37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet
Társalgó - Partay Alfréd Benedek hozzászólásai (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Ismerkedés a kastéllyal!
Írta: 2015. november 1. 14:29
| Link

Mezősi Nyeste Veronika

 Ahogy csatangolok a kastélyban, pár információt szereztem, hol is lehet találkozni a négy ház tagjaival a legnagyobb valószínűséggel. Ez nem más mint a nyugati szárny társalgója. Tudom, hogy minden háznak meg van a maga klubhelyisége. Ahogy a Navinének is, lehet elöbb oda kellett volna mennem, hogy a saját társaimat ismerjem meg elöbb, de ami késik nem múlik. Itt is összefuthatok háztárssal, bármi kisülhet ha belépek ide, veszteni valóm nincs.
 Belépve magával ragad a szoba hangulata, nem gondolta ilyen kellemesnek, de csalódjak pozitívan, mint ellenkezőleg. Tetszik a társalgó, már most, pedig éppen hogy betoppantam. Kandalló nagyon tetszik, nem lobog tűz benne, ahhoz napközben nincs olyan hideg, de majd eljön a pillanat, mikor a láng hangulatát megtapasztalhatom. Leheveredek az egyik kanapéra. Kényelmesebb, mint ahogy első ránézésre gondolja az ember. Jobban szemügyre veszem ahova belépte, ha már így elkényelmesedtem. Gondolatok futnak át az agyamon, mi is lesz itt velem. Meg állom e helyemet a tanulás terén, vagy éppen a házamnak tudok e hasznos tagja lenni. Ezek mind az én elhatározásomon múlik, ebben nincs hiány, megmutatom mindenkinek, hasznos tagja tudok lenni.
 Szép ez a hely, tetszenek a képek a falon, bár úgy tűnik, mintha egy - kettőben mozognának a rajtuk lévő emberek. Új hely furcsaságai közé teszem, mama azt mondta ne lepődjek meg, ha szokatlan dolgok történnek itt, legalábbis az embereknek furcsa.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. november 1. 15:39 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 1. 15:37 | Link

Veronika

 Ahogy merengek a gondolataim között, egyszer csak azon kapom magam, hogy egy lány belép a társalgóba. Örülök neki, hisz már nagyon vártam, betoppanjon valaki, akivel beszélgethetek. Furának tűnik, de én szeretem a nem átlagos embereket. Ahogy kiveszem, háztársak vagyunk. Legalábbis a Navine címerét veszem ki a talárján. Szimpatikus lány, annak ellenére, hogy még egy árva szót sem váltottunk. Ha csak így magamban beszélem meg a tényeket , akkor nem is lesz beszélgetés. Kapok az alkalmon és bemutatkozok neki, ő felé fordulva.
 - Szia! Ne haragudj a zavarásért! Partay Alfréd Benedek vagyok, elsőéves Navinés. Úgy veszem észre, háztársak vagyunk. Annyira új vagyok itt, hogy csak pár órája érkeztem. Van kedved velem beszélgetni. Nem szeretnék a terhedre lenni. -
 Ahogy várom a lány válaszát, az az érzés kezd magába keríteni, hogy túl sok lehetek neki, így első nekifutásra. Az első találkozások alkalmával, mindig kevés önbizalmam van. Reménykedő is egyben, hogy ez talán megfoghatja a másik félt. Próbálom a beszélgetést előmozdítani.
 - Nekem úgy tűnik, mintha a portrék mozognának, hangokat adnának ki. Én képzelődöm, vagy tényleg ez a helyzet. Nem csodálkoznék rajta, ha az utóbbi, hiszen az egyik tanács az volt, amit kaptam, hogy itt előfordulnak furcsaságok, az emberi világhoz képest. Nem is csoda, hiszen ez egy varázsló iskola. Helyezd magad kényelembe, ha van kedved egy kicsit elidőzni a társaságomban. -
 Mutatok a kanapéra, amin az előbb még ültem. Nem szeretem úgy megszólítani a másikat, hogy én ülök, a másik pedig áll.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 1. 18:27 | Link

Mezősi Nyeste Veronika

 Igen kicsit meglepődött, sokkal visszahúzódóbb a lány, mint ahogyan azt elsőre felmértem. Ez nem is baj, csak nem akarom elijeszteni. Félénken, meglepetten és határozatlanul válaszolt. Ahogy kivettem Nyestének hívják, de finoman rákérdezek milyen név, szerintem becenév lehet. Rákérdez, gyújthat e tüzet a kandallóba, ez egy igazán jó ötlet. Valószínű ö már van annyira tapasztalt, hogy már tüzet tud varázslattal csiholni.
 - Nyugodtan gyújthatsz tüzet, én csak ember módra tudnám megtenni. Nyeste milyen eredetű név? Még nem találkoztam vele, biztos nagyon ritka nevek közé tartozik. -
 Már nem is megyek bele a festményes témába, nehogy sok legyek egyszerre. nem adom fel a témát, csak szépen lassan, nehogy elijesszem őt. Mikor bejött nyeste, mintha mondott volna valamit. Hát igen én sem vagyok mindig résen, de a figyelmem nem fog lankadni. Lényeg, érezze, hogy nem kell bizonytalannak lennie, megvárom míg megnyugszik, és kibontakozik.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. november 1. 18:28 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 1. 20:21 | Link

Nyeste

 Megtudtam hogy egy igen ritka magyar névről van szó, ami szerintem szép. Amiből keletkezett már nem biztos hogy mindenkinek szépnek tűnik. Nekem tetszik a név. A gyakran feltett kérdés felém bemutatkozás után, hogy a két keresztnév közül melyiket használom. Mindkettőn szólítanak, és hallgatok is rájuk, mindkettő név szép, de nekem a Benedek tetszik jobban. Kandalló is be lett gyújtva, igaz nem sikerült varázslás által, de nem baj. Én még ott sem tartok hogy bármiféle varázslatot csináljak.
 - Szép neved van, nekem tetszik. Eddig nem halottam erről, de amilyen szép a név, olyan szép a viselője is. -
 Egy bókkal próbálok enyhíteni a kezdeti feszültségen, ami nem olyan nagy érzésem szerint. Nem csak a enyhítés szempontjából bókolok Nyestének, hanem azért elsődlegesen, mert igaz amit mondtam.
 - Mindegy melyik keresztnevemen szólítasz, min kettőre hallgatok. Bár a Benedek nekem jobban tetszik. Az Alfréd is szép név, de mindig megkapom, hogy olyan fellengzős, úrias. Nem szeretem amikor ezt mondják, mert nem tartom magam fellengzősnek. Te gondolom jól ismered az iskolát? -
 Belementem egy olyan témába, amit egyrészt nagyon unhat a lány, mert sokan feltehették, másrészt egy nagyon sablon kérdés. Ezért beszúrok egy kérdést így a végére, nehogy túl hosszúra nyújtsam a dolgot.
 -  Te szereted a művészeteket? Ha igen melyik ágát? -
 Egy örök téma egyike számomra a művészet a történelem mellett. Azért hoztam fel most a művészetet, mert én úgy látom Nyeste művészkedvelő, meg a lányok többsége jobban is kedveli ezt a témát a történelemnél. Bár kitudja, meglátjuk. Abból derülnek ki a dolgok, hogy beszélünk róla.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 1. 21:07 | Link

Nyeste


 Ahhoz képest, hogy nyugodt mederbe akartam terelni a beszélgetést, hogy a lány ne izguljon annyira, a bókkal pont az ellenkezőjét értem el. Ahogy láttam Nyeste nem haragudott meg érte, inkább elpirult, kis idő múlva ez csillapodott. Benedeket választja a két keresztnév közül, aminek jobban örülök, hiszen a másikat kevésbé szeretem. Ezért sem értem miért hallgatok az Albertre is. Kiderül második éve van itt, de az előző évben nem nagyon tartózkodott az iskolában.
 - Ha van kedved lehetnél az kastélyban az én idegenvezetőm. Örülnék neki, már most kedves a társaságod. -
 Második mondatom nem tudom mennyire fog a lánynál betalálni a bók után, de ez így van, már most nagyon szimpatikus nekem Nyeste.
 - Örülök neki, hogy az első beszélgetőpartnerem kedveli a művészeteket. fafaragás az honnan jött számodra, nem egy nagyon közkedvelt, ahogyan én tudom, bár tévedni emberi dolog. E mellett a festészetet is kedvelem. Én a verseket, regényeket szeretem a legjobban elsősorban. Van is egy - két szárnypróbálgatásom verselés terén, de ezeket nem mutogatom senkinek. A zenét kedvelem még nagyon, leginkább a gitár előadókat szeretem hallgatni ezen belül is. Számomra a másik nagyon érdekes téma a történelem, azt is nagyon szeretem. Mostanában kezdem a két téma egyvelegével ismerkedni: a művészettörténelemmel. -
 Fejtem ki bővebben a lánynak a dolgokat. Elég hamar sikerült rátapintanom az egyik olyan témára, amit láthatóan szeretünk mindketten. Ezen elindulva jobban is megismerhetjük egymást. Jó beszélgetésnek állunk elébe, úgy érzem nem ez lesz az utolsó beszélgetésem Nyestével, de ez nem csak tőlem függ. Remélem számára is szimpatikus vagyok.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. november 1. 21:09 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 1. 21:52 | Link

Nyeste

 
 Kellőképpen jó volt hallani, hogy a legjobban érdekelt témáink fedik egymást. Ennek nagyon örülök. Újra sikerült kicsit zavarba hoznom a lányt, hiszen a második bókom után a hajával takarja az arcát. Most már érthető a fafaragáshoz való vonzalom. Hiszen akinek az apja ács, és egy kicsit is vonzódik a művészethez ott nem csoda ha ez jön ki.
 - Már értem a vonzódásodat a fafaragáshoz. Örülök hogy nem egy téma van ami közös bennünk. Legkedvesebb korszakom a történelemben a 19. század közepétől napjainkig. Ezen belül inkább a magyar történelem alakulása, de nemzetközi színtér is nagyon érdekes. Amint azt említettem a művészettörténelemmel nem oly régen kezdtem el foglalkozni, szóval még nagyon az elején járok ebben a témában. -
 Nem akarok nagyon sokat fecsegni, ezért is törekszek a lényegre. Nyestén azt veszem észre, mintha zavarná a dadogása, vagy szégyenlené egy kicsit. Engem nem zavar, engem az érdekel mit gondol és foglalkoztatja. nem zavaró tényező nekem a dadogása. Inkább jól is áll neki.
 - Ezért is vettem fel olyan tantárgyakat inkább itt, ami a művészetet vagy a történelmet kicsit is érintik. Legfurcsább ez a mugliismeret. Egyrészt a név, másrészt pedig az, hogy én nem varázsló társadalomban nőttem fel. Azért is érdekes ez számomra, mert kíváncsi vagyok arra, hogyan vélekednek a varázslók a nem varázsló emberekről, milyenek az szemszögükből. -
 Nem is nagyon aprítom a szót, mert kíváncsi vagyok Nyestére, ő milyen tantárgyakat kedvel, tanul itt az iskolában. Úgy látom mindketten szimpatikusak vagyunk egymásnak, de nem akarok nagyon messzire menni. Idő kell mindenhez, Még csak most beszelünk egymással először. Ami jó pont, hogy háztársak vagyunk, így könnyebben találkozhatunk.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. november 2. 18:16 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 2. 18:34 | Link

Nyeste

 Okos és szép lány Nyeste. Csodálkozom félénkségén, bár sok korunkbeli nem nagyon kedveli a beszédhibás embereket. Nem értem miért, pedig nem rosszabbak, Nyeste kiváltképpen barátságos, jó társaság.
 - Lányok nem nagyon szeretik a háborúkat, bár az mindig is jelen volt a történelemben. Igaz a két világháború elég széles körben érintette az országokat, és áldozatok terén sem volt piskóta. Építészetben nekem a kastélyok, villák jönnek be igazán, Ezek az épületek mindig is vonzottak. Lehet a titkok, és egyéb rejtélyes dolgok miatt. -
 Visszatér újra a mugli varázsló társadalom ellentéteire. Ez a jelenség megtalálható a mugli társadalomban is faji, vallási és egyéb ellentétek miatt.
 - Én nem tapasztaltam mugli varázsló ellentétet, lehet azért, mert varázstalan ember társadalomban nőttem fel. Elítélendő dolog, hogy valaki azért felsőbbrendűnek érezze magát, hogy tiszta varázsló család tagja. Te nem ilyen vagy, annak ellenére tudom, hogy most találkoztunk. Már említettem nekem pár tantárgyam van, de ahogy kiveszem a szavaidból neked elég sok lehet. Csodállak a merészségedért, okos lány vagy, emellett szép is. A lehető legjobb párosítás a nőben egy férfi számára. -
 Apró bókokat azért megejtek. ismerem magam annyira, hogy nem tudom kibírni e nélkül. Ideje van annak is, hogy Nyeste megszokja, igenis van miért szépeket mondani neki.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 2. 21:08 | Link

Nyeste

 A kastélyos témámnál feltűnően felcsillant Nyeste szeme, és mintha akart volna mondani valamit, de visszafogta magát. Mugli témához szól hozzá a leányzó, és említi édesapját, megerősítve mugli származását.
 - Amint már mondtam, családomban nagymamám kivételével mindenki varázstalan ember. Mama sem használta varázsképességét. Legalábbis előttünk nem, nagypapámat nagyon kicsi koromban elvesztettem, róla nem nagyon tudom, hogy lettek volna különleges képességei. Én nem ítélem el semmilyen családból való varázslót, a lényeg azon van, hogy segítsük egymást, és nem bántani a másikat, azért, mert nem tud varázsolni, mint mi. -
 Nagyon elpirul, és szóvá is teszi ezt. Kicsit értetlenkedek ezen, hiszen csak azt mondom ami a valóság. Dadogása miatt nem nagyon társalogtak vele. Nekem ez nem jelent semmi problémát, hiszen ettől még egy nagyon helyes, okos lány a szememben. Ez ad is neki egy kis bájt, különlegességet neki.
 - Azért bókolok neked, mert helyes, aranyos, szép, kedves és nagyon is okos lány vagy Nyeste. Kedvellek téged, így az első beszélgetésünk alkalmával is. Te elhamarkodott véleménynek gondolod, de nem így van, tényleg így vagyok ezzel. Majd felfedezhetem veled a kastélyt, szavadon foglak. Tudtad, hogy még a pirulás is jól áll neked.-
 Tudom, az utóbbi mondataimon is elfog pirulni, jól áll még neki ez is. Zavarában a kandallóhoz lép, fát rak a tűzre, de nem bírja sokáig közel, mert nagyon megsütheti a meleg. Kíváncsiság is fellelhető szemében, ami a kérdésre utalhat, hogy miért mondok szépeket neki.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 3. 20:58 | Link

Nyeste

 Egyre rosszabbul viseli Nyeste a bók áradatot, pedig nem azért mondom neki, hogy rosszul érezze magát. Az igazat mondom ki, ez nem is vitás. Ennyire nem jöhet zavarba a szép szavaktól, de meglehet, hogy eddig még nem bókoltak neki ilyen kedvesen. Egy kis fejrázás után egy párna repül felém, ami be is talált. Egyáltalán nem számítottam rá, meg lepett rendesen vele Nyeste.
 - Ezt miért kaptam Nyeste? -
 Meglepődve kérdezem, és már azon jár az agyam milyen furimányos kérdést tegyek fel ezzel kapcsolatban. Kicsit visszafogom magam a bókokkal, meglehet azért kaptam e párnt. Óvatosan visszadobtam felé a párnát, úgy hogy mellette puffanjon. Nem akarok kárt tenni benne, meg nem bántok hölgyeket.
 - Meg kell hagyni jól célzol. Ha ezt a bókokért kaptam, akkor elég sok párnára lesz szükséged leányzó, szóval készülj fel. -
 Mosolyogva válaszolok a kérdésére, észrevételére miért is mondok ilyeneket. Vagyis felkészülhet a sokszori dobálásra.
 - Nem lenne kedved most megmutatni a kastélyt, vagy csak a házat, hisz mindketten Navinések vagyunk. Maradhatunk itt is ha szeretnél, bár számomra egy párna mentes hely lenne a legjobb. Megkedveltem ezt a helyet annak ellenére, hogy csal most vagyok itt. Azt viszont elmondhatom, egyből egy remek társaságot kaptam. -
 Tényleg félve mondok már bármi pozitív dolgot, hisz lehet nem egy, hanem kettő vagy annál több párnát, vagy más tárgyat irányít a fejem irányába.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 8. 19:23 | Link

Nyeste

 Még egy párna röpül felém, ki sem kell mondani Nyestének, miért is kapom. Tényleg össze kell összeszednem abban a tekintetben. Nem áll szándékomban őt kellemetlen helyzetbe hozni, ha neki ez tényleg rossz érzés. nem tudom mennyire jönne ki jól ha ezt felemlegetném.
 - Értek a dolgokból, nem fogok ilyeneket mondani neked. Ami azt illeti kíváncsi vagyok, melyik terem, helyiség a kedvenced, így egy kicsit jobban megismerem az ízlésedet, ami már most tiszta számomra, hogy jó. -
Már nem is akarom mondani neki, hogy nagyon jó áll neki ez a huncut tekintet, ami akkor volt, mikor a párnát dobta felém. Nem akarok semmi rosszat számára, hiszen nagyon szimpatikus nekem, így azt szeretném már csak, hogy jobban megismerjem. Nyeste már indulásra készen áll, sejtelmesen mutatja, menjek utána.
 - Kíváncsian várom hova viszel. Eddigi ismeretem szerint, ahogy téged megismertelek, biztos szuper hely lesz. -
Összeszedem magam, kinyújtózok, és indulásra készen lépek Nyeste mellé, jelezve, indulhatunk.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 13. 20:47 | Link

Vér Lanetta

 Csatangolok a kastélyban azon tűnődve, hol is voltam már régen, és eszembe jut a társalgó, ahol múltkor is milyen jót csevegtem. Azóta nem jártam ott, de már itt vagyok a tárgyalt helyen. Benyitok, körülnézve állapítom meg, hogy nem változott semmi. Azért ennyire nem varázslatos ez a hely, hogy mindig változzon. Meg elég is nekem a szellemek járkálása, meg a festményekben ide oda közlekedő portrék. Ezeket még nem sikerült száz százalékra megszoknom, de jó úton haladok. beljebb megyek, és elhelyezkedek az egyik kanapén, előtte öntök magamnak egy kis italt, mert kimelegedtem. A kandallóra nézek, eszembe jut, hogy múltkor mennyire szerettem volna hogy égjen benne a tűz, de akkor túl jó idő volt hozzá. Előkapom a varázspálcámat, és próbálok tüzet éleszteni, de nem sikerül.  Megelégelem, és a kandallóhoz lépve, magamhoz ragadva a gyufát tüzet csiholok, sikerrel. Vissza ülök. Elégedetten a munkámmal kortyolgatok a megfelelő hőmérsékletű italomból. Elkényelmesedve tűnődök az elmúlt bő egy hónapról amióta itt vagyok, gyorsan elszaladt. Történt pár dolog ezen a rövid idő alatt is, házam újságjának a szerkesztőségének lettem a tagja, minap pedig a kviddics csapatnak is. Örülök ennek, szívesen csinálom, remélem elégedettek is velem. Eddig még nem mozdítottak el. remélem találkozok valakivel itt.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 16. 18:37 | Link

Lanetta

 Már annyira belemerültem a gondolataimba, hogy azt már bóbiskolásnak hívják. Ez az állapot sem tartott örökké. Egy lány viharzott le nagy sebbe - lobbal, de elég hamar észhez tértem. Kicsit meglepődök ezen a nagy berohanáson, de szerintem nem is nagyon vett észre, mikor bejött. Ez megváltozott, és amin csodálkozom, hogy az előző nagy rohanás helyett, most már azért nyugodtan áll előttem és beszél hozzám.
 - Szia! Nem ijesztettél meg, csak kicsit elszundítottam. Jó hogy jöttél, mert már mentem volna. Örülök annak, hogy bejöttél, megismerkedhetek még egy diáktársammal. Nem olyan régen jöttem az iskolába. -
 Kicsit sablon dumával indítok, már kezdek hozzászokni, pedig nem szeretnék, hiszen nem akarok egy tucat diák lenni, de nem hiszem, hogy itt lenne egyáltalán ilyen.
 - Be sem mutatkoztam még. Partay Alfréd Benedek a nevem, és első éves Navinés vagyok. Helyezd magad kényelembe. Úgy látom mintha kerestél volna valamit. Tudok segíteni valamit ez ügyben? -
 Még csak most mutatkoztam be neki, kicsi cikinek érzem magam, de most már nem tudok ezen mit javítani. Ami késik az nem múlik. Kíváncsi vagyok arra, miért jött be ilyen nagy lendülettel. Ha nem akar róla beszélni, persze nem erőltetem. Én nem vagyok az a fajta ember, aki ráerőlteti az akaratát a másikra.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 21. 11:16 | Link

Lanetta

 Lány kéznyújtását viszonzom, mert így illik. Határozott kézfogás, amilyen most ő. Bár a határozottság mellet, egy kis idegesség is érezhető. Ezt ki is fejti, miért is van. Egy karkötőt keres, ami szemmel láthatóan nagyon fontos a számára. Ezért is nem akar leülni, mert nagyon keresi.
 - Egyre jobban tetszik, és jobban betudok illeszkedni a társaságba is. Ha tudok neked segíteni a keresésben, akkor szívesen teszem, remélem ezzel hamarabb meglesz a karkötőd. -
 Egy mondattal elintézem a formaságnak számító iskolai témát, amit ilyenkor csak jó modorból tesznek fel, szerintem kevés embert érdekel igazán, de beszélgetés indításnak nagyon is jó.
 - Remélem mihamarabb meg lesz, sokat számít neked ez a karkötő, ahogy látom. Ezért is segítek neked a megtalálásában, mert tudom, mennyire tud az ember kötődni egyes tárgyakhoz. Ezen a helyen bármi megtörténhet, ezt még nem nagyon tudtam megszokni. Biztos vagyok benne ennek ellenére is, hogy hamar megtaláljuk -
 Pozitívan állok a dologhoz, hiszen mindig  is úgy tartom, hogy a hozzáállás is sokat lendít, vagy éppen vesz vissza a lendületből. gyorsan fölpattanok, hogy ne csak szóban, hanem tettben is megmutassam, nem beszélek mellé. Próbálom először azokon a helyeken, ahol logikusan beeshet egy ilyen, úgymond apróbb tárgy. Ilyen helyek például a fotelek, kanapék párnája mögé, alá. Gondolom Lanetta is ott nézi meg először is, ahol járhatott, bár nem mondta, hogy mikor veszthette el, és mennyi idő telt el, amikor utoljára a kezén látta, és amikor már nem.
- Itt a kastélyban nincs talált tárgyak helye, ahol lelehet adni? Mert ha létezik, akkor ott is érdemes próbálkozni. Szerintem ott néznéd te is először. -
 Vetek fel egy ötletet, hogy a talált tárgyak közt is lehet, ha létezik ilyen a kastélyban, hogy az ilyeneket egy helyre lehet vinni, leadni az ilyen tárgyakat. Bár először biztos ott nézi. Nem szeretném, ha okoskodásnak tünne a felvetésem, csak segítőkész akarok lenni.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 23. 18:30 | Link

Lanetta és mesélő

 Semmi különös erőfeszítésbe nem kerül számomra, hogy segítsek egy másik emberen. Mindenhol keressük. Ahol nem én keresem, ott keresi Lanetta az elveszett karkötőt.
- Igen az nem lenne egy jó, ha elvesztenéd azt, amit a legjobb barátnődtől kapsz. Megesik az ilyen. Értem, hogy fontos számodra. Nekem is sokat számítanak azok a tárgyak, amit olyan emberektől kapok, kik nagyon közel vannak hozzám. nagyon szívesen segítek neked, szeretek segíteni másoknak. -
 Még a kandalló lobogó tüzében is keresi. Az izzó fát is megbolygatja, számomra ez már túlzásnak tűnik, de teljesen megértem őt, hogy mindent tűvé tesz azért, ami nagyon is számít neki. Látom az arcán, hogy egyre elcsigázottabb, szomorúbb, kilátástalanabb a sikertelen keresésben. Még azért az eltökéltség nyomai vannak az arcán. Ezt pozitívnak tartom, mert ez a kitartás jele.
- Még én sem halottam, hogy lenne talált tárgyak osztálya vagy ilyesmi a kastélyban. Ha találkozok olyan emberrel, aki tisztában van az ilyen jellegű dolgokkal az iskolában, akkor rákérdezek. Elég nagy a kastély, még szerintem az itt eltöltött idő sem lehet elég arra, hogy megismerje. Főleg úgy, hogy nem egyszerű építményről beszélünk, hanem varázslatosról. Még ez is sokat nyom a latba kiismerhetetlenség terén. -
 Mondandóm közben a szemem sarkából azt érzékelem, hogy az ajtó irányából jön valaki. Lanetta előbb még a másik felemen volt. Fölnézek. Nem tévedtem, egy új személy érkezett a társalgóba. Legjobban az tűnik fel, hogy nem köszön. Ezt még azzal is tetézi, hogy tekintete olyan lekezelő irányunkba. Minden mozdulata arról árulkodok, hogy ő különb lenne kettőnkről. Nem foglalkozok vele. Legyen ilyen, van bőven belőle a kastélyban. Boldogítsa őket, velük biztos jól meglesz. Nekem most fontosabb dolgom.
- Szia! -
 Azért köszönök neki ahogy elhalad mellettem. Elhelyezkedik az egyik fotelben az új jövevény. Amin a legjobban meglepődök, amellett hogy persze nem köszön vissza, az az, hogy Lanetta egyből ott terem a lány mellett. Ahogy a karkötőre tereli a szót, már kapcsolok. Lehet hasonló a karkötőjük, vagy éppen az az, amit Lanetta ennyire keres. Minden lehetséges.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 27. 15:25 | Link

Lanetta és mesélő

 Meg kell vallanom, ez a lány eléggé magasan hordja az orrát. Arra gyanakszom, hogy a Rellon ház tagja. Ők szoktak úgy viselkedni, mintha mindenkinél különbek lennének. Erre a névtelen leányzó is erősen rátesz egy lapáttal, még így is, hogy nem tudom pontosan melyik ház tagja. Nem hiszem, hogy Navinés, mert egyáltalán nem ismerős az arca, de nem is vagyok olyan régóta itt, de akkor is találkoztam volna vele, ha háztársak lennénk.
 Lanetta nagyon cseles. Nem támadja le direktbe az új jövevényt a karkötővel kapcsolatban, hogy gyanúja van arra, hogy talán az övé lehet. Még azon csodálkozom eddig nem ment el, hogy még itt van, most még jobban tetőzik a két lány közötti feszültség. Most valahogy kívülállónak érzem magam, nem tudom mit is mondhatnék, hogy ne mérgesedjen el jobban a helyzet. Morfondírozok a cinizmusba bújtatott hozzászólásnak. Óvatosnak kell lennem, hogy ne nagyon csapjon át sértő, bántó beszédnek. Bár, ahogy viselkedik a mi kis királykisasszonyunk, lehet megérdemelni, hogy magához térjen.
- Biztos valami titkos hódolótól kapta. Azért ilyen durcás velünk mert a titkos találkát zavarnánk meg, amin megköszönhetné az ajándékot, egy kis turbékolással. Remélem vele nem  leszel ilyen mufurc? Ha szépen kéred elmegyünk, ha szeretnéd. -
 Ez a beszólás inkább hathat rosszindulatúnak, mint cinikusnak. A mostani légkörnek sem tesz szerintem jót, de úgy tűnik, hogy a névtelen lány sem azon fáradozik, hogy jó kapcsolat alakuljon ki velünk. Nem is szeretnék ezután bármilyen kapcsolatot kialakítani vele. Hiszen Lanetta vagy én, eddig nem úgy álltunk hozzá, hogy oka legyen ilyen hangulatban felénk közeledni. Tudom, nem mindenki olyan közvetlen, mint Lanetta, vagy én, de ilyen ellenségesen sem kell azért lenni. Lehet, nem házam erényeit csillogtatom vele szemben, meg ezen az előbbi hozzászólásom sem éppen ezt tükrözi.
 Próbálok visszafogott lenni, abban a tekintetben, hogy ne harapózzanak el a kedélyek. Szerintem még ennek a közelében sem vagyunk. Lanettán is azt látom, hogy óvatos.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. december 27. 23:24 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 1. 15:43 | Link

Lanetta és mesélő

 Lanetta hangnemet váltva akar hatni a lányra, de nem barátságos így sem. Úgy mondanám, hogy nem annyira ellenséges. Nem értem a kis különc leánykánkat, mit gondol, mit vár. Ellenségesen, lekezelően viselkedik velünk, és még mi hódoljunk be neki. Azt már nem.
- Most már tudod a nevünket. Ellenben mi nem tudunk rólad még ennyit sem. Nem akartunk letámadni, ez távol áll kettőnktől. Azzal meg legfőképpen, hogy megvádoljunk elsőre, hogy Lanetta karkötője van rajtad, amíg nem bizonyosodunk meg róla, hogy nem találtad. Bár megeshet, egyes körökben ez a módi. -
 Lanetta nagyon jól csinálta, hogy elmondta, miért is keveredtünk beszélgetésbe vele. Miért érdekel minket a karkötő. Kétlem, hogy elmondaná őszintén hogyan tett szert a karkötőre, ha tényleg találta.
- Szeretnélek megkérni, hogy őszintén mond el, hogyan került hozzád a karkötő. Ha nem úgy találtad, akkor nincs baj. Elnézést kérünk a zaklatásodért, és elmegyünk. Ellenben, ha találtad, akkor kérlek add vissza Lanettának. Nagyon fontos számára ez a tárgy, ahogy ő is elmondta ezt már egyszer. -
 Nem tudom mit gondoljak, azon a téren, hogy elmondja nekünk őszintén, de reménykedek benne. Úgy érzem, nem fogunk együttműködést kapni tőle, de hátha tudunk rá hatni. Meglátjuk. Nem szeretném túlreagálni a dolgot, főleg nem olyan kimenetelt, ami túl megy a dolog komolyságán.
- Nem karunk semmiben zavarni téged, csak minél előbb lezárni az egészet. Lehetőleg minél kisebb konfliktussal. Egyikünknek sem lenne jó, és nem akarunk úgy elmenni, hogy egyel több embert utáljunk. Nem ez a szándékunk. Megoldást erre a dologra, ami felmerült. Ehhez az együtt kell működnünk. Ezért kérünk arra, őszintén mond el nekünk, hogyan került hozzád a karkötő. Ezután tudunk csak érdemi megoldást hozni, mi hárman -
 Próbálok érvelni, hogy az valós legyen. Minél egyszerűbb, átlátható, következetes. Még magamon is meglepődök, hiszen ilyen helyzetekben nem voltam sűrűn, így nem várt módon kezelem a helyzetet. Ezt is megtapasztaltam, de majd meglátjuk mi a reakciója barátnőnknek. mert ebből fog eldólni, jól csináltuk e Lanettával.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 8. 19:54 | Link

Lanetta

 Tiszta utálat jön ebből a rellonos teremtésből. Elemi erővel süt róla, hogy utálja a saját fajtáján kívüli diákokat. Mintha rajtuk kívül mindenki alsóbbrendű lenne. Bosszantó, de mindenkinek lehet tévhite, ezért nem lehet öt megszólni. Megjelent egy srác, több mint valószínű ő lehet ennek a kis nőcskének a párja. Első nézésre róla sem lehet többet, vagyis jobbat elmondani, mint Gerdácskáról. Végre távozófélben van ez a nem is minek nevezhető lány, már várhatóan bosszantó módon csinál egy dolgot. Lemásolja Lanetta karkötőjét, amit nem nagyon mondok olyan nagy problémának, de azt igen, hogy egy bűbájjal eltünteti az eredetit. Még el is dobja. Kissé haragra gerjedek e tette miatt, de vissza fogom magam. Lanettával ellentétben nekem sikerült, ő azonban nem tudta ezt megtenni. Meg is értem, hiszen nem egy jó tett volt attól a cafkától. Az volt a szerencse, hogy Lana átka nem talált. Már az ő szemszögéből értem ezt. Bocsánatot kér az indulatos kirohanásér. Nem haragszom érte, hiszen lehet, én is így tettem volna az ő helyében.
- Nincs baj! Több, mint valószínű, én is így reagáltam volna a helyzetre. remélem neked nem történt bajod! Megkeressük a karkötőt, vagy menjünk vissza a házainkba? Eléggé elment az idő ezzel a.... -
 nem tudjam mit mondjak a rellonos lányra. Csúnyát meg nem akartam. Tartok attól, hogy nem éppen jó színben tüntetne az fel engem Lanetta szemében. feltettem a kérdést, hogy keressük e a karkötőjét. Nem tudom, most ez kell e neki ezek után. Látszik megviselte őt, hogy majdnem megkaparintotta, csak egy rosszindulatú személy miatt kezdhetjük elölről az egészet.
- Sajnálom a dolgot Lanetta! segíthetek valamiben? -
 Nem tudom mit mondjak még. Nem voltam ilyen helyzetben, és a vígasztalásnak sem vagyok az embere még. Remélem segíthetek valahogy neki.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 11. 15:19 | Link

Vér Lanetta

 Keserűen, de egyben bosszúsan válaszolt kérdésemre, ami természetes reakció volt tőle. Ezért sem haragszom rá, tudom, nem készakarva reagált így, hanem reflexből. Pillanatok alatt összeszedte magát, kicsit elgondolkodhatott, az iménti beszólás után. Már mosolyogva tette fel a kérdést, van e kedvem újra neki állni keresni. Gondolkodás nélkül megteszem neki.
- Persze, ezek után, amit ez a fekete démon művelt, már meg sem kottyan nekem egy kis keresgélés. -
 Nem is kellet sokat várni arra a pillanatra, hogy megtalálja valamelyikünk. Lanetta sokkal hamarabb megtalálta, mint ahogy reménykedtem, de ennek nagyon is örülök, mert így hamarabb érünk ennek a végére. Nem is csodálkozok azon, mennyire örül neki, hiszen meg van a féltett tárgy, és nem kap ki érte, hogy nincs meg. Felém tart, és megölel. Erre nem számítottam, de nem csodálkozok. Hiszen biztos vagyok abban, így mutatja ki háláját, hogy segítettem neki. Örülök, hogy meglett a tárgy, de a legjobban annak örülök, hogy megismerhettem egy szeretetre méltó leányzót. Ami ezt illeti, nagyon is jól esett az ölelés tőle. Ezután, az ajtó felé megy, és megköszöni szóban is a segítségemet.
- Nagyon szívesen máskor is. Örülök annak, sikeresen megtaláltuk a karkötődet. Még ha láthatatlan is. -
 Ez egy kicsit mókás ebben a formában. Elvesztette, és láthatatlanul találta meg. Ez nem változtat a lényegen, hogy ott van a karkötő, ahol kell. Így én sem maradok egymagamban, ezért gyorsan visszamegyek a házam területére.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 11. 20:03 | Link

Péter Fanni

 Végre megérkeztünk a társalgóba. Elhelyezkedik Fanni, majd melléhuppanok. Végre egy rendes hely, ahol normálisan lehet beszélgetni, nem kell ide - oda úszni, ha normálisan akar az ember mondani valamit a másiknak. Még mindig bennem van egy kicsit az akváriumi mufurc, de kezdem átvenni Fanni jókedvét, és már se hol nincs a rosszkedv. Nem lehet elkerülni a kérdést, kíváncsi a lány nevére, aki tetszik nekem.
- Nem baj, ha most nem mondom el a lány nevét. Amúgy, már bevetettem ezeket a fegyvereket, amiket te itt felsoroltál. Szépen lassan, lépésenként kell menni. A leányzó nem éppen az a kapkodós fajta, én nagyobb léptekben haladnák, de ez nem egy emberen múlik. Nem rég ismertük meg egymást. Azért pedzegetem a dolgot, próbálom olyan mederbe terelni a dolgokat, hogy egyre közelebb kerüljek a célhoz. Ne félts engem. Ha érdekel a dolog, majd néha mesélek neked a fejleményekről. -
 Mesélem Fanninak, hogyan álok nyestével. Nem akarom még így kimondani konkrétan, mi a helyzet kettőnkkel, de ahogy látom, Fanniban megbízhatok, és meg is teszem. Megkedveltem őt, és nem állok el attól, hogy a későbbiekben meséljek jobban erről a kapcsolatról neki.
- Vicceltem ám, amikor a szobában lévő szétpakolásról beszéltem. Akkor majd találkozunk a kviddicspályán, mert én is tag vagyok a saját házam csapatában. Én is írogatok, szerkesztő vagyok én is. Szóval, több közös dolog van, amit csinálunk a saját házunkban. Milyen témájú cikkeket szoktál írni. Én zenei rovatot vezetek. Albumokat ajánlok, szeretem csinálni. Állítólag olvassák rendesen az újságot, legalábbis ez a visszajelzés. -
 Mindketten ugyanazt a tevékenységet csináljuk a saját házunkban. Ami jó, mert ez azt jelenti, hogy körülbelül ugyanazokat a dolgokat szeretjük csinálni.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2016. január 11. 20:04 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 13. 15:59 | Link

Péter Fanni

 Nagyon jó társaság Fanni, ahogy mondja, hogy szívesen megismerné a leányzót, akiről beszéltem neki, eszembe jut, már napok óta nem találkoztam vele. Most Fannival beszélgetek, rá figyelek.
- Te is inkább zenei téren indulsz el cikk írás területén. Majd figyelni fogom miket írogatsz, nehogy ismerős dolgok merüljenek fel, amit már más megírt, egy másik lapban korábban. Na, ez vicc volt csak. Szerintem nem lehet ezzel a témával mellényúlni. Én sem igazán a sláger albumokról írok. Inkább azokat a lemezeket teszem előtérbe, amelyek nagy hatással voltak, vannak a zene fejlődésére. Ahogy végiggondolom a dolgot, eddig csak magyar albumokról firkáltam, de ezt nem érzem problémának. Jobban szeretem a magyar előadókat. A jövőre nézve is vannak elképzeléseim, milyen koncepciók lesznek a rovatomban. -
 Mondom el neki, mik az elképzeléseim. Eddig mi alapján válogattam össze, hogy mely albumok kerüljenek a cikkeimbe. Kell egy kis elképzelés, mit ír le.
- Én inkább magyar előadókat hallgatok, de a külföldi zenekarok sem esnek ki a láthatáromból. Gitár orientált zenéket kedvelem.Ez a laza rocktól, a kőkemény metálig terjed, persze az igényeseket. Instrumentális zenéket is bejönnek, de nem is olyan rég került a képbe a ska és a roskabilly. Szóval nem egyszerű behatárolni miket is hallgatok. -
 Beszélek tovább a zenéről, de már nem a cikk, és az újság kapcsán, hanem már rátértem, az én általam hallgatott stílusokra. Fanni felhozza a duplarandi ötletét, valahogy én nem vagyok oda érte, lehet azért, mert még nem voltam ilyenen.
- Erről a négyes randiról még nem nagyon tudom, hogy bejönne e nekem. Majd puhatolózok a hölgyeménynél, és meglátjuk mi lesz. -
 Lehetséges, nem lesz ettől nagyon jó kedve Fanninak, hogy nemigazán jön be az ötlete. Ahogy eddig megismertem, nem fog érte megsértődni, és örökre felém se nézni.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2016. január 13. 20:01 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 15. 16:49 | Link

Péter Fanni

 Ez a zenei téma nagyon bejön mindkettőnknek, ezért is beszélünk annyit róla. Kiderül, hogy tanulgat gitározni. Bár ahogy mesél róla, nem nagyon lehet kitartó.
- A gitározás az jó. Nekem a basszusgitár tetszik, de még nem jutottam el addig, hogy elkezdjek megtanulni rajta játszani. -
 Visszatérünk a kviddicsre. Mindenkinél valahogy betalálok ezzel a témával. Már nagyon unom, de nem mondom el ezt senkinek. Nem akarom, hogy megkövezzenek, akiknek ez szívügyük.
- Hajtó vagyok, de még csak most kezdtem el ezt az egészet. Majd pár meccs után elválik, hogyan tovább. Ha nem annyira jön be, mint vártam, akkor majd lepasszolom. Te milyen poszton játszol? -
 Dobtam vissza a kérdést Fanninak. Kíváncsi vagyok rá, mit játszik. Szerintem ő is hajtó. Majd elárulja.
 
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 16. 17:31 | Link

Péter Fanni

 Kiderült, milyen poszton játszik. Fogóként szerepel csapatában. Még az a szerencsém, hogy terelő. Így, egy estleges találkozásunk alkalmával, nem fog különböző golyókkal célozni engem. Ha egyáltalán addig még a csapat tagja leszek. Néha, ahogy észrevettem magamon, nagyon hangulat váltó tudok lenni. Rendszerint teszek olyan dolgokat ilyenkor, amiket amúgy nem. Nem szoktam megbánni az ilyenkor hozott döntéseimet.
- A basszusgitárt fontolóra veszem, amikor döntésre jutok, szólok. Itt mindenki olyan komolyan veszi a kviddicset, számomra még csak egy sport. Azért jelentkeztem elsősorban, mert itt nincs más. Sokáig tartó aktív sportolás után a mozgás hiányozna egy idő után, így csinálnom kell valamit. Engem nem fertőzött még meg, de nem is tartom olyan kirívóan nagyon jó sportnak. Időtöltésnek jó. Nem ér fel azzal a sporttal, amit csináltam otthon. -
 Ezekkel a kijelentésekkel, amit mondtam a kvidiccsel kapcsolatban, nem nagyon jutottam közelebb a lány szívéhez. Gondolom én, de tényleg nem értem, miért rajonganak annyira ezért a sportért. Nem is nagyon létezik más a varázslóvilágban.
- Én nem fázom.Igaz, nekem sincs melegem a vizes terem után. Ezek után biztos nem megyek oda többet. Nem is értem, hogyan mehet be oda valaki, az első alkalom után is. -
 Nem is fogok megbarátkozni azzal a hellyel. Van elég jó hely még azon kívül is a kastélyban.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 18. 19:03 | Link

Péter Fanni

 Egy ritka példánya Fanni, annak a kevés diákok egyikének, akik nem ölnének meg az előbb említett dolog hallatán. Sőt, ő még meg is köszöni az őszinteséget. Nem is nagyon hangoztatom, hogy nem hat meg annyira a kviddics, és csak azért játszok, mert az otthoni aktív mozgást pótoljam. Nagyon is képben van a lány, lehet van valami köze a muglitársadalomhoz. Megemlíti, talán focizhattam. nem talált, de nem rossz példa, hiszen a muglik közt ez a legkedveltebb sport.
- Nem fociztam. Én nagyon sokáig vívtam. Méghozzá nagyon is jól. Ne haragudj, ez nagyképűségnek tűnik, de nem azért mondom. Sok versenyre jártunk, és a legtöbbjén nyertem, vagy benne voltam az első háromban. Tehetségesnek tartottak, még a korosztályos válogatottban is szerepeltem. Ezért is választottam itt a kviddicset, kezdett hiányozni a mozgás.
 Fanni fázott, és ennek oka az volt, hogy az egyik idióta társunk kinyitotta az ablakot. Normális válasz nemlétezhet rá. hiszen odakint hideg van, idebent sincs az a nagy meleg, hogy indokolt lenne kinyitni az ablakot.
  - Légyszíve csukd be az ablakot, nem mindenki szenved forróságban, hogy eltűrje a hideget, ami bejön. -
 Nem hogy a lány kérésére sem csukta be, de még az enyémre is röhögéssel válaszolt. Felpattantam, az ablakhoz menve, kissé eltolva értetlen társunkat, becsuktam az ablakot.
- Na, így már jobb. Remélem így is marad. -
 Reméltem nem nagyon fog ellenkezni. Kis kakaskodás után, probléma nélkül odébb állt. Visszahuppantam a kanapéra.
- Így már azért jobb lesz egy kicsit. Te mást sportoltál a kviddicsen kívül? -
 Mondtam neki mosolyogva, remélve, nem fog megfagyni. tettem fel neki a kérdést.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2016. január 18. 19:18 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 25. 19:59 | Link

Fanni

 Mesél a küzdősportoló múltjáról, és arról, milyen rossz, hogy fel kellett adni az egészet, amikor idekerült. Meg tudom őt érteni, hiszen én is így jártam a vívással. Már átfutott az agyamon párszor, hogy fogom magam, és ez lesz az indokom, amiért lelépek innen, és visszamegyek. Adok esélyt magamnak ebben az iskolában, de ha nem jön össze az a pár dolog, akkor cselekszek.
- Megértem, amiért szomorkodsz a cselgáncs miatt. Én is így jártam a vívással, nekem is fel kellett adni az iskola miatt. Már gondoltam arra, hogy elhagyom a sport miatt ezt a sulit, és visszamegyek. Azt érzem néha, túl sokat vesztettem ezen a téren, hogy csak úgy vége legyen. Ahhoz nagyon is jó vívó vagyok, voltam, hogy egyik pillanatról a másikra abbahagyjam. A takarót elfogadom, köszönöm. -
 Csalódottan mesélem én is, az ilyen irányú történetemet. Ezért is tudjuk megérteni egymást. Itt nem az igazi ezen a téren. Itt sport területén egy választásod van, ha az nem tetszik, akkor így jártál. Ezért is vagyok egy kicsit csalódott.
- Ha nagyon fázol Fanni, akkor menj vissza a házadba. Ne legyél miattam beteg, hogy eljöttünk a vizes szobából, és nem egyből mentél szárítkozni. Majd megbeszéljük, mikor jössz vendégségbe hozzánk. -
 Mondom a lánynak, kissé aggódom. Nem akarom, hogy lebetegedjen, főleg, hogy egy idétlen még rá is segített egy kicsit.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. május 14. 22:15 | Link

Rebeka

 Nagyon szenvedek, mostanában unatkozok, de nagyon. Mindig eltudom foglalni magam, de most valahogy nem megy sehogy sem. Ezért gondolom azt, hogy a keresek egy beszélgetőtársat. A klubhelyiségbe robogok, de nincs senki itt. Gondolkodás nélkül megyek a társalgóba, hátha ott nagyobb szerencsével járok, mint házam közösségi helyén. Már meg is érkeztem. Benyitok, első körültekintésre nem is látok senkit, de másodszorra megakad egy lányon a szemem. Nem teketóriázok, oda lépek, hiszen csak is azért lehet itt, mert társaságra vágyik, szerintem.
- Szia! Partay Alfréd Benedek vagyok. Másodéves Navinés. Leülhetek melléd? Remélem nem zavarlak meg. Te is unatkozol? Ezek szerint nem vagyok egyedül, aki ezen az estén társaságot keres. -
 Remélem, hogy társaságot keres. Ha nagyon egyedül akar lenni, nem ide fog jönni, ahol bárki megfordulhat. Én örülök annak, hogy itt van, mert így van, akivel dumálhatok, így egy átlagos szombat este.
- Régóta vársz itt egyedül? -
 Nem kerteltem, meg is lepődök magamon, hiszen nem szoktam ilyen tőmondatokban beszélni. Bár nem sértő dolog hagyta el a számat, csak röviden fogalmaztam. Mondhatni lényegre törően.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2016. május 14. 22:15 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. május 15. 17:49 | Link

Rebeka

 Lehuppanok mellé, ahogy kimondja, hogy nem zavarok. Megnyugszok, hogy nem unta halálra magát azon a tíz percen, amelyet egyedül töltött itt. Már nem kell erre gondolnia, hiszen társasága van személyemben.
- Sokat szoktál itt lenni? Én meg fordulok itt néhányszor, de nem mindennapi rendszerességgel. Elég nagy a kastély, ezáltal sok olyan helyiség van benne, amiben az ember szívesen tölti az idejét. Persze nagy részében nem egyedül, hanem társaságban. Neked van kedvenc helyed a kastélyban. Megértem, ha az a házad területén van. Én is szívesen vagyok a Navine területén, de azért kimerészkedek, mint ahogy most is. -
 Nem akarom agyon untatni a fecsegéssel, ezért hagytam abba ezt a témát. Megütötte fülemet a kviddics. Én is tagja vagyok házam csapatának, igaz csak tartalékos, de tag. Nem volt szívem ott hagyni, ezért választottam ezt a megoldást, hogy beugróként bármikor számíthatnak rám.
- Én is tagja vagyok házam kviddicscsapatának, de amolyan beugrós ember. Ha netán valami miatt szükség van rám, bármikor lehet rám számítani. Felvetődhet a kérdés, miért jó nekem ez az állapot, muglisan kifejezzem magam, tartalékos vagyok? Tavaly játszottam egy - két meccsen, és rájöttem, nem ez az én sportom, de így szeretnék segíteni házamnak, hogy ha kellek, akkor ott vagyok. Mugli világból jövök, és nincs ilyen hátterem. -
 Kicsit megszaladtam beszéd terén, nem nagyon beszélek ennyit egyszerre, de most ez van. Legalább nem mondhatja rám Rebi, hogy nem beszélek, ezáltal unalmas vagyok.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. május 15. 19:49 | Link

Rebeka

 Látom Rebekán, hogy igazán jól érzi magát, már a beszélgetésünk elején, de rólam is elmondható ez. kviddics témánál vagyunk, megint. Ahhoz képest, hogy nem nagyon szeretem, sokat jön szóba társaságban. Igaz, ebből a szempontból az sem normális, hogy tagja vagyok a csapatnak.
- Nekem ez a második évem a csapatban, de nem sokat játszottam, az előbb említettek okán. Meg jobban kedvelem az írást, ezért is írok házam újságjába. Az jobban vonz. A visszajelzések alapján jól is megy mások szerint is. -
 Azért megemlítem érintőlegesen az írogatást is. Jobban belegondolva, már november óta vagyok tagja a szerkesztőségnek. Nagyon tud szaladni az idő.
- Te szoktad olvasni valamelyik újságot. Néha belenézek a többi házéba is, ha hozzájutok egy - egy példányhoz. Szeretek olvasni, másokkal beszélgetni, társaságba járni. Iskolába jövetelem előtt komolyan sportoltam. Vívtam versenyszerűen. Azon belül is tőröztem. Hála jöttek is az eredmények. Versenyeket nyertem, korosztályos válogatott volta. Közbeszólt az iskola. Ez hiányzik a legjobban. Itt az iskolában legtöbbet a barátnőmmel vagyok, vele szeretek a legtöbbet lenni. -
 Mesélek egy kicsit neki arról, mit is kedvelek, és ez okból kifolyólag beszélek neki, hogy mit kellett fájó szívvel feladnom, mikor idejöttem tanulni.
- Te miket szeretsz csinálni? Mivel töltöd el a szabadidődet? -
Dobom vissza neki a kérdést, de nem azért, mert ős is feltette, hanem, mert érdekel.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2016. május 15. 21:05 Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. május 15. 21:04 | Link

Rebeka

 Nem nagyon szeretem azt a kérdést, hogy mit lehet tudni rólam. Rendszeresen belefutok ebbe a kérdésben. Mindig próbálkozok a válasszal, de azért nem szeretem, mert mondani ember másra kíváncsi az életemből, a sablon szöveget meg nem szeretem, hogy ugyanazt mondjam. Bár mást nem is tudnék mondani arról, ami már megtörtént
- Nem szeretem ezt a kérdést, de azért mondok egy keveset magamról. Édesapám mugli, anyukám varázsló, pontosan kvibli. Ezért is érte váratlanul a családot hogy, megkaptam a levelet innen, de örültek is neki nagyon, én is. Hiszen ez egyet jelentett azzal, hogy varázsló vagyok én is. Van pár dolog, amiért nem szívesen jöttem ide, amit ott kellett hagynom az iskola miatt. Ilyenek a baráti köröm, a már említett vívás és még számtalan dolog. -
 Mesélek pár dologról. Nem akarom túlbonyolítani a dolgot. Nagy vonalakban elmondok pár dolgot, aztán majd kérdez, és bőven válaszolok neki.
- Meg kell hagynom, hogy nem bánom az itt eltöltött időt. Nagyon is hamar megszoktam itt, magamhoz képest. Ehhez persze kellett az is, hogy legyen egy - két ember, akikkel az első pár hétben, hónapban ismerkedtem meg, és foglalkoztak velem, így nem maradtam egyedül. Hamar bele tudtam rázódni az itteni életbe, felvenni a ritmust. Elfoglaltam magam a tanuláson kívül. Egy lány is elrabolta a szívemet, így nem téma már az, hogy visszakívánkoznék életem ez előtti helyszínét. Hiányzik persze a család, a városom, de itt sikerült berendezkednem, és nagyon jó. Te is mondasz pár dolgot magadról? -
 Megint sikerült bőven kifejezni magamat, de szerintem ezt nem is bánja Rebeka. Jobb, mintha harapófogóval kelljen mindent kiszednie belőlem.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. május 16. 13:47 | Link

Rebeka


 Kellemes hallani azt, amikor két testvér olyan kapcsolatban is tud lenni egymással, mint két jó barát. Rebeka esetében is ez áll fen. Nekem is jó kapcsolatom van a testvéreimmel, de még nem alakult ki ilyen erős kötelék velük, mint Rebekáéknál. Remélem én is, hasonlót tudok elmondani majd a jövőben.
- Örömmel hallom, hogy ilyen jó kapcsolatban vagy a bátyáddal. Nekem is jó a kapcsolatom a testvéreimmel, de még nem tartunk ott, mint ti, de majd kialakul, remélem. -
 Fejtem ki a témával kapcsolatban a véleményemet. Igaz nem olyan bőven, mint az előzőekben, de nem mindenben lehet olyan sokat beszélni. Rendszerint a tömör, lényegre törő mondandó szerintem a legjobb.
- Nem is kell erőltetni a párkapcsolatot, vagy a szerelmet. Úgyis eljön. Ha görcsösen akarja a az ember, akkor csak ront rajta szerintem. Biztos vagyok abban, hogy te is találsz itt egy nagyon rendes srácot, akivel nagyon is összeilletek -
 Kissé sablonos szöveget nyomok Rebekának, amiért remélem nem fog megharagudni. Azért a saját véleményem nem tartozik a sablon közé.
- Köztünk is Nyestével, szépen lassan alakult ki a dolog. Jó pár hónap beszélgetései, találkozásai után alakultak ki bennünk a másik iránti vonzódás. Így jött el idővel az, hogy összejöttünk. Nem szeretnélek untatni a történeteimmel. Nem biztos, hogy másnak is olyan érdekfeszítő, mint nekem. -
 Mesélek neki a saját kapcsolatom kialakulásáról, ami lehet, nem is olyan érdekes számára, mint számomra.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. május 16. 19:02 | Link

Rebeka

 Abban nem is kételkedtem egy percig sem, hogy kíváncsi. Hiszen a nők legtöbbje az. Nem tudom, mi érdekli a lányt az életemből, így felajánlom neki, hogy kérdezhet bármit.
- Nem tudom mire vagy kíváncsi felőlem, így kérdezhetsz. Egy dolgot kérek, ha nem akarok válaszolni, azt tartsd tiszteletben. Ez az egy kikötésem van csak, semmi más. -
 Nem haragszik meg ezért remélem, bár érthető a kérésem. Szerintem megérti, ha nem, akkor így járt, és nem érdekel.
- Párkapcsolatot nem kell erőltetni, biztos vagyok benne, hogy te is megtalálod a párod. Hiszen szép és okos lány vagy. Melyik művészeti ágat szereted? Én szeretem az irodalmat, zenét, a képzőművészeteket és sok mindent. Szeretek olvasni verseket és könyveket -
 Terelem a szót a párkapcsolatról el, hiszen nem kell túl reagálni ezt a témát. Nem akarok abba a hibába esni, hogy lerágott csont legyen bármely téma, amiről beszélgetünk. Ne unjon rám a lány, nem szeretnék unalmas lenni senki számára.
- Kviddicset te mennyire gondolod komolyan az iskola után? Szeretnél vele foglalkozni, amikor itt végeztél, vagy csak itteni jó elfoglaltság a számodra? Bocsánat a sok kérdésért, és a témaváltogatásért, csak engem ezek érdekelnek, vagyis az, hogy te miként vélekedsz róluk. -
 Hosszú körmondattal sikerült kifejeznem magam, amiért van, aki haragszik, de azokkal nem sokat beszélek. Rebeka eddig még nem jelzett ilyesmit felém.
Szál megtekintése

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Társalgó - Partay Alfréd Benedek hozzászólásai (35 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet