A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=452254#post452254][b]Elena Rose - 2015.01.12. 21:59[/b][/url]

Sötét, nyirkos, félelmetes, ha egy szóval kéne jellemezni ezt a helyet, csak annyit mondana az ember; barátságtalan. Legalább is este, hisz nappal ez a hely teli van emberekkel, akik mind valami csuda-csudi dolgot árulnak. Tulajdonképpen imád idejárni, no de így, sötétben nagyon is igazak rá a fentebb emlegetett jelzők. Akkor mégis mi a rákot keres erre Elena? Mert ugye, aki ismeri egy picit az tudja, hogy a lány inkább alszik cicapózba gabalyodva az ágy alatt, mintsem este a hidegben egy ilyen helyen kolbászol. Neeeem, ez már nem az egykori amnéziájának a műve, abból sikeresen kigyógyult, de hát akkor mi történhetett? A válasz egyszerű. Ő sem tudja, tulajdonképpen mi dolga lenne itt. Talán a kíváncsiság vagy épp a prefektusi énje sodorta ide, azonban teljes egészében nem tudna megfelelő indokot mondani. Vagy, ha igazán kreatív akar lenni, akkor mind a kettőre is foghatná a dolgot, mivel ma már mindenhol lődörögnek kóbor diákok, akiket az esti takarodóig össze kéne szednie, de viszont azt sem tagadhatja le, hogy vonzotta maga a tér. Volt már erre egy párszor, azonban este egyszer sem sikerült idekeverednie. Ma viszont igen, ki tudja minek köszönhetően. De, ha már sikerült a hőn áhított vágya, akkor körülnéz egy picit és, ha még szerencséje is van, sikerül elkapni pár erre császkáló diákot. Addig meg keres egy jó vattacukros bácsit.
Lassan szökdécsel ide-oda, közben benéz néhány magára hagyott pult mögé, megpiszkál egy-kettő lecsupaszodott fát, de vattacukor nem kerül elő. Talán erre nincs is ilyen? De hát, akkor mit fog enni, amíg a kis csínytevőket keresgeti? Ez így nem fair! Kell lennie erre valakinek, aki árul pár szép cuccmákot. Sétál még egy kört, aztán, mint valami elcsépelt krimiben, hirtelen észrevesz egy alakot a Piactér végén. Elena csapot-papot otthagyva rohan a nő irányába, azonban a nagy kapkodás miatt kiesik a hajából barátnőivel kreált fekete masnija, ezért hirtelen megtorpan és keresgetni kezdi a hajdíszt, közben azért fél szemét a nénin tartva. Olyan szívesen odamenne hozzá, hogy megkérdezze, merre van a vattacukros, de először meg kéne találnia a masnit. Nyááá, miért van erre ilyen sötét?  
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=452762#post452762][b]Révész Kornél - 2015.01.14. 17:23[/b][/url]

- 'zmeg 'zmeg 'hkkkkhhrr...
~Szerintem lenyeltem a cigimet.~ De hogy a füst csúnyán cigányútra tévedt, annyi bizonyos, az utolsó emlékképe, mielőtt a hosszú agónia rögös útjára lépett volna, hogy egy nagy mord képű alak sétál el a beugró mellett, ahová behúzódott, cirka öt perce. Végül is, nem igazán szabályos időpontban van idelenn, szóval jobb óvatosnak lenni, amíg nem tudja, hogy mi a járás errefelé. Addig mondjuk nem érdekelte, hogy kiféle miféle, amíg vissza nem farolt és határozottan el nem indult felé.
Ez volt az a pont, amikor félrenyelte az egész világmindenséget. A köhögéstől még a könny is a szemébe szökik, hát.. nagyon nem menő, mindegy, azért kihúzza magát 'peckesen', még ha a halálán is van. A pasas nem tűnik tanárnak, mármint a tanároknak általában olyan.. oktató fejük van. Tudjuk: az "egy életet végiggürcöltem a pedagógus diplomámért és nagyon megkeseredtem belé, szóval tönkreteszem az életed" és a "jaj de rég nem volt kapcsolatom anime figurákon kívül, akiket guilty pleasureként nézek titokban, egy doboz fagyival, két dolgozat javítása között" ábrázat keveréke. Na szóval, nem ilyen feje van annak, aki ide tart, előbb nézi ki belőle, hogy összeveri, amiért az ő területén bagózik. Vajon az ilyen kis falukban is van szervezett bűnözés? Végül is, mágus falu, simán lehet jelentőségteljesebb hely.. ő azért jobban megszoktam az egyszerű mugli városkákat, kevésbé problémásak.
Hunyorogva sandít fel az arcra, aki minden bizonnyal mostanra ideért, hacsak félúton el nem törte a lábát - valljuk be, erre nem sok az esély -, szóval az egyik kezével menőnek szánt mozdulattal int felé, gyakorlatilag meglehetősen sutára sikeredik a gesztus. Ebben nagy szerepe lehet annak, hogy még mindig roppantul nem elegánsan görnyed.
- Ő helló, már épp készültem is menni. - A levágott hippogriff-fejet pedig más ágyába kéri, vagy hogy megy ez ma a mágusmaffiánál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=494725#post494725][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.07.14. 14:40[/b][/url]

Podmaniczky kisasszony
Szerdán, egy zsúfolt, zsibongó piaci reggelen

Úgy tervezte, hogy ma történjék bármi, ő akkor is bemegy dolgozni, akár Fleur-rel, akár nélküle, hacsak pár órára is, de benéz, ellenőrzi az asztalát, vált néhány szót a régen látott kollégákkal, és bentről küldi ki a hivatalos baglyokat. Úgy tervezte, egészen hajnal ötig, mikor is a kislány fordult egy lendületeset az ágyban, és pici kezével arcon csapta legigazabb álmát alvó apját.
Konstantin szemei rémülten pattantak ki, egyenletes horkolása egy utolsó, félbeszakadó dörmögéssel maradt abba, és készen arra, hogy végezzen betörővel, varázslénnyel, rossz álommal, vagy bármi más létezővel-nem létezővel, tágra nyíló szemekkel fordult a mellette lepedőbe csavarodott kislányhoz.
- Mi baj van? Rosszat álmodtál? - kérdezte rekedtes hangján, miközben szemeiből kitörölte a felnőtt fantazmagória utolsó felrémlő pillanatát is. Aztán nyújtózkodni kezdett, de mikor Fleur kimondta a korai keltés velős indokát, mozdulata a levegőben dermedt félbe. - Hogy mit akarsz? Most? Milyen dinnyét? Hány óra van?
Oldalra, az ágy mellett álló éjjeliszekrényre pillantott, hogy az óra világító számlapja elárulja neki: mindenhez túl korán van, még a munkához is, de a gyerekhez meg pláne.

A piac forgatagában jobbnak látja felemelni a kicsit, és karjára ültetve haladni a hangosan kiabáló, erőszakos kofák között. Reggel hat óra van, de a piacon már most alig lehet férni. Idősödő boszorkányok egymást fellökve dúródnak előre, és a feleségüket váró varázslók az út közepén vitatkoznak politikáról, hogy a munkába igyekvő férfi még véletlenül se férhessen oda a gyümölcsöshöz. Fleur a sebtében rosszul megkötött nyakkendőjével játszik, és nagyokat kuncog apja bosszankodásain.
Konstantin fáradt szemeit napszemüveg takarja, mögüle nézelődik görögdinnyék után, amiket egyelőre sehol sem lát. Vállán hátizsák lóg, amiből a kislány plüss unikornisa kandikál ki. Anélkül természetesen egy tapodtat sem mozdulhatnak. Egy lépést sem, sehova.
- Szereted a sárgadinnyét is? Nem? Hát persze, hogy nem - lemondóan, egészen halkan beszél, és az idegeneket ügyesen kerülgetve figyeli az árusokat. Valaki csak árul már görögdinnyét!
Idegesen forgolódik, és nagy sokára, messziről szúr ki egy férfit, akinek portékái között ott virít a kislány úgy áhított vágya. A tömegen át sietősen indul el felé, fejük fölött közben elröppen néhány doxi, mire Fleur felsikkant, majd Konstantin nyakkendőjét rángatva kuncogni kezd.
- Meg...foj...tasz - hápogja a lánykának, s mutatóujjával lazít a túl szorosra húzott anyagon. - Hát vigyázz már jobban apádra!
Széles mosollyal csíp bele a karján üldögélő hasába, majd a telepakolt padhoz érve megkopogtat pár szimpatikusnak tűnő dinnyét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=495666#post495666][b]Mihael Gérard Saint-Venant - 2015.07.15. 15:26[/b][/url]

- A lábfejed rúgja a hátsóm, te vakond! - Rezignált sóhajjal próbál utat törni maguknak a tömegben ezen a csodálatos szombati napon. Hátán Lencsével, az eridonosok egyik rémével, igencsak megbámulják a falusi varázslók és boszorkányok, hiszen nem tudják, hova tegyék a furcsa duó még furcsább hangjait és viselkedését. Egy szó mint száz, annyira feltűnőek ők ketten, mintha szivárványos ruhákba burkolóztak volna, és egy heti mosdatlanságukkal araszolnának a tisztes lakosok között.
- Biztos vagy benne, hogy van egy épkézláb, és használható ötleted, Leonie? Még egyszer elmondom, az unokaöcsém zakkant. Te szintén. Ehhez mérten válassz, de ne én kicsi pónim sz*rságokat, mert te fizeted ki. - Beszéd közben dob egyet a hátán csimpaszkodó Lencsén, kifúj a szájából egy adag vörös szénaboglyát (istenem, mintha Roxy haja lenne), és próbál erőteljesen elgondolkozni egy plan B-n. Ma reggel teljesen és tökéletesen véletlenül alakult úgy, hogy összefutott Lencsével. Rémi legutóbbi húzása iszonyatosan felhúzta a nyalókával. Ahogy megkóstolta (hozzáteszem, teljesen gyanútlanul, elvégre mi baj történhetne, nem?), tüskék nőttek ki belőle, savat eresztettek a szájában, és majdnem szétégették a nyelvét. Egy órán keresztül nem tudott beszélni. Mondaná, hogy utálja Rémit, de nem, egyszerűen értelmi sérültnek tartja... egy genyó, rohadék, szemét kis értelmi sérültnek, aki az unokaöccse, és szereti, de most eldöntötte, hogy Rémi megérdemel egy viszonzást. Lencse -ismétlem- teljesen véletlenül került a képbe, de már a következő percben tüneményes ötletként villogott a fejében, hogy a félőrült Leonie-tól nem is kívánhatna jobb szárnysegédet egy rohadék viszonajándék kiválasztásához. Csak el kellett kapnia a lányt a fejénél fogva, és meggyőznie, hogy egyrészt ő nem a raping prince, másrészt csupa jó szándék vezérli, és Réminek muszáj egy szép, vicces ajándékot vennie. Lencse szakértelme pedig elengedhetetlen ehhez. Azzal már nem tudott mit kezdeni, hogy a csaj mamuszban flangált vérbeli idiótaként, így jobb ötlet híján a hátára vette- úgyis pehelysúlyról van szó, alig érzi meg, hogy Lencse ott trónol a gerincén, csak hát... a lábfeje folyamatosan megtalálja a fenekét. Őszintén fogalma sincs, mi járhat Lencse agyában, de talán nem is akarja megtudni, csak az eredmény érdekli. Valami jó cseszegetős cuccot szerezni, és lelépni ebből a bazárból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=499516#post499516][b]Elena Rose - 2015.07.23. 22:43[/b][/url]

Egy a harmincas éveit taposó hölgy csörtet végig a Piactér eddig nyugodalmas szegletén, kisebb standokat és embereket félrelökve az útjából. Jogos a kérdés, mégis mi bőszíthette fel ennyire a nőt, hogy képes legyen a fél piacot felforgatni? Csupán egy név kell, s máris megérti az ember, hogy mi a csuda folyik itt. Elena Rose, a negyedikes Piroska nevetve rohan végig a tömegen, nyomában a felbőszült nőszeméllyel, aki mindenféle csúnya szavakkal bombázza a lányt. Nem történt itt semmilyen katasztrófa, kérem szépen, csupán csak arról van szó, hogy Lena úgy gondolta, ideje magasabb színvonalra emelni a halball fogalmát, hogy holnap egész Bogolyfalva ezt a játékot játssza éjjel-nappal. Nincs abban semmi rossz, ha az ember lánya egy halott heringgel pofozza a másikat, nem?  És amúgy is, mióta nem látta Evét és ebből kifolyólag a lány barátját, Izzy-Dorry-t sem, az élet unalmas lett, mivel már nincs kit halott állatokkal ütögetni. Gwen tuti, hogy cuccostól vágná ki a toronyból, ha valaha megpróbálná, Eriket nem szándékozik pofozgatni, Alíz pedig necces témának bizonyul. Úgyhogy marad az ártatlan emberekre való támadás, és mivel a menekülés zárt helyeken elég nehézkes lenne, így inkább a nyitott tereken próbálkozik bevezetni új szórakozási módját. Azzal viszont nem számolt, hogy a másik félt is be kellett volna avatni a dolgokba, mielőtt rögtön a közepébe vágna. Na igen, ez talán fontos lett volna... De kit érdekel? Az emberek élvezik a műsort, néhány öregebb látogató kivételével szinte egytől-egyig sikerült mosolyt csalnia az emberek arcára, ami azért elég jó hír. Persze Elena nem úgy fogja fel a dolgokat, mint valami eget rengető tragédiát, számára mindez egyenlő a játékkal, hisz óvodás agyával számára ez nem is lehetne több egyszerű mókánál.
 - Hihi! Kapj el, ha tudsz! - Csacsogja amúgy is kislányos hangján, s a halat meglengetve a levegőben, tovább szalad, ahogy csak a lába bírja. Aztán egy egyszerű mozdulattal megszabadul a bűnkelléktől, a bűzölgő heringtől. Azt már nem figyeli, hogy hol ér földet az állatkája, túlságosan lefoglalja a tudat, hogy valahogy lerázza a nénikét, akiről már fogalma sincs, hogy merre lehet. A nagy rohanásban újabb kanyart hagy maga mögött, ám mikor a labirintusszerű piacsorok következő szakaszára érne, üldözője egyszeriben előtte terem, s erősen megszorítja Lena karját, így a lány nem tud menekülni, csupán vergődik össze-vissza, mint az imént eldobott állat, még amikor még élt.
 - Hééé! Engedjen eeel! Segítsééég! - Próbálkozik, hátha valaki a nagy bámészkodásban hajlandó lenne kimenteni ebből a helyzetből. Addig is ráncigálja tovább a karját és kiabál, ahogy csak a hangszálai engedik.    

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=532526#post532526][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.10.18. 21:33[/b][/url]

Most, hogy Sebbyék már itthon vannak biztonságban, megtudtam, mi történt velük... bezárkóztam. Egy ideje még annyi érzelmet sem fejezek ki a mozdulataimmal vagy az arcommal, mint eddig - a teljes önfegyelem mintaképe lettem, egy pillanatra sem ragad el a hév, minden szabályozott, rendszerezett. Csak így lehet fenntartani a látszatát annak, hogy tényleg semmi bajom sincs. Könnyítő tényező, hogy leginkább a faluban lakom Merkovszky professzor házában; azért ez nagy segítség. Nincsenek elviselhetetlen szobatársak, nincsenek kínos pillanatok. Csak Gyarmathi Ádám. De most istenem. Elviselem. Várok.
Tehát, mivel immár a faluban vagyok, és ezen a szombaton munkám sem volt épp, kimozdultam. Nem, csodával határos módon nem maradtam bent a házban gyakorolni, pedig a hétvégi programom általában ez, de most felkészítettem magam lélekben arra, hogy emberekkel fogok találkozni - ugyanis ki akartam menni a piacra, szükségem volt egy kis bumszalagbőrre bájitaltanra. Mindenesetre nem terveztem túl hosszú látogatást, nem akartam esélyt adni az embereknek arra, hogy társas interakcióba lépjenek velem.
Végtére is kiléptem a házból - arcomon a szokásos maszk, bal csuklómon az álcázóbűbáj, lépteim meglepően magabiztosak, szinte már erőszakosak. Mint ahogy mostanában mindig.
Járkáltam a sorok között, ugyanis ritkán találja meg itt az ember rögtön azt, amit keres. Járkáltam. Nem akartam gondolkodni, mert az mostanában igencsak káros hatással van a lelkiállapotomra vagy a maszkomra, amit magamra húzok minden áldott nap - vagy inkább a maszkomra, amit le sem vettem legalább két-három hete.
Lépteim erőszakosan csapódtak a földnek. Rezzenéstelen tekintetem körbejárta a standokat. Várok. Egy elszabadult talpaspohár futott át előttem, mögötte egy idegesnek tűnő boszorkány. Sóhajtottam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=541274#post541274][b]Révay Nándor - 2015.11.10. 12:04[/b][/url]

Bizonyára sokak oldalát kifúrja a kíváncsiság, mit csinál egy Révay Nándor azokon a bizonyos napokon, amikor éppen nem a Minisztériumban tengeti az idejét. A válasz rémesen egyszerű, azt, amihez kedve tartja. Többnyire kísérleteket végez, kutat, begyűjt, megfigyel. A mai napon egyik kedvenc alapanyagbeszerzési helyét látogatja meg. Egyes készletei megcsappanóban vannak, így idejét látja pótolni őket.
Bicegve kóvályog a padsorok között, egy bizonyos standot keresve. Kezeit zsebébe mélyesztve halad, noha nem érdekli különösebben a felhozatal, tekintget jobbra is, balra is, ez már majdnemhogy foglalkozási ártalom, itt is valamiféle törvényszegést, simlisséget kutat. Hosszabban elidőzik egy-egy elhanyagolt külsejű máguson vagy boszorkán, ám emlékeztetnie kell magát, hol van, s hogy bizony itt nem ritkaság, ha valaki mosdatlan vagy piszkos. Bizonyára zajlanak átverések, a tündérzsálya például nevetségesen olcsó az egyik árusnál, valószínűsíthetően lopott vagy éppenséggel egy igen gyenge termés.
Hol vagy már, te, koszos, vén, ráncosbocskor!! Zsörtölődik magában, miközben már harmadszor sétál el ugyanamellett a görvélygomba árus mellett, akinek apró standja már messziről bűzlik. Szombat reggel lévén a piactér forgalmasnak mondható, de nem túlzsúfoltnak, nem okoz számára gondot a haladás, nem úgy a megfelelő hely megtalálása. Már-már feladni készül a küldetését, gondolván, megbízható összekötője, ma cserben hagyja, amikor egy hajlott hátú, koszos, öreg alakon ragad a tekintete.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=566747#post566747][b]Sebestyén Bianka - 2016.01.26. 20:35[/b][/url]

Mert nekem aztán muszáj az első, használhatónak tűnő ötletre, egyből fejet hajtanom. Tény, háztársam nem mondott hülyeséget, mikor azt találta kiejteni a száján, hogy a piacon talán olcsóbban is hozzájuthatok a vonóhoz.
Igen, épp csak azt felejtette el megemlíteni, hogy az a piac így néz ki. Lassan, óvatosan lépkedek, és még csak azt sem mondhatom el, hogy elönt a bátorság, mikor furcsábbnál furcsább tekintetekbe botlok. Mintha nem is Bogolyfalván lennék, ha nem egy teljesen más… komorabb, veszélyesebb helyen, pedig a nyakam rá merem tenni, nem hagytam el a falut… az.. az képtelenség.
Ráadásul az a két fickó követ, nem, nem vagyok paranoiás, egyszerű, de annál ijesztőbb tény ez, és még csak hátra se merek nézni, mert a bénító tekinteteket érzem a hátamon, és ilyenkor nem szabad. Szaporázom a lépteim, amennyire csak tudom, de nagyon igyekszem, hogy ez ne legyen annyira feltűnő.
Hogy lehet ekkora egy hely? Gondterhelten tekintgetek körbe, de mást sem látok, csak árusokat, standokat… meg… meg a vonót.
Akarva akaratlanul torpanok meg, ami a legrosszabb ötlet volt részemről, mert pillanatok múlva érzem meg a két erős kart, esélyem sincs ellenkezni, de még csak sikítani se tudok, mert helyből benyelek egy némító bűbájt is, és attól, hogy tátogok, mint vett hal a szatyorban, még senkinek nem tűnik fel, milyen pocsék helyzetbe is csöppentem.
Nem sokára kemény falnak csapódik a hátam, mire szemem ellepik a könnyek, pedig nem vagyok az a sírós fajta, de a fájdalom, meg a helyzet kilátástalansága, előhozza belőlem mindezt.
- Pakold ki, nézzük, mi van nála – artikulálatlanul hangzanak a szavak, meg nem tudom mondani, ki az illető, akinek a száját elhagyták, mert nem merem kinyitni a szemem. Az ösztönöm viszont életbe lép, mocorogni kezdek, mire olyat behúznak, hogy a számból is elered a vér.
- Maradj nyugton, különben a következő már nem lesz ennyire kellemes.. mocskos sárvérű… - sziszegi a képembe egy másik hang, és érzem, ahogy a pálca az oldalamba fúródik. Összeszorítom a szemem, hisz nem kell különösebb tehetség ahhoz, hogy rájöjjek, mire is célzott az illető. Hallom, hogy a kabátom hangos reccsenéssel válik meg a testemtől, érzem is, mintha pár fokkal hűvösebb lenne hirtelen, de bénító rettegés jár át, és kivételesen csak azon bírok agyalni, vajon melyik lenne a rosszabb….

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=571235#post571235][b]Choi Min Jong - 2016.03.06. 17:54[/b][/url]

Rájöttem, hogy egészen szerethető a tél. No nem azért mert élvezem a hideget, de amikor felhős az ég, akkor kevésbé zavar a napfény. Nem kell napszemüveg, nem érzem olyan hamar hogy égeti a bőrömet és valahogy szabadabbnak is érzem magam. Ezt eddig nem vettem észre. Svédországban erős volt a nap abban a pár órában, de itt Magyarországon, egészen elviselhető. Ezen a felfedezésen pedig annyira felbuzdultam, hogy úgy döntöttem, kilátogatok a piacra és ha nem is veszek semmit, legalább levegőzök egy jót, meg kiélvezem, hogy napközben, nyugodtan sétálgathatok.
Annyira élvezem, hogy teljesen elragadtatom magam. Egy pillanatra a szemem is lehunyom, de aztán rájövök, hogy ki kell élveznem, hogy a rendes színeiben látom a világot, és nem sötétítve, a napszemüvegen keresztül, szóval gyorsan ki is nyitom. Inkább ébren álmodom, vagy valami ilyesmi, s integetni kezdek, mert bár nincs itt senki ismerős, én örülök a világnak körülöttem. Nyilván tök őrültnek látszom de nem baj. Megállok, mélyet szívok a levegőbe, valahogy így az is másnak érződik, aztán körbefordulok széttárt karokkal.
Most érzem igazán, miért is kiabálta Leo a Titanicba, hogy "I am the king of the world!", mert én is így érzek. Egészen addig, amíg a nagy forgásban, orrba nem vágok valakit.
- Oh, Merlinre! Bocsánat! - kapom a kezem előbb a számhoz, aztán a srác orrára tapasztom - Nem akartam. Nem fáj, ugye? Én ööö... hogy tehetném jóvá?
Kezdek magyarázkodni, aztán várom, hogy mondjon valamit. Persze elengedem az orrát, ellenőrizve, hogy nem vérzik-e vagy ilyesmi. Bízom benne, hogy nem vágtam nagyon orrba, csak kicsit. Nem mintha attól jobb lenne. De reménykedem, hogy nem átkoz szét helyben és ad egy lehetőséget, hogy jóvá tegyem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=571310#post571310][b]Adrian Blythe - 2016.03.06. 20:59[/b][/url]

Ujjával kissé megigazította szemüvegét, ahogy tekintetével felmérte a piac méretét - és tömöttségét -, mielőtt belevágott volna a közepébe. Ez nem igazán az ő közege volt, kicsit kényelmetlenül is érezte magát, de mivel elvileg csak itt lehetett kóliusz-levet venni, amit átültetéskor a bonsai gyökerére kell locsolni, muszáj volt áldozatot hoznia, elvégre mindenképpen szerette volna, hogy az apró fa egészségesen fejlődjön. A többi kelléket megvette már, de a falubéli növény-szaküzlet épp kifogyott minden ilyesmiből, a következő szállítmányra pedig heteket kellett várni...szóval Riannek igazán nem volt más választása.
Nekiindult, s talán először életében örült annak, hogy szörnyen sovány, mert gond nélkül manőverezett az emberek között, csak néha-néha lökve meg valakit, de amennyien voltak, ez egészen elkerülhetetlen volt. A növényes nénit viszont csak nem találta - hogy most valóban órákon át bolyongott, vagy csak érzésre volt annyi, nem tudta volna határozottan megmondani, mindenesetre kezdett egyre frusztráltabb lenni. Ezért fordulhatott elő, hogy véletlenül, egészen gyengén összeütközött egy barna hajú, tizenéves lánnyal, kicsit meglökve őt.
 - Bocs - motyogta oda se nézve a mai napon már hatezerszer elismételt mondatot, így talán nem is lett olyan szívből jövő, mint egyébként szokott. Tekintetét továbbra is az árusokon, de főként a portékákon tartotta - mivel még soha nem járt erre, fogalma sem volt, mit hol fog találni, úgyhogy igyekezett nagyon figyelni, hogy ne kelljen a szükségesnél több időt elpocsékolnia itt.
Nem mintha egyébként annyira ragaszkodott volna a komoly és határozott időbeosztásokhoz, de zavarta a sok ember, no meg hogy mindenki igyekezett rátukmálni valamit, ő pedig azt érezte, hogy ha nem vásárolja meg az eladó összes létező termékét, mélyen meg fogja bántani. Most is, legalább hat pennát vett, melyek közül az egyik szivárványszínűen fogott - pedig nem is használt pennát, golyóstollal szeretett írni, csak vizsgáknál kotort elő egyet, és akkor is azt, amelyeket Giltől kapott.
Szóval...itt volt az idő, hogy megtalálja azt a kóliusz-levet, mielőtt még bevásárol tatuepéből, vagy megveszi azt a kosár kismacskát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=574809#post574809][b]Báthory Elizabet - 2016.03.18. 19:24[/b][/url]

Senki sem mondhatja, hogy túl sokat panaszkodna az úgynevezett életére. Persze néha előfordul, és kicsúszik a száján egy-két panaszos szitokszó, de ezekről összességében mindig el lehet mondani, hogy csak amolyan női elégedetlenkedések. Vannak azonban dolgok, amik mindig is kellemetlenül fogják érinteni.

Például a nyitvatartás időpontjai. Mindig. Mindenhol. Mintha rájuk, a magafajta éjszakai lényekre nem is lennének tekintettel ezek a szörnyű üzletek, mintha azt hinnék, hogy nekik nincsenek szükségleteik, amelyekhez valahonnan be kell szerezniük az alapanyagokat.
Nos, nemcsak mintha, hanem ez egy igen sajnálatos tény. Mindig lehangolja az üres piactér látványa, bár az is igaz, hogy az esték elején, épp csak a naplemente után még akad egy-két stand, amely nem pakolt össze és vonult még vissza. Azok a fajta standok ezek, ahol nem zöldségeket és gyümölcsöket, vagy műanyag gyöngyökből font kacatokat árulnak, hanem különlegesebb (általában ismeretlen származási helyű holmikat) - Elizabet pedig végtére antikvitást vezet, néha nem árt felfrissíteni a kirakat kínálatát. (Részletkérdés, hogy nincs kirakata.)
Egy furcsa formájú mécsestartót szemlélget egyelőre, próbálja kiszúrni, mi lehet mágikus - vagy csak miről hiheti azt egy leendő vásárlója, hogy az. Bár saját magának aligha lehet olyan varázsereje, mint egy boszorkánynak - szép idők, rég is voltak már azok -, de maga is mágikus lény révén, ha más nem, megérzés alapján néha szerencsésen rábökhet valamire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=576455#post576455][b]Huszthy Attila - 2016.03.23. 18:13[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=592373#post592373][b]Nomusa Eshe Baako - 2016.05.07. 12:55[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=611402#post611402][b]Noah Jorgensen - 2016.08.07. 13:11[/b][/url]

Úgy hiszem, mindenki el tudja képzelni Noah Jorgensen arckifejezését, amikor a birtok határa felé sétál... nem is akárhogy. Napszemüvegben, természetesen, hiszen ez elengedhetetlen a számára - enélkül ritkán láthatjuk UV-sugárzástól nem mentes időszakokban -, emellett pedig szokásos módon enyhén elegáns öltözékben lépdel az iskola kapuja felé. Amint kiért a díszes bejáraton, dehoppanál, s pár pillanat múltán már fel is tűnik a falu határában egy halk pukkanás kíséretében. Ellenőrzi öltözéke makulátlanságát, s miután kisimította szürke ingének minden négyzetcentiméterét, ugyanolyan lazasággal folytatja útját. Nem tudja ugyanis pontosan, merre található a piac, de oda se neki, Nojcsi és a remek tájékozódási készsége együttes erővel biztosan meg fogják találni eme helyet, mely olyan sok különlegességet rejthet a számára, amire okvetlenül szüksége lehet a következő showban. Természetesen már felmérte a kastély helyszíneit, ki is választotta a szerinte leginkább megfelelőt a meglepetéshez, de nem akarja elsietni a dolgot. Ha már belépő szám, akkor legyen rendes. Nem három perces kis bemutatót szeretne tartani ugye.
Tehát lefelé sétál, s eközben valahonnan (talán ingujjából? vagy csak odateleportált? nem látni) előkerül egy kártya, nevezetesen egy treff ötös. Amint meglátja a lapot, összevonja a szemöldökét menet közben, s megrázza a lapot. Treff négyes. Nem is érti, hogy sikerült az ötöst a kezébe keríteni, mikor a négyesnek kellett volna lennie, de ilyen apró bakik előfordulnak ugyebár még a legjobbaknál is. Majd gyakorolja még a dolgot.
Miközben a piactér felé lépked - amit pislogói ki is szúrnak, ezek szerint jó irányba jött -, feldobja a kártyát, mely megperdül, majd Noah középső- és mutatóujja közé zárul. Ezt a mozdulatot ismételgeti, amíg közel ér a piachoz, s a sorok közé belépve sem hagy fel ezzel a kis unaloműző aprósággal, nevezetesen az egyik kedvenc hobbijával. Amióta ezt megtanulta, folyamatosan gyakorolja, hogy véletlenül se felejtse el.
Körülnéz tehát a soroknál. Egy láthatatlanná tévő köpenyt keres; tisztábban van vele, hogy a legtöbb csak bóvli, de most nem is a minőségre utazik. Ahhoz, amit elképzelt, okvetlenül szükséges lenne ez a holmi bizonyos okok miatt, hát körbeles, de egyelőre csak békaszemet lát, meg ilyesmiket. Azért reménykedik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=611953#post611953][b]Nemes L. Izabella - 2016.08.11. 11:18[/b][/url]

Könyököm akaratlanul is belefúródik egy mit sem sejtő férfi bordái közé, aki ennek hatására rögtön fel is mordul és a karom után kap, én azonban gyorsabb vagyok nála; könnyedén kerülöm ki az előtte állót és tűnök el a szeme elől. Észre sem veszem, hogy egyre jobban elnyel a délutáni tömeg, figyelmemet most valami teljesen más dolog köti le. Az a pici valami pedig túl gyors ahhoz, hogy egy mozdulattal elkaphassam, így marad a könnyű verzió: addig üldözni, amíg el nem fárad, vagy én dőlök ki a piactér kellős közepén. Valószínűleg ez utóbbi fog megvalósulni, tekintve, hogy milyen meleg van és szőke tincseim sem könnyítik meg épp, hogy a tarkóm egy kis levegőhöz jusson.
Futás közben hátranyúlok, hogy elérjen partnerem kezét, mielőtt teljesen elszakadnánk egymástól, azonban meg kell torpannom, ugyanis nem érzem az ujjait. Kétségbeesetten fordulok meg, tekintetemmel őt keresem a tömegben, miközben mögöttem a piciny üldözött egyre távolabb kerül tőlem, én azonban nem folytatom utam. Tekintetem ide-oda cikázik az emberek között, próbálom megtalálni azt az álmos bucifejet, aki most nekem kell. Mert biztosan tudom, hogy akkor még mögöttem rohant, mikor én összenyomtam szerencsétlen ember szerveit egyetlen apró mozdulattal, most viszont sehol sem látom. Lábujjhegyre állok, végigpásztázom még egyszer a tömeget, ő viszont eltűnt. Az ajkamba harapok és magam mögé pillantok, még látom az üldözöttet. Partnerem jelenleg sehol, de remélem, hogy egy másik úton jön, mondjuk egy olyanon, ahol nincs ennyi ember és majd ismét találkozunk. Megfordulok tehát, hogy ismét szaladni kezdjek, már amennyire az emberek engedik. Sűrű bocsánatkérések közepette verekedem át magam -szó szerint - a sokaságon, amikor pár méterrel előttem, jobb oldalt végre megpillantom. Megkönnyebbülve sóhajtok egyet, mikor látom, hogy ő továbbra is üldözi amit kell, így én sem vesztegetem az időnket, immáron kicsit jobbra tartva indulok el ismét, hogy közelebb kerüljek partneremhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=616590#post616590][b]Catherine Shayleen Black - 2016.09.11. 10:42[/b][/url]

Úgy döntött, hogy a saját fejlődésének és betegségéből való kiútjának velejárójaként segít majd a Shanes előkészítőben és önkénteskedni fog. Noha már beszélt erről az igazgatóval, ő nem kötött ki konkrét időpontot arra, mikor kell jönnie. Azt mondta, bármikor szívesen látják őt, de leginkább a délutáni foglalkozásokon. A levitás sokat töprengett rajta, vajon tényleg bölcs gondolat-e, hogy bejárjon és segédkezzen, elvégre olyan alapvető kérdések merültek fel benne, hogy alkalmas-e rá, érdemes-e, végtére is egyelőre ő sem tudna létezni segítség nélkül. Orvosi segítség nélkül. Azonban még ha arra is jut, segít, mi lenne a legmegfelelőbb módja ennek? Pénzt adományozni sajnos nem áll módjában, hiszen nemrég vették meg öccsével a falubeli házukat és már ahhoz is segítséget kellett kérniük. De elég-e pusztán a jó szándék ahhoz, hogy tényleg tegyen valami érdemit? Legyen bárhogy, elhatározta, hogy a mai délután alkalmával ellátogat a kicsik közé és visz magával pár finomságot - lefordítva most bevásárol és süt nekik süteményt, visz be gyümölcsöt. És igen, talán játszik és beszélget is velük erről-arról.
Ennek köszönhetően a piactéren kószál és igyekszik a lehető legjobb minőségű alapanyagokat beszerezni. Teljesen egyértelmű, hogy rendetlenül kavarognak fejében a gondolatok, s mi sem mutatja ezt jobban, minthogy nagyjából két perce ugyanazt az almát tartja a kezében és elbambulva nézi. Hogy most pontosan mi játszódhat le benne az jó kérdés, ő azonban nem érzékeli, hogy mióta csinálja a... Semmit. Csak akkor ocsúdik fel, mikor valaki hátulról meglöki, de így sem tart sokáig a hatás. Észre sem veszi, hogy a táskájából már el is emelték a pénztárcáját, így a vásárlás kimenetele már semmiképp sem lehet sikeres. Nagy nehezen összeválogat két kilót a gyönyörű áruból és fizetne is, csakhogy...
- Egy pillanat, nem találom a... - a táskájába túró mozdulat hozza meg a felismerést, s a keresés egyszeriben kétségbeesetté válik. Pedig elhozta. Itt volt. De már nincs. Szerencse, hogy az iratait máshol tartja. De akkor is, hol a tárcája?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=623510#post623510][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.09.29. 20:48[/b][/url]

Meglepit akarok csinálni Shaynek mire hazaér, szóval most itt vagyok a piacon és nagy bevásárlókörutat csinálok, már két szatyor gyümölccsel a kezemben.
Bal kezemmel felemelek egy almát, minden oldalról megvizsgálom, aztán valamiért oldalra pillantok, kiszúrok valami gyenge csillanást, ami el is tűnik abban a pillanatban. Túlzás lenne azt mondani, hogy dobban a szívem, de egy pillanatra összezavarodom, a szatyrokat oda is nyomom az eladó kezébe, míg én a csillanás felé iramodok. Gyorsan szedem a lábaim, és komolyan igyekszem nem félrelökni senkit, de valahogy mégis kapok pár könyököt a bordáim közé, meg rosszalló szavakat "ilyen ez a mai fiatalság", és "bezzeg az én időmben" kezdőformulákkal.
Ahogy - a megérzéseim szerint - megtalálom az üldözöttet, elkapom a kezét, magam felé fordítom, s elkerekedett szemekkel nézek az idegen arcra.
Akkor is minden nap más arca volt. Megrázom fejem, szabad kezemmel a lánc után nyúlok, s kihúzom a medált a felső alól - amennyiben ő ezt hagyja, ami egy újabb sokkot okoz.
- A... A nyakláncod - hol a szemeit vizslatom, hol a medálhoz találok vissza. Kölyök voltam, olyan pisis méretű. És szerettem. Nagyon. Viszont most nem tudom ő ki. Lehet csak hallucinálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=630412#post630412][b]Farkas Balázs - 2016.10.23. 15:00[/b][/url]

Átfagyott ujjait meleg szövegkabátja zsebébe csúsztatja, vállával eközben összeütközik egy mellette elhaladó fiatal nőnek, akitől halkan elnézést kér, majd fejét lehajtja és tovább folytatja útját a piactér még a hideg őszi napon is nagy forgatagában. Nincsenek ugyan annyian, mint egy melegebb, tavaszi napon, de a történtek után neki még ez a közepes mennyiségű ember is épp elég sok. Egy pillanatra feltekint, hogy megkeresse valahol méterekkel előtte haladó lakótársát, a szürke hátsó mozgását gyorsan megtalálva aztán visszahajtja fejét. Rutinosan kerülgeti ki a mellette elhaladó, olykor az egyik árusnál nézelődő embereket, az eladók kiabálását meg sem hallja. Nem szándékozik semmilyen tojást vagy tatuepét venni, varangydudvára pedig még a legrosszabb napjaiban sincs szüksége.
Maya igazán élvezi a mai sétát. Hetek óta a mai az első alkalom, hogy a házuk és a falu szélén álló stég közti útvonalat átalakítva, másfelé induljanak kora délutáni séta gyanánt. A tömeg és az árusok kiabálása sem riasztja vissza attól, hogy a lemaradt aurorra ne is figyelve vesse be magát a forgatagba és a lehető legtöbb mindent felfedezze azon rövid idő alatt, amíg a hideg ellen vastag kabátjába burkolózó férfi vissza nem fordítja. Körmei hangosan kopognak a piactér kövén, a vidám hangok és kiabálások azonban elnyomják zaját, majdhogynem hangtalanul szlalomozik a tömegben.
Maya aztán egyszerűen eltűnik előle. Az előbb még jól látta, ahogy befordul jobbra a sarkon, amikor azonban követné, elveszti a szürke hátat. Idegesen fújja ki a levegőt, kezeit még mélyebbre süllyeszti zsebében és mivel mást nem tehet, hát elindul utána arra, amerre legutóbb látta. Nem olyan nagy ez a piactér, az viszont aggasztó, hogy milyen alakok járnak erre, Maya fajtatiszta husky, bizonyos helyeken pedig nagyon sokat ér, aurorunk tehát kezd egy kissé kétségbeesni. A mellette elhaladó fekete köpenyes varázsló sem nyugtatja meg, lépteit megszaporázza, állkapcsa megfeszül, ahogy a tömegben ismét lakótársa után kezd kutatni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=631344#post631344][b]Várkonyi Zoltán - 2016.10.27. 22:09[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=651438#post651438][b]Saragob Kíra - 2016.12.27. 20:44[/b][/url]

Ha bárki kérdezné, Kíra egészen biztosan a piacteret jelölné meg, mint a kedvenc helyszínét Bogolyfalván. Talán még Adam szobáját is lekörözné ez a terület, még jó, hogy Adam házát Kíra nem tartja Bogolyfalva részének, így nincs is benne a rangsorban.
Imád a piacon lófrálni, hosszasan alkudozni a kofákkal, majd persze semmit sem venni. Szörnyülködni az árakon, na meg a termékek minőségén. Keresztül-kasul bejárni az egészet, a leglehetetlenebb dolgok után kutakodni. Hát nem is igaz, hogy soha, senki nem árul leheletet. Pedig azért aztán lehet, hogy hajlandó lenne adni egy gombot, na jó, talán még kettőt is, ha nem kérdezősködik sokat az árus. Meg aztán néha megpróbál hasznot húzni a piaci kavalkádból, és értékké tenni az épp nála lévő értéktelen vackokat, mágikus erejű talizmánnak, ősi ereklyének, vagy kulcstartónak beállítani őket. Mert a kulcstartó király dolog! Mindig szeretett volna egyet, csak soha nem volt kulcsa semmihez. Anélkül is nagyon jól bejutott mindig mindenhová. Akkor meg minek?
Tehát most is épp kedvenc tevékenységének hódol és egyelőre békésen hömpölyög az egyre fogyatkozó tömeggel. Lassan a végéhez közeledik a mai piac, néhány árus már el is kezdett pakolászni. Csíkos bevásárlós szatyrát vidáman lóbálva sétál, azon morfondírozva, vajon hol van ez a sok árus, amikor épp nem Bogolyfalván nyújtanak számára felhőtlen délelőttöket és kora délutánokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=670684#post670684][b]Szendrei Ella - 2017.03.27. 19:04[/b][/url]

Egészen elképesztő, mikor az emberre rászakad a szabadidő, és fogalma sincs, mit kezdjen magával, pedig mikor nem kéne, hogy ráérjen, ezer és egy dolgot ki tud találni, amivel elütheti az idejét, ahelyett, hogy azt csinálná, ami a dolga volna. Ezért kellett ennek az utolsó évnek másodszor is nekifutni, de most, hogy sikerült, és Ella vállát nem nyomja már a tanulás terhe, csak téblábol, aztán mikor mégis kitalál valamit, úgy dönt, hogy ahhoz nincs is kedve (és hogy ezt biztos nem is ő találta ki, csak valaki az agyába ültette a gondolatot).
Mondjuk így sem unatkozott az elmúlt időben, történt egy, s más. Például kirúgták a negyedik, vagy nem is, talán inkább az ötödik munkahelyéről is. Ririvel fagyievő versenyt tartottak, amiből a kislány díszfalifikázta (biztos az anyjától tanul ilyen szavakat!), amiért elolvasztotta a fagyija nagyrészét. Kornéllal is volt pár bulis napja, de ezekre kevéssé emlékszik, szóval lehet, hogy nem is ér ebben a felsorolásban. Ó, és elaludt az eleme.
Utóbbi dolog miatt különösen zavarta, ha unatkoznia kell. Mert ha így tesz, bár szokatlannak tűnhet tőle, de gondolkodni fog, és ha gondolkodik, eszébe jut, hogy elvesztette a lénye egy részét. Mintha a karját vágták volna le. Szóval nem, az unatkozás nem pálya, és az se túlságosan, ha Szója nénihez küldözgetik, amit most, hogy már nem jár a Bagolykőre, szerencsére nem is kell megtennie.
De a sok feles szabadidő továbbra is gondot jelent, így hát gyakorlatilag az egész napot a faluban töltötte ma is, állást keresve, besegítve itt-ott (akkor is, ha nem kérték, sőt, fizettek volna neki, csak ne segítsen), és lekötve magát mindenfélével. Szerda lévén most még egy kis piacozással is, mielőtt az árusok lehúznák a rolót, vagy épp azt, amit az elképesztő sátraikon le lehet húzni. Vagy fel. Vagy össze.
Csak néhány gyümölcsöt akart venni, mielőtt a Poénpalota irányába vetette volna kacsázó lépteit, de végül terve meghiúsult, mikor gyömölcs alakú gumicukrok magasra tolt halmaiba botlott, és úgy döntött, ez majdnem ugyanaz, mintha ténylegesen gyömölcsöt enne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=690106#post690106][b]Lora Fontaine - 2017.07.13. 14:21[/b][/url]

hangulat

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=727509#post727509][b]Wittner Stella - 2018.07.05. 23:04[/b][/url]

Fél fülemben a fülhallgatómmal énekeltem az egyik rap szám szövegét, már elvörösödött fejjel és alig kapva levegőt, amikor végigértem az unalmas épülettengeren és a piac felé fordultam. Jól ment, még a kezemmel is tutkók voltak a mozdulatok, mire egy néni úgy nézett rám, mint valami sárgaházi szökevényre. Megforgattam a szemem, aztán mikor kijelentette, hogy a nagy hasam inkább szépen eltakarhatnám, akkor mérgesen fújtattam rá.
- Az enyém legalább tetszik valakinek, nem úgy mint a néni, akinek csak a macskái vannak! - közöltem fennhangon, mire többen is rám néztek, ő meg sértve elvonult a kis húzogatós batyujával. Nem szeretem az ilyen időseket. Apa bár megkért, hogy viselkedjek, mégis csak ő itt ilyen...mindenség, attól még nem kell akármit lenyelnem! Bár van aki azt értékelné. Ám szerencsére nem lett nyomi a hangulat, hamar széles mosoly költözött az arcomra, ahogy a fehér kötényes férfi integetni kezdett felém. Egyből dobtam neki egy puszit, aztán szépen ringatva a csípőm sétáltam tovább a másik oldalra a gyümölcsökhöz még vissza-vissza lesve a halárusra. Szerettem ide járni.
- Hopp, bocs - meredtem a lányra, akinek a sarkára léptem véletlenül. Kihúztam a fülhallgatóm, majd a zsebembe tömködtem a többi dolgom mellé és egy szép, nagy piros almát kezdtem nézegetni. - Ott leszek az esküvődön - közöltem egyszerűen az iménti jelenet miatt, aztán a lény kezébe is nyomtam egy almát, ha kérte, ha nem és az eladó nénire pislogtam, nagy szemekkel meredve, mennyire örülnék én ennek az almának, meg az új barátnőm is. Kicsit húzta a száját, de végül odasúgta, hogy vigyük őket, legközelebb majd vásárolunk, én meg megköszönve, elégedetten fordultam el a lányra nézve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=740900#post740900][b]Adam Kensington - 2018.11.17. 12:35[/b][/url]

Ahogy az ősz beköszönte és a tél közeledte okán a nap egyre kevesebb órát tölt a fejek felett, ezzel fordított arányban egy magas árnyék egyre több ideig rója a falu utcáit. Így van ez velünk, vámpírokkal. A mi óránk másképp jár és az életünk legtöbb területén is meglehetősen ellentétesek az érdekeink a halandókéval. Ők nekikeserednek, mikor egyre nő a sötét, mi pont, hogy ekkor kerülünk elemünkbe. A legtöbb dolog, amit ők hajtanak, számunkra nem jelent semmit. Nekik sok az alapvető létigényük, nekünk nincs igazán sok. Ezzel pedig rá is világíthatunk egy közös pontra a kevésből: nekik szükségük van a vérükre és... nos az ő vérükre nekünk is szükségünk van.
Az a bizonyos magas árnyék tehát megérkezik a piactérre. Hogy mégis mit keresek itt? Semmit. Miért muszáj mindig keresni valamit? Csak szokásos sétámat költöm, ez pedig egy olyan helyszín, ahova viszonylag keveset járok. Hiszen mi értelme ennek a térnek este? Ilyenkor nincs piac. Persze, a környező boltok még nyitva, azonban a hely éteri lényegét nyilvánvalóan nem ezek adják, hanem az portékáikat kínáló bódék, az áruikat kiabálva népszerűsítő kofák, a melengető pezsgés. Nekem ebben csak akkor van részem, amikor valamilyen különleges esemény van, mondjuk mikor az adventi vásár megnyitja kapuit. Ilyenkor azonban nekem nem jut más az élményből, mint az itt maradt illatok, meg egy-egy lehullott növényszár, letört kosárfonat és egyéb darabkái, emlékét őrizve a nappal itt történteknek. Akarva akaratlanul eszembe jutnak London középkori forgatagai, melyekben emberlétemben még részem volt. Hogy hiányzik-e? Mondanám, hogy nyilvánvalóan igen, viszont, ha minden egyes ponton magamba roskadnék, amelyben halhatatlanként nem lehet részem, úgy járnék, mint azok a fajtársaim, akik önként kisétálnak a napra vagy karóba dőlnek. Alapvetően letargikus alkat vagyok, nem kell nekem még külön depresszió is. Egyszerűen úgy döntöttem, nem keserítem magam ilyen ostobaságokkal, mint hogy azokra a dolgokra vágyjak, amiket már soha nem kaphatok meg. Tudomásul veszem, hogy vannak ilyenek és inkább arra koncentrálok, amim van.
Megállok az üres, csöndes tér közepén és csak figyelek. Magamba szívom a nappali élet morzsáit és tanúja vagyok az estieknek. Sétálgatnak persze azért páran erre, betérve még az itteni üzletekbe zárás előtt. Zsebre tett kézzel nézem a körülöttem lévő életet, mint egy jó filmet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=753331#post753331][b]Jasmine A. Jhaveri - 2019.03.27. 20:11[/b][/url]

Korán van, nem annyira, hogy az már zavaró legyen, de pont eléggé, hogy még a falu idősebbik rétege ne legyen ott mindenhol. Van egy időszak, amikor rohamosan lepik el az üzleteket és a piacot is, de most még egész kényelmes volt sétálni árustól árusig. Voltak persze így is, olyanok is, akik tudták ki vagyok és egyből jött valami panasz, segítség kérés vagy csak egyszerűen megint elkezdtek mesélni a gyerekükről vagy az unokákról. Mindig mosolyogtam, akkor is, mikor Erzsike néni harmadszorra mesélte el, hogy a kis Dani éppen tavaly diplomázott le és milyen helyes fiú. Bizonyosan.
Aztán látta, hogy fizetni készülök a kis doboznyi epremért, szedremért és áfonyámért és odább is állt.
Ha ezt előbb tudom... mindenesetre a magammal hozott kosárba tettem, hogy mindkét kezemmel a fülre fogva magam előtt tartva menjek tovább, még pár dologra szükségem lenne, így elsőre egy zöldségekben gazdag részt akartam keríteni, de megláttam a ponyvatetőig polcolt ananászokat, és megéreztem azt az émelyítően érett illatot, amit árasztottak. Csak szükségét éreztem, szóval a nagy ládahalmazhoz ballagva nézelődtem köztük, még ki nem szemeltem az Igazit. Ott volt, a legmagasabb ponton, éppen a sarokba, szóval bőszen nyújtóztam, a fél ruházatommal már a nyakamban, de sikerült lepiszkálni, mondjuk három másik is az ölembe zuhant, amiket elkezdtem vissza is rendezgetni óvatosan. Csak ne nézze ezeket végig élő ember, biztos hogy nem mosnám le. Ki is néztem oldalra, de aztán csak még elkaptam két mangót és a pénzem után kutakodtam a tárcámban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=755284#post755284][b]Jack W. Everleigh - 2019.04.12. 18:01[/b][/url]

Walid egy ideje már nem bukkant fel sem Bogolyfalva macskaköves utcácskáin, sem a falu körül. A madár emberi alakja ugyanis olyan sok időt tölt Korinnával, hogy alig marad lehetősége hollóként szárnyra kapni és olyasfajta kedvelt időtöltéseinek hódolni, mint kerékpárok gumijairól lecsípni a szelepsapkát, vagy kóbor embereket rávenni arra, hogy törjék fel az eléjük gurított diót.
Most, hogy a délután nagy részét azzal töltötte, hogy körberepülte a közeli mágusfalvakat, majd pedig élesen vijjogva ágról-ágra ugrándozott egy kietlen temető rozoga fáin, úgy döntött visszatér Bogolyfalvára, és kuncsorog egy kis diót kedvenc kofájától, Manci nénitől.
Walid szárnyait szélesre tárva ereszkedik a piros tetővel fedett stand felé, mikor nagy fejét oldalra billentve megpillantja a hibát. Koromfekete szemeit összébb húzza, majd csapva néhányat felkészül a földet érésre. Mire vaskos karmokban végződő lábai karcos visszhangot adnak a piac kövein, addigra a hiba elkövetője már jó néhány méterrel arrébb nézelődik.
A holló, hogy felhívja magára a figyelmet, mérgesen károg egyet, és a fiatal nő után meredve, egyik lábáról a másikra álldogálva értetlenül pislog néhányat.
Aztán, mikor sértetten konstatálja, hogy hangjával nem ért célt, szárnyaival egyensúlyozva elindul - tesz néhány mulatságos lépést -, és csőrébe kapja a még füstölgő cigicsikket, hogy egy pillanattal később már ismét az égben legyen, és alacsonyan szállva a csikket éppen a kishölgy feje felett ejtse el. Ejnye, hogy micsoda véletlenek vannak!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=757587#post757587][b]Nahowsky Valentin - 2019.05.05. 19:27[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=764536#post764536][b]Cornelisse Zalán - 2019.07.21. 12:37[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=765431#post765431][b]Catherine Shayleen Black - 2019.07.29. 10:09[/b][/url]

Egy igazán szomorú, borús, esős napra ébredt. Adrian a szobájába zárkózva, talán már otthon sincs vagy haza se ment. Nem vesztek össze, de érzi, hogy valami nem stimmel vele.
Emily nem jött azóta. Hogy mi történt kettejük között, azt egyelőre homály fedi, mivel a lány nem igazán faggatja öccsét. Lehet, hogy kellene, mert akárhogy is alakultak a dolgok, a jelenlegi helyzet kezd tarthatatlanná válni. Tudnia kell, hogy nem miatta történt az és nem hibáztathatja magát. Igazából ez kizárólag Adrianre és rá tartozik, mert ők azok, akik túlzottan régóta nem őszinték egymáshoz. A rendelőben nem volt rá igazán lehetőség, azóta pedig nem feltűnően, ám mégis érezhetően kerülik egymást. Nem jó ez így. Valamit tenniük kell.
Shayleen étvágya ugyan bőven mínuszba fordul át, mégis úgy dönt, hogy ennie kell. Igazán nagy a kísértés, hogy egyszerűen ne foglalkozzon vele, visszafeküdjön és sajnálja magát, meg az életet - mondjuk azt nem tudom, hogy most épp miért, de Shayleen depressziója vissza-visszatérő, senkit sem lep meg egy-egy hullámvölgy. Mégis, végül összeszedi magát, felöltözik és egy esernyővel a kezében megindul a piac felé. Noha nyár van és viszonylag meleg, a lány hosszú csőfarmert, egy térdig érő hosszú szárú csizmát és a topjára egy rózsaszín pamut pulóvert vesz. A viszonylag színes összképet a fekete esernyője teszi teljessé, mely egy komor árnyékot ad az esőben lassan baktatónak.
A piacra érve nem meglepő módon nem tolonganak. Az árusok ugyan töretlenül várják vásárlóikat, azok inkább zárt ajtók mögött maradtak. Érdekes, hogy ettől függetlenül a portékáikat árulók nagy örömmel fogadják azt a kevés bátor embert, aki mégis ki mert merészkedni az utcára ebben a szomorú időben. Shayleent is hatalmas mosollyal köszönti az asszony, akinél egyébként a lány rendszeresen vásárol, ha a faluban tartózkodik. Egy halvány mosollyal viszonozza a kedvességet, de láthatóan nincs csevegős hangulatában.
- Na ne légy már ilyen letört aranyom, válassz ezekből a szép gyümölcsökből! - olyan szívmelengetően édes ez a néni, hogy még ex-levitásunk jéggé fagyott szívét is sikerül legalább részben felolvasztania. Már nyúlna egy kis banánért, amikor hirtelen bevillan a kép, hogy az mennyi kalória. Megrázza fejét és inkább a barackokra összpontosít. Egy különös érzés mégsem hagyja nyugodni: a torkában lévő gombóc és a tény, hogy amit az előbb érzett mindenképp rossz előjel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=766772#post766772][b]Csepreghy Péter - 2019.08.12. 11:06[/b][/url]

- Elkaplak, Csepreghy! Ezt nem úszod meg – hallható az egyre csak távolodó dühös üvöltés. És ennyiben is marad, ahogyan én az egyik kapualjban meglapulok. Most már mást nem lehet hallani csak a hangos lihegésemet. Régen kellett ennyire szedni a lábaimat, de most tényleg rosszul jött ki a dolog. Amióta Lilivel beszélgetünk, próbálom feszegetni férfi mivoltom határait, és minden helyzetben próbálok érett fickóként viselkedni, minthogy egy taknyos kis elsőéves kölyökként. Persze nem mindig jön úgy össze, ahogyan szeretném, mert még nem nagyon tudom, hogy mikor jobb, ha meghúzom magam szépen. Ezért is történt az, hogy az iskola keleti udvarán sétálgattam, kivételesen egyedül, amikor a kövér Hisztay Ádám megjelent, és vaknak kellett ahhoz lenni, hogy a bosszútól vöröslő szemeket ne vegyük észre. Tekerjük kicsit vissza az idő kerekét, úgy egy-két óra hosszával, amikor bájitaltan órán a vizsgák előtti utolsó páros főzésekre került sor. Előtte a mosdóban már kaptam Hisztaytól egy gyomrost, mert nem bírja a képemet, de mivel mindennapos, ezért hagytam is a fenébe. Olyan bazi nagy az a gyerek, hogy inkább nem húztam eddig vele ujjat. Így be is ültünk órára, de neki valami nem sikerült. Egy nem odaillő hozzávaló került az üstjébe – nem én voltam. Dehogynem. Oké, persze, hogy én voltam, de elmegy ő a fenébe, hogy minden héten, amióta itt vagyok, gyomrosokat osztogat nekem. Nem esik jól, na. Ezért nem is kell mondanom, hogy az üst tartalma talárján találta meg helyét megsemmisülten. Ő annyit mondott: „A …! Úgy nézek ki, mint egy disznó”, mire én azt válaszoltam „Igen, és még le is öntötted magad”. Több sem kellett neki; miután kiszúrt az udvaron egészen Bogolyfalváig kergetőztünk, és én a piacon tudtam megbújni az egyik gyógynövényárus nénike mellett egy kapualjban. Pihegve, a falnak dőlve, ki-kipillantva, hogy követnek-e még engem. Sokan vannak, péntek délután van, ezért még nem merek kockáztatni. Maradok a kis fenekemet, és várom, amíg tuti, hogy elhárul a veszély. Fogyjanak el a zsarucsillagok, mint a GTA-ban.
- Ne-hem hiszem el… - veszem le sapkám, és túrok stresszesen hajamba.