31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Konyha - Keith Coltrane hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 02:04 | Link

Leonie
beköltözés, 3. felvonás, március 29. éjjel fél 12 és háromnegyed 12 között.

A bejárati csarnok és a folyosó
- Igen-igen, ő lesz az, Zelei Viki. Ő a másod-unokatesóm. - Vidáman bólogat, hiszen ez azt jelenti, hogy a kislány beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és naphosszat fel-alá rohangál a kastélyban, hogy minél több bagolykövessel ismerkedhessen meg. Persze előfordulhat, hogy Leonie-hez már csak a híre jutott el, Keith-t az se érné váratlanul.  
- Találkoztál már vele? - Semmi kétsége nincs afelől, hogy a két lány remekül kijönne egymással; Leonie-t könnyebb a réten babázva elképzelni, mintsem egy unalmas mágiatöri órán a mágusok nemzetközi kapcsolatait magolva.  
Aztán, mikor már a festményeket nézik és Leonie a részletes tárlatbemutatás helyett Keith érdeklődési köréről kezd kérdezősködni, a srác nem áll meg egy aprócska pillanatig tartó csalódott tekintetet, de ezt a Vörös talán már nem is látja, hiszen időközben a titokzatos folyosó felé fordulnak.
- Imádom. Eddig egy művészeti suliba jártam otthon, ezért jöttem csak másodikban...Te foglalkozol valami ilyesmivel? - A hanghordozása az utolsó mondatig őrzi az előbbi mély gyönyörködést, majd egyszerűen hagyja magát továbbrántani és ad a lánynak egy fültől-fülig vigyort. Őszintén reménykedik, hogy fog találni olyan diákot, akivel közösen élhetnek a művészet tiszta szenvedélyének, hozzászokott már ahhoz a társasághoz - de ha Leonie véletlen nem ért ehhez, hát az se baj, majd Keith mesél neki, feltétlenül mesél, mondjuk ha túljutnak a Harsogó portrék folyosóján.
- Mi ez a hely? - Kérdi hangosan, befogva az egyik fülét. Nem túl valószínű, hogy elér a lányhoz a hangja, a portrék kellemetlen ordítozása mindent elnyel. A dumapartijuk különösen sértő most, az éjszaka kellős közepén, és bár Keith töretlen érdeklődéssel megbámul minden festett alakot, mégis kihasználja az első adandó alkalmat, hogy beforduljon egy ajtón.

Konyha

- Imádom ezt a helyet! - Közli lelkesen, az ember az arcára nézve azt várná, hogy ugrálni és tapsikolni kezdjen, de ehelyett folyton csak húúú-zik és vigyorog. Pedig a merész kijelentését még az ajtóból teszi - ahol természetesen már rutinszerűen felkapja a lányt, hogy átlépje vele a küszöböt - az igazi ámulat csak a konyha belsejében éri, mikor két manó fut oda hozzájuk, hogy kielégítsék az igényeiket. Nincsenek most itt sokan, a legtöbben a kastélyt takarítják, a konyhában csak néhány mosogat, meg seper, méretre szabott kis seprűjükkel.
- Leonie, húú! - Be kell vallani, hogy kifejezőképessége mesés, pedig az ezt követő percekben ez csak fokozódik - ügyetlenül hagyja, hogy a bőröndjét a falhoz tolják és, hogy lesegítsék róla a felismerhetetlenségig koszos, hófehér utazóköpenyét, miközben úgy forgatja a fejét, mint egy kisgyerek.
Két perccel később már az asztalnál ül, türelmesen várva a sonkás szendvicsére, a muffinra és a forrócsokira, immár kabát és bőrönd nélkül, a manókat ugyanis lehetetlenség volt lebeszélni arról, hogy felvigyék a cuccát az Eridonba - kis híján szívrohamot kaptak, ha belegondoltak, hogy Keith a sáros kabáttal összekoszolhatja a frissen suvickolt márványlapokat.
Az összes hirtelen bevált változás ellenére Keith továbbra se néz ki teljesen hétköznapinak, legalábbis az emberek általában nem feltétlenül gondolják ezt, ha meglátják őt a mostani élénk színű, furcsa alakzatokkal telenyomott selyemingében, amin ráadásul úgy tűnik, hogy a körök és a szaggatott szélű fogaskerékhez hasonlító minták kedvük szerint pulzálnak és gördülnek erre-arra az anyagon. Ezen kívül csak egy tiszta, igen újnak látszó világos trapéznadrágot visel, néhány pecsétgyűrűt és még néhány nyakláncot, amik a szokásostól kissé eltérő kivágással rendelkező ing belsejébe futnak.
- Leonie, muszáj elvinned a nagyterembe, a trófeaterembe és az erkélyre is! - Közli szenvedélyesen, miközben olyan csillogó szemmel néz az őt épp kiszolgáló manóra, mintha legszívesebben örökbe fogadná.
- Milyen érdekes helyek vannak még? Ismersz bagolyköves történeteket?
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 02:08 Szál megtekintése
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 7. 20:34 | Link

Leonie
beköltözés, 3. felvonás, március 29. éjjel fél 12 és háromnegyed 12 között.

A lelkes üdvözlő manótömeg feloszlása után a széken ücsörögve, alkarját az asztalra támasztva, ámuldozva vizsgálja a régimódi konyha nagyságát, mikor Leonie másodpercekkel később lehuppan mellé és rögtön alapos tanulmányozás alá veti a ruháját. Keith felvont szemöldökkel, vigyorogva nézi a Vöröst, nem ellenkezik akkor se, mikor a lány a kezéhez nyúl, és a gyűrűit kezdi babrálni.
- Várj...- Kezdi rögtön, mikor a lány ráeszmél arra, mit is csinál, és villámgyorsan elengedi Keith-t, aki reflexszerűen azonnal utána kap a kezének.
- Persze, tessék. - A vigyorból egy szelídebb mosolyra vált, és a lány kezébe adja mind az öt gyűrűjét; a bal kezén hármat viselt, a kis, középső és hüvelyk ujján, kéket zöldet és türkizt, míg a jobb kezén a mutató-és gyűrűsujján pihent egy vörös-narancssárga páros.
- Ha akarod, neked adom az egyiket. - Közli széles-széles vigyorral az újdonsült ötletét. Belegondolva tényleg szívesen adja, de különösebben hiányozni se fog neki, tucatnyi gyűrű lapul még a bőrönd mélyén. Ha boldog, nagyon adakozóvá válik, márpedig ő általában boldog. Folyamatosan újra és újra felvillanyozza Leonie lelkesedése; ő maga is nevet, miközben folyamatosan tisztogatja az arcát és a haját a ráfröccsenő túrótól, aztán könnyedén harap egy falatot a rétesből anélkül, hogy kivenné azt a lány kezéből.
- Hogyhogy nem voltál még az erdőben? Mióta is vagy itt? Majd együtt elmegyünk! Hallottam, hogy hatalmas birtokon terül el a suli. Képzeld csak, micsoda képeket lehet itt festeni! - Lelkesen bólogat, miközben automatikusan ő is a lány felé nyújtja a félig befalt sonkás szendvicsét, ami még a túrós rétes után is finom. Gyorsan eszik, de már elég régen volt vacsoraidő.  
- Te voltál már a kísértetházban? - Kérdezi játékosan csábítgató jelleggel. Egyelőre nem gondolja komolyan, hogy tényleg az lesz az első, amit majd megnéz a faluban, de Leonie-nak maximum az érdeklődését sikerült felkeltenie azzal, hogy elmondta, mennyire tiltott hely.
Néhány korty forrócsoki után, ami a kinti hideg, téli este után kellemes melegséggel árasztja el, jóleső sóhajjal tolja gőzölgő poharát a lány felé. Az a furcsa érzése van, mintha még mindig délután lenne, nehéz, de izgalmas elképzelni, hogy körülöttük mindenki alszik, és maximum néhány ismeretlen, járőröző prefektusnak fognak feltűnni a folyosón rohangálva.
- Nem is tudom, Véda hogy tud megbízni Ririben. Sose téved el a birtokon? Délutánonként biztos vigyáznom kell majd rá. - Ezzel egy kicsit visszakanyarodik az előző témához; akkor az elvárhatóbbnál egy kissé lelkesebben egyezett bele a közös kifestős játékba, de úgy néz ki, hogy Leonie-nak, vagy Leonie ötleteire nem nagyon tud nemet mondani.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 7. 20:36 Szál megtekintése
Keith Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2013. április 13. 01:56 | Link

Leonie

Egyetértőleg bólogat és tovább majszolja a szendvicsét, pont mint egy szelíd, puha állatka, akinek fogalma sincs róla, mekkora veszélyek leselkednek rá a közvetlen környezetében - pedig Leonie határozottan az egyik legveszedelmesebb ember, akivel összehozhatta a vicces kedvű Sors, és ezt igen hamar kénytelen megtapasztalni, amikor is Gömbvillám úgy dönt, hogy elképesztő hálájának egyetlen megfelelő kifejezőeszköze Keith megcsonkítása. Szóval következik a repülő vörös mókus, ijedt, meghökkent nyikkanás, hangos puffanás, ordítás, fájdalmas sziszegés.  
- Áááááh...- Nyögi elhalóan, némi tehetetlen dühvel a hangjában, miközben elvesztve minden férfiúi büszkeségét, könnybe lábadt szemmel magzatpózba vágja magát, hogy ezzel az egyébként teljesen kiszolgáltatott pozícióval is védhesse a Sebesültet. Leonie aggódásából abszolút nem fog fel semmit, az egyetlen amit érzékel az a fájdalom és az alaktalan vörös hajkupac, ami bosszantóan csikizi az arcát, holott ő hol a hátára, hol az oldalára fordulva igyekszik csökkenteni ezt a hosszú percekig múlhatatlan, ragaszkodó szenvedést.
- Jézusom...- Nyekegi érezhetően magasabb hangon, enyhén kivörösödött arccal, mikor eljut oda, hogy észrevegye a körülötte álló manósereget. Keith ritkán érzi magát zavarban, de igen, igen, ez határozottan egy olyan pillanat az életében, aminek emléke hetek múltán is egy fájdalmas fintorral társul majd.
- Nem. Nem kell jég. - Csak pihegni tud, de a jég gondolata elég rémisztő ahhoz, hogy erőt vegyen magán és a szánalmas fetrengéséből megpróbálja feltornázni a hátát a falra. Őszintén szólva nem túl vonzó terv, hogy egy ilyen letaglózó sokk után még össze is vizezze a nadrágját, hátha azt hiszik, hogy bepisilt.
Mindenesetre némileg kiül az arcára a halálfélelem, amikor Leonie újra felé nyújtja a kezét, benne a gyűrűivel, és tartózkodó testtartással veszi át az ékszereket, lehetőség szerint úgy, hogy véletlenül se érintkezzen a bőrük - a végén legközelebb pestist, vagy maláriát kap tőle, de a legjobb esetben is csak azt tudja elképzelni, hogy Leonie hatalmas, vastag, hegyes körmöket növeszt, amiket aztán Keith mindenféle testrészébe belemélyeszt, hogy garantált legyen a hosszan tartó, kínzó halál. Hiába, egy ilyen eset után minden srác máshogy tekint a bántalmazójára.
A fájdalom mindeközben enyhül, de hangja még mindig kába.  
- Te tuti meg fogsz ölni egyszer. Mit gondolsz, meddig bírom melletted? - Nagyjából ennyi lenne a reakciója arra, hogy Leonie megitta a fél forrócsokiját, elhívta egy közös játszó délutánra Ririvel, és elmesélte a kísértetházas kalandjait. Hitetlenkedve, most először kissé nehezményezve, sötéten, kissé mérgesen néz a lányra, de ahogy csukott szemmel a falnak veti a fejét, enyhén izzadt, az arcába hulló tincsek alatt előmászik egy fájdalmas kis mosolyféle, sőt mi több, aztán egy rövid, gúnyos, prüszkölésbe fulladt nevetés után úgy dönt, egyelőre nem vág Keith-alakú lyukat az ajtón.
Ennek az egyik legfőbb oka nyilván az, hogy nem bír elmozdulni a fal mellől.
- Azon gondolkoztam, hogy Wonder Woman igazából egy szuper képességű amazon, tehát feminista, folyton férfiakat gyilkol, mégis állandóan kirakják a mellét, míg Supergirl, a cukros pompom-lány figurát folyton éretlen libának ábrázolják. - Az, hogy az agya újra felesleges dolgokkal foglalkozik természetesen egyértelmű bizonyítéka annak, hogy kezd magához térni. Talán más értelme nincs is a kijelentésének, de az ő esetében könnyen hozzá lehet csatolni azt a művészi felfogást, hogy most magán érzi a Leonie-t megszálló Wonder Woman férfiakra mért megalázó bosszúját. Ki így, ki úgy.
- Ismerem én az avantgardisták sebezhető férfi modell képét, de kérlek, ezt ne csináld többször. - Elmosolyodik? Most tényleg, még a szeme is nyitva van, és Leonie-t fürkészi vele. Épp azt próbálja elképzelni, hogyan tudná ábrázolni egy elvont kortárs művön keresztül azt a kínt, amivel a megszállt kicsi lány azt imént nyilván puszta ihlet-gyűjtő tapasztalatszerzésből megajándékozta. Lassan a merev, görcsös tartása is enyhülni látszik - kérlelően kinyújtja a karját a forrócsoki után, ő maga azonban a földön marad.  
- Ha védőfelszerelésben kell melletted járnom, kifestőt se tudok színezni, de még a küszöbön is nehezen foglak átvinni...az a minimum, hogy eztán tényleg érdekes helyeket mutatsz. - Tulajdonképpen ideje is továbbállniuk, épp ezért a közeljövőben megvalósítható tervei közé veszi, hogy a forrócsoki elfogyasztása után megpróbál felállni és úgy menni, mint egy normális ember ahelyett, hogy egy furcsa, a nyereg által bántalmazott cowboyt utánozzon.
Utoljára módosította:Keith Coltrane, 2013. április 13. 01:57 Szál megtekintése
Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 18. 21:19 | Link

Leonie...mondjuk.  Cheesy

Tata tatta tattata...Egy aranyos hegedűdal jár a fejében egész nap, és mindez rejtély, hogy hogyan, de arra ösztönzi, hogy muffint süssön.
Tatta ttata taatatta. Mosolyognak majd, rak rájuk színes cukorkákat, meg vastag cukormázt.
Tattatatta tatttata - élet! konyha! Imádni fogják az eridonosok. Muszáj lesz vinnie Kahlilnak és a HVH-nak is, amiért ma reggel odaadták neki a szép fényesre suvickolt (azóta festékessé vált) prefektusi jelvényt. Meg persze ott van az a két tanár is, akik ma ki akarták küldeni őt óráról, amiért virágokat varázsolt a talárjukra...Egy muffin mindenkit megvigasztal.
És igen, Keith állapota súlyosbodik. Mit ad Isten, ma már nem is citrom-narancssárga kombinációt visel, hanem egy iszonytatóan édes kiskutyával díszített inget, szabadon lévő mellkasára pedig egy festett tulipán kerül. Az új jelvénye nincs itt, valószínűleg elhagyta a padláson.
Miután belépett a konyhába és néhány kedves lány manót megtáncoltatva eljutott a pultig, rögtön el is kezdi a hozzávalók összegyűjtését. Korábban kétszer-háromszor már főzött itt Leonie-val, úgyhogy a manók maximum meghökkennek, amiért ma a szokásosnál is furcsább, de nem kérdeznek rá terveire. Persze ha így lenne, Keith biztos, hogy boldogan mesélne nekik a muffin csodálatos erejéről, az imádott tanárairól és arról a rengeteg eridonosról, akiket legszívesebben egyenként ölelne meg, hogy kifejezze, mennyire szereti őket.
- Mit sütsz, kis szűcs...- Motyogja nevetve, lisztes orral, noha a lisztet még ki se bontotta, miközben nagy lelkesedéssel törni kezdi a tojásokat a hatalmas fém tálkába, ami az érintésére citromsárgává változott. Az elmúlt néhány napban még kevésbé tartja kontroll alatt az erejét, mint a fertőzése előtt.
Utoljára módosította:Keith Ebkapitány Coltrane, 2014. április 18. 21:20 Szál megtekintése
Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 19. 00:09 | Link

Leonieszerűség

A tálka fölé hajolva éppen a napocskás matricával ellátott pálcája hegyével igyekszik kiszedni a tálba került apró tojáshéjakat, mikor egy artikulálatlan állati ordítást hall maga mögül.
Felegyenesedve ártatlan érdeklődéssel fordul az új jövevény felé, de nem sok ideje van nézelődni, mert rögtön összeroskad egy nála nagyobb test súlya alatt - pontosabban majdnem összeroskad, mert a pultnak dőlve az utolsó pillanatban valahogy sikerül elkerülni azt, hogy rögtön a földön fetrengjenek.
- Vigyázz...a tulipán...- Nyögi elhalóan a vész pillanataiban is csak a kis festményére gondolva. Nem látszik rajta, hogy rossz néven vette volna az ismeretlen fiú barátságos közeledését, az utolsó pillanatban még vissza is öleli, bár tőle szokatlan módon nem kezd el rögtön beszélni, vigyorgás helyett pedig csak pislogva masszírozza a nyakát, amibe az imént szokatlan erővel martak bele. A gesztusok, a beszéd, a vörös haj emlegetése, meg a barátság, meg minden, eléri, hogy Keith második reakciója se a boldog ugrálás legyen, a szépségre vonatkozó kérdésre pedig tisztán látszik, hogy felszökik a bal szemöldöke. Nem reagál a tál feldöntésére, noha az elérve a pult szélét ráfolyik a trapéznadrágjára, nem rohan rögtön oda, mikor a fiú elsírja magát, helyette vet egy méltánytalanul hosszú, fürkésző pillantást a hosszú sötét hajtól egészen a lóbáló lábakig, és vissza.
- Öhh...- Korai volt a próbálkozás, mert az agya még nem töltött be, viszont most már a száját se csukja vissza.
- Hmmmmmmmmmm. Leonie? - Ez élete legdiszkrétebben feltett kérdése, ami azért nagy szó, mert máskor nevetve kérdez rá arra is, ha valakinek életre szólóan megátkozták a testvérét.
- Leonie! - Mintha csak most jött volt rá, jól ugrik egy nagyot, és oda is szökken a fiúhoz...lányhoz...hozzá, aki a pulton ülve sírdogál. Mert aki a pulton ülve sírdogál, az nem lehet más, mint Leonie. Hülye volt, hogy nem ismerte meg rögtön.
- Most te látsz át az én fejem felett! - Közli az örvendetes hírt, mert ez az első ami eszébe jut, miközben előszed egy mesefigurás zsebkendőt a nadrágja zsebéből, a másik felé nyújtja, majd valamiféle ismeretlen belső késztetés hatására megöleli őt. Nem baj, hogy Leonie a pulton ülve meglehetősen látványosan magasabb nála, így az ölelés talán nem hat olyan vigasztalóan, mint általában. Keskeny hát helyett erős testalkatot érez a keze alatt, a vörös lobonc helyett pedig fekete fürtöket.
- Megváltoztál. - Nahát. Igen, talán mások nem vették észre, de Keith-t, Keith-t, aki ennyi időt tölt Leonie-val, még az ilyen apró változások se kerülhetik el a figyelmét.
- És nem, nincs szakállad. De nézd! - Ekkor ő hajtja fel a fejét, hogy Leonie megtapizhassa az állán és az állkapcsán újonnan előbújt szőke szőrszálakat. Aztán felnevet, bár ő se egészen érti, miért.
- Látod? Ma reggel már ott voltak. Mondd csak, eddig is képes voltál alakváltozásra? Ugye, igazából lány vagy? Csak mert...- Nem fejezi be a mondatot, helyette zavartan lehajol a leborult tálért és felemeli. A manók időközben eltakarították a kiömlött hozzávalókat, és most már csak messziről figyelik a furcsa párost.
- Csak mert elég férfias vagy, és akkor többé nem emelgetlek át a küszöbön. - Mondja végül elvigyorodva, és újra törni kezdi a tojásokat. Bár ez alapvetően megmagyarázná, hogy miért hordta mindig Keith ruháit, azért sok egyéb, zavarba ejtő kérdést is feltenne a kapcsolatukat (a jó barátságukat) illetően - Keithnek most épp nem jutnak eszébe ezek a kérdések egyrészt, mert Leonie-ra pillantva így is-úgy is egy szeretett embert lát, másrészt pedig jobban leköti a figyelmét, hogy Kahlil kék, vagy rózsaszín cukormáznak örülne-e jobban, de azért valahol mélyen ott motoszkálnak benne.
- Muffint sütök. Segítesz? - És megszokás diktálta mozdulattal jól összecukrozza Leonie nóziját.
Szál megtekintése
Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 19. 03:31 | Link

Lenoel
-cukikórral megfertőződve-

Úgy néz ki a pár perces sokk után megint helyreállt közöttük a sajátos harmónia. Keith megnyugszik, Leonie megnyugszik, és minden sokkal szebb és jobb - úgy viselkednek, mint bármikor máskor, csak épp ez még abszurdabb, mint általában. Ennek ellenére Keith nem bírja visszafogni magát és prüszkölve felnevet, amikor Leonie újdonsült mély basszusával fennhangon kijelenti a nemi hovatartozását, amikor pedig lecsúszik a pultról és vörös arccal félbevág egy mondatot, Keith is krákogni kezd, és olyan indiszkrét pillantást vet Leonie nem-leonie testére, hogy azért az eredeti tulajdonosa egészen biztos, hogy behúzna neki egyet.
Hopp a tojás, a kakaó, cukor, liszt, meg ami kell. Kettejük közül, megszokott módon jobbára Keith dolgozik, bár meg kell hagyni, a sütés-főzés-jelleg is ad némi érdekes ferdítést a külső megjelenésüknek.
- Hát persze! Vagyis... - Látszik rajta a pillanatnyi elbizonytalanodás, miközben kétségbeesett arccal rápillant barátjára. Érdekes így egymás mellett állni, hogy szinte szemmagasságban vannak egymással. Leonie nagyjából öt centivel nőtt túl Keiht-t, nagyobb lett és valószínűleg nincs már olyan jó illata, de akkor is Leonie. Hiába, Keith nem tud ellenállni ennek a reménykedő, cukormázas arcnak.
- Akkor is mellettem aludhatnál, ha nyálkás csigává változnál. - Jelenti ki határozottan és el is vigyorodik, miközben hagyja, hogy Leonie közelebb lépve díszíteni kezdje a haját. Ruhájuk van elég, majd maximum éjszaka nem Keith fogja átvetni a karját Leonie vállán.
- Ühm...szóval ez egy átok? Akkor el kell múlnia. Különben ismerős vagy így, ez valaki más teste? Mi történt pontosan, Leonie? - Különös, hogy a "miért váltottál nemet" kérdés csak most kerül elő, és most se úgy, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a jelenlegi helyzetben. Keith kérdezés közben dalolászik és fütyül, aztán pedig kinyújtott nyelvvel koncentrál, hogy a megfelelő tésztamennyiséget töltse a pici muffinformákba. Fontos, hogy finom sütiket adjon a barátainak, hogy Leonie mostantól férfi, az maximum néhány dolgot módosít....
- Bepisilni? - Kérdezi szórakozottan kuncogva, miközben berakja a sütőbe az első adag muffint.
- Ja, hogy úgy...- Persze rögtön rájön a dolog problematikájára, amint megfordul és újra szembetalálja magát a sután tébláboló Leonieval.
- Ööhhm...szeretnéd, hogy esetleg...Megmutassam? - Mert egy igaz barátnak mindent meg kell tennie a másikért.
- Mármint nem úgy...csak, hogy hogyan működik...mármint mit kell csinálni. Használni. Érted. - Sose beszélt még ilyesmiről a lánnyal, rendben, egy lánnyal se, és most se lenne kellemesebb, ha Keith nem látna mindenhol mindent ölelgetni-és szeretgetni valónak, hiába vesszük úgy, hogy most bizonyos szempontból sokkal jobban hasonlítanak egymásra.
- Jaj, gyere ide.... - Nagy ölelés. A két jó barát, a tulipános szőke, meg a sírós szemű fekete.
- Invito ruhák! - Közli ölelés közben a pálcájával, mert hirtelen eszébe jutott, hogy tudná még boldogabbá tenni Leoniet. Azt szeretné, ha a lány ugrálna és szökdécselne, mert az olyan édes, hogy nagyon.
Mire végeznek az öleléssel, persze meg is érkeznek az idehívott ruhák - Keith legrikítóbb, legaranyosabb, legfeltűnőbb nadrágjai, ingei, talárjai.
Szál megtekintése
Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 21. 19:47 | Link

Leonie
cukikórosan


Kacagva nézi Leonie reakcióját - Keith számára most semmilyen téma nem lehet olyan kínos, amire ne kerülne rá a "bájosaranyos" cédula.
- Igen, azt hiszem kénytelen leszel hozzáérni...Ha nem haragszol, én azért mégse csinálnám meg helyetted. - Ezt azért mégiscsak jobb leszögezni, mintha egy, a kelleténél vadabbra sikerült lebegtetőbűbáj miatt kiesne az irányítás Leonie kezei közül.
- Majd szerzünk neked valami gumikesztyűt...tudom, hogy undorító, de rögtön belejössz majd. - Mondja végül komolykodva, együttérzően pislogva barátja felé, miközben háttal nekidől az asztalnak, két kezével pedig a pult szélét kezdi piszkálni. A hirtelen beiktatott ölelés után is ebbe a pozícióba tér majd vissza, és összehúzott szemöldökkel nagy töprengésében hol Leoniet nézi öltözködés közben, hol pedig a mellkasára festett szép tulipán körvonalain húzogatja hosszú mutatóujját.
- Azért örülök, hogy nem fojtott meg. - Mondja egyszerűen pár perc hallgatás után, mikor felpillant az épp nadrágot húzó lányra. Egy pillanatra ugyan úgy tűnt, hogy ez az információ kibillentette a friss világnézetéből, ami néhány napja aranyos apróságokkal és szeretettel pumpálja a vérét, de végül újra felkúszik arcára jellegzetes vigyora, ő meg beletúr szőke hajába.
- Biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszakapjátok a saját testeteket, a Bagolykőn még soha semmilyen varázslat nem volt maradandó hatású. - Motyogja immár ismét a földet fixírozva, félig azon agyalva, elég lesz-e, ha csak az eridonosoknak készít muffint, és csak akkor pillant fel kicsinosodott barátjára, mikor az esetlenül lóbálva végtagjait odaáll elé egészen közel. Keith most kivételesen nincs kihúzva, Leonie meg magasabb is nála néhány centivel, úgyhogy a fejét alig feljebb billentve néz bele az ismerős-ismeretlen szempárba.
- Nem fogsz fiú maradni. - Ismétli megnyugtatóan vigyorogva, de mivel úgy érzi, ez még mindig nem elég meggyőző, feljebb nyújtózkodva ad Leonie-nak egy eszkimópuszit - ezt olyan ritkán csinálják, hogy ha mégis, az mindig nagyon különleges hangulatot teremt. Persze erre azóta nem került sor, hogy Keith találkozott a fertőző plüssel, úgyhogy most, engedve a több napja körülötte kószáló kísértésnek, a nózik ártatlan összebirizgálása után még nyom egy ráadás puszit Noel Leonie orrára.



// Megfertőződtél.  Cheesy //
Szál megtekintése
Keith Ebkapitány Coltrane
KARANTÉN


padláslakó
offline
RPG hsz: 200
Összes hsz: 4623
Írta: 2014. április 22. 03:52 | Link

Leonie
cukikórosan

Van két különös pillanat a puszi után; az első, amikor egy szívdobbanásnyi ideig olyan furcsán néznek egymásra, a második, mikor Leonie elvörösödve elfordul, és hasonló történik Keithszel is, bár az ő árnyalatnyi kis édes-bájos pirulása talán sok tekintetben különbözik barátjáétól. Elég megfoghatatlan helyzet, hogy mégis egyszerre látja maga előtt Leoniet és Noelt, miközben hiába próbálna az agya néha egy cseppnyi ideig gondolkozni, már csak azért, hogy kiigazodjon abban a kaotikus halmazban, ami a fejében van; nem megy. Minden rózsaszín és bolyhos, pont, ő jelenleg ennyit tud felfogni a világból. Azért jó lenne minél közelebb létezni Leonie mellett.
- Jó is, hogy mondod, elméletileg nem kell több idő nekik 10-15 percnél. - Feleli felhagyva az ismételt görnyedős padló-fixírozással, miközben nevetve ellöki magát a pulttól, és odalépked a sütőhöz.
- Majd hagyunk itt nekik. - Készségesen beleegyezik, micsoda remek ötlet! Eszébe se jutott megjutalmazni a manókat, pedig tényleg megérdemlik. Hányszor, de hányszor kellett takarítani utána...Ezen tűnődve futólag szét is néz az üres helyiségben, de láthatóan nem foglalkoztatja túlzottan a manók távolléte, mert felvéve egy tulipános sütőkesztyűt (hogy passzoljon a mellkasához) inkább a muffinokat emeli ki a sütőből.
- Még szép, megkóstolhatod, és díszíteni is segíthetsz, szükségem van a kreativitásodra. - Válaszolja újra nevetgélve, majd büszkén Leonie felé mutatja a szépséges barna muffinokat, mielőtt elkezdené kiemelgetni őket a tartóból, hogy azt gyorsan újratölthesse a kétféle tésztájával. A cukormáz, az olvasztott étcsoki, a csokigyöngyöcskék és egyéb díszítő kiegészítők természetesen már rég ott nyújtózkodnak az asztalon csak arra várva, hogy végre rájuk kerüljön a sor.
- Mondtam már, hogy különben mázlid van ennek a fiúnak a testével? Elég rossz lenne, ha nem is tudom, valaki olyat kaptál volna, akire nem jók a ruháim. - Kérdezi futólag megpaskolva Leonie lábát, miközben újra utat tör magának a készen lévő muffinok felé.
- Ja igen, és ma reggel prefektus lettem. - Teszi hozzá mintegy mellékesen, de azért bőszen vigyorogva - ám először, nyilván egy ördögien kitervelt ötlet alapján, időt se hagy a reakcióra, mert egy sebtiben elkészített csokimázas-piros cukorkás (a cukorkák mosolyognak) muffinnal nyomban Leonie előtt terem, és bedugja a szájába a felét. A biztonság kedvéért azért ott marad, már nem azért, mert reméli, hogy Leonie telibe köpi, hanem, hogy ő adhassa neki az ízletes falatokat.
- Muffinsütés után elmegyek Ririhez, tegnap vettem neki egy új plüsst, mert olyan szomorú volt, hogy Toby elveszett...- Keith búslakodó arcán pontosan látszik, mennyire szomorú is az, ha valaki elveszíti a plüss zsiráfját.
- Elkísérsz? Jó lenne, különben se voltam már vele egy hete. Este pedig Lucával készültünk járőrözni, de ő biztos nagyon fáradt lesz, mi lenne, ha helyette eljönnél velem te? Festhetnénk húsvéti mintákat az ablakokra. - Járőrözésen, igen. Keith prefektus, igen. Egészen biztos benne, hogy Leonie nem mond nemet a játékra hívó ártatlan vigyorának, amivel azután néz rá, hogy a beszéd végén kijátszotta magát az eddig ismeretlen sötétbarna tincsekkel.
- Finom? - Teszi hozzá kíváncsian pislogva, miközben hátrébb lépve újra díszíteni kezdi a muffinokat. Most hirtelen minden helyreállt, minden csodás.
Utoljára módosította:Keith Ebkapitány Coltrane, 2014. április 22. 03:57 Szál megtekintése
Konyha - Keith Coltrane hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint