Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A pillanat egy egész örökkévalósággá növi ki magát. Érzem a hideg, az oszló falevelektől nyálkás földet a lábam alatt, ami lassan kezdi átitatni a nadrágomat is, mégsem veszek róla tudomást. Hirtelen nem hallok mást, csak a saját lélegzetvételeim hangos neszét. Barnáim tágra nyílva pásztázzák őt és már akaratlan képzelem köré a növekvő vértócsát, míg... fel nem nevet. Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem és csusszanok le a sarkamról a koszos földre.
- Én legalább nem mondtam, hogy nem foglak bántani - felelem, az eddiginél sokkal fesztelenebb hangon, őszinte, megkönnyebbült mosollyal az arcomon. A gyűrűm a tanúm, nagyon megijedtem. Anno szánt szándékkal okoztam fájdalmat, amivel túllőttem minden célon. Tökéletesen áramoltattam a mágia folyamát és elsőre, minden előzetes próbálkozás nélkül jött létre az átok, ami végül legalább két életet keserített meg. Ennyi idő után pedig eljutottam odáig, hogy a legegyszerűbb bűbáj is halálossá válik a kezem ügyében. Ennek tekintetében mégis hogyan is beszélhetnénk összhangról?
- Az enyém... fogalmazzunk úgy, hogy nem volt lehetősége kibontakozni, mióta hozzám került - vallom meg halkan, miközben követem tekintetét a messzi égboltra. Tetszik, hogy nincsenek csillagok, hogy nincs, ami megvilágítaná a hazugságok és az őszinte szavak törékeny harmóniáját. Sötétben sokkal könnyebb lavírozni a kettő között. Álmos pedig ebben a pillanatban lobbantja fel a tüzet. Micsoda időzítés.
- Danversékről? - kérdem kissé elmosolyodva, ahogy a lángok közé pillantok hunyorogva. - A mese három testvérről szól. A Fenségesről, a Nemesről és a Merészről, akiket egyik pillanatról a másikra hagyott el az anyjuk. A három testvér mind másképp próbált feldolgozni az új helyzetet, miközben apjuk ahelyett, hogy egyben tartotta volna a családot, az anyjukat kajtatta. A Fenséges folyamatosan megkérdőjelezhető döntéseket hozott, látszólag hátat fordított mindennek és mindenkinek. A Nemes próbálta a családi vállalkozást egyedül tovább vinni, aminek terhe alatt lassan összeroppant és elúszott a keze alatt minden. A Merész... ő a felejtést választotta, miután önmagát hibáztatta mindenért. Partikon fullasztotta alkoholba az emlékeket és végül olyan helyzetbe került, ami miatt mindent elveszthetett volna. A Fenséges volt az, aki mint gyerekkorukban is mindig, magára vállalt helyette mindent. Végül hátra hagytak mindent és egy idegen országban próbáltak újrakezdeni mindent, a vállalkozással együtt. - A szavak bizonytalanul formálódnak, majd egyre magabiztosabban hagyják el ajkaim. Sosem beszéltem erről senkinek, de talán a testvéreim se. És bár itt lenne vége... - Azóta a Merész nem vett pálcát a kezébe. Ám az anyjuk visszatért és fogalmuk sincs, hogy mit hozott magával a hosszú távollét után... - fejezem be a mesét és érzem, hogy pír szökik az arcomra. Rég éreztem magam ennyire meztelennek... már el is felejtettem, hogy milyen érzés zavarban lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Summer Rose

- Igaz - állapítja meg tömören, még mielőtt lassan összeszedné magát, nem törődve azzal, hogy talárjáról esetleg lesöpörje a ráragadt leveleket, fűszálakat. Ugyan, most legalább olyan, mint ahogy azt megszokhatta tőle bárki, aki ismeri. Kurta hümmögéssel veszi tudomásul a lány válaszát arra vonatkozóan, hogy egyáltalán övé-e a pálca, de inkább arra koncentrál mégis, hogy ő viszont ne akarjon senkit sem leszúrni a gallyakkal. Szerencsére nála nincs gond a pálcával kialakított összhanggal, mert bár a vélahaj rizikóira külön figyelmeztették, sosem volt ezzel sem gondja. Az ébenfa darabbal szépen idomultak egymáshoz az évek során. Lángra lobbantja a kis farakást, ami egészen vidám tábortűz is lehetne, ha éppen olyan téma lenne terítéken. Leemel a válláról egy megsárgult falevelet, és miközben törökülésben ücsörögve hallgatja a lány válaszát, a levelet hajtogatja amolyan mellékes tevékenységként.
- És te melyik Danvers vagy a három közül? - kérdezi meg. Logikusnak tűnik, hogy ezt a kérdést tegye fel, hiszen mi másért kérdezte volna eleve a lány, hogy hallotta-e a pletykákat. Ha jobban belegondol, az rémlik, hogy mintha egy Danvers család lakna az utcában, ahová a nővére beköltözött nem olyan régen, de őt tényleg nem szoktak különösebben az emberek érdekelni, a pletykák még kevésbé. A történetet hallva azonban valahol legbelül benne is megmozdul valami, talán a felejtéshez tud a leginkább kapcsolódni, hiszen ő is azt választotta kétszer is. Csak éppen az ő esetében nem térnek vissza azok, akiket elvesztett. Az anyja meghalt, Lillával pedig már kihunyt a szikra réges-régen, mert félelemből hagyta kialudni. A levelet a lángok közé dobja. - Talán értem. Bár egy pálcát hagyni nem kibontakozni... milyen pálcád van?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bevált a főzet, melyet kapott. Otthon némi aggodalommal hajtotta fel az első, igen pontosan kimért adagot, s várta a beígért hatást, melyben végül nem csalódott. Kerek nyolc békés, testét-lelkét egyként regeneráló pihenésben volt része. A világra is kevéssé sötéten pillantott másnap reggel. Napközben azért a fellegek csak visszatértek, de legalább tudta mihez nyúljon, kihez fordulj, ha ismét eluralná elméjét a bánat vagy épp a bűntudat. Viszont attól óvakodni igyekszik, hogy a szerhez hozzászokjon. Egy függőséggel, a kávéval is épp elég megbirkóznia. Ezen a napon sem maradhat el a reggeli fekete arany, amikor a temetőbe készül, ahová nem rég hozatta át férje és fia maradványait, valamint közös sírkövüket. Közelebb szerette volna tudni őket, s az sem volt mellékes, hogy ott a fővárosban a sírhely bérleti díja is egyre magasabbá vált. Imola ezen felül így egyszerűbben tudja majd látogatni, akár később egymagában is őket, ha akarja. Hősnőnk azonban ma még csupán egymagában érkezett. Hosszú fekete kabátja kapucnija alól kilógó fürtjeit a szitáló eső gyöngyszerű cseppjei díszítik, míg csizmája sarka karcolja a murvát, ahogyan az emlékhely felé menet talpa alá gyűri a métereket. Megáll a sötétkék, ezüst írásos márványlap előtt, melynek bal odalát egy angyal vigyázza. Pálcáját előhúzva szépséges koszorút igéz a hant fölé, hogy ezután tekintetét a fakó ég felé emelve, halkan megszólaljon. - Hiszek benne, hogy bárhol is vagytok, az egy jobb hely, mint ahol én maradtam. Hiszek benne, hogy a Felesége is ott van és nem neheztel rá azért, amiért élte az életét... - sóhajt fel szomorkásan, miközben lehajol, hogy csontos ujjaival végigsimítson a vésett neveken - Bárcsak elég erős lettem volna, hogy mellette maradjak, amikor a kirendeltségen a legnagyobb szüksége lett volna rám. Megijedtem. Senkitől nem féltem annyira még, mint tőle...Talán a tűztől aznap, amikor elvett tőlem benneteket... - hull könnye a kőre és festi meg egyként a szemerkélő esőcseppekkel. Szipogva törli meg arcát, hogy azután halványan elmosolyodjon. - Ne drámázzon Rothstein nem a Scala színpadán van! - vet józanító erejű visszhangot koponyájában első Főszerkesztőjének kedvenc beszólása. Igazabbak pedig most nem is lehetnének a vén róka szavai. Ideje felállnia a földről, leporolnia magát és továbblépni. Mert az élet megy tovább, s már aludni is képes, hála Artúr főzetének. Egy fiola most is ott lapul a táskájában. Leül a sírral szemben álló padra, előkotorja a kopott bőr iszákból, hogy ujjai közt kezdje forgatni. Számtalan kép villan fel elméje színes szélesvásznán. Kezdve azzal, hogy ha valaki képes ilyen csodaszert készíteni, az sokkalta jobb sorsra érdemes, mint ami Avalon királyának jutott. Félvilági kapcsolataival általában ez a helyzet. Többre érdemes emberek kaptak kevest, amivel mégis a lehető legjobban zsonglőrködnek. Felnyitja a fiola kupakját. Illatát mélyen belélegezve mondhatni azonnal érzi a nyugalom lágyan szétáradó melegét egész lényében. Lassuló mozdulattal dugózza vissza. Eljárja az aroma menten, s ahogy fejét karjára hajtja, pillái fekete sátrai már borulnak is lélektükreire. Csuklóin pedig néhány apró folt látszik ki, s azok is már csupán sárgállanak, így a felszívódási cikus legvégén a fegyűrődő kabátujj alól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A finom mozdulatokon lágyan siklik végig fekete tekintetem. Valami megmagyarázhatatlan borzongás szaladgál fel s alá hátamon. Hosszú perceken keresztül, akár egy véget nem érő hullámvasút. Nem igazán tudom minek betudni ezt a félelmetes vonzódást. Egyszerre fog el a rettegés, és ugyanilyen intenzíven élem meg a kíváncsiságot és a csodálatot. Sötét lélektükreim hunyorítva vizsgálják a nőt, miközben az ételt a papírzacskóba, a sört pedig magam mellé, a stég egyik deszkájára helyezem. Szimatol. Orrára csúsznak szemeim, miközben nekem is kissé oldalra biccen fejem. Ekkor hallom meg a nevét, amire kénytelen vagyok felrázni magam gondolataimból. Muszáj vagyok, hiszen miután kiejtette nevét, máris mellém pattan a stég deszkáira. Furcsállón hunyorogva tekintek le csupasz lábaira, majd óvatosan vissza a különleges teremtésre. – Hege… – kezdem halkan. – …düsh Marcell – valahol megtámad az érzés, hogy nem kellene teljes nevemen bemutatkozni, de már megtettem, így a hátam mögé is dobom a gondolatot.
– Valóban – suttogom kettőnk közé, s mélyet szippantok a hűvös levegőből. Hogy mire is értem ezt? Mindenki döntse el magának. Az éjszakai égbolt csodás, a légkör is kellemes, ahogyan Adelina megjelenése is. A város fényei… millió és egy dolgot tudnék felsorolni, ami éppen szememnek kedves. – Nem fázik? – teszem fel a kérdést, és óvatosan átnézek vállam felett, hogy látok-e eldobva egy pár cipőt esetleg. Van erre pszichiátria? Rengeteg minden megfordul a fejemben, mégsem távozok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Az egyik régi családi kriptához hívták, mert rongálás történt és úgy tűnt, hogy a sírt is kirabolták, elvittek belőle különféle tárgyakat, régi családi ereklyéket. Mark és egy helyszínelő kolléga érkeztek a helyszínre, ők mérték fel a terepet és vették jegyzőkönyvbe a családtag és a temető egyik gondnokának vallomását. A gondnok semmit sem észlelt, feltehetően éjszaka történhetett az eset, a bosszankodó családtagnak azonban lett pár tippje, így a nyomozó fel is véste egy kis füzetbe a lehetséges gyanúsítottak listáját. Míg ő ezt intézte, a helyszínelő rögzítette a nyomokat, készített néhány varázsképet a sírról és annak környezetéről, s még ott mókolt, ahogy visszapakolt a táskájába.
- Péter, találkozzunk a parancsnokságon, nekem még el kell intéznem valamit - mondta Mark kollégájának, biccentettek egymás felé, majd jegyzetfüzetét belső kabátzsebébe süllyesztve, megindult a temetőnek azon része felé, ahol a hamvasztottak sírhelyei voltak kijelölve, ahol az események után két héttel már halott neje hamvai nyugodtak.
Elidőzött ott egy ideig, csöndben, s némán társalgott néhai asszonyával, akinek sokadszor is bocsánatát kérte, s ígérte, hogy vigyázni fog a lányokra. Ma már jobban kezelte a történteket, mint amikor a hírt megkapta, hisz újra dolgozott, igaz, esténként azért még mindig megízlelte az alkoholt.
Úgy tizenöt-húsz perc után döntött úgy, hogy visszaindul a parancsnokságra, levágva az utat, át a sírok között, amikor a közelben észrevette az egyik sírnál Elektrát. Egy pillanatra megtorpant, ajkait összepréselve fürkészte a nőt, kicsit tétovázott, hogy most menjen-e avagy maradjon, mert érezte ám, hogy a legutóbb ott a parancsnokságon nagyon gorombán viselkedett. Szégyellte is magát kicsit, gondolta is, hogy majd elmegy a házához, csak épp arra nem számított, hogy egy véletlennek köszönhetően itt összefuthatnak a temetőben.
Megtehette volna, hogy sietve eltűnik, de feltűnt neki, hogy a nő mintha valami kis üvegcséből kortyolna, ez pedig nagyon nem tetszett neki. Fényes nappal ilyesmit senki nem csinál, pláne nem egy munkaholista újságíró. Mark lábai ezután indultak be, s alig pár másodperc elteltével már oda is ért a nő mellé.
Pillantása végig futott a nőn, látta vékony testét, a fáradt vonásokat, mintha a nő nem is lett volna magánál. - Elektra, szervusz! - köszönt rá, miközben tartott pár lépés távolságot, gondolva legutóbbi találkozásukra. - Jól vagy? - kérdezte némi aggodalommal hangjában, hisz feltűnt neki, hogy Rothstein kisasszony nem tündökölt olyan fényben, mint ahogyan megismerte őt. Persze, hogy is lehetett volna jól? Mark pillantása hamar rátalált a csuklóján lévő foltokra, aztán meg arra a sírra, amely mellett álltak. Leolvasta a neveket, s máris tudta, hogy hol is vannak.  - Szép ez a sír - jegyezte meg, nem túl bőbeszédűen azt próbálta kifejezni, hogy itt biztosan nyugalomra lelhet a nő egykori családja. Közben pillantásával a nő íriszeit kutatta, miközben rájött arra, hogy azok a foltok a csuklón talán tőle származhatnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Álomtalan, sötét nyugalmából egy ismerős hang ébreszti. Elszunnyadt a bájital erős illatától. Kimerültségánek foka oly magas volt, hogy azt néhány békés éj ezek szerint még nem volt képes normál szintre redukálni. Tekintete jócskán felhős, ahogyan a férfira emelei. - Mark... - leheli mondhatni maga elé az auror nevét, s nem igazán tudja egyelőre eldönteni, hogy jelenléte csupán képzeletének szüleménye, vagy valóban itt áll egy karnyújtásnyira tőle. Azonban a metszően hideg esőcseppek és az igen hűvös november közepi levegő hamar magához téríti. Lejebb hajtja csuklyáját, hogy jobban látjassa a másik arcát. - Nem igazán...de nem számít - felel élénkebben, miközben kihúzza magát, táskájába süllyessze fioláját és immár tudata tökéletes tisztaságával lélektükreiben nézzem felfelé. Fürkészőn tekint végig Markon, s csak ezt követően szólal meg ismét. Téve szokása szerint azt, amihez a legjobban ért. - Te hogy érzed magad? - kérdez tehát, aggodalomtól mély tónusú, jellegzetesen bársonyos hangon, mellyel mintha meg kívánná érinteni a férfit. Kisvártatva fel is kel a padról, mert a szer hatása nélkül, már kezdi érezni annak csontig hatoló hidegét. Nem megy túl közel. Tartja a távolságot. - Igen...Szép...Már amennyire két sír az lehet - pillant szerettei nyughelye felé, de gyorsan visszavezeti az aurorra szemeit. Ösztönei nem hazudtolják meg önmagukat. Még mindig tart tudattalanjában tőle, hiába látja jelenleg színjózannak és visszafogttnak. - Áthozattam őket ide, hogy a közelünkben legyenk. Imola egyre többet kérdez róluk és úgy gondoltam, könnyebb lesz neki, ha ki tud jönni hozzájuk, amikor csak akar - meséli puhán, s némi óvatossággal, ami testtartásában és arckifejezésében egyként tettenérhető. Pontosan tudja min megy keresztül a szeretett férfi és a lányai. Azzal is tisztában van, hogy őt hibáztatja Mark mindenért. Ezt azon a fájdalmakkal terhes éjjelen tökéletesen nyilvánvalóvá tette számára. Kezeit a puszta gondolatra azonnal zsebeibe süllyeszti, amolyan pótcselekvés gyanánt. Hiába hallotta ki az aggodalmat a hangjából. Tudja milyen kiszámíthatalan egy gyásszal küzdő ember. Ellenben az is gondolatai homlokterébe furakszik, hogy még van esély, hogy megbocsátást nyerjen. Így volna? Meglehet. Hamarosan talán ki is derülhet. Hiszen Mark idejött hozzá és megszólította, pedig amilyen nagy sajnos a temető, messze el is kerülhette volna. Nem tette. Helyette itt áll előtte. Hősnőnk lelke mélyén apró derengésként neszel fel a remény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Olyan régóta bújtattuk a titkainkat a szekrény leghátsó csücskébe, hogy szinte el is hiszem, hogy mese nem rólunk szól. Hisz miért is tenném? Merlinre, még egymás között is kínosan ügyeltünk mindig arra, hogy szavak nélkül rójuk fel a sérelmeinket, nehogy a falak akár csak megsejtsék a mögöttük húzódó indokokat. Ha anyánk nem bukkant volna fel, talán még évekig így is maradt volna. Vagy talán örökké. Így viszont, az Autumn Rue-val folytatott beszélgetés és az Álmos felé rebegett történetünk után fájdalmasan valóságos ismét az egész. A gyűrűmre mondom, nekünk kell megtenni az első lépést vagy félek, hogy anyánk sakk mattal indít már a játék legelején. Nagyon szükségünk van Winter Cone-ra.
Néma, reszketeg sóhajjal küldöm a gondolatmenetem a ropogó gallyak közé. Nem kell ma este mindent megoldanom. Elég annyit tennem, hogy kicsit engedem, hogy önmagam legyek. Barnáim Álmosra szökkenek a kérdése hallatán. A tűz fényében az árnyékok táncot lejtenek arcán, én pedig oldalra biccentett fejjel mosolyodok el, hogy a fényes pászmák kihangsúlyozhassák az én vonásaimat is.
- Ki tudja - vonok vállat mellé. Már így is sokkal jobban megnyíltam, mint három éve bárkinek is tettem. Talán azért, mert semmit se tud rólunk, így tiszta lappal tehettem. Én már tudom a nevét, ő az enyémet viszont nem és ez ad egyfajta biztonságérzetet.
A kérdésére akaratlan pillantok a sötétbe, nagyjából arra, ahol a pálcám heverhet a mocsokban. A gondolat az arcomra idéz egy futó fintort és közben érzem, ahogy gombóc kezd nőni a torkomban. Egy hozzáértő már a pálca tulajdonságaiból képes egy teljes jellemrajzot felállítani. Intim dolog, főleg úgy, hogy évek óta kínosan kerültem az érintését is.
- Somfa és főnixtoll - mondom végül halkan, a gyűrűmet forgatva az ujjamon. Ugyanolyan, mint amivel az átkot küldten Marcra. Ugyanolyan, mégis számomra teljesen idegen. - Lényegtelen. Most ismét kiderült, hogy a pálcás varázslatok nem nekem valóak. - Újabb hazugság...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Summer Rose

A lányra pillant a válasz hallatán, de nem firtatja. Ha nem akarja elmondani, neki így is jó. Egy gallyat vesz inkább kézbe, hogy azzal megpiszkálja a tüzet. Le is foglalja ezzel magát, a lángokba bámulva, amíg a lány hallgat. Eleve nem beszélgetni jött ki ide, hanem a gyűrűn töprengeni, hátha rájön, mi lenne a megoldás. Ha a szokásos korlátozó mágiát használja, az lehet, hogy kellemetlenül sok mellékhatással járna, ha egyáltalán képes úgy optimalizálni, hogy egy vámpír vérszomját nyomja el egy mágus ereje helyett, de a másik opció, ami szóba jöhet eddigi kutatásai alapján egyelőre még kevésbé szimpatikus. Neki nem is lenne gondja vele, de hát nem is neki kellene aztán viselni az ékszert. A kő önmagában viszont csak magnak jó, bármilyen jól is választja meg. Csak a gondolatokra reagál, amikor száját elhúzva szusszan egyet, de ekkor érkezik a válasz is. Hátradől a fűben, elrágódva a két szón. Som és főnix. Nem a pálcák mestere, de azért varázstárgyakról mégis tud ezt-azt.
- Azt hiszem, már értem. A som elég hangos tud lenni... főnixtoll maggal meg szép páros. Magának való - mondja végül, miután már megrágta, amit hallott. A maga részéről szereti egyébként az izgalmas darabokat.
- De kétlem, hogy ez ennyire végletes lenne a helyzet, mint mondod. Meg kell szelídíteni egy ilyen pálcát. Biztos nem ok nélkül választott téged - szólal meg aztán újra, noha úgy tűnhetett még az imént esetleg, hogy elmondott mindent, amit el akart.
- Az enyém ében és vélahaj - közli tömören, bár ki tudja, mennyit mond ez a lánynak, akinek még mindig nem tudja a nevét sem, csak azt, hogy feltehetőleg egyike a Danverseknek. - Miért nem használod? Félsz tőle? - teszi fel a se nem udvarias, se nem empatikus kérdést. Akár meg is lehet sértődni rajta, bár a hangjában se különösebb kíváncsiság nem bujkál, se számonkérés, még csak nem is ítélkezik, bármennyire is nem érti azokat a mágusokat, akiknek nem lételeme a mágiahasználat úgy, mint neki. Számára ez csak egy egyszerű, logikus kérdés, ami a látottakból következik, és vagy kap rá választ, vagy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

A tegnapi Edictum aktuális lapja ott hever az asztalomon kinyitva egy bizonyos cikknél. Már vagy százszor elolvastam, pedig a lap kétes hírneve miatt nem kellene mindent készpénznek vennem. De itt a hír igaz volt, több helyen is utánajártam, és Leila, aza a drága és fiatal lány tényleg öngyilkos lett. Tegnap a hír után csak ültem a szobámban - még annyit megtettem, hogy Reginánál lemondtam az aktuális találkozót -, és egészen sokáig azon gondolkoztam, hogy mit kellene csinálnom. Leilát már eltemették ide, sajnos lemaradtam a szertartásról, amit tényleg bánok. Hiába nem volt komoly kapcsolat köztünk, egy laza szál mindig összekötött minket és legutóbb, amikor láttam nem tűnt életuntnak. A magam módján teljesen letörtem, és le akarom róni a tiszteletemet iránta. Viszont egyedül nem szívesen mennék oda, az olyan suta dolog lenne, ezért írtam Julinak, hogy jöjjön el velem, mert tudom, hogy ismerte őt. Mivel pozitívan írt vissza, nehéz szívvel, de elmegyek vele.
- Ezt nem hiszem el - morranok fel hangosan, amikor az ingem begombolása közben leszakad az egyik. - Reparo - sújtok le rá a pálcámmal, és a gomb visszaugrik a földről, befűzi magát a cérnába és visszavarródik a helyére. Sóhajtva fejezem be az öltözést, a telómat a zsebembe vágom a pálcával együtt, majd elindulok a temetőbe, egyelőre egyedül, egy sötétebb kabátban. Már esteledik, de még a főtéren virágot áruló Mariskánál veszek egy szép vágott virágot találomra. Aztán elballagok a temető bejáratáig, ahol a találkozót megbeszéltük Julival, és amíg megérkezik, visszaemlékszem Leilára... fanyar mosollyal az arcomon várom életem édes értelmét amíg megérkezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

- Az valóban nagy segítség, hogy gyakorlótanárként ennyi kedvező lehetőséget ki tudsz aknázni. Azonban remélem, hogy a későbbiek folyamán te is el tudod érni a céljaidat. Ez mehet akár lépésről lépésre is, de a lényeg az, hogy idővel megvalósítsd az álmaid. Mindehhez csupán komoly kitartás és türelem szükséges. Ez alatt arra gondolok, hogy te is megérdemelnél egy saját szobát, lakhelyet, elismert tanárrá válj, és a többi - válaszoltam a barátomnak teljes őszinteséggel.
- Az rengeteget számít, hogy most azt érzed, jó úton haladsz a céljaid elérése felé. Idővel úgyis ki fog derülni, hogy merre visz az élet - közöltem a fiúval komoly arccal.
- Van benne valami, amit mondasz. Talán csak egy kis környezetváltoztatásra van szükségem ahhoz, hogy kitisztult fejjel tudjak gondolkozni - bólintottam felé  határozottan.
- Elhiszem. Nekem is furcsa, hogy többé már nem leszek diák, és Bogolyfalván kezdem meg az életem új fejezetét - feleltem Beninek eltűnődve. Még mindig fura volt számomra ez az új élethelyzet.
- Szerintem szuper tanár válik belőled, ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy megfelelő módon tudd kezelni a diákokat. Valami azt súgja, hogy ezzel nem lesz semmi gondod - kacsintottam Benire egy bátorító mosoly kíséretében. Hittem a barátomban, és tudtam róla, hogy minden körülmények között remekül helyt fog állni. A beszélgetésünk után elkezdtem úszni, ám idő közben begörcsölt a lábam, és lemerültem a medence mélyébe. Nagy volt bennem az élni akarás, minden erőmmel azon voltam, hogy ne veszítsem el a lélekjelenlétem. Ezt sikerült is elérnem, közben pedig Beni minden erejét bevetve a segítségemre sietett. A víz alá merülve megragadta erősen a karjaimat, majd elkezdtett felfelé úszni velem. Mikor a felszínre értünk, megragadtam a mellettem lévő bólyát, majd köhögtem néhányszor, hogy kijöjjön belőlem az vízmennyiség, amit a víz alá süllyedve lenyeltem. Néhány perc múlva összeszedtem magam, és a lábgörcsöm is elmúlt.
- Köszönöm, hogy megmentettél, még sosem történt velem ilyen kellemetlen dolog - hálálkodtam Beninek teljes szívemből szólva.
- Várok még pár percet, aztán végigúszom a maradék távot. Utána elmehetünk enni, kíváncsi vagyok a büfé felhozatalára. Sőt, meghívlak, kérj nyugodtan bármit - közöltem a fiúval az elképzelésemet nagy magabiztosan. Aránylag rövid időn belül túl tudtam tenni magam bizonyos dolgokon, és még, ha frissen is élt bennem az emlék, hogy majdnem sikerült megfulladnom, ezt nem mutattam ki a másik felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A mai Eridon-Rellon meccs egészen jól sikerült, azt kell mondjam. Nyert a házam, együtt ünnepelhettem a gyerekeimmel, és most ugyan látásom nem éppen a legtisztább, még ez sem ronthat az élményen. Nem, nem csak az a pár sütőtökös ízesítéssel megáldott feles az oka ennek – hiszen nem szokásom már annyit rövidezni –, hanem az a kretén Zalatnay fiú, és a vicces pora. Nem, ez sem olyan jellegű por, hogy rossz fiú legyek; a srác mindenféle „vicces” dologgal kísérletezik, amivel meg lehet viccelni másokat. Ennek pedig az volt a célja, hogy az Eridon csapatának egyik tagját szemen találja, és elhomályosítsa a látását. Szerencsére nem talált célba. Helyette az én lélektükreim kaptak belőle. Ezért minden kissé életlenné és homályossá vált. Sokat, rengeteget pislogok, mint akinek valami tikkje van, de már nem igazán érdekelnek az ilyen dolgok. Leginkább azért nem, mert a mérkőzést követően meghívást kaptam az after buliba, amit a csónakháznál rendeztek a főnixek. Minden a ház színeiben úszik, fiatalos – de gáz vagyok – zene szól, és ünnepeljük a ház győzelmét. Volt diákjaimtól elnézést kérve indulok meg az egyik csónakból kialakított pult felé, hogy valami kevésbé erős italt kérjek. Mosolyom széles, önfeledt. Végre. Az utóbbi időben nem adatott meg nekem ez az érzés, és most teljességében szeretném kiélvezni. Jellegzetes, rágózó vigyorommal fordulok hát a „pult” felé, de arra, akit látok, nem számítottam. A szemembe került por hatására – és az elfogyasztott néhány ital is közre játszik, persze – egy régen nem látott nőt vélek felfedezni. Zsófi? Hunyorítok. Azonban a félhomály és a többi közre játszó tényező… s természetesen a lelkiismeretemben játszódó csúnya játszma rá emlékeztet. Őt látom. Az ő sziluettjét. Ezért mellé lépek, és egy mély sóhaj után megszólal mély basszusom. Kissé remegő, de – tudjátok – játszom a magabiztost.
– Hát szia! – köszönök kedvesen a régen látott nőnek. – Ezer éve…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A legtöbb nő egy olyan trauma után, mely engem ért bő egy hónappal ezelőtt, összetörne, magába fordulna, lehet, hogy még véget is vetne az életének. Én szerencsés vagyok, mert van egy csodálatraméltó bátyám, aki a kezdeti nehézségek és viták után, helyretett és a mai napig, újra és újra biztosít arról, hogy nem én vagyok a hibás. Nekem ez nagyon sok erőt, önbizalmat és okot ad arra, hogy éljek.
Ma estére én nem terveztem semmit, ami azt illeti, jelenlétem teljesen véletlen, ugyanis az esti futásom közepette keveredtem bele az Eridonosok által szervezett buliba. Miksa és Albert házavatója bulija után, már nem érzem annyira túlkorosnak magamat közöttük, főleg, mikor szembesülök azzal, hogy rajtam kívül más felnőttek is jelen vannak.
– Öhm, hello!? – fordulok kissé meglepetten felé. Tudom ki ő, hogyne tudnám. Ismeretségünk nem mély, nem tartós, de ugye ha az ember lánya mindenre emlékszik, akkor tényleg mindenre emlékszik, még arra is, ha véletlenül egyszer majdnem nyakon öntötte a másikat. No, de ez a közvetlenség eléggé meglep. – Igen, eléggé régen volt már. Hogy vagy? – helyeselek és jobban felmérem a helyzetet. Tekintete kissé ködös, arca is derűsebb, mint bármikor, szóval be tudom ezt az egészet annak, hogy már jól érzi magát. Azt hiszem, nekem is rá kéne kapcsolni kicsit. – Mit iszunk? – térek rá a lényegre mosollyal az arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Manótappancs|
Az újság megjelenése után| OOTD| 2/6 |
______________________________________________________

Elsőre nem hittem el. Elvégre ennek az újságnak a fele kamu. Leila nem halhatott meg, különösen nem a saját keze által. Leila sohasem tenné ezt. Sohasem hagyna magamra. Csak röhögtem. Félretettem az újságot és tréfás megjegyzésekkel illettem. Micsoda clickbait, szegény Leila majd remekül fog szórakozni rajta. Viszont nem hagyott nyugodni. Vissza-visszatértek a riasztóan suttogó hangocskák fejemben, mi van, ha a hír igaz? De hiszen arról tudnék, nem igaz? Hát, nem volt igaz. Nem kellett túl sok utánajárás, hogy hitelt adjak annak a szarnak. Leila meghalt. Ezzel egyidőbe bennem is meghalt valami.
A fekete öltözet anyám óta állandó, irónikus, hogy a gyászba egy másik is belecsúszik. Lassan kullogok, leginkább a földet nézve. Hideg van de legalább kussol a falu. Ha jön is arra valaki, csak kikerül csendesen, nem kérdez és nem kötekszik. A temetőhöz automatikusan elvisznek lábaim, ott felemelem fejem és meglátom Létait. Megremeg ajkam, szemeim alatt vörös a bőr, ahogy odarohanok hozzá egy meleg ölelésre és az egyetlen amit akarok, hogy ne bőgjem el magam össze taknyolva a ruháját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Pár napja csak ő jár a fejemben. Amikor én láttam, vagy találkoztam vele, mindig vidám volt, mindig szexi és általában ki akart használni, de olyan értelemben, ami számomra is kellemes volt. Hogy egy ribanc volt-e? Természetesen, de ennek minden jó tulajdonságával. Én kedveltem őt, volt humora, volt megjelenése és még határozottsága is. Sosem kertelt, mindig kimondta, amit kellett. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy sosem beszélgettem vele igazán mélyre menően, semmit sem tudtam róla, amit mondjuk egy barátnak alapnak kellene lennie. Ilyen értelemben nem is voltunk barátok, inkább jó ismerősök, akik tudták, hogy mit várjanak el a másiktól, mit adhat neki a vele szembe kerülő. Se több, se kevesebb. Mégis kevesebbnek érzem a világot nélküle, viszont az öngyilkosság megrettentett. Nem tudom mi volt az ok, vagy okozat, mi az, hogy megölte a nagybátyját. A drog annyira nem lep meg, ebben a szakmában, amit ő művelt nem ritka esemény, habár nem tudtam róla. Mindenesetre túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dicstelenül távozzon. Sóhajtva pillantok fel, ahogy meghallom, hogy rohan felém valaki. Már majdnem védekezem, amikor felismerem őt, illata úgy fúrja magát az orromba, mint ahogy Juli saját magát a karjaim közé. Ösztönösen zárom össze a végtagjaimat, szorosan megtartom, de nem szorítom őt.
- Szia. Mehetünk? - észre sem veszem, és a kezem végig húzom az arcán finoman. Talán mindkettőnket bátorítom, de így vagy úgy, el kell indulnunk. Korábban már utánajártam, hogy hova kell mennünk, szóval sajnos, nem veszünk el a temetőben majd, nem találva őt és addig reménykedve, hogy mégsem történt meg. Felajánlom neki a karomat, hátha kapaszkodni akar valamibe, amíg odaérünk. Végül lassan így, vagy úgy, de elindulunk Leila sírja felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A zene hangos. A diákok és tanárok – no, meg persze azok, akik csak úgy beestek a buliba – is hangosak. Így nem csupán látásom miatt élek jelenleg némi fogyatékossággal, hanem a hallásom sem az igazi. Ezért még a nő hangjára sem tudom azt mondani, hogy „ez bizony nem Zsófi”. Valami furcsa benne, ez nyilvánvaló. De annyira izgulok, hogy újra egymás mellett vagyunk. Le fogja harapni a fejem? Mellkasomat fogja ütlegelni? Vagy egyszerűen tudomást sem vesz rólam? Mindegyik lehetséges. És meg is érdemelném az összes feltételezhető reakciót. Azonban érdekes módon egyik sem történik. Meglepett köszöntés, majd egy kis csönd. Ekkor teszem hozzá, hogy milyen régen is találkoztunk. Hogy vagyok?
– Az igazat megvallva; így valamivel jobb, hogy látlak – bókolok neki, mint mindig, habár nálam és Zsófinál ez igen veszélyes játék. – Még ha nem is olyan tisztán – teszem hozzá félhangosan, aztán gyorsan hozzáteszem. – Tudod… a félhomály – nehogy annak tudja be, hogy túl sokat ittam, mert akkor aztán tényleg fej nélkül folytathatom az életemet. Nem szereti, sőt megtiltotta, hogy alkoholt fogyasszak függőségem után, azonban ez az ígéret is elszökött egy távolabbi bolygóra, mióta nincsen ki „felügyeljen”. Mit iszunk? Hollóvölgyi Zsófia velem szeretne inni?
– Ömmm – kezdem gyámoltalanul. – Mihez lenne kedved? – kérdem egy lágyszívű mosollyal, majd mély levegőt veszek, és egy lépéssel közelebb oldalazok hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Kissé értetlenül nézek rá. Tisztán emlékszem rá, hogy mi nekünk soha nem volt ennyire bensőséges kapcsolatunk, így hát lassacskán el kell jutok addig, hogy biztosan összekever valakivel. Egy rendes ember szólna neki, hogy hé haver, rossz kapu, de én most szórakozásra vágyom, így hát megengedek magamnak egy kis játékot. – Csak a félhomály, mi? – emelem az égre a tekintetemet, de szám sarkában mosoly játszik. Engem aztán nem zavar, ha valaki iszik, sőt.. Vicces helyzeteket tud szülni az elbódított elme, remélem, hogy ez is olyan lesz, amire majd nevetve lehet visszaemlékezni.
Apropó emlékek, ha nem teljes homályban akarok majd visszagondolni erre a találkozóra, akkor bizony nekem tisztának kellene maradni. – Nos, ha egy bárban lennénk, akkor Virgin Mojitora esne a választásom, de tekintettel arra, hogy ez egy diákok által rendezett, mérkőzés utáni buli, azt hiszem jó lesz a narancslé is – igen a tökéletes választás az üdítő lesz, mert az ösztöneim azt súgják, hogy ital nélkül sokkal viccesebb lesz vele a helyzet. – Te mit iszol? – tekintek érdeklődve a másikra.
– Egyébként, hogy kerültél ide? -  merthogy ő is túlkoros itt, éppen ahogy én. Ha jól emlékszem, az Eridonhoz már nincs köze, persze lehetnek tévesek az információim. Mostanában nem igazán pletykálgatok a tanodásokkal, vissza is kéne szoknom rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ahogyan kicsit közelebb lépek felé, megremeg a gyomrom. A vadul maró lelkiismeret rágcsál belülről, miközben – természetesen – többször is eszembe jut, hogy ami egyszer megtörtént közöttünk, az teljesen megváltoztatott mindent. Pedig megbeszéltük, hogy nem fog semmilyen nemű átalakulás bekövetkezni a kapcsolatunkban. Gyermeteg gondolat volt. Mindannyian tudhatjuk, hogy a testiség egy mérföldkő. És ha az ember lány és fia még fontos is egymásnak, akkor még ingoványosabb a talaj. Sokszor ösztönösen kerültem, nem akarattal. Például tudom, hogy hány órakor megy kis a verandára elfogyasztani a reggeli forró italát; akkor valahogy nem mentem az ablakomba. Onnan tiszta rálátásom lett volna varázslatosan gyönyörű barátomra. Ha még nevezhetem annak egyáltalán.
Közeledésem mindeközben nem talál visszautasításra. Bár – meg kell hagyni – nem is egy olyan feltűnő lépés ez részemről. – Igen – mondom ajkamba harapással elfojtott vigyorral, s először a pult végébe nézek, majd vissza Zsófira. – A félhomály – suttogom kettőnk közé – amit talán nem is hall –, hogy aztán halkan el is kuncogjam magam.
– Narancslé – húzom játékos grimaszra ajkaimat. – Óvatosabban, Tigris – mosolygok továbbra is. Bennem már így is van néhány löket. Teszteljem, hogy mennyire érdekli, hogy iszom-e ma? Miért ne? – Én szerintem egy sörbe nem halok még bele – vonok vállat, majd intek a fiúnak, ezzel le is adva a rendelésünket.
– Többnyire lábon – kezdem komolyan. – A meccsről jöttem amúgy – folytatom artikulálva és nagyokat pislogva, mert még mindig tiszta homály minden. Már lassan zavaró. De így, hogy alig merek Zsófira nézni, nem annyira veszek észre még semmit. – Hiányoztak a gyerekeim – bökök fejemmel az eridonos diákokra. – Ami azt illeti, te is hiányoztál. Ne haragudj, hogy… úgy mindenért… – tekintetét még mindig kerülöm, de jobb kezem hosszúkás mutatóujját elindítom karja felé, hogy bocsánatkérőn kettőt simíthassak rajta. Ajkaimat gyengéd mosolyra préselem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Gonosz vagyok? Valószínűleg igen és a pokol tüzében fogok égni mindazért, ami jelenleg zajlik. Hiába a zene, a hangulat, az italok, tisztán látszik és érezhető, hogy a mellettem lévő, akárkinek is képzel az elég felkavaró, fontos személy lehet.
Máglyát érdemelsz te nő.
Az felkelti érdeklődésem, hogy tagadja a nyilvánvalót. Nekem egy férfi sem képes bemesélni, hogy csupán a félhomály játszik elméjével és nézi be ennyire a dolgokat, na meg persze az sem mellékes, hogy ahogy aprót közelít, alkohol szag is jön vele. Megjegyezném, nem zavar, sőt, én is élni szoktam vele, de most nem kívánom.
- Neked nem volt még elég? - teszem fel ártatlan kérdésem, miután magának sört kér. Hangomban semmi megrovás vagy anyai fegyelmezés, hiszen ki vagyok én, hogy egy érett, felnőtt férfi ivási szokásaiba beleszóljak. Ám az eddigi társalgásunkra alapozva, lehet jobb lenne, ha többet már nem vinne be a szervezetébe.
- Látom a humoros oldalad nem hagytad el - mosolygom rá szavai után. Szeretem, ha egy férfi tud felszabadult lenni és viccelni, elég volt már a besavanyodott emberekből. - Te is biztos hiányzol nekik. Úgy hallottam, hogy Kedves eléggé, hogy is mondták.. Igen, kiállhatatlan, mogorva és humortalan vénember - nem viccelek, tényleg ezekkel a szavakkal illették és őszintén? Nem csodálom. Meglátom azt a férfit és érzem, hogy minden pozitívum elhagyja a testem.
Nagyot nyelek, mikor szavai bensőségesebbek lesznek. Itt lenne az a pont, ahol mindenki tudtára adná a másiknak, hogy figyelj haver ezt benézted. Igen, azt kéne tennem nekem is, hiszen minél mélyebbre megyünk ebben, annál fájdalmasabb vége lehet. - Én nem.. Nem haragszom semmiért - nem hazugság, ellenem semmit sem követett el, ezért nem tudok rá haragudni.
Érintése finom, puhatolozó, kellemes. Nagyon tetszik, mert törődést sugall. Akárkinek is szól igazából ez, szerencsés és én nem lehetek olyan mocsok, hogy elveszem tőlük.
- Nézd, el kell. El kell mondanom valamit, ami lehet, hogy nem fog tetszeni… - kezdek bele, ám mielőtt folytatnám, Bontovich Miksa van olyan jófej, hogy telibe önt egy pohár piros színben pompázó, alkoholtartalmú itallal, amitől bennem akad minden Hegének szánt mondat és csak annyira futja, hogy Miksát fejbe kólintsam egy 'gyökér vagy' szöveg kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Lábait lóbálva, fehér ruhájában, aminek az alja piszkolódott csupán el a nedves és sáros talajtól, fekete, vállára omló hajával, messziről biztosan úgy néz ki, mint egy eltévedt szellem, aki nem találja a helyét ebben a világban. És bár abban van valami, hogy a helyét sokáig nem találta meg, de ez a kis városka, minden képzeletét felülmúlta. És nem is szellem.
- Örvendek. Mondták már, hogy nagyon kellemes az illata, Marcell? - mert az erős ételszag ellenére is érzi a férfi természetes aromáját, ami körbelengi, még ha nehézkesen is. Különös. Ritkán érzett ilyet eddigi élete során, talán Hasannál először, majd Álmosnál. A férfi gondolatára kellemes mosoly terül el ajkain, ami a sötétségnek köszönhetően aligha látszik - de örömét jelzik kissé jobban megbillentett lábai. Fejét nem mozdítja a férfi egyetértésére, csak mosolya marad ajkain. A kérdésre lesz szélesebb az a mosoly, fejét minimálisan biccenti oldalra, hogy sötét tekintetét jártassa a férfi karizmatikus arcán.
- Nem. Néha hiányzik az érzés, de lássuk be, nélküle azért könnyebb meztelen lábbal mászkálni az éjszakában - kuncog fel halkan, tekintetét vezeti vissza az égre. Egy pillanatra felötlik benne, hogy valószínűleg zavarja a férfit, talán az én-időben, de úgy van vele, amíg nem kéri vissza azt az időt tőle, addig boldogíthatják egymást. Ritkán adatik meg, hogy éjnek évadján tud találkozni új arcokkal, így szereti megragadni a lehetőségeket, amik elé hullanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Manótappancs|
Az újság megjelenése után| OOTD| 2/6 |
______________________________________________________

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Ja, hát.. Márton faszásga után szerencsétlen pont ott állt az ajtónkban. Gondolhatod - dörmögök. A legrosszabbkor jött, a lehető legrosszabbkor volt ott. Nem akartam megbántani, ennek záloga apám órája volt. Remélem tudja jól, hogy az mennyire fontos egy momentum volt.
- El, szerettem volna ha látja az én szememmel -vonom meg a vállaimat lezserül. Nagy dolog tudom, de igyekszem nem akként gondolni rá. - Ne aggódj, az nem fog eljönni - biztos, hogy nem. Én nem fogok bepuncisodni.
- Na, az a fa tökéletes lesz   állok meg és mutatok a legvastagabb törzsre. - Te itt maradsz, én meg szépen neki megyek és minden a legjobb lesz - már csak be kell indítani,a filmekben egyszerű, biztos nekem is menni fog.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Te egy művész vagy Miksa. Halmozottan szarul állsz az emberi kapcsolatok terén. - Kivételesen el sem vigyorodom, majd ha ebből az egészből sikeresen kimászott, akkor megünnepeljük, szigorúan nők nélkül. Jaj Istenem, akkora barom voltam! De mondjuk ő is, mert mondhatta volna, hogy nem kell nő. Nem mintha az javított volna a megállapításaimon, mert akkor is a meleg irányba dőlt volna a mérleg. Azért a mosoly mégiscsak megjelenik az arcomon, amikor az indokot mondja, hogy miért tette, még sóhajtok is, mert ez az én romantikus lelkemnek olyan, mint egy szerelmi vallomás. Az is, de hát mivel itt a szerelem az nem lett ugye kimondva, csak a huzamosabb ideje fennálló monogám szexuális együttlétek ténye, így nem én leszek az, aki először kimondja, hogy ez szerelem. - Most komolyan fának akarsz menni vele? Ez egy elbaszott ötlet, ki is nyírhatod magad. És mit mondjak a lánynak, hogy amúgy bocs, de inkább egy fát választott, mint, hogy azt mondja neked, hogy bocs? Ez szar ötlet. Ott a tó. Nézd mekkora tó! Belepottyan, elsüllyed, nincs probléma. - Biztos, hogy nem, ha kell a testemmel védelmezem a fát, de nem hagyom, hogy neki baja legyen. Teljesen meg van kergülve az idiótája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Legkisebb fiú gyerekként csodálkozol, hogy nem tudok normális emberi kapcsolatokat teremteni? - nevetek fel kényszeredetten. Oké, hogy vannak húgaim, de mint tudjuk az anyukáknak a fiú gyermekek a mindeneik, főleg az utolsók. Elkényeztetett görcs vagyok, azért néznek el nekem mindent.
- Fa - közlöm határozottan. Ebből nem engedek. A kocsinak is jobb lesz, Rózának is, én meg legalább kiadom a dühömet. Nem lesz gond, mi baj lehet? Albert itt van, majd ő megmenti az életem.
- Na, menj odébb, mert neked nem lehet bajod. Ha nem szállok ki belőle, szólsz Gracenek, az ispotályban van gyakorlaton, már rakott össze, szóval megoldja - tökéletes terv, a lehető legtökéletesebb terv, ami csak létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Anya kicsi fia. - Forgatom meg a szemem, holott nekem kellene a legkevésbé ezt tennem, mert lássuk be, én ugyan egyke fiú vagyok, de az anyám ugyanúgy elkényeztetett, mint Miksát az övé. Együtt neveltek minket, és maradjunk annyiban, hogy egyikünk sem jobb a másiknál. Ő dühkezelési problémákkal küzd, én meg nagyon könnyen válok olyanná, aki egy nagy pokrócba csavarodva ül a kanapén elszontyolodott fejjel. Igen, még mindig magunkat tartom a legcsodálatosabbaknak.
Felemelem a kezeimet, és teszek egy lépést hátra, majd, amikor rám szól, még kettőt, de nem vagyok elégedett azzal, hogy azt a kurva fát akarja. Ez annyira rossz, nem ezt beszéltük meg, és van egy nagyon nagyon rossz érzés bennem, mintha éppen most adtam volna át a legjobb barátomat egy olyan alaknak, akivel pár évtizeden alkudozom éppen.
- Csak ne halj meg. Tájékoztatásul közlöm, hogy amennyiben ez megtörténik, kötelességem lesz nekem feleségül venni, gyereket csinálni neki, kettőt, fiúkat, és utána özvegyen itt hagyni. Ez egy nagyon rossz alternatíva, te sem akarnád, hogy én szexeljek vele. Szóval, csak éld túl. - Nem is tudom, hogy miért beszélek baromságokat, de érzem, ahogy a szám teljesen kiszáradt, és nem tudom, ez nem jó érzés. Jaj Miksa, hogy neked mindig ilyeneket kell csinálnod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Egyik zsinór, másik zsinór, mondom én, a filmekben tök könnyűnek tűnik, de bassza meg, ez a tragacs nem akar indulni akármit is csinálok. Mindjárt küldök Rónakynak egy smst, hogy tudakolja már meg szíve választottjától, hogy hányszor kell belerúgni ebbe a szarba, hogy morranjon egyet. Eszem megáll.
-Tájékoztatásul közlöm, hogy nem állna össze veled, mert nem éri be a wishes változatommal - morgom kétsz drót baszogatása között Albertnek a választ. Feladom, ez a retek tényleg nem indul. Rábaszok hát hármat a műszerfalra, hogy legyen már valami és lám a harmadikra, mintha morranna. Adok még neki vagy négyet, hátha eljő’ a csoda, s úgy hallom, hogy morcosan berreg nekem néhányat, mintha csak panaszkodna, hogy ne erőszakodkodjak már, megadja magát.
- ANYÁD - csapok diadalittasan a levegőbe, majd kiszállok a kocsiból, Albertet jól megölelgetem, meg hátba veregetem és beülök a kormány mögé. - Micsoda őskövület - ciccegek párat, majd az övemet bekapcsolva, bőgetem egy kicsit szerencsétlen motort, hogy aztán hátrébb tolassak, majd tényleg a fa felé induljak el vele. Három, kettő, egy és csatt. Nem, nem telibe, mert kurva beszari vagyok ám, csak a szám jár, így még a kormányt elrántom, hogy a fa az autó az anyós ülés oldalával kapja el a fát, aztán lepattanjon róla és tudjátok mit csinál? BELECSAPÓDIK A KURVA TÓBA. Igen. Én pedig bekötve ülök benne és süllyedek el vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- A gyász az ember igényességét a negyedére csökkenti, csak szólok. - Eszembe nem jutna azzal a nővel kezdeni, aki valami olyasmit nyitott ki, amit eddig korábban még senki, hát hogy nézne az már ki? Tudom, tudom, vannak, akik ezzel meg tudnak birkózni meg vidáman kefélgetik a legjobb haverjuk nőjét, de nem én. Nem tetszik nekem ez az egész, visszaölelek, és mondanám, hogy rácsimpaszkodok, de ha Miksa légy, én a fingja, szóval maximum hátráltatnám. - Olyan öreg, hogy lehet légzsák sincsen benne. - Oké, ez kimondva még szarabbul hangzik, és ahogy megy a fa felé, teljesen megdermedek, de okos fiú, elrántja, én meg megkönnyebbülésemben felnevetek, és nevetnék is, ha a jeges rémület át nem járna, amikor az autó a tóban köt ki.
- JAJ BAZD MEG, SZÁLJ MÁR KI! - Riadtan nézem, ahogy nem mozdul, és kell nekem is pár másodperc, mire végre futásnak eredek. Hogy is van? Minél kevesebb ruhadarab, cipő, pulcsi, nadrág, póló. Az ékszereim maradnak rajtam, meg a boxerem, amiben belegázolok a jéghideg vízbe, hogy valahogy oda jussak, kiszabadítsam. Nem szabad belegondolnom, hogy milyen hideg a víz, nehogy itt begörcsöljek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Beverem a fejem, annak ellenére, hogy be vagyok kötve. Szerencsém van, mert nem olyan gáz az érkezés, mint amilyennek kívülről látszik. Totál képben vagyok, mégsem mozdulok. Tudjátok mi megy a fejemben? A Titanic zenéje, öcsém, teljesen olyan vagyok, mint egy süllyedő hajó és ez kurva gáz.
Szóval mikor már nyakig ér a szar, akarom mondani a víz, akkor azért mozdulok végre, kikapcsolom az övet, ez elég könnyen megy, na de az ajtó.. Az a kurva ajtó, az nem nyílik, oké, most jön a pánik. Fejem jár jobb, balra az ablakon esélyem nincs kiférni, az autó jobb oldala pedig káros. Nyelek egy nagyot, vagány gyerek voltam, aztán mégis itt pusztulok, kurva jó lesz. Mi a tököm kéne most csinálni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Teljesen be vagyok szarva, ahogy mély levegőt veszek, hogy aztán alámerüljek. Megölöm, ha ezt túléli, esküszöm megölöm. De most sokkal fontosabb az, hogy túlélje. Ő belülről rángatja, én meg kívülről, és egyáltalán nem úgy tűnik, mint ami el akarja engedni magát. Bezzeg, amikor el akartuk lopni, akkor tálcán kínálta magát, most meg semmi. Mert kellett az a kurva fa, meg a nagy önfeláldozás. Csak bele kellett volna lökni, nem bemászni. Rángatom, amennyire csak tudom, de semmi, így megpróbálom a szélvédőt betörni valahogy, mert ott még kiférhet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elhűlten nézem az érkező Albertet. Mit keres itt ez az idióta? Minek jött be a vízbe? Hát ez fenomenális, itt pusztul majd, mert nem volt képes kivárni. Nekem legalább van még némi levegőm, de ő.. Ő mégis mit képzel?
Mutogatok neki, mint egy pantomimes, hogy kotródjon már felfelé, hát itt hal meg. Ingerült vagyok, ami a levegő tartalékoknak aligha tesz jót. Értem én, segíteni akar, de ne így, bassza meg.
Húzz már fel levegőért te gyökér, menj már. Mutatom, mutatom és ezzel időt és energiát vesztek, de nem számít, mert ő számít most, nem én. Ha van végre esze arra, hogy elinduljon én az általa megkezdett műveletet folytatom, a szélvédőre megyek rá, de nem kézzel vagy lábbal, hanem az autóban talált kalapáccsal. Nem, nem akarom tudni, hogy Róza ezt miért tartja itt, inkább csak örülök, hogy van és remélem, hogy hat.
Egyszer, kétszer, háromszor, négyszer és ötször is ütök, mire megadja magát az üveg, a víz pedig el kezd befelé tódulni, engem teljesen ellepve. Egy röpke pillanatig lefogyok, végül kiúszok az autóból, Albert után indulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Fogalmam sincs, hogy mégis mi a fenét csináljak, de tudom, hogy azonnal kellene cselekednem, különben tényleg itt pusztulok meg, és azt nagyon nem szeretném. Csakhogy, látom, hogy ő sem tud kiszabadulni, és ez így nem segít azon, hogy hiába mutogat nekem, hogy jöjjek ki, csak rázom a fejem, és próbálom tovább ütni és rúgni a szélvédőt, valahogy ki kell őt juttatnom. De nem, nem tudom, és az utolsó pillanatok egyikén végül megadom magam, a felszínre úszok, hogy újabb adag levegőt vegyek magamhoz. Először alig tudok beszívni, a mellkasom ég belülről, és mire úgy érzem, hogy van bennem elég, és visszaindulnék, felbukkan mellettem, én pedig szégyen, nem szégyen elsírom magam, ahogy a nyakába vetem magam.
- Akkor idióta vagy!