Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

Másfél éve talán, hogy utoljára itt jártak? Vagy egy, ő maga sem tudja, de Willel összesen kétszer látogatták meg a sírt: egyszer a temetéskor, és még egyszer jóval azután egy délelőtt erejéig. Az, hogy ezúttal a férjének nem kellett könyörögni, vagy neki katatón gyászban fuldokolnia, hogy Will megvesztegetésként felajánlja a közös megemlékezés lehetőségét, egészen sokat változtat a perspektíván.
Jó volna azt mondani, hogy már feldolgozta a történteket, de ezt képtelenség valaha is teljesen elengedni. Az igazat megvallva úgy kapaszkodik Will karjába, mintha mindjárt összecsuklana, valójában azonban nagyobb hassal már hamarabb fárad, és amúgy is mindene sajog, ha akarja, ha nem. A komfortérzete jelentősen elkezdett csökkenni egyenes arányban a baba növekedésével, és egy ilyen röpke egyórás sétára már nem szívesen indul el egymagában- Will vagy Jázmin, esetleg mások, akikkel épp programot tervez, mindig elkísérik a hosszabb kiruccanásokra.
- Már kétéves lenne. - Régebben hisztérikusan vagy üresen beszélt a halott gyerekükről, mert nem tudta másként kezelni, megélni a veszteségüket. A gödör alján vergődve kézenfekvő volt kapaszkodni Noah minden apró kis vélt vagy valós vonásába. Azóta már beszéltek róla párszor, futólag szóba jött, hogy nem volt olyan minden, ahogy arra ő emlékszik, de Will talán tapintatból, talán saját maga megkíméléséből ebbe sosem ment bele mélyebben.
- Késő megkérdeznem és pont itt... olyan feleslegesen drámainak tűnhet, de biztos jól tettük, hogy belevágtunk ebbe? - Nem mintha visszacsinálhatná már? Lassan teljesen kikerekedik és innen már csak a visszaszámlálás marad hátra. Hetek múlva már nem odabent, hanem idekint lesz a gyerekük. Most inkább arra gondol, hogy itt állva a kis halom előtt egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy készen állnak a szülői feladatokra, életben tartani és felnevelni egy hús-vér csecsemőt. Egyre többször bukkan fel a gondolataiban az az idealizált, emlékként kezelt foszlány, amit Noahval kapcsolatban őriz, s ugyan hangosan nem mondta még ki, de mi van, ha Noah-t fogja keresni ebben a gyerekben, és nem önmagáért fogja látni, szeretni? Tagadhatatlanul egyre több kétség és bizonytalanság kergetőzik az agyában az ingatag hangulata és a babavárással kapcsolatos teendői mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868575#post868575][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.17. 23:27[/b][/url]

Másfél éve talán, hogy utoljára itt jártak? Vagy egy, ő maga sem tudja, de Willel összesen kétszer látogatták meg a sírt: egyszer a temetéskor, és még egyszer jóval azután egy délelőtt erejéig. Az, hogy ezúttal a férjének nem kellett könyörögni, vagy neki katatón gyászban fuldokolnia, hogy Will megvesztegetésként felajánlja a közös megemlékezés lehetőségét, egészen sokat változtat a perspektíván.
Jó volna azt mondani, hogy már feldolgozta a történteket, de ezt képtelenség valaha is teljesen elengedni. Az igazat megvallva úgy kapaszkodik Will karjába, mintha mindjárt összecsuklana, valójában azonban nagyobb hassal már hamarabb fárad, és amúgy is mindene sajog, ha akarja, ha nem. A komfortérzete jelentősen elkezdett csökkenni egyenes arányban a baba növekedésével, és egy ilyen röpke egyórás sétára már nem szívesen indul el egymagában- Will vagy Jázmin, esetleg mások, akikkel épp programot tervez, mindig elkísérik a hosszabb kiruccanásokra.
- Már kétéves lenne. - Régebben hisztérikusan vagy üresen beszélt a halott gyerekükről, mert nem tudta másként kezelni, megélni a veszteségüket. A gödör alján vergődve kézenfekvő volt kapaszkodni Noah minden apró kis vélt vagy valós vonásába. Azóta már beszéltek róla párszor, futólag szóba jött, hogy nem volt olyan minden, ahogy arra ő emlékszik, de Will talán tapintatból, talán saját maga megkíméléséből ebbe sosem ment bele mélyebben.
- Késő megkérdeznem és pont itt... olyan feleslegesen drámainak tűnhet, de biztos jól tettük, hogy belevágtunk ebbe? - Nem mintha visszacsinálhatná már? Lassan teljesen kikerekedik és innen már csak a visszaszámlálás marad hátra. Hetek múlva már nem odabent, hanem idekint lesz a gyerekük. Most inkább arra gondol, hogy itt állva a kis halom előtt egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy készen állnak a szülői feladatokra, életben tartani és felnevelni egy hús-vér csecsemőt. Egyre többször bukkan fel a gondolataiban az az idealizált, emlékként kezelt foszlány, amit Noahval kapcsolatban őriz, s ugyan hangosan nem mondta még ki, de mi van, ha Noah-t fogja keresni ebben a gyerekben, és nem önmagáért fogja látni, szeretni? Tagadhatatlanul egyre több kétség és bizonytalanság kergetőzik az agyában az ingatag hangulata és a babavárással kapcsolatos teendői mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868593#post868593][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 20:04[/b][/url]

Nem akart idejönni. Sem a nagyapját, sem pedig a szüleit nem látogatta meg sosem, személyesen pedig nem hiszi, hogy bármi pozitív származna abból, ha zaklatja a halottakat. Ezt a véleményét azonban most először visszanyelte és megtartotta magának. Csak a viselkedése vált valamelyest komorabbá az idefelé úton, most pedig, ahogy megáll és lenéz a ki tudja kicsoda által gondozott, gyeppel benőtt sírhalomra, előzékenységből hagyja, hogy a felesége szólaljon meg hamarabb.
Részéről semmit sem érez. Mármint - itt nem. Tudja, hogy a maradványok helyén talán már semmi sincs a föld alatt, a gyereke pedig valójában soha nem is élt, ugyanúgy, mint az előző majdnem másfél évtizeddel korábban. Ha gyászolt is valamit, az a család lehetsége volt, nem pedig a fia.
Azonban megérti Adélt, hogy másképp érez. Így hát, amikor a lány csöndben megszólal mellette, hagy neki pár pillanatnyi csendet, mielőtt válaszolna.
   -  Nem tudom. Nem hiszem. Sőt, szinte biztos, hogy elhamarkodott döntés volt és az is lehet, hogy meg fogod bánni. Számít? Szerintem nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868594#post868594][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 20:47[/b][/url]

Már nem sír őrjöngve Noah gondolatára, de mióta az új babát várja, többször, csendben itatta az egereket az egykori fia maciját ölelve, mintha újból kezdene bezárkózni és visszasüppedni a kétségbeesésbe. Az, hogy továbbra is terápiára jár heti egyszer és képes volt hétről hétre valahogyan visszarángatni magát segítséggel egy optimális szintre, biztos, hogy sokat számított, és megakadályozta az újabb depresszióhullámát.
A sír előtt álldogálva magától jön, hogy belekaroljon Willbe, ha másért nem, hogy biztosabban álljon a két, fáradt lábán. A teste már el-elkezdett tiltakozni a növekvő plusz tömeg ellen.
- Elhagytál volna, ha nem teszem meg... - Anélkül bukik fel belőle a vallomás, hogy alaposabban átgondolná a dolgot, aztán viszont szinte rögtön vesz egy mély levegőt, hogy megelőzze az esetleges vádat, hogy szemrehányást tartana.
- Nem most, de benne volt a pakliban, így értem. És persze én is kellettem hozzá. - Olyan megbocsáthatóan szentimentális kedvességgel beszél a gyerekükről. Jót tett, hogy neveket pörgettek együtt Willel, hogy végre mert róla beszélni a férjével, és nem teljes tagadásban fogja a szülés napja érni.
- Remélem, ott leszel velem... mert, ha megint történik valami, nem akarom, hogy bárki más lásson magamba zuhanni. Rendben? - Érthető, hogy míg a legtöbb ember már várja, hogy túlessen az egészen, mert a végcél boldog és kecsegtető annak ellenére, mennyi energiát felemészt egy újszülött gondozása, ő sokkal inkább iszonyodik a gondolattól, nehogy megismétlődjenek a két évvel ez előtt történtek. Nem bírná ki ép ésszel, és akkor tényleg a válás várna rájuk pár év múlva, mert Adél használhatatlan roncshalmazzá válna, és nem lehet kötelezni vagy arra ítélni Willt, hogy egy tönkrement emberhez láncolva élje az életét, akivel nem is szerelemből és elkötelezettségből házasodott. Ha minden jól megy, ez nem fog bekövetkezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868595#post868595][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 21:14[/b][/url]

