38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 42 ... 50 51 [52] 53 54 ... 62 ... 140 141 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2019. november 6. 18:07 | Link

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Eljött a naaaaagy nap. Annyira izgulok, hogy a kozmetikusom le akart kötözni a székhez, amíg megcsinálja a körmöm, majd a körmös szintén ezt akarta, amíg felvitt rá egy halovány babarózsaszín színt. Maradjunk annyiban, hogy eléggé rángatózott a lábam, szerencse, hogy a fodrászt ez nem zavarta, ha rajtam múlik nem tudok megülni a fenekemen hosszabb ideig, mint kettő perc. De ugye nem rajtam múlt, és megkötözve sem akartam lenni, így moderáltam magam már amennyire lehetséges, és ültem. Végtelenségig tűnő három és fél óra volt, amíg végre befejeztük az előkészítésemet, amihez édesanyám ragaszkodott. Nem haragszom érte, ez az este nagyon fontos, így megértem, hogy mindent tökéletesnek akar. Igen, még a saját lányát is, bár apám szerint ez kicsit túlzás, mert így is az vagyok - szent ég -, de mindegy. Anyám szerette volna, én belementem, így friss vagyok és üde, és csak remélhetem, hogy ezt kitart az est végéig, amit kötve hiszek, de a remény hal meg utoljára.
A szobámban állva meredten nézem a ruhát, amit Arie-val erre az estére választottunk és nagyon meg vagyok elégedve, az érzés csak fokozódik, ahogy felveszem és immár magamon nézem a tükörben. Megfelelő. Az estélyhez illő. A nyitott ablakon keresztül szűrődik be a zaj, ahogy egy autó ajtaja csapódik, mert nyilván autót küldtem érte, majd egy ismerős hang üti meg a fülemet. Henrik! Kapkodva szedem össze a magam. Fülbevaló betesz, karkötő felhúz, a cipőmet pedig menet közben rángatom a lábamra, ami igen vicces látványt nyújthat, de szerencsémre nem látja senki. Megkértem a férfit, hogy legyen szíves az estély hivatalos kezdése előtt negyed órával jönni, hátha úgy egyszerűbb lesz, legalább tudunk beszélni pár szót, mielőtt fogadom a vendégeket. Mert nekem kell. Ki másnak?
A lépcső első pár fokán trappolok csak le, majd lassítva lépteimet lépkedek lefelé, mint egy nő, ahogy azt illik. Anyám és apám nincsenek itt, elmentek fogadni a messzebb érkezőket a tudja a tököm hova. Nem figyeltem, éppen izgultam, na! Leérek a lépcsőn, és tekintetem rögtön megakad Henriken. Az öltöny tökéletesen áll rajta, olyan... olyan henrikes, mégis valahogy teljesen más. Szívem hevesebben kezd el dobogni - az izgalom, oké? -, ahogy közelebb lépek hozzá.
- Szia - mosolygok fel a férfira, majd megköszönöm Istvánnak, hogy beengedte, mosolyogva biccent, becsukja az ajtót, végül elindul a konyha felé. - Örülök, hogy eljöttél, és nem győzöm majd meghálálni neked, de most kell egy kis gyorstalpaló - indulok el a hall felé, remélve, hogy követ. - Itt mindenki beképzelt, sznob és egoista, így ne vedd zokon, ha nem kérdeznek, csak magukról beszélnek. Természetesen van pár kivétel, de elenyésző - a hallon keresztül nyitok be a bálterembe, amely a maga csicsás díszítésével akár szép is lehetne. Nekem nem tetszik, de az idejövők élni-halni fognak érte. - Itt lesz az egész, és ott - mutatok az egyik sarok felé, ahol egy hatalmas asztal áll, a fal mögötte egy függönnyel van eltakarva. - van egy ajtó, amin ki tudsz szökni, ha olyan a helyzet - széles mosollyal tekintek fel a férfira, és csak remélhetem, hogy nem fog visszafutni Bagolyfalváig, amiért belerángattam ebbe. Még itt van a lehetőség... - Ennyi lenne. Üdv nálunk, Henrik - tárom szét karomat a hatalmas teremben. Talán azért, hogy oldjam kicsit a feszültséget, talán azért, hogy csak a saját feszültségemet oldjam, talán azért, mert én akarok elfutni innen.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. november 6. 18:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Révay Lili Athalie
INAKTÍV


A halálosztó kiskedvence :3
offline
RPG hsz: 511
Összes hsz: 1049
Írta: 2019. november 6. 18:58 | Link

Charlie
Pécs
Ruha

Gyerekként apával, már a vérszerinti apámmal - tudom, nekem annyi van, hogy azt a fél utca megirigyelhetné - volt egy titkos szövetségünk, amit senkinek sem meséltünk el, még anyának sem, mert nem értette volna. Anya és apa között mindig anya volt a túlszabályozó, a túlreális, a túl. Akit nem lehetett máshogy megnevezni, csak így, ő volt a "túl". Szóval ez apával tényleg egy olyan titok volt, amit ketten őriztünk. Az egyetlen. A nagy titok. Ez nem volt más, mint, hogy mindig, mikor kettesben voltunk, elmentünk a Marcipán Múzeumba, és a múzeum után a boltban egy csomó marcipánt vettünk. Nagyon sok minden eszembe jut mindig, és amikor Ricsi még évekkel ezelőtt azt mondta, hogy neki a marcipán a kedvence, emlékszem, kihagyott egy dobbanásnyit a szívem. Akkor volt az első olyan szívdobbanásom, ami miatta volt és igazán különlegesnek számított.
Amíg Charlie-ra várok, mert sosem lehet tudni, hogy mikor engedik el őket, van amikor időben, van amikor csak egy vagy másfél órával később, úgy döntök, hogy megnézem a helyet, és most nem apával osztozok meg a csomó marcipánon, hanem Ricsivel, nem változtak az érzéseim eziránt az édesség iránt. Olyan jó, hogy ez a szenvedélyem társra lelt, ez is. Mintha mi tényleg két fél lennénk, amiből egy tökéletes egészet lehet kirakni. Azonban múzeum már nincs, és marcipánt se lehet kapni a környéken, de egy bácsika azt mondja, hogy van egy néni nem messze, akitől szerezhetek. Elmondja az útvonalat, de annál messzebb van, hogy időben visszaérjek, így inkább a tér felé lépkedek, és amíg várom Charlie-t elkezdem böngészni a színház ehavi és jövőhavi kínálatát.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíj 2018
Iskolaelső 2019 tavasz
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. november 6. 20:25 | Link

ZSOMBIÉK
kora délután az ELME parkjában | #questionsGIF

Megoszthatja pedig velem nyugodtan gondolatait, érzéseit, történetét. Ha nem most, majd máskor. Érdekel. Szívesen meghallgatom. Minden esetre picit elhúzott szájjal bólintok neki. Elhiszem, hogy nem az én hibám, sajnálni akkor is sajnálom.
Mosolyogva biccentek neki a neve hallatán. Zsombor. Szóval ő most Zsombor. Ám csak utána esik le, hogy vezetékneve felét lehagyta. Ez viszont erős szemöldökösszehúzásre késztet, meg kicsit ide-oda jár tekintetem.
- A Ramholcz... ? - kérdezek csak ennyit, mert fogalmam sincs, pontosan mi az, amit szeretnék megtudni. A lényeg, hogy nem értem, az hova tűnt. Ábrázatom aztán egyre érdeklődőbb és meglepettebb lesz. Akkor az, hogy ő Zsombor, nem azt jelenti, hogy nem Márton, hanem Zsombor, hanem azt, hogy ő most mindkettő? Azt, hogy ő most ő? Minden része egyben?
- Nem, nem álmodtad, ez... ez tényleg megtörtént - csuklik el kicsit hangom, mert hirtelen rám tör minden onnan. Az első alkalom, amikor barátom miatt megfordult velem a világ. Aztán sok időre rá visszafordult, nem kevésbé megrázóan. - Ez tényleg így volt - húzom vissza a mosolyt a számra, bíztatóan.
- Szóval akkor most kezd... a két feled... összeolvadni? - kérdezem őt tovább, a szokásos, szüneteket tartós módomon, ami mindig ilyen, amikor nagyon koncentrálok, hogy jól és pontosan fejezzem ki, mit szeretnék megtudni. Riley ezt mondta azt hiszem. Így nevezte azt, ami szerinte az irány, a cél volna afelé, hogy barátom gyógyuljon. Őt figyelve, válaszát várva bandukolok vele, amerre az út vagy amerre ő visz minket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 7. 14:31 | Link

Lianna
öltöny | frizura | Sopron

Vannak az életben helyzetek, amikor nem hozhatunk szégyent a másikra. Miután Lianna elhívta arra a bizonyos estélyre, sokat kellett töprengenie az egészen, elvégre nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet, ami valaha megfogalmazódott bennük. Jó ötlet pont őt bedobni a mély vízbe, a cápák és viperák közé? Erre a válasz mindenképp egy nem, azonban a tény, hogy a nő életének egyik legfontosabb eseményére kapott meghívást, valamit megmozdított benne. Folyamatosan Arie szavai visszhangoztak fejében, miszerint ő és Halty... Nem bírta lecsendesíteni őket, minduntalan előhozakodtak agyának egy rejtett zugából, így végül megírta, hogy igen, szívesen elkíséri.
Éppen ezért, bár Henrik korántsem mondható szépelgőnek vagy épp olyannak, aki túlzott figyelmet fordítana a legapróbb gyűrődésre is magán, végül elment öltönyt venni - Danka segítségével. Merthogy kellett mellé egy nő, aki megmondja a frankót, úgyhogy miután húgával kiválasztották a tökéletes darabot, még Ophelia véleményét is kikérte, aki el volt ájulva a választástól és sokatmondóan megjegyezte, hogy ebben bizonyosan sikerül majd lenyűgöznie Halty-t. De hisz nem is ez a cél! Éppen csak egy magazin igazgatójának fogják kinevezni a nőt, akit egyébként elkísér erre az egész cécóra, nem teheti meg, hogy egy egyszerű, slampos, szürke kisegérként valamiféle ünneplőt kap magára. Oda kellett tennie mindenét, fodrászhoz viszont már nem jutott el, így haját könnyed stílusban hátrasimítva hagyta, a frissen mosott, dús tincsek pedig tökéletessé tették az összképet. Épp csak elkészült, mikor az autó dudált, hogy ideje mennie, úgyhogy komótos léptekkel kisétált, beült és hagyta, hogy a sofőr vigye, amerre kell. Olyan hamar telt el az út, hogy szinte észre sem vette, bár be kell vallania, kicsit ideges az estély miatt.
Mikor megérkezik, rögtön fogadják is, így belépve a házba szinte már tátva marad a szája. Kicsit nagy, kicsit sok, de azok a népek, akik egy ilyen puccos eseményre jönnek, minden bizonnyal imádni fogják. Vált pár szót Istvánnal, amikor is lépteket hall a lépcső felől és kissé hanyagul odapillant, hogy utána tekintete ott is ragadjon. Noha arcára nem ül ki az őszinte csodálat, egy ragyogó mosolyt azért megenged magának, ahogy látja a felé közeledő nőt. Lazán odasétál a lépcsőhöz, hogy az utolsó fokon a kezét nyújtsa, kissé régiesen, s lesegítse az utolsó fokról.
- Igazán gyönyörű vagy - íriszei vakítóan kéknek hatnak, melyet a sötétkék, kockázott mintájú öltöny még inkább kiemel. Talán kissé zavarba ejtő, hogy ma ennyire tökéletes. - Avass be - engedelmesen követi Liannát a bálterembe, ahol körülnézve nem tudja, hogy elfintorodjon, vagy inkább ledöbbenjen. Ez a sok dísz, ez a sok giccs, ez a hihetetlen, szinte már ízléstelenbe forduló csicsa egyáltalán nincs ínyére. Nem meglepő, hogy ezután a vészkijáratra vonatkozó információkat prioritásként kezeli. - Nos, örülök, hogy itt lehetek, bár nekem ez egy kicsit... - körbemutat a termen széttárt karjaival, majd tekintete megállapodik a nőn. - Sok. Úgyhogy megjegyeztem azt az ajtót - zsebre vágja kezeit és tréfásan a kijárat felé biccent. Úgysem hagyná itt Halty-t, hogy egyedül kelljen szenvednie a sok hiéna között. - Köszönöm még egyszer a meghívást. Igyekszem a rémes estét elviselhetővé tenni. Kérlek, ne nevess majd hangosan a neked szánt megjegyzéseimen - könnyedén lépdel közelebb és jobbjával megigazít egy elszabadult tincset Lianna hajában. Kissé merengve simít végig rajta, gondolatai elkalandoznak, mielőtt azonban bármi egyebet tehetne, vagy mondhatna, mozgolódás hallatszik. Úgy tűnik érkeznek a vendégek. - Hát akkor kezdjük.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2019. november 7. 17:15 | Link

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Kezét elfogadva lépkedek le az utolsó pár fokról, bókjára felé kapom fejemet, de csak halványan elmosolyodom, mert tudom, hogyha most szólalnék meg, abból semmi jó nem sülne ki és Henrik elfutna. Valószínűleg, így inkább a lényegre térek és kezdek el neki beszélgetni a várható vendégekről, és a titkos ajtóról, amit én előszeretettel használok bármilyen alkalomkor, de ezt senki nem tudja Istvánon kívül, szóval... a kettőnk titka? Gondolom. Henrik követ, magyarázok neki, majd mondandóm befejeztével fordulok felé, kérdő pillantásomat ráemelve, hogy valami reakciót lássak rajta, ám helyette inkább megszólal, nekem pedig nevetnem kell. Bizony kell, ilyenkor nincs választása az embernek.
- Igen, valóban sok - biccentek egyet határozottan. - A meghívottak szeretik a giccsparádét - vonom meg vállaimat mosolyogva, mert ahogy Henrik hozzááll ehhez az egészhez az rám is egy kis nyugalmat erőltet, és már talán nem is izgulok az egész miatt annyira, mint délelőtt. Természetesen ez meg fog változni, amint az első vendégpár vagy csoport - szeretnek csoportosban jönni - belép az ajtón, nekem meg műmosollyal a fejemen mindenkit ugyanolyan boldogsággal kell üdvözölnöm. Alsó ajkamat beharapva próbálok elvonatkoztatni azon gondolatoktól, amik ismét belém raknák a stresszt, de nem kell sokáig küzdenem, mert Henrik közelebb lép, és még válaszolni sincs időm, hogy azt nem ígérhetem meg neki, mert keze nyúl, a tincs eltűnik látószögemből, én pedig teljesen elpirulva emelem rá tekintetem. Mielőtt megszólalhatnék csapja meg fülemet a zaj az előtérből, majd bólintok egyet Henrik felé, de karját megfogva megállítom, mielőtt nagyon elsietne a dolog közepébe.
- Figyelj - alsó ajkamat harapdálva sütöm le tekintetem, miközben elengedem felkarját. - Itt mindenki elég befolyásos, így mindent tudnak, szóval... ne lepődj meg, ha tudnak rólad egyet s mást. Csak ne foglalkozz velük, kérlek. Nem akarom, hogy megbántsanak - nagyon remélem, hogy Henrik érti miről beszélek. Nyilvánvalóan a szülei meggyilkolásáról van szó, így is elég nagy botrányt kavart az, hogy én egy mellette szóló cikket hoztam le nagyon sok kiadónál, míg a legtöbb idelátogató csak savazta a férfit. A mozgolódás egyre nagyobb az előtérben, felemelem tekintetem, a férfiról az ajtó felé vándorol, majd vissza a férfira. - Show time - mosolyodom fel Henrikre biztatóan, majd megemberelve magam, kihúzom magam, és határozott léptekkel, egy kedves mosollyal arcomon indulok el az előtér felé. Belépve rögtön üdvözlöm az érkezőket, kiosztok pár ölelést, néhány kézfogás, néhány arca csók, és ez fog menni még egy jó darabig, majd amikor a bálterem felé irányítom őket, megakad a tekintetem Henriken, ahogy a nőnek is.
- Ő itt Ambrózy Henrik, a ma este sztárvendége - mosolyodom el az idős nőre, aki az egyik társkiadónk és nagyon szeretné, ha a fia vezetné a WoMent és nem én. Majd legközelebb, Ilona néni, majd legközelebb. A nő tekintete mindent elárul, majd a barátnőit, férjét és fiát is magával rángatva lép be a terembe. Jól indulunk, ha már a hatodik csomag így reagál Henrikre. Bunkók!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 7. 20:10 | Link

Lianna
Sopron | egy más világ

Valóban sok? Tyű, így is mondhatjuk. Mindenesetre Henrik számára sokatmondó, hogy a meghívottak többsége odalesz ezért a borzalomért. Jó, tényleg szép, de sokkal ízlésesebb is lehetne fele ennyi giccsel és csicsával, ha nem próbálna minden csillogni és minden csodás lenni. Neki eszébe se jutna, hogy ilyesfajta estélyt szervezzen valaha is - bár, ha jobban meggondolom, esélyt se fog soha szervezni. Minő meglepetés, hogy a férfi a valóságban egy totális antipartiarc, a bulizás tökéletes antitálentuma. Ha arról van szó, hogy egy kis társaság összegyűlik valamelyikük otthonában és házibulit csapnak, na az is más, mert abban fergeteges és lehengerlő, nem mellesleg olyan pizzát süt, hogy a szemetek is kettéáll. Jah, ért az olasz konyhához, szerintem ez az állat túlságosan overpowered.
Mindenesetre ideje, hogy a vendégekkel foglalkozzanak, ők ugyanis nagyon is megérkezni látszanak. Henrik már indulna is, hogy szembenézzen a forgataggal, csakhogy Lianna megállítja, így kérdőn fordul vissza, hogy tekintetüket összekapcsolja. - Mi tudjuk az igazat és ez a lényeg. Különben is, ha azt a vén macskát felcsípem, nem lesz gond - az egyik zord ábrázatú nő felé bök - az egyébként pont Ilona néni -, majd rákacsint Halty-ra, hogy ne aggódjon. Persze tudja, már akkor tudta, mikor elfogadta a meghívást, hogy lesz nem egy és nem két kellemetlen pillanata, többek között ezért is hezitált jönni. Nem akarja, hogy a nő nagy napja el legyen rontva az Ambrózy-k körül forgó pletykákkal, ahogyan szégyent sem akart hozni rá, hogy egy ilyennel jelenik meg. Mert oké, az ügy lezárva, megírták a lapok, mindenki tudja, hogy ártatlan volt és ok nélkül hurcolták meg, de ezek a népek, akik ilyen hatalmas felhajtással tetszelegnek maguk előtt, nos... Ők azt gondolnak, amit akarnak és mennyivel kényelmesebb valakit gyűlölni ahelyett, hogy megismernénk? Na ugye.
Ahogy Lianna ellép mellőle, hogy köszöntse az érkezőket, Henrik kissé feszengve áll. Elvégre senkit sem ismer, ráadásul furcsán méregetik már most, be se kell mutatni, mert felismerik. Hát ez remek. Megmasszírozza orrnyergét és mikor épp ismét felpillant, Ilona néni már bántóan betolakodik a személyes szférájába. - Ön a házigazdánk kísérője? - megvető tekintete szinte csontig hatol, míg mellette lévő idősödő férje kedvesen mosolyog fel Henrikre. Azért fel, mert éremedett korából kifolyólag kissé összetöpörödött, amitől csak még aranyosabbá válnak vonásai és lénye.
- Igen hölgyem, a mai estélyre én kísértem el Zaina kisasszonyt - tökéletes válasz egy tökéletesen rosszindulatú kérdésre, láthatóan az idős nő meg is döbben, hiszen nem erre számított. Már éppen nyitná a száját, mikor egy igen magas hangon vernyákoló leányzó - jézusom, ugye nagykorú már?! - ront be a bálterembe és mielőtt a férfinak lehetne ideje reagálni, kezeit karmokként tekeri a karja köré.
- Bizonyára te vagy a híres utolsó Ambrózy, Heléna vagyok - olyan közel hajol hozzá, hogy szinte érzi a nő leheletét az arcán lecsapódni, eközben pedig a szögnek köszönhetően tökéletes rálátása nyílik a jórészt fedetlen keblekre. Uram isten, mentsenek meg. Henrik totálisan leblokkol, azonban lélekjelenlétének köszönhetően udvariasan, ám határozottan fejti le magáról az erőszakos ujjakat. Ezt talán inkább ne.
- Én vagyok, de örülnék, ha a csevegést illendő távolságban folytatnánk - kissé fura arckifejezéssel lép arrébb, hogy eltávolodjon a most már durcás Helénától. A kislány - mert bocs gyerekek, de ez nem nő - összefonja maga előtt karjait, de természetesen ezt is úgy, hogy kiemelje az amúgy is méretes melleit. Oké, a fiam pillanatokon belül nagyon zavarban lesz. Hol van ilyenkor Lianna?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2019. november 8. 07:22 | Link

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Nem tudom miért kell ennyi dísz, vagy egyáltalán ekkora felhajtás ennek az egésznek. Nem fog más történni, minthogy apám elmondja, a kislányáé lesz a cég 5 éven belül, még nem tudhatjuk pontosan mikor, mert van néhány elintéznivalója. Persze, mi tudjuk, elméletileg ők is tudják, de ez mikor szokta érdekelni az aljas embereket? Amikor az, ha lehordhatunk valakit, tönkretehetjük lelkileg sokkal boldogabbá tesz mindenkit ebben a szakmában, mint az, ha lehozná az igazságot, ha beszélne róla. Ezért nem szeretnek engem, mert egész életemben, amióta újságíró lettem, csak s kizárólag olyat írok le, ami az igazságot fedi. Nem véletlen, hogy volt olyan év, amikor mindösszesen két cikkem jött le. A kutatómunka fontos dolog, és nem meglepő módon, a statisztikák szerint az én cikkemet olvasták a legtöbben. Kissé elkalandoztam...
Henrik mondata után nevetve megyek ki köszönteni a korábban jötteket. Kedélyesen beszélget velem pár szót mindenki, majd ahogy elfordulnak látszik, hogy a mosoly eltűnik onnan, és már megy a diskurzus mindenről, ami embernek ingere lehet egy kis jókedvhez. A kacsintásról ne essen szó, mert... egyszerűen ne. Nem tudok mit kezdeni az ilyen szituációkkal, Arie szavai is folyton az agyamban cikáznak ide-oda. Henrik és én. Ahogy néhány kézfogás és arca csók közben eltekintek a férfi felé, diszkréten, ahogy a nők szoktak, tekintetem tovább is elidőzne rajza. Az öltöny tökéletesen áll neki, biztos vagyok abban, hogy segítséggel vette, de ez csak még imponálóbb, mert valóban foglalkozott vele. Mindazok ellenére eljött, hogy tisztában volt azzal, itt az emberek nagy része újságírással, újságkiadással foglalkozik, így eléggé képben vannak mindenben, Henrik élete sem titok ezek előtt az emberek előtt. Mégis eljött, és még ki is rittyentette magát!
Csak fél füllel hallgatom Ilona néni és Henrik párbeszédét, ami mondjuk rövid, de mindenképpen tartalmas, mosolyom nem tud lelankadni. Henrik egyszerűen csodálatosan kezelte a helyzetet, a mosoly - amit lehet már csak én képzelek oda - virít az arcán, tengerkék szeme pedig állandóan villog. Éppen egy ölelés kellős közepén hallom meg a rikácsoló hangot, a hang tulajdonosa pedig egyenesen Henrikhez megy, majd a nyakába borul. Hogy mi a...? Oké, Henrik mellett szóljon, hogy lefejtette a karokat a kezéről. Időben. Viszonylag. Tisztázzuk le nem is tudom hányadszorra; nem vagyok agresszív, még csak türelmetlennek sem mondanám magam, de ez a nő, amikor belép valahova, ahol én is jelen vagyok, egyszerűen feláll a szőr a hátamon tőle. Az ölelést befejezem, le nem veszem a tekintetemet róluk, és mázli, hogy szemmel nem lehet ölni, mert Heléna már halott lenne. Ez biztos. István felé pillantok, beszéd nélkül kommunikáljuk le, hogy az ő köre jön, mert igen, leesett neki, hogy hova sietek, így szó nélkül állt be a helyemre és üdvözölte az érkezőket. Összeszűkült szemekkel, kissé csücsörített ajkakkal figyelem a párost, majd kihúzom magam - az én határozottságommal necces, de ugye ez kívülről sosem látszik - és elindulok feléjük. Határozottan, még engem is meglep, lépek Henrik mellé és jobb karjába fonva enyémet mosolygok a nőre halványan.
- Én pedig az utolsó híres Halty - biccentek egyet felé, miközben akaratlan szorítom meg Henrik alkarját. A mozdulat fel sem tűnik, az idegesség most sokkal nagyobb. Rendben, Arie megemlítette, hogy lehet itt lesz, de igyekeztem győzködni magam, hogy biztosan nem, mert anyám nem hívná meg, mert tudja, apám meg szintén tud mindenről, szóval... mégis itt van ez a. Hm... ez a nő, és van pofája hozzá érni az én kísérőmhöz! - Üdv itt Heléna. Mindig öröm, ha látlak, de jobban örülnék, ha a bálterem azon részére mennél az estély hivatalos kezdete előtt, ahol a nevetek van - hangom tiszta, kellemes, nincs benne gúny, mégis érezhető benne valami olyasfajta él, ami egyértelmű teszi talán mindenki számára, mennyire nem szeretjük egymást. Heléna dekoltázsán még nekem is meg akad a tekintetem, ami valószínűleg nagy szó, tekintve, hogy én nő vagyok.
Az ajtó felé kapom a tekintetem, és egy hatalmas mosollyal, Henriket magammal húzva lépek anyámékhoz, a karját egy pillanatra sem engedve el. - Sziasztok - majd kicsattanok a boldogságtól! Legalábbis nekik ezt kell látniuk. - Anya, apa... Ő itt Ambrózy Henrik, a ma esti kísérőm, és Ilona néninek azt mondtam, hogy az este sztárvendége - fogalmam sincs milyen fogadtatásra számítsak. Amikor a cikket írtam, apám nem tetszését fejezte ki nem is egyszer, anyám pedig állandóan azzal nyaggatott az estély előtt, hogy ki a plusz egy fő, akit hozok. Ha elmondom, hogy Henrik, apám valószínűleg nem örült volna a dolognak, de így van esély rá, hogy talán jobb véleménnyel áll hozzá. Végül is, Henrik ugyanolyan ember, mint mi, csak tönkre tették az életét az újságírók, akik közé most eljött. Remek. Apám meglepően kedvesen fogadja Henriket, anyám két arcra puszit nyom neki - lejjebb kell húznia magához, ez biztos, de anyám határozottságával ez szerintem pillanatok alatt megtörténhet - én pedig, miután elmentek, kicsit arrébb sétálok Henrikkel, felemelem rá pillantásom.
- Eddig remélem nem olyan rossz a dolog, mint amire számítottál - oké, folyamatosan a bálterem ajtaját bámulom, hátha kijön az a hárpia, és nem tudom. El kell bújtatnom Henriket. Foglalkozzon a saját kísérőjével, ne az enyémmel! Az érzelmeim remélem nincsenek az arcomra írva, mert az borzalmas lenne, ráadásul, ha Heléna meglátja, akkor végem van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 8. 08:12 | Link

Lianna
Sopron | egy más világ

Miután Liannának kötelessége foglalkozni a vendégekkel, Henriknek egyedül kell boldogulnia a sáskahaddal, mely lecsap rá. Őszintén, a társaságból, ha választania kell, egész este inkább farkasszemet néz Ilona néni megvető pillantásainak árnyékában, semmint egyetlen percet is el kelljen töltenie egy ilyen Heléna-féle csaj társaságában. Ahogy a vékony ujjak könnyedén markolnak rá felkarjára, ő pedig betolakodik a férfi magánszférájába, hirtelen egy különös érzés fogja el. Ritka ez, de most konkrétan undorodik és meg van döbbenve, hogy egy ellenkező nemű képes ilyen közönségesen viselkedni vele. Szinte fellélegzik, mikor végre valahára lekerül róla a vasmarok, ekkor pedig másik oldalára csatlakozik be valaki. Már épp szóra nyitná a száját, hogy ez finoman szólva is túlzás, mikor orrát megcsapja a jól ismert, kellemes illat. Noha Halty alkarjába karol, nem rest kissé megemelni azt, konkrétan derékszögbe állítani felkarjával és a kecses kezet arra ívelni és el sem engedni. Oké, nagyon gáz, de ennél jobb kapaszkodót keresve sem találna, minthogy a nő belé karoljon.
A megjegyzésre muszáj megköszörülnie a torkát, mert ha nem teszi, minden bizonnyal hangosan felnevetne. Érzi, hogy a két nő közötti feszültség az egekbe szökik, ugyanis Heléna peckesen kihúzza magát, kifejezvén egy fintorral, mennyire nem tetszik neki egybefont karjaik látványa. Hát, ilyen az élet. - Igazán örvendtem a szerencsének hölgyeim, de ezt a diskurzust talán később folytatjuk - biccent ő is, azonban a választ megvárni már nincs ideje, mert pillanatok alatt vonszolják el a tett színhelyéről és két idősebb taghoz kísérik, akik... Hát nem nehéz kitalálni, hogy Halty szülei. Oké, azért ez egy elég komoly pillanat, meg kéne próbálnia jó benyomást kelteni. Istenem, de ideges, de hát mi a fenéért? Talán nem akar szégyent hozni Liannára, ha már egyszer elkísérte erre a puccos eseményre. Apja meleg szívvel üdvözli, azonban Henriknek fogalma sincs, hogy a szavak igazak, vagy csak udvariasak, így hát viszonzásképp megszorítja a felé nyújtott kezet és megköszöni a vendéglátást. Aztán beúszik a képbe a büszke anya is, aki azonnal két puszival köszönti, Henrik pedig tényleg úgy érzi, hogy egy másik világba került. Atyaisten. Már épp fellélegezne, mikor az örömapa közelebb lép és bizalmasan súg neki valamit. Ahahaha, érezte ő.
- Remélem nincsenek illetlen szándékai a lányommal és valóban csak kísérőként érkezett - hát, akkor ennyit a kölcsönös szimpátiáról. Persze ezt Henrik előre tudta, nem egy jolly joker egy Ambrózy-val lepaktálni, főleg, ha azt a bizonyos Ambrózy-t a szülei meggyilkolásával vádolták. Végül is, mit várt? Igazán semmit. Kihúzza magát és egyenesen az apa szemébe néz. - Szigorúan csak elkísértem, az Ön engedélye nélkül pedig nem is udvarolnék neki - jó, ez akkora bullshit, amekkorát még ember nem mondott ki a száján, de a jó benyomásért mindent IS. Láthatóan a férfinak tetszik ez a hozzáállás, így elégedetten bólint és mintha némi együttérzést érezne a hangulatból. Megveregeti Henrik vállát és már tovább is áll, ők meg ismét egyedül maradnak Liannával, már amennyiben egy ilyen estélyen elmondható ilyesmi.
- Tűrhető. Ki volt az a lány, aki olyan... - nagy mellű? Mélyen dekoltált? Közönséges? Elviselhetetlen? Ezer meg egy dolgot tudna mondani, mégsem jönnek a szavak, mert nem akar udvariatlan vagy alpári lenni. De amúgy Heléna egy hülye picsa, maradjunk ennyiben. - Mindegy is, nem érdekel. Mikor teszik meg a bejelentést? - jelentőségteljesen néz a nőre, mert... Mert hát szabadulna. Épp most koptatta le Halty apja és nem biztos, hogy amennyiben komolyan gondolja az udvarlást, itt kéne folytatnia. De a fenébe is, férfi vagy férfi? Na ugye! Így hát, mikor a vendégek többsége láthatóan beérkezik és már a teremben fecserészik, úgy dönt, nekik is csatlakozniuk kell. - Menjünk - Liannához hajolva súgja a fülébe, majd óvatosan derekára simítva kezét indul meg, remélhetőleg úgy, hogy a nő nem cövekel le, mert villámgyorsan orra bukhat, ha nem kapkodja a lábait.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2019. november 8. 12:42 | Link

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Henrik eligazgatja a kezemet, melyet gyilkos mosollyal hagyok. A mosoly nyilvánvalóan nem a kedves gesztusnak szól, hanem egyértelműen a nőnek, aki előttem teszi-veszi magát a férfinak, akivel én jöttem, aki engem kísért el erre a puccparádéra. Ő meg mit csinál? Még be sem lép az ajtón, felém egy pillantást sem vetve rohan el mindenki mellett, hogy Henrik nyakába vesse magát. Mintha ismerné egyáltalán, és nem csak a sározós, udormány cikkeket olvasta volna róla. Rendben, hallottam hírét, hogy Heléna szerint mennyire "kurva helyes" - igen, idéztem - a férfi, de a képek nem adják vissza azt, amilyen Henrik valójában. Például most is, ahogy megköszörüli a torkát, mindazért, hogy a nevetést vissza tudja fogni, mert nem illik pofán röhögni egy hölgyet. Egy hölgyképződményt. Egy... mindegy, szóval Helénát. Ezért ahelyett, hogy megtenné, egyszerűen krehácsol párat. Mi ez, ha nem illendőség? Csak oldalra sandítva tekintek a férfira, mert közben már szüleim szemeinek kereszttüzében állunk, vagyis áll ő, akik meglepően jól fogadják őt. Maradjunk annyiban, hogy rosszabbra számítottam, de a hátamba lövellő pillantásoktól így sem tudok elvonatkoztatni, hiába nem álltak bele anyámék egy vitába arról, hogy Henrikkel jöttem el.
Anyáék elindulnak befelé, én pedig végre kettesben maradok Henrikkel, ki is használom az alkalmat, hogy rákérdezzek vajon mennyire tartja már most borzalmas ötletnek, hogy eljött. A felelete meglep, de ami utána jön még jobban. Bár a mondatot nem fejezi be, mégis kihagy a szívem egy ütemet, mert rákérdezett volna, érdeklődött Heléna felől. Az utána következő mindegy, már nem sokat nyom a latba, így bánatosan elmosolyodom, majd a bálterem felé pillantok.
- Hamarosan - alsó ajkamat beharapom, mert ki akar törni belőlem, de csak nem kellene hagynom. Végül mégis ő nyer. Ki gondolta volna? - Ő Martonfalvy Heléna, mindenki kedvence. Határozott, magabiztos, szép, már vagy négyen megkérték a kezét, de mindenkinek nemet mondott, a kihívó ruhái a mindenei, az apja édesapám egyik legjobb barátja - hadarom el egy szuszra, és minden szó, amit kiejtek Helénáról égeti a torkom. - Összesítve ennyi lenne a n... hm... Heléna - nem, nekem még most sem nő, egyszerűen nem áll rá a szám, hogy a nőiséget és Helénát egy mondatban ejtsem ki. Lehetetlen.
A majdnem száz fő meghívottból, ha csak betekintek a bálterembe - szemmértékkel - mindenki megérkezett. Ahogy tekintetem végig járatom az embereken, akik beszélgetnek, de tekintetük mindig ide-oda jár, valahogy nem akaródzik bemennem és felszólalnom, hogy kösz mindenkinek, aki eljött, én leszek az igazgató, szevasztok. Az izgalom villámcsapásként férkőzik be megint tudatomban, és ha tehetném szó nélkül elfutnék, mert erre én biztosan nem vagyok felkészülve. Sem lelkileg, sem máshogy. A stresszt eddig valamiért jobban kezeltem, de ez a mai este mindent meg fog változtatni, még ha nem is rögtön, de meg fog. Apám szépen lassan kihátrál a kiadótól, én pedig feljebb lépek, és ennyi. Henrik illata hirtelen csapja meg orromat, a gondolatok eltűnnek a fejemből, ahogy meghallom rekedtes hangját a fülembe suttogni. Kikerekedett szemekkel tekintek előre, nem merek oldalra nézni, amikor megérzem lágy érintését derekamon. Ösztönösen lépnék el, mert borzalmasan zavarban vagyok, nem tudom mit tegyek, és amikor megindul, kénytelen vagyok követni. Tizedmásodperc késéssel indulok el utána, kezeim magam előtt összekulcsolva, félve sandítok fel Henrikre, mielőtt belépnénk.
- Köszönöm - suttogom a szót, mintha ez a mi titkunk lenne. Így, hogy Henrik mellettem van már az arcok sem tűnnek olyan ellenségesnek. Belépve a terembe intek pár embernek, akiket még nem én, vagy már nem én fogadtam, végül a terem közepén elhelyezett asztal felé indulok. Mosolyogva állok meg anyám széke mellett.
- Remélem elégedett vagy a kinézetemmel, anya, mert nagyon megszenvedtem érte - csókolom arcon, majd a válaszra várva készülök leülni. - Ó, nagyon csinos vagy lányom, és ezt mások is észrevették. Például Ilona néni fia, amióta beléptél nem veszi le rólad a szemét - alsó ajkamat beharapva hagyom figyelmen kívül a második mondatot. Nem érdekel az a tökfej, ráadásul már alapból ott hibázik a dolog, hogy Ilona néni fia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 8. 14:49 | Link

Lianna
Sopron | egy más világ

Egyáltalán nem bánja, hogy megszabadul Ilona nénitől és sleppjétől, de Heléna után sem hullajt könnyeket. Ha tehetné, kitörölné az estéből és inkább diskurálna azzal a vén, hájas macskával, de hát van egy angyal, aki a segítségére siet... Hogy aztán belökje a pokol legmélyebb bugyraiba a szülei által. Gondolta, hogy hamar letörik majd a szarvát - egészen pontosan az udvarlásra szakosodott unikornisszarvát -, ám arra nem számított, hogy ez majd ilyen gyorsan bekövetkezik. Mindenesetre most végre kettesben lehetnek, legalábbis nem társaságban, ami mindenképp üdítő. A Helénával kapcsolatos kérdésnél észreveszi, ahogy Lianna szemében csalódottság csillan. Hát de mi rosszat mondott...? Inkább hagyná is, de a nő végül belevág a magyarázatba, ő pedig érdeklődve figyeli.
- A fenébe! Na nem baj, hátha én leszek a szerencsés, talán nekem igent mond - töprengőn pillant a nő irányába, aki azonnal integetni kezd és illegeti magát. Jó isten, gyere le. Rögtön kirázza a hideg, így elfordul, majd látva a mellette lévő reakcióját szemtelenül elmosolyodik. Bal kezének mutatóujjával finoman felemeli a fejét, hogy tekintetüket összekapcsolja, még azzal sem törődik igazán, hogy ki látja majd őket. Reméli, hogy Heléna és lecuppan róla. - Ne nézz így, mert utálom. Nem mindenkinek ő a kedvence - talán, de csak talán, ha nem egy bálterem és estély közepén lennének, akkor talán mondana, vagy ne adj isten tenne is többet, de így csak elszakítja íriszeit a nőétől és a vendégsereg felé pillant. Nem sajátíthatja ki magának, így hát nem is teszi, helyette egy teljesen természetes, ám mégis bensőséges mozdulattal indítja útjára kettejüket. Jó lenne, ha mindketten ugyanazt éreznék, de erre nem sok esély van.
Az asztalhoz érve hagyja, hogy Lianna ismét üdvözölje anyját, majd udvariasan kihúzza neki a széket, hogy kényelmesen helyet foglalhasson. Mondtam már, hogy úriember? Mondjuk azért annyira nem az, elvégre ezen mozdulatsornak köszönhetően tökéletesen tisztán hallja a törődő édesanya minden szavát. Na melyik kis csipszarnak úriembernek kell kinyomni a két szép szemecskéjét? Hogy ne tűnjön fel megakadása, helyet foglal Lianna mellett és egyből meg is találja Ilona néni fiát. Vállas, mint a vízisikló, tornából felmentett, olyan gyíkarcú. Na jó, ez nem igaz, bárcsak az lenne! Magas, jóképű, igazán kellemes társaságnak tűnik, csakhogy akkor, mikor Henrik épp fel szeretné csípni Halty-t, talán nem örül egy vetélytársnak. A helyzet akkor súlyosbodik csak igazán, mikor Heléna fülsértően magas hangjával megérkezik melléjük. A férfinak nem kell sok idő, hogy tudatosítsa, ez egy tökéletesen megkomponált terv, ugyanis amíg ez a szőke liba megpróbálja lekötni Őt, addig Ilona néni fia bátran udvarolhat a WoMen jövendőbeli igazgatójának. Meg még mit nem!
- Nekem is kihúzod a széket? - szoprán hangján nyávogja a kérdést, mire Henriknek kell egy mély levegőt vennie, hogy nehogy kicsússzon a száján, amit valóban gondol, így csak egy "persze" kíséretében felkel és segít helyet foglalni a másik hölgynek. Némán ül vissza maga is a székére és nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy a kis udvarló véletlenül éppen Liannával szemben kapott helyet. Óhogyaza... Szívesen kezdeményezne beszélgetést, azonban a mellette ülő szőke lány szinte rögtön hiénaként veti rá magát. - Tudom, hogy sok csúnyaságot terjesztenek rólad, de én nem bánom, szeretem a rossz fiúkat - Henrik elkerekedett szemmel néz a lányra és fogalma sincs, erre mit mondhatna. Mi az, hogy rossz fiú? Na jó, hát ő ezt nem bírja tovább.
- Ha megbocsátanak - azzal felkel és egyenesen a vészkijárat felé siet, mert egy percet se bír emellett a kis... Annyira sajnálja, hogy Halty-t Ilona néni fiával kell hagynia, de még egy szó attól a cafkától és minden bizonnyal megmondja neki a magáét, amin tényleg csámcsoghatnak majd a bulvárlapok. Hátra sem nézve lép ki az ajtón, hogy utána kicsit arrébb megállva megdörzsölje arcát és mély levegőt vegyen. Na erre nem volt felkészülve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2019. november 8. 15:57 | Link

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Az, hogy érdeklődött iránta még semmit nem jelent, ugye? Mármint lehet csak kíváncsiságból kérdezett rá, mert nem lopta be magát éppen a szívébe, épp ellenkezőleg. Nehéz lenne elképzelnem Henrik mellett Helénát, de azt meg kell hagyni, hogy egy ilyen határozottsággal megáldott nő mindenképpen jobban állna Henrik mellett, mint egy olyasfajta, mint én. Ez nem önsajnálat, ezek tények, Heléna százszor magabiztosabb mindenben, amit csinál, mint én, és Henrik mellé egy olyan nő kell, aki teljes mellbedobással ki tud állni mellette, támogatja, ott van neki. Ezt én is meg tudnám tenni, minden bizonnyal, de talán nem olyan erőteljesen, mint Heléna. Sajnos Henrik következő mondata sem ad okot a felhőtlen boldogságra.
- Mazel tov - legyintek egyet, szinte morgom ezt a két szót magam elé, főleg amikor észreveszem, hogy Heléna úgy integet Henriknek, mintha világi barátok lennének. Aztán... aztán megszűnnek a gondolatok ismét, megszűnik körülöttem a világ. Kikerekedett szemeimet emelem a férfira, engedelmeskedve az állam alá tett ujjnak. Barnáim elvesznek a tengerkék kékekben, és nem eresztik el tekintetemet, amíg úgy nem dönt. Nincs esélyem elkapni pillantásomat, egyszerűen nem tudom megtenni. A gyomrom megremeg egy pillanatra, majd haloványan elmosolyodom a kijelentésre. Akkor most minden kétségem szertefoszlott, ugye? Nagyon remélem. Henrik nem mondd mást, de szemeiben a csillogás azt sugallja, hogy szeretne, azonban sem az időpont, sem a helyszín nem megfelelő, és ezt mindketten tudjuk. Igen, még én is, bármennyire is szeretném meghallani és megtudni mire gondol, mi jár a fejében.
- Köszönöm - ahogy Henrik kihúzza nekem a széket, haloványan elmosolyodom, de rögtön dühös pillantást vetek anyámra, mert azért mindennek van ám határa, és ezt neki is ezerszer elmondtam már. - Anya... engem egy cseppnyit sem érdekel Gábor - és én ennyivel le is zártam a témát, de anyám folytatja. Mutogat, hajtogatja a magáét, sorolja nekem a férfi jó tulajdonságait, és mi egyebeket. Sóhajtva legyintek egyet felé, apám pedig látván zavaromat és nemtörődömségemet tartja szóval anyámat, amíg én egy korty bort lenyelek. Legalább apám tisztában van a dolgokkal, és nem akarja rám erőltetni, holott anyám is tudja, mégis valamiért örülne ennek. Ki érti ezt? Szinte felugrom a székről, amikor Heléna visítása megüti a fülemet. Kezemet mellkasomra téve sóhajtok egy mélyet, hogy szívemnek ritmusa helyreálljon, apám szemét eltakarva nevet, én pedig tátogok neki egy "jól van már"-t és lerendeztük. Tudom, hogy ő is majdnem a plafonig ugrott ettől a hangszíntől, így halkan én is felkuncogok, de jókedvem nem tarthat sokáig. Ahogy Henrik leül mellém, fel is áll és Heléna kedvére téve húzza ki neki is a széket. Valami forrong bennem, és ez nem düh, hanem annál sokkal, de sokkal mélyebb. Nem tetszik az érzés, de keserű és legszívesebben nem betolnám a feneke alá a széket, hanem még jobban kirántanám. Gondolataim úgy elterelődtek, hogy nem is figyeltem az amúgy folyamatosan nekem beszélő Gáborra, így ráemelem pillantásomat, udvariasan elmosolyodom felé, majd bólogatok, amikor úgy érzem éppen az szükséges.
Majd megszólal. Ez az buta liba megszólal, bennem pedig megáll az ütő, és tekintetem ismét elveszem a nekem hadováló férfiról, aki végre észreveszi magát, vagy talán csak érzi a feszültséget és elhallgat. Lassan fordulok Heléna felé, futólag látom csak Henrik arcát, aki elnézést kérve viharzik ki a teremből. Egy lesajnáló mosollyal nézek a... szóval rá.
- Martonfalvy Heléna - kezdem el mondandómat. Hangom duruzsoló, már-már kellemesnek mondanám, de aki ismer az tudhatja, hogy mi lesz a vége ennek. - Te ostoba! Teljesen meghülyültél?! Mégis mit képzelsz magadról? Ami neked rossz fiús, az ennek az embernek a családja volt, akiket meggyilkoltak! Van pofád azt mondani, hogy mennyire együtt érző vagy és empatikus, de remélem tudod, hogy ez rohadtul nincs így! Henrik elvesztette a családját, ami szerinted a rossz fiúságát kölcsönzi neki - hangom lehalkítom, szemeimet lehunyom pár másodpercre. - Gratulálok, remélem most örülsz annak a retardáld fejednek! És ha megbocsátotok - székem lábai hangosan csikorognak a padlón, ahogy hátra tolom, majd mindent magam után hagyva rohanok Henrik után, az egyik asztalról elemelve egy üveg vörösbort. A férfit az ajtótól pár méterre találom meg. Nagy lendülettel jöttem utána, ami, amint megláttam a férfit, el is múlt. Mit mondhatnék neki? Miattam van ez az egész, én rángattam ide, pedig tudtam, hogy milyen emberek lesznek itt, bár Martonfalvy-ról nekem senki nem szólt, de ugye, ez akkor sem mentség.
- Henrik - óvatosan lépek hozzá közelebb, amikor elé érek lágyan megérintem karját, hogy rám figyeljen. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy ő is itt lesz - szemeimet lesütöm, teljesen mértékben felemészt a bűntudat, amit nemigen tudok palástolni. - Menjünk fel a szobámba, jó? És ne is ellenkezz, nem foglak ilyen állapotban magadra hagyni, plusz - emelem fel hatalmas mosollyal az üveget. - Hoztam bort - csak remélhetem, hogy oldja egy kicsit a hangulatot. Szemem csillogása talán elárulja Henriknek mennyire sajnálom is ezt az egészet.
Utoljára módosította:Dr. Halty L. Zaina, 2019. november 8. 17:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 9. 22:01 | Link

Lianna
Sopron | egy más világ

Nem fogok hazudni, erre a mozdulatsorra és kijelentésre sohasem került volna sor, amennyiben a szituáció nem alakul úgy. De nem engedheti, hogy Halty azt higgye, ez a cafka jobb nála, nem, egy percig sem hiheti. Éppen ezért biztosíték kell, és mi lehetne jobb a valóságnál? Hirtelen az estély csak kettejükre szűkül, a háttérben hallatszódó beszélgetés elcsendesül, egyedül a nő kedves, barna tekintete marad. Bárcsak tényleg megszűnne minden körülöttük és a pillanat örökké tartana... De nem.
Visszatérnek a vendégek közé és majdnem minden rendben zajlik. Azt leszámítva, hogy a kedves mama el van ragadtatva Gábortól, akiről egyébként a nevén kívül semmit sem tudunk, csak azt, hogy Ilona néni fia. Remek, ez már karrier, életpálya... Szinte alig hallja meg Lianna tiltakozását, miszerint nem érdekli a hapsi, ugyanis teljesen mindegy, mit akar, ha az anyjáék támogatják. Ha ez nem volna elég, még Heléna is megjelenik az irreálisan magas hangjával, az elviselhetetlen stílusával és a közönséges külsejével. De tudjátok mit? Henrik hős, ő mindent elvisel, nem fogja faképnél hagyni, hanem átvészeli ezt az estét. Legalábbis addig a pillanatig, míg a szőke bele nem kezd a rossz fiú dumába. Ekkor ugyanis egy láthatatlan cérna elszakad a férfiban, így gondolkodás nélkül kér elnézést és lép le. Kell egy kis szünet.
Az ajtón kilépve picit arrébb áll, hogy mély levegőt vehessen és átgondolhassa, mit mondjon, amikor visszaér. Az a legnehezebb feladat, hogy ne küldje el a fenébe a csajt, mert amúgy szíve szerint megtenné. Úgy utálja az ilyen rámenős kis picsákat, hogy az nem igaz, ellenben neveltetése és az illem tiltja, hogy megmondja a valót. Már épp mélyebbre merülne a kérdéskörben, mikor nyílik mögötte az ajtó és Lianna lép ki rajta, legnagyobb meglepetésére.
- Nem a te hibád. Miattam igazán felesleges volt kijönnöd, vétek magára hagyni Gábort, édesanyád odavan érte - bár nem szándékozott megjegyzést tenni a férfira, végül mégsem tudja megállni. A féltékenység zöld szörnyként markol a szívébe és lelkébe, valamint a tudat, hogy sohasem lesz olyan, mint ő és a nő szülei mindig is valaki mást akarnának helyette. Mi a fenének kéne törnie magát az egészen? Persze próbálkozik, megtesz mindent, de nem biztos, hogy ez elég lesz arra, amire akarja. Nyilván nem szerelmes még, de Lilla óta most először táplál valaki iránt érzelmeket, csak épp a rossz személyt választotta ki erre. Ilyen az élet. - Engem nem érdekel, mit gondol rólam. Nem bántott meg - kissé furán néz Halty-ra, majd felnevet, ezúttal teljes szívből. - Azért jöttem ki, mert képtelen voltam moderálni magam. Ha bent maradok, valószínűleg megmondom neki a magamét és végképp szégyent hozok rád - megvonja vállát, mert bár értékeli a törődést, igazából tényleg nem érzi magát rosszul. Akármilyen rosszul is hangozzák, megszokta már, hogy az emberek megnézik és megjegyzéseket tesznek rá, netán ítélkeznek. Azt nem mondom, hogy teljes mértékben tojik rá, de már nem hatja meg és el tud tőle vonatkoztatni.
- Köszönöm, hogy kijöttél hozzám, de nem fogom elrontani ezt az estét. Csak Helénával kezdjünk valamit, mert a végtelen türelmem mit sem ér vele kapcsolatban - kissé kelletlenül mosolyodik el, mert tényleg ez minden baja. Ha ő nem lenne ott, minden egyszerű lenne, simán lenyomná a paprikajancsi Gábort és meghódítaná a szülők szívét. Heléna viszont egy olyan határon lép át, amit leírni is nehéz. Kiveszi a nő kezéből az üveg bort és int Istvánnak, hogy menjen oda. - Megtennéd, hogy ezt észrevétlenül visszacsempészed? - Pista persze egy mindent tudó görbével arcán bólint, tekintetéből sugárzik, hogy elégedett Henrikkel és a döntésével. Lehetett volna önző, távol tarthatta volna Halty-t ettől a fontos estélytől, de nem teszi, mert tudja, mennyit jelent mindez. - Gyere Lianna, menjünk vissza - megfogja a nő kezét és alkarjára kanyarintja, hangja mély és enyhén rekedtes, tengerszín szeme titokzatosan csillan. Bár egy kósza gondolat erejéig elképzeli, hogy homlokon csókolja, végül nem tesz semmit. Talán majd máskor.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2019. november 10. 16:28 | Link

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


A Gáborról folyó diskurzus kellemetlenségét csak növeli az, hogy Henrik éppen mellettem ül, hogy ő kísért el, és támogat ebben az egészben. Anyámmal ezerszer átbeszéltük már ezt, és megkértem, hogy tartsuk a témát egymás között, ha már mindenképpen beszélni szeretne róla, de úgy látom, annyira nem jött össze a dolog. Apám ilyen szempontból legalább sokkal diszkrétebb, és bár anyám előtt nem is mondta ki, de nekem már többször is kifejtette, hogy eszembe ne jusson egy Gábor-féle alakkal csak gondolkodni sem, nemhogy igent mondani bármire is. ÉS mennyire igazat adok neki! A külsőség nem minden, mert bármennyire helyes is és férfias a maga módján, a személyiségétől a rosszullét kerülget, és nem érdekel, hogy amúgy mennyire helyeees. Kérlek... nem vagyok már tizenhét éves, hiába viselkedem néha úgy. Itt amúgy sem tehetem meg, hogy megmutassam a valódi arcomat, szóval a mindig bevált álarc fel és show time! csak itt működik, máshol nem. Főleg nem Henrik előtt, akit láttam erősen a sok szarság ellenére, megtörten a menyasszonya miatt, berúgva a menyasszonya miatt, kedvesen viselkedni velem, mosolyogni velem, és még sorolhatnám. Túl sok arcát láttam már ahhoz, hogy fennakadjak holmi kinézetnél, és hiába nem mehet el az ember emellett, főleg nem egy ilyen öltönyben, de mégis... na és akkor felbukkan Martonfalvy a hülyeségével, én pedig gondolkodás nélkül megyek Henrik után, hogy elnézést kérjek és felajánljam a szobámat, mint nemrég nyílt kocsma. Igazából jobb is eszembe juthatott volna, de idáig terjedt az agyam, és amúgy is mindegy, mert nem olyan választ kapok, mint amire számítottam.
- Ó - kezemet lejjebb engedem benne az üveggel, majd alsó ajkamat kezdem el harapdálni. - Én... én erre nem tudok mit mondani igazából - nevetek fel halkan és kínosan. Jobb reakció nem telik tőlem, és valamiért úgy érzem, egy normális embertől sem várhatnék egy ilyen mondatra jobb reakciót. Mondanám, hogy jóérzéssel tölt el az, hogy észrevette és meg is említi ilyen körülmények között, mert zavarja, esetleg érdekli a dolog, de nem. Sokkal inkább zavar, hogy hallania kellett az egészet, és meg is jegyezte, figyelmet tulajdonít neki, amikor letisztáztam; nem érdekel a férfi. Sehogy.
- Micsoda? - meghűl bennem a vér, és csak meredt tekintettel tudom nézni azt, ahogy Henrik őszintén nevet. - Nem bántott meg? De akkor...? - tekintetem körbejár a konyha bejárata előtti helyiségen, szemöldököm ráncba szalad, és amikor leesik a mondandója, mert folytatja, szemem elé kapom kezemet és úgy belepirulok a helyzetbe, mint még soha azelőtt. Baszki! Nem megbántotta, hanem azért jött ki, nehogy elküldje melegebb éghajlatra a nőt! Istenem! Szinte hallom, ahogy a hatalmas szikla darabok lehullanak szívemről, és halványan mosolyogva veszem el kezem szemem elől, hogy Henrikre pillantsak.
- Végképp szégyent hozol rám? - oldalra biccentett fejjel figyelem Henriket, miközben visszaadom Istvánnak a bort, aki rögtön el is tűnik vele. - Mégis milyen szégyent? Henrik! Engem nem érdekel senki azok közül, akik kint ülnek, a szüleimen és rajtad kívül. Nem hozol rám szégyent, hogy hoznál? - tárom szét a karomat értetlenül, mert tényleg nem értem. Egyszerűen nem tudom összerakni a mondat lényegét, hogy Henrik szégyent hoz rám. Hitetlen nevetek fel. - Ne beszélj butaságokat, kérlek - vonom meg a vállam végül, mert nem tudok mást reagálni erre az egészre. Nem is értem, és lehet nem is akarom megérteni. Mosolyogva követem Henrik kezének mozgását, hogy végül karom az ő alkarján pihenjen meg, a minimális bizsergést, amikor hozzáérek és megérzem illatát észre sem veszem.
- Menjünk - egy aprót bólintok, majd felpillantok a férfira. - De csak, ha neked adhatom az első táncom, meg az összeset az este folyamán igazából, mert nem akarok Gáborral menni sehova. Még két lépést oldalra sem - óvatosan nyitok be az ajtón, mert így mi még pont látunk mindent és mindenkit, de minket senki, és a kis emelvény felé mutatok, ahol a hangszerek várnak arra, hogy megszólaltassák őket. A tánc felkérésben nincs hátsószándék, egyáltalán nem az a szándékom ezzel, hogy Henrik csak velem táncoljon, mert ha neki Heléna kell mindezek ellenére, akkor rendben, bármennyire is keserű ízt hagy maga után ez, de én akkor sem akarok Gáborral táncolni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 10. 20:06 | Link

Lianna
Sopron | egy más világ

Legyünk őszinték, nem erre a reakcióra számított. Szóval megerősíti, hogy a szülei odavannak Gáborért, meg aztán neki sincs igazán ellenére a dolog, szóval... Na jó, ez most nagyon nem kellett Henrik önérzetének, de mit tehetne? Biccent, mintegy tudomásul véve, hogy ez most így alakult és nincs mit tennie - pedig igenis volna! Ezután áttér a beszélgetés konkrétumára, mert úgy tűnik, hatalmas félreértések keletkeztek közöttük.
- Hát igen, kínos. De az én reakcióképtelenségem még mindig szalonképesebb, mint az ő viselkedése, ez vigasztal - megforgatja szemeit, mert valóban, inkább ismerd el, hogy csatát vesztettél, így képes lehetsz megnyerni a háborút. Heléna jelenléte felér egy órák hosszát tartó kínzással, és akkor ez csak annyi volt, hogy megjelent, a száját még ki se nyitotta. Tulajdonképpen elgondolkodtató, mivel járna jobban: flörtöl vele, aztán tipikus pasiként pofára ejti, vagy mindvégig úriemberként tartja a távolságot? Láthatóan az utóbbi nem igazán válik be, de ha arra gondol, hogy Lianna esetleg a szőkével láthatja enyelegni... Persze féltékennyé tehetné ezzel, ha valóban érez bármit iránta barátságon kívül, de egy ilyen húzással nem egyszerűen gyerekessé válna, de még Gábor karjaiba is lökné a nőt. Szóval más terv kell.
- Azért nem túl jó jel, hogy egy gyilkossággal és fekete mágiával vádolt kísérőt hozol magaddal, ismerd el - huncutul elmosolyodik, hiszen érti ő, hogy Halty meg se hívta volna, ha ez gondot jelentene, azonban mégsem vet rá jó fényt. És talán a szüleire sem. Oké, elképzelhető, hogy Henriknek akad némi komplexusa a dologgal kapcsolatban, de ne feledjük, hogy ennek köszönhetően vesztette el menyasszonyát, nem lepné meg, ha Zaina is egyszerűen faképnél hagyná, vagy nem vállalná fel semmilyen téren. Még barátként sem. - Na de hagyjuk ezt most, ezen ráérünk vitatkozni az estély után is - egy ideje már az ajtó irányába pillantgat, mert elvesztette az időérzékét és nem tudja, mikor jöttek ki onnan. Ahogy mondta, semmiképp sem akarja feltartani a nőt, vagy esetleg elrabolni a nagy napjáról, ez az ő pillanata. Meghagyja neki.
Az ajtóhoz sompolyognak és Lianna könnyedén kukucskál be a résen, csakhogy a férfinak igen közel kell húzódnia hozzá, hogy ugyanazt lássa, mint ő. A félig meztelen váll és az egyenesen tartott hát a férfi mellkasához simul, hagyva ezzel a kellemes anyagú öltönyt végigsiklani rajta. Noha Henrik mit sem vesz ebből észre, nem tud elvonatkozni testük közelségétől és az orrát megtöltő illattól. Tánc. Na erről van szó! - Te most felkértél? Mi van, ha betelt a táncrendem? - mélyen, dörmögőn suttogja, hogy rajtuk kívül senki ne hallhassa, meleg lehelete játékosan cirógatja a kecses nyakat. - De tudod mit? A tiéd mind. Ments meg SzörnyHellától - kissé drámai hangsúllyal ejti ki a nevet, mintha egy mumusról vagy dementorról beszélne. Mielőtt Halty-nak akárcsak esélye lenne reagálni, kitárja az ajtót és magabiztos léptekkel indul el az asztaluk felé. Heléna a szája szélét rágja, a korábbi intermezzo után nem tudja, meg merjen-e szólalni, ami pont kapóra jön nekik. Ismét illedelmesen kihúzza a széket Liannának, majd ő maga is helyet foglal. Az arcán lévő halvány mosollyal óvatosan Gábor felé sandít, aki majdhogynem lyukat éget belé. Természetesen Henrik szemrebbenés nélkül állja a szúrós tekintetet, s csak azért nem tesz megjegyzést, mert nem volna illendő. Hah, megint úriember!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Halty L. Zaina
Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 144
Összes hsz: 201
Írta: 2019. november 10. 21:07 | Link

Ambrózy Henrik
#he_says_yes #Sopron #'19.11.02.
#alkalomhoz_illően


Halkan, mégis teljes szívemből felnevetek, ahogy Helénáról nyilatkozik a férfi. Istenem, nem kellett több pár sornál és három perc egymás közelében állásnál vagy ülésnél, és már Henrik is látja azt, amit én évek óta mondok a hozzám közel állókhoz. Heléna elviselhetetlen személyiségét nem kompenzálja az, hogy szép és puccos ruhákban jár. Nem is lenne rá képes, mert elég ha megszólal, és mindenki a falat kaparja tőle. Rázkódó vállakkal tekintek Henrikre.
- Szerintem te mindenben szalonképesebb vagy - legyintek egyet felé, és alsó ajkamat beharapva, egy mélyet sóhajtva próbálom meg rendezni vonásaimat, hogy ne nevessek fel ismét. Az este legjobb része az, hogy Henrik eljött velem. Nem érdekel ki mit mondd a családról, vagy netalántán csak rólam, mert eltörpül amellett az érzés mellett, ahogy a férfi velem szemben áll, és tartja magát az egész helyzetben, és ahelyett, hogy jelenetet rendezne, egyszerűen kisétál, mert engem nem akar kellemetlen helyzetbe hozni. Mi ez, ha nem figyelmesség? Az este legjobb pontja, hogy Henrik eljött, és tudom, hogy amikor apám feláll arra az emelvényre, hogy hivatalosan megnyissa az estélyt, aztán pedig én topogok fel hazug mosollyal arcomon, Henrik lesz az az arc, akit keresni fogok, nehogy elájuljak.
- Szeretem a kihívásokat, és a jelek pedig nem érdekelnek - megköszörülöm a torkom, és inkább a plafon felé bámulok, nehogy véletlen feltűnő legyen az, mennyire nem akartam kimondani ezt a mondatot, egyszerűen csak kicsúszott. Lehet megártott már az a két korty bor is? Mondjuk, simán el is hinném, tekintve, hogy nem vagyok egy nagy ivó, örülök, ha egy pohárka bor nem üt be! - Ó, szóval mi vitatkozunk? - mutatok először magamra, majd a férfira mosolyogva, végül kezeimet csípőre teszem, kissé előredőlök, hogy a félelmetes énemet mutassam meg, ami valószínűleg majdnem olyan nevetséges, mint egy nyuszi hot-dog ruhában, de nem baj. Próbálkozni szabad, én pedig nem adom fel egykönnyen a dolgokat, és talán van szerencsém ezt Henriknek is megmutatni a jövőben.
A színpad látványára görcsbe rándul a gyomrom, és nem is akar az a csomó engedni, egészen addig, amíg meg nem érzem Henrik közelségét a hátamhoz. Elfelejtek levegőt venni, érzem, ahogy a puha és selymes anyag a vállamnak simul, majd meghallom a duruzsoló és mély hangot fülemnél. Konkrétan mellette. Levegőm még mindig nincs, így a szavak értelmét sem fogtam fel egyelőre, egyszerűen megtelt tüdőm Henrik illatával, amitől egyelőre nem tudok elvonatkoztatni. Válaszolni kéne, nem? Mi is volt a kérdés? Kérdezett egyáltalán? Jobb híján csak kissé oldalra sandítva elmosolyodom, végül bólintok egyet, hátha beletrafálok és nem olyat kérdezett, amit ki kellene fejtenem, esetleg több reakciót várna tőlem. A következő mondatot viszont teljesen tisztán értem, és először csak meredten nézek magam elé. Pár másodperc múlva kapom szám elé a kezemet és hajolok vissza az ajtó biztonságosabb felére, hogy engedjem kitörni a nevetést, ami mélyről jövő és őszinte. Szent ég! SzörnyHella! Nincs sok időm nevetgélni, mert Henrik egy határozott mozdulattal terel át az ajtó egyáltalán nem biztonságos felére, én pedig mosolyogva, alsó ajkamat harapdálva, hogy ne törjön ki megint a nevetés, amikor Helénára nézek igyekszem a helyemre, köszönöm meg a férfinak a kedvességét, majd ülök le.
- Kislányom! Merre voltál? - anyám vádló hangjára csak megforgatom szemeimet, végül mosolyogva fordulok felé. - Helyre hoztam azt, amit Heléna elrontott az egyik meghívott és igen nagy tiszteletnek örvendő vendégünkkel
- a válasz megfontolt, szerintem elég kielégítő, és még arra is van időm, hogy széles mosollyal tekintsek Helénára, akinek tekintete, ha az még lehetséges, még több utálatról árulkodik. Érdekes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rögtől szívig, minden dalol;
nem ésszel, lényével válaszol,
mint egy nő, vagy egy költemény.

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. november 11. 20:35 | Link

juniper
a semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro


A hátsó ülésről még kiveszem a hátizsákomat, az összecsavart bolyhos plédet meg a nagy ezüsttermoszomat, és az ajtót becsapva elindulok hátra, a fényesre suvickolt pickup nyitott platójához. Balommal megtámaszkodok a végében, majd halkan nyögve egyet felugrok rá, és míg a puha takarót kiterítem, lemosolygok a szőkére, akinek bár fogalma sem volt arról, hova jövünk, útközben egyszer sem kapott hisztériás rohamot, hogy ott helyben álljak meg, forduljak vissza, vagy nem is, inkább forduljak fel, vigyem haza, vagy egyszerűen csak tegyem ki, amúgy pedig, ha nem volna világos: soha többé nem akar látni.
- Jól esik, hogy megbíztál bennem - jegyzem meg, és a táskámat meg a termoszt letéve visszalépek Juniperhez, hogy lehajolva a kezemet nyújtsam felé. Ha elfogadja a segítséget, akkor egy mozdulattal felhúzom őt a kocsira, majd tenyereimet összesimítva végigpillantok a kis éjszakai majdnempiknikünk helyszínén. Hát... nem egy ötcsillagos hoteltető, de arra jó, hogy viszonylag kényelmesen bámulhassuk a már rég fekete, tiszta eget. Veszek egy mély levegőt, és lesandítva a kislányra féloldalas mosolyra húzom a számat. - Érezd magad otthon. Van forró tea is, szigorúan cukor nélkül.
Huncut tekintettel nézek a szemébe, majd felpillantok az égre; megszámlálhatatlan sárga pont tündököl odafent. Szemeimben ragyogva tükröződik vissza a végtelen égbolt, ami egyszerre tölt el csodálattal és érzem magam alatta hihetetlenül aprónak, sebezhetőnek és végesnek. Aztán leveszem a dzsekimet, és Juniper kezébe nyomom.
- Párnának - mosolygok rá, majd lefekszem a plató jobb oldalára, és a kettéhajtott hátizsákomat a fejem alá gyűröm. Csak akkor szólalok meg újra, mikor már ő is mellettem fekszik, de akkor sem nézek rá, hiszen pillantásom a mennybolton ragadt; egyenesen magam fölé, a semmibe bámulok, és kezd elfogni az az ismerős érzés, ami ilyenkor mindig: hát ezért érdemes élni. - Imádok sátrazni. A kedvencem az, mikor otthon, nem Angliában, hanem anyukám szülőhazájában, Amerikában, Utah-ban vagy Idaho-ban vagy Arizonában, vagy lényegében bárhol... nemzeti parkokban vagy erdőben verünk sátrat, ahol biztosan tudni és érezni lehet, hogy körülvesz a vadon, medvék, rókák, mókusok. Ahol az lehetsz, aki tényleg vagy. Ember a természetben.
Oldalra fordítom a fejem, Juniper pillantását keresem. Tudom, hogy egy művész egészen másként látja a világot, mint valaki olyan, mint én is vagyok, de ez nem tántorít el attól, hogy őszintén megmutassam neki a saját világom szépségeit - a világot az én szememmel.
- Mikor egy szál sátorral kint vagy a természetben - fűzöm tovább a szót - és rádsötétedik, te meg a tűznél ülsz és az eget nézed, akkor megszáll egy ehhez nagyon hasonló érzés. Nem tudok rá jó szót, ez csak... csak úgy van. Hozzád tesz, megbűvöl, letaglóz. Észreveszed, milyen parányi is vagy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. november 11. 21:19 | Link

Jason
&

Egyszer biztos, hogy az fog a sírba vinni, hogy túl keveset kérdezek.  Most sem különösebben hezitáltam, csak felvettem a kabátomat, egy kényelmesebb cipőt és a reggeli edzéstől kissé sajgó izmokkal kiléptem az ajtón, majd nem is sokkal később beszálltam abba a bizonyos autóba. Fogalmam sincs, hogy hová tartottunk, és kicsit talán mondhatom azt is, hogy abban a pillanatban nem is érdekelt.
- Egyszer ezért fogom elveszteni a veséim - nevettem fel halkan, miközben zsebre tett kézzel próbáltam kivenni a sötétben, pontosan hol is lehetünk. Nem segített, sőt, így inkább csak visszapillantottam Jasonre. A tenyerem az övébe simult, hagytam, hogy felhúzzon a platóra, majd el is kényelmesedtem elég hamar, hosszú lábaim kényelmesen kinyújtva. - Milyen figyelmes valaki...
A hangomban viszont nem bújkált gunyor, vagy semmi hasonló, tényleg azt gondoltam, hogy szép tőle, hogy eszébe jutott, hogy nem igazán élek ilyenekkel.
Enyhe zavarodottsággal tekintettem a kezembe nyomott, még meleg kabátra.
- Nem fogsz megfázni? - tettem fel a kérdést reflex-szerűen, az ujjaim a kabát anyagába mélyesztve. Nem teljesen tudtam hová tenni, de értékeltem a gesztust. Végül precízen összehajtottam, majd a fejem alá tettem, el is nyúlva teljesen, kékjeim az égboltra szegezve. Budanekeresd fényei sosem nyomták el annyira a csillagok fényét, mint más, nagy városoké. Azok a helyek nyomasztottak, nem akartam volna fixen egyik helyen sem megmaradni, ilyen szempontból azt hiszem,  sajátos nézeteim voltak.
Érdekes volt a dolgokat az ő perspektívájából meghallgatni, mert a magam részéről sosem voltam a nagy természetjáró típus. Inkább lekötött a gyakorlás, a kis életem rendezgetése, a szenvedés azon, hogy éppen kinek vagyok a legjobb barátja.
- Nem ugyanez, de a táncot is ezért szeretem. Nem a szólót, az nem egészen az én műfajom, jobb szeretek a csoporttal lenni. Ahogy a csillagképeket több apró fénypont rakja össze, a tánc sem teljes, ha akár csak egy ember is hiányzik belőle. - Csak úgy buktak ki a szavak a számon, nem is gondolkoztam rajta túl sokat, csak kint voltak, egyik a másik után. A fejem kissé oldalra billentve tereltem a tekintetem végül a férfira, halvány mosollyal az arcomon. - Tényleg figyeltél arra, amit mondtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. november 12. 10:28 | Link

juniper
a semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro


Jóízűen elnevetem magam, aztán a fejemet kissé megingatva, kérdőn sandítok le a szőkére. Bár igyekszem komoly maradni, a szemeim mint mindig, most is lebuktatnak; azokban kacérság csillog már azelőtt, hogy egyáltalán megszólalnék. Vonásaimban játékosság ül, még akkor is, amikor odabent majd megpusztulok azért, hogy ha csak egy pillanatig is, de tanító jellegű komorsággal tudjak ránézni a kislányra. Sóhajtanék, hogy asszem ez veszett fejsze, de inkább...
- Azért remélem, nem ülsz be minden jöttment kocsijába - felelem bujkáló mosollyal, egyértelműen magamra célozva, aztán elhelyezkedem a platón, és míg Juniper csatlakozik, én az eget kezdem kémlelni. Az nem is lehetne tökéletesebb.
- Édes, hogy így aggódsz - fordítom arcomat felé, és rámosolyogva behajlítom a könyököm. Pillantásom kitárt tenyeremre esik, amit éppen úgy tartok, hogy a sajátját ő is könnyedén beleilleszthesse, majd visszanézve rá kérdőn-kihívón felvonom a szemöldököm. Igaz, hogy engem jobban fenyeget a kihűlés veszélye, mint általában bárkit, mégis múlhatatlan vágyat érzek minden olyan helyzet megélésére, mint amilyen ez is. Én épp ugyanúgy szeretem a hűvös éjszakákat, mint a fülledt meleg nyári estéket, talán még választani se tudnék közülük. Tekintetem a kezem irányából arcára vándorol, mély, dörmögős hangom nyugtatóan cseng. - Ha minden kötél szakad, van még egy pokróc a kocsiban.
Mikor beszélni kezd, én elcsendesedek, és az arcát fürkészve figyelem, mit mond. Nem szólok közbe, egyenletesen szuszogva hallgatom végig, majd, mintha az egész nem lett volna érdekes, egészen más irányba terelem a beszélgetést - talán pont azért, mert nagyon is az volt.
- Soha nem szerettél középpontban lenni? - kérdezek rá, és a tekintetét keresve várok. Nem biztos, hogy ez mindenki számára egyszerű kérdés, tudom, hiszen annyi testvérem van, mint égen a csillag - ha ha -, és ha egy kicsit is, de valamiben mindannyian különbözünk a másiktól. Van, aki olyan témáról, ami őt magát érinti, még csak beszélni sem hajlandó, és inkább visszahúzódik a komfortzónájába, mintsem mélyebben érintsük a miérteket. Juniperrel együtt én is elmosolyodom. - Hát... elég hülye, aki nem figyel rád.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. november 12. 12:41 | Link

Jason
&

A nevetése ragadós volt, mint a kakaóscsigám tésztája a múlt héten, mikor merő feledékenységből csak fele lisztet öntöttem bele. Felelőtlenség, de utólag javítottam a hibát, most csak nevetésben törtem ki és úgy tettem, mintha nem is számítana.
- Majd igyekszem jobban figyelni a dologra - ingattam meg a fejem, de alapban viszonylag kevésszer utaztam autóval, pláne csak úgy kettesben emberekkel. Mikor mégis, akkor leginkább kifelé bámultam, szerettem nézni a tájat. Jó hamar el is kényelmesedtem, bár tényleg tartottam tőle, hogy meg fog fázni ez a bolond.
- A jellemem része, azt hiszem - nevettem fel halkan, miközben rántottam egyet a vállamon, majd követtem a tekintetét a kezéig, mielőtt a tenyerem az övébe simítottam volna. Mármint, amennyire az én jelentősen kisebb kezem tudtam az övéhez, kicsit komikus érzés volt. - Majd ha látom, hogy kékül a szád, lelöklek a platóról.
Azért látni lehetett az arcomról, hogy csak viccelek és nem halálos komolysággal jelentettem ki, hogy vesznie kell. Nem olyan fajta lány vagyok, meg amúgy sem egy kis darab, nem hiszem, hogy játszi könnyedséggel odébb tenném.
A kérdése váratlanul ért, nem szokták megkérdezni, hogy mit szeretek, vagy hogy mire vágyom, így letaglóz. Pillanatok kérdése mire összekaptam magamat,
- De. Aztán elmúlt, letettem róla egy ideje. A táncban talán majd még teszek próbát rá. - Talán nem is teljesen tudatosan tettem hozzá, hogy a balettben, de ettől még így volt. Nem akartam másban még egyszer akkorát csalódni, mint az előző 3 alkalommal, mikor hagytam magamból teljesen hülyét csinálni. Hagyom, hogy elkapja a tekintetem, még ha nem is a legnagyobb örömmel, ez a szemkontaktus dolog nem az erényem. - Vagy csak mások a prioritásai, ez bárkivel megeshet. Én nem okolom őket.
Inkább csak visszafordítottam a fejem és ismét az égre pillantottam, a szabad kezemmel a hasamon zongorázva csendesen. Nagyon szépek voltak itt a csillagok, rendesen ragyogtak az égen.
- Miért is vagyunk most itt, Jason?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
November 14.
Írta: 2019. november 12. 13:29
| Link

Isten éltessen, Bori
Székesfehérvár, otthon


Fáradt vagy, kisfiam?, kérdezi anya, mire szórakozottan összehúzom a szemöldököm, és homlokomat erősen ráncolva megcsóválom a fejem. Dehogyis, csak mostanában sok minden összejött a rezervátumban, felelem egy könnyed mosollyal, mintha tényleg semmi volna az egész, és az utolsó lufival vacakoló Fanni felé pillantok, aki majd leesik a székről, úgy nyújtózkodik, hogy a rózsaszín léggömb a helyére kerüljön végre.
A ház már órák óta zsong, mióta csak Nelli rábírta valami szégyenletes indokkal a legkisebbet, hogy menjenek be a városba, vagy legalábbis hagyják el a birtokot. Hogy az a zsarnok vásárolni vagy ásni viszi... fogalmam sincs, de teljesen mindegy, Borónak úgyis tetszene mindkét opció.
Az viszont biztos, hogy mi; Fanni és én azóta nem beszéltünk, hogy a nevetgélő húgaim mögött becsukódott az ajtó. A művészlány kerüli a tekintetem, és hiába kezdeményezek, nemcsak szóban, de fizikálisan is elzárkózik előlem. Ahelyett, hogy váltanánk pár szót, hogy viszonozná az érintésem, esetleg visszacsókolna, inkább kitér előlem, és míg lesütött pillantással halkan odadünnyögi, hogy segítenem kell édesanyádnak, már bújik is ki a karomból, és indul anya után. Neheztel; nem kell Levitás észjárással rendelkeznem ahhoz, hogy kitaláljam, az, hogy utoljára több, mint két hónappal ezelőtt jártam otthon, nem tett jót a házasságunknak. Igaz, néhány hete meglátogatott Romániában, az a találkozásunk sem zárult rózsásan. A vita tárgya mindig ugyanaz, és induljon bárhonnan is a beszélgetés, az végül úgyis veszekedésbe torkollik, és mi mindig, de mindig ugyanannál a pontnál kötünk ki. Hogy te akarod, én pedig nem.
Sára közben terít; előkerül az ünnepi étkészlet Bori kedvenc tányérjaival, az ezüst evőeszközökkel meg a legdrágább pezsgőspoharakkal, amiket még apám szüleitől örököltünk, és csak akkor vesszük elő őket, ha fontos eseményt ül a család. Mint például egy esküvő. Már nem az enyém, hiszen édesapám hetekkel előtte úgy határozott, hogy mivel éppen családunk legfontosabb ékét, az aranyvérünket készülök beszennyezni, és nem csak, hogy hagyom, hogy az végül elkerülhetetlen csorbát szenvedjen, de még tiszta akarattal elébe is megyek, ordítja újra meg újra, ezért aztán ne csodálkozzak egy minutumig sem, amiért engem többé nem illet meg semmi, ami a testvéreimet életük végéig és még azon túl is! Ostoba, pökhendi, szemtelen, neveletlen, egy kiégetni való mocskos pondró a tisztavérű családfán, nos, újabban ez vagyok én. Az apám fia.
Az, hogy most egy fedél alatt vagyunk, sem jelenti, hogy beszélünk. Fannira rá sem néz, ha pedig anya kér tőle valamit, ő válaszul csak morog valamit a bajsza alatt, majd leül a kandalló mellé, és elbújik - azaz kizár minket - egy rongyosra olvasott Reggeli Próféta mögé, hogy onnan folytassa véget nem érő zsörtölődését.
Sóhajtva nézünk össze Sacival, akinek a jegyese, Mike, az udvari fényeket intézi, és aki ha nem lenne pont olyan művészbeállítottságú, mint a nővérem, a családom láttán holtbiztos, hogy már rég felbontotta volna a jegyességüket. Mert ez, ami itthon van, téboly. Valóságos őrület.
Anya az összes ételt kihordja, és míg az asztalra pakolja az óriási adagokat, addig apámnak duruzsol, én meg Fannihoz lépve teszek még egy próbát, de mint ahogy anya, úgy én is kudarcot vallok. Megint. Tompán tarkómhoz érek, masszírozom megfeszült izmaimat, miközben visszafordulok az asztal felé, és a nővéremmel éppen szemközt, megtámaszkodom az egyik széktámlában.
Anya rámosolyog Sárára, mire ő, a család legidősebb gyermeke átveszi a családfői szerepet, és az utolsó simítások után behívja Mike-ot az udvarról, majd végignéz rajtunk lélegzetelállító mosolyával és dallamos hangján megkér mindenkit, hogy bújjon el, mert hamarosan visszaér a zsarnok meg az ünnepelt, nem, nem pont így mondja, és azt szeretné, ha Borónak olyan születésnapja lehetne, amit megérdemel. Ellentétek, újság mögötti piszmogás meg házastársi gondok nélkül. Jobbjában tartott pálcáját magasra emeli, és mielőtt kioltaná a birtok összes fényét, rámnéz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Boróka
INAKTÍV


#Alcedo atthis
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 447
November 14.
Írta: 2019. november 12. 18:39
| Link

Boldog Születésnapot... NEKEM ♥
Székesfehérvár, otthon


November. Tizen. Négy.
Hogy miért olyan fontos ez? Ez a nap rólam szól és ezt mindenki tudja. Már aki fontos vagy kevésbé az. Mondjuk úgy, hogy aki ismer. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hajnal óta érkeznek a baglyok Franciaországból, Olaszból és persze, Spanyolhonból. Mert ahol én egyszer megjelenek, nem távozok a kellő hatás nélkül. Mindenki nyugodjon meg, biztos vagyok benne, hogy ez a nap, mondjuk úgy... kétszáz év múlva, mikor már csak a lelkem hagyja nyomait a föld felszínén - előbb nem tervezem leengedni a pálcám -, nemzeti ünnepnek lesz nyilvánítva. Ahogy mondtam, ezt mindenki tudja.
Már tegnap este megérkeztem a családi kúriába, mindenki hatalmas örömére, természetesen. A mai órákat egy vállrándítással elhalasztottam, így hátradőlve hagyhatom, hogy körbeujjongjon a család. Egyértelmű volt, hogy így lesz, ha már a legutóbbi két alkalom az ő életükből kimaradt. Megérdemlik most ezt a napot. Na nem mintha hagytam volna őket nyugodtan tevékenykedni.
Annyira édesek, ahogy próbálnak meglepni engem. Engem, aki minden ilyesmit képes egy pillanat alatt kiszagolni. Jókat somolyogtam már este is, ahogy Sára odasúgott anyának, mikor azt hitték, hogy nem figyelek. De a legjobb szórakozást a mai reggel okozta. Annyira görcsösen próbáltak elpaterolni az útból, a szívem repesett, ahogy Nelli a társaságomért könyörög. Jó, kissé erős megfogalmazás, de nála a folyamatos beszéd már annak számít.
Nehezen adtam be a derekam, de mégsem ronthatom el a saját bulimat. Kihúztam a szám a kedvenc rúzsommal, majd a következő pillanatban már a belváros utcáit róttuk, hogy drága nővérem kedvenc elfoglaltságát művelhessük; közösen szidjuk a rohangáló muglikat és fura szokásaikat. Ezért még hajlandó volt egy teljesen hétköznapi kávézóba is beülni, hogy ott az én kedvemre tegyen egy sóskaramellás lattéval és fűszeres keksszel.
Mivel pontosan meg volt adva, hogy meddig kell távol lennünk - amiről nekem persze fogalmam sem volt -, így még akadt idő valami rejtélyes okból egy új ruhát is beszerezni, amiben hazaállíthatok. Természetesen még ekkor sem tudtam semmiről. De a kék ruha olyan gyönyörűen emelt ki mindent, amit lehetett és takart mégis sejtelmesen, hogy egy pillanatra mégis sikerült megfeledkeznem a rám váró hatalmas meglepetésről. Még Nelli is megdicsért benne. Kell ennél jobb ajándék? Jó, hát azért lennének még ötleteim. Mondjuk egy meglepi buli? Várjunk csak...
- Látod Nelli, mondtam, hogy szerezzünk egy önoltót. Megint valaki Nox-ot használt Lumos helyett - mondtam a kelleténél hangosabban. Alig bírtam leplezni a mosolyom, fejben már már azt latolgattam, hogy hogyan lepődjek majd meg. Nelli lemaradt mögöttem a forgatókönyv szerint, én pedig tovább lépkedtem, a cipőm visszhangot vert a padlón. Három, kettő, egy...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
Írta: 2019. november 12. 23:21 | Link

juniper
a semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro


- Az jó lesz - felelem szigorúnak induló hangon, de mire a gondolat végére érek, már kinyújtott nyelvvel vigyorgok rá. Ha csak egy pillanatra is, de a tekintetét keresem, amit az ide vezető úton alig láttam; a kocsit a szívemnek legkedvesebb zenék járták be, és míg én halkan dúdoltam, ő kifelé bámult, az egyre sötétedő tájat figyelte, amit kár lett volna túl sok beszéddel megzavarnom. Azt szerettem volna, ha élvezi az utazást, ahogy most arra vágyom, hogy élvezze a csillagok látványát.
- Mindig aggódsz valamiért? - kérdezek vissza, míg az enyémhez közeledő kezét figyelem. Az érintése hűvösebb a sajátomnál, és érdekes, mert az érzés egyáltalán nem lep meg. Valamiért erre számítottam, és most elmosolyodva pillantok vissza rá. Váratlan megjegyzése viszont hipp-hopp megtöri idilli nyugalmamat, azonnal hangos röhögésben török ki, és lehunyt szemekkel fordítom fejem a sötét ég felé. - Hát kislány, azt megnézem, ahogy innen lelöksz...
Szabad kezemmel megpaskolom az autó merev oldalát, miközben vetek egy sokat sejtető pillantást Juniperre, mintha csak azt üzenném neki, hogy nem az erejét vitatom - én tudom, hogy könnyűszerrel elbánna velem -, csak hát az van, hogy amit mond, fizikai képtelenség - a plató fala miatt, nyilvánvalóan. Nevetésem hangja elcsendesedik, és bár őt nézem, figyelmemet elválasztom tőle. Azt a szívemben egyre intenzívebben lüktető tűzre irányítom, és ahogy lélegzetvételről-lélegzetvételre jobban belefeledkezem a testemen végigfutó lángoló árba, zöldes árnyalatú tekintetemet úgy vonja bűvkörébe az a jól ismert homály, amit semmi más nem válhat ki belőlem, egyedül a tűz. Egymásba simított tenyereink között fellobban valami langyos, valami egészen ártalmatlan, mégis gyönyörű, a kék minden árnyalatában játszó selymes lángcsokor, ami halvány színeivel lágyan öleli körbe a szőke törékeny kezét.
Pillantásom a langyos tűzben fürdőző kezeinkre esik, majd kíváncsian felsandítok a kislányra, és derűs mosolyra húzom a számat. Ritkán mutatom meg a képességemet minden ok nélkül, most viszont még csak el sem gondolkodtam rajta. Akartam és kész.
- Tudom, hogy nem okolsz senkit - mondom halkan, bólintva egy aprót. A csillagokat nézem, kirajzolódó képek után kutatok, és közben csak úgy mellékesen folytatom. - De ostoba az, akiben nem kelted fel a kíváncsiságot. Éretlen. Fiatal. Nem látja az értékeket, még nem kezeli helyén őket. Folytathatnám, de gondolom, érted.
Én is voltam húszéves meg huszonkettő is, huszonötnél sem éreztem nagy különbséget, mégis, az utóbbi időben változtak dolgok. Rengeteg minden megváltozott, és kár lenne azt állítanom, hogy a világban, hiszen a világban alig változik valami. Ez az egész idebent, bennem történik, az életet én látom másként.
Kérdésére megáll bennem az ütő; nem mozdulok, nem nézek rá, továbbra is az eget figyelem, csupán a szemöldökeim húzódnak összébb és a homlokom szalad ráncokba. Miért is vagyunk most itt, Jason?
- Ideje volt, hogy valaki elhozzon - felelem rekedten, míg arcomat lassan felé fordítom. Nem siettetem, szótlan, néma türelemmel várom, hogy viszonozza a pillantásomat, azután... - Hm?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. november 13. 17:17 | Link

Winnifred Adyra Rossouw x júliusi Pécs, p.m. x me



- Nem az a furcsa, hogy elhívnak - rázom meg a fejem mosolyogva. - Az a furcsa, hogy jógázni hívnak, és el is jövök - fejemet tovább rázom, mert komolyan nem értem mi vitt rá erre az egészre. Jóga. Az volt valaha férfias? Egyáltalán férfiak járnak jógára? Istenem, esküszöm valami gebasz van az agyammal, amiért ezt bevállaltam, és most az a legkisebb gondom, hogy Adyra burkolt kérdése annyira mégsem burkolt. Mert azért, akinek van egy kis gógyija az hamar rájön, hogy mire irányult a kérdés, és bár nem fogom az arcába mondani, hogy túl sok helyre is hívnak, ahova rendszerint nem megyek el, de azért megtenném.
Nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy tekintete megakadt rajtam, de ezt nem verem nagy dobra, mintha nem vettem volna észre, szöszmötölök tovább a táskával, mert a pántja megcsavarodott. Ez nem igaz, de ami a hátam mögött történik azt a nő pont nem látja, szóval adok neki lehetőséget a bámulásra, amíg végre megindulunk. Jól esik a tekintet, jobban esne, ha másik helyzetben kapnám, de beérem a jógával is. A jóganadrággal. Khm, részletkérdés, nem is igazán fontos a jóga. Már csak azért sem, mert a nőn nem is az a standard jóganadrág van, amire számítottam, hanem valami szürkeség, ami... nos maradjunk annyiban, hogy pont megfelelően kiemel mindent, amit az ember látni szeretne, vagy esetleg szívesen látna. Vagy csak rásandítanak, és ott felejtené a tekintetét. Mindegy, innentől az agyamban a jóga a leghátsó zugban van eltemetve, mert ahogy Adyra elindul, csak pár másodperc múlva követem a bejáratig.
- Dehogy érthető! - kerekednek ki a szemeim, ahogy tartom neki az ajtót, majd zavartalan folytatom tovább. - A jóga az nem páros bárhonnan nézem, a páros pózokat meg pontosan azért találták ki, hogy szívassák az embert - egy huncut féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, mert bár valóban így gondolom, de azért Adyra látványa valamelyest jobbá teszi a helyzetet.
Csak egy halk kuncogást engedek meg magamnak arra, hogy rejtett tehetség vagyok. Hogyne, mindenki rejtett tehetség valamiben, csak valószínűleg kurva mélyen van ahhoz, hogy elő is jöjjön a dolog. Csak legyintek egyet, mert ezt ugye egyikünk sem hiszi el. Szó nélkül követem Adyrát a terembe, miután elintézett mindent, és bizony, hogy tényleg ott volt a neve mellett a +1, én meg ezen még meglepődök. Hah! Tényleg itt vagy, Ombozi, ne bomolj, csak élj túl! Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre.
- Hova futnék? - ha az a bemelegítés akkor rendben van, de Adyra arca nem feltétlen ezt mutatja én meg csak egy mosoly mellett indulok el a megfelelő terem felé, remélve, hogy azért így egyértelmű a helyzet. Ledobok mindent a nő cuccai mellé, kihajtogatom a szivacsot, majd azzal a lendülettel ülök le rá, mint aki vár a csodára.
- Mint egy bot körülbelül - egy határozottat bólintok. Box, érted? Hogy lennék már hajlékony? - Holnapra meg már lehetnék fatörzs is, amennyire be lesz állva mindenem... ettől - mutatok körbe drámaian a termen, utalva arra, hogy meg fogok halni. Valószínűsíthetően. - Te mióta csinálod?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Juniper Delaney Iredale
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 71
Összes hsz: 97
Írta: 2019. november 13. 21:04 | Link

Jason
&

- Az esetek nagy többségében nem, nincs rá energiám. De egy ideje mégis - bólintottam rá párszor. Mert mióta elkezdtem a sulit és visszaállított az életembe Andriska, azóta nem különösebben voltam nyugodt. De most nem stresszeltem ilyesmiken, most az zavart kicsit, hogy Jason meg ne fázzon, mert rémesen érezném magamat tőle, ha pont miattam történne ez. - Ne nevess! Miért bántod szegényt? Neve van-e?
Még hasba is legyintettem a szabad kezemmel, mert nem toleráltam jól, hogy ennyire kinevet. Ha nagyon akartam volna, biztosan lelöktem volna, valahogy csak megoldottam volna! Ettől függetlenül még érdekelt, hogy van-e a kocsinak neve, mert engem ilyen abszurd dolgok tudtak foglalkoztatni, egy csomó filmben is volt saját neve a járműveknek.
A kezem végül az övébe csúsztattam óvatosan, figyeltem is a tenyerünk, mikor megéreztem a langyosságot. Nem a bőrét, annál valami különlegesebb volt, így pillantottam meg az apró, kék lángot. El is nyíltak az ajkaim, ahogy szinte megbabonázva meredtem a kis fényforrásra. Sosem voltam egy nagy mágus, és talán ezért is fogadtam ilyen sokkosan.
- Ezt hogy csináltad? - Már, leginkább az érdekelt, hogy nem égetett meg, pálca nélkül mégis hogy, úgy az egészet nem is értettem, még a csillagok is kicsit elvesztették a figyelmem.
- Hát, nem teljesen, de... nagyjából? Többé-kevésbé - még bólintottam is egy aprót, a hajam összegyűrődött a kabáton, szóval kénytelen voltam odanyúlni, megigazítani.
Nekem szerintem járna valami nagy trófea csak azért, mert képes vagyok a legjobb helyzeteket is botrányossá varázsolni. Most is csak kinyögtem a kérdésemet, mindenféle gondolkodás nélkül. Bámultam fel az égboltra, nem akartam ránézni, mert ha megteszem, realizáltam volna, hogy valamibe most megint sikerült belenyúlni. Valami olyanba, amibe nem kellett volna.
- Nagyon tetszik. Hálás vagyok érte - csak sikerült rávennem magam, hogy rá emelem a tekintetem, így egész lassan felé fordítottam az arcom, vettem is egy mélyebb levegőt, amit aztán halk sóhajjal fújtam ki. - Hm? Nem bántam meg, hogy itt vagyok. Csak nem teljesen értem, nem gondoltam volna... hogy akarsz még látni. Mármint... a kettyós lányt a boltól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Winnifred Adyra Rossouw
INAKTÍV


Winnie
offline
RPG hsz: 51
Összes hsz: 106
Írta: 2019. november 13. 23:40 | Link


WiNézet❥ az első meccs után❥Pécs

- Ez utóbbi engem is meglepett - mutattam rá az ujjammal, mert be kell vallani, hogy sok dologgal számolok, de ez kicsit a meglepő kategória. Nem azért, mert ilyen tapasztalatom lenne, nem igazán hívtam még el senkit hasonló módon, leginkább sehogy mondjuk. Egyszerűen az első alkalom benyomása nem tudtam mit takar. A szavai abban megerősítettek, hogy azért nem minden nap járkál el bárkivel bárhová. Nyilván más eset gondolom, ha szép nővel akad dolga, vagy mondjuk a családjával. Az utóbbi mindenkinél lényeges, nem? Nekem például népes van, ha azt vesszük, mondjuk mindenkivel nem tartom szorosan a kapcsolatot. A sok testvéresség - és sok apásság - átka, hogy olykor nagyobb a táv, mint amit meg lehet rendesen oldani. A nem személes kontakt túl rideg számomra, igazából kicsit ódzkodom is tőle, ki tudja mi van egy levél vagy üzenet másik végén?
Kicsit lemaradt, azaz valamit intézkedett a táskájában, nem mintha közöm lett volna, én csak jobban megnéztem úgy az egészet, a ruháját, a tartását, a karját, úgy mindent igazából hirtelen, aztán csak tényleges ütemmel az övé előtt elindultam el is fordítva a tekintetem. A bámulás ráér, biztos nem az utolsó percem a földön meg így előtte állva.
- Értem én - nevettem el magam, mert nagyon vicces volt az elsőrendű felháborodása, persze érthető is, nem csak azért, mert férfi, és ők ezt szerintem elég ritkán űzik, mint hobbit, hanem mert lelki szemeim előtt próbáltam látni őt, mint jógaértőt, de nem sikerült. Így már-már azt hinném, ha nem festene bátor, erős férfi ábrázatot, hogy fél a mai naptól. - Azt hallottam, vannak, akik szeretik. Biztos legenda - nyújtottam el a végét, talán kicsit ironikusra véve a figurát, de csak széles mosollyal inkább a terembe érésre koncentráltam a portáson át és az utakon, amik oda kanyarítottak az épületben.
- Segítségért? - Csontkovácshoz vagy ortopédiára, függően mi nem sikerül ma? Ezt hangosan inkább ki sem mondom, ez olyan, amit szerintem nem is kell, látok szavak nélkül is, nekem fejben sem kell olvassak, hogy tudjam, ha valakinek valami új, az nem feltétlen kedvező.
- Milyen anyagból? Gumi? akkor elég jó - néztem elismerően, miközben lehajoltam kiteríteni a dolgaim. - Ugyan, vannak nagyon jó relaxációs fürdősók, csak beülsz a kádba, és segít - javasoltam előre némi segítő jobbként, hogy aztán le is üljek, és az oktató kérésére le is ültem a kezdőpózba majd vettem pár mély levegőt oldalra nézve Zlatanra, megvártam még ő is hasonlóan tesz, aztán magasra nyújtottam előbb a jobb karom és balra hajlítgattam, majd fordítva... még semmi ijesztő nem volt. - Úgy egy éve rendesen.
Ezt azért megcáfolnám a 10 perces kezdés után, mikor a hídálláshoz hasonló meredek hátgörbítés jött. Könnyedén elvégeztem, de nem az érdekelt éppen, nekem megy-e, oldalra is néztem.
- Minden rendben, Mr. Hatóság-Auror?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. november 14. 18:47 | Link

Winnifred Adyra Rossouw x júliusi Pécs, p.m. x me



Még hogy őt lepte meg. Csak morgok az orrom alatt válaszként, mert mire feleszmélek már a teremben vagyunk és mindenki pakolgat, meg árgus szemekkel figyelik a tanárt. Nevetgéljük ki a szerencsétlen férfit, aki egy nő kérésének eleget téve éppen a halálára készül. Márpedig Adyra elég gyakran kuncog mostanában vagy rajtam, vagy a helyzeten, vagy rajtam, aki bekerült a ebbe a helyzetbe. Igazából egyik sem jelent jót rám nézve, mert valahogy az egész olyan, mintha éppen ebben a teremben akarnám hagyni a férfi mivoltom büszkeségét. Bár rajtam kívül vannak még páran férfiak, engem ez cseppet sem vigasztal, már csak azért sem, mert az arcukat elnézve elég nagy balfaszok, a jóga csak rátesz egy lapáttal erre a színvonalra. Na, de a büszkeség kérdés, ugye. Hogy csinálsz úgy magadból totálisan hatalmas idiótát, hogy közben próbálod megőrizni a férfiasságodat? Végig röhögöd. Ha az meg nem jön össze, akkor kisétálok a megmaradt méltóságommal, és amíg Adyra végzi a páros gyakorlatokat egyedül, addig én a joghurtot eszegetve bámészkodom, mégis mennyire tehetséges. Oké, a második opció egyáltalán nem áll fenn, de mindegy. Mintegy magam megerősítéseként bólintok is egy hatalmasat, még szerencse, hogy nem kiáltok fel örömömben, majd Adyrára kapom a tekintetem.
- És mit segít? - emelkedik meg szemöldököm a kérdésen. - Megtartani az önbecsülésem? - egy hatalmas vigyort eresztek meg a nő felé, remélve, mivel most meglepően jól megy a kommunikáció köztünk, akkor érzi ő is a viccet a dologban. Nem fogok felállni, és kimenni, alapvetően sem olyan fából faragtak, aki feladja az első próbálkozás előtt. A második próbálkozás előtt már feladhatod, mert legalább megpróbáltad.
- Haha - forgatom meg a szemeimet, miután lehuppantam a szivacsra. Ne is beszéljünk inkább ezekről a fürdősó dolgokról. Mi vagyok én...? A kérdés költői, nem kell rá válasz, kösz. Legnagyobb bánatomra nem élvezhettem sokáig, mert rögtön neki álltunk nyújtani. Oké, ez eddig nem is olyan vészes. Mint a kisangyal csináltam a gyakorlatokat, egy hangom nem volt, még esküszöm jól is esett, ahogy éreztem megfeszülni az izmaimat. Elismerően biccentek egyet a nő felé, aki rögtön megfeszíti a gerincét és haptákba vágja magát az edző kérdésére. Kikerekedett szemmel pislogok rá, és csak remélhetem, hogy tekintetemből kijön a "miafasz?" kérdés. Ha nem, akkor megszívtam.
- A fenét! - eresztem ki hangomat kicsit hangosabban. - Mégis mi ez? - tekintetem körbejáratom a termen, ahol mindenki csinálja a feladatot. Motyogok orrom alatt, majd kezeimet és lábaimat is elhelyezem, majd nyomok magamon egyet. Ezért jó a box, mert minden izmom meg van edzve, nem nehézkes felemelni a saját testsúlyomat, így ez sem olyan nehéz. Ha ennél bonyolultabb lesz, elszaladok.
- Ha lesz ennél szarabb is - pillantok Adyrára mosolyogva. - Csak néző leszek, nem vagyok én szalag baszki, hogy csak úgy tekeredjek - szent ég. Mi van, ha tényleg lesz ennél nehezebb?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vajda Eszter
Auror, Animágus, Legilimentor, Végzett Diák


bossy
offline
RPG hsz: 181
Összes hsz: 904
Írta: 2019. november 16. 18:39 | Link

V L A D
x Pécs x odatettem

Szemöldökeim rosszalló-gyanakvó ívet írva szaladnak össze. Meglepő módon nem arról van szó, hogy ne érteném a szavait - legalábbis, úgy hiszem értem, meggyőződésem, hogy értem, legfeljebb nem azt mondja, amit felfogtam -, az viszont nem tetszik, amiről beszél. Mégis kinek rossz minden napja? Ezt még én sem mondhatom el magamról - pedig általában mindig találok valamit, amiért panaszkodhatok -, akkor hát miért pont ő tenné? Az átlagemberek egyik kedvenc szólása, hogy a szép és gazdag ebereknek nincs oka szomorkodásra - ő pedig, ha pénzes nem is, szépnek kifejezetten szép.
Vagy csak az alkohol retusál.
- Miért? Szeretnél róla beszélni? - személyes tapasztalatom, hogy részeg idegeneknek - vagy részegen, idegeneknek - a legkönnyebb elmesélni, mitől fáj épp a szíved. Valamiért nem aggódsz amiatt, mit gondolhatnak rólad, a tanácsaik betartása teljesen opcionális, ugyanakkor nagy eséllyel soha többé nem találkozol velük, így hát mitől félnél? Én pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, holnap pedig már aligha fog érdekelni. Kell ennél jobb lelki szemetes? Aligha.
- Mihail Vladiszlav - összeszűkülő szemekkel ismétlem el nevét, így pedig könnyebb az arcára fókuszálni is. - Kifejezetten ortodox név. Keletről jöttél? - ugyan erre már az erős akcentusból is rájöhettem, biztosabb, ha ő mondja ki.
- Mmmmh - homlokom szkeptikusan ráncolva legyintek. Ugyan most az egész olyan, mintha pezsgő folyna az ereimben, bizsergető érzést hagy maga után a bőröm és a koponyám alatt, egy kicsit még én is el szeretném hinni, hogy jól vagyok... de nem vagyok. Vagy csak nem szeretnék lenni. Már én sem tudom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2019. november 17. 21:03 | Link

ELME
Találkozás II.


Minden mondat, ami elhagyja a száját szándékos. Megfontolt, sőt egyenesen túlgondolt. Úgy érezte, hogy soha többet nem bízhat már a saját elméjében, és ha suttog is valamit, készteti, hogy mondja ki, akkor is előbb mérlegelnie kell. Éppen ezért nem mondhatja senki, hogy csak 'lefelejtette' a másik nevét. Annak hallatán egy kicsit összerezzent, és tekintete azonnal elsötétült. - Fél év múlva nagykorú leszek. Addig pedig a gyámhivatal alá tartozom - adta meg a félválaszt. Hangja színtelenül csengett, és az Istenért se mondta volna ki AZT a nevet. Pedig biztos volt benne, hogy a doki elvárja tőle, hogy arról is beszámoljon. Hogy azt is könnyebb legyen feldolgozni, elengedni. Hiszen ha visszamegy a kastélyba, muszáj lesz szembenéznie vele, ez elkerülhetetlen.
Nem őrült meg teljesen. Lassan kezdett összeállni a kép a fejében arról, mi is történt a szülei halála óta. A szülei... vajon Tom tud róla?
- Igen, valahogy úgy. Az a cél. Nem mondom, hogy könnyű, de valahogy csak lesz, mint ahogy mindig - vonta meg a vállát. Haladhatna jobban is, gyorsabban is, de egyszerűen képtelen. Folyamatosan csak azokra az emlékekre gondol, amiket elvesztett. A pillanatokra, ahol ott volt, de mégsem. Elvesztegette a sulis évei nagy részét, szinte semmire nem is emlékszik belőle. Szinte... Úgy tűnt Mártonnak volt valakije. Fontos, hiszen az emlékek közül ezt kapta vissza elsőként. A szőke tincseket, az esőt, és azt, milyen közel voltak egymáshoz. Az első csók, amelyet nem ő élt meg. Ha pedig szerelem...
- Hogy van Laura?
- kérdezte Zsombor. Mostanra feldolgozta a tényt, hogy nem egyedül ő szereti úgy a barátját, és nem az övé az összes figyelme. Ha pedig így áll a helyzet, muszáj lesz barátságot kötnie a szöszivel. Nem nagyon ismerte, de azért volt elképzelése kiről is forgott a szó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Jason Henry Payne
INAKTÍV


grizzlyme
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 232
De, de, de...
Írta: 2019. november 18. 09:23
| Link

juniper
a semmi közepén | grizzlyme | ez csak az intro


Szeretem az érzést, hogy az emberek - legyen az bármelyik testvérem, barátom, tanítványom vagy akár Anna néni a sarki közértből - jól érzik magukat a közelemben, hogy keresik a társaságomat, mert én vagyok az, aki mellett nem éreznek semmiféle nyomást, vagy olyasajta mesterséges kényszert, ami miatt ki kell mondaniuk vagy meg kell tenniük valamit, amit egyébként nem szeretnének. Aki ismer, az tudja, hogy nem jelent gondot elviselnem azokat, akik ebben utaznak, és ha olyan kedvem van, még igyekszem is pozitív hatást gyakorolni rájuk, a lelkem mélyén azonban érzem: ha tehetném, a környékükre se mennék. Éppen ezért, bár szívesen megkérdezném a szőkétől, hogy miért aggódik mostanában, nem teszem. Szavak helyett inkább csak csendben élvezem a pillanatot, azt, hogy itt vagyunk, hogy megosztunk magunkról dolgokat a másikkal, hogy hangulata van az estének, és á-á, eszemben sincs esetleges túl személyes kérdésekkel eltolni az egészet.
- Hé már, hát csak simogatom - vigyorodom el szemtelen, és ahol eddig egy kicsit talán erősebben paskolgattam a pickup oldalát, ott most olyan gyengéden érek hozzá, mint újszülötthöz vagy egyes nőkhöz szokás - nem mintha én bármelyikhez is így nyúlnék. Általában. Derűs büszkeséggel pillantok a járgányra, és úgy, ragyogó szemekkel szólalok meg újra. - Bemutatom Nancy-t, a legmegbízhatóbb csajt a Földön. Naaa!
Nevetve rándulok össze, mikor megcsap, és csak mikor pillantásom elkapja az övét komorodik el az arcom. Türelmesen tartom a kezem, csendben várom, hogy tenyerembe csúsztassa sajátját, majd, mikor megérzem érintését, felnézek a villanó égre, és a végtelen csillag sárga fénye alatt elmosolyodom. Végül arcomat visszafordítom felé. Egyre homályosodó tekintettel is végig csak őt nézem, figyelmemet azonban befelé, a lelkemhez kezdem irányítani. Nézek, de alig látok; csupán puha foltok, éltelen körvonalak és good vibes, ami előttem van. Nézem őt némán; halkan nyelek, lustán pislogok, ajkaim észrevétlen válnak el egymástól. Aztán fellobban az az aprócska kéklő lángcsokor, ami egyszerre simogatja mindkettőnk bőrét. A tekintetem tisztulni látszik, a finom vonalak pedig Juniper arcán lassan visszanyerik élüket.
- Ez elemi mágia - felelem, és ujjaimat ráhajtva az övére narancsra színezem a lángocskákat. - Így születtem, de nem tudott róla senki. A kishaver nagyon sokáig bujkált, jelét sem adta, hogy bennem volna, aztán egy szép napon, mikor frankón azt hittem, meghalok, úgy döntött, most vagy soha.
Eszembe jut az a rezervátumi látogatás, amikor saját lángjaimra azt hittem, hogy a szörnyetegtől származnak; attól a perui viperafogú sárkánytól, ami még száguldás közben sem vette le rólam a szemét, és amiről én sem tudtam levenni a sajátom. Arra gondoltam, mert ezt nem lehet elfelejteni, ez mindig veled marad, ha átélsz valami hasonlót, hogy olyan rövid volt, hogy még nem voltam elégszer boldog, pedig..., a következő pillanatban meg már a földön voltam, a testemet forró, vörös lángok borították, én ziháltam, körülöttem meg mindenki ordított, aztán elsötétült előttem a világ. Se zaj, se félelem. Soha többé nem féltem, és azóta sem engedtem meg magamnak azt a luxust, hogy ajtót nyissak a melankóliának. Van, amit egész egyszerűen nem engedek be az életembe.
Juniper zavart szavaira végül felé pillantok, majd szótlan felkönyökölök, és az oldalamra fordulva fejemet bal kezemen támasztom meg. A tekintetem mosolyog, úgy járja be a szőke arcát.
- Ki gondolta volna, hogy akarsz még találkozni azzal a furcsa behemóttal, aki másról sem tud beszélni, csak hülye mugli elméletekről? - kérdezek vissza egy sumák vigyorral. Persze, van itt más is, tudjuk mindketten, de... de, de, de...  
Utoljára módosította:Jason Henry Payne, 2019. november 18. 09:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinés-plüsssárkány
...ha még nem hallottad elégszer
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 18. 14:40 | Link

Lianna
Sopron | egy más világ

Erre akaratlanul is felnevet, mert sajnos sok igazság van abban, amit Lianna mond. Heléna maga a megtestesült nőietlenség, semmi tartás, semmi báj vagy kecs nincs benne, olyan, mint egy szépelgő rinocérosz. Tönkretesz mindent maga körül, míg a következményekkel jószerével nem törődik, minek is azt? Valakit megbánthat? Szarni bele, majd kiheveri, neki ahhoz volt kedve, hogy vicceskedjen. Tönkreteszi mások estéjét? Hát és aztán mi van? Ő jól érzi magát, jól szórakozik, a többiek meg oldják meg maguknak. A létező legrosszabb embertípus.
- Tehát kihívásként tekintesz rám... Hízelgő - csintalan mosoly bujkál szája szegletében, miközben az apró nevetőráncok a szeme sarkában kacérkodnak. Hogy lehetne-e ennél is tökéletesebb? Kötve hiszem, de igazából ő Henrik, akármi megeshet. Már épp beleélném magunkat ebbe az idillbe, mikor érkezik a visszakérdezés és egy olyan póz, ami ismételten komolyan vehetetlen. Nem rejtegeti tovább az eddig visszatartott görbét, szabadjára engedve hagyja elterülni arcán. Kékje játékosan siklik végig a nő arcán, majd testén. - Igazad van, lehetetlen. Túl aranyos vagy - noha a legtöbb esetben ez a jelző inkább pejoratív, hiszen mindenki a nagy nőiességét és férfiasságát emeli ki, ez Henrik számára nem jelent túl sokat. Neki fontosabb, hogy ennyire édes legyen a másik, de ízlések és pofonok. Imádja, amikor felhúzza magát, amikor határozottan az asztalra csap, de azt még inkább, mikor mindent elbénázik, amit csak lehetséges.
Nincs más hátra, mint előre, ideje visszatérni a hiénák közé, ezt elősegítendő pedig a férfi úgy dönt, ad egy kezdő lökést Liannának. Az ajtóban állva, noha nem indul meghittnek a pillanat, azzá válik, ahogy testük egymáson csusszan, Henrik forró lehelete pedig a nő nyakán csapódik le. A kellemes virágillat betölti orrát, ettől pedig mosolyogni támad kedve, ahogy egy pillanatra lehunyja szemeit. Mégsem áll meg, bekíséri partnerét a terembe és leülteti oda, ahová való. Ez az ő estéje, az ő nagy napja, az pedig, hogy ezt tiszteletben tartotta, a lány apjától érkező helyeslő bólintás bizonyítja.
- Ne haragudj Henrik - Heléna kényeskedőn nyávogja el a szavakat, s bár a férfi első reakciója az lenne, hogy ne elnézést kérjen, inkább gondolkodjon, végül magában tartja. Egyrészt nem túl kedves, másrészt minek kérjen olyasmit, amire agy híján képtelen? Na erről ennyit. - Semmi probléma - illedelmesen biccent, utána pedig lassanként megindul a beszélgetés az asztalnál, egészen addig, míg Halty apja úgy nem dönt, hogy ideje a nagy bejelentésnek. Feláll, hogy köszöntse a vendégeket, immáron hivatalosan is, majd a tárgyra tér. Henrik, akárcsak a tökéletes támogatók, szinte észrevétlenül nyúl az asztal alatt a nő kezéért, hogy megszorítsa. Nem néz rá és nem szól semmit, ez az aprócska gesztus csupán azért van, mert tudja, Lianna mennyire ideges. Pedig felesleges, hiszen csodálatos, mint mindig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 42 ... 50 51 [52] 53 54 ... 62 ... 140 141 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek