Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az, hogy érdeklődött iránta még semmit nem jelent, ugye? Mármint lehet csak kíváncsiságból kérdezett rá, mert nem lopta be magát éppen a szívébe, épp ellenkezőleg. Nehéz lenne elképzelnem Henrik mellett Helénát, de azt meg kell hagyni, hogy egy ilyen határozottsággal megáldott nő mindenképpen jobban állna Henrik mellett, mint egy olyasfajta, mint én. Ez nem önsajnálat, ezek tények, Heléna százszor magabiztosabb mindenben, amit csinál, mint én, és Henrik mellé egy olyan nő kell, aki teljes mellbedobással ki tud állni mellette, támogatja, ott van neki. Ezt én is meg tudnám tenni, minden bizonnyal, de talán nem olyan erőteljesen, mint Heléna. Sajnos Henrik következő mondata sem ad okot a felhőtlen boldogságra.
- Mazel tov - legyintek egyet, szinte morgom ezt a két szót magam elé, főleg amikor észreveszem, hogy Heléna úgy integet Henriknek, mintha világi barátok lennének. Aztán... aztán megszűnnek a gondolatok ismét, megszűnik körülöttem a világ. Kikerekedett szemeimet emelem a férfira, engedelmeskedve az állam alá tett ujjnak. Barnáim elvesznek a tengerkék kékekben, és nem eresztik el tekintetemet, amíg úgy nem dönt. Nincs esélyem elkapni pillantásomat, egyszerűen nem tudom megtenni. A gyomrom megremeg egy pillanatra, majd haloványan elmosolyodom a kijelentésre. Akkor most minden kétségem szertefoszlott, ugye? Nagyon remélem. Henrik nem mondd mást, de szemeiben a csillogás azt sugallja, hogy szeretne, azonban sem az időpont, sem a helyszín nem megfelelő, és ezt mindketten tudjuk. Igen, még én is, bármennyire is szeretném meghallani és megtudni mire gondol, mi jár a fejében.
- Köszönöm - ahogy Henrik kihúzza nekem a széket, haloványan elmosolyodom, de rögtön dühös pillantást vetek anyámra, mert azért mindennek van ám határa, és ezt neki is ezerszer elmondtam már. - Anya... engem egy cseppnyit sem érdekel Gábor - és én ennyivel le is zártam a témát, de anyám folytatja. Mutogat, hajtogatja a magáét, sorolja nekem a férfi jó tulajdonságait, és mi egyebeket. Sóhajtva legyintek egyet felé, apám pedig látván zavaromat és nemtörődömségemet tartja szóval anyámat, amíg én egy korty bort lenyelek. Legalább apám tisztában van a dolgokkal, és nem akarja rám erőltetni, holott anyám is tudja, mégis valamiért örülne ennek. Ki érti ezt? Szinte felugrom a székről, amikor Heléna visítása megüti a fülemet. Kezemet mellkasomra téve sóhajtok egy mélyet, hogy szívemnek ritmusa helyreálljon, apám szemét eltakarva nevet, én pedig tátogok neki egy "jól van már"-t és lerendeztük. Tudom, hogy ő is majdnem a plafonig ugrott ettől a hangszíntől, így halkan én is felkuncogok, de jókedvem nem tarthat sokáig. Ahogy Henrik leül mellém, fel is áll és Heléna kedvére téve húzza ki neki is a széket. Valami forrong bennem, és ez nem düh, hanem annál sokkal, de sokkal mélyebb. Nem tetszik az érzés, de keserű és legszívesebben nem betolnám a feneke alá a széket, hanem még jobban kirántanám. Gondolataim úgy elterelődtek, hogy nem is figyeltem az amúgy folyamatosan nekem beszélő Gáborra, így ráemelem pillantásomat, udvariasan elmosolyodom felé, majd bólogatok, amikor úgy érzem éppen az szükséges.
Majd megszólal. Ez az buta liba megszólal, bennem pedig megáll az ütő, és tekintetem ismét elveszem a nekem hadováló férfiról, aki végre észreveszi magát, vagy talán csak érzi a feszültséget és elhallgat. Lassan fordulok Heléna felé, futólag látom csak Henrik arcát, aki elnézést kérve viharzik ki a teremből. Egy lesajnáló mosollyal nézek a... szóval rá.
- Martonfalvy Heléna - kezdem el mondandómat. Hangom duruzsoló, már-már kellemesnek mondanám, de aki ismer az tudhatja, hogy mi lesz a vége ennek. - Te ostoba! Teljesen meghülyültél?! Mégis mit képzelsz magadról? Ami neked rossz fiús, az ennek az embernek a családja volt, akiket meggyilkoltak! Van pofád azt mondani, hogy mennyire együtt érző vagy és empatikus, de remélem tudod, hogy ez rohadtul nincs így! Henrik elvesztette a családját, ami szerinted a rossz fiúságát kölcsönzi neki - hangom lehalkítom, szemeimet lehunyom pár másodpercre. - Gratulálok, remélem most örülsz annak a retardáld fejednek! És ha megbocsátotok - székem lábai hangosan csikorognak a padlón, ahogy hátra tolom, majd mindent magam után hagyva rohanok Henrik után, az egyik asztalról elemelve egy üveg vörösbort. A férfit az ajtótól pár méterre találom meg. Nagy lendülettel jöttem utána, ami, amint megláttam a férfit, el is múlt. Mit mondhatnék neki? Miattam van ez az egész, én rángattam ide, pedig tudtam, hogy milyen emberek lesznek itt, bár Martonfalvy-ról nekem senki nem szólt, de ugye, ez akkor sem mentség.
- Henrik - óvatosan lépek hozzá közelebb, amikor elé érek lágyan megérintem karját, hogy rám figyeljen. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy ő is itt lesz - szemeimet lesütöm, teljesen mértékben felemészt a bűntudat, amit nemigen tudok palástolni. - Menjünk fel a szobámba, jó? És ne is ellenkezz, nem foglak ilyen állapotban magadra hagyni, plusz - emelem fel hatalmas mosollyal az üveget. - Hoztam bort - csak remélhetem, hogy oldja egy kicsit a hangulatot. Szemem csillogása talán elárulja Henriknek mennyire sajnálom is ezt az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Drinóczi Gerda Vivien

Még átgondolja, meg tulajdonképpen mindig van választása. Ki ez a nő? Nem akartam idegeskedni, de még pár ilyen kijelentés, aztán fogom magam, és leátkozom a sunyiba, mert annyira felhúz a hozzáállásával.
- Akkor mondd, te most mégis mit választanál? - tágra nyílt szemekkel kérdeztem, de tulajdonképpen költő kérdésként, hiszen nem vártam választ. Nyilvánvaló volt, hogy nem állítottam választás elé, azt kellett tennie, amit mondtam, és kész.
Pókerarccal hallgattam végig, ahogyan arról értekezett, hogy miért utál.
- Csak ennyi? - nevettem fel. Sokkal komolyabb indokra számítottam.  
- És ezért képes voltál rám támadni? - fojtottam vissza a továbbra is feltörni kívánó nevetésemet.
- Sokan utálnak, nem szerethet mindenki, ez a nagyság velejárója. - vontam meg a vállamat. Ja, hogy pont az ilyen megnyilvánulásaim miatt utált? Így járt.
- A gyáva megoldást választottad, ahelyett, hogy a szemembe mondtad volna. Pedig a bátorságot mindig megjutalmazom. - Gerda rossz döntést hozott, de reméltem, hogy tanult az esetből.
- Na jó, részemről akkor most ennyi. Majd megkereslek a másik büntetőfeladat részleteivel, ha aktuális lesz. - lezártnak tekintettem a beszélgetésünket, és ha ő is így gondolta, akkor távoztam a teremből. Jó kis büntetőfeladatot fog majd még kapni, azt garantálhatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nincs arról szó, hogy szégyellném, ami vagyok. Nem tehetek róla, így okom sincs szégyellni azt, amiről nem tehetek, egyszerű genetika az egész, mégsem szeretem elmondani az embereknek, hogy mi vagyok, ha esetleg maguktól még nem jöttek rá. Régebben sem mondtam el, de végül az RJ-ben minden megváltozott, mert ott mindenki tudta, hogy mi vagyok. Mindenki horda a karkötőt, senki nem akart a közelemben lenni, amíg le nem higgadok, és elfogadom, hogy nem minden a vélamágiám. Aztán, amikor ez bekövetkezett, asszem egy év után, egy srác volt az első, aki levette a kezéről a karkötőt. Onnantól szépen fokozatosan mindenki megtette, bár nyilván voltak olyanok, akiken végig rajta volt, amíg el nem hagytam az iskolát. Sikeresen megtanultam mindent, amit csak lehetett, a tanárok büszkék voltak rám, a diáktársaim már szerettek és nem féltek tőlem, mindezt egy srác miatt, aki elindította a lavinát. Soha nem lehetek neki elég hálás ez miatt.
- Még mindig nem érteni miről beszélek - legyintek egyet Dana felé. Nem koptatom feleslegesen a számat, mert nem éri meg, ez a téma meg számomra már elég lerágott csont. Nem fogom bizonygatni, hogy amiket én tettem vagy teszek, esetleg tenni fogok - mert releváns a jövő idő -, azok nem iskolai csínyekben merülnek ki, vagy egy iskola társunk, netalántán egy oktató megszívatásában. Az Elite izgalmassá tette az életem, megismertem Ábelt, akiben az első pillanattól fogva megbízok, mert bár bepróbálkozott a mágiával, de nevetséges volt, valószínűleg nem is próbálkozott erősen, és ott mindenki kiáll mindenkiért. Hozzájuk tartozom, ahogy ők hozzám. Mert végre tartozok valahova, és nem azért, mert véla vagyok, hiába jön jól nagyon sokszor, hanem egyszerűen azért, mert meglátták bennem a fantáziát. Az Elite az életem része lett, és semmi pénzért nem adom fel, még Dana kedvéért sem, főleg nem azért, hogy bizonygassam mekkora egy szar alak vagyok. Nem ér annyit. Ha szerinte nem vagyok az, ám legyen, de nem vállalok érte felelősséget, ha egyszer kiderül az ellenkezője. Mindegy, ez most egyáltalán nem fontos, hiszen biztos vagyok abban, hogy ki fog derülni. És akkor ki lesz mellettem? Az Elite.
- Őszinteség lenni mindig fájdalmas - vonom meg vállamat mosolyogva. - Ezért nem lenni nekem sok barát - ismét az Elite. És nagyon is rendben van a tiszta lappal kezdés, meg az őszinteség, komolyan büszke is vagyok rá, amiért hasznosítom az RJ-ből való kikerülésem óta, de azt senki nem mondta, hogy az emberek sírva is fakadnak az igazság hallatán. Pedig volt rá példa. Nem is egyszer. Rendben, lehet néha én fogalmazom meg nyersen a dolgokat, de akkor sem kell sírva fakadni, bassza meg! Mindig eszembe jut, hogy az emberek ilyen lélekkel, hogy élik túl a mindennapokat?
Hát ki a legcukibb srác a világon? Ugye, hogy én? Kabbe Machay! Dana illegeti itt magát nekem, elég érzékeny területekre szaladgálnak ajkai, én meg rezzenéstelen arccal tartom magam, és csak egy figyelmeztetés hagyja el számat. Nos, nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy nem rajtam múlik a dolog, és egy hangyafasznyi vélamágia elég lenne ahhoz, hogy Dana a kéjes nyögéseket csak nekem szánja, csak én halljam, ahogy a nevemet suttogja rekedtes, és vágytól fűtött hangján. Na ehhez képest? Ülök, mint egy jó diák, és tekintetemet az égre emelem. Valóban feltűnt már néhány csillag.
- Igen, én is szeretni éjszaka - mosolyodom el az ég felé. - Inkább éjszaka, mint nappal - ez nem betegség, hanem életérzés. A sötétben kiülni az ablakba és vajmi kevés fény mellett olvasni a kedvenc időtöltésem, és így, hogy már van saját szobám ezt bármikor meg is tehetem. Dana mozgolódására elveszem tekintetemet az égről, és felé pillantok. Felkel, mászkál, majd ahogy elindul visszafelé már előre látom mi fog történni, így mosolyogva fogom meg felkarját, mielőtt az ölembe borul, ami ugye nem lenne szép. Mármint neki nem. A térdemet markolászva kér tőlem bocsánatot, majd elkapja a fejét rólam. Mutatóujjammal nyúlok álla alá, hogy mielőtt feláll fordítsam magam felé a fejét, majd másik kezemmel terelem, hogy végre leüljön, mielőtt megint intim területekre szeretne esni. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb és közelebb hajolok hozzá, de az utolsó pillanatban megállok, ajkaitól mindössze pár milliméterre állok csak meg, mélyet sóhajtok.
- Ki kell mondani Dana, hogy akarni engem - suttogom ajkai közé, kissé eltávolodva tőle nyitom ki kékjeimet és kezdem el arcát fürkészni. Ameddig nem mondja ki, nem kap semmit, ez íratlan szabály. Sajnos ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Hálásan mosolyogva nézek a tanárnőmre a kedves szavai hallatán, még ha én nem is tudom így biztosra venni a dolgot. Biztos, hogy mindent el fogok követni, hogy jól teljesítsek, meg hogy beilleszkedjek meg hasonlók. Hogy szeretni mennyire fogom, hát azt nem tudnám megmondani.  Érdekel a munkakör, meg tetszik is így első hallásra, aztán majd meglátjuk. Az biztos, hogy pár nap után, vagy pár hét után nem fogom feladni a dolgot. Idő kell mire beletanul az ember valamibe.
Érdekes ez az elemis dolog, a legtöbben meglepődnek rajta, pedig ott virít ám a bal csuklóm belső oldalán a jel. Bár lehet, hogy nem annyira ismertek ezek a szimbólumok, na mindegy. Már megszoktam ezeket a furcsálló pillantásokat, vagyis inkább észre sem veszem őket. Nekem már teljesen természetes a dolog. Óvatosan hűtöm le az italt, figyelve a hőmérsékletének változására, aztán amikor én már ihatónak ítélem akkor megállok és várok, hogy tényleg megfelelő-e úgy.
- Szívesen, szeretek elemizni – mosolyodom el sugárzóan, ami csak lassan vált át töprengőbe. Olyan dolgot kérdeztem meg ugyanis, amiről nem szívesen beszél a teázó partnerem. Elég könnyen észreveszem, és rögtön bólintok is egyet, amint válaszol. Pedig nem a szavaira reagálok, nem is a kérdésre, hanem arra, hogy értettem a terelési szándékot.
- Úgy jöttem ide, hogy tudtam mit szeretnék csinálni. Első év feléig körülbelül ez így is volt. Aztán … rájöttem, hogy még sem. Nem azért, mert nem érdekel, hanem mert nem nekem való. Szüleim természetgyógyászok, és úgy voltam vele, hogy mineropathológus szerettem volna lenni, szeretem az ásványokat. De, nem nekem való. És fogalmam sincs, hogy mibe vagyok jó, mihez van tehetségem, és ez zavar – vonok vállat mintha nem lenne annyira lényeges. Pedig dehogynem. Mindig is tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni, még a muglik között is. Aztán eljöttem ide, teljesen új világ és van ami totálisan nem nekem való – a seprűlovaglás például - , de hogy mi az, ami nekem való, hát az passz. – Tudom, még van időm kitalálni. Majd lesz valahogy.
Teszem hozzá csendesen, mert tényleg azért ez nem ok az elkeseredésre. Úgyis lesz valahogy, és ha már kitaláltam, hogy mit szeretnék csinálni, akkor már teljesen sínen leszek. Mint, amikor kitaláltam, hogy munkát keresek és elköltözök. Mire kettőt pislogtam, már lépéseket is tettem az ügy érdekében.
- Igen, meg nem árt ha tudom is fizetni valamiből a lakbéremet, ha már elköltözöm otthonról is, meg a kastélyból is – hunyorgok derűsen a pohár pereme fölül. Bele is kortyolok újra, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy szeretném kifejteni az okokat. Szerintem ez is éppen elegendő információ, hogy nem csak azért megyek dolgozni, mert nincs jobb dolgom, vagy mert meg szeretném venni a legújabb laptopot vagy akármit, amit csak lehet kapni. Ó nem, nekem komolyabb terveim vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Minden képlékeny volt a jövőmet illetően, teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mi fog vele történni. Egyáltalán nem tartoztam azok közé, akik folyton a jövőjük miatt rágódtak vagy akik az álmaikból építkeztek, csakis azokra koncentráltak, és közben elfelejtettek "élni". Túl sok energiájukat vette el az, hogy mindent a vágyaikba fektettek, melyeket aztán képtelenek voltak megvalósítani bizonyos korlátok miatt. Én igazából nagyban tettem rá, hogy mi lesz a későbbiek folyamán, a jelen pillanatával foglalkoztam, annak a problémáit próbáltam megoldani, és annak az örömteli pillanatait éltem át teljességgel. Jelen helyzetben sem volt másképp, hiszen egyáltalán nem tudtam, mire számíthatok majd a fiútól. Amikor közölte velem, hogy még mindig nem tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban, akkor realizálódott bennem, hogy próbál óvva inteni magától, és bármi is történjen, ő időben figyelmeztetett rá, milyen is valójában a saját megítélése szerint. Magamban elgondoltam, hogy biztosan lesznek majd olyan helyzetek, amikor totál ki fogok bukni rá valami miatt, vagy épp fordítva, de vajon lesz olyan erős kettőnk között a kötelék, hogy végül megbocsássunk egymásnak? Jelen pillanatban úgy gondoltam, hogy át tudjuk vészelni a megpróbáltatásokat, amikről még nem is tudtam persze, hiszen rendkívül bizakodó voltam irányában. Tisztában voltam azzal is, hogy mindenkinek van egy sötétebb oldala, még nekem is, ha pedig valaki tiszta érzéseket táplál a másik irányába, akkor a hibáival együtt fogadja el őt, persze kérdés, hogy a másik fél mennyit tesz bele az adott kapcsolatba. Na meg hogy mennyire fontos számára a másik... Egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, hiszen most minden olyan jól alakult, egyszerűen csak élvezni akartam, hogy együtt lehetek azzal, akiről úgy gondoltam, fontos számomra.
