Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841158#post841158][b]William Martin Krise - 2021.12.28. 19:47[/b][/url]

Az első önkéntes megbízása alacsony elvárásaihoz képest is zsibbasztóan unalmasan alakult, a papírt a kezébe tartva nehezen tudta leplezni óhatatlan csalódását. Csipkebogyó. Tudja, mennyire értékes és sokoldalú alapanyag és azt is, hogy a legtöbb fájdalomcsillapítónak a kulcs alapanyaga a gyümölcs, mindössze annyira... fantáziátlan az egész. Nehezen fordítaná szavakká, de úgy érzi, a galagonya jelenléte lélektelenné változtatja a főzeteit. Mint egy menzás gyümölcsleves, színtelen, jellegtelen.
Egykedvűen, de magában dúdolgatva tépkedi a termést és pakolja az alkarján függő, különben igencsak nőies kosárba. Ha csak egy pillantást vethetne a receptre, ha elmondanák neki, mihez kell a bogyó, talán - sőt, ő biztos benne -, hogy helyettesíthetné valami mással. Vadszőlővel, például, mennyivel elegánsabb lenne tőle, csak semlegesíteni kellene a mérgét, nem is lenne nehéz. Elég lenne például...
Goodnight, William.

   -  Hhhhmmm... mi?
A feje fölött bárányfelhők. Őt bántja a fény, reflexből rántja a alkarját a szeme elé, ügyetlen mozdulattal, kis híján orrbacsapva saját magát vele. Szédülésén túl érzi, hogy az arcának bőre ég, ez az első érzés, amit felismer. Utána az, hogy a hátán fekszik, érzi a föld kemény hidegét a válla és a tarkója alatt, az avar illatát.
Majd pedig azt, hogy a lába bizarr módon a levegőben van. Na ez - ez új.
Hagyja a karját leesni a szeme elől, arrafelé hunyorog, idegen arc bámul vissza rá.
   -  Ahh... - megköszörüli a torkát - Kösz jólvagyok, csak... elestem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841256#post841256][b]William Martin Krise - 2021.12.29. 17:53[/b][/url]

Amellett, hogy a tekintete zavarodott, az agyán pedig szürkésfehér köd hömpölyög, az érzés és a helyzet apján pontosan tudja, mi történhetett vele, mindössze a konkrét hely és idő nem tiszta előtte. Ugyanazt a hányingerkeltő, bizsergető szédülést érzi a szemgödre mögött, amit gyerekkora óta oly' jól ismer; ez az, amiről felismeri a a rohamokat. Ha szerencséje van, percekkel azelőtt érzi már, mielőtt fejjel előre egy bokorba vagy a járdaszegélyre esne, olyankor van ideje leülni és biztonságban kivárni a végét. Azonban, ha a gondolatai máshol járnak, például a csipkebogyók körül, gyakran fel sem tűnik számára az érzés. Olyankor pedig goodnight, sweet prince - csak a Teremtő jó akaratán múlik, mibe veri a fejét.
   -  Nothin', I'm fine...
Az arca ellazul, a keze, amit legyintésre emelt föl, tónustalanul hullik vissza mellé.


Bő másfél perc telik el. A válla meg-megrándul, leginkább ahhoz hasonlóan, mintha köhögni próbálna, ettől függetlenül azonban problémamentesen és szabályosan veszi a levegőt így, az oldalára fordítva, a feje körül glóriaként szétszóródott csipkebogyók mellett. Számára erre az időre megszűnik a világ, mintha sosem létezett volna, az időnek pedig a világon semmi értelme sem marad. The Black Void.
Aztán, mintha víz alól emelnék ki, egy mély, rekedt levegővétellel tér vissza belé az élet. A szemei fókusz nélkül nyílnak ki, ő pedig azonnal maga alá húzza a kezét, hogy meg-megbicsakló izmokkal feltámaszkodjon. Állati ösztön viszi mindössze még ekkor, a tekintete zavart, a fejét is lógatja kissé, csak annyit tud, fel szeretne állni, minden mást kitalál később.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841889#post841889][b]William Martin Krise - 2022.01.08. 19:59[/b][/url]

