Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820543#post820543][b]Odry Elizabet - 2020.11.01. 11:52[/b][/url]

Természetesnek vettem, hogy a gondnokkal történő egyeztetés után jövök és segítek, amiben csak tudok, ráadásul a családom révén rengeteg szép virágot és zöldnövényt is kaptunk a feladathoz, ami még jobban megkönnyítette a dolgunkat. A nagynéném különös odafigyeléssel válogatta össze a temetői sírokra szánt adományokat, én pedig esténként egy-két koszorút elkészítettem, hogy ezzel is hozzájáruljak az elhunytak emlékhelyeinek szépítéséhez. Konrád úgyis sokáig dolgozik minden nap és ha hazaér, megértem, hogy szeret csendesebb elfoglaltságokba elmerülni, így ahelyett, hogy megpróbálnám a magam irányába terelni, hagyom őt. Elvégre én sem szeretem, ha akaratom ellenére próbálnak olyan helyzetekbe beletenni, amelyeket tudom, hogy nem élvezek. Hosszú házasságunk során megismerjük majd egymást, kitapasztaljuk a másik kedves szabadidejét és azt is, hogy együtt mit szeretünk csinálni. Nem féltem magunkat.
A koszorúk amúgy is ezerszer jobban mennek, mint a horgolás, melyet a mai napig nem tudtam megfelelően kivitelezni, bármennyit is próbálkozom vele, nem értem, hogy miért nem értek hozzá, és szörnyen bosszant, hogy annak idején hagytam, hogy Odett rábeszéljen arra, hogy főzésért cserébe horgol és hímez helyettem. Akkor kellett volna megtanulnom és nem most harminchárom évesen. Így hát most, mikor a napja és az órája van a megbeszélt találkozónak, több dobozt magam előtt reptetve érkezek meg a temető bejáratához, melyet átlépve lepakolok, és tekintetemmel keresni kezdem Mr. Selwyn-t, aki instruál majd, hogy mely sírokat kell gondozni. Az ide vezető úton ugyan az öltözetemhez megfelelő cipőbe érkeztem, itt azonban már gumicsizmában várom a másikat, mert tudom, hogy nagyon nem illene a mai munkálathoz egy utcai viselet, azonban mégsem akartam nem illően végig sétálni ezen a néhány utcán, nehogy megszólják Konrádot miattam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820574#post820574][b]Odry Elizabet - 2020.11.01. 18:59[/b][/url]

- Köszönöm.
Mosolyodok el a kijelentésre, habár meg kell vallanom, most inkább a kényelem és a praktikusság vezérelt, semmint az elegancia. A hétköznapokon, gyakran otthon is, nagyon odafigyelek rá, hogy az öltözetem illendő legyen, hogy bármikor, ha hajtót nyitok, egy rendezett asszony képét mutassam. Ez nem újkeletű szokás, én például egész gyerekkoromtól fogva mindig ugyanúgy kezdtem a reggelt. Hosszan zuhanyozok, váltakozó víz melegséggel, aztán feltűzöm a hajam és felöltözök. Abban az esetben, ha vendégeket vártunk vagy templomba mentünk, enyhe sminket készítettem magamnak, de többnyire a natúr vonalon mozogva. Nem tartottam illőnek alulöltözötten megjelenni a családtagjaim előtt. Sem apa, sem anya nem viselkedett másként, és igen érdekes, de ezt a szokást még a legrakoncátlanabb rokonom is betartja.
- Szerintem jobban járunk, ha átmelengetjük magunkat.
Terelem el a gondolataimat arról a zavarról, ami ahhoz párosul, hogy a férfi rajtam bájol éppen. Most, hogy már tartozom valakihez, hogy megtapasztaltam a testiséget férfi és nő között, másként élem meg ezeket a pillanatokat. Hirtelen lett más minden, és eddig sok dolog nem hozott zavarba, most viszont nincs olyan nap, hogy ne vegyek észre valami olyat emberek között, amit korábban nem tettem.
- Készítettem néhány koszorút is, hogy legyen a sírokon, és a nagynéném küldött még pár virágot, szóval a másik felajánlással együtt nagyon széppé varázsolhatjuk a helyet. És vettem gyertyákat is.
Mielőtt a lényeget elfelejteném ugye. Mert ki, ha nem én lettem volna az, aki besétál a vegyeskereskedésbe, hogy másnapra százötven közepes méretű üvegmécsest szeretne. A hirtelen jött ötleteim mellé meg kell tanulnom, hogy nem lehet minden azonnal, de most kivételesen szerencsés voltam, mert kaptam.
- Örömmel teszem, szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a város minden része megszépüljön. A férjem kérte, hogy adjam át köszönetét, amiért a település egykori lakóiért ilyen áldozatos munkát végez.
Habár a magam törekvései kisléptékűek mindenképpen szeretném, ha ezekkel is hozzá tudnék járulni a fejlődéshez, a változáshoz. Konrád lépései látványosak, az enyémek kedvesek, ki-ki a maga terepén önmegvalósít, mégis biztos vagyok benne, hogy jó csapatot alkotunk így. Elpillantok a ránk váró munkaterület felé, majd vissza a férfire, most ő a főnök.
- Hogyan fogunk haladni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820740#post820740][b]Odry Elizabet - 2020.11.03. 20:12[/b][/url]

- Teát, köszönöm. Megfigyeltem, hogy nagyon sokan fogyasztanak kávét a településen, de én nem tudom, hogy miért kedves ez az ital olyan sok embernek.
Mondjuk sokan talán azt nem értik, hogy én miért szeretem a teát. Nagyon sokféle van otthon, szeretem variálni az ízeket. Főleg teafüvek, az ízeket én keverem a hangulatomnak megfelelően. Tudom, ez kétoldalú játszma, mert nem biztos, hogy mindig tökéletesen alakul az ízvilág, de aki nem kísérletezik, az sosem tudja meg, hogy mi a csodás benne. Olyan ez, mint a házasság. Én magam ismertem az alapjait, tudtam, hogy milyen a házasság az elméletben, de a gyakorlat sokkal másabb.
Megismerni egy másik embert, beengedni a személyes teredbe, elfogadni, hogy ő másmilyen, ám a másik feled, valaki, akivel egy nap majd teljesen összecsiszolódtok rémisztő. Vannak napok, pillanatok, amikor úgy érzem. Konrád az a férfi, akit nekem szántak, míg máskor idegennek érzem, olyannak, akit sosem fogok igazán megismerni, akinek ha egyszer a bizalmasa lennék, ha ismerném a lelkét, meghalnék.
Ahogy a tea nem tökéletes minden alkalommal, úgy a mi életünk sem az minden nap. Ám engem úgy neveltek, hogy mindig, minden körülmények között tisztelettel beszéljek a férjemről. Ő a családom, ő az, aki felel értem. Tisztelem őt, szeretem. Igaz szeretettel, úgy, ahogy embert még nem szerettem. Ez nem szerelem, a szerelem múlandó ábránd, ez más, mélyebb, intimebb. Éppen ez csal mosolyt az arcomra.  
- Tudom és nem vagyok híve az anyagi segítségnek, szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ha egy nagyobb pénzösszeget adományoznak, az tényleg oda kerül, ahol szükség van rá, de szívesen vásárolok, adományozok eszközöket, játékokat, virágokat. Olyat, aminek értelme van. A koszorúk készítése közben hasznosnak éreztem magam, úgyhogy azt hiszem, kölcsönös segítségnek is nevezhetjük őket.
Mert valóban, tudtam, hogy minden perc, amit velük foglalkozom, jó célt szolgálnak. Szeretnék majd otthoni díszeket is készíteni, de korán van még a karácsonyi készülődés, így minden kreativitásomat most ebben éltem ki.
- A férjem a legapróbb lépéseket is tiszteli, ő olyan ember, aki szereti a részleteket, szereti látni, ahogy a gépezet beindul. Úgy vélem, magát az indulást sokkal jobban élvezi, mint azt, ha valami tervszerűen működik.
Arra, hogy sétáljunk körbe, bólintok egyet, egy "remek ötlet" kíséretében, és amerre vezet, arra indulok én is. Egy-egy nevet felismerve. Sok kihalt varázslócsalád egy-egy tagja fekszik itt, vannak kripták a távolban, van dolog, erről már hallottam korábban, ám mielőtt beléphettem volna ide, Mr. Selwyn megérkezett és elkezdett csodát tenni.
- Ha gondolja el tudok jönni máskor is segíteni. Most a saját projektemmel megrekedtem, az engedélyekre várok. Addig szívesen segítek önnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=820870#post820870][b]Odry Elizabet - 2020.11.07. 08:54[/b][/url]

- Igaza van, nem is ítélkezem, csak rácsodálkoztam. Én olyan családban nőttem fel, ahol senki se fogyaszt. Illetve, egyszer láttam az egyik nővéremet, Nanát, hogy valami habos kávét iszik. Az volt a hét legmegbotránkoztatóbb cselekedete.
És ez nem túlzás vagy irónia, otthon nálunk tényleg ezek a dolgok voltak a leghajmeresztőbbek. Képzelheti a világ - már az a része, amelyik tudja, hogy az unokatestvérem vérfarkas -, hogy milyen drámai volt az a bizonyos július-augusztus, amikor az Odry család majdnem összeomlott. Az egész felhajtásban mindenki összeomlott, csak Odett nem. Ő csak nézett ránk és evett, holott ő volt az, aki a leginkább szenvedhetett volna, mégsem tette. Nálunk élni nem túl izgalmas, és ahogy elnézem a nővéreimet a házasságukban, ott sem látok mást, mint ami otthon volt. Én azt hiszem, ebben is kilógok közülük, de nem teszem szóvá, hiszen úgy tanultam, hogy ez csak a férjemre és rám tartozik. Vele kell megbeszélnem ezeket a dolgokat.
- Érződik rajta, hogy szereti, igazán ízletes lett.
Mondhatjuk úgy is, hogy pont, ahogy szeretem, sőt, egy kicsit még jobban is. Nagyon szeretek teázni, szeretem a különleges ízesítéseket és a hagyományos ízeket is. Szeretem hinni, hogy az ünnepek megízlelhetőek is, és nem csak a sütemények által. A tea igazán különleges a számomra, azt hiszem, kifejezetten jól megélnék olyan helyeken, ahol külön szertartása van.
- Mindenképpen, sajnálom, egy kicsit túl lelkes voltam azt hiszem.
Nem is kicsit. A vehemenciám ilyen téren riasztó tud lenni. Elszántan küzdök azért, hogy mindenben maximális legyek. Ilyen a munkám, ilyenek a hobbik és ilyen az is, ha a nyugdíjasokkal vívott csaták enyhítésére törekszem. A horgolási képességem most már csak szánalmas és nem kritikán aluli, viszont a hímzés gondolatától még mindig kiráz a hideg. Fogalmam sincs, hogy azt hogyan fogom kivitelezni.
- A családomban mindenki művész, én pedig mindig a lány voltam, akinek borzalmas a kézügyessége, ellenben csodás kerteket varázsol, higgye el, nem munka lenne, hanem kikapcsolódás.
Az otthonunkat is úgy vásároltuk, hogy olyan legyen, ahol van lehetőségem kertészkedni. Mert megnyugtat. A természet kikapcsol. Az vagyok, aki boldog, ha esik, ha hó hull, ha süt a nap. Minden évszakot szeretek és tisztelek, mert szükséges ahhoz, hogy a növények csodálatosabbá váljanak.
- Patikát szeretnék nyitni. Az engedélyek többsége már megvan, de mivel friss házasok vagyunk, az otthont helyeztem előre.
Minden más csak utána jön. Viszont nem szeretnék Konrád idegeire menni és amúgy sem vagyok jó abban, hogy egy embert pofátlanul körbeugráljak, így találok egyéb alternatívákat arra, hogy lefoglaljam magam. Most például ez, tegnap tököt faragtam az előkészítősökkel, kis apróságok, amikkel lassan természetessé válok a településen.
- Milyen szabadalmakat engedélyeztetett eddig?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=824224#post824224][b]Daróczy Elizabet - 2021.01.07. 21:33[/b][/url]

- Azt megígérhetem, hogy mielőtt kedvem támad felvásárolni a közeli kereskedéseket szólok, azonban azt nem ígérhetem, hogy előre jelzem, ha a nagynéném egy köteg virággal és növénnyel állít be, hogy ide szánja.
A végére el is mosolyodok, a gondolatra, hogy valóban így történik. Szeretem Klárit, karakán nő, olyan, aki egy pillanat alatt dönt egy egész család sorsáról. És mielőtt bárki is azt hinné, hogy túlzok, meg kell jegyeznem, hogy nem, egy kicsit sem.
- Nem tudom ismeri-e a csermelymenedéki Angyali Menedéket, ő a vezetője. Hivatalosan a férje, de gyakorlatilag ő. Ha ő azt mondja, hogy növényeket hozott, akkor nem szabad ellenkeznünk, csak bólogatnunk. Komolyan, mert ha megharagszik, sosem békítjük ki. A saját lányára hét vagy már nyolc éve is, hogy haragszik, azt mondta, hogy nem kenyere a megbocsátás, szóval mi sem szabad, hogy felmérgesítsük.
Mondjuk én nem is szoktam, mert hasonlítunk. Na nem ebben, mert én sosem leszek olyan határozott és irányító, főleg nem Konrád mellett. Armand egy nyugodt, beletörődő férfi, aki bármit megtesz a feleségének. A mi kapcsolatunkban én vagyok Armand. Szeretek úgy tekinteni magamra, mint Daróczy Konrád támasza, aki ha kell kőszikla, ha kell, puha ölelés. Szeretnék az a nő lenni, aki meghódítja, az a feleség, aki minden helyzetben mellette áll és védi. Az az anya, akit a gyermekének szeretett volna. Én szeretnék lenni az az ember, akire a legboldogabb és a legnehezebb órában is számíthat. Talán túl idealista ez az elképzelés, de hiszem, hogy megvalósítható. Hiszem, hogy képes vagyok rá, hogy ezzé az emberré váljak. Nagyon elhatározott vagyok és ez már fél siker.
- Örülnék neki, ha valóban hasznos lenne. Szeretnék segíteni, jót tenni a településen élőkkel. Tudom, hogy sokaknak problémát okoz, hogy most még utazni kell ahhoz, hogy a gyógyfőzeteket beszerezzék. Tudom, hogy sokan nem fognak mást látni bennem, mint egy elrendezett házasságba beleegyező kellékfeleséget, de nem érdekel, megteszem, ami tőlem telik.
- Pedig csodás lehet a kilátás! A repdeszka nagyon tetszik, akadályversenyeket lehetne velük rendezni. A minisztérium olykor igen vaskalapos, pedig szerintem a morcos arcok lelkes kisgyerekeket rejtenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=838721#post838721][b]Daróczy Elizabet - 2021.10.31. 22:22[/b][/url]

Olykor jó itt lenni, ilyen kései órán. A szürkület végén, amikor lassan mindent elfed a jóleső sötét. A délutánt kint töltöttem, szükségem volt arra, hogy csend vegyen körül, hogy senki se szóljon hozzám. Azt hiszem, a temetőnél keresve se találhatok jobb helyet. A héten már sok koszorút elkészítettem, esténként lefoglaltam magam, hogy ne legyek láb alatt, és, hogy ne is unatkozzak egyedül abban a nagy házban. Az élet más lett, lassan, de biztosan változom én is. Hogy jó irányba-e? Isten csak a megmondhatója, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem, hogy egyáltalán nem lenne büszke, vagy elégedett az én Istenem arra, amit lát. Minden okkal történik.
A gondolatra mély sóhaj hagyja el ajkaimat, és felpillantva az égre, szívemben millió ki nem mondható kérdés fogalmazódik meg. Számos miért, és hogyan, és nem tudom a választ, csak azt tudom, hogy nem értek nagyon sok mindent, és, hogy valószínűleg sosem fogok megérteni nagyon sokat. Ezért is kell távol lennem, mert annyi kérdésem van, annyira sok mindent szeretnék megtudni, és mégis, félek feltenni őket. Ezért visszahúzódom a csigaházamba, és inkább lefoglalom magam, a gondolataimat. Ujjaimba már milliószor is beleszúrtak a tűlevelek, de mostanra olyan érzéketlen lettem az apró kellemetlenségre, hogy nem is veszem észre, sokszor azt se, ha egy kevés vér kiszökken, csak akkor pillantok le rendesen, mielőtt a szalagot rákötöm.
Idén nem csak a nem látogatott sírokra készítettem apró koszorúkat, hanem mindegyikre, mely a temetőben található. A közepén, nem messze az egyik padtól van egy nagyobb hely, oda táboroztam le még jó pár órával ezelőtt, rengeteg forró teával, és a koszorúkkal, és csak akkor keltem fel, amikor már mindenem zsibbadt. Ilyenkor a kész koszorúkat kivittem, elhelyeztem, majd visszatértem, hogy újabbakat készítsek. Mindegyik hasonló, azonos alapanyagokkal dolgozom, de próbálok egy-egy apró változást belevinni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének egyformák, de törekszem arra, hogy legyen mindegyik egyedi.
Az utolsó két koszorúnál már zavar a készülődő sötétség, sietek, és ebből fakadóan pontatlan is vagyok, sokszor kell visszatérnem egy-egy pontra, amiket újra elkészítek, de a tervezett időre sikerül az utolsó két koszorút is elhelyeznem, így az összepakolás már jóleső, és szerencsére gyors is, vagyis, mielőtt teljesen lefagynak az végtagjaim, hazatérhetek. Kellenek az ilyen napok is.