38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 7. 19:10 | Link

Leonie


A lehető legnagyobb óvatossággal teszem le tarantuláim terráriumát az éjjeliszekrényem mellé. Napok óta csak a pálcámat használva pöckölgetem be nekik a rovarokat. A nőstény megint lepetézett és nem tudtam a mérgét lefejni, ergo ha benyúlok azt támadásnak véli, megmar és itt fogok a szoba közepén fetrengve a nyálamba belefulladva meghalni. Így belegondolva nem túl szép halálnem. Bár teljesen mindegy, hogy élek-e vagy halok. Ez csak az én álláspontom. Apám a lelkemre kötötte, hogy Laurára, az ő egyetlen kincsére, anyám utolsó hagyatékára, a húgomra úgy vigyázzak mint a szemem fényére, sőt még annál is jobban. Tehát engem nyugodtan eltalálhat egy gyilkos átok, eljön a temetésemre és slussz. Nem fogja magát megerőltetni, viszont ha Laurának baja esik, rajtam veri el a port, mert én vagyok az idősebb és nekem kell rá vigyázni. Ezt a sok fegyelmezés és verés alatt volt időm bőven megtanulni. A testvérem az első. Persze én ezt nem érzem így, ahogy semmi mást nem érzek, de legyen meg apámnak az öröme és fogja be azt a nagy száját. Aprót fintorogva kapcsolom be az éjjeli szekrényen álló melegítő lámpát, majd a terrárium fölé szerelem. Most, hogy beállt az ősz és egyre hidegebb van, nem kéne, hogy reggelre megfagyjanak a pókjaim. Fölkelek, igazgatok még egy kicsit a lámpán, majd ránézek az órámra. Fél hat. Lemaradtam a reggeliről, az ebédről. Reggel történetesen elaludtam, az ebédidőm meg azzal telt el, hogy Laurát hajkurásszam, vagy esetleg másoljam az órai anyagot, talán a leckét. Egyszer ébren kéne maradnom az órákon és lyukas órán meg kéne írnom a leckét, vagy már este ivászat helyett. Néha úgy érzem, hogy ide csak nyaralni jöttem. Persze az ember a nyaralást máshogy képzeli el. Általánosan mindenki úgy képzeli el a nyaralását, illetve inkább az emberek nagyja, hogy egy tenger parton heverészik egy napágyon, kókuszdióból issza a kókusztejet, vagy esetleg valamilyen szeszes italt fogyaszt és égő vörösre pörköli a bőrét a napon. Én hogy képzelem el a nyaralásomat? Sehogy. Éppen elég, hogy el tudom képzelni más milyet akar, akkor pedig meg már nekem is megvan egyfajta elképzelés, nem kell magamat túlhajtani. Többször mondták már, hogy lusta vagyok, nem tagadom le. Értelmetlen lenne. Elsétálok szobám ajtajáig és menet közben megigazítom kockás ingemet, ami testvéremnek az egyik nagy kedvence. Véleménye szerint parasztos, szerintem meg simán kényelmes. Nem vakarózom benne, mint az összes többiben. Több helyen elszakadt farmeromból kikandikál már a térdem, és talán tornacipőm az egyetlen olyan dolog, ami még normális. Nem szakadt, nem parasztos, sima és fekete. Nincs rajta semmi kivetni való. A kilincset lenyomva nyitom ki az ajtót, majd kilépek rajta és csak behúzva magam mögött az ajtót indulok el a házamból kifelé vezető portré felé. Kezemet  a zsebeimbe gyömöszölve kerülgetem a többi rellonost, akik valami csínytevésen törik a fejüket, főleg az elsősök, akik másik házbéli társaikkal szeretnének kibabrálni. Amikor én voltam elsős, már ezzel kilógtam a  sorból, hogy csak álltam és néztem, hogy a többiek hogyan kínoznak másokat. Sosem vettem részt semmiben, Laurával ellentétben, aki élvezettel tett másoknak ott keresztbe ahol lehetett, utána nekem büszkélkedett el vele. Akkor még úgy tettem, mintha lelkesednék az egészért, mosolyogtam, próbáltam normális lenni, de ma már akkor mosolygok, amikor nagyon muszáj. Még akkor is ritkán. Kilépek a portré mögül és kisétálok a folyosóra, majd a lépcsők felé veszem az irányt. Itt már valamivel nagyobb, sőt sokkal nagyobb az élet, mint a házon belül. Beszélgetésektől hangos  az egész iskola. Minden beszélgetés eggyé olvad és csak egy hatalmas kavalkád lesz belőle. Elcsíp az ember egy-egy szót, melyből megpróbálja kitalálni, hogy mi lehet a beszélgetés tárgya, aztán továbbadja másnak. Így indul el a pletyka. Szlalomozva haladok magabiztosan a konyha felé, bár elég lenne, hogyha beülnék vacsorázni a többiekhez, hiszen nemsokára nekik is itt a vacsora idő, utána meg a takarodó, vagy másoknak a kilógás időszaka. Én szerintem az utóbbit választom, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy ma este sem fogok tudni aludni. Ez a második nap. Ilyenkor még csak fel sem merül bennem, hogy akár egy percre is lehunyja a szemeimet. Bár alattuk éktelen fekete karikák vannak és ezt még a legerősebb fedésű alapozó sem tudná eltüntetni, nem tudom álomba ringatni magam. Se zene nem segít, se könyv, sem az, hogy számolom az ugráló bárányokat, vagy hogy elszámolok százig. Éjszakáim nagyja olvasással telik el, vagy forgolódással, amit szobatársaim a nyikorgó rugók miatt nem igazán tolerálnak és már párszor kaptam is érte, hogy ahelyett, hogy aludnék, nyikorogtatom direkt nekik a rugókat, vagy égetem a lámpát. Ezért választom inkább a faluban való csavargást éjjelente és a konyhában való éjszakázást. Nem zavarok senkit és még enni is adnak kérés nélkül. Lábaimban már benne van az útvonal, hogy mikor merre kanyarodjak, mennyit menjek egyik kanyartól a másikig. Óvatosan körülnézve a haladok a folyosókon, elsietve a portrék előtt, nehogy valamelyik lármázni kezdjen. Az első alkalommal ez történt. Elindítottam ezzel egy kisebb lavinát, amikor elsősként beszöktem a manók közé a konyhára. Mára meg már megszokták a jelenlétemet, néha látom a szemem sarkából, hogy csóválják a fejüket, amikor erre járok, de nem szólnak egy szót sem, hanem a maguk dolgával törődnek. Ezért is jutok el hiba nélkül a konyháig. Még egyszer utoljára körbenézek, majd a kilincset lenyomva lépek be az ajtón és csukom be magam után. Jó formán az összes itt dolgozó manó nevét megtanultam az évek folyamán, meg tudom különböztetni egyiket a másiktól, és már kedvencem is akad. Tira. Ennivaló kis manó lány, akinek vékonyka hangja nagyon bántja az ember fülét az első időkben, de lassan hozzá lehet szokni. Viszont amikor másnapos vagyok, mindenre felkészülve hozok magammal egy füldugót, hogy ne robbanjon le a fejem a helyéről a cincogó hang hallatán. Automatikusan sétálok már az egyik sarokban álló asztalhoz, amit már nevezhetek a saját helyemnek. Tekintetemmel Tirát keresem a manók között, de nem látom sehol. Biztos valamit halaszthatatlanul fontos dolga akadt és most robotol. Leülök a helyemre és a falnak dőlve kezdek a mai vacsorámon gondolkozni, miközben cigarettás dobozomat elővadászom nadrágom zsebéből öngyújtóval együtt. Elmosolyodva húzom végig ujjamat az öngyújtóba gravírozott sason, mely az egyik önkényuralmi jelképet fogja a lábaival. Kihúzok a dobozból egy szál cigarettát, majd felnyitom az öngyújtóm tetejét és a kis magányos sárga lánghoz tartva cigarettám végét megnyújtom azt. Bezárul az öngyújtó a végén s a dobozzal együtt újra a zsebemben kötnek ki. Máris otthonosabban érzem magam a konyhában.
Utoljára módosította:Staubach Balázs, 2012. október 7. 20:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 8. 16:42 | Link

Leonie


Fejemet az ajtó felé fordítom, miután hallom halk nyikordulását. Tanár jött ellenőrizni, vagy esetleg egy diák szánta magát ugyanarra a sorsa mint én? Csöndben tovább szívva cigarettámat állapítom meg, hogy egy kislány sétál be az ajtón, kezében egy tányérral, arcának eredeti színe pedig nagyon elüt a szája körül találhatótól. Kissé hunyorítva veszem szemügyre az újonnan érkezett személyt, majd a hunyorgást abbahagyva figyelem az egyre közelebb érkezőt. Köszönésére csak egy bólintással válaszolok, majd belehamuzok a manók által elém pakolt teás csésze tányérkájába, mivel nem tudtak hamutállal szolgálni. Ez is valami, legalább nem a földet hamuzom tele szegényeknek. Lábamat már készülök levenni a padról, hogy a kisasszony helyet tudjon foglalni mellettem, de szándékomtól el is térek, amint meglátom, hogy kényelmesen elhelyezi magát a földön. Mindenkinek vannak furcsa szokásai. Lábamat ismét kinyújtom, és már emelem a számhoz újra, reflex szerűen a cigarettát, amikor az újonnan érkezett egy halom kérdéssel és információval kezd el bombázni. A kezem félúton megáll és felvont szemöldökkel nézek át az asztalon, hogy lássak is a lányból valamit. Állításaival nem mondott túl sok újat, pláne nem azzal kapcsolatban, hogy szörnyen nézek ki. Már többen megállapították és szóltak is, hogy valamit tegyek karikáim ellen, mert félnek rám nézni, este meg egyenesen szívrohamot kapnának tőlem a sötétben. Az ő bajuk.
-Tudok róla. A vacsorám pedig ott jön, és nem köszönöm nem kérek. Te meg tudtad, hogy a túlzottan sok csokoládé elhízáshoz vezet? Ha már te tájékoztattál a cigarettázás veszélyeiről, gondoltam én is megteszem. - intek cigarettámmal az egyik manó felé, aki két jól megrakott tányérral siet asztalom felé. Felesleges volt a lánynak mondanom, hogy a nutella elhízáshoz vezethet, mivel rajta úgysem látszódna meg. Összesen lehet az egész lány 40 kiló körüli, ha nem kevesebb. Akár pálcika baba cérnametélt hajjal. Az első szellő elfújja, az első betegség, még a legkisebb nátha is ledöntheti a lábáról, ami nem is igazán nehéz vagy megerőltető feladat. Cigarettámat ajkaim közé illesztve veszem el a kis lógó fülű manótól a tányérjaimat, majd pakolom le őket magam elé. Az egyiken egy nagy adag sült krumpli található, ropogósra sütve, a másikon pedig két akkora szelet halfilé, hogy a krumplik már nem is fértek oda mellé. Nem lenne ellenemre, hogyha minden nap ezt kapnék vacsorára. Teás tálkámat odébb tolom egy picivel, majd újra belehamuzok és elnyomom benne a csikket. Nem ül meg a konyhában a füst, hiszen épp elég nagy ahhoz, hogy eloszoljon benne, és még a manók az ablakot is folyton nyitva tartják, úgyhogy nem okoz problémát a beltéren való dohányzás. Tekintetem az újdonsült vacsora társamra téved, akinek arcán még mindig ott virít a mogyorókrém újféle arcápoló gyanánt, a kezeit is beleértve. Mint egy kicsit túl nagyra nőtt 6 vagy 7 éves, aki még nem tud normálisan enni. Zsebemből előkotorva egy használatlan, kissé meggyűrt pappírzsebkendőt tolok oda felé az asztal szélére, hogy mégse a ruhájába törölje a kezét. Pár manó is felsorakozott már konyharuhával a kezében, azzal a céllal, hogy megszabadítsák a kislányt az arcára tapadt mogyorókrémtől. Mókás menet lesz, főleg hogyha a hölgyemény nekiáll az egész ellen görcsösen ellenkezni és hadonászni fog a tányérral, a kenyér meg a plafonon köt ki. Egész kis kabaré alakulhat ki belőle. Magamban mosolyogva kezdek neki a halfilé apró darabokra való szétszedésének és elfogyasztásának, miközben tekintetem néha a manók hármasára és a hölgyemény nutellától áztatott arcára téved. Csodálom, hogy jól fésült haja még lett nutellás. A nagyjából majdnem teljes csöndet csak a manók sürgés forgása, tányérok csörömpölése töri meg, de már majdhogynem nem veszem ezeket észre. pár év alatt hozzászoktam és már olyan általánosságnak hat az egész, mint amikor valamelyik szobatársam hangosan szidkozódik vagy pakol a szobában, miközben én vagy megpróbálok elaludni, vagy esetleg olvasok, nagy ritkásan tanulok. Főleg Benjaminra jön rá rendszerint a dobálózhatnék, amikor olvasok, vagy próbálnék aludni. Vagy még lehetséges opciónak tekinthető nála a Balázs nem akarunk inni egyet és közben beszélgetni? című időszak, amikor valakinek nagyon a tetőfokára hág és utána megbánja. Rendszerint nekem önti ki a lelkét, mert tudja, hogy túl sok kommentárt nem fűzök az eseményekhez, tanácsokat meg pláne nem adok. Nem tudom mennyire ismeri az igazi oldalamat, aki nem színészkedik, nem játssza meg, hogy vannak érzelmei, hanem egyszerűen csak van, vegetál és elvan magában csöndesen. Gondolom nem túl sokat tud erről az egészről, vagy épp eleget Laura révén. De ezek szerint nem nagyon foglalkozik vele. Mindegy is, nem azért jöttem most le, hogy másokkal foglalkozzam, hanem azért, hogy a hasamat megtömjem. Két szem krumplit tuszkolok be a számmal és kifejezéstelen arccal meredek immáron az asztal falapjára és készülök fel a lányból kitörő újabb információ vagy kérdés áradatra, mert valószínű, hogy ennyi beszélgetéssel nem érte be.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. október 28. 00:30 | Link

Egy kis Bogár
Éjjel

Aaah, éhen halooook! - lerúgom... lerúgnám a takarót magamról, de nincs mivel. Morcosan kelek fel a Levita toronybeli ágyamban. Magamhoz rántom a közelben dokkoló kerekesszéket, és átülök rá. A Levitában nincs konyha. Hallottam, hogy a navinében például van, és ezt kicsit igazságtalannak érzem. Nincs pofám a házi manókat zaklatni különleges éjjeli zabálhatnékom miatt, úgyhogy kénytelen vagyok magam elmenni a konyháig miatta. Meg aztán amint kitöröltem a csipát a szememből, beugrott, mire vágyom: Az NX-6-osra. Hogy mi az az NX-6-os? Az kérlek a világ legtökéletesebb hamburgereinek egyike. A hatodik, végső verziója az otthoni barátosnémmal, Noéval fejlesztett burgernek. Minden benne van, ami kell, extra kalóriabomba. Ha azt most benyomom, garantált a teli hasas rémálom hajnalra.
Szóval elrobogok a nyugati szárny földszintjéig. Út közben semmilyen büntetőjogi szakértővel nem találkozom, pedig sikerült szinte a kastély legtávolabbi pontját úticélul kiszemelnem. Belököm az ajtót. Nem tudom, mikor lövik fel a pizsit a manóknak, de jelenleg kihalt a hely. Apropó pizsi, a csíkos pizsamám nem véd a fagyhalál ellen, pedig én hülye, nem vettem rá semmit. Gyorsan odagurulok a tűzhelyhez, az majd melegít. Na, ezzel már csak felébresztek egy-két manót, akik szédelegve próbálnak rendelkezésemre állni. Elhárítom a segítséget, ugyanis az NX-6-ost nem tudja akárki megcsinálni. Nekem is nehéz ügy lesz Noémi nélkül, hiszen ez a kettőnk burgere, a kettőnk keze munkájától lesz olyan, amilyen.
A saját manóm, Narancs (nem, ezt a nevet nem én adtam neki) azért a kezem alá dolgozik. Ő varázsol elő némi húst valahonnan, én pedig vezénylek a fűszerezésnél. A receptet nem köthetem az orrotokra, hiszen ebben rejlik az NX-6-os ereje. No para, nincs benne semmi fura és gusztustalan.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Benett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2012. november 6. 21:01 | Link

'Lizbeth

Öröm. Kész röhej ez a szó. A többi mézes-mázassal együtt, amelyekről azt hiszed, bearanyozzák a napjaidat és az egész életedet. Mekkora baromság az egész! És ez is minden egyes embernek mást és mást jelent. Van, akinek egy ágyba hozott omlós briós és a forró kávé illata adja meg ezt az érzést, másoknak egy újonnan méregdrágán beszerzett ruha egy olyan üzletből, ami a nevéről híres de a minőségéről nem éppen. Megint másnak az okoz örömet, ha a haverjaival elmehet egy kocsmába és detoxra piálhatja magát, vagy a beteg, idős, őszülő szőrű német juhász kutyája odamegy hozzá és a fejét az ölébe hajtja. Mindenki megélheti valahogyan, csak nekem nem fog megadatni, hogy élvezhessem tovább pár hónapnál. Szinte csak belekóstolok a mennyországba, de ahova tartozom, a pokol mindig visszaránt magával a mélységbe. Ezt a csipetnyi önfeledt érzést pedig minduntalan elengedem, hisz ha kapaszkodnék belé, csak felsérteném a bevonatát. Nem az, hogy én sosem voltam boldog, sőt, szinte egy egész év megadatott, hogy élvezhessem. De amint az ördög megjelent, én szinte pattantam és engedtem el a fényt, nehogy utoljára lássam. No persze egyre nehezebb lesz visszamenni a fénybe, ami nem is csoda. Félek attól, hogy tönkreteszem, bemocskolom a világosságot, az örömöt.. saját magammal. Ezt persze senki se érti meg. Hogy is érthetné bárki is! Senki sem éli az én életemet, senki sem tudja, hogy ki vagyok valójában, honnan jöttem. Talán páran, 4-5 ember, és nekem ők jelentették a méz egy cseppjét, ami édesnek hatott.. Hmm.. Öröm. Miért van az, hogy annyian átélik nap mint nap? Hogy bármikor, amikor elhaladok a folyosón, mosolygó és boldognak tűnő emberek mennek el mellettem, mintha ott sem lennék. Nem is akarok mostanság beszélni senkivel se, még azokkal se, akik számomra az élet édes oldalát jelentették. Ez a nagy büdös helyzet és nincs mit tenni. Ha akarnék, talán végleg meg tudnék állni a fény vagy az örök sötétség mellett.. Idővel így is, úgy is választani kell. Talán nem én fogom meghozni ezt a döntést, talán csak rajtam fog múlni, nem tudom, de még nem akarom, hogy biztos legyen akármelyik is. Mert akkor a másikat elhagyom, és 99% van arra, hogy én lefelé fogok esni.
Lassan magamra húztam egy fekete nadrágot, egy zöld, valamilyen fehér írásos szövegű pólót és egy barna-fekete kockás kardigánt. Cipzárját egy darabon felhúztam, az ujjait könyékig feltűrtem és elindultam valami kajaféle után nézni. Cigarettás dobozomat a szobában hagytam Baileys-szel és Debrával egyetemben. Kezeimet zsebre vágtam és előre nézve, egyenes háttal végigvonultam a kihalt, koromsötét folyosón. Csupán pár portré mozgolódott, ahogy elhaladtam mellettük, de szerencsémre a számításaimhoz képest elég hamar elértem  a konyháig. Nem akartam nagy feltűnést okozni, így mielőtt belöktem volna az ajtót, körbetekintettem, és oldalra néző tekintettel léptem be a helységbe. Ahogy a kezeim lecsúsztak az ajtóról, az halkan visszacsukódott a helyére, én pedig szemet-szájat tátva figyeltem a manók reakcióját. Ahogy átléptem a küszöböt, hatalmas csend támadt, és vagy 10 másodpercig csak futtattam a pillantásom a tőlem balra eső manótól a legszélső jobbra esőig. Nyeltem egyet, és azon nyomban hangos csiviteléssel kezdték magyarázni, hogy pont jókor jövök. Mielőtt megmukkanhattam volna, már egy rakat édességet toltak elém és széles vigyorral várták, hogy egyáltalán mit kívánok. Kérdőre vont tekintettel álltam fel a székből, és mintegy menekülési út, észrevettem egy ajtót. Sandán körbepillantottam, elvigyorodtam, majd két lépéssel ott termettem a kiszemelt helyen. Még mielőtt utánam jöhettek volna, becsuktam.. becsaptam az ajtót és elreteszeltem belülről. Pálcámat előszedtem és halkan egy lumos-sal fényt csiholtam.
Ahogy próbálták betörni az ajtót, hátrapillantottam és tökéletesen pontosan valamibe rendesen hasra estem. Hanyatt fordultam, egy ideig még csak vártam, hogy betörnek, de elhalkult majd elhalt a dörömbölés az ajtón. Pálcám magam mellé ejtettem, lehanyatlottam a földre, kezeimet pedig a fejem alatt összekulcsoltam. Azt hiszem a reggelt vártam, vagy valakit, aki nem manó, és segítene.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Széles Veronika
INAKTÍV


Gyakorló anyuka ^^Áron <3
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 1087
Írta: 2012. november 7. 23:00 | Link

Yarista

Nem ártana, ha néha nézné az órát is. Szorgalmikat gyártott, reménykedve, hogy ér majd néhány pontot, még akkor is, ha a rellonosok idén nagyon jól indítottak. Azzal azonban nem számolt, hogy az idő nagyon gyorsan tud peregni, ha az ember belemélyed valami érdekesbe, márpedig a mugliismeret kifejezetten érdekes dolog. Nem csoda, hogy egyszer csak arra eszmél fel, hogy a hátfájása az elmúlt közel nyolc órás görnyedés eredmény. Kint sötét van, a könyvtár zár, a hasa korog, a vacsorának pedig vége van már.
- Hát ez remek.
Morog maga elé egy kicsit, miközben összepakolja a cuccait a morgós könyvtáros néni szúrós tekintetének kereszttüzében, majd a táskáját bekattintva elindul a folyosókon. Van ugyan étkezési lehetősége a navinében is, de most nem szeretne főzőcskézni, itt kint pedig még nyílván van a vacsorából is még.
Belépve a manók csodálkozva néznek rá, de különösebben nem zavartatják magukat, csak az egyikük siet oda hozzá. Elmeséli neki, hogy lemaradt a vacsoráról, mire a manócska elmeséli, hogy miből választhat.
- Túrós tésztát szeretnék, sósat.
Mert, hogy van belőle édes is, de ő sósat enne inkább, áfonyalével, és egy kis - nem is olyan kis - brownie-val, ami kellőképpen édes és csokis ahhoz, hogy jól záruljon az estélye. A kis faasztalkához ül, hogy ne legyen útba és türelmesen várja a vacsoráját, amit lehet egy kicsit eltúloztak, mert mindegyik hatalmas adag, igaz a gyomra is hatalmasakat korog.  

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2012. november 8. 11:07 | Link

Vercsi

- Ó, hát ne haragudj, véletlen volt. - kuncog a lánnyal együtt, mert jól számított. A navinés is kineveti saját magát, ezt viszont szereti bennük, hogy nem olyan sértődékenyek. Talán meg is könnyebbülhetett a másik miközben  szembe leül vele a rellonos, és Vera szemeit kezdi figyelgetni. Yarista a szemeket kedveli igazán, sok mindent meg tud állapítani belőlük, ráadásul szereti az ívüket figyelni, na meg a csillogó tekinteteket. Hátratekint miközben jól szórakozik a lány előadásán. ~ Nos, ő nem Bonnie, őt elérte a kétes hírnevem. De inkább mondjuk valósnak, hiszen mégiscsak tudja mindenki, hogy ki vagyok. ~ Büszke magára, bár tény, hogy ezt a hírességet nem kizárólag a kviddicsnek köszönheti nagy bánatára. Tényleg sok manó nézegeti őket, de amint hátrafordul a rellonos, gyorsan kereket oldanak, a bátrabbak pedig úgy tesznek, mintha csinálnának valamit.
- Azt mondta, hogy Széles Verocska, igaz? Akkor Széles tanár úr az apád? - azt is hozzáteszi gondolatban, hogy Aliyaah, meg az anyád lesz, ha minden jól alakul. Azóta nem találkozott a lánnyal, de nagyon reméli, hogy már kezd rendeződni körülötte a helyzet. Na, meg azt is, hogy nem jönnek utána majd az apja megbízottjai, hogy visszarángassák a lányt a szülőföldjére.
- Csak felesleges kör lett volna, és úgy is szimpatikus vagyok, ahogy te is nekem. Szóval kár a szócséplésért, hogy megkérdezzem. - vállat von somolyogva, miközben Havaska meghozza az ételét, amiért egy tükördarabbal lesz gazdagabb.
- Hogy én? Éhes vagyok. Meg most értem vissza Svédországból az edzésemről, kicsit... - itt elszisszenti magát hosszan - elbeszélgettem az egyik játékostársammal. Mivel ő elég jól betintázott, még haza is kísértem, és csak aztán jöttem vissza, ráadásul a helyen nem volt kaja. Itt viszont a leves vár rám, ha megbocsájtasz, el is kezdem. - bár nem vár engedélyt, de azért megkérdezte és már hozzá is lát. Miközben olyat fejen vág, mint aki mindjárt élvezettől nyúl ki a finom leves hatására, Vera még egy bocsánatkéréssel is előhozakodik.
- Tudom én, hogy jó vagyok hozzájuk. Kedvelem a hegyes fülűeket, például azért, mert ha rendes vagy ilyen nagyon finom levest csinálnak. Egyébként jó étvágyat, ha még nem mondtam volna. - kanalaz tovább, szokás szerint, szinte már művészien habzsolja be a kaját. Hiába akarna ő simán enni, a már belenevelték a szép étkezési szokásokat.
- Mesélj valami jót szép szemű, mi újság a navinébe? Ott egész sok barátom van. - két kanalazás között kérdez, miután lenyelte az ételt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. november 11. 19:56 | Link

Hopp, kopp, újabb ugrás. Lil szinte szökdécselt lefelé a lépcsőkön, élvezve az új lakkcipője hangját, amint csattog a sarka a kövön. Fekete harisnya volt rajta, és egy drapp és fehér ruha, a szokásos fodros kiadás, noha mióta iskolás lett, kicsit visszafogott a cafrangokból. Úgy érezte, hogy alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy ő már nagy lány, aki hét közben még csak nem is otthon lakik, de belül még mindig nagyon gyerek volt, hiszen még a tizennegyedik születésnapjáig is volt pár napja.
Szóval a kis szöszi csak lépegetett, kezében egy nagyobbacska dobozt egyensúlyozva, miközben néha hátranézett, és sürgetően magyarázott a mögötte tekergő kígyónak.
- Syd, szedd már gyorsabban a lábad! Öhhh... szóval a hasad vagy mid, lent a konyhában jó meleg van.
Tudta, hogy azért mozog lassan, mert a folyosó nem épp a jólfűtöttségéről volt híres, de hát Sahti meg már egy fél emelettel lejjebb járt. Igen, Lil magával vitte esti kis kiruccanására a komplett állatseregletet, akikre két bátyja - a rendes meg a fogadott - távollétében ő vigyázott.
Aztán csak leértek a konyhába, és miután Lil belépett, le is rakta a dobozt a legközelebbi asztalra, és a körülötte álló manókhoz fordult.
- Hoztam nektek mézeskalácsot - jelentette ki, majd kinyitotta a dobozt. - A bátyám issszonyatosan jókat süt, és őszintén szólva... - elhallgatott, mert nem akarta megmondani, hogy otthon jobb a koszt, mint itt, és annak reményében hozott kóstolót, hogy a manókat ez majd ösztönzi.
Aztán jó pár perc beszéd következett, minek során meg kellett győznie a manókat, hogy igen, ezt elfogadhatják, és végül csak hogy ne legyenek egészen zavarban, leült és kért magának egy tál paradicsomlevest, Sahtinak meg valami húst. Syd csak szépen körbetekeregte a lányka lábfejét, örülve a konyha melegének.
Utoljára módosította:Csák Liliána Aquila, 2012. november 11. 20:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Holly Sorce
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 1. 18:32 | Link

Benjamin Smiley

*Egy szép napsütéses reggel Holly nagyon rosszul aludt. Rémálmok gyötörték egész éjjel, ezért korán reggel felkelt, megmosakodott és felöltözött. A csendben elkezdett hangosan morogni vagy, ahogy mások nevezik; korogni a hasa. Így hát gondolt egyet és kiment a szobájából csendbe, megkeresni a konyhát. Mivel nemrég van, itt nem tudta hol van, de nem zavarta, el volt egy fél órát, míg megtalálta. De az a lényeg, hogy megtalálta és máris kinyitotta a hűtőt. Sok-sok finomságot rejtett a hűtő, végül egy kis édességet vett ki, majd elkezdte majszolni. Vitt magával egy könyvet, a címe: Lélek tolvajok. Az anyukájától kapta, amikor eljött otthonról ide a Bagolykőbe. Már majdnem kiolvasta, már csak 30 oldal van vissza. Azt gondolta; reggeli közben el is tudja olvasni. Olvasás közben halk neszeket hallott, de nem foglalkozott vele, amíg egy kis macskát nem látott meg.  Rögtön becsukta a könyvet és odament a cicához. Egy kicsit félős volt, de hamar megszelídítette.  Felemelte, majd az ölébe rakta és egy elkezdtek játszani a konyhaasztalon lévő madzaggal. A cica fekete volt, szürke foltokkal és gyönyörű zöld szemekkel. Holly elnevezte Bizsunak, nem tudja miért, csak ez jutott eszébe. Bizsu hirtelen elkapta a könyvet és elkezdte karmolászni az előlapját. Hirtelen a könyv leesett. A lány nem nyúlt leérte, gondolta majd később felveszi, nehogy a macsek elkóboroljon, amíg nem néz oda.*
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2012. december 16. 20:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2012. december 20. 15:19 | Link

2012. dec. 20. 9:03
Mesterszakácsok
Wood

- Bocs a késésért. Megvannak a dögök - csapom az asztalra a zacskónyi halat, aztán a darált húst is. - Tök rendes volt az úr a hallal, hozzánk vágott kettőt is, úgyhogy nem fog éhezni a nép.
Én voltam a húsfelelős, Wood intézte a zöldségféléket, így a káposztát a töltött káposztához meg a salátát a vegáknak. Nekem van egy ismerősöm a faluban, akivel vagyok annyira jóban, hogy kérhettem tőle halat. Maga szokott pecázni a falubeli tóban, ezeket is ő fogta. Nagyon rendes az öreg.
- Hol tartasz?
Végignézek a konyhai állapotokon. A manók átengedték a terepet erre az időre nekünk. Tegnap volt a karácsonyi bál, úgyhogy ma amúgy is pihenőt kaptak legtöbben, legalábbis nincsenek agyonterhelve a tegnapi lakomát kiegyenlítendő. Gondolom legalábbis.
- Mit csináljak? - full tanácstalan vagyok. Általában, mire én felébredek huszonnegyedikén, a töltött káposzta már réges rég a sütőben van anyám jóvoltából, szóval abban nem leszek nagy segítség, de a halászlé készítéséről legalább van fogalmam, mert például mindig nekem kell lepasszírozni a halat, ha apám nem ér rá. Most kibontom a halas zacskót és elfintorodom. Utálom a hal szagát. Szóval mit is kell ezzel csinálni? - próbálom előkotorni az információt az agyam konyhaművészeti szekciójának egyik zugából.
- Nézted a mézeskalácsokat? Tegnap este megpróbáltam kidíszíteni őket. Hát... van egy-két jó...
Félrehúzom a számat. Nem mondanám, hogy mesterműveket kreáltam éjjel. De csináltam egy League of Legends logót az egyikre. A többi, hát... na, nem vagyok lány, nincs érzékem az aprólékos munkához cukorsziruppal. De az igyekezetet biztosan értékelni fogják a többiek.
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2012. december 20. 17:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. december 30. 10:39 | Link

Anna

Délután neki látott a vizsgákra való készülésnek. Nagyon rágörcsölt az elkövetkező időszakra, néha már túlságosan is. Most azonban ésszerűen járt el: végre tanult is. Illetve tanult volna. Ő mindent megpróbált, de az ágyán fekve, valahogy még kevésbé volt ínyére ez az energia-lecsapoló folyamat. A napokban sokat járt ki a kastélyból és sétált. Fáradt volt. Egy váratlan pillanatban, mikor már nem is tudott időről és térről elaludt. Végig aludta az egész délutánt. Este kilenc órához közel kelt fel. Éhes volt. Nem ebédelt, mivel nem kívánt ételt, és  mivel az emésztést nem érdemes a tanulással párhuzamosan futtatni -mugli berögződés- illetve nem is vacsorázott, hiszen ő ahelyett aludt. Nem tudta ilyenkor mi a rend. Először lesétált a nagyterembe. Ekkor már kilenc óra volt. A nagytermi tányérok már nem voltak helyükön, így nem volt mitől ételt kérni. Jobb híján elhatározta, hogy lemegy a konyhába. A kastély még mindig ismeretlen volt számára, ahhoz képest hogy fél éve volt lakója. Először a keleti szárnyban kereste azt a bizonyos konyhát, aztán a nyugatiban. Ott rátalált. Kilenc óra... húsz perc... Merjek benyitni? -töprengett a fiú. Mivel aznap elég sok váratlan fordulat történt, nem félt egy esetleges következőtől, és egy határozott mozdulattal benyitott.
Az ajtó becsapódott, egy polcnak neki és kisebb zajt keltett. A fiú összerezzent. Majd még jobban, mikor meglátott egy alakot a konyhában. Először azt hitte tanár, vagy valami hasonló.
-Ne haragudj! Jó étvágyat! -üdvözölte a fiú a megdöbbent lányt, aki úgy viselkedett, mintha titokban lenne a konyhában. Talán bújócskáznak? Tolland azért tartotta be mindig a szabályokat, mert az életvitelének megfelelőek voltak. Pont ezért nem is volt alkalma különösebben megismerni őket, mert nem hangoztatták neki folyamatosan, félvén hogy egyébként nem tartja be őket. Így azt sem tudhatta, hogy takarodó után nem szabad a konyhában tartózkodni. Ha tudja, valószínűleg nem lett volna ott, de így ott volt. És kiszemelt magának egy muffint. Odalépett hozzá és befalta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander N. Thornwald
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. december 30. 14:04 | Link

Samantha


Alvás után mindig megéhezem. Nem tudom, legtöbbször úgy érzem magamat akár egy csecsemő. Az életem nagy részét az alvás és az evés tölti ki. De szerencsére én már szobatiszta vagyok, és beszélni is már egész normálisan tudok. Fel alá járkáltam új házam Klubbhelyiségébe, azon agyalva mi értelmeset is kezdhetnék magammal, mert tudtam ha valamivel nem foglalom el magamat hamarosan, itt helyben fogok felrobbanni. Örülök, hogy végre itt lehetek, de arra számítottam minden napra lesz valami jó programom és sosem fogom azt mondani, hogy unatkozom. Elég nagyot tévedtem. Pár percig még járkálgattam és nézelődtem, majd sóhajtottam egyet és kiviharoztam a Rellon falai közül. Mentem amerre vitt a lábam, és mivel a gyomrom korgott, tudtam hogy merre fog vinni. Még nem nagyon ismerem magamat ki a kastélyban, de ha követem az illatokat talán eljutok valami...fincsi helyre. Ne sokáig bolyongtam, megtorpantam egy ajtó előtt, amire "Konyha" felirat volt vésve. Jó helyen járhatok? Hülye kérdés ugyan, de nem akarok rossz helyre benyitni. Bár ha az van kiírva, hogy konyha akkor kétlem, hogy ez az uszoda lenne. Lenyomtam a kilincset, majd mikor beléptem, 2 kis manó ugrott felém, mind a kettőjük egyszerre beszélt, nekem pedig már zengett tőlük a fülem.
- Oké, oké, egyszerre csak egy! Mondtam, kissé megemelt hangerővel, majd ránéztem az egyikre, majd megkérdezte mit szeretnék. Alig csak egy pillanatig tűnődtem, majd kiböktem.
- Tejeskávé! Mondtam, szinte már gyerekesen izgatottan, majd figyeltem ahogyan a manó elhúzza a csíkot, én pedig egy üres asztal felé baktattam, és leültem. Sőt, ha úgy vesszük minden asztal üres volt, egyedül voltam. Már hozzászoktam,d e nem tagadom jól jönne egy kis társaság. Ki tudja mennyi időt fogok eltölteni ebben a kastélyban, de nagy valószínűséggel több évet, nem akarom ezt az időt egyedül leélni. Felkönyököltem az asztalra, sóhajtottam egye, majd vártam mikor lesz kész a kért innivalóm. Imádom a tejeskávét...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tolland Clotan
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 96
Összes hsz: 539
Írta: 2012. december 31. 12:51 | Link

Anna

A lány kedvesen fogadta. Ennek igazán örült, mivel nem volt kedve feszengeni... Nagyon kipihent volt, és ez a feltöltött érzés egészen jól esett neki. Nem akarta, hogy bárki kizökkentse belőle. Ez, mint említettem nem így történt, sőt meg is kínálta Tollandot egy süteménnyel. Majd feltett egy sorsdöntő kérdést, amire a válasz hamar érkezett:
-Tolland Clotan vagyok, levitás, elsős. -a formaságok megtörténtek, most egy izgalmasabb kérdés következett, ami a fiút meglepte.- Nem tudtam sem ebédelni, sem vacsorázni. Úgy döntöttem tanulok... de elaludtam. Tudom nem szép, de őszintén szólva ez volt a legjobb dolog amit tehettem -hazudtolta meg saját magát, de őszintén így érzett, ami furcsa volt számára. -Nem tudtam mikor van takarodó, bár sejtettem, hogy már túlléptük. És te, hogy hívnak? Mi szél hozott ide, ezen a késői órán? -ugyan a lány látszólag idősebb volt Tollandnál, mégsem félt ilyen hangnemben beszélni vele, hiszen az elejétől fogva nagyon barátságos volt. Úgy érezte nem kell különösen koncentrálnia a beszédstílusára. A lány még tejjel is megkínálta. Micsoda bűntárs...-állapította meg magában viccesen, és ezen el is mosolyodott. Nem hitte volna mikor lefeküdt az ágyba tanulni, hogy az egész napja csak szabályszegésből és semmittevésből fog összeállni. A legfélelmetesebb az volt ebben a helyzetben, hogy egy percig sem bánta, hogy ott van, és nem akart visszatérni hálókörzetébe.
A lány javaslatára megkóstolta a linzert, ami tényleg nagyon finom volt. Nehezen tudta elképzelni, hogy ezt a finom süteményt a háta mögött ténykedő manók készítették, koszos kis ujjaikkal...
-Nem, nem szoktam cukrászdába járni. Itt az iskolán belül is sok az édesség.- mondta. Bár ez félig meddig rossz válasz volt, hiszen az iskolai édesség nyilván eltér egy cukrászdaitól. Leginkább ideje nem engedte meg neki, hogy eljárjon kényeztetni magát. Bogolyfalván is csak egyszer járt még.
-Te gyakran jársz az iskolán kívülre? -kérdezte a fiú, majd felhörpintett egy nagy pohár sütőtök levet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 12:37 | Link

Kis Leonie


-Tényleg. - bólintok egyet és miután a cigarettát beletettem a hamutartóba, majd hajamat odébb tűrve a fülemtől bányászok ki alulról egy apró karikát, ezzel megbontva, vagy inkább megrövidítve a sort. Az apró ékszert a kisasszony elé teszem az asztalra, majd cigarettámat újra magamhoz veszem. Erre mondják, hogy az élet apró örömei, nem de bár? Leonie figyelme ismét a cigarettámra terelődik. Nyakamat megvakarva gondolok vissza arra, hogy mikor fulladtam én utoljára ettől a vacaktól. Mindenki akkor fulladozik tőle a legjobban, amikor először kipróbálja, ez velem sem volt másképp. 16 évesen szívtam először belőle és azóta is aktívan tevékenykedik az életemben, sőt meghatározó szerepet játszik benne. Igaz nem értem hogyan, hiszen én nem kapok idegrohamot, ha nem szívhatom el reggel az indító szálamat, nem lesz balszerencsés napom, ha ne szívok el egész nap egy szálat sem és a világ sem dőlne össze ha abbahagynám, vagy nem szívnám egy napig. Megszokásból csinálom már inkább, na meg azért, hogy legyen mire elszórni a pénzt, bár azt inkább tartogatni kéne. Miközben belehamuzok a tálkába megrázom a fejemet, jelezve Leonienak, hogy nem fenyeget fulladásos halál veszélye ha dohányzom.
-Nem. Csak amikor nem figyelek oda és félre megy a füst. - sosem tudtam megérteni, hogy hogyan tudom néha félre nyelni a füstöt, de ez valószínűleg egy egyedül álló képességem. A családban a nagyapámon kívül én élek egyedül ezzel a szenvedéllyel. Apám legalább ötvenszer a lelkünkre kötötte Laurával, hogy ne hódoljunk a káros szenvedélyeknek, mert ez meg ez lesz és az összes lehetséges lehetőséges felsorolta ami létezik. Laurának majd kiestek a szemei miközben hallgatta, én meg csak ültem és néztem ki a fejemből. Amikor Laura megtudta, hogy dohányzom iszonyatosan nagy patáliát csapott, hogy hogy lehetek ilyen idióta, de azóta már eltelt négy év. Azon lepődne meg most már, ha nem ezzel a kis tartozékkal a kezemben látna. A szálból egy utolsót szívok, majd elnyomom a tálban a többi között és fél szemmel Leoniera sandítok, amikor egy újabb remek ötlettel, vagyis inkább kérdéssel áll elő. Ritkán tudok aludni, akkor is keveset. Valószínűleg orvoshoz kellene járnom, hogy vizsgálják ki szervezetemnek ezt a furcsa szokását, de nem teszem. Minek, hogyha ébren hasznosabban el tudom ütni az időt, mintha aludnék? Mielőtt válaszolhatnék bármit is, a vörös kislány egyből eláraszt az ő alvási szokásainak információival és a legutóbbi rémálmával, mindezt olyan arckifejezéssel, mintha megálmodta volna a világ vége történéseinek teljes lefolyását az extrákkal együtt, majd vörös bozontját megrázza az arcom előtt. Próbálok arcomra némi érzelmet csempészni azáltal, hogy belegondolok milyen rossz is lehet, ha valakinek ezt a szép haját egy nyisszantással el lehetne tüntetni. Nem hatott meg kellőképp így csak egy elhúzott száj a rémálom jutalma.
-Szegény. - felelem végül és visszadőlök a falhoz, mintha alváshoz készülődnék és Leonie igyekezetét aziránt, hogy elaltasson egy halovány mosollyal jutalmazom. Hallgatom kis altató versikét, amitől nem hogy elaludni nem tudnék, de józanul gondolkozni sem. Sosem értettem a gyerek dalokat, még kicsinek sem. Valószínűleg ha a verset elmondanám Leonienak rögtön álomra hajtaná a fejét és föl sem kelne vacsoráig.
-Nem alszom. Ez sajnos kudarcot vallott. Meg nem is vagyok álmos. Én sosem tudok evés után aludni. - teszem hozzá sietve, mielőtt egy újabb káprázatos verssel próbálna meg átvarázsolni engem álomföldre. Az arcom, illetve a szemeim alatti karikák pont arról árulkodhatnak, hogy Balázs roppantul álmos és majd leragadnak a szemei, de nem így van.

-Dúdol a szél, suttog a lomb,
koppan egy kő, az éj hangokat zsong.
Tél szava közelít hűvös lehelettel,
s a fák szivárvány hajukat hullatják el.

Avar takar földillatú álmot,
harmatos pára szitálja a világot.
Csitító dallam ringat édes nyugalomba,
beleszendereg az Élet a hófehér álomba.
- mondom el az egyetlen altatóverset, ami most az eszembe jut, majd fejemben elkezdem számolni a másodperceket, hogy milyen gyorsan alszik el ettől a rövidke verstől a leányzó. Az is lehet, hogy lelkesedésében szavaló versenybe kezd, aminek ő az  egyetlen indulója és biztos győztese, hiszen temérdek verset és történetet ismerhet, míg én ezt az egyet. Ezzel az eggyel próbált meg a nagyanyám mindig elaltatni amikor még gyerek voltam. Laurát azonnal álomba ringatta, míg velem órákat kellett szórakozni, hogy ásítsak legalább egyet. A végére csak lehunytam a szemeimet és úgy tettem mint aki alszik. Életem végéig elhallgattam volna az összes mesét, de nagyanyámon már láttam a  szenvedést, hogy ő alszik el ezektől a meséktől és versektől, úgyhogy hagytam menni aludni. Előrehajolva gyorsan veszek még egy utolsó szem krumplit a tálból és nekiállok a majszolgatásnak, miközben feszült figyelemmel várom a kis vörös lányka reakcióját a versre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 7. 17:55 | Link

Pöttöm

- Ja. Hihetetlen, hogy senki nincs ebben az épületben. Ha eddig vacsoráztak is, most már végezniük kellett, tuti egy órája bolyongunk - morogta Farkas már kissé türelmetlenül, pedig nem ő volt az, aki hamar kijön a sodrából. - Hacsak nincs tényleg takarodó ilyen korán, de akkor hazamegyek. Amint megtaláltam a cuccainkat.
Farkas már semmin sem lepődött volna meg a Bagolykővel kapcsolatban, eddig semmiben sem hasonlított régi sulijukhoz. A két teremből, amit eddig volt szerencséjük felfedezni, úgy döntött, ez itt a tantermek sora, és itt nem érdemes többet próbálkozni. Így amikor meglátott egy lefelé levezető szűk sötét lépcsősort, behúzta rá öccsét. Lefelé baktattak mogorva embereket, és ínycsiklandozó csendéleteket ábrázoló festmények között. Némelyik szigorú arcú festménylakó még rájuk is sziszegett: "Ezt nem kéne."/"Eriggyetek innen." Még a festmények sem voltak kedvesek itt. Farkas inkább nem törődött velük, csak szedte a lábait a lépcsőkön. A lépcsősor véget ért, és amikor az azt lezáró vastag és öreg szőnyeg mögül kikukucskáltak, épp egy ajtóval találták szembe magukat a folyosón, amelyet keresztezett útjuk.
Farkas ajtónyitás közben néma fohászt mondott a plafonnak. Ahogy benézett, először azt gondolta, a Mikulás játékgyárához van szerencséjük. Már épp megfordult a fejében, hogy tudta, hogy itt valami nagy titok rejtőzhet, és az, hogy a Télapó itt gyártja az ajándékokat, pontosan beleillett az elképzeléseibe, de aztán rájött, hogy ajándékgyár helyett a konyhába jutottak.
- Köszönöm, Istenem - adott hálát a plafonnak, és már hozzászokva ahhoz, hogy itt sincs egy teremtett lélek sem, körül sem nézve kerülte volna meg az útjában álló hatalmas asztalt a mögötte mosolygó hűtőért. A lába alatt azonban egy kis manó suhant el, és ezt már ki kellett szúrnia. Ahogy figyelmesebben körbetekintett, egyre több manót vett észre a helyiségben. Egyesek tálcát cipeltek, mások náluk kétszer magasabb koszos tányértornyokat egyensúlyoztak vagy a kezüket törölgették egy konyharuhában éppen.
- Félix - nyögte Farkas teljesen elképedve és egy kicsit talán felháborodva is, pedig tényleg azt hitte, semmi sem lepheti már meg ezen a helyen. - Itt házimanókat dolgoztatnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csák Liliána Aquila
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 19. 22:42 | Link

Hideg volt, de nem annyira, hogy egy a Kárpátok hegyei közül származó leányka különösebben megérezze, így Lil teljes lelki nyugalomban ugrált lefelé a lépcsőfokokon szoknyában. Igaz, azért egy vastag fekete harisnyát felhúzott a rakott csoda alá, illetve kardigán is volt rajta, de komolyan nem vitte túlzásba a téli öltözködést, pláne, hogy előre tudta, hogy a konyhában jó meleg lesz.
Aztán eszébe jutott valami, visszaszaladt, majd hóna alá kapva Syd első részét, erőlködve próbálta lesegíteni a kígyót az emeletről, mert ez a rövid szakasz, amit fűtetlen folyosón tettek meg, azért nem tett jót neki, holott fent a toronyban egész virgonc volt. Mármint ahhoz képest, amilyen egy harminc kilós óriáskígyó lehet.
Végül mikor ezen a részen is túljutottak, a kislány elengedte méretes pajtását, és tovább szökdécselt, néha ciccegve, mert persze Sahti se maradhatott le, ha esti sétára került a sor.
Mikor aztán Lil és kísérete megérkezett a konyhába, a csöpp gyerek le is dobta magát az egyik asztal mellé, amire Sahti azon mód feltelepedett, mint ahogy otthon is tenné, feltéve, hogy nincs a közelben Kon, Syd pedig körbetekeredett a lányka lábain, egészen térdig, mert annyira megszokta már, hogy a kicsi úgyis magára tekeri, hogy magától is megcselekedte.
- Milánói makarónit kérek, Sahtinak fasírtot felkockázva, Sydnek pedig továbbra se menjetek a közelébe, mert hamarosan etetési idő jön, ti meg.... kicsik vagytok - mondta a körülötte sertepertélő manóknak, akik várták, hogy ezúttal mit rendel a kis szöszi.
Mikor aztán megkapták az ételüket, hozzá is láttak, hogy jó ízűen elfogyasszák.
Utoljára módosította:Csák Liliána Aquila, 2013. január 19. 23:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 21. 18:29 | Link

Lagger Arm

A napom átlagosan indult. Felkeltem, aztán edzettem egy kicsit, mert nem akartam ellustulni. A testmozgás után felöltöztem, és elindultam a konyhába. Gyors léptekkel mentem, mert úgy hallottam, a tanárok nem szeretik, ha erre járunk. Ezzel annyira nem foglalkoztam, így nem néztem hátra. Csak előre mentem. A nagy ajtót betolva megtaláltam a keresett helyet. Még körbe se néztem, amikor több manó is elém futott, és leültetett az asztalhoz. Erre nem számítottam, így eltelt pár pillanat, mire rájöttem, hogy mi is történt. Még több manó jött elém, egytől egyig azt kérdezgetve, hogy mit hozzanak nekem.
- Egy croque monsieur-t szeretnék, ha lehet. -Mondtam ki a kedvenc francia szendvicsem nevét abban a reményben, hogy itt is fogok tudni ilyet enni. Alig kellett várnom, a manók pillanatokon belül meghozták a kért szendvicset, mellé pedig még egy pohár vizet is kaptam.
Beleharaptam a sonkás ínyencségbe, aztán haraptam volna a másodikat, amikor mögülem hangos csörömpölést hallottam. Gyorsan felkaptam a fejem, és fordultam a hang irányába. A lány káromkodott egyet, aztán ő is segített a manóknak. Gondoltam megoldják egyedül, de aztán a lány felállt, és egy véres szilánkot dobott ki, utána pedig a vérzést próbálta elállítani. Felálltam, és gyorsan odaléptem hozzá.
- Tessék, itt egy zsepi! -Nyújtottam át az említett dolgot. -Jól vagy? Gyere, ülj le! -Gyengéden megfogtam a derekát, és odavezettem az ülőalkalmatossághoz. Most nem érdekelt, hogy mennyire hangozhat hülyén az akcentusom. Az arcát látva tartottam attól, hogy elájul, bár reméltem, hogy erre nem kerül sor.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eric M. Chabot
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 594
Írta: 2013. január 24. 11:18 | Link

Lagger

A lány nem ellenkezett, amikor odavezettem a padhoz. Arcán inkább döbbenetet véltem felfedezni. Elmosolyodtam. A zsepit rászorította a vérző ujjára, utána kicsit nyugodtabban mondott pár szót, bár látszott rajta, hogy még mindig nincs teljesen jól.
- Eric vagyok. Eric Marius Chabot. -Válaszoltam a feltett kérdésére. – És téged hogy hívnak? –Kérdeztem visza gondolván, ha majd írok egy önéletrajzot, bele tudjam írni, hogy kit mentettem meg. Ennyire azért nem volt vészes a helyzet. Felé fordultam, hogy lássam az arcát, ami már kezdte visszanyerni eredeti állapotát. Tekintetemmel megkerestem a tányérját -feltételezve, hogy volt neki. Az egyik asztalon egy lasagne árválkodott. Mindenkinél aki itt volt, ott volt a tányérja, csak a mienk volt két másik asztalra lerakva.
- Az a lasagne a tiéd? -Kérdeztem meg a lányt. Megvártam amíg ad rá valami választ vagy bólint vagy ilyesmi, aztán felálltam, és először elsétáltam az én tányéromhoz, mert az messzebb volt, aztán a lányét is felvéve visszamentem hozzá. Letettem elé az ételét, majd helyet foglaltam.
Ez idő alatt a napom további részét tervezgettem. Leginkább edzés járt a fejemben. Egy pillanat ezredéig beugrott az is, hogy esetleg tanulnom is kéne, de ezt az ötletet inkább elvetettem. Ráér majd a vizsga előtti napon. Ez eddig mindig bejött, szerintem most se lesz másképp.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. február 11. 23:44 | Link

Mary

Egészen megszerette ezt a helyet, amikor először járt itt, és Balázzsal találkozott. Azóta többször mászkált már erre, hogy összebarátkozzon ezekkel a haláli manókkal, és megszegjen mindenféle fogyókúrás szabályt. No, meg aztán, mindenféle más szabályt is, ami szerint nem tanácsos zaklatni a dolgozó apróságokat. Mázli, hogy még sosem penderítették ki, főleg, hogy ilyen későn szokott leosonni egy kis nasira.
Most leginkább azért szökött ki a klubhelyiségből, mert szörnyen unatkozott, és még mindig jobb a pörgős manók társasága, mint az alvó szobatársak. A szokásos mamusz, kezeslábas pizsama párosításban van, mert ugyan minek felöltözni, ha úgysem találkozik emberekkel… legalábbis ezt hiszi. Ugyan ki mászkálna még ilyenkor idekint?
Egészen az ajtóig nindzsa üzemmódban közlekedik, majd a konyhához érve bevágódik a helyiségbe, frászt hozva ezzel néhány tökmagra.
-Szép estét! – Köszön udvarias kislányhoz méltóan, és beljebb ugrándozik, egészen az asztalig, ahol is lerakja a magával cipelt terhet. Egy magnó az. Miért is ne adhatná meg a módját, ha már egyszer így kiruccan?
-Ó, igen – Vigyorog rá az egyik kis törpikére, aki odasiet hozzá, hogy teljesítse a kívánságát.
-Szeretnék egy kakaót, ha szabad – Mert persze ő is el tudná készíteni, de miért is venné el mások örömét? Amíg a manó elszalad, hogy meghozza a rendelését, ő maga elkezd babrálni az otthonról kapott szerkezettel. Homlokát ráncolva kezdi nyomogatni a gombokat rajta, hátha valamelyikkel bekapcsol. És láss csodát, egyszer csak megszólal a zene. Valahogy érzi, hogy ez most nem teljesen legális, de attól függetlenül felhangosítja, és elkezd rá dülöngélni.
-Köszönöm – Fordul közben a kakaót leszállító manó felé, és belekortyol a forró italba. Jólesően cuppant egyet, majd lerakja a bögrét, felpattan a legközelebbi padra, és elkezd táncikálni valami latin dallamra, ami éppen a magnóból szól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. március 21. 18:13 | Link

Dwayne Warren

Hiába laktunk az üvegházban Noellel és Opheliával, az nem azt jelentette, hogy korlátlan mennyiségben állt a rendelkezésünkre a zöldség és egyebek, így aztán étkezni a kastélyba jártunk fel. Most egyedül jöttem, azzal a céllal, hogy jól bevacsorázok, aztán viszek le a többieknek is valamit, nehogy felkopjon az álluk.
A konyhába érve az ismerős közeg fogadott, és mellé az ismerős manó is, aki szerintem már tökéletesen tudta, hogy mit szeretek enni, mert valahogy úgy esett, hogy folyton ő szolgált ki, mikor itt jártam. Így aztán biccentettem felé egyet köszönésképp, aztán előálltam a kívánságlistával.
- Pizzát szeretnék, sonkásat ha van, és ha megtennéd, hogy csomagolsz nekem belőle, azt is megköszönném - aztán mikor a manó elsietett leültem a sarokban álló asztalhoz.
Hát igen, voltam annyira paranoiás, hogy a fő cél az legyen, hogy lássam az ajtót, és senki se lopózhasson mögém.
Nem sokkal később a manó visszajött, és a pizza mellé még üdítőt is hozott, a becsomagolt szeletek pedig egy szatyorban landoltak az asztal alatt, arra várva, hogy majd a másik két illegális lakótársam elfogyassza. Jó volt a szünet, mert senki se felügyelte, hogy mit is csinálunk, ráadásul én a végzett diák és a mestertanonc közötti határvonalon éppenséggel teljesen kívül estem a szabályrendszereken.
Megköszöntem hát a vacsorát, és elküldtem a manót, hagy folytassa a dolgát, és lassú falatozásba kezdtem. Nem túl nőies kézzel enni a pizzaszeleteket, de komolyan, azt tőlem senki se várja el, hogy késsel és villával egyek ilyesmit. Nem és nem, nem vagyok én sznob.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Bianca Charlotte Shanes
INAKTÍV


(:
offline
RPG hsz: 106
Összes hsz: 796
Írta: 2013. március 25. 05:38 | Link

Noel <3

Újabb büntetőmunkán túl. Ez most kivételesen tényleg nem volt jogos. Két lány cicaharcba keveredett a könyvtárban, valami csalfa fiú miatt és valaki megátkozta őket, hogy most már hallgassanak. Mást is zavartak, nem csak őt, de hogy azonnal őt vegyék elő az előítélet, vagy hírnév, még nem döntötte el. Mindenesetre a könyvtár takarítás közben lenyelt port muszáj leöblítenie valamivel, és ha már itt tartunk, rendesen ebédet is enne, mivel ez is elmaradt. Ezeket a büntetéseket mindig a legrosszabb időpontra tudják időzíteni.
A már szürkére vált talárját leveszi, kiporolja, de csak annyit ér el vele, hogy ő is és a mellette elhaladó szellem is prüszkölni kezdenek, igen, még a szellem is. Utánakiáltanak, hogy lehet nem is halt meg annyira, de az nagyon nagy bunkóság lenne. Összehajtva a táskájába gyűri a csodadarabot, majd az egyik közeli ablakhoz lép és kiengedi kontyba fogott haját. Szegény konty már inkább szénakazal, mint haj. Ujjaival kicsit átfésüli és két felé szedve, előre fésülve összefonja őket két fonatba, így a köldökéig ér a haja, melyekbe egy-egy zöld szalagot fűz. A művét megcsodálva kihúzza magát, megigazítja a pulóverét, és így indul tovább a folyosón énekelve, egy-egy festménynek címezve a mondandóját.:
- Give me a second I need to get my story straight My friends are in the bathroom getting higher than the empire state my lover she is waiting for me just across the bar My seat's been taken by some sunglasses asking 'bout a scar...
Pördül egyet, táncikál egy kicsit jobbra, majd balra is, megint forog és egy újabb képet választ ki magának, akinek énekelhet.
- And I know I gave it to you months ago I know you're trying to forget but between the drinks and subtle things the holes in my apologies you know I'm trying hard to take it back...
Megállva a keretnek dől, mielőtt még belépne a konyhára, és úgy fejezi be ezt a részt:
- So if by the time the bar closes and you feel like falling down I'll carry you home...
Benyitva a sürgő manók tömegébe kiáltja bele a következő sorokat, több manót megállítva, ami majdnem csúnya következményekkel jár:
- Toniiiight...We are young So let's set the world on fire We can burn brighter than the suuuun...
Közelebb lépve felkapja a legközelebbi manócskát, akit megpörget és táncosan mozog vele kicsit. Ismeri, ő egy kislány, aki nem fogadhatta el tőle a masnit, amit neki szeretett volna adni.
- Tonight we are young so let's set the world on fire we can burn brighter than the sun... Éhes és szomjas vagyok, szeretnék egy nagy pohár áfonyalevet, rizses húst és madártejet, azt mondták ezek ma voltak ebédre, maradtak belőle?
Érdeklődik a manótól, akit úgy tart a kezében, mintha kisgyerek lenne. A kislány igennel válaszol, így leengedi, hogy elszaladhasson ebédet hozni. Addig magához vesz egy narancsot, és a pulcsiját levéve, folytatja a dalolászást, csak már halkabban, a refrént elhagyva.
- Now I know that I'm not all that you got I guess that I...I just thought maybe we could find a ways to fall apart But our friends are back So let's raise a toast Cause I found someone to carry me home ...Carry me home tonight Just carry me home tonight Carry me home tonight Just carry me home tonight...
 


Ruci

Daloljatok ti is!
Utoljára módosította:Bianca Charlotte Shanes, 2013. március 25. 05:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Glyniss Clarkson
INAKTÍV


Csillagszemű Vadóczka
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 35
Írta: 2013. március 29. 19:12 | Link

Henry Dalgaard

Épp a faluból ért vissza a kastély ódon falai közé, és még nincs kedve visszamenni a hálótermébe, így bóklászásra adja a fejét. Nincs kimondottan célja, csak sétálgat, amúgy sem tud megülni a hátsó felén hosszabb időre. Kora még az este, hogy pihenésre kerüljön sor. Inkább; amerre csak jár, behallgatózik az ajtókon, hátha meghall valami érdekeset. Sok minden nem üti meg a fülét, főleg érdekes nem. Ám egyszer csak édességillat lengi be a teret, és motoszkálást hall az egyik ajtó mögött. Ha édességről van szó, akkor nincs mese, szerezni kell neki belőle. Ez Glyniss mottója.  Odalopakodik, óvatosan bekukucskál az ajtó résén. Sokat nem lát elsőre, csak a színes nyalánkságokat sorban a pulton. Mikor indulna a terembe, hogy megszerezzen belőle legalább egyet, váratlanul lépteket hall a háta mögül. Ijedtében ugrik egyet, ám erősen koncentrálnia kell, nehogy felsikkantson, hisz ha lebukik nincs süti. Próbál ártatlan fejet vágni, majd nekidől az ajtófélfának és fúj egy nagyot, mikor látja; csak egy fiú az. Nem véletlen az ilyesmi, így magához inti őt és halkan suttogja.
- Kérsz sütit? Van bent egy halom. Gondolom nem fog hiányozni az illetőnek, ha pár darabot elkobozok. -mutogat az ajtóra.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. március 31. 21:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Néha, nagy ritkán magamban beszélek. Remek tanácsokat adok magamnak. Időnként még meg is fogadom őket.
Tiffany Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2013. április 5. 21:54 | Link

Zora


 Tiffany még egy hete sem érkezett meg az iskolába, de már is otthonosan mozgott a falak közt. Sok éjszakai út eredménye képpen egész jól kiismerte a kastélyt, s megtanult hangtalanul és vigyázva közlekedni.
 Az az napi órái is eseménytelenül teltek, számára legalábbis még nem volt semmi érdekes, ami tényleg felizgatta volna. Miután egy fél órát forgolódott a szobájába és a klubbhelyiségbe útnak indult-ezennel a konyha felé. Általános, egyszerű göncöket rángatott fel magára: szoros gatya, laza top és sport cipő. Vörös loboncát kibontva hagyta, így elterítette fehér vállát, s kihangsúlyozta szeplős arcát, jég kék szemeit.
 Hamar leért a keresett ajtózhoz, és pár másodperc múlva bent is volt a sűrgő-forgó manók közt. Egy kisebb csoport azonnal le is rohanta, és pukkedlizve elkisérték a legközelebbi asztalhoz, majd már el is kezdték hozni a finomabbnál finomabb dolgokat. Mikor már fél konyha ki volt pakolva a lány elé, tőle szokatlan kedvességgel megköszönte a kis lényeknek, majd töklé és csokoládés puding mellett döntött. Ezeket maga elé húzta, s elmélázva kezdte kanalazgatni az édességet, miközben az asztalon hagyott ételeket rakosgató manókat nézte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 02:04 | Link

Leonie
beköltözés, 3. felvonás, március 29. éjjel fél 12 és háromnegyed 12 között.

A bejárati csarnok és a folyosó
- Igen-igen, ő lesz az, Zelei Viki. Ő a másod-unokatesóm. - Vidáman bólogat, hiszen ez azt jelenti, hogy a kislány beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és naphosszat fel-alá rohangál a kastélyban, hogy minél több bagolykövessel ismerkedhessen meg. Persze előfordulhat, hogy Leonie-hez már csak a híre jutott el, Keith-t az se érné váratlanul.  
- Találkoztál már vele? - Semmi kétsége nincs afelől, hogy a két lány remekül kijönne egymással; Leonie-t könnyebb a réten babázva elképzelni, mintsem egy unalmas mágiatöri órán a mágusok nemzetközi kapcsolatait magolva.  
Aztán, mikor már a festményeket nézik és Leonie a részletes tárlatbemutatás helyett Keith érdeklődési köréről kezd kérdezősködni, a srác nem áll meg egy aprócska pillanatig tartó csalódott tekintetet, de ezt a Vörös talán már nem is látja, hiszen időközben a titokzatos folyosó felé fordulnak.
- Imádom. Eddig egy művészeti suliba jártam otthon, ezért jöttem csak másodikban...Te foglalkozol valami ilyesmivel? - A hanghordozása az utolsó mondatig őrzi az előbbi mély gyönyörködést, majd egyszerűen hagyja magát továbbrántani és ad a lánynak egy fültől-fülig vigyort. Őszintén reménykedik, hogy fog találni olyan diákot, akivel közösen élhetnek a művészet tiszta szenvedélyének, hozzászokott már ahhoz a társasághoz - de ha Leonie véletlen nem ért ehhez, hát az se baj, majd Keith mesél neki, feltétlenül mesél, mondjuk ha túljutnak a Harsogó portrék folyosóján.
- Mi ez a hely? - Kérdi hangosan, befogva az egyik fülét. Nem túl valószínű, hogy elér a lányhoz a hangja, a portrék kellemetlen ordítozása mindent elnyel. A dumapartijuk különösen sértő most, az éjszaka kellős közepén, és bár Keith töretlen érdeklődéssel megbámul minden festett alakot, mégis kihasználja az első adandó alkalmat, hogy beforduljon egy ajtón.

Konyha

- Imádom ezt a helyet! - Közli lelkesen, az ember az arcára nézve azt várná, hogy ugrálni és tapsikolni kezdjen, de ehelyett folyton csak húúú-zik és vigyorog. Pedig a merész kijelentését még az ajtóból teszi - ahol természetesen már rutinszerűen felkapja a lányt, hogy átlépje vele a küszöböt - az igazi ámulat csak a konyha belsejében éri, mikor két manó fut oda hozzájuk, hogy kielégítsék az igényeiket. Nincsenek most itt sokan, a legtöbben a kastélyt takarítják, a konyhában csak néhány mosogat, meg seper, méretre szabott kis seprűjükkel.
- Leonie, húú! - Be kell vallani, hogy kifejezőképessége mesés, pedig az ezt követő percekben ez csak fokozódik - ügyetlenül hagyja, hogy a bőröndjét a falhoz tolják és, hogy lesegítsék róla a felismerhetetlenségig koszos, hófehér utazóköpenyét, miközben úgy forgatja a fejét, mint egy kisgyerek.
Két perccel később már az asztalnál ül, türelmesen várva a sonkás szendvicsére, a muffinra és a forrócsokira, immár kabát és bőrönd nélkül, a manókat ugyanis lehetetlenség volt lebeszélni arról, hogy felvigyék a cuccát az Eridonba - kis híján szívrohamot kaptak, ha belegondoltak, hogy Keith a sáros kabáttal összekoszolhatja a frissen suvickolt márványlapokat.
Az összes hirtelen bevált változás ellenére Keith továbbra se néz ki teljesen hétköznapinak, legalábbis az emberek általában nem feltétlenül gondolják ezt, ha meglátják őt a mostani élénk színű, furcsa alakzatokkal telenyomott selyemingében, amin ráadásul úgy tűnik, hogy a körök és a szaggatott szélű fogaskerékhez hasonlító minták kedvük szerint pulzálnak és gördülnek erre-arra az anyagon. Ezen kívül csak egy tiszta, igen újnak látszó világos trapéznadrágot visel, néhány pecsétgyűrűt és még néhány nyakláncot, amik a szokásostól kissé eltérő kivágással rendelkező ing belsejébe futnak.
- Leonie, muszáj elvinned a nagyterembe, a trófeaterembe és az erkélyre is! - Közli szenvedélyesen, miközben olyan csillogó szemmel néz az őt épp kiszolgáló manóra, mintha legszívesebben örökbe fogadná.
- Milyen érdekes helyek vannak még? Ismersz bagolyköves történeteket?
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 02:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csontváry Kunigunda
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 5. 18:50 | Link

Glyniss

A konyha a mai nap folyamán úgy tűnik kimondott népszerűségnek örvend. Többen is megfordulnak itt nassolni való után kutatva, ám az a diák aki a túlbuzgó házimanók kezeire kerül általában nem ússza meg egy kisebb lakomával az ölében. A manók pedig ma igencsak kitettek magukért, pompás étkeket kínálnak és kóstoltatnak.
A kis vörös sárkányt követve nemsokára egy újabb rellonos példány lép a színre. Csak pár napja tartózkodik az iskolában, igazi "friss húsnak" számít, aki még nem igazán tudja hány óra... Tulajdonképpen most is az étkezőt keresi, ám húsz perccel ezelőtt valahol elnézte a fordulót és most itt kötött ki. Amint lépi át a konyha küszöbét egy kifelé iramodó, jól lakott felsőbb évfolyamos diákcsorda kis híján felkeni az ajtóra, de a lány fürgén átslisszan két vihogó kamaszfiú között, erősen védelmezve a fején levő barna kalapot. A kalap szent, a kalap sérthetetlen és ugyanez érvényes a többi harminckilenc darabra is.
Megigazítja tökfödőjét, majd egy árnyalattal világosabb, nagy gombokkal díszitett, térde közepéig érő kabátja zsebeibe süllyeszti kacsóit és körbenéz. Persze, hogy minden normális ember elhagyta már a kabátot és a kardigánt, de hősnőnk valahogy nem tartozik bele ebbe a kategóriába. Csendben nézelődik, ismerkedik a zsúfolt és hangos, de annál finomabb illatú helyiséggel. A nagy sürgés-forgás közepette észreveszi Glyniss-t is, aki ugyan még idegen számára, így azt sem tudja, hogy voltaképp háztársak. Zsebre dugott kézzel odaslattyog mellé. Nem lép túl közel, amolyan tisztes távolságból óvatosan méregeti a lányt. Mivel nem kenyere a tolakodás és a letámadás, tulajdonképpen a barátkozás sem, ezért csak első körben ennyit szól:
- Egy karéj zsíros kenyeret, hogy lehet itt szerezni, nem tudod? Nagyon kajás vagyok. - pislog a lányra mélybarna szemeivel kérdőn, majd egyik kezét kihúzza zsebéből és megkocogtatja egy poharakkal egyensúlyozó manó fejecskéjét aki látszólag már nagyon szenved a számára kiosztott feladattal, de ugyanakkor az is kivehető, hogy velük is szeretne ám foglalkozni, így most mélységes dilemmába keveredve csak ott pattog izgatottan a két lány körül.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vanília Perwinkle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 11. 14:28 | Link

Keiko Sama

 Elindultam a konyha felé, hátha maradt valami kis finomság egy kis diák számára. Végig mentem a soha véget nem érő folyosón és néha-néha kikukucskáltam az ablakokon. Besütött a folyosókra a nap sugara, mely meg-megcsillant a páncélokon.
  Mikor odaértem, a konyha ajtajához, óvatosan bekopogtam. Kinyitottam az ajtót és beléptem.
  - Jó napot! - köszöntem. - Elnézést a zaklatásért, de maradt valami kis finomság? - kérdeztem vidáman.
  - Hát persze! - jött a válasz, és már a kezembe is tarthattam az ínycsiklandozó palacsintát és muffint. A kis táskámba egy pléd volt, amit leterítettem és leültem. Nem volt kedvem visszamenni a klubhelyiségbe.
Utoljára módosította:Ginnie Marrywather, 2013. május 20. 19:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lyra Castle
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. május 22. 23:21 | Link

Alexa

Kávé, kávé, kávé! Kell, gyorsan, MOST, különben elalszom.
Szinte beestem a konyha ajtaján, kis híján feltaposva egy manót, ami az én lábméreteim tekintve igen érdekes mutatvány lett volna, de miután meggyőződtem róla, hogy a kis lénynek nem esett különösebb baja, rögtön szalasztottam is a fekete nedűért, majd helyet foglaltam az egyik asztal mellett. Letettem a kezemből a könyvet, ami az utóbbi napokban majdnem oda is nőtt, és nem enyhe undorral toltam odébb az asztallapon. Nem, még mindig nem szerettem meg a pedagógiát, és továbbra is az volt a véleményem, hogy ez abszolút felesleges nekem, tanár szak ide vagy oda. A fejembe verhetem, de nem szándékozom ebben az átkozott papírformában használni.
Közben odaintettem magamhoz egy másik manót is, mert ha már itt voltam, akkor akár meg is vacsorázhattam.
- Tésztát kérek, valami paradicsomos szósszal, de egyébként rád bízom, hogy mit hozol - mondtam neki a rendelést, aztán gyors váltásban már jött is az első a kávémmal. - Köszönöm - vettem át a bögrét, amiben épp az ízlésem szerint elkészített ital volt, hiszen annyit jártam ide kávéért, hogy már megtanulták hogy szeretem.
Ha nem kellett volna éjt nappallá téve tanulnom a holnaputáni dolgozatra, akkor sem hiszem, hogy sokkal többet aludtam volna, mint így. Újra meg újra eszembe jutott, ami ott lent történt az Üvegháznál, meg ami azóta, és még mindig olyan hihetetlennek tűnt, de azért valahol belül boldog voltam a dolgok ilyen fordulatától. Csak még nem nagyon tudtam, hogy ezt hogyan is mutassam ki.
Közben a vacsorám is megérkezett, szóval nekiláttam az evésnek, tüntetőleg rá se nézve a tankönyvemre, ami mintha még röhögött is volna rajtam, pedig nem a mozgó irodalom közé tartozott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. június 18. 23:00 | Link

Sophie

A konyhába mászkálni a kedvenc dolgaim közé tartozik a kastélyban. Nem maga az éhségcsillapítás, vagy éppen kajalopás, hanem maga az egész rituálé, a séta a Navinéből idáig, meg az a néhány manó, akik ilyenkor még itt tartózkodnak. Az évek során ez már szinte rutinná vált nálam, sosem a házamon belüli konyhát látogattam, hanem inkább ezt, ahol nagyobb az esélye annak, hogy összefutok valakivel. Aztán mára már inkább szükséggé vált az egész amellett, hogy ugyanúgy élveztem idáig elsétálni.
Az álmatlanság hosszú hetek óta, lassan már egy hónapja gyötör, a bioritmusom teljesen felborult, és nem igazán bírom jól a néhány óra alvást. Van amikor még annyit sem. Most, a melegben talán még rosszabb lett az egész, nem csak az insomnia miatt nem tudok normálisan aludni, hanem még a meleg is rátesz egy lapáttal. Szükségem van tehát arra a napi kávémennyiségre, ami életben tart.
Egy egyszerű fekete rövid gatyát viselek egy halvány rózsaszín trikóval, hajam kontyban a fejem tetején, és mindehhez egy fekete papucsot húztam. Most nem töltök túl sok időt a folyosókon, inkább csak végigsietek rajtuk, oda sem figyelve. Az ajtón belépve elém tárul a konyha, meglepően manómentesen. Nem zavar, legalább egyedül lehetek, és persze, tudom, a kis lényeknek is kell a pihenés. Nagy lány vagyok, ki tudom szolgálni magamat.
Lefőzök egy adag jó erős fekete kávét, nem ízesítem semmivel. A hetek alatt már hozzászoktam az ízéhez, a cukor és tej csak rontják a hatását. Mivel a forróságban nem érzem magamat képesnek rá, hogy megigyam melegen, előszedek néhány jégkockát, majd óvatosan beleengedem, így téve elviselhetőbbé. Ahelyett, hogy ki is fordulnék a konyhából, és járőrözni indulnék, fogom magam és leülök az egyik asztalhoz. Most tartok ott, hogy szinte teljesen eluralkodott rajtam a fáradtság, valószínű, hogy a meleg időjárás miatt. Lassan kortyolom a kávét, kiélvezve minden cseppjét, és a tenyerembe temetem arcomat. Hiába érzem most magamat fáradtnak, tudom, hogy amint lefeküdnék az ágyamba, csak forgolódással menne el az idő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Isobel White
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 770
Írta: 2013. június 25. 13:49 | Link

Dávid



Isobelt korgó gyomra csábította ismeretlen vidékekre. Az ebédidőnek immáron hivatalosan is  vége, de a vacsora még oly messze volt. Általában sohasem kellett a konyhába igyekeznie, a közös étkezések alatt degeszre tömte magát. Ma ráadásul a kedvenc desszertje volt, amiből úgy gondolta, nem árt repetázni. Az idő sem engedte meg, hogy a szabadban járkáljon és a tervezett tanulást is a négy fal között kell majd megoldania. De ez még várhat, kiadós energiát kell előtte magához vennie, pontosabban felfalnia. Ha még nem ismered Isobelt és különösen az étkezési szokásait, készülj fel kérlek! Nem árulok el semmit, de jobb ha felkészülsz!
Ha nem is lopakodva, de fokozott elővigyázatossággal közelítette meg a konyhát. Elképzelése sem volt, mit talál majd odabent. Legjobban a manók reakciójától félt. Mi lesz ha kitessékelik, mert állandóan csak a hasára tud gondolni. Ám a felröppenő hírekből értesült az ellenkezőiről, de mégis jobb lett volna, ha nem egyedül kell jönnie.
Mi lesz, ha a manók megtámadnak?
Ugyan vajmi kevés esélyt látott arra, hogy az egyik manó valami olyan betegséget szedett össze, ami zavarodottá tette volna az elmeállapotát. Azért fő a békesség.  
Mennyország! Igen, talán ezt gondolhatta Isobel, amikor minden bátorságát összeszedve belépett a konyha ajtaján. A napközben láthatatlan manók egy kisebb csoportjától körülnézni sem volt ideje. A lány nagyon élvezte rögtönzött társaságát. Szélesebb mosoly terült el az arcán, mint bármikor pedig a beceneve lehetne az örökmosoly lány. Jellemét jól tükrözi, hogy azonmód kijelenti, hogy nem szeretné, ha kiszolgálnák, elboldogul egyedül is. A nemleges válasz után segítségét próbálja felajánlani vajmi kevés eredménnyel.
Isobel kénytelen lesz belenyugodni, hogy az evőeszközökön kívül mást nem tehet magával. Kábultan mered maga elé, az asztalra pakolt finomságok tucatjára, amikre nem is emlékszik mikor kerültek oda. A lényeg, hogy az az isteni puding ott van előtte és nem túl nőies kereteken belül kezd neki az elfogyasztásának. Arca csupa puding. Az orra hegye, a szája széle, talán még az állán is van valamennyi az édességből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Olivia Meyerson
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 8. 19:56 | Link

Jeremy

Már alig várta, hogy lemenjen a nap, ma felettébb nehezére esett megmaradni a fenekén, holott tisztában van a következményekkel. Talán épp emiatt nem száguldott ki mazochista mód, mert mégis mi végre akarna több szenvedést a kelleténél?
Nem, még mindig nem bírja megemészteni a tényt, hogy az ő szíve már nem dobog, gyanítja, ezt sose fogja lenyelni, és hiába kezdi igazán kedvelni a mostohaapját, sose bocsájtja meg neki, hogy gyakorlatilag.... megölte. Ezen nincs mit szépíteni, ez nem élet. ha az agyad máson sem kattog csak a véren, a pulzáló ereken, és a szívek ritmusos dobogásán, ott már nincs mit tenni, csak beletörődni, ami Olivnek sose ment. Harcolt.... mindig is, még ha az a küzdelem egy K-ért ment, ő nem adta fel... hiányoznak neki azok az idők, mikor a legnagyobb problémája az volt, hogy túlélje Weaver prof óráit, a tanerő sose a könyörületéről volt híres, az eridonos meg eleve került mindenféle agressziót, nem hiába nem volt jelen egyetlen párbajszakkörön se, a könyvtárban annál többször lehetett látni, viszont mióta visszatért.... be se tette oda a lábát. A sebek így is folyamatosan szakadoznak fel, nem hiányzik neki plusz löket.
Célirányosan a konyha felé halad, bár az ott lévő "élelem" nem lakatja jól, legalább megakadályozza abban, hogy az első útjába kerülő ember torkának ugorjon. Neki már ez is megfelel, nem akar bántani senkit, bármennyire is létszükséglet ez.
Mivel takarodó elmúlt már, nem is lepődik meg azon, hogy egyedül találja magát a helyen. Persze óvatosan nyúl a hűtő - mások számára- teljesen láthatatlan rekeszébe, és vesz ki egy sötét üveget. Megérti, miért az elővigyázatosság, nem lenne ő sem szívesen tanúja annak, hogy valaki issza a vért, mint egy normális ember a vizet.
Oliv mindenesetre összeszorított szemekkel ugyan, de lehúzza az üveg tartalmát, nem törődve az ízzel, aminél sokkal, de sokkal jobbat is tud.
Utoljára módosította:Olivia Meyerson, 2013. július 8. 19:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. július 22. 14:51 | Link

Caius
ruha

A Nap süt, sőt. Inkább éget, ha már enyhén akarjuk kifejezni magunkat, de ő szereti a meleget. Most talán nem kellene mászkálnia kint, ha már egy hirtelen ötletből valamit megint varratott magára, de éppen annyira nem érdekli. Hadd lássák akkor, úgysem csak úgy minden ok nélkül csinálta.
Egy nagy papírpohárnyi jegeskávéval indult el, valami kis egyszerű sétára, de aztán végül a kastélyba is felballagott. Nagyon nem akart bolyongani, noha mindenről tudta már kívülről, merre van, és csukott szemmel is odatalált volna bárhova, de nem akart távol menni, csak valahol a nyugati szárnyban, ráadásul a földszinten. A meleg mindenkinek elveszi az erejét, hiába is van kibékülve vele.
Mindenesetre azért frissítővel jobban lehet bírni, jéghideg innivalóval, ami még kávé is. Ennél többet ő már nem is kérne, maximum lelki békét. Na az jól jönne neki, de mindent lehet egy kicsit hanyagolni, és szabadságát bizonygatva csinált mindent, amit tett, és nem bánta meg, ennyit erről.
A pohárból hamar kifogyott tartalma, így hát gyorsan a konyhába fordult be, csak hogy valami mást összedobjon magának az ott található innivalókból, vagy akár egy másik adag ilyet. Neki mindegy, csak hideg legyen, édes, és mindenek előtt valami olyasmi, amit szeret.
A hűtőt kinyitva végül arra jutott, hogy ebben kávé nem lesz, hanem a sok gyümölcsből fog valami shake szerűt csinálni, aminek minden segítség nélkül - amit a manóktól tudott volna igénybe venni ugye - nekivágott. Borzasztó felfordulást nem csinált, végül is jártas már az ilyenben, mondhatni gyakran csinálja, így a papírpoharacska új tartalmával együtt úgy döntött, hogy megy is valamerre, de az ajtóig eljutás nem volt olyan gyors, mint az ő gondolta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint