A szerdai és szombati piacnapon megtelik a boglyas tértől nem messze fekvő, téglalap alakú, füves terület, Bogolyfalva piactere, ahol helyi és átutazóban lévő árusok kínálják legkülönfélébb mágikus portékáikat. A szorosan egymás mellé tolt padok színpompás labirintusba vezetnek, a piacnak ilyenkor önálló utcái és sztrádái nyílnak, ha nem figyelsz, könnyen eltévedhetsz itt. A szerény standok között komoly, többemeletes sátrak is állnak, néha vészesen az út fölé billenve.
Ne lepődj meg, ha doxik röppennek el a fejed fölött, nyomukban az őket seprűvel kergető kofa, vagy, ha gyíkpetét nyomnak a kezedbe, hogy rád sózzák azt. A kaotikus kavalkádban mindent megtalálsz, amit keresel. HA elég ügyes vagy, a szóbeszéd szerint akár egy uncia méregdrága gyurgyalagcsipát is a pult alól.
Ám estére kiürül a piactér. A padok üres csontvázakként sorakoznak a letaposott fűben, a csöndben szemetet hord a szél, bezárnak a piac körül álló üzletek is.
Utóbbiak nemcsak piacnapokon, de a hét többi napján is nyitva állnak. A teret körülöleli többek között a pékség, a közért, a játékbolt, a pálcakészítő műhely és egy fodrászatot és szépségszalont ötvöző csinos kis helyiség. Föléjük a kastélynak beillő dilibolt, a Poénpalota magasodik.
Engedj a friss fánk illatának vagy a palotából kiszűrődő kacagás csalogatásának!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875570#post875570][b]John Harris - 2024.03.28. 21:54[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875589#post875589][b]John Harris - 2024.03.29. 10:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875602#post875602][b]John Harris - 2024.03.29. 14:32[/b][/url]

A kisasszony érintésére a férfi aggódó, ugyanakkor melegséggel telt tekintete az övét kezdi keresni, és ujjai között a padlizsánt tartva, vele együtt emelkedik fel. Egy szavát sem hiszi, de ebbe nem most, a mérgelődő árus előtt kíván belemenni.
- Csak ennyit szeretett volna vásárolni? - kérdezi lágyan, arcát felé fordítva. Az alkarján pihenő vékonyka ujjakat észre sem veszi. A nő közelsége megütközően természetes számára, mintha régről ismerné őt, de könnyen lehet, hogy csupán az érzés ismerős, amit kivált benne, és amiről egy ideje egészen elfeledkezett. Habár az ő döntésének köszönhető, de a könyvtár, az egyetem és a pulpitus egyike sem teszi lehetővé, hogy magánemberként itt, Bagolykövön vagy az afrikai kontinensen, ahol ideje jelentős részét tölti, kiteljesedjen. A kedvese, ha hozzá tartozik még egyáltalán, több ország távolságban él, levelezésük hónapról-hónapra csendesebb.
- Csss, nincs baj - suttogja ő is szája szélén finom mosollyal, és közelebb dől hozzá, hogy szavait biztosan meghallja. Pillantása közben a túloldalon pöffeszkedő kereskedőn nyugszik. Kivár, mert kíváncsi, hogy az hangot ad-e méltatlan mérgének, vagy inkább a mellettük almát válogató idős asszonnyal kezd foglalkozni. Úgy tűnik, az utóbbi mellett dönt.
- Most már akár indulhatunk is - búgja John. Hangját játékosság színezi, és jobbjában a kisasszony táskáját tartva sétálni kezd. Hogy az ujjak időközben eltűntek-e a karjáról, kérdéses, de ha még ott vannak, ő semmi jelét nem adja annak, hogy ez zavarná. - Kegyed elfogad egy kis málnát vagy csak szörnyűséges zöldségekkel tudom kiengesztelni?
Merthogy az eset nem marad kárpótlás nélkül, az biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875608#post875608][b]John Harris - 2024.03.29. 15:20[/b][/url]

Johnnak nem tűnik fel, hogy kezd megfeledkezni magáról, és nem csak arca, de egész lénye is kivirul. Ajkai mosollyá szélesednek, tekintete ragyog, ahogy a mellette sétáló nőre pillant. Még annak ellenére is, hogy a másik csalódottnak tűnik.
- Miért fizettem ki ezt az egyszem padlizsánját? - kérdez vissza, és mutatólag fel is emeli a kezében himbálózó táskát. - Mert előtte a figyelmetlenségem miatt majdnem elsodortam Kegyedet. Édesanyám illemre nevelt, és higgye el, ez a szegény zöldség még éppen belefér a havi keretbe.
Jókedélye nyilvánvaló, az a tekintetéből, hangjából, szavaiból, de még járásából is kiérződik. Az kissé furcsa ugyan, hogy így megered a nyelve, hiszen a pódiumon kívül általában ő a beszélgetések hallgatólagos részét képezi, de most még ezt sem veszi észre.
- Esetleg valami érdekeset lát az utca kövén? - kérdezi aztán, és látványosan megtorpan, hogy színpadiasan ő is lehajtsa a fejét, és elgondolkodott arccal, nagyon komolyan keresse azt, amit a kisasszony olyan elánnal figyel. Természetesen tudja, hogy nincs ott semmi, csak... - Nem értem, miért nem felemelt fővel jár. - Egy kicsit még maguk közé is dől, hogy alulról nézhessen fel a szemét lesütő nőre. - A világ egy-két méterrel a föld felett kezdődik. Valahol itt - a csörgő szatyorral együtt emeli fel a kezét, és mutat széles mosollyal saját magára.
Azután finoman kibontakozik a nő karjából, és eltávolodva tőle pont úgy kezd hátrálni, mint ahogy azelőtt tette, hogy nekiütközött volna. Tekintetét végig a kisasszonyon tartja, és egyik lábát a másik után téve, jobbra-balra kanyarogva halad háttal a forgalomnak és mindenki másnak.
- Én is - mondja John, s halványan még a vállát is megvonja. A mosolya képtelen kisimulni, csak nézi a nőt és hátrál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875622#post875622][b]John Harris - 2024.03.29. 16:43[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

John homlokát keresztezi néhány halovány ránc, amint összehúzott szemöldökei alatt a kisasszonyra pillant. Pontosan tudja, mit jelent a kishitűség, ahogyan azt is, hogy mivel jár, és nem csupán könyvek hasábjain olvasott róla, ellenkezőleg, saját bőrén is tapasztalta kamasz- és fiatal felnőtt korában. A húszas évei elején kicsit sem volt magabiztos, évek munkájával viszont elérte, hogy ma már kérdés sem fér hozzá, hogy az - már ami személyiségének körvonalait és képességeit illeti.
- És mondja, az a nő, akiről most szó van, az én vagy a saját szemében jelentéktelen? - teszi fel az önmaga logikája alapján következő kérdést, miközben mosolyát csibészes pimaszság járja át. Kedves, ugyanakkor már ennyi beszélgetésből is érződik, hogy komolyan veszi partnerét, és meghall mindent, olyat is, ami mellett a legtöbben elmennének.
- Ó, touché! - kiált fel elmélyített hangon, és baljával a szívéhez kap. - Mily kíméletlen visszavágás, hát ez most roppantul fájt - mondja már-már szomorúan, ám az arca elárulja: kajánmód élvezi a helyzetet, a kisasszony társaságát, a sétájukat és a mai napot. Ha belegondolna se tudná megmondani, mikor érzett ereiben ennyi életet.
- Azt ne mondja, hogy a beton alatt két méterrel, mert félek, itt helyben összerogyok - cukkolja lágyan a törékeny lelket, és közben bizony észrevesz minden aprócska mosolyt az arcán.
Lépés lépést követ, John egyre szélesebben mosolyog, és mikor a kisasszony figyelmezteti, ő úgy tesz, mintha nem hallaná, s kezét füléhez érintve folytatja a hátrálást.
A következő pillanatban megfordul vele a világ, és az előző látkép helyett már egy felpakolt idős hölgyet lát, rögtön maga előtt pedig, talán túlságosan is közel a kisasszony arca tűnik fel. Derűsen pillant le rá, mosolya alól még fogai is előbukkannak. Halk kuncogással kezd maguk közé dünnyögni.
- Úgy sejtem, még több málnára lesz szükség. -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875645#post875645][b]John Harris - 2024.03.29. 19:12[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

A férfi szelíd finomsággal, már-már elnézően ingatja meg a fejét a nő válaszára, mintha nem is egy ismeretlennel, hanem valaki olyannal beszélgetne, aki a szívének közeli és akivel a kapcsolatuk meghitten bensőséges. Tekintete a kékekbe mélyül.
- Tisztelettel megkérem, kisasszony, hogy a nevemben ne szóljon - mondja, s hangja néhány árnyalattal hűvösebben cseng. - Fogalma sincs róla, én mit látok vagy gondolok. Ezek szerint legalábbis, biztosan nincs.
Bal szemöldökét, akár egy sértődött kisgyermek, felhúzza, de a mozdulat mögött természetesen nincs valódi sérelem. Csupán némi bosszúság, amiért a kisasszony nincs tisztában saját körvonalaival.
- Csak ugratom kegyedet - vall színt John, és ha akarná sem tudná visszafogni magát; fülig érő szájjal, megbabonázva figyeli a boszorkányt. - Isten a tanúm rá: nem állt szándékomban füllenteni.
Míg beszél, a belső hang néma csendben jut el tudatáig, és gondolatban visszajátssza a kisasszony előző szavait. Érzem, hogy nem mond igazat. Érzi? Az a fránya női megérzés, ugyebár. Más nem is lehet.
- Igaza van - biccent, és tükörképként ő maga is a szívére teszi a kezét. Van ebben a pillanatban valami didergetően földöntúli, ahogy állnak ott egymással szemközt, méterek távolságában, és a zene dallama alatt szívükre tett kézzel a vásárló falusiak bolyában egymást nézik.
Aztán már a nő karjainak melegét érzi magán, és a testét átjáró boldog izgalom kuncogásra készteti.
- Mindenki szereti a málnát - feleli dünnyögve, és orrát felhúzva billegteti közben a fejét. Szabad keze elindul a nő arca felé, talán, hogy kézfejével végigsimítson rajta, talán más cél vezérli, azonban a mozdulat félúton elhal, és John beharapott ajkaival fürkészi tovább a leheletközel álló kisasszonyt. A barna szemek az ő kékjei között zizegnek, szíve hevesen dobol, gondolatai pedig az itt és az ott közti szakadékkal küzdenek. - Még a nevét sem tudom - suttogja maguk közé, alig hallhatóan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875659#post875659][b]John Harris - 2024.03.29. 20:24[/b][/url]

A megakadt gondolatra aprót mozdít a fején, várja, hogy a kisasszony újra megszólaljon, ám a folytatás elmarad, a szavak helyét arcpír veszi át. John még nem érti, mi történik, arról pedig, hogy a nő mit szeretett volna mondani, fogalma sem lehet. Nem tudja, hogy titok vagy valami egészen más akart legördülni ajkairól, ahogy azt sem, miért pirult bele ebbe ilyen nagyon. És, ami a többség számára legérdekesebb lehet, hogy ezzel neki aztán az égvilágon semmi gondja sincs. Megérti, sőt, valóban tiszteletben tartja mások intim- és komfortzónáját, a határaikat, ahogy egyébként ugyanezt várja el ő maga is azoktól, akikkel így vagy úgy, de kapcsolatba kerül.
- Nagyon szépnek találom a mosolyát, tudja? - jegyzi meg szívére tett kézzel, egyetlen pislogás vagy kószán megrezzenő arcizom nélkül, önmaga lehető legtisztább és legőszintébb módján, akár ha meztelen állna ott a piactéren, a boszorkánnyal szemben. És mosolyog, kedves-szelíden, meglepő természetességgel, mert az érzés, hogy ismeri a másikat, ott sejlik mélyen a lelkében.
