Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=855105#post855105][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.25. 16:14[/b][/url]

Seth
- egy fáradt szombat délután -
It's been a long day

Nemrégen vitték be Willt, mégis heteknek tűnik az eltelt idő és a feszült várakozás sem csökkentett rajta, érzetre sem. A magányos bogolyfalvi házból egyelőre hazament Hévízre, többnyire ott időzik, de nem záratta le a kúriájukat sem, csak sokkal kevesebbet tartózkodik ott. Kétnaponta eljön a temetőbe is meglátogatni Noah-t, nehogy alkalma legyen az eleven sebnek elkezdeni a gyógyulást. Még emlékszik a csöpp, fehér koporsóra, amit elnyelt a föld, vele együtt a gyereküket is- a szaggatott szusszanása arra enged következtetni, hogy ismét eszébe jutott az emlék, ahogy ott ácsorog a sírkő előtt, vagy valami hasonlóan nyomasztó.
Tegnap értesítették, hogy visszaveheti Will bizonyos tárgyait, most akarja őket majd elhozni a parancsnokságról, de őszintén, nem kér belőle. Mégis eltökélt célja, hogy átnéz tüzetesen mindent, hátha talál majd bármit, egy falatnyi utalást, elejtett infót, amiből kitűnhet, nem Will végzett Noah-val.
A bágyadt őszi napfény kellemesen simogatja az arcát, a valószerűtlenül szőke hajából néhány szál szomorúan lengedez körülötte.
Hiányzik az érzés, hogy megfogja, magához ölelje az aprócska, túl pici testet, hiányzott a sírása is a születésekor, hiányoztak a kalimpáló kis kezei. Túl csendesen és túl nyugodtan feküdt a karjai között; nem járt fel-alá a kis mellkasa.
Hagyja lefolyni a könnyeit az arcán, de már nem torzul szomorúságba az arckifejezése, csak roppantul üres, pont annyira semmilyen, mint amilyennek érzi magát ebben a pillanatban, a vihar kellős közepén ácsorogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=855255#post855255][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.27. 10:47[/b][/url]

Nem számított társaságra. Az emberek jellemzően halálozási évfordulókon és Halottak Napján látogatnak ki a temetőbe rendbe szedni a szeretteik sírját, kicsit megemlékezni, aztán továbbhaladni az életükkel. Neki túl friss a sérülése, ráadásul a gyerekét vesztette el; nem tud nem kijárni és siratni az elvesztett időt, amitől megfosztották őket.
Seth felbukkanása váratlanul éri, de nem mondhatja, hogy ellenére lenne. Nem, ebben a pillanatban nagyon is örül neki, hogy nem egyedül kell ácsorognia az ápolt sír fölött, és emésztenie magát a történtek felett. Redzketeg sóhaj szakad fel belőle, és egyáltalán nincs ellenére, hogy megöleljék- cseppet csökken a magány érzete. Gyenge ujjakkal kapaszkodik az idősebb férfi karjaiba, a kabátjába, a fejét gyerek módjára fúrja a mellkasába. Csendesen folynak a könnyei, de az arckifejezése továbbra is üres. Hagyja, hogy egy-két percre megülepedjen közöttük a csend, csak a lagymatag őszi napfény simogatja az arcukat mintha minden rendben lenne.
- Jó újra látni önt. - Kihúzza magát, hogy Seth szemébe nézhessen egy vérszegény mosollyal az arcán. Tényleg örül neki, még ha a kedve az árnyéka is régi önmagának. Seth-tel konkrétan megosztotta a terheysége legjobb pillanatait, míg a férje isten tudja, hol csavargott. Mostanra az élete szerves részévé vált, a barátjának tekinti, egyike a megbízhatóaknak.
- Kijöttem meglátogatni őt... Nem akarom, hogy egyedül érezze magát. - Motyogja bizonytalanul a sír felé pillantva, mintha nem tudná hogy magyarázza meg a jelenlétét. Mintha meg kellene, vagy bárkinek elszámolással tartozna a történtek miatt. Új a helyzet, amibe került: egyedül maradt rengeteg teendővel, gonddal és felelősséggel. Most kell erősnek lennie, de félő, beleroppan, ha nem vigyáz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857527#post857527][b]Adele Nadia Krise - 2022.12.21. 21:59[/b][/url]

