36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] 15 16 ... 24 ... 38 39 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 16. 18:37 | Link

Lanetta

 Már annyira belemerültem a gondolataimba, hogy azt már bóbiskolásnak hívják. Ez az állapot sem tartott örökké. Egy lány viharzott le nagy sebbe - lobbal, de elég hamar észhez tértem. Kicsit meglepődök ezen a nagy berohanáson, de szerintem nem is nagyon vett észre, mikor bejött. Ez megváltozott, és amin csodálkozom, hogy az előző nagy rohanás helyett, most már azért nyugodtan áll előttem és beszél hozzám.
 - Szia! Nem ijesztettél meg, csak kicsit elszundítottam. Jó hogy jöttél, mert már mentem volna. Örülök annak, hogy bejöttél, megismerkedhetek még egy diáktársammal. Nem olyan régen jöttem az iskolába. -
 Kicsit sablon dumával indítok, már kezdek hozzászokni, pedig nem szeretnék, hiszen nem akarok egy tucat diák lenni, de nem hiszem, hogy itt lenne egyáltalán ilyen.
 - Be sem mutatkoztam még. Partay Alfréd Benedek a nevem, és első éves Navinés vagyok. Helyezd magad kényelembe. Úgy látom mintha kerestél volna valamit. Tudok segíteni valamit ez ügyben? -
 Még csak most mutatkoztam be neki, kicsi cikinek érzem magam, de most már nem tudok ezen mit javítani. Ami késik az nem múlik. Kíváncsi vagyok arra, miért jött be ilyen nagy lendülettel. Ha nem akar róla beszélni, persze nem erőltetem. Én nem vagyok az a fajta ember, aki ráerőlteti az akaratát a másikra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. december 20. 22:26 | Link


Az ajtót lassan behúzta maga mögött, úgy tűnt a fiút sikerült felébresztenie, legalábbis abból a néhány, közvetlenül az bejáraton való áttörése utáni reagált mozdulatból ítélve, melyet a másik produkált. Szinte azonnal visszavett a tempójából, habár fontos volt neki a karkötő, és az élete is, melyet Scar könnyedén elvenne, ha megtudná mit tett a szerencsétlen tárgyacskával, mégsem rombolhatta le buta viselkedésével társa délutáni sziesztájának álmait.
- Ez esetben üdv itt, remélem tetszik a hely - kedélyes mosoly kíséretében jöttek az üdvözlő szavak, bár mögöttük volt valami alig hallható gépiesség is, melyet leginkább a formai kedvességnek lehetett betudni, amivel mindenki az elsősöket szokta köszönteni.
- Vér Lanetta, másodikos az Eridonban - a név után kicsi szünetet tartott, hogy mondata második részének utolsó hangjait pont azokban a pillanatokban ejtse ki, mikor pont odaért a kanapé mellé, a fiúval szemben. Kinyújtotta kezét, és ha társa is hasonlóképp cselekedett, szorosan, határozottan, de mégis nőiesen megrázta annak mancsát.
- Köszönöm, de erre igazán nincs időm - rázta meg fejét mikor a másik hellyel kínálta. Sietnie kellett, minél előbb meglelte a karperecet, annál kevesebb volt az esély arra, hogy örökre eltűnjön a tárgyacska. Ez nem akármilyen kastély volt, a dolgok ritkán ültek meg egy helyen sok ideig, és ha egyszer helyet változtattak, és melegebb éghajlatra költöztek, akkor már igazán nehéz volt megkeresni, a mütyűrök új lakcímét.
- Egy karkötő volt, körülbelül ekkora... meg ilyen... - a csuklóján mutogatta az ékszer méreteit és nagyságát, még a kövecskéket is megpróbálta  a lehető legpontosabban lemásolni ujjaival, hogy segítse társát gondja megértetésében.
- Nem tudom hol vesztettem el, igazából nincs garancia arra, hogy ebben a szobában van... - jelentette ki, már inkább a helyiségen nyugtázva szemeit, mintsem az egyetlen személyen a társalgóban.
- De nem írta sehol nagybetűkkel azt sem, hogy nincs itt, szóval úgy gondoltam alaposan átkutatom ezt a helyet, és ki tudja, lehet a végére kiderül majd, hogy itt lapult - vigyorogva érvelt, élénken és elevenen. Az igazság az volt, hogy szeretett turkálni és rendetlenséget teremteni maga körül, és miután szülei kijelentették, hogy mennyire nem szívlelik ezt a szokását, még jobban rászokott a bosszantás kedvéért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 21. 11:16 | Link

Lanetta

 Lány kéznyújtását viszonzom, mert így illik. Határozott kézfogás, amilyen most ő. Bár a határozottság mellet, egy kis idegesség is érezhető. Ezt ki is fejti, miért is van. Egy karkötőt keres, ami szemmel láthatóan nagyon fontos a számára. Ezért is nem akar leülni, mert nagyon keresi.
 - Egyre jobban tetszik, és jobban betudok illeszkedni a társaságba is. Ha tudok neked segíteni a keresésben, akkor szívesen teszem, remélem ezzel hamarabb meglesz a karkötőd. -
 Egy mondattal elintézem a formaságnak számító iskolai témát, amit ilyenkor csak jó modorból tesznek fel, szerintem kevés embert érdekel igazán, de beszélgetés indításnak nagyon is jó.
 - Remélem mihamarabb meg lesz, sokat számít neked ez a karkötő, ahogy látom. Ezért is segítek neked a megtalálásában, mert tudom, mennyire tud az ember kötődni egyes tárgyakhoz. Ezen a helyen bármi megtörténhet, ezt még nem nagyon tudtam megszokni. Biztos vagyok benne ennek ellenére is, hogy hamar megtaláljuk -
 Pozitívan állok a dologhoz, hiszen mindig  is úgy tartom, hogy a hozzáállás is sokat lendít, vagy éppen vesz vissza a lendületből. gyorsan fölpattanok, hogy ne csak szóban, hanem tettben is megmutassam, nem beszélek mellé. Próbálom először azokon a helyeken, ahol logikusan beeshet egy ilyen, úgymond apróbb tárgy. Ilyen helyek például a fotelek, kanapék párnája mögé, alá. Gondolom Lanetta is ott nézi meg először is, ahol járhatott, bár nem mondta, hogy mikor veszthette el, és mennyi idő telt el, amikor utoljára a kezén látta, és amikor már nem.
- Itt a kastélyban nincs talált tárgyak helye, ahol lelehet adni? Mert ha létezik, akkor ott is érdemes próbálkozni. Szerintem ott néznéd te is először. -
 Vetek fel egy ötletet, hogy a talált tárgyak közt is lehet, ha létezik ilyen a kastélyban, hogy az ilyeneket egy helyre lehet vinni, leadni az ilyen tárgyakat. Bár először biztos ott nézi. Nem szeretném, ha okoskodásnak tünne a felvetésem, csak segítőkész akarok lenni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. december 22. 22:12 | Link

Lanetta és Benedek

Lanetta és Benedek beszélgetését egy rövid pillanatra a társalgó nyíló ajtaja zavarhatta meg, amelyen éppen egy rosszkedvűnek, vagy legalábbis pillanatnyilag kissé mogorvának tűnő lány lépett be. Egy futó pillantást megejtett kettejük felé, habár nem mosolyodott el, nem is köszönt, sőt, inkább úgy tűnt, valószínűleg teher számára, hogy a helységben már tartózkodott valaki más is. Úgy látszott, nem igazán örül, hogy társasága akadt. Éppen csak egy rövid pillantásra méltatta diáktrásait, aztán gyorsan sarkon is fordult, és a másik irányba folytatta tovább az útját, a társalgó egy távolabbi pontja felé, Lanetta és Benedek egy darabig oldalról még láthatták, ahogyan elhalad mellettük. A lány ugyan nem volt talárban, de kinézetre valószínűleg Rellonos lehetett, hosszú fekete hajjal, amelyet egy szigorúan fésült lófarokban vitt tökéletességre.
Egykedvűen ledobta magát az egyik fotelbe az egyik félreeső sarokban, minél távolabb Lanettától és Benedektől. Úgy tűnt, mintha várna valakire, legalábbis gyakran a bejárat felé pillantgatott, ám senki nem érkezett, ezt néha egy-egy egykedvű sóhajjal nyugtázta.
Nem volt benne semmi feltűnő vagy különös, tulajdonképpen nem számított túl nagy jelenségnek, mondhatni felejthető volt, ám egy kis szemfülességgel Lanetta észrevehette, hogy egy nagy különlegessége azért mégiscsak akadt diáktársának – a csuklóján egy olyan karkötő pihent, amely megszólalásig ugyanúgy nézett ki, mint ahogyan a lány az imént a saját, elveszített karkötőjét leírta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. december 23. 15:06 | Link

Benedek és a mesélő

- Szívesen fogadok bárminemű segítséget - bólintott rá a felajánlásra. Lanetta nem az a lány volt, aki az ilyesmit csak azért visszautasítaná, mert a másik talán csak formaságból ajánlotta fel. Azt mondta segít, hát segítsen is. Ketten sokkal gyorsabban elvégzik a munkát mint egyedül, és még a száját is jártathatja majd, ami plusz pont a társas munkák mellett.
- Igen, a legjobb barátnőmtől kaptam azt a karkötőt, aki mellesleg a nyakamat törné, ha megtudná, hogy sikeresen elhagytam. Vagy ha azt nem is, biztos mérges lenne rám, mert általában nem hagyok el dolgokat, de nem ám! - megrázta fejét, ahogy elképzelte maga előtt a dühös Scarlettet, aki a méregtől olyan vörös lett, mint egy hatalmas, túlérett paradicsom.
Miután a fiú felpattan, Lanettának sem volt maradása a fotel mellett, ahol Benedek nem kereste ott Lala nézte meg. Azokon a helyeken kutatott, ahol nagyon abszurd lett volna a karperec honléte. Benézett a kandallóba, bár ott javában ropogott a tűz, de még így is piszkafát ragadott, és alaposan széttúrta a szenesedő, izzó faszálakat, majd vissza. A könyvespolcokat is megnézte, leginkább a könyvek alatt, vagy felett, de néhány könyv előtt is elhúzta ujját, pár poron kívül nem ragadt egyéb mancsára.
Halkan felsóhajtott, mikor a kanapét is szétszedte belesve annak belsejébe. Sehol nem volt, mintha a föld nyelte volna el. Pedig megesküdött volna, hogy itt lesz. Legalábbis mintha érezte volna, egy női megérzés, mely úgy tűnt jelenleg megcsalta gazdáját.
- Nincs itt... - nyöszörgött szomorúan, az imént újra összetákolt kanapéba dőlve. Elfáradt, és ha a fiú mellé akart ülni arrébb vánszorgott valamelyest, de felkelni nem volt kedve. Kicsit pihenni fog, aztán megy a következő helyiségbe, talán a konyhába, mert idő közben a hasa is éhséget kezdett hirdetni.
- Hm...talált tárgyak osztálya? Ha van is, sem tudok róla. Akkora ez a kastély, hogy még én sem jártam minden négyzetméterét be, és amin megfordultam, de csak alig pár alkalommal azt sem tartottam igazán fejben. - azért mégis kutakodni kezdett emlékei között, hátha hallott valakitől valami ehhez hasonlót. Talán valaki említett egy ilyen szobát pár mondatban, vagy talán ő maga elsétálhatott egy ilyen nevet viselő ajtó előtt...de semmi, még csak megközelítő emlékre sem bukkant.
Az ajtó nyílt, és a lány meglepetten kapta fel eddig a karfán kényelmesen elhelyezkedett buksiját. Nem mintha olyan különlegesnek számított volna, hogy valaki bejött a társalgóba, de mégis kíváncsi volt az illető arcára.
Szemeivel végig követte a másik lány útvonalát, úgy tűnt az a másik nem örül olyan nagyon a jelenleg benn ülők jelenlétének. Lala nem köszönt, ha a másik piperkőc kisasszonynak sem állt szája üdvözlésre ő minek törje magát? Nem volt szimpatikus számára az idegen. Viselkedésével és külsejével is valami fensőbbséget akart sugározni társai felé, valamit, amiből le lehetett fenni, hogy a világ úrnőjének tartotta magát. Talán ha Lanetta is úgy viselkedett volna, ahogy szülei elvárták volna tőle,  most olyan lenne ránézni a "hercegnőre", mintha tükörbe nézne éppen? Ezen képtelen volt nem elmélázni egy keveset, ám ideje tényleg nem volt gondolatainak lágy vizében lubickolni, hisz csakhamar szemet szúrt neki a lány karján ücsörgő tárgyacska, mely mit adott isten, kiköpött mása volt az ő elveszett kincsecskéjének. Összehúzta szemöldökét és szó nélkül felpattant, hogy aztán a hollóhajú lány mellé huppanhasson, és egy fülig érő mű mosoly kíséretében köszönthesse.
- Szia! Szép karkötő!
Utoljára módosította:Vér Lanetta, 2015. december 23. 15:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 23. 18:30 | Link

Lanetta és mesélő

 Semmi különös erőfeszítésbe nem kerül számomra, hogy segítsek egy másik emberen. Mindenhol keressük. Ahol nem én keresem, ott keresi Lanetta az elveszett karkötőt.
- Igen az nem lenne egy jó, ha elvesztenéd azt, amit a legjobb barátnődtől kapsz. Megesik az ilyen. Értem, hogy fontos számodra. Nekem is sokat számítanak azok a tárgyak, amit olyan emberektől kapok, kik nagyon közel vannak hozzám. nagyon szívesen segítek neked, szeretek segíteni másoknak. -
 Még a kandalló lobogó tüzében is keresi. Az izzó fát is megbolygatja, számomra ez már túlzásnak tűnik, de teljesen megértem őt, hogy mindent tűvé tesz azért, ami nagyon is számít neki. Látom az arcán, hogy egyre elcsigázottabb, szomorúbb, kilátástalanabb a sikertelen keresésben. Még azért az eltökéltség nyomai vannak az arcán. Ezt pozitívnak tartom, mert ez a kitartás jele.
- Még én sem halottam, hogy lenne talált tárgyak osztálya vagy ilyesmi a kastélyban. Ha találkozok olyan emberrel, aki tisztában van az ilyen jellegű dolgokkal az iskolában, akkor rákérdezek. Elég nagy a kastély, még szerintem az itt eltöltött idő sem lehet elég arra, hogy megismerje. Főleg úgy, hogy nem egyszerű építményről beszélünk, hanem varázslatosról. Még ez is sokat nyom a latba kiismerhetetlenség terén. -
 Mondandóm közben a szemem sarkából azt érzékelem, hogy az ajtó irányából jön valaki. Lanetta előbb még a másik felemen volt. Fölnézek. Nem tévedtem, egy új személy érkezett a társalgóba. Legjobban az tűnik fel, hogy nem köszön. Ezt még azzal is tetézi, hogy tekintete olyan lekezelő irányunkba. Minden mozdulata arról árulkodok, hogy ő különb lenne kettőnkről. Nem foglalkozok vele. Legyen ilyen, van bőven belőle a kastélyban. Boldogítsa őket, velük biztos jól meglesz. Nekem most fontosabb dolgom.
- Szia! -
 Azért köszönök neki ahogy elhalad mellettem. Elhelyezkedik az egyik fotelben az új jövevény. Amin a legjobban meglepődök, amellett hogy persze nem köszön vissza, az az, hogy Lanetta egyből ott terem a lány mellett. Ahogy a karkötőre tereli a szót, már kapcsolok. Lehet hasonló a karkötőjük, vagy éppen az az, amit Lanetta ennyire keres. Minden lehetséges.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. december 23. 18:54 | Link

Lanetta és Benedek

Lassú mozdulattal fordította a fejét a lány a két másik diáktársa irányába, mikor észrevette, hogy felé közelednek. Összeráncolta kissé homlokát, értetlenül nézve feléjük. Miért akarnak odamenni hozzá? Mégis minek? Nem teljesen volt számára világos, de nem is akarta, hogy kiderüljön. Ő csak az egyik háztársát várja, hát miért nem lehet az embernek már ilyenkor sem békét hagyni...?
Mindenesetre az elkerülhetetlen bekövetkezett, ő pedig egy kelletlen, már-már szinte undorodó pillantással mérte végig a párost, ahogy megálltak előtte, és köszöntek neki.
Üdv. – felelt, korántsem túl lelkesen, majd amikor Lanetta megjegyzést tett a karkötőre, csendesen hozzátette:
- Mit akartok? – gyanakvóan nézett a párosra, főleg a lányra, aki csak így nemes egyszerűséggel ezzel a bárgyú vigyorral nekirontott. Ugyan minek vigyorogni? Jóban vannak? Dehogy vannak. Akkor meg mégis miért erőlködik? A Rellonos nem volt a felesleges jópofizásnak híve, általában el is kerülte messziről az Eridonosokat, akiktől ezt a megnyilvánulást a legtöbbször látta. Lehet, hogy egy Rellonos nem mindig kedves, de lássuk be, olyankor legalább biztosan őszinte.
A karkötőre nézett, szintén kissé gyanakvó tekintettel. Miért beszél róla ez leányzó? Éppen csak most jutott hozzá, nem is olyan régen, és kifejezetten tetszett neki. Nade valakihez csak úgy odamenni, hogy egy-két szép szóval illesse a karkötőjét, ráadásul olyan illetőhöz, akit még sosem látott, és aki láthatóan nem igényli a társaságát – a lány legalábbis roppantul igyekezett, hogy ezt éreztesse – na azért az már tényleg mindennek a teteje. Privát szféra már nincs is a világon? Néha az ajtóra pillantott, reménykedve, hogy megérkezik a felmentősereg és nem kell tovább társalognia a körülötte gyülekezőkkel. Addig is azonban, amíg senki nem érkezett, összefonta maga előtt a karjait, és egy dölyfös, mogorva pillantás erejével igyekezett fenntartani a benyomást, hogy nincsenek szívesen látva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. december 26. 21:45 | Link

Benedek és a mesélő

Lala szórakozottan bólintott a fiú megállapítására, de nem avval volt elfoglalva amit a másik mondott, figyelmét inkább az ajtón belépő lány kötötte le. Fekete, hátrafésült hajának első szálától, csillogó cipője orrának utolsó négyzetcentiméteréig unszimpatikus volt az idegen, az a fajta lánynak tűnt, aki tökéletesen passzolt a sznob fogalom keretébe. Persze elképzelhető volt, hogy Lanetta megállapítása nem volt helytálló, hisz első látásra felszínes viselkedés és külső alapján nem feltétlen ugyanarra az eredményre jut az ember, mint egy alapos megismerés után, de az ezüst hajú eridonos nem akarta megismerni, vagy beszédbe elegyedni a másikkal, így megelégedett egy ilyen véleménykialakítással is mindaddig, míg meg nem pillantott valami érdekeset társán.
Már éppen vissza akart fordulni Benedek felé, és folytatni a beszélgetést ott, ahol abbahagyták, vagy talán egy kicsit arrébb, tudva, hogy a pontos beszélgetőszál végét Lala nem fogja megtalálni az akkori figyelemkihagyása miatt, mikor a "hercegnő' csuklója körül megpillantott egy hasonló karkötőt, mint amit ő elvesztett. Elkerekedtek a szemei, és nem tétovázott egy pillanatig sem. Nem agyalt vagy gondolkodott, ami nem vallott rá, de ez egy különleges alkalom volt, hisz Scartól ki tudja mit kap majd, ha kiderül, hogy azt a szép kis karpereckét sikerült elveszítenie.
Nem számított szívélyes üdvözletre, és valóban nem is kapott egyebet egy mogorva köszönésnél. A következő visszakérdés viszont annál érdekesebb volt a lány számára. A hollóhajú hangjából gyanakvás szökött ki, és ezt valahogy fejben a ezüsthajú Lala összekapcsolta avval, hogy jó nyomon járt. Nem akart rátámadni azonban rögtön azzal, hogy ha találta a másik, akkor adja vissza, mert az övé. Valahogy kinézte társából, hogy csak úgy felállna és elsétálna, el a társalgóból, azzal a dologgal a kezén, mely lehet, hogy Laláé. Helyette hátradőlt és megvonta a vállát.
- Csak megjegyeztem. Amúgy új? Bizonyosan az, szépen csillog. Csak nem valakitől kaptad? Egy hódoló netán?- sok kérdés, akár ezzel el is ijeszthette volna a másikat, de nem akart időt vesztegetni azzal, hogy lassítson. Minél előbb tudja, hogy az övé-e vagy sem, annál előbb mehet ő is és a "hercegnő" is a dolgára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 27. 15:25 | Link

Lanetta és mesélő

 Meg kell vallanom, ez a lány eléggé magasan hordja az orrát. Arra gyanakszom, hogy a Rellon ház tagja. Ők szoktak úgy viselkedni, mintha mindenkinél különbek lennének. Erre a névtelen leányzó is erősen rátesz egy lapáttal, még így is, hogy nem tudom pontosan melyik ház tagja. Nem hiszem, hogy Navinés, mert egyáltalán nem ismerős az arca, de nem is vagyok olyan régóta itt, de akkor is találkoztam volna vele, ha háztársak lennénk.
 Lanetta nagyon cseles. Nem támadja le direktbe az új jövevényt a karkötővel kapcsolatban, hogy gyanúja van arra, hogy talán az övé lehet. Még azon csodálkozom eddig nem ment el, hogy még itt van, most még jobban tetőzik a két lány közötti feszültség. Most valahogy kívülállónak érzem magam, nem tudom mit is mondhatnék, hogy ne mérgesedjen el jobban a helyzet. Morfondírozok a cinizmusba bújtatott hozzászólásnak. Óvatosnak kell lennem, hogy ne nagyon csapjon át sértő, bántó beszédnek. Bár, ahogy viselkedik a mi kis királykisasszonyunk, lehet megérdemelni, hogy magához térjen.
- Biztos valami titkos hódolótól kapta. Azért ilyen durcás velünk mert a titkos találkát zavarnánk meg, amin megköszönhetné az ajándékot, egy kis turbékolással. Remélem vele nem  leszel ilyen mufurc? Ha szépen kéred elmegyünk, ha szeretnéd. -
 Ez a beszólás inkább hathat rosszindulatúnak, mint cinikusnak. A mostani légkörnek sem tesz szerintem jót, de úgy tűnik, hogy a névtelen lány sem azon fáradozik, hogy jó kapcsolat alakuljon ki velünk. Nem is szeretnék ezután bármilyen kapcsolatot kialakítani vele. Hiszen Lanetta vagy én, eddig nem úgy álltunk hozzá, hogy oka legyen ilyen hangulatban felénk közeledni. Tudom, nem mindenki olyan közvetlen, mint Lanetta, vagy én, de ilyen ellenségesen sem kell azért lenni. Lehet, nem házam erényeit csillogtatom vele szemben, meg ezen az előbbi hozzászólásom sem éppen ezt tükrözi.
 Próbálok visszafogott lenni, abban a tekintetben, hogy ne harapózzanak el a kedélyek. Szerintem még ennek a közelében sem vagyunk. Lanettán is azt látom, hogy óvatos.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. december 27. 23:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2015. december 27. 18:51 | Link

Lanetta és Benedek

A kérdés teljesen egyértelmű volt, a páros szándékaira vonatkozott. Egyébiránt, a lány nagyon szerette volna tudni, hogy mégis miért társalog két vadidegennel, amikor a fene sem kérte őket, hogy idejöjjenek és láthatóan ő sem keltett túlságosan jó benyomást bennük – ami természetesen a cél volt. A válasz amelyet kapott, azonban már egyáltalán nem volt ennyire tiszta, Gerda pedig (ugyanis így hívták a Rellonost) csak sóhajtott egy mélyet, amikor rájött, sajnos velük nem lesz egyszerű megértetni, hogy mi a helyzet. Halvány mosoly jelent meg ajkain, kezdett mulatni a szituáción. A leányzó folytatta a mű-bájcsevejt, amiről még egy félbolond is megmondta volna, hogy valamilyen hátsó szándékkal teszi, hiszen egyébként lerítt róla, hogy máskülönben nem állna le a feketével. A fiú pedig meg sem próbálta leplezni, hogy problémája van Gerda viselkedésével. Ám az egyszerű kérdésre, hogy mit akarnak tőle, mégsem tudtak válaszolni. Pedig mindenkinek annyival, de annyival egyszerűbb lett volna. Nem mellesleg pedig, sokkal gyorsabb is. Benedek felvetésére elvigyorodott, ám cseppet sem kedvesen vagy őszintén, inkább szkeptikusan és ijesztően.
- Azért vagyok ilyen „mufurc”, ahogy te mondanád – a mufurc szócskát erős gúnnyal és jól megnyomva ejtette ki – mert nem adtatok okot másra. Tisztázzuk. Én az egyenességet szeretem, felesleges kerülőúton jártok. Vagy megmondjátok, hogy miért jötettetek ide hozzám, vagy jobb, ha eltűntök. – válaszolt Benedeknek, magában pedig még szórakozott kissé a borzalmasan naiv feltevésén a fiúnak. Miért kellene neki bármit is szépen kérnie tőlük? Egyrészt van két lába, el tud menni, ha már nagyon elege van ebből  a kettőből itt, nem szorul ő rá a jóindulatukra. Másrészt pedig pálcája is van, amit nem mellesleg használni is tud... Ezt pedig a másik kettőből nem igazán nézte ki, tekintve, hogy jó 3-4 évvel fiatalabbak lehettek nála. Ki tudnak nyitni ajtót varázslattal? Vagy esetleg rendkívül halálos módon virágesőt fognak idézni? Ne adj’ Isten összenövesztik a szemöldökét? Jajj ne.... Még a végén vér fog folyni a társalgó padlóján, mire vége ennek a beszélgetésnek.
- Hogy honnan van a karkötő, ahhoz a világon semmi közötök. Neked van kedved mesélni a hódolódról, kedves... ? Oh várj, amilyen jó barátnők lettünk, elfelejtettem, hogy a nevedet sem tudom. – nézett fancsali arccal Lanettára, majd a karkötőre is vetett egy gyors pillantást. Most már biztos volt benne, valószínűleg a lány az a szerencsétlen, aki elhagyta. A kviddicspályán találta egyébként, nem olyan régen. Nos, így jár az, aki ilyen szép karkötőben jár edzésre. Gerdának esze ágában nem lett volna visszaadni, főleg nem ezek után, hogy még külön túráztatják, ahelyett, hogy kinyögné, hogy mit szeretne tőle. Utálta az őszintétlen, cseleskedő embereket, így aztán most már nem csak azért nem akarta visszaadni, mert tetszett neki a kis ékszer, hanem azért sem, mert ennyi kamu duma után úgy gondolta, a lány meg is érdemli a sorsát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2015. december 29. 17:36 | Link

Chloé


Rachel végzett az aznapi teendőivel, elvégezte az elmaradt feladatait, aztán rendet rakott a szobájában, hiszen rend a lelke mindennek. Már az elejétől fogva bevezette ezt a "szertartást", nem hagyta estére az elvégzendő feladatokat, így már késő délutánra kész volt mindennel. Ezt otthon is elvárták tőle, de egyébként is rendszerető típus volt, úgyhogy természetes volt számára, hogy mindig rendet tartson maga körül.
~ Remélem, hogy hamarosan kapok valami hírt a családomról, megígérték, hogy írnak, már eltelt jó pár nap és még semmi, csak egy képeslapot küldtek...~ -bosszankodott magában a lány, hiszen még sosem volt ennyire magára hagyva mint most, a testvérei is mindig mellette voltak, rengeteg időt töltöttek együtt, ez a helyzet pedig idegen volt számára. Pár rokonszenvesebb diákot már megismert az ittléte alatt, Lillával már egész jól összebarátkozott, de a családját ugyebár senki sem pótolhatta, noha tudta, hogy hamarosan jelentkezni fognak, a türelmetlenség kezdett úrrá lenni rajta. Annak ellenére, hogy eleinte kicsit izgult, remekül feltalálta magát és egész jól beilleszkedett a közösségbe, ez pedig nagy megelégedéssel töltötte el.
A Rellonos lány igyekezett megírni a szorgalmi feladatokat, ezen a téren úgy gondolta, hogy sosem árt tovább fejlődni és mindig tanulhat valami újat. Nem volt egy túlbuzgó típus, de ami érdekelte, azt szívesen elsajátította. A húga magolósabb típus volt és valamiféle bizonyítási vágy szállta meg, amely azért nem vált a hátrányára. A bátyja is tanult és művelt volt a maga módján, de ő is abba típusba tartozott, hogy azt tanulta meg könnyebben és jegyezte meg, ami érdekelte.
Rach úgy gondolta, hogy ideje lazítania egy kicsit, ezért ellátogatott a társalgóba, hátha összeismerkedik valakivel, bár azt se bánta volna, ha nem, hiszen jelenleg csupán egy kis kikapcsolódásra vágyott.
Miután elkészült a pakolással Rachel, elindult a társalgó felé. Fekete hosszú ujjú felsőt és farmernadrágot viselt és egy fekete lapos talpú cipőt, ami sportos, de mégis elegáns, őszi balerina jellegű volt. A lány egy kis séta után odaért a társalgóhoz és belépett a helyiségbe, aztán belevetette magát az egyik kényelmes, ezüstös árnyalatú fotelba. Ezután körbenézett, a látvány eléggé elnyerte tetszését, remek kis szoba volt, szép kandallóval és minden berendezésen látszott, hogy az ott levők kényelmét hivatott kiszolgálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2015. december 31. 14:27 | Link

