A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875576#post875576][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.28. 22:50[/b][/url]

Zacskó helyett fájdalom lesz osztályrésze. Egy villanásnyi az egész, de ahhoz épp elegendő, hogy kizökkenjen és minden érzelem, különösen azok, melyeket a karjait megfogó ismeretlenből érez, átáradjanak rajta. Riadt tekintettel, a helyzethez talán nem illő elhúződással reagál. Hirtelen még megszólalnia sem sikerül, csak miután az illető már fél térdre vetődve pillant rá felfelé. Összenéznek. A közben őt ostromló érzések hatására még a szeme is könnybe lábadni látszik. - Nem, nem fáj...Kérem...Ne aggódjon ennyire... - beszél halkan, s egy kicsivel szaggatottabban, mint az várható volna. Az ilyen intenzív érzelmi megnyilvánulások mindig letaglózzák. Hiába igyekszik edzeni magát, ezekre nem lehet felkészülni. Váratlanok és erősek. Lassan tudatosul benne, hogy mi is történt. Az ütközéskor lejtette a padlizsánt. Ösztönösen hajol le érte, s így egy magasságba kerül a férfival, aki a cipőjét fogja. Kopott darab, de ebben legalább nem fáj a gerince. Egyészen közel vannak egymáshoz, amikor a zöldséges föléjük kiabálva felszólítja, hogy ezt bizony lesz szíves megvenni, ha már aszfaltot ért az imént. - Bocsánat, természetesen elviszem - válaszolja Marfa, de szomorú kék szemét még mindig az idegenen tartja. Közben igyekszik kizárni újra a belsőjét szétfeszíteni igyekvő idegen érzéseket. Nem könnyű feladat és nem is teljesen sikeres. A férfi színei átvibrálnak a felállított barikádon. Ez történik, ha megérinti valaki, akinek áthatóak az emociói, vagy épp ő van kibillenve valami okból lelki egyensúlyából. Jelen pillanatban mindkét tényező egyszerre adott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875589#post875589][b]John Harris - 2024.03.29. 10:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875599#post875599][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.29. 13:54[/b][/url]

Egyszerre nyúlnak a padlizsán után, egyfajta furcsán tökéletes ritmusban. A futó érintésből, mellyel ez végződik, megint számtalan érzés színe jelenik meg Marfa látóterének peremén. Visszahúzza ugyan kezét, de nem azonnal teszi ezt meg, mert meghallja a férfi szavait. - Csak a szemembe ment valami - válaszol lágy, mégis kissé rekedtes hangján és megérinti szemét, hogy letörölje azt a kis nedvességet. Megszokta már, hogy ezekkel a frázisokkal és mozdulatokkal fedje el az igazságot arról, ami valójában történik vele ilyenkor. Ezután mindketten felegyenesednek, ám a zöldséget még mindig a férfi tartja a kezében. A magát szégyenlősen összehúzó Marfa érte nyúl, azonban mintha az idegen auráját érinené ujjaival. Nagyon erős kisugárzása van a vele szemben állónak, mert megint érzékelni kezdi emocióit. Aggódással vegyes ingerültség jeleit igazolja vissza ezután a férfi cselekedete. Odaveti az érmét, ami el is találja az árust, akit a hajlott hátú, törékeny nő szintén érezni kezd magában.- Kérem, ne... - szólal meg és teszi a férfi karjára kezét, vállalva mindent ami ezzel jár, hogy valahogy magára vonja az őt megtaposó úriember figyelmét. Joggal tart ugyanis attól, hogy összekapnak az eladóval, akinek ez az iménti gesztus nagyon nem tetszik, hiába próbál szájára mosolyt húzni. Marfa érzi a benne gyűlő megalázottságot és haragot. - Menjünk innen...Kérem, uram... - súgja alig hallhatóan, majd ujjait valamiféle nyomatékosítás gyanánt, ahogy csak erejéből telik, ráfeszíti az alak alkarjára. Nehezen tudja tartani tudatának védvonalait. Hihetetlenül erős színek áradása keveredik saját félelmével. Kínlódik az ilyen helyyzetekben. Kékjeiből sugárzik a kétségbeesés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875602#post875602][b]John Harris - 2024.03.29. 14:32[/b][/url]

A kisasszony érintésére a férfi aggódó, ugyanakkor melegséggel telt tekintete az övét kezdi keresni, és ujjai között a padlizsánt tartva, vele együtt emelkedik fel. Egy szavát sem hiszi, de ebbe nem most, a mérgelődő árus előtt kíván belemenni.
- Csak ennyit szeretett volna vásárolni? - kérdezi lágyan, arcát felé fordítva. Az alkarján pihenő vékonyka ujjakat észre sem veszi. A nő közelsége megütközően természetes számára, mintha régről ismerné őt, de könnyen lehet, hogy csupán az érzés ismerős, amit kivált benne, és amiről egy ideje egészen elfeledkezett. Habár az ő döntésének köszönhető, de a könyvtár, az egyetem és a pulpitus egyike sem teszi lehetővé, hogy magánemberként itt, Bagolykövön vagy az afrikai kontinensen, ahol ideje jelentős részét tölti, kiteljesedjen. A kedvese, ha hozzá tartozik még egyáltalán, több ország távolságban él, levelezésük hónapról-hónapra csendesebb.
- Csss, nincs baj - suttogja ő is szája szélén finom mosollyal, és közelebb dől hozzá, hogy szavait biztosan meghallja. Pillantása közben a túloldalon pöffeszkedő kereskedőn nyugszik. Kivár, mert kíváncsi, hogy az hangot ad-e méltatlan mérgének, vagy inkább a mellettük almát válogató idős asszonnyal kezd foglalkozni. Úgy tűnik, az utóbbi mellett dönt.
- Most már akár indulhatunk is - búgja John. Hangját játékosság színezi, és jobbjában a kisasszony táskáját tartva sétálni kezd. Hogy az ujjak időközben eltűntek-e a karjáról, kérdéses, de ha még ott vannak, ő semmi jelét nem adja annak, hogy ez zavarná. - Kegyed elfogad egy kis málnát vagy csak szörnyűséges zöldségekkel tudom kiengesztelni?
Merthogy az eset nem marad kárpótlás nélkül, az biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875605#post875605][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.29. 14:55[/b][/url]

Zavaros érzések érkeznek felé a hangokkal együtt. Riadalma jottányit csökken, ám értetlensége növekszik helyette. A kedves szavak, melyeket elsuttog az idegen különösnek hatnak a fülének. A kérdésre csak bólint egyet, mivel mást nem szeretett volna venni. Ennél a pultnál valószínűleg most már nem is fog, ahogy a helyzet áll jelenleg. Ezután még lágyabb, szinte becéző nyugtatást suttog a férfi, amire Marfa lesüti szemét, de a kezét nem veszi el a másik alkarjáról. Érezni akarja a másikat, hogy ha bármi történne, valahogy közbeavatkozhasson. Szerencsére az árus kufár vére erősebbnek bizonyul és inkább a másik, eddig katasztrófaturistaként őket figyelő almás hölgy felé fordul nyájaskodva. - Miért csinálta ezt? - kérdedzi azután, hogy pár lépéssel már eltávolodtak a standtól. Tekintete állandó szomorúsága mellett frusztráltságáról vall. Boldogult volna, ha ez az ember nem viselkedik ennyire furcsán. Érzékeli a benne kialakult jó hangulatot, a nosztalgikus érzéseket, de ez csak még bonyolultabbá teszi az egész szituációt a magát és képességét örökké lebecsülő Marfa számára. - Kiengesztelni? - kérdez vissza, mint aki méltatlannak hiszi magát bármi ilyesmire. Közben összébbhúzza magán kabátját és lehajtja a fejét. Szeretne láthatatlanná válni. Eltűnni innen, hogy belső világába menekülve visszanyerje lelki békéjéjét. - Nagyon szeretem a málnát - suttogja végül mégis, de lehet olyan halkan, hogy a férfi meg sem hallja. Ekkor veszi észre, hogy keze még mindig az ismeretlen karját szorongatja. Miért nem tette szóvá? Ezt kérdezve néz fel rá oldalvást fordítva fejét. Az alak aurájába burkolózva feledkezett meg róla, az idegen mégsem jelezte és most még a szatyrát is viszi helyette. Érthetetlen ez az egész és egyre inkább azzá válik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875608#post875608][b]John Harris - 2024.03.29. 15:20[/b][/url]

Johnnak nem tűnik fel, hogy kezd megfeledkezni magáról, és nem csak arca, de egész lénye is kivirul. Ajkai mosollyá szélesednek, tekintete ragyog, ahogy a mellette sétáló nőre pillant. Még annak ellenére is, hogy a másik csalódottnak tűnik.
- Miért fizettem ki ezt az egyszem padlizsánját? - kérdez vissza, és mutatólag fel is emeli a kezében himbálózó táskát. - Mert előtte a figyelmetlenségem miatt majdnem elsodortam Kegyedet. Édesanyám illemre nevelt, és higgye el, ez a szegény zöldség még éppen belefér a havi keretbe.
Jókedélye nyilvánvaló, az a tekintetéből, hangjából, szavaiból, de még járásából is kiérződik. Az kissé furcsa ugyan, hogy így megered a nyelve, hiszen a pódiumon kívül általában ő a beszélgetések hallgatólagos részét képezi, de most még ezt sem veszi észre.
- Esetleg valami érdekeset lát az utca kövén? - kérdezi aztán, és látványosan megtorpan, hogy színpadiasan ő is lehajtsa a fejét, és elgondolkodott arccal, nagyon komolyan keresse azt, amit a kisasszony olyan elánnal figyel. Természetesen tudja, hogy nincs ott semmi, csak... - Nem értem, miért nem felemelt fővel jár. - Egy kicsit még maguk közé is dől, hogy alulról nézhessen fel a szemét lesütő nőre. - A világ egy-két méterrel a föld felett kezdődik. Valahol itt - a csörgő szatyorral együtt emeli fel a kezét, és mutat széles mosollyal saját magára.
Azután finoman kibontakozik a nő karjából, és eltávolodva tőle pont úgy kezd hátrálni, mint ahogy azelőtt tette, hogy nekiütközött volna. Tekintetét végig a kisasszonyon tartja, és egyik lábát a másik után téve, jobbra-balra kanyarogva halad háttal a forgalomnak és mindenki másnak.
- Én is - mondja John, s halványan még a vállát is megvonja. A mosolya képtelen kisimulni, csak nézi a nőt és hátrál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875614#post875614][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.29. 16:05[/b][/url]

Szürreális ez az egész. Az idegen kedvesen beszél hozzá és mosolyog. A tekintetéből melegség árad, az érzései pedig ezzel összecsengenek. Színei kellemesekké válnak, mint egy puha takaró. Kevesekkel találkozott, akik ennyire harmónikusak lettek volna. Az emberek általában mást de legalábbis szélesebb spektrumot éreznek, mint amit kimutatnak. Ez az ember azonban tényleg önazonosnak tűnik. - Az illem azt is diktálja, hogy ilyen kedves legyen egy jelentéktelen nővel, akit nem is ismer? - kérdezi halkan, s ahogy kiejti a szavakat teljesen egyértelmű, hogy komolyan is gondolja őket. Szürke moly ő a sok ragyogó lepke között. Annyi szépséget látott már ebben a városban is, hogy meg sem tudná számolni. Pontosan ezért érzi most méltatlannak magát arra a figyelemre, amit kap ettől az idegentől. Mégis elmosolyodik, amikor a nevezett lehajolva ránéz. Megrázza fejét válaszként. Nem lát semmi érdekeset. Illetve olyasmit nem, amit az úriemberrel megoszthatna. Ezután érez felőle egy halvány színváltozást, szavai pedig elgondolkodtatják. - Mert ha nem a lábam elé nézek, még elbotlok és valakit megtaposok - hagyja el Marfa ajkát egy még saját magát is meglepő válasz. Bátorsága azonban egyelőre eddig a pontig tartott. Ismét visszahúzódik és titokzatos tekintetű kékjeit leszegezi a cipője orrára. - Téved. A világ egészen máshol kezdődik - csikarja ki belőle a férfi különös, de mulattató viselkedése az újabb szavakat, amikkel csak azt éri el, hogy egyre többet mutat meg magából neki. Felpillent rá, de addigra az ismeretlen úr már elindult hátrafelé. Szó szerint rükvercben. Marfa ajkán elbűvölő mosoly fakad. Fejét megrázva nézi ezt a lehetetlen alakot, és nem ő az egyetlen. - Álljon meg! - figyelmezteti még mindig mosolyogva. A férfi mögül sikeresen ellép pár vevő, de egy cekkerekkel felvértezett idős néniről hősnőnk látja, hogy nem lesz elég gyors, hogy megtegye. Marfa hirtelen hozza meg a döntést. Lábai azonnal mozdulnak. Odaszalad a férfihoz, majd magához vonva megállásra készteti. Ezután forulni igyekszik vele egy kicsit, hogy a másik lássa mitől óvta meg ezzel a mozdulattal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875622#post875622][b]John Harris - 2024.03.29. 16:43[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