A napjaik mostanában álmos egyetértéssel telnek. Bár naponta összeakaszkodnak valamin, az ordibálásaik rövidebbé váltak, hónapok óta pedig a nézeteltéréseiket ajtócsapkodáson ás tányérdobáláson túl nem követi fizikai erőszak. Egy átlagos házasságban a közhangulatot még mindig volatilisnek neveznék. Számukra azonban szinte már unalmas.
A hónapok ürességét a hetekkel korábban elkezdett és a saját nagyanyja által vezetett készülődés szakította meg végül. Adél többször járt Angliában azóta, hogy előkészítse a szobát és a néhány hetesre tervezett tartózkodásuk részleteit, ő azonban egyelőre szinte teljesen kimarad a projektből. Ez utóbbi nem zavarja különösebben, valójában pedig egész helyesnek tartja, ahogy a felesége és az ő összes nőrokona ilyen lelkesedéssel készülődik. Lélekben már felkészült rá, hogy hetekig valószínűleg nem is látja majd a fiát, de az legalább szinte biztos, hogy a kezébe nem veheti majd.
Adél belékarol, ő pedig szórakozottan teszi a másik kezét is a lányéra.
Igen. Elhagyta volna. Ez nem volt kérdés vagy titok, hiszen megmondta, hogy ez a házasságuk feltétele. Nem örült volna neki, de idővel kénytelen lett volna meglépni. Azonban ahogy oldalra pillant, az ő csökött empátiája is felfogja, hogy ez azon alkalmak egyike, amikor vagy hazudnia kell, vagy csöndben maradni.
Az utóbbit választja. Adél azonban szerencsére hamar továbbtereli a témát.
   -  Veled? Mármint bent? Hát figyelj... ez nem olyasmi, amit én döntök el, hanem az anyád, a nagyanyám, a nagynéném, a te nagynénéd, meg mindenki más, aki ott lesz veled. De ha igazán könyörgök, biztos megtűrnek a sarokban valahol. - Könnyebbre veszi a hangsúlyt, hogy oldja a kettejükre telepedő, súlyos hangulatot. Mondjuk, ezen a napon és pont itt teljesen rendben van ez is. - De persze. Legutóbb is ott voltam, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868596#post868596][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 22:10[/b][/url]

És ez így van jól egyelőre. Ha kimondanák a rideg valóság, ha akkor és ott Will újból megerősítette volna benne, hogy a gyerek sokkal magasabb szintű igény, mint ő valaha lesz a férje szemében, akkor sosem vállalja az újabb várandósságot. Ez garantált.
- Ugyan, kérlek... - Szabályosan cinikusan forgatja meg a szemeit, mint aki röhejesnek találja a puszta feltételezést, hogy mindenki másnak hamarabb volna beleszólása, mi történjen a szülőszobában, mint neki és a gyógyítóinak. - Ha nem akarok ott látni senki mást, csak téged és a gyógyítókat, akkor csak te és ők lesznek bent közönségnek. Úgyis addig megyek, amíg ki nem pakolják az összes beleszóló, tudálékos embert onnan. - Cseppet sem azért gondolja ezt működőképes tervnek, mert olyan nagy beleszólása lenne bármibe, hanem mert, ha elég hangosan hisztizik, megteszik, amit kér, csak hogy befogja a száját.
- Te kellesz oda. A többiek elhanyagolhatóak. Nem ők az apja. - Mintha semmiség lenne, úgy rántja meg a vállát, de titkon az is eszébe jutott, amit egyszer Will kirohanásában mondott Noah kapcsán, hogy mennyire nincs a férfiaknak beleszólása az események menetébe, a nők döntéseibe a gyerek kapcsán. Ha Willnek ez nem is nagy esemény tekintve, hogy sokáig a nagyapja mellett dolgozott, és látott elég születést és halált, neki igenis számít, hogy a férje van mellette és nem egy sornyi ember, aki csak a gyerek iránt érdeklődik. Will esetében van benne egy szemernyi remény, hogy nem csak az inkubátort látja benne már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868597#post868597][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 22:27[/b][/url]

Érzi, mintha Adél hangulata kissé feloldódna. Helyes, helyes. Ő nem szörnyeteg: hiába szereti a felesége vérét szívni is kitölteni rajta az akaratát, mégsem akkor akarja ezeket tenni, amikor kvázi iszonyatosan terhes.
A lány arcáról ismét visszapillant a sírra. Adél feszültsége teljesen érthető, hiszen kettőt vesztett el eddig és ki tudja, hogy a labilis mentális állapota elviselne-e egy következőt. Ő maga pár héttel ezelőttig nem gondolt bele az eshetőségbe, hogy a fiával történik valami, vagy netalán nem egészségesen jön a világra. Az is igaz, hogy eddig szinte egyáltalán nem gondolt rá, ahogy Adél sem. Mennyivel egyszerűbb volt úgy.
Alig érezhetően, de megborzong.
Hiába látott már szülőszobákat - ha pusztán csak a hófehér ágyra gondol, hányingere támad. Hogy pedig ezt leplezze, felhorkant.
   - Hát azt remélem is. A nagyanym ragaszkodni fog a teszthez különben, csak szólok, hogy ne érjen váratlanul.
A szabad kezét, amibe nem karol Adél, a zsebébe csúsztatja.
   -  Különben... és ne borulj ezen most ki, rendben? Beszéltem a nagyanyámmal és a nagyapámmal. Ha gondolod, átvitetheted őket innen a családi kriptába. Mármint... mindenki ott van úgyis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868598#post868598][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 22:41[/b][/url]

Ha hangosan kimondaná, hogy hányingere van a szülés gondolatától és a hófehér dekorációtól, azzal csak rontana az amúgy is vékony jégen egyensúlyozó hangulatán. Nagyon közel járnak a végéhez, nem akarna most megbicsaklani és összedőlni agyban, mint egy kártyavár.
- Elvégezhetjük bármikor, akár az orra előtt is. Biztosan a tied. - Sziklaszilárdan állítja, mert tényleg nem lépett félre más férfivel azóta. Júlia persze egy teljesen más fejezete az életüknek és ő nem tudná teherbe ejteni. Kényelmes, ugye?
Arra viszont nem számít, hogy egy ennyire... bensőséges gesztust kapjon. Pár pislogás után sem tudja letörölni a csodálkozást az arcáról. Hát dehogy ideges, inkább nagyon meglepett.
- Ezen sosem gondolkodtam.... Szonját is? - Elkönyvelte, hogy itt fognak maradni a gyerekei, és belegondolva, ha Willel valaha elválnának, megint át kellene helyeztesse a maradványokat a Krise-család kriptájából. Ezt meg kell rágnia alaposan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868599#post868599][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 22:48[/b][/url]

   -  Hát... - Óvatosan megingatja a fejét. - A nagyanyámnak sem kell minden részletről tudnia. Ha nem akarod itt hagyni, akkor igen, mindkettőt. De ez utóbbi maradjon csak a mi titkunk.
Beszéd közben kiszabadítja a karját a lány kezéből és feljebb csúsztatva megszorítja a lány vállát. Ha igazán őszinte szeretne lenni, sosem rajongott a gondolatért, hogy Adél gyerekei ennyire közel legyenek eltemetve. Kezdetben ezerszer látta a feleségét kisétálni ide, ő pedig azt kívánta, bárcsak országokkal arrébb lennének.
   -  Szóval... - leereszti a kezét a lány válláról és maga mellett összekulcsolja az ujjaikat. - Megyünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868600#post868600][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 23:04[/b][/url]

Áh, szóval Madlen egyedül Noah-ról tudna. Bár tegyük hozzá, Szonja feltételesen itt nyugvó hamvai valójában nincsenek itt, hanem a stúdió falán egy festményként élnek tovább, de ezt nem kötötte Will orrára.
- Megbeszéljük otthon, rendben? Nem tudom még, nem rossz ötlet, vagy elvetendő, de aludnom kell rá még néhányat. - Főleg ez a rész zavarja, hogy ha egyszer elválnának, akár eleshetne a sírlátogatás lehetőségétől. Számára fontos, hogy emlékezzen Noah-ra, még túlságosan is. Idővel ez valószínűleg enyhülni fog, de azután is ésszerűnek, lelkileg fontosnak tartaná a megemlékezést, jelenleg ebben biztos.
- Igen. Elkezdett fájni a bokám, pedig esküszöm, tíz kilót sem híztam. - Innentől csak nőni fognak a panaszai a végszóig, de ezzel tisztában volt. Végre rendesen utánaolvasott a szakirodalomnak és úgy érzi, többé-kevésbé felkészülve várja a határidőt. Ha minden kötél szakad, a kétes múltú drága férje még mindig kéznél van, hogy tegyen valami hasznosat.