A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=770764#post770764][b]Csepreghy Péter - 2019.09.02. 16:15[/b][/url]

V. Theon Delacroix

Az arcom még mindig rezzenéstelen, és a fintor még mindig tiltakozóan van ráfagyva. Nem értem a jelenetet, és valahol mélyen félek is ettől az egésztől. Ez valami másfajta rettegéssel fog el, mint az eddigi WC búvárkodás vagy a felsőbb évesektől kapott bántalmazások. Ez a lelkemet tépi szét aprócska darabokra, és olyan helyekre csúszik madártoll szerű játékot játszva a levegőben, hogy egy jó ideig el fog tartani, mire legalább egy kisebb részét meg fogom találni. A hideg visszatérő vendég a mai nap folyamán a hátamon, így még egy búcsúkört megy rajta, pincehideg pezsgőt fröcskölve a gerincem mentén. Nem csoda, hogy látványosan kiráz a hideg, mintha egy furcsa táncmozdulat első mozzanata lenne. De végül csak azt érzem, hogy ezután mindenem újra kezdi visszanyerni a normál érzetét. A szőke srác felfogja, hogy rossz ajtón kopogtat. Sőt, látványosan kiábrándul belőlem, amivel a veszély is hárulni látszik. Mivel már nem vagyok préda – habár egy pár percig éreztem, hogy rendesen élvezi ezt a játékot – Theon teljesen elveszíti a játék iránt érzett izgalmát. Így én is megnyugodni látszok. A szívverésem kezd normalizálódni, szám már nincsen összeszorítva, és a felső testem sem olyan merev, mint eddig volt. Érzem, ahogyan visszább veszi a másik azt a bizonyos képzeletbeli gyeplőt.
Noha még egy pillanat erejéig belém fagy minden belsőszervem, hiszen a „Hát itt vagy, Kis girnyó” egy akaratlan, reflexszerű összerezzenést vált ki belőlem. Lefagyva nézem a jelenetet, amit Theon eléggé rövidre zár, hiszen gyalogkakukk módjára húzza el a csíkot. A meláknak sem kell több, azonnal utána ered, én pedig tágra nyílt szemekkel, és újra ezerrel száguldó szívvel indulok tovább. Ki kell hevernem ezt a mai napot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=770943#post770943][b]Emir Mahfud - 2019.09.03. 19:18[/b][/url]

Újra itt vagyok Bogolyfalván, ahova a most pihenni és egy megbeszélésre jöttem le. Nem maradok sokáig csak két napot, ebből az egyik már nagyrészt el is telt. A megbeszélés előreláthatólag jól sikerült, de még alszanak rá egyet. Nekem pedig igazából mindegy is, mivel munkám az igazából mindig van, ez pedig csak egy jó kis plusz lenne. Mikor itt járok mindig van egy beszerző körutam, amit végig kell járnom. Mindig elnézek a művészboltba, ahol elég szép összegeket szoktam otthagyni, ezt pedig a piac követi. Itt is mindig csurran cseppen valami, ez most sincs másképp. Sajnos már elég késő van, így túl sok árus már nem tartózkodik ki, de mivel már egy jó ideje itt vagyok, így a legfontosabb dolgokat már megvettem. Most éppen egy bazáros stand fölött állok, ahol annyi varázsdolog van, hogy hihetetlen. Sok dologról azt se tudom, hogy mi az, így az eladó agyára menve kérdezősködöm. A férfi eleinte elég kedvesen és bájosan válaszolt, de már érződik, hogy annyira nem élvezi. Természetesen üres kézzel már nincs pofám távozni, így egy újabb dolgot kapok fel az asztalról, amit forgatgatni és nézegetni kezdek. Már nyitom is szóra a számat, hogy megkérdezzem, mivel is állok szemben, de a férfi sehol sincs. Értetlenül nézek jobbra és balra, de végül megpillantom. Dobozokat hoz és véleményem szerint lassan pakol. Gyorsan kell döntenem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=770966#post770966][b]Anastasia Strakhova - 2019.09.03. 21:28[/b][/url]

Néha, amikor belefáradok a szobám négy falának zártságába, le szoktam sétálni a faluba. Nézelődöm, betérek egy-egy boltba, vagy épp elszédelgek a piacra. Nincs ilyenkor konkrét célom, mégis távoztam már jó portékákkal megrakva éppúgy, mint üres kézzel. Az alkudozás a véremben van, talán az orosz részében, de egy biztos, hogy nagyon megy a dolog. Legalábbis régen ment. Azon ritka dolgok egyike volt ez és magának a piacra járásnak a rítusa, melyet apámmal anya halála után is időnként megtettünk. Odavolt a régi bakelit lemezekért, amik ma már retro néven futnak, azok az ő fiatalkorát jelentették. Ez a múlthoz való egyfajta ragaszkodás volt az, amit többek közt szerettem benne. Nekem is átadta a régi zenék szeretetét és azt a nézetet is osztottam vele, hogy azoknál a fekete lemezeknél nem szól jobban semmi. Nincs olyan mágikus vagy más új mugli technika, ami szebben visszaadná a rá rögzített zenét. Most épp azért kóborlok itt a vásárban, hogy egy pár új darabot szerezzek be és bővítsem apámtól nemrég megörökölt gyűjteményét. Azonban megakad a tekintetem egy ismerős arcon. Valahol láttam már azelőtt, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy nem árt ha közbelépek, mielőtt kifosztja az a kufár aki előtt áll. - A helyében én azért nem adnám még a felét sem... - lépek oda a fiatalember mellé és szép halkan súgom oda neki intelmemet, hogy más - főleg az árus - ne hallhassa meg. Ezután úgy teszek mintha nagyon érdekelne egy régi olajlámpás és azt kezdem el nézegetni, nehogy szemet szúrjak az engem már jól ismerő kereskedőnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=771395#post771395][b]Emir Mahfud - 2019.09.06. 16:16[/b][/url]

Forgatom a kezemben a legújabb érdekességet, melyet találtam, az eladó pedig egyre idegesebbnek tűnik. Aztán egyszer csak megjelenik mellettem egy alak, aki valószínűleg hozzám intézi szavait. Oldalra fordulok és biccentek egyet, és hozzá teszem,hogy – Köszönöm! - elsőre nem ismerős a mellettem álló nő, de mikor újból rá pillantok ismerős vonásokat vélek felfedezni. Lopva kicsit méregetni kezdem, közben pedig megerőszakolom az agyam, hogy vajon honnan is ismerem. Rengeteg mindent végigpörgetek, de egyszerűen nem jut eszembe. Lehet csak nagyon hasonlít valakire, de nem hagy nyugodni a dolog…
– Bocsánat, de nem ismerjük egymást valahonnan? – kérdem ártatlan arcot vágva, amire nem lehet haragudni. Kék szemeim érdeklődéstől csillognak, szóval ha ismerjük is egymást, nem fog tudni haragudni rám, mert én nem emlékszem rá. Leteszem a kezemben lévő dolgot, majd teljes testtel a nő felé fordulok. Ekkor lép oda teljesen elkattanva az eladó, aki egy komolyabb káromkodás végén megkérdezni, hogy akkor kell-e valami, vagy elpakolhat végre.  Nekem pedig ekkor megesik rajta a szívem, így felkapok az asztalról egy régi pennát illetve a hozzá tartozó tintatartót.
- Ezt szeretném, mennyi lesz? – kérdem, majd mikor kimondja az árat némi borravalóval együtt átnyújtom neki. Amíg a férfi becsomagolja a vásárfiát, addig én újra nőre fókuszálok.
- Elnézést… – mosolygok rá és a fejemmel a mögöttem álló kufár felé biccentek. – Szóval, hol is tartottunk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=771400#post771400][b]Anastasia Strakhova - 2019.09.06. 16:35[/b][/url]

A fiatalember megköszöni a kéretlen tanácsomat, amit én egy apró de annál kedvesebb mosollyal hálálok meg. Amolyan örülök, hogy segíthettem arcot vágok. Ezután rajta a kérdezés sora. - Meglehet - mondom tűnődve, miközben emlékeim közt keresem jellegzetes vonásait. Ritka az ilyen különleges arc és szempár kombináció. Úgy is mondhatnám annyira nem mindennapi, hogy megjegyzi az ember. Végül be is villan egy halvány kép. - Egyszer egy éjszakai klubba riasztottak, ott elláttam egy férfit, akinél allergiás reakciót váltott ki a vörös bor és a kagyló együttes fogyasztása - idézem magam elé a jelenetet. A zene hangos volt, a beteget körülvették a barátai, ott láttam ugyanezt a szempárt, csak akkor ijedt volt. Közben egy kis intermezzo alatt a fiatalember, kibékítend a kufárt vesz egy apró, hasztalan portékát, majd ismét rám figyel. - Tudja akkoriban mentőorvos voltam - egészítem ki mondandómat, ahogy a perifériámba beúszik az eladó alakja, aki szitkozódva pakol elfelé. A magam részéről már az imént visszatettem az olajlámpát. De nem emiatt fúj rám egy ideje, hanem mert olcsón vettem meg tőle olyat amiért sokat is kérhetett volna, ha van elég szemfüles. Egy ékszert vettem meg potom összegért lealkudva, amiben ő nem, de én azonnal megtaláltam a rejtett fémjelet. A női és gemmológusi lelemény már csak ilyen. Ettől függetlenül visszajárok hozzá, mert akadnak kincsei és mert szeretem bosszantani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=771422#post771422][b]Emir Mahfud - 2019.09.06. 17:33[/b][/url]

