Tímea

A lány a napokban érkezett az iskolába, hosszú út állt mögötte és az időeltolódás is igencsak megviselte. Egyelőre még nem osztották be külön szobába, így a közös hálóban osztozott több Rellonos diákkal. Sose volt egy jól alvó típus és minden zaj irritálta elalvásnál, így nem igazán tudta magát kipihenni. Csendre vágyott és nyugalomra, de tudta, hogy hozzá kell szokni új környezetéhez, ha jobban akarja érezni magát és könnyebben szeretné áthidalni a nehézségeket. Nemrég érkezett ide, de már most hiányzott a családja, igazából még nem töltött el huzamosabb időt nélkülük és ez az új helyzet nagyon furcsa, szokatlan volt neki, de megszöksz, vagy megszoksz alapon kénytelen volt alkalmazkodni az új szituációhoz. Testvéreivel mindig is jóban volt, a szülei pedig minden helyzetben mellette álltak és támogatták, mondhatni nyugodt családi körülmények között nőtt fel, idilli családi körben. Sok bőröndöt hozott magával az iskolába, rengeteg ruhája volt otthon és a személyes tárgyaitól sem szeretett volna megválni, igaz néhány dolgot így is hátra kellett hagynia, de a fontosabb cuccait mind elhozta. Kicsit izgult az új élethelyzet miatt, ez nagy változás volt az életében, hogy el kellett jönnie otthonról és kiszakadni a megszokott környezetéből, de úgy gondolta, hogy megállja majd a helyét a mágustanodában és sok veszítenivalója úgysincs. Az egyedüli ellensége a magány, hiszen még nem ismert senkit sem az új helyen, néhány arcot megpróbált ugyan memorizálni, akikkel többször összefutott, de mélyebb kapcsolatra nem tett még szert senkivel sem - ami ilyen rövid idő alatt érthető, hiszen még csak néhány napja érkezett meg az intézménybe. Magától nem erőltette az ismerkedést, de persze nem volt ellenére az új kapcsolatok kialakítása. Úgy volt vele, hogy aki normális, rendes hozzá ahhoz ő se tuskó, aki meg bunkó, az amúgy is menthetetlen. A lány már nagyjából berendezkedett a saját területén, de nem pakolt ki mindent, hiszen úgy gondolta, hogy az értékesebb dolgait majd akkor veszi elő a bőröndjeiből, ha saját hálója lesz - az azért mégiscsak biztonságosabb. Nem igazán bízott senkiben sem, hiszen mindig is arra nevelték, hogy tartózkodjon az idegenektől és csak akkor legyen bizalmasabb valakivel, ha már van róla valami fogalma, hogy egyáltalán milyen lehet az illető. Persze, ezt nem lehet rögtön kapásból kikövetkeztetni, de azért mégiscsak ki lehet sakkozni, ha megvannak már a rá utaló jelek, hogy milyen is valójában az illető. A pofára esés kockázata mindig fennáll, de aki nem mer, az nem nyer ugye...
Mivel Rachel nemrég érkezett meg, úgy gondolta, hogy ideje felfedezni a kastélyt és amúgy is szeretett volna sétálni egy kicsit, így elindult felfedező útjára. A lány farmert és egy világoszöld hosszú ujjú felsőt viselt, haját lófarokba fogta, úgy indult neki útjának. Egy kis bolyongás után a bajárati csarnoknál kötött ki, ahol "megpihent" kicsit, hiszen már eleget mászkált és itt még úgysem tartózkodott huzamosabb ideig.

Tímea

Rachel mélyen elmerült gondolataiban, élvezte a csendet és a nyugalmat, amelyben már napok óta nem volt része, így végre valahára elmerülhetett saját kis világában, ám nem sokáig tartott az öröme. Hirtelen megingott kicsit, próbálta lereagálni a történéseket, hiszen nagyon gyorsan történt az egész és nem számított semmi ilyesmire - persze ki az aki erre számít? Ha mindenki felkészülhetne mindenre, sosem történnének apróbb balesetek. Szerencsére a lány elkerülte az esést, csak megingott kicsit, ám annál nagyobb volt a meglepődése, hiszen a váratlan fordulatok mindig meglepik az embert. Az incidens után kellett neki pár másodperc, mire felfogta, hogy mi történt, kicsit mérges volt, de aztán gyorsan magához tért és lereagálta a helyzetet:
- Ez aztán a szívélyes fogadtatás! Mindig ilyen tempóban furikázol fel-alá? - kérdezte szúrós tekintettel a lánytól, aki kis híján fellökte, de amilyen gyorsan jött a haragja, olyan gyorsan el is szállt, mivel látszott a lányon, hogy kétségbe van esve és nagy valószínűséggel nem direkt ment neki.
- Legközelebb légy óvatosabb, egyébként nem láttam errefelé semmiféle állatot. Mikor tűnt el a macskád? - kérdezte a lánytól, akiről igazából semmit sem tudott, most látta életében először. Ahogy végigmérte diáktársát látta, hogy nem abba a házba jár, ahová őt beosztották, viszont ez egyáltalán nem zavarta, hiszen a kis incidensen kívül semmit sem ártott neki, bár az is igaz, hogy egyelőre semmit sem tudott róla.
- Egyébként Rachel vagyok, téged hogy hívnak? - nyújtotta a lány felé a kezét, mert azért az udvariasság még nem veszett ki belőle, egyébként is kíváncsi volt diáktársára, hiszen napok óta alig volt lehetősége kommunikálni másokkal.
Fogalma sem volt róla, hogy a másik hanyadik évfolyamos, de az rögtön feltűnt neki, hogy nem tűnt egy emberevő szörnyetegnek, persze úgy állt hozzá az egész helyzethez, ahogy a mondás is tartja: "Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten." - ehhez tartotta magát mindig, persze volt, mikor olyan hangulatba került, hogy ajánlatosabb volt messziről elkerülnie mindenkinek, de egyébként az emberséges viselkedésre törekedett. Mindenkinek vannak rossz napjai, amikor semmi sem dobja fel és úgy reagál a jó indulatú közeledésre is, hogy abban semmi köszönet sincs. Rachel-nek szerencsére ma nem ilyen napja volt, inkább semleges hangulat lett úrrá rajta, egyáltalán nem volt kötekedős kedvében.

Tímea

- Örvendek. - motyogta Rachel és megpróbált mosolyt erőltetni arcára, habár tudta, hogy ezzel nem járt sikerrel, ugyanis általában nem tudta palástolni érzéseit, viszont ebben a szituációban ez egyáltalán nem zavarta. Nem volt semmi gondja a lánnyal, azt látta rajta, hogy nem egy szószátyár típus, de nem igazán érdekelte, neki se volt mindig hangulata hosszú csevegésekben részt venni, így nem is erőltette, sőt nem is igényelte ezt a társalgási formát. Látta, hogy a lány kétségbe van kissé esve az eltűnt macskája miatt, azért ezt nem hagyhatta szó nélkül.
- Ha gondolod körbenézhetek, hátha megtalálom Szofit...ja bocs, Szaffit, úgyis ráérek most, egyelőre semmilyen egyéb dolgom nincs, ami annyira állatira fontos lenne. Sokat ne várj azért, nem fogom végigpásztázni az egész kastélyt, amúgy sem ismerem még itt ki magam, hiszen nemrég érkeztem meg, talán jobb lenne, ha együtt keresnénk, mert ha eltévedek itt, akkor már nemcsak a macskádat nyilvánítják eltűntnek. ~Persze kit érdekel, ha eltűnök, úgyse ismerek itt senkit, lehet fel se tűnne senkinek, hogy eltévedtem.~
Rachel nem az a típus volt, aki rögtön mások segítségére sietett, de mivel nem volt jobb dolga, így jelen esetben kivételt tett a lánnyal, úgy volt vele, hogy legalább történik valami és addig is elüti valahogy az időt. Nem volt ínyére, hogy egyedül nézzen szét, igazából nem is attól félt, hogy eltéved, hiszen bárki útba igazíthatja, hanem társaságra vágyott. Egyedül is jól elvolt, de az ember társas lény és így, hogy napok óta nem igazán tudott senkivel sem beszélni pozitívan érintette, hogy van kihez szólnia, még akkor is, ha a lány nem olyan beszédes típus.
~ Kár, hogy nincs itt a bátyám, akkor legalább eseménydúsabban telnének a napjaim, nem ölne meg az unalom...~
Rachel jól kijött a testvéreivel, a bátyjával pedig a kisebb viták ellenére mindig is egy hullámhosszon voltak, igazi belevaló srác volt. A húgával is jól kijöttek, de vele többször akadt nézeteltérése és éretlenebb gondolkodású volt, de ugye ez a korának betudva nem meglepő dolog.

Tímea

Rachel észrevette, hogy a nem szószátyár lány hirtelen jó kedvre derült, ezek szerint neki sem volt ellenére egy kis társalgás. Nem tudta, hogy melyik házba jár, nem ismerte a származását, de igazából mindez nem is érdekelte, mert nem akart senkit sem közel engedni magához, elvolt a maga kis világában, ami nem függ össze azzal, hogy ettől függetlenül beszédesebb kedvében volt a kelleténél. Végül is neki is jó kedve volt ahhoz képest, amilyen egyhangúan telt el ez a pár nap az iskola falai között, szóval ráfért már egy kis pozitív élmény.
- Nincs mit, végül is nincs jobb dolgom egyelőre és látom rajtad, hogy nagyon aggódsz az állatodért, úgyhogy miért ne szállnék be a keresésbe? - vonta meg a vállát Rachel, majd megindult a teremben, hátha meglátja a macskát valahol a közelben.
- Az is lehet, hogy itt rejtőzködik valahol, sok helyre el tud bújni, az a sanda gyanúm, hogy vígan húzza valahol a lóbőrt, amíg te halálra izgulnod magad miatta. - mondta nyugodt hangon a lány, persze nem megnyugtatásként ejtette ki ezeket a szavakat a száján, hanem mert valóban úgy gondolta, hogy meglesz a macska és nem kell emiatt túlságosan izgulnia Tímeának. Rachel nem tudta átérezni az aggodalmat, mivel neki csak egy kisebb kígyója volt, ami egy terráriumban lakott, ráadásul a nap nagy részét átaludta, szóval sose szökött még meg onnan.
A lány nem volt túl fitt, keveset aludt az éjjel, mert diáktársai nem akarták kialudni magukat éjszaka és egész éjjel ment a cseverészés és nevetgélés, remélte, hogy ennek hamarosan vége szakad és nemsokára nyugodtan alhat majd egy másik, elszeparált szobában. Otthon nem volt ilyen gondja, mindenkinek külön szobája volt és mivel gazdag családból származott, ezért elég nagy házban laktak, így senki sem zavarta a másikat és mindenkinek megvolt a maga saját kis privát szférája. Büszke volt aranyvérű származására, a mugli dolgok hidegen hagyták, viszont két szenvedélye volt - az íjászat és a póker "varázsló változata". Szabadidejében megtanult íjászkodni, a pókerjáték imádatát pedig az apjától és a bátyjától örökölte, persze ezekben nem vett részt, csak passzív néző volt, de azt tervezte, hogy ezekkel a tevékenységekkel is foglalkozni fog, ha egyszer "felnő". Az apja és a bátyja plusz a baráti körük gyakran összeültek kártyázni, ezt a játékot  mindegyikük szerette. Az anyja mindig is tisztelettudó volt és éles eszű nőszemélyként ismerte mindenki, arra pedig mindig ügyelt, hogy megmaradjon családja jó hírneve, hiszen számos aranyvérű családdal ápoltak szoros kapcsolatot, de nem is volt takargatni valójuk, hiszen származásukhoz méltó életet éltek és mindig is feddhetetlen családi múltjuk volt.
- Látod valahol a macskát? - kérdezte érdeklődést mutatva Rachel, miközben végigpásztázta tekintetével a termet.

Tímea

Úgy látszik, hogy nem akar megoldódni a helyzet, ugyanis "Kacor Királylány" nem akar előjönni rejtekhelyéről, akárhogy is szólongatja a lány, még a macskaeledel sem hozza lázba. ~Jó, hogy nincs négylábú szőrgombócom, így nem kell aggódnom, hogy mi lenne, ha elcsatangolna és sosem térne vissza. A kígyómmal nincs ilyen gondom, elvan a terráriumában és szinte az egész napot átalussza.~ A lány elmerengett rajta, hogy neki nem hiányozna tulajdonképpen semmilyen állat, mert a legtöbbel csak a gond van, bár némelyikük engedelmes és elragadó, de sokat kell velük foglalkozni, szóval egyelőre nem érezte a késztetést erre. Az egyik barátnője távoli ismerősének, ahol életében egyszer járt, színes, egzotikus halai vannak, azokkal semmi gond nincs, csak időnként meg kell etetni őket és nagyon mutatósak, valamint fontos a részleges vízcsere hetente, de nem igénylenek folyamatos törődést. Rachel kedvelte az állatokat, de nem vállalt volna be olyat, ami nagy felelősséget igényel, a kígyójával pedig elvolt, néha kiszedte a terráriumból, de nem töltött sok időt "szabadlábon", mert rövid idő elteltével visszakérezkedett a kuckójába, hogy folytassa hobbiját, az alvást.
A lány kicsit elpilledt, de megpróbált figyelni Tímeára, mert látta rajta, hogy szeretné már megtalálni elveszett kis kedvencét, ami érthető volt. Rachel elgondolkodott, hogy mivel lehetne rálelni az állatra, majd eszébe jutott, hogy a macskák imádnak játszani, ilyenkor vadász üzemmódba kapcsolnak, tehát így előcsalogathatná, bárhol is van. Szétnézett a teremben, majd hirtelen meglátott egy papírlapot a földön heverni, felvette és papírgurigát formált belőle, majd eldobta és a padlón gurította maga előtt folyamatosan, közben figyelte, hogy honnan csap le rá a macska - feltéve, ha előjön, bár ebben szinte biztos volt.

Tímea

Rachel terve bejött, Tímea legnagyobb örömére a macska előbújt rejtekhelyéről, így a lány megnyugodhatott végre. ~Szép állat, nagyon barátságosnak tűnik, de örülök, hogy nekem nincs, sok vele a gond és nem lennék alkalmas erre a feladatra, meghagyom inkább másnak ezt az "örömöt".~ A lány azokat az állatokat részesítette előnyben tartás szempontjából, amelyek kevés törődést igényeltek, egyébként a növényekkel sem tudott bánni, ugyanis az ajándékba kapott virágok általában a halál sorsára jutottak, mivel hajlamos volt elfelejteni, hogy állandó locsolást igényelnek és legtöbbjük kiszáradásban pusztult el. Az anyja szerette a virágokat, az ő esetében ritkán fordult elő, hogy akár csak egy növény is elkorhadt volna, szeretett velük foglalkozni és szívvel-lélekkel gondozta őket.
- Örülök, hogy meglett Szaffi, sejtettem, hogy itt bújt el valahol. - mondta a lánynak teljes meggyőződéssel, bár teljesen nem volt biztos a dolgában, csak reménykedett benne, hogy a macska ebben a helyiségben tartózkodott. Már egyébként sem volt más ötlete arra az esetre, hogy előcsalogassa rejtekhelyéről az állatot, úgyhogy nagy kő esett le a szívéről, hogy végre előkerült és nem kellett tovább keresni.
- Szívesen, egyelőre nem hajtom be rajtad a tartozást, de ha később olyan helyzet adódik, akkor szólni fogok és nem felejtem el, hogy az adósom vagy. - válaszolt Tímeának nyugodt hangon, közben az állatot nézte, aki az ételre áhítozott. A kígyója szerencsére nem volt nagy étkű, ritkán kellett etetni, fele annyi gond volt vele, mint más állattal.
- Ha nem haragszol, most elvonulok aludni, ugyanis eléggé fáradt vagyok, napok óta nem pihentem ki magam, remélhetőleg most sikerülni fog. Örvendtem és máskor tartsd szemmel a macskádat. - felelte búcsúzóul Rachel, majd gyors léptekkel elhagyta a termet és komor arccal sietve elillant a hálókörlet felé.

Köszönöm a játékot!

 

Clarie és Karyn


Rachel aznap esős időre ébredt, viszonylag korán kelt, mert megbeszélte Clarie-vel, akit a napokban ismert meg, hogy elnéznek a faluba, mert a lány szeretne venni egy kis kedvencet magának. A diáktársa is a Rellon házba járt, mogyoróbarna színű szeme és haja volt, valamint tele volt vidámsággal. Ahányszor összefutottak, sugárzott belőle az életöröm, emellett igazi energiabomba volt, és lelkesen állt hozzá a dolgokhoz. Rachel díjazta ezeket a pozitív tulajdonságokat, amennyire megismerte szimpatikus volt neki a lány így első benyomásra és az egyik barátnőjére emlékeztette, aki hasonló egyéniség volt. Még nem járt a faluban, ezért izgatott volt és örült annak, hogy végre kimozdulhat az kastély falai mögül.
~ Csak ne lenne ilyen pocsék az idő, tiszta szívás. Végre egyszer kimozdulok messzebbre, erre elcsesződik az időjárás.~ -zsörtölődött magában a Rellonos, miközben készülődött a nagy kiruccanásra. Hosszú, fekete nadrágot, fekete lapostalpú cipőt és egy fehér alapon fekete pöttyökkel díszített blúzt viselt, hosszú haját pedig lófarokba fogta.
Miután elkészült, felvette középhosszú, fekete szövetkabátját, melyen kapucni is volt és úgy indult neki az útnak, esernyőt nem vitt, mert egyszerűen rühellte. A faluba beérve kissé megázott, de nem vészesen, szerencséjére nem tévedt el út közben, így a megbeszélt időben odaért, a pontosságra amúgy mindig is ügyelt.
Rachel észrevette, hogy Clarie nincs egyedül, ugyanis ott volt egy szőke hajú, kék szemű lány is, akit Rachel még nem ismert.
- Helló Clarie! -köszönt diáktársának, majd odafordult a másikhoz is és bemutatkozott neki:
- Szia, Rachel Octavia Ambernek hívnak, de hívj csak Rachel-nek. -mosolygott az ismeretlen lányra, miközben odanyújtotta a kezét, hogy a kezet fogjon vele, ahogy a bemutatkozásnál illik.
Pár perc múlva végre megenyhült az idő, elállt az eső és kicsit előbújt a nap a felhők mögül, aminek a Rellonos kifejezetten örült.
- Eldöntötted már, hogy milyen állatot veszel? - kérdezte Rachel, miközben Clarie felé fordult és érdeklődően tekintett rá. Szerette az állatokat, így izgatott volt, hogy most lehetősége nyílik többet is megcsodálni, bár magának nem vett volna, mert bőven elég volt neki a kígyója, amellyel jól elvolt. A lány egybéként sem tartott volna olyan kedvencet, ami több gondoskodást igényel, nem szerette a macerát, úgyhogy nem is gondolkodott azon, hogy beszerezzen egy új állatot magának, hiszen még a növények is kipusztultak körülötte, vagy túlöntözés, vagy kiszáradás következtében. Ez volt a szomorú valóság, Rachel kíváncsian várta diáktársa válaszát, közben pedig a másik lányt méregette, és eltűnődött azon, hogy ki lehet ő és egyáltalán milyen jellemvonásokkal bír.

Karina


Január 11. 22:39

A Rellonos nagyon kipihente magát, mert délután is ledőlt szundítani egy kicsit, holott ez nem volt szokása, mert általában délután nem tudott elaludni, csak éjszaka, viszont most sikerült neki, mert kellőképpen fáradt volt hozzá.
Annak nem látta értelmét, hogy álmosság nélkül feküdjön le, mert attól csak rosszabb lenne, ha forgolódna egész éjjel, ezért inkább úgy döntött, hogy tesz egy kis sétát, mert legalább addig telik az idő. Úgy gondolta, hogy szétnéz egy kicsit a klubhelyiségben, felvett egy fehér köntös pizsamájára, megfésülte borzas haját, majd kilépett szobájából.
Kinn nagy csönd honolt, egy árva lélek sem járhatott arra, legalábbis a nagy nesztelenségből arra következtetett, hogy teljesen egyedül van, míg az említett helyiséghez nem ért, ott ugyanis ahogyan közeledett a teremhez, meglátott valakit. Egyre hevesebben vert a szíve, mert nem szeretett volna lebukni takarodó után, de mivel a másik személy már nagy valószínűséggel észrevette őt, így bármennyire is szeretett volna, nem oldhatott kereket, kénytelen volt tovább folytatni az útját az ismeretlen alak felé.
Óvatos léptekkel közeledett, gondolatban fontolgatta, hogy milyen kifogást fog találni a tilosban járására, mikor észrevette, hogy egy ismerős lány álldogál a szobában. Mikor már egészen közel ért hozzá, ráismert, mert a faluban már találkozott a szőkével, aminek nagyon örült, szinte madarat lehetett volna fogatni vele, mert nem egy olyan személlyel hozta össze a sors, aki számonkérte volna rajta, hogy mit keres itt az éjszaka közepén.
- Szia Karina, de jó, hogy te vagy az, már azt hittem, hogy egy prefektus tartózkodik itt. Te sem tudsz aludni? -érdeklődött vidáman Rachel, miközben megejtett egy mosolyt a lány felé.
Remélte, hogy diáktársa nem tér még vissza szobájába aludni, mert egyedül rettentően unatkozott volna, most jól esett neki egy kis társaság, főleg azért is, mert a nap nagy részét egyedül töltötte nagy magányában, úgyhogy most feldobódott Karina láttán. Nem ismerte annyira a szőkét, de barátságosnak vélte első találkozásuk után és érdeklődőnek, úgyhogy szívesen tartózkodott a társaságában.

Karina



Rachel látta, hogy a szőke is nagyon kipihent, akárcsak ő, ennek pedig nagyon örült, mert legalább nem kellett unalmasan, egymagában töltenie az éjszakát, ha már egyszer nem tudott aludni.
- Én sem vagyok álmos, egyáltalán nem jön álom a szememre, úgyhogy inkább kijöttem sétálni egy jót. A szobámban túl unalmas lett volna és már mindenki alszik. -magyarázta Rach, közben tekintetét a lányról a könyvre szegezte, melyet diáktársa eléje tartott:
- Mi a címe? Érdekes legalább? -érdeklődött a lány, közben arra gondolt, hogy nem sok kedve van olvasni, inkább valami izgalmasabbat csinálna, mondjuk szétnézne, ha már egyszer sétálni indult, ebben pedig remélte, hogy csatlakozik hozzá Karina.
- Van kedved sétálni egyet? Itt sem rossz, ne érts félre, de a blökik nem tudom, hogy meddig maradnak nyugodtak, plusz felfedezhetnénk más helyet is, mondjuk ahol még nem jártunk, vagy jártam. Ahogy gondolod, rajtad áll. -nézett végig a szőkén, akit akcentusa ellenére jól megértett, sőt, egész jól elsajátította ezt a nyelvet.
A lány keresztbe tette karjait, csak állt a másik előtt, nem ült le, mert reménykedett benne, hogy pozitív választ kap, ha meg nem, akkor megy tovább egyedül, aztán rosszabb esetben visszajön, ha nem találja fel magát, arra pedig semmi esetre sem gondolt, hogy eltévedne, mert bízott szerencséjében.
- Hm, egyébként van valami beceneved, vagy hogy szereted, ha szólítanak? Én Rachel, vagy Rach, a barátaim is így hívnak, ami nem nagy meglepetés. -mondta kedvesen a másiknak, mert egyrészt nem akart udvariatlan lenni, ha már a szőke ilyen rendes volt vele, másrészt mindenkinek van egy számára kedves és gyűlölt megszólítása - az utóbbit szerette volna messziről elkerülni.
Érdeklődően tekintett végig Karinán és a könyvön, amit tartott, majd türelmesen várta a választ, és bízott benne, hogy vele tart diáktársa az "ismeretlenbe".

Karina


- Valóban igazad lehet, nagyon óvatosnak kell lennünk, minden esetre klassz, hogy velem tartasz! -válaszolta boldogan a Rellonos, mert így nem fog unatkozni a éj hátralévő részében Karyn társaságában.
Becenevek terén a lány kiegyezett a Karinával, illetve a Karyn-nal, a többi megszólítást természetesen nem vállalta magára, mert tuti, hogy nem lenne tőle a másik boldog, ebben a témában pedig nagyon közel állt az igazsághoz.
- Nyugalom, nem fogunk eltévedni, ha meg mégis, majd feltaláljuk magunkat valahogy! -felelte teljes nyugalommal Rachel, miközben kilopóztak a helyiségből és óvatosan, halk léptekkel, feltűnést nem keltve megindult Karinával az oldalán, a Rellonost pedig inkább a kíváncsiság hajtotta, mintsem a lebukástól való félelem.
Jó tíz perc múlva egy rejtélyes jellegű folyosón találták magukat, ide vezette Rach a szőkét, igaz nem ez volt az úti célja, csak épp ide lyukadtak ki, amit egyáltalán nem bánt Rach, mert még sosem járt itt és az újdonság hatása alatt állt.
- Nézd, mennyi kép és páncélos van itt, ráadásul milyen rendezett minden, hihetetlen! -ujjongott a lány, miközben tekintete egy kényelmesnek tűnő kanapéra tévedt, és bár nem volt fáradt, mégis levetődött oda, mert valahogy nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy kipróbálja ezt a komfortos ülőkét.
- Gyere, nagyon király ez a hely! - invitálta maga mellé a szőkét, közben pedig kényelmesen elhelyezkedett az ülőalkalmatosságon és teljesen átjárta a hely rejtélyes varázsa.
Rachel nem is sejtette, hogy a pletykás Bibircsókos banya területén tartózkodnak, mivel egyáltalán nem ismerte ezt a területet és magát a portrét sem, így teljes mértékben annak a tudatában volt, hogy jelenleg csupán ő és Karina tartózkodik ezen az elhagyatott helyen.

Karina

Amint Karina felhívta figyelmét a hiányzó festménylakóra, Rach felnézett maga felé és meglepődve tapasztalta, hogy bizony, egy üres vásznú  képkeret lógott ott nagy magányában.
- Huh, hát nem is tudom....lehet, hogy ő sem tudott aludni és elment csatangolni. -mondta vállát megvonva a Rellonos, miközben tekintetét a szőkére szegezte és látta rajta, hogy eléggé felspannolta ez a rejtélyes eltűnéses eset.
A lány erőt vett magán és felállt a kényelmes ülőalkalmatosságból, majd tekintetét újra a kép hűlt helyére irányította, de nem tudta megfejteni a dolgot, végül is elég sok kép volt itt, bárhová elzarándokolhatott, de az is lehet, hogy szégyenlős és csak úgy elbújt. Sejtelme sem volt róla, hogy kit ábrázolhatott a "valószínűleges portré" hűlt helye, de valahogy érezte, hogy nem egy statikus tájképről van szó.
- Látom, nagyon izgat a dolog, akár játszhatnánk nyomozósdit is az eltűnt képen lévő személy kapcsán. - mondta vigyorogva Rachel, miközben szétnézett és látszólag mindent rendben talált, érdekes módon az összes kép ott volt a helyén és csak erről az egyről hiányzott a főszereplő.
- Na, hol kezdjük? Kit kérdezzünk ki? - toppant oda a lányhoz érdeklődve, miközben két tenyerét összedörzsölte és tette kész, mókás fejet vágott hozzá. Általában visszafogottabban viselkedett, de ez a helyzet most újra előhozta kíváncsi és gyermeki énjét, pláne, hogy Karyn ilyen nagy érdeklődést mutatott ez ügyben.
Rachel ezután odalépett a páncélosokhoz és elkezdte lecibálni az egyik fejéről a sisakját, hogy felvehesse, de annyira hevesen rángatta, mert nem akart lejönni róla, hogy majdnem felborult vele, az utolsó pillanatban billentette vissza szerencsétlen kiszemeltet vissza az egyensúlyába, mielőtt az hangos zörejjel a földön landolt volna.
- Holy shit! Bocsiii!!! -mondta pironkodva a szőkének, miután végre a helyére állította a páncélost és viszonylag csendesen elintézte a dolgot, ő tényleg csak fel akarta próbálni azt a sisakot.

Karina

Rach megkönnyebbült, hogy nem csapott nagyobb zajt miután visszaállította helyére a páncélost, nagy kő esett le a szívéről, de még mekkora! Miután elvégezte a műveletet és kifújta magát válaszolt a szőke kérdésére, hiszen hallotta amit kérdezett, csak épp a sisaklevétellel volt elfoglalva.
- Azt olvastam, hogy egyes portrék olyan képességgel bírnak, hogy több interakcióra is képesek az élőkkel, én úgy tudom, hogyha kedvük tartja, akkor képről képre járhatnak, úgy viselkednek, mint amikor megfestették őket. Ez elég misztikusan hangzik, de minden esetre én biztos nem festetném le magamat, valahogy nekem túl bizarr ez a dolog. -ecsetelte a Rellonos, majd csodálkozva a lányra nézett, nem igazán értette, hogy miért olyan nagy cucc, hogy az imént elejtett egy angol kifejezést.
- Apám amerikai, ott is laktunk egy kisvárosban, ott nőttem fel, úgyhogy mondhatni ez az anyanyelvem. A magyart is elsajátítottam, mert itt élünk már elég régóta, ugyanis apám itt kapott egy jobb álláslehetőséget, úgyhogy alkalmazkodni kellett a helyzethez. -mondta röviden a lány kicsit szomorúan, mert mindig is Fairview-nek tekintette az igazi otthonát, imádott ott élni. Szerencsére nagyon jó nyelvérzékkel áldotta meg a sors, így nem okozott számára különösebb gondot elsajátítani ezt a sokszínű, viszonylag nehéz nyelvet. A koreait csak anyjával használta, de általánosságban az angol nyelv állt a középpontban, amit egyáltalán nem is bánt, mert mindig kedvenc kertvárosa jutott erről az eszébe.
- Tényleg, te hová valósi vagy? -érdeklődött Rachel, miközben újból megpróbálta levenni a kiszemelt sisakot, de most óvatosabban kezdte el rángatni, közben azon gondolkodott, hogy vajon hová tűnhetett a képről a főszereplő, mert látnia kellett volna, ha szomszédol valahol, de egyik képen sem látott semmilyen "rendellenességet", igaz, nem is ismerte ezeket a képeket, így nem is volt benne biztos, hogy nem bújik meg valamelyik szoknyája alatt...
Egyre csak erőlködött, de nem jött le az a gonosz sisak, csak a páncélos forgolódott közben, így inkább abbahagyta a ráncigálást és odasétált a képekhez, mert jobban érdekelte a kép körüli rejtélyes eset.
- Mit gondolsz, hol rejtőzik ez a "walking portrait"? -kérdezte érdeklődő hangnemben Karinától, miközben kíváncsian fürkészte a többi képet és próbált rájönni a dolog nyitjára.

Karina

- Oh, látom egyszerűbb neked, ha átváltok angolra, legyen úgy! -mondta határozottan Rach, neki semmi baja sem volt a magyarral, sőt szerinte aranyosan törte a nyelvet a szőke, de tudta, hogy nyilván mindnekinek a saját anyanyelvén a legkönnyebb társalogni, ezért tekintettel volt a lányra.
Rach immár angol nyelven megismételte az interakció szót és annak jelentését, úgyhogy most már száz százalékosan úgy gondolta, hogy teljes mértékben kielégítette a másik kíváncsiságát.
- Ó, milyen kicsi a világ! Igaz Grönlandon még sosem jártam, de nagyon buli lehet ott élni! Az egyetlen negatívum az, hogy én fázós típus vagyok, de ettől eltekintve jó móka lehet, legalábbis annak, aki megszokta a hideget.
A Rellonos nem volt tisztában a jégvarázslással, még sosem találkozott olyan személlyel a közvetlen környezetében, aki ezzel az adottsággal rendelkezik, de volt róla azért sejtése, hogy mekkora ajándék lehet bizonyos szituációkban ez az adottság, már ha azt takarja, amire gondol.
Látta Karinán, hogy nagyon szeret ott élni, szeretetteljesen mesélt a szülőföldjéről, ez a dolog pedig közös volt bennük, mert ő is imádta a kertvárost, ahol felnőtt és mindig is vissza húzta oda a szíve.
Sajnos a sisakot ketten sem tudták leráncigálni a páncélosról, pedig minden erejüket bevették, de hiába, így jártak.
Rachel követte a szőkét az unszimpatikus boszi felé, de nem jártak jól, amikor megszólalt rikácsoló banyhangján. A lány kétségbeesett, de látta, hogy társa is nagyon tanácstalan volt és egyikük sem akart lebukni.
A Rellonos elrohant a lány mellől és egy fehér lepedővel tért vissza, amelyet a kényelmes és csalogató ülőalkalmatosság mellett talált a földön. Nem értette, hogy hogyan kerülhetett oda, idáig észre sem vette, de nem is érdekelte, mert vészhelyzet volt és a megoldásra koncentrált, nem hagyta, hogy gondoltai összevissza kavarogjanak fejében.
Rach sietve visszatért, és lepedőjével egy nagy lendülettel a banyára célzott, majd gyorsan rádobta. Először nem sikerült becéloznia a képet, de másodszor végre eredményesen letakarta a banyát, majd odafordult a szőkéhez:
- Rajta, csinálj valamit, használd mondjuk a jégvarázsló képességedet, vagy akármit!
A Rellonos nem tudta, hogy mire számíthat, egyelőre sikeresen letakarta a boszit, igaz ezt a trükköt egy könyvben olvasta, ott takarta le valaki a papagáját, amikor megunta a rikácsolását és a madár utána el is hallgatott, majd elaludt. Nem volt biztos benne, hogy ez a portrénál is működőképes dolog, de merte remélni, hogy legalább addig elcsitul a némber, amíg Karyn jéggé fagyasztja, vagy csinál vele valamit, amitől csöndben marad, vagy akár megdermed.

Karina

Másnap


Rach aznap este nehezen tudott elaludni, sokat forgolódott, mert gondolatai folyamatosan az éjjel történtek körül forogtak és nem tudta befolyásolni ezt a folyamatot, így csak pár órát aludt.
Izgalmas éjszaka volt, egyrészt jót mókáztak Karinával, kedvelte a szőkét, mert jól kijöttek és ő is olyan kalandvágyó volt, akárcsak Rach, tehát az éjjel nagyszerűen szórakoztak és még egy sisakot is kapott a lánytól, amit gondosan elrejtett szobájában, úgy gondolta, hogy megőrzi magának emléknek. Másrészt viszont nem hagyta nyugodni az a tudat, hogy mi történt miután elhagyták a helyszínt, és vajon mennyire neheztel rájuk a nagyszájú boszi, valamint felismerné -e őket. Az utóbbinál reménykedett, hogy nem, sokaknak nagyon rossz az arcmemóriája és valamennyire sötét is volt a helyiségben, ráadásul még lepedőt is kapott az arcába, hátha nem fog emlékezni rájuk.
~ Muszáj megnéznem, hogy lett -e valamilyen következménye a tettünknek, Karina úgyis felvetette, hogy találkozzunk ma és menjünk vissza keresgélni a helyszínre. Azt hiszem, hogy élek a lehetőséggel! ~
A Rellonos úgy döntött, hogy nem gondolkodik tovább a dolgon, nincs értelme annak, hogy ezen eméssze magát, úgyhogy megejtett egy baglyot a szőke felé, melyben a következőt írta:

"Kedves Karina!

Nagyon jól éreztem magam tegnap, remekül elszórakoztunk, de nagyon furdal a kíváncsiság, hogy mi történhetett a portréval, miután otthagytuk és egyáltalán lett -e valamilyen következménye a dolgoknak. Egyébként is szívesen visszamennék, hátha találunk még valami érdekeset ott és kíváncsi vagyok az üres képkeret gazdájára is. Ha benne vagy, találkozzunk a klubhelyiségben 13:00-kor, én mindenképp ott leszek és várlak, aztán majd együtt elindulunk a felfedező körútra.
Addig is, minden jót!

Üdv.:

Rachel"

Miután megírta a levelet és elküldte volt még két órája, hogy elinduljon, addig rendet rakott a szobájában és kitakarított, majd elment letusolni, hajat mosni, aztán kényelmes, lazább ruhát vett fel: egy sötét farmert, fekete hosszú ujjú felsőt és vele megegyező tornacipőt húzott, haját kiengedve hagyta és úgy indult el a klubhelyiség felé. Ő ért oda először, a szőke még nem volt ott, de remélte, hogy eljön és együtt mennek vissza a "tett helyszínére".

Karina

A Rellonos nagyon örült, mikor meglátta Karyn-t a megbeszélt helyen a megbeszélt időpontban, egy mosoly kíséretében köszöntötte:
- Helló, örülök, hogy újra eljöttél, legalább megnézzük, hogy mi történt, mióta ott hagytunk csapot-papot.
Elindultak szép lassan a tett helyszínére, közben Rachel illedelmesen válaszolt a szőke kérdésére:
- Tulajdonképpen nem igazán aludtam jól, sokat forgolódtam, tartok ugyanis attól, hogyha a banya felismer minket, akkor bepanaszol a tanároknál. Nagyon remélem, hogy rossz az arcmemóriája, de arra is kíváncsi vagyok, hogy rajta van -e még a lepedő. Ki kellene eszelni valami tervet, nem is tudom, nincs olyan helyiség, ahol el lehetne sikkasztani ezt a rikácsolós portrét? Tudod, ahol nem találnának rá. Mondjuk odáig elvinni sem lenne egyszerű, mert egyfolytában rikácsolna, hacsak be nem tapasztjuk valamivel a száját, de feltűnő lenne úgy is, hogy egy nagy festményt szállítunk valahova és hogy a helyiségben hűlt helye lenne. Van még valami ötleted? Én abban bízom, hogy azért nem volt világos és talán nem ismeri fel az embert.
Rach levegőt sem vett, úgy folytatta izgatottan, egyébként egy hét alatt nem beszélt ennyit egyszerre, de most úgy érezte, hogy jobb, ha minden gondolatát közli a másikkal:
- Továbbá ott van az az üres képkeret, ami nyugtalanít, nem tudom, hogy hová tűnhetett a gazdája...remélem,, hogy nem volt aznap a helyiségben.
~ Bár hová mehetett volna, csak szomszédolt valahol...talán elaludt? Remélem! Oh, awful situation! ~
Amúgy remekül éreztem magam, amíg ez a rikácsoló boszi ki nem nyilvánította a véleményét. -fordult oda Karinához, majd kilépett kicsit, hogy ne maradjon le a lánytól.

Karina


Rachel megnyugodott a lány szavait hallva, hogy szerinte nem ismerheti fel őket a pletykafészek, és lelke mélyén őszintén remélte, hogy Karinának igaza lesz ezzel kapcsolatban.
Keze tényleg jéghideg volt, le sem tagadhatta volna származását, de egyben megnyugtató is volt jelenléte, aminek a kissé kétségbeesett Rellonos nagyon örült.
- Én is remélem, hogy az üres képkeret gazdája még nem tért vissza, nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon hol kóborolhat most és hol töltötte az éjszakát. -a lány elgondolkodott, hogy hová tűnhetett el ilyen nyomtalanul az a portré, valamint gyanította, hogy egészen biztosan abban a helyiségben szomszédol valahol, ahol tegnap éjjel ők is jártak, hiszen ott van a hűlt helye a kényelmes ülőalkalmatosság felett, máshova pedig nem mehetett.
- Gyere, balra megyünk, let's go! -válaszolt újdonsült barátnőjének egy mosoly kíséretében, hiszen idő közben egész jó kedve kerekedett a szőke hatására, mivel nevetgélve mentek végig a folyosón és kezdte elfeledni, ami miatt valóban aggódott.
~ Remélem, hogy megtaláljuk a keret főszereplőjét, hm...vajon rajta van még a lepedő a rikácsoló boszorkányon? ~
Kis idő elteltével odaértek a helyiségbe, ahol éjjel tartózkodtak, a Rellonos meglepően vette tudomásul, hogy a fehér lepel még mindig a banyára van terítve, ezek szerint még senki sem járt előttük a szobában, vagy aki erre járt, az nem merte, illetve akarta levenni róla az anyagot, amin kicsit elcsodálkozott, viszont remélte, hogy az előbbi feltételezése volt helyénvaló.
- Nézd, még mindig rajta van a banyán a lepedő! -mutatott suttogva a portréra vékony ujjaival Rach, miközben Karina felé fordult, majd a kényelmes ülőkére tévedt tekintete és az üresen lógó képkeretet kezdte el vizslatni:
- Micsoda mázli! Még mindig nem tért haza a kép gazdája, vajon merre lehet?
Rach izgatottan fürkészte végig a helyiséget, majd egy cinkos vigyorral a szőkére nézett és várta, hogy mit szól mindehhez a lány.

Karina

Rach rögtön elhallgatott, amint a szőke csendre intette, nagyon ügyelt arra, hogy ne rontson az amúgy sem fényes helyzetükön, de bizakodó is volt egyben, mert Karina megőrizte higgadtságát és bízott benne, hogy jól fognak alakulni a dolgok.
~ Vajon hol lehet a másik főszereplő? Fényt derítünk erre is az tuti! ~
Miközben elmélázott a helyzeten, kicsit felgyorsultak közben a dolgok körülötte, ugyanis barátnője kézbe vette az irányítást, amit jelen pillanatban egyáltalán nem bánt, mert volt benne egy kis feszültség amiatt, hogy hogyan fog végződni a kis kalandjuk.
A Rellonos kíváncsian figyelte az eseményeket, ahogyan Karina lerántja a rikácsoló banyáról a leplet, melynek félig-meddig örült, mert elviselhetetlen hangja volt a némbernek.
~ Basszus, de hangos, remélem, hogy kissé visszavesz magából, mit képzel magáról? Nem irigylem a többi festményt, nehéz lehet elviselni ezt a visító, undok nőszemélyt. Nem is értem, hogy miért örökítette meg magát az utókornak? Tovább akarja borzolni a kedélyeket? Biztos, hogy még nem tette helyre senki, akkor nem lenne ekkora arca. Remélem, hogy nem ismer fel minket, nagy a tét. ~
Barátnője elővette cukimuki énjét és ártatlan kislány módjára, szívből jövő kedvességgel érdeklődött a banya hogyléte felől. Ezen Rach majdnem szétröhögte magát, de még időben kapcsolt, mert tudta, hogy a hahotázással csak magára mérgesítené a gonosz boszit, az pedig végképp nem hiányzott neki, úgyhogy összeszedte magát és jó kislány módjára illedelmesen állt a szőke mellet, ráadásként pedig még egy ártatlan, bájos mosolyt is elejtett a portré felé. Ők aztán tényleg nem tudnak semmiről, éjszaka pedig nagyban aludták az igazak álmát, ááá dehogy jártak ők itt, dehogy takarta le lepedővel a konok némbert, dehogy vitte magával a páncélos sisakját és őrizte meg emlékbe, ők csak két ártatlan, mit sem sejtő lányka, akik ezen a szép délutánon épp erre jártak.
A Rellonos egyelőre jobbnak látta, hogy nem szólal meg, hagyta a banyát kibontakozni és lelke mélyén remélte a legjobbakat, úgyhogy kíváncsian, fürkésző tekintettel figyelte tovább az eseményeket, miközben szorosan odalépett Karina mellé és várta, hogy mi fog történni.

Hedda

A Rellonos lányka élvezte, hogy a zord hideg idő ellenére kisütött kicsit a nap, ezért elhatározta, hogy tesz egy egészségügyi sétát az udvaron. Még sosem járt a Fénylő Lelkek Udvarán, de másoktól hallotta, hogy gyönyörű, úgyhogy kíváncsiságának teret engedve kimerészkedett szobájából, hogy megcsodálja ezt a gyönyörű helyszínt. A szobában trópusira feltekert fűtés uralkodott, Rach ugyanis nagyon fázós típus volt, úgyhogy ha nem sütött volna ki a nap, akkor valószínűleg benn marad a meleg szobájában és könyökét nekitámasztva a párkánynak az ablakból szemléli csupán a külvilágot.
Rachel világoskék kötött pulcsit, csőszárú fekete nadrágot, fekete csizmát és bélelt fekete kabátot vett fel, mert nem akart kinn szétfagyni, tudta, hogy csalóka a napsütés télen, ugyanis ilyenkor nincs ereje a meleget adó égitestnek, csak úgy megmutatkozik az égbolton.
A lány kilépett szobájának ajtaján, majd célirányosan a Fénylő Lelkek Udvara felé vette az irányt, kis idő után oda is ért a kiszemelt helyszínhez.
~ Ó, de gyönyörű, ez valóban csodaszép! Minden milyen esztétikus és rendezett! ~ -gondolta magában Rach, aki egyszerűen nem bírt betelni a fantasztikus látvánnyal. Tett egy kis sétát odakint, közben megpillantotta a hihetetlenül tiszta vizű szökőkutat is, melynek az alja tele volt érmékkel. Középen egy varázslószobrot látott, mely hirtelen megszólalt:
"- Ha jobban belegondolok, minden találkozás tanított valamit. Volt, aki megtanított szeretni úgy, ahogy azt gondoltam, hogy soha nem lennék képes, volt, aki jobban hitt bennem, mint én magamban, más pedig megtanított megnyílni, mindenféle maszk, álca nélkül, és elfogadott úgy, ahogy vagyok. Volt, aki megtanította, hogy minden sebem ellenére is szerethető vagyok. Nézz körbe, és látni fogod ezeket a leckéket."
Miután kimondta eme bölcs szavakat, rögtön elhallgatott és igazi mozdulatlan szobor módjára állt ott, mintha mi sem történt volna.
~ Hm, hát az biztos, hogy minden találkozásnak van valami jelentősége, ezt nem vitatom. ~ -morfondírozott a bölcs szobor szavain a Rellonos, miközben tovább sétált, majd megállt az egyik oszlop előtt.
Nem lehetett sokáig nyugta, mert váratlanul valami eltalálta és csurom víz lett tőle, ez pont egy olyan helyzet volt, mely teljesen felkészületlenül érte, így el sem tudott ugrani a merénylő elől, aki céltáblának használta őkelmét.
- Mi a szent sz...r történik itt? - kiáltotta, közben nagyban szitkozódott az őt ért hirtelen atrocitás miatt.
Rach próbálta lerázni magáról a vízcseppeket, ide-oda mozgolódott, de hiába, majd megfordult és látta, hogy egy ismeretlen lány alakja rajzolódott ki mögüle, aki futásnak eredt.
- Hé, te! Ne merj elfutni! Csak egyszer kerülj a kezeim közé, nagyon megbánod még ezt! -ordította az idegen után, majd utánafutott, szerencsére gyorsan tudott futni, de úgy látta, hogy a másiknak meg sem kottyant az iram, viszont őt sem lehetett lerázni egykönnyen, szorosan a lány nyomában volt. Csak utol ne érje!

Hedda

Az ismeretlen lány nagyon gyorsan és kitartóan menekült üldözője elől, ám az sem volt rest, sportolt otthon is eleget, mert hitt benne, hogy így megőrizheti fittségét és karcsúságát. Az íjászatot is imádta, de az más kategóriába tartozott, mivel nem volt köze a jó kondíció és állóképesség megőrzéséhez. Reggelente, vagy délutánonként otthon mindig elment futni egy kicsit, mert imádta ezt a fajta mozgásformát, teljesen felfrissült tőle.
Rach látta, hogy a másik nem ijedt meg tőle, ráadaásul még bóknak is vette az elhangzottakat, és tudatában volt annak is, hogy akármilyen mérges volt, ő volt a fiatalabb és kisebb, így tudta, hogy ő húzná a rövidebbet, ha leállna birkózni a lánnyal. A bátyja arra tanította, hogy konfliktusok esetén, ha bunyózásra kerülne sor, akkor nem szabad töketlenkedni, hanem hirtelen kell támadni és bizonyos helyekre ütni ököllel, de ezt nem szerette volna egyelőre kipróbálni, testvére viszont mindig jeleskedett benne, ha meg kellett védenie magát valakivel szemben.
Egy ideig kergetőztek és aztán jött a lánytól az a fura beszólás, hogy akár barátok is lehetnének, és hogy meg is betegedhet a Rellonos. Nos, az utóbbiban igaza volt, mert jobban átgondolva könnyen megfázhat intenzív testmozgás közben a hidegben vizesen, ha kimelegszik a futástól, és ami végképp nem hiányzott neki, az pont a betegség volt. Az első felvetésen nagyon elcsodálkozott, persze nem volt ellenére a dolog a fura indítás után, de félig-meddig kétkedve fogadta az elhangzottakat, mert mi van, ha a másik csapdába akarja csalni?
~ Persze, barátok! Jobb lesz, ha vigyáz, ki tudja, hogy mit forgat még a fejében. Vagy talán nincs is semmilyen hátsó szándéka? Ki tudja, jobb az elővigyázatosság. ~ -gondolta a Rellonos, közben kicsit sikerült lehiggadnia, de még mindig csurom vizes volt a ruházata, szerencséjére a kabátja vízlepergetős volt, nem mintha sokat számított volna, de lehet, hogyha nem az, akkor még jobban átázott volna mindene.
A lány hirtelen megállt, Rachel pedig beérte, majd kellő távolságban lefékezett előtte és harciasan a szemébe nézett, de egy szó sem jött ki a száján, mert arra összpontosította energiáit, hogy megvédje magát, ha nekiugrana a másik, vagy támadásba lendülhessen, ha arra kerülne a sor. Arra is felkészült, hogy esetleg békekötés lesz a dolog vége, így hát feszülten figyelte a soron következő eseményeket.

Hedda

A lány fejében hirtelenjében számtalan sok lehetséges forgatókönyv játszódott le, és minden eshetőségre felkészülve feszülten figyelte a másikat, hogy gyorsan cselekedhessen, ha úgy hozza a helyzet.
~ Vajon mit fog most lépni? Tovább szívat, megpróbál megtépni, nekemjön, elrohan, újra megdob, vagy elátkoz? ~ Ezek a gondolatok gyötörték a Rellonost, és az egész szituáció a régi idők westernfilmjeire hasonlított, már csak egy cowboy cucc, fegyver és kalap hiányzott róluk. Ami azután történt még álmában sem számított rá, ugyanis az ellenfele mindenféle előzmény nélkül bemutatkozott neki, majd bocsánatot kért tőle a viselkedéséért! Respect! Ez igazán tiszteletreméltó volt tőle, mert a legtöbb ember nem képes a társalgási normák ezen formájára, mert sokan nem akarják nyilvánosan beismerni másnak, ha hibáztak, vagy túllőttek a célon.
Rachel kissé kibillent fegyelmezettségéből és meglepetten nézett a másikra, miközben végre sikerült újból megszólalnia a történtek után:
- Ó, te bocsánatot kérsz? Nos, ez figyelemre méltó, de nem volt szép tőled ez az egész, amit csináltál. Mindenkinek így mutatkozol be? Mondjuk nem vagy egy szokványos csaj! -mondta komoly arccal a Rellonos, miközben óvatos léptekkel közeledett Hedda felé és illedelmesen viszonozta a kéznyújtást, majd bemutatkozott:
- Rachel, vagyok.
A lány bemutatkozás után óriási hahotában tört ki, nem tudta maga sem eldönteni, hogy kínjában nevet -e vagy sem, de ez egyfajta utóhatás lehetett nála, mert visszagondolva a történtekre az egész tortúra hihetetlenül váratlan és részben vicces volt, ráadásul mindez pont vele történt meg. Miután kikacagta magát, a másikra nézett és megpróbált komoly arcot vágni, ami nem igazán sikerült neki:
- Bocs, ez csak úgy kitört belőlem....
A "Megérdemled, hogy jó fej legyek veled" beszólást elengedte a füle mellett, mert sokszor vele is elszaladt a ló és hasonló mondatok hagyták el a száját, ugyanis önbizalomhiányban egyáltalán nem szenvedett, hála neveltetésének, emellett roppant büszke volt aranyvérű származására és családja jó hírnevére.
Rach jobban belegondolva már nem is tudott haragudni annyira a lányra, mert úgy érezte, hogy valamennyire hasonlítanak egymásra és végül is legalább történt valami, és kiemelte kicsit a szürke hétköznapokból.
- Honnan jöttél? Még nem láttak errefelé, én nemrég vagyok itt, szívesebben lennék otthon, de hát ez van, valamennyire már beilleszkedtem. -jelentette ki a Rellonos, majd elengedett egy kis mosolyt Hedda felé, közben arra gondolt, hogy milyen érdekes neve van és egyáltalán nem az a szürke, unalmas kisegér, ami nagy pozitívum, mert szerette színes egyéniségekkel körülvenni magát.
Miközben várta a lány válaszát, tovább próbálkozott ruhájának vízmentesebbé tételével, annak pedig nagyon örült, hogy vízlepergető kabátot vett fel, mert így legalább nem lett minden területen nedves a ruhája.

Hedda

Rachel végiggondolta, amit a lány mondott arról, hogy jobb szereti, ha tudja mire számíthat a másiktól az első találkozás alkalmával, melyet érdekes tesztek és megviccelések kíséretében hajt végre, ami nagyon nem szokványos dolog, de igaz, ami igaz: nagyon hatásos. Az őszinte reakciókból és az azutáni következményekből sok mindent le lehet szűrni az emberekkel kapcsolatosan, hiszen egy váratlan esemény, fordulat után mindenkinek megmutatkozik az igazi arca, akkor nem tudják leplezni érzéseiket és az is kiderül, hogy cselekedeteiket mennyire tudják kontrollálni. Itt kezdődik az ész és a szív játéka. Például Rach nekimehetett volna a másiknak hirtelen felindulásból, de annak következménye lett volna, ami mindenképpen negatív módon végződött volna és ez egyiküknek sem lett volna túl jó kezdés.
A Rellonos nehezen uralkodott érzésein, ha épp rossz passzban volt, de tudta, hogy mindennek ára van, egyébként ha nem volt semmi gondja, akkor előfordult az is, hogy elengedte a füle mellett a hülyeségeket, egyszerűen ignorált minden rossz dolgot. Ilyen téren eléggé ingadozó volt a hangulata, de szerencsére az esze általában győzedelmeskedett a szíve felett, legtöbbször sikerült lehiggadnia és gondolkodnia mielőtt cselekszik.
- Örülök, hogy ez alól kivételt teszel. - válaszolta vigyorogva a lány, mert értette a célzást, ő beérte annyival, hogy benne volt abban a körben, akiktől elnézést kér Hedda, ha túllő a célon, ez pedig tökéletesen elégedetté tette.
Mivel a lány vele nevetett a feltételezhetőleg nagy semmin, vagy késői utóhatáson, arra a következtetésre jutott Rach, hogy legalább van humorérzéke és nem az a pókerarc típus, ezt pedig nagyon díjazta, mert a humortalan embereknél nincs rosszabb és unalmasabb a világon.
- Kézilabda világbajnok? Wow, menően hangzik! Én is szeretek sportolni, általában futni szoktam, és a fitneszben is érdekelt vagyok. -magyarázta neki a Rellonos, annak pedig különösképp örült, hogy egy aranyvérűvel hozta össze a sors, ez nagyon felvillanyozta, mert a muglikat nem igazán szívlelte. Azt, hogy Hedda mit kezd a muglikkal, vagy hogyan áll hozzájuk,  úgy gondolta, hogy nem tartozik rá, ugyanis mindenkinek a saját szíve-joga eldönteni, hogy hogyan viszonyul a sárvérűekhez, ebbe nincs beleszólása és nem is érdekli.
- Köszönöm a vízhatlanítást! Én elsős vagyok, a Rellonba járok, még nem igazán vagyok gyakorlott ezekben a dolgokban, de majd idővel elsajátítok mindent. - reagált Hedda varázslatára a lány, majd végignézett ruháján és elégedett volt az eredménnyel, és élvezte, hogy végre újra jól érezheti magát a bőrében.
- Hogyhogy ide kellett jönnöd, mit csinálnál szívesen? - érdeklődött Rach, közben azt gyanította, hogy a társa szülői nyomás hatására kerülhetett az iskola falai közé, mivel önszántából esze ágában sem lett volna megtenni ezt a lépést, úgy sejtette, hogy más tervei vannak, de valószínűleg ütköznek a szülői érdekekkel, bár lehet, hogy az egészet rosszul gondolja és valami más dolog áll a háttérben.

Karina


Szerencsére barátnője nagyon higgadtan, felnőtt módjára kezelte a helyzetet, mondhatni idáig simán ment minden, aminek a lány kifejezetten örült.
A zsémbes banya bosszúálló hadművelete végképp nem hiányzott neki, de így, hogy nem ismerte fel őket, nyert ügyük van és ha valaki rosszul jár és meggyanúsítják, akkor azok nem ők lesznek szerencsére, de benne van a pakliban, hogy kiszemel valami ártatlan diákot, aki épp arra jár és megbélyegzi azzal, hogy ő volt az elkövető, holott nem is, de ugye ezt ő nem tudhatja...hiába, soha sem jó elhamarkodottan dönteni.
- Hú ezt a mázlit, ügyes voltál! -dicsérte meg a szőkét egy hatalmas elismerő mosollyal az arcán, amihez már csak az ugrabugrálás és a tapsikolás, visongás hiányzott volna, de nem lett volna jó ötlet feltűnősködniük ebben a helyiségben, mert furcsa lenne a portréknak, hogy minek örömködnek ennyire.
- Én azért kíváncsi vagyok, hogy hol lehet az a festmény, nem furcsa neked, hogy sehol sincs, pedig csakis a szobába mehetett gyakorlatilag szomszédolni valamelyik portréhoz? -kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában, miközben Karinához fordult és várta a megerősítést, hogy igennel válaszol a további felderítő akcióra. Rach valóban izgatott volt az eltűnt perszóna miatt, nagyon érdekelte, hogy vajon hol tanyázhat jelen pillanatban, miért nem tért vissza egész éjjel a helyére és ki lehet ő.
~ Vajon hová tűnhetett? El nem vihette senki...akkor már az egész keretet vitte volna magával és különben is kinek hiányozhatott volna? Talán eltévedt, de ez is kizárt, rég megtanulhatta, hogy mi merre van, akkor meg? Nem értem én ezt! ~
A Rellonos Karina karján csüngött, közben édesdeden nézett rá, hogy ne menjenek el a helyszínről és folytassák tovább a kutatást, ehhez mindent bevetett, ártatlan bociszemekkel nézett a másikra gyermeki mosoly kíséretében, közben ezt hajtogatta:
- Naaaaa, keressük tovább, légysziiii!
A lány számított rá, hogy a másik is kíváncsi természet és nem fogja elhagyni a helyiséget megválaszolatlan kérdésekkel, és győzedelmeskedik rajta az a tudat, hogy a megoldás nincs is tőlük annyira messze, már csak fényt kell deríteniük rá és kiderül minden.

Gellért

Rach épp Lilla szobájának ajtaján kopogtatott, hátha "otthon" találja a lányt, de sajnos nem járt sikerrel, mert nem válaszolt senki sem a belépési szándékára.
~ A fenébe, hol lehet Lilla? Viszonylag rég beszéltünk, jó lett volna csevegni egy kicsit, most mihez kezdjek? Nincs kedvem itthon ülni, dög unalmas az egész. ~ -ezek a gondolatok cikáztak végig a Rellonos agyán, úgyhogy sikertelen hadművelete után visszatért szobájába, majd arra gondolt, hogy mászkál kicsit a kastély falai között, mert nagyon unta az egyedüllétet és egy kis környezetváltozás jót tett volna neki amúgy is, így nekikezdett útjának.
Rachel fekete nadrágot, világoszöld felsőt, fekete csizmát viselt, haját hátrafogta, így indult neki a sétának, mely egyenesen a bejártani csarnokhoz vezetett. Nem is értette, hogy miért pont itt kötött ki, de megszállta egy régi emlék ezzel kapcsolatban, ugyanis itt segített Timinek megtalálni az elveszett macskáját.
~ Kedves lány volt, szerencsére előkerült a kis kedvence is, igaz, már rég nem találkoztunk, de ez a hely előhozza az emlékeket az emberből. ~
A lány szerette az állatokat, főleg a macskákat, de egyelőre nem tudta volna elképzelni, hogy saját állata legyen, amelyet gondozni kell, mert még magát is nehezen látta el, hát még egy másik élőlényt! Talán egyedül a halak jöhettek volna szóba nála, azok ugyanis kevesebb gondozást igényelnek, csak heti egyszer vízcserét és táplálékot, az pedig könnyen és egyszerűen megoldható. A Rellonosnak egy siklója volt jelenleg, melynek egy nagyobb terrárium volt az otthona, igaz, nagy törődést nem igényelt, néha kivette "járkálni" és ellátta élelemmel, de ezen felül semmi dolga nem volt vele. Ha nagyon nem volt társasága, akkor néha beszélt hozzá, de amúgy nem volt semmilyen más kötelezettsége feléje, ami nagyon megnyugtató volt számára, hiszen ezer más dolga volt.
Ezekkel a gondolatokkal tűnődve állt a lány a bejárati csarnokban, nyugodtan el tudott mélázni, hiszen rajta kívül jelenleg senki sem tartózkodott a helyiségben, mondhatni csend és hullaszag uralkodott a teremben, melyet a lány egyáltalán nem bánt.

Gellért

A lány mélyen elrévedt gondolataiban, melyekből egy ismeretlen rántotta ki egy gyors kérdéssel, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy merre menjen. Rach kicsit hátrébb hőkölt a csodálkozástól, mert nem gondolta, hogy rajta kívül még más is lesz ebben a helyiségben, mivel annyira elhagyatott és kihalt volt még az imént, másrészt, ha lenne is itt valaki, kicsi lett volna rá az esély, hogy megszólítsa, mégpedig most éppen ezt történt vele.
- Szia! Hát attól függ, hogy hová szeretnél menni! -nézett végig a másikon, aki körülbelül vele egykorú lehetett, és mivel nagyon tanácstalan volt, gyanította, hogy egy újonccal van dolga. Nem mintha ő maga nem lett volna az, hiszen nem is olyan régen érkezett meg a kastély falai közé, de néhány helyszínt bejárt már, így tisztában volt azzal, hogy ezek a szobák pontosan hol találhatók. Visszaemlékezett arra az időszakra, amikor megérkezett az iskolába, abban az időintervallumban még ő sem tudott semmit, általában ő is másoktól kért útbaigazítást, aztán a mentoraihoz fordult kérdés esetén, akik mindvégig nagyon segítőkészek és kedvesek voltak vele, ez pedig igazán jól esett neki, mivel akkoriban még senkit sem ismert és úgy érezte, hogy legalább nem egyedül kell megküzdenie a kezdeti nehézségekkel.
~ Vajon hová akar menni? Melyik házhoz tartozik? ~ -morfondírozott magában a Rellonos, majd a fiúra nézett és egyenesen rákérdezett:
- Melyik házba osztottak be?
Rachel úgy gondolta, hogy nem árt ezt tudni, mert mindegyik ház máshol található, aztán még a végén rossz helyre irányítja és ő lesz a bűnös, ezt pedig nagyon nem akarta. Úgy volt az egész dologgal, hogy azért mégiscsak bemutatkozik, ha már megszólították és beszédbe fog elegyedni a másikkal:
- Egyébként Rachel vagyok! -nyújtotta karját a másik felé, hiszen a kézfogás hozzátartozik a bemutatkozáshoz, az illendőségre pedig nagyon is adott, mert mindig is elvárták tőle a szülei, hogy mindig a megfelelő viselkedés dukál különböző társalgási helyzetekben. A Rellonos úgy látta, hogy nem néz ki a másik sem emberevőnek, sem barátságtalannak, de azért még óvatos volt vele szemben, mert még egyáltalán nem ismerte, de egyelőre azt gondolta, hogy még új itt és segítségre szorul.

Gellért

- Ó, szóval Navinés vagy, akkor a Déli Szárny felé kell venned az irányt, ott egy eldugott folyosón található egy portré, Madleine, ő fogja kérni a jelszót is, utána belépést nyerhetsz a házba. Sajnos a jelszót nem tudom, mert az titkos, mindenki csak a saját területét ismeri, de szerintem lesznek ott háztársak, akik elárulják neked a jelszót a belépéshez. -válaszolta neki Rachel, közben arra gondolt, hogy még nem is járt soha abban a házban, de azzal szerencsére tisztában volt, hogy merre helyezkedik el az épületben.
- Én is új vagyok itt, mondhatni, nemrég érkeztem ide, elsős diák vagyok, Rellonos. -magyarázta neki Rach, és ilyenkor mindig belegondolt abba, hogy nagyon hiányzik neki az otthona, de szerencsére elvan itt is, mert megismerkedett pár emberrel, akikkel egész jó barátság alakult ki és így nem volt teljesen magára utalva. Otthon is nagy népszerűségnek örvendett, mindig voltak körülötte barátok, akikre lehetett számítani és itt is jól érezte magát újdonsült ismerősei társaságában. Csak akkor unatkozott, ha épp senki sem ért rá, de ezt érthető is volt, mivel sok szorgalmijuk volt és egyébként is mindenkinek megvolt a maga gondja, elfoglaltsága, így a lány se várta el másoktól, hogy mindig csak vele foglalkozzanak, még ha az empátiakészség szempontjából nem is állt a helyzet magaslatán.
- Biztos sikerül idővel beilleszkedned, a házad sok jóindulatú, segítőkész emberből áll, úgyhogy nem fogod magad egyedül érezni. -tette hozzá Rachel, miközben még az előző gondolatai hatása alatt volt, igaz, hogy az ő háza nem erről híres, de akikkel idáig találkozott, azok mind rendesek voltak vele a mentoroktól kezdve egészen a diákokig bezárólag, de persze ettől függetlenül akadtak olyanok, akik más értékeket képviseltek, de egyelőre azokkal nem hozta össze a sors. Egyedül egy rejtélyes diák volt pimasz vele, aki még a tiltott repülés alatt ráküldött egy cirkeszt, amiből nagyobb baja is származhatott volna, de még most is égett benne a vágy, hogyha megtalálja az elkövetőt, akkor jól megleckézteti majd, de úgy, hogy azt is megbánja, hogy a világra jött.
Rach ennek hatására kissé elkomorodott, kezét ökölbe szorította, gondolatban már megtépte az idegent, de aztán visszazökkent a valósába és megpróbált úgy csinálni, mintha meg sem történt volna ez a negatív elmélázás.
Nem igazán volt ínyére az, hogy a karácsonyi szünetben nem tudott hazamenni, de tudta, hogy most muszáj kitartania, nemsokára úgyis év vége és hamarosan újra találkozhat a családjával. Igazából szívesen jött az iskolába, de nem gondolta, hogy ekkora hiányérzete lesz, már ami a szeretteit illeti, viszont most szembesült ezzel az érzéssel, de tudta, hogy felül kell kerekednie önmagán és a kitartás a nyitja mindennek.
- Honnan jöttél? -tette fel a kérdést a Rellonos, mert kíváncsi volt rá, hogy melyik országból való a fiú, ugyanis már sok diákkal elegyedett szóba, akik a világ különböző pontjairól gyűltek itt össze.

Gellért

A lány látta, hogy Gellért fellelkesült, miután meghallotta, hogy nem ő az egyedüli újonc itt, ez még az újdonság varázsa, vajon ugyanilyen lelkes marad az iskolával szemben, ha eltöltött már itt egy kis időt és sikerült beilleszkednie?
~ Biztosan könnyű dolga lesz barátokra lelnie, pont abba a házba került, ahol tárt karokkal várják az embert, bár én sose válnék meg a házamtól, hiszen pont attól olyan erős és rejtélyes, hogy tele van színes, abnormális és érdekes egyéniségekkel, ott aztán mindenki megtalálhatja a saját körét, ha úgy akarja és pont attól érdekes az egész, hogy nem tudja mire számítson az ember egy Rellonossal kapcsolatban. ~
- Akkor ezek szerint már tanulmányoztad az itteni dolgokat, de ne vedd túl komolyan ezeket az információkat, mert semmi sincs kőbe vésve, magyarán semmi sem az, aminek látszik. -mondta sejtelmesen a lány, miután már a korlátnál álltak, ő egyáltalán nem fáradt el, de odébbállt az új jövevénnyel, mert nem akarta körbeharsogni az egész termet, amúgy is hülyén nézett volna ki, ha ordibálva cseverésznek egymással a távolság miatt.
- Először a Gólyalakba fogsz kerülni, de ha összehaverkodsz pár háztársaddal, akkor kérvényezheted, hogy velük szeretnél lakni és akkor külön szobád lesz. Erősen ajánlom, nekem megváltás volt ez, mivel a közös helyiségben nem tudtam nyugodtan aludni, mivel eléggé zajosak a diákok és nincsenek igazából tekintettel a másikra, úgyhogy azóta vagyok kipihentebb, mióta átkerültem az új helyemre. Amúgy is jó buli együtt lakni azokkal, akiket amúgy is kedvelsz! -világosította fel a srácot a Rellonos, ám a legutóbbi kijelentése csak féligazságot tükrözött, mivel egyedül csak Lillát ismerte, akivel jó barátságban volt, a másik lányt nem is nagyon látta még, sokszor gondolkodott rajta, hogy egyáltalán létezik -e, de néhány holmiját látva el is vetette ezt a felvetést, lehet, hogy magának való, vagy épp az ellenkezője, sose bír egy helyben megmaradni és azért nem futottak még össze eddig.
- Szeretek egyedül lenni, ha olyanom van, de egyébként társasági ember vagyok, megszoktam, hogy otthon is körbe vagyok véve barátokkal, nekem ez a természetes. -reagált Rach a fiú kijelentésére, majd belegondolt, hogy mennyire hiányoznak most a barátai és a családja, és hogy milyen messze vannak tőle. Emiatt kicsit elszomorodott, de nem mutatta ki, inkább gyorsan témát váltott és a következő kérdésre adott választ:
- Eredetileg Amerika az otthonom, apám odavalósi, anyu pedig koreai, mi már ott születtünk a testvéreimmel. Aztán később apám kapott egy jó munkalehetőséget Magyarországon, azóta itt tengetjük a mindennapjainkat, nem mondom, hogy nem mennék vissza, ott jobb volt, de már megszoktam a helyzetet.
~ Ez van, amire nincs ráhatása az embernek, azon kár idegeskednie, attól nem lesz jobb, csak felesleges negatív dolgokra fordítja az energiáit, miközben saját magát emészti fel.~
- Na és van már valami elképzelésed a jövőddel kapcsolatban? -tett fel egy újabb kérdést Rachel, úgy gondolta, hogy biztos nincs, mert miért is lenne, de vannak olyan egyéniségek, akik már akkor tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni a későbbiekben, mióta szinte a világra jöttek...nos, a lány nem tartozott közéjük, egyelőre elképzelése sem volt a jövőjére nézve, remélte, hogy majd alakul valahogy a dolog és később talán okosabb lesz ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban.

Gellért

- Jó neked, hogy bármilyen körülmény között el tudsz aludni, nekem mindig gondot okozott zajos környezetben elszenderedni.
~ Persze, hiszen a szüleim mindig tiszteletben tartották, hogy az éjszaka alvásra való és ne zavarjuk egymást, a szobáink is milyen jól el voltak szeparálva egymástól és milyen nyugodt volt minden! Hiányzik a szobám! ~
A lány megtudta, hogy Gellért otthon is nagy népszerűségnek örvendett a sok barát hallatán, hát igen, ki az aki szívesen hagyná ott őket, amikor olyan jól elvoltak és mindig lehetett számítani rájuk?
- Persze, ez nem kívánságműsor, most itt kell lenni, ez van.
Rach szívesen gondolt szülőhazájára, nagyon hiányzott neki, de megígérte magának, hogy egyszer visszatér oda, remélhetőleg nem jön közbe semmi sem.
- Nagyon szerettem ott lakni, más az egésznek az atmoszférája, egy gyönyörű kertvárosban laktunk Fairview-ban, idilli környezetben, hatalmas, családi házban. A környékünkön nagyon kedvesek voltak az emberek, minden család ismerte egymást, összetartott a közösség. Nekem azért volt jobb ott, mint itt, mert ott születtem és szerettem ott élni, igaz itt is elvagyok, vannak új barátaim is, de ha lenne rá lehetőségem inkább visszamennék. Koreában nem jártam még, anyám már Amerikában élt, amikor megismerkedett apámmal, szóval az kimaradt. Oda is elmennék egyszer kíváncsiságból már csak a származásom miatt is, de mindig is Amerika lesz az igazi otthonom. -válaszolta Rachel, mert valóban szülőföldjéhez húzta a szíve és Koreához a származásán kívül semmilyen kapcsolat nem fűzte, úgyhogy az semleges volt számára.
- Igen, angol, magyar és koreai nyelveken beszélek, de a jövőben szeretném majd elsajátítani a franciát is, abból egyelőre csak pár szót ismerek. -válaszolta a Rellonos, majd egyből az egyik ismerősére gondolt, aki kente-vágta azt a nyelvet, csak se ideje, se energiája nem volt megtanítani neki, ugyanis nagyon lekötötték a teendői.
- Elég sok helyen vannak rokonaitok, milyenek azok a helyek? Angliáról azt hallottam, hogy ott elég búskomor az időjárás, valóban így van? - kérdezte Rach, majd karját összefűzve ő is nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, így folytatta a csevegést.
A mi szeretnél lenni, ha "nagy" leszel kérdéssel megfogta Gellért, mert halvány fogalma sem volt erről, de a válasz alapján a fiúnak sem volt egyelőre elképzelése a jövőjével kapcsolatban.
- Egyelőre még gondolkodom ezen, nem tudom, hogy mi lenne a jó. Szeretek sprotolni, íjászkodni, érdekel a fotográfia és a varázspóker is, de még nem biztos, hogy ezek közül bármelyik is szerepelni fog a jövőképemben...aztán ki tudja? -a Rellonos minden hobbiját felsorolta, ezekkel szívesen foglalkozott, végül is nem bánta volna, ha lehetősége adódik majd a későbbiekben is akár komolyabban űzni valamelyiket.
- Mi a hobbid? -kérdezett vissza röviden, mert a hosszabb hangvételű beszélgetés során érdekelte, hogy Gellért mivel szokta elütni a szabadidejét, már ha volt neki.

Karina

- Hát szó, ami szó, remekül elsajátítottad a színészkedést! -válaszolta Rach egy nagy vigyor kíséretében, mert valóban komolyan gondolta ezt és ami a szívén, az a száján.
Hallott már arról, hogy bizonyos festmények képesek átmenni szomszédolni a többiekhez, de azzal is tisztában volt, hogy nagyon messzire nem tudnak elvándorolni, hiába is szeretnének. Furcsállta, hogy a képkeret gazdája nem tért haza éjszaka, de biztos volt benne, hogy itt kell lennie valahol a helyiségben, viszont azt nem tudta, hogy elbújt vagy csak simán átment valakihez csacsogni.
~ Vajon hol lehet ez a titokzatos személy és miért van távol ilyen sokáig? Gyanús ez nekem, valami nem stimmel itt, biztos vagyok benne, vajon Karina is így gondolja? ~
- Szuper! Keressük meg! Nem tudom, majd alakul, nem ismerem azt a festményt, csak piszkálja a csőröm, hogy már tegnap este óta nem láttuk, nem hinném, hogy ilyen sokáig ne térne haza...vajon miért ment el? Fél valamitől, elbújt, vagy ilyen sokáig beszélget valahol? Pedig nagyjából végignéztem a festményeket, de nem láttam, hogy bárhol is ott vendégeskedne az illető! Azért nézzük meg még egyszer! -hadarta izgatottan a lány, mert akárhogy is gondolkodott a festmény rejtekhelyén, nem jutott egyelőre dűlőre.
A jobb oldali képsorokkal kezdte a felfedezést, az első képen, amit megnézett egy rózsaszín ruhás, elegáns hölgy volt látható esernyővel a kezében és boldog mosollyal az arcán, haja szőke volt, testalkata vékony és vidáman sütött a nap környezetében.
A következő képsoron egy idősebb hölgy volt látható kedvenc kutyájával, egy barna színű mopsz fajtájú ebbel a kezében, sötét háttérrel. Ez sem nyert.
A harmadik kép egy szomorú nőt ábrázolt, mögötte egy haragos férfival, akinek arcáról az volt leolvasható, hogy valamire magyarázatot vár, itt nem időzött sokat, nem akarta megzavarni a feszült hangulatú jelenetet.
A negyedik portré egy vidám családot ábrázolt, ezen sem volt látható az illető.
- Megtaláltad? Én egyelőre nem, de nem adom fel a dolgot! -fordult oda a szőkeséghez elszántan, majd tekintete a következő képre tévedt és elkezdte bőszen fürkészni, hátha megtalálja rajta a keresett célszemélyt.

Hoshi Neko Silver

A lány, aki épp erre járt


Rach egyedül kóválygott a kastély falai között, nem szeretett volna sokáig csatangolni, mert egy órahosszát sétálgatott már egy kis feszültséglevezetés gyanánt, ugyanis a vizsgaidőszak eléggé megviselte. Sokat tanult, hogy áthidalja az összes megmérettetést lehetőleg jó jegyek kíséretében, nehogy szülei megszólják, de tudattágításba befektetett energiának nagy ára volt, mert totálisan kiszipolyozta az agyát a sok magolás, készülés. Már ezer éve nem érezte ennyire fáradtnak magát a lány, de mindenképp szeretett volna évfolyamot lépni, és tisztában volt vele, hogy a családjának is meg kell felelnie, és igencsak össze kell szednie magát, ha nem akar nagy letolást kapni otthonról.
A Rellonos nem igazán figyelt a külvilágra és a körülötte zajló eseményekre, teljesen belefeledkezett az őt érintő dolgok átgondolásába, azt pedig csak remélte, hogy nem téved el közben a kastélyban, hiszen olyan területeket is megjárt már, ahol előtte még sosem tartózkodott. A nagy elmélázásból hirtelen visszatérve a bejárati csarnoknál találta magát, nem is értette, hogyan került ide, hiszen nem is erre akart jönni, bár igazából teljesen mindegy volt, hogy merre vezet az útja, mert kizárólag a saját gondolataival volt elfoglalva.
A helyiségben megpillantott egy különös alakot, aki nagy lazán iszogatott valamit, úgy tűnt, mintha várna valakire, bár nem tűnt valami magabiztosnak, azt se zárta ki a lány, hogy esetleg eltévedt, vagy életében még sosem járt erre. Eléggé elegánsan festett a fiú, Rachel pedig odasétált hozzá, mert kíváncsi volt, ki lehet az illető, megenni pedig csak nem fogja, bár meg tudná védeni magát, hiszen mégis csak egy Rellonos.
- Helló! Eltévedtél, vagy vársz valakire? -szólította meg érdeklődően az idegent, amikor odaért hozzá, majd keresztbe tett karokkal megállt előtte és várta a választ, ha egyáltalán kap, mert lehet, hogy a másik szó nélkül elsétál mellette, ki tudja? Az emberek érdekesek és sokszor kiszámíthatatlanok.

Hoshi Neko Silver

A titokzatos idegen

A lány nagyon meglepődött ezen a hagyományos és udvarias üdvözlési formán, kicsit meg is illetődött, amikor a fiú elkapta kezét, hogy csókot hintsen rá és gáláns lovagként viselkedhessen, bár meglepődése főként abból fakadt, hogy nem igen találkozott még az iskolában ehhez hasonló magatartáshoz, általában a fiatalok csak intenek egymásnak, ritka a fizikai érintkezés köztük, bár az érzelmesebb fajtáknál gyakrabban előfordul egy-egy oldalra puszi vagy ölelés üdvözlésként.
- Örvendek! -válaszolta a fiúnak egy mosoly kíséretében, majd bemutatkozott ő is:
- Rachel Octavia Amber vagyok, elsős, Rellonos, bár már nem sokáig mert nagy valószínűséggel szintet évfolyamot lépek, mivel a vizsgák nagy része sikerült, igaz sokat tanultam rá, de megérte. Ezek szerint ide jártál te is? -érdeklődött a Rellonos, hiszen az illető tisztán és érthetően kifejtette, hogy jól ismeri az iskolát, mivel itt tanult. A lány tudta, hogy ez egy idióta kérdés volt részéről, hiszen ha egyszer már elmondta a srác, hogy ide járt, akkor miért kérdezi meg még egyszer....ez olyan, mintha a húgától megkérdezné, hogy tanul -e, amikor éppen azt csinálja...miért kérdez rá az ember arra, amivel amúgy is tisztában van?
- Köszi, az italt, ez az egyik kedvencem.
A zöldike örült a finom, forró italnak, jó ízűen kortyolgatta, majd hozzátette:
- Jó neked, hogy már nem kell pálca a varázsláshoz, még hosszú út áll előttem, mire odáig eljutok, de remélhetőleg belejövök majd ebbe is.
A lány szeme kikerekedett és csodálkozva nézett, hogy hol lehet a macska, mert semmit sem látott, hiába nézett körül gyorsan a srác körül...olvasott róla, hogy vannak olyan típusú emberek, akik kitalálnak maguknak egy képzeletbeli barátot, ami lehet személy, vagy állat is, lehet, hogy ő is pont ebben a szindrómában szenved...nem mert rákérdezni, hogy hol van a cicus, csak vigyorgott, mint a vadalma, bár tudatában volt annak, hogy első reakciója kapcsán a fiú már kikövetkeztethette, hogy kicsit furcsállja a helyzetet.
- Nekem egy siklóm van, de egyébként imádom a macskákat! -tette gyorsan hozzá, mert nem akarta, hogy a titokzatos idegen azt higgye, hogy dilinyósnak gondolja, mert szó sem volt erről, csak nem tudta hova rakni ezt az egészet, és ki tudja mit élt már át a srác élete során, hogy egy képzeletbeli barátra szorul...hacsak nincs arra más magyarázat, hogy a cicusnak hűlt helye van. Lehet, hogy mire kimondta a nevét gyorsan elillant valamerre, mert a macskák gyorsak, aztán még nem kapcsolt a fiú, hogy nincs már mellette.