Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832510#post832510][b]Rothstein Elektra - 2021.06.09. 07:36[/b][/url]

Fakókék, bánatos szemek. Karcos bariton és teljesen ismeretlen arcvonások. Ezek azok, melyeket lát és hall, ahogy a férfi felveszi vele a kommunikáció fonalát. Szavaira hősnőnk beleegyezően bólogat párat. Igaza van. A temetőt senki sem szereti. Valószínűleg még azok sem, akiknek nem szegélyezi életútját annyi fejfa, mint amennyi neki jutott. Ezután csend borul rájuk. Az alak nem szól, csak áll mellette. Egyként nézik az arannyal rótt márványt. Mivel nincs egyedül így nem ül le a hanttal szemben álló padra. Nem húzza maga alá egyik lábát, ahogyan szokta és nem kezd el beszélni. Szótlan maradna szándéka szerint, majd távozna, ám a szokatlan tónusú, mély férfihang megtöri közmegegyezéses hallgatásuk pecsétjét. - Nekem is furcsa még kissé, hogy viselnem kell, ha jót akarok másoknak - fordítja vissza az ismeretlen felé arcát Elektra - Leveszem, csak ígérje meg, hogy nem kell gödröt ásnom magának, mert sokkot kap a látványtól - ível halvány mosolyra szép ívű ajka, majd óvatos mozdulattal hátra húzza fején a szövetet, s haját átemelve rajta, sállá alakítja a kendőt. Immár semmi sem takarja a vékony, halványuló, de még mindig tisztán látszó, arcát behálózó hegeket. Sötét szemeivel a kékeket fürkészi. Az undor vagy a rosszullét jeleit keresve bennük. Tudja jól, hogy nem szép látvány. Nem szeretné a frászt hozni a mellette állóra, sem elborzasztani. Ismét csak álldogálnak szótlanul. Utálja a kínos csöndet és ez kezd azzá válni. Szerencsére a férfi ismét megmenti és beszélni kezd. Neve hallatán hősnőnk szíve kihagy egy ütemet, ami kisvártatva egy erős dobbanással hozza be lemaradását. Tudja most már, hogy kivel áll szemben. - Rothstein Elektra - nyújt kezet, s tekintete szomorúan fénylik, ahogy a  "házvezető-helyettesi pozíció" kifejezés elhangzik. - Előttem vagy, mint saját utódod?  - kérdezi magában keserűen, ahogy szemeit le sem véve a férfi arcáról szólal meg ismét - Nem lesz könnyű dolga. Sokan szerették, bár azt mondják mindenki pótolható - beszél fejét a sír felé fordítva. - Ismerte? - kérdezi olyan lágyan, mintha kérdésében ott volna saját válasza. Úgy lehet téved, de azt gondolja, hogy ő ismerte. Már nem biztos benne. Karsára néz megint, hogy azután, míg válaszára vár, pálcájának intésével, hűséges szerelme jeleként, egyetlen szál fehér rózsát igézzen Hege sírjára. Gerincén borzongás fut végig. Egy pillanatra érezni véli a Kedves közelségét. Hátra is pillant válla fölött, s már nem csak a vörös hajú férfit látja. Vonásaiban szinte semmi ismerőset nem talál, mégis megint fájón kezd kalapálni a szíve. Ilyet csak az Ő közelében csinált. Őrültség? Talán. Mégis igaz volna? A szíve érzi, tudja az igazat mindenek felett? Elárulja majd? Meglehet. Hiba volt ide jönnie. Utálja a temetőket. Egyre jobban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832545#post832545][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.10. 08:34[/b][/url]

Ahogyan Elektra mellett ácsorgok érzem, ahogyan izgatottságom egy tinédzserfiú izgalmával kezd vetekedni. Szívem kalimpál, tenyerem izzadni kezd és még a szavam is elakad. Világos szemeim csak a „Hegedüsh Marcell Vilmos” feliratot figyelik, miközben szívem ritmikátlan dobolása zeng koponyámban. Szótlan nézzük ezt egyként egy jó ideig. Nem tudom, hogy mit mondhatnék Karsa-bőrben, de valami megmagyarázhatatlan nyugodtság kezd megtelepedni a hirtelen jött feszültség után. Hiszen itt van Ő. Itt áll mellettem, és most már vehetek egy felszabadult, mély lélegzetet, hiszen látom, hogy jól van. Mármint… a helyzethez képest. Rudolf merengője ugyan adott egy kis irányvonalat, hogy miben is ügyködik a két szívemnek kedves nő, ám nem ástam bele magam mélyebben. Megzavart valami és… abbahagytam. Így csupán annyit tudok, hogy nem adták/adják fel, hogy felkutassanak. Farkasházy azt javasolta, hogy gyorsan járjak az ügy végére vagy fedjem fel magam Elektra és Zsófi előtt, mert nagyon… nagyon-nagyon elszántan keresnek engem. Tanácstalan vagyok. Nem akarom veszélybe sodorni őket, de olybá tűnik, hogy ezt ők elintézik maguknak. És ezt sem hagyhatom. A hang felé fordítom idősödő, ám annál megnyugtatóbb ábrázatomat. Bal, halvány vörösszín szemöldököm a magasba reppen. Felsőtestemmel felé fordulok. Ha jót akar másoknak… ez mégis mit… jelent. Tagolódik a mondat fejemben, miközben figyelem, ahogyan a kendő távozik Elektra arcáról, és feltárja előttem hegeit. Eddig sem tetszelegtem a szószátyár szerepben, azonban most érzem, hogy jelentősen csökken a szókincsem a látványtól. Nincsen rajta undor vagy rosszullét. Csupán a mély döbbenet és egy olyasfajta aggodalom, amit ismeretlen arcán nem láthat az ember. Fejemet kezdem csóválni és a sokktól megindítom kezeimet arcának irányába, ám még mielőtt hozzáérnék tudatosul bennem mit akartam tenni. Így visszahúzom az idősödéssel járó szeplőkkel teli kézfejemet. Fejemet lehajtom.
– Ne haragudjon – csóválom meg vörös üstökömet. Nem akartam ilyen módon reagálni, de ez még mindig jobb, mintha „ismeretlenként” magamhoz ölelném és becsókolnám az összes sebhelyet, ami arcát borítja. Lassan tekintek vissza a nőre, szememben még mindig mélyreható aggodalom ül. – Megkérdezhetem, hogy mi történt? – maximum egy nemleges választ kapok, de… végig kellett volna néznem a merengőt. Ugyan rémlik belőle, hogy Rudolf mindenféle gyógykenőcsöt ad neki, de valahogy teljesen kimaradt, hogy ezekre miért is volt szükség. Ez a kétarcúság már a memóriámra is rá fog menni. Néha nem tudom, hogy Hege vagy Karsa vagyok, ezért leginkább az utóbbiként viselkedek, amikor tehetem. Tudom… csak óvatosan.
A neve hallatára lágy mosoly szánt végig megterhelt vonásaim között.
– Nagyon örülök, Elektra – a neve kiejtésére hatalmasat dobban a szívem. A fehérszín rózsára sandítok kék szemeimet összehúzva. A kérdés után bambán figyelem a szimbolikus jelentéssel bíró virágot, és összeszorult szívvel fordulok vissza a nő felé. – Nem – búgom kettőnk közé halkan. – Nem ismertem, csak – Merlinre, de furcsa ez az egész! – Részvétemet szerettem volna kifejezni. Elvégre az ő munkásságát viszem tovább – fúrom sokatmondón kékjeimet a csodás fekete szempárba. Nem tudom nem megállni, de… ne kérdezd meg, Hegedüsh. Ne döfjél mindkettőtök szívébe. Fogd vissza magad! – Ön? A kedvese? – te egy idióta vagy, Marcell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832561#post832561][b]Rothstein Elektra - 2021.06.10. 12:29[/b][/url]

Tekintetével követi a felemelkedő kezet. Arca rezzenéstelen, ám sötét szemei mélyén ott az elemző fény. Kiértékeli a mozdulatot és elhelyezi abban a képben, melyből a tökéletes bizonyosság eléréséhez már csak apró darab hiányoznak. A kérdés meglepi kissé. A drágalátos barátja nem számolt be neki teste és arca állapotáról? Szép kis szövetség az, amiben nincs információ áramlás. Sebaj. Megteszi azt, amit Rudolf kihagyott. A maga nyers és élesnyelvű módján. - Annyira erősen akartam valamit, hogy kissé túllőtem a célon érte - feleli és ahogy beszél hangja vibrál a ki nem mondott szavaktól. Mindez elkerülhető lett volna, ha nem hagyja kétségek közt gyötrődni őket. Ha megbízik bennük és tudatja, legalább azt, hogy nem esett baja és nem lett öngyilkos. Zsófia talán nem érti mit tettek velük Rudolf. Neki meglehet ez csak egy taktikai hadmozdulat sorozatnak tűnhetett. Annak ellenére milyen árat fizetett érte, meg mégis egy izgalmas játékként élet. Ezt mondta legutoljára legalábbis. Talán eszébe sem jutott, hogy ez minden csak nem játék. Rudolf taktikázásába majdnem odavesztek mindketten. Felfedte volna kártyáit a férfi, vagy hagyta volna, hogy tovább folytassák? Úgy lehet ha őt, vagy Zsófiát tették volna gyep alá, észbe kapott volna. Elektra nem akarta kivárni azt a pillanatot. Inkább kiszállt az egészből és felhagyott a kémjátszmával. Ezt kellett tennie, hogy mindkettejüket megvédje. A nő a szövetségese. Vigyáz rá, még akkor is, ha számára ez nem így tűnt. Közben a férfi letagadja, hogy ismerné saját magát. Hősnőnk lélektükrei szomorúan csillannak meg a szavak hallatán, melyeket mond ezután. - Bizonyára helyt fog állni. Aki idegenként kijön elődje sírjához, s ekkora részvétet mutat, annak minden bizonnyal jó lelke van - mondja halvány mosollyal majd gondolatban hozzáteszi - Meg ugye színésznek sem utlosó - belső hangja keserű lemondással visszhagozza parttapanul sodródó érzéseit. Nézi a rőt üstököt, a más esetben szimpatikusnak ható fizimiskát, a beszédes kék szemeket, s egyszerűen nem képes felfogni, hogy miért teszi ezt velük a vele szemben álló "Karsa". Tekintete megrebben. Ittléte során most először nem tudja elrejteni fájdalmát a férfi elől, olyan váratlanul mar belé kérdése nyomán. - Igen - bukik ki belőle az őszinte válasz - Míg élt, az voltam. Most, hogy elment, már mit számít, szeretem-e vagy sem? Hiszen elmondani úgyis csak a sírjának tudnám, ha így is volna, nem igaz? - kérdez vissza és a Kedves láthatja rajta, hogy tudja. Tudja, hogy kicsoda. Összeállt a kép, még ha a miértek homályba is vesznek egyelőre. Ez a kérdés tette teljessé a hézagos feltételezést. Hősnőnk szíve ismét kihagy és pótol néhány ütemet. Baljával nyugtatni kénytelen mellkasa kalitkájában verdeső életmadarát. Úgy várta ezt a percet, hogy bizonysságra leljen, mégis félelem járja át egész lényét. Egy szóra egy érintésre vár, hogy a Hege jelenléte igazsággá legyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832563#post832563][b]Hegedüsh Marcell - 2021.06.10. 12:49[/b][/url]

A színészkedés – mint olyan – nem feltétlen áll tőlem távol; amikor a megszokott karaktert kell hoznom, persze. Most ez kényszerhelyzet és éppen egy olyan emberrel szemben állok, aki minden, csak nem közömbös számomra. Nagyon veszélyes játékot űzök, ezzel nem tudok vitatkozni, de mindennek eljön a maga ideje, és akkor minden kártyát kiterítek az asztalra. Nem kellett volna idejönnöm. Nem kellett volna szóba elegyednem Elektrával. Veszélybe fogom sodorni őt és az egész akciót, amit már igazán nem kellene elbaltázni, ha egy mód van rá. Édes Elektrám… tekintetem mélyen fúrom sötét, örvénylő tekintetébe. Annyira erősen akart valamit. Túllőtt a célon. Mit akarhatott? Az igazságot. Mi mást, te marha? Tudhattam volna, hogy ez sem hagyja őt nyugton. Akkor már nem ő lenne. Ilyen fejlett igazságérzettel évezredenként egyszer találkozhat az ember. A gondolatra nagyot nyelek. Arcomra semlegességet próbálok varázsolni, azonban úgy érzem, hogy már késő. Elragadtak az érzelmeim, és jelenleg mindkét kezemet idegesen szorítom ökölbe magam mellett, hogy parancsolni tudjak magamnak. Tenyereim közé fognám arcát, hogy megcsókoljam, de… nem tehetem. Borzasztó ötlet volt ez. Mégsem engedem a szomorkásan csillogó lélektükröket.
Csendesen figyelem őt. Nem szólok. Ő sem szól. A szél feltámad és próbálna tündérmesébe illően egymáshoz sodorni bennünket, de csak állunk és felismerünk. Alig láthatóan kezdek bólogatni, mintha azt akarnám mondani, hogy „tudom, hogy tudod”. Sajnálom. Bizonyára ezt is tudja, de nem szólok. Ennek kell történnie, hogy később mindenki biztonságban legyen. Nem várom el, hogy megértsék. Nem várom el, hogy utána a karjaimba omoljanak, hogy mennyire vártak már engem. Az sem érdekel, ha soha többé nem szólnak hozzám, de biztonságban akarom tudni őket. Arcunk elkomorodik. Kék szemeim ide-oda cikáznak a nő sötétjei között. „Igen”, hallom a választ, amire fájdalmas, mosolyszerű grimasz suhan át egy másodperc töredéke alatt jóságos vonásaim között. Akkurátusan engedek ujjaim szorításán és teszek egy lépést a nő felé. Letekintek mellkasán pihenő kezére, majd oldalra döntött fejjel és kissé szűkített szemekkel hajolok közelebb, dörmögő karcossággal hangomban.
– Csak ez számít – halkabban intézem felé szavaimat. Lassan egyenesedek fel ismét, miközben kezeimet zsebembe dugom. Hátrálva teszek két lépést, hogy újfent tisztes távolságban találkozzon két szempárunk. – És az mennyire számít, hogy soha nem titkolnék el semmit, csak akkor, ha nyomós indokom van rá? – még mindig nem mondjuk ki, pedig már tudjuk. Szégyen, nem szégyen; sokszor tartok Elektra reakcióitól. És ez ezekben a pillanatokban sincsen másképpen. Nem tudja, nem tudhatja az egész történetet, ezért nem kergetek álmokat azzal kapcsolatban, hogy nem kapom meg a magamét tőle. Ha ad rá esélyt, akkor talán megérthetjük, hogy mi is történt az elmúlt időszakban. Igaza volt Rudolfnak; ez kell, hogy ne történjen több baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=832569#post832569][b]Rothstein Elektra - 2021.06.10. 14:06[/b][/url]

Mivégre folytassa ezt a színjátékot? Karsa közel hajol hozzá egész testében megremeg. Szavait valódi hangján hallja. Fülei becsapják, szemei elárulják, hisz könnyek gyűlnek bennük. Elfordítja fejét és a sírra nézve igyekszik megnyugodni. Ujjai pálcájára feszülnek. Szíve szerint előbb egy hatalmas pofont adna a férfinak, hogy arca hajához hasonlatossá váljon, majd úgy csókolná meg, hogy azt, míg valóban el nem távozik az élők sorából, ne felejtse. Ehelyett hűvös és visszafogott hangon szólal meg, legyőzve tajtékzó természetét. - Számítana. Mindennél többet. Ha biztos lehetnék benne, hogy ez nem csak egy újabb színjáték - finoman közelebb hajol, szép ívű ajkai lágyan mozognak, s szavai bársonypuhák, ahogy formálja őket jellegzetes hangján - Fogalmam sincs róla, hogy ki maga. Lehet az, akiért bármit megtennék, de az is, aki úgy irányítgat bennünket, akár egy játékos a sakkfigurákat - pillant sötét szemeiben ádáz fénnyel oldalvást a férfira, majd folytatja - Mondjon bármit, míg be nem bizonyítja, hogy az Egyetlen, addig számomra nem lesz más csupán egy idegen - elhúzódik a férfitól, akiben valóban kétkedik most már ténylegesen. Miféle ok lehet az, ami arra sarkallja, hogy megtagadja önmagát? Mitől akarja jobban megvédeni, mint attól, hogy férje és fia halála után azét az emberét is átélje, akibe szerelmes? Tudván, hogy majdnem követte szeretteit az első alkalommal. Nincs az a nyomós indok, ahogy fogalmazott, mely erre igazi okot adhat. Hiszen Hege tudja jól milyen elszánt és hatékony. Félelmet nem ismerő, mégis elővigyázatos jellem. Ahogyan azt is, hogy mennyi mindent kockára mer tenni az Igazságért. Érte. Elfelejtette volna talán a közös múltjukat? Meglehet. Mégsem most fogja emlékeztetni erre. Nem volna értelme. Így amint mondandója végéhez ért, úgy dönt elindul motorja felé és lányával tölti napjait. Magára hagyja ezt az embert, mert akit ő ismert Hegeként, ez az alak nem lehet. Megrázza fejét, mert úgy érzi szíve vezette félre. Belső hangján majd útközben megfeddi érte. Annyira akarta, hogy igaz legyen, hogy valószínűleg nem látott tisztán, s aki álalakban előtte állt, az nem más volt mint, Rudolf.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=838721#post838721][b]Daróczy Elizabet - 2021.10.31. 22:22[/b][/url]