John homlokát keresztezi néhány halovány ránc, amint összehúzott szemöldökei alatt a kisasszonyra pillant. Pontosan tudja, mit jelent a kishitűség, ahogyan azt is, hogy mivel jár, és nem csupán könyvek hasábjain olvasott róla, ellenkezőleg, saját bőrén is tapasztalta kamasz- és fiatal felnőtt korában. A húszas évei elején kicsit sem volt magabiztos, évek munkájával viszont elérte, hogy ma már kérdés sem fér hozzá, hogy az - már ami személyiségének körvonalait és képességeit illeti.
- És mondja, az a nő, akiről most szó van, az én vagy a saját szemében jelentéktelen? - teszi fel az önmaga logikája alapján következő kérdést, miközben mosolyát csibészes pimaszság járja át. Kedves, ugyanakkor már ennyi beszélgetésből is érződik, hogy komolyan veszi partnerét, és meghall mindent, olyat is, ami mellett a legtöbben elmennének.
- Ó, touché! - kiált fel elmélyített hangon, és baljával a szívéhez kap. - Mily kíméletlen visszavágás, hát ez most roppantul fájt - mondja már-már szomorúan, ám az arca elárulja: kajánmód élvezi a helyzetet, a kisasszony társaságát, a sétájukat és a mai napot. Ha belegondolna se tudná megmondani, mikor érzett ereiben ennyi életet.
- Azt ne mondja, hogy a beton alatt két méterrel, mert félek, itt helyben összerogyok - cukkolja lágyan a törékeny lelket, és közben bizony észrevesz minden aprócska mosolyt az arcán.
Lépés lépést követ, John egyre szélesebben mosolyog, és mikor a kisasszony figyelmezteti, ő úgy tesz, mintha nem hallaná, s kezét füléhez érintve folytatja a hátrálást.
A következő pillanatban megfordul vele a világ, és az előző látkép helyett már egy felpakolt idős hölgyet lát, rögtön maga előtt pedig, talán túlságosan is közel a kisasszony arca tűnik fel. Derűsen pillant le rá, mosolya alól még fogai is előbukkannak. Halk kuncogással kezd maguk közé dünnyögni.
- Úgy sejtem, még több málnára lesz szükség. -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875631#post875631][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.29. 17:52[/b][/url]

Különös alakkal hozta össze a véletlen, aki mintha belelátna. Felkapja fejét a férfi kérdésére. Sosem volt tudatában, hogy a hátát leszámítva nagyon is szépnek mondható, ahogy annak sem, egy ideje, hogy képessége valóban hasznos tudás. Elsőnek ott volt az a kislány, akit az ő útmutatásával is már csak holtan sikerült megtalálnia a nyomozóknak. Aztán nem is olyan rég az a kolléganője a lapnál, aki eltűnt, de ő hiába igyekezett, nem tudott segíteni. Ezek törték darabokra az addig meglévő csekély önbizalmát. - Minden szemben - adja meg a választ, ami koránt sem vidám, de tükrözi lelkének állapotát. Ugyan ki látna benne mást, mint egy púpos boszorkányt, akit elrejtenek ruhái és tekintetéből is csak bánat sugárzik. Mindeközben folyamatosan érzi a férfiból áradó aranyló ragyogást. Az öröm érzetét, amit nem tud hová tenni. Kedves mosolya és viselkédése kezd eljutni Marfa szívéhez. Lassan nyitja meg őt, szinte észrevétlenül. - Érzem, hogy nem mond igazat - szólja el magát, de bízik benne, hogy ez nem tűnik majd fel az úriembernek. Arcán hiába látszott szomorúság, az érzései másról beszéltek. - A világ a lelkünkben kezdődik. Itt belül - teszi mellkasa közepére, a szíve fölé szabad kezét és megint lesüti szemét. Egyáltalán nem hat rá a fiatalember cukkolása, mert tisztában van azzal, hogy az idegen mit érez közben. Tudja jól, hogy minden szavát az a megmagyarázhatatlan öröm táplálja, ami beragyogja. Ezután haladnak is egy kicsit, így egy bakelitlemezeket áruló standhoz jutnak, ahol mindig szól valami muzsika. Most épp a Poets Of The Falltól a Daze című számot hallani. A zeneterápia részeként Marfa sokat halgatta, így azonnal felismeri. Az érzései pedig végre áthatolnak a bohókás alak emocióin, s nem csak azért mert a nevezett szó szerint hátramenetben távolodott el tőle. Viszont a helyzet akkor válik igazán bizarrá, amikor Marfa konstatálja, hogy a férfit ölelve olyan közel került, hogy már nem csak az érzéseit érzi megint, hanem a beszéde keltette levegőáramlást is az arcán. Belenéz egyenesen a férfi szemébe. - Lehet nem is szereti - pillant el végül mellette, a bölcs tekintetű nénire, aki úgy néz rájuk, mintha valami olyasmit tudna, amit még senki. Átjárja az ismeretlenből áradó fény melegsége. A lélegzete felgyorsul, a pupillája kitágul és a pulzusa is megemelkedik. A zene pedig csak fokozza mindezeket az ösztönös, de Marfának szinte idegen reakciókat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875645#post875645][b]John Harris - 2024.03.29. 19:12[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

A férfi szelíd finomsággal, már-már elnézően ingatja meg a fejét a nő válaszára, mintha nem is egy ismeretlennel, hanem valaki olyannal beszélgetne, aki a szívének közeli és akivel a kapcsolatuk meghitten bensőséges. Tekintete a kékekbe mélyül.
- Tisztelettel megkérem, kisasszony, hogy a nevemben ne szóljon - mondja, s hangja néhány árnyalattal hűvösebben cseng. - Fogalma sincs róla, én mit látok vagy gondolok. Ezek szerint legalábbis, biztosan nincs.
Bal szemöldökét, akár egy sértődött kisgyermek, felhúzza, de a mozdulat mögött természetesen nincs valódi sérelem. Csupán némi bosszúság, amiért a kisasszony nincs tisztában saját körvonalaival.
- Csak ugratom kegyedet - vall színt John, és ha akarná sem tudná visszafogni magát; fülig érő szájjal, megbabonázva figyeli a boszorkányt. - Isten a tanúm rá: nem állt szándékomban füllenteni.
Míg beszél, a belső hang néma csendben jut el tudatáig, és gondolatban visszajátssza a kisasszony előző szavait. Érzem, hogy nem mond igazat. Érzi? Az a fránya női megérzés, ugyebár. Más nem is lehet.
- Igaza van - biccent, és tükörképként ő maga is a szívére teszi a kezét. Van ebben a pillanatban valami didergetően földöntúli, ahogy állnak ott egymással szemközt, méterek távolságában, és a zene dallama alatt szívükre tett kézzel a vásárló falusiak bolyában egymást nézik.
Aztán már a nő karjainak melegét érzi magán, és a testét átjáró boldog izgalom kuncogásra készteti.
- Mindenki szereti a málnát - feleli dünnyögve, és orrát felhúzva billegteti közben a fejét. Szabad keze elindul a nő arca felé, talán, hogy kézfejével végigsimítson rajta, talán más cél vezérli, azonban a mozdulat félúton elhal, és John beharapott ajkaival fürkészi tovább a leheletközel álló kisasszonyt. A barna szemek az ő kékjei között zizegnek, szíve hevesen dobol, gondolatai pedig az itt és az ott közti szakadékkal küzdenek. - Még a nevét sem tudom - suttogja maguk közé, alig hallhatóan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875656#post875656][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.29. 19:53[/b][/url]

Minden pillanattal egyre közelebb kerül hozzá ez az idegen. Belelát a lelkébe úgy, ahogy ő szokott másokéba érzéseiken keresztül. Ijesztő helyzet, amit nem más, mint egy ballépés szült néhány perccel ezelőtt. Talán itt kellene hagynia. Hazáig szaladni, s elbújni kék menedéke mélyén. Mégis marad. - Igaza van, csak érz... - harapja el az utolsó szót és vele együtt majdnem a nyelvét is, amiért már megint majdnem felfedte képességét. Arcán pír jelenik meg, de ez lehet akár annak jele is, hogy szívére vette a feddést. Valójában egyáltalán nem, hiszen folyamatosan ott látja és érzékeli az idegenből áradó emóciókat. Töretlenül örömteliek. Megdöbbentően harmónikusak és egyenletes erejűek. - Ezt csak reméltem, de most megnyugtatott - bólint azzal a lágy mosollyal, amire készteti ez az egész szituáció. Azonban észreveszi a férfi tekintetét, amit nem tud mire vélni. A barnák mélyén különös fényt lát megcsillanni. Ezután ott állnak egymással szemben, a tömeg közepén szíveikre simított kezekkel. Nem mindennapi jelenség lehetnek a piacon járók számára, ám ez most valamiért nem ijeszti meg hősnőnket. Hajlott hátával, túlméretes ruháiban mozdulatlanul, a külvilág minden érzését kizárva képes csak a férfit érzékelni. Képessége folyamatos fejlődésben van, ahogyan azt meg is mondták a szakértők, akiket felkeresett. Ez is egy eddig nem tapasztalt aspektusnak tűnik. Ezután egy újabb eseménysor végkifejleteként már egymás karjában állnak, s közelebb van ehhez a névtelen idegenhez, mint a testvérén kívül szinte bárkihez. - Miért érzem azt, hogy... - suttogja kettejük közé, de nem fejezi be a mondatot. Lehetetlen volna megállapítania, hogy melyik érzés melyikükhöz tartozik. Eggyéváltak színeik egy különös, de szemetgyönyörködtető árnyalattá. - Ahogy én sem - válaszolja puhábban egy sóhajnál. Közben teljesen belemerült a barna szemekbe, amikben nem lát mást csak saját magát. Kivételesen nem riadt meg ettől, csak hagyta, hogy megtörténjen. Legyen bármi is az oka annak, amit most átél, nem menekül el sem saját belső világába, sem otthonába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875659#post875659][b]John Harris - 2024.03.29. 20:24[/b][/url]

A megakadt gondolatra aprót mozdít a fején, várja, hogy a kisasszony újra megszólaljon, ám a folytatás elmarad, a szavak helyét arcpír veszi át. John még nem érti, mi történik, arról pedig, hogy a nő mit szeretett volna mondani, fogalma sem lehet. Nem tudja, hogy titok vagy valami egészen más akart legördülni ajkairól, ahogy azt sem, miért pirult bele ebbe ilyen nagyon. És, ami a többség számára legérdekesebb lehet, hogy ezzel neki aztán az égvilágon semmi gondja sincs. Megérti, sőt, valóban tiszteletben tartja mások intim- és komfortzónáját, a határaikat, ahogy egyébként ugyanezt várja el ő maga is azoktól, akikkel így vagy úgy, de kapcsolatba kerül.
- Nagyon szépnek találom a mosolyát, tudja? - jegyzi meg szívére tett kézzel, egyetlen pislogás vagy kószán megrezzenő arcizom nélkül, önmaga lehető legtisztább és legőszintébb módján, akár ha meztelen állna ott a piactéren, a boszorkánnyal szemben. És mosolyog, kedves-szelíden, meglepő természetességgel, mert az érzés, hogy ismeri a másikat, ott sejlik mélyen a lelkében.
- Mit? - lopva kérdez vissza, mintha tilosban járnának - és voltaképpen tilosban is járnak, csakhogy az ő kedvese erről a találkozásról csupán abban az esetben szerezhet tudomást, ha John azt úgy kívánja, és egy éjszaka pennát ragadva levélbe fogalmazza a történteket. A mellében forrón zsizsegő igazság azonban az, hogy ezt, itt, most, még egyedül magának akarja. Tekintete a kékszín szempárban ragad, és bár megállja, hogy a kisasszony arcához érjen, arra képtelen, hogy a válaszra finoman nevetni ne kezdjen. - Na de kérem, most komolyan? Kegyed játszik velem! Tudja mit? Pont nem kell tudnom a nevét ahhoz, hogy meghívjam egy doboz málnára. Jöjjön - és szabad kezét a kisasszony kezéhez érinti, hogy ujjait az övéi közé simíthassa, közben pedig egy vétlen pillanatra sem veszíti el a ragyogóan tiszta kék szempárt. Halvány, de érzésre annál erőteljesebb mosollyal kezdi húzni a nőt, hogy közösen ráleljenek a piac legédesebb málnáira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875663#post875663][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.29. 20:59[/b][/url]