- Értem én - néztem rá a legyintése után, majd közelebb húzódtam hozzá, lágyan megcirógattam az arcát, majd játékosan végighúztam hüvelykujjam az ajkán. Ezután egy gyors mozdulattal visszahajoltam eredeti pozíciómba.
- Állok elébe - vontam meg a vállam, majd tekintetemet újra az égre emeltem.
- Így van, az őszinteség fájdalmas dolog, viszont hasznos és pozitív. Nekem sincs sok igaz barátom, de akik azok, ők tudják, hogy kegyetlenül őszinte vagyok velük. Ők is ugyanilyenek. Hamis barátokra nincs szükségem - néztem újra Mihail-ra teljes elszántsággal, miközben ezek a szavak elhagyták ajkaim. Sose szívleltem a hazug embereket, legyen szó komoly vagy kegyes hazugságról, füllentésről, számomra az őszinteség volt az elsődleges dolog az életben, hiszen annyit ér egy ember, amennyit a szava. Aki nem tartozott bele ebbe a körbe, azt egyszerűen nem lehetett komolyan venni, nem volt megbízható, nem lehetett építeni rá.
- Akkor ebben egyezünk - helyeseltem vidáman, mikor az éjszaka szeretetére terelődött a beszélgetés. Klassz volt, hogy egy hullámhosszon voltunk ebben a témakörben. Idő közben pedig sikeresen bekövetkezett a kis balesetem, de szerencsére a srác nem volt rest, gyorsan lereagálta a dolgot, legnagyobb megkönnyebbülésemre nem is haragudott rám. Annál zavarba ejtőbb volt, ami utána történt. Éreztem, hogy megint elönt a pír, mikor mutatóujjával az állam alá nyúlt, hogy újból rá szegeződjön tekintetem, miközben szabályosan leültetett maga mellé. Amit pedig mondott, és amilyen közel volt hozzám... azt hittem megcsókol, de hirtelen visszakozott, majd szerette volna hallani, hogy akarom őt.
- Mikor utoljára találkoztunk, akkor még a tettek embere voltál, nem a szavaké - fúrtam szemeimet kékjeibe, majd a füléhez hajoltam, és belesuttogtam:
- Egy csók és más semmi...
Majd visszahajoltam, s egy sejtelmes mosoly kíséretében folytattam a mondandómat csicseregve.
- Legalábbis jelen helyzetben. Ahogy mondtam nemrég, számomra fontos, hogy a maguk medrében haladjanak a dolgok. Nem kell elsietni semmit - hajoltam újra közel hozzá, majd egy pillanatra gyengéden beleharaptam ajkaiba, s újra visszahúztam magam az eredeti pozíciómba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Bólintok egyet arra, hogy merre találom ezeket az ingatlanokat, de egyelőre nem foglalkozom vele. Egyrészt más érez most prioritást, másrészt pedig a saját életem háttérbe szorítása mindig is nagyon jól ment, fogalmam sincs, hogy Alexandra miért mondott igent a lánykérésre, miért vállalt velem gyermeket és miért jött hozzám feleségül, hiszen pontosan tudja, hogy milyen
mellettem az élet, hogy mennyire nem tudom magamat előtérbe helyezni. Pedig próbálkozom, csak állandóan elbukok. Ha nem így lenne, most nyilván nem itt állnék, hanem otthon beszélnék a születendő gyermekünkkel kapcsolatos elintéznivalókról.
- Nincs miért megbocsátanom.
Ebben az egyben egészen biztos vagyok. Ő nem tett semmi rosszat. Nem tett olyat, ami miatt nekem haragudnom kellene. Tartom magam ahhoz, hogy hazugság és hazugság között is van különbség, hiszen a körülmények mindig nagyon fontosak, mindig azok teszik fel az i-re a pontot. A körülmények olyan kis láthatatlan lények, melyek mindent megváltoztatnak. Esetünkben egy pillanatig sem haragudtam rá, ellenben erős haragot éreztem a férfi iránt, aki erre kényszerítette a nőt. A menekülés az ember legfájóbb tette. De érthető az esetében, éppen ezért nem is mondok semmit, a bocsánatkérésére csak finoman megrázom a fejem. Nem hiszem, hogy lenne oka bocsánatot kérni.
- Talán a kettő között kellene megtalálni az egyensúlyt. Apró változtatások a mostani megjelenésén, melyek nyomokban tartalmazzák azt, aki volt. Nem feltétlenül tartom tanácsosnak a teljes felfedést, hiszen nem tudhatjuk, hogy ki milyen szándékkal lépi át a küszöböt nap, mint nap, de ha a tükörbe nézve, halványa is, de látja magát, azt hiszem, reményt adhat.
Nem akarnám, hogy kockáztassa az életét, elvégre én is megszerettem, hogy itt van. Precíz elrendezés, a káosz teljes hiánya, szabályos, logikus rend. A naptáram mindig olvashatóvá változik, még akkor is, ha káoszt teremtek benne. Egyszerűen tudom, hogy merre kell indulnom, merre helyes haladnom, mert ő utat mutat.
- Mindazonáltal, megvannak a kapcsolataim. Tudom, hogy nem sok, de megtudhatom, hogy mit csinál jelenleg a férje, és hogy mire készül, hogy merre keresi magát. Talán még hamis nyomokat is elhinthetnek a kapcsolataim.
Többet nem merek ígérni, de ez még nem lehetetlen, ennyit szerintem bárki megtenne. Hogy mi lesz ezek után? Azt hiszem, azt majd akkor kitaláljuk, ha már ezek a lépések megmaradtak.
- Ha gondolja, amikor ketten vagyunk, szólíthatom a másik nevén is akár.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Kins & Kens

Juhász Laura
szombat este | a pultnál | x


Amikor egy újságírónak elküldenek egy lemezt, hogy írjon róla véleményt, nem kérik utána vissza az albumot. A kritikája, a publicitás ennyit bőven megér. Amikor kipróbálásra juttatnak el valakihez egy terméket, való igaz, értéktől függően általában inkább legfeljebb fizetnek neki érte valamit, ám magát a holmit nem kapja meg. De van, aki igen. Van, akinek az esetében nem merül fel, hogy utána visszaigényeljék tőle, sőt, már az elején leszögezik, hogy természetesen az az ő példánya. Velem ilyen megesik. Mert a megjegyzések, amiket hozzáfűzök, nem szimplán egy ilyen zongora árát térítik meg, hanem új távlatokat nyitnak. Titkom annyi, hogy az a fajta halhatatlan vagyok, aki kihasználja többszáz év előnyét és nem fukarkodik a meglátásokkal, ha azoknak értelmét látja. Egyszerűen csak megrázom hát fejem, éppenhogy. Nem, nem kell visszaadnom. Rosszul hiszi.
Végigpillantok rajta, mikor előáll jogos kérdésével. Nem végigmérően teszem, egyszerűen csak jelzem, hogy ezt a választ nem kívánom elhamarkodni. Mintha a többivel vagy bármi mással úgy rohannék. A kérdése meg nem azért jogos, mert hátsó szándékaim lennének, hanem mert másoknak szinte kivétel nélkül azok lennének. Kisebbek, nagyobbak. Honnan tudhatná, hogy én vagyok az a bizonyos kivétel? Ugyanis, ha akarnék tőle valamit, nem kéne méregdrága hangszerekkel elhalmoznom. Megvannak nekem a magam módszerei és egyikben sincs szerepe az anyagi javaknak.
- Csak nem állhatom, ha bármi kárba vész - közlöm békés, mély hangomon. - Nálad jobb helyen van, mint nálam - zárom ezzel rövidre magyarázatomat, visszautalva arra, amit mondtam, hogy jelenleg az én tulajdonomban ez főleg csak porfogó. Rengeteg hangszerem van, amiket bár megbecsülök, ez csak egy közülük. Neki nem lesz az. Meg az is hozzátartozik, amit most nem kezdek taglalni neki: az otthoniak gyűjtői darabok, amik ráadásul bizonyítottam kiállják az idő próbáját. Ez a piano stramm darab ugyan, még nem tudhatjuk, meddig tart ki. Őt egy életen át szolgálja majd, ez igen valószínű. Azonban egy emberöltőnyi minőség nekem kevés arra, hogy őrizgessem.
Nagykorú. Az jó. Viszont kezd erős gyanúm beigazolódni, mely szerint nem tudja, ki, mi vagyok. Megérkezik kérdéshada, én meg csak rezdületlenül nézem őt. Elpillantok lassan a pergamen felé újfent.
- Nekem lesz - felelem és lesütöm kicsit a szemem. Nem azért, mert szégyellem magam, hanem neki akarok teret adni ezzel. Hogy anélkül dolgozhassa fel, amit mondok, hogy telten üres tekintetem rajta függne. Persze, ezzel nincs vége válaszomnak, hiszen ez még így félreérthető. Sápadtságomból, állandó letargiámból sokan következtetnek arra, hogy beteg vagyok. Lehetne hát emiatt szükségem az adományra. Azonban nem erről van szó.
- Táplálékul - teszem hozzá, komótosan elrendezve pár ingóságot a pulton a piano mellett, és csak kisvártatva vonom vissza rá pillantásom. Meg se fordult a fejemben, hogy ne tisztázzam, mire gyűjtünk. Szép mese lenne ez a gyerekek megsegítésével, jótékonykodással, noha egy rászoruló tényleg van itt: én. Nekem minden adomány jól jön. Nekem ez drágább, mint bármi. Nem csoda, hogy fizetségül szolgálhat a boltomban. Ráadásul ténylegesen emberéleteket ment. Azoknak az életét, akikét nem oltom ki az önkéntes adományozóknak hála. Minden esetre érdeklődve várom, mit lép erre. Sok forgatókönyv van a fejemben, amiket mind tapasztalataim ihlettek. Kiváncsi vagyok, most melyik jön sorra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Rettenetesen aranyos ez a gyerek, van benne valami pimasz, de markáns, ami miatt nagyon is hajlasz rá, hogy tényleg hallgass rá. Kevés kisfiú mondhatja ezt el magáról, nem is vagyok oda értük, erőszakosak és nagyon undokak tudnak lenni az egész élettel is. Manó nem.
- Hát ez csodásan hangzik. Majd valamikor elhozom a pizsamámat, és akkor egész este nézhetünk mesét meg ehetünk fagyit, mert semmi más dolgom nem lesz, oké, pocok? - nézek a kisfiúra végül, nagy szemekkel, megszeppent mosollyal, kissé félsszel pillantva át Quinnre. Nem mintha attól tartottam volna, hogy ő nem megy bele, aludtam én már nála, rajta, vele, mindent is.
Azt viszont mindenki tudja rólam, hogy nem szeretek veszíteni. Nagyon nem, így minden megfontolás nélkül rántok egyet Quinn nadrágján, majd diadalmas sipítással szaladok tovább, mint egy hősies tengerimalac, felkapaszkodva a hajó menedékébe, a nevető Manó mellé.
- Ilyet nem szabad csinálni, csak azért csináltam, hogy megmutassam, mit nem szabad - bólogatok nagyokat a kisfiú felé, aztán jó magam is kardot rántok, hogy megvédjem magam. Még a tipikus vívó pózt is leutánzom, hasonlóan rá szegezve a kardot. - Egy igazi kalóz nem hátrál meg! Kék hajjal temessetek el!
Mert nem bízom el magam, csak neki rontok a karddal, szigorúan csak a fegyvert és jó, talán néha még a karját is eltalálva.
- Ennyit tudsz?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A beleegyezésre akkor le is dobja magát meg a kis tálcáját az asztalra. Az azért nehezen kerüli el a figyelmét, hogy a vele szemben ülő mennyi mindent rendelt és milyen mennyiségű étel van előtte. Néha ő is tud mocsoksokat enni és elvetni a sulykot, de aztán fél napig kajakómál is tőle, ennyitől meg aztán ki is dőlne. Mielőtt elolvadna a fagyija, azzal kezdi inkább a burger helyett, fogja a hasábburgonyát és egy kicsit megtunkolja a vaníliafagyiba, mielőtt beleharapna. Egy csomóan nem ismerik, pedig igazi lifehack! Sültkrumpli és vaníliafagyi, az a kinyomós, gyorséttermi fajta.
- Fú, dehogy, szerintem tökre be se jutnék a klubhelyiségükbe, rég a folyosón aludnék. - Elvigyorodik, visszagondol az első alkalomra, amikor valaki elmesélte neki, hogyan kell a kékekhez bejutni. Fejtörőkkel! Szörnyű bennük meg az ilyen puzzle feladatokban, egyszerűen csak nem erre van berendezkedve, nem arra, hogy nap mint nap próbárategyék a logikáját meg hasonló adottságait.
- Tisztára összevissza eszed őket, fájni fog a hasad - mondta a lány, kezében egy fagyiba tunkolt sültkrumplival. Hiteles. A mit eszel kérdésre a krumplival rábök a hambijára.
- Cheddar sajtburger, nagyon király. Itt a legjobb a városban. - Amolyan filmes, hangsúllyal ejti az utolsó mondatot, és csak diplomáciai érzékének hála nem teszi hozzá, hogy "ez az egyetlen, és nem is város, hanem falu." Igaz, van egy hattttalmas kaszinójuk a szélén, szóval ő már egy ideje nem faluzná le Bogolyfalva települését.
- Hát, mihez képest? Én csak 4 éve vagyok itt, szóval..- vállat von, annyira nem régi bútordarab itt, mint azok, akik mondjuk első évük óta a Bagolykőben tanultak. Apropó új helyek.
- Jaja, lett egy bazi kaszinó a közelben, elég királyul néz ki, nem csoda, hogy ide kirakták, a budapesti belvárosban aligha fért volna el. A suliban meg nem sok minden változott, úgy tűnik legalábbis nekem.
Módszeresen ráfog a hambira és megpróbál valahogy úgy beleharapni, hogy az ne essen szét teljesen, egyelőre sikerrel. Miután lenyeli az első falatot, ismét megszólal.
- De nézd a jó oldalát, akkor nem leszel legalább totál elveszve, csak kevés dologból kell felzárkózni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Sára

Mintha egy másik napocska is beköltözne az arénába, úgy világosodom meg én is hirtelen. Innen már nem nehéz összeraknom magamban ki is a lány, és bár fel nem ismertem volna az hogy ő maga mondja ki hogy játszott a piros-sárga meccsen, sokat segít. Az a meccs egy tökéletes példája volt annak, milyen szétszórt is tudok lenni, elindultam (cuki piros esőkabátban, csak stílusosan) szurkolni Bencének, de arra már nem figyeltem oda amikor bejelentették ki fog játszani. Ennek, és a csodás időjárásnak köszönhetően én becsületesen végigkiabáltam a meccset azt hajtogatva hogy hajrá Bence hajrá Bence, és nem is értettem a körülöttem állók miért sandítanak rám olyan furcsán. Hát, nem korábban mint a meccs után lett előttem is tiszta a felállás, ugyanis a piros foltok között nem véletlenül nem találtam a fiút - csupán csereként várakozott. Kííínos.
- Ó hogy az a Sára! - nyilvánulok meg nagyon értelmesen, miközben ütőt tartó kezemmel a homlokomra csapok - Hát én meg nem sokat láttam abból mi folyt a pályán. Gondolom nektek is elég pocsék lehetett abban a monszunban játszani - indulok rá nevetve a felém küldött gurkóra. Jobbra húzom seprűm nyelét, a labda útjára merőleges irányba fordulva állom útját a vasgolyónak. Két kézbe fogott ütővel pattintom kicsit magam elé, majd egy mély levegőt véve pofozok bele, lentebb mint terveztem. - Hupsz, bocsi bocsi - küldöm elnézésem a labda után, ami valószínűleg jóval ívesebben közelíti meg Sárát mint azt kényelmes lenne fogadni. Önkéntelenül rázok egyet jobb kezemen, ahogy a rég tapasztalt bizsegés felfut a vállamig, és kicsit ujjaimat is megmozgatom az ütő markolatán.
- Igen - rázok hátra pár tincset az arcomból - vicces volt, mondjuk elég sokat bénáztam közben. Nem nyertünk egy meccset sem az idényben, de tapasztalatszerzésnek nem volt rossz - teszem hozzá picit elhalványuló mosollyal, vállat vonva. - Majd a köviben!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már nagyon vártam, hogy vásárolni menjünk az újdonsült barátnőmmel, egyrészt én is szerettem volna beszerezni néhány új ruhát, másrészt Karola is úgy döntött, hogy szakít régi megjelenésével, és vadiúj ruhatárat varázsol magának. Teljes mértékben egyetértettem a tervével, hiszen legutóbb sikerült a szép, ámde szürke kisegérből egy eszméletlen jó nőt kreálnom úgy, hogy kölcsön adtam neki néhány divatos göncöt, kisminkeltem kicsit, és új frizurát készítettem neki. Rém büszke voltam rá, hogy egy vadiúj külsőt kreálhattam neki, úgy tűnt, hogy ő is nagyon boldog volt az eredménnyel. Meg is beszéltük, hogy találkozunk a Fő utczán, hogy aztán betérhessünk az egyik ruhaboltba, aztán kedvünkre válogathassunk a szebbnél szebb ruhák között. Ismertem egy olyan butikot, ahol mugliszerű ruhákat is árusítottak, én is onnan szereztem be a divatos darabjaimat. Biztos voltam benne, hogy Karola is megtalálja majd itt a számításait, na meg azért is jöttem el részben, hogy segítsek neki a válogatásban. Kellemes őszi idő volt, elég lazán öltöztem fel, kerültem a túl meleg cuccokat, nehogy az üzletben hőgutát kapjak, meg egyébként is volt rajtam egy bőrkabát, amely elég meleg volt ahhoz, hogy ne fagyjak szét, mire megérkezünk a hőn áhított helyszínre. Persze egyébként sem volt túl hideg idő, de azért megfázni sem akartam, mindig is rühelltem betegen fetrengeni az ágyban. Olyankor teljesen tehetetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam, ráadásul, mikor kezdtem jobban lenni, de még nem kelhettem ki az ágyból, mindig elkapott az a fránya unalom, ami totál kínszenvedés volt számomra. Mindig is utáltam unatkozni, ha tehettem mindig kerestem magamnak valami hasznos vagy éppen haszontalan elfoglaltságot, de betegen vagy félig gyógyultan semmi kedvem sem volt bármit is csinálni. Ezt az érzést pedig egyenesen utáltam, bár szerencsére ritkán estem ágynak köszönhetően a rendszeres sportolásnak és az aránylag egészséges étkezésnek. Remek formában voltam azon a hétvégén, mely szabad eljutást biztosított a faluba, természetesen engedéllyel. Szokásomhoz híven a megbeszélt időpontnál kicsivel előbb értem a helyszínre, izgatottan vártam, hogy megérkezzen a barátnőm, hogy aztán belevethessük magunkat a vásárlásba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Nagyon rendes volt a fiútól, hogy segített megkeresni a kacsámat. Rosszabb esetben közölhette volna velem, hogy semmi köze sincs a pelyhes kis állathoz, én is idegen vagyok a számára, aztán elhajtott volna a csudába. De volt olyan rendes és készséges, hogy abbahagyja, amit épp csinált, aztán velem tartott, hogy támogasson. Kevés ilyen jó fej embert ismertem a barátaim kivételével a suliban, ezért igazán hálás voltam neki. Kicsit nehezítette a dolgot, hogy nem tudtunk úgy kommunikálni, ahogyan azt megszoktam, de nagy kő esett le a szívemről, mikor rájöttem, hogy hogyan tudom közölni vele a mondandómat úgy, hogy ő is megértse. Végül is simán beszélhettem vele, csak arra kellett odafigyelnem, hogy lassan formáljam meg a szavakat, szépen artikulálva, így ő is képben volt azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnék neki mondani. Miközben a kacsa keresésére indultunk, út közben a srác hirtelen megtorpant, majdhogynem visszarántva közölte velem, hogy álljak meg. A kezemet elengedve emelt fel a földről egy sárga kis pihét, majd a kezembe adta azt egy biztató mosoly kíséretében. A tekintetéről könnyen le tudtam olvasni, hogy mit mondana nekem.
- Bízom benne - feleltem neki a szemébe nézve viszonozva a mosolyt, majd zsebre vágva Hápi tollát, folytattuk utunkat. A fiú a kezemet fogva elkezdett futni, szapora léptekkel követtem őt, majd jobbra fordultunk. Hirtelen hápogást hallottam a távolból, ez azt jelentette, hogy már nem lehet messze a kis állat.
- Hallottam hápogni - néztem a fiúra, megrántva óvatosan a kezét, hogy figyeljen rám. Nagyon izgatott lettem, hogy végre rálelhetünk a tollasra, mert már iszonyatosan aggódtam érte. Most én kezdtem el vezetni a srácot, gyorsra vettem a tempót, határozott mozdulatokkal haladtam előre szorosan fogva a kezét, le ne maradjon tőlem. A folyosó végéhez érve egy elágazáshoz jutottunk, balra és jobbra is lehetett menni.
- Szerinted merre menjünk? - kérdeztem tőle tanácstalanul. Az előbb még hallottam a tollas hangját, azonban azt már nem láttam, merre totyogott tovább.
- Úgy aggódom érte. Nem tudom, hogy neked van-e valamilyen kedvenced itt... nekem Hápi sokat jelent - formáltam lassan a szavakat a srácra nézve gondterhelt arccal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Persze, persze - legyintek nevetve, hiszen tényleg nem fáj, elvégre csak egy kis gumilabdáról van itt szó. Nem direkt csinálom egyébként, szimplán tényleg nem az én asztalom a labdák elkapása. Előbb érzek késztetést rá hogy elüssek egy felém repülő tárgyat minthogy elkapjam, ez az igazság. Uh, ez mondjuk nem is mindig szerencsés, gondoljunk csak arra a pillanatra amikor VHT-n egy csapattársamnak jó ötletnek tűnt felém _dobni_ a feltörendő tojást. Két kérdésem van. Egy, miért ítéli meg úgy bárki hogy én vagyok a legmegfelelőbb ember a tojástörésre? Mármint ha én csinálom tuti hogy héj is kerül a tálba, szóval tökre nem jó ötlet a dolog... Na meg aztán a másik kérdés, ami vicces de még bennem is előbb merült fel eszerint mint a rellonos lányban: miért dobálja a tojást? Ha valamiről akkor a tojásról csak tudja mindenki milyen tÖrÉKeNy... Na lényeg a lényeg, a felém repülő hozzávalót úgy ahogy volt, reflexből ütöttem vissza a feladónak, és a következő dolog amire emlékszem az már csak a tojássárgájától csillogó szemeinek meglepett pislogása. Hát, azóta sem állt velem szóba, hiába bizonygattam én, hogy nem direkt volt a dolog.

Nem tudom eldönteni hogy meglep-e vagy sem a válasza.
- Nem gond, Nyálka úgyis kikészülne ha még egy terelő akarná elvenni a lehetőségét a játéktól - kacagok fel ahogy magam elé képzelem a fiú Nyálka arcát amikor közlöm vele, hogy azért nem jétszhat, mert Riza terel majd... Pff, zseniális, egyszer viccből lehet bedobom, csak hogy megnézzem milyen arcot vág rá. Na mondjuk a lányt nem szívesen tenném ki a haragjának... Legyen Nyali bármilyen bolond is, ütni sajnos tényleg tud.
Összehúzott szemöldökkel hallgatom amit mond, de nem reagálom le. Van benne valami fura, abban ahogy beszél... Rá akarok kérdezni, de nem így, nem kiabálva. - Persze - kiáltok át válaszul, majd miután beleöklözök egyet a nekem dobott labdára, a guruló pöttyöst követve visszasétálok Rizához.
- Azt ugye tudod - kezdek bele bizonytalanul -, hogy nem kell választanod? Ne érezd magad kényszerítve semmire Riza, ha félsz, ha nem szeretnéd, ha nem is igazán érdekel, nem történik semmi ha végül mégsem játszol. Persze nem lebeszélni akarlak nehogy azt hidd, én nagyon boldog lennék ha együtt játszhatnék veled, de nincs feléd támasztva semmiféle elvárás vagy ilyesmi. Akkor játssz ha szeretnél is. - Kezemmel finoman elimítok egy tincset a füle mögé, nem rejtem el az arcomra kiülni kívánkozó aggodalmas kis mosolyt. Nem tudom, hogy ezek a szavak segítenek-e neki, vagy csak rontok a helyzeten, de ha magamból indulok ki, én mindig szeretem tudni hogy van választási lehetőségem. Nem szeretem ha sarokba szprítva érzem magam, ha meg kell felelnem valakinek vagy valaminek... Bár Riza nem én vagyok, hátha a nemet mondás lehetőségétől felbátorodik majd az igenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Csupán bólogatni tudok, hiszen velem is így van. Mondjuk én eleve fittnek szoktam magam érezni, a felesleges energiáimat vezetem le futással. Meg tényleg, tökéletes arra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Ha nem az lett volna, hogy rendszeresen futok, akkor lehet, hogy sokkal nagyobb kihívás lenne egész nap talpon lenni a melóhelyen, ki tudja. Szinte minden nap futok, be a suliba, meg hazafele. Nem túl nagy táv, így nem nagy megerőltetés. Örülök, hogy elkezdtem anno.
Elgondolkodva iszogatom a teámat és a tanáron meg a fura módszerein elmélkedem, amikor is egy újabb újdonság kerül terítékre. Az új igazgatónk. Rápillantok a lányra és halványan elmosolyodom, ugyanis eszembe jut miket mondott Bence a diriről.
- Nem sokat tudok róla, így nem nagyon tudok mit mondani. A régit sem ismertem úgy különösebben, szóval hozzá sem tudom hasonlítgatni. Más emberek az biztos. És tuti jó oka volt Kriszpin bácsinak munkahelyet váltani, biztos majd ugyanolyan jól helyt áll ott is, mint itt – vonom meg a vállamat elkerülve a tényleges válaszadást. – Azt tudom, hogy auror volt, meg, hogy Bence szerint ez nem jó, mert biztos túl szigorú lesz. Majd meglátjuk, szerintem tök jó amúgy hogy az volt az előző hivatása. Látszik is rajta, hogy ránézésre megállapít egy rakás dolgot. Kétlem, hogy könnyen át lehetne verni – osztom meg vele az álláspontomat. Remélem, hogy jól fog elsülni ez a váltás, és nem lesz teszem azt ezerféle új nyakatekert értelmetlen szabály. Bár, ahogy visszaemlékszem az évnyitón látottakra valószínűbb, hogy inkább eltöröl pár hasonlót, semmint gyarapítja majd a számukat.
- Hpf, na meg, hogy példát mutasson – mutatok rá erre az „apróságra”. Nem szent, ahham, ja. De ha egyszer mi állandóan kimászkálunk és szabályt szegünk, akkor mégis hogy várhatjuk el másoktól, hogy ne tegyék? Ennyit erről. Az nem igazán izgat, hogy más prefektus mit csinál, de én igyekszem tényleg megfelelni az elvárásoknak. Igaz, a jelvény elnyerése előtt sem voltam egy rendbontó típus. A legsúlyosabb kihágásom eddig egy folyosón keresztülszáguldás volt, amikor a gyengélkedőre rohantam Thomashoz. Megfordult akkor a fejemben akkor pár házirend ellenes dolog, de az csupán ilyen pillanatnyi őrület volt a részemről, szimplán óvó-védő ösztönből fakadó gondolatok voltak. De hamar lenyugodtam, és magamat ismerve semmit sem tettem volna meg azokból.
- Nem szoktam unatkozni. Néha nehéz, de amúgy nem vészes – nyugtatom meg, remélve hogy nem fog eszébe jutni például majd a vizsgaidőszak, vagy akár valamilyen beadandóhalmaz. Mert akkor leszek igazán bajban. Addig pite az egész, folyamatosan tanulok meg minden, szépen el tudom osztani a dolgokat. És még időm is jut a barátaimra. Teljesen jó. Egyelőre. A melóba meg az a jó, hogy szerencsére jófej a főnököm és tudunk variálni a beosztásommal ha úgy van.
- A hoppanálás? Hát nem egyszerű, de amúgy tök jó. Bár még vannak finomítanivalók, de már eltűnhetek-feltűnhetek ahogy a kedvem tartja – nem igazán tudom hova tenni azt a kérdést, hogy necces-e. Olyan ez, mint a seprűn lovaglás. Van akinek azonnal megy és tök könnyű neki, van akinek szenvedés az egész. Fogalmam sincs, hogy neki milyen lesz. Majd ha eljut oda akkor meglátja. Egy picit elszomorodok ettől a témától, így elég hamar elterelem máshova a témát.
- Jaj képzeld, tudod volt zongorám odahaza, de azt nem vihettem magammal, eladtuk. Na, és voltam a Kins&Kensben, mert szerettem volna egy speciálisabbat szerezni. Először azt hittem, hogy esélytelen, aztán szerencsére Mr. Kensingtonnak eszébe jutott egy megoldás, szóval mégis lesz egy szintetizátorom. Igazán rendes volt – mesélem boldogan mosolyogva, mert közben felidézem, hogy milyen tökéletesen festett a hangszer, meg milyen szuper hangja volt, bár azért egy picit a távolba is réved a tekintetem ettől a kis visszaemlékezéstől.
Ismét kortyolok majd észreveszem, hogy Dana már megette a tésztáját, így kicsit felé tolom a tányéromat, jelezve, hogy nyugodtan megeheti, ha szeretné.
- Thomasszal? Köszi, minden rendben van, jól van. Jól megvagyunk – biccentek egyet, egy szemöldökfelvonás kíséretében. Meséljek? Mit meséljek? Persze, hogy ilyenkor nem jut eszembe semmi extra. – Hát, tudod a szokásos. Sokat beszélgetünk, elmegyünk mindenféle helyekre, meg ilyenek.
Nem csodálkozom azon, hogy kérdez velünk kapcsolatban, hiszen ránézésre nehéz megmondani, hogy együtt vagyunk, mert változatlanul nem nagyon turbékolunk nyilvánosan. Természetesen más a helyzet, amikor kettesben vagyunk, de ez más lapra tartozik.
- És veled mi a helyzet? Akadnak szőke herceg jelöltek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Azt hiszem, Dante kevésbé éli a vicceim – az arca legalábbis erről foglalkozik, és, bár nem ismerem túl régóta, azt elmondhatom róla, hogy aligha szokta leplezni az érzéseit. Már amennyiben vannak neki.
Megforgatom szemeim és egy egészen megfáradt sóhajtást hallatok, valahogy úgy, mint amikor az embert már megint az anyja baszogatja, vagy amikor a bátyáim először találtak színes bogyókat a szobámban – vagy amikor meglátom a nővérem. Szeretném őszintén állítani, hogy elkezdtem megunni ezt az egész beszélgetést, az igazság viszont ennél sokkal rétegeltebb – én pedig, ha úgy vesszük, kicsit mindig is hipokrata voltam. Kezdem kényelmetlenül érezni magam ebben a beszélgetésben. Lehet, hogy csak túlgondolom, lehet, hogy az agyam és a testem gyenge ehhez az egészhez, soha nem voltam egy Erős Pista, lehet, hogy egyszerűen a véremmel jár, hogy nem vagyok képes elviselni ha nincs igazam – menjünk tovább, ha valami nem sikerül, ha valamiből vesztesként jövök ki. Ugyan nem tervez semmit elérni a szavaival, azok mégis nyakam köré tekerednek, hűvös, érdes pikkelyeik alatt a hirtelen jókedvem párhuzamosan hal el a köhögőroham utóhangjaival. Utálom azt érezni, hogy bárkinek is tartozom bármivel, és utálom, hogy ezt pont ő váltja ki belőlem.
- Rosszabb dolgokat is túléltem már – akármennyire hangzik ez baljósan, engem is meglepő módon még egyszer sem kerültem szertúladagolás közelébe – pedig sokkal, sokkal többet elszívok annál, mint amennyit a testvéremnek bevallok, és valahol tudom, milyen irányba tart ez az egész – és valahogy mindig akadt valaki, aki kiszedte a kezemből a kocsi kulcsát, ha részeg voltam. Azt hiszem, szerencsés vagyok. Azt is hiszem, hogy ez nem tart örökké és már így is túl sokszor mutattam a középső ujjam az életnek.
Remek, most itt is fog maradni.
- Ne csinálj úgy, mintha felelősséggel tartoznál a tetteim iránt, mert... Nem – megrázom fejem, egyik szemöldököm megemelkedik, nem akarom, hogy ilyen kifejezésekkel éljen, nem akarom, hogy azt mondja, bármit is ismer belőlem, vagy, hogy bármivel képes lett volna befolyásolni a tetteim.
Hanyag mozdulattal emelem meg kicsit kézfejeim, ezzel helyettesítve a karkitárás mozdulatát.
- Guess akkor csak nem találkoztál elég határozott emberekkel.
Nem mintha én több lennék meggondolatlannál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem fogok hazudni, erre a mozdulatsorra és kijelentésre sohasem került volna sor, amennyiben a szituáció nem alakul úgy. De nem engedheti, hogy Halty azt higgye, ez a cafka jobb nála, nem, egy percig sem hiheti. Éppen ezért biztosíték kell, és mi lehetne jobb a valóságnál? Hirtelen az estély csak kettejükre szűkül, a háttérben hallatszódó beszélgetés elcsendesül, egyedül a nő kedves, barna tekintete marad. Bárcsak tényleg megszűnne minden körülöttük és a pillanat örökké tartana... De nem.
Visszatérnek a vendégek közé és majdnem minden rendben zajlik. Azt leszámítva, hogy a kedves mama el van ragadtatva Gábortól, akiről egyébként a nevén kívül semmit sem tudunk, csak azt, hogy Ilona néni fia. Remek, ez már karrier, életpálya... Szinte alig hallja meg Lianna tiltakozását, miszerint nem érdekli a hapsi, ugyanis teljesen mindegy, mit akar, ha az anyjáék támogatják. Ha ez nem volna elég, még Heléna is megjelenik az irreálisan magas hangjával, az elviselhetetlen stílusával és a közönséges külsejével. De tudjátok mit? Henrik hős, ő mindent elvisel, nem fogja faképnél hagyni, hanem átvészeli ezt az estét. Legalábbis addig a pillanatig, míg a szőke bele nem kezd a rossz fiú dumába. Ekkor ugyanis egy láthatatlan cérna elszakad a férfiban, így gondolkodás nélkül kér elnézést és lép le. Kell egy kis szünet.
Az ajtón kilépve picit arrébb áll, hogy mély levegőt vehessen és átgondolhassa, mit mondjon, amikor visszaér. Az a legnehezebb feladat, hogy ne küldje el a fenébe a csajt, mert amúgy szíve szerint megtenné. Úgy utálja az ilyen rámenős kis picsákat, hogy az nem igaz, ellenben neveltetése és az illem tiltja, hogy megmondja a valót. Már épp mélyebbre merülne a kérdéskörben, mikor nyílik mögötte az ajtó és Lianna lép ki rajta, legnagyobb meglepetésére.
- Nem a te hibád. Miattam igazán felesleges volt kijönnöd, vétek magára hagyni Gábort, édesanyád odavan érte - bár nem szándékozott megjegyzést tenni a férfira, végül mégsem tudja megállni. A féltékenység zöld szörnyként markol a szívébe és lelkébe, valamint a tudat, hogy sohasem lesz olyan, mint ő és a nő szülei mindig is valaki mást akarnának helyette. Mi a fenének kéne törnie magát az egészen? Persze próbálkozik, megtesz mindent, de nem biztos, hogy ez elég lesz arra, amire akarja. Nyilván nem szerelmes még, de Lilla óta most először táplál valaki iránt érzelmeket, csak épp a rossz személyt választotta ki erre. Ilyen az élet. - Engem nem érdekel, mit gondol rólam. Nem bántott meg - kissé furán néz Halty-ra, majd felnevet, ezúttal teljes szívből. - Azért jöttem ki, mert képtelen voltam moderálni magam. Ha bent maradok, valószínűleg megmondom neki a magamét és végképp szégyent hozok rád - megvonja vállát, mert bár értékeli a törődést, igazából tényleg nem érzi magát rosszul. Akármilyen rosszul is hangozzák, megszokta már, hogy az emberek megnézik és megjegyzéseket tesznek rá, netán ítélkeznek. Azt nem mondom, hogy teljes mértékben tojik rá, de már nem hatja meg és el tud tőle vonatkoztatni.
- Köszönöm, hogy kijöttél hozzám, de nem fogom elrontani ezt az estét. Csak Helénával kezdjünk valamit, mert a végtelen türelmem mit sem ér vele kapcsolatban - kissé kelletlenül mosolyodik el, mert tényleg ez minden baja. Ha ő nem lenne ott, minden egyszerű lenne, simán lenyomná a paprikajancsi Gábort és meghódítaná a szülők szívét. Heléna viszont egy olyan határon lép át, amit leírni is nehéz. Kiveszi a nő kezéből az üveg bort és int Istvánnak, hogy menjen oda. - Megtennéd, hogy ezt észrevétlenül visszacsempészed? - Pista persze egy mindent tudó görbével arcán bólint, tekintetéből sugárzik, hogy elégedett Henrikkel és a döntésével. Lehetett volna önző, távol tarthatta volna Halty-t ettől a fontos estélytől, de nem teszi, mert tudja, mennyit jelent mindez. - Gyere Lianna, menjünk vissza - megfogja a nő kezét és alkarjára kanyarintja, hangja mély és enyhén rekedtes, tengerszín szeme titokzatosan csillan. Bár egy kósza gondolat erejéig elképzeli, hogy homlokon csókolja, végül nem tesz semmit. Talán majd máskor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Összességében arra kellett rájönnöm, hogy, ha az örökös őrlődés drámaiságán túlnyúló okokat vesszük számításba, soha nem értettem igazán Emesét. Meggyőződésem például, hogy mindvégig csak azért akart összejönni velem, hogy a végén összetörhessem a szívét - ezt teljesítettem is. És akkor gyűlölni kezdett.
Most viszont fogalmam sincs, egészen pontosan mit vár el tőlem. Ismer engem és a türelmem határait, ugyan aligha láthatott ilyen helyzetben, azért azt össze tudja rakni, hogy az állapotomban hirtelen nem lettem egy sokkal empatikusabb jellem és, hogy nem fogom tárt karokkal várni miután elhord... Hát, nagyon sok mindennek.
Már most elegem van ebből az egészből.
- Arra célzok, hogy mondd el mit akarsz, aztán - takarodj - menj vissza ahonnan jöttél.
Nézd, azóta nem meglepő módon nem jó vele a kapcsolatom, nem véletlenül nem is kerestem soha a társaságát vagy beszéltem róla túl sokat. Úgy tűnik, ez nem egészen volt elég, tekintve, hogy vészesen rövid időintervallum alatt már másodjára talál meg a szarságaival - ez pont kettővel több mint amit egy kiegyensúlyozott lelkiállapot megkövetelne ever.
Szeretném elmondani, hova dugja fel a kíváncsiságát és hova menjen el vele, de guess what - erre sincs lehetőségem érdemben reagálni. Egyrészt Emese őrült, kiszámíthatatlan, összességében bármi lehet a következő lépése (ez a leírás félelmetesen ismerős is lehetne), és összességében, ha úgy döntene, meg akar ölni, aligha lenne erőm megvédeni magam. Másrészt, Emese rengeteget beszél.
- Akkor máris többet tudsz, mint amihez közöd van.
Meglep bárkit is, hogy agresszíven reagálok? Nem. Lapozzunk is tovább.
- Weiler feldugná a virágaid a seggedbe, Mikecz, azt hiszem ez köztetek elég plátói dolog lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ez is egy olyan átlagos nap, mint a legtöbb másik. Most már kezdek belerázódni a hétköznapokba, kezdem kiismerni a kastély mindennapjait. A kávésbögrémnek már látszik az alja, annyira jár az idő, hogy lassan keressek valami délutáni nassolni valót a konyhán. Míg a cirkuszban voltam erre különösen figyelnem kellett, hogy semmi olyat ne egyek amire nincs szükségem, meg kordában kellett tartani a testem és hasonló akkor fontos bolondságok. De azóta élvezem minden felesleges kilómat és minden túlcukrozott falatot a számban.
A könyvtárban csend honol, elégedetten körbenézek, majd bólintva mélyedek vissza a könyvembe. Izgalmas kalandregény, nem mondom, hogy egyedi gondolatmenet fut benne, de néha szeretek tömegcikkeket olvasni, amin nem kell gondolkodni, izgulni.
Még tíz oldal van hátra a következő fejezetig, az a célom. Ott tartok majd egy kis pihenőt. Ezen elmélkedve először csak a furcsa, túlzottan magas hőt érzékelem, majd meglátom a betűk között futó lángokat is.
Döbbenten engedem, hogy a könyv koppanjon az íróasztalon majd felkapom fejem, hogy lássam melyik kölyköt kell fenéken billenteni amiért felgyújtott egy középkategóriás könyvet. Mert ugyebár magától az ilyesmi nem lángol, tehát csakis valami csíny állhat e mögött.
Nem esik nehezemre kiszúrni a feltehetőleges elkövetőt, mert egy kislány eléggé errefelé koncentrál. Ekkor fordul meg a fejemben először, hogy talán nem igazi tűzről van szó, hanem esetleg...Elgondolkodva köhintek egyet, ha eddig nem vette volna észre, hogy kiszúrtam, majd mutató ujjammal intek, hogy jöjjön csak közelebb.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Figyelmesen hallgatom Eriket. Nem bízom meg egykönnyen az emberekben. A férfiakban pedig pláne nehezen, tekintve, a körülményeimet. A nyugtatótea, a varázslattal elszigetelt szoba, a türelem amivel viseltet irántam azonban elvetette bennem a bizalom magjait. De óvatosságom most, hogy lelkem kissé visszarázódott újra felébred. - Szeretem ezt a külsőt, de esténként emlékeztetem mindig magam arra, hogy milyen is vagyok valójában - avatom be főnökömet egy kis személyes titokba - Károlynak elméletileg nincs tudomása arról, hogy hogyan csinálom - folytatom annak tudatában, hogy a velem szemben ülő bizonyára rájött, hogy miként válok újabb és újabb emberré. A metamorf mágia az én mentsváram. Ha nincs ez a képesség, talán már nem is élnék. Mert inkább meghaltam volna, mint, hogy a férjemmel legyek. - Köszönöm - nézek hálásan Erikre, ahogy felajánlását végighallgatom és egy őszinte mosoly suhan át szám szegletén. Főleg az elszórandó hamis nyomok keltik fel érdeklődésemet. Ennél nagyszerűbb segítséget nem is kaphattam volna. - Ha ehhez bármire szükség van tőlem, csak szóljon - átfut agyamon, hogy például egy százfűlé főzetes eltereléshez kellhet a hajam. Vagy mondjuk olyan információk Károlyról, amit csak én tudhatok. Gondolataimat a velem szemben ülő szavai megakasztják. - Maradjunk a Merkov Szkillánál, mert elég egy véletlen tévesztés és odavész az álcám - mondom immár határozottan és nyugodt megfontoltsággal - Ráadásul nem tudhatom, hogy nincs-e olyan, akinek már a kezébe került az a körözés és árgus szemekkel figyel. Nem szeretnék lehetőséget adni még a gyanú felébredésének sem, ha nem muszáj - ez is egy olyan lecke, amit a bujkálás évei alatt tanultam meg, a saját bőrömön megtapasztalva. Senki sem tudhatja ki vagyok, akit beavattam, annak tartania kellett a titkomat és vállalnia az ezzel járó rizikót. Ez így is volt egy esetet kivéve és nem hagyom, hogy ahhoz hasonló még egyszer előforduljon. Ami most köztünk a főnökömmel elhangzott, remélem köztünk is marad majd és Erik tényleg segít. Nincs más reményem, ennyim van és ha megadatott a lehetőség, hát megragadom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A Gáborról folyó diskurzus kellemetlenségét csak növeli az, hogy Henrik éppen mellettem ül, hogy ő kísért el, és támogat ebben az egészben. Anyámmal ezerszer átbeszéltük már ezt, és megkértem, hogy tartsuk a témát egymás között, ha már mindenképpen beszélni szeretne róla, de úgy látom, annyira nem jött össze a dolog. Apám ilyen szempontból legalább sokkal diszkrétebb, és bár anyám előtt nem is mondta ki, de nekem már többször is kifejtette, hogy eszembe ne jusson egy Gábor-féle alakkal csak gondolkodni sem, nemhogy igent mondani bármire is. ÉS mennyire igazat adok neki! A külsőség nem minden, mert bármennyire helyes is és férfias a maga módján, a személyiségétől a rosszullét kerülget, és nem érdekel, hogy amúgy mennyire helyeees. Kérlek... nem vagyok már tizenhét éves, hiába viselkedem néha úgy. Itt amúgy sem tehetem meg, hogy megmutassam a valódi arcomat, szóval a mindig bevált álarc fel és show time! csak itt működik, máshol nem. Főleg nem Henrik előtt, akit láttam erősen a sok szarság ellenére, megtörten a menyasszonya miatt, berúgva a menyasszonya miatt, kedvesen viselkedni velem, mosolyogni velem, és még sorolhatnám. Túl sok arcát láttam már ahhoz, hogy fennakadjak holmi kinézetnél, és hiába nem mehet el az ember emellett, főleg nem egy ilyen öltönyben, de mégis... na és akkor felbukkan Martonfalvy a hülyeségével, én pedig gondolkodás nélkül megyek Henrik után, hogy elnézést kérjek és felajánljam a szobámat, mint nemrég nyílt kocsma. Igazából jobb is eszembe juthatott volna, de idáig terjedt az agyam, és amúgy is mindegy, mert nem olyan választ kapok, mint amire számítottam.
- Ó - kezemet lejjebb engedem benne az üveggel, majd alsó ajkamat kezdem el harapdálni. - Én... én erre nem tudok mit mondani igazából - nevetek fel halkan és kínosan. Jobb reakció nem telik tőlem, és valamiért úgy érzem, egy normális embertől sem várhatnék egy ilyen mondatra jobb reakciót. Mondanám, hogy jóérzéssel tölt el az, hogy észrevette és meg is említi ilyen körülmények között, mert zavarja, esetleg érdekli a dolog, de nem. Sokkal inkább zavar, hogy hallania kellett az egészet, és meg is jegyezte, figyelmet tulajdonít neki, amikor letisztáztam; nem érdekel a férfi. Sehogy.
- Micsoda? - meghűl bennem a vér, és csak meredt tekintettel tudom nézni azt, ahogy Henrik őszintén nevet. - Nem bántott meg? De akkor...? - tekintetem körbejár a konyha bejárata előtti helyiségen, szemöldököm ráncba szalad, és amikor leesik a mondandója, mert folytatja, szemem elé kapom kezemet és úgy belepirulok a helyzetbe, mint még soha azelőtt. Baszki! Nem megbántotta, hanem azért jött ki, nehogy elküldje melegebb éghajlatra a nőt! Istenem! Szinte hallom, ahogy a hatalmas szikla darabok lehullanak szívemről, és halványan mosolyogva veszem el kezem szemem elől, hogy Henrikre pillantsak.
- Végképp szégyent hozol rám? - oldalra biccentett fejjel figyelem Henriket, miközben visszaadom Istvánnak a bort, aki rögtön el is tűnik vele. - Mégis milyen szégyent? Henrik! Engem nem érdekel senki azok közül, akik kint ülnek, a szüleimen és rajtad kívül. Nem hozol rám szégyent, hogy hoznál? - tárom szét a karomat értetlenül, mert tényleg nem értem. Egyszerűen nem tudom összerakni a mondat lényegét, hogy Henrik szégyent hoz rám. Hitetlen nevetek fel. - Ne beszélj butaságokat, kérlek - vonom meg a vállam végül, mert nem tudok mást reagálni erre az egészre. Nem is értem, és lehet nem is akarom megérteni. Mosolyogva követem Henrik kezének mozgását, hogy végül karom az ő alkarján pihenjen meg, a minimális bizsergést, amikor hozzáérek és megérzem illatát észre sem veszem.
- Menjünk - egy aprót bólintok, majd felpillantok a férfira. - De csak, ha neked adhatom az első táncom, meg az összeset az este folyamán igazából, mert nem akarok Gáborral menni sehova. Még két lépést oldalra sem - óvatosan nyitok be az ajtón, mert így mi még pont látunk mindent és mindenkit, de minket senki, és a kis emelvény felé mutatok, ahol a hangszerek várnak arra, hogy megszólaltassák őket. A tánc felkérésben nincs hátsószándék, egyáltalán nem az a szándékom ezzel, hogy Henrik csak velem táncoljon, mert ha neki Heléna kell mindezek ellenére, akkor rendben, bármennyire is keserű ízt hagy maga után ez, de én akkor sem akarok Gáborral táncolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Alagsor → Bájital-labor

A köszönésemre nem igazán azt a választ kapom, amit először elképzelek. Valósággal összerezzenek Karola ijedt hangjára. Ennyire rémisztő lennék? Csalódottan horgasztanám le a fejem, ha nem ejtené el a kezében tartott üvegcsét, ami így hangos csörrenéssel törik darabjaira a padlón. Ösztönösen hátrébb ugrok a balesettől, hiszen elég sok olyan mugli filmet láttam már, amiben egy ehhez hasonló malőr következtében maró folyadék szabadul ki, de kémiaórán is megtanították, hogy bizonyos esetekben még a belélegzése is komoly veszélyt rejthet.
- Te jó ég, mit ejtettél ki a kezedből?! - kérdezem kétségbeesetten, el is engedve a fülem mellett a megjegyzését. - Nem tudsz valami varázslatot, ami ezt eltünteti? - faggatom tovább, egyre türelmetlenebbül. Nem terveztem ennyire kétségbeesni, addig is kerülök egyet a másik irányból, így az asztal ellenkező oldalán állok meg mellette, a szilánkoktól tisztes távolságban. Attól tartok, ez így elég balesetveszélyes lesz, úgyhogy előbb rendet kéne raknunk.
- Hát én is remélem - erősítem meg egy nagyobb lélegzetvétel után. - Ne haragudj, hogy kicsit indulatosan szóltam az előbb. Nem ellened szólt, nem is haragszom. Én voltam a hülye, hogy csak így berontottam - nézek rá bűntudatosan, miközben a szekrényeket kutatom át. Az uralkodó sötétség ellen büszke mozdulattal húzom elő a pálcám. Nem hiába tanultuk a fénykeltő bűbájt, itt az ideje alkalmaznom is. Felemelt jobbommal tartom magam előtt a világító pálcavéget, fülelve a hozzávalókra. Megfigyelem, hogy a polcokon valamennyire betűrendben sorakoznak az üvegcsék, és mivel nem egy különleges bájitalról van szó, elkezdem az asztalra pakolni a megtaláltakat.
- Ez eddig nem a mi napunk - röhögök a félreolvasásán arra gondolva, hogy talán felkészültebben kellett volna érkeznünk, hogy már csak a főzés legyen hátra. - Hallod, itt kéne lennie a futóféregnyálnak, de szerintem valaki elvitte. Hova kerülhetett? - toporgok idegesen a szekrény előtt, majd Karolához lépek.
- Hogyne, majd inkább lemeccseljük! Én inkább attól félnék, hogy miféle bizalmas dolgokat osztanék meg a hatására... - vigyorgok, miközben egyik kezemmel az asztalnak támaszkodom. Most Karola jön, hogy a maradékot megtalálja - Nem is tudom, azt hiszem megvagyok. Tanulok ezerrel. És te? - rázom le magamról a kérdést.