- Mit? - lopva kérdez vissza, mintha tilosban járnának - és voltaképpen tilosban is járnak, csakhogy az ő kedvese erről a találkozásról csupán abban az esetben szerezhet tudomást, ha John azt úgy kívánja, és egy éjszaka pennát ragadva levélbe fogalmazza a történteket. A mellében forrón zsizsegő igazság azonban az, hogy ezt, itt, most, még egyedül magának akarja. Tekintete a kékszín szempárban ragad, és bár megállja, hogy a kisasszony arcához érjen, arra képtelen, hogy a válaszra finoman nevetni ne kezdjen. - Na de kérem, most komolyan? Kegyed játszik velem! Tudja mit? Pont nem kell tudnom a nevét ahhoz, hogy meghívjam egy doboz málnára. Jöjjön - és szabad kezét a kisasszony kezéhez érinti, hogy ujjait az övéi közé simíthassa, közben pedig egy vétlen pillanatra sem veszíti el a ragyogóan tiszta kék szempárt. Halvány, de érzésre annál erőteljesebb mosollyal kezdi húzni a nőt, hogy közösen ráleljenek a piac legédesebb málnáira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875674#post875674][b]John Harris - 2024.03.29. 22:03[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

John belemosolyog a kisasszony válaszába, amelyben már érez némi magabiztosságot vagy legalábbis bizonyosságot afelől, hogy hisz neki. Nem kérdőjeleket, tagadást és ellenkezést kap, amit a nők bók esetén gyakorta használnak, hanem egyszerű szavakat; elfogadását annak, amit John neki mondott. Más válasszal sem lett volna gond, egyáltalán, ez viszont nagyon tetszik a férfinak.
A kisasszony újabb mosolyára már beharapott szájjal, arcán meg nem kopó vigyorral fordul el néhány pillanatra, de még így is vissza-visszapillant a másikra. Irreálisan erős késztetést érez arra, hogy megállás nélkül őt nézze, és újra meg újra meg újra mosolyt csaljon az arcára.
- Érez engem? - kérdezi, és közben olyan óvatossággal vesz levegőt, hogy arról csupán pulóvere alatt emelkedő mellkasa tudósít. Ilyesmit nem sűrűn hall az ember, ő pedig már az emlékét sem őrzi annak az éjszakának, amikor hasonló szavak szöktek a levegőbe. - Pedig még kegyedhez sem értem.
És attól tartok, itt a még szócskán van a hangsúly, de John udvarias ember lévén csak a legritkább esetben ront ajtóstul a házba. Most sem tervez arcátlanul pimasz lenni, még akkor sem, ha a szíve ritmusa átdobol az ész mezsgyéjén.
- Cssss, csak vicceltem, tudom, hogy nem játszik - suttogja, és ujjai már simulnak is a kisasszony ujjai közé. - Nemcsak kegyed érez, hanem én is.
Hogy pardon? John és az érzések? Mióta Bogolyfalván van, még levél útján sem adott hangot fikarcnyi érzésének sem, nemhogy hangosan beszéljen arról, hogy ő egyébiránt képes érzéseket táplálni - a tudományon kívül, tegyük fel, példának okáért, emberi lények iránt.
Nem gondolkodik, nem jár az esze. Tisztán és tökéletesen jelen van, ott, a piactéren, kézenfogva a kisasszonnyal, akinek még a nevét sem tudja. De valójában... változtatna egy név bármin is? Semmi esetre sem.
- Nézze csak! - mutat az egyik árus gyümölcsösstandja felé, amelynek sarkában mázsányi málna és eper piroslik, és már húzza is a nőt magával. - Mmm, jó, ezt meg kell kóstolnia - mondja, és elengedve a formás kis kezet, magától értetődően a málnák közé nyúl, s kettőt ujjai közé csípve, teljes testével a boszorkányhoz fordul. Szemöldökét kérdőn emeli a magasba, hogy utána az édes gyümölcsökkel a mellette álló ajkához közelítsen. - Egyet, nagyon kérem, csak egyet vegyen el, a másik az enyém - mondja mohón, és szívből nevet közben. Ha a kisasszony elveszi a részét, és valamilyen csoda folytán marad neki is, akkor azt ő is eltünteti. Közben szédületes jókedvvel figyeli a másikat, elmerül abban, ahogy élvezi a falatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875860#post875860][b]John Harris - 2024.03.31. 21:55[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

Hogy biztos-e? Ajkai elnyílnak a kérdésre, mert bár rögvest rávághatná, amit lelkének minden porcikája harsog, és kijelenthetné, hogy igen, a lehető legteljesebb mértékben az vagyok, e szavakat azonban sem illendőnek, sem korrektnek nem érezné. Nem volna illő a kisasszonnyal szemben, és nem volna korrekt egy másik hölgy miatt.
Válasz helyett aztán tétován alsóajkát harapja be. Kékeket fürkésző pillantásában vágy csillan, mégis latolgatja magában, mit is feleljen, hiszen tudja, hogy ő másként értette az érintés tényét, mint a kisasszony, akinek ártatlansága egészen magával ragadja.
- Valóban - mosolyodik el ő is, tekintete közben a másik szájára esik. Képtelen betelni azzal a mosollyal. Őrületesen szép. - Kegyednek ismét igaza van - mondja, és egy drámaian elnyújtott sóhajjal folytatja. - Haj-jaj. Ideje lesz lassan előrukkolnom egy-két okossággal, mielőtt valami hibbant féleszűként könyvel el.
Mosolyából előbb vásott vigyor, csakhamar azután nevetés fakad. Megpróbálja elviccelni az előző félreértést, majd már a kisasszonnyal kéz a kézben sétálva a következő kérdésen tűnődik.
- Legerősebben, talán... felszabadultságot - szólal meg kisvártatva, fejét a boszorkány felé fordítva. Barnái komolyak, ugyanakkor tele vannak élettel. - Érzelem ez egyáltalán? Nem tudom, de nehéz felidéznem, mikor voltam ilyen jól utoljára. Feltételezhetően még a doktori képzés előtt, úgy három-négy éve.
Itt már maga elé néz, gondolkodik, visszaemlékszik. Lelki szemei előtt peregnek az események és a képek; könyvtárak váltják egymást, angol, bolgár, afrikai tájak, magyar erdők, skót hegyek és Norwich, a szülői otthon. Olyanfajta nevetésre, amit a kisasszonnyal most fedez fel újra, aligha találkozni bennük. Mégsem boldogtalan egyik sem. Csak normális. Számára hétköznapi, átlagos és megszokott.
A merengésből a gyümölcsösstand hozza vissza. Széles mosollyal fordul a nőhöz, pillantását le sem tudja venni ajkairól. A málnát lassú, óvatos mozdulattal engedi fogai közé, majd ő is ráharap a sajátjára.
- Mmmm - hümment egy nagyot, és az elégedettség jegyében egy futó pillanatra ő is lehunyja a szemét. - Elvinnénk két... - sandít hátra az eladóra, majd hunyorogva vissza a boszorkányra. - Vajon megfizetem bűneimet egyetlen doboznyi málnával, még ha nagy is, vagy többet szeretne a kisasszony? Legyen három, négy... öt doboz?
És John rendületlenül vigyorog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875898#post875898][b]John Harris - 2024.04.01. 09:24[/b][/url]

- Ó, igen, jobb is, hogy idejében figyelmeztetett - húzza össze szemöldökeit, és aprókat bólint, álla éppen csak mozdul. Ha komolyságot kívánt volna magára ölteni, nem járt sikerrel, vonásaiból ugyanis leplezetlen jókedv árad. - Még véletlenül elárultam volna kegyednek, hogy a Minisztérium szolgálatában állok, a legtitkosabb titkos-titkos szinten dolgozom, - hangját egészen elcsendesíti - nemzetközi hírszerzésből - létezik egyáltalán ilyen szak? - diplomáztam, és azért vagyok itt, hogy megtaláljam Bogolyfalva legszebb mosolyú kisasszonyát - mondja megtorpanás nélkül, noha azt már most belátja, hogy akármennyire is unta a politikát húszévesen, jobban kellett volna figyelnie a nemzetközi tanulmányokat választó barátjára, mert akkor valószínűleg most kicsit jártasabb lenne kémelhárítás fronton, és talán szavai is hihetőbben csengenének. Még sajnálkozva von egyet vállain, és a folytatás előtt vesz egy nagy levegőt. - Hogy a cél érdekében azután, tudja, hogy szóba elegyedhessek vele, jól megtapossam. Szánom-bánom - a padlizsános zacskóval együtt emeli jobbját, tenyerét mellkasára simítja. - De így legalább kiderült, hogy a Minisztérium hibájából okoztam fájdalmat. Rémes politikát folytatnak odafent, nem tudom elégszer kihangsúlyozni.
A férfi most olyan, mint egy csenevész, rossz gyerek, barna tekintete élénken ragyog, miközben összevissza hadovál. Valójában nem sok fogalma van arról, amit mond, de nem is igazán figyel szavaira, hiszen minden gondolata a kisasszony körül legyeskedik - még úgy is, hogy itt sétálnak egymás mellett, ujjaik összefűzve, karjuk pedig össze-összeér.
- Elegánsabb vagyok annál, minthogy hagyjam, kegyednek bármit is kérnie kelljen - jegyzi meg, és pillantását most először félreérthetetlen tűz árnyalja. Nehezen fordítja el arcát a nőtől, de azután hálás félmosollyal mégiscsak átnéz az eladóra. - Három nagy dobozzal szeretnénk elvinni, köszönjük.
Míg a málnák összekészülnek, addig John a zsebében keresgél. Semmi esetre sem károsítana meg senkit, így már számolja az érméket, hogy köszönetét megfelelő számokban is kifejezhesse.
- Hazakísérhetem? - kérdezi azután, hogy a gyümölcs bekerül a kezében lévő zacskóba, és továbbindulnak. Most nem néz a boszorkányra, így a kérdés valahova maguk közé, a semmibe érkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1898&post=875915#post875915][b]John Harris - 2024.04.01. 13:22[/b][/url]

Ohridszki-Füst Marfa
- Engedje meg, kérem, csak a hangulatom miatt -

Nem bírja ki, hogy ne nevessen.
- Az Őfelsége jól titkolt ügynökét kissé cirádásnak érzem - feleli nevetés közben, és mint aki valami igazán bensőségeset szeretne megosztani, közelebb hajol a boszorkányhoz. - Csak anyukám szólít így, de tőle - érthető okokból - elfogadom a felesleges flancot, kegyed viszont, kérem, ne fáradjon. Megígérem, hogy a Mr Hunt-ra is figyelni fogok.
A világ több táján ismerős John egyébként is közel mindenre hallgat, hiszen az évek alatt rutint szerzett abban, hogy a különböző nyelvcsaládokból jövő népek kiejtését megfelelően kezelje. A nem angol vidékről származók sokszor még az ő egyszerű nevével is hadilábon állnak. Volt ő már Dzsohi úr, Hari professzor, az a külföldi, tudjátok, de szólították már Jonathannak, Jimnek és még Jaspernek is. Soha, semmilyen gondja nem volt egyikkel sem, hiszen nem tulajdonít jelentőséget valaminek, ami valójában még csak meg sem határoz semmit. Őt legalábbis biztosan nem.
Azon egyébként meglepődött, mikor az egyik itteni tanonca Harrington úrként hivatkozott rá a vizsgaidőszakot megelőző beadandójában. A születési neve ugyanis John Wade William Harris-Harrington, erről azonban csak azok tudnak, akik találkoztak már valamelyik személyes okmányával. A többi szerencsést óvodáskora óta igyekszik megkímélni a fáradtságtól, ami a neve végighallgatásával jár - annak megjegyzését már meg sem említve. Még neki is évekbe telt megtanulnia a helyes sorrendet.
- Utálom kimondani, mert nem értek egyet a szó jelentésének intézményével, mégis vállalom: a néni ebben az esetben a magyar nemzet jövőjét szolgáló járulékos veszteség lett volna, ha kegyed nem oly gyors, így viszont... - ciccegve ingatja meg a fejét, mintha bizony nagyon sajnálkozna a következőkön. - Habár megúszott egy medencetörést, ami áldásos, a magyar nemzet nem ünnepelheti hazája hőseként. Én mindent megtettem, dehát...
Széles vigyorral pillant le a mellette sétáló kisasszonyra, és közben az ujjai közé simuló ujjakra fog. Jól esik neki a közelsége, ez elvitathatatlan, ugyanakkor az a tény, hogy ez a találkozás feltehetőleg mindent megváltoztat, befurakodja magát gondolatai közé.
- Örömmel, csak mutassa az utat - mondja még, és séta közben hüvelykujjával simogatni kezdi a kisasszony kézfejét.