Olykor jó itt lenni, ilyen kései órán. A szürkület végén, amikor lassan mindent elfed a jóleső sötét. A délutánt kint töltöttem, szükségem volt arra, hogy csend vegyen körül, hogy senki se szóljon hozzám. Azt hiszem, a temetőnél keresve se találhatok jobb helyet. A héten már sok koszorút elkészítettem, esténként lefoglaltam magam, hogy ne legyek láb alatt, és, hogy ne is unatkozzak egyedül abban a nagy házban. Az élet más lett, lassan, de biztosan változom én is. Hogy jó irányba-e? Isten csak a megmondhatója, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem, hogy egyáltalán nem lenne büszke, vagy elégedett az én Istenem arra, amit lát. Minden okkal történik.
A gondolatra mély sóhaj hagyja el ajkaimat, és felpillantva az égre, szívemben millió ki nem mondható kérdés fogalmazódik meg. Számos miért, és hogyan, és nem tudom a választ, csak azt tudom, hogy nem értek nagyon sok mindent, és, hogy valószínűleg sosem fogok megérteni nagyon sokat. Ezért is kell távol lennem, mert annyi kérdésem van, annyira sok mindent szeretnék megtudni, és mégis, félek feltenni őket. Ezért visszahúzódom a csigaházamba, és inkább lefoglalom magam, a gondolataimat. Ujjaimba már milliószor is beleszúrtak a tűlevelek, de mostanra olyan érzéketlen lettem az apró kellemetlenségre, hogy nem is veszem észre, sokszor azt se, ha egy kevés vér kiszökken, csak akkor pillantok le rendesen, mielőtt a szalagot rákötöm.
Idén nem csak a nem látogatott sírokra készítettem apró koszorúkat, hanem mindegyikre, mely a temetőben található. A közepén, nem messze az egyik padtól van egy nagyobb hely, oda táboroztam le még jó pár órával ezelőtt, rengeteg forró teával, és a koszorúkkal, és csak akkor keltem fel, amikor már mindenem zsibbadt. Ilyenkor a kész koszorúkat kivittem, elhelyeztem, majd visszatértem, hogy újabbakat készítsek. Mindegyik hasonló, azonos alapanyagokkal dolgozom, de próbálok egy-egy apró változást belevinni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének egyformák, de törekszem arra, hogy legyen mindegyik egyedi.
Az utolsó két koszorúnál már zavar a készülődő sötétség, sietek, és ebből fakadóan pontatlan is vagyok, sokszor kell visszatérnem egy-egy pontra, amiket újra elkészítek, de a tervezett időre sikerül az utolsó két koszorút is elhelyeznem, így az összepakolás már jóleső, és szerencsére gyors is, vagyis, mielőtt teljesen lefagynak az végtagjaim, hazatérhetek. Kellenek az ilyen napok is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841135#post841135][b]Seth Gareth Selwyn - 2021.12.28. 15:22[/b][/url]

Egész évben van munka a temetővel, s mostanra megszokta már, hogy hol a növények szorulnak vágása-metszésre, hol az avar vagy a hó seprésre. Megvan a maga rituáléja, amivel reggelente körbejár és napözben tesz-vesz, néha - ha nagy ritkán valaki segítségre vagy vigasztalásra szorul - szóba elegyedve látogatókkal. Többnyire azonban egyedül van, még kutyáját is gyakran apró irodájában vagy Sebbynél hagyja, mert nehéz munka közben szemmel tartani, megmagyarázni még inkább, hogy itt nem illik rohangálni vagy piszkítani. Hozzászokott ahhoz is, hogy a temető régi vagy szabad parcelláin különféle gyógynövények, gyomok vernek gyökeret és hogy mások bejárnak esetleg szedni belőle. Szemet huny az ilyenek felett, amíg a látogatók nem okoznak kárt vagy rendetlenséget, elvégre az enyészet remek táptalajt teremt, s valahol minden élő holtakból táplálkozik.
Az viszont merőben új, hogy az egyik gyűjtögető fejjel előre borul abba a bokorba, aminek az imént még lelkesen tépkedte bogyóit. Hirtelenjében nem is tudja, hova tegye a kezéből a gereblyét, szóval azzal együtt indul a fickó felé szaporán.*
- Elnézést, minden rendben?-*szólítja meg, már messzebbről, aztán ahogy a kerítéshez ér, letámasztja a szerszámot és pálcát vesz elő. Óvatosan int, hogy az ágak szétváljanak és megpróbálja kipecázni a pórul járt ismeretlent a szúrós gallyak közül. Teljesen magatehetetlennek tűnik, ahogy hóna alá nyúl, de nem nagydarab szerencsére, úgyhogy sikerül leültetnie a bokortól biztos távolságra. Egy gyors mozdulattal takaróvá alakítja a gereblyét, hogy leteríthesse és arra fektethesse a férfit, megemelve a lábait.*
- Uram! Hall engem?-*próbálkozik, mert sosem tudhatja az ember, múló rosszulléttel vagy valami komolyabbal áll szemben. Ricsi alaposan kitanította, így mielőtt tárca vagy iratok után kutatna, megkísérli szóra bírni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841158#post841158][b]William Martin Krise - 2021.12.28. 19:47[/b][/url]

Az első önkéntes megbízása alacsony elvárásaihoz képest is zsibbasztóan unalmasan alakult, a papírt a kezébe tartva nehezen tudta leplezni óhatatlan csalódását. Csipkebogyó. Tudja, mennyire értékes és sokoldalú alapanyag és azt is, hogy a legtöbb fájdalomcsillapítónak a kulcs alapanyaga a gyümölcs, mindössze annyira... fantáziátlan az egész. Nehezen fordítaná szavakká, de úgy érzi, a galagonya jelenléte lélektelenné változtatja a főzeteit. Mint egy menzás gyümölcsleves, színtelen, jellegtelen.
Egykedvűen, de magában dúdolgatva tépkedi a termést és pakolja az alkarján függő, különben igencsak nőies kosárba. Ha csak egy pillantást vethetne a receptre, ha elmondanák neki, mihez kell a bogyó, talán - sőt, ő biztos benne -, hogy helyettesíthetné valami mással. Vadszőlővel, például, mennyivel elegánsabb lenne tőle, csak semlegesíteni kellene a mérgét, nem is lenne nehéz. Elég lenne például...
Goodnight, William.

   -  Hhhhmmm... mi?
A feje fölött bárányfelhők. Őt bántja a fény, reflexből rántja a alkarját a szeme elé, ügyetlen mozdulattal, kis híján orrbacsapva saját magát vele. Szédülésén túl érzi, hogy az arcának bőre ég, ez az első érzés, amit felismer. Utána az, hogy a hátán fekszik, érzi a föld kemény hidegét a válla és a tarkója alatt, az avar illatát.
Majd pedig azt, hogy a lába bizarr módon a levegőben van. Na ez - ez új.
Hagyja a karját leesni a szeme elől, arrafelé hunyorog, idegen arc bámul vissza rá.
   -  Ahh... - megköszörüli a torkát - Kösz jólvagyok, csak... elestem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841218#post841218][b]Seth Gareth Selwyn - 2021.12.29. 00:35[/b][/url]

Az ismeretlen angolul válaszol, Seth pedig ennek megfelelően vált nyelvet - bár megértették egymást, neki is többé-kevésbé ez az anyanyelve, nem a magyar.
- With all due respect, you have briefly lost your consciousness,-*vet ellent, mert bár technikailag az úriember valóban engedett a gravitáció vonzásának és arccal előre leheveredett, jónéhány pillanatig úgy lógott a karján, mint az öccse ragdollja, ami embernél nem épp természetes állapot. Ahogy azonban a másik kissé koordinálatlanul kalimpál, eleve minden mozdulatára figyelő tekintete elkapja annak a karkötőnek a villanását, amit felismer. Volt már dolga a betegséggel, így elég behatóan megismerkedett vele, s ennek megfelelően leengedi a férfi lábait, mert nem vérkeringési problémába futott. Leguggol mellé.*
- Uram,-*szólítja meg újra, megvárva, hogy Will szemei rá fókuszáljanak.*- Epilepsziás rohama van. Van más betegsége is?-*hangjának tónusa tárgyilagos, ám nyugodt és megnyugtató magabiztosságot hordoz.
Aztán újabb lámpaoltás következik a szerencsétlen összekarmolt srácnál. A biztonság kedvéért előkapja zsebóráját, mérve a roham kezdete óta eltelt időt, s míg a szerkezet egykedvűen ketyeg, Seth vigyázva oldalára fordítja a - számára - névtelen idegent, hogy könnyebben kapjon levegőt. Aztán a takaró felét Will hátára hajtja, s nyakából lekapott sálját összecsavarja, hogy a másik feje alá csúsztassa. A légzését figyeli, egy apró bűbájjal a pulzusát is megjeleníti magának - egyelőre nem kell riasztania a SÜVEG-et, de minden eshetőségre felkészül. Ha öt percen belül nem lesz jobban, megkeresi a tárcáját és segítséget hív.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841256#post841256][b]William Martin Krise - 2021.12.29. 17:53[/b][/url]

Amellett, hogy a tekintete zavarodott, az agyán pedig szürkésfehér köd hömpölyög, az érzés és a helyzet apján pontosan tudja, mi történhetett vele, mindössze a konkrét hely és idő nem tiszta előtte. Ugyanazt a hányingerkeltő, bizsergető szédülést érzi a szemgödre mögött, amit gyerekkora óta oly' jól ismer; ez az, amiről felismeri a a rohamokat. Ha szerencséje van, percekkel azelőtt érzi már, mielőtt fejjel előre egy bokorba vagy a járdaszegélyre esne, olyankor van ideje leülni és biztonságban kivárni a végét. Azonban, ha a gondolatai máshol járnak, például a csipkebogyók körül, gyakran fel sem tűnik számára az érzés. Olyankor pedig goodnight, sweet prince - csak a Teremtő jó akaratán múlik, mibe veri a fejét.
   -  Nothin', I'm fine...
Az arca ellazul, a keze, amit legyintésre emelt föl, tónustalanul hullik vissza mellé.


Bő másfél perc telik el. A válla meg-megrándul, leginkább ahhoz hasonlóan, mintha köhögni próbálna, ettől függetlenül azonban problémamentesen és szabályosan veszi a levegőt így, az oldalára fordítva, a feje körül glóriaként szétszóródott csipkebogyók mellett. Számára erre az időre megszűnik a világ, mintha sosem létezett volna, az időnek pedig a világon semmi értelme sem marad. The Black Void.
Aztán, mintha víz alól emelnék ki, egy mély, rekedt levegővétellel tér vissza belé az élet. A szemei fókusz nélkül nyílnak ki, ő pedig azonnal maga alá húzza a kezét, hogy meg-megbicsakló izmokkal feltámaszkodjon. Állati ösztön viszi mindössze még ekkor, a tekintete zavart, a fejét is lógatja kissé, csak annyit tud, fel szeretne állni, minden mást kitalál később.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841500#post841500][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.01.01. 23:07[/b][/url]

Oh yeah, absolutely nothing, jegyzi meg gondolatban, szarkazmusát gondosan megtartva magának. Szerencsére úgy tűnik, a férfinak igaza van legalább abban, hogy a rohamtól eltekintve az életjelei határértéken belül maradnak. Seth némán guggolva, türelmesen számolja a másodperceket, pálcáját készenlétben tartva. Amint a roham végével a másik elkezd magához térni, úgy helyezkedik, hogy ne tűnjön fenyegetőnek és az előző nyugodt, tárgyilagos hangon szól hozzá.  
- Careful, don't stand up yet. Take your time,-*segít az idegennek, hogy ülő helyzetbe tornászhassa magát, de kezét a vállán pihenteti, egyrészt stabilizálva, másrészt ezzel is jelezve, hogy ne ugráljon még. Lehet, hogy nem illendő másokat engedély nélkül megérinteni, ebben a helyzetben azonban szükséges rosszként tekint az efféle etikett elleni vétségre.
- A temetőben van, gyógynövény gyűtjés közben rohamot kapott. Seth vagyok, a temető gondnoka,-*tájékoztatja, helyretéve a hol-mikort és bemutatkozva, hogy valahogy tompítsa a hirtelen képszakadás okozta váltást - nem biztos, hogy a férfi egyáltalán emlékszik vagy regisztrálta az előző szóváltásukat.*
- Hogy érzi magát?-*kérdezi meg kisebb szünet után, ha nem követi újabb roham az előzőeket, már csak azért is, hogy felmérje az éberségi szintjét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841889#post841889][b]William Martin Krise - 2022.01.08. 19:59[/b][/url]

A legelső pillanatban, amikor az idegen kéz meg$rinti, nyűgösen rázza le magáról, pont, minta egy legyet hessegetne el. Az ellentétes bal keze, amin ezzel egyidőben támaszkodik, megroggyan, neki pedig az álla ismét koccan a takaróval terített földön. A mozdulat nem a férfi, de még csak nem is egy idegen segítsége ellen irányul, csak az ő állati ösztöne, ami fölött úrrá is lesz azonnal, ahogy a hideg talaj szaga magához téríti kissé. A továbbiakban így hagyja, hogy asszisztálják a felülésben. A feje továbbra is zúg, azzal a furcsa, nehezen szavakba önthető érzéssel, mintha alacsony feszültségű áramot csorgatnának végig rajta. Gyűlöletes és hányingerkeltő, olyan, ami arra kényszeríti, hogy összeszorítsa a szemét, miközben egy mohás sírkőnek dől. A mutató- és hüvelykujját az orrnyergére szorítja.
   -  Fuckin' berries...
A fél szemét kissé kinyitva sandít le maga mellé, a bogyók szomorkásan hevernek a homokban, a kis kosarát, amit napokkal korábban az egyik szomszéd ajtaja elől vette kölcsön, még csak nem is látja. A keze lejjebb csúszik, az ujjai az arcát érintik, érzi a vékonyka, csípő barázdákat, összeráncolja az orrát. Remek. Igazán remek. Mogorván ejti vissza a bogyók levétől ragacsos és poros kezeit.
   -  Seth. Hah. - bután hunyorog fel rá - Akkor miért nincs rajtad az a fekete szar. Meg az a kis lengetős füstölő kurvaisten.
Pap, zavarodott agyában azokkal keveri össze, elvégre ki más dolgozik a temetőben, ha nem az?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841953#post841953][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.01.09. 12:24[/b][/url]

Ellenállás nélkül hagyja, hogy a férfi lesöpörje magáról a kezét, s türelmesen kivárja, míg a megtépázott elme megpróbálja helyére illeszteni a darabokat. Volt hasonló helyzetben, valamennyire át tudja érezni, milyen lehet most a másiknak. Igyekszik tempójához és igényeihez igazodni, hogy a lehető legkevésbé váljon kínossá jelenléte. Minden érintése precíz és pontosan olyan hosszú, hogy megmaradjon a vékony vonalon tolakodó és kelletlen között - segíteni akar, de nem lenni terhére, ha csak egy mód van.*
- Fun as it sounds, would not encourage the idea,-*reagálja le szárazan az idegen frusztrációját, faarccal értelmezve félre a félreérthetetlent. Ellenben pálcájának néhány néma intésével visszatereli a bogyókat a kosárba, egyelőre kartávon kívül hagyva az egészet, biztos ami biztos alapon.  
- A félreértések elkerülése végett temetőgondnok vagyok, nem temető gondnok.-*A töltőszóként funkcionáló szitkoktól szeme se rebben, ocsmány dolog lenne felróni olyankor, amikor nehezen talál szavakat valaki.*- Mécsessel esetleg szolgálhatok, tömjént azonban nem tartunk,-meg korai is lenne még a gyászmiseruha vagy Will lelkét a mennybe meneszteni a füsttel, de ezt már megtartja magának. Szükségtelenül sok zavart keltene, szóval marad a gyakorlatiasabb vonalon.*
- Ha szeretné, elhoppanálhatom gyógyítóhoz. Vagy kezet mosthat és elláthatom az irodában,-*mutat teljes karjával az aprócska épület felé, amit a mindenkori gondnok használ. Alapvető udvariasság, hogy pálcát ne fordítson valaki ismeretlen felé, s az ő esetében egyébként sem ajánlatos a magánál hordott gyógyfőzetekből kínálnia. A standard elsősegély-készlet pont ezért van rendszeresen frissítve és a helyi javasasszonytól beszerezve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841989#post841989][b]William Martin Krise - 2022.01.09. 19:28[/b][/url]

A térde megroppan, a pokróc felgyűrődik és száraz faleveleket sodor magával, ahogy egy más után felhúzza a lábait. A ruháját, ami farmerből és a kék szövetkabátjából áll, ahogy végignéz magán jócskán beszennyezték az esésekor összenyomódott bogyók, de első pillantásra legalább nem szakadt el. Így, amint elszakítja a tekintetét a férfiról, láthatóan megnyugodva és megelégedve a válasszal, monoton mozdulatokkal a levél- és gallydarabkákat kezdi el szedegetni a nadrágjáról.
   -  Nem, kösz. Jól vagyok. Csak kell egy perc.
Valószínűleg ez az első tényleg tiszta mondata és gondolata. Nem lenne az első eset, hogy egy gyógyító rendelőjében tér magához, az átlagos jószándékú varázslónak ugyanis általában ez az első ötlete. Azonban azon kívül, hogy megvárják, míg teljesen kitisztul, majd pedig egy vállveregetéssel hazaengedik, ők sem tehetnek többet. A keze visszatér az arcához, most már céltudatosabban tapintja meg az orrát, amit általában eltör ilyenkor. A teste még mindig zsibbad, de nem érez különösebb fájdalmat.
   -  Különben Will - tanácstalanul lenéz egyik, majd másik koszos tenyerére. Talán kezet kellene nyújtania, mégsem teszi így - Segítenél aaa... ahhh... kösz. Ezek a kurva bogyók. Minek kell ilyen tüskés szaron nőniük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841999#post841999][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.01.09. 21:27[/b][/url]

- Sure,-*biccent, mert amint mondta, idejük mint a tenger. Ha az ismeretlen jól érzi magát és tisztulóban a feje, nincs hova sietni, az pedig a legkevesebb, hogy vele marad, amíg biztonságban nem tudhatja.
- Semmiség. Engedelmeddel,-*most, hogy Will immáron teljesen tudatánál van, beleegyezésével Seth levarázsolja róla nemcsak a begyűjtött koszt, de a növényzet darabjait is. Ezzel egyidőben a vékony karcolások alighanem bizseregnek egy kissé, ahogy a beléjük ragadt szennyeződések java szintén búcsút int Will - meglhetősen szomorú állapotban lévő - ábrázatának. A ruhán éktelenkedő foltokra egy másik bűbáj kell, ám amíg ilyen frissek, nagyrészt nyomtalanul eltűnnek néma mozdulatai nyomán. Végül elteszi a pálcát egy elegáns mozdulattal, ami bűvésztrükknek is elmenne, olyan simán veszik nyoma ruhájának ujjában.*
- Örvendek, Will,-*nyújtja kezét, rendhagyó módon a balját, melynek tenyerében tetoválás sötétlik.*- Elnézést, a másik érzéketlen,-*fűzi hozzá magyarázatként, bár talán nem akkora meglepetés így, hogy Will már látta varázsolni - nincs mögötte semmi trükk, egyszerűen ez a domináns keze.
- Tisztes mennyiség. Lekvárt vagy bájitalt főz?-*érdeklődik barátságosan, bár egy másik kérdés is foglalkoztatja, amit egyelőre halogat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842086#post842086][b]William Martin Krise - 2022.01.11. 23:01[/b][/url]

Bizalmatlanul hunyorog fel a férfire, amikor a pálca a kosarat követően már felé fordul; nem tart tőle, hogy váratlanul és ok nélkül megátkozza majd az előbb még őt támogató idegen, de kényelmetlen számára a helyzet. Bőven többet állt a pálca ezen oldalán, mint a másikon, ő maga legfeljebb közepes bűbájoló.
Összefintorodik és felszisszen, amikor az sebekből kiszakadó kosz az arcának bőrét marja, bár nem több, mint villanásnyi fájdalom. A jobb karján maga mellé támaszkodik, hogy rövid értetlen tétovázás után előrébb dőlve elfogadja a kezet. A mozdulata ügyetlen, részben az ellentétes oldal, részben pedig a hullámzó szédülése miatt.
   - Ez öhh... Főzetbe lesz. Szerintem fájdalomcsillapítóba, de nem mondták meg nekem sem. Én csak önkéntes vagyok. - megvakarja a fejét a hajéntékánál. Egy rövid ágdarabkát húz ki a szálak közül és dobja le maga mellé - Ha illegális ezeket leszedni, nem tudtam - teszi hozzá ismét a hajába nyúlva - de a halottaktól hatásosabb lesz a termés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842423#post842423][b]Hajdú Mátyás - 2022.01.19. 11:20[/b][/url]

Természetesen arra kelt, hogy a kutya kaparja az ajtót. Korábban már döntött úgy, hogy ignorálja ezt a hangot, de annak nagyon rossz vége volt. A szépítő alvásnak annyi. Az egész napja el van cseszve. Sértetten toporog a folyosó végén, szedi össze magát. A szívecskés papucs és a bolyhos fürdőköpeny fölé dobja Michael Kors kabátját, nyaka köré egy sál, ami többet ér, mint egy új, középkategóriás autó és persze egy sapka, hogy eltakarja a borzalmat ami a feje tetején van.
Nem szokott így megjelenni sehol, de most nem érdekli semmi. El van cseszve a napja. Biztos benne, hogy ráncos lesz és táskák lesznek ma a szeme alatt. Roppant nehéz élete során sosem történt még vele ennél rosszabb. Szitkozódik. Kulcsot felkapja, kutyát pedig csak a hóna alá csapja, mert szem szenved a hámmal. Kilépve állapítja meg, hogy borzalmasan hideg van és térdei már-már remegnek. Leteszi a dögöt az utcán.
- Na. Gyerünk - sürgeti az állatot. Készen áll, hogy felkapja, és visszasprinteljen. Nem történik meg. Mümüke egy igen kifinomult állat. Nem tudja végezni a dolgát bárhol. Elkeseredetten nyög fel és ered a kutya után, aki keresi a tökéletes helyet, de csak nem találja meg.
Matyi elkeseredett üzeneteket küld az apjának, hogy tarthatatlan, hogy hajnalban nincs személyzet a házban és egyedül van.
- Mümüke, az istenit most már, mindjárt felkel a nap és nincs rajtam naptej, érted?? - magyaráz a kutyának, mintha az bármit is felfogna abból, mennyire fontos az öregedés elleni védelemben a fényvédő szerek rendszeres használata. Komolyan félti az arcát. A kutya pedig gond nélkül szalad tovább, mit sem sejtve az UV sugarak veszélyeiről. Egészen a temetőig rohan, Matyi pedig utána, szitkozódva, sapkáját fejéhez fogja a jeges szélben. Minden esetre Matykónk véletlenül sem esetlenül rohan. Olyan büszkeséggel és magabiztossággal szökken, mintha éppen most lépett volna elő a Baywatch-ból. Papucsa pedig szépen lassan nedvesedik át közben, de ez sem érdekli. A kutya után kiált, mintha nem tudná, hogy soha az életében nem hallgatott a nevére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842458#post842458][b]Helvey Belián Balázs - 2022.01.19. 22:40[/b][/url]

Csak pár nap, ezzel nyugtatta magát, minekután elfelejtett kuncsorogni azért, hogy maradhasson. Végül eljöttek érte, de csak azzal a feltétellel volt hajlandó jönni, hogy visszaviszik, amint vége. Majd ott lábadozik, tökéletes lesz. Nem otthon szállt meg, elbújt a világ elől. Mintha senki se keresné, sokan nem, azok közül, akiket fontosnak érez, de ezek szerint, fordítva mégsem az. Ezen is dolgozni fog, szép lassan, csak nem ma, nincs agya hozzá. Azt eszi a szokásos feszültség és minden nyavalya, elég azokkal foglalkoznia.
Vagy azzal, mi a francot keres idekint. Rágyújtani indult ki, aztán azt vette észre, hogy a lábai előre viszik, lép és már másik helyen van. Úgy néz ki, erre van igénye, hát nem akadékoskodik. Ráérősen halad, ilyenkor ki akarna látni bárkit is, nem aggódik. Majd nap közben zárkózik el, mintha itt sem lenne, nem ezen a világon. Jobb lesz így, könnyebb. Jobbra kanyarodik és halad tovább, egyre könnyebb. Itt lenni még nem, de mindennek eljön az ideje. Mondjuk az a nem mindegy, amikor majd nevet, akkor azt egy gumifalu szobában fogja tenni vagy egy kényelmes fotelben.
Elnyom egy ásítást és kihasználva a hajnali terepet, a temetőn vág át. Van az egésznek egy hátborzongató érzete, olyan, amely kifacsarja az emberből az utolsó kellemes melegséget és csendre kényszeríti. Itt-ott ég pár mécses, ahogy halad a sorok között, kiérve az "útra", amely kivezeti innen. Ekkor pislog rá két gombszem. Majdnem felordít, hogy kísértet, aztán ahogy előrébb lép, tökéletesen lát rá és...
- Beszarás, egy plüsskutya - mert az, puha, aranyos, ezer ilyet látott a neten és hát na. Elfogadná, de egy éves keresetébe kerülne vélhetően, így, marad az, hogy most közelebb lépve hajol le. - Lerágod a kezem, ha megsimogatlak? - nyúl ki az aranyos kispofa felé. Soha jobb társaságot ilyenkor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842487#post842487][b]Hajdú Mátyás - 2022.01.20. 18:31[/b][/url]

Szedi a lábait Mümüke után, amikor meglátja, hogy valakit már megint elvarázsolt a kis dög. Odanyargal, miközben mindene kivan ettől a reggeltől. Persze a kutya nagyon kedveli a társaságot, Matyi nem kedveli, amikor összefogdossák a speciális hajszárítóval beállított szőrét. Meg amúgy is, simán mosdatni nem lehet a kutyát, különben mágikusan patkánnyá változik, úgyhogy minden alkalommal el kell vinnie a kozmetikushoz ha valami történik.
Mire odaér, Mümüke már régen barátkozik Beliánnal, csóválja piciny farkát. Amint odaér, felmarkolja a kutyát és a hóna alá csapja.
- Engem nem érdekel, most már össze is vizelheted magad, hazamegyünk - mondja és mérgesen fújja ki a levegőt. Beliánra pillant. Nem szereti, hogy a férfi így látja. Főleg azért nem, mert nem messze lakik és roppant helyes. Ő meg szeretne a legjobb formájában rámosolyogni. Helyette itt szív. Aztán leesik neki, hogy ez kicsoda pontosan. Ismeri, hiszen ő mindenkit ismer Bogolyfalván. Legalább egy intés, pár szó erejéig.
 - Mondtam már, hogy ne barátkozz idegenekkel, főleg ne... - szidja a kis állatot, de nem fejezi be a mondatot. Főleg ne vérfarkasokkal. Át kell gondolnia ezt a dolgot, mert elönti egyből a rasszizmus varázsa. De nem mondhatja ki, mert ez annyira nem píszí, hogy ösztönei megakasztják. Sok időt tölt social media-n, van egy filtere, ami megállítja, hogy ilyesmit mondjon. De azért mégis, nehogy már Mümüke itt vad farkasokkal barátkozzon. Mi van, ha megeszi szegényt ebédre? Mit csinál majd a hulla azon részével, amit Mümüke nem tud elfogyasztani?
Pár másodpercig csak mered a férfire, amíg újraindítja a rendszert, aztán felveszi a bájos mosolyát.
- Sziaaaa, de régen beszéltünk! Mostanában ritkán futni veled össze. Lehet az az oka, hogy ilyen korán sétálgatsz - nevetgél kicsit kellemetlenül, majd körbenéz. - A temetőben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842656#post842656][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.01.23. 21:11[/b][/url]

- Sajnálom a kellemetlenséget,-hangja őszinte, tartózkodóan udvarias árnyalata ellenére. Az önkéntes szóra enyhe meglepetés fut át vonásain, mégsem kérdez rá, miféle önkéntességről van szó vagy kinek a számára. Az utolsó dolog, amit szeretne, ha kihallgatás érzetét keltené Willben, így csak érdeklődőn hümment, a másikra bízva, kíván-e többet mesélni róla.*
- Szó sincs erről, gyűjtsön csak,-ingatja meg fejét, mert ha esetleg lenne ilyen törvény, akkor sem biztos, hogy betartatná. Azt persze nem nézné tétlenül, ha valaki a hozzátartozók által ültetett vagy -hozott növényeket rongálná, de a galagonya, a csalán és a vadrózsa maguktól jönnek.
- Tényleg? Mondjuk van benne ráció,-*billenti pár fokkal oldalra fejét, nem folytatva a gondolatot azzal, vajon a lekvár ízére is hatással van-e, ha ilyen jótékony közegben termett a hozzávaló. Mindazonáltal minél tovább beszélnek, annál jobban ráérez új ismeretsége temperamentumára, s csendben emészti a benyomásokat. Ezen a ponton dönt úgy, hogy megkockáztatja a témát, ami már percek óta foglalkoztatja - mióta meglátta a Will csuklóját ölelő vékony pántot.*
- Elnézést, de nem tudtam nem észrevenni a karkötőjét és hogy nincs megbűvölve,-*a kiegészítő magában is hasznos, bizonyos mértékig; Seth azonban tapasztalatból tudja, mennyivel több lehetne. Vagy hogy tájékozatlan mezei járókelőnek milyen keveset mond.*- Ha szeretné, pro bono megcsinálnám. Főleg ha huzamosabban tervez önkénteskedni, jól jöhet az előrejelzés,-*fejti ki, egyelőre nem bocsátkozva részletekbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842666#post842666][b]Helvey Belián Balázs - 2022.01.23. 22:34[/b][/url]

Nem egy vadállat, meg kell hagyni. Mindenki imádja az aranyos dolgokat, ez alól még az sem kivétel, aki éppen keresi a helyét a világban és önmagában. A kiskutya az kiskutya és jelenleg az állatok társaságát jobban veszi és viseli, mint az emberkét. Pont eléri a kis fejét, a puha bundát, finoman bele is simogat, mikor megérkezik a kicsit sem nyugodt gazda. Elhúzza a kezét, ahogy felkapja és a hóna alá pakolja, mint valami táskát. Belián meg ott áll, félig guggol inkább és néz rájuk értelmes fejjel, hogy miafsz komolyan. Mondjuk amilyen lazán öltözött, valahol megérti, hogy miért sietős.
- A mamuszodba fog, ezek után – egyenesedik ki, majd elengedi a dolgot. Senki sem boldog a hajnali sétától, főleg, ha a négylábú rá is játszik és azért sem siet. Ó, nem, olyankor a legkedvesebb arcukkal húzzák az időt. Egy jó haverjának annak idején volt kutyája, párszor vitte le és ugyan így morgott neki, miközben az a dolga helyett csak szimatolt és élvezte a sétát, neki meg dolga lett volna ezerrel. Már épp köszönne vagy köszönne el, ki hogy nézi, mikor kicsúszik a száján a mondat. Szemöldöke libben magasabbra, szája nyúlik egy apró fintorra. Vagy úgy.
- Nyugodtan mondd ki, vérfarkas – mert most talán épp nem az a gond, hogy férfiak felé is érdeklődik, de egy-két szülő már ezt is nehezményezte. Aztán felvilágosította, hogy akárhova viszi, mindenhol lesznek melegek, sőt, talán rosszabbak is, ő meg pont nem az a fajta, aki a gyerekek előtt csap másokat az asztalra vagy csapják őt, így ha lehet, nézzék már azt, mit csinál az iskolában és ne azon kívül. Erre most jön ez. - És megnyugodhatsz. Nem gerjedek kutyákra, sehogy sem és megenni se szoktam őket – vágja oda, már csak azért is. Most főképp paprikás a kedve, nem tudja befogni és nem is akarja. A srác persze rögtön vált és máris másképp szól. Nemes egyszerűen vágja karjait keresztbe mellkasa előtt és „te kit nézel hülyének” pillantással figyeli, majd csak szusszan.
- Külföldön voltam, az a helyes válasz – javítja ki, mielőtt azt hiszi róla, nekrofil is. - Erre meg rövidebb a szállásig, a többi meg nem érdekes. Ez a kutyasétáltatós szetted? Cuki – pillant végig rajta, immáron vigyorral kísérve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842830#post842830][b]Hajdú Mátyás - 2022.01.26. 21:01[/b][/url]

- Attól tartok én is - sóhajt, ahogy kis a táskakutyára néz. Aztán nem sikerül csak úgy könnyedén kibújnia a felelősség alól, amit nem szeret. Jobban szeret gondtalan és píszí lenni. A végén még kénytelen Mümükét tényleg csatába küldeni a srác ellen. Már készen is áll a hajítására amikor meglátja a férfi arckifejezését.
 - Te mondtad, nem én - emeli fel szabad kezét védekezően. Biztos benne, hogy nem Mátyás az első idióta szerencsétlen, akivel összefújta a szél. De azért mégis, felháborítónak tartja, hogy a mai modern világban a kentauroknak is vannak jogaik például. A vérfarkasok meg csak úgy sétálnak itt a világban és a sima, gondtalan mágusok között élhetnek. Egyszerűen nem fér apró kis agyába. Azonban a két ép agysejtje azt javasolja neki, ezt a véleményét most inkább tartsa magában.
- Megenni? Mümükét? Te? Hah! - nevet fel. - Esélyed se lenne. Nem tűnik vérmesnek, de egy ösztönlény - kérkedik a kutyájával. Elvégre tenyésztéssel is foglalkozott egy időben, mielőtt még úgy döntött, ez túl sok munka. A lényeg ,hogy abból a korszakból csak Mümüke maradt, ő is azért, mert genetikailag kifogástalan padlócirkáló. Persze, borzalmasan barátságos is, és butuska. Most is csak úgy szimatol a levegőben és figyeli a férfiak beszélgetését bugyuta arccal. És még különösen cuki is miközben vérebként próbálják beállítani.
 - Külföldön? Nahát. Mit csináltál külföldön? Mindenfélét beszéltek itt az emberek a faluban, de persze én nem hittem nekik - jegyzi meg gyorsan. Minden esetre, vannak vad elméletei, hová tűnt el Belián. Ő mondjuk személy szerint arra tippelt, hogy éppen az Azkabanban pihen, mert megtámadott valakit. De ezek szerint nem volt igaza. Valami külföldi böriben ülhetett. - Minden esetre, jó, hogy visszatértél. Sokáig maradsz? Ha igen, megpróbállak kiengesztelni - állapítja meg egy magabiztos vigyorral. Ha ismét el akar menni messzi vidékre, akkor nincs értelme időt, energiát fektetni az engesztelésre. Amikor lecukizza a szettét, akkor kénytelen elnevetnie magát. Pillanatok alatt pózol be és villantja ki combját. Akármennyire is nevetséges a látvány, ő kicsit sincs zavarban. Igazából, még így is úgy néz ki, mint aki most lépett ki a Vouge címlapjáról.
- Tetszik, ugye? A kabát Michael Kors. Idei - dicsekszik, és még meg is perdül neki. - Bár kicsit befagy a popsim. De a szépségért meg kell szenvedni. A legtöbb stílusos ruha messze van a kényelmestől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=843088#post843088][b]Helvey Belián Balázs - 2022.02.02. 21:29[/b][/url]

Szerencsére neki ilyen gondja nincs a macskával, még olyan ajándékot sem kapott, amit a mini-eb fog küldeni a srácnak, ha nem hagyja még kint kószálni egy ideig. Egeret, gyíkot bezzeg kap, döglöttet, jót tesz az a világnak és persze a srác finom, apró rasszizmusa. Holtra nem érdekli, most akkor ő meg mondja azt, hogy mocskosmágus? Fehér gyerek? Ugyan.
- Mintha szitokszó lenne – vonja fel a szemöldökét, mert nemigen érti a reakcióját, úgy… nagyon nem. Az emberek furák, neki pedig ma biztos nincs türelme egy percig sem fejtegetni, hogy a barna üstök mi a francot takar. Ameddig nem köpi le a srác, addig felőle minden mindegy, maximum elküldi a búsba, hogy menjen mást fikázni. Vannak bőven.
- Nyilván a torkomra megy és átharapja. Én kérek elnézést – minden bizonnyal előbb fulladna az apró kutya bundájába vagy nyálába, mint veszíteni egy „harcot”. Ha találkozik is kóbor kutyákkal a másik formájában, azok maximum ugatni mernek majd elszaladnak és sose látja őket. Igen, megvan annak az alaknak az előnye, nemigen barátkozik vele akkor senki. Mostanság meg normál formájában nem akar barátkozni, de az emberek beszélnek vele és keresik is, vagy megtalálják, így kora hajnalban és kérdéseket kap. Hah. Milyen kis kíváncsi valaki, mondjuk, ha a pletykákkal tisztában van, akkor a beszélőkéje és a fülei bizonyára jók.
- Mit nem? - ejt egy félvigyort, mint amiben pontosan annyi van elrejtve, hogy mindenfélét bele lehessen képzelni, ami nem történt. Hogy mit csinált? Azt az ő orrára nem köti, nemigen vágja a srácot és ma nincs is kedve lelkizni. - Mit beszélnek már az emberek megint? Nincs jobb dolguk? - morog csak, mert pont ezért is utál itt élni, mindenki a szájára veszi, ha van valami. Egy nagy városban eltűnik a sok között, senkit sem érdekel, maximum akkor, ha nagy dolgot tesz, meztelenül énekel a téren és ilyenek, de amúgy? A kutyát sem. Pontosan ezért ment el, mert a fák meg a természet nem nézi, mit művel.
- Kiengesztelni. Ahhhaa. Hát mivel itt élek és fogok is, azt hiszem a válasz, igen – sokáig. Lehetne filozofálni, mit jelent az. - Minek és mivel akarsz te engesztelni? - olyan lehetetlen képzelgés ez, mint ami pózt végül bevág. Nos, ahogy a másik röhög, úgy ejt meg egy nevetést maga is, mert tény, ebből így most a legjobbat hozta ki, bár a divathoz sosem fog érteni. Ő csak hordja, ami van.
- Imádom. Alig várom, hogy ledobd és belebújjak – bólogat, hogy ez komoly. Nem, nem az. - Mondod te, én meg tökre elvagyok, még melegem is van. Mondjuk, sehol sem vagyok – pillant le a farmer, bakancs, meg a téli kabát dologra. Meg is vonja a vállát. - Hát, nem velem fogsz divat-tippeket cserélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=844016#post844016][b]William Martin Krise - 2022.03.02. 22:58[/b][/url]

A hátát nekiveti a mohásodó sírkőnek, most, hogy már nem koszos, egész kellemes így. A jobb kezének ujjai a másik tenyerének összekarcolt bőrét kapargatják, biccent egyet az engedélyadásra. Pedig ironikus lenne, ha illegális növénytépkedéssel szegné meg a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit és varrnék vissza a börtönbe a fennmaradó öt évére. Ezt nehezen magyarázná ki a nagyanyjánál.
Lepillant maga mellé, majd eg mély levegővétellel szánja el magát a felállásra. Köszönhetően annak, hogy a tüskés bokor tompította az esését, nem ütötte meg magát, így a karcolások híján semmijen sérülést nem szenvedett. Mindenesetre óvatosan, a sírkőbe kapaszkodva tápászkodik fel, az ízületei is megroppannak, mint egy üregembernek, ő pedig szisszenve-nyújtózkodva egyenesedik ki.
   -  Megbűvölni? Hogyan? - a tenyerét ösztönösen fonja rá a csuklójára, mint általában, ha szúba kerül. Régről betokosodott mozdulat ez, amit még kisiskolásként tanult. Igaz, felnőve még kicsi az esélye annak, hogy a nagyobb gyerekek megverjék a gyengesége miatt, de vannak megszokások, amik nehezen változnak - Nem akarok udvariatlan lenni, de ha arra gondolsz, egy bűbáj meggyógyíthat, már próbáltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=845107#post845107][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.04.03. 21:05[/b][/url]

Nyugodtan figyeli a másik mozdulatait, s vele összehangolva áll fel a földről, hogy szükség esetén el tudja kapni, ha megszédülne. Mindez azonban néma elhatározás, nem nyújtja a karját és nem teszi szóvá, s amint megbizonyosodik róla, hogy a számára is tisztán hallható ropogás ellenére Will stabilan áll, a takarót visszaalakítja gereblyévé.
A férfi mozdulata, amivel egyszerre elfedi a pántot, óvatos gyanakvásával együtt ismerős számára. Udvariasabb, élére vasalt és szépen kisimított módon rejtette gyengeségeit.
- Az ilyesféle medimágia messze meghaladná a képességeimet,-*hárít finoman megrázva fejét, mert végképp nem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy szakértője az ágnak. *- Az eszközök, köztük néhány gyógyászati segédeszköz bűvölése az, amihez értek. Készítettem már rohamok előjelzésére, feljegyzésére és mások értesítésére alkalmas karkötőt, ugyanezt szeretném felajánlani Önnek is.-*Sejti, milyen furcsán hangzik ez így, egy vadidegen temetőgondnok szájából, nagyjából félórányi ismeretség után. Mégis, talán ellensúlyozhatja mindezt a tény, hogy nem kér érte semmit, mert nem vetül rá a haszonszerzés árnya. Segíteni akar, amit néha nehezen fogadnak az emberek, főleg neve hallatán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=847334#post847334][b]Reményi Emma - 2022.06.05. 18:11[/b][/url]

Van abban valami igazán morbid, és mégis szemet gyönyörködtetően szép, ha a temetőben három sorban is a rokonaid sírja helyezkedik el. Mindenki a családomból itt fekszik, ha jól emlékszem, éppen azért van ekkora kihagyás a mostani szakasz és a rákövetkező között, mert anno ezt a részt a településalapító felmenőim magukénak nevezték ki, aztán, valahogy senki sem akart alább adni, inkább tetemes mennyiséget fizettek ki az előre megváltott sírokra. Amióta ideköltöztünk, ezt a költséget is átvettem az anyámtól, elvégre mindenféle külön egyezkedés vagy megbeszélés nélkül átadta nekünk a házat. Először máshova akartunk menni, de nem hagyta. Azt hiszem, Bogi miatt, akinek napról napra jobb nagymamája. A múltkor azt mondta, nem is hiszi el, hogy nem a mi gyerekünk, hiszen a szeme olyan, mint az enyém, a füle meg az álla, meg az orra, meg lényegébe minden mása olyan, mint az apjáé. Szegény gyerek. Eléggé pocsék arány tud lenni, ha lányként azt mondják, hogy olyan vagy, mint apád, és legyünk őszinték, én is a humoráért mentem hozzá, nem az ízlésesen elrejtett kockahasáért.
- Szóval tényleg úgy érzem, hogy lassan rendeződünk.
A jelenlegi legfrissebb sírnál ülök, itt nyugszik ugyanis Vitay Mátyás, aki tanácselnökként irányította Bogolyfalvát. A fehér márvány a mai napig szép, nem koptatta még meg az idő. Mondjuk az is igaz, hogy csak néhány éve történt, még nem volt annyi ideje annak a bizonyos elhasználódásnak. A képen fiatalos, mosolygós férfi van, emlékszem még akkor készült, amikor leköszönt a posztjáról. Ebből az időszakból vannak nekem is a legszebb emlékeim, és szerintem anyámnak is, mind a ketten erre a képre gondoltunk. Tökéletes. Mellettem a földön négy csikk hever, mellényomom az ötödiket, miközben már nyúlok is a következő szálért. Vannak rosszabb napok, amikor többet kíván a szervezetem, és ilyenkor meg kell adnom neki azt, amit kér. De azért kigyomláltam, minden sírra ültettem friss virágot, mindenkit letakarítottam. Így elégedett vagyok, és megérdemlem, hogy kicsit ejtőzzek. Szép volt Emma, tiszta családi jócselekedetcunamit zúdítottál a családra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=847422#post847422][b]Helvey Belián Balázs - 2022.06.07. 21:57[/b][/url]

Még egy hangos sóhajtással sem meri megtörni a temető mélységes csendjét. Ugyan rokonai, szerettei nem itt nyugszanak, mégis sokszor fordul meg erre, abból a célból, hogy segít: növényeket gondoz, pár, a faluban élő, már nagyon idős hozzátartozói sírját, vagy csak úgy, mert éppen erre van kedve sétálni. Nem kér cserébe semmit sem, szívesen teszi, mint mindenhol, ahogy a növényekről van szó és foglalkozhat is velük. Van, aki nem, van, aki megtalálja azt, ami ki tudja kapcsolni. Temetőből nem illik lopni, így ő sem teszi. Fizetségének tekinti mókásan azt, hogy amikor mag, hajtás vagy valami más zöld kell, kijön és vesz, szed. Így történt ez most is, ahogy kezeiben a kis táskában pihennek a zsenge hajtások, hiszen a magokat még csak majd ez után keresgélgeti. Egyrészt az iskolai, másrészt a saját, házi kis gyűjteményébe tervezi eltenni, miután kikeveredett innen.
Éppen kikerüli az egyik sírt, amikor egy füstfelhőt pillant meg. Nem ijed meg, hiszen tűzhöz kicsi, hideg már nincs, és mivel a saját zsebében is pihen egy doboz, tudja, mi hozza. Csak a kíváncsiság miatt a közelebbi soron megy, ahonnét megpillantja a női alakot, aki hamarosan ismerőssé válik. Nem kívánná megzavarna, ha nem üti meg a fülét a mondat, amit a morbid humora nem enged el oly könnyen. Így csendben lépdel közelebb, legalább köszönni utána és aztán hagyni, hogy szerettei között pihenhessen kicsit, gondoljon rájuk. Rá meg vár egy nagy adag virágföld és a kosz, amit okoz vele. De már okos, leteríti az újságot is az asztalra és könnyebben takarít.
- A nikotin függőségeddel? - nevetős hangja csendül fel a nő mögött, ahogy futólag a csikkekre pillant, majd vissza rá, immáron szégyenlős mosollyal. - Ne haragudj, nem tudtam kihagyni. Szia – megérti azt is, ha ezek után messzire küldik, de ő ilyen. Most már. Csendben gyújt rá, majd nyúl oldalra és az egyik, csak a vázába csípett fehér rózsát helyezi a sírra, amint térdkattogással guggol le mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=847580#post847580][b]Reményi Emma - 2022.06.12. 06:27[/b][/url]

A kérdésre elmosolyodom, és hátrapillantva ez a mosoly szélesebbé válik. Egy viszonylag fiatal gárdába csöppentem bele a felvételem után, de szerencsére, és mert jó kezdeményezőképességgel rendelkezem, mert hát pszichológus volnék, vagy mifene, elég hamar össze tudok barátkozni a környezetemmel.
- Azzal nagyon jó a kapcsolatom. Azt hiszem életem legrendezettebb, legkiegyensúlyozottabb kapcsolata. De a férjemnek ne szólj róla.
Még kacsintok is egyet hozzá, ahogy kissé rekedt, macskásan doromboló hangomon felnevetek. Igen, régebben dohányzom, mint amióta házas vagyok, és ennek oka az, hogy az elememmel együtt a függőségem is kialakult. Nem lehet minden habostorta. Imádom a mágiámat, tényleg nagyon, hiszen teljessé tesz, de azért drága hobbit tudott nekem választani. Mondjuk a legszebb pillanatok így is azok, amikor Tivadarral kint dohányzunk a kertben, nézzük a naplementét, és beszélgetünk. A tökéletes társ, akit mindenkinek kívánni tudok.
- Szia.
Köszönök én is mosolyogva a mellém érkezőnek, és megpaskolom magam mellett a földet, hogy ha kedve van, akkor nyugodtan huppanjon le mellém.
- Rokonlátogatás, morbid verzió. A többiekkel nem sok közös témám van, de apámnak azért be szoktam számolni. Vele jobb kapcsolatom volt, mint anyámmal, de alakulunk. Neked vannak itt rokonaid?
Vannak olyanok, akik csak szeretnek kijárni ide, és az elhagyatott sírokat gondozzák. Korábban láttam itt a polgármester feleségét is, aki számomra kicsit unatkozó háziasszonynak tűnt, de nem rosszindulatúnak, sőt, inkább naivnak. Mostanság csak egy sírt látogat, és az embernek a szíve szakad meg érte. Érdekes megfigyeléseket lehet tenni egy ilyen csendes helyen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=855105#post855105][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.25. 16:14[/b][/url]

Seth
- egy fáradt szombat délután -
It's been a long day

Nemrégen vitték be Willt, mégis heteknek tűnik az eltelt idő és a feszült várakozás sem csökkentett rajta, érzetre sem. A magányos bogolyfalvi házból egyelőre hazament Hévízre, többnyire ott időzik, de nem záratta le a kúriájukat sem, csak sokkal kevesebbet tartózkodik ott. Kétnaponta eljön a temetőbe is meglátogatni Noah-t, nehogy alkalma legyen az eleven sebnek elkezdeni a gyógyulást. Még emlékszik a csöpp, fehér koporsóra, amit elnyelt a föld, vele együtt a gyereküket is- a szaggatott szusszanása arra enged következtetni, hogy ismét eszébe jutott az emlék, ahogy ott ácsorog a sírkő előtt, vagy valami hasonlóan nyomasztó.
Tegnap értesítették, hogy visszaveheti Will bizonyos tárgyait, most akarja őket majd elhozni a parancsnokságról, de őszintén, nem kér belőle. Mégis eltökélt célja, hogy átnéz tüzetesen mindent, hátha talál majd bármit, egy falatnyi utalást, elejtett infót, amiből kitűnhet, nem Will végzett Noah-val.
A bágyadt őszi napfény kellemesen simogatja az arcát, a valószerűtlenül szőke hajából néhány szál szomorúan lengedez körülötte.
Hiányzik az érzés, hogy megfogja, magához ölelje az aprócska, túl pici testet, hiányzott a sírása is a születésekor, hiányoztak a kalimpáló kis kezei. Túl csendesen és túl nyugodtan feküdt a karjai között; nem járt fel-alá a kis mellkasa.
Hagyja lefolyni a könnyeit az arcán, de már nem torzul szomorúságba az arckifejezése, csak roppantul üres, pont annyira semmilyen, mint amilyennek érzi magát ebben a pillanatban, a vihar kellős közepén ácsorogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=855239#post855239][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.10.26. 23:53[/b][/url]

Hiába ő a temető gondnoka, az utóbbi napokban nem lehetett látni, betegszabadságáról apró papír tudósított csupán az iroda ajtaján. Talán elbújhatott volna temérdek teendője kifogása mögé, de most először ő kérte, hogy írják ki - megtanulta, mikor van szüksége távolságra. Dolgoktól, helyektől, emberektől, valahányszor egyensúlya veszélyesen meginog. Mert a zuhanás garantált; ha ritkább is, könnyebb vagy kevésbé félelmetes nem lesz soha. Mindössze lábra állni egyszerűbb, az újabb és újabb epizódok után.
Halk pukkanással dehoppanál a kaputól nem messze, egy félreesőbb ponton bukkanva fel szokatlanul sötét ruhában, frissen borotválkozva, ám árnyékokkal szemei alatt. A kerítést nézi, tenyerébe vájva körmeit, mert vissza kell tartania az ürességet, nem disszociálhat. Itt kell maradnia, a jelenben, lélegezni, megélni. Ezt az egész mellkasát betöltő iszonyt, a gyomra helyén a kővel.
A torka igazán csak akkor szorul el, amikor a soron befordulva meglátja a sírt és a sziluetett; minden lépés ezerszer súlyosabbá válik. Mégis megy tovább, egy része sietne, ha nem tartaná vissza félelem.
Tétován megérinti ujjai hegyével a nő vállát, halkan szólítva meg, hogy ne ijesszen rá, mikor mellé lép.
Adél...-*ebbe az egy szóba sűrűsödik minden. Sosem szólította a keresztnevén, akkor sem, amikor gyakran festegetett Seth műhelyében, sem később, mikor barátságuk szorosabb lett. Egy pillanatig, amíg tekintete bejárja a másik arcát, mozdulatlan, aztán vonásai töredezni kezdenek - szája széle lefelé görbül, homlokán és szemzugában mély ráncok ülnek. Vállai megereszkednek, amint keze Adél válláról annak lapockájára csúszik, kérdés, szó nélkül vonva ölelésébe. Annyira sajnálja, s annyira ostoba szavak ezek, közelébe se érnek annak, amit valójában gondol vagy érez.