Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Zsófim

Hogy miként is kezdődött a mi kis cukorháborúnk? Nem tudnám megmondani, de azt hiszem, valamikor akkor, amikor Zsófit megismertem. Nála tudtam, hogy azon kevesek közé tartozik, akik határozottan mások, mint a többi lány. Különlegesebb a számomra. Van pár ilyen lány, mindenki más miatt, de ott vannak. Szóval, amikor megismertem, én már akkor tudtam, hogy ő olyan ember, akivel jóba kell lennem. Aztán megszólalt, az orcái kicsit pufibbak, így tudtam, hogy ő olyan „Édespofa” alkat, így valahogy rajta maradt ez a név. Ő nem bánja és én sem, hogy ő „Cukinak” hív, sőt megtisztelő.
Sosem beszélünk konkrétan ezekről a becenevekről és sosem furcsáltuk, hogy így kiabálunk egymásnak a folyosón, nem csak most, hanem akkor is, amikor éppen tömve van, és mindenki a következő órájára igyekszik. Ahogy ez, úgy a cukorkaland se éppen szokatlan a számunkra. Tudom, vannak páran, akik furcsán néznek ránk, de ez csak még érdekesebbé teszi ezt az egészet.
- Akkor próbáld ki magadon, és majd meglátod!
Kiabálok hátra két lövés között. Jó, nem olyan vészes, de sokkal viccesebb és élvezetesebb így játszani, és a szenvedő macsót úgyis mindenki imádja és ápolja, hátha velem is így lesz. Miközben épp azon agyalok, hogy milyen jó lenne, ha szenvedő macsó lennék, észre se veszem, hogy milyen szépen feláldoztam magam, csak amikor megütődik a hátam, ami iszonyatosan fáj. Komolyan mondom, ez egy őrülten fájó eset. Szívem szerint sírva fakadnék, de az elég lányos lenne, így egy nagy levegőt véve nyelem le minden könnyemet, és játszom a nagyon bátort. Nincs az a galleon, amiért én beálljak kviddicsezni, most már biztos. Elég volt ez, a gurkó tudom, hogy erősebbet üt.
- Persze, a padló igazából pillecukorból van.
Ha a csattanás nem lett volna ilyen hangos, akkor talán hitelesebb lenne a dolog, de én annyit mondogattam magamnak, hogy már el is hittem. A fájdalom lassan elül, és, ahogy a lányra pillantok, egyre jobban úgy érzem, hogy erősnek kell lennem. Én hős vagyok, egy lovag, sőt herceg, egy olyan herceg, aki lovagi dolgokban is otthon van.
- Héhéhééé, a hajaaaam!!! Ugye így is jól néz ki?
Amikor azt mondja, hogy az én szívem, elnevetem magam, és egy kisfiús félmosollyal nyugtázom, hogy ez csak természetes. Nekem minden jól áll, úgyhogy ez is. Csak a nőies vonásoknál keményedik meg egy kicsit az arcom. Ez az érzékeny pontom, szóval nem örülök neki, ha valaki felemlegeti, hogy hajlamos vagyok a lányosságra. Két lány testvérem van, az egyetlen férfi a családban pedig ingázik, így nincs mindig otthon, hogy fiús dolgokat csináljunk. Szóvá azonban nem teszem, nem szeretem ezt a témát, helyette inkább lecsapom a magas labdát.
- Nem nehéz. Vannak, akik nem igazán törődnek vele. Persze sírnak, hogy nincs pasijuk, de akkor mit várnak? Mármint nem kell sok, csak egy kis igényesség és máris szebb a világ.
Ezen elmélkedve kicsit felemelkedem, tuti, hogy be fog kékülni az, ahol beütöttem az előbb. Nagyon szép lesz, de most ez zavar a legkevésbé. Nézem, ahogy mellém fekszik, majd én is visszahajtom a fejem a földre.
- Egyszer? Szerintem már most is ki vannak készülve miattunk. Szerinted fel tudok lőni a plafonig?
Szinte biztos, hogy nem, sőt, biztos, hogy nem, de azért megpróbálom. A puskát célra tartom, majd megemelve becélzom a magasan lévő plafont. Vicces lenne, ha onnan lógnának mindenféle cukrok, holnap pedig a diákok nyakába esnének. Tüzelek és hihetetlen, de ötből négy tényleg fennragad, az ötödik meg az arcomra esik, de ezen már csak nevetek.
- Persze. Apával síelni megyünk, anya is vett ki szabit, szóval együtt leszünk. Lehet, hogy ez lesz az utolsó családi nyaralásunk, Andine kapott egy ösztöndíjat, vagy mit annál a híres máguskórusnál, így lehet, hogy mostantól folyton el lesz utazva. Állítólag a mesterszakot is távoktatásban csinálja majd. Hiányozni fog, persze neki ne mond, de akkor is így van. Ayva végzős lesz, ő se ér majd rám. Furcsa lesz. Na és te? Hogy van Zétény, rég dumáltunk, elfoglalt ő is, mentek valamerre? Többiek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Michelle

Szégyen, nem szégyen, még egy Rellonos diáknak is készülnie kell a vizsgaidőszakra. Az elsőéves fiatal még hónapokkal ezelőtt, egy Lyrával való beszélgetés alkalmával említette meg a lánynak, hogy jobb eredményeket fog elérni, mint ő, és ezt bár régóta nem alkotnak egy párt, a mai napig komolyan gondolja. Akkor fogadás tárgyaként szerepelt a tanulmányi eredmény, most viszont kutya kötelességének érzi, hogy ne csak gaztetteivel, de a vizsgák kitűnő teljesítésével is emelje háza színvonalát.
Hajnali ébredését követően a manók népes közösségébe, a konyhába sietett, hogy csak mint otthon, velük is nyugodt szívvel szolgáltassa ki magát. Szokásává vált az elmúlt időszakban, hogy mindent másokkal csináltasson meg, és csak azokat a dolgokat vállalja saját maga, amihez pálca, szövetséges, avagy ásó szükséges. Elkényelmesedő diákká vált az év végéhez közeledvén, és ezt cseppet sem bánja. Lustán tekint környezetére, legtöbb diáktársát szánja, másokat önmagában becsmérel, és csak keveseket ismer el.
Gondolatait még valahol hálókörletében hagyja el, a könyvtár felé sietve már csak a fontos könyvek címein jár az agya, és többször azon kapja magát, hogy attól tart, esetleg valaki meglátja őt a könyvek fölött görnyedni, és híre megy annak, hogy Ombozi Noel olvasni is tud, nemcsak sírt ásni. A reggeli óráknak hála a könyvtár üres némaságában áll, senkit nem lát odabent, még a könyvtáros kisasszonyt sem, aminek külön örül, mert még előtte sem szeretné kínosan érezni magát, amiért a délelőtt folyamán a porosodó köteteknek szenteli figyelmét. A felcímkézett sorokat járja, hol az egyikben, hol a másikban kutatja a számára értékkel bíró címeket, komoly tekintettel szlalomozik a dohos helyiségben, egy sarki asztalra pakolva az időközönként felgyülemlő tudáshordozókat. Az asztalka hamar megtelik, és Noel az egyik polcnak dőlve figyeli a jelentős mennyiségű kötetet. Azt nem tudja, hogy mikor fog velük végezni, de kedvét már csak az is lelombozza, hogy ő maga ki sem fog látszódni a könyvek mögül, ha egyszer végigér listáján, és leül az egyik székre. Halkan dúdol egy harcra ösztönző nótát, és még egy kört tesz a Magia Generalis, azon belül is az átváltoztatástannal foglalkozó sorban. Nem gondolta volna, hogy tanárai ennyi anyagot képesek lesznek már elsőben is feladni nekik, de a roskadozó asztalra pillantva mélyen csalódnia kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Sokat nevettem. Szinte mást sem lehetett hallani,mint a portrék szitkozódását, és vidáman csengő nevetésemet, mert valóban nem kellett tagadnom, hogy jól érzem magam. Egyre közelebb éreztem magamhoz Cukit, mégha csak hülyülés terén is. Amióta csak ismerem ilyen bolond volt, és mindig tudtam, hogy hozzá kell fordulnom, ha netán borúsabb a napom. Arra azonban nem számítottam, hogy a súlyomnak köszönhetően -, vagy épp valami másnak, de kikérem magamnak, nő vagyok! - elesik, és mondhatni majdhogynem összetöri magát. Meglepetten ültem felül, és ijedten kaptam oda hozzá lecsekkolni, hogy jól van e. Persze, nyilván nem fog óvodásat játszani, és elsírni magát, de őszintén szólva, a csattanás hangjából ítélve ezen sem lepődtem volna meg. Jó, hogy nem tört be a feje, vagy valami hasonló, mert akkor nem is kell mondanom, hogy most nagyon ijedt lennék.
- Ha pillecukorból lenne, most nem csillogna a szemed a visszafojtott könnyeidtől. - jegyzem meg kissé talán epésebben, hiszen zavar, hogy még ebből is viccet csinál. Miért nem tudja egy kicsit rendbe tenni magát, és komolyan venni valamit, ami fontos, mint például ez? Nem tudom, hogy bírja, de néha esküszöm rosszul vagyok a puszta gondolattól, hogy mennyi mindent elviccel. Látom, hogy a nőies vonással belenyúltam, ugyanis hiába nem akarja mutatni, egy pillanatra megrándul az arca, ezzel is kifejezve nem tetszését. ÁdiÁdiÁdi, hát ennyire nem megy? Csak egy nevetést nyomok el szimpla mosollyá, az egésznek hitelessége csak akkor lenne, ha mindezt én is komolyan gondoltam volna, de nem így volt.
- És én a szebbik világ része vagyok? - érzem, hogy valamelyest égni kezd arcom a kérdés kimondása után, de valahol mégiscsak el kell kezdeni, nem? Bátorság, egyenesen arányos boldogság. Ezután kecmergek le róla, látom ő is megkönnyebbül, meg nekem is kényelmesebb, így legalább elfordulhatok, ha szeretnék.
- Lehetséges. Pedig én nem akarom őket bántani. A plafonra lőnöd meg esélytelen. - rázom meg kissé fejem, csalódott arcot vágva, mintha fontos lenne. Nem az, és ezt mindketten tudjuk, így fel is nevetek egy kicsit, belegondolva a bolondságokba, amiket az elmúlt kábé tíz-húsz perc alatt leműveltünk. Nem tudom, hogy ezért van e ez a fura bizsergés, amit már nem most érzek először, vagy más miatt, de teljesen új ez a dolog. Illetve körülbelül az utolsó 2-3 találkozásunknál éreztem, de nem tudtam, és azóta se tudom eldönteni mi ez. Lehet elrontottam a gyomrom valamivel?
- Mikor mentek? - mosolyodtam el kedvesen, miután befejezte monológját. A síelés jó dolog, mi is voltunk már, habár apa nem lelkesedik túlzottan érte, én nagyon megszerettem, ugyanúgy, minthogy jég korizni is szeretek, csak nincs rá mindig lehetőségem. - Apu megvan, most valami új munkán ügyködik, mindig csak az aurori teendők.. olykor nekem is hiányzik. Anyu is otthon van legtöbbször, főz, mos, takarít, háziasszonykodik, ellátja a sérüléseimet, na meg a testvéreimet. - felelem először a családomra vonatkozó részt, aztán elgondolkozok, mit is mondhatnék magamról. A bizsergést, vagy azt, hogy kicsit félek a vizsgáktól, mert fogalmam sincs milyen ez, vagy hogy nem tudom. Tényleg, annyi mindent tudnék mondani, és mégis annyira keveset vagyok képes kinyögni. Hirtelen, mintha elveszteném az önkontrollt ülök fel félig, és pillantok le Ádámra. - Megvagyok. De... valamit ki kell próbálnom, már a múltkor is akartam. - inkább volt halálra vált arcom, mintsem bátor, vagy éppen mosolygós, és a gyomrom is görcsbe rándult. Komolyan el kell gondolkoznom, mit is ettem mostanában, de lehet csak át kéne jobban gondolni mit jelenthetnek ezek a dolgok. Tudatlanság fél egészség. Jobb kezemmel rátámaszkodtam a mellkasára, odahajoltam hozzá, és nyomtam a szájára egy puszit. Vagy valami olyasmit, én magam sem tudtam volna megmondani, mi is szeretne az lenne pontosan. Aztán hátrébb hajoltam, az arcom úgy égett, mintha képen vágtak volna, és lenéztem Ádám szemeibe. - Bocsánat.. - olyan cikinek éreztem hirtelen a helyzetet, hogy az valami hihetetlen, nem csoda hát, hogy belepirultam. Ilyen amúgy se volt még sose velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A kis stírölő

A nagy csend, ami a könyvtárba lépésekor fogadja, sajnos hamar a ködbe vész, hiszen alig végez a könyvekből asztalára állított toronnyal, máris társasága akad, akire nemhogy egyáltalán, de még olyannyira sem vágyik. Az itt eltöltött egy éve alatt most először teszi be lábát a dohos könyvek világába, hogy olyat tegyen, amihez csak nagy ritkán folyamodik, és lám, azonnal kíváncsi kislányok gyűlnek asztalához, mintha csak hatalmas mágnesként vonzaná őket maga köré. A lány köszönésére halkan, s hangjába csempészett elutasítással morog vissza, ezáltal is jelezve neki, hogy nem kívánatos személy, aki jobban tenné, ha áthurcolná összeszedett könyveit egy tőle jó messzire eső asztalhoz, és ha már itt tartunk, legyen szíves, és ne szóljon hozzá még egyszer. Elég neki az a megrázkódtatás, hogy itt kell lennie, és pár nap múlva vizsgákon kell kitűnően teljesítenie, nincs szüksége még több feszültségre, és mint pontosan tudjuk: a nők alig járnak mással, mint élethosszig tartó feszültséggenerálással.
Noel a mellé helyezkedő évfolyamtársával nem törődik, többet rá sem néz, helyette maga elé veszi a borítójuk alapján osztályzott, az átlagosnál érdekesebbnek ígérkező köteteket. Mindbe sorban belelapoz, majd nyitott formájukban maga elé teszi őket, hogy ha az egyiket megunná, akkor a másikkal tudja folytatni az olvasást. A pillanat, ami az első példány megunását ígéri hamar elérkezik, és bár a rellonos tizenöt oldalt sem olvasott az első könyvből, a következőhöz fordul, és megsárgult lapjait átlapozgatva megkínzott arccal fújja ki magából az időközben bent ragadó levegőt. Hátradől recsegő székén, karjait mérgesen mellkasa elé fűzi, és az egyik átváltoztatástan könyvet becsmérli. Kritikus állapotokat él át már az első tanulással töltendő napján, és zúgolódó gondolatai helyett kínos csend zaja járja át fejét. Olyan némaság, üresség, és unalom van most benne, amit már régen érzett, és legtisztább emlékei szerint már akkor sem tudta hova tenni ezt a szerencsétlen jelenséget. A dohos, száraz levegő miatt torkát megköszörüli, majd új erőre kapva egy illemtannal foglalkozó kötethez nyúl. Az író készséggel megfogalmazza
a köszönés alapszabályait, amin Noel hangosan röhögni kezd, hiszen a sorok szerint ő csak nagy ritkán jár el a szabályoknak megfelelően. Továbbhalad a sorokkal, de percek múlva már azt sem tudja, hogy pontosan mit is olvasott, így amikor felpillant az olvasásból, el sem hiszi amit lát. Hogy Michelle hogy kerül ide, az rejtély, de jelenléte gyorsan feldobja a helyiség hangulatát. Noel elvigyorodik, és az illemtan könyvre könyökölve tartja a szemkontaktust a lánnyal. Azt nem tudja mióta bámulja őt a háztársnő, de egyértelmű, hogy miért teszi, és ő semmi pénzért nem adja meg neki azt az örömöt, hogy a farkastörvényeknek megfelelően győzedelmeskedjen felette.
- Tetszik a látvány, ha? - kérdését inkább vehetjük kijelentésnek, melyet széles vigyorával párosít, aztán egy röpke pillanatra tekintete leereszkedik a lány szemeiről, hogy - már amennyit az asztal, és a rengeteg könyve miatt lát belőle -, részletesen szemügyre vegye őt. Tökéletesen elégedett a szemben ülővel, igazi bombázó, akinek jelenléte megkoronázza a férfi nem legjobb napját is. Tekintete visszakúszik a vadorzó szempárba, aztán jobbjával egy gyors mozdulattal erősen meglöki az egyik könyvet, hogy az a lány elé boruljon, ezzel is csalva kicsit játékukban, és ha lehetőség van rá, akkor így kényszerítve vesztésre a szőkét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Késsel játszó szőke leány

Hogy a napja lehetne-e ennél szebb, és izgalmasabb, arra rellonos tekintetben esély sincs. Ahogy meglátja a szőke háztársnőt asztalánál ülve, mereven őt bámulva, nemcsak vére kap új életet vékony ereiben, de a hideg is futkosni kezd gerince mentén. Na nem a félelemtől borsódzik háta, sokkal inkább a lányból áramló nőiességtől, ami ebből az asztalnyi távolságból igen nagy mennyiségben zúdul rá. Tetszik neki a Michelle által sziklaszilárdan tartott szemkontaktus, a szőke haja, a stílusa, és még a kés is vérpezsdítően jól áll a kezében. A kérdését feltéve - csakhogy tompítsa a lány területhódításra összpontosított figyelmét -, már sejti a rá érkező választ, és amint megkapja azt már villognak is fogai a széles vigyora alatt. Élvezi a helyzetet, és az időközben szaporodó asztallétszám sem képes elvonni figyelmét a pengével játszó szőke szemeiről.
- Ha tudnád, hogy miket képzelek - előredől székén, feje a könyvkupac fölött éppen, hogy csak kibukkan, de zöld szemei izzanak, többé nem érdeklik a kötelező olvasmányok, vagy a hamarosan nyakába omló vizsgaidőszak. Halkan, de annál tisztábban ejti ki a szavakat, adrenalin szintje egyre magasabban játszik érzékeivel, ő pedig rettentően élvezi, hogy mindezt úgy mondhatja, hogy közben nem engedheti szabadon a másik tekintetét.
Játéka a könyvekkel csak még inkább felborzolja a kedélyeket, ahogy a semmiből  egy egész kupac könyv borul a lány felé, az azonnal felugrik, majd mint egy igazi vadmacska ugrik Noel térfelére, pengéjét beleállítva az asztal lapjába, úgy hajol egészen közel a bátran játszadozó fiúhoz. Szavait mintha a fiú meg sem hallaná, a sajátjához közelítő ajkakban vesz el, miközben a szék támlájába nyomja hátát. Már rég nem a szemeket bámulja, sokkal inkább enged utat vágyódó gondolatainak, és ha szíve majd ki is ugrik helyéből a hirtelen történő események miatt, tekintete végig a rózsaszín, hangokat formáló szájra tapad. Miután a Saint-Venant lány nyugodt mozdulattal kiügyeskedi kését a sérült asztalból, ő felnevet, ezzel is kiengedve a feszültséget testéből, majd nyel egy óvatosat, és félrebillentett fejjel szólal meg.
- Az eminens nem nálam kezdődik, kár hogy ezt nem tudod rólam, és ha meg akarsz vágni, annak ára van.
Ezért a lányért még bőre épségét is odaadná, arról nem is beszélve, hogy milyen érzékinek és bujának találja a képzeletében lejátszódó játékot. Csókolni, érinteni, közben pedig elszenvedni a gyötrelmet, amit az éles pengével okozni képes neki Michelle. Vadállatias, pucér képzet, ami míg tűzben égő tekintetével a lányt nézi, lelki szemei előtt könnyűszerrel játszódik le.
- Na mi lesz? Elengedsz a szemeiddel, és csinálod amiért ide jöttél, vagy játszunk még egy kicsit?
A kérdés most sem valós szándékú, sokkal inkább leplezetlen felhívás keringőre, egyfajta szintlépés, amire talán nem a könyvtár volna a legmegfelelőbb helyszín, mégis ez az indulatoktól teljes fantáziakép válik eszménnyé, amiben két rellonos, egy kés, és másoknak bizonyára érthetetlen gondolatok játsszák a főszerepet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ha meg akarsz róla győződni, hogy a testőröd (vagy inkább a fegyőröd) ébren van-e, vagy csak színlel, hajnali háromkor elkezded gyúrni, böködni, ölelgetni, rányálazol, és ha erre sem ébred fel, mehetsz a dolgodra. Ave nem mozdult, ebből már világos volt, hogy ha atomot robbantanék mellette, akkor is csak a másik oldalára fordulna- már ha méltóztat ennyire emberszámba venni. Ez pedig azt jelentette, hogy zöld utat kapok, míg fel nem ébred. Helyes! Úgyis gyakorlatilag korlátoz a kis mocsok, hogy ne menjek a kastélyba, ne lopkodjak, ne aludjak a bokorban. Panaszt kellene tennem az emberjogi bíróságon.
Azt el kell ismernem, hogy a kastély okozott némi fejtörést: az első öt percben sikerült eltarolni két házimanót, végignyalni egy festményt (komolyan csokinak nézett ki a festett parókája, de a nyomorult nem szólt volna, hogy az csak festék) és beleszaladni egy pattanásos szellemlányba, aki fel akart olvasni Nietzsche-től. Avery azt mondta, ha túl okos és lexikális tudással rendelkező madárijesztőkkel találkozok, azok a levitások. Avery-nek meg fogom mondani, hogy hülye, de előtte elgáncsolom, biztos ami biztos. Nagyot üt, ha felhúzzák.
A folyosók mind halmozódnak mögöttem, mostanra azt se tudnám megmondani, merre van észak. Azt viszont kapásból érzem, ha valami bűzlik, Amy odaégette a rántottát, anya tavaszi tekercset csinál, meg a jód is erősen átható szagú. Na most, ha nem tavaszi tekercset érzek és nem is égett rántottát, akkor marad a harmadik a felsoroltak közül: jód. Sőt, orvosi tisztaságszag. Ha pedig orvosi szagot érzek, jó helyen járok. Pár másodperc múlva fütyörészve rúgom ki a gyengélkedő ajtaját. Az egyetlen szerencse, hogy erre a zajra senki nem reagál- tehát üres a terep. Perfect.
Ja hogy nem mondtam, miért kerestem a gyengélkedőt? Igazából a faluban is beszerezhettem volna az etil alkoholt, de azért fizetni kell. Nekem meg nincs pénzem. Avery a buksza. Na most, ha nincs pénzed és nem tudod, mi tévő légy, rendszerint kölcsönzöl. Tiszta sor, ugye? Nekem alkohol kell (neem inni, nyugi), szóval kölcsönveszek. Ha meg észreveszik, rákenem arra a szemét festményre, hogy ő lopta el a parókája tisztításához. Ánem, kevés az esélye, hogy egyáltalán rájöjjenek, én jártam erre; nem is ismernek, Ave úgy őriz engem hét lakat alatt, mintha Mona Lisa lennék. Villantanom kellene talán? Az a csaj is eléggé odarakhatta magát, másképp miért érne annyit a képe amennyit? Sok beszédnek sok az alja, hol az a szesz mégis? Miért kell mindent ennyire elzárni? Upsz, azt az üveget neem akartam eltörni, dehogy, csak ide ne toljátok a képeteket, kíváncsik. Várjatok, míg megvan a cucc, amiért jöttem, kell a kísérletemhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már egy ideje motoszkált a fejemben a gondolat. Eleinte csak egy tréfás kis ötlet volt, egy teljességgel lehetetlen, elképzelhetetlen ötlet. Nem is foglalkoztam a kérdéssel, zsigerből utasítottam el. Aztán valahogy, már nem is tudom, mi kapcsán ismét eszembe jutott, hogy mi lenne, ha...? Ezúttal felszínesen bár, de legalább elgondolkodtam a dolgon. Minden racionális érv ellene szólt. Az ember nem fog ilyesmibe céltalanul, ha a későbbiekben talán csak elvesztegetett időnek és energiának fog tűnni az egész. Egyébként is, eddig is nagyon jól elboldogultam. Fölösleges lenne. Ezzel zártam le magamban a kérdést - legalábbis azt hittem. De aztán újra meg újra, csip-csup dolgok kapcsán előbukkant a gondolat. És egyre kevésbé tűnt elképzelhetetlennek, feleslegesnek. Elvégre már ez volt a második tanévem a mágusképző falai között, és nem tervezem, hogy a napokban továbbállnék innen. Ideje lenne talán kevésbé kívülállóként viselkednem, kezdve azzal, hogy megismerkedek a magyar nyelvvel. Ez volt a nagy kérdés, ami az utóbbi időben foglalkoztatott.
A mágikus fülbevalómnak hála tökéletesen értem a környezetemet(bár ezt nem szokásom bárkinek is az orrára kötni), csak a válaszolással meg az írott szó megértésével akadnak nehézségeim. Az estek többségében ugyan az angol remek közvetítőnyelv, de azért volt már rá példa, hogy nem tudtam elmagyarázni és megértetni, hogy mit is csinálok éppen a gyengélkedőn fekvő beteggel. Igaz, ez engem kevésbé zavar, mint a másik felet. tehát egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a szükség indított arra, hogy magyarul akarjak tanulni. Szép is lenne, ha minden nyelvet el akartam volna sajátítani, amerre csak jártam! Ezért aztán nagy fejtörést okozott a dolog, hiszen a nyelvtanulás nem úgy megy, hogy hirtelen felindulásból nekiugrik az ember. Ha elkezdek valamit, azt szeretem tisztességesen, kitartóan végigcsinálni. Ebben a kérdésben azonban sokáig nem voltam biztos benne, hogy kitart-e majd a lelkesedésem és elkötelezettségem.
Ma azonban sikerült eldöntenem a kérdést, megtaláltam az okot, ami még hiányzott az elhatározásomhoz. Egyszerűen szükségem van valamire. A délelőttöt a gyengélkedőn sürgölődve töltöttem, bájitalokat készítettem, hogy semmi ne hiányozzon a készletből, közben pedig olvasgattam, néha-néha felpillantva, hátha beront valaki két fejjel és három karral. Egyszóval elég unalmas egy délelőttöm volt, és rájöttem, hogy szükségem valamire, amivel foglalkozhatok, ami ad valami pluszt, és nem is áll olyan távol a személyiségemtől, mint teszem azt a jövendőmondás vagy a kviddics.
A " hogyan"-on elég gyorsan túllendültem, miután már megvolt az elhatározás. Egyetlen ember, aki egyáltalán szóba jöhetett, mint tanár, Matilda volt. Már csak azért is, mert könyveket egyébként is tőle kellene szereznem. Egyébként pedig nem büszkélkedhetek kiterjedt kapcsolatrendszerrel az iskolában, tehát nem is tudtam volna mást mondani, akihez viszonylag "természetesen" intézhettem volna a kérésem. El is indultam, hogy beszéljek a fiatal könyvtárossal, de nem találtam a könyvtárban. Ezután még a szobájába is kopogtattam, de senki nem nyitott ajtót, ami némiképp elvette a kedvem az egésztől. Jobb szeretem, ha minden azonnal úgy történik, ahogy én azt elterveztem. De tudomásul vettem a dolgok ilyesfajta alakulását. Általában ha elhatározok valami, nem szoktam megingani, de most azért felmerült bennem a gondolat, hogy talán feltétlenül a nyelvtanulást kellene az új hobbimnak választanom. Tanulhatnék esetleg valami hasznosabb dolgot.
Ezen gondolkodva a konyha felé vettem az irányt, mivel így késő délutánra már egészen megéheztem, és szokásommá vált, hogy kihagyom a nagytermi étkezéseket, és már korábban meglátogatom a manókat.
Mélyen gondolataimba merülve nyitok be a helyiségbe, ahol szokás szerint nagy a nyüzsgés, minden manónak megvan a maga dolga, de kapásból három máris odarohan hozzám, hogy megtudakolja, mit szeretnék. Nincsenek nagy kívánságaim, csak krumplipürét kérek két szelet sült hússal. A manók azonnal is tűnnek, hogy előhozzák az ételt, én pedig felemelve a pillantásom még csak most veszem észre, hogy nem is vagyok egyedül a manókkal. Nem kis meglepetésemre Matilda még az asztalnál. Na, nem mintha az olyan meglepő lenne, hogy itt van, csak már elkönyveltem magamban, hogy ma nem fogok vele beszélni.
- Hello - köszönök neki jókedvűen  - Szabad...? - ha megengedi helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Egy pillanatig habozok, majd kertelés nélkül vágok bele a dolgok közepébe.
- Meg tudnál tanítani magyarul, kérlek? - sem a hangom, sem az arcom nem árul el sokat, csupán annyit, teljesen komolyan gondolom a szavaimat.
- Szóval, mit mondasz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Egy hang riasztja fel dilemmájából, mire is gondolhatott a festményalak. Ráköszön valaki, Erik pedig rögtön odafordul. Egy nagyon kedves mosollyal megáldott szőke lányt pillant meg.
- Merlinnek hála! - emeli égnek pálcás és pálcátlan kezét a fiú. Úgy kizökken a megkönnyebbülésben, hogy elfeledkezik mögötte lebegő cuccairól, mire ezek hangos puffanással a padlón landolnak. A ládában még csörömpölés is hallatszik (a tértágító bűbájnak köszönhetően, mintha egyenesen egy polcról zuhant volna le valami üvegcse). Na, ennyit a felvételi levélben elrendelt bájitaltan-eszközkészletről.
- Sokkal zsúfoltabbnak gondoltam egy mágusiskolát, tele növendékkel - motyogja, de csak félhangosan, ami amolyan megszokás nála. Otthon gyakran nem érdekelt senkit, mi a véleménye egyes témákban, ezért amikor épp nincsen megkukulva, rászokott arra, hogy mondja is meg ne is, amit gondol.
- Nagyon hálás lennék, ha megmutatnád, merre van az Eridon lakrész - folytatja, ezt már hangosabban és érthetőbben ejtve ki. - Ki tudja, mióta rostokolok itt, de senki nem járt errefelé.
Agyába különös gondolat férkőzik. Talán túl sokat jártatta a száját, erre utalhatott előre a festményen lévő férfi. Itt van ez a sok páncél, ridegen, mozdulatlanul állnak sorfalat. Aztán egyszer csak felbukkan egy túlontúl kedvesnek, már-már angyalinak tűnő fiatal lány, és megszólítja. Fantáziájának több se kell, hogy beinduljon. Könnyen lehetségesnek tartja, hogy az a sok diák, akiről szó volt, nem véletlenül redukálódott olyan kevésre, mint amennyivel találkozott rövid ittléte során, és nem véletlenül kerülték el messzire ezt a folyosót. Tudnak valamit!
- Mi járatban vagy itt, ahová még a bundimun se fészkeli be magát? - kérdezi könnyednek szánt hangon, gondolatai másik felével varázspálcája teljes tudatában, hogy ha szükséges, rögtön használhassa azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Tökmag
Előzmények

Helyes, hogy megfogadja a tanácsomat. Tényleg csak az Ő érdekében mondtam, amit. Néhány Rellonosból kinézem, hogy nem megmentené, hanem jót szórakozna azon, hogy beragadt, és még kínozhatná is szegényt. Némi empátia még van bennem, de csak mert vannak unokaöcséim, és ők fontosak a számomra. Krisztián kérdésére, viszont elvigyorodom. Kicsit rá kell azért ijeszteni, hogy többet ne császkáljon el.
– Mikor mi. Soha senki nem látja pontosan, hogy mifélek lények is vannak itt. Azt mondják, hogy aki egyedül letéved, ritkán látják viszont… élve. Különféle csapdák is vannak itt, mint például gödrök, meg valami átkokat repítő madzag, amiben nem kéne megbotlani. Ha megteszed, és nem vagy elég gyors, hogy lehasalj, többet nem is fogsz felkelni. –na, hát lényegében nem is hazudtam nagyot. A legtöbbje igaz…nak mondható, de hát alig lehet tíz éves, tuti beveszi, és többet nem fog lekeveredni ide. Közben kiértünk a fényre is, ezért eloltottam a pálcámat, és a zsebembe tettem. Fogadni merek, hogy a bejáratnál kellett volna megvárni a tesóját, akit Viktornak hívnak, ezért rögtön arra is vezetem.
– Nem ismerem, biztosan Mesterszakon van. –ezért nem hallhattam még a Radits nevet. Na meg aztán a pirosaknál nem sok ismerősöm akad, akikkel arról tudnánk csevegni, hogy ki jár a házába, és ki nem. Az alagsorból sikeresen felértünk, közben a kisgyerek megrémül, majd megfogja a kezem. Nocsak, ráijeszthettem a kínzós résszel, ami jól jel. Még egy pont amellett, hogy többet nem teszi le a lábát a Rellonosok területére. Ha attól megnyugszik, hogy fogja a kezem, ám legyen. Most nem ellenkezek, azt meg nem akarom, hogy elcsatangoljon… ismételten.
– A legtöbbjük. Akad közöttük, aki élve elásna; van aki előbb megkínoz, aztán ásnak el; olyan is van, aki minden zokszó nélkül rád küldené a gyilkos átkot, és ez csak a jobbik napján van. Szóval ja, tényleg gonoszak, de akadnak normálisak is. –vállat vonva válaszoltam neki, közben elértük a Bejárati csarnokot. A lépcsőknél lévő korlátokhoz vezettem, majd egyszerűen felkaptam, és a korlátra ültettem. Így egyforma magasságban vagyunk, mind a kettőnknek könnyebb a kommunikáció.
– Kapaszkodj, közben nézz szét, hátha meglátod a tesódat. –javasoltam neki, miközben megtámaszkodtam mellette. Mint ahogyan neki is mondtam, nem ismerem a tesóját, így nem tudok segíteni neki a megtalálásában. Holmi idegenre úgy sem bíznám rá, meg Krisztián se menne oda máshoz. Gondolom, hogy van annyi esze, hogy megismerje a saját tesóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az utóbbi néhány hónapban többször is halálközeli élményem volt. Megpróbáltak eltenni láb alól, de sikerült kis híján vízbe is fulladnom merő bénaságból. De még régebben is összehoztam pár "balesetet", melyeket valahogy meg tudtam ezidáig úszni komolyabb sérülés nélkül, vagy átvészelni abszolút épségben. Apám ellenben biztos benne, hogy korai végelgyengülésben fogok elpatkolni, de ami még valószínűbb, hogy egészen egyszerűen éhenhalok.
Nem különösebben intenzív és meglehetősen múlékony éhségérzetem gyakran még akkor sem figyelmeztet, hogy kissé megfeledkeztem a tápanyagbevitelről, mikor valamiért felállva sikerül kis híján elájulnom. Ez olykor egy-két tereptárgy megbillentésével jár a kobakommal, ez talán már elkönyvelhető kisebb sérülés címszó alatt. Nem beszélve a fejemről, mert még az is fáj utána.
Így aztán mikor nem sokkal zárás előtt felállok, hogy becsukjam a jó idő miatt rövid időre kinyitott ablaktáblákat, én csuklom össze majdnem. A fejemhez kapok, és megállapítom, hogy amíg nyugalmi állapotban volt, nem lüktetett ennyire. Most pedig de. Az órára tekintek, és úgy döntök, ma is kicsit korábban zárok, és felkeresem a manókat odalent, mert ők olyan édes pofák, hogy ha hajnali háromkor tántorgok eléjük, akkor is hajbókolva kiszolgálnak bármivel, de azért mégse jó érzés felverni őket, hisz kora reggel kelnek, reggelit csinálnak, majd szinte rögtön állnak is neki az ebédnek, és így tovább. Én meg a nyakukra járok, hogy megmentsék az életemet.
- Szervusztuk, Drágáim! Ma korán jöttem. Ugye korán jöttem?
A konyhában kitörő jókedvvel fogadnak, igazából meglepődnék, ha máshogy történne. Ami valahol furcsa. Még ennyi idő után is. A manók boldogok, ha szolgálhatnak, és ha jó gazdáik vannak, nincs is rossz életük, de mégis.. furcsa.
Kérdésemre persze sűrű igenlés, bólogatás a válasz, az apró lények másik része pedig máris tolja elém tálcán a választékot. Kis híján ledöntenek a lábamról, ha már a rosszullétnek nem sikerült ezeddig. Helyet foglalok inkább, és magam elé húzom az egyik tálat, de gyorsan elkapják előlem, mondván "kísérleti stádiumban van". Az arckifejezésüket elnézve az a tippem, hogy még kissé fogyaszthatatlan stádium inkább. Így végül egy tányér sajtos makaróni mellett döntök, és hozzá narancslét kortyolgatok.
Hirtelen páran eliszkolnak mellőlem, hogy egy újabb éhes szájú illetőnek lessék kívánságát. Először fel sem pillantok - megszokott dolog, hogy időnként felkeresi egy-egy diák vagy tanár a konyhát, hogy harapjon valamit, de aztán meghallom a férfi hangját, és magam sem tudom miért, azon kapom magam, hogy alig tudom lenyelni a falatot, úgy próbálom eltüntetni a vacsorám.
- He--helló - nyelem nagy nehezen le a falatot, majd miután biztonságosnak ítélem, még egy kissé zavart mosolyt is összehozok felé. Jó kedvű, olyan, amilyennek nem láttam már.. nem is tudom, láttam-e már ilyennek. Kivéve mikor mindkettőnket megmérgeztek, vagy valami más bűbájt szórtak ránk, amit azóta se sikerült kiderítenem, mi lehetett, azon a képtelen butaságon kívül, hogy egy apró, láthatatlan szárnyas teremtmény meglőtt minket a szintén láthatatlan nyilacskáival. Abszurdum.
Egy pillanatig, ahogy nézem őt, el is felejtem, hogy kérdezett valamit. Mit szabad? Ó, bolond! - korholom magam, és bólogatva felelek: - Hát persze!
Közben nyomban a számba tuszkolok egy újabb falatot, hátha úgy majd kevésbé lesz kellemetlen, ha nem tudok egy szót sem mondani, de úgy tűnik, neki máris van mondanivalója, és kertelés nélkül nekem szegez egy kérdést. Sikerül félrenyelnem.
- Én.. hát.. izé - kezdek bele jól megfontoltan, és összeszedetten, miután sikerül nem megfulladnom a cigányútra tévedt tésztának köszönhetően.
Miért én? Miért akar magyarul tanulni? Tudok én egyáltalán magyarul? Bolond, persze, hogy tudsz magyarul, attól még, hogy vele angolul beszélsz! De most tényleg azt akarja? Mégis mi mást akarna tőlem? Egyáltalán ezt miért tőlem akarja?
Csak úgy cikáznak a kérdések a fejemben, és gyorsan még nyerek magamnak némi időt azzal, hogy a narancslével ügyesen leiszom magam, és még azt is majdnem félrenyelem. Mondjuk nem szándékosan teszem egyiket sem, de végül nem számít, az időhaladék sem segít, Chaske pedig a válaszomra vár.
- Nem tudom.. mennyire vagyok jó.. úgy mármint tanárnak. Vannak ilyen ambícióim, az igaz - csak félrebeszélek, ha nem fájna a fejem, még a homlokomra is csapnék egyet, de helyette egy sóhajjal nyugtatom le magam.
- És.. szóval hogyan gondolod? Mármint, milyen sűrűn, meg hol?
Ahelyett, hogy alkalmas pontokon gondolkodnék, eszembe jutnak azok a helyek, ahol a férfival eddig találkoztam. Egyik sem épp a legmegfelelőbb ilyesmire, főleg nem egy tó mélye.. Jó, persze nem a tóban találkoztunk össze, csak végül abban kötöttünk ki.
- Cserébe kérnék én is valamit - jelentem ki, tökéletesen meglepve saját magamat. Biztos megőrültem.