A legelső pillanatban, amikor az idegen kéz meg$rinti, nyűgösen rázza le magáról, pont, minta egy legyet hessegetne el. Az ellentétes bal keze, amin ezzel egyidőben támaszkodik, megroggyan, neki pedig az álla ismét koccan a takaróval terített földön. A mozdulat nem a férfi, de még csak nem is egy idegen segítsége ellen irányul, csak az ő állati ösztöne, ami fölött úrrá is lesz azonnal, ahogy a hideg talaj szaga magához téríti kissé. A továbbiakban így hagyja, hogy asszisztálják a felülésben. A feje továbbra is zúg, azzal a furcsa, nehezen szavakba önthető érzéssel, mintha alacsony feszültségű áramot csorgatnának végig rajta. Gyűlöletes és hányingerkeltő, olyan, ami arra kényszeríti, hogy összeszorítsa a szemét, miközben egy mohás sírkőnek dől. A mutató- és hüvelykujját az orrnyergére szorítja.
   -  Fuckin' berries...
A fél szemét kissé kinyitva sandít le maga mellé, a bogyók szomorkásan hevernek a homokban, a kis kosarát, amit napokkal korábban az egyik szomszéd ajtaja elől vette kölcsön, még csak nem is látja. A keze lejjebb csúszik, az ujjai az arcát érintik, érzi a vékonyka, csípő barázdákat, összeráncolja az orrát. Remek. Igazán remek. Mogorván ejti vissza a bogyók levétől ragacsos és poros kezeit.
   -  Seth. Hah. - bután hunyorog fel rá - Akkor miért nincs rajtad az a fekete szar. Meg az a kis lengetős füstölő kurvaisten.
Pap, zavarodott agyában azokkal keveri össze, elvégre ki más dolgozik a temetőben, ha nem az?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=841989#post841989][b]William Martin Krise - 2022.01.09. 19:28[/b][/url]

A térde megroppan, a pokróc felgyűrődik és száraz faleveleket sodor magával, ahogy egy más után felhúzza a lábait. A ruháját, ami farmerből és a kék szövetkabátjából áll, ahogy végignéz magán jócskán beszennyezték az esésekor összenyomódott bogyók, de első pillantásra legalább nem szakadt el. Így, amint elszakítja a tekintetét a férfiról, láthatóan megnyugodva és megelégedve a válasszal, monoton mozdulatokkal a levél- és gallydarabkákat kezdi el szedegetni a nadrágjáról.
   -  Nem, kösz. Jól vagyok. Csak kell egy perc.
Valószínűleg ez az első tényleg tiszta mondata és gondolata. Nem lenne az első eset, hogy egy gyógyító rendelőjében tér magához, az átlagos jószándékú varázslónak ugyanis általában ez az első ötlete. Azonban azon kívül, hogy megvárják, míg teljesen kitisztul, majd pedig egy vállveregetéssel hazaengedik, ők sem tehetnek többet. A keze visszatér az arcához, most már céltudatosabban tapintja meg az orrát, amit általában eltör ilyenkor. A teste még mindig zsibbad, de nem érez különösebb fájdalmat.
   -  Különben Will - tanácstalanul lenéz egyik, majd másik koszos tenyerére. Talán kezet kellene nyújtania, mégsem teszi így - Segítenél aaa... ahhh... kösz. Ezek a kurva bogyók. Minek kell ilyen tüskés szaron nőniük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=842086#post842086][b]William Martin Krise - 2022.01.11. 23:01[/b][/url]

Bizalmatlanul hunyorog fel a férfire, amikor a pálca a kosarat követően már felé fordul; nem tart tőle, hogy váratlanul és ok nélkül megátkozza majd az előbb még őt támogató idegen, de kényelmetlen számára a helyzet. Bőven többet állt a pálca ezen oldalán, mint a másikon, ő maga legfeljebb közepes bűbájoló.
Összefintorodik és felszisszen, amikor az sebekből kiszakadó kosz az arcának bőrét marja, bár nem több, mint villanásnyi fájdalom. A jobb karján maga mellé támaszkodik, hogy rövid értetlen tétovázás után előrébb dőlve elfogadja a kezet. A mozdulata ügyetlen, részben az ellentétes oldal, részben pedig a hullámzó szédülése miatt.
   - Ez öhh... Főzetbe lesz. Szerintem fájdalomcsillapítóba, de nem mondták meg nekem sem. Én csak önkéntes vagyok. - megvakarja a fejét a hajéntékánál. Egy rövid ágdarabkát húz ki a szálak közül és dobja le maga mellé - Ha illegális ezeket leszedni, nem tudtam - teszi hozzá ismét a hajába nyúlva - de a halottaktól hatásosabb lesz a termés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=844016#post844016][b]William Martin Krise - 2022.03.02. 22:58[/b][/url]

A hátát nekiveti a mohásodó sírkőnek, most, hogy már nem koszos, egész kellemes így. A jobb kezének ujjai a másik tenyerének összekarcolt bőrét kapargatják, biccent egyet az engedélyadásra. Pedig ironikus lenne, ha illegális növénytépkedéssel szegné meg a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit és varrnék vissza a börtönbe a fennmaradó öt évére. Ezt nehezen magyarázná ki a nagyanyjánál.
Lepillant maga mellé, majd eg mély levegővétellel szánja el magát a felállásra. Köszönhetően annak, hogy a tüskés bokor tompította az esését, nem ütötte meg magát, így a karcolások híján semmijen sérülést nem szenvedett. Mindenesetre óvatosan, a sírkőbe kapaszkodva tápászkodik fel, az ízületei is megroppannak, mint egy üregembernek, ő pedig szisszenve-nyújtózkodva egyenesedik ki.
   -  Megbűvölni? Hogyan? - a tenyerét ösztönösen fonja rá a csuklójára, mint általában, ha szúba kerül. Régről betokosodott mozdulat ez, amit még kisiskolásként tanult. Igaz, felnőve még kicsi az esélye annak, hogy a nagyobb gyerekek megverjék a gyengesége miatt, de vannak megszokások, amik nehezen változnak - Nem akarok udvariatlan lenni, de ha arra gondolsz, egy bűbáj meggyógyíthat, már próbáltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868593#post868593][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 20:04[/b][/url]

Nem akart idejönni. Sem a nagyapját, sem pedig a szüleit nem látogatta meg sosem, személyesen pedig nem hiszi, hogy bármi pozitív származna abból, ha zaklatja a halottakat. Ezt a véleményét azonban most először visszanyelte és megtartotta magának. Csak a viselkedése vált valamelyest komorabbá az idefelé úton, most pedig, ahogy megáll és lenéz a ki tudja kicsoda által gondozott, gyeppel benőtt sírhalomra, előzékenységből hagyja, hogy a felesége szólaljon meg hamarabb.
Részéről semmit sem érez. Mármint - itt nem. Tudja, hogy a maradványok helyén talán már semmi sincs a föld alatt, a gyereke pedig valójában soha nem is élt, ugyanúgy, mint az előző majdnem másfél évtizeddel korábban. Ha gyászolt is valamit, az a család lehetsége volt, nem pedig a fia.
Azonban megérti Adélt, hogy másképp érez. Így hát, amikor a lány csöndben megszólal mellette, hagy neki pár pillanatnyi csendet, mielőtt válaszolna.
   -  Nem tudom. Nem hiszem. Sőt, szinte biztos, hogy elhamarkodott döntés volt és az is lehet, hogy meg fogod bánni. Számít? Szerintem nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868595#post868595][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 21:14[/b][/url]