Szó nélkül elfogadja a felé nyújtott anyagot. Úgy érzi, jelenleg az ilyen apró gesztusok is támogatásról, együttérzésről árulkodnak, amire őszintén szólva hatalmas szüksége van, amikor az összeroppanás szélén áll.
Hosszú másodpercekig bámulja tűnődőn Seth-et, de végül megrázza a fejét, ingatagon, mintha ő sem lenne egészen biztos a dolgában.
- Ne sajnáld. - Hirtelen eltörli az eddigi kellemes távolságtartásukat, azt a kis verbális biztonsági zónát, amit olyan ügyesen és frappánsan fenntartottak kimondatlan közös megegyezéssel. - Reményt adtál akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Nem tehetsz róla, hogy... - Elakad a hangja. Fojtogatja a torkát az őrjöngő sírás, ami mostanában hol magára hagyja, hol ismét felüti a fejét, hogy tovább kínozza kegyetlen módon. A veszteség nem oldódik oly' könnyen. - Nem tehet róla, hogy mi történt Noah-val. - Végül visszatér a magázáshoz. Ez a megszokott meder, ebben érzik jól magukat. Az a kis távolságtartás mindenkinek hagy némi egérutat. Bár Seth gesztusa, a kis plüss és a könyvecske elegek ahhoz, hogy a légzése szaporává és zihálóvá váljon, majdnem zokogóvá. Úgy kell a szájára szorítania a kezét, de az arcán már ömlenek végig a könnyek. Ez sokkal több, és bensőségesebb, mint amennyit várt, vagy várni vélt.
- Köszönöm. - Színtelen suttogássá fajul a hangja, másként már remegne a visszafojtott érzelmi kitöréstől. Seth mellé guggol, a kőtábla elé: Noah Krise. Végigszaladnak az ujjai a feliraton, a dátumon; a könnyei már nem folynak.
- Gondolja, hogy ez idővel könnyebb lesz? Most olyan... mintha lyukat ütöttek volna a mellkasomon. - Ez pedig elképesztően marja belülről. Ha nem fognák a kezét így vagy úgy, elesne és nem akarna felkelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857542#post857542][b]Adele Nadia Krise - 2022.12.22. 02:44[/b][/url]

Szomorú, vékonyka mosoly tűnik fel az arcán a maga csökött valójában. Lehetne szélesebb is, de semmiképp sem boldog. Szomorúsággal és gyásszal emlékszik vissza a terhessége végére, az aprócska babára a karjai között, aki túl csendes és túl pici volt, mégis a legtüneményesebb emberi lény a világon számára. Fájt mindene, a karjai sem hálálkodtak a könnyű tömeg alatt, de úgy érezte, nem bírja letenni a  csöpp kisbabát. Olyan volt, mint valami függőség.
- Fogalmam sincs, hogy kell... - Leolvad a vérszegény mosolya, s helyét a teljesen őszinte, kendőzetlen kétségbeesés veszi át, ahogy a sírkőre bámul meredten. - Folyton csak arra gondolok, hogy... vissza kellene forgatni az időt. Ha... ha egy nappal visszamennénk, ha... szólhatnék a múltbeli énemnek... hogy baj van Noah-val... De nem lehet. Érti? Nem lehet, mert... mert... - Mert nem ez a dolgok rendje, de nem bírja kimondani. Az az igazság, hogy képtelen most valós okot mondani, amiért ne tehetné meg, hogy egy időnyerővel visszautazik a múltba és jelzi, hogy baj van a fiával. A helytálló kijelentés az volna, hogy tilos a múltat átírni; ha Noah-nak halnia kellett, ezt nem írhatja felül, csak ezt képtelen bevallani önmagában. Azzal elismerné saját helyzete megmásíthatatlanságát.
Mégis, Seth szavai valamennyire enyhítenek a folyamatos sóvárgásán és önostorozásán. Kedvesek, mint mindig, törődőek és megmagyarázhatatlanul közelinek, értékesnek hatnak. Szóval hasonlít egy kicsit a néhai Mrs. Selwynre.
Követi Seth-et a földre óvatosan oldalvást helyet foglalva a sírok között.
- Tudod... Noah volt az én mentsváram. Will... lel nincs jó házasságunk, ezt a vak is láthatja. És ahogy sokan előttünk, én is azt reméltem részben, hogy a baba miatt majd megváltozik vele is a viszonyom, normálisabb, kedvesebb, törődőbb lesz. Reméltem, hogy... minket helyez majd első helyre, ahogy egy családban tennék a szülők egymással és a gyerekeikkel. És valamennyire elindultunk ezen az úton, Will szerette a fiunkat. Látnod kellett volna, ahogy elkezdett előbb hetente, aztán naponta beszélni hozzá, és velem is máshogy bánt, türelmesebben, kedvesebben, odafigyelőbben. Aztán... a baba elment, és valahol ő is... sokkal távolabb került. Bezárkózott, azt hiszem. Visszajutottunk a házasságuk nulladik pontjához, ahol csak stagnálunk a boldogtalanság és a boldogság közepette. Őszintén, fogalmam sincs, mi lesz velünk, ha kijön az előzetesből, hogy hol folytatjuk. - A végére elhalkul a hangja, szipog is kettőt zavartan. - De Noah nélkül ez a változás sem következett volna be. A fiam a puszta létezésével már rengeteget tett értem. És én mit tettem érte? - Könnybe lábad a szeme, megremeg az alsó ajka. - Hagytam, hogy meghaljon, Seth. Hagytam, hogy a fiam meghaljon úgy, hogy nekem kellett volna vigyáznom rá! Félek, hogy Noah ezt sosem fogja megbocsátani nekem, és nem hibáztatnám érte. - Alig hagyta abba az imént a sírást, már jönnek is az újabb könnyek, végigperegnek az arcán, le az ölében tartott kezeire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868575#post868575][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.17. 23:27[/b][/url]

Másfél éve talán, hogy utoljára itt jártak? Vagy egy, ő maga sem tudja, de Willel összesen kétszer látogatták meg a sírt: egyszer a temetéskor, és még egyszer jóval azután egy délelőtt erejéig. Az, hogy ezúttal a férjének nem kellett könyörögni, vagy neki katatón gyászban fuldokolnia, hogy Will megvesztegetésként felajánlja a közös megemlékezés lehetőségét, egészen sokat változtat a perspektíván.
Jó volna azt mondani, hogy már feldolgozta a történteket, de ezt képtelenség valaha is teljesen elengedni. Az igazat megvallva úgy kapaszkodik Will karjába, mintha mindjárt összecsuklana, valójában azonban nagyobb hassal már hamarabb fárad, és amúgy is mindene sajog, ha akarja, ha nem. A komfortérzete jelentősen elkezdett csökkenni egyenes arányban a baba növekedésével, és egy ilyen röpke egyórás sétára már nem szívesen indul el egymagában- Will vagy Jázmin, esetleg mások, akikkel épp programot tervez, mindig elkísérik a hosszabb kiruccanásokra.
- Már kétéves lenne. - Régebben hisztérikusan vagy üresen beszélt a halott gyerekükről, mert nem tudta másként kezelni, megélni a veszteségüket. A gödör alján vergődve kézenfekvő volt kapaszkodni Noah minden apró kis vélt vagy valós vonásába. Azóta már beszéltek róla párszor, futólag szóba jött, hogy nem volt olyan minden, ahogy arra ő emlékszik, de Will talán tapintatból, talán saját maga megkíméléséből ebbe sosem ment bele mélyebben.
- Késő megkérdeznem és pont itt... olyan feleslegesen drámainak tűnhet, de biztos jól tettük, hogy belevágtunk ebbe? - Nem mintha visszacsinálhatná már? Lassan teljesen kikerekedik és innen már csak a visszaszámlálás marad hátra. Hetek múlva már nem odabent, hanem idekint lesz a gyerekük. Most inkább arra gondol, hogy itt állva a kis halom előtt egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy készen állnak a szülői feladatokra, életben tartani és felnevelni egy hús-vér csecsemőt. Egyre többször bukkan fel a gondolataiban az az idealizált, emlékként kezelt foszlány, amit Noahval kapcsolatban őriz, s ugyan hangosan nem mondta még ki, de mi van, ha Noah-t fogja keresni ebben a gyerekben, és nem önmagáért fogja látni, szeretni? Tagadhatatlanul egyre több kétség és bizonytalanság kergetőzik az agyában az ingatag hangulata és a babavárással kapcsolatos teendői mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868594#post868594][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 20:47[/b][/url]

Már nem sír őrjöngve Noah gondolatára, de mióta az új babát várja, többször, csendben itatta az egereket az egykori fia maciját ölelve, mintha újból kezdene bezárkózni és visszasüppedni a kétségbeesésbe. Az, hogy továbbra is terápiára jár heti egyszer és képes volt hétről hétre valahogyan visszarángatni magát segítséggel egy optimális szintre, biztos, hogy sokat számított, és megakadályozta az újabb depresszióhullámát.
A sír előtt álldogálva magától jön, hogy belekaroljon Willbe, ha másért nem, hogy biztosabban álljon a két, fáradt lábán. A teste már el-elkezdett tiltakozni a növekvő plusz tömeg ellen.
- Elhagytál volna, ha nem teszem meg... - Anélkül bukik fel belőle a vallomás, hogy alaposabban átgondolná a dolgot, aztán viszont szinte rögtön vesz egy mély levegőt, hogy megelőzze az esetleges vádat, hogy szemrehányást tartana.
- Nem most, de benne volt a pakliban, így értem. És persze én is kellettem hozzá. - Olyan megbocsáthatóan szentimentális kedvességgel beszél a gyerekükről. Jót tett, hogy neveket pörgettek együtt Willel, hogy végre mert róla beszélni a férjével, és nem teljes tagadásban fogja a szülés napja érni.
- Remélem, ott leszel velem... mert, ha megint történik valami, nem akarom, hogy bárki más lásson magamba zuhanni. Rendben? - Érthető, hogy míg a legtöbb ember már várja, hogy túlessen az egészen, mert a végcél boldog és kecsegtető annak ellenére, mennyi energiát felemészt egy újszülött gondozása, ő sokkal inkább iszonyodik a gondolattól, nehogy megismétlődjenek a két évvel ez előtt történtek. Nem bírná ki ép ésszel, és akkor tényleg a válás várna rájuk pár év múlva, mert Adél használhatatlan roncshalmazzá válna, és nem lehet kötelezni vagy arra ítélni Willt, hogy egy tönkrement emberhez láncolva élje az életét, akivel nem is szerelemből és elkötelezettségből házasodott. Ha minden jól megy, ez nem fog bekövetkezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868596#post868596][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 22:10[/b][/url]

És ez így van jól egyelőre. Ha kimondanák a rideg valóság, ha akkor és ott Will újból megerősítette volna benne, hogy a gyerek sokkal magasabb szintű igény, mint ő valaha lesz a férje szemében, akkor sosem vállalja az újabb várandósságot. Ez garantált.
- Ugyan, kérlek... - Szabályosan cinikusan forgatja meg a szemeit, mint aki röhejesnek találja a puszta feltételezést, hogy mindenki másnak hamarabb volna beleszólása, mi történjen a szülőszobában, mint neki és a gyógyítóinak. - Ha nem akarok ott látni senki mást, csak téged és a gyógyítókat, akkor csak te és ők lesznek bent közönségnek. Úgyis addig megyek, amíg ki nem pakolják az összes beleszóló, tudálékos embert onnan. - Cseppet sem azért gondolja ezt működőképes tervnek, mert olyan nagy beleszólása lenne bármibe, hanem mert, ha elég hangosan hisztizik, megteszik, amit kér, csak hogy befogja a száját.
- Te kellesz oda. A többiek elhanyagolhatóak. Nem ők az apja. - Mintha semmiség lenne, úgy rántja meg a vállát, de titkon az is eszébe jutott, amit egyszer Will kirohanásában mondott Noah kapcsán, hogy mennyire nincs a férfiaknak beleszólása az események menetébe, a nők döntéseibe a gyerek kapcsán. Ha Willnek ez nem is nagy esemény tekintve, hogy sokáig a nagyapja mellett dolgozott, és látott elég születést és halált, neki igenis számít, hogy a férje van mellette és nem egy sornyi ember, aki csak a gyerek iránt érdeklődik. Will esetében van benne egy szemernyi remény, hogy nem csak az inkubátort látja benne már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868598#post868598][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 22:41[/b][/url]

Ha hangosan kimondaná, hogy hányingere van a szülés gondolatától és a hófehér dekorációtól, azzal csak rontana az amúgy is vékony jégen egyensúlyozó hangulatán. Nagyon közel járnak a végéhez, nem akarna most megbicsaklani és összedőlni agyban, mint egy kártyavár.
- Elvégezhetjük bármikor, akár az orra előtt is. Biztosan a tied. - Sziklaszilárdan állítja, mert tényleg nem lépett félre más férfivel azóta. Júlia persze egy teljesen más fejezete az életüknek és ő nem tudná teherbe ejteni. Kényelmes, ugye?
Arra viszont nem számít, hogy egy ennyire... bensőséges gesztust kapjon. Pár pislogás után sem tudja letörölni a csodálkozást az arcáról. Hát dehogy ideges, inkább nagyon meglepett.
- Ezen sosem gondolkodtam.... Szonját is? - Elkönyvelte, hogy itt fognak maradni a gyerekei, és belegondolva, ha Willel valaha elválnának, megint át kellene helyeztesse a maradványokat a Krise-család kriptájából. Ezt meg kell rágnia alaposan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868600#post868600][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 23:04[/b][/url]

Áh, szóval Madlen egyedül Noah-ról tudna. Bár tegyük hozzá, Szonja feltételesen itt nyugvó hamvai valójában nincsenek itt, hanem a stúdió falán egy festményként élnek tovább, de ezt nem kötötte Will orrára.
- Megbeszéljük otthon, rendben? Nem tudom még, nem rossz ötlet, vagy elvetendő, de aludnom kell rá még néhányat. - Főleg ez a rész zavarja, hogy ha egyszer elválnának, akár eleshetne a sírlátogatás lehetőségétől. Számára fontos, hogy emlékezzen Noah-ra, még túlságosan is. Idővel ez valószínűleg enyhülni fog, de azután is ésszerűnek, lelkileg fontosnak tartaná a megemlékezést, jelenleg ebben biztos.
- Igen. Elkezdett fájni a bokám, pedig esküszöm, tíz kilót sem híztam. - Innentől csak nőni fognak a panaszai a végszóig, de ezzel tisztában volt. Végre rendesen utánaolvasott a szakirodalomnak és úgy érzi, többé-kevésbé felkészülve várja a határidőt. Ha minden kötél szakad, a kétes múltú drága férje még mindig kéznél van, hogy tegyen valami hasznosat.