Tudatalattijában ott motoszkál egy érzés. Nincs színe, csak elemi ereje, ami ebből a mélységből még csak felsejlik, de már olyan intenzíven, hogy hősnőnk beleremeg. Mi történik? Mi ez az egész? Annyi kérdés marad válasz nélkül, hogy az egyenesen bosszantó. Legszívesebben feltenné őket, de fél, ha megszólal minden semmivé válik. Márpedig erre a megtapasztalásra szüksége van, akár tüdejének a levegőre. Ez az ember különleges. - Most már igen -mondja csendesen, majd ismét megajándékozza az idegent az említett mosollyal, amit ezek szerint szépnek talál. Kétség ehhez a kijelentéséhez nem férhet, mivel olyan tisztaszín érzéssel közölte, amit festeni sem lehetne. Ezt Marfa egészen lenyűgözőnek találja. Ebben a tettető, kegyetlen világban, ahol még azok is elrejtik, vagy épp nem tárják ki a másik előtt szívüket, akik közel állnak egymáshoz. Erre most itt ez az ismeretlen ember, akinek egyenesen ráragyog a lelke. Ilyet nagyon kevésszer tapasztalt, pláne nem egy vadidegen esetében. Vele ilyen nyíltan nem viselkedett még talán senki, leszámítva a testvérét. - Mindent...de most csak Önt érzem - válaszol végül, kimondva azt amit már kétszer úgyis majdnem megtett. Megszegte ismét azt a szabályt, amit önmagának alkotott ideköltözése előtt. Miszerint senki sem tudhatja, hogy mire képes. Kékjei keresi a férfi barnáit. Körülöttük jönnek-mennek a piacot járók, de mintha csak az övék volna a tér és az idő egésze. Hősnőnk nem mozdul mindaddig míg a férfi el nem neveti magát. Összerezzen. Oh jaj, hát becsapta volna képessége? Tévedett az úriemberrel kapcsolatban? Megint csak kérdések, amikre ugyanúgy nem talál választ. - Nem, esküszöm nem... - beszél rekedten a torkát szorító frusztráltságtól, de aztán valami ismét teljesen összezavarja. A férfi érintése és ereje amivel húzza olyan jóleső, hogy nem csak lábai, de egész teste önként követi. Elindulnak tehát megkeresni a legédesebb málnát. Mi ez, ha nem a leglehetetlenebb és mégis legcsodásabb dolog, amit Marfa valaha is elképzelt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875674#post875674][b]John Harris - 2024.03.29. 22:03[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

John belemosolyog a kisasszony válaszába, amelyben már érez némi magabiztosságot vagy legalábbis bizonyosságot afelől, hogy hisz neki. Nem kérdőjeleket, tagadást és ellenkezést kap, amit a nők bók esetén gyakorta használnak, hanem egyszerű szavakat; elfogadását annak, amit John neki mondott. Más válasszal sem lett volna gond, egyáltalán, ez viszont nagyon tetszik a férfinak.
A kisasszony újabb mosolyára már beharapott szájjal, arcán meg nem kopó vigyorral fordul el néhány pillanatra, de még így is vissza-visszapillant a másikra. Irreálisan erős késztetést érez arra, hogy megállás nélkül őt nézze, és újra meg újra meg újra mosolyt csaljon az arcára.
- Érez engem? - kérdezi, és közben olyan óvatossággal vesz levegőt, hogy arról csupán pulóvere alatt emelkedő mellkasa tudósít. Ilyesmit nem sűrűn hall az ember, ő pedig már az emlékét sem őrzi annak az éjszakának, amikor hasonló szavak szöktek a levegőbe. - Pedig még kegyedhez sem értem.
És attól tartok, itt a még szócskán van a hangsúly, de John udvarias ember lévén csak a legritkább esetben ront ajtóstul a házba. Most sem tervez arcátlanul pimasz lenni, még akkor sem, ha a szíve ritmusa átdobol az ész mezsgyéjén.
- Cssss, csak vicceltem, tudom, hogy nem játszik - suttogja, és ujjai már simulnak is a kisasszony ujjai közé. - Nemcsak kegyed érez, hanem én is.
Hogy pardon? John és az érzések? Mióta Bogolyfalván van, még levél útján sem adott hangot fikarcnyi érzésének sem, nemhogy hangosan beszéljen arról, hogy ő egyébiránt képes érzéseket táplálni - a tudományon kívül, tegyük fel, példának okáért, emberi lények iránt.
Nem gondolkodik, nem jár az esze. Tisztán és tökéletesen jelen van, ott, a piactéren, kézenfogva a kisasszonnyal, akinek még a nevét sem tudja. De valójában... változtatna egy név bármin is? Semmi esetre sem.
- Nézze csak! - mutat az egyik árus gyümölcsösstandja felé, amelynek sarkában mázsányi málna és eper piroslik, és már húzza is a nőt magával. - Mmm, jó, ezt meg kell kóstolnia - mondja, és elengedve a formás kis kezet, magától értetődően a málnák közé nyúl, s kettőt ujjai közé csípve, teljes testével a boszorkányhoz fordul. Szemöldökét kérdőn emeli a magasba, hogy utána az édes gyümölcsökkel a mellette álló ajkához közelítsen. - Egyet, nagyon kérem, csak egyet vegyen el, a másik az enyém - mondja mohón, és szívből nevet közben. Ha a kisasszony elveszi a részét, és valamilyen csoda folytán marad neki is, akkor azt ő is eltünteti. Közben szédületes jókedvvel figyeli a másikat, elmerül abban, ahogy élvezi a falatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875681#post875681][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.30. 00:00[/b][/url]

Titkokat rejtő kékjeivel végre jobban meg meri nézni magának a férfit. Kedves mosolyát, jóságot sugárzó barna szemeit eddig is látta. Egész lényét azonban, amit vonzónak talál, csak most sikerült. Vajon milyennek láthatja őt a másik? Hiszen külsejét most úgy lehetne leírni, saját véleménye szerint legalábbis, hogy átlag alatti. Mégis hisz az idegennek, aki az előbb a mosolyát dicsérte, s most is alig veszi le róla a szemét. - Igen. Érzem... - bólint szinte alig láthatót. Ha már felfedte magát, nem fog visszakozni. További magyarázatot azonban nem ad erre a kijelentésre. Annak még nincs itt az ideje és talán a helye sem, hogy elmesélje képessége mibenlétét. - Biztos benne? - mosolyodik el a kijelentés hallatán, mivel az minden szempontból téves. Az úriember ugyanis megfogta karjait akkor, amikor majdnem fellökte, azuán a padlizsánon is összeértek ujjaik, majd pedig legutóbb akkor kerültek szoros közelségbe, amikor Marfa elhúta őt a nénike útjából, nehogy elüsse. Ezen alkalmakkor minden esetben osztozott érzésein az ismeretlennel. Érezte őt úgy, mint eddig keveseket. Tisztán és erősen. Pontosan úgy, mint most, amikor újra összefonódnak ujjaik és az alak mellett sétál egy málnást keresve. - Mit érez? - tudkolja csendes érdeklődéssel, mert kíváncsi jól érzékeli azt a boldogsággal vegyes vágyakozást, amit most megjelenni lát a férfi felől áramlani. Eltűnődik ezek okán, de nem tudja mire vélni megjelenésüket. Mindeddig saját emocióira sem fordított sok figyelmet, viszont erre még most sincs lehetősége, mert igen hamar megérkeznek a megfelelő standhoz. A pazar illatot ársaztó gyümölcsöktől roskadozó pulton ott vannak a legszebb málnák, amiket valaha látott. Rubinvörös színük elvonja minden más portékáról a vevők figyelmét. Ritka kincsek tavasz elején. Látva őket Marfa is így gondolja, s már csak akkor fordul a férfi felé, amikor az pontosan vele szemben áll és megkínálja, amit lehet nem is volna szabad. Mindig bánatos kékjei ekkor akaratlanul ragyognak fel a vágyakozás fényével, s hajol leheletnyit közelebb az ismeretlenhez, majd bársonypuha ajkát megnyitja. Éppen csak annyira, hogy másik azt a bizonyos egy szem málnát beletehesse a szájába. Szemeit lehunyva élvezi ezután a nyelvén szétáradó édes, ugyanakkor kicsit savanykás ízharmóniát, s a vele szemben állóból sugárzó fények csodás játékát lelki szemei előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875811#post875811][b]Stephen Zimmermann - 2024.03.31. 13:01[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875860#post875860][b]John Harris - 2024.03.31. 21:55[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

Hogy biztos-e? Ajkai elnyílnak a kérdésre, mert bár rögvest rávághatná, amit lelkének minden porcikája harsog, és kijelenthetné, hogy igen, a lehető legteljesebb mértékben az vagyok, e szavakat azonban sem illendőnek, sem korrektnek nem érezné. Nem volna illő a kisasszonnyal szemben, és nem volna korrekt egy másik hölgy miatt.
Válasz helyett aztán tétován alsóajkát harapja be. Kékeket fürkésző pillantásában vágy csillan, mégis latolgatja magában, mit is feleljen, hiszen tudja, hogy ő másként értette az érintés tényét, mint a kisasszony, akinek ártatlansága egészen magával ragadja.
- Valóban - mosolyodik el ő is, tekintete közben a másik szájára esik. Képtelen betelni azzal a mosollyal. Őrületesen szép. - Kegyednek ismét igaza van - mondja, és egy drámaian elnyújtott sóhajjal folytatja. - Haj-jaj. Ideje lesz lassan előrukkolnom egy-két okossággal, mielőtt valami hibbant féleszűként könyvel el.
Mosolyából előbb vásott vigyor, csakhamar azután nevetés fakad. Megpróbálja elviccelni az előző félreértést, majd már a kisasszonnyal kéz a kézben sétálva a következő kérdésen tűnődik.
- Legerősebben, talán... felszabadultságot - szólal meg kisvártatva, fejét a boszorkány felé fordítva. Barnái komolyak, ugyanakkor tele vannak élettel. - Érzelem ez egyáltalán? Nem tudom, de nehéz felidéznem, mikor voltam ilyen jól utoljára. Feltételezhetően még a doktori képzés előtt, úgy három-négy éve.
Itt már maga elé néz, gondolkodik, visszaemlékszik. Lelki szemei előtt peregnek az események és a képek; könyvtárak váltják egymást, angol, bolgár, afrikai tájak, magyar erdők, skót hegyek és Norwich, a szülői otthon. Olyanfajta nevetésre, amit a kisasszonnyal most fedez fel újra, aligha találkozni bennük. Mégsem boldogtalan egyik sem. Csak normális. Számára hétköznapi, átlagos és megszokott.
A merengésből a gyümölcsösstand hozza vissza. Széles mosollyal fordul a nőhöz, pillantását le sem tudja venni ajkairól. A málnát lassú, óvatos mozdulattal engedi fogai közé, majd ő is ráharap a sajátjára.
- Mmmm - hümment egy nagyot, és az elégedettség jegyében egy futó pillanatra ő is lehunyja a szemét. - Elvinnénk két... - sandít hátra az eladóra, majd hunyorogva vissza a boszorkányra. - Vajon megfizetem bűneimet egyetlen doboznyi málnával, még ha nagy is, vagy többet szeretne a kisasszony? Legyen három, négy... öt doboz?
És John rendületlenül vigyorog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875872#post875872][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.03.31. 22:54[/b][/url]

Előítéletes sosem volt, hiszen épp ő volt az, akit mások tettek ilyen vagy olyan skatulyákba. Ezért csak csendesen ingatja a fejét. Különösen viselkedik az alak, de ettől még biztosan nem hibbant féleszű. Érezné azt is, ha az volna. Volt nyomozás, amiben kénytelen volt lekövetni egy mentális zavarral küzdő fiatalt. Azok a riasztó színek, az a kaotikus lenyomat össze sem hasonlítható ennek a férfinak a tiszta ragyogásával. - Igen, az is egy érzés - feleli szelíden. Megannyi emoció létezik és él az emberekben, olykor egyszerre, de ez az egyik, amit elég ritkán lát ilyen elevenen, főleg egy felnőtt férfiban. Közben tovább sétálnak, kéz a kézben. Az idegen pedig beszélni kezd, felfedve néhány részletet kilétéről. - Ezek szerint diplomás. Vigyázzon mert még túl sokat árul el magáról - mondja titkokkal teli kékjeiben némi vidám fénnyel. Kezdi átvenni véletlen hozta kísérőjének hangulatát. Ezután elérnek a gyümölcsös standhoz, ahol megkóstolják a málnát. Marfa számára ez is egy igazán különleges élmény. Hiszen sohasem került még ilyen érzéki helyzetbe. A férfi tekintete, a belőle áradó érzések fénye, az a lassú és óvatos mozdulat, ahogyan azt az egy szem rubinvörös és bársonypuha málnát az ajkához érintette. Mintha az egész világ lángba borult volna abban a pillanatban. Sajátjai újfent eggyé váltak a vele szemben álló érzéseivel. Teljesen összekapcsolódott vele és senki mást nem érzékelt. - Ez az egy szem is elég fizetség, mert félek, ha többet kérek, az már az én bűnömmé válna - sóhajtja kettejük közé, hogy ezután pillantása újra a másik tekintetét keresse. Közel kerültek egymáshoz, s ezt az árus is láthatja, mert ahelyett, hogy megróná őket, amiért csentek a portékájából diszkréten elfordul egy másik vevőhöz. Ki tudja mi járhat a fejében, de annyi bizonyos, hogy lemér egy nagy doboz málnát, majd odakészíti a kettős közelébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875898#post875898][b]John Harris - 2024.04.01. 09:24[/b][/url]

- Ó, igen, jobb is, hogy idejében figyelmeztetett - húzza össze szemöldökeit, és aprókat bólint, álla éppen csak mozdul. Ha komolyságot kívánt volna magára ölteni, nem járt sikerrel, vonásaiból ugyanis leplezetlen jókedv árad. - Még véletlenül elárultam volna kegyednek, hogy a Minisztérium szolgálatában állok, a legtitkosabb titkos-titkos szinten dolgozom, - hangját egészen elcsendesíti - nemzetközi hírszerzésből - létezik egyáltalán ilyen szak? - diplomáztam, és azért vagyok itt, hogy megtaláljam Bogolyfalva legszebb mosolyú kisasszonyát - mondja megtorpanás nélkül, noha azt már most belátja, hogy akármennyire is unta a politikát húszévesen, jobban kellett volna figyelnie a nemzetközi tanulmányokat választó barátjára, mert akkor valószínűleg most kicsit jártasabb lenne kémelhárítás fronton, és talán szavai is hihetőbben csengenének. Még sajnálkozva von egyet vállain, és a folytatás előtt vesz egy nagy levegőt. - Hogy a cél érdekében azután, tudja, hogy szóba elegyedhessek vele, jól megtapossam. Szánom-bánom - a padlizsános zacskóval együtt emeli jobbját, tenyerét mellkasára simítja. - De így legalább kiderült, hogy a Minisztérium hibájából okoztam fájdalmat. Rémes politikát folytatnak odafent, nem tudom elégszer kihangsúlyozni.
A férfi most olyan, mint egy csenevész, rossz gyerek, barna tekintete élénken ragyog, miközben összevissza hadovál. Valójában nem sok fogalma van arról, amit mond, de nem is igazán figyel szavaira, hiszen minden gondolata a kisasszony körül legyeskedik - még úgy is, hogy itt sétálnak egymás mellett, ujjaik összefűzve, karjuk pedig össze-összeér.
- Elegánsabb vagyok annál, minthogy hagyjam, kegyednek bármit is kérnie kelljen - jegyzi meg, és pillantását most először félreérthetetlen tűz árnyalja. Nehezen fordítja el arcát a nőtől, de azután hálás félmosollyal mégiscsak átnéz az eladóra. - Három nagy dobozzal szeretnénk elvinni, köszönjük.
Míg a málnák összekészülnek, addig John a zsebében keresgél. Semmi esetre sem károsítana meg senkit, így már számolja az érméket, hogy köszönetét megfelelő számokban is kifejezhesse.
- Hazakísérhetem? - kérdezi azután, hogy a gyümölcs bekerül a kezében lévő zacskóba, és továbbindulnak. Most nem néz a boszorkányra, így a kérdés valahova maguk közé, a semmibe érkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875910#post875910][b]Ohridszki-Füst Marfa - 2024.04.01. 11:04[/b][/url]

Meglehet külsőre igen törékeny, s a lelke sem épp acélkemény, ám valamiért csak megkapta ő is a maga diplomáját és nem a két szép kék szeméért. Ráadásul újságírásból, amit valljuk be, kevéssé néznénk ki belőle. Mégis ez az igazság. Ezért aztán nem hisz el mindent, amit a férfi mond neki. Azonban nagyra értékeli a komoly, vagyis inkább bohókás próbálkozást. - Valóban? Ez aztán a lehetetlen küldetés Mr. Hunt, vagy inkább Őfelsége jól titkolt ügynökéhez van szerencsém? - kérdezi és ajkát, az eddigiektől eltérő, szemtelen mosolyra húzza. Keveseknek meri megmutatni, hogy humora is akad. Testvérével szokott csak ennyire felszabaultan incselkedni. Viszont, ha már az idegen ennyire szeret játszani, hát belemegy ő is ebbe a különös játékba, amiben egyre jobban érzi magát. - Nem hinném, hogy a Minisztérium arra is utasította volna, hogy letaroljon egy szegény idős hölgyet eme szent küldetés végrehajtása közben - évődik tovább, majd folytatja is gyorsan, mivel egyre jobban élvezi a beszélgetést - Még szerencse, hogy nem csak a mosolyom szép, de gyors is voltam és közbeléptem, igaz? - nevet fel most először könnyed vidámsággal, mert úgy hiszi nincs ebben semmi kivetnivaló. Arra azonban nem számít, ami ezután következik. Attól a pillanattól fogva ugyanis, hogy megkóstolja a málnát valami egészen mássá válik a kialakult helyzet. Szokatlan érzések söpörnek át rajta, akár a futótűz. Minden színük ragyog és nem lát mást csak kettejüket, ami hihetetlen számára egy ilyen zsúfolt helyen. Felkavaró megélése képességének, ami megijeszti. Megszólalni sem tud pár pillanatig. Némán áll míg a férfi kifizeti a három nagy doboz málnát. Az árus széles mosollyal adja át neki és talán még rá is kacsint a férfira. Közben hősnőnk próbálja elválaszani saját magát tőle, sikertelenül. Olyan érzete van, mintha egyenesen a lelke kapcsolódott volna hozzá az ismeretlenéhez. Ilyesmi még sohasem történt vele. Félelmetes élmény. Ugyanakkor valamiért mégis felbátorodik tőle. Ebből az újult erőből merít, amikor végül megszólal. - Igen, annak örülnék - mosolyog az alakra, majd most ő nyúl kezért, hogy ha már ennyire mélyen érzi belsőjében, akkor testének se kelljen távol lennie tőle. Azonnal sóvárgás színezi be auráját, ami példátlanul aranyló az örömtől és a jókedvtől és nem csak a férfi emócióiból származik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875915#post875915][b]John Harris - 2024.04.01. 13:22[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

Nem bírja ki, hogy ne nevessen.
- Az Őfelsége jól titkolt ügynökét kissé cirádásnak érzem - feleli nevetés közben, és mint aki valami igazán bensőségeset szeretne megosztani, közelebb hajol a boszorkányhoz. - Csak anyukám szólít így, de tőle - érthető okokból - elfogadom a felesleges flancot, kegyed viszont, kérem, ne fáradjon. Megígérem, hogy a Mr Hunt-ra is figyelni fogok.
A világ több táján ismerős John egyébként is közel mindenre hallgat, hiszen az évek alatt rutint szerzett abban, hogy a különböző nyelvcsaládokból jövő népek kiejtését megfelelően kezelje. A nem angol vidékről származók sokszor még az ő egyszerű nevével is hadilábon állnak. Volt ő már Dzsohi úr, Hari professzor, az a külföldi, tudjátok, de szólították már Jonathannak, Jimnek és még Jaspernek is. Soha, semmilyen gondja nem volt egyikkel sem, hiszen nem tulajdonít jelentőséget valaminek, ami valójában még csak meg sem határoz semmit. Őt legalábbis biztosan nem.
Azon egyébként meglepődött, mikor az egyik itteni tanonca Harrington úrként hivatkozott rá a vizsgaidőszakot megelőző beadandójában. A születési neve ugyanis John Wade William Harris-Harrington, erről azonban csak azok tudnak, akik találkoztak már valamelyik személyes okmányával. A többi szerencsést óvodáskora óta igyekszik megkímélni a fáradtságtól, ami a neve végighallgatásával jár - annak megjegyzését már meg sem említve. Még neki is évekbe telt megtanulnia a helyes sorrendet.
- Utálom kimondani, mert nem értek egyet a szó jelentésének intézményével, mégis vállalom: a néni ebben az esetben a magyar nemzet jövőjét szolgáló járulékos veszteség lett volna, ha kegyed nem oly gyors, így viszont... - ciccegve ingatja meg a fejét, mintha bizony nagyon sajnálkozna a következőkön. - Habár megúszott egy medencetörést, ami áldásos, a magyar nemzet nem ünnepelheti hazája hőseként. Én mindent megtettem, dehát...
Széles vigyorral pillant le a mellette sétáló kisasszonyra, és közben az ujjai közé simuló ujjakra fog. Jól esik neki a közelsége, ez elvitathatatlan, ugyanakkor az a tény, hogy ez a találkozás feltehetőleg mindent megváltoztat, befurakodja magát gondolatai közé.
- Örömmel, csak mutassa az utat - mondja még, és séta közben hüvelykujjával simogatni kezdi a kisasszony kézfejét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=877218#post877218][b]Kállai Lénárd - 2024.04.19. 20:24[/b][/url]

Örülök, hogy segít megjavítani a készüléket. Mert ha én próbálnám abból nagy galiba lenne. Ha meg elviszem egy hozzá értöhőz az meg idő mire megjavítja. Szóval ez volt a legjobb megoldás. Így átadtam a csurom vizes lejátszót.
– Örülnék neki. – csak ennyit mondok.
Elsőre nem értem a fiú megszólalását. De azért válaszolok.
– Nem. Miért lenne? – kérdeztem és kínosan elröhögtem magamat. Hirtelen Stephen kezét érzem a vállamon. Összerezzenek. És amikor megfordít kis hiány eldőlök. Amikor vissza nyertem a stabilitásomat figyelek a most már mögöttem lévő fiúra.
Elmagyarázza az utat. De mivel hadar nem pontosan értem. És bele zavarodok.
– Szóval, jobbra fordulunk aztán egyenesen, itt balra megint – mutattok az említett standra – és végig. Oké. Azt hiszem megvan. – mondom bizonytalanul. Elteszi a pálcáját. Zsebre vágom a lejátszót és követem.
Csak bólogatok azokra amiket mond.
– Tudom. Csak érdekelt milyen bogolyfalva. Aztán pedig elvesztem. – mondom. Most már azért bánom, hogy egyedül le merészkedtem. De hát legalább láttam. És teljes mértékben igaza van. De hát ilyen vagyok. Na majd legközelebb megkérek valakit, hogy jöjjön le velem. Úgyse akartam semmi tiltottat csinálni. Csak érdekelt. De hát gondolom nem én vagyok az első előkészítős aki lejön egyedül a faluba. Az előkészítőben ez a jó, hogy még lehet csintalankodni ha akarunk. Bár persze nem tudom milyen következménye van ha lent vagyunk engedély és kíséret nélkül. De ha szerencsém van nem most kell megtudnom. Kaptam eligazítást szóval most már menni fog. Legalábbis remélem.
– Na hát remélem nem tévedek el többször. – bizakodóan tekintek a távolba.
Közben elindulhatunk vissza az iskolába.
– Megyünk? – kérdezem. Vagy lehet azért mondta el az utat, hogy egyedül menjek? Remélhetőleg mindjárt kiderül. Bár az is igaz, hogy biztosan van jobb dolga a mestertanoncnak annál mint, hogy kis elkóborolt gyermekeket kisérgesen vissza az előkészítőbe.