Benedek és a mesélő

- Én csak aranyos akartam lenni - hangjából kicsengett valami gyermeki sértődöttség, már ha a másik kettőnek a morgás szintjét megütő mondatot sikerült értelmeznie. Csupán nem akart egyből a feketének rontani azzal a kijelentéssel, hogy ha találta a karkötőt akkor adja vissza, mert az csúnyán hangzott volna, szinte támadásba hajlóan csúnyának. A kerülőutak azonban sokkal szebbek és illedelmesebbek voltak. Lehet, egy picivel hosszabbak, de a zord egyenességgel ellentétben, itt legalább néha fel lehetett fedezni néhány virágszálat. De ha a másik nem kért belőle, Lala sem fárasztotta tovább magát, hogy legalább a kellemes társalgás illúzióját fenntartsa.
Halkan felsóhajtott, füle mögé tűrt egy arcába lógó tincset, és minden műmosolyt letörölt ajkáról.
- Nézd - kezdte, egy sokkal komolyabb hangnembe váltva, mint amivel eddig a másik kettő találkozhatott volna. - Tudom, hogy nem bírsz, barátosném - erősen megnyomta a szót - de mint már bizonyára rájöttél, addig úgy sem fogunk békén hagyni, míg el nem mondtuk amit akartunk, szóval szerintem kezdjük elölről az egészet. - tanácsolta és kicsit előre dőlt szünetet tartva, hogy meglesse a másik reakcióját.
- A nevem Lanetta, ő pedig itt mellettem Benedek - nem számított arra, hogy a lány el fogja fogadni a kéznyújtást, de az illem kedvéért mégis kitárta a fekete felé kacsóját, hátha csalódik majd egy kellemeset a "hercegnőben". Megrázta  a másik kezét, vagy ha az nem fogadta el csak egyszerűen visszahúzta, és folytatta mondandóját, saját kezébe véve a beszélgetés szálainak az irányítását.
- Szóval a minap elvesztettem egy karkötőt, ami úgy nézett ki mint amit jelenleg te hordasz. Ha találtad azt a karkötőt, akkor remek eséllyel az enyém, és kérném vissza, hisz a legjobb barátnőmtől kaptam, és szép szavakkal élve is, meg fog fojtani, ha megtudja, hogy elvesztettem. Ha nem az enyém, és már régóta megvan neked, akkor pedig bocsánatot fogok kérni a zavarásért és esküszöm, soha többet nem fogok hozzád szólni. - próbálta egy levegővétellel ledarálni mondandóját, hisz fennállt a veszélye annak, hogy ha nem mond el mindent addig, míg fejében van, kiszökik onnan valami fontos információ, és a feledés mélységeibe merülve el fogja felejteni megemlíteni a feketének.
Miután végzett nagy levegőt vett, és ajkaiba harapva, kifejezéstelen tekintettel várta a másik válaszát. Nem vetett be semmilyen mimikai "fegyvert", nem nézett a másikra hatalmas bociszemekkel vagy lebiggyesztett ajkakkal, úgysem vált volna be.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2015. december 31. 16:00 | Link


Adrian ismer egy agyas levitást. Adrian ismeri Arnoldot. Arnold meg egy roppant kedves ember.
Adrian okos gyerek. Adrian jó gyerek. És Adrian a világ leglustább rellonosa. Ám ugyan akkor kreatív is, mint azt bizonyítja, hogy az elmúlt tíz percben végigrótta a folyosókat, minden egyes kis kéket megkérdezve, hogy hol találja meg a levitást, majd a megszerzett információk tulajdonában felkocogott egészen a másodikra, kezében egy papírral meg egy tollal. Benyit, körbenéz, majd miután sikeresen megtalálta Arnoldot, mint egyetlen itt tartózkodó személyt - milyen nehéz dolga lehetett -, becsukva maga mögött az ajtót indul meg a fiú felé, s ül le vele szemben.
- Szia. - mind az összes fogát megvillantja, úgy vigyorog neki, mintha ezzel meg tudná hatni a mestertanoncot.
- Hogy vagy? - felkönyököl, állát két tenyerébe ejti, ahogy pislog rá, mintha épp semmi hátsó szándékot nem forgatna a fejében. Pedig abban a szövevényes agyában megvan a tervének minden egyes részlete, hogy hogyan környékezi meg Várkonyit, és hogyan húzza bele a csapdájába, valamint mivel fizeti le. Mindezt egyetlen nagy célért, melyen az élete is múlhat: megíratni vele a mágiatörténet beadandóját.
- Mit tanulsz? - felvonja szemöldökét, miközben épp a nagyon kedves hangnemében beszél a gyerekhez. Aki mondjuk pár évvel idősebb nála, de ez most mellékes, és kérem szépen nagyon kedvesen néz, ez nála már dicséretes.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2015. december 31. 16:46 | Link

Adrian

Vaskos könyvvel a kezemben lépdelek ráérősen a folyosón, amiben az egyetlen pláne, hogy az a kötet bizony nyitva van, tekintetem pedig serényen ugrál sorról sorra. Tökélyre fejlesztettem már a sétálás közben olvasás mesterségét, így az utamba kerülők többsége megússza épségben, és ha mázlim van, nem egy két méteres, nagyon morcos rellonos lesz az egyetlen kivétel, akinek telibe nekikoccanok. Kellemetlenül indulna a mai nap, az már egyszer biztos. Ugyanakkor nagyon jó vagyok abban is, hogy kimagyarázzam magam mindenféle ostoba helyzetből, bár ez lányoknál nyilván klasszisokkal egyszerűbb. Hímtársaimra valahogy nem hatnak a kiskutyaszemek.
Könyökömmel ügyeskedem le a kilincset, és vállammal lököm be az ajtót, és csak miután be is csuktam magam mögött, lesek fel, ujjammal bökve a sor végére, mintegy jelzésként, hol tartottam. Üres. A társalgó ebben a koradélutáni órában teljes mértékben üres, hát értetek már ilyet?!
Elégedett vigyorral a képemen foglalok helyet a legszimpatikusabb széken az asztalnál, és előpakolom a felszerelésem, hogy nekiállhassak a tanulásnak, úgy igazán. Néha még magamat is megijesztem azzal, hogy mekkora stréber vagyok. De hát, ha egyszer annyira érdekes! Bal tenyerembe támasztom a fejem, és néha papírra vetek egy-két fontosnak vélt információt jegyzetelés gyanánt.
Az ajtó nyílására felkapom a fejem, de fel sem fogom, hogy valaki épp a nyugalmamat készül megzavarni. Aztán köszön. Meglepetten nézek fel, és Adrian nagyon tündibündi vigyorára azonnal fel is szalad a szemöldököm, de megvárom, míg végigzongorázzuk, hogy érdeklődést tettet irányomba. Hasonlóan cukormázas mosollyal hallgatom a gyors egymásutánban elhangzó kérdéseket, majd: - Mit akarsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2015. december 31. 17:12 | Link


Komolyan megerőlteti magát a szent cél érdekében, épp iszonyatosan jó fej egy levitással szemben, aki nem a nővére. Erre az csak így, 'Mit akarsz?'. Jó, mondjuk kétség sem fér hozzá, hogy ráérzett a dolgok lényegére, mert Adriannak bizony szüksége van rá, meg arra a nagy kobakjára, de nem így. Túl egyszerű lenne, és a nemleges válasz is garantált, neki márpedig igen kell. Megrázza fejét, pislog párat, míg szembesül ezzel a viselkedéssel, majd összevonja szemöldökeit. Jó, egy lányt kellett volna keresnie, ez már nyilvánvaló, de hát ha nem ismer levitás lányokat Shayleenen kívül. Pedig mennyivel, mennyivel egyszerűbb lett volna, szépen rámosolyog, meg mond neki valamit ami jól hangzik, és máris teljes a siker. De neeeem, neki Arnoldozni kell.
- Mi az, hogy mit akarok? - összeráncolja homlokát, mint akinek épp fogalma sincs, mire célozgat a másik, és teljesen ártatlan lenne minden ilyen nemű dologban.
- Csak megkérdeztem, mi van veled. - sóhajt, ő aztán képes túltenni magát a lelkét érintő traumákon, csak írja már meg valaki azt az átkozott beadandót, mert hogy ő képtelen rá, az is biztos. A duzzogásból ennyi elég is volt, még a végén ott bukna be.
- Hmmmm, hogy megy neked a mágiatöri? - egy sor hümmögés után környékezi meg a témát, hátha sikerül neki, és nem, amúgy nem nézi teljesen hülyének a fiút, csak épp a maga módján.. Kedves. Tudatja vele, hogy bízik benne, mert bizony az ilyenhez bizalom kell, nem is kevés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 1. 15:43 | Link

Lanetta és mesélő

 Lanetta hangnemet váltva akar hatni a lányra, de nem barátságos így sem. Úgy mondanám, hogy nem annyira ellenséges. Nem értem a kis különc leánykánkat, mit gondol, mit vár. Ellenségesen, lekezelően viselkedik velünk, és még mi hódoljunk be neki. Azt már nem.
- Most már tudod a nevünket. Ellenben mi nem tudunk rólad még ennyit sem. Nem akartunk letámadni, ez távol áll kettőnktől. Azzal meg legfőképpen, hogy megvádoljunk elsőre, hogy Lanetta karkötője van rajtad, amíg nem bizonyosodunk meg róla, hogy nem találtad. Bár megeshet, egyes körökben ez a módi. -
 Lanetta nagyon jól csinálta, hogy elmondta, miért is keveredtünk beszélgetésbe vele. Miért érdekel minket a karkötő. Kétlem, hogy elmondaná őszintén hogyan tett szert a karkötőre, ha tényleg találta.
- Szeretnélek megkérni, hogy őszintén mond el, hogyan került hozzád a karkötő. Ha nem úgy találtad, akkor nincs baj. Elnézést kérünk a zaklatásodért, és elmegyünk. Ellenben, ha találtad, akkor kérlek add vissza Lanettának. Nagyon fontos számára ez a tárgy, ahogy ő is elmondta ezt már egyszer. -
 Nem tudom mit gondoljak, azon a téren, hogy elmondja nekünk őszintén, de reménykedek benne. Úgy érzem, nem fogunk együttműködést kapni tőle, de hátha tudunk rá hatni. Meglátjuk. Nem szeretném túlreagálni a dolgot, főleg nem olyan kimenetelt, ami túl megy a dolog komolyságán.
- Nem karunk semmiben zavarni téged, csak minél előbb lezárni az egészet. Lehetőleg minél kisebb konfliktussal. Egyikünknek sem lenne jó, és nem akarunk úgy elmenni, hogy egyel több embert utáljunk. Nem ez a szándékunk. Megoldást erre a dologra, ami felmerült. Ehhez az együtt kell működnünk. Ezért kérünk arra, őszintén mond el nekünk, hogyan került hozzád a karkötő. Ezután tudunk csak érdemi megoldást hozni, mi hárman -
 Próbálok érvelni, hogy az valós legyen. Minél egyszerűbb, átlátható, következetes. Még magamon is meglepődök, hiszen ilyen helyzetekben nem voltam sűrűn, így nem várt módon kezelem a helyzetet. Ezt is megtapasztaltam, de majd meglátjuk mi a reakciója barátnőnknek. mert ebből fog eldólni, jól csináltuk e Lanettával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. január 1. 23:35 | Link

Lanetta és Benedek

Az Eridonos durcázásán kicsit megcsóválta a fejét, de közben elfojtott egy nagyobb, kárörvendő vigyort. Annyira gyerekes, és annyira tipikus.
Viszont végre elkezdtek őszintén viselkedni. Gerda elégedetten sóhajtott egyet, szinte majdnem el is mosolyodott, de aztán úgy döntött, ezt azért még későbbre hagyná. Ne igyunk előre a medve bőrére, még elronthatják.
Odanyújtotta a kezét Lanettának, nem volt ő neveletlen, ráadásul pont az előbb küldte el melegebb éghajlatra, amiért bemutatkozás nélkül nekirontott... Szóval elég nagy öngól lett volna, ha most meg bevágja a durcát, ennél azért okosabb.
- Gerda. -
Hagyta, hadd vázolja fel a lány a helyzetet, végighallgatta a szívhezszóló kis történetet a barátnőjéről, közben pedig kicsit ráncolta a szemöldökét, mert rendkívül bosszantónak találta, hogy a lány bármit mondott, a Navinés fiú szinte rögtön hozzáfűzött még valamilyen kis monológot, ami Gerda szerint a beszélgetés szempontjából teljesen lényegtelen volt. Nem adott neki hangot, de örült volna, ha egy kicsit végre csöndben marad a fiú. Nem bírta a felesleges locsogást.
- Nagyon megható. – állapította végül meg a történetről, tömény gúnnyal a hangjában. Mindenesetre egy biztos... Ő nem tolvaj. Nincsen rászorulva, hogy Eridonosoktól lopjon karkötőt, bármennyire is tetszik neki. Maga a feltételezés is annyira sértette volna a büszkeségét, hogy a gondolatára is dühös lett. De abban is biztos volt, hogy  nem fogja csak úgy bűnbánó pofival a lány kezébe nyomni az ékszert. Azt a lehetőséget már régen eljátszotta ez a kettő itt. Kell tehát valamilyen kompromisszumos megállapodás.
Közben belépett a társalgó ajtaján egy szőke, magas, barna szemű fiú. Gerda odakapta a tekintetét a bejárathoz, kiült az arcára egy elégedett mosoly, majd az értetlenül néző fiúra kacsintott egyet, közben pedig felállt, mint aki máris indul.
- Igen, találtam. És nem, nem tervezem ellopni. – jelentette ki, majd levette a karkötőt a csuklójáról, de nem adta oda az Eridonosnak. Helyette elővette a pálcáját, és az ékszerre szegezte.
- Geminio! – mondta ki határozottan a varázsigét, egy másodperc és egy villanás múlva pedig már egy teljesen értéktelen, de ugyanolyan szép másolat volt a kezében a karkötőről. Ezt felhúzta a csuklójára, majd Lanetta felé fordult, de még mindig nem nyújtotta át a ékszert.
- Mivel megtaláltam helyetted, neked már nem kell erőfeszítéseket tenned. Ez nem fair. Ha már szétszórt vagy, keresd meg magadnak. – mondta a lánynak egy mű-sajnálkozó pillantás kíséretében, majd újra a kis tárgyra mutatott fekete pálcájával.
- Salvio hexia! – egy picike burkot húzott egy elegáns mozdulattal a karkötő köré, amitől az láthatatlan lett. Amikor ezt megtette, egy laza mozdulattal elhajította a társalgóban a karkötőt, maximum az irányát láthatták a többiek. Nem lesz lehetetlen megtalálni, de azért eltart majd egy darabig.
- Remek volt veletek csevegni. – mondta elégedetten, majd faképnél hagyva őket, a szőke fiú kíséretében kilépett a társalgóból, magára hagyva Benedeket és Lanettát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Chloé M. Saint-Laurent
INAKTÍV


V é l a
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 94
Írta: 2016. január 2. 14:58 | Link

Rachel Octavia Amber

Chloé kissé frusztráltan sétál fel s alá az iskola egyik folyosóján. Vállán egy élethű baba üvöltött, mint akit éppen kínoznak. A fiatal véla még sose került hasonló szituációba, de most nyugtázta magában, hogy nem lenne túl jó anya, ha még egy babát sem bír csendben tartani. Egyik kezével a babát a popsijánál fogja, másik kezével pedig a hátát simogatja. Apró rázó mozdulatokat végez, hátha ez segít lenyugtatni a kicsit. Egyre inkább biztos abban, hogy nem tudja mit vállalt, mikor jelentkezett erre a feladatra. A kisállatos annyira nem volt érdekes számára, mivel van már egy kutyája. Karácsonyra kapta a szüleitől, és magával is hozta az iskolába. A kutyus egy pici pomerániai törpe spicc, aki a Szaffi névre hallgat és a lába körül sertepertél. A baba aki pedig Benjamin névre hallgat - rossz percekben hülye feladatra - csak üvölt és üvölt. Már kapott enni, ki lett cserélve a pelusa. Chloé célja az volt a sétával, hogy talán így majd elalszik. De nem jött be neki. Mivel már többen szúrós szemekkel figyelték, így arra jutott, lehet jobb lenne valami kevésbé zsúfolt helyen ringatni Benji popóját. Az első ajtón ami az útjába került be is lépett. Elsőként Szaffi rontott be ugatva a társalgóba. Őt követte Chloé az üvöltő Benjaminnal. De itt sem volt egyedül. Egy fiatal lány ücsörgött benn a helyiségben egyedül.
- Szia! Nem zavarok? - kérdi a maga módján elég szépen. Az r-ből lehet kihallani, hogy nem magyar lánnyal áll szemben a sötét hajú idegen. Chloé jól nevelt lányhoz illően megvárja a reakciót, és ha nemleges választ kap, akkor lép csak beljebb. Szemét azonnal kiszúrja a kandalló fénye és beljebb nyilván a melegét is érezni fogja. Ha a lánynak nincs útba a fiatal "anyuka", akkor várhatóan a kandalló előtti szőnyegre fog letelepedni, de ez még a jövő titka. Benjamin hóna alá nyúl óvatosan, hátul megtámasztva a pici fejét, majd maga elé emeli. Kicsit feljebb, hogy meg tudja szagolni a pelusát, büdös-e vagy sem. Sose lehet tudni, lehet időközben tett egy csomagot a pelusba és azért sír ennyire, mert ki kell cserélni. Chloé már kezdi feladni a harcot, mivel ötlete sincs mi lehet a csöppség baja. De az tudja, hogy ennyi nyűg után is furcsa mód hiányozni fog neki, ha vissza kell adnia.
Utoljára módosította:Chloé M. Saint-Laurent, 2016. január 2. 14:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 2. 20:55 | Link

Chloé


Rach épp elmerült a gondolataiban és élvezte, hogy végre lazíthat egy kicsit, amikor nagy nyugalmából hirtelen nagy zajjal és üvöltéssel betódult egy hölgyemény, társaságában egy kutyával és egy babával. A Rellonos kissé összerezzent, nem számított erre az egészre, de látta, hogy nincs semmi baj, miután az ismeretlen lány köszönt neki és megérdeklődte tőle, hogy nem zavarja -e.
- Szia! Nem zavarsz, lépj csak beljebb! -mondta egy mosoly kíséretében Rachel, miután felállt a fotelból és egy határozott kézfogás kíséretében bemutatkozott:
- Rachel Octavia Amber vagyok, de mindenki csak Rachel-nek, illetve Rach-nek hív. -válaszolt a Rellonos, miközben kihúzta magát és végig a lány szemébe nézett, majd hozzátette:
- Hogy hívnak és honnan van a baba?
Rachel mondandója után nem ült le egyből, megvárta, hogy a lány foglaljon először helyet, hiszen úgy tudta, hogy így illik. Kíváncsi volt, hogy honnan jött a fiatal anyuka és ki volt ő, majd miután végigpásztázta a kutyát, megjegyezte magában, hogy nem néz ki egy veszedelemnek, úgyhogy aggodalomra semmi ok.
Végül is nem bánta, hogy megzavarják nagy nyugalmában, mert mivel a társalgóba látogatott el, számított rá, hogy előbb-utóbb valakivel össze fog majd futni és egyébként sem volt ellenére, hogy új embereket ismerjen meg és ezáltal újabb kapcsolatokra tehessen szert.
Kicsit tolakodónak érezte ugyan, hogy rögtön rákérdezett a babára, de érdekelte a dolog és úgyis szóba került volna hamarosan, hogy hogyan kapcsolódik a szőke lányhoz.
Ahogy végignézett a másikon, az volt az első benyomása, hogy a valószínűleg nagy népszerűségnek örvendő, kellemes megjelenésű szőke ciklon egy határozott személyiség, amivel egyáltalán nem volt baja, hiszen kedvelte az effajta személyeket, mert velük kapcsolatban általában lehetett számítani arra, hogy mit akarnak és nem a köntörfalazás mesterei, tehát nagyjából tiszta vizet öntenek a pohárba, nem azok a teljesen kiszámíthatatlan fajták, mivel határozott elképzelésük van mindenről, melyhez igencsak erősen ragaszkodnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. január 2. 22:13 | Link

Somoskői Lilla
és Weiss Etelka

 - Ó, minő borzalom, az ég szerelmére...!
Messze hallatszik a kastély folyosóin Etelka panaszos hangja, ahogy az órák miatt üres kastélyban bolyong. Egy elfoglalt manóval találkozott össze, próbált belőle kicsalni bármiféle használható információt, de amint belátta, hogy erre vajmi kevés esélye van, feladta és keresett tovább.
Egy elegánsnak kinéző helyiség biztatja, betér a társalgóba. Magas, abroncsos szoknyáját megemeli, hogy beférjen. Dereka bámulatosan vékony, a kegyetlen fűző áldásos hatásának köszönhetően. Bőre hófehér és hideg, és fogalma sincs, mi történt vele.
Kétségbeesetten ül le az egyik fotelbe, fáradtan sóhajt, bár fáradtságot nem érez. Átveszi magában a dolgokat újra, a gondolkodáshoz pedig fel kell ismét pattannia, kalapját megigazgatja és járkál, fel-alá. Egy csinos, vámpír grófnő volt, jómódú, német családból származik. Az Osztrák-Magyar Monarchia bizonytalan lábakon áll, a magyarok lázonganak, ő pedig jót mulat a népeken. Friss vámpír, a halhatatlanság vár rá, nem állíthatja meg semmi. Nagy kanállal habzsolja és élvezi az életet. Nevet minden háborún, felesleges vérontáson, a legjóképűbb kérői vannak, de ő mindenki szívét összetöri.
Megremegnek szempillái, észre sem vette, hogy lehunyta a szemét. Egy másik, régi életben kalandozott, de most vissza kell zöttyennie a borzasztó jelenbe. Sokáig fáradozott, mire ebbe a palotába talált, most már tényleg meg kell találnia a főméltóságot és beszélnie kell vele!
 - Entschuldigung! - Német szó jön a szájára, de természetes neki, hogy ebben az országban is mindenki ismeri a nyelvet. Legalábbis mindenki, aki számít.
 - Kisasszony, üdvözlöm. - Köszönti egy bólintással, majd elegáns mozdulattal nyújtja a furán öltözködő hölgynek a kezét. Természetesen azért, hogy üdvözlésképp megcsókolja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 2. 22:45 | Link

Mesélő, Etelka bőrébe bújva

Teljesen véletlenül keveredtem a társalgóba, annak köszönhetően, hogy elfelejtettem valamit, amit még reggel mondott nekem Rachel. Éppen egy közeli folyosón sétáltam és úgy gondoltam, hogy talán ha visszamegyek a mondat elhangzásának helyére, akkor maga a tartalma is eszembe juthat. Nem volt túl naiv feltevés ez, többször is bejött már a múltban, szóval egy próbát mindenképpen megért.
Eltartott egy darabig mire észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Elkerekedett szemekkel néztem a nőre, aki a társalgóban illegett-billegett, nem értettem a látványt. Az öltözködése alapján olyan volt, mintha egy történelemkönyvből lépett volna elő, a ruhái minősége sem árulkodott másról... És a viselkedése sem.
Egy gúnyos mosoly ült ki az arcomra.
Mi az, jelmezbál van a Navinében?
Természetesen teljesen tipikus módon rögtön a Navinére asszociáltam bármiféle hasonló furcsaságról. De aztán, ahogy közeledni kezdett felém a nő, az arcomról hamar leolvadt a mosoly és nem csak a váratlan társaság miatt, hanem mert gyors felismerést tettem. Nem volt még olyan régen, hogy Adammel ücsörögtem a tóparton... Annyira rég legalábbis biztos nem, hogy ne emlékeztem volna arra, mit jelent a sápadt bőr, a természetellenesen csillogó szemek. A viselkedése pedig csak mégjobban megerősített ebben, főleg akkor, mikor odanyújtotta nekem a kezét.
- Én ugyan meg nem csókolom... - szűrtem a fogaim közt a szavakat, és inkább megragadtam a kezét és jó férfiasan megráztam. Hideg, mint a franc. Hát persze. Adam elindíthatott valamilyen láncreakciót, úgy tűnik most már soha nem lesz többé vámpír-mentes napom. Lehet, hogy be kellene újítani egy fokhagymában gazdag étrendet, meg pár ezüstgolyót, és átváltani a bigott kereszténységre, különben hamar megüthetem a bokámat. Persze lehet, hogy úgy is megütném, mert egy fokhagymás lehelletű, töltött fegyverrel járó, nagyon vallásos nővel valüszínűleg csak a macskái fognak valaha is együtt élni. No offense.
- Üdvözlöm. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, mert rájöttem, hogy jobb óvatosnak lenni vele. Adamnél tudtam mire számíthatok, de nála fogalmam sem volt róla. Akár egy mozdulattal eltávolíthat az élők sorából, ami annyira azért nem lenne vicces, ámbár a mai nap humorának tökéletesen megfelelne... Újabb ok, hogy meghúzzam magam. Node a kezét az Istenért (hopsz, szádra hiába ne vedd!!) sem fogom megcsókolni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. január 2. 22:57 | Link

Somoskői Lilla
és Weiss Etelka

 - Elnézést, azt hiszem, nem hallottam valamit jól.
Ha volna vér az ereiben, valószínűleg a pulykaméreg most vörösre festené kerekded orcáit. Állát felszegi, úgy pillant Lillára, fodros, habos ruhája, hatalmas kalapja, díszes nyakéke pompájában tündökölve. De mielőtt még elvehetné illedelmesen kesztyűbe bújtatott kezét, a másik megrázza. Etelka pedig köpni-nyelni nem tud, egy pár pillanatig hebeg, majd elszabadul a rá oly jellemző, jól ismert panaszáradat.
 - Nem hiszem el, hogy ön is egy olyan orcátlan siheder, mint amilyenekkel ezen környéken folyton-folyvást találkozok! - Sopánkodása erélyes, ismét megemeli kissé földig érő szoknyarengetegét, fel-alá járkál egy kis ideig, idegesen, izgatottan. Annyira vérig van sértve, hogy azt fontolgatja, nem szól többet Lillához. Hova tovább, még azt is megérdemelné, hogy elvegye az életét.
 - Tudja maga, ki vagyok én? Tudja egyáltalán? Weiss Etelka grófnő vagyok, járatos a bécsi udvarban is! - Szerinte pedig ez a tény azt eredményezi, hogy őt az egész világon ismerik most már. Viszont arról fogalma sincs, hogy egy jó pár év eltelt már azóta. Olyan idegen helyeken járt, annyi időbe telt, mire megtalálta ezt a helyet, hátha itt békére lel lelke, vagy legalább talál egy jó modorú főurat, aki segíti őt az eligazodásban.
 - Hozzon egy teát, az ég szerelmére! - Csak az asztalra, talán kissé túl erősen is, amikor az ajtóban álló manó őt bámulja. Ő is rég látott már ilyesmit, de nem mer ellenkezni, már szalad is teáért. Etelka pedig magassarkúja kopogásával kísérve, harangként lengő szoknyával lép oda a fotelhoz, hogy beleülhessen és ismét kifújja magát.
 - Mondja, maga ismeri ezen palota urát vagy úrnőjét? Sürgős találkozóm volna őkegyelmességével. - Pillant kérdőn vissza, Lilla felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 2. 23:13 | Link

Idegesítő szipirtyó

Ó jó ég Lilla, már megint mibe keveredtél! Vannak akik isznak, vannak akik drogoznak. És vannak, akik mindennapos programként futnak össze elmeroggyant vámpírokkal. Mert ugye nincs is jobb, mintha csak egy rossz szón múlik az életed... Főleg, ha az adott illetőnél szinte minden rossznak számít. Kicsit kezdett emelkedni bennem az adrenalin szintje, egyenesen arányosan azzal, ahogyan Etelka is egyre erősebb hangon beszélt. Mindenesetre igyekeztem magamra nyugalmat erőltetni, mert tudtam, hogy a félelmemet érzi. Bár igazából nem voltam benne biztos, hogy az ne lett volna neki esetleg pont hogy hízelgő. Ez a nő fordítva van bekötve.
-  Elnézést. - mondtam cseppet sem bűnbánó hangon, ugyanis inkább dühített a helyzet, mint amennyire megijesztett. Legrosszabb esetben még a végén véletlenül és vámpírrá válok, és akkor szétrúghatom azt az úri valagát.
Kicsit megijedtem, hogy esetleg hozzám beszélt, amikor ráripakodott a manóra, de szerencsére nem. Na nem azért, mert akkora feladat lett volna elkészíteni egy teát... Csak kissé tartottam a reakciótól, amit akkor kaptam volna, mikor bűbájos mosollyal a képébe mondom, hogy nem kap fityiszt sem.
- Ez nem egy palota, és úrnője sincs. Ez egy iskola. Ön pedig attól tartok, hogy átugrott pár évet. 2016 van, ez pedig egy mágustanoda. Nem véletlenül hordok nadrágot... Változott a divat. - zúdítottam rá az információkat, az utolsó mondatommal pedig igyekeztem a logikai készségeire is hatni, már amennyiben volt neki olyanja. Ez bátor húzás volt, de sosem voltam beszari. Ha most nem nyír ki, akkor soha... De így legalább hátha képben lesz, és akkor nem kell hallgatnom ezt a sok baromságot tovább. Így is elég fárasztó volt ez a nap. Lehet, hogy ezt a napot a gyengélkedőn végzem... Vagy a hullaházban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. január 2. 23:28 | Link

Somoskői Lilla
és Weiss Etelka

 - Eszemben sincs magának elnézni semmit, amíg nem tanúsít megfelelő megbánást! - Köti az ebet a karóhoz, igazi régi tartással és makacssággal. Nem hülye ő teljesen, tisztában van azzal, hogy Lilla mennyire nem bánja az egészet. És ez csak még jobban idegesíti. Azonban jól nevelt úrhölgy módjára visszafogja magát, és inkább egy manót küldd el teáért.
Amikor pedig hallja, hogy miről beszél a lány, hirtelen összeáll neki az egész kép, megfagy egy pillanatra. Akkor ezért ilyen furcsa mindenki. Kettőezer-tizenhat, el sem tudja képzelni, mégis megborzong. Lassú, darabos mozdulatokkal áll fel, miközben próbálja feldolgozni, mennyi időt vesztegetett el az örökkévalóságból, amit kiérdemelt. Közben pedig az is eszébe jut, mi történt vele.
 - Tudtam én, hogy az a kis boszorkány még bajt fog hozni ránk... - Motyogja orra alatt, miközben lassú, könnyed mozdulatokkal indul meg újra. Kezét végighúzza a karfán, a háttámlán is a következő pillanatban azonban olyan gyorsan mozdul, hogy szinte észre sem lehet venni. Lilla mögött áll, hosszú kesztyűbe bújtatott kezét elé rakva, ujjai közé véve a lány finom kis arcát.
 - És mondja csak, kisasszony, aki még be sem mutatkozott nekem. Az emberek még ma is oly' halandók, mint az én időmben voltak? - Hangja halk, és lágy, ahogy kedvesen érdeklődik. Ahogy közelebb hajol Lilla vállához, nem tud szabadulni a bőrének édes illatától, mélyet szippant bele. Lassan lehunyja a szemeit, aprót sóhajt. Éhes.
 - Ó, igen, a tea, el is felejtettem. - Engedi el a lányt egy váratlan pillanatban, amikor megérkezik a házimanó a teájával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Chloé M. Saint-Laurent
INAKTÍV


V é l a
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 94
Írta: 2016. január 3. 14:02 | Link

Rachel Octavia Amber

A fiatal lány nemleges választ adott arra, hogy a szőke véla zavarja-e. Így Chloé végre becsukhatta maga mögött az ajtót, majd beljebb lépett.
- Köszönöm!- válaszolta illedelmesen, majd a kicsit bal karjára fektette, és lépett pár lépést a szőnyeg irányába. De akkor a fiatal lány ott termett előtte és bemutatkozott. Mivel hirtelen érte az a reakció Chloét így kissé hátra is hőkölt. Majd egy gyors értetlen pillantás után rámosolygott a fiatal lányra. Fogadta a kézfogást és jobbját nyújtotta a másik felé. Gyorsan kezet rázott vele, majd visszahelyezte Benji popsija alá a jobb kezét.
- Örülök! Chloé, Chloé Saint-Laurent. - mutatkozott be tömören és röviden. Nem szerette nagyon túlcicomázni mondandóját, mert sokszor úgy érezte, hogy cseppet sem helyen amit mond. Így megmaradt a tömörségnél.
- A baba,öhm... - kezdett bele, de közben a szőnyeghez lépett. Leguggolt, majd a kicsit lefektette rá. A babához kapott táskát letette a szőnyeg szélére, benne minden lehetséges fontos dologgal, majd ő is leült. A baba pocakját kezdte simogatni, aki még mindig sírt, de közben azért válaszolt Rach kérdésére is.
- Házi feladat. Nem élő baba, de olyan mintha az lenne. Benjamin a neve. - mondta, majd szabad kezével megpróbálta kinyitni a táskát, de nem sok sikerrel. Küszköd még egy picit, majd Rachel-höz fordul.
- Tudnál segíteni? Kellene a táskából csörgős játék és őőőő, hogy is mondják... Cumi, cumisüveg. Van benne tej. Kérlek! - nagy bociszemekkel néz a másikra, de szinte biztos benne, hogy nem fog visszautasításba ütközni. Egyrészt azért, mert Rach nem tűnik gonosz teremtésnek, másrészt azért, mert nehezen mond ellent neki bárki is. Szóval nagyjából nyert ügye van.
Törökülésbe helyezkedik, majd Benjit belefekteti az ölébe. Fejecskéjét a kezével tartja, miközben dudorászni kezd neki egy altatót, hátha az megnyugtatja. Az anyukája is mindig ezt dúdolta neki, mikor pici volt és nem tudott elaludni. Szerette az altató dallamát és még ma is megnyugszik tőle. Jelen állapotában pedig rá is fér a "nyugtató".
Szaffi eközben elhelyezkedett a baba mellett és alvó pozíciót vett fel. Amikor Chloé arrébb tette a picit, Szaffi is arrébb araszolt, így most a szőke lány térde alatt/mellett pihen.
Utoljára módosította:Chloé M. Saint-Laurent, 2016. január 3. 14:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 3. 17:15 | Link

Chloé


Rach-nek első benyomásra szimpatikus volt a lány, igaz, hogy nem az a szószátyár típus, de őt ez egyáltalán nem zavarta. Úgy sejtette, hogy biztos, hogy nem echte magyar származású, mivel a kinézete sem olyan és az akcentusából is érződik ez, de nem tudta hirtelen eldönteni, hogy honnan érkezhetett, találgatni pedig nem akart, úgyhogy egyenesen rákérdezett erre:
- Honnan érkeztél ide? Én Magyarországon lakom a családommal, de nem innen származom, félig koreai, félig pedig amerikai vagyok.
A Rellonos jobbnak látta, ha ő is elmondja a másiknak a származását, ha már egyszer csak így rákérdezett erre a témára, végtére is ebben semmi kivetnivalót nem talált.
- Milyen házi feladathoz adnak egy nem élő babát? Egyébként nem is nagyon látszik rajta így elsőre, hogy kamu lenne, de látom, hogy mindent ugyanúgy érez és igényel, mint az eredeti. -reagált a baba dologra kicsit meglepődve, mert még sose látott ilyet, de díjazta, hogy Chloé igyekszik megfelelni "gyermeke" elvárásainak és nagyon odafigyel rá, tehát komolyan veszi a feladatot. Rachel nem tartotta hülyeségnek ezt a dolgot, mert így belegondolva legalább mindenki kaphat így egy kis ízelítőt, hogy milyen lehet egy valódi babával az élet.
- Persze, máris hozom! -pattant fel a helyéről, mert közben kényelmesen elhelyezkedett, ha nem lett volna ilyen meggyőző és bociszemekkel néző a másik, akkor is odaadta volna neki a kért eszközöket, mert egy fiatal anyukának mégsem lehet nemet mondani...
A lánynak egyébként esze ágában sem lett volna ok nélkül más táskájában turkálni, de mivel megkérték, így kiszedte a szükséges cuccokat és a szőkeség elé nyújtotta azokat:
- Tessék, itt van!
- Hogy megy egyébként a nevelés? -érdeklődött Rach, mert úgy látta, hogy a lány egész jól elboldogul Benjamin-nal, de azért kíváncsi volt az ő véleményére is, közben tekintete Szaffin ragadt, aki a baba mellett aludt, mintha vigyázott volna rá - jó kutya!
Rachel sejtette, hogy a babához apa is dukál, de egyelőre nem akart rákérdezni, hogy kit osztottak be erre a szerepre, egyrészt túl sok lenne akkor az már Cholé-nak és valószínűleg nem is ismerné a fiút, hiszen főként a korosztályát és csupán néhány felsőbb évest ismert az iskolában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2016. január 3. 21:45 | Link

Adrian

Nem most jöttem le a falvédőről, és elég régóta vagyok már az iskola diákja ahhoz, hogy tudjam, mi rejlik a hirtelen, teljességgel indokolatlan kedvesség mögött. De azért belemegyek a játékba, magamban pedig igencsak jót derülök azon a képen, ami éppenséggel elém tárul. Esetünkben nincs egyébként semmi különös: egy lusta rellonos, akinek meggyőződése, hogy palimadárnak nézhet egy levitást, ráadásul felsőbb évest, érted! Amúgy pedig még azt is túlzás lenne kijelenteni, hogy olyan behatóan ismernénk egymást, bár abban egészen biztos vagyok, hogy még az Adrian által kedvelt személyekre sem láttam ilyen szépen vigyorogni. És ez a szempilla rebegtetés..! Már majdhogynem megtisztelve érzem magam!
- Megvagyok, kösz. Mint azt láthatod, tanulnék. Szóval azt állítod, tévedek, és nem akarsz semmi mást? – tömör válasz a kérdésére, csak, hogy még véletlenül se jöjjek ki bunkóként az egészből. Fél szemöldököm enyhén feljebb szökik az ártatlan, kérdő arckifejezés megkoronázásaként, így várom, hogy kinyögje végre, miért is lettem én egyik pillanatról a másikra oly érdekes.
- Tudtam! – mutatok rá vádlón, de a képemen győzelemittas vigyor jelenik meg. Mintha az év rejtélyét oldottam volna meg, hosszas nyomozás árán. – Őszintén… nem is értem, miért nem egy korodbeli lánynál próbálkozol. Feleennyi erőfeszítés, és annyit se tudna kinyögni, hogy „azonnal”. De, mint láthatod… nem vagyok lány. És a legkevésbé sem jön be a módszered.
Grimaszolok egyet, mintha olyan nagyon sajnálnám, hogy így van, aztán egy vállvonás kíséretében már vissza is térnék a könyvemhez. Miért van olyan érzésem, hogy itt még nem ért véget a dolog…?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 4. 21:50 | Link

Etelka

Ha ember lenne igazából csak mulattam volna a puffogásán, így azonban inkább ijesztő volt. Nagyon remek lenne, ha nem belőlem vacsorázna, és nem is próbálna megölni. Fiatal vagyok én még a halálhoz, sok a dolgom. De úgy vettem észre, hogy amikor felvilágosítottam a megváltozott viszonyokról és a kor előrhaladásáról, mintha tényleg rögtön vette volna az adást. Abban reménykedtem, hogy ettől meg is fog végre nyugodni, és talán megérti, hogy nem rosszindulatból nem rajongom körbe, hanem mert ez egyszerűen már nem szokás. Vagyis szokás, csak manapság teljesen máshogy csinálják, és máshogy is nevezik...
Azonban hamar elmúlik a nyugalmam, mikor rájövök, hogy Etelka most rám mérges valószínűleg, mint a rossz hír hozójára. Hát ez remek, egy esélyem volt, és azzal is megöletem magam.
Persze először inkább csak tartottam magától a lehetőségtől, valós veszély azonban nem volt... Ám lett. Etelka közelebb lépett hozzám, és egyértelműen értésemre adta, hogy meg akar kóstolni.
Megmerevedett mindenem, nem bírtam megmozdulni, csak álltam és vártam, hogy most mi lesz. Az adrenalinom felszökött, rettegés fogott el.
Nemnemnem NEM! Könyörgöm, hagyj békén könyörgöm!
Mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, egyszercsak félreállt mellőlem. Hamar észrevettem azonban, hogy nem én tudok a gondolataimmal irányítani vámpírokat, hanem a teája érkezett meg.
Rögtön hátrálni kezdtem, az ujjaimat a pálcám köré fontam, és igyekeztem minél nagyobbra növelni a távolságot kettőnk között, hiába tudtam, hogy valószínűleg nem tartana neki sokáig újra mellettem teremni.
- Mit szólna, ha elvinném az igazgatóhoz? - kérdeztem készségesen, kedvességet erőltetve magamra. Valamit csak fel kell ajánlanom, ami kicsit jobban leköti az érdeklődését, minthogy megkajáljon. Nincs még kedvem elvérezni, egyébként sem vagyok étel. Menjen és keressen valaki mást... Vagy itt a manó is. Bánom is én, csak a közelembe ne jöjjön mégegyszer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. január 7. 20:56 | Link

Somoskői Lilla
és Weiss Etelka

A manóhoz lép, szinte libben, hálás pillantással veszi el a teát, de nem mond semmit. Visszalép a fotelhez, hiszen igen kényelmesnek találta, leül bele. Finoman kitölt egy kevés teát egy csészébe. Kisujját eltartva emeli a poharat az ajkához, iszik egy keveset belőle. Ismét Lillára pillant, tekintete mély és sötét. A tea egyáltalán nem csillapítja szomjúságát.
 - Kisasszony, a pálcájával nem megy semmire - szól könnyedén, és most igazán jó embernek érzi magát. Ő egy vámpír, teljes mértékben hisz benne, hogy halhatatlan és megállíthatatlan. Még ha Lilla nem is hihetetlen fenyegetés a számára, bármely más emberrel ilyen arrogáns és beképzelt lenne. És éppen az éves jótettét tette meg azzal, hogy figyelmeztette a rellonos lánykát, ne merjen rá pálcát fogni, különben tényleg mérges lesz.
 - Igazgató? Jól hangzik, pompásan! - Szinte repes az örömtől, egyértelművé válik, hogy várnia kell egy kicsit az ivással. Először mutasson be neki valami előkelőséget, bárkit, akivel tárgyalhat, utána már nem lesz rá szüksége. Pontosabban szükségre lesz rá, csak egészen másfajta, kicsit sem karitatív tevékenységhez.
 - Parancsol egy csésze teát? - Kérdezi, kezével egy előzékeny mozdulatot téve, végigmutatva a kis tálcán. Jelzi, hogy nyugodtan szolgálja ki magát. Megosztja vele a teáját. Ennél kevesebb és illedelmesebb már nem is lehetne.
Belül pedig tombol, de visszafogja magát. Igen, átaludt egy csomó időt. És igen, tudja ki miatt. Abban is biztos, hogy az egész családját felkutatja és ki fogja irtani, de nem itt és most. Arra ráér még. Forrongó dühét pedig tartogatja későbbre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Vér Lanetta
INAKTÍV


Tancinéni
offline
RPG hsz: 278
Összes hsz: 2226
Írta: 2016. január 7. 21:44 | Link

Benedek

Próbálta a tőle telhető legőszintébb módon elmesélni azt, ami vele történt. Néha mutogatott, máskor csak maga elé meredve beszélt, még azt sem észlelte igazán, hogy néha Benedek kicsit kipótolta a lány mondandóját. Csak minél előbb túl akart lenni a beszélgetésen, hogy vagy folytathassa a keresést, vagy vidám vigyorral ajkain visszaugrálhasson az eridon klubhelyiségébe, minden arra járó orra alá dugva meglelt karperecét.
Lala szemöldöke felszökött a másik gúnnyal telt sajnálkozására, nem számított ezek után semmi jóra a piperkőc rellon lánykától. Az ilyen mondatokat általában nem követte kedélyes mosoly kíséretében átnyújtott elveszett tárgyacska, de abban is biztos volt, hogy a másik nem fog az arcába hazudni rezzenéstelen arccal. Az az ember, aki olyan nagy híve volt az őszinte szónak, hogy képes volt mások arcába vágni, miért is hazudtolná meg önmagát hazugságok kusza hálójával? Sok mindent feltételezett a feketéről az ezüst, de ezek között nem szerepelt a buta viselkedés, vagy a saját maga megalázása.
Nem szólt tehát semmit, jobb ötletnek gondolta a hallgatást, mert a csúnya szavak talán ellökték volna őt a karperec közeléből. Azt pedig nem engedhette meg.
Gerdát figyelte, mindaddig teljes figyelmével rákoncentrálva, míg a társalgóba újabb személy nem tért be. Egy fiú volt az, magas, szőke hajú, érdekes arccal. Lala hátrakapta fejét, de nem foglalkozott vele különösebben, míg észre nem vette a hercegnő és minden bizonnyal a herceg közti kapcsolatot. Ekkor összeállt számára is a kép, és alig tudta visszafojtani azt az elégedett vigyorát, hogy mikor az udvarlóról faggatózott, igazából teljesen telibe talált Gerdánál.
Az ezüst hajú Eridonos szemei felcsillantak, mikor meglátta, hogy a másik lehúzta csuklójáról az aprócska ékszert. Szóval megtalálta. Egy teljes napja ráment, de megtalálta. Öröm járta át testét, és kezeit egymásba kulcsolva várta, hogy a másik átnyújtsa neki  az elveszett karkötőt. Szíve szerint, azonnal, mohón kikapta volna a fekete vékony ujjai közül, de modortalannak találta, így kénytelen volt csak ajkait harapdálva figyelni a szépen csillogó tárgyacskát.
Nem bánta azt, hogy a másik lemásolta az övét, nem volt önző, sem irigy, hogy csak magának megtartsa az ilyen csinos ketyeréket. Másrészt pedig Scar Madagaszkáron vehette a karkötőt, az egyik bódéban, ahol valószínűleg százszámra hevertek még hasonló szerencsehozó mütyűrök, melyeket bármelyik Bagolyköves könnyűszerrel, és megfelelő pénzzel meg tudott vásárolni magának.
- Mi a... - Lala ledermedve meredt a láthatatlanná vállt kincsecskéje után, mely újra eltűnt szemei elől. Pedig olyan közel volt, látta, érezte, majdnem megérintette. Düh kerítette hatalmába, mérhetetlen düh, talán még bele is vörösödött máskor hófehér pofija a sok arcába szökő vértől.
- Rictusempra - ahogy magához eszmélt előkapta pálcáját, Gerda felé irányította, és fennhangon elmondta az első átkot mely eszébe jutott. Csakhogy a másik gyorsabbnak bizonyult, már kinn is volt, a pálcából származó varázsige pedig semmivé foszlott az ajtó sötétbarna falapján.
- A macska rúgja meg! - a földhöz vágta eszközét és ökölbe szorított kezét a fal irányába lendítette. Alig néhány milliméterre fékeztek csak be izmai, mikor kapcsolt, hogy valószínűleg ujjai fogják bánni az ütközést, így inkább egy hatalmas sóhaj kíséretében leengedte karját és felszedte a földről pálcáját.
- Sajnálom... általában nem vagyok ilyen... forróvérű - nem fordult  a fiú felé, még azután sem, hogy ráeszmélt, nevetségesen gyermekded jelenetét Benedek is végignézte.
Utoljára módosította:Vér Lanetta, 2016. január 7. 21:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

|Vér-Kasza|csillagőrző| ExKanadai|Feleség ❤

Oldalak: « 1 2 ... 12 13 [14] 15 16 ... 24 ... 38 39 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet