem a varázsvilágba senki nem jött elém, hogy eligazgasson, vagy megkérdezze egyáltalán hogy a jó palacsintába kerültem oda ilyenkor. De az jó orosz hon. Ott kemények az emberek, és neked is annak kell lenni.
- Igazán nincs mit. Legalább kilóghattam óráról. - Ahogy kimondtam, elkezdett égni a torkom. Hát mekkora hazugság volt ez, csoda, hogy a lábam nem esett át a fejemen... - Ne aggódj, mindenki így érzi magát első évben. Majd hozzászoksz - mosolyogtam rá bátorításképp. Közben elment mellettem Masa. Ő volt az első barátom itt Bagolykőn, és mindenféle pletyka ellenére is imádtam.
- Ő is hozzánk jár, majd megismerkedsz vele - osztottam meg Rózával a mellékes infót. Hogy a lány pontosan mit keresett a folyosón, arról majd később akartam kikérdezni.
Könyv vezet a levitás szívéhez. Ez egy örök igazság. És ezt én is pontosan tudtam ezt. - Persze. Sőt, a levita körleteiben található egy Titkos könyvtár rengeteg regénnyel - vontam fel egy pillanatra a szemöldököm, amolyan "na ehhez mit szólsz" stílusban.
- Itt elmegyünk balra - irányítottam a szöszit. - Megvan már az órarended? Itt megyünk el például az Átváltoztatás tanterem mellett. Tánya jó arc. Nem szereti, ha magázzák, mert még nagyon fiatal - zúdítottam rá a többi információt is a lányra, hátha valami benne is marad a fejében. Aztán megálltam egy hatalmas szfinx szobor előtt. - Egy kérdést fog feltenni nekünk, amire tudnunk kell a választ. Meg akarod próbálni? - kérdeztem, és arrébb lépem egy apró lépést.
|
|
|
|
|
Niadra
INAKTÍV
Sarah Sawyer
RPG hsz: 51
Összes hsz: 65
|
 Teljesen jogos lehetne a kérdés, hogy miért nem néz inkább a lába elé, mintsem idegen férfiakat lök fel vagy inkább pattan le róluk. Merthogy hiába tántorodik meg Ruben, azért még mindig nagyobb az ellenállása, tehát amikor ő a biztonság kedvéért hátrál egy lépést, a lány egyenesen megküzd azért a fránya egyensúlyáért.
- Nem kell gorombának lenned, egyszerűen mással voltam elfoglalva, ahogy láthatóan te is - teljesen ártatlanul válaszol, még vállát is megvonja, hangjából semmiféle felháborodás vagy leszidás nem hallik ki. Ez nem csak azért van, mert egyébként ő okozta a karamboljukat, hanem azért is, mert végtelenül türelmes és naiv, nem valószínű, hogy valaha is ráripakodna bárkire csak úgy. Nem kizárt, de előbb válik flegmatikussá, mintsem bunkóvá, a férfival ellentétben. - Különben is bocsánatot kértem, ennél többet nem tehetek - és milyen igaza van! Kár, hogy ez senkit sem vigasztal jelen helyzetben. Utólag kár azon sírni, mi lett volna, ha...
Meg hát mire odajutnának, hogy ezen vekengjenek, Niadra már rég a telefonnal van elfoglalva, amit ezidáig - gáz vagy sem - sohasem látott. Egyelőre az itteni varázsló szokásokkal próbál azonosulni, képtelen még a muglikkal is felzárkózni, ráadásul Odett sohasem mesélte neki, hogy ilyen különös szerkezeteket is használnak. - Hát biztos, hogy nagyobb dobozban, mint ez a tefelon vagy mi. Mondd csak, hol lehet ilyet szerezni és mit tud? - annak ellenére, hogy Ruben kimondottan ellenséges vele, nem veszi magára a dolgot, ugyanolyan érdeklődő és kíváncsian pislog a colosra. - Miért használnak varázslók mugli dolgokat? És miért működik? Hogyan? - ha még elöl lenne és nem rejtette volna el a férfi, bizonyára mutogatna és alaposan szemügyre venné. Hogyisne, életében nem hallott még a térerőről és a wifiről, a mobilnetről már nem is beszélve, neki ez még annál is érthetetlenebb, mint Zina esetében a hot dog volt. Azt legalább meg tudta tippelni, hogy micsoda - még ha rosszul is -, de ez a világító akármi teljesen kifog rajta.
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Igaz, hogy Daryanak nyomós oka volt arra, hogy most ellógjon óráról, azonban a gondolat felvetette bennem a kérdést: Mi a büntetése itt annak a diáknak, aki igazolatlanul lóg óráról? Aztán hirtelen egy titkos könyvtárra tért ki és én máris ráharaptam. - Titkos Könyvtár? - kérdeztem vissza. - Arról szeretnék többet is tudni! Hogyan juthatok el oda? Gondolom vannak ott ritka kötetek is, ha maga a könyvtár titkos? De ez nem valamiféle elzárt szekció, igaz? - nem hiszem, hogy a beilleszkedésben az segítene, ha máris valamilyen hülyeségbe keverednék. Igaz, Darya cseppet sem úgy tűnt, mint aki szórakozna velem. Igaz, sosem tudtam kiben lehet megbízni és kiben nem. Nem véletlen, hogy a korábbi általam hitt barátságok végén is csak egyedül maradtam. És akkor anyámról és a bizalmi problémáimról már nem is beszélek... Na mindegy is, koncentrálnom a jelenlegi problémámra kell! A rohamosan közeledő vizsgaidőszak, olyan tárgyakból, amiről még egy héttel ezelőttig nem is hallottam. Közben folyamatosan követtem Darya lépteit és füleltem minden szavára magamba szívva az információkat. - Megvan az órarendem, habár sokat nem mond egyelőre - töprengtem. - Van egy hónapom megtanulni a félév anyagát, ami nem vészes. Inkább az nehezíti meg, hogy eddig azt hittem mindez csak mese. - mondtam folyamatosan a folyosót pásztázva. - Erre most itt van, a valóságban. Az is a valóság volt, amikor a könyvek maguktól lekúsztak a polcról és lebegni kezdtek körülöttem. Nem tudtam, hogy az érzelmi hullám miatt volt e... - gondolkodtam hangosan, majd elharaptam a mondat végét. Látszik, hogy hangos gondolkodásba kezdtem. Pont eszembe jutott az is, amit inkább elfelejtenék. Lassan megráztam a fejem és átgondolva folytattam - Ahogy tudatosult bennem, hogy én csinálom, máris tudni akartam, hogyan tudom megtanulni kezelni és rögtön mindent tudni akartam a varázslásról - nevettem zavartan. - Zseniálisnak érzem ezt az egészet és ezt a helyet! - mondtam nagy szemekkel végigmérve a szfinx szobrot. Aprónak éreztem magunkat, ahogy álltunk előtte. Amikor Darya azt mondta, hogy a szobor kérdezni fog már emg sem lepődtem, csak annyit suttogtam - Menő... - mosolyogva felnéztem a lányra, amíg ő beszélt. - Hallani szeretném a kérdést, persze! Jöhet! - fontam karba a kezemet bármire felkészülve.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Nathaniel - Köszi, jól esik, hogy ezt mondod. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy ideális környezetet biztosítsak számára - tekintettem a fiúra, miközben ajkam mosolyra húzódott. Még sosem kerültem ilyen helyzetbe, de bíztam benne, hogy helyt állok majd minden téren, már ami a gyámságot illeti. Alex egyébként is nagyon szimpatikus volt nekem, az pedig szerencsés véletlen volt, a rossz élménye ellenére is, hogy jó helyen volt jó időben. Ha aznap nem látogattam volna el arra a bizonyos helyszínre, akkor nem történt volna meg köztünk az a beszélgetés, plusz ki tudja, milyen sorsra jutott volna. Amiket mesélt, azok alapján nem igazán láttam volna más kiutat a helyzetből. Ez az új élethelyzet viszont nekem is és neki is pozitívum volt, egyébként is eléggé egyedül éreztem magam abban a nagy lakásban. Persze ott volt a macskám, de vele ugye nem igazán tudtam beszélgetni, meg közös tevékenységeket végezni. Jelen pillanatban úgy éreztem, hogy egy új élet nyílt meg előttem új lehetőségekkel. Nagyon felnéztem Nathaniel-re, mert valahogy a velem való kommunikáció során mindig előtérbe került a pozitív, optimista oldala, amely rám is rendkívül jótékony hatással volt.
- Nincs mit. Persze, csak akkor mondom el, hogy mit álmodtam meg veled kapcsolatban, ha sor kerülne erre, ha nyitott leszel rá. Ha inkább nem akarod hallani, akkor azt tiszteletben tartom - tettem hozzá gyorsan, nehogy azt higgye, hogy mindenképp fel akarom világosítani a jövőjével kapcsolatban. Persze, ha valami élet-halál helyzetről lenne szó, akkor nyilván megmondanám neki, hogy komoly a dolog, de akkor is rá hagynám a döntést, hogy szeretné-e hallani a részleteket.
- Ez remekül hangzik! Tényleg megtennéd? Oltári nagy segítség lenne! - hálálkodtam neki lelkesen. Mindig is tudtam róla, hogy nagyon segítőkész ember, ráadásul nagyszerű ötletei voltak. Örültem, hogy így támogatta az elképzeléseimet, természetesen rám is mindig számíthatott, ha neki lett volna szüksége segítségre, de ezt mondanom sem kellett, hiszen nagyon jól tudta.
- Milyen marketinges megoldásra gondoltál? - kérdeztem tőle kíváncsian, miközben teljes testemmel feléje fordultam jelezve, hogy nagyon is figyelek rá.
|
|
|
|
|
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos
HeRNik | naGIGÁThor
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1267
|
Darya és Odett
modern pletykafészkek Igazán sajnálja, hogy épp Darya-t kell büntetnie, pedig eddig még sohasem lehetett panasza a teljesítményére. Talán ezért is döbbenti meg, hogy ahelyett, hogy kért volna még egy plusz lapot és tulajdonképpen írt volna egy könyvet dolgozat helyett, inkább csevegésre adta a fejét. Már épp nyitná a száját, hogy válaszoljon, mikor Odett magához ragadja a szót és egyértelműen arra játszik, hogy jól jöjjenek ki a dologból. A provokációra csak felvonja fél szemöldökét, hiszen, ha valakinek, neki aztán végképp nincs félnivalója.
- Nem vagyok ideges, de miután az egész dolgozatot végigbeszélgettétek, talán nem meglepő, hogy meguntam a végére - azt már nem teszi hozzá, hogy ezáltal hagyta őket végigszenvedni az egészet, válaszokkal és gondolatokkal - bár azok csak Daryat gyötrik, a navinés különösen jól megvan nélkülük -, most pedig elveszi az egészet. Sohasem volt egy rigorózus, begyöpösödött ember, de ami sok, az sok. - Darya, arra kértelek, hogy hagyd abba. Ha most leteszed a tollat, még átgondolom, hogy azonnal trollt adjak, vagy egyáltalán elolvassam-e, amit írtál - figyelmen kívül hagyja szőke barátosnéját, hadd parádézzon magának, közben kinyújtja kezét, hogy a papírt egyenesen bele lehessen tenni. Azon túl, hogy könnyen beszélhetne súgásról, ami tökéletes indoka a buktatásnak, egy dolgozat közben zavarta a többieket és bontotta a rendet. Kell ennél több egy rossz jegyhez? Ha ennyire igyekeznek, még pontot is vonhat tőlük, ilyesmivel nem fukarkodik.
A fenekes megjegyzésre nem reagál először, csak megcsóválja fejét, amikor pedig Odett szándékosan tovább provokálja, akkor telik csak be nála igazán a pohár. Viselkedhetne olyan felnőttesen, mint levitás bűntársa, de akkor nyilván nem az Angyal lányról beszélgetnénk.
- Mielőtt belemerülnénk az én magánéletembe, gondolom nem kell emlékeztesselek arra, hogy mindennemű tanár-diák kapcsolat tiltott. Bizonyára meglepődnél, ha azt mondanám, tudok rólad egy s mást. Az láthatóan nem érdekel, veled mi lesz, de magaddal rántanál mást is? - hangja nem fenyegető, inkább csak végtelenül békés és laza. Merthogy jelenthetné Őt és Volkov-ot - attól függetlenül, hogy nyilvánvalóan nem teszi majd meg a férfival való jó viszonyának tükrében -, nem kéne különösebben erőlködnie. Szemöldökei megemelkednek, s keresztbe fonja karjait. Oh, sweet summer child, you have a problem here.
|
|
|
|
|
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV
Meg/is/merni
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
|
Dobro pozhalovat' v etot mir! | ¤
Elmosolyodtam oldalasan a lány kitörő reakciójára. Hát persze, hogy a könyvtárról akar megtudni többet. - Nyugi, majd megmutatom. Ott van a klubhelyiségünk alatt. Csak az találja meg, aki tudja mit keressen. Éppen ezért csak a levitások tudnak róla. Értetted? - nyomatékosította a lány felé nézve. Nem hiába olyan szép az a hely. Akik tőlünk járnak le, mind nagy becsben tartják a helyet, nem úgy, mint az iskolakönyvtárat. Ráadásul ott amúgy is kerülendő ember tartózkodik a nap legtöbb órájában. Otets.
Tovább menetelek, és közben hallgatom a lány áradozását. Jó megint olyan emberrel találkozni, aki nem veszi általánosnak a varázslást. Az aranyvérűek például kifejezetten idegesítőek tudnak lenni a nagy képükkel, mert ők ebbe nőttek fel. És sokkal egyszerűbb a varázslat, de láttad már, és tudod hogy sikerülni fog.
- Hidd el, könnyen belejössz. Ha szeretnéd korrepetálhatlak a szabad óráimban. Nem biztos, hogy mindenre tökéletesen emlékszem, de az alapokhoz elég lesz azt hiszem. Meg a tanárokhoz is fordulhatsz jobb esetben - magyarázom tovább. Majd azért ránézek arra az órarendre, és adok pár tippet arról, kivel érdemes szóba állni, és kivel nem.
- Nyugi, tőled valami egyszerűt fog kérdezni. Ahogy fejlődsz, úgy nehezednek majd. Állj pontosan... - fogtam meg a lány karját, és állítottam be a Szfinx elé. Lehet, hogy elsőre kicsit ijesztő lehet felnézni a hatalmas, feléd tornyosuló madárfélére, de idővel hozzászokik az ember.
- A fa borítás erős belsőt rejt, melyet mugli szem nem lel. Lángja-fénye robban, ha mestere ott van. Mi az? - mondta ki egy furcsa hang. Úgy szólt, mintha a fejekbe hatolt volna, de valójában a körülállók is mind hallhatták volna. Éppen ezért tudta volna megfejteni Darya is a rejtvényt, de hagyni akarta, hogy Róza érvényesüljön most.
|
|
|
|
|
Kiss-Herczeg Domonkos
KARANTÉN
#Királykondor
RPG hsz: 114
Összes hsz: 241
|
Villámok hada uralta az éjszakátAz ajtó hangos robajjal csapódik be, feketéi megállapodnak a nehéz faszerkezeten, ami könyörtelenül elvágta őt a féktelen szabadságot hirdető vihartól. Egy-egy hangosabb dörrenésbe beledobbant a szíve is, ahogy a félelemmel vegyes áhítat végigszánkázott a testén, libabőrt hagyva maga után. Olyan természetes égi szimfónia ez, amit nehéz újrakomponálni, a legnagyobb mestereknek is és minduntalan az összes ezzel próbálkozik. Ők se voltak különbek. Domi volt a vihar, míg Teó a napfény, ami utat tört magának a felhők sötét szövetén, beragyogva a tájat. Mára csak a néma vihar maradt, semmi más.
Valahova Tánya mögé függeszti feketéit, rezzenéstelen arccal várva az elkerülhetetlen ítéletet. A fókusza mezsgyéjén látja, érzi a szúrós tekintetet, a csalódottságot. Hallja, hallotta az ostorcsapásként maró szavakat, amik meg akarják remegtetni a lelkét, de valahol mégis elveszik az érdektelenség sűrű mocsarában. Hónapok óta talán ez az első őszinte és normális reakció, amit kiváltott bárkiből is. Akarva-akaratlanul keresi a bajt, mégsem neheztel rá soha senki, csupán egy sajnálkozó mosollyal legyintenek és mennek tovább. Mondván szegény gyerek nem tudja mit csinál. Pedig talán tudja. Talán csak így kiált valakiért, bárkiért, hogy segítsen neki visszatalálni a helyes útra, a saját útjára. Talán nem is kér segítséget. Talán ő maga sem tudja...
- Nem tudom - von vállat mellé, miközben lehajtja a fejét. A kapucni jótékonyan az arcába hullik, eltakarva előle félig az egész világot, és a világ elől önmagát. Nem számít, hogy ki volt az, nem is érdekli. Csakis azt kapta, amit megérdemelt. Se többet, se kevesebbet. A rajta éktelenkedő sebek csakis a saját igazát bizonyítják.
Dom, te is tudod, hogy ez nem helyes.
Az ádámcsutkája megemelkedik, majd visszasüllyed a helyére, ahogy nyel egyet. Lehajtott fejjel hallgatja Tányát, a szavak, a hang kitölti az elméje zugait, kitaszítva onnan pár röpke pillanatra minden mást, ami börtönbe zárja önmagát. Egy halovány mosoly árnyéka suhan át a történet végén az arcán. Bólint egyet, majd az elsőt követi néhány apróbb, hasonló mozdulat.
Érti. Érti és köszöni.
|
|
|
|
|
Viviana Burton
INAKTÍV
RPG hsz: 9
Összes hsz: 14
|
Alexander
as Viviana | when the sun goes downA lemenő napnak már jóval kevesebb ereje van, mint déli, égen terpeszkedő állapotának, így csak enyhén hunyorogva figyeli a narancsos-rózsaszínes csíkokat a horizonton. Bár nem ártana tanulnia, amit legfőképp otthon tehetne meg testvérével együtt, mégis arra ösztökélte bátyját, hogy inkább feküdjenek ki a rétre és gyönyörködjenek a nap ezen szakában. Tudja, hogy egy festői látkép megihletheti testvérét, ráadásul külön házba kerülésüknek köszönhetően a közösen töltött idejük is jócskán megcsappant. Szüksége van Alexanderre akkor, amikor odabent minden összekuszálódik. Most, ahogy itt hevernek a hűvös fűben, a fejében állandóan suttogó hangok elcsendesednek, s hagyják, hogy kiélvezze ezeket a perceket.
- Nekem is - halványan elmosolyodik, miközben oldalra dönti fejét, egyenesen Alexanderre nézve. Ujjai könnyeden játszadoznak a fiú rövid fürtjeivel, miközben tekintetük találkozik. Mikor kisebbek voltak is, mindig kifeküdtek a fűbe, pont ugyanígy és csak némán, mégis többet mondva ezer szónál, hevertek kint órákig, s még azt sem vették észre, mikor az ég hirtelen beborult. Csak a zuhogó eső, s a vele járó éktelen égzengés rázta fel őket, hogy végül csurom vizesen, nevetve érjenek be a házba.
- Egyelőre még különös minden - az új környezet, a társaságba való visszatérés egyiküknek sem könnyű, a rendszeres harcok a fénybe kerülésért pedig csak még inkább megnehezítik az amúgy sem könnyű helyzetet. Domenico az, akivel Vivi mindezt megbeszélheti, s aki atyai gondoskodással vonja magához, hogy haját simogatva tanácsokat suttogjon füleibe. Nélküle nagyon nehéz lenne, hisz Bogiról még jószerével gondoskodniuk kell, Anna túlontúl makacs, Rachel meg egyszerűen harsány és megbízhatatlan. A férfi jelenléte az, ami még egyben tartja, ebben biztos. - Annával sokat veszekszünk mostanság. Neked nem mond semmit? - Alex jól ismeri mindannyiukat, talán ő tud segíteni abban, hogy megbékéljenek, már ha ez egyáltalán lehetséges.
|
|
|
|
|
Lucas M. Deighton
INAKTÍV
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
|
MargarétaMivel engedélyt kaptam, nem is ácsorogtam tovább, pár mozdulattal lehuppantam a lány mellé törökülésbe, majd sikerült őt beazonosítanom. S ugyan a nevében nem voltam egészen biztos, arra azért homályosan emlékeztem, hogy ő volt az, aki megkínált a parkban egy szál füves mámorral, s mivel elég vacak kedvem volt, elfogadtam. Közösen szívtunk, viszonylag elég sokat dumáltunk, vagy épp bámultuk a csillagokat, s valahogy akkor ott rám tört az érzés, hogy milyen jó lenne őt megcsókolni. Meg is próbáltam, de arra már nem emlékszem, hogy sikerült-e, csak arra, hogy felpattant és elhúzta a csíkot mellőlem, mondhatnám azt is, hogy magamra hagyott, vagy pofára ejtett. Vagy nem is tudom, nem nagyon emlékszem rá, hogy pontosan mi történt, csak azt tudtam, hogy kicsit ciki a dolog. Most viszont, hogy rájöttem, ő ücsörög a stégen, már nem viszakozhattam, nem mintha menekülni akartam volna, csak tényleg fura volt a helyzet. Ennek ellenére azért csak szóval tartottam, bár ő meglehetősen határozatlannak tűnt, mintha egy kicsit zavarban lett volna.
- Margaréta, hát persze. Bocs, csak elég ramaty a névmemóriám, az egyik tanáromat meg Maggienek hívták, szóval általában az ő neve ugrik be elsőre - ezt a többletinfót fogalmam sincs, hogy miért osztottam meg vele, de lehet csak azért, mert magam is zavarban voltam kissé a közös füstölős kis múltunk miatt. Ki tudja, miket gondolhatott rólam, lehet, hogy ezért volt most is olyan visszafogott.
- Aha, Lucas, látod, a te memóriád jó - mondtam nevetve, ezzel próbáltam oldani a feszültséget. Feltűnt közben, hogy elnyomta a cigit, amit nem igazán értettem, hisz engem nem igazán zavart az, hogy füstöl, akár még adhatott is volna belőle, mint a régi szép időkben. Aztán feltűnt, hogy készül valamire, mintha mondani akarna valamit, én meg nem akartam megzavarna, így csak kíváncsian pillantottam felé, hogy a felhők mögül előbukkanó Hold fényében azért láthassak valamit az arcából.
- Miért? Jah, hogy azért, emlékszem már. Nem kell bocsánatot kérned, inkább én kérek elnézést, ha nyomulósnak tűntem, pedig nem vagyok. Meg azt se tudom, mi ütött belém, lehet a fű volt az oka, nem szoktam szívni - vallottam be, hisz anyámék miatt nagyon is ellene voltam mindenféle bódító szernek. Ott a parkban valamiért mégis ráfanyalodtam. Most meg, miközben magam is magyarázkodni kezdtem Margarétának, rájöttem, hogy ha túl sokat dumálok, akkor talán félreérti, vagy megsértődik. Pedig nem akartam megsérteni, meg nem mintha ne lett volna szép lány, de ott és abban a pillanatban nem hiszem, hogy ez vezérelt. Lehet, hogy csak ki akart kapcsolni az agyam, hogy elfelejtsem a sok baromságot, vagy talán szeretetre vágytam, igen, lehet. De így utólag átgondolva, lehet hogy ráhoztam a parát , vagy talán tényleg túl nyomulósnak tűnhettem.
- Szóval jah, igazából nem tudom, hogy viselkedtem, mert nem igen rémlik, csak az, hogy felpattantál és elrohantál. Ugye nem tettem semmi gáz dolgot? - néztem rá kérdően, úgy éreztem, hogy ha most véletlen összefutottunk, akkor jó lenne ezt tisztázni. - Amúgy meg, te hogyhogy itt? Mármint, azt hittem, mugli vagy - tettem még hozzá, közben a tenyereimet hátrébb csúsztattam, s azokon megtámaszkodva kémleltem az arcát.
|
|
|
|
|
Ardai Tánya
INAKTÍV
Örök főnix
RPG hsz: 321
Összes hsz: 1300
|
Domonkos
Igazából nem volt elég jó válasz a 'nem tudom'. Felelősséggel tartozik a cselekedeteiért, és ezt meg kell tanulnia. Akkor is, ha abban a helyzetben van, amiben. Azonban mára elég lesz a másik két ügy miatt számon kérnem. Hiszen amiatt kaptam most rajta. Amiatt kezdett el már az én bőrömön is futkorászni a hideg. És amiatt kell most gyorsan a dolgok végére érnem.
A kis történetem egy pillanatra elfelejtette Domonkossal a rossz emlékeket. Láttam rajta. Végre megjelent az arcán az a kisfiús mosoly, aminek folyton ott kéne ragyognia. Szomorú, mikor egy gyermek túl korán felnő. Még szomorúbb, ha ezt rajta kívülálló okok miatt kell tennie.
- Na jó, most már ideje visszamenni a klubhelyiségbe. Vegyél egy forró fürdőt, és csak utána feküdj le, rendben? - kérdeztem egyszerre gondoskodóan és számonkérően. - Holnap pedig várlak a Házvezetőségi szobában, elmegyünk felszedni az elpöckölt csikkeidet - váltottam megint szigorúba. Lehet, hogy most érzékeny korszakban van, viszont akkor sem mehet el büntetés nélkül. Legalább a saját szemetét szedje össze. Bár meg kell vallanom, hogy igazából azt tervezem, hogy az egész réten összeszedetem vele a hulladékot, de ezt elég lesz holnap megtudnia.
- És Domonkos. A legrövidebb úton menj a klubhelyiségbe, ne tégy kitérőket - figyelmeztettem a fiút, és ezzel útnak is engedtem egy utolsó mosollyal. Nem akartam, hogy tovább maradjon ébren, mint amíg kell. És azt sem, hogy végül miattam fázzon meg mégis. Önző dolog lett volna a saját gondolataim miatt feltartani. Így inkább folytattam a körözést a csendes, kihalt kastélyban.
|
|
|
|
|
Havas-Mezei Margaréta
Egyetemi hallgató, Végzett Diák
Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 307
Összes hsz: 556
|
Alexander
... fekete hibák tömkelege ... Mindennel elmaradtam. Jelenleg itt nem csak a súlyos tananyagot kell érteni, bár az a mérvadó jelenleg. Az életben is lemaradtam, és attól tartok, hogy nem is tudok bele visszatérni sehogy, bármennyire próbálkozom is. Félek, hogy minél jobban próbálkozom, annál messzebb kerül tőlem a visszatérés lehetősége. A doktornő azt mondta, hogy normális dolog ennyire bizonytalannak lenni egy ilyen helyzet után, de nehezen fogadom el. Nem szeretem a bizonytalanságot, a biztos adott mindig támpontot. És hogy most mi a biztos? Semmi. Az égadta egy világon semmi, mert akivel osztozhatnék a gyászomon, amely lassan felemészt, több száz kilométerre tartózkodik tőlem, a leveleimet pedig kétes, hogy megkapja-e. Minden bizonytalan, még az is, hogy az elém tett könyv sorait megértem-e az órán, mert kezdek ebben is kételkedni. A tanárok megértőek és együtt érzőek velem, amiért hálás vagyok, de nem tudok figyelni rájuk, ami nem az ő hibájuk. A kedvességüket sem használhatom ki a végtelenségig, kérdés, hogy meddig tűrik a figyelmetlenségemet és a késztetést, hogy valami biztosat találhassak az életembe. Félek.
Minden félelmet mégsem tud legyőzni az ember, így amikor megkaptam a Sárkánytan ajánlott olvasmányait, rögvest tudtam, hogy melyikre fáj a fogam. Hogy melyikben vagyok biztos, hogy melyik az, ami lefoglalhatja az agyamat órákra. A könyvesboltot hamar elhagyhattam, az eladó néni sem kérdezgetett feleslegesen, eleve képtelen lettem volna felvenni a szemkontaktust, hogy megadjam neki a beszélgetés lehetőségét, így bementem, megtaláltam, kifizettem, és kijöttem. A boltból kilépve bújom az első oldalakat már. Lefelé hajtom fejemet, a könyvet teljesen magam előtt tartom, és a körülöttem lévő világ megszűnik létezni, ahogy Salmander sorait olvasom. Figyelemfelkeltő, érdekes és még tanulok is belőle, talán minimális szinten, de segíthet felzárkózni a tananyagban. Másra amúgy is képtelen vagyok.
A könyv teteje hirtelen nyomódik bele valamibe, felcsúszik rajta a lendületemtől, majd azzal tökéletes ívvel nyomódik bele arcomba. Megszeppenek, halk sikkantásféle hagyja el ajkaimat az ijedségtől, orrom nyomódik a könyv lapjai közé. Akaratlan toporgok előre még párat az el nem múló lendülettől, de amikor végre sikerül megállnom, nem merek felpillantani. A könyvet még jobban arcom köré húzom, már ha ez lehetséges, az sem érdekel, ha az orrom piros lesz tőle. Csak eltűnni szeretnék.
|
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
|
Nem tudom, hogy miért, de nem éreztem ijesztőnek vagy furának, hogy egy szobor konkrétan beszél hozzám. Sőt, elmosolyodtam. Mert ezek szerint csodák tényleg vannak. Csípőre vágtam a kezemet és azt válaszoltam: - Varázspálca. - mondtam ki egyenesen. A jelenlegi tudásommal biztos voltam benne, hogy ez a helyes válasz, aztán maximum többet fogok abban a bizonyos titkos könyvtárban görnyedni az könyvek és lexikonok felett. Már a régi könyvek illatától is megbódultam, azzal együtt egyre izgatottabb lettem. Néhány perc, ennyi kellett és mintha a mágia az egész elmémet körbefonta volna. Én, aki mindig visszahúzódó és szűkszavú, hirtelen úgy érzem sodródom és az árban amiben Daryat és a hozzánk hasonló embereket megszeretném ismerni. - A válasz legyen jó vagy sem, mit szólnál hozzá ha úgy mutatnád meg a könyvtárat, hogy pár könyvet ajánlasz egy ilyen zöldfülűnek, mint én? - vetettem fel az ötletet. Ha csak a levitások tudnak róla, teljesen egyértelművé vált számomra miért ide lettem beosztva. Ez az én házam! Valahogy nem is tudtam másra gondolni, csak arra, hogy minél több információt megtudjak a varázslásról. Főleg, ha most a válaszom nem lesz jó... A zsebemre simult a tenyerem, ahol a 11 hüvelykes, magyalból készült varázspálcám lapult. Te édes jézus! Sose gondoltam, hogy valaha ilyesmire fogok gondolni. Ha most visszamennék két hónapot az időben elmesélni az akkori énemnek ezt az egészet, azt hinné beálltam.
|
|
|
|
|
Antal Zina
INAKTÍV
Babafarkas
RPG hsz: 84
Összes hsz: 193
|
 Öröm, lelkesedés; Zina elmosolyodva bólint az engedélyre, testtartása ellazul, így már nem érzi úgy, hogy rosszban sántikálna a hallgatódzással. És a többiek ebből egy egész napot kaptak? Helyettük is örül inkább, minthogy irigykedne rájuk, vagy azon siránkozna, neki nincsenek már ilyen meglepinapjai. - Köszönöm a lehetőséget. - Érzi, mégiscsak nagyobb már, tanodás, nem előkészítős, mint a többiek a földön, és ezzel a kedvesen erőltetett komolysággal, ami a felnőttnek látszani akaró gyerekek sajátja, kihúzza magát. Még a lábait is kibogozza törökülésből, elvégre az nem eléggé nagylányos - még ha rendre látja is a felsőbbévesektől imitt-amott. - Azt hittem ilyen csak a filmekben van - kerekednek el a szemei, miközben az őszinte, de igencsak meglepett szavak kicsúsznak a száján. Visszapislog a nőre, nézik egymást, mint a madarak a kisállatkereskedésekben elhelyezett szomszédos ketrecekben, amikor átmorzéznak egymáshoz, hogy "hé, szerinted is finom a gilisztanyál?", "nem, Pablo Diego, nem feküdtem le a tesóddal". Mármint na, a madarak nem tudnak morzézni, nem csoda hogy elbeszélnek egymás mellett, de Zina és Niadra? Próbáljuk akkor meg máshogy. Mielőtt túlságosan mélyen beleivódna a nő fejébe a képzet egy bongyori ebekre nyálukat csorgató, "ay puppy, ay puppy a-ay" feliratú előkés társadalomról, megköszörüli torkát, hogy eloszlassa a kialakult félreértést. - Nooos nem is eszünk kutyákat. Disz... Azt hiszem disznóhúsból van, igen, bár ugye mivel nem boltban vettem, nem volt ráírva, hogy pontosan miből készült, így csak azt tudom, hogy általában hogyan... De a hot dog az egész kaja neve, így bucistól mindenestül, nem arra utal - és nyomatákosít - tündérbecsületszó nem arra utal, hogy kutyákat... Eh, szegény kutyák. - S megrázza a fejét. - Azt mondjuk nem tudom honnan ered a neve - emeli a szájához, hogy újabbat harapjon, ám belefagy a mozdulatba, és puhatolódzón a másik, még érintetlen hot dog felé biccent. - Meg szeretné kóstolni? - Mindeközben akaratlanul is felmerül a lányban, hogy vajon a kólához mit szólna a nő... Fekete is, pezseg is... Mondjuk oké, persze, az, hogy egy valamit nem ismer nem jelenti azt, hogy azt se tenné. Ki az aki nem hallott még ezekről?
|
|
|
|
|
