37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalva

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:12 | Link

Életem szerelme
Innen jövünk

- Tudom. - Ez az egy vigasztal, hogy el fogja nekem mondani. Mindent elmondunk egymásnak. Az egész betegséges haldoklásomat neki mondtam el először, sőt, teljes egészében csak ő ismeri a történetet,  leszámítva persze a szüleimet, de nem tudtam megakadályozni, kiskorú voltam.
- Vagyis az van vele, ami remélem, hogy velem sosem történik meg, és szerelmes. A szerencsétlen. - vigyorog el a gondolatra, hogy Rónaky teljesen megkattant egy nő miatt. Az a nagy helyzet, hogy annyira taszítom a szerelmet és az elköteleződést, hogy én is bele fogok tenyerelni, és az borzalmas lesz. - Mondjuk melyikünk ne lenne offon, ha a szeretteit megölik? Tök érthető.
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:14 | Link

Életem Értelme

Csak mosolygok Albertre. Annyira nem akarja, hogy egyszer szerelmes legyen, hogy tökömet rá, tuti rövid időn belül az lesz. De én már nem heccelem ezzel, az ő döntése a dolog, s ha már én nem élem ki magamat, mert engedtem, hogy elkapják a tökömet, neki segítek, ha kell felhajtom a legfinomabb brazíl popókat is ide elébe.
- Hát ja. Szerintem engem rejtegetni kellene körülbelül ötven évig, olyan mészárlást rendeznék - s ez nem vicc. Nézzük csak meg, hogy mennyire eldurrant az agyam a napokban, aztán azt se tudom definiálni, hogy mit érzek. Most akkor képzeljük már el, hogy mit tennék, ha a családtagjaimmal történne valami.
- Márton is tök kettyós. Múltkor azt mondta, hogy ő nem akart nőt megütni, amíg nem jött Mirella. Most komolyan, ha szereti, miért akarja ütni? - rázom meg értetlenkedve a fejemet. Mindkét ember meghülyült, velem is ez lesz?
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:15 | Link

Életem szerelme

- Azt mondta, hogy megütné Mirellát? - Nézek rá aggódva, mert ha valakitől, akkor éppen Mártontól nem vártam volna ilyen kijelentést. Eddig a dolgozószobáját alig hagyta el, most meg tessék, verekedne.- Szerintem csak rosszul definiálja az intenzív szexuális kitöréseit. Elvégre nincs itt a nő minden nap, hanem látja párhetente. Az ő korában szerintem ez már nem egészséges. - Próbálok valami racionális magyarázatot találni, miközben kicsit lejjebb halkítom a hangom, hiszen az utcába értünk, nem kellene, hogy most így lebukjunk. - Ismersz valakit az utcában, akire hivatkozhatunk, hogy hozzá jöttünk? - Én ismerek embereket, de a tököm se tudja, hogy éppen ki hol lakik, és neki van jó pár év előnye, csak van itt valaki a társaságából vagy dugott már meg valakit. Új életcél, minden utcából egy numera. Szép dolog a szabad élet. Vigyorogva rápillantok, de még nem mondom ki, át kell gondolnom a feltételeket.- Az lesz az? - Mutatok előre jó pár házzal arrébb.
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:15 | Link

Életem Értelme

- Azt ám - bólogatok hevesen. - Szerintem is valami ilyesmi lehet. Túl sok felgyülemlett ondó van a farkában, amit csak így tudna levezetni.. - röhögöm el magamat. - Mondjuk, be kell látni, hogy amiket a nő tett rövid időn belül ellene, vele, néha biztos megérdemelte volna, hogy kapjon egyet -nem, nőt nem ütünk, de baszki Mirella.. Mirella egy más kategória, ezt azért mindenki tudja.
- Öhm, igen. Igen, ismerek - elég jól ismerem a járást az utca elején, ami azt illeti. De ezt nem most kell közölni vele. - Egyébként meg, miért ne járhatnánk itt. Ebben a faluban lakunk, csak felfedezzük - abban mondjuk biztos vagyok, hogy Grace gondolkodás nélkül szolgáltatna nekünk alibit. Ki tudja, lehet még azt is benyőgné, hogy hármasban szexeltünk. Simán kinézem belőle.
- Az néz ki a világon a legszarabb járgánynak, hogy Rónakyt idézzem, szóval tuti az lesz - eltéveszthetetlen. Tényleg nincs a közelben még egy ilyen tragacs.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:16 | Link

Életem szerelme

- Szegény ember, mondanám, hogy átérzem, de nem. - Valójában azért szexelek ennyi emberrel, mert minél több új ember van az életemben, annál kisebb az esélye annak, hogy lesz valaki, aki annyira megfog, hogy nem akarok mást. Egy rövid ideig úgy véltem, hogy Marina ideális lesz nekem, de aztán rá kellett ébrednem, hogy áruló. Nem leszbikus, pánszexuális, hát abba még a farkam is belefér.  De szerencsére időben kiderült.
- Akkor jó, szeretem biztonságban tudni a seggünket. - Nézelődök, mint egy turista, nem is értem, hogy miért nem néztem meg a többi utcát is még, ez igen hangulatos, főleg akkor, amikor ennyire világít a hold.
- Nem is értem, hogy egyesek hogyan képesek ilyen autókkal járni, tiszta haláljárat. - Méltatlankodva ingatom a fejem, és ajakcsücsörítve nézek végig rajta, már suttogva kommunikálok.- Biztos rohadt hangos, toljuk ki az utcából?
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:18 | Link

Életem Értelme

- Tudod, vannak, akik nem tehetik meg, hogy minden héten más járgányt vegyenek - nézek Albertre. - A másik meg, szerintem Róza már csak azért is ezzel jár mindig ide, mert tudja, hogy Eriket mennyire felbosszantja vele -nevetem el magamat. Nem azt mondom, hogy ismerem a nőket, mert egyáltalán nem, de Mirellából kiindulva ezek bármire képesek. - Aha toljuk, mert tuti püffög meg szétesik, ha beindítjuk - odasétálok a vezető ülés oldalához, hogy kinyissam az ajtót. Mondjuk nem olyan egyszerű, mint gondoltam, mert a kilincs majdnem a kezemben marad, de csak sikerül. - Én innen, te meg onnan - mondom halkan, majd beteszem üresbe az autót, kiengedem a kéziféket és ha kedvenc emberem is készen áll, tolhatjuk ezt a szart.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:18 | Link

Életem szerelme

- Persze, de nem Rónaky csaja, hát cseszed, a csávó őrködik mindannyiunk pénze felett, és még gazdag is, de ha nem lenne, esküszöm, levonhatná a számlámról egy biztonságos kocsi árát. Rónaky végre szerelmes, nehogy megint sírás legyen a vége.- Tényleg kár lenne érte, kedvelem, az apám is kedveli, sőt, még a Mágiaügyi miniszter is, és aki vele tölti a napjait, az megérdemli, hogy a szerelme élve várja otthon.
- Rendben.- Az anyósüléshez megyek, és könnyedén kinyitom az ajtót. Furcsa, pedig azt hittem, hogy ez a fele is nehéz lesz.- Hallod, vagy nincs bezárva, vagy ez az ajtó nem működik. Itt a vége, mennie kell.- Bólintok is egyet határozottan, jelezve, hogy induhatunk vele. Az apám szerintem előbb fog megölni, mint, hogy a testem csináljon ki. Pedig nagyon terveztem azzal a negyven évvel, ami statisztikailag megjár.- Szerinted hány éves ez a kocsi? Idősebb, mint mi?
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:21 | Link

Életem Értelme

- Mondom, szerintem ezt direkt csinálta - a nők azt gondolom ilyenek. Mindig azon vannak, hogy találjanak valamit, amivel totál idegbe tehetnek minket. De addig jó, míg lépnek ilyen figyelemfelkeltő dolgokat, addig legalább törődnek velünk. Én is akkor fogok aggódni, amikor Grace nem tesz semmi olyat, amivel kibassza a biztosítékot nálam. Akkor tudni fogom, hogy kurva nagy bajban vagyok.
- Az hagyján, hogy idősebb, mint mi. De a maradványai tovább lesznek majd a földön, mint a mieink - mert oké, hogy tóba kerül, de akkor is fent marad. Míg mi? Én majd megmondom Gracenek, hogy szórja szét a hamvaimat egy sűrűn látogatott tengerparti szakaszon, hogy még életem után is bejuthassak a lányok bugyijába.
- Na, egy, kettő, három - és tolhatjuk is. Mondjuk Albert helyett hozhattam volna valami kigyúrtabb legényt, na de már mindegy. Szeretem én a kis fokhagymagerezd másik félelmet.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:21 | Link

Életem szerelme

- Olykor felmerül bennem a gondolat, hogy jó lenne egy kapcsolat, de aztán meglátok egy ilyen autót, és rájövök, hogy félek a nőktől - csúnya ilyet mondani, de tényleg ezt érzem, pedig tény, ami tény, olykor jó volna az állandóság. Tortát kapni, meg törődést, ismerős érintést ág idegenek helyett. - Szerinted nagyon meg fogja verni Eriket? - Róza eléggé…tűzről pattant. Az ember jogosan aggódik a másik testi épsége miatt, és Erik jelleme nem olyan, ami elkapja a másikat.
- Ez környezetszennyezés. - ciccegek, ahogy nekifeszülök az autónak. Tudom, hogy neki, az ő erejének olyan, mintha egy nővel tolná a kocsit, éppen ezért próbálok némi férfiasságot magamra erőltetni.
Hozzászólásai ebben a témában

Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
offline
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2022. december 8. 10:23 | Link

Szertelen szerelmesek

Egy kis csendre volt szükségem, a heti kártyaparti most nálunk van, és bár próbáltam tanulni, Jolika mímelt nevetése annyira irritált, hogy el kellett jönnöm. Egy tükör csak elég arra, hogy takarodj fújjanak. Nekem meg ez a hűvösebb idő arra, hogy elfáradtak. Ennek tudatában haladok visszafelé, gondolataim már a párnám körül járnak, meg akörül, hogy alhatok-e ma éjjel ebben a cicanaciban, vagy legyen még annyi energiám, hogy átöltözöm. A következő gondolat már nem talál meg, a szemeim kipattannak, és úgy nézek a felém közeledő autóra, mintha repülő szőnyeg lenne. Miksát a sötétben is felismerem, Albertet meg simán hozzátippelem. Az autót meg bármelyik közül megismerem.
- Öhm…helló. Szolgáltassak alibit?
Kérdezem teljesen nyugodtan,  elvégre az ember gyereke tudja, hogy egy ilyen tett, ha kiderül, abból nagy botrány lehet. Inkább mondok olyat, ami levél kínossá teszem a kérdezőnek a kihallgatást, mondjuk, hogy éppen édeshármasoztunk vagy ilyesmi.
Hozzászólásai ebben a témában



Háromszoros Várffy-Zoller vándordíjas! Love
Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:24 | Link

Grace  & Életem Értelme

- Benned, ilyesmi? - nézek rá félelemtől csillogó tekintettel. - Korábban fogunk meghalni, mint eddig gondoltuk, vaaagy miért jut ilyen eszedbe? -teszem fel teljesen komolyan a kérdést. Nem szokott ilyeneket mondani, mindig is azt tolta, hogy nem akar szerelmet, most meg bedob egy ilyet. Itt valami történt és nem tudom mi.
- Szerintem egész Bogolycity hallani fogja, mikor holnap reggel Róza kilép azon az ajtón - íratni kellett volna Rónakyval egy végrendelet záradékot, melyben minket is megemlít örökösének. Balfaszok vagyunk.
- Az, hogy betoljuk a tóba, az lesz, valóban - nevetem el magam és minden, de tényleg minden erőmet belevetem, hogy neki könnyebb legyen. Haladjunk, mert a végén valaki meglát minket.
Mondjuk várni sem kell erre sokat, mert egy, már túlságosan régen hallott, édesen csengő hangot hallok és megfeszülve nézek fel rá. - Ha nem jöttél volna is, te lennél az alibi - fújom ki halkan a levegőt, majd Albertre nézek. - Meg ne állj, mert nem biztos, hogy újra el tudunk indulni - kérem halkan, majd ismét Grace felé tekintek, aztán vissza Albertre és újra Gracere. Jó nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de hát abban sose voltam a legjobb, nem? -  Albert, ő itt Grace, akitől a tortát kaptam és aki legalább fél éve az egyetlen nő az életemben, a legtökéletesebb alibink estére. Haladjunk - igen, ilyen lazán, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Ezzel biztos, hogy két embert is ledöbbentek, de majd később ráérünk fennakadni, jussunk ki az utcából.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:25 | Link

Életem szerelme és Laura

- Ha korábban halnék meg, akkor fel se merülne, de mostanság olyan jól érzem magam, mint, aki nem haldoklik. Viszont túl sok a romantikázó fiatal a környezetemben, és ezzel az őszi időjárással valahogy elkapott a vágyódás. - Nem fogott meg senki, és nem vágyom senkire, akinek neve és arca is lenne, de azt hiszem, az őszi bekuckózás engem is vágyódással kezdett eltölteni. - Csóró ember, mondják, hogy aki szerelmes, az nem tud gondolkodni. - És az tuti, hogy ezzel Rónaky kiveri a biztosítékot Rózánál, aki így nem biztos, hogy valaha is Rónakyné lesz. Elnevetem magam a tóba gurulás gondolatára, aztán a következő pillanatban már vidáman köszönnék a lánynak, akit ismerek, hiszen az órámra jár, és mondanám, hogy ismerem, hát ő Laura, sőt, majdnem lepisszegném, hogy nem szereti a Grace-t, de minden további mondattal inkább megállásra kényszerít, ami elég fura lehet, mert fél felemelkedett pózban állok, a kocsi viszont már kicsúszott a kezeim közül, így, amikor rájövök a bakira, futva megyek utána. - A képem a tortában landolt, finom volt. - Most erre mit tudsz mondani neki? Folyton próbálkoztam a nőkkel, és ő nem volt képes annyit mondani, hogy van neki egy állandó. Egy pár percig némán haladok előre, aztán mellékesen megjegyzem. - Hasonlítunk, szerintem jó lesz a kis Albert anyjának.
Hozzászólásai ebben a témában

Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
offline
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2022. december 8. 10:26 | Link

Szertelen szerelmesek

Elmosolyodom, hogy én leszek az alibi akkor is, és bármennyire próbálom nem nézni őt, mégis a tekintetem vissza - visszatéved rá, ahogy halad. Tudom, hogy milyen az, amikor az izmai megfeszülnek, és ez túlontúl izgató. Velük szeretnék menni, de nem tudom, hogy vajon ez jó ötlet-e, mert Miksa azt mondta, hogy majd ő meghatározza, hogy mikor, én pedig megígértem, hogy türelmes leszek. Jó, kívülről. Belül viszont mindig lesem az ablakomat, hátha bemászik, olyan szuperromantikusan, mint egyszer tette, sőt, néhány napja észrevettem magamon, hogy szűkebb folyosókon haladok, vagy a könyvtár hátsó részében olvasok, tudjátok, ha szintén valami überromantikusra vágyik az ember fia, akkor segítsem. Ajkaim elnyílnak, hogy további jó munkát kívánjak, de akkor meghallom, amit mond, és nyitva is maradnak, főleg, mivel nőként hivatkozik rám. Elvörösödve, hangtalanul sétálok a kocsi hátsó részéhez, hogy segítsek tolni, és közben azon agyalok, hogy mégis, mit kellene erre mondanom. Sőt, igazából azon, hogy Albert mit fog mondani, de ami elhagyja a száját, egyáltalán nem az, amit hallani szeretnék, és elnyílt szemekkel nézek rá, majd Miksára, majd megint rá.
- Milyen Albert anyja?
Hozzászólásai ebben a témában



Háromszoros Várffy-Zoller vándordíjas! Love
Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:26 | Link

Grace & Életem Értelme

- Ja, az összes szerelmes tök idióta lesz - fújtatok egyet. Nem, fogalmam sincs, hogy én az vagyok - e, de nyilvánvalóan nem közömbös számomra Grace, hát mit összeszenvedek most is, mert nem tudom, miként kérjek tőle bocsánatot és hogyan adjak a fasz énemre magyarázatot.
Ahogy a lány megjelenik és felajánlja az alibit, tudom jól, hogy kérdés nélkül is illene magyarázatot adni Albertnek arra, hogy ugyan miért adna nekünk. Szóval úgy döntök, hogy megelőzve mindent, kibököm a dolgot. - Bazdmeg, mondtam, hogy ne állj meg - morgok rá, mikor érzékelem, hogy lassít, végül megáll, én meg egyedül maradok a kurva autóval, ami még gurul ugyan, de baszott nehéz.
- Grace, nem kell.. Nem kell segítened, te az alibink vagy, nem emlékszel? - sóhajtok egyet, mikor már mindhárman toljuk a járgányt, aztán Albert mondatát meghallva, érzem, hogy pont annyira kellemetlen az egész, mint Mártonnal a beszélgetés. Minek kell ilyet mondani?
- Azt hiszi, hogy ha valaha lesz gyerekem, azt Albertnek hívják majd. De miután elengedte ezt a rohadt autót, biztos, hogy nem így lesz - közlöm határozottan, de persze. Majd egy áruló nevét viseli, nem? Hagyjuk már. - Ne aggódj Kicsi, még egy tíz évig nem tervezem, hogy gyermekem legyen - mentem még a menthetőt, ha egyáltalán lehet. Húzzunk innen, gyorsan.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:28 | Link

Életem szerelme és Laura

Zavartan pislogva nézek rá, majd fordulok a lány felé, majd megint vissza Miksára, és gyorsan megfeszítem a testem, hogy segíteni tudjak neki a kocsival. - Bocs. - nyögöm még hozzá, mert nem akartam megállni, de az ember gyerekével nem minden nap közli élete értelme, hogy állandó partnere van. Én meg nőket tukmáltam rá! Tiszta idiótán érzem magam, és nem tudom, hogy most bocsánatot kell-e kérnem tőle valami olyan miatt, amiről nem tudtam, hogy nem kellene, vagy sem. Végül inkább a hallgatás mellett döntök, majd a kis Albertnél szélesen elvigyorodom, és a lány felé fordulok. - Ne aggódom, ahhoz túlzottan szeret, hogy ne így legyen. Nekem mindegy, hogy mikor, de a kis Albert megszületik.
Hozzászólásai ebben a témában

Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
offline
RPG hsz: 315
Összes hsz: 591
Írta: 2022. december 8. 10:28 | Link

Szertelen szerelmesek

Még mindig nem értem, hogy most akkor mi is történik. Mármint…most akkor felvállalt? De ha meg igen, akkor miért ennyire ideges? Mintha haragudna, mert ki kellett mondania, holott egyáltalán nem kértem ilyet. Amikor rámszól riadtan emelem fel a kezeimet, és fonom össze magam előtt a karjaimat.
- Értem. Én és a méhem hálásak vagyunk, hogy nem tizenhét évesen kívánjátok, hogy kihordjam a szerelemgyereketeket.
Miközben beszélek, az égre emelem a tekintetem, majd sóhajtva vissza. Legalábbis sóhajtva szeretném, nem fujtatva, de ember tervez, ugyebár.
- Akkor csak alibi. Rendben. További jó szórakozást.
Komolyan mondom, sosem éreztem olyan dühösnek magam, mint most, és az biztos, hogy mindenkinek az lesz a legjobb, ha én csak úgy elsétálok most. Meg is fordulok, és folytatom az utam haza. Nem is értem, hogy most mégis mi történt.
Hozzászólásai ebben a témában



Háromszoros Várffy-Zoller vándordíjas! Love
Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:30 | Link

Grace  Love & Életem Értelme

- Ember, kussolj már. Nem neked szólt a Kicsi jelző - el nem hiszem, hogy ennyire megzavarodott. Hát értem én, hogy becézgetjük egymást, meg ilyenek, de Kicsinek még sose hívtam és nem is szándékoztam.
- Grace, ne törődj vele, kérlek. Csak, csak. Hagyjuk - ebből aztán esélyem nincsen jól kijönni és látom, érzem rajta, hogy mérges. Tök igaza van. Én már egy ideje nem keresem, szerencsétlen meg itt találkozik velünk és ez a barom ilyenekkel jön. Csak remélni tudom, hogy apám órája túléli ezt az egészet.
- Faszomat morgok halkan, miután a lány eltűnik és nem is nézek Albertre, csak gyorsabbra veszem a lépteimet. - Fának megy, úgy, hogy vezetem - ez nem kérés, ez kijelentés, ami ellen nem fog tudni tenni.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:32 | Link

Életem szerelme

Én tudom, hogy nem nekem szólt, viszont én azt a gondolatot vittem tovább, és mondtam el a lánynak, hogy de, lesz. Nem értem, hogy rám miért haragszik, hetek óta némán tűröm, hogy egy hisztérikus picsa. Hátrapillantva látom, ahogy, eltávolodik tőlem, és minden elismerésem, hogy ennyire könnyen hagyja a dolgot. Nem, valószínű, hogy nagyon össze fognak veszni. - Ne légy idióta, miért vezetnéd fának, főleg úgy hogy veszélyezteted az életed? Mostanában tiszta idióta vagy, és, ahogy nézem nem csak velem. - de én ugye nem szóltam eddig, viszont futva próbálom meg eltéríteni a fáktól. - Maradjunk a tónál, még nem akarok meghalni. Gondolom te sem.- egy napon születtünk, egy napon halunk meg. Őrültség, tudom de ez a legédesebb, amit valaha megígért nekem.
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:38 | Link

Életem Értelme

- Mert akkor legalább ő nem haragudni fog, hanem sajnálni. Tiszta haszon, nem? - tényleg fának fog menni ez az autó, ettől nehezen tudna bármi is eltántorítani.
- Az idióta Márton a hibás - morgom Albertnek, miközben lassítok, nehogy csóró ember pofára essen. - Jött azzal, hogy utána néz, kutakodik, stb és elpattant tőle az agyam. Mi az, hogy kutakodik utána? Minek? - kell valami, amit összetörhetek. Az ablak, igen, az ablak lesz az. - Azt mondja halál nyugodtan, hogy mindenki komolyabb kapcsolatát átnézték, hogy tudják ki kerül be a családba. ÉRTED? KI KERÜL BE! Csessze meg, hát mi ez? Annyi idős, mint a húgom. Azt se tudom mi van, hát neked is csak azért nem mondtam el, mert fogalmam sincs MI EZ. Az a barom meg átvilágítgatná? - az volt a terv, hogy halkan csináljuk. Hát ez megdől ezen a ponton, mert én szinte kiabálok, annyira ideges vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:49 | Link

Életem szerelme

Azért annak határozottan örülök, hogy kettőnk között van ez az autó, mert minél dühösebb lesz, annál nagyobb az esély rá, hogy valamin ki kell tötenie a dühét, és én éppen olyan ütnivaló alkat vagyok, vagyis, jó ez a távolság, mert tudom, hogy ha engem bántana, az megbánná később, és akkor már nem csal Laura miatt, de miattam is idegrohamos lenne, és legyünk őszinték, minimális varázslással nagyon nehéz visszaállítani egy szétvert házat.
- Egy barom vagy, és nem tudsz bánni a lányokkal. - Felelem végül nyugodtan, mert lássuk be, nem a sajnálatára kellene játszania. A sajnálatszexnél például kevés szánalmasabb dolgot tudok elképzelni. És igen, nekem ilyenben már volt részem, és azóta is heverem ki. Okok, amiért nem tudom magam rávenni, hogy elgondolkodjak az elköteleződésen.
- Kutakodik? Miért, mi olyan van, amit egy tizenhét éves lány elkövethet? Szinte még gyerek, és láthatóan egészséges életet élő. - Azért a tündérpor meg ilyen szennyek idővel kiütköznek az emberen, ahogy az alkohol meg a cigi, de például sosem láttam, még csak azt sem, hogy valaki cigijét megfogta, szóval nem hiszem, hogy bármi olyat tett volna, ami miatt nem illene bele a Bontovich-klánba. - Tudod, azt hittem, hogy már semmi nem tud meglepni, de ez most meglepett, és értem, hogy miért nem mondtad el, csak hirtelen nem tudtam rá mit reagálni, mert váratlanul ért. Ahogy néztem, mind a kettőnket ez a bejelentésed. Baszki, én meg folyton nőket cipeltem, és attól féltem, hogy erősödtek a tüneteim, és te meg elkezdtél máshogy érezni irántam az esetleges elvesztésem miatt. Nem értettem, hogy miért nem tetszik senki.
Hozzászólásai ebben a témában

Bontovich Miksa
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


#Zrudwj ¦ #Albertné
offline
RPG hsz: 569
Összes hsz: 772
Írta: 2022. december 8. 10:52 | Link

Életem Értelme

- Mert eddig nem kellett bánni velük -morgom oda az igaz szavakat. Nem kellett érzésekkel, lélekkel törődni. Csak túlestünk a dolgon aztán ki jobbra, ki balra. De most. Most oda kellene figyelni. Tudom mit szeret, mit nem és nem, nem csak a szexben. Étel, ital, meleg vagy hideg, melyik film, hogyan issza a kávét, stb. Nekem ez új és nem tudom kezelni.
- Én balfasz benyögtem neki a nevét, és mondta, hogy oké, akkor utána néz majd. Én meg fent akadtam ezen és nem hiszem el, hogy eddig mindenki benyelte ezt. Ráadásul, mi a faszomnak? Ki tudja mi lesz velünk holnap vagy holnapután - ahogy távozott szegény, azt hiszem, hogy semmi. Kurva élet, hogy kibassza a picsába apám óráját. Meg is érdemelném.
- Kurva gáz ez az egész. Nem volt tervben.. Arról volt szó, hogy csak összejárunk, ő kísérletezgetni, amit akar, én meg élvezem. De bassza meg, hát sem időm, sem kedvem nem volt más nőre és csak ő maradt és már nem csak szex lett. Még a motorommal is elvittem a Balaton körül és hallod, megmutattam neki a számomra legfontosabb helyeket. Kurva nagy gáz van - igen, ezzel tudom leírni az egészet. Nyilván nem gáz, mert nem az, de az eddigi életvitelünkbe ez nem fért bele és nem is gondoltam, hogy valaha bele fog férni.
Hozzászólásai ebben a témában

Ifj. Holló Albert
Tanár, Végzett Hallgató


Miksáné <3 | Kölyökkutya képű
offline
RPG hsz: 392
Összes hsz: 410
Írta: 2022. december 8. 10:53 | Link

Életem szerelme

Elnevetem magam a morgására, pontosabban a szavaira, mert valójában tökéletesen igaza van, neki eddig sosem volt senki olyan, aki annyira szétszedte volna, hogy bosszankodásában ő szedi szét a házat. Tudtam én, hogy a szex hiánya lesz itt a probléma, de azért titkon örülök neki, hogy nem kell életem utolsó éveit azzal töltenem, hogy meggyőzzem magam, meleg vagyok. Érte bármit, csak mondom.
- Elnézve az arcát, nem sok minden. - Én kimondom hangosan, hát ki tenné meg, ha nem a legjobb barátja. Az a szerencsétlen kislány úgy nézett Miksa hátára, mint egy hatéves, akinek egy cukorkagyűjtés után elvették a gyűjteményét. Viszont tetszett, hogy simán itt hagyta, nem pedig loholt utána, hogy még egy-két ilyen ingerült megszólalást eltűrjön. Jaj barátom, hát te ezzel a lánnyal lehet, hogy tényleg nagyon beszoptad.
- Elvitted motoron a Balatonhoz? - Pillantok fel rá hitetlenkedve, és megkönnyebbülten sóhajtok, amikor végre meglátom a tavat. Környezetszennyezés a négyzeten, de a jó ügy érdekében cselekszünk. Remélem, hogy ezek után az év tanárának is választanak. - Beszoptad. De őszintén szólva, alig várom, hogy megismerjem a madárcsicsergős énedet is.


Nem, ezzel még nincs vége, gyere velünk a Tavacskához.
Utoljára módosította:Ifj. Holló Albert, 2022. december 8. 10:53
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalva