Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=855255#post855255][b]Adele Nadia Krise - 2022.10.27. 10:47[/b][/url]

Nem számított társaságra. Az emberek jellemzően halálozási évfordulókon és Halottak Napján látogatnak ki a temetőbe rendbe szedni a szeretteik sírját, kicsit megemlékezni, aztán továbbhaladni az életükkel. Neki túl friss a sérülése, ráadásul a gyerekét vesztette el; nem tud nem kijárni és siratni az elvesztett időt, amitől megfosztották őket.
Seth felbukkanása váratlanul éri, de nem mondhatja, hogy ellenére lenne. Nem, ebben a pillanatban nagyon is örül neki, hogy nem egyedül kell ácsorognia az ápolt sír fölött, és emésztenie magát a történtek felett. Redzketeg sóhaj szakad fel belőle, és egyáltalán nincs ellenére, hogy megöleljék- cseppet csökken a magány érzete. Gyenge ujjakkal kapaszkodik az idősebb férfi karjaiba, a kabátjába, a fejét gyerek módjára fúrja a mellkasába. Csendesen folynak a könnyei, de az arckifejezése továbbra is üres. Hagyja, hogy egy-két percre megülepedjen közöttük a csend, csak a lagymatag őszi napfény simogatja az arcukat mintha minden rendben lenne.
- Jó újra látni önt. - Kihúzza magát, hogy Seth szemébe nézhessen egy vérszegény mosollyal az arcán. Tényleg örül neki, még ha a kedve az árnyéka is régi önmagának. Seth-tel konkrétan megosztotta a terheysége legjobb pillanatait, míg a férje isten tudja, hol csavargott. Mostanra az élete szerves részévé vált, a barátjának tekinti, egyike a megbízhatóaknak.
- Kijöttem meglátogatni őt... Nem akarom, hogy egyedül érezze magát. - Motyogja bizonytalanul a sír felé pillantva, mintha nem tudná hogy magyarázza meg a jelenlétét. Mintha meg kellene, vagy bárkinek elszámolással tartozna a történtek miatt. Új a helyzet, amibe került: egyedül maradt rengeteg teendővel, gonddal és felelősséggel. Most kell erősnek lennie, de félő, beleroppan, ha nem vigyáz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856460#post856460][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.11.12. 23:30[/b][/url]

A két egymásba kapaszkodó alak az apró sír mellett akár Adél egyik festménye is lehetne - mozdulatlanok, arctalanok, s egyetlen hosszú árnyat vetnek a fejfáéval párhuzamosan.
Nem engedi el - fél karja továbbra is közel tartja, amint egyik zsebébe nyúl. Egy keszkenőt nyújt aztán felé, azoknak a mozdulatával, akik túlságosan hozzászoktak mások könnyeinek felitatásához; s bár az ő szeme száraz, tekintetében mélységes szomorúság ül. Adél láthatta már ezt, a gesztust és a pillantást egyaránt - árnyalatuk fakóbb csupán.
- Én...-*sosem fejezi be a mondatot. Olyan végtelenül ostobának érzi, hogy magáról beszéljen, itt és most. Azonban a halovány mosoly újra felidézi benne azt, amikor még abban reménykedett, hogy következő viszontlátásukkor egy egészen másmilyen mosoly fogadja majd. Az üresség gyökerek módjára burjánzik, felkúszva erein és bordái közé feszül.*- Sajnálom, hogy csak most találkozunk. Úgy érzem, cserben hagytam, mert képtelen voltam hamarabb felajánlani.-*Életében csupán két alkalommal gyászolt. Először kilenc évesen, akkor az anyját temették és ő, aki maga is alig értette a történéseket, a hatéves Sebby kezét szorongatva próbálta vigasztalni az öccsét. Másodszor Viktor búcsúztatóján állt a sír mellett, alig fogva fel bármit az egészből, mintha kívülről nézte volna végig az egészet, pedig tudja, hogy Ricsi mellett állt, s hogy kezük néha tétován megtalálta a másikét, mintha összeért volna rémálmuk.
- Hasonló...hasonló gondolataim voltak,-*rezzen fel emlékeiből, kibontakozva az ölelésből - balja lecsusszan a nő hátáról, hogy szütyőjébe nyúljon. Ellép mellőle, s közben  lassú, tétova mozdulattal két tárgyat húz elő: egy kézzel kötött, színes borítású könyvecskét, s mellé egy furkász-plüsst. Leguggol, hogy mindkettőt a sírra helyezze, szórakozottan megsimogatva az orrontó hátát; sosem tudná ezeket másnak adni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856608#post856608][b]Rothstein Elektra - 2022.11.15. 12:00[/b][/url]

Bevált a főzet, melyet kapott. Otthon némi aggodalommal hajtotta fel az első, igen pontosan kimért adagot, s várta a beígért hatást, melyben végül nem csalódott. Kerek nyolc békés, testét-lelkét egyként regeneráló pihenésben volt része. A világra is kevéssé sötéten pillantott másnap reggel. Napközben azért a fellegek csak visszatértek, de legalább tudta mihez nyúljon, kihez fordulj, ha ismét eluralná elméjét a bánat vagy épp a bűntudat. Viszont attól óvakodni igyekszik, hogy a szerhez hozzászokjon. Egy függőséggel, a kávéval is épp elég megbirkóznia. Ezen a napon sem maradhat el a reggeli fekete arany, amikor a temetőbe készül, ahová nem rég hozatta át férje és fia maradványait, valamint közös sírkövüket. Közelebb szerette volna tudni őket, s az sem volt mellékes, hogy ott a fővárosban a sírhely bérleti díja is egyre magasabbá vált. Imola ezen felül így egyszerűbben tudja majd látogatni, akár később egymagában is őket, ha akarja. Hősnőnk azonban ma még csupán egymagában érkezett. Hosszú fekete kabátja kapucnija alól kilógó fürtjeit a szitáló eső gyöngyszerű cseppjei díszítik, míg csizmája sarka karcolja a murvát, ahogyan az emlékhely felé menet talpa alá gyűri a métereket. Megáll a sötétkék, ezüst írásos márványlap előtt, melynek bal odalát egy angyal vigyázza. Pálcáját előhúzva szépséges koszorút igéz a hant fölé, hogy ezután tekintetét a fakó ég felé emelve, halkan megszólaljon. - Hiszek benne, hogy bárhol is vagytok, az egy jobb hely, mint ahol én maradtam. Hiszek benne, hogy a Felesége is ott van és nem neheztel rá azért, amiért élte az életét... - sóhajt fel szomorkásan, miközben lehajol, hogy csontos ujjaival végigsimítson a vésett neveken - Bárcsak elég erős lettem volna, hogy mellette maradjak, amikor a kirendeltségen a legnagyobb szüksége lett volna rám. Megijedtem. Senkitől nem féltem annyira még, mint tőle...Talán a tűztől aznap, amikor elvett tőlem benneteket... - hull könnye a kőre és festi meg egyként a szemerkélő esőcseppekkel. Szipogva törli meg arcát, hogy azután halványan elmosolyodjon. - Ne drámázzon Rothstein nem a Scala színpadán van! - vet józanító erejű visszhangot koponyájában első Főszerkesztőjének kedvenc beszólása. Igazabbak pedig most nem is lehetnének a vén róka szavai. Ideje felállnia a földről, leporolnia magát és továbblépni. Mert az élet megy tovább, s már aludni is képes, hála Artúr főzetének. Egy fiola most is ott lapul a táskájában. Leül a sírral szemben álló padra, előkotorja a kopott bőr iszákból, hogy ujjai közt kezdje forgatni. Számtalan kép villan fel elméje színes szélesvásznán. Kezdve azzal, hogy ha valaki képes ilyen csodaszert készíteni, az sokkalta jobb sorsra érdemes, mint ami Avalon királyának jutott. Félvilági kapcsolataival általában ez a helyzet. Többre érdemes emberek kaptak kevest, amivel mégis a lehető legjobban zsonglőrködnek. Felnyitja a fiola kupakját. Illatát mélyen belélegezve mondhatni azonnal érzi a nyugalom lágyan szétáradó melegét egész lényében. Lassuló mozdulattal dugózza vissza. Eljárja az aroma menten, s ahogy fejét karjára hajtja, pillái fekete sátrai már borulnak is lélektükreire. Csuklóin pedig néhány apró folt látszik ki, s azok is már csupán sárgállanak, így a felszívódási cikus legvégén a fegyűrődő kabátujj alól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856626#post856626][b]Mark D. McMillan - 2022.11.15. 19:53[/b][/url]

Az egyik régi családi kriptához hívták, mert rongálás történt és úgy tűnt, hogy a sírt is kirabolták, elvittek belőle különféle tárgyakat, régi családi ereklyéket. Mark és egy helyszínelő kolléga érkeztek a helyszínre, ők mérték fel a terepet és vették jegyzőkönyvbe a családtag és a temető egyik gondnokának vallomását. A gondnok semmit sem észlelt, feltehetően éjszaka történhetett az eset, a bosszankodó családtagnak azonban lett pár tippje, így a nyomozó fel is véste egy kis füzetbe a lehetséges gyanúsítottak listáját. Míg ő ezt intézte, a helyszínelő rögzítette a nyomokat, készített néhány varázsképet a sírról és annak környezetéről, s még ott mókolt, ahogy visszapakolt a táskájába.
- Péter, találkozzunk a parancsnokságon, nekem még el kell intéznem valamit - mondta Mark kollégájának, biccentettek egymás felé, majd jegyzetfüzetét belső kabátzsebébe süllyesztve, megindult a temetőnek azon része felé, ahol a hamvasztottak sírhelyei voltak kijelölve, ahol az események után két héttel már halott neje hamvai nyugodtak.
Elidőzött ott egy ideig, csöndben, s némán társalgott néhai asszonyával, akinek sokadszor is bocsánatát kérte, s ígérte, hogy vigyázni fog a lányokra. Ma már jobban kezelte a történteket, mint amikor a hírt megkapta, hisz újra dolgozott, igaz, esténként azért még mindig megízlelte az alkoholt.
Úgy tizenöt-húsz perc után döntött úgy, hogy visszaindul a parancsnokságra, levágva az utat, át a sírok között, amikor a közelben észrevette az egyik sírnál Elektrát. Egy pillanatra megtorpant, ajkait összepréselve fürkészte a nőt, kicsit tétovázott, hogy most menjen-e avagy maradjon, mert érezte ám, hogy a legutóbb ott a parancsnokságon nagyon gorombán viselkedett. Szégyellte is magát kicsit, gondolta is, hogy majd elmegy a házához, csak épp arra nem számított, hogy egy véletlennek köszönhetően itt összefuthatnak a temetőben.
Megtehette volna, hogy sietve eltűnik, de feltűnt neki, hogy a nő mintha valami kis üvegcséből kortyolna, ez pedig nagyon nem tetszett neki. Fényes nappal ilyesmit senki nem csinál, pláne nem egy munkaholista újságíró. Mark lábai ezután indultak be, s alig pár másodperc elteltével már oda is ért a nő mellé.
Pillantása végig futott a nőn, látta vékony testét, a fáradt vonásokat, mintha a nő nem is lett volna magánál. - Elektra, szervusz! - köszönt rá, miközben tartott pár lépés távolságot, gondolva legutóbbi találkozásukra. - Jól vagy? - kérdezte némi aggodalommal hangjában, hisz feltűnt neki, hogy Rothstein kisasszony nem tündökölt olyan fényben, mint ahogyan megismerte őt. Persze, hogy is lehetett volna jól? Mark pillantása hamar rátalált a csuklóján lévő foltokra, aztán meg arra a sírra, amely mellett álltak. Leolvasta a neveket, s máris tudta, hogy hol is vannak.  - Szép ez a sír - jegyezte meg, nem túl bőbeszédűen azt próbálta kifejezni, hogy itt biztosan nyugalomra lelhet a nő egykori családja. Közben pillantásával a nő íriszeit kutatta, miközben rájött arra, hogy azok a foltok a csuklón talán tőle származhatnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856636#post856636][b]Rothstein Elektra - 2022.11.15. 21:15[/b][/url]

Álomtalan, sötét nyugalmából egy ismerős hang ébreszti. Elszunnyadt a bájital erős illatától. Kimerültségánek foka oly magas volt, hogy azt néhány békés éj ezek szerint még nem volt képes normál szintre redukálni. Tekintete jócskán felhős, ahogyan a férfira emelei. - Mark... - leheli mondhatni maga elé az auror nevét, s nem igazán tudja egyelőre eldönteni, hogy jelenléte csupán képzeletének szüleménye, vagy valóban itt áll egy karnyújtásnyira tőle. Azonban a metszően hideg esőcseppek és az igen hűvös november közepi levegő hamar magához téríti. Lejebb hajtja csuklyáját, hogy jobban látjassa a másik arcát. - Nem igazán...de nem számít - felel élénkebben, miközben kihúzza magát, táskájába süllyessze fioláját és immár tudata tökéletes tisztaságával lélektükreiben nézzem felfelé. Fürkészőn tekint végig Markon, s csak ezt követően szólal meg ismét. Téve szokása szerint azt, amihez a legjobban ért. - Te hogy érzed magad? - kérdez tehát, aggodalomtól mély tónusú, jellegzetesen bársonyos hangon, mellyel mintha meg kívánná érinteni a férfit. Kisvártatva fel is kel a padról, mert a szer hatása nélkül, már kezdi érezni annak csontig hatoló hidegét. Nem megy túl közel. Tartja a távolságot. - Igen...Szép...Már amennyire két sír az lehet - pillant szerettei nyughelye felé, de gyorsan visszavezeti az aurorra szemeit. Ösztönei nem hazudtolják meg önmagukat. Még mindig tart tudattalanjában tőle, hiába látja jelenleg színjózannak és visszafogttnak. - Áthozattam őket ide, hogy a közelünkben legyenk. Imola egyre többet kérdez róluk és úgy gondoltam, könnyebb lesz neki, ha ki tud jönni hozzájuk, amikor csak akar - meséli puhán, s némi óvatossággal, ami testtartásában és arckifejezésében egyként tettenérhető. Pontosan tudja min megy keresztül a szeretett férfi és a lányai. Azzal is tisztában van, hogy őt hibáztatja Mark mindenért. Ezt azon a fájdalmakkal terhes éjjelen tökéletesen nyilvánvalóvá tette számára. Kezeit a puszta gondolatra azonnal zsebeibe süllyeszti, amolyan pótcselekvés gyanánt. Hiába hallotta ki az aggodalmat a hangjából. Tudja milyen kiszámíthatalan egy gyásszal küzdő ember. Ellenben az is gondolatai homlokterébe furakszik, hogy még van esély, hogy megbocsátást nyerjen. Így volna? Meglehet. Hamarosan talán ki is derülhet. Hiszen Mark idejött hozzá és megszólította, pedig amilyen nagy sajnos a temető, messze el is kerülhette volna. Nem tette. Helyette itt áll előtte. Hősnőnk lelke mélyén apró derengésként neszel fel a remény.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856689#post856689][b]Létai Roland - 2022.11.17. 11:36[/b][/url]

A tegnapi Edictum aktuális lapja ott hever az asztalomon kinyitva egy bizonyos cikknél. Már vagy százszor elolvastam, pedig a lap kétes hírneve miatt nem kellene mindent készpénznek vennem. De itt a hír igaz volt, több helyen is utánajártam, és Leila, aza a drága és fiatal lány tényleg öngyilkos lett. Tegnap a hír után csak ültem a szobámban - még annyit megtettem, hogy Reginánál lemondtam az aktuális találkozót -, és egészen sokáig azon gondolkoztam, hogy mit kellene csinálnom. Leilát már eltemették ide, sajnos lemaradtam a szertartásról, amit tényleg bánok. Hiába nem volt komoly kapcsolat köztünk, egy laza szál mindig összekötött minket és legutóbb, amikor láttam nem tűnt életuntnak. A magam módján teljesen letörtem, és le akarom róni a tiszteletemet iránta. Viszont egyedül nem szívesen mennék oda, az olyan suta dolog lenne, ezért írtam Julinak, hogy jöjjön el velem, mert tudom, hogy ismerte őt. Mivel pozitívan írt vissza, nehéz szívvel, de elmegyek vele.
- Ezt nem hiszem el - morranok fel hangosan, amikor az ingem begombolása közben leszakad az egyik. - Reparo - sújtok le rá a pálcámmal, és a gomb visszaugrik a földről, befűzi magát a cérnába és visszavarródik a helyére. Sóhajtva fejezem be az öltözést, a telómat a zsebembe vágom a pálcával együtt, majd elindulok a temetőbe, egyelőre egyedül, egy sötétebb kabátban. Már esteledik, de még a főtéren virágot áruló Mariskánál veszek egy szép vágott virágot találomra. Aztán elballagok a temető bejáratáig, ahol a találkozót megbeszéltük Julival, és amíg megérkezik, visszaemlékszem Leilára... fanyar mosollyal az arcomon várom életem édes értelmét amíg megérkezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856869#post856869][b]Vattai Júlia - 2022.11.25. 22:42[/b][/url]

Manótappancs|
Az újság megjelenése után| OOTD| 2/6 |
______________________________________________________

Elsőre nem hittem el. Elvégre ennek az újságnak a fele kamu. Leila nem halhatott meg, különösen nem a saját keze által. Leila sohasem tenné ezt. Sohasem hagyna magamra. Csak röhögtem. Félretettem az újságot és tréfás megjegyzésekkel illettem. Micsoda clickbait, szegény Leila majd remekül fog szórakozni rajta. Viszont nem hagyott nyugodni. Vissza-visszatértek a riasztóan suttogó hangocskák fejemben, mi van, ha a hír igaz? De hiszen arról tudnék, nem igaz? Hát, nem volt igaz. Nem kellett túl sok utánajárás, hogy hitelt adjak annak a szarnak. Leila meghalt. Ezzel egyidőbe bennem is meghalt valami.
A fekete öltözet anyám óta állandó, irónikus, hogy a gyászba egy másik is belecsúszik. Lassan kullogok, leginkább a földet nézve. Hideg van de legalább kussol a falu. Ha jön is arra valaki, csak kikerül csendesen, nem kérdez és nem kötekszik. A temetőhöz automatikusan elvisznek lábaim, ott felemelem fejem és meglátom Létait. Megremeg ajkam, szemeim alatt vörös a bőr, ahogy odarohanok hozzá egy meleg ölelésre és az egyetlen amit akarok, hogy ne bőgjem el magam össze taknyolva a ruháját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=856900#post856900][b]Létai Roland - 2022.11.28. 09:01[/b][/url]

Pár napja csak ő jár a fejemben. Amikor én láttam, vagy találkoztam vele, mindig vidám volt, mindig szexi és általában ki akart használni, de olyan értelemben, ami számomra is kellemes volt. Hogy egy ribanc volt-e? Természetesen, de ennek minden jó tulajdonságával. Én kedveltem őt, volt humora, volt megjelenése és még határozottsága is. Sosem kertelt, mindig kimondta, amit kellett. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy sosem beszélgettem vele igazán mélyre menően, semmit sem tudtam róla, amit mondjuk egy barátnak alapnak kellene lennie. Ilyen értelemben nem is voltunk barátok, inkább jó ismerősök, akik tudták, hogy mit várjanak el a másiktól, mit adhat neki a vele szembe kerülő. Se több, se kevesebb. Mégis kevesebbnek érzem a világot nélküle, viszont az öngyilkosság megrettentett. Nem tudom mi volt az ok, vagy okozat, mi az, hogy megölte a nagybátyját. A drog annyira nem lep meg, ebben a szakmában, amit ő művelt nem ritka esemény, habár nem tudtam róla. Mindenesetre túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dicstelenül távozzon. Sóhajtva pillantok fel, ahogy meghallom, hogy rohan felém valaki. Már majdnem védekezem, amikor felismerem őt, illata úgy fúrja magát az orromba, mint ahogy Juli saját magát a karjaim közé. Ösztönösen zárom össze a végtagjaimat, szorosan megtartom, de nem szorítom őt.
- Szia. Mehetünk? - észre sem veszem, és a kezem végig húzom az arcán finoman. Talán mindkettőnket bátorítom, de így vagy úgy, el kell indulnunk. Korábban már utánajártam, hogy hova kell mennünk, szóval sajnos, nem veszünk el a temetőben majd, nem találva őt és addig reménykedve, hogy mégsem történt meg. Felajánlom neki a karomat, hátha kapaszkodni akar valamibe, amíg odaérünk. Végül lassan így, vagy úgy, de elindulunk Leila sírja felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857101#post857101][b]Vattai Júlia - 2022.12.03. 19:47[/b][/url]

Manótappancs|
Az újság megjelenése után| OOTD| 2/6 |
______________________________________________________

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857300#post857300][b]Mark D. McMillan - 2022.12.10. 15:25[/b][/url]

Igazság szerint kérdeznie sem kellett volna, hisz elég volt végig néznie a nőn ahhoz, hogy lássa, mennyire pocsékul van. A pontos okát nem tudta, hisz egy ember életében sok minden történhetett, legyen az család, barátok, vagy munkahely. Most viszont feltehetően a régmúlt emlékei is előtörhettek, hisz a nő is egy sír mellett telepedett meg. Mark néhány pillanatig csöndben fürkészte a sírt, leolvasva a neveket, s eszébe is jutott az a történt, amit annak idején Elektra mesélt. Ez biztosan a kisfia, és néhai férje nyughelye volt, járt nekik a néhány pillanatnyi csönd.
- Hát, ahogy látszik - mondta halovány mosollyal, inkább komoran, s elég is volt rajta végig nézni, az arca gyűrött volt a kialvatlanságtól, borostája már-már kezdeti szakállként borította az arcát, a tekintete sem fénylett úgy, mint korábban.  
- Jól tetted - biccentett, miután végig hallgatta Elektrát, érthető volt a nő döntése, ő is emiatt hozatta ide nejének maradványait. Erről viszont nem kívánt beszélni, hisz épp elég fájdalommal kellett az elmúlt időszakban szembesülnie. Ráadásul még élt emlékeiben az az este, amikor durván letromfolta a nőt, erre pedig nem volt büszke. Gondolt is rá jó párszor, csak sosem jutott el addig, hogy felkeresse, most viszont a véletlen úgy hozta, hogy nem menekülhetett el a sötét szempár elől.
Látta azt, hogy a nő tartja a távolságot, igazság szerint ő sem mert közelebb lépni, szégyellte magát a történtek végett. Mégis, nem lett volna férfi a talpán, ha nem néz szembe a hibáival, és azzal, hogy ő is rosszat tett.
- Elektra…ami ott történt a parancsnokságon…- közben a nő szemeit kereste pillantásával - rettentően sajnálom azt, ahogyan viselkedtem Veled, és tudom, nincs rá mentség, hogy vadállat voltam, de remélem, hogy idővel meg tudod bocsájtani. Nem akartalak bántani - ezt ki akarta hangsúlyozni, hisz tényleg nem akart kárt okozni a nőnek, egyszerűen csak nem tudta feldolgozni az érzéseit, s elborult az elméje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857320#post857320][b]Mesélő - 2022.12.11. 11:34[/b][/url]

Még mielőtt az Edictum cikke megjelent volna, Leila kurta gyászjelentése és temetésének időpontja előtt sokan elhaladtak. A temető tábláján elveszik a többi között, ahogy nyughelye is csupán egy a sok között. Azonban ezek külsőségek.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a kihelyezett mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857323#post857323][b]Létai Roland - 2022.12.11. 12:02[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857329#post857329][b]Rothstein Elektra - 2022.12.11. 15:18[/b][/url]

Halványan bólint a szavakra. Látja jól, hogy a férfi megviselt. Átérzi helyzetét, hiszen mondhatni három ízben is megtapasztalhatta saját bőrén, hogy milyen elveszíteni számára fontos személyeket. A gyász pedig, éles fogú vérebként képes lerágni csontig a hátramaradottak húsát. Vegyük akár átvitt, vagy épp a szó szoros értelmében ezen kijelentést. Egyként igazzá tud válni. Hősnőnk lassú, kissé félénk mozdulattal lép el az auror mellett ezután. Távoznia kellene talán, de ott tartják Mark szavai. Tekintetük összefonódik, ahogy csendesen hallgatja, s közben elméje színes szélesvásznán leperegnek annak a nevezetes éjszakának a történései, színről-színre. Nehezen jönnek a szavak szép ívű ajkára, de nem hagyhatja válasz nélkül az elmondottakat. Szíven ütötte a bocsánat kérés. - Nem haragszom rád Mark. Elvesztetted a feleségedet, ittál és néha a gyász így tör utat magának az alkohol és a bánat gőzén - beszél mindennek ellére a szeretet és együttérzés hangján - A fizikai fájdalom és félelem hamarabb múlik, mint a szavak okozta sebek. Azoknak a gyógyulásához még nekem is több időre van szükségem, mert mélyek... - teszi hozzá és ellép az auror mellett, de keze szinte önálló életre kelve nyúl Mark után. Mindig is fontos kifejező eszköz volt Elektra számára az érintés. Csontos ujjai remegve simulnak a férfi arcának szakállas élére. Lélektükrei simogatón siklanak végig a vele szemben állón, s ahogy mozdul, keze úgy csúszik lefelé a szeretett aurorról. Mindent megvallanak beszédes, sötét szemei. Ismeri őt egy ideje és biztos benne, hogy mindent érteni fog belőlük, amit másként most még nem tudna, még el sem suttogni neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857527#post857527][b]Adele Nadia Krise - 2022.12.21. 21:59[/b][/url]

Szó nélkül elfogadja a felé nyújtott anyagot. Úgy érzi, jelenleg az ilyen apró gesztusok is támogatásról, együttérzésről árulkodnak, amire őszintén szólva hatalmas szüksége van, amikor az összeroppanás szélén áll.
Hosszú másodpercekig bámulja tűnődőn Seth-et, de végül megrázza a fejét, ingatagon, mintha ő sem lenne egészen biztos a dolgában.
- Ne sajnáld. - Hirtelen eltörli az eddigi kellemes távolságtartásukat, azt a kis verbális biztonsági zónát, amit olyan ügyesen és frappánsan fenntartottak kimondatlan közös megegyezéssel. - Reményt adtál akkor, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Nem tehetsz róla, hogy... - Elakad a hangja. Fojtogatja a torkát az őrjöngő sírás, ami mostanában hol magára hagyja, hol ismét felüti a fejét, hogy tovább kínozza kegyetlen módon. A veszteség nem oldódik oly' könnyen. - Nem tehet róla, hogy mi történt Noah-val. - Végül visszatér a magázáshoz. Ez a megszokott meder, ebben érzik jól magukat. Az a kis távolságtartás mindenkinek hagy némi egérutat. Bár Seth gesztusa, a kis plüss és a könyvecske elegek ahhoz, hogy a légzése szaporává és zihálóvá váljon, majdnem zokogóvá. Úgy kell a szájára szorítania a kezét, de az arcán már ömlenek végig a könnyek. Ez sokkal több, és bensőségesebb, mint amennyit várt, vagy várni vélt.
- Köszönöm. - Színtelen suttogássá fajul a hangja, másként már remegne a visszafojtott érzelmi kitöréstől. Seth mellé guggol, a kőtábla elé: Noah Krise. Végigszaladnak az ujjai a feliraton, a dátumon; a könnyei már nem folynak.
- Gondolja, hogy ez idővel könnyebb lesz? Most olyan... mintha lyukat ütöttek volna a mellkasomon. - Ez pedig elképesztően marja belülről. Ha nem fognák a kezét így vagy úgy, elesne és nem akarna felkelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857538#post857538][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.12.22. 00:30[/b][/url]

A másik tekintete ránehezedik, s bár szavai felmentenék Sethet a bűntudat alól, szemét összeszorítva a fejét ingatja. Ha bármi része lenne benne, valószínűleg azonnal feladta volna magát a parancsnokságon, a felelősséget nem bírná el. Mindazonáltal leírni, miért érinti ennyire mélyen a gyermek elvesztése, nem könnyű.*
- Én is reméltem, teljes szívemből, mert megérdemelte, mindketten megérdemelték volna,-* a helyzet igazságtalansága, tehetetlen tragédiája eleven drótként rántott benne össze valamit. Sonia után a hetek, amiket Adél a műhelyében ücsörögve vagy festegetve töltött, csendes megértést szőttek közéjük. Az azt követő örömmel és félelmekkel teli hónapok pedig valami erősebbet sodortak a szálakból. Most, hogy a gyász súlya alatt málladozik minden, mert egyikük sem bírja igazán megtartani, szokatlan ziláltsággal csúsznak ki száján a szavak. Engedi, mert muszáj, vagy disszociálni fog. Tenyerébe vájja körmeit, ökölbe szoruló kezekkel, hogy lecövekeljen a jelenben. A köszönöm olyan fájdalommal vájja belé karmait, hogy nem bír megszólalni; ezért nem szabadna hálásnak lennie, ennek az egésznek nem szabadott volna megtörténnie. Valami elszakad benne.*
- Azt hiszem. Vagyis... hiszek Agathanak. A...fél életem mellette töltöttem.  A szavaki, a tettei azt mutatták, újra lehet kezdeni. Nem, nem ismerek nála erősebb embert.-*Leginkább a fejfára mered, nehéz, néhol reszketeg lélegzetekkel beszélve. Ezt a történetet nem írták meg a pletykalapok - talán Magnus vagy Solomon, talán a jótékony érdektelenség keze volt benne, de békén hagyták. Az előbbire tippelt, ám inkább nem bolygatta a kérdést.
Végül leül a földre, elhagyva mindig egyenes tartását, térdeire fektetve karját. Adélra pillant, aztán valahová mögé, a sírok ismerős soraira mögötte.
- Úgy éreztem, jó anya leszel. Talán, mert egy kicsit emlékeztetsz az enyémre; de olyan őszinte türelmetlenséggel vártad Noah-t. Nehéz... elmagyarázni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857542#post857542][b]Adele Nadia Krise - 2022.12.22. 02:44[/b][/url]

Szomorú, vékonyka mosoly tűnik fel az arcán a maga csökött valójában. Lehetne szélesebb is, de semmiképp sem boldog. Szomorúsággal és gyásszal emlékszik vissza a terhessége végére, az aprócska babára a karjai között, aki túl csendes és túl pici volt, mégis a legtüneményesebb emberi lény a világon számára. Fájt mindene, a karjai sem hálálkodtak a könnyű tömeg alatt, de úgy érezte, nem bírja letenni a  csöpp kisbabát. Olyan volt, mint valami függőség.
- Fogalmam sincs, hogy kell... - Leolvad a vérszegény mosolya, s helyét a teljesen őszinte, kendőzetlen kétségbeesés veszi át, ahogy a sírkőre bámul meredten. - Folyton csak arra gondolok, hogy... vissza kellene forgatni az időt. Ha... ha egy nappal visszamennénk, ha... szólhatnék a múltbeli énemnek... hogy baj van Noah-val... De nem lehet. Érti? Nem lehet, mert... mert... - Mert nem ez a dolgok rendje, de nem bírja kimondani. Az az igazság, hogy képtelen most valós okot mondani, amiért ne tehetné meg, hogy egy időnyerővel visszautazik a múltba és jelzi, hogy baj van a fiával. A helytálló kijelentés az volna, hogy tilos a múltat átírni; ha Noah-nak halnia kellett, ezt nem írhatja felül, csak ezt képtelen bevallani önmagában. Azzal elismerné saját helyzete megmásíthatatlanságát.
Mégis, Seth szavai valamennyire enyhítenek a folyamatos sóvárgásán és önostorozásán. Kedvesek, mint mindig, törődőek és megmagyarázhatatlanul közelinek, értékesnek hatnak. Szóval hasonlít egy kicsit a néhai Mrs. Selwynre.
Követi Seth-et a földre óvatosan oldalvást helyet foglalva a sírok között.
- Tudod... Noah volt az én mentsváram. Will... lel nincs jó házasságunk, ezt a vak is láthatja. És ahogy sokan előttünk, én is azt reméltem részben, hogy a baba miatt majd megváltozik vele is a viszonyom, normálisabb, kedvesebb, törődőbb lesz. Reméltem, hogy... minket helyez majd első helyre, ahogy egy családban tennék a szülők egymással és a gyerekeikkel. És valamennyire elindultunk ezen az úton, Will szerette a fiunkat. Látnod kellett volna, ahogy elkezdett előbb hetente, aztán naponta beszélni hozzá, és velem is máshogy bánt, türelmesebben, kedvesebben, odafigyelőbben. Aztán... a baba elment, és valahol ő is... sokkal távolabb került. Bezárkózott, azt hiszem. Visszajutottunk a házasságuk nulladik pontjához, ahol csak stagnálunk a boldogtalanság és a boldogság közepette. Őszintén, fogalmam sincs, mi lesz velünk, ha kijön az előzetesből, hogy hol folytatjuk. - A végére elhalkul a hangja, szipog is kettőt zavartan. - De Noah nélkül ez a változás sem következett volna be. A fiam a puszta létezésével már rengeteget tett értem. És én mit tettem érte? - Könnybe lábad a szeme, megremeg az alsó ajka. - Hagytam, hogy meghaljon, Seth. Hagytam, hogy a fiam meghaljon úgy, hogy nekem kellett volna vigyáznom rá! Félek, hogy Noah ezt sosem fogja megbocsátani nekem, és nem hibáztatnám érte. - Alig hagyta abba az imént a sírást, már jönnek is az újabb könnyek, végigperegnek az arcán, le az ölében tartott kezeire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=857644#post857644][b]Seth Gareth Selwyn - 2022.12.24. 00:20[/b][/url]

- Értem. Ismerem a tanácstalanságot, a tagadást, az elveszettséget,-számos alkalommal ütközött ebbe a falba, gyermekként és felnőttként egyaránt; éjjeleket töltött azzal, hogy hasztalan csak kereste és kereste a megoldást.- Néha útmutatással sem könnyű, de valahol el kell kezdeni.-*A csendes beszélgetés őszinte, meg sem próbálja áltatni; ám talán elérheti, hogy Adél kevésbé érezze magát egyedül, elhagyatottan. Pillantása vissza-visszatér hozzá, s ha tekintetük találkozik, mintha gondolatban megszorítaná a kezét. Meghallgatja, ahol lehet, ítélkezés nélkül.
- Ez... hatalmas teher lenne egy gyermek vállán,-*bukik ki belőle, mert ezt az egyet világosan látja. Mielőtt azonban még megpróbálhatná végiggondolni az elhangzottakat, hogy valamiféle megoldást vagy kezdőlépést javasolhasson, Adél gondalatai éles kanyart vesznek. Hirtelen fordul oda, feltérdelve és kérdezés nélkül ölelésébe vonva.
- Nem. Mindent megtettél, ami erődből és tudásodból tellett.-*Magához szorítja, ügyelve rá, hogy ne okozzon fájdalmat, ám az érzés maga kirántsa valahogy a gondolatok, emlékek közül egy pillanatra a lányt. Mert most ismét annak a megtört, reménytelen gyermekanyának látja, akinek véletlenül leste ki titkát; aki akkor éjjel annyira kétségbeesett volt, hogy egy majdnem idegennek gyónt meg.- Mindent, érted? Nem tudhattál a méregről,-az utolsó mondatot szinte csak suttogja, Adél hátát simogatva, ahogy gyerekeket szoktak vígasztalni-csitítani, mert ugyanolyan sebezhetőnek érzi. A felfoghatatlant súrolja az egész; olyan gonoszság történt, ami őrá emlékezteti - beteg, elfajzott elme szennye, mely számára nincs mentség. Meg tudná ölni.
Arctalan ellenséggel szemben mégis tehetetlen, s haragját másfelé fordítja.
- Segítségre és támogatásra lesz szükséged,-*terapeutára, barátokra, családra, amennyire ez lehetséges. Mert nem Noah megbocsátása kell valójában, hanem Adél sajátja, bár nem mondja ki ezt.*- És időre. Mindig nyitva az ajtóm előtted, rendben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868575#post868575][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.17. 23:27[/b][/url]

Másfél éve talán, hogy utoljára itt jártak? Vagy egy, ő maga sem tudja, de Willel összesen kétszer látogatták meg a sírt: egyszer a temetéskor, és még egyszer jóval azután egy délelőtt erejéig. Az, hogy ezúttal a férjének nem kellett könyörögni, vagy neki katatón gyászban fuldokolnia, hogy Will megvesztegetésként felajánlja a közös megemlékezés lehetőségét, egészen sokat változtat a perspektíván.
Jó volna azt mondani, hogy már feldolgozta a történteket, de ezt képtelenség valaha is teljesen elengedni. Az igazat megvallva úgy kapaszkodik Will karjába, mintha mindjárt összecsuklana, valójában azonban nagyobb hassal már hamarabb fárad, és amúgy is mindene sajog, ha akarja, ha nem. A komfortérzete jelentősen elkezdett csökkenni egyenes arányban a baba növekedésével, és egy ilyen röpke egyórás sétára már nem szívesen indul el egymagában- Will vagy Jázmin, esetleg mások, akikkel épp programot tervez, mindig elkísérik a hosszabb kiruccanásokra.
- Már kétéves lenne. - Régebben hisztérikusan vagy üresen beszélt a halott gyerekükről, mert nem tudta másként kezelni, megélni a veszteségüket. A gödör alján vergődve kézenfekvő volt kapaszkodni Noah minden apró kis vélt vagy valós vonásába. Azóta már beszéltek róla párszor, futólag szóba jött, hogy nem volt olyan minden, ahogy arra ő emlékszik, de Will talán tapintatból, talán saját maga megkíméléséből ebbe sosem ment bele mélyebben.
- Késő megkérdeznem és pont itt... olyan feleslegesen drámainak tűnhet, de biztos jól tettük, hogy belevágtunk ebbe? - Nem mintha visszacsinálhatná már? Lassan teljesen kikerekedik és innen már csak a visszaszámlálás marad hátra. Hetek múlva már nem odabent, hanem idekint lesz a gyerekük. Most inkább arra gondol, hogy itt állva a kis halom előtt egyáltalán nincs meggyőződve róla, hogy készen állnak a szülői feladatokra, életben tartani és felnevelni egy hús-vér csecsemőt. Egyre többször bukkan fel a gondolataiban az az idealizált, emlékként kezelt foszlány, amit Noahval kapcsolatban őriz, s ugyan hangosan nem mondta még ki, de mi van, ha Noah-t fogja keresni ebben a gyerekben, és nem önmagáért fogja látni, szeretni? Tagadhatatlanul egyre több kétség és bizonytalanság kergetőzik az agyában az ingatag hangulata és a babavárással kapcsolatos teendői mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868593#post868593][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 20:04[/b][/url]

Nem akart idejönni. Sem a nagyapját, sem pedig a szüleit nem látogatta meg sosem, személyesen pedig nem hiszi, hogy bármi pozitív származna abból, ha zaklatja a halottakat. Ezt a véleményét azonban most először visszanyelte és megtartotta magának. Csak a viselkedése vált valamelyest komorabbá az idefelé úton, most pedig, ahogy megáll és lenéz a ki tudja kicsoda által gondozott, gyeppel benőtt sírhalomra, előzékenységből hagyja, hogy a felesége szólaljon meg hamarabb.
Részéről semmit sem érez. Mármint - itt nem. Tudja, hogy a maradványok helyén talán már semmi sincs a föld alatt, a gyereke pedig valójában soha nem is élt, ugyanúgy, mint az előző majdnem másfél évtizeddel korábban. Ha gyászolt is valamit, az a család lehetsége volt, nem pedig a fia.
Azonban megérti Adélt, hogy másképp érez. Így hát, amikor a lány csöndben megszólal mellette, hagy neki pár pillanatnyi csendet, mielőtt válaszolna.
   -  Nem tudom. Nem hiszem. Sőt, szinte biztos, hogy elhamarkodott döntés volt és az is lehet, hogy meg fogod bánni. Számít? Szerintem nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868594#post868594][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 20:47[/b][/url]

Már nem sír őrjöngve Noah gondolatára, de mióta az új babát várja, többször, csendben itatta az egereket az egykori fia maciját ölelve, mintha újból kezdene bezárkózni és visszasüppedni a kétségbeesésbe. Az, hogy továbbra is terápiára jár heti egyszer és képes volt hétről hétre valahogyan visszarángatni magát segítséggel egy optimális szintre, biztos, hogy sokat számított, és megakadályozta az újabb depresszióhullámát.
A sír előtt álldogálva magától jön, hogy belekaroljon Willbe, ha másért nem, hogy biztosabban álljon a két, fáradt lábán. A teste már el-elkezdett tiltakozni a növekvő plusz tömeg ellen.
- Elhagytál volna, ha nem teszem meg... - Anélkül bukik fel belőle a vallomás, hogy alaposabban átgondolná a dolgot, aztán viszont szinte rögtön vesz egy mély levegőt, hogy megelőzze az esetleges vádat, hogy szemrehányást tartana.
- Nem most, de benne volt a pakliban, így értem. És persze én is kellettem hozzá. - Olyan megbocsáthatóan szentimentális kedvességgel beszél a gyerekükről. Jót tett, hogy neveket pörgettek együtt Willel, hogy végre mert róla beszélni a férjével, és nem teljes tagadásban fogja a szülés napja érni.
- Remélem, ott leszel velem... mert, ha megint történik valami, nem akarom, hogy bárki más lásson magamba zuhanni. Rendben? - Érthető, hogy míg a legtöbb ember már várja, hogy túlessen az egészen, mert a végcél boldog és kecsegtető annak ellenére, mennyi energiát felemészt egy újszülött gondozása, ő sokkal inkább iszonyodik a gondolattól, nehogy megismétlődjenek a két évvel ez előtt történtek. Nem bírná ki ép ésszel, és akkor tényleg a válás várna rájuk pár év múlva, mert Adél használhatatlan roncshalmazzá válna, és nem lehet kötelezni vagy arra ítélni Willt, hogy egy tönkrement emberhez láncolva élje az életét, akivel nem is szerelemből és elkötelezettségből házasodott. Ha minden jól megy, ez nem fog bekövetkezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868595#post868595][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 21:14[/b][/url]

A napjaik mostanában álmos egyetértéssel telnek. Bár naponta összeakaszkodnak valamin, az ordibálásaik rövidebbé váltak, hónapok óta pedig a nézeteltéréseiket ajtócsapkodáson ás tányérdobáláson túl nem követi fizikai erőszak. Egy átlagos házasságban a közhangulatot még mindig volatilisnek neveznék. Számukra azonban szinte már unalmas.
A hónapok ürességét a hetekkel korábban elkezdett és a saját nagyanyja által vezetett készülődés szakította meg végül. Adél többször járt Angliában azóta, hogy előkészítse a szobát és a néhány hetesre tervezett tartózkodásuk részleteit, ő azonban egyelőre szinte teljesen kimarad a projektből. Ez utóbbi nem zavarja különösebben, valójában pedig egész helyesnek tartja, ahogy a felesége és az ő összes nőrokona ilyen lelkesedéssel készülődik. Lélekben már felkészült rá, hogy hetekig valószínűleg nem is látja majd a fiát, de az legalább szinte biztos, hogy a kezébe nem veheti majd.
Adél belékarol, ő pedig szórakozottan teszi a másik kezét is a lányéra.
Igen. Elhagyta volna. Ez nem volt kérdés vagy titok, hiszen megmondta, hogy ez a házasságuk feltétele. Nem örült volna neki, de idővel kénytelen lett volna meglépni. Azonban ahogy oldalra pillant, az ő csökött empátiája is felfogja, hogy ez azon alkalmak egyike, amikor vagy hazudnia kell, vagy csöndben maradni.
Az utóbbit választja. Adél azonban szerencsére hamar továbbtereli a témát.
   -  Veled? Mármint bent? Hát figyelj... ez nem olyasmi, amit én döntök el, hanem az anyád, a nagyanyám, a nagynéném, a te nagynénéd, meg mindenki más, aki ott lesz veled. De ha igazán könyörgök, biztos megtűrnek a sarokban valahol. - Könnyebbre veszi a hangsúlyt, hogy oldja a kettejükre telepedő, súlyos hangulatot. Mondjuk, ezen a napon és pont itt teljesen rendben van ez is. - De persze. Legutóbb is ott voltam, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868596#post868596][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 22:10[/b][/url]

És ez így van jól egyelőre. Ha kimondanák a rideg valóság, ha akkor és ott Will újból megerősítette volna benne, hogy a gyerek sokkal magasabb szintű igény, mint ő valaha lesz a férje szemében, akkor sosem vállalja az újabb várandósságot. Ez garantált.
- Ugyan, kérlek... - Szabályosan cinikusan forgatja meg a szemeit, mint aki röhejesnek találja a puszta feltételezést, hogy mindenki másnak hamarabb volna beleszólása, mi történjen a szülőszobában, mint neki és a gyógyítóinak. - Ha nem akarok ott látni senki mást, csak téged és a gyógyítókat, akkor csak te és ők lesznek bent közönségnek. Úgyis addig megyek, amíg ki nem pakolják az összes beleszóló, tudálékos embert onnan. - Cseppet sem azért gondolja ezt működőképes tervnek, mert olyan nagy beleszólása lenne bármibe, hanem mert, ha elég hangosan hisztizik, megteszik, amit kér, csak hogy befogja a száját.
- Te kellesz oda. A többiek elhanyagolhatóak. Nem ők az apja. - Mintha semmiség lenne, úgy rántja meg a vállát, de titkon az is eszébe jutott, amit egyszer Will kirohanásában mondott Noah kapcsán, hogy mennyire nincs a férfiaknak beleszólása az események menetébe, a nők döntéseibe a gyerek kapcsán. Ha Willnek ez nem is nagy esemény tekintve, hogy sokáig a nagyapja mellett dolgozott, és látott elég születést és halált, neki igenis számít, hogy a férje van mellette és nem egy sornyi ember, aki csak a gyerek iránt érdeklődik. Will esetében van benne egy szemernyi remény, hogy nem csak az inkubátort látja benne már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868597#post868597][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 22:27[/b][/url]

Érzi, mintha Adél hangulata kissé feloldódna. Helyes, helyes. Ő nem szörnyeteg: hiába szereti a felesége vérét szívni is kitölteni rajta az akaratát, mégsem akkor akarja ezeket tenni, amikor kvázi iszonyatosan terhes.
A lány arcáról ismét visszapillant a sírra. Adél feszültsége teljesen érthető, hiszen kettőt vesztett el eddig és ki tudja, hogy a labilis mentális állapota elviselne-e egy következőt. Ő maga pár héttel ezelőttig nem gondolt bele az eshetőségbe, hogy a fiával történik valami, vagy netalán nem egészségesen jön a világra. Az is igaz, hogy eddig szinte egyáltalán nem gondolt rá, ahogy Adél sem. Mennyivel egyszerűbb volt úgy.
Alig érezhetően, de megborzong.
Hiába látott már szülőszobákat - ha pusztán csak a hófehér ágyra gondol, hányingere támad. Hogy pedig ezt leplezze, felhorkant.
   - Hát azt remélem is. A nagyanym ragaszkodni fog a teszthez különben, csak szólok, hogy ne érjen váratlanul.
A szabad kezét, amibe nem karol Adél, a zsebébe csúsztatja.
   -  Különben... és ne borulj ezen most ki, rendben? Beszéltem a nagyanyámmal és a nagyapámmal. Ha gondolod, átvitetheted őket innen a családi kriptába. Mármint... mindenki ott van úgyis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868598#post868598][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 22:41[/b][/url]

Ha hangosan kimondaná, hogy hányingere van a szülés gondolatától és a hófehér dekorációtól, azzal csak rontana az amúgy is vékony jégen egyensúlyozó hangulatán. Nagyon közel járnak a végéhez, nem akarna most megbicsaklani és összedőlni agyban, mint egy kártyavár.
- Elvégezhetjük bármikor, akár az orra előtt is. Biztosan a tied. - Sziklaszilárdan állítja, mert tényleg nem lépett félre más férfivel azóta. Júlia persze egy teljesen más fejezete az életüknek és ő nem tudná teherbe ejteni. Kényelmes, ugye?
Arra viszont nem számít, hogy egy ennyire... bensőséges gesztust kapjon. Pár pislogás után sem tudja letörölni a csodálkozást az arcáról. Hát dehogy ideges, inkább nagyon meglepett.
- Ezen sosem gondolkodtam.... Szonját is? - Elkönyvelte, hogy itt fognak maradni a gyerekei, és belegondolva, ha Willel valaha elválnának, megint át kellene helyeztesse a maradványokat a Krise-család kriptájából. Ezt meg kell rágnia alaposan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868599#post868599][b]William Martin Krise - 2023.10.18. 22:48[/b][/url]

   -  Hát... - Óvatosan megingatja a fejét. - A nagyanyámnak sem kell minden részletről tudnia. Ha nem akarod itt hagyni, akkor igen, mindkettőt. De ez utóbbi maradjon csak a mi titkunk.
Beszéd közben kiszabadítja a karját a lány kezéből és feljebb csúsztatva megszorítja a lány vállát. Ha igazán őszinte szeretne lenni, sosem rajongott a gondolatért, hogy Adél gyerekei ennyire közel legyenek eltemetve. Kezdetben ezerszer látta a feleségét kisétálni ide, ő pedig azt kívánta, bárcsak országokkal arrébb lennének.
   -  Szóval... - leereszti a kezét a lány válláról és maga mellett összekulcsolja az ujjaikat. - Megyünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=868600#post868600][b]Adele Nadia Krise - 2023.10.18. 23:04[/b][/url]

Áh, szóval Madlen egyedül Noah-ról tudna. Bár tegyük hozzá, Szonja feltételesen itt nyugvó hamvai valójában nincsenek itt, hanem a stúdió falán egy festményként élnek tovább, de ezt nem kötötte Will orrára.
- Megbeszéljük otthon, rendben? Nem tudom még, nem rossz ötlet, vagy elvetendő, de aludnom kell rá még néhányat. - Főleg ez a rész zavarja, hogy ha egyszer elválnának, akár eleshetne a sírlátogatás lehetőségétől. Számára fontos, hogy emlékezzen Noah-ra, még túlságosan is. Idővel ez valószínűleg enyhülni fog, de azután is ésszerűnek, lelkileg fontosnak tartaná a megemlékezést, jelenleg ebben biztos.
- Igen. Elkezdett fájni a bokám, pedig esküszöm, tíz kilót sem híztam. - Innentől csak nőni fognak a panaszai a végszóig, de ezzel tisztában volt. Végre rendesen utánaolvasott a szakirodalomnak és úgy érzi, többé-kevésbé felkészülve várja a határidőt. Ha minden kötél szakad, a kétes múltú drága férje még mindig kéznél van, hogy tegyen valami hasznosat.