A nőnek jobb a memóriája úgy fest, mint az enyém, neki beugrik az első találkozásunk. Olyan szinten képben van, hogy simán elmeséli, hogy mi is történt akkor, így pedig már homályosan ugyan, de beugrik a dolog. Filip azon a bulin csapta szét magát annyira, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Sajnos az az idióta nem tudta, hogy mire allergiás, pedig benne is volt már akkor 26 év. Durva este volt az már egyszer biztos, bár a kórház éjszakásai eléggé fel voltak dobva, mikor egy modellt vittek be hozzájuk, akit később négy másik is követett.  Olykor van előnye annak, ha az ember fia ismert és sokan kedvelik. Filip is a legjobb ellátást és a legjobb szobát kapta akkor, na meg rengeteg figyelmet és gondoskodást. Szinte ki se akart jönni a kórházból pár nappal az incidens után. Azt az estét végül mindannyian a kórházban töltöttük, a bulinak pedig lőttek.
- Most, hogy mondod már rémlik valami, de nekem be nem ugrott volna. Szánom bánom… - küldök felé egy sármos mosolyt, majd biccentek egy, mikor közli, hogy ő volt az egyik mentőorvos. – Szép hivatás, bár nehéz munka lehet… Nekem nem lenne hozzá gyomrom. – Mikor Filip mindent összehányt, akkor majdnem én is követtem, a többi dologról már ne is beszéljünk, amivel egy mentős találkozik élete során. Nem mennem, de szerencsére nem is kell, hogy menjen. Ekkor egy kéz nyúlik felém, benne egy szatyorral. Elveszem, majd megköszönöm az eladó türelmét, végezetül pedig arrébb lépek párat, hogy nyugodtan tudjon pakolni.
- Jut eszembe, köszönöm szépen utólag is, hogy akkor életben tartottad azt az idiótát. –

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=771443#post771443][b]Anastasia Strakhova - 2019.09.06. 18:58[/b][/url]

Vannak olyan esetek, amiket az ember valamiért megjegyez, csak ahogy múlnak a napok, hetek, hónapok eldobozolja agyának hátsó sublótfiókjába. Na innen bányásztam most elő ezt az emléket. Nem minden nap találkozik a magam fajta ugyanis ennyi szép emberrel. Biztosan emiatt maradt meg bennem az a kivonulás. Mondjuk a beteg, nem volt akkor pont olyan szép, ahogy fuldokolva fetrengett a saját gyomortartalmában.. De túlélte és ez a lényeg. - Semmi baj - mosolygok rá vissza kicsit szégyellve magam - Már nekem sincs, tanár lett belőlem időközben - mondom és követem, ahogy arrébb lép, majd megállok úgy, hogy tőlem mindenki elférjen. A piac lassan azért csak zár és kezdenek egyre kevesebben is lenni. Az időjárás pedig igencsak kedvez az árusoknak és a vevőknek egyaránt. Kellemes meleg van és a nap is bőszen süt még. Rajtam is csak egy hosszú sötétkék nyári ruha van, meg vászoncipő. A hajamat pedig laza copfba fogtam a fejem tetején. Valahogy azt érzem nem kell feketét viselnem. Apa sem akarná és nincs is talán értelme, hiszen a gyászunkat a lelkünkben hordjuk. Azt színezi át és nem a külsőnket. Jó lett volna találni egy olyan lemezt, amit ő is szeretett és azt hallgatni este lefekvés előtt. De nem bánkódom, mert helyette egy olyan jelet kaptam a fiatalember személyében, ami nem csak rá, de a hivatásomra is emlékeztetett - Anastasia vagyok egyébként - nyújtom a kezem felé és ha elfogadja röviden megrázom - A helyi suliban tanítok nemeskövekkel való gyógyítást - magyarázom. Nem tudom mondana-e neki bármit a gemmológia vagy a mineropathológia szó, ezért nem is használom. Igazából első találkozáskor nem mindig nevezem nevén a tantárgyamat. Alkalom szüli, meg a megérzéseim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=771613#post771613][b]Emir Mahfud - 2019.09.07. 10:53[/b][/url]

Kicsit erős váltásnak érzem, hogy valaki mentőtisztből tanár lesz, de ahogy a jelen példa is mutatja, van ez így. Végül is a tanári pályai is szép hivatás, bár én ezt se csinálnám. Őszintén szólva nem nagyon van türelmem a gyerekekhez, csípem őket egy rövid ideig, de az, hogy órákat kellene velük töltenem… Nincs az a pénz! Sajnos tipikusan az az ember vagyok, aki olyan hivatást választott és a jövőben is szeretne keresni, ahol a munka igazából szórakozás. Nekem a modellkedés pontosan ilyen, mint ahogy a festészet is. Míg egy-egy fotózáson vannak elvárások, addig a festészetben kiélhetem önmagam. Ez a kettő együtt tökéletes párost alkot számomra.
Még mielőtt bármit is reagálhattam volna, a nő keze lendül felém, majd elhangzik a neve és egyéb infók is. Gyengéden kezet rázok vele…
– Örvendek! Emir vagyok! – mutatkozom be én is, bár nem tettem hozzá, hogy mi is a szakmám. Véleményem szerint azon a bizonyos éjszakán akarva akaratlanul megtudta a nővérkéktől. Bár ők akkor ott inkább Filipet ismerték fel, majd mikor megláttak minket, elkönyvelték, hogy mi is azok vagyunk. Pedig aztán nem volt a homlokunkra írva…
- Ejha, ez érdekesen hangzik… –reagálok az elhangozottakra és egy mosolyt is küldök a nő felé. Igazából majdnem minden érdekel, ami a varázsláshoz kapcsolódik, bár ez most úgy istenigazából nem csigázott fel. Talán, ha többet megtudok arról, hogy mi ez…
- Mit is takar egészen pontosan? – kérdem tőle, de még mielőtt megszólalhatnak fejemmel a kijárat felé biccentek. – Szerintem lassan haladhatnánk kifelé. Gyere meghívlak egy fagyira, elvileg egész jó hely van ott a piac végénél. –

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=771621#post771621][b]Anastasia Strakhova - 2019.09.07. 11:44[/b][/url]

Az élet hozza a változásokat, van aki ellenáll és szembeszáll velük, de én inkább próbáltam rugalmas lenni és igazodni hozzájuk. Anya halála derékba törhette volna a tanári karrieremet a varsói iskolában, de nem hagytam. Váltottam és mentős lettem. Ott is jött egy törés, de nem adtam fel és a hangom által adtam reményt, mint diszpécser. Ezután a sors ide vezetett és itt most újra tanár lehetek. Apa halála úgy hiszem megint új irányt mutat, mert immár megszűntem gyermeknek lenni. Már nincs kihez és hová mennem, de azok az értékek amikkel általuk gazdagabb lettem vezetnek tovább az utamon, amerre mennem kell. Ahogy anya mondta mindig "Mindenből a legjobbat kell kihozni" és én most is ezt teszem. A kezemet gyengéden megrázza a fiatalember, akinek immár a nevét is tudom. - Inkább unalmasnak hangozhat - nevetek fel szavai hallatán - Semmi vér, semmi szétloccsant agycafat, csak szép ásványok, amik jó hatással vannak az emberre és mi ezeknek az erejét fordítjuk a magunk javára - magyarázom mosolyogva, mert tudom egy korabeli férfinak az izgalmak, a pörgés lételeme - Mondjuk ha a pennával elvágod vagy megszúrod az ujjad - mutatok az általa frissen vett portékára - Azt mondom mosd le vízzel és tégy rá egy kis darabka gránát követ pár percre, mert tisztítja a vért és gyorsabban gyógyul általa a seb - javaslom őszinte hittel abban, amit mondok. Nagyon szeretem a tárgyamat és főleg a köveket. Kislány korom óta szólnak hozzám, így érthető a szerelmem irántuk. - Igazad van, menjünk - bólintok, mert én sem szeretném ha kipenderítenének minket innen az őrvarázslók -Fagyi? Remek ötlet! Vezess! - biztatom vidáman mosolyogva és már lelki szemeim előtt fel is villan a megpakolt tölcsér képe, ami pavlovi reflex módjára a kedvenc ízeimet hozza nyelvem hegyére. Karamell, áfonya, sajttorta, étcsokoládé...Nehéz lesz a választás, feltéve, hogy ezek bármelyike is szerepelni fog a kínálatban. Lassan sétálunk, igyekszem természetesen lépést tartani vele és míg odaérünk én is kérdezek tőle. - Mi járatban vagy a faluban, ha nem titok? - nézek rá érdeklődve és vidámságot sugárzó arccal. Egészen jó a kedvem. Valahogy megkönnyebbültem, hogy nincsenek már nyomasztó álmaim és gondolataim. A gyász hullámzása lassan elcsitulni látszik bennem. Első körben elengedtem az önvádat és igyekszem a reális emlékezésre. Ez segít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=771666#post771666][b]Emir Mahfud - 2019.09.07. 14:45[/b][/url]

