Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

-Hát nekem azt mondták nem kötelező és annyira nem is érdekelt mint a sárkánytan. - a sárkányok gondolatára elmosolyodom, viszont ez a kötelező dolog kicsit megzavar, nem akarok bajba kerülni azért mert nem vettem fel egy tárgyat amit kellett volna.

-Nos mi lenne ha együtt nekiülnénk annak az altatónak? Ha megvannak hozzá a szükséges alapanyagok, akkor megpróbálhatnánk együtt elkészíteni. Ha nincsenek... Hát bár nem sok mindent ismerek ezen a helyen, tudom, hogy hol lehet szerezni hozzávalókat. - mosolygok rá a zavarban lévő lányra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nagyon örvendek!
Ezek szerint akkor még éppen időben vagyok, vagy talán jobbkor is jöttem. A saját lelkem megnyugtattam, meg a tény is megnyugtatott, hogy nem óráról hiányzok. Nagyon feszengenék, de így, nos, így minden a lehető legsimábban megy a maga útján.
~ Ügyes vagy Olcsi! ~
Dicsérem meg magam fejben, mert fontos számomra a dicséret. Egész életemben úgy életem, hogy mindig kerestem a felnőttek elismerését, és fontos volt az egészen apró dolgokban is, hogy elismerjenek engem. Igen, komolyan, nekem erre szükségem volt, és szükségem van, de már megtanultam magamnak osztani a dicséreteket. Nem túl sokat, csak amikor érzem, hogy szükségszerű. Vajda létem alatt megtanultam tökéletesnek lenni, de azt nem, hogy hogyan éljek az elismerés nélkül, szükségem van rá, mint egy falat kenyérre.
- Igen, különben nagyon fáradékonnyá válok. A szervezetem nem képes megkötni rendesen.
Életem egy szakaszán aludtam csak. Fáradtan ébredtem, volt, hogy elmúlt tíz is, egykor az ágyért könyörögtem, hatkor keltem, nyolckor újra lefeküdtem. Akkor vizsgáltak ki és állapították meg, hogy a vas felszívódásával hadilábon állok.
- Hogyan hatnak egymásra a holdkővel?
Érdeklődöm a kezemben tartott példányt forgatva, miközben balommal előhúzom az apró ezüstláncra függesztett holdkövet. Hosszú a lánc, a kő nem látható, egészen a szívemig lelóg. Szökőévben születtem, február huszonkilencedikén, csakúgy, mint a bátyám, olvastam a passzoló kövekről, és a saját fejem után menve választottam a holdkövet. Alkalmas depresszió, hangulatingadozás, negatív energiák és stressz ellen kiváló, nekem pedig mindegyik ellen nagyon fontos, hogy legyen egy pajzsom. Csak remélni merem, hogy jól választottam. Ricsi pecsétgyűrűje ihletett meg, amit Lili vett neki, és abban kettejük köveit helyezte el. Hátha nekem is segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Nem is kellett sokáig várnom, míg Babett megérkezett. Széles mosollyal fogadtam a lányt, örültem, hogy egy párban voltam vele a feladat során, mert igaz, nem sok időt töltöttem el a társaságában idáig, de azalatt rájöttem, hogy nagyon intelligens, művelt lánnyal van dolgom, bár ez a közös órák során is bebizonyosodott már.
- Szia! Csini a rucid! - viszonoztam vidáman a köszönését, a "szuper" szócskára pedig kissé elpirultam. Ugyan, dehogy voltam én szuper, egyszerűen csak megvolt a dolgok beszerezéséhez a megfelelő kapcsolathálózatom. Ez most nagy szolgálatot tett mindkettőnk számára, meg is lett az eredménye azáltal, hogy mindent sikeresen beszereztem.
- Köszi. Igen, sikerült! - feleltem neki büszkén, úgy viselkedtem, mint egy kis diák, aki megkapta élete első kiváló jegyét.
- Itt van minden, ami a bájital-főzéshez kell. Üst, továbbá a százfűlé-főzet hozzávalói: meghajtófű, disznópázsit, juharfa fátyolkája, pióca. Aztán itt vannak még a második felvonás összetevői is: bikornisszarv, juharfa fátyolkája, bumszalagbőr, egy diák haja - mutattam be a hozzávalókat a lánynak nagy bőszen. Azt nem is ecseteltem, hogy ez a főzet két részből áll, amelyeket külön-külön kell elkészíteni, hiszen biztos voltam benne, hogy ezzel már tisztában van.
- Most azt kéne kitalálnunk, hogy melyik hozzávalót hagyjuk ki a főztünkből, illetve mennyi ideig főzzük ezeket. Elsőre tuti biztos vagyok benne, hogy nem sikerül, de van bőven anyag, szóval simán kísérletezhetünk még - mondtam Babettnek megnyugtatásul. Valóban nem kellett aggódnunk amiatt, hogy esetleg kifogynánk az összetevőkből, mert pont beszereztem belőlük annyit, amennyi bőven elég lesz arra, hogy megalkossuk belőlük az általunk elképzelt bájitalt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Zavartságát látva új neki, hogy kötelező lenne a bájitaltan. Hogy őszinte legyek, remélem, nekem van igazam. Ajj, hogy mondhatok ilyet? De tényleg, inkább ő mint én. Ajj, seggfej vagyok.
- Egy egész tantárgy a sárkányoknak? Nem fértek bele a Legendás Lények Gondozásába? - Ez nem gúny akar lenni, hanem egy komoly kérdés. A gyerekkori néhány sárkányos mesén kívül mondjuk tényleg nem tudok sokat a sárkányokról, lehet, hogy megtöltenek egy egész tantárgyat. Mondjuk biztosan a futóférgek is... na jó, talán azok nem. De ennyi erővel lehetne mondjuk hippogrifftan is. Vagy szellemtan! Brrr.
Ajj, milyen rendes, én meg ilyeneket gondolok...!
- Mi? A szükséges alapanyagok? Ja, hát azok nincsenek.
Hogy még meg is főzzem? Elolvasni is rémesen unalmas!
- Te honnan tudod, hol lehet hozzávalókat szerezni?
Ez őszintén érdekel, hiszen most mondta, hogy nem jár bájitaltanra. Nekünk elmondták az első vagy a második órán. Persze a közelébe nem teszem a lábamat annak a helynek, csak ha muszáj.
- Őrülten unalmas ez a főzőcskézés - vallom be...
- Ja, bocs. Én Hunor vagyok, benned kit tisztelhetek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

-Igen, van nekik egy egész tantárgy. - mesélem lelkesen -Bár még nem tudom, hogy miért kell nekik plusz tárgy, mert csak ritkán lesz óránk. Talán mégsem olyan nagy az anyag. - gondolkodom hangosan. - Még sosem láttam sárkányt, de nagyon szeretnék. -teszem még hozzá, bár magam sem értem miért árulom el ez ennek a lánynak.
-Örülök, hogy megismerhetlek Hunor, én Ajsa vagyok. -mosolygok rá az új ismerősre. -Hát... az van, hogy nagyon szeretem csodálni a portrékat és hát az egyik festménnyel, egy volt tanárral, hát sikerült összebarátkoznom és ő tud adni alapanyagokat. -mondom büszkén és egy kicsit kihúzom magam, mert bár sok mindent nem ismerek, de legalább a portrékat már úgy ahogy igen. - Szóval ha megkérem biztos ad. Utána meg neki tudunk állni megcsinálni. Nagymamám mindig azt mondta, hogy könnyebb egy receptet úgy megtanulni, ha meg is főzöd nem csak a receptkönyvet bújod. - Igaz ezt a konyhára értette, nem pedig egy varázsló iskola órájára, de hát az elv ugyan az, mi baj lehet belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Én is örülök. - De tényleg. Még nemigen szereztem haverokat itt, valszeg nem sok akad a hozzám hasonló bolyongó idiótából, ha a rendszeres eltévedések ellenére még csak most futok össze az elsővel.
Amúgy tetszik a lelkesedése, de azért valami elkezd érdekelni.
- Várj. A sárkányok ugye nálatok is azok az agresszív, óriási, kegyetlen tűzokádó lények, akiknek csak egy apró, bosszantó bogár vagy, akit eltaposhatnak, miután felgyújtottak?
Én a magam részéről még golyóálló üvegen keresztül sem szívesen találkoznék velük. Hacsaknem...
- Vannak háziasított példányok?
Ez már jobban hangzik.
És tisztelettel hallgatom az ügyes mentorválasztási módszereit is. Nekem is barátkoznom kéne portrékkal. Tényleg! Ők tudnak mozogni a keretek között. Lehetne egy idegenvezetőm!
- Várj. Egy festmény hogy tudja kiadni a hozzávalókat... a vászonból?
Rögtön le is eresztek a nagy lelkesedésből. (Abszolút nem voltam feldobva, hogy egy üst fölött kell ácsorognom hosszú órákon át, és értelmetlen szabályok alapján spirális mozdulatokkal a Hejj, a babám mandragórát énekelve elkészíteni a szánalmasság ellenszérumát vagy ilyesmi.)
De túl rendes ez a csaj. Meg mond is valamit. Lázadozásból hiába kapok K-t, anyámékat jobban fogja izgatni a bájitaltan jegyem.
- És eltalálsz a barátodig?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Hát az a helyzet, hogy nálunk a sárkányok nem létező teremtmények, csak a film ipar kitalált lényei. - válaszolom kicsit feszengve. Az összes sárkány amit eddig láttam mind filmes trükk volt valamelyik mozifilmben. Mondjuk ott voltak barátságosak is, meg persze agresszív szörnyek is. És igaz ami igaz, némelyik filmben háziasítják a sárkányokat, de azok elsősorban animációs filmek mind.
- Hát nem azt hiszem olyat nem tud. Mármint kiadni valamit a vászonból. Vagy de? - nézek rá megdöbbenve - Viszont a kép mögött van egy üreg ahova valaki évekkel ezelőtt elrejtett bájital cuccokat, legalábbis a portré azt állítja, hogy azok azok és már unja,hogy neki kell rá vigyázni, így szívesen tovább adná másnak. Mondjuk egy bájitalokat kedvelő kisdiáknak. - felelem lekesen - a bájital elkészítésében segítek, így nem kell egyedül unatkoznod, és legalább én is tanulok, hamár az órát nem vettem fel. - mosolygok rá barátságosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Figyelem a kék szemeket, s halványan elmosolyodok a pironkodásra. Ő is hasonlóan tudja fogadni a bókokat, mint én magam. De lényeg a lényeg; valóban nagyon hálás vagyok, neki. Ja, hálás. Igen. A padra helyezett táskámhoz fordulok, felnyitom a cipzárt, és máris fél felsőtestem eltűnik benne, ahogyan elkezdek kutakodni. Igazán tehettem volna a benn lévő cuccok tetejére, bizonyára egyszerűbb dolgom lenne. Néhány kelletlen hümmögés után előveszek egy csomag CsokiVarázslót – ami az egyik kedvenc édességem kislány korom óta – és egy nagyot pördülve tengelyem körül fordulok Dana felé. Az édességben egyesével csomagolt, belga csokoládéból készült varázsló és boszorkány figurák vannak. – A beszerzésért – mondom egy apró mosollyal, és átnyújtom az ajándékot a prefektusnak.
A hozzávalók felsorolása közben felpattanok a pad tetejére, és bakancsos lábamat lóbálni kezdem a levegőben. Fejből nem tudtam volna elmondani őket, de minden alapanyagot ismerek, noha az egyiknél különösen a magasba reppen dús szemöldököm. – Kinek a haját szerezted meg? – érdeklődök mély, karcos hangomon. – Hát – kezdek bele, s jobb kezem vékony mutatóujját szám elé emelem. – Attól függ, hogy kinek a haját hoztad… szerintem az a legelhanyagolhatóbb. Nem szeretnénk másolni senkit sem, csak csinos pofikat akarunk – vonom meg egy mosollyal a vállam. – Talán azt lehetne helyettesíteni valaminek az erősebb változatával – nem vagyok teljesen biztos abban, hogy amit mondok, annak van értelme, de most ez fogalmazódott meg bennem. – És ne aggódj – kezdem egy széles vigyorral. – Lemondtam minden programomat mára és holnapra, szóval szívesen vállalom a kísérleti egér szerepet – teszem hozzá bohókás fejdöntögetéssel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egy perc habozási időt sem hagy, mielőtt magához húzná és szemtelenül incselkedne vele. Van valami, ami vonzza a szőkében: talán a vadászat, a szépsége, az esze vagy az attitűdje... De még nem döntötte meg és lássuk be, ennek nem csupán az az oka, hogy zseniálisan ellenáll. A Valentin napi fesztiválon és liciten könnyen megcsókolhatta volna, elcsábíthatta volna és már egy lenne a listáján.
- Ezt a választ akartam hallani - elégedetten bólint és mosolyogva várja a további magyarázatot, melyet meg is kap. Tény és való, hogy nélküle unalmas az élet, de mit mondhatna? Belőle csupán egy van és nem lehet ott mindig, mindenütt, néha be kell érniük a fantáziájukkal. Úgy értem azzal, hogy elképzelik, a férfi a közelükben tartózkodik és elbűvöli őket varázslatos személyiségével. Meg persze szerénységével. - Mégsem tetted meg, ezzel pedig összetörted a szívemet - színészi játéka megkérdőjelezhetetlen: lebiggyeszti kissé ajkainak szélét és kisfiúsan szomorú kiskutya szemeket mereszt a nőre. Ne reménykedjünk, sokan megkérdőjelezik, hogy van szíve, azt meg pláne, hogy van lelke, de azoknak, akik továbbra is fogadásokat kötnek, elárulom: akad. A biológia gondoskodott róla.
Élvezi, hogy engedelmesen a karjába csúszik a vékony test, s magabiztosan húzza ő is közelebb. Eddig csak olyan tessék-lássék módon ölelte, de ez már kezd valami lenni, nem hagy túl sok helyet maguk között. A mellkasára simuló kéz, a karjába kapaszkodó ujjak, mind eszébe juttatják azt a napot, melyre Ophelia is gondol. Noha nem legilimentor, szemében egyértelműen csillan az emlék. - Nem is kérdés. De ha gondolod, bebizonyítom - lassan hajol közelebb, a történelem megismétli önmagát. Ismét ott van ajka a nőétől csupán pár milliméterre, ezúttal azonban nincs élő ember a földön, aki megállíthatná, hacsak Brown nem teszi. Végre megízleli a gyönyörű, telt ajkakat, miközben kezei szorosan fogják a formás alakot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tetszik, hogy csacsog. Valójában több okból is; az első egyértelműen az, hogy én kevésbé érzem a késztetést, hogy feleslegesen fecsegjek; a második ok pedig az, hogy szeretem hallgatni a csilingelő nevetést, és perverz módon az is tetszik, amikor csipkelődik és oda-odaszólogat nekem. Az emberek általában nem sok mindent váltanak ki belőlem, és érdekes, hogy amióta a kastélyba érkeztem, érdekesebb emberekkel találkoztam, mint az előző éveimben. Az előttem ülő és rákot csócsáló nő pedig a legérdekesebb mind közül. Főképpen ezekért a megjegyzésekért, mint ami most is elhagyja ajkait. Szemöldököm látványosan repül magas homlokom közepére hiszen, ha nem is szánta kihívónak, mindenféleképpen úgy sikerült. A szemöldökgimnasztika mellé természetesen sanda mosoly jelenik meg ajkaim szegletében, majd egészen fogvillantásig szélesedik, s végül alsó ajkamat megnyalva tekintek le egy pillanatra az asztalra. – Akkor, ha jól értem nekem kell ma a rossznak lennem? – kacagok, majd a homárollóért nyúlok. Igazság szerint ez az egyetlen, amit eddig még nem kóstoltam soha, de úgy emlékszem ehhez kellene valamilyen szerszám. Tányérom mellé nézek, ahol meglátom a diótörőhöz hasonlító tárgyat. Érdekesnek találom, így elgondolkodva veszem tenyerembe, s Jules felé mutatom. Apró mosoly jelenik meg szájam szegletében, majd megroppantom az ollót. Mivel a művelet sikeresnek mondható, elégedettséget sugárzó arccal teszem félre a törőt, és ujjaimmal kezdem lebontani a páncélt. Közben fel-felpillantok Julesra. Bólogatni kezdek.
– De bizony, hogy az van – felelem, miután lenyeltem egy hatalmas falatot. A maradék homárt a tányéromra teszem, majd kezeimet megtörölve nézek ismét a kék szemekbe. – Tudok, bizony – hanglejtésem vidám, direkt ismételve a „bizony” szót. Látszik, hogy örömmel tölt el a nő izgatottsága a gyűjteményemmel kapcsolatosan. Ahogyan Jules fejében is, így az enyémben is megjelenik a gondolat, hogy igen sajnálatos az, hogy vannak még boszorkányok és varázslók, akik megtagadják a mugli kultúrát. Pedig igenis lenyűgöző dolgokat tanulmányozhat az ember.
A pincér érkezésére kissé előre dőlök, s köszönetképpen biccentek felé egyet. Éppen ideje volt. A tengeri falatok könyörögnek minden egyes harapásnál egy korty után. Kiválóan passzol a Sauvignon Blanc az ételek ízvilágához. Egy ideig csak az asztalon pásztázik zöld szempárom, azonban éppen jókor tekintek fel partneremre, s a hamiskás mosolyra egy erősebb hideg hullám szalad végig gerincem mentén. Jóleső, mégis idegen, de legfőképpen váratlan érzés. Összeszűkített pupillákkal várom az után a bizonyos mosoly után a választ majd, amikor megkapom azt, újfent elmosolyodok.
Éppen kérdeznék, amikor Jules folytatja. Mintha kivárta volna. Ökölbe szorított kezemet nyomom ajkaimnak, amik megállás nélkül mosolyognak, miközben hallgatom őt.
– Mit meg nem adnék egy forró fürdőért – mondom kissé elkalandozva. A lakásom miniatűr fürdőszobája nem alkalmas ilyesmire. Az, ahogyan Jules leírja a tökéletes fürdőzést újra megcsap a gerincem mellett végig száguldó érzés. Az illatgyertyák, a könyv és a zene gondolata engem is a habok közé merít. De végül felrázom magam, és úgy tekintek Julesra. – Az utóbbi időben én is kimozdultam – vallom be. – Persze egyedül – teszem hozzá egy keserédes mosollyal. Sorozatok? A keserédes mosoly hirtelen szélesedni kezd, és bólogatva jelzem elismerésem a nő felé.
– Sportolni? – hangom meglepett, ám kíváncsi. – Hogy úgy – harapok mosolyogva ajkamba a kosárlabda gondolatára. Partnerem újabb szemtelenre sikeredett arcjátéka arra késztet, hogy azonnal rávágjam… - Legyen – érdekesen hangzik. A tányérra tekintek, ahol már igencsak megfogyatkoztak a résztvevők. – És mégis merre gondoltad? Amolyan Bronx-szerűen, valamelyik utcai pályán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Legalább nem áztak meg ennél is jobban. Ha a kisház csak egy valamire is jó volt, akkor határozott előnye volt, hogy nem ázott be. Ezzel szemben olyan hideg volt odabent, mintha nem is június, sokkal inkább december lett volna. Nem erre volt felkészülve, egy kellemesen meleg nyári napra számított. Úgy tűnt, az eső kissé csendesedett, de még mindig túl sötét volt az ég ahhoz, hogy ki mert volna merészkedni.
- Legalább tisztaság lesz – vonta meg vállait. Ha már Lili próbálta némi humorral enyhíteni a helyzetet akkor ő is igyekezett partner lenni ebben. Nem is beszélve arról, hogy lassan átfagy. Átkozta vékonyságát, mennyivel jobb lett volna némi jótékony zsírréteggel ücsörögni ott, mint így. Ennél jobban talán sosem akart a telt lányok csapatába tartozni. Mondjuk akkor nem vehette volna fel ezt a csodás szettet, amit amúgy viselt, de  igazából azt is elcserélte volna egy jó meleg pulóverre. Fehér felsője mindent láttatni engedett, épp bele illett volna a legutóbbi találkozásukkor szóba került vizespóló verseny élmezőnyébe.
- Ez amolyan szakmai ártalom – motyogta a lány egyértelmű kijelentésére. Hát persze, hogy nagyon fázott, ő a melegben érezte jól magát. A leégésen kívül semmi problémája nem volt a nyáron tomboló hőséggel, ő kiválóan érezte magát ilyenkor is a legtöbb emberrel ellentétben. Viszont tizenöt fokban már hajlamos volt megfagyásra panaszkodni, ha nem volt rajta kellő mennyiségű ruha, amit meg a többiek nem értettek meg. Néha elgondolkodott, hogy biztosan nem Közép-Afrikából fogadták-e örökbe, de aztán később minden értelmet nyert számára is.
- Vedd csak fel őket te. Én jól vagyok. – Nem tűnt valami meggyőzőnek a visszautasítása, de nem akarta tönkre tenni a lány jól láthatólag frissen vásárolt ruháit. A ruhák számára majdnemhogy a szent és sérthetetlen kategóriába tartoztak, így mindegy volt hogy a sajátjairól vagy máséról volt szó nagyon vigyázott rájuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem derül ki, hogy a válasza helyes-e - de Csenge úgy sejti, nem sok esély van rá, és valójában csak sötét életlátását sikerült bemutatnia vele -, az viszont igen, hogy a kérdés sem volt egészen pontos.
A szfinx üdvözlését mosolyogva fogadja, és ahogy feltekint a portréalak arcára, eszébe jut, hogy azért mégiscsak jó levitásnak lenni. Ideiglenes társát jól hallhatóan bosszantja, hogy a szfinx hozzá máshogy viszonyul, de Csenge már csak a saját találós kérdésére figyel. Ha az ismeretlen ajtó előtt fekvő tényleg levitás, és kibír itt egy évet, jövőre már vele is máshogy fog bánni a bejárat őre.
A lány hümmögve figyeli a festményt, egyik lábáról a másikra nehezedik, jobb kezét az arcához emelve, ujjaival ajkain zongorázik gondolkodás közben.
 - Ha egy bútorokkal teli szobáról beszélünk, akkor a levegő a megoldásom, ha egy teljesen üres teremről, ahol nincsenek ágyak alatti és szekrények mögötti sötét zugok, akkor a fény - mondja, aztán karjait leeresztve megvonja a vállát: -, de igazából a levegő akkor is helyesnek tűnik számomra.
Amíg várja az ítéletet, tovább gondolkodik, de egy pillanatra hátra pillant, hogy lássa, ott áll-e még az ismeretlen elsős. Próbálja eszébe vésni az arcvonásait, hogy ha legközelebb összefutnak, felismerje, aztán rádöbben, hogy igazából még a nevét sem tudja. Na, de épp az előbb mondta neki, hogy nem érdekli kicsoda, ezek után már elég furcsán venné ki magát, ha mégis rákérdezne.
Végül némán, kíváncsiságát magában tartva fordul vissza a bejáratot rejtő portré felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Ja! Mugli születésű vagy?
Egy pillanat alatt mindent megértek. Legalábbis többet. Tudom, hogy a mugliknál nagyon menőek a sárkányok. Mármint persze nálunk is, de azért itt az emberek talán jobban képben vannak azzal, hogy mennyire veszélyes is egy ilyen. Nem is kell, hogy magyar mennydörgő legyen, elég egy norvég tarajos.
Érdekelnének az ilyen mugli filmek a sárkányokról. Kíváncsi vagyok, hogyan ábrázolják őket. De kapcsolatunk ezen pontján talán még túl korai lenne meghívatni magam egy mozira.
- És nálatok is van szárnyuk, pikkelyük, agyaruk, tüzet okádnak meg minden? És akkorák, mint egy családi ház? Annyira különös, hogy a mágiaügyi minisztérium így el tudta tussolni ezt a titoktartási bakit, hogy minden varázstalan azt hiszi, csak kitalált lények.
- Ja, logikus - bólogatom egyetértően, hogy valószínűleg a portré mögött van a szajré, nem pedig a képben. Bár ki tudja! Eddig nem találtam túl segítőkésznek az itteni festményeket. És az is lehet, hogy már megromlottak vagy beszáradtak a hozzávalók.
Ismét félreteszem a könyvet, és hátradőlök a párnán, hogy teljes testtel a navinés felé fordulhassak.
- A szüleid kiakadtak, hogy mágus vagy?
Igen, abszolút tojok a bájitalfőzésre. De nem direkt terelem el a szót, tényleg nagyon izgalmasnak találom, hogy valaki teljesen muglik között nőjön fel, míg 14 éves korában BUMM, beszaltózik egy bagoly az ablakán, hogy csákó, varázsló vagy, nem kamu, húzzál pálcát venni aztán reménykedj, hogy indul a vonatod a megbeszélt helyről... Várj.
- Bagolyban tudtad meg, hogy varázsolsz? Mindig tudtad, hogy nem stimmel valami? Te is öngyógyultál egyik napról a másikra, vagy ilyesmi?
- Belőlem a szart is kiverték általános iskolás koromban, de másnapra kutya bajom sem volt. Akkor nyugodott meg a családom, hogy nem vagyok kvibli - toldom meg egy személyes információval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ez nekem is ment volna! Dohogásra nem vetemedek, annyira meglepődöm magam is, hogy beugrott a megfejtés. Legalábbis egy. A fény eszembe sem jutott, és nem is gondolkodtam tovább, amint eljutottam a levegőig.
A lány viszont full filozófiai okfejtésbe bonyolódik. Amikor végez, még hátra is pillant. Lehet, valami elismerésre vár, de nem tudom eldönteni időben, mit is mondhatnék. A szfinx nem siet ajtót nyitni, én meg tűkön ülök az ítéletért.
A portréalak farkával elégedetten legyint egyet.
- Minden részletre kiterjedő válasz.
Egy búcsúmosollyal ajándékoz meg minket (szeretném azt hinni, hogy engem is), majd feltárja előttünk a ház bejáratát. Rántok egyet a táskám vállpántján, indulhatunk.
- Ez igen!
- Ebbe belejönnek az emberek? - kérdezem a felsőbb évest, hátha még erre a válaszra azért vevő lehetek nála. - Gyakorolni kell, vagy van egy levitás óra, amin a rejtvények eszes megoldását tanuljuk? Van olyan levitás, aki annyira hülye, hogy mindig kint éjszakázik? - teszem fel a legfontosabb, feszítő kérdést.
Még csak egy hete vagyok itt. Szomorú, hogy ha eltalálok is a ház bejáratához, bejutni akkor sem tudok egyedül.
- Amúgy Hunor vagyok, és köszi szépen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Türelmesen kivár; szótlanul és rezignált nyugalommal nézi végig a feloldozás reményében tett vallomást, esdeklést, nevezzük bárminek. Nincs szüksége kimondott szavakra ahhoz, hogy kiderítse, amit tudni akar – könnyedén siklik a másik tudatába, nem próbál különösebben észrevétlen maradni, bár egy átlagos képességhasználónál midig néhány fokkal óvatosabb. Bejegyzetlen ugyebár, és mindenki érdekében jobb, ha ez így is marad. Míg a férfi térdre borulva kiprésel néhány összefüggéstelen információtöredéket, Dominik már-már lustán, hanyagul kerekedik felül az elméjében uralkodó zavaron, hogy megszerezze a hiányzó részleteket, hogy pontosan feltérképezze, mi történt. Mégis mit tett, ami arra készteti az egyébként egészen pökhendi alakot, hogy a lábaik előtt kússzon.
Félelem. Egy pillanatra úgy ráncolja orrát, mintha csak megcsapta volna a halálfélelem bűze, ami… Kiül a karjára a libabőr, ahogy az immáron teljessé vált kép mellett Ruben érzései és emlékei közt úszva megállapítja, teljes létjogosultságú a kétségbeesés.
Tekintetét Yezebelre emeli, szigorú vonásaiból aligha lehetne leolvasni bármit is azon túl, hogy megerősíti társuk habogását. Elcseszte.
 - Lebuktál, mint valami szerencsétlen amatőr. – Közli a teljesen nyilvánvalót, megválaszolva a halk, amúgy nem neki szánt kérdést. Hangja kissé nyers, de meglepően nyugodtan cseng, nem tükrözi feszültségét, azt, hogy legszívesebben helyben kitekerné a férfi nyakát. Összeszorítja állkapcsát és egy nagyot sóhajt, ahogy ellöki magát az asztaltól, amin eddig támaszkodott fél kézzel. Most elkezdhetné sorolni, mit tett kockára ez az idióta, hangsúlyozhatná, hogy már réges-rég túl vannak a piti zsebtolvajlás szintjén, hogy egy ilyen hiba becsúszhasson, hogy csak úgy átlássanak az álcán, csapkodhatna és ordíthatna dühében. Mégis mi értelme lenne? A megoldásra koncentrál inkább. – Alhazred csalódott lesz. – Szinte félvállról ejti el, mintha ez az egyszerű kis kijelentés nem olyasmi lenne, amitől mindannyian tartanak. Kizárt dolog, hogy a főnök egy ilyen szintű ballépésről ne kapjon információt, és az is biztos, hogy senki szaros életéért nem vállalja a felelősséget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

No, és most ahelyett, hogy szép lassan a fiú körül néhány méteres rádiuszban minden az amúgy is hűvös kora reggeli hőmérséklet alá hűlne, egy adott területre kellene ezt koncentrálni. És bár elméletben ez rendkívül alapvetőnek és egyszerűnek tűnik, nem birtokolja olyan régóta a képességet, hogy olyan gördülékenyen sikerüljön átültetni a gyakorlatba. Szemöldökei enyhén összeszaladnak, ajkait is egymásnak préseli a nagy összpontosítás közepette, ám amikor ez tudatosul benne, mélyen belélegez és lassan ki, ahogy igyekszik ellazulni és nem túlságosan görcsösen próbálkozni. Az elemével való békés kapcsolat eddig szerencsésebb együttműködést eredményezett, mint a fogcsikorgatós erőlködés. Szélesebben helyezi el tenyereit, és szeretné mintegy megragadni a hideg részecskéket, vagy legalábbis kezei felé fókuszálni azokat, hogy ne egész testéből áramoljon a mágia, hisz a következő lépés az lenne, hogy a vízcseppek köré sűríti, és jobb esetben nem saját magukat fagyasztja jégkockává.
Annyira a maga dolgával van elfoglalva, hogy egy picit zavarodottan néz a kérdés tárgyára, a köztük lévő apró szemcsékre, és kell két pislogásnyi idő, mire értelmezni tudja a szituációt, végül azonban megcsóválja a fejét.
 - M-mm – nemleges hümmögés támogatja meg a gesztust. – Nem hiszem, hogy szükséges, innentől rajtam múlik – szerintem. Erre izgatottan liftezik is egy minimálisat gyomra, mintha legalábbis világot váltani igyekeznének és annak sikere függne tőle, nem csak egy ártatlan elemis kísérletről lenne szó. Nagy levegő! Annyira rákoncentrált már a dologra, nem most kellene hagyni elkószálni a figyelmét; a kezeit lassan közelebb emeli a szétterített vízcseppekhez, és igyekszik tovább hűteni köztük a levegőt. Bár amikor azok elkezdenek megfagyni, gyanússá válik, hogy tényleg kezdeni kéne valamit a sűrűséggel is – hisz a magasban, ahol alapvetően a felhők volnának, teljesen más a légnyomás. Ugyanakkor ott mágia sincs… Hm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

- Hát... Valami olyasmi. Anya varázstalan... Mugli ahogy ti mondjátok. Az apám elvileg varázsló, de ezt anya nem tudta biztosan megmondani. A te szüleid mindketten varázslók? - válaszolok kicsit megszeppenve. Mióta itt vagyok mindenki olyan lelkesen meséli, hogy ő aranyvérű, félvér vagy mugli szülők gyermeke és ő a nagy csoda a családban. Én meg azt sem tudom megmondani, hogy én mi vagyok.
- Nos, igen. Nálunk is van szárnyuk meg minden, az agyarukban nem vagyok biztos, az nem egy kötelező tartozék. Viszont igen, tüzet okádnak és repülnek. Hát vannak kisebbek, de a felnőtt sárkányok nagyok nálunk is. Hát sok varázstalan hisz a sárkányokban, annak ellenére, hogy még nem láttak egyet sem, de attól még úgy gondolják, hogy sárkányok márpedig igen is léteznek. - pár hónapja még én is ilyen voltam, azóta meg már tudom, hogy tényleg léteznek. Most meg itt mesélek egy feltehetőleg ízig vérig varázsló felmenőkkel rendelkező, a varázsvilágról mindent tudó tanulónak arról, hogy mi (mármint a varázstalanok) hogyan látjuk a világot. Világ életemben utáltam különc lenni, erre tessék, megint az lettem. - Majd mutatok rajzot az általunk ismert sárkányokról és akkor majd te eldöntheted, hogy mennyiben tér el a valóságtól. Igaz is, te láttál már sárkányt?
-Anya nem akadt ki rajta. Tudta, hogy valami nem oké körülöttem, és örült, hogy végre kiderült. Én sosem gyógyultam ilyen gyorsan, igazából nem volt ennyire kirívó dolog. Nem csak igazából furamód különös képességem volt a rajzoláshoz és a festéshez. Már már mágikusnak is mondható. -mesélem, bár ezt még senkinek nem mondtam, de valamiért megnyerő a személyisége. Igaz, lehet magában azt gondolja rólam, hogy milyen szánalmas vagyok, de legalább az arcán ez nem tükröződik. - De igazából a levélből derült ki, hogy valójában más vagyok mint a többiek.
-Akkor te mindig is tudtad, hogy varászló vagy? Vagy ez nálatok hogyan működik? - kérdezem érdeklődve. Kíváncsi vagyok, hogy van-e egy plusz nyomás ilyenkor a gyerekeken, hogy valami varázslatosat produkáljanak, vagy szégyenben maradnak.
-Amúgy... Bejöhetek? - kérdezem kicsit zavarban, mert még mindig az ajtóban téblábolok és órák óta fel alá sétálok, leülnék már egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Halk, és talán kissé hitetlen kacajt engedek meg magamnak. Nem szeretnék ebben hinni, sőt, legszívesebben addig tagadnám magamban, míg végül odalyukadok ki, hogy el is hiszem a tagadást, de ha ez a sors tényleg, akkor világgá szaladok. Mármint rendben, egy nő, egy igazi nő, minden egoizmus nélkül tisztában van az adottságival, így én is, azonban az ilyesfajta férfiakkal, majd a helyzettel, amit teremt az a bizonyos, nem mindig lehet mit kezdeni, hiszen mi mást is szeretne? Hihetném az ellenkezőjét, ezt is tagadhatnám magamban végtelen időkig, míg elhiszem egyszer csak, de valószínűnek tartom, nem áll rendelkezésemre annyi idő, hogy valóban megtörténjen. Szemeimet forgatom meg csupán, mert nyilvánvaló, hogy nem tettem meg, a szíve összetörése meg aligha ezen megmozdulásomon múlt, így hiába a kiskutya tekintet és kedvesen lebiggyesztett ajkak. A naivitás áll tőlem a legmesszebb.
És mégis karjaiba simulok. Agyam folyamatosan küldi a vészjelzéseket, nem kellene egyetlen szavát, cselekedetét sem elhinnem, de fogjuk a vélaságára, hogy mégis - enyhe túlzással - iszom a szavait, és úgy mozdulok, ahogy azt ő szeretné. A helyzet még viccesebbé válik, ahogy a Valentin-napi őrület kúszik be emlékeim közé, már éppen incselkedve közölném vele, hogy akkor is éppen magával, és a rálicitáló nőkkel volt elfoglalva - milyen meglepő -, de ehelyett befogom a szám és várok.
Mellkasára simuló kezem feszül meg, igyekszem eltolni magamtól, nem akarom elhinni, ami éppen történik, ám végül, bármennyire is kellemetlen legyen ez; ő nyer. Megfeszült ujjaim markolnak rá felsőjére, viszonzom a csókot, eddig karján pihenő kezem csúszik feljebb vállára, majd tarkójára, kissé megemelkedve kerülök hozzá közelebb. Akkor tényleg itt a vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Édesanyám zsörtölődése a legaranyosabb dolog az egész világon. A gömbölyded asszonyka, akinek az arca mindig tündököl az életszeretettől, most duzzog a lókötő macska miatt, és ez széles, szeretetteljes mosolyra húzza vastag ajkaimat. Kicsi szívem lágy ritmusra ver mellkasomban, miközben Thomas is leteszi a pultra a bögréjét, és elindulunk a bejárati ajtó irányába. Lépteim lassúak és nyugodtak; nincsen hová sietni. Zoknim halkan suhog a fapadlón, s néha játszom is vele, mintha egy megfagyott tócsán szeretnék végig csúszni. Ilyenkor karjaimat keselyűmadár módjára feszítem széjjel, hogy némiképp balanszban tudjak maradni, és ne koppanjak egyet a hajópadlón. A folyosón sétálva millió családi fotó mellett sétálunk el; anyám, Meows és én. Beállított, műteremben készült darabok, amin boldogan mosolygunk, néhányan integetünk. Másfajta képeink nincsenek, hiszen mobiltelefonom a mai napig nincsen, és fényképezőgépet sem szerezte még be magamnak – egyáltalán nem érzem szükségét a felesleges kattintgatásoknak. Arra ott vannak a szakemberek; akik ugye ezeket a csodálatos családi boldogságmorzsákat is összesöpörték nekünk egy képre.
„Ó”, hallom Thomas hangját, amire kedvesen mosolyogva pördülök meg tengelyem körül, hogy magam előtt tudhassam őt. Kékségeim kíváncsian csillognak, és amikor megtudom, ajándékot fogunk kapni, örömtelin tapsikolok egyet a levegőben. Én is jöhetnék felesleges finomkodással, hogy ugyan, nem kellett volna vagy nekünk ajándék, hogy itt vagy, de ettől azért jobban örülök annak, hogy kapunk valamit. Mohón kapok a csoki és a virág után, miközben vállam fölött átüvöltök édesanyámnak. Igen, üvöltök, nem pedig kiabálok. Anyu nem mindig hall meg, ezért megszokásból csavarom fel ennyire a hangerőt belső kis Petya-rádiómban.
– ANYA! – kezdem fülsüketítőn. – THOMAS HOZOTT AJÁNDÉKOT! – remeg bele a Csepreghy-lakás. Közben édesanyám még mindig orra alatt morogva vakarja ki magát a hóból. Azonban amikor meghall engem felkapja a fejét, és egy „Jaj, Thomas! Ez nagyon kedves tőled” hagyja el a hidegtől meglilult ajkait. A kellemetlen érzése ellenére mégis lágyan, anyamód szól a Middleton fiúhoz. – Köszi – ismét barátom felé fordulok. Boldogan csillogó szemeim cikáznak az övéi között, miközben sután, egyik kezemben a csokival, másikban a virággal ácsorgok előtte. – Sir Thomas – húzom ki végül magam játékos komolyságot varázsolva vidám ábrázatomra. – Kiérdemelted, hogy megmutassam eddigi életem darabkáit. Kövess – biccentek, majd skizofréniából egy ötöst vésve lelkem bizonyítványába fordulok édesanyám felé, újfent torkom szakadtából üvöltve kezdve. – FELME… - ekkor veszem észre, hogy ő már rosszallón, mégis mosolyogva csóválja meg a fejét. A kezemben lévő ajándékokat kikapja, amire én csak hal módjára tátogok néhányat, babamód még kezemet is nyújtom utána, mert ez nem ér. Majd egy fájdalmas „naaaaa” is elhagyja az ajkaimat, de Anya csendre int.
- Ezeket szépen elveszem, mert vacsora előtt nincsen édesség… - szűkíti össze szigorúan szemét, majd Thomas felé fordul. – Köszönöm a virágot, aranyom – megsimítja barátom arcát, majd ismét rám tekint. – Menjetek fel a szobádba, kicsim. Szólok, hogyha jöttek vacsizni – dühösen, aprócska bika módjára fújom ki a levegőt orromon, majd megragadom Thomas csuklóját, és az emelet felé kezdem húzni magam után. Vonásaim egyre csak lágyulnak, miközben újra elkezdem a magamét.
– Egyszer végig csúsztam a korláton – húzom végig ujjaimat a fán, s elengedem barátom kezét. – Jó nagyot estem – bólogatok. – Aztán meg felmásztunk a padlásra a szomszéd sráccal… - csacsogok, majd eltűnünk az emeleten.
Édesanya a konyhában, mi pedig a szobámban. Csodálatos téli szünet elé nézünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

– Pixel! – kiáltok elcsukló hangon és figyelem, ahogyan az egyre csak cseperedő crup kölyök úgy kezd rohanni, mintha puskából lőtték volna ki. Megköszörülöm torkomat, majd egy újabb próbálkozás hagyja el ajkaimat. – PIXEL! Állj meg! – azonban neki esze ágában sincsen megállni. Így egy kelletlen nyüszítéssel engedem le karjaimat magam mellé, s a markomban szorongatott kis csomagra tekintek. Sejthettem volna, hogy nem lesz egyszerű megtalálni Laylát, hiszen annyi felé lehet. Táncolhat valahol, edzésen lehet, barátnőkkel ebédelhet, tanulhat, és még sorolhatnám. Orromat nyúlmód ide-oda mozgatva mélyedek el gondolataimban, hogy hogyan is legyen a továbbiakban, de végül egy újabb nyűgös nyögéssel megindítom lomha lépteimet, és Pixel után indulok. Már apró pontnak sem látom őt, eltűnt. – Nem hiszem eeeeeel – morgom szinte mindennemű artikuláció nélkül, majd elindulok abba az irányba, ahol a legutóbb láttam őt. Megnyírt, göndör tincseim közé kap a szellő, amire lehunyom szemeimet és elvarázsolt, földöntúli mosollyal teszek meg néhány lépést. Mielőtt újra felnyitnám kékjeimet halkan dúdolni kezdek egy, a minap hallott dalt, s a végére fütyörészve, bal kezemet zsebre vágva – hiszen jobbomban még mindig ott lapul a csomag – bámulok a Napba, majd meghallom a távolban vakkantó kiscrupomat.
Ijedten kapom ki zsebemből balomat, majd a hang irányába kezdek futni. Már megint kire ugorhatott ez a túlbuzgó varázseb? Layla?
Kiskutyamód döntöm oldalra a fejem, miközben szemeim boldogan csillannak a napfényben. Ajkaim az eddigi összeszorított zaklatott tartásából lágyulni kezdenek, és végül egy hatalmas, fogszabályzós vigyorrá ívelnek. Fújok egyet, mintha egy szakadékot szeretnék átugrani, majd elindulok a páros felé. Kékjeim sokáig csodálják a bűbájos kantáros nadrágot, aminek szárán Pixel próbál éppen felmászni. Amikor felém tekintenek, akkor látványosan lóbálni kezdem karjaimat intés gyanánt a levegőben.
– Pixel – szólok a crupnak finom rosszallással, miközben Laylára, majd parterére emelem tekintetemet. A fiún tovább időzik szempárom, amihez ártatlanmód bárgyú kis mosolyom párosul. – Sziasztok – köszönök vidáman, jobb kezemet a hátam mögé rejtve. Ott megcserélem, és bal kezembe helyezem a csomagot, hiszen jobbomra szükség lesz a köszönéshez. – Menő a kantárosod – kacsintok a lányra, s érzem, hogy pólóm nyaka egyre szűkebbé válik. Arcom kissé kipirosodik, és közelebb hajolok hozzá, hogy egy kedves puszit nyomhassak jobb orcájára. Egy pillanatra jobban elbambulok, s kékjeim az övéi között cikáznak boldogan. Végül felrázom magam, és az ismeretlen barát felé fordulok. Letekintek kezemre, majd a fekete szemekbe fúrom sajátjaimat.
– Petya vagyok – mutatkozom be indokolatlan jó kedvvel, s várom, hogy elfogadja köszöntésemet. – Nem sokáig zavarok, nyugi – mosolygok kisfiúsan. – Csak egy percet kérnék Laylával, ha szabad – valóban nem szeretnék udvariatlan lenni, de ha már végre megtaláltam őt – elvégre miatta indultunk útnak –, odaadnám a dobozt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Bölcs gondolat, de ha kaszálni akar, akkor itt érdemes elkezdeni. A két kölyök, ott Erik és Gábor, mindent megtennének azért, hogy ne kelljen áttanulniuk a nyarat. Nem hülyék, csak lusták, ám jelenleg nem állnak annyira se jól, hogy legalább vizsgára bocsáthatóak legyenek.
Miközben beszélek feltűnésmentesen, de jól behatárolhatóan megmutatom neki, hogy melyik két delikvensről van is szó. Bizony bizony, ott bújnak meg a fiúcskák, a két piszkosszőke, kék szemű fiú, akin látszik, hogy testvérek. A szemük sem áll jól, és nagyon nehezen maradnak a fenekükön. Nyilván jobb lenne inkább kviddicsezni, de sosem nézhetik el a lustaságot azzal, hogy “de jól játszanak”.
Viszont, bár tanárként nyilván nem kéne ilyenre buzdítanom egy diákot, felelősségteljes felnőttként igazán megtehetem, hiszen ez sem más, mint egy befektetési lehetőségeket és pénzkereseti megoldásokat rejtő lehetőség. Nem? De! Szóval teljes nyugalommal mondom el neki, amit tudnia kell.
- Ha pedig terjeszkednél, akkor Livit kell megkörnyékezned. Ő az orrpiercinges lány. Ha neki elhinted a dolgot, a megfelelő emberek körében marad, mégis eljut mindenkihez, akihez el kell. Nagyon profi, rákérdez, hogy hány embert bírsz el, mely tárgyak az erősségeid, nem kér lehetetlent.
Nagyon kemény, hogy ezeket tudom, de hát nekem is megvannak a magam képességei, még ha az annyiban is merül ki, hogy tudom, hogyan kell smúzolni egy diákkal úgy, hogy szépen elmeséljen mindent, amit tudni szeretnék. Sosem mondtam, hogy jó ember lennék.
- Oh, ennek sokkal önzőbb oka van. Önként jelentkeztem.
Hogy is volt ez? Épeszű ember ilyet nem csinál. Valóban nem, de ez is többrétű problémafelvetés okozta megoldás, így helyet foglalva a lány mellett, szigorúan kifordított és ellentétesen megült széken, felvázolom, hogy miért is vagyok én itt.
- Gondoljon csak bele abba kedves, hogy ehhez a társasághoz beküldik Poulain, Rosales vagy Fisher tanárnőt. Szerintem mind a hármuknál fogadást lehet kötni, hogy melyik percben sírják el magukat. Túlbuzgók, de még fiatalok. Nem kéne sok tanárt vesztenünk az év végén.
Ez ugye a kegyesebbik ok, amit kezeimmel gesztikulálva vázolok, a felsorolásnál ujjaimmal jelzem őket, és amikor a veszteségről beszélek, csuklóm lehanyatlik. Nyilván ez nem az önzésem oka, az nem egy túl szép történet, de ha már felhoztam, elmesélem.
- A másik pedig, hogy a feleségem gyereket akar, ami egy teljesen jogos lépés, főleg, ha az ember nőből van, csak az a baj, hogy nekem ezt a tényt hét év alatt nem sikerült megszoknom, szóval igazából kicsit bujkálok előle az ilyen alkalmakkor. Nem túl szép dolog, de tudom, hogy hamarosan kapok egy csinos kis csomagot, benne a ténnyel, hogy apa leszek. Szóval ezért vagyok itt.
Ennyit arról, hogy legalább valaki gondolja azt, hogy de kedves vagyok, hát védem itt az ifjú tanerők józan elméjét. Szó sincs erről. Viszont én erős vagyok, várom is a kritikát, hogy mennyire nem szépen cselekszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

A mindenit! Merlinre, ez valami hihetetlen! A filtert... most figyeljetek: a filtert belerakta a bögrébe. Szenzációs! Ez az elemi mágia valami lenyűgőző! Érdemes ennyit az oktatásába feccölni. Elnyílt szájjal figyelem a semmit, bár valószínűleg csak elfelejtettem becsukni. Együtt nézegetjük a meleg italt, igazán meghitt az egész. Tekintetem követi minden érdekfeszítő mozdulatát, közben meg nyilvánvalóan mocorgok állandóan. Perpetuum mobile a középső nevem. Rothman Perpetuum Mobile Anton, megérthetitek, hogy nem így mutatkozom be és nem így írok alá mindig. Elfintorodom a tea zöldes színére, ám lassan sokkal kellemesebbeket ölt. Megemelem szemöldököm és nyelnem kell egyet, ahogy szinte már a számban érzem az ízét.
- Mm - hümmögök izgatottan, egyfajta sajátos köszönetként, ahogy átveszem a teát, beleszagolok és megcukrozom. Jó a hőmérséklete, szóval már folyatom is le torkomon. - Mmm - folytatom az öblös, immáron elismerő hümmögést. Ilyenre gondoltam. Közben persze nem kerülte el a figyelmemet a kis navinés viselkedésének változása.
Egykedvűen hallgatom, ahogy nekiáll kiadni a lelkét. Kicsit, mintha nem is figyelnék. Megkevergetem a teámat még egyszer szórakozottan, aztán helyezkedek ültömben, molyolok én mindenfélével. Olyan nagy érdeklődéssel adózom neki, mint mondjuk egy betévedt kollégának, aki felsorolja nekem, melyik nap mit ebédelt. És ha most azt hiszitek, ez csak egy légből kapott hasonlat volt...
Közben a kis megkésett regélése végére ér mostmár. Nagyjából jól lőttem be akkor, mi a helyzet. Lötykölöm a bögrémben a teámat és ismét kortyolok.
- Egy picikét sok a ha - mormogom flegmán a trópusi csodámnak, legalábbis azt fixírozom meg a szép, meleg színeit, miközben megosztom véleményemet.
- Pompás lett! Eredj és kössz a papírt! - pattanok fel, kiadva az útját, felhajtva az utolsó kortyot. Lerakom a bögrét és lépek oda a polchoz, leemelve onnan egy könyvet, mert beugrott egy fogalom, aminek utána akarok nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A matinális edzés iránti nemtetszésére csak horkantok, mint egy ló, s nézek rá csúful. A nyolc az nem korán. Próbáljon meg két totyogóval élni együtt, hamar rájönne, hogy reggel nyolcig az ember nagyon sokat eltud végezni - ha hagyják persze. Én csak adok egy kis ízelítőt a való életből. Vagyis... én olyan vagyok neki, mint egy két éves energiabomba? Remek.
- Jól van, tarthatod majd a bemelegítőt, ha nem alszol el két lábemelés közben. - Igazából abban sem vagyok biztos, hogy most nem fog elaludni s szépen beborulni az első bokorba. Ami azt illeti, én sem utasítanék el egy csésze finom kávét. Kell az energiapótlás fáradt testemnek.

Ahogy beindul az ötletelés, Belián sem rest, beszáll a maga gondolataival, én meg hümmögve rágom az ajkamat s bólogatok itt-ott.
- A póló azért valami jó minőségű futó cucc lenne, nem az a béna pizsama-felső - kicsit úgy érzem, meg kell védenem az ötletemet, de azért gondolkodok további ajándékokon s nyereményeken. - Nyeremények! Azok is kelleni fognak.
Hirtelen fogalmam sincs, mi lenne a nyeremény, ami nem kerülne sokba, de azért nem egy pár zokni. Bár egy minőségi zoknit nem szabad megvetni. - Vacsora két főre valahol? Egy ingyen, all inclusive éjszaka a kísértetházban? - Vakargatom a könyököm s töröm a fejem, de most csak ilyen mamlaszságok jönnek elő az agyamból.
- Lenne rövid táv is, persze, gondolni kell a nyolckor még alvó lustákra, meg a kicsikre, meg mindenkire, aki legfeljebb akkor szaladt, amikor eszébe jutott, hogy a maradék fagyi véletlenül kint maradt a pulton.
A gúnyos stílusom ellenére igazán nincs semmi bajom azokkal, akik nem élnek aktív életet bármilyen okból kifolyólag. A lustaság is egy elfogadható ok, mert az ő bajuk. Van, akinek nem kenyere. Lehet, hogy futni nem szokott, de másképp aktív. Ármin sem az a rohangálós típus, most sincs itt velem láthatóan, de azért megoldja ő az edzést.
- Igen-igen, a falutanács biztos okos lesz, majd őket megkérdezzük. - Most hirtelen ebbe kapaszkodok, saját brillírozás híján, de lehet, minden másképp alakul majd, ha túlvagyunk legalább egy kávén. Apropó. - Beszereznék valahol egy kis erős feketét elvitelre, mit szólsz? - Mondanám, hogy üljünk be, jobb nyugodtan meginni, de nem akarom elvenni senki étvágyát. Majd egy kinti pad is megteszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Bal lábbal keltem. Egész nap ideges és feszült voltam, holott egyébként semmi okom nem volt rám, de tényleg úgy viselkedtem, mint egy igazi hárpia. Mondjuk meg is érdemelték azok a szemtelen kis taknyosok, hogy valaki végre megmondja nekik, hogy nem csak ők léteznek ezen a világon, akármennyire szeretnék is ezt hinni. Ma nem volt túl sok órám, így bőven volt időm elmenni futni, hátha ez segít leadni a felesleges feszültséget, de a tervem nem jött össze, épp ott folytattam mások verbális kínzását, mint ahol abba hagytam. Végül a könyvtárban találtam nyugalomra, egész eddig ott is lebzseltem, de úgy döntöttem lassan ideje lenne visszatérnem a szobába, mert még ezer a dolgom amit lehetőleg ma be kéne fejeznem.
A könyvek jó hatással voltak rám, egészen a klubhelyiség szintjéig eljutok anélkül, hogy zsörtölődjek, vagy egy rossz szót szóljak bárkihez. Sőt, még mosolyogtam a velem szembejövő fiúra, akivel szinte minden évben megegyeztek az óráink és most is egy szakra járunk, egyszóval elég régen ismerjük egymást. Aztán ahogy befordulok arra a hülye folyosóra, ahol a részeg festmények laknak – akik mindig megpróbálják tenni nekem a szépet, én meg alig győzőm levakarni magamról az ötszáz éve halott, betintázott ficsúrokat – hirtelen elillan a jókedvem, mert akkorát esek valakiben vagy valamiben hogy azt öröm nézni. Akkorát koppan a homlokon a padlón, hogy még a pincében is hallják, így kissé szédelegve ülök fel, hogy szemrevételezzem mi okozta előbbi zakózásomat. Mégis ki a fészkes fene áll meg a folyosó közepén cipőt kötni?
- Máskor jobban is átgondolhatnád hol állsz neki tollászkodni – vetem oda nem túl kedvesen. Innen csak egy lenszőke hajzuhatagot látok, fel sem merül bennem, hogy esetleg nem diák az illető és illendő lenne több tisztelettel beszélnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

Kíváncsian figyeltem, ahogy a lány nagy bőszen kutakodni kezdett a táskájában. Miután megpördült, és megláttam a kezében az édességet, a csodálkozás és a meghatódás együttese ült ki az arcomra.
- Ó, ezt nekem hoztad? Nagyon kedves tőled, imádom a csokoládét! Milyen jópofa figurákat tartalmaz a csomagolás! Köszönöm!
Tök jól esett ez a kis meglepetés, nem számítottam arra, hogy Babett így meglep valamivel, igazán rendes volt tőle ez a gesztus. Fel is bontottam nyomban a csokicsomagot, kivettem belőle egy varázsló figurát, amelyet kibontottam, aztán jóízűen elkezdtem eszegetni, majd a lány felé fordítottam a zacskót.
- Kérsz? Isteni finom! - kínáltam meg, miközben el is fogyasztottam a saját csokifigurámat.
- Arra gondoltam, ha sikerül megvalósítanunk a tervünket, és remekelünk a bájitallal, akkor akár meg is ünnepelhetnék! Szerintem menni fog, ha összedolgozunk. Persze nem biztos, hogy elsőre sikerül, de össze fogjuk hozni! - bátorítottam a társamat csillogó szemekkel győzelemre szomjazva.
- Ja, a szobatársamét. Elég mélyen aludt, szóval könnyű dolgom volt. Bár igazából tényleg nincs jelentősége, mert nem másolni akarunk, de ahogy említetted, meg is van, mit kéne kihagyni az összetevőkből - közöltem Babettel, miközben végigpásztáztam az összes hozzávalót.
- Azért arra is kíváncsi lennék, mi történne, ha egyszerre több embernek a haját dobnánk a főzetbe, bár lehet kész káosz lenne minden! - vigyorogtam cinkosan, miközben eljátszottam a gondolattal, hogy akár jól is elsülhetne az egész. Persze az is benne volt a pakliban, hogy nagy gáz sülne ki az akciónkból.
- Végül is, ha több ember "tartozékát" kutyulnánk bele, annak az egyvelegéből akár megalkothatnánk egy tökéletes formát, pofit, érted - tekintettem a lányra elszántan, majd elővettem a táskámból még két különböző hajszálat. Azt már nem ecseteltem, hogy honnan szereztem be ezeket, arra viszont ügyeltem, hogy ha sikerülne megalkotnunk a végeredményt, akkor az ne hagyjon maga után semmiféle kivetnivalót.
- Szerintem hagyjuk ezt a szenzációs vagy kudarcba fulló dolgot a végére, ha mégsem sikerülne a főztünk, aztán majd meglátjuk, mit tudunk kihozni ebből a helyzetből. Első körben én a disznópázsitot hagynám ki, az valahogy annyira nem illik a képbe, már csak a neve alapján sem. De persze nyitott vagyok a te javaslataidra is - mondtam Babettnek nagy beleéléssel. Már alig vártam, hogy alkossunk valami nagyot, bíztam benne, hogy a kísérletezgetéseink végén végül sikerrel fogunk járni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Valami kemény, valami csattanás és én a padlón kötök ki a fenekemen ülve. Fellöktek. Ez pár pillanat alatt realizálódik bennem. Arra azonban nem számítok ami ez után következik. Már nyitnám a számat, hogy megkérdezzem az ütközés másik résztvevőjét, hogy jól van-e, amikor is szó szerint lehord a sárga - jelen esetben betonozott - földig. - A helyében én ezt a mondatot gondoltam volna át egy kicsit - kelek fel néhány nyögés és sziszegés kíséretében, csípőmet fogva, majd odalépek az engem leteremtő alak elé, aki mint látom egy diáklány. A gyér fényben nem tűnik fel rajta semmilyen komoly sérülés, de ettől függetlenül mentős ösztönöm arra sarkall, hogy tegyem félre a saját fájdalmaimat és foglalkozzam vele. - Mindene épségben van? Nem szédül? Nem fáj a feje vagy bármelyik másik testrésze? - kérdezem kimérten. Nem szokásom undoknak lenni, de azt nem viselem  jól, ha így beszélnek velem és nem csak azért mert történetesen tanár és gyógyító vagyok, hanem mert ember. Figyelmetlen volt és nem vett észre. Én pedig óvatlan mert félre kellett volna állnom cipőt kötni. Ráadásul meg is ütöttem magam éppúgy, ahogy ő, mégsem kezdek el tőle pontokat levonogatni. Az olyanokat sosem értettem, mint amilyennek ő tűnik. Hibázik és mást ócsárol. Az hagyján, hogy csak azt éri el vele, hogy undoknak tűnik, de még a kialakult helyzeten sem változtat. Illetve inkább ront rajta. Hálát adok az égnek, hogy nem így reagáltam le az ehhez hasonló szituációkat sem most sem máskor. - Adja a kezét! Segítek felállni - nyújtom jobbomat és ha elfogadja akkor talprahúzom. Közben a festmények őt szidják, tőlem pedig azt kérdezgetik, hogy jól vagyok-e és ajánlgatják, hogy legközelebb melyikükön landoljak, hogy megvédjék a fomás idomaimat - Uraim! Most már elég legyen! Különben szólok a gondnoknak, hogy itt az ideje lecserélnni a díszes kompániát! - intem csendre a jónépet és fenyegetésem hatásos hangfogónak bizonyul. Nem hiába dolgoztam annyi férfi kolléga közt. Megtanultam beszélni a nyelvükön. Néha jól jön ha az ember angyali külleme néha egy amazon jellemével párosul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Ezek szerint az apja elhagyta őket - vonom le a következtetést, de nem ragadok le ennél a témánál.
- Aha, mindketten varázslók - de azért nem vezethetjük vissza az aranyvérű családfánkat Boglyas Barnabásig, a nagyszüleim között például már van mugli - mesélem neki. -  Ő csinálja a legjobb meggyespitét a világon!
Hát ez fontos volt.
- Rajzot? Te rajzolsz? - kaptam bele a monológjába. Kicsit csalódott is voltam. Mozifilmre számítottam. A mamó vitt, amikor kicsi voltam, és az nagyon tetszett.
- Mozifilmed is van? - Azért csak teszek egy próbát.
- Ja, kiskoromban voltunk az egyik sárkányrezervátumban, ott láttam sárkányt. De tényleg kicsi voltam, alig emlékszem rá. Arra emlékszem, hogy félelmetes volt. No persze szerintem az az egészséges, ha valaki fél a sárkányoktól.
Hamar kiderül, hogy tényleg rajzos a lány. Erről viszont még nem hallottam, hogy valaki mágikus képességekkel tudjon rajzolni.
- Hát nálunk anyu, apu meg a bátyáim is varázslók, ezért várható volt. De szerintem minden szülő megkönnyebbül, amikor kiderül, hogy tényleg megvan a mágia a gyerekében. A tesóimon már totyogó korukban kiütközött, rám általános iskolás koromig vártak.
- Jesszus, gyere be! - ébredek rá, amikor már szavat is ad a feszengésének. Hogy lehettem ennyire eltájolva, hogy fel sem tűnt, hogy még mindig ott ácsorog? - Bocs, lehet nagyon kómás vagyok még.
Erről egy pillanatra bűntudatosan a bájitalkönyvre pillantok, ami újra mellettem nyugszik elhanyagolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Bocsánat, hátulról épp úgy néz ki mint az egyik kis navinés, akiben a múltkor is sikerült felbuknom.  - Nem mentegetőzöm, csak közlöm a tényeket, valóban fel sem merült bennem, hogy esetleg egy tanárral állok - vagyis inkább ülök szemben. Mellé lőttem, ez van, ha levon néhány pontot így jártam, ha meg nem veszi magára akkor megúszom. Remélem ez utóbbi következik be, nincs kedvem egy kisebb fejmosáshoz, hiszen nem az én hibám, hogy ő volt rossz helyen. Nem láthattam a kanyarból, hogy pont ott kívánta megkötni a cipőfűzőjét, ahol én be fogok kanyarodni, ha van egy kis esze ezt ő is belátja.
- Azt hiszem jól vagyok. - Lassan bólintok, így egyszerre erősítem meg a mondandóm és ellenőrzöm le, hogy tényleg nem szédülök már és nem is fáj semmim. Ezután kezdek el azon pörögni, hogy miért kérdezget ennyit? Talán gyógyító. Várjunk csak, ha igazam van és ez a szőke nő velem szemben nem más, mint iskolánk egyik egészségügyi szakembere, akkor személyében nem mást tisztelhetek, mint a bátyám legújabb nőjét. Jó, lehet hogy nincs igazam, hiszen még sosem találkoztunk személyesen és eddig csak távolról láttam, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy sikerült Bálint aktuális barátnőjét felborítanom majd jól leszúrnom, hogy milyen figyelmetlen. Épp mikor elhatározom, hogy a következővel majd kedves leszek... Szép kezdés Boglárka, szép kezdés.
- Köszönöm! - Hülye lennék nem elfogadni a segítő kezet, ha most elkezdenék hisztizni, hogy egyedül is képes vagyok erre az egyszerű mozdulatra akkor csak rontanék a helyzeten. - Nem okoztam komolyabb kárt? Ne haragudjon a figyelmetlenségemért, de nem ez életem napja - kérek bocsánatot kissé megszeppenten. Remélem elfogadja, ha nem akkor irtó nagy bajban vagyok. A festményekről inkább már tudomást sem veszek, megszoktam, hogy ha nem veszek tudomást róluk megkapom a hasonló szavakat, mint amikkel most is bombáznak, amiért fellöktem szívük hölgyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Talán célszerű volna nyitott szemmel járnia, hogy máskor senkiben se bukjon fel - kommentálom magamhoz képest elég epésen a bocsánatkérését, de részemről le is van zárva az ügy ezen része. Sokkal jobban érdekel az állapota. Így amikor azt mondja jól van én még szkeptikusan figyelem pár pillanatig. Ha beütötte a fejét és kapott egy enyhe agyrázkódást, annak akár órák múlva is lehetnek tünetei. - Javaslom a biztonság kedvéért látogasson el a gyengélkedőre és számoljon be a történtekről - mondom miután felsegítettem és már mindketten talpon vagyunk. Közben azért továbbra is rajta tartom a szemem, de nem látom nyomát megingásnak vagy egyéb mozgáskoordinációs zavarnak. Ennek okán magamban eldöntöm, hogy nem fogom bekísérni. Viszont saját tanácsomat megfogadom és majd ha bevásároltam veszek magamhoz egy adag fájdalom csillapító és zúzódás lohasztó bájitalt, mert a csípőm irgalmatlanul hasogat. - Nem. Semmi gond - emelem fel kezeimet, fejemet ingatva - Értem, nos ez esetben, ha tudok segíteni, akkor csak szóljon - ajánlom fel már jóval empatikusabb hangnemben támogatásomat. Rajta áll, hogy elfogadja-e vagy sem. Minden esetre nem tudom és nem is fogom meghazudtolni magam. Az a hivatásom, hogy másokat patronáljak. Nem csak fizikailag, de lelkileg egyaránt. A büntetést és szidást sosem tartottam hatékony nevelő eszköznek. Sokan emiatt azt hiszik vajszívű vagyok. Pedig igazából csak következetes. Elvárom a tiszteletet, de cserébe én is azzal fordulok mások felé és ha hozzám bizalommal fordulnak, azt megértéssel viszonzom. Itt most például meghallgatom ha kéri. Nem hajt a tatár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Hihetetlen, hogy az ember mennyire el tud emelkedni a földtől. Mint én, amikor olvasok. Egy jó könyvvel a kezemben teljesen el tudok veszni. Már azt sem tudom ki vagyok, hol vagyok, vagy mit csinálok valójában. Olya, mintha én is a könyv szereplője lennék. Csak egy csendes megfigyelő, aki egyszer meglepődik a főszereplővel együtt, máskor vele szomorkodik, olykor együtt dühöngenek. Sokszor nem is zökkenek ki ebből addig, míg a történet véget nem ér, és én kénytelen vagyok felébredni, és becsukni a könyvet, majd visszarakni a polcra, hogy aztán másikat vegyek magamhoz. A másik eset az, amikor valaki kizökkent olvasás közben. Az illetőnek nehéz dolga van, ugyanis nem ébredek fel egy kis bökdösésre. Arra viszont, ha valaki átesik rajtam, annál inkább. Ijedtemben össze is csapom a könyvet, és bosszusan fordulok az illető felé, aki miatt nem tudom hol tartottam. Ám gyorsan realizálom, hogy tulajdonképpen az én figyelmetlenségem áldozta lett, inkább aggodalmasra fordul az arckifejezésem. Térdre emelkedve nyújtom vissza neki az egyik elejtett könyvet, amit a kezében cipelt hatalmas kupacról ejtett le - az én hibámból. Kissé gorombán is szólít meg, de teljesen igaza is van. Visszaülök de csak azért mert ő is mellém telepedik. Most viszont figyelek, és beljebb húzom a lábamat, hogy más ne bukjon orra benne.
 - Én pedig Betti - rázom meg a felém nyújtott kezét. - És tényleg, nagyon sajnálom, hogy ennyire figyelmetlen voltam - hajtom le a fejem megbánóan. Reménykedem benne, hogy megbocsát, hiszen mellém is ült, meg hát aki ennyire szeret olvasni, mint látszólag Bogi, csak megérti, az ember mennyire el tud mélyülni egy történetben.
 - Tényleg? Szerintem is zseniális! Bár még alig tartok a felénél. Eddig nagyon tetszik! Na és te miket olvasol? - pillantok az általa válogatott könyvek kupacára. - Miket szeretsz? - érdeklődöm. Kevés emberrel találkoztam, akinek annyira vegyes lenne az érdeklődése könyvek terén, mint nekem. - Én bármit szívesen elolvasok. De tényleg bármit. Még a szakácskönyvet is akkora érdeklődéssel tudom olvasgani, mint egy izgalmas regényt! - nevetek fel. Magamban elképzelem ezt a mondatot nagynéném szájából, hiszen tőle származik. Ő sosem volt nagy könyvrajongó, mindig is csodálkozva nézte, hogy én inkább ülök a fotelben egy jó könyvvel, minthogy fára másszak odakint. Én viszont azt nem értettem soha, miért jobb összekoszolni magad a sárban, mint elmerülni egy izgalmas történetben.