36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. június 18. 23:00 | Link

Sophie

A konyhába mászkálni a kedvenc dolgaim közé tartozik a kastélyban. Nem maga az éhségcsillapítás, vagy éppen kajalopás, hanem maga az egész rituálé, a séta a Navinéből idáig, meg az a néhány manó, akik ilyenkor még itt tartózkodnak. Az évek során ez már szinte rutinná vált nálam, sosem a házamon belüli konyhát látogattam, hanem inkább ezt, ahol nagyobb az esélye annak, hogy összefutok valakivel. Aztán mára már inkább szükséggé vált az egész amellett, hogy ugyanúgy élveztem idáig elsétálni.
Az álmatlanság hosszú hetek óta, lassan már egy hónapja gyötör, a bioritmusom teljesen felborult, és nem igazán bírom jól a néhány óra alvást. Van amikor még annyit sem. Most, a melegben talán még rosszabb lett az egész, nem csak az insomnia miatt nem tudok normálisan aludni, hanem még a meleg is rátesz egy lapáttal. Szükségem van tehát arra a napi kávémennyiségre, ami életben tart.
Egy egyszerű fekete rövid gatyát viselek egy halvány rózsaszín trikóval, hajam kontyban a fejem tetején, és mindehhez egy fekete papucsot húztam. Most nem töltök túl sok időt a folyosókon, inkább csak végigsietek rajtuk, oda sem figyelve. Az ajtón belépve elém tárul a konyha, meglepően manómentesen. Nem zavar, legalább egyedül lehetek, és persze, tudom, a kis lényeknek is kell a pihenés. Nagy lány vagyok, ki tudom szolgálni magamat.
Lefőzök egy adag jó erős fekete kávét, nem ízesítem semmivel. A hetek alatt már hozzászoktam az ízéhez, a cukor és tej csak rontják a hatását. Mivel a forróságban nem érzem magamat képesnek rá, hogy megigyam melegen, előszedek néhány jégkockát, majd óvatosan beleengedem, így téve elviselhetőbbé. Ahelyett, hogy ki is fordulnék a konyhából, és járőrözni indulnék, fogom magam és leülök az egyik asztalhoz. Most tartok ott, hogy szinte teljesen eluralkodott rajtam a fáradtság, valószínű, hogy a meleg időjárás miatt. Lassan kortyolom a kávét, kiélvezve minden cseppjét, és a tenyerembe temetem arcomat. Hiába érzem most magamat fáradtnak, tudom, hogy amint lefeküdnék az ágyamba, csak forgolódással menne el az idő.
Hozzászólásai ebben a témában

Sophie Alsen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 22. 12:32 | Link

Zora

Éppen egy fantasztikus könyvet olvasok, amikor rájövök, hogy korog a gyomrom.
 Vacsoráztam ma egyáltalán? - ráncolom a homlokom - Nem, ma nem vacsoráztam! De hogy miért... na mindegy, akkor lemegyek a konyhába.
 Miközben lefelé trappolok a lépcsőkön, azon gondolkozom, hogy még sosem jártam a konyhában. De a manók kedvesek, úgyhogy nem aggódom.
 Először kopogtatni akarok, de a manók nagy valószínűséggel most nem dolgoznak, úgyhogy inkább csak benyitok.
Hú, de nagy ez a terem! - nézek körül a nagy boltozatú helyiségben, de gyorsan besurranok inkább, nehogy egy tanár észrevegyen.
 Megtalálom a gyümölcsöstálat a pulton, kiveszek belőle egy almát. Megfogok egy kést, és elkezdem gerezdekre vágni. Közben nem tudom megállni, hogy ne egyem meg az egyik gerezdet. A zöldalma a világ egyik legjobb dolga! Keresek egy tálat, hogy ne a kezembe kelljen tartani az almát.
 Éppen megfordulok, hogy leüljek, amikor észreveszem, hogy egy nálam jóval nagyobb lány néz velem farkasszemet.
- Szia - köszönök neki, miközben azon gondolkozom, hogy mikor láttam őt. Azt hiszem navinés, és valamilyen Zora a neve.
.
Utoljára módosította:Sophie Alsen, 2013. augusztus 6. 18:33
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. július 16. 22:02 | Link

Sophie

Sosem tartottam jó dolognak, hogy már az elsősök is idejártak kaját kérni a manóktól, ahelyett, hogy időben felkeltek volna, és fel/lemásztak volna a nagyterembe táplálkozni. Utána felőlem csinálhattak volna, amit csak akartak, de így kihasználni a varázslények vendégszeretetét nem szép dolog, és még egy gólyának sem elviselhető. Különösen így az éjszaka közepén. Lehet, hogy csupán a fáradtság késztet ilyen fokú szigorra a szerencsétlenek ellen, akik még azzal sincsenek nagyon tisztában, hogy hol vannak, vagy egyszerűen ilyen lennék, nem vagyok abban az állapotban, hogy ezt el tudjam dönteni. Mióta a prefektusi gárdának a tagja vagyok, egyszer sem büntettem, nem élek vissza a hatalmammal, mint egyesek, akik szerintem egy kissé túlzásba viszik a dolgot. Nem mondom magam a kimondottan kőszívű prefektusnak, de azt ne várják el még tőlem se, hogy minden egyes kihágás felett szemet hunyjak.
Végigkísérem az ismeretlen, de látszatra nagyon is kislány mozdulatait, megelégedek, hogy legalább egyedül vágja fel az almát, és nem a manókat ugráltatja. Ilyen kései időpontban amúgy sem lézengnek itt, csupán néhányuk takarít, a többi felteszem kipiheni magát a holnapi nap megpróbáltatásai előtt. Nem lehet egyszerű életük, és bár tudom, hogy ők élvezik, nem irigylem őket. Ugyanazt a dolgot csinálni nap, mint nap, éveken keresztül meglehetősen unalmas lehet, legalábbis számomra biztosan az lenne. Mindig is az új dolgokat kerestem, és bár a kalandvágy nem jellemző rám, nem szerettem hosszú időn keresztül változások nélkül élni. Minden apróság annak számított az én szemléletemben, még egy-két új ruha is akár.
- Szia. - Hangom nem árulkodik éppen lelkesedésről, de azért egy fáradt mosolyt kipréselek magamból, elvégre én kedves és segítőkész vagyok. Még egy a kijárási tilalmat megszegő elsőssel is. Arra neveltek, hogy legyek megértő mindenkivel, ne következtessek semmi rosszra a körülmények ismerete nélkül. Elvégre lehet, hogy lekéste a vacsorát, és ugyan ez még mindig nem indok rá, hogy éjjel 11-kor a konyhában mászkáljon, akkor sem küldhetem el csak úgy büntetésre.
- Talán eltévedtél? - Még mindig mosolygok rá, tudom, hogy az emberek így egyszerűbben bíznak meg bennem, és esetleg mesélnek róla minden féle rosszindulat nélkül, hogy hogyan kerültek abba a helyzetbe. Kortyolok egyet a kávémból és kényelmesen hátradőlök, miközben a magyarázatára várok.
Hozzászólásai ebben a témában

Sophie Alsen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 17. 18:59 | Link

Zora

Amikor visszaköszön a lány, meglepően fáradt a mosolya. Észreveszem, hogy kávét iszik, és ebből kikövetkeztetem, hogy biztos nagyon sokat tanult, és még fog is, másképp nem inna kávét éjjel 11 körül. Hiszen karikásak a szemei! Lehet, hogy prefektus, gondolom, nekik sokkal több a dolguk. Eszembe ötlik, hogy nem biztos, hogy nekem szabad ilyenkor kimászkálni a konyhába. Hány óra is van? 5 perc múlva 11.
 Megkérdezi, hogy eltévedtem-e.
- Dehogy is! Csak belemerültem egy nagyon jó könyvbe, és ezért lekéstem a vacsorát. Szegény manók, remélem nem ébresztem fel őket. Prefi vagy?- mosolyodom el -Most meg fogsz büntetni?-Viccelni akartam, de ez így egy kicsit úgy hangzott, mintha félnék tőle. Jelezve, hogy szimpinek találom, leülök mellé.
- Hogy megy a tanulás? Vagy egyszerűen csak rosszul alszol? Szerintem, ha napközben kérsz tőlük, simán adnak altatót. Volt egy korszakom nekem is, amikor nem tudtam aludni, és kipróbáltuk a mugli altatót, szerintem nagyon hasznos.
egy kicsit elszégyellem magam, hogy csak erről beszélek, úgyhogy gyorsan elhallgatok, hogy meséljen ő is.
Utoljára módosította:Sophie Alsen, 2013. augusztus 6. 18:32
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. július 18. 19:53 | Link

Sophie

Látom a kislány - nem tudom másnak nevezni, legalább 5 év van közöttünk, ha nem több - rémületét, ahogy meglát, szinte olvasok a gondolatai között. Elsőben valószínűleg én sem örültem volna neki, hogyha összefutottam volna az éjszaka közepén egy prefektussal, főleg nem ennyi idővel a kijárási tilalom után. Ugyan emlékeim szerint akkor még nem keveredtünk nagy balhékba Zoéval, nem is nagyon voltunk büntetőmunkán, persze ez később megváltozott. Mi is, mint minden normális ember, kiélveztük a diákélet minden velejáróját. Na meg amúgy is, ki akarna ilyenkor aludni, amikor itt van ebben a hatalmas épületben tele felfedezésre váró helyekkel? Senki, mi meg főleg nem. Akkoriban még nem volt semmi problémánk, fiatalok voltunk, és élveztük, hogy itt vagyunk, megtévesztettük az embereket a kilétünkkel, és tilosban jártunk szinte folyamatosan. Persze az évek alatt megváltoztak a dolgok, de még ha nem is lennék prefektus, ugyanígy kijárnék éjjelente. Engem csak ne akadályozzon senki abban, amit tenni szeretnék, na meg egyébként sem büntethetnének meg. A mestertanonc lét előnyei.
Ahogy a kislány megkérdezi, hogy meg akarom-e büntetni, mosolyognom kell, ezúttal már sokkal természetesebben, mint az előbb. Vicces, és valamilyen szinten aranyos látni a bátor mosolya előtt bujkáló félelmet, kissé kétségbeesés szaga van az egész dolognak. Nem szerepel a terveim között, hogy büntetőmunkára küldöm, először is azért, mert teljesen normális a hozzáállása, és hangneme, másrészt pedig én sem koplalnék egész éjszaka csak azért, mert véletlenül lekéstem a vacsorát. Már ha egyáltalán lenne étvágyam, és nem kerülgetne a hányinger minden egyes alkalommal, amikor ételt nyomok le a torkomon.
- Melyik házba jársz? - Szándékosan nem reagálok a kérdésére, aggódjon csak még egy kicsit, legalább máskor kétszer is meggondolja, hogy mikor téved erre. Ránézésre eridonosnak vagy navinésnek tippelem, hiába saját házam az utóbbi, nem túl vastag a határ a kettő között. Sosem ment jól a megkülönböztetés.
- Először is, ez magánügy. - A hangomban semmi bántó nincsen, teljesen normálisan jelzem felé, hogy nem szeretnék róla beszélni. Még Zoénak sem volt alkalmam elmesélni a gondjaimat, egyértelmű tehát, hogy nem egy elsőssel fogom megvitatni életem részleteit. - Másodszor... Mágustanodában vagyunk, itt nem tartanak holmi mugli szereket. - Nekem semmi ellenvetésem nincs az altatók ellen, mivel mugli születésű vagyok, találkoztam már a kis pirulákkal. Most, ahogy otthon töltöttem egy tanévet, még használtam is belőlük néhányat.
Hozzászólásai ebben a témában

Sophie Alsen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. július 19. 12:32 | Link

Zora

Nem szeretem, amikor mosolyognak, kérdéseimen, vagy a kijelentéseimen, de ezúttal örültem, hogy őszinte mosolyt látok a nagylány arcán. Apukám szokott olyan gondterhelt arcot vágni, mint most ez a lány, és én ezt utálom.
 Az első kérdése után, amikor újra megszólal, hirtelen nem tudom, hogy mire érti, aztán rájövök, és önkéntelenül bólintok egyet. Egy kicsit furán nézhetett ki, hogy ránézek, és bólintok, miközben nem kérdezett semmit. Látszik, hogy nincs jól, valami baja van, de nem kérdezhetem, hogy mi, mert szerinte magánügy. Nem sértődöm meg ezen, de engem mindig is a közvetlenségre neveltek, úgyhogy az emberek néha furcsa szemmel néztek rám, mert valami ilyesmit kérdeztem tőlük. De amúgy is sokszor van olyan, hogy az ember elgondolja mit fog mondani, és amikor kimondja, teljesen máshogy hangzik, mint ahogy gondolta, gyakran sértőn.
 Aztán rájöttem, hogy kérdezett valamit, és várja a választ
- Navinés vagyok, de a süveg sokáig gondolkozott, hogy az Eridonba, vagy a Navinébe osszon. De most örülök, hogy Navinés lettem, mert az Eridonosoktól elvárják, hogy sosem hátráljanak meg, és bátrak legyenek, stb.- forgatom a szemem- Ez mind jó dolog, de én nem akarom csinálni. És te milyen házba jársz? - Azt is szívesen megkérdezném, hogy mi a neve, de eddig csak én kérdeztem nagyjából, a végén még pofátlannak találna.
 Közben megettem az almám, és éppen azon tűnődöm, hogy vajon vehetek-e még egyet. Ránézek a lányra. Ahogy felhajtja az utolsó korty kávéját,az is olyan fáradt, ahogy az összes többi mozdulata. Hirtelen felállok, gerezdekre vágok még egy almát, aztán a tálat oda nyújtom neki, és visszaülök
- Vegyél! A zöldalma a világ egyik legjobb dolga!-Ismétlem el most hangosan.Úgy néz rám, mintha ezt mondaná:Most komolyan? Alig eszem valamit, azt is csak azért, hogy ne tekintsenek betegnek! Kösz, most inkább nem. A tekintete nem volt lesajnáló, csak inkább szomorú. Legszívesebben azt mondanám, hogy az étel jót tesz, és egyen, de csak nem mondhatok ilyet egy prefektusnak! Inkább visszahúzom a kezem, és én kezdem el eszegetni.
Utoljára módosította:Sophie Alsen, 2013. augusztus 6. 18:32
Hozzászólásai ebben a témában
Czettner L. Zora
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 149
Összes hsz: 1740
Írta: 2013. július 23. 15:39 | Link

Sophie

Nem szoktam sokat mosolyogni, sőt, van, hogy még be is szólnak, hogy mennyire savanyú arcot vágok. Ebben elütök a többi navinéstől, én nem tudok még annak is örülni, hogy kék az ég, sokkal visszafogottabb vagyok annál. Lehet, hogy egyedül vagyok vele a házban - azaz nem, biztosra tudom, hogy legalább egy olyan ember van, mint én -, de nem okoz minden örömöt, és nem vagyok megszállottan kedves, mint a háztársaim nagy része. Persze, amikor tudom, hogy illedelmesen és aranyosan kell viselkedni, nagyon könnyen eljátszom, hogy én valóban olyan vagyok, de itt a hangsúly az eljátszomon van. Valójában ha tehetném, messziről elkerülném az embereket, túl sokat csalódtam már bennük ahhoz, hogy újabb esélyeket adjak.
Persze, nekem is megvan az a néhány ember, akivel jól érzem magamat, és teljesen őszinte, közvetlen, sőt, még felszabadult is vagyok a társaságukban, de őket mind évek óta ismerem, azt pedig akivel a legőszintébb, legközvetlenebb és legfelszabadultabban tudok viselkedni, egyenesen születésem óta. Bármin is megyek keresztül, és bármennyit is csalódok, Zoé mindig ki tudja hozni belőlem a legjobbat, vele az az ember vagyok, aki mindig is voltam, és bármilyen gyerekesen tudok viselkedni, ha éppen olyanom van. Mégiscsak a testvér a legfontosabb az életben, ő a lelki társ.
- Navinés vagyok, úgyhogy ne aggódj, nem foglak megbüntetni. - Halványan rámosolygok, és tovább kortyolom a bögre kávémat. Alapból nem viszem túlzásba a büntetést, háztársat meg még annyira sem fogok bármivel sújtani. Főleg mivel új, nyilvánvalóan, és még nem szokott bele az itteni életbe. A közlékenysége magamra emlékeztet, régen én is ilyen voltam. Amikor ide kerülnek, a diákok még mindannyian ennyire életvidámak, szerintem ez életkori sajátosság. Aztán megismerik az élet, és az iskola minden hátrányát, és ez a vidámság elmarad, legalábbis nem lesz ennyire intenzív, és igyekeznek majd minél kevesebbet elárulni magukról.
- Köszönöm, nem kérek - válaszolom udvariasan a lánynak. A gyomrom alapból nem tűrne meg magában semmi szilárdat, így egy bögre kávé után meg főleg nem. Plusz éjszaka van, ilyenkor nem szoktam már enni. Ránézek az órára, ami már igencsak éjfélt mutat, majd lassan felállok.
- Gyere, visszakísérlek a hálókörletbe. - Ez a legegyszerűbb út, elvégre nekem úgysincsen éppen semmi dolgom, és így egy kis szerencsével nem találkozunk senkivel. Valamint arra is kevés az esély, hogy ha velem van, bárki is megbüntesse.
Hozzászólásai ebben a témában

Sophie Alsen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 6. 18:19 | Link

Zora

Kezd eluralkodni rajtam a fáradság, hiszen lassan fél 12! Elnyomok egy ásítást. Amióta idejöttem, legalább fél tizenegyig fent maradok, egyszerűen nem tudok aludni, aztán meg olyan gyorsan jön rám az álmosság, hogy alig van erőm fel vánszorogni a hálóterembe. Otthon legutóbb akkor volt ilyen, amikor megszületett  a testvérem.
 Még egy ideig álmodozom félálomban, amikor a lány felajánlja, hogy visszavisz a klubhelyiségbe. Kizökkenek a merengésből, és bólintok egyet. Feláll, és én is felállok, és kinyitom az ajtót.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint