Vakarcs  (:


 Az utóbbi időben nagyon izgatott voltam, mivel ismét szóba került a különbözeti vizsga. Annál nehezebb, minél felsőbb évfolyamra próbálok bekerülni, úgyhogy nagyon féltem ettől. Mindig is kínosnak éreztem azt, hogy a lányok jól tudnak varázsolni, én meg… öhm… nos… nem.  Szerettem Ausztriában tanulni, mert egy igazán remek társaság jött össze ott, ahol a magamfajtát képezik, és igazán hálás lehetek Alberichnek, amiért kifejlesztette ezt a módszert, mert másképpen esélyem sem lett volna elsajátítani a varázslásnak még az alapjait sem. Na, jó az alapok talán mentek volna, de egészen biztosan újra kellett volna járnom itt több évet is.
Bizonyítani akartam, hogy én is vagyok olyan jó, mint a lányok, szóval igazán odatettem magam a múlthéten. Úgy voltam vele, hogy ha most sem sikerül, akkor már nem próbálom meg többször, de most a szerencse rám mosolygott. Ettől talán már csak az lehet a szebb karácsonyi ajándékom, hogy végre találkozhatok a testvéreimmel, akiket már a tanév kezdete óta nem is láttam. Nagyon sok minden történt velük azóta, például mind a három lány prefektus lett, Luca pedig kviddicsezik. Úgy gondoltam, hogy meglepem a lányokat azzal, hogy karácsonykor költözök be hozzájuk, a kastélyba, ráadásul úgy alakult, hogy a süveg szerint én is abba a házba kerültem, ahová a csajok járnak. Nagyon sok időt fogunk együtt tölteni, minden bizonnyal megmutatják neki a környéket és segítenek neki beilleszkedni. Nem tudom még, hogy mit fogok mondani a többi navinésnek azzal kapcsolatban, hogy miért nem jártam ide eddig.  Valószínűleg egy másik osztrák mágusképzőről fogok beszélni, talán az bejön, mert egyáltalán nem hiányzik, hogy egyből lenézzenek és a testvéreim árnyékában éljek azért, mert… ilyen vagyok.
Azt mondtam Lucának, hogy szenteste napján este hatra jöjjön a bejárati csarnokhoz, mert a csomagja ott fogja várni. A kis vakarcs már elküldte nekem az ajándékát, egy gitárpengetőt, ami itt pihen a mellzsebemben, azóta mindig nálam van, csak neki fogok játszani vele, senki másnak. A cuccaimat letettem a Trófeaterem bejárati ajtaja mögé, nehogy észrevegye és lebukjak. Egy nagyobbacska ezüstszínű dobozt helyezek el pont úgy, hogy ha a lány követi a benne lévő utasítást rálásson a trófeaterem ajtajára. Hat előtt elbújok az ajtó mögött, amit azért résnyire nyitva hagyok, nehogy illetéktelen emberhez jusson az ajándékom, meg persze Lucus reakciójára is kíváncsi vagyok azért.
Hamarost meg is hallom a távolból közeledve a kicsi Czettner csilingelő hangját. Izgatottan elmosolyodom, úgy hallom a lépteiből, hogy már megérkezett. Ha lehúzza a szalagot egy meleg, kötött kiskutyás sapkát talál benne. Tudom, hogy imádja az ebeket, egyből rágondoltam, amikor megláttam Bécsben. Ha kiemeli sapit a dobozából, egy újabb cetli várja, melyen egyszerűen csak annyi áll, hogy „Fordulj meg!”. Mire ezt olvassa én már kilépek az ajtó rejtekéből és vigyorogva várom a reakcióját. Ahogy megfordul, bal karommal intek egyet és széles mosollyal az arcomon csak annyit mondok, hogy:
- Boldog karácsonyt!
Nem tudom, hogy egyből leesik-e neki, hogy ez nem csak egyszeri látogatás lesz a részemről. Mindenesetre remélem, hogy sikerült meglepnem és nem tudta meg sehonnan, hogy valami készülődik.

Vakarcs



Azóta vártam ezt a napot, hogy ebbe az iskolába járhassak, amióta az ikrek megkapták a levelüket. Aztán a remény egyre inkább szertefoszlani látszott, amikor is azon a májusi napon végre megtörtént a csoda. Az én csodám. A kezdeti örömöm elillant, amikor kiderült, hogy nem jöhetek a lányok után, hanem tanácsosabb egy idegen országba mennem tanulni. Az első egy év borzalmas volt, azután a végére rájöttem, hogy talán nem is olyan rossz az egész, de azért utáltam, hogy minden németül volt. Szerencsére volt ott egy másik magyar fiú, akivel tudtam váltani néhány szót. Ha nincs Roli, szerintem meg is bolondultam volna.
Most pedig itt bujdosok egy ajtó mögött és várom a húgomat, hogy meglepjem azzal, hogy végre-valahára bejutottam a Bagolykőbe. Arcomra szeretetteli vigyor ül ki, amikor látom a csomagra való reakcióját. Mindig is nagyon tudott örülni a kis vakarcs mindennek, úgyhogy nem volt túlzottan nehéz dolgom azzal, hogy lenyűgözzem. Bármi jöhet neki, ami kutyuskás, puha vagy rózsaszín. Izgalom lesz rajtam úrrá, amikor a húgom megpillantja a fecnit a doboz alján. Lágyan nevetni kezdek az első reakción. Ölelésre tárom a karom, finoman magamhoz szorítom az aprócska kisasszonyt, majd jobbra-balra ringatom. Valamiért nagyon szeretem az ölelésnek ezt a módját, nem is tudom, hogy miért.
- Neked is boldog karácsonyt, Géza! Szép helyen töltjük, nemde?
Kérdem játékosan Pöttöm Panna hajába túrva, miközben a szememmel alaposabban szemügyre veszem a bejárati csarnokot. Eddig nem is volt rá alkalmam, sokkal inkább azzal voltam elfoglalva, hogy a húgomat meglepjem.  Alig várom már, hogy együtt járjunk-keljünk ezeken a régi folyosókon, hogy ebéd közben megbeszélhessük, hogy kivel mi történt. Azt mondta, hogy kviddicsezik, a meccsét is meg akarom nézni! Innentől kezdve végre semmiből sem fogok kimaradni! Jó, persze nem hiszem, hogy kviddicsezni fogok tudni, örülök neki, hogy sikerült átmenjek repüléstanból és végre tudom irányítani a seprűmet, de egyébként semmiből!
Széles vigyorral reagálok a manófejű ölelésére, én is ismét a karjaimba zárom, amiben szinte elveszik, pedig én sem vagyok túl magas. A háta mögött a lelógó tincseivel kezdek játszani, amíg beszélgetünk.  
- El bizony! Lássuk csak…
Merengő tekintettel gyors fejszámolásba fogok, ebbe még bele sem gondoltam, hogy mennyi időt fogok itt tölteni. Hogy ha nem bukok meg, akkor még van… lássuk csak… Igen, 3-4 év. Remélem, hogy fogom bírni ezt az iramot, de szerintem mennie kell. Nem véletlenül húzták meg olyan magasan a felvételi követelményeket: ha ezen átmész, akkor az iskolát is bírnod kell.
 - Úgy számolom, hogy 3 -4 évig. Úgyhogy mindent meg kell mutass nekem kisasszony! Vannak itt érdekes helyek?
Feltételezem, hogy igen, az osztrák iskolám is tele volt elvarázsolt szobákkal, meg mindenféle titokkal, pedig nem is egy ekkora monumentális hely volt az.
- Csak anyuék meg a tanárok tudták, hogy érkezem. Pár hete volt a felvételim, a papírmunkát mostanra sikerült elintéznie a két iskolának. Tudod, fordítás meg ilyenek.
Szerencsére majdnem az összes tantárgyamat elfogadták, úgyhogy legalább ezzel nem kell foglalkoznom.  Még nem tudom, hogy mire fogok itt később szakosodni, mert egyik tantárgyból sem vagyok valami kimagasló képességű. Gondolom, valami elméleti tudomány lesz az asztalom. Vagy elmegyek valahová zenélni.
Egy pillanatra elengedem az ölelésből a húgomat, és a mellzsebembe nyúlok, ahová a pengetőt tettem.  Mindig magamnál hordom. Elégedett vigyorral mutatom meg a kincsemet, hogy lássa, odaért hozzám. Még épp időben, a költözésem előtti nap érkezett.
- Nagyon tetszik! Menjük fel a körletbe, és megmutatom, hogy hogyan szól! Ugye nem zavarna senkit egy kis gitározás a klubhelyiségben?
Ausztriában volt egy csaj, aki mindig hisztizve rohant le az emeletről, hogy hagyjam abba a játékot. Eléggé komikus látványt nyújtott, mert sokszor viselt különféleszínű arcpakolásokat, amikkel mókás volt látni, ahogy üvölt meg kapálózik a kezével. A kedvencem a zöld béka alakítása volt, de a felfuvalkodott vattacukor sem volt rossz.

Ashley



Még nem olyan régen vagyok itt a kastély falai között, de már nagyon otthonosan mozgok. Igaz, ebben az is segített, hogy korábban rengetget meséltek a lányok erről a helyről. Egészen más, mint az ausztriai iskolám, az inkább modern épület volt, mintsem ilyen kastély jellegű. Amikor még nem tudtunk erről az egész varázslósdiról, akkor mindig is ilyennek képzeltem el egy olyan sulit, ahol különleges embereket képeznek Hatalmas kastély, nagy tornyok, dohos folyosók, rejtett zugok.  Persze megvolt a maga előnye az osztrák iskolának is, ahol már erősen tükröződött a nyugati hatás. Egy magamfajta egyszerű srácnak sokkal jobban fekszik ez a kissé elvadult, régies beütésű kastély, mint a modern találmányok. Sokkalta jobban inspirál meg egy erdőség, egy tó, egy középkori falu meg egy kastély, mint egy Bécsi forgatagban elrejtett épület. Ott szerintem szánt szándékkal tettek minket olyan közel a muglikhoz, mivel nagyon sokan majdnem kviblik voltunk, ezért nem jelentettünk nagy veszélyt a mugli ketyerékre, lelkiekben meg jó hatással volt, hogy bármikor ki tudtunk szökni egy olyan világba, ahol nem éreztük magunkat kevesebbnek, sőt az utca forgatagával szemben mi tudtunk egy olyan világ létezéséről, ahol ők maximum csak álmukban jártak.
A klubhelyiségben néhány másodikos azt mondta, hogy hamarosan kezdődik a Navine csapatának edzése, így a pályáknál találhatom meg. Felkapok magamra egy kabátot, egy sálat meg egy sapkát és elindulok az udvaron átvágva. Egyszer már jártunk arra, úgyhogy remélhetőleg nem fogok eltévedni. Sietős lépteim miatt enyhén csípi az arcomat a menetszél, elvégre tél van, az a dolga. Egy picit megborzongok, mivel a nagy kapkodásban elfelejtettem kinti cipőt húzni, így még sietősebben mozgok, hogy ne fagyjanak át jobban a lábujjaim.
A kviddicspályára érve azt üresen találom – bizonyára még nem ért ide a csapat, elmentek előtte ebédelni, vagy ilyesmi. Mondjuk, nem tudom, hogy mennyire tesz jót ilyenkor az evés, az én gyomromat egészen biztosan mindig felkavarja a repülés. De ezek a fiúk- lányok egyáltalán nem az én fajtám. Hetykén dobom le magam a pálya melletti padra, s sóhajtva mérem végig a hatalmas teret. Ez lesz az hely, ahol soha nem fogok szállni. Mivel magam vagyok, egy hirtelen elgondolástól vezérelve úgy gondolom, hogy egy kis gyakorlás nem árt. Szigorúan a lelkemre kötötték, hogy ne hagyjam abba még akkor sem, hogy felvesznek. Már vagy 3 hete nem fejlesztettem magamat.
A pálcámat elővéve újból – számtalan + 1 alkalommal átveszem az összpontosító gyakorlatot. Ürítsd ki az elmét, csak a céltárgyra összpontosíts, pontosan mondd a varázsigét, és helyesen alkalmazd a pálcamozdulatot. Enélkül is tudom, hogy mi a dolgom, de valamiért magabiztosságot ad. A megfelelő pálca mozdulat elvégzésével párhuzamosan kimondom a Lejate   varázsszót.  A szomszédos padocska megmozdul, elmozdul vagy fél métert, de az én koromban már jobban kéne mennie. Megpróbálok újból összpontosítani, majd megismételni az előbbi folyamatot.  A pad valamivel jobban eltávolodik, de még mindig nem az igazi.  Tétován hátranézek, hogy jön-e már Luca csapata, nem szeretném égetni magam mások előtt, nem túl sokat tudhatják, hogy eddig miért nem jártam ide.

Ashley

Igazából még szokatlan nekem ez az oktatási rendszer, van egy olyan érzésem, hogy jobban teszem, hogy idén nem vizsgázom, hanem csak beszokni próbálok meg átállni erre a tanítási módszerre ahol nem nyámmogunk sokat a tananyagon, meg nincsenek heti szinten különórák a tanárokkal, hogy fejlesszék a gyengeségeket. Azt mondták nekem, hogy ha valamiből nagyon nagy a baj, akkor beszéljek a tanárral, vagy valamelyik házvezetővel, mert nem akarják. hogy megbukjak, vagy ilyesmi. Nem szeretnék visszamenni Bécsbe, bármennyire is sokat köszönhetek nekik, valahogy mindig is idegen marad nekem. A hely, a nyelv, az emberek… Leginkább a családom hiányzott egész idő alatt, annyira messzire voltam a szüleimtől, a testvéreimtől meg még inkább, hiszen a Bagolykő sokkal messzebb van Ausztriától, mint a Balaton vidéke.
Mindenesetre én töretlenül gyakorlom, nem szeretnék felbőgni a következő tanévben. Igyekeztem főleg elméleti tudományokat felvenni, hogy kevésbé érjenek kudarcok, de azért lássuk be: alapvető tantárgyakra szüksége van az embernek, hogy ha később el akar helyezkedni. Nem tudom még, hogy belőlem vajon mi lehetne, de szerintem csakis valami muglikkal foglalkozó elméleti tudomány fekszik nekem, esetleg zenetanár a muglik között.  Elég nehéz így nekem, mert a muglitól, vagy kviblitől több vagyok, viszont sosem leszek teljes értékű varázsló, bármennyire is igyekszem. Nem is gondoltam még bele, hogy egyáltalán mennyire telített a munkaerőpiac a varázsvilágban. Itt is biztosan vannak hiányszakmák, mint a mugliknál… nekünk sosem meséltek semmit arról, hogy mi lehet belőlünk, mindig csak rövidtávú célokat tűztünk ki: varázslás közben ne ejtsd el a pálcád, meg, ha már leesel a seprűről, akkor fenékre ess, ne a fejedre.  Akkor helyesnek tűnt, hogy a varázslói tanulmányokat választottam a mugli helyett, csak félek, hogy ha visszakerülök a varázstalan világba, akkor mi lesz velem…
Ahogy ezen merengek valahogy egyre kevésbé sikerül összpontosítanom a varázslatokra, valahogy nem igazán akar megmozdulni az a pad…  Nagyon nagy felbőgések lesznek még itt… szerintem nem veszek fel sok pálcás tárgyat, nem akarom kiröhögtetni magam… a testvéreimnek híre van itt, elvárások vannak velem szemben… nem akarom, hogy szégyenkezniük kelljen a fivérük miatt.
Sóhajtok egyet, már inkább csak az ujjaim közt tekergetem a varázspálcámat, mintsem varázsoljak vele. Kudarc. Ekkor az ábrándozásomból egy hang ránt ki. Ismerősen cseng, de hirtelen nem tudom kihez kötni.  Bambán pillantok szét a pályán, amikor is meglátom Vakarcs kis barátnőjét közelíteni. Biztosan őt keresi, elvégre lassan edzenie kéne a csapatát.
- Öhm… szia!
Köszönök komótosan feltápászkodva a padról, úgyis törte már a hátamat.
- Kegyelmedért esedezem!
Felelem hangomban némi túljátszott rettegéssel, miközben a karommal az arcomat próbálom védeni, majd vigyorogva kikukucskáltam a biztonságot nyújtó rejtekemből.

Túszdráma

Az elmúlt hetekben rengeteget kellett hajtanom magam. Az utolsó év azoknak is nehéz, akiknek nincs ilyen gyenge varázserejük, mint nekem, hiszen a tantárgyak is vészesen közelítenek az általuk elérhető legmagasabb fokozathoz, ezenkívül még ott van a VAV-val járó stressz is. Még nem tudom, hogy egyáltalán képes leszek-e átmenni ennyi mindenből , de biztosan nem az Átváltoztatástant meg a Bűbájtant választom ki vizsgatárgynak. Az elméleti terepen magabiztosabban mozgok, úgyhogy – mivel nem vagyok az a magolós típus- ezért elég sokat éjszakázom a könyvek fölött görnyedve.
Ma sem volt ez másként, egészen egyig fennmaradtam és mindenféle csillagok állását próbáltam a fejembe tuszkolni. Érdekes, mert először nagyon furcsa volt az anyanyelvemen tanulni azután a sok év némettel való küszködés után.  Pedig azóta mindennél jobban vágytam arra, hogy az anyanyelvemen készülhessek fel a másnapi órákra, amióta az első napot eltöltöttem a sógoroknál. Mondjuk arra jó volt, hogy rendesen megtanuljam a németet, de teméntelen sokat kellett küszködnöm vele. Nem vagyok biztos benne, hogy megérte. De a fő, hogy most már itt vagyok. Éppen békésen szendergek a kegyetlen éjszakai agyatromboló edzésem után, amikor (nem) hallok valami éktelen kopogást a szobánk ablakán. Lábaim lazán szétvetve terülnek el a kényelmes matracon, míg az egyik karomat furán kitörve a törzsem alá gyűrtem, a balom pedig a fejem alatt pihen egyfajta párnaemelvényként funkcionálva.
Kopp… koppkopp… KOPPPPPPPPPPPPP
Kezdek valamit hallani. Valamelyik idióta megint nem jól zárta el a csapot és csepeg. KOPPPPPPP. Vagy csőtörés van? Szóljatok a manóknak! KOPPKOPP Mi a jó..?
Nyitom ki a szemeimet durcásan. Harci kínait játszva pislogok néhány laposat, majd amikor a szemem alakja beáll az rendes kerekvágásba, sőt némi értelem is látszik megjelenni a csillogásában szétnézek a zaj forrását kutatva. A többiek fortyognak-szuszognak, ők nem kopognak. Lassított tempóban felülök, nagyot nyújtózok az ágyban,  (KOPPKOPP) amitől roppan egyet a vállam. Ez mindig ilyen kis roppancs volt, úgyhogy mit sem törődve megindulok a fürdőszobánk irányába, amikor az ablaknál valami mozgásra leszek figyelmes.  Bambán odafordulok, és mit látnak szemeim, egy bagoly kukucskál a függöny mellett! Ki küldene üzenetet ilyenkor? Vagy ez még éjjel indult az útjára? Remélem nincs baj otthon és nem anyáék azok. Hirtelen kapott egy kis adrenalint a testem, így szinte feltépem az ablakot, hogy be tudjam engedni a jószágot. Levéve az üzenetet szembesülök azzal, hogy ez nekem szól, a szívemet lassan a torkomban érzem. Nem kaptam még rendkívüli időpontban baglyot, de nem jelenthet jót. Óvatosan felnyitom az üzenetet, melyben kiderül, hogy a húgomat baj érte, néhány rellonos elrabolta és a szertáraknál bántják. HOGY MICSODA?!!
A maradék álom rugóként pattan ki a szememből, a levelet a földre ejtve (dobva?) rohanok felkapni a tegnapi nadrágom, amit a manók még nem vittek el kimosni. Van rajta egy ragacsos lekvárfolt a fánktól, amit ettem, de most az a lényeg, hogy ne egy szál alsógatyában vegyem nyakamba a kastélyt. Az éjszakai pólóm jó lesz, a cipőmbe lépek még bele, abba könnyebb rúgni, mint papucsban. Magamhoz veszem a pálcámat, miközben szinte remegek az idegességtől. Nem tudom, hogy stresszhelyzetben hogyan fog működni az erőm, mi van ha elrontom? Mi van ha megsérül Luca és az én hibám lesz?  Most már nem csak random csillagok nevei és helyzetük kavarok a fejemben, hanem mindenféle negatív gondolat is úszkál. A klubhelyiségbe lépvén felkapom az egyik poros piszkavasat a kandalló mellől, valahogy a fizikai erőmben jobban bízok, mint a varázsban.  A szertár szerencsére egy szárnyban van a Navinéval, így gyorsan oda tudok érni. Mindezek ellenére futva teszem meg a távot, egyetlen egy fontos percet sem akarok elveszíteni. Tervem az még nincs, de ha kell beverek pár orrot. Nehezen megy, de próbálom nyugtatni magamat, muszáj valamennyire lehiggadnom, hogy le tudjam őket átkozni.
 Kicsit lihegve rontok be a szertár ajtaján Luca nevét kiáltva. Ekkor valamilyen hangot hallok, aztán minden elsötétül előttem.  Rongybábúként rogyok össze, arccal lefelé érkezve a hideg padlónak. A helyiség visszhangzik az ütésem erejétől meg attól, ahogy a piszkavas és a pálca kihullik a kezemből. A tarkómból lágyan kezd folyni a meleg vér. Mit tettél te nő?!

Végzős bál
Kiva

Öltözék

Hát eljött ez is, végzős vagyok.  Amikor láttam, hogy a családban rajtam kívül mindenkinek jelentkezik a különleges képessége, akkor nagyon elkeseredtem, és azt hittem, hogy maximum egy konzervatórium vagy esetleg gimnázium végzőse lehetek. Aztán megtörtént a csoda, kiderült, hogy belém is jutott mágia, de kicsi. Ekkor szintén kérdésessé vált, hogy egyáltalán végezhetek-e bármilyen varázslótanulmányt, vagy, hogy képes vagyok-e annyira összpontosítani, amennyi szükséges akár egyszerűbb bűbáj végrehajtásához. Csodaként érkezett az életembe az osztrák lehetőség, nagyon szerencsés vagyok, hogy megtanulhattam olyan szinten kontrollálni azt a kevéske tudásomat, hogy kibírok egy rendes mágusképzőt. Ami amúgy tele van különleges zsenikkel, így némileg komplexusos vagyok, de ezzel nem kell törődni, elvégre nem csak komplexusos vagyok, hanem végzős is. Igen, eljutottam eddig én magam a saját erőmből. Én, a fiú, akit mindenki muglinak hitt.
Nagyon feldobott ez a mai nap, izgatottan készülődtem rá. Amúgy nem borotválkozom minden nap, de ma kifejezetten simára hagytam az arcomat, ráadásul a kedvenc arcszeszemmel is meglocsoltam a bőrömet. Nagyon szeretnék imponálni a partneremnek, ha már furcsamód ő hívott el engem, és nem én őt. Nem sokat beszéltünk korábban, néhány közös órán futottunk össze, ahol futólag váltottunk pár szót. Luca jobban ismeri, elvégre Kiva is csapatkapitány volt korábban. Aj, Vakarcs. Őt is le kéne szerelni valahogyan arról a terelő posztról, mert ez nagyon veszélyes. Ráadásul kapitányként az egész csapatra kell figyeljen, és még annyira kicsi és hebrencs ehhez.
Szóval épp a múlt héten mentem a folyosón egyik délután, mert szerettem volna elnézni a Kalickába. állítólag néhány embert zavart az, hogy a klubhelyiségben gyakorolok. Ekkor a főnixek volt őrzője éppen belém futott és elestem. Komolyan, rám csak bajt hoznak az eridonosok. Előbb elrabolnak, majd felborogatnak a folyosón. Remélem, hogy a házvezető-helyettesük nem pályázik a nyakamra, mert az lenne még csak a cifra. Szerencsére, a lényeg, hogy a gitáromnak nem lett baja és Kiva is sikeresen elcsípte azt a néhány rosszalkodó kicsit, akik után annyira sietett.
Az ürömbe került örömön fellelkesülve elővettem a kedvenc ünneplőmet, ami természetesen nem lehet más, mint a Bocskai viseletem, amit annyira szeretek. Egyszerűen imádom azt az eleganciát, amit ez a ruha képes árasztani magából. Művészi kidolgozású a részletesség, amivel ezeket az öltönyöket készítik. Nagyon szívesen éltem volna abban a korban, amikor a férfiak ezt viselték. Ezekben az években sokkal tekintélyt parancsolóbban öltöztek a muglik, ami a varázslóknál valahogy erősebben megmaradt. A mai varázstalan divatot ócskának tartom, sokkal szebben öltöztek több tíz, vagy akár egy-kétszáz évvel ezelőtt.
Az utolsó simításokat elvégezvén még egy kis arcszeszt kenek az arcomra, hogy kellemesebb illatom legyen. Persze nem annyit, hogy illatfelhőben ússzak, de azért mégis.
Ahogy felkapom a partneremnek szánt szál sárga rózsát, hevesen dobogó szívvel indulok le a Nagyterembe, ahol ma én leszek az egyik központi szereplő. Nagyon fontos nap ez a mai, remélem, a testvéreim is eljönnek megnézni.
Belépve csodálatos látvány tárul elém. Ez a helyisége a kastélynak mindig is impozáns volt, ám ma különösen kitettek magukért. Ahogy a szemem végig fut a díszítésen, a hulló szirmokon a szám akaratlanul is finom mosolyra húzódik. Csodálatos. A díszlet felmérése után Kivát kezdem keresni a jelenlévők között, akit sajnos még nem látok sehol, így leülök az egyik bejárathoz közeli asztalhoz és kíváncsian lesem az érkezőket, miközben az ujjaim között forgatom a rózsámat.

Kiva ♥

Minél tovább várakozom ebben a csodálatosra dekorált helyiségben, annál inkább izgatott leszek.  Annyira valóságos lett ez az egész. Hat évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy én is varázsló vagyok, mint a csajok. Már lassan a középiskolákat nézegettük, éppen a nyolcadik osztály előtt álltam. Emlékszem, már ki is néztem egy gimnáziumot Füreden, meg az egyik budapesti konzervatóriummal is erősen szemeztem. Szerintem inkább azt választottam volna, mert ott szinte csak azzal kellett volna foglalkoznom, amiben jó vagyok. Emiatt érdekes az, hogy mégis a varázslólét mellett határoztam el magam, amiben kifejezetten gyengének számítok. Büszkeséggel tölt el, hogy mégis sikerült átverekednem magam közel 5 éven és itt vagyok a végzés küszöbén. Kínos lenne pont most elhasalni, itt sokkal többet kell készülnöm, mint Bécsben, de mégis megcsináltam.
Most pedig itt a valóság, amit kissrácként még elképzelni sem tudtam volna. Sok mugli gyerek ábrándozik természetfeletti képességekről, szupererőről, akar repülőt vezetni meg ilyenek. Nekünk felépítették a szüleink a saját varázsvilágunkat a művészetekkel, nem volt szükségünk ilyen fantáziálásokra.
Hamarosan kezdődik a bevonulásunk és a tánc. Még mindig azt a szál virágot pörgetem a kezemben, amit Kivának hoztam. Hamarosan valami veszett integetésre leszek figyelmes, néhányat pislogva a pirosló mozgás irányába fordulok. Sikerült túlzottan belemerülnöm az élet nagy gondolataiba, jó mélyen belefúrtam magam az emlékbe és a saját vállam képzeletbeli veregetésébe. Arcom széles vigyorra húzódik, most már nem csak fess Bocskais fiatalembernek tűnök, de elmehetnék Colgate fogkrémet reklámozni, de talán még a Blend-A- Med is felkérne. Kicsit szerencsétlenkedve a virággal integetek vissza a lánynak, majd felpattanok, és kicsit pironkodva sietek a köszöntésére. Rossz kéz Benjámin, rossz kéz. Pattogó léptekkel közelítek a lányhoz, a szívem majd’ kiugrik a helyről. Közben ő is megindult felém és odahúzott a többi végzőshöz, így lett időm finoman végig mérni az öltözékét, és bizony meg kell állapítanom, hogy nagyon csinos ma. Nem akarom feltűnően bámulni, gondolom így is hasonlóan zavarban van, mint én. Nem nagyon járok ilyen felhajtásokra, vagy ha igen, akkor a pódiumon adom a talpalávalót, idelent kényelmetlenül érzem magam.
- Szia, csodásan festesz!
Köszönök a lány előtt topogva kezemben a virággal, ami eddig sikeresen megúszta a közelségem. Zavartan elmosolyodom és csendben átnyújtom neki.
- Őszintén? Öhm… és Te?
Felelem a hangomban némi kétségbeeséssel. Voltak táncpróbák, a színjátszóban is kellett valamennyit táncolnunk, de nem… érdekes, hogy hasonló a szituáció, engem valahogy mégis jobban feszélyez az egész.
A jobbomat nyújtom a leányzónak és a szívemmel a torkomban várom, hogy bevonulhassunk. Nem akarok elesni, sem pedig megtaposni a partnerem. Az kínos lenne…

Túszdráma
Részemről is vége


Nem is emlékszem semmire, annyira gyorsan történt az egész. Az előbb még Luca megmentésére siettem, most pedig itt fekszem a kövön. Valami hangot hallok, annyira távoli, annyira furcsán cseng, mintha nem is ebből a világból lenne való.  A nyakamon még mindig érzek valami tompa melegséget, a fejem élesen hasogat. A végtagjaim és a szemhéjam olyan furcsán nehezek, bárhogy erőlködöm, képtelen vagyok kinyitni a szemeimet, vagy akár szóra nyitni a számat. Luca! Ez a lány, mintha őt hallatnám. Jézusom, ha velem ezt tették, hol lehet a Vakarcs? Mintha a távolban hallanám a hangját, aszerint jól van. Nem igazán értem, hogy miket beszél, de ez a valaki egyre idegesebben viselkedik. Léptek zaja, egyre közeledik. Rémisztően közel kerül hozzám, de nem ismerem meg a hangját, ami még mindig annyira távolian cseng, pedig magamon érzem a leányzó leheletét. Fogalmam sincs így hangról, hogy ki lehet az. Valamit magyaráz Lucáról meg arról a Keith nevű fiúról, akit mindig olyan festékes ruhákban jár, és olyan furcsán viselkedik.  Ezután élesen belenyilall a fejembe a fájdalom és hirtelen elsötétül minden körülöttem, mintha beszippantott volna egy fekete lyuk. Nem is tudom, hogy meddig lehettem ilyen állapotban, egy hatalmas robbanás térített észhez, amire végre résnyire ki tudtam nyitni a szemem. Az a kis vörös eridonos volt ott, a flúgos eridonos meg egy lány, akit nem ismerek. De Luca? A résnyire kinyitott szememen keresztül próbálom felkutatni a húgomat, de sehol nem találom. Pedig mintha az előbb hallottam volna a hangját.
- Luhcah…
Motyogom alig hallhatóan - valószínűleg senki nem veszi észre a jelenlévők közül. Jobban megnézve egyikük sem rellonos. Újból elhomályosodik a látásom, amikor a vörös lény ismét a közelembe jön, és a barátságunkról hadovál. Ki lehet ez a csaj? De hol van Luca? Miért akarja bántani? Hol a francban van ilyenkor egy tanár?! A szóáradatot egy halk nyöszörgéssel tudom csak nyugtázni, úgy érzem, hogy megint hagy el az erőm. Hiába fekszem a hideg padlón, úgy érzem, hogy bármikor lezuhanhatok, egyszerűen forog velem a világ, a végtagjaim olyanok, mintha betonba öntötték volna őket. Csak fel szeretnék pattanni és elmenekülni ebből a tébolydából, de képtelen vagyok rá. Nem igazán értem, hogy miről veszekednek ezek ketten, meg hogy miért nem tudják végre eldönteni, hogy szeretik-e egymást, vagy sem. Fél füllel hallok valamit az egyetlen férfi jelenlévő szájából, még pedig azt, hogy Lucának valami cikeszes tetoválása készült. Megint megpróbálom szólásra nyitni a számat, ám ismét csak egy halk nyögést tudok kiadni. Valamit nagyon kiütöttek az agyamból, nem tudom, hogy melyik lehetett, de gyanítom, hogy az őrülten rohangáló vöröske. Ismét léptek közelednek felém, bambán a flúgos lányra emelem a tekintetem, melyből egyfajta „ne bánts, kérlek” tükröződik, ám valamiért kapok egy puszit.  Egyetlen pillanat erejéig azt hittem, hogy többet is akar, de szerencsére itt megállt. Ki kell szabadulnom. Arcomon hideg veríték kezd folyni, egyre hevesebben veszem a levegőt. El. Innen el. Ismét elsötétül minden és eltűnik a börtönöm. Forróság, füst, fulladás. Ez a következő, amit érzek. Valami éktelen erővel ég és nem kapok tőle levegőt. A tüdőm megtelik a fekete füsttel, nem értem, hogy mi történik körülöttem. A szemem marja a gomolygó füst, hiába nyitom ki, semmit nem látok. Ekkor valaki húzni kezd és hamarosan ismét a friss levegőn találom magam, ahol végre megpróbálom megtölteni tiszta levegővel a tüdőmet. Némi hörgő hangot adok, majd néhány perccel később tétova kísérletet teszek arra, hogy felüljek, ami ahhoz képest egészen jól sikerül, hogy eddig mozdulatlan voltam: csak pár másodperc után dőlök ki oldalra. Sűrűket pislogok, hogy végre kitisztuljon a látásom és végre felmérhessem mégis mi történt velem. A fejem olyan, mintha épp három- négy szöget ütnének bele, miközben éppen satuba fogva nyomnák össze. A füstszagú kezeimmel megdörzsölöm az arcom, majd felnézek a mellettem álló barna lányra pillantok.
- Khöszönöm… mi a..a.. csodah volt esz?
Kérdem alig halhatóan sípoló tüdővel, akadozó beszéddel. Ő tűnik az egyetlen ép személynek ebben az őrültekházában. Néhányan ideértek a ricsajra, így a segítségükkel lábra tudok állni, ám mind a két vállam alá kell valaki, aki megtart, mert borzasztóan szédülök, a lábaim reszketnek a rájuk nehezedő súlytól. Leonie sajnálkozására egy grimasszal reagálok, leginkább minél hamarabb ellátást szeretnék kapni, mert borzasztóan érzem magam, így segítséggel végül sikeresen elindulunk a gyengélkedő irányába, ahol lefekhetek és kipihenhetem ezt a borzalmat.

Ash
Szánóbánó Benjámin

Azért ahogy így végignézek ezen a monumentális kviddicspályán eltűnődök azon, hogy vajon milyen lehet itt játszani. Nem is tudom, hogy milyen poszton lennék szívesen… talán őrző… vagy terelő.  Jó érzés lehet megvédeni a társaimat azoktól a nyamvadt gurkóktól. Csodálom, hogy Luca hogy képes erre, amikor még annyira kislány, ráadásul kis növésű is, mint az egész családunk. Ő az én picike vakarcsom, ha meg kéne védenem, biztosan beszállnék én is vasakat ütögetni. Még ha le is zúgnék menet közben, talán akkor is. Zoét sem értem, hogy hogyan bírt el azzal a nehéz vasgolyóval, ami ráadásul ugye agresszíven is támad. Zora munkája olyan, mint ő: precíz dobások kellenek hozzá és fürgeség.
Ó, hogy az a…
Ezek szerint én maradok ki egyedül a kviddicsből a testvérek közül? Már megint én… talán be kéne szállnom? De attól tartok, hogy több kárt okoznék, mint hasznot.
De egyelőre a valóságba kell visszaszállnom, hiszen társaságom akad a merengések tengerén, mégpedig egy mókás leányzó. Arcom széles vigyorra húzódik az előkelő reakcióitól, olybá tűnik igazi arisztokratával hozott össze a sors. A jobbomat keresztbe vetem a mellkasomon és úgy hajolok meg előtte, majd felegyenesedve huncutul a szemébe vigyorgok.
- Köszönöm, kisasszony! Igazán nagylelkű!
Felelem a legalázatosabb hangomon, amit csak ki tudok adni. Meglehetősen hihetően hangzott, hiszen évekig voltam tagja egy színjátszó csapatnak, igaz –bánatomra- nem sok középkori játékot játszottunk, inkább mai moderneket adtunk elő, meg a régebbieket bújtattuk a mai közönség számára is könnyebben emészthető köntösbe.
- Én is őt keresem, azt mondták, hogy itt tart edzést. Talán elvitte cukorkázni a csapatát.
Ez teljesen a húgomra vallana, hogy jutalomból meghívta őket Zoé boltjába valami nyalánkságra. De nagyon fura, hogy mind a ketten ezt hallottuk, hogy erre kell legyen.
- Vagy valamiért lefújták az edzést…
Ez az alternatíva meg egyszerűen csak reálisabbnak tűnik, tekintve hogy hét közben nemigen járhatunk a faluba. Biztos valaki holnap dolgozatot ír, vagy beteget jelentett.
- Miért… ide csak játékosok jöhetnek?
Kérdem meglepett grimaszt vágva. Nekem senki nem mondta, hogy nem jöhetek be ide és semmiféle manó, átok, szfinx, kobold, gnóm vagy pixi nem próbálta meg megakadályozni a bejutásomat. Nem igazán értem a döbbenet okát, hacsak…
- Nem mondta, hogy átkerültem ide? Egyébként miért keresed?
Nem hiszem, hogy tudok segíteni, biztosan valami kislányos téma lehet a nyitja, mint melyik körömlakkot válasszam, vagy tetszik ez a fiú, de nem merem megmondani neki és társai. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy a kamasz lányok mégis miről tudnak annyit beszélni. Azt beszélik, hogy a fiúkról. De hát mi téma van rajtunk? És miért ennyi?