Stacy Lawrence

Teljesen újvilág tárult itt a szemem elé az elmúlt két napban. Azt se tudom már hol áll a fejem, rengeteg mindent meg kell még tanulnom. Sajnos nem ismerek senkit a kastélyban, ami elég nagy probléma, ugyanis jól jönne, pár hasznos infó és tanács. Mi merre van, mit lehet és mit nem és ehhez hasonlók. Mindenesetre talán kezdhetnék azzal, hogy megpróbálok fölzárkózni, hiszen hatalmas lemaradásokban vagyok és így sárvérűként semmi sem könnyű. Annyira szokatlan ez az egész varázsvilág és valahogy az az érzésem, hogy rengeteg meglepetés és újdonság fog érni.
Mintha gyógynövénytan órán hallottam volna az egyik diáktársamat a könyvtárról beszélni. Ott biztosan a segítségemre lesz valaki, ha más nem is, akkor legalább a könyvtáros (remélem).
Könyvtár, könyvtár... merre vagy? Istenem ez az iskola kész útvesztő. Nem értem, miért nem lehetett egy egyszerűbb elrendezést kitalálni... Áh, talán ez! - egy faajtóval találom szembe magam, de mintha ez különbözne a többitől. Magabiztosan nyomom le a kilincset és lépek be a könyvtár... vagy nem?! Illatokból, és a zajokból hamar rájövök, hogy ez bizony közel sem a könyvek hálószobája, hanem sokkal inkább... a konyha! Néhány manó sürög-forog és látszólag nem igazán örülnek a jelenlétemnek. Gyorsan sarkon fordulok és már mennék is, de...
- Úgy látom nem csak én tévedtem el - mosolygok az ismeretlen lányra. Őszintén szólva kicsit megnyugtató, hogy nem csak én nem vagyok tisztába még azzal, hogy mit merre találok.

Stacy Lawrence

Magam sem hittem volna, hogy ekkora megdöbbentést fogok okozni. Az ismeretlen lányt sikerült olyannyira megijesztenem, hogy a kezébe kapott tányért egy az egyben el is hajította. Szerencsére itt minden manó oda tud figyelni egyszerre több dologra is, sőt igazából minden kis apróságra, szóval a tányér és a rajta lévő torta épségben landolt a nem messze lévő konyhapulton.
A rémült idegen kissé mintha mérges volna rám, pedig esküszöm nem volt szándékomban megijeszteni. Sőt az sem zavart volna, ha meg is eszi azt a süteményt. Ami egyből megütötte a fülem, az az, hogy a hölgyemény elég érdekesen beszél. Biztosan ő is külföldi származású, mint az iskolában jó páran. Annyira érdekes, hogy milyen vegyes a társaság a kastélyban. A világ minden szegletéből érkeztek ide, amit mondjuk én egyáltalán nem is bánok, mert így legalább színes a közösség és rengeteget tanulhatunk más kultúrákról.
- Én éppen a könyvtárba tartottam, szeretnék felzárkózni. Nem rég érkeztem, így hatalmas lemaradásokban vagyok sajnos. De ahogy elnézem sikerült nagyon eltévesztenem a házszámot - fordulok jobbra-balra, hogy még egyszer jobban szemügyre vegyem a helyet. Bár elég kis esély van arra, hogy bármi is változott válna. Vagy hát végül is ki tudja? Itt akármi lehetséges, akármi megtörténhet.
- Na és te? Te merre tartasz? - A lány előtt heverő fél... negyed süteményt elnézve én is kissé megéheztem egy kis édességre. Vajon engem is megkínál valaki? Nem! Eleve, szerintem nem is szabadna itt lennünk. Mondjuk igazból teljesen mindegy majd rá fogom, hogy új vagyok ott ha netalántán bajba kerülnék emiatt.

Stacy Lawrence

Szóval a könyvtár az emeleten van. Valamiért nem érzem ezzel az információval se sokkal előrébb magam a témában. A kastély nem csak hosszába, de széltébe is elég óriási. Sajnos így sem fogom egy könnyen megtalálni, de legalább egy fokkal előrébb vagyok.
"Én a körletembe akartam eljutni..." - ahogy lány talárjára pillantok, egyből a szemembe tűnik a zöld sárkány képe. Eridon? Nem! Aaa... Rellon! Na, hát a Rellon hálókörletek hollétéről még annyit se tudok, mint a könyvtáréról.
- Nem vagyok éhes - füllentettem. Valójában farkaséhes vagyok, de valahogy nincs kedvem enni. Létezik egyáltalán ilyen? Nincs kedve valakinek enni? Ezek szerint igen. Most inkább szeretnék megismerkedni közelebbről a tantárgyaimmal, kicsit jobban belemerülni, aztán pedig felfedezni az iskolának legalább azon részeit, amelyeket minden nap látogatnom kéne.
Egy pillanatra elmerengtem a gondolataimban és az ismeretlen már fel is pattant. Biztos valami halaszthatatlan dolga akadt. Vagy mégsem?
- Az előbb azt mondtad menned kell - most aztán teljesen össze zavarodtam. - Viszont, ha ráérsz, akkor nagyon hálás lennék, ha megmutatnád merre találom a könyvtárat - most vagy soha - gondoltam. Ha már valaki felajánlotta akkor igazán élek a lehetőséggel. Ki tudja mikor akadok össze még egyszer egy hasonlóan segítőkész lénnyel itt?

Azonban nem tartott sokáig a lelkesedésem, illetve a társamé se. Mintha hirtelen eszébe jutott volna valami. Csak intett egyet és elviharzott. Biztosan valami halaszthatatlan dolga akadt. Na se baj, majd megkeresem a könyvtárat egymagam.
Az lassan az ajtóhoz lépkedtem és végül én is távoztam.

Jelen!  

Na hát nekem is tanulni kéne, de egyszerűen nem vesz rá a lélek.

Miért, mi történt veled?:o

Uhf:S Jobbulást!!

Szia Luca!  

Szép estét(lassan már)!
miújság erre felé?

Milyen edzésre mész ilyen sietősen? : D

angolul is értem az tök jó lehet:o én is gondolkoztam ilyenen, de sajnos nem túl elterjedt Magyarországon:(

szia Keiko:)

szép jó reggelt^^

szia Keiko :3

Kőszegi Brigitta Hanna

Alig egy hete érkeztem meg a kastélyba és máris megkezdődött a vizsgaidőszak. Szuper. Nem igazán érzem magam elég felkészültnek, pedig az elmúlt pár napban reggeltől-estig csak a könyveket bújtam. Nem tudom, hogy ez mennyire lesz elég. Kicsit aggódom. Mindenesetre nem akarok ezen sokat rágódni. Senki sem várhatja el, hogy egy hét alatt sikerül majd bepótolnom mindent, főleg sárvérűként. Valójában lehetséges, hogy az lenne a legjobb, ha nem is lépnék évfolyamot. Egyáltalán nem érzem stabilnak az eddigi tudásom és nem akarom elszalasztani a szilárd alapok megszerzését.
Úgy döntöttem, nem őrlődöm tovább, inkább körülnézek a kastélyban, hiszen még mindig nem sikerült megismerkednem úgy igazán vele. Ismételten csak céltalanul bolyongok a hatalmas épületben, megyek, merre a lábam visz. A múltkor is bevált. Akkor - teljesen véletlenül - egy akváriumszerű szobába jutottam, ami el volt varázsolva, így hiába állt benne majdnem plafonig a víz, mégsem folyt ki, amikor kinyitottam az ajtót. Na meg persze arról se feledkezzünk el, hogy levegőt is kapunk a víztömeg alatt és a szemünkre sincs irritáló hatással. Varázslatos egy kis szobácska, bár Elena - a lány, akit ott ismertem meg - azt mondta, hogy vannak még ennél sokkal izgalmasabb zugok is. Annyira izgatott vagyok legszívesebben egész nap csak a folyosókat rónám, hogy újabbnál-újabb dolgokkal és emberekkel találkozhassam.
Elég szép idő van ma, ezért úgy gondoltam körülnézek, mi van a kastély körül. Az épületből kilépve megcsap egy kisebb hűvös szellő. Teszek pár lépést a hatalmas ajtótól, majd megállok és alaposabban körülnézek. Gyönyörű zöld táj, ameddig csak a szem ellát. Nem messze egy erdőt pillantok meg. Hajt a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az erődben, vagy azon túl. Biztos vagyok benne, hogy valamit rejtenek a fák árnyékai. Egyre beljebb és beljebb lépkedem. Ahogy a talajra pillantok egy kitaposott ösvényre leszek figyelmes. Tudtam én! Lassan követni kezdem az ösvényt, ami végül egy hatalmas fatörzsnél egyszer csak hirtelen eltűnik. Egy felfelé induló lépcsőszerűség tárul elém, s ahogy a vonalát követem egy kissé lepukkant faházikót látok meg. Apránként veszem a lépcsőfokokat, kicsit félek hogy rám omlik az egész. Beletelt pár percbe, de végül csak feljutottam. A faház ajtajával találom szembe magam, azonban már habozás nélkül nyitok be. Pár babzsákfotel és hálózsák pihen a padlón, a falak pedig tele vannak vésve. Kicsit közelebb lépek, hogy el tudjam olvasni az egyik karcolást. Szeretlek Anna! Ugyan kicsit öregnek tűnik ez a kis faházikó, de úgy tűnik ennek ellenére vannak páran - feltehetőleg diákok -, akik erre járnak. Valójában érthető is, minden gyermek egy ilyen kuckóról álmodik, de sose sikerül kivitelezni.
Az egyik ablak alatt egy lányt pillantok meg, aki épp kifelé figyel. Köszönnöm kéne? Az illem azt mondja, hogyha belépsz valahová köszöntsd a bennlévőket. Azonban ez nem mindig kivitelezhető, például az étkezőben ez felesleges. Egyrészt úgy sem hallja senki, másrészről aki nem ismer, nem is nagyon érdekli a jelenléted. Ugyanez a helyzet a könyvtárba. Esetleg a könyvtárosnak suttogsz egy "Jó napot!"-ot, de nem mész oda minden emberhez köszönni. Mivel azonban rajtunk kívül más nincs, talán elég furcsán jönne ki, ha szó nélkül elmennénk egymás mellett.
- Szia! - Köszöntöm végül az ismeretlent.

Én is meg érkeztem!   Sziasztok *becsoszog*

Jó ezt hallani (olvasni).
Mitől volt ilyen csodás napod Keiko?

Én a korlát mellől se tudok elszakadni, főleg hogy már vagy 4 éve nem is volt a lábamon se korcsolya, szóval Keiko hozzám képest te őstehetség vagy:D

Jó reggelt mindenkinek!  

Szia Keiko!  

Nagy itt a csönd:( De ahogy észrevettem, mindig akkor pezsdül fel a hangulat, mikor épp nem vagyok itt

oh.. mondd nyugodtan:D

csupa csupa jó indulat  
már várom  

Akkor örökké várom. Probléma megoldva.  

De hátha odaégeted   Vagy éppen pont te felejted el:D

Amúgy szia Yarista!:)

Te kezdted

így jó? ->  

Szia Matilda!:)

Sziasztok!  

Hát nekem sikerült lebetegednem.. Azon kívül semmi érdekes. Veletek?  

Hát akkor üdv a klubban.

Brigitta

Nagyon hangulatos kis faházikó ez. Tényleg olyan, mint minden kisgyermek álma, egy hatalmas kuckó, ahova elbújhat, vagy olykor-olykor a barátaival találkozni tudnak. Egyfajta menedék, ahová rosszabb napokon elhúzódhatunk, vagy csak egy kisebb zug ahol nyugodtan ellehetünk, olvashatunk, pihenhetünk vagy kiélhetjük a kreativitásunkat.
Annak ellenére, hogy már kétségkívül elmúltak hét évesek a kastély diákjai, úgy tűnik mégis meg van még bennük ez a kis kuckó utáni vágy. Legalábbis az itt hagyott hálózsákokból erre tudok következtetni. Vajon a tanárok tudnak erről, hogy feltehetőleg ketten itt aludtak, vagy esetleg aludnak rendszeresen? Ezt lehet? Azt hittem, hogy csak a hálókörletekben aludhatnak a diákok. Talán néhány kicsapongó diák, vagy valakik néhány előjoggal és kiváltsággal. Mindenesetre biztos nagyon élvezetes lehet itt éjszakázni. Biztos vagyok benne, hogy minimum egyszer ezt én is ki szeretném majd próbálni. Lehetőleg természetesen társasággal és nem egymagam. Félek egyedül aludni, főleg egy erdő közepén, egy viszonylag kihalt faházban.
Gondolatban feljegyeztem ezt a bakancslistámra, persze előbb partnert kell majd szereznem.
Az ismeretlen lány, akivel jelen pillanatban ezt a mesébe illő faházat megosztottam (vagy ő velem?) nem tűnik túl lelkesnek. Talán ő szeretett volna elszabadulni a kastélyban lévő nyügitől és egy kicsit nyugodtan egyedül lenne. Ez esetben megértem ridegségét, és hogy miért nem kíváncsi rám. Azonban én csak köszöntem, nem rohantam egyből le kérdésekkel meg a saját kis élettörténetemmel. Viszont azt se várhatja el, hogy csak miatta el fogok menni, hiszen ez egy bentlakásos iskola, meg kell tűrnünk egymást, de talán pont ez fog minket megtanítani az alkalmazkodásra. A hosszú csendet végül az ismeretlen törte meg. Hogy mi járatban errefelé, ilyenkor? Nem tudom, hogy "ilyenkor" mégis hol kellene lennem?
- Kellemes idő van, úgy gondoltam nem kuksolok a kőfalak mögött - vetettem oda a lánynak. Kissé olyan érzésem van mintha lenézne. Talán mert látszik rajtam, hogy elsős vagyok? Az elsősökkel így bánnak? Mondjuk teljesen elfeledkeztem az ilyen tipikus iskolai "beavatási szertartásokról" amik leggyakrabban közel sem mondhatóak kellemesnek. Lehetséges, hogy most kezdődne el? Mindenesetre én igyekszem mindenkivel kedves lenni, hiszen én vagyok a kisebb és az újonc, mondhatni ez elvárt.
- És te hogyhogy itt vagy... ilyenkor? - Teszem fel én is a kérdést, a válasz pedig tényleg érdekel. Mi olyan nyomós indoka lehet, ami nekem nincs?

Nem vagyok benne biztos, hogy hallotta amit mondtam. Talán nem is akarja hallani. Mindegy, ha nem, hát nem. Én nem erőlködöm. Megráztam a vállam és szép lassan kitipegtem a faházból. Lecsoszogtam a lépcsőn, s elindultam újból az erdőbe.

Jó reggelt! *kispárnával, mamuszban becsoszog*

Szikrázó napsütésre keltem a minap. Pár hete sikerült végre három másik lánnyal egy külön szobába beköltözni. Az ágyam pont az ablak alatt van, így én vagyok az első, aki négyünk közül D-vitamint szívhat magába. Nem is lustálkodtam sokat, egyből kipattantam a puha fekhelyemből és villámgyors tempóban öltözködtem fel. A lányok még aludtak, szóval igyekeztem halk maradni.  A klubhelyiséget is elhagyva a folyosóra léptem. Minden kihalt, csak egy-két ember kószál fáradtan a kastélyban. Nem sokkal később jöttem rá, hogy még nagyon korán van, ezért ez a nagy üresség mindenütt. Nem aludhattam túl sokat, de ennek ellenére még sem vagyok fáradt. Ezt kihasználva lassan lépkedek végig a folyosókon és próbálom felidézni a helyeket, ahol már jártam. Elhaladok pár ismerős tanterem ajtaja előtt, viszont rengeteg idegen bejárattal is találkozom. Rendkívül hajt a kíváncsiság, hogy mindenhova bekukucskáljak, és megismerjem, mit rejtenek a falak. Azonban mégsem így teszek, csak rakom egymás elé a lábaimat, egy pillanatra se állok meg. Egy fél óra bolyongás után, mikor már tudatába voltam annak, hogy teljesen elvesztem megtorpanok. A folyosó végén fényt látok. Lépteimet megszaporázva igyekszem a fényforrás felé. Hirtelen egy nagy, kétszárnyas ajtó előtt találom magam. Ahogy kilépek, egy gyönyörű szép terasz tárul elém. Noha a kastély többi részéhez képest ez igen kicsi, a hely hangulata kárpótol bennünket. Kisebb fotelszerű ülőhelyek és asztalkák foglalják el a terület nagy részét, na meg a rengeteg növény, mint valami kisebb műkert.  A fekete korláthoz andalgok, mely az erkélyt szegélyezi. A látvány egyszerűen elképesztő. Eláll az ember lélegzete a kilátástól, ahogy a hajnali fényben megcsillan a táj. Ha jól veszem ki, akkor Bagolyfalva utcáira kapunk rápillantást.
Mély levegőt veszek, szemeim lecsukom, a fejemet pedig hátrahajtom. A szikrázó kora reggeli napsütés ellenére elmondhatjuk, hogy csípős hideg van, de ez egyáltalán nem zavar, pont jól esik, én pedig kiélvezem minden egyes percét.