A napjaik mostanában álmos egyetértéssel telnek. Bár naponta összeakaszkodnak valamin, az ordibálásaik rövidebbé váltak, hónapok óta pedig a nézeteltéréseiket ajtócsapkodáson ás tányérdobáláson túl nem követi fizikai erőszak. Egy átlagos házasságban a közhangulatot még mindig volatilisnek neveznék. Számukra azonban szinte már unalmas.
A hónapok ürességét a hetekkel korábban elkezdett és a saját nagyanyja által vezetett készülődés szakította meg végül. Adél többször járt Angliában azóta, hogy előkészítse a szobát és a néhány hetesre tervezett tartózkodásuk részleteit, ő azonban egyelőre szinte teljesen kimarad a projektből. Ez utóbbi nem zavarja különösebben, valójában pedig egész helyesnek tartja, ahogy a felesége és az ő összes nőrokona ilyen lelkesedéssel készülődik. Lélekben már felkészült rá, hogy hetekig valószínűleg nem is látja majd a fiát, de az legalább szinte biztos, hogy a kezébe nem veheti majd.
Adél belékarol, ő pedig szórakozottan teszi a másik kezét is a lányéra.
Igen. Elhagyta volna. Ez nem volt kérdés vagy titok, hiszen megmondta, hogy ez a házasságuk feltétele. Nem örült volna neki, de idővel kénytelen lett volna meglépni. Azonban ahogy oldalra pillant, az ő csökött empátiája is felfogja, hogy ez azon alkalmak egyike, amikor vagy hazudnia kell, vagy csöndben maradni.
Az utóbbit választja. Adél azonban szerencsére hamar továbbtereli a témát.
   -  Veled? Mármint bent? Hát figyelj... ez nem olyasmi, amit én döntök el, hanem az anyád, a nagyanyám, a nagynéném, a te nagynénéd, meg mindenki más, aki ott lesz veled. De ha igazán könyörgök, biztos megtűrnek a sarokban valahol. - Könnyebbre veszi a hangsúlyt, hogy oldja a kettejükre telepedő, súlyos hangulatot. Mondjuk, ezen a napon és pont itt teljesen rendben van ez is. - De persze. Legutóbb is ott voltam, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868597#post868597][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 22:27[/b][/url]

Érzi, mintha Adél hangulata kissé feloldódna. Helyes, helyes. Ő nem szörnyeteg: hiába szereti a felesége vérét szívni is kitölteni rajta az akaratát, mégsem akkor akarja ezeket tenni, amikor kvázi iszonyatosan terhes.
A lány arcáról ismét visszapillant a sírra. Adél feszültsége teljesen érthető, hiszen kettőt vesztett el eddig és ki tudja, hogy a labilis mentális állapota elviselne-e egy következőt. Ő maga pár héttel ezelőttig nem gondolt bele az eshetőségbe, hogy a fiával történik valami, vagy netalán nem egészségesen jön a világra. Az is igaz, hogy eddig szinte egyáltalán nem gondolt rá, ahogy Adél sem. Mennyivel egyszerűbb volt úgy.
Alig érezhetően, de megborzong.
Hiába látott már szülőszobákat - ha pusztán csak a hófehér ágyra gondol, hányingere támad. Hogy pedig ezt leplezze, felhorkant.
   - Hát azt remélem is. A nagyanym ragaszkodni fog a teszthez különben, csak szólok, hogy ne érjen váratlanul.
A szabad kezét, amibe nem karol Adél, a zsebébe csúsztatja.
   -  Különben... és ne borulj ezen most ki, rendben? Beszéltem a nagyanyámmal és a nagyapámmal. Ha gondolod, átvitetheted őket innen a családi kriptába. Mármint... mindenki ott van úgyis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868599#post868599][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 22:48[/b][/url]

   -  Hát... - Óvatosan megingatja a fejét. - A nagyanyámnak sem kell minden részletről tudnia. Ha nem akarod itt hagyni, akkor igen, mindkettőt. De ez utóbbi maradjon csak a mi titkunk.
Beszéd közben kiszabadítja a karját a lány kezéből és feljebb csúsztatva megszorítja a lány vállát. Ha igazán őszinte szeretne lenni, sosem rajongott a gondolatért, hogy Adél gyerekei ennyire közel legyenek eltemetve. Kezdetben ezerszer látta a feleségét kisétálni ide, ő pedig azt kívánta, bárcsak országokkal arrébb lennének.
   -  Szóval... - leereszti a kezét a lány válláról és maga mellett összekulcsolja az ujjaikat. - Megyünk?