Figyelem amit mesél, lelkesen bólogatok, de valami miatt ebben nehezen tudok hinni. Nem tudom megmondani ennek az okát, de ez van. Ennek ellenére ezt nem közlöm vele, hanem úgy teszek, mintha egyetértenék. A fagyis dologra igen gyorsan igent mond, amire egy széles mosollyal válaszolok. El is indulunk a piac vége felé, közben pedig válaszolok a kérdésére.  Elmesélem neki, hogy igazából Budapesten élek, de már párszor jártam itt, aztán megfogott a hely hangulata. Bizonyos időközönként szeretek ide jönni pihenni, festeni, vagy csak úgy elbújni a világ elől. Ezekre ez a falu tökéletes. Bár a falu lehet, hogy már annyira nem megfelelő jelző rá, ugyanis szerintem lassan várossá növi ki magát. Ami egyébként nem meglepő, mivel itt van tőle egy köpésre egy igen neves iskola. A fagyishoz érve rendelünk, majd a térre sétálunk, ahol egy padon ülve még beszélgetünk egy kicsit. Ő is mesél magáról és is egy keveset magamról, aztán a fagyi elfogyasztása után mindketten útnak indulunk, mivel már kezd sötétedni. Én első körben a helyi pizzériába megyek, ahol megvacsorázok, majd az estét a pubban zárom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=777320#post777320][b]Mitzinger-Yazel Frances - 2019.10.07. 10:15[/b][/url]

Fogalmam sincs, mi a szart csináltam volna, ha nincs meg a kütyüm. Mármint, persze, vettem volna egy újat, de egész pontosan miből is? Megint mehettem volna  haza, anyámékhoz, szégyenszemre bevallani, hogy a második karperecemnek is kampec. Mentségemre szóljon, az elsőt azért offoltam ki, mert ráfröccsent az robbanó üst tartalma, én abban semmilyen kárt nem tettem.
Ellenben a bácsi a kedvünket asszem nem igazán fényezte, vagy emelte, a enyémet legalábbis semmiképpen. Folyamatosan mormog, meg morog, hiába öleltem meg a lányt, még akkor is csak dörmögött maga elé.
- Tényleg köszönöm. Drága, nem kell elhagynom - nézek a táskámba, biztos vagyok benne, hogy nem úgy fogalmazok, ahogy kéne, de kis szerencsével a lányka azért még megérti, hogy mit akarok kihozni belőle.
A lány fel is nevet, nem egészen értem miért, de egy széles, bátorító mosollyal nézek rá, felőlem annyit nevetgél, amennyit szeretne, mert ki sikerült húznia ma egy nagyon pocsék helyzetből.
- Amennyit jól esik - vonok egyet a vállamon, amúgy is rengeteget vettem, szinte már indokolatlanul sokat, de nem zavar, nagyon szeretem ezt a gyümölcsöt, szóval úgy érzem, majd csak el fog fogyni.
- Nincsen mit. Frances vagyok - mosolyogok rá, de nem nyújtok kezet, a barackok mellé nem hiszem, hogy még van erre kapacitása. - Merre mész?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=784399#post784399][b]Ward Weaver - 2019.12.19. 15:45[/b][/url]

- Igen? Mármint, most nem vagyok naprakész, de Disney, szerintem nincs olyan hónap, hogy valami ne jönne ki - gondolkoztam el, mert hát, erről a cégről beszélünk. Pénzéhes köcsög az összes, ha kell, az utolsó utáni őrt is lehúzzák majd az összes szériáról, ha kell, rebootok árán. Ez pedig nincsen rendbeeen... Tényleg nincs. - Néha. De ezt másoknak ne mondd el, tönkretenné az imidzsem.
Elképzeltem, ahogy az ikeában végigülöm az összes szőnyeget és még csak szemem sem rebbent az egésztől. Nevetett, láttam ám, nem vagyok vak, még ha viszonylag időben le is sunyta a fejét, hogy azért annyira ne legyen feltűnő a dolog. Akár azt, hogy bár itt már végzett, attól még itt várt, gondolom... rám.
- Igen, így is vehetjük - mosolyodtam el, a szemem sarkából a nőre pillantva. Felajánlotta, hogy van sütije, ha gondolom, akkor nagyon szívesen meghív rá, mire pár pillanatot hezitáltam. Nem voltam benne biztos, hogy én erre készen állok, mert tényleg oltári nagy szarhalom volt az életem a sitt előtt is, most nem akartam megint abba visszaesni. De végül csak bólogattam. - Ráérek. Szívesen mennék.
Nem ő az egyetlen, akinek szeretik megmondani, hogy mi is a nagy helyzet, nekem is próbáltak már beleszólni az életembe, de ebben az volt a szép, hogy én nem hagytam. Mert ugyan miért is tettem volna? Szóval még fizettem, majd intettem a fejemmel a stand irányába, ahol a pórét láttam.
- Menjünk, út közben elmesélheted, mi is volt a betegeiddel. - Azzal átvettem tőle a kosarat és el is indultam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=801411#post801411][b]Saragob Kíra - 2020.03.28. 23:00[/b][/url]

Szombat délelőtt. Kíra a piactér színes kavalkádja felé igyekszik elmaradhatatlan csíkos szatyrával, amit egyébként annak idején még az ispotályból tulajdonított el. Ma kifejezetten jó hangulatban ébredt, ami a megjelenésén is tükröződik. Kivételesen kifejezetten összeszedetten néz ki önmagához képest legalábbis, mustársárga combközépig érő szoknyát visel fehér ujjatlannal és egy kissé már elrongyolódott vászoncipővel. Kellemes tavaszi idő van, de kissé fúj a szél, így aztán indulás előtt magára kanyarította Adam bőrdzsekijét. A férfinak így nap közben úgysem kell és mikor legközelebb felveszi még örülhet is, hogy kíraillatú lett. Szettjéhez épp csak a bevásárló szatyor nem passzol igazán, emiatt igazán nem zavartatja magát.
A piactér szélén megáll, körbetekint, felméri a terepet. Igazából semmilyen konkrét elképzelése nincs róla, hogy tulajdonképpen mit is szeretne vásárolni, vagy egyáltalán szüksége van-e valamire. Egyszerűen csak kedve szottyant kijönni, emberek között lenni, beszélgetni, alkudozni, nézelődni, hallgatózni, belecsöppenni kicsit Bogolyfalva életébe. Alapjáraton ugyanis Kíra nem éppen egy közösségi ember, nyitott és közlékeny természet, de közösséghez tartozás nem az erőssége. A falu lakosságát és a lakosság őt inkább csak látásból és hallomásból ismeri. Ellenben néhány rendszeres árussal a piacon, akiknek már volt szerencséjük órákon keresztül hallgatni Kíra locsogását és végtelen kérdéseit, úgy, hogy mindezek után a nő semmit nem vásárolt tőlük.
Egy biztos, valami édességet mindenképpen szerezni fog. Ezzel el is indul az árusok sorai között tyúklépésben, minden standot végigmustrálgatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=801765#post801765][b]Vlad Kiara - 2020.03.30. 20:27[/b][/url]

Szombat. Az egyik szabad szombatja, amit a szülőkkel, a családdal tölthet el lent Bogolyfalván. Természetesen Marci nélkül, mert ő jó szokásához híven megint elkéreckedett valahova. Most modjuk fel Pestre, az ottani mugli barátaihoz, szóval tuti nem látják őt egészen vasárnap estig. Vagy hétfő reggelig, ki tudja... Igaz, nagyon Kiara sem akarja zavarni a szülőket, hisz ők is csak nem régen költöztek le Bogolyfalvára, és van még egy pár dolog, amit ki, meg el kéne pakolni. Mondhatni még mindig egész nagy a felfordulás a lakásban. Ezért is dönt úgy inkább Kira, hogy elviszi az öccsét egy kisebb felfedezőútra. És ha már úgyis szombat van, miért is ne mennének el a piacra? Biztos akad valami ott, amit majd a legkisebb Vlad minden áron meg akar venni. Mármint vetetni a testvérével. Egyszer már ő is járt itt az egyik hétvégén, és neki nagyon bejött. És márcsak azértis érdemes kinézni ide, hogy az emer nézelődjön, nem is kell feltétlenül egy nagy kosárral megpakolva hazatéri. Bár ki tudja, mindig akad valami, amin megkd az ember tekintete, és kénytelen megvenni.
De most egyelőre csak nézelődni viszi ki a legkisebbet a piacra, abba a nagy forgatagba, ami ismét jellemzi a piacteret. Eleinte még fogja is Krisztián apró mancsait, hogy a tömegben el ne keveredjen. Egészen addig, míg az egyik nagydumájú árus meg nem álítja, hogy rásózzon valami kacatot. Ez a pár másodperc pedig elég is ahhoz, hogy az öccse kicsússzon a karmai közül, és elszaldjon valamerre. És mire Kiara utána kap, neki már csak a hűlt helye van.
- Yaa!Krisztián! Gyere vissza...! - szalad is utána. Mármint szaladna, de ebben  tömegben hamar szem elől téveszti, így csk megy, amerre véli, hogy mehetett a kis rosszcsont.
- Elézéééést...! Nem látott errefelé szaladni egy nagyjából ekkora, fekete hajú kissrácot, élénk kék pulcsiban...? - szólítja is le az első útjába kerülő nőt reménykedve, egy cseppet ideges hanggal. Közben pedig a kezével még mutatja is, hogy mekkora is pontosan az az akkora.
De ha eyszer megtalálja... Nem kap csokibékát, az biztos...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=812867#post812867][b]Lukács Annabella - 2020.07.06. 14:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=813258#post813258][b]Harmat Betti - 2020.07.13. 22:43[/b][/url]

A tér nyüzsgése körülvesz, ahogy a standok között sétálok. Van egy kis szabadidőm a hétvégén, így úgy döntöttem, hogy sütögetek egy kicsit. Úgyis régen jártam a konyhában, éppen ideje, hogy magamba tömjek egy adag gyümölcskenyeret. A pultokat szemlélve járkálok, szép, éredt gyümölcsöket keresve. A szatyrommal a karomon úgy festhetek mint egy nagymama, aki az unokáinak vásárol. Éppen egy adag barackot pakolok egy zacskóba, mikor valaki nekem jön hátulról. Úgy vágódom el, mint a rajzfilmekben, kezeimet felemelve. A barackok - a szatyrom többi tartalmával együtt - pedig a levegőbe repülve szétszóródnak a földön. Pár pillanatig a földön fekszem, majd a két könyökömre támaszkodva szememmel keresni kezdem azt, aki fellökött. Szerencsére az illető nem rohant el, azonnal a kezét nyújtja felém. Én pedig fájó fenékkel megragadom a kezet, és felállok.
 - Nem, jól vagyok. - morgom bosszús képpel, és nekiállok felszedegetni a földre gurult gyümölcsöket.
 - Semmi gond, tényleg - hangom mégis ingerült, ahogy ezt bizonygatom neki. - Nem szükséges. Úgyis vissza kell már mennem a kastélyba. És még a könyvesboltba is be kell néznem - magyarázok.
Közben feltápászkodom, és az utolsó gyümölcsöt is visszadobom a színes szatyorba.Kicsit megnyomódtak ugyan, és sárosak is lettek, de ezek apró problémák. A ruhámat megvizsgálva azonban találok egy nagyobbacska szakadást, ahogyan a tenyerem is lehorzsolódott. Noha a ruha megvarrható, a horzsolás pedig pár nap alatt meggyógyul, mégis morcos képet vágva indulok el, ha a lány vissza nem tart. A hajamat megigazgatva felteszem a fejemre a napszemüvegem, a táskám pedig a vállamra emelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=818177#post818177][b]Rothstein Elektra - 2020.10.01. 12:45[/b][/url]

Kiürült kamrára bevásárlás a megoldás. A legjobb minőségű és ízű zöld árut pedig egyértelműen a piacon lehet beszerezni. Ezeken a zöldségeken és gyümölcsökön még látszódik, hogy szerető gondoskodással termesztették őket, ami zamatukban is megmutatkozik. Ezért szereti hősnőnk innen beszerezni amire a főzéshez szüksége van és amit nyersen elfogyasztanak. Motorját leparkolta nem messze a bejárattól és elindult, hogy sorban beszerezze a fejében összeírt lista alkotóelemeit. Megbűvölt táskájába vett már répát, fehérrépát, hagymát, krumplit, gombát, pár fürt Otelló szőlőt, körtét és épp az olajos magvak közt válogat. Haja egyszerű lófarokba fogva súrolja lapockái alját. Bőrdzsekiben és farmerben van, a kabát alatt pedig fehér topot és hozzá favágóinget visel és nyakába sálat tekert, hogy védje torkát a csípős őszi menetszéltől. Kedve egészen jónak mondható, hiszen már egy kakaós csigával és egy dupla kávéval helyrebillentette alacsony cukorszintjét. Imolát a szüleire hagyta, hogy míg ő elintézi a bevásárlást a kicsi ne legyen egyedül otthon. Délután fogják megcsinálni közösen azokat az őszi díszeket, amiket a legutóbbi kirándulásukkor gyűjtött gesztenyékből és falevelekből terveztek. A kislány már előző este izgatott volt emiatt. Nagyon szeret alkotni, valahogy rááll a keze és már látszik, hogy szépérzéke is van hozzá. Ebben egyértelműen az apjára ütött, aki szintén jó kézügyességgel volt megáldva. Elektra sajnos nem büszkélkedhet olyan nagyon ezen a téren, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy Imola boldog legyen és fejlődhessen, ha ez az útja. Bárhogyan is alakul ő hősnőnk csodája, aki egyetlen kincsként szeretett férjétől megmaradt neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=818178#post818178][b]Hegedüsh Marcell - 2020.10.01. 13:19[/b][/url]

Ismeritek a friss, ropogós alma hangját, amikor beleharap az ember? Hogyne. Ezzel a nesszel és mókusszerű, teli szájjal mosolyogva intek a kofának, kezemben a megrágcsált zöldalmával. Hátat fordítok neki, mélyet szippantok a bogolyfalvi levegőből, és – ha ez egyáltalán lehetséges – még szélesebb vigyor terül szét borostás arcomon. Hazajöttem. Figyelem, ahogyan kikerül néhány fiatal, akik csacsogva, kezükben egy elviteles kávéval vagy forrócsokival nevetgélnek. Végig nézek rajtuk, s konstatálom, hogy minden a legnagyobb rendben van. Furcsa, ám egyben izgalmas, hogy újra a faluban vagyok, közel a kastélyhoz és mindenhez, ami régen voltam. Jó érzés. Akkurátusan emelem színtelen ajkaimhoz a zöldalmát, hogy újabb falattal soványítsam meg, majd bakancsos lábammal elindulok a magárus stand felé. Régebben lehetett wasabival bevont mandulát kapni, ami annak idején az egyik kedvenc csemegém volt, ezért kíváncsian csillogó fekete szemeimmel lépdelek az irányába. Sokan keresztezik utamat, de egyik kezemben az almával, másikban az egyre súlyosodó szatyorral kerülöm ki őket, hogy végre megpillanthassam az idős boszorkányt. Ismerős az öreg hölgy, és amikor felnéz rám szürke szemeivel, megcsillan bennük a felismerés.
– Hogy van ma, Norma? Mondtam, hogy nem szabadul tőlem – villantom meg fogaimat, majd néhány másodperc bájcsevely és a wasabis finomság megtalálása után a mellettem kutató nőre tekintek. Feje lehajtva, haja lófarokba kötve, bőrkabát és kedvemre való stílus. Elmosolyodok, majd megkerülve őt lépek a cukrozott gyömbérek felé, ám észreveszem, hogy nem hoztam magammal zacskót, az pedig a nő másik oldalán van. – Elnézést! Ne haragudj – kezdem rekedtes hangszínemen. – Adnál egy tasakot onnan? – fejemmel annak irányába bökök, arcomon kedves mosoly.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=818181#post818181][b]Rothstein Elektra - 2020.10.01. 13:56[/b][/url]

Mandula, dió, pisztácia, sütni való gesztenye és török mogyoró. Kis zacskókban ezek vannak Elektra elé letéve és épp egy újabbat tölt meg amerikai mogyoróval amikor meghallja, hogy valaki tőle kér zacskót. Leteszi a kis lapátot és tép egyet a görgetegről, majd egy hanyag mozdulattal odanyújtja a hang irányába, és már épp belekezdene egy csípős megjegyzésbe mellé arról, hogy ha az illető így akarja felszedni, az nagyon gyenge próbálkozás lenne, amikor felpillant. Sötét szemeiben szinte azonnal öröm csillan meg. A viszontlátásé. - Nyugi nagymenő, neked kettőt is adok, ha már ilyen szépen kérted! - nevet a férfira és azon nyomban megöleli, hogy azután gyorsan elválva tőle jobban megnézhesse magának elhunyt férje tanúját, régi közös barátjukat. - Jól nézel ki, de hogy-hogy itt vagy? Csak azt ne mond, hogy a wasabis mandula miatt - nevet Marcellra ismét és gyorsan megtölti még saját utolsó zacskóját míg a nevezett válaszol. Közben néha rápillant a férfira és úgy látja alig fogott rajta az idő. Az élet elsodorta őket egymástól, pedig annak idején nagyon jóban voltak. Marcell és Zoli még a Bagolykőben ismerkedtek meg és amikor évek múltán ő és Zoli egymásba szerettek nem is volt kérdés ki lesz az, aki tanúsítja ennek tényét a hivatalos iratokon. Szerencsére sosem érezte magát mellőzöttnek, ha a két barát összejött, legtöbbször náluk. Volt bőven közös témájuk. Az írás és a motorozás mindig szóba került. Meg persze ott volt az a sok iskolai sztorizás. Rengeteget nevettek. Ráadásul a férfi azzal hagyott maradandó nyomot maga után egykori alma materükben, legalábbis az ő meglátása szerint, hogy megmentett egy lányt, akit meg akartak verni. Ez pedig olyan hőstett volt, ami csak még jobban megerősítette Elektra hitét a hősök létezésében és mosolyt csal még most is szép ívű ajkára ahogy eszébe jut.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=818185#post818185][b]Hegedüsh Marcell - 2020.10.01. 15:24[/b][/url]

A hanyag mozdulatra komolyabb ábrázatomat veszem elő, hiszen eszem ágában sem volt megzavarni őt a válogatásban. Inkább összeszorítom ajkaimat, amiknek szegletében már csak apró mosolymaradékok húzódnak meg. Fogaim közé veszem az almát, hogy szabaddá tegyem legalább egyik kezemet, és megindítom azt a zacskó felé, amikor a nő felém fordítja arcát. Ábrázatom a hitetlenkedő, a zavart és a vidám határain ugrál, egyik halmazból a másikba, kiveszem az almát a számból, az újonnan szerzett tasakos kezemben szorongatva tárom szét karjaimat, hogy magamhoz ölelhessem a régen látott jóbarátot. A gyümölcsöt tartó kezem kissé kiemelem, de a másikkal finoman fogom megtarkóját, ahogyan feje belefúródik kulcscsontomba. Egy pillanat töredéke csupán, de még nagyobb nyugalom száguld végig bennem. Eltávolodunk egymástól, majd széles vigyorral felkacagok. – Nem változol semmit, igaz? – még mindig karakteresen csípős. Fejemet csóválom, majd a bókra játékosan végig nyalom fogaimat, és nyelvemmel csettintve igazgatom meg színpadiasan bőrdzsekim nyakát.
– Neked sincs okod panaszra – bókolok vissza. Arra, hogy hogyan is kerültem ismét ide néhány másodpercre elhallgatok. Csupán a titokzatosság kedvéért; picit közelebb hajolok, majd sunyi mosollyal fedem fel magam. – Az Eridon ház újonnan választott házvezető-helyettese áll előtted – tárom szét karjaimat, s amikor ismét leengedem, beleharapok az almába. – Igazából az sem lenne hazugság – nevetek fel a mandulára. Kölyök korom óta az a kedvenc nassolni valóm. Még ha a hatodiknál ki is gyullad a fejem. Néhány pillanatig csak figyelem őt, majd amikor kínossá válik a boldog bámulásom, visszafordulok a mandulák fölé. – Mesélj te – mondom félig almával teli szájjal. – Nem láttalak a… – temetés óta. – Nagyon régóta – mosolygok kedvesen. – Mi jót csinálsz még Bogolyfalván? A Nagyvárosban lenne a helyed.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=818190#post818190][b]Rothstein Elektra - 2020.10.01. 16:12[/b][/url]

Hazudna, ha azt mondaná nem pillantott néha utána, hogy mi is lett régi barátjával, de két év úgy ahogy volt, szinte teljes egészében kiesett az életéből. Férje és kisfia halála, várandóssága a kislányával és az ő betegsége ideje alatt Elektrát csak a remény tartotta életben. Azonban miután a hullámok lassan elsimultak körülötte kezdett nyitni a tágabb környezete és világ, így annak hírei felé. Ezek az információ szikrák pedig fellobbantották benne a riporter lét tüzét, amiről már azt hitte kihunyt benne egészen. - Mért, kellene? - kérdez vissza féloldalas és rá jellemző szemtelen mosollyal, majd kifizeti a vásárolt finomságokat, hogy minden figyelmét ezután barátjára fordíthassa. - Persze, hogy nincs, hisz tudod, az újságírás fiatalon tart - reagál a kedves szavakra. Nem igazán tud az ilyesmivel mit kezdeni, ezért is terel mindig valami csipkelődéssel, amiben szerencsére a mellette almáját falatozó fickó mindig benne volt. Hiányzott neki. Ezt a tényt abban a pillanatban be kellett magában ismernie, amikor összenézetek az előbb a zacskó felett. Eközben a férfi látványos megjátszással igazítja meg bőrdzsekije gallérját. - Még mindig adod a menő macsót mi, nagymenő? - neveti el magát a látottakon. Semmi kétség, az eltelt évek nem komolyították meg, és ennek hősnőnk kifejezetten örül. - Az ég óvja őket, ha te leszel a pótapjuk - reagál a titokzatoskodás után kibukó nagy hírre még mindig nevetve - Vagy inkább téged óvjon? - kérdezi vidám hangon és tekintetében őszinte szeretet fényei táncolnak és mélyen egy adag büszkeséget is észrevehet az újdonsült házvezető helyettes - Azért gratulálok - bokszol bele a férfi erős vállába, ahogy régen. Ezek a szokásai is megmaradtak, ahogy éles nyelve és esze sem csorbult. Egykori rellonos lévén sosem látott bele az eridonosok világába igazán, de el tudja képzelni, hogy milyen lesz ennyi tűzet kordában tartania barátjának. Kelleni fog az erő és a kurázsi, de ezek benne mind megvannak, ám ezt hősnőnk ki sosem mondaná. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne dicsérné vagy biztatná, ám azt is mindig a maga sajátos stílusában szokta megtenni. - A temetés óta - pillant jóval halványabb mosollyal oldalvást - Nincs tiltólistán a szó. Nyugodtan kimondhatod - jegyzi meg békés hangszínen, amiből a másik hallhatja, hogy ő már elfogadta ami történt és sikerült továbblépnie. - Az Edictumba írok és a rádióban vezetek egy későesti műsort. Szóval csak a szokásos dolgokat csinálom - kezd felelni a neki feltett kérdésekre és ha a férfi is fizetett elindulhatnak folytatni a vásárlást a fűszeresnél. - A nagyváros túl sokat kapott már Rothstein Elektrából - mosolyogva utal arra a tényre, hogy az ottani élete a tragédiával véget ért, és nem igazán találná már meg ott a helyét újra. - Ráadásul a kislányomat is könnyebb úgy nevelnem, hogy a szüleim tudnak segíteni - teszi még hozzá. Mióta átköltöztek a saját, kis lila házukba azóta persze máshogy zajlik az életük. Vagy a szülei jönnek át, vagy ő viszi el hozzájuk Imolát, ám a lényegen, hogy nélkülük nem tudna dolgozni, ez nem változtat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=818213#post818213][b]Hegedüsh Marcell - 2020.10.01. 21:00[/b][/url]

Mosolyogva csóválok ismét fejet. Dehogy kellene! Kifejezetten örülök, hogy ebben a változó világban, ezzel a millió történéssel a hátunk mögött még tudunk azok lenni, akik régen is voltunk. Zoli barátom Elekrája mindig feldobta az összejöveteleket. Még ha eleinte a fiús témák is voltak porondon, egy idő után a nő is megjelent, hogy együtt folytassuk az estét. Ugye stabil kapcsolatom nem sok volt, csak a kisiskolás szerelem Petúniával – aztán a rommá ment házasságom; de erről később. Ezért általában hármasban töltöttük ezeket a felnőtt estéket. Nosztalgikusan mosolyogva teszek néhány lapáttal a gyömbérből a zacskóba, majd mindent, amit összeszedtem Norma néni felé nyújtok. – Kifejezetten jól áll az újságírás – ejtek meg egy utolsó bókot. Régebben Zoltán vérét is szívtam Elektra szépségével, de mindig is tudnivaló volt, hogy azt, hogyha nem viselkedik, lecsapom a kezéről csak gyerekes csipkelődés volt.
Amikor a macsós színjátékom végére érek, boldogan felnevetek. – Tudod, vannak dolgok, amik nem változnak – kacsintok játékosan, és a fizetés végeztével mindent a nagyobb szatyorba dobok. – Ezt mégis hogy érted? – felháborodásom megjátszott, ám hangszínem egészen hihető is lehetne, hogyha a nő nem ismerne. Az igazat megvallva, nem kevés félsz van bennem az új pozíció miatt, de próbálom elhitetni magammal, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Óraadó tanárként már szerepeltem életem során, az ex-szel együtt vezetett bolt vezetésében is részt vettem. Ásványok után kutattam messzi tájakon, de… varázstanodai házat még nem volt szerencsém vezetni. Nagyon izgatott vagyok. – Ha belőlem és Zoliból indulok ki, akkor eléggé hamar beleőszülök – furcsa, hogy ő már nincsen. Elektrával alapvetően sok közös témánk volt, mégis leginkább barátom kötött össze bennünket. Nem szeretnék a múltban ragadni, abból még soha semmi jó nem származott, ám most jól esik kicsit úszkálni a nosztalgikus érzésekben. A gratulációra köszönetképpen fejet hajtok a magam, jellegzetes csibészvigyorával, majd a régi találkozás említésére megszelídül mindkettőnk mosolya. Tudom mélyen, hogy nem kellene ennyire finomkodva viselkednem, de mégsem engedem el a dolgot. Csak mély sóhajjal kínálom meg mosolyomat, és bólintok egyet, hogy; értettem, nincsen tabu.
– Az igen – húzom el egy elismerő mosolyra ajkaimat. – Majd egyszer körbe vezethetsz a szerkesztőségben. Vagy akár a rádióban – elvégre most már újra itt vagyok, és igen érdekes lenne, hogyha pont mi nem tartanánk a régre nyúló kapcsolatot. – Milyen témájú a műsorod? – kérdem, majd jobb kezemmel az egyik fűszerlevelet kapom fel, hogy megszaglászhassam.
– Nekem is jól fog jönni egy kis nyugalom – sóhajtok először kissé meggyötört módon, de nincsen időm ebben az érzetben maradni, mert egy ismeretlen tényező üti meg a fülemet; a kislány. Még egyet szimatolok lassan a levélből, majd a megcsócsált almát a nő mögötti kukába hajítom. Nem hiába; a sportolói múlt. Összehúzom a szemöldökömet. – Van egy lányod? – teltek az évek, persze. Nem is lenne meglepő, ha Elektra újra házasodott volna. Csupán meglepő az információ. Ábrázatom ellenére nagyon is örülök, hogy nincsen egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=818236#post818236][b]Rothstein Elektra - 2020.10.01. 22:42[/b][/url]

Már megint egy bók Marcell széles tárházából, ami csípős riposzton vagy egy hálás mosolyon túl nem igazán kap egyéb viszonzást. Hősnőnk élénken emlékszik rá ugyanis, hogy már szegény elhunyt férjét, aki eridonos létére igen visszafogott és romantikus volt is kikészítette közös barátjuk, amikor azzal cukkolta akkor még leendő férjét, hogy milyen szerencsés és, hogy ha nem vigyáz ő lesz Elektra következő hódolója. Ezek a heccelések persze alaptalanok voltak, hiszen egyértelműen látszott milyen mély szerelem is volt közte és Zoli közt. A sors azonban nem volt kegyes hozzájuk. Négy és fél év boldogság adatott számukra. - Ma már vannak remek hajfestő bűbájok, szóval nem féltelek - kacsint a férfira és elpakolja eddig vásárolt holmijait, hogy beférjen még pár apróság. Ha nem lenne ez a tértágító és súlycsökkentő bűbáj most két nagy cekkerrel lenne felszerelkezve, de így csak csatos bőr oldaltáskája lóg a vállán. - Jobb ötletem van! Adj interjút és akkor nem csak, hogy körbevezetlek, de még segíthetsz is nekem, hogy népszerű maradjon - ajánlja fel a lehetőséget és rellonoshoz méltó ravaszságáról tesz tanúbizonyságot, hiszen kellemest köt így egy csapással össze a tagadhatatlanul hasznossal. - Amúgy egy könnyed, beszélgetős, tanácsadós dolog sok jó zenével. Az igazán komoly témáimat azóta is írásban közlöm. Hisz ismersz - mosolyog hamiskásan és nem kerüli el a figyelmét, hogy Marcell őszintén kíváncsi arra amit csinál. Ez nagyon jól esik neki - Még mindig próbálok hidat verni a mágusok és a muglik közé és mindenek felett az igazságot napvilágra hozni - folytatja és hallatszik a hangján milyen céltudatos és elhivatott mindezzel kapcsolatban. - Itt meg fogod találni - helyesel most először beszélgetésük kezdete óta csipkelődés, irónia és terelés nélkül. Ebben a témában őszintén egyetért a férfi nézőpontjával. Bogolyfalva a béke szigete. Ezután lányára terelődik a szó és hősnőnk szaktudásának bevetése nélkül is látja, hogy Marcell meglepődött. Elmosolyodik a férfi arckifejezésén. - Imolának hívják, Zoli az apja és lassan négy éves. Azután, hogy Zolit és Petit eltemettük én teljesen elvesztem. Észre sem vettem, hogy várandós vagyok. Azt hittem csak a gyász az oka, de végül rájöttem. Reményt kaptam általa - meséli és sötét, átható tekintetű szemében szomorúsággal vegyes öröm csillan - Csak ő és én vagyunk egymásnak - teszi még hozzá és lelkének kapuján át igazi anyai szeretet árad, amit le sem tagadhatna - Biztosan jól kijönnétek ti ketten - jelenti ki és aprót bólint is hozzá - Ugyan a szeme és a jelleme jórészt az enyém, de sok vonását Zolitól örökölte. Épp olyan nyugodt és ügyes kezű mint ő volt - meséli elfogulatlanul. Mivel Imola valóban nem egy rohangáló rosszcsont, hanem egy kis művészpalánta. Éleslátása pedig néha még hősnőnket is megdöbbenti. Megérzi az emberek valódi jellemét. Ez korának velejárója és ártatlanságának egyenes következménye. Még nem ítélkezik, csak az ösztöneire hallgat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=819794#post819794][b]Hegedüsh Marcell - 2020.10.22. 14:28[/b][/url]

Mosolyom szüntelen és felhőtlen. A nosztalgia hullámvasútjára felülve hagyom, hogy vigyen az érzés, hiszen régen éreztem hasonlót. Általában egyedül voltam vagy éppen új ismeretségekre tettem szert, ezért igazán különleges, hogy most régi barátom feleségével járhatom a piacot. A csípős, frappáns megjegyzésekre csak mosolyogva csóválom a fejemet. Mintha tegnap lett volna, hogy elváltunk egymástól. Mégsem lehet ugyanaz minden, elvégre Zoli nem fog felbukkanni közöttünk, hogy mégis mivel bolondítom már megint a kedvesét. Mindig is jól viselte a sajátos humoromat, amin más már régen megsértődött volna, ő kedvesen mosolyogva fejet csóvált. Mint ahogyan most én teszem Elektrával. Akit egy életvidám és erős nőként látok magam előtt. Más már biztosan összeroppant volna ennyi súly alatt, de ő kitart. Lenyűgöző.
– Pedig olyan büszke voltam rá, hogy közel negyven évesen még nincsen őszhajszálam – biggyesztem le játékosan az ajkaimat, majd tovább szagolgatom a leveleket. Szeretek elveszni az illatokban. Talán erre vagyok a leginkább érzékeny, ha ingerekről van szó. Meg a jó rock dallamokra. Az érintésekre hétköznapi dolgokként tekintek, noha nem is tudom, hogy mikor érintett meg valaki magától utoljára. Persze Elektra ölelésén kívül. Attól függetlenül nem tulajdonítok sok jelentőséget nekik. A szemek, az illatok és a jó zene tud felpezsdíteni. – Én? – kérdezem őszintén felnevetve, miközben egy marékkal teszek a zsályalevelekből egy újabb zacskóba. – Interjút? – kérdezek vissza ismét jókedélyű hitetlenséggel hangomban. Érdekessége jellememnek, hogy a hatalmas önbizalom csupán látszat. Nem is értem a nő kijelentését. Kishitű vagyok. Ki lenne mégis kíváncsi rám? – De csak akkor, hogyha utána eljössz velem vacsorázni – kacsintok bájgúnár módjára, habár semmi hátsószándékom nincsen. Ezt Elektra is jól tudhatja. Ismer engem. Ilyen igazi műmájer vagyok, aki szereti mutatni a macsót, közben meg… – Szigorúan szakmai estebéd lenne – teszem hozzá megjátszott komolysággal, majd a kislányra terelődik a szó.
– Imola – ízlelgetem a nevet. – Különleges – mosolyom meglepően elszelídül. Mindig is vágytam gyerekekre, csak valahogy úgy hozta az élet, hogy ők nem vágytak rám. Vagyis leginkább az anyukáik. A hihetetlen történetbe annyira belefeledkezek, hogy majdnem a stand pultja mellé támaszkodok, de idejében összeszedem magam, és nem lesz baleset a vége. – Milyen sorsszerű... – motyogom inkább csak magamnak, és egy elvarázsolt horkantással fordulok vissza a fűszerek felé.
– Alig várom, hogy megismerjem a kiscsajt – válaszolom. Habár látszik, hogy egy pillanatra elkalandozok. – Mész még valamerre a piac után? – kérdem érdeklődve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=819805#post819805][b]Rothstein Elektra - 2020.10.22. 15:52[/b][/url]

Fűszerek illata lengi be a kis standot. Kardamom, fahéj, ánizs, rozmaring, zsálya. Tömény a levegő, de nincs is ezzel baj. Hősnőnknek inkább a hallása az ami érzékeny. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint zenei ízlése, ami ugyan nem kifinomult, bár operát is hallgat néha, de mindenképp változatos. Emellett a tapintást is fontos érzékének tartja. Most is ujjaival finoman nyúl bele a fűszerekbe, hogy vegyen belőlük. Az ölelést is emiatt szereti és ér hozzá a szívéhez közelállókhoz elég gyakran betartva persze a jó ízlés és az adott személy határait. Egyetlen alkalom volt, amikor nem bírta elviselni senkiét. A temetés napja. Állt szál egyenesen, egy szín feketében, megtörten és legszívesebben sikítva rohant volna el a sorra a kezét fogó vagy vállát lapogató emberek elől. Amikor véget ért a nap csak lefeküdt szülei házában a régi ágyára és nézte a plafont. Könnyeket is hullatott, de inkább belül őrlődött az önvád súlya alatt, ami nem engedte fel sem kelni. Napokon át csak feküdt szótlanul. Elvesztett mindent és magát hibáztatta, amiért nem tudta kimenteni szeretteit a lángok közül. Nem volt erős, nem volt bátor, nem volt semmi, csak egy test, lélek nélkül. Ha bárki látta volna akkor elszörnyedt volna a látványtól. Szegény szülei pedig mindent megpróbáltak, de hónapok teltek el ebben a vegetálásban majd őrült megszállottságban, mert az a hit éledt fel benne, hogy talán Zoli és Peti szellemként ismét mellette lesznek majd. Eszeveszetten kutatni kezdett, de rájött hiába. Ezután azonban kiderült, hogy a testi tüneteit a várandósság okozta. Egy új, nálánál sokkal nagyobb célt kapott, amiért érdemes volt élnie és küzdenie. Mint azok a hősök akikért annyira rajong. Megfogadta talpra fog állni és meg is tette. Imoláért. - Barátom, ezen könnyen lehet segíteni. Nősülj meg és lesznek - fordítja fejét a férfi felé és ajkát kicsit beharapva ártatlan szemekkel néz jó barátjára, aki élvezettel szagolgatja a fűszereket. Bekerül a zacskóikba ez-az mire a riportra terelődik a szó és a férfi megdöbbenését látva hősnőnk jót derül mielőtt megszólalna - Nyugi nagymenő, ígérem nem szedlek ízekre - húzódik féloldalas mosoly ajkára. Tudja, hogy a mellette álló egy jó ember, akivel a genetika kegyes volt ugyan, ennek ellenére csak a szája nagy. Jellemében megmaradt rendesnek és normálisnak. Épp ezért szereti bosszantani - Csak egy kicsit - teszi hozzá és visszafordul a fűszerekhez. Ekkor hallja meg Marcell meghívását. Ismeri őt így tudja, hogy bármennyire elő is adja magát az invitálás pusztán baráti, ahogy részéről is kizárólag ilyen alapon érkezik a válasz. - Nem tudod mire vállalkozol, de rendben. Mostanában úgysem vacsoráztam úgy senkivel, hogy az hírértékű legyen - vonja meg vállát és arcvonásai vidámságról árulkodnak, ám ekkor belé nyilall egy cinikus önnarrálás, miszerint whiskyt viszont már ivott. Csak az inkább a gyászjelentések közt köthetett volna ki ha napvilágot lát. Még mindig kegyetlen fájdalommal a lelkében gondol vissza arra az estére, de most sem döntene másként. A szerelem már csak ilyen. Áldozatokkal jár és ő meghozta a sajátját. Viszont most itt van mellette egy barát, aki teljes figyelmet érdemel tőle, ezért felé fordul ismét és még épp látja a filmbe illő geget, ahogy Marcell majdnem mellédől a standnak miután kislánya nevével kapcsolatban megjegyzést tesz - Tudom, hogy ez a név nagy hatással van az emberekre de, hogy össze is törnéd magad miatta - kuncog fejét csóválva - Őszintén le vagyok nyűgözve - neveti végül el magát felhőtlenül és beugrik neki egy remek ötlet, amit nem is rejt véka alá sokáig - Van egy ötletem - vezeti fel és megfogja a férfi karját - Gyere el hozzánk vacsorázni és akkor megismerheted, ráadásul még a szakmai estebéd is jobb lesz mint bármelyik étterem menüje - fényezi kicsit főzőtudományát, amivel azért Marcell minden bizonnyal tisztában van, hogy nem életveszélyes. Evett náluk párszor, pontosabban jó párszor. Hogy a társaság vagy az étel miatt volt olyan sokat náluk, az örök rejtély marad. Minden esetre volt alkalma megkóstolni például Elektra specialitását a hústortát vagy a csülkös bablevest. - Haza, mert a lányom és a szüleim már biztosan várnak - felel a neki feltett kérdésre. Tényleg ezt teszi majd. Bepakol a motor oldaltáskáiba és elbrümmög otthonáig szép komótosan. Mostanában szeret újra vasparipájának nyergében lenni és elszökni néha naplementekor, hogy a menetszél tisztára mossa szomorúságtól sötét gondolatait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=820028#post820028][b]Hegedüsh Marcell - 2020.10.25. 14:16[/b][/url]

Mosolyom szüntelen Elektra társaságában. Fel-felkuncogok a néhány csípős nyelvű riposztra, miközben fejemet csóválva nyúlok ismét tárcámhoz, hogy a megvásárolni kívánt tételeket mihamarabb a többi közé tegyem. A szatyrot karomra húzom, hogy mindkét kezem szabaddá válhasson, így egyikben a tárcával, a másikban pedig a bankjegyekkel fordulok a nő felé. Féloldalas mosollyal kacsintok sajátos módomon, majd a kofának nyújtom a pénzt, és végre el is van intézve a mai vásárlás. A lakásomba nemrégiben költöztem, ugye, így még nem sok minden van benne a bútorokon kívül. A ruhákat is csak a franciaágyra volt időm kihajítani, mert egyelőre annyi üres minden, hogy képtelen voltam még jobban ténykedni benne. Az ex-feleséggel közös tulajdonban lévő házra emlékeztet még ebben a nyers formájában, és a nemrégiben már begyógyulni kezdett sebeket nem szívesen szakítom még fel. Furcsa az élet. Reménykedtem abban, hogy jó ismerősökbe botlok majd, elvégre sokan nem szívesen hagyják el Bogolyfalvát. Miért is tennék? Számomra még mindig ez a leggyönyörűbb hely a világon. Románia is szép volt a maga módján, csak amikor megtaláltam a férget az almában, inkább minden elhajítottam és szedtem is a sátorfámat. Kutatások miatt az Egyesült Államokban töltöttem sok időt, de csak lakókocsiparkban engedhettem meg magamnak állandó lakhelyet, mert Otília szinte mindent vitt. Így jár, aki szerelemből ír házassági szerződést. No, de inkább kanyarodjunk vissza jelenbe, ahol éppen vadalma módon vigyorogva kezdek bólogatni Elektra szavaira.
– A főztöd – törlöm meg jobb kezemmel bal szájam szegletét, miközben a szatyrot leengedem másik kezemben, s már a tárcát is zsebembe mélyesztettem. – Zseniális ötlet – teszem még hozzá, hiszen nem egyszer és nem kétszer csodálhattam már meg a nő főzéstudományát, most mégis minden más lesz. Csak ő, én és Imola. Jóleső bizsergés járja át testemet a finom érintésre, majd újfent bólintok egyet. – Akkor azt hiszem, ezt meg is beszéltük – indulunk meg egymás mellett, miközben hümmögve veszem tudomásul a női további programját a mai napra. – Motorral vagy? – kérdezem végül érdeklődve, amire ő meg is osztja velem, hogy nem tévedek, ezért bólintok egy nagyot és beszívva a szombati délelőtt friss levegőjét, és fejemmel egy irányba bökök. – Elkísérlek egy darabon. Nem szeretném, hogyha elrabolnának – villantom meg ismét fehér fogsoromat, majd tovább duruzsolva lépkedünk egymás mellett. – Ami pedig a házasságot illeti… – kezdek a sztoriba, csupán az alapfelállást elmesélve. Megosztom vele, hogy bizony csúnya váláson vagyok túl, és többek között ezért is tértem vissza ide, mert tudtam, itt mindig otthonra lelek. Sokat utaztam mielőtt arra adtam volna a fejem, hogy ismét bogolyfalvi lakossá váljak. Természetesen megpróbálom nem tragikusan előadni a történteket, noha egyértelműen megbújik minden mosolyom mögött, hogy nem volt egy leányálom az utóbbi egy év. Komótosan sétálva vegyülünk el a piactér tömegében, mint két régi jó barát. Visszatértem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=821442#post821442][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2020.11.17. 11:54[/b][/url]

Ha tudná Benő, hogy most mit érzek az irányába, akkor valószínűleg elsajátítaná a fává változás mesés képességét, mert tudja, hogy a természet bántalmazása ellen vagyok. Történt ugyanis, hogy egy hülye vitában, hülye fogadást kötöttünk, amit én hülye elvesztettem, így most egy hétig morcossal kell élnem. Nekem. Vele. És ezt totálisan komolyan is gondolta. De nem ám úgy, hogy mondjuk én költözök a vadőrlakba, és akkor papás-mamást játszunk a kutyákkal, hanem, hogy a kis dögöt költözteti bele az életterembe. Most otthon van nálam a kis tálja, az a párna cucc, amint aludnia kéne, de persze nem ott alszik, hanem a fejemen. Én amúgy teljes mértékben kutyás vagyok, de Morcost nagyon nem kedvelem, mert ő egy bokafogó, és mert mindig ugat, és mert Benő azért hozta el a menhelyről, mert azt mondta, meglátott benne engem. Leginkább ezért nem leszünk mi soha jóba a kutyával.
De ha már le lett paterolva, hogy szitterkedjek felette, akkor nem zárhatom be, mert az kínzás lenne, és mert már így is történt pár baleset Richárd antik bútoraival, inkább nem kockáztatnék. A kutyával felszerelkezve, kosárral a karomon, mint valami elfoglalt, de biofüggő üzletasszony sétálgatok a sorok között, hogy zöldségeket és gyümölcsöket vásároljak, mert ha Richárdon múlik, akkor csak húst fogyasztunk reggeltől estig. A középkorú férfiak szörnyűek, hát még az olyanok, akikkel együtt él a lányuk, aki csodálatos. Ez lennék én, ugyebár.
- Héló!
Húzom vissza a kutyát, aki most már harmadszorra meg rá az előttünk sétáló lánylábára. Nem megharapni szándékozik, hanem nyalogatni. Morcosnak mostanában ilyen bokanyalogató fétise van, nem tudom, hogy honnan tanulta, mert az feltűnt volna, ha Benő is ilyet művelne. Szóval a rászólás most a kutyának szólt, de lehet, hogy egy picit hangos volt, és a lány értékelheti úgy, hogy neki szóltam. Hoppácska.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=821633#post821633][b]Ágas Tamara - 2020.11.20. 09:40[/b][/url]

Éppen egy üzletben sétálgattam(természetesen 100% bio cuccok voltak mindenhol, persze nem mintha bánnám) mikor is egy elég problémásnak tűnő kutyával találtam szembe magam. Nem, nem ilyedtem meg...csak egy kicsit...jó, majd' szívrohamot kaptam, de most nem ez a lényeg. Tovább sétáltam a sorok között, néha-néha megálltam néhány terméknél.Persze nem mintha olyan sokat meg is vennék...Mikor már legalább 15 perce tengődtem a sorok között, újra szembe találtam magam a kutyával.Hirtelen a kutyát vezető-legalábbis vezetni próbáló- nő, elég hangosan szólt...Hozzám?! Ezt egy pillanatra nem értettem, aztán rájöttem hogy a rakoncátlan kutyája elkezdte nyalogatni a bokám. persze nem igazán értettem ezzel mi baja lehet, nem is gondoltam arra hogy esetleg a kutyájához szól.Én hülye...persze már megszoktam.Elég sokáig gondolkodtam a válaszomon, közben mintha a nő(és a kutyája?) végig engem szuggerálna.Egy fél perc múlva rájöttem hogy válaszolni kéne, így elég fura hangon, kicsit értetlenül hátra fordultam és válaszoltam-az akkor azt hittem-nekem szánt kérdésre-bo-bocsi...én tényleg nem akartam-csak ezután kezdtem azon gondolkozni, hogy valószínűleg azt az ominózus ,,Héló!''-t nem nekem szánta...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=821651#post821651][b]dr. Hollóvölgyi Zsófia - 2020.11.20. 12:51[/b][/url]

- Hogyan?
Értetlenül pislogok rá, mert nem tudom, hogy miért is mondja. Bocsánatot kér tőlem? De mégis miért? Hacsak nem mogyoróvajjal kente be a bokáját, vajmi kevés oka lehetne neki rosszul érezni magát, hiszen történetesen az én kutyám, vagyis egész konkrétan Benő kutyája az, aki rossz fát tett a tűzre. A nagy helyzet az, hogy olyan távol áll tőlem az állatokkal való foglalkozás, hogy az csak na, meg én a nagyobb testűeket szeretem, ezzel a pici verzióval olyan nehezen boldogulok. Talán tényleg igaz rám, hogy olyan vagyok, mint ő, mert néha egyszerűen magammal se találom a hangot.
- Nem neked szántam, hanem a kutyának.
Akit most is próbálok visszahúzni, de úgy tűnik nagyon tetszik neki a lány bokája. Esküszöm, csak vicceltem vele, hogy egy nap ez a kutya egy bokába lesz szerelmes, nem gondoltam volna, hogy tényleg meg is történik. Aztán nézd meg, hát kis híján képes elhúzni is, csak, hogy megkapja, amire vágyik. Erősebben fogok rá a pórázra, mert érdekes módon, ha Benő ott van, akkor nem csinál ilyet.
- Morcosnak hívják, okkal. De úgy tűnik, hogy a te lábad nagyon megfogta. Lehet jó íze van a bőrödnek, és azért.
Mosolygok rá viszonylag kedvesen - ez a másoknál sima mosolygás -, ám, ahogy megpillantom az egyik árus tekintetét, úgy jövök rá, hogy ez akár még zaklatásnak is beillene, és kislányokat ilyen szövegekkel szoktak elcsalni. De ha védekezek, az még gyanúsabbá tesz. Csodálatosan indul ez az ismeretségem is. A táskámba nyúlva egy csomag nedves törlőkendőt nyújtok át neki.
- A kutyanyál ellen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=821843#post821843][b]Ágas Tamara - 2020.11.23. 09:32[/b][/url]

pár pillanatig értetlenül néztem rá, majd leesett.-basszuuus!-mondtam halkan. A nő nem nekem szánta azt a "héló"-t...hanem a kutyájának...csak én lehetek ilyen szerencsétlen? Áhh...simán.A kutya(aki nem mellesleg még mindig a bokámra volt tapadva) amúgy nagyon kedvesnek-és bokaszeretőnek- tűnik. A nő látszólag még nem teljesen értette, persze meg is értem...hihi. Ezután az óriási égés után még egyszer tudatosították bennem, hogy ezt nem nekem mondták...na mindegy. -ohh...oké-mondtam zavartan,majd megint a bokámat nyalogató kutyára lestem.Bociszemekkel nézett vissza rám, majd...majd újra nekilátott a bokámnak. Nincs mese, ez a kutya beleszeretett a bokámba...miközben ilyen magasröptű gondolataimba merültem, nem is vettem észre hogy a nő egy törlőkendőt nyújtott át nekem. Gyorsan elvettem és meg is köszöntem.-kö-ö-szi--mondtam kissé(jó nagyon) szaggatottan, s miközben próbáltam visszahúzni a bokámat, a nő meg a kutyáját a helyére,sikerült is megtörölnöm.-Egyébként Ágas Tamara vagyok...és te?-jaj...elküldtem tegezőbe...remélem ezért nem haragszik meg...jaj