Tüszőfűi Lilith

Megdermedve nézem a levelet amit a kezemben tartok. Hisz ez... Hogyan lehetséges? Rengeteg megválaszolatlan kérdéssel a fejemben azonnal felállok a padlóról és íróeszköz után kutatva rohanok végig az egész klubhelyiségen. A levelet a kezemből csak úgy sodorja ki a szél, de én szorosan fogom. Egy ilyen kincset elhagyni nem túl jó dolog. Mosollyal az arcomon rámolok ki minden fiókot, minden kis zugot megnézek, mire végre találok egy pennát, ami épp annyira jó, hogy írni tudjak vele pár sort. Izgatottan kezdem el firkálgatni a betűket egy papírra, majd összehajtom és zsebre rakom. Indulnék is rögtön a drágalátos baglyomhoz a bagolyházba, de mivel ebédidő van, nem ártana előtte enni legalább egy szendvicset vagy valamit.

(...)

A kezemben a levéllel és a farzsebemben a sajátommal sietek a konyhába. Szinte berontok a faajtón, gyorsan köszönök a manóknak és illedelmesen kérek egy szendvicset majd leülök. Mosolyogva dobolok az asztalon a kezemmel és a padlón a lábammal. Nem tudok egy helyben ülni, most nem. Ahogy várakozok egyre csak nézegetem a kezemben lévő levelet, és azon gondolkozok: -Ez hogy lehetséges?

Mihael SV
Szeptember 3. Esti órák

Egyáltalán nem volt kedve a Nagyteremben enni. Ma szabadnapja volt, amit úgy akart kihasználni, hogy nem kommunikál túl sokat, ezért is indult végül a konyha felé, hogy szerezzen valami vacsorát. Egész nap vacak idő volt, ami a kedvére is rányomta a bélyegét, fáradtan lépdelt hát lefelé a lépcsőkön nyomában a szinte már guruló macskával, aki egész nem le sem szakadt róla. Jared nem bánta, megnyugtató volt a nagy, szőrös állat közelében lennie, az meg odaadó hódolattal viseltetett gazdája minden hóbortja felé. (Tehát még olvasni is hagyta olykor.)
Mikor Jared belépett a konyha ajtaján megcsapta a vacsorára készült ételek illata és azon nyomban összefutott a nyál a szájában. Személy szerint nem tudott és nem is igazán szeretett főzőcskézni, már persze a szendvicseken és sült krumplin kívül, de itt a kastélyban megvolt az az előny, hogy ha szépen megkért egy manót, akkor az hozta is neki, ami csak szemnek, szájnak ingere.
- Makarónit szeretnék, ha van - kérte hát az egyik kis lénytől a vacsoráját. - Meg neki is valamit - mutatott a macskára, a manóra bízva ezúttal, hogy mit hoz a kis kedvencének. Nem először jártak itt lent, úgyhogy nem voltak ismeretlen vendégek.
Ez után leült, és azon kezdett töprengeni, hogy vajon Seth mit enne szívesen, mert ha elindul felfelé, akkor neki is vinni fog valamit, ez nem is kérdés. Viszont mivel annyiféle étel közül lehetett választani, egyáltalán nem tudta, mi legyen, noha általában rá szokott érezni arra, hogy mit érdemes felvinni.
Végül inkább, mivel közben megérkezett elé az étel, nekiállt falatozni.

Thege Ágost

Grétának szeretettel

Mivel rendkívül éhes voltam, de nem akartam a Nagyteremben manók által előre kész kaját enni, úgy döntöttem, lemegyek megint a konyhába főzőcskézni. Kedvenc manócskám azonnal megjelent, amint felbukkantam hónom alatt egy méretes, görög receptekkel teli szakácskönyvvel. Jó hobbi a főzés, és takarodóig simán meg is lehet a nyami-nyamim, ha mindent jól csinálok.
- Zsanett kisasszony! Micsoda öröm, miben segíthet a kisasszonyomnak Mimi? – sipítozta Mimi, én pedig baromi nehezen állta meg, hogy ne ölelgessem szanaszét, és ne vegyem fel, mint egy kisgyereket. Nem biztos, hogy hálás lenne érte…
- Sziá, Mimi! Én is örülök ’ ogy látlák – szebb lett a kiejtésem az év során, ez hallható volt.
- Tényleg igaz, hogy elmegy egy évre a kisasszonyom? – szomorkodott Mimi. Jaj, de vinném magammal, de így is sok megszelídítettemről kell gondoskodnom.
- Igen, Mimikém, de meglásd, hamar el fog telni az az egy év, és megint itt leszek akkor – biztosítottam, hogy nem szabadul tőlem olyan könnyedén.
- És mit szeretne főzni Zsanett kisasszonyom?
- Mimi drága, nyugodtan tegezz.
- Nekem mindig is Zsanett kisasszonyom marad a kisasszony – sóhajtottam. Nem fogom tudni lebeszélni erről. Végül előkészítettük közösen a terepet egy jó kis Wrap gyártásához.

A recept:
2 db csirkemell filé, bors ízlés szerint, só ízlés szerint, 1 db lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db piros kaliforniai paprika, 2 db paradicsom, görög fűszerkeverék ízlés szerint, 4 db tortilla lap, 20 dkg trappista sajt (reszelt), 2 ek napraforgó olaj

A szószhoz
3 dl joghurt
1 csokor petrezselyem
1 gerezd fokhagyma
5 db újhagyma

- Minden előállt, kisasszonyom – jelentette Mimi a fennálló helyzetet, tehát állhattunk neki főzni. Időközben még társaságunk is akadt egy leányzó személyében, akit sajnos nem ismertem.
- Sziá! – integettem neki serénykedésem közepette.

Kilián

Nadine *.* <3
és az első mocskos randi

Nette

Az éhség nagy úr tud lenni, főleg az ő esetében. Igazi éhenkórász, hihetetlen, hogy hova tud tűnni az a tömérdek kaja, amit magába szokott préselni, hisz olyan vékony, hogy akár keresztül is lehetne nézni rajta. Pont ez az oka annak is, hogy nem játszott Nettével hercegnősdit, neki is jönnie kellett a saját lábán, így sikeresen eljutottak ide és nem a Gyengélkedőre. Na nem mintha a sárkánylány tonnákat nyomna, csupán Bence ereje egyenesen arányos a fizikai megjelenésével.
Ahogy kitárul előtte a konyha ajtaja, első körben leblokkol egy kissé. Ő a sima muglikonyhához van szokva, ami a csináld magad-féle főzőműsorokat megszégyenítő kaotikus állapotokat is magába foglalja, na meg a kétkezi takarítást maga után, nem ám az egyszerű pálcasuhintátos módszerrel véghezvíve. Itt viszont... hát fogalmazzunk úgy, hogy merőben más a helyzet. Tarkóvakargatva lépdel be, ezernyi apró szempár kereszttüzében, oldalt pislogva a lányra.
- Itt egyáltalán lehet főzni nekünk is, vagy a kis gnómok nyársra húznak ha ilyesmivel próbálkozom és megsütnek, mint egy malacot? - Halkan beszél, egyelőre nem akarja megsérteni a manókat, ki tudja az évek során hányszor eszi majd ide a fene. Viszont most inkább nem kísérletezne, ahhoz előbb energiát kell vinni a pocakba.
- Mit együnk? - Teljes bőségzavar, ahogy végignéz a helyen. Addig is inkább lerakja a hátsó felét az asztalhoz és felkönyökölve járatja a tekintetét Nette és a sürgölődő manók között.

Nette

Egyáltalán nem kellett győzködni, ha kaja van a dologban, akkor igazából sohasem. Na nem mintha a társaságnak ellene lenne. Legalább valaki kimoccantotta a szoba rejtekéből, a tömérdek könyve társaságából. Lusta volt elhagyni a mostani élőhelyét, ami rendesen az ágyra koncentrálódott. Viszont így csodálatos módon a napi energiabevitele is elmaradt, szóval tényleg versenyt korogtak a gyomraik.
- Akkor azért vagy így elkényelmesedve. - Egyszerű ténymegállapítás, de azért ott játszik az arcán egy aprócska mosoly, miközben felerőszakolja magát a székre és úgy könyököl az asztalon, mintha legalább az ötödik felesre várna. Na nem mintha élne ilyesmi hóborttal... még nem.
- Ja, ez lejött nekem is. De ez így túl unalmas. - Nincs hozzászokva az ilyesmi kiszolgáláshoz, maga szokta elrendezni saját maga körül a dolgokat. Hiába még csak tizenöt éves, elég házias férfiú már most. Ilyen az, ha nincs a háznál egy anya és túl nagy a korkülönbség a testvérek között. Fel kellett nőnie hamar a feladathoz, ha nem akart korai halált halni.
Elmosolyodik a válaszon és már a konyhában terjengő illatokra összefut a nyál a szájában.
- Nekem valami húsos kell. Szóval inkább a második. Utána majd jöhet a többi. - Őt kell küldeni kajaevő versenyre, biztos bezsebelne minden díjat. Pedig amilyen nyüzüge, ki sem nézné az ember belőle, hogy mennyi ételt magába tud tömni egyidőben. Azoktól a mennyiségektől rég gurulva kéne közlekednie.
- Komolyan idegesítőek. - Képes fapofával mondani, az asztalon könyökölve, szemét az apróságokon jártatva. Ez a túlzott energia, meg segíteni akarás fullasztó. Komolyan, mintha percenként osztódnának és egyre csak jönnének még. Feszélyezi ez a tömeg maga körül, mégha a mellkasáig se érnek fel.

Mihael
November 13. (péntek) ~02:00

Idegen. A hely, a kastély, az emberek, minden annyira más. Nem szeretem a változást, sokkal jobb lett volna otthon maradnom, de már nem mehetek haza. Túl kell élnem ezt az évet, majd a következőt is és az utána lévőt is. Újra normálisnak kell lennem, legalábbis anyáéknak ezt kell látniuk. A kicsi fiúk vissza ment az iskolába és minden jó lesz megint, ezt remélik. Egy kicsit én is ezt remélem, de nagyon nehéz. Mit szólnának, ha tudnák, hogy éppen az egyik mosdó ajtaját magamra zárva ülök és csak hallgatom a kinti emberzajt. De annyira sokan voltak mikor megérkeztem, mintha mindenki azért jött volna, hogy láthasson. Engemet figyeltek egy ideig, néztek, mintha egy alkotás lennék, ami még ismeretlen. Lehet az is vagyok, egy új, egy szokatlan, de nem tartottak elég egyedinek. Hamar elkezdtek mással foglalkozni, én eltűntem és egy kicsit boldog is voltam miatta. Aztán hangosabbak lettek. Mindenki elkezdett a saját dolgával foglalkozni, beszéltek, röhögtek. Megpróbálták egymást túlkiabálni, lassan olyan lett a hely, mint az őrültek háza. Én tényleg próbáltam kibírni, tényleg, de nem nagyon ment. Lilla azt mondta, hogyha nem érzem jól magamat valahol, ne maradjak ott. Így is tettem, ott hagytam azt a helyet, ahol az első évemet majd el kell töltenem. Vajon mennyit fogok abban a szobában kibírni?
Most pedig itt vagyok, egy wc fülke padlóján a sarokban összekuporodva. Igazán gratulálok magamnak, hogy ilyen jól kezeltem az első napomat. Taps. Ilyenkor utálom magamat. Kint kéne lennem a többiekkel. Ismerkednem, barátkoznom kellene, ahelyett itt ülök és hallgatom, ahogyan a sok boldog ember elhalad a mosdó előtt. Éhes is vagyok, fáradt is vagyok, mégsem mozdulok, mert ha kimegyek ott lesz megint mindenki. Fel kell állnom! Nem maradhatok tovább itt, mit fog mondani Lilla, ha megtudja? Úgy sincsenek már annyian, elhalkultak, lehet már nagyon késő van.
Végre felhúzom magam és kinyitom a fülke ajtaját. Senki nincsen itt és mikor kinézek a folyosóra ott sem látok embereket. Már besötétedett, de nem tudom pontosan mennyi lehet az idő. Annyira nem is számít, mert a vacsorát már biztosan lekéstem. Ebédelni sem ebédeltem, úgyhogy nagyon éhes vagyok. Valamit keresnem kellene. Igazából fogalmam sincs, hogy mi hol van, hiszen ez csak az első napom és annak nagy részét is egy sarokban összekuporodva töltöttem. Újabb taps nekem. Elindulok balra, majd lemegyek pár lépcsőn. Otthon is az étkező helyek a földszinten vannak, úgyhogy talán itt is. Befordulok egy folyosón és végre megérzem az illatokat. Nem tudom pontosan, hogy mit is érzek de valami nagyon finomat. Az más kérdés, hogy most a száraz kenyeret is meg tudnám enni. Ahogyan kinyitom az ajtót, egy hatalmas konyha tárul elém. A nagy része már üres és sötét, de az ajtóhoz közel egy kis lény még mindig dolgozik valamin. Még csak képen láttam manót, Lilla mutatta meg, hogy ne érjen emiatt akkora meglepetés. Azonnal felém fordul amikor belépek és már szalad is felém egy tányérral a kezében. Én pedig hátrálok. Csak az kéne, hogy megtámadjon, vagy rám ugorjon. Pedig Lilla azt mondta, hogy kedvesek a kastélyban élő manók. Ahogyan észreveszi a félelmet a szememben megáll és egy ideig szemezünk egymással. Lehet mégsem akar letámadni. Lassan meghajol előttem és bemutatkozik, Brúnó. Érdekes egy név. Lassan rámutat egy asztalra, amit eddig én észre sem vettem. Én erőt veszek magamon és leülök az egyik székre. Mintha ez felvillanyozta volna újra elkezd rohangálni. Lerakja elém a tányért, amiben valami tészta féleség van, majd visszafut a helyére és egy újabb étellel és itallal tér vissza. Lassan tele lesz az asztal, de én még megmozdulni sem tudtam. Félelmetes egy teremtés. Megköszörülöm a torkomat, mire Brúnó felém fordul, pedig már indult volna valamiért. Egy határozottnak szánt eléggel adom tudtára, hogy nem kérek többet. Elkezdem az evést, miközben fél szemmel Brúnót figyelem. Visszasétál az asztalhoz és engem figyel két nagy szemével. Egy kicsit idegesít, de nem szólok, mert az étel, amit lerakott elém, valami isteni.

Gwen L. Blake

Outhfit
(a napszemcsi meg a táska nélkül....)

- amikor a konyhában már senki sincs... -

Lillith Holloway

Rubya tanárnö

Kamilla

Rian & Hell's Kitchen... ja nem, itt nincs is Viasat

Benedek

Korgó gyomor, elhúzott száj, grimasz. Olyan régen volt már ebéd, hogy arra sem emlékszik Izzy, mit is evett. Talán valami főzelék volt... vagy mártásos? De volt dinnyés szörp, az biztos, ezzel pedig megnyerte őt magának a manósereg. Most viszont még a porcicák alatt is keresi a kis szorgosokat. Éhes, de már az Eridonban se lelt semmi ehetőt így elég hamar rádöbbent: irány találni valamit így az este közeledtével. Nagy sóhajjal robogott le a toronyból, át a klubhelyiségen, majd leiszkolt a földszintre. Miért is? Hát a nagyobbik konyhát kereste! Nagy erőkkel, rohanva, egy-két páncélba bele is ütközve érkezett meg az ajtóhoz, amin úgy esett be gyakorlatilag. Nem is ő lenne, ha nem így sikerülne.
A helyiségben körbenézve azonban szomorúan tapasztalja a kihaltságot.se a szorgoskodó kis kezeket nem látja,se egy manót elsuhanni, sőt, még más diákokat se egyelőre. Egyébként egészen rendszeres már, hogy ezen időtájban ő itt kotor valami nasiért. Rendes szokott lenni és a kis kedvenceinek is visz ilyenkor nasit, azonban az utóbbi időben már Ádám bácsinál lakva töltötte az idejét és a konyha kimaradt a repertoárból. Meg a tanára kifejezetten jól főz, sőt, Izabella imád enni és ez a "pótapuval" kombinálva tökéletes életforma ott.
A gondolatra csak még inkább megkordul a gyomra, így a szekrények felé veszi az irányt. Hogy előkotorjon egy tányért egyelőre. Vagyis a cél ez lenne, de ahogy sorra nyitja majd csukja a berendezést, csak lábast, fazekat, evőeszközöket, bögréket, poharakat talál. Hihetetlen, hogy még egy tányérhoz sem elég egyedül. Bár nem meglepő.
- Hol vagytok manócskák? Segítség...

Eliza
Ma este


Ma reggel, amikor felkelt Kamilla mellől nem gondolta volna, hogy e nemes napon is tele lesz programokkal. Igazából egy kis pihenésre vágyott még azután is, hogy teljes mértékben kialudta magát, de ebben az iskolában egyelőre nem volt rá lehetősége. Aztán, hogy a későbbiekben mennyi szabadideje lesz, azt még meglátja, de a kötelező köröket nem szívesen hagyta hátra. Azok csak tornyosulnának, ami senkinek se lenne jó.
Még mielőtt találkozott volna Elizával lepakolta cuccát a gólyalakba és frissített magán. Még sem állhatott egy ismeretlen lány elé csapzottan, milyen benyomást keltett volna a másikban.
Eleinte meglepetten állt a lány előtt még meg is kérdezte volna, hogy ez milyen szokás, hogy körbe vezetik az iskolában, de nem tette. Nem volt ugyan ínyére, hogy dadust kapott, de nem lenyelte a békát. Csakis azért mert nem akart hiszti gépnek tűnni pont egy lány előtt. Szóval csendesen és néhány pár elmorzsolt szóval tűrte a mai napot. Mondhatnám, hogy a végére nem kezdte élvezni az egészet, de akkor hazudnék ugyanis kellemeset csalódott a kísérőjében. Már csak azért is, mert nem rótta fel azt, hogy olyan szótlan.
A nap végére Nimród kellően megunta a sétafikálást és felvetette azt az ötletet, hogy majd mások folytatják a többivel, mondván úgyis lesz idejük és ennyi mindent egy nap alatt képtelenség megjegyezni. Bár ha a lány nem egyezett bele ő, akkor is felhagyott volna a nézegetéssel.  Így is későre járt és a vacsorát totálisan lekésték mind a ketten, ami nem volt olyan létfontosságú lévén, hogy a nagyteremben zajlott, de akkor is éhes volt már Nimród és szerintem Eliza is.
- Gondolom, van valami konyha szerűség, menjünk, oda összedobunk valami kaját magunknak. –higgadt, rekedtes hangon adott ötletet egy tökéletes lezárásra. Kérdőn pillantott a vele egy idős lányra, majd szó nélkül elindult találom irányba. – Egyébként, tudsz főzni? –jobb válla felett pillantott vissza rá és megvárta, hogy Eliza mellé érjen.

Zoé

Chris - teadélután

  Scart nem sokkal ez előtt engedték vissza a kastélyba, miután az egész éjszakát két auror társaságában töltötte. A furcsa az volt az egészben, hogy ahhoz képest hogy az izgalmak általában feldobják, most úgy érezte magát mint egy mosott rongy. Az apjával kapcsolatos gondolatai pedig ebben még kevesebbet segítettek. Valószínű, hogy az autóról is látták ezt rajta, és ezért engedték el őt ilyen könnyű szívvel.
  Most viszont éhes volt. Úgy érezte, hogy az étel talán elűzi a szörnyű gondolatait, és végre normalizálódni fog. Amint belépett a konyha ajtaján, a manók azonnal a szolgálatára álltak. Nem kellett semmit sem kinyögnie, egyenesen egy székhez vezették, amire fáradtan le is zuttyant, aztán már varázsolták is elé a sok ételt. Igaz, hogy a nap még csak akkor kezdett el valószínűleg felkelni, de Scar egy adag sültkrumplit kapott sok-sok majonézzel.
  Jóízűen mártogatta bele a szalmakrumplit a kalóriadús mártásba, és szinte azonnal jobb kedvre derült. Eszébe jutottak azok az alkalmak, amikor a garázsbandájával sokáig maradtak, és megéheztek. Olyankor mindig sok kaját hozattak a próbateremhez, többek között nagy adag krumplival. A kihordósráccal pedig már olyan jóban voltak, hogy az még akár fél óráig ottragadt, és minden új számukat meghallgatta. A szöszi ezekre az időkre boldog emlékszik vissza. Ilyenkor mindig megszabadult az anyjától. Most ugyanezt tette az apjával. Sültkrumpliba folytatta az elhagyatottság miatti bánatát.

Noémi

~ Elegem van mindenből! ~Kiáltok fel magamban. Az utóbbi pár napban nagyon feszült vagyok, közeledik az első kviddics meccsem, és még mindig tapasztalatlannak érzem magam. A seprűm már megvan, de most meg az időjárás nem kedvez a magánedzéseimnek. Esőben semmiképp nem szeretnék kimenni, akármennyire is öltöznék fel, repülés közben könnyen megfáznék, ami végképp nem lenne jó a jövőhéti játékot nézve. A mérkőzésen a lehető legjobbat szeretném nyújtani, de ez így nem fog sikerülni, ha továbbra se tudok lemenni a pályára gyakorolni.
Hosszasan gondolkodtam, míg korgó hasam nem ébresztett rá a tudatra, hogy lassan sötétedik, és a reggeli almámon kívül, még semmit nem ettem. A nagyterembe nem szeretnék menni, most ott nagyon nagy a tömeg, s egyáltalán nem vágyom zsúfoltságra. Van ám, a sárga házban is egy konyha, de az se tetszene igazán, ha valamelyik csapattársammal találkoznék. Már csak a konyha jöhet szóba, és ott aligha lenne valaki, hisz mindenki parázik a felügyelőktől. Na jó, nem mindenki, vegyük például a Rellonosokat, szinte senki sincs ott, aki ne kötne bele szívesen egy felügyelőbe. De most ők is hajtanak az idei pontversenyre is, ezért itt, az év elején nem hiszem, hogy mínusz pontokat akarnának gyűjteni. Én se akarom bajba sodorni, se magamat, se pedig házamat, de ez most nagyon nem izgat. Egyszerűen csak egyedül akarok lenni, és csillapítani éhségemet, mert hát az se lenne túl szép, ha elájulnék valahol a kastélyba. Na, aztán a gyengélkedőn biztos nem engednék meg, hogy játszhassak az Eridon ellen.
Nos, ahogy én azt elterveztem, nem vártam túl sokat, és már el is indultam a Nyugati szárny felé, ahol csendesen végigsétáltam az első emelet folyosóján, de mivel felügyelőt nem láttam, bátran lépcsőztem le, a földszintig. Ott, aztán megkerestem a konyhát, ahova belépve, rájöttem, hogy soha nem voltam még itt.
Túl sok kedvem nem volt főzni semmit, meg hát nem is tudok... Ezért egy házi manótól elkértem valami bolognai szerűséget, s nekitámaszkodva egy asztalnak, belekezdtem annak elpusztításába. Rájöttem, hogy már nagyon hiányzott, hogy egyek, gyomrom az első néhány falattól egyenesbe is állt. Ránéztem a bejárati ajtóra, de nem jött be senki rajta, úgyhogy nyugodtan állapítottam meg, hogy egy felügyelő sem látott meg. Különben, ha ez nem így lenne, akkor már hamarabb berontott volna a konyhába, és kiszabott volna valami büntetőmunkát.

Nagyon-nagyon reggel van. Ahhoz képest, hogy, mivel tegnap este fáradt voltam, hamar lefeküdtem aludni, borzalmasan ébredtem. Úgy éreztem magamat, mintha nem csak a hajam, de az egész fejem kócos lenne. Nagy nehezen magamhoz tértem, majd az ablakomhoz álltam. Leültem az előtte lévő székre és csak bámultam kifelé. Még mindig szokatlan volt, hogy nem otthon voltam, és kissé elveszettnek éreztem magamat, de ezzel együtt iszonyatosan jó is volt. Tudom, bonyolult vagyok, becsülöm azt az embert aki képes megérteni.
Hajamat felkötöttem, rendbe szedtem magamat, majd korgó gyomrom hatására útnak indultam. A minap hallottam más diákokat beszélgetni a konyháról, így én is a keresésére indultam. Szerencsémre hamar meg is leltem, ami rám nézve elég ritkaság. Automatikusan felemeltem a kezemet kopogásra, majd bátortalanul bekopogtam, de nem jött válasz, így hát benyitottam. 3 manó sürgött forgott odabent, az egyikük rám nézett, és kissé morcosan megtudakolta mit is akarok én itt. Az egyik asztalhoz leültem, majd kértem egy kávét és egy szendvicset, az pedig szó nélkül elvonult, és nekilátott. Az asztalra könyökölve néztem őket, illetve magát a termet. Illett a kastélyhoz, már ha lehet ilyet mondani. A színek, a bútorok, az elrendezés mind a helyén volt, ha rajtam múlott volna nem változtattam volna semmin. Finom illatok keringtek a levegőben, biztosan az ebéd készült odabent. Ásítottam egyet, megnyújtóztattam magamat, majd mire kinyitottam a szememet, a kis manó már ott állt előttem. Az orrom elé tolta a szendvicset, és a bögre kávét. Egy halovány mosollyal biccentettem feléje, majd neki is láttam. Nagyon éhes voltam, nem tartott sokáig míg elpusztítottam az ételt. Bár, nálam az ilyen sosem tart sokáig, még ha nem is látszik rajtam, nagyon szeretek enni. Most is, életmentő volt.

Rosszcsontok.

Noah Jorgensen


A lány megírta az összes leckéjét a szobájában, közben pedig megéhezett. Úgy döntött, hogy miután egy kicsit kitakarít a leckéje után a szobájában, elmegy a konyhába és harap valami finomat. Így is tett, az első útja a gyomrához, azaz a konyhába vezetett: spagettit rendelt a manóktól sütőtöklével. Élvezettel majszolta le a kajáját, mert egyébként is imádta az olasz ételeket, majd lassan kortyolgatta a sütőtöklevét. Arra gondolt, hogy már nagyon rég találkozott a barátnőjével, Lillával, és már nagyon hiányzott a társasága. Igaz, hogy egy szobában laktak, de a lánynak annyi dolga volt, hogy sajnos mostanság elkerülték egymást, és nem tudtak egy igazán jót beszélgetni. Ezt nagyon nehezményezte, hiszen idáig rengetegszer találkoztak és mindent meg tudtak beszélni egymás között, de most közbeszólt a sors és sajnos úgy alakult, hogy ritkábban futottak össze. Rach hiányolta az életéből egy másik barátnőjét is, akivel nagyon jóban volt, de őt másmerre vitte az élet, úgyhogy nem igazán nézték jó szemmel a szülei, hogy alkalom adtán együtt lógnak. Emellett még a saját testvére miatt is aggódott, hiszen mostanság Nathan nagyon furcsán viselkedett és egyáltalán nem hasonlított a régi önmagára. Persze a szülei erről semmit sem mondtak neki, de nem volt vak, hiszen még az iskolába menetel előtt megfigyelte, hogy a bátyja elég furán viselkedik, azaz napokra eltűnt és nem jött haza, ráadásul ez nála rendszeressé vált. Remélte, hogy nem történt semmilyen gond, de nem tudta elképzelni, hogy mit csinálhatott a tudta nélkül a testvére, egyedül arra gondolt, hogy vagy valami titkos szerelme van, vagy valami illegális dolgot csinál, aminek nagyon nem örült volna.