37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Földszint
Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 1. 21:18 | Link
Elene, Ádám, Lotte, Levendula...

Mára különleges tervem van. Nálam van a hátizsákom, pedig tanítás sem volt. Hogy mi van benne? Egy két mugli édesség műanyag doboza, meg szódabikarbóna, meg ecet. Tökéletes.
Nem akarok nagyon sok időt eltölteni itt, így a konyha bejáratánál letelepszem a falhoz, és az újoncok érkezése előtt tíz perccel már minden kész a turpissághoz. Megcsinálom a bombákat, amiket mágikusan megnövelek, hogy minél nagyobbat robbanjanak.
Ha elkészülnek, visszapakolom a táskámba őket, azt a hátamra kapom, és úgy várom meg őket. Nem aggódom, hogy ne találnának le ide, mert részletesen elmondtam, hogy merre kell menni, na meg azt se hagytam ki, hogy mennyit. Nekidőlök a falnak, jobb talpam nekitámasztom a falnak, a fejemet pedig felemelem. Fütyörészni kezdek, és igyekszem úgy tenni, mintha csak várnék, minden cél nélkül.
Pontban este kilenckor ránézek az órámra, mert ezt az időt beszéltük meg.
Na nézzük, ki jön el, vagy ki nem... Ezzel a gondolattal lesem most már a folyosót, ahol reményeim szerint nemsokára megérkeznek a nebulók.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Végardó Erik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 180
Összes hsz: 598
Írta: 2014. június 26. 15:28 | Link
Erik még nem is iratkozott be teljesen hivatalosan az iskolába (a rákövetkező tanév elején tervezte kezdeni tanulmányait, addig csak év vége tájékán becsatlakozott a diákok életébe asszimilálódni), amikor már szerzett is magának munkát, hogy a saját kis kiadásait finanszírozni tudja. A Pillangóvarázs Étterem és Teaház dolgozója lett az egyszerre felnőttesnek és kedvesnek tűnő tulajdonosnőnek hála. Még nem került sor Erik első bevetésére, de mint körülbelül minden miatt, ez előtt is rettenetesen izgul, ezért igyekszik edzeni magát. Olyan ez, mint a kviddics: gyakorlás, gyakorlás, és talán jobban fog menni élesben.
Ebben a hiszemben a fiú a konyhába vette az irányt egy jó, levitás ismerőse útmutatása szerint. A lány elmesélte, hogy a szfinxek házában van külön konyha a diákok számára, de az Eridonban ilyet nem talált. Lehet, hogy volt, csak még nem fedezte fel. Egy ideje már a kastélyban lakott Erik, de még mindig talált új termeket, új folyosókat, még olyanokat is, amikről megesküdött volna, hogy egy napja vagy akár egy fél órája még nem voltak ott. Szóval nem lepte volna meg, ha a szégyellős főnixkonyha másnap előbukkant volna a puffok és párnák között, de neki most volt szüksége gyakorlásra. A kezében egy - a lány által rajzolt - szarvasokkal és békákkal körbedíszített ákombákom-jellegű térképpel harmadik nekifutásra (mindig a bejárati csarnokból indult, mint biztos pont) meglelte a keresett helyiséget.
Senki sem járt a folyosón - állítólag nem lehet ide csak úgy bejárkálni, de a szükség nagy úr, és a levitás lány azt mondta, nehéz lebukni, az itt dolgozó házimanók pedig nem árulkodósak. A fiú mégis félve lépett be a pompás ebédek szülőhelyére. A főzésre szakosodott manók valószínűleg pihenőidejüket töltötték, vagy máshol dolgoztak, mert egy sem munkálkodott a helyiségben. Erik a farzsebébe gyűrte a konyhába vezető út térképét.
Nem kellett azon gondolkodnia, melyik munkakörével kezdjen. Először jöhet a vágás, szeletelés, aprítás, és - amikor már van mit tisztogatni - beleszokhat a kézzel mosogatás művészetébe.
A szekrények között lézengve, puhán és óvatosan nyitogatta a fiókokat és ajtókat, mire meglelte a deszkát és a kést. A zöldségek hűtőszekrényére könnyen rátalált, kivett belőle egy uborkát és néhány paradicsomot. Miközben takarosan felszeleteli őket, elgondolkodik, mit fog csinálni a sok megkezdett zöldséggel. Talán salátát, és a házimanóknak eggyel kevesebb dolguk lesz, ha elérkezik a vacsoraidő.
Utoljára módosította:Végardó Erik, 2014. június 26. 20:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 01:55 | Link
Westbrook.

Szétmegy a fejem, s elfogyott mindennemű segítségem ahhoz, hogy elmulasszam, tehát vagy szenvedek tovább a mestertanonci toronyban lévő szobámban az ágyban morogva, vagy a szenvedés mellé felpattanok és bejárom a kastély zugait. Az utóbbi mellett döntöttem, de csak a nyugati szárnyon található konyháig jutottam. Ha jól sejtem, ezer meg ezer éve nem ettem a kastélyban már, valahogy mindig a faluban kaptam be ezt meg azt, ha éppen rám jött az éhség. Talán ezért ismernek már fel a Pubban is?  Mondjuk oda nem csak a finom ételért járok, bár ez meglehetősen lényegtelen most. Hallottam olyan mendemondákat, hogy a konyhában bizony egy perc nyugta se lehet az embernek, mert állandóan körülrajongják a manók a betért vendéget, amihez igazából így kifejezetten tisztán, semmi kedvem sincs, de amíg ez eljut a tudatomig, már ki is nyílt az ajtó és már bent is vagyok a... az üres helyiségben. Sehol egy éjjeli bagoly, itt most az emberekre utalok, s sehol egy árva manó se. Fellélegzem. A nagy asztal mellett elsétálok a pulthoz, ahol a kávé van, s elkezdem magamnak összedobni a jó erős koffeint. Legalább valami legyen bennem, mert félő, hogy a fejfájás a már három napja tartó józanságom tünete, s ez nagyon nem jön be. Viszont három napja nem hallom Dr. Nádori Pált se a fejembe, ami kifejezetten nem én vagyok, szóval...
- KOFFEINT - fejezem be ordítva a magamban mondott mondatot, mire gyorsan körbenézek a tejes izével a kezemben. Pár másodperc némaság, mozdulatlanul bámulok az ajtóra. Aztán hirtelen, váratlanul megrázom göndör fürtjeimet, bár ez meglehetősen nem hangzott túl férfiasan és a következő rész sem fog, de a göndör hajam megrázódik a fejemmel együtt, s már folytatom is utána a kávé készítést. Lehet táncolni is kéne. Egy jó kis klasszikus kortárs illene az egész helyzethez, a tangót kizárt dolog, hogy ilyen... ilyen normális, emberi állapotban előadjam. A tangóhoz hallucinálás kell, magadról nem tudás, repülés! De egy kortárs, hm, az már csábító.
- yebat' - morgom magam elé, káromkodni mégis csak jobb külföldiül, természetesen leírva 'ебать', magyarul pedig b*ssz*m*g, amikor a tej magamra és a padlóra öntése hozz vissza a jelenbe. Pompás dolog éjfélkor úgy kinézni, mint egy huszonhárom éves csecsemő, aki éppen kibüfizte az anyatejet. De, mint az elvárható, ennyivel le is tudom, most csak kávé kell, szóval folytatom az ügyködésemet a dologgal kapcsolatban és igyekszem nem elbambulni, ami úgy körülbelül addig sikerül, amíg a kávé már a kezembe nem kerül jó forrón... hogy addig mi történt? Ne engem kérdezzetek, köztudottan közveszélyes vagyok a konyhában.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. június 30. 01:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

http://ask.fm/muveszkavezo



'If I were gay—and I’m not gay yet, maybe one day—but if I were gay, I’d like to see movies where homosexuality isn’t always a problem.'
Karsa B. Bálint
INAKTÍV


Önmaga legnagyobb paródiája, egy bögre kávéval.
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 140
Írta: 2014. június 29. 03:38 | Link
Westbrook.

Eléggé mókás, ahogy már-már tudat alatt úgy viselkedem, mintha ez az egész helyzet maga lenne a normalitás. Beszélek, válaszol, megtalálom az addig alig használt cukrokat, kávézom hajnalban, és beszélek. S normálisnak gondolom az egészet. Dr.Nádori Pál most azt mondaná, hogy csak be akarja csapni magát Karsa, hogy azt hiszi normális, pedig csak önmaga jelenlegi énjétől menekül. Nem merne most egy tükörbe sem belenézni, mert retteg attól, hogy egy idegent látna maga helyett. Ahhoz képest, hogy nem hallom a hangját, a mondatai visszhangoznak a fejemben az én hangomon. Oké, a koffein tényleg tökéletes ötlet volt.
- Szerinted van itt valahol egy tükör? - s ahogy ráeszmélek, hogy kimondtam, már folytatom is, ami eléggé botrányos; folytatok valamit, hogy megmagyarázzam? Tejószagú. - Na nem megnézni akarom magamat, mekkora kúlmájerpopcsávóvagyok, hanem inkább csak a kíváncsiságom hajt valami felettébb őrültség miatt. Tudtad hogy, amikor az ember tök normálisan viselkedik, belül valami mégis azt mondja neki, hogy menekül a saját képétől is? Meglehetősen röhejes feltevés, hogy a tükörképünk megoldás lehet mindenre - a mély bariton csak szárnyal és szárnyal, a szünetekben vagy a befejezés után pedig a baritonhoz tartozó test a kávét kortyolja. Lehet kicsit... nem is tudom.
- Egy áfonyás-lekváros jöhet. Előtted a lekvár, a legfölső polcon. Mustárt kérsz hozzá? - és már a mögöttem lévő tárolóhoz is lépek, hogy elővegyem az emlegetett isteni ízt, természetesen a bögrével a kezemben, ami szerencsésen... a kezemben is maradt. A másikban pedig a mustár, hogy aztán visszafordulva letegyem az asztalra, amin a mestertanonc, nem érdekel, mától nekem már csak A Mestertanonc lesz, szóval az asztalra rakom a cuccot, amin a mestertanonc éppen nagy gonddal rakja össze a szendvicseit. Éhes lehet.
- Á! Egy spagettis-nutellás palacsinta? - csóró egyetemistaként ilyeneket ettem Pesten. Zseniális dolgok ezek, ha kilépsz a komfortzónádból.
Utoljára módosította:Karsa B. Bálint, 2014. június 29. 11:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

http://ask.fm/muveszkavezo



'If I were gay—and I’m not gay yet, maybe one day—but if I were gay, I’d like to see movies where homosexuality isn’t always a problem.'
Farkas Dávid
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 3
Összes hsz: 6
Írta: 2014. július 13. 19:02 | Link
Ms. Bánkúti


Fel kéne kelni...hangzik el újra és újra az agyam leges legmélyén ez a röpke három szó, melyeket az ügyeletes csapat, mint jelzőrakéta lő fel időnként, ám hasztalanul. Úgy érzem nincs miért fölkelnem. Miért is tenném? Hűsítő szellő kócolja fakó vörös fürtjeimet, melyek igazság szerint idegesítenek roppantul és nem egyszer gondoltam azt, hogy ollót ragadok és megszabadulok tőlük, de csak egy rutinos mozdulattal söpröm ki őket az arcomból, hogy aztán a szélnek köszönhetően újra visszataláljanak a korábbi helyükre. Miért keljek fel, amikor úgy érzem, hogy ebben a pillanatban mindenem megvan; mellettem egy kiolvasatlan könyv hever és oldalról oldalra egy új, ismeretlen világot tár fel előttem és űzi el bánatomat, fejem fölött a felhőkkel teli kék égbolt, amik jótékonyan takarják előlem a napot, hogy világos bőröm ne éghessen meg, hátam alatt a nedves fű, fejem alatt két karom, melyek támasztékul szolgálnak, arcomon örömittas mosoly, ami már lassan a fülemig húzódik és persze a legfontosabb dolog, amit valaha is kaphattam az élettől, a magány. Szeretek egyedül lenni, nem tagadom le senki előtt hogyha kérdezik. Sosem voltam a társaság lelke, a beszélgetések központja vagy olyas valaki, akit mindenki ismer és akárhová is lép ismerősökbe botlik, akikkel kellemesen el tud cseverészni. Szeretek elvonulni a kastély zsivajától és a figyelő szemektől, melyek minden lépésemet figyelik és úgy érzem megőrülök tőlük. Talán sosem fogom megszokni ezt a sok embert, a sok hangot és az információk áradatát és néha egy egy érintéstől még most is összerezzenek. Nem vagyok őrült, bár sokan annak titulálhatnak, amikor tétovázva állok valaki előtt, aki beszélgetést kezdeményez velem és mégsem jön ki hang a torkomon, pedig szívesen válaszolnék neki, sőt mi több, örömmel. A szüleim buborékban neveltek fel, sosem lehettek barátaim, ember fiával nem beszélhettem és a világ dolgait csak a könyveimen keresztül ismerhettem meg,majd egy csapásra idegen környezetben, velem egykorú emberekkel találom magam, ahol mindenki szocializálódott már korábban és kötetlenül képes másokkal beszélgetni, én pedig állok, mint egy néma szobor. Ellentmondok magamnak. Szeretek egyedül lenni és mégis néha hiányzik a többiek társasága. Arcomról eltűnik a mosoly és egy grimasz veszi át a helyét, homlokomon a bőr redőkbe gyűlik, ahogy szemöldökeimet összehúzom és csóválom meg a fejem, mintha valamiben nem értenék magammal egyet. Testem sem ért velem egyet egyetlen dologban és feltárulkozik előttem az indok, amiért agyam csapata már másodpercenként lövi fel rakétáit: éhes vagyok. Gyomrom eget rengető kordulással tudatja velem, hogyha már a reggelit elszalasztottam a lustálkodás miatt, akkor az ebédet célszerű lenne magamhoz venni s ez ellen nincs is kifogásom leszámítva azt, hogy itt kell hagynom ezt a csodálatos helyet, de amit muszáj, azt muszáj. Mielőtt bármilyen parancsot kiadhatnék magam számára testem már magától cselekedve húzza fel magát ülő pozícióba, hogy jobbommal eltakarhassam csukott szemeimet a nap sugarai elől. Karomon érzem az arcomból áradó hőt, ami sosem jelenthet jót, pláne egy világos bőr esetében. Számat fintorba torzítom, ahogy két kezemmel megtapogatom az arcomat, ami szinte már meggyulladt a napon. Nincs mese, leégtem. Elkeseredetten sóhajtva tápászkodom föl, miközben kinyitom szemeimet és rögtön hunyorogni kezdek még a gyengébb fénytől is, akár az újszülöttek. Agyamban a jelző csapat pihenni tért, már nem hallom a fel-feltörekvő gondolatot, mely arra utasít, hogy álljak lábra és kezdjek valamit az életemmel, helyébe kíváncsiság lépett, pedig már láttam egyszer az arcomat leégve. Az volt az utolsó alkalom, hogy a szüleim hagyták, hogy a napon játsszak a kutyával, onnantól kezdve az árnyékok között bujkálva lehettem csak kint a kertben, az utcán vagy bárhol, ahova megengedték, hogy elmenjek. Fájt piszokul és viszketett, mint a bárányhimlő, de idővel csillapodott majd teljesen elmúlt. Vajon ugyanolyan paradicsom piros lett az egész arcom, mint akkor, vagy most máshogy égett le? Leéghet egyáltalán másképp egy ember arca? Kócos hajamba beletúrva vakarászom meg fejemet miközben lehajolok a könyvért és indulok be a napfényétől megóvó zajos kastélyba. A visszafelé vezető út már sokkal rövidebbnek tűnik, mint az idefele vezető, pedig ugyanazt azt útvonalat használom. Talpam alatt susognak a fűszálak, lépteimet pedig egyre megszaporázom, amikor gyomrom újabb hangos kordulással ad hangot a táplálék utáni vágyainak. Balomat a hasamra rakom és kissé megnyomom, mintha ezzel egyáltalán el tudnám hallgattatni, vagy egy kikapcsoló gombot nyomnék meg benne, ám ebből a gombból kifogyott az elem és az ellenkező hatást érem el vele. Kellemesen bizsergető érzés tölti el először a belsőségemet, ami utána roppant, szűnni nem akaró fájásba csap át. Azt mondják, hogy a hibáiból tanul az ember, de nekem ez valamiért mégsem sikerül és újra megnyomom minden egyes alkalommal.
Újra a zsivaj, a hangok végtelen áradata repeszti szét a koponyámat. Élettelen lenne a kastély a hangok nélkül és kísértetiessé válna ám néha túl sok és olyan érzés fog el, hogyha nem fogom be a füleimet, akkor a dobhártyáim megsemmisülnek. Könyvembe erősen kapaszkodom, mintha csak egy mentsvár lenne számomra és hagyom, hogy lábaim maguktól ismét megindulva vezessenek a konyha irányába. Nem állítom magamról, hogy egy igazi falógép lennék, nem is látszik meg a vézna testemen, viszont ha egyszer nekiállok, akkor képes vagyok addig enni, ameddig az asztalra nem dőlök a sok ételtől és azt kívánom, hogy bárcsak kevesebbet ettem volna. Hallottam már olyat, hogy sokan megfogadják egy jól sikerült buli után a rosszullétük közepette, hogy soha többé nem isznak alkoholt, ám én nem fogadhatom meg azt, hogy soha többé nem eszem. Itt csak azt kéne, hogy legközelebb kevesebbet, de ahogy asztalhoz ülök a fogadalom elpárolog az emlékezetemből és belekóstolok mindenbe a végén pedig a sok kicsi kóstolás egy nagy falássá tevődik össze, amit rosszullét követ és kezdődik az egész körforgás elölről. Minden körforgás megszakítható, ha tudjuk a módját, nekem pedig a kulcsa a kezemben van és nem használom. Ostoba tökfej. Magabiztosan haladok célom felé, miközben sűrű elnézések közepette verekedem magam át egy-egy kisebb tömegen és csípek el beszélgetés foszlányokat. Érzem a portrék égető tekintetét magamon és húzom összébb magam miattuk, próbálok láthatatlan lenni számukra és mások számára is, de ez sajnos nem olyan egyszerű, még kisebb sem lettem tőle. Nem olyan egyszerű eltüntetni 172 centimétert, ami koromhoz képest magas. Talán ekkora maradok örökre, csak túl nagyot nőttem hirtelen. A beszélgetések zajai kezdenek elhalkulni, egyre távolibbnak tűnnek, amikor végre megérkezem utam végére. Arcomon a bőr húzódik és feszül viszont még ez sem tud meggátolni abban, hogy el ne mosolyodjak, hacsak haloványan is, amit halk szisszenés követ. Lassuló léptekkel érek az ajtóhoz és tolom be egy határozott mozdulattal, hogy beléphessek ezer és ezer illat közé, melyek hatására összefut a nyál a számban. Hazaérkeztem volna? Talán, de azért ne essünk túlzásokba. Becsukom magam mögött az ajtót és szinte futva foglalok el egy sarokban ácsorgó rozoga asztalt és nyomom meg újra éhező hasamat, ami már türelmetlenül várja, hogy rosszul lehessen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Dávid
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 3
Összes hsz: 6
Írta: 2014. július 13. 21:31 | Link
Ms. Bánkúti


-Mit hozhatok az uraságnak?- hallok hirtelen az asztal mellől egy vékony hangot. Sem nőinek, sem férfinak nem mondanám, de még gyermek hangnak sem. Fülemnek már nem volt idegen, hiszen konyhai látogatásaim során hallottam már párszor ezt a hang hordozást, mégis rácsodálkozom gondolatban, hogy egy lénynek hogyan lehet ilyen vékony, már szinte visító hangja. A hirtelen megszólítástól összerezzenve fordítom oda fejem és a kérdés hallatán száguldozni kezdenek gondolataimban az ételek nevei, érzem illatukat az orromban és ízüket a számban, mindegyik egytől egyig étvágygerjesztő és ha az ember egy nagyobb adaggal kap belőle azt gondolja, hogy a mennyekbe érkezett. Mégsem tudok választani, egyszerre akarom kérni mindet. Szó nélkül bámulok a manó két kék golyó szemébe, mintha telepatikusan akarnám vele közölni kívánságaimat, bár abból a gubancból nem tudna kivenni semmit, nem tudná, hogy mit akarok, vagy összezavarodna esetleg valami olyan kotyvalékot készítene nekem, amitől a gyengélkedőn fogom az gyat nyomni kitudja meddig. Várakozva néz rám s tudom, hogy ő sem állhat itt örökké, mivel szólítja a munkájának kötelessége.
-Chilisbabot szeretnék kérni, utána meggylevest és desszertnek keksztortát. Innivalónak pedig zöld teát. - buknak ki váratlanul a számból a szavak. Átgondolatlanul adtam át kívánságaimat a manónak, aki tüstént elhagyta az asztalom mellett betöltött posztját. Nem rosszak ezek, sőt mi több a meggyleves hűsít is. Úgy tűnik a konyha örökké meleg, ami a rekkenő hőségtől menekülők számára nem kedvez. Agyam kerekei már nem füstölnek, nem kattognak olyan gyorsan, mint előtte és nem tekint feladatként arra, hogy megválassza az ebédemet. Mindenki képes túlbonyolítani még az ételválasztást is, vagy én vagyok az egyedüli ember, akinek ez gondot okoz józan ésszel átgondolni? Meredten bámulom a manó hűlt helyét az asztalnál, kezem pedig automatikusan emelem az arcomhoz, hogy kisimítsam belőle a kósza tincseket, melyek örökösen csiklandozzák, bosszantják a bőrömet. Ajkaim fintorra húzódnak és halkan szisszenek, amikor körmeim a bőrömhöz érnek. El is felejtettem, hogy megégetett a nap odakint. Elkapom kezemet és csak arcizmaimat mozgatva próbálom a viszketést elmulasztani, ám nem járok sikerrel és csak rosszabbá válik. A viszketés helyét fájdalmas bizsergés veszi át. Lemondó sóhajtással veszem magamhoz a könyvemet és szorítom meg erősen. Már az egész arcom bizsereg, nem csak a megvakart pont. Étel mérgezés a manó által ide vagy oda, rosszul leszek vagy nem, el kell mennem a gyengélkedőre ebéd után, hogy a megégett bőrre segítséget kapjak legyen az bármi, de ameddig nem megyek ezt enyhíteni megpróbálom róla elterelni a figyelmemet. Egyetértően bólintok rá ötletemre és nyitom ki a könyvet a szamárfülezett oldalnál, hogy folytassam a történetet, ahol abbahagytam egy kis pihenő kedvéért. Rakoncátlan tincseim újra kiszabadulnak a többi közül és az arcomba hullanak, míg én guvadt szemekkel olvasom a sorokat, falom a betűket és terelem el a figyelmemet a viszketésről, ami mint egy régi rossz ismerős tért vissza. Már hallom is idegesítő, torzított hangját, amely kacagva kérdezi tőlem: Hiányoztam? Úgysem vakarhatom meg, tudom jól és mégis kezemben ott a késztetés arra, hogy megtegyem. Újra hátratűröm a hajam, de utána rögtön meg is fogom a könyvet, hogy esélyt se adhassak magamnak arra, hogy fájdalmat okozzak a bőrömnek. Hátamat a falnak vetve követem nyomon a történetet, mely percek alatt magába szippant és nem engedi, hogy szabadulhassak. A porcelán baba, az a kulcsa mindennek, már csak meg kell találni és nem elereszteni. Együtt izgulok a szereplővel és képzelem bele magam a történetbe, elkalandozva egy szigetre, ami valószínűleg csak ebben a történetben létezik, bár már minden megkérdőjelezhető. Varázslók és boszorkányok is csak a történetekben léteznek, kitalált személyek természetfeletti hatalommal és én mégis itt ülök . Az órákon tárgyakat röptetek, mások számára idegen szavakat használok, átkokat próbálok kivédeni egyetlen pálcával és nem utolsó sorban főzeteket keverek, amelyek mások számára akár ártalmasak is lehetnek. Amint beléptem tanév kezdetén az iskola kapuján az egész világ és minden történet, amit eddig olvastam egy nagy kérdőjellé változott. Hol a határ? Honnan tudom, hogy mi az igazi és mi a kitalált? Lehet, hogy a könyvben leírt sziget létezik vagy az egész csak egy nagy humbug. Egyetlen oldalra meredek a könyvben, ujjaim görcsösen markolják a lapokat és a borítót. Már nem is érzem a csiklandozást sem pedig a viszkető érzést. Nagyon elszakadtam a valóságtól és akár órákig képes vagyok az általam vagy a könyvek által felépített képzelt birodalomban kalandozni. Lehet, hogy léteznek porcelánbaba testbe zárt démonok, amelyeket meg lehet ölni a vízzel? Gondolataimat nem tudom tovább vinni, a képzeletembe beszüremkedik a valóság egy hangja, amire testem összerezzenve reagál. Szívem dobban egy hatalmasat, amibe még a mellkasom is belefájdul. Zavartan pillantok a hang forrása felé, mint aki éppen az alvásból ébredt fel és még nem tiszta számára senki. Hogy került ide a lány, mikor jött ide? Összekuszált gondolataim szálai lassan rendeződnek, ajkaim pedig lassan elválnak egymástól ezzel elszakítva egymástól az összetapadt bőrréteget.
-Szia. - suttogom. Még egyszer, ez a halovány hangocska nem tükrözi azt a bátorságot, ami néha napján bennem lakozik. - Szia. - köszönök neki ismételten, immáron bátrabban, normális hangerővel. Pillantásom a felém közeledő manóra siklik át, aki a tányérokkal, bögrémmel és evőeszközökkel egyensúlyozva tart az asztalom felé. Villámként hasít belém a gondolat, hogy ennek nem lesz jó vége, így a szamárfület ismét visszahajtom a lapon és becsukva rakom az asztal sarkába. Sietősen felállva lépek ki az asztal mögül és veszek el a kis teremtménytől két tányért ezzel megmentve az ebédemet. Ilyen sokáig időztem volna el álom országban, vagy gyorsan főzték meg az ebédet? A tányérokat az asztalra rakva veszem el tőle az utolsó tányért és a gőzölgő teás bögrét, melyből kellemesen árad a mentolos zöld tea illata. Egyesek szerint fogkrém íze van, de én ezen kívül nem iszom nagyon mást. Ameddig meg nem unom, nem keresek mást. Visszaülök az asztal mögé és sorrendbe rendezem magam előtt az ebédemet, hogy kellő lelki nyugalommal láthassak neki minden fogásnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Losonczy Alina
INAKTÍV


Mikulikánus<3 | Linzerke^^
offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 3263
Írta: 2014. július 14. 20:30 | Link
Bíborka

Mai viselet

A szőkeség végre letudta már minden óráját, és nem vágyik másra, csakhogy végre kifújhassa magát valahol. Rettenetesen elfáradt, ami nem is csoda, hiszen egy hónap múlva itt vannak a vizsgák és a tanerők igen kemény órákat tartanak, amolyan elővizsgáztatásokat, amitől Linának már borsódzik a háta. Szóval kimerülve, kissé agyongyötörten esik be a szobájába, ahol megszabadul a talártól, a könyvektől, és kényelmes szerelésbe bújik. Bár gardróbjában egymás hegyén-hátán sorakoznak a szebbnél szebb magassarkúk, egyberuhák, és miegyebek, ő mégis egy csőszárú farmernál, egy laza felsőnél, illetve egy tornacipőnél állapodik meg, valamint kiegészítő gyanánt egy sapit húz szőke loboncára. A tükröben párszor megnézi magát, biztosra akar menni, hogy elől-hátul minden úgy áll-e, ahogy kell, majd kibaktat a Gólyalakból, és, mint mindig, most is lábaira bízza az irányítást. Téblából erre-arra, lépcsőről le, lépcsőre fel, folyosóról folyosóra kószál, majd valahogy ismerős terepre keveredik, a nyugati szárny földszintjére. Jól tudja, hogy miért ide vezérelték lábai. A sok mászkálástól torka kiszáradt, és hol is lehetne finomabb frissen facsart narancslevet kapni, ha nem a konyhában. Vidáman nyomja le az ajtó kilincsét, majd foglal helyet az egyik széken. Kicsit meglepődik, mert most nem a megszokott sürgés-forgás fogadja, csak néhány manó lézeng a helyiségben. Mivel látja, hogy nekik elég sok dolguk van, feláll, és a pulton lévő narancsokhoz siet. Kifacsar néhányat, majd célba veszi az ülőalkalmatosságot. Sajnos nem nézett a lába elé, és megbotlott valamiben, illetve valakiben. Egy halk puffanás és egy csörömpölés, ennyi halatszik mindössze a történtekből. A szőkeség először sajgó végtagjait matatja, majd kezére néz, melyből az törött pohárnak hála némi vér csordogál. Eztán veszi csak észre a vele együtt a földön heverő házimanót. Amilyen gyorsan csak tud mellékúszik, és rettenetes zavarában össze-vissza hadovál szegénynek.
-A manóba! Ne haragudj! Nem néztem a lábam elé! Merlin szakállára, mondj valamit! Fel tudsz kelni? Hívjak segítséget?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
faggatósdi
                              
Farkas Dávid
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 3
Összes hsz: 6
Írta: 2014. július 16. 12:17 | Link
Ms. Bánkúti


- Köszönöm, jó étvágyat neked is. - nézek az egyetlen árválkodó szendvicsre a kezében, miközben villámat a szám elé tartom. Lehet, hogy ez csak az uzsonnája lenne, mert nem bírt várni a vacsorára? Ha ez így van, akkor ahhoz képest túlságosan vékony, hogy mindig eszik valamit a két főétkezés között. Csücsörítő ajkaim előtt még mindig ott szobrozik a villa, rajta a jó adag csípős babbal és hússal elegyített szósz, arra várva, hogy végre valahára lecsúszhassanak a torkomon, a gyomrom pedig megnyugodjon, hogy nem felejtkeztem el róla egy percig sem és arról sem, hogy meggyötört, amíg idáig eljutottam. Tekintetem még mindig az ebédlő partnerem szendvicsén időzik és gondolataim egyre csak azon járnak, hogy lehetséges-e az, hogy valaki ennyivel jól lakjon. Lehetséges persze, hiszen nem magamból kell kiindulni és abból, hogy jobb napjaimon képes vagyok egy kerek asztalnyi ételt egy levegővételre megenni, máskor pedig csak a keksszel és a teával vagyok jó viszonyban. Ajkaim végre eltávolodnak egymástól, azt étel pedig már forrón landol is a számban, mellék ízként a villa maga után hagyja fémes  és keserű ízt, amit a szószos bab hamar el is vesz. Ám amikor nyelésre kerül a sor orrlyukaim kitágulnak, szemeim elkerekednek és látásom elhomályosodik a könnyektől, melyeket a nyelőcsövemet végigmaró csípősség csal a szemembe. Ha már csípőset rendel az ember, akkor az csípjen tényleg, de szerény véleményem szerint és lehet, hogy még pár iskolatársam nevében is szólhatok, hogy ez a legerősebb falat is átmarná. Villám a tányérban landol, hogy pólóm nyakát megragadva letörölhessem könnyeimet, melyek már az arcomon csordogálnak végig. Apám most büszke lenne rám és minden bizonnyal két nevetés roham között hátba veregetne, lehetőleg olyan erővel, hogy pár csigolyám elmozduljon a helyéről, hogy az ő legifjabb gyermeke olyan ennivalót rendelt magának, amit könnyek nélkül nem bír ki. Pólóm nyakát eleresztve emelem magamhoz a teás bögrét, hogy egy korttyal megpróbáljam eltüntetni azt a maró érzést, amit a bab maga után hagyott. Két korttyal majdhogynem az egész bögrét kiiszom, ám gondolva a továbbiakra és arra, hogy ez a tányér mekkora és mennyire tele van az étellel úgy gondolom, hogy ez a pár cseppnyi tea roppant kevés lesz hozzá. Az érzés lassanként eltűnik és minden visszazökken a normális kerékvágásba, azt leszámítva, hogy ebédlő partnerem valószínűleg vöröslő fejjel nézhette végig a jelenetet, ahogyan próbálom meg-meggyulladó számat lehűteni és egy hajszál választhatta el magát attól, hogy ne hahotázzon az asztalt csapkodva. Kitisztult tekintetem a lány felé siklik, aki háttal áll nekem és a manók sürgését nézi. Hallottam egy tányér eltéveszthetetlen törésének hangját, de ahogy jött a hang úgy ment is. Tettre készen áll az asztal mellett, hátha odaugorhat és segíthet egy szempillantás alatt, de a manók csoportosan szorgoskodva hamar eltüntetik a tányér darabjait és az esetlegesen elpattant szilánkokat is felsöprögetik, hogy baleset ne történjen, senki lábába ne fúródhasson éles tárgy.
- Lehet, hogy meglepődtek volna, hogyha odamész segíteni nekik. Ritkán akad olyan. - nézek vissza tányéromra és veszem a villát a kezembe, hogy a megszámlálhatatlan falatokat gyomromba juttassam. Jó ötlet volt ezzel kezdeni, legalább lesz mi lehűtse. Jobbommal magamhoz húzom a könyvemet és felütöm a szamárfülnél, ami már a sok hajtogatástól hibátlanul kitéphető állapotba került. Szemeim újra a sorokat pásztázzák és képzeletben egy hatalmas ugrással lépek be a történet világába, miközben robotszerűen veszem a számba az ételt, rágom meg és nyelem le. Érzem a forróságot és a maró érzést, de túlságosan távolinak tűnik, ahhoz, hogy jelentőséget tulajdonítsak neki újra. Kezd itt a konyhában is egyre melegebb lenni. Homlokomra apró izzadtság cseppek ülnek ki, amik csípik a megégett bőrömet, villát fogó tenyerem pedig kissé izzad. Mire számítson az ember egy konyhában, ahol megállás nélkül főnek a különböző ételek, hogy időben elkészülhessenek a napszaknak megfelelő fogások és a titokban konyhába járók ételei is? Rápillantok az előttem lévő félig már üres tányérra és egy mozdulattal eltolom magam elől, hogy helyébe léphessen a hideg gyümölcsleves.
- Szerinted létezik olyan, hogy egy démont bele tudnak zárni egy kis porcelán figurába, amit nem lehet eltörni? - teszem fel a kérdést hangosan, ám a címzettre nem nézek rá. Vakon keresem a kanalat az asztalon, kis híján bele tenyerelek a maradék chilisbabba mire sikerül megtalálnom. Lehet, hogy most gyorsítottam fel a lány elhatározásait a szendviccsel kapcsolatban és félig megevett állapotában inkább a szájába tömi, hogy szabadulhasson a konyhából lehetőleg egy olyan helyre, ahol nem érik őt furcsa kérdések a hosszú csendek után.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2014. július 23. 23:49 | Link
"Nemes" áldozat

- Oda ülj, úgy. - Arcán udvarias, de rideg mosoly pihen; ezt hívják muszájmosolynak, mert ha tehetné, hagyná a a nyápic kastélylakókat megposhadni saját levükben, de a helyzet úgy hozta, hogy az adandó első, használható levitást kénytelen volt konkrétan a vállán hozva ellopni a folyosóról. Persze előtte udvariasan közölte, hogy nem a bogolyfalvi temetőbe viszi a lányt, hogy trágya alapanyagot csináljon belőle. Elfelejtette hozzátenni a "még" szócskát mellesleg.
Nemes L. Izabella, levitás, másodikos, egy brancsban nyomul Linékkel. Ennyi elég infó volt ahhoz, hogy ellopja, bár mintha látta volna, hogy Blackwood szeme árulkodósan megvillan. "Majd jól felnyomlak az igazgatónál, Saint-Venant! " . Hahh, mintha hagyná. Polter úgy dugdossa a Rellonban a kiscsibét, mintha még a hímes tojásban melegedne, ám Gregor sem védheti meg _mindentől_ Runát. Egy nap befogja még a levitás száját. Alaposan.
Akkor most térjünk vissza az alapproblémához. Lenyúlt egy levitást, lecipelte vállon a konyhába, nehogy megszökjön (szokásuk valamiért szökdösni előle; ritka rezelős egy népség), és most jöhet a faggatás!
- Szóval, Bella! - Csapja össze a tenyereit egy dörzsölésre a rideg mosolyt joviális színezetűre hígítva arcberendezésén.- Egy nagyon egyszerű ok miatt szállítottalak ide. Meg kell bocsátanod az utazás milyenségét, de valahogy úgy tűnt, mintha szökni akartál volna a többi levitással együtt. Kérsz egy bögre jegeskávét? - Az ember azt hinné, hogy csupaszív a benga rellonos állat, pedig... az igazság nyilvánvaló, de az is ijesztő, milyen szívélyessé fordult az ajakgörbülete. Vajon mi járhat a fejében?
Egy időre hátat fordít Izabellának, míg elkészíti saját jegeskávéját; ha a lány is kért, neki is gyárt egy adaggal, ha meg nem, hamarabb visszaül elé az asztalhoz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mathias Vidor
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 49
Összes hsz: 59
Írta: 2014. július 31. 18:08 | Link
Evelin

 Belépve a fehérre meszelt konyhába manók serege fogadja őket. Legalábbis, ha a lány is vele van, aminek nagy a valószínűsége. Tény, hogy a fiú csak először van ezen helyszínen, de otthonosan lép be a területre, és a pult mögé áll jelezve a manóknak, hogy most saját kezével szeretné végezni a dolgát. A főzés tudományát már volt alkalma elsajátítani, így most azzal a tudással indul, hogy összekotyvasszon valami finomat a vele lévő lánynak. Nem tudja még, hogy milyen ételt fog elkészíteni, de jó lenne valami egészséges, valami édes, esetleg valami laktató. Nem tudja még, hogy a lánynak nincsen e valami érdekes étkezési szokása, így most csak találgatni tud.
- Megvan! Sütök neked amerikai csokis sütit a saját receptem szerint, és itt a saját recepten a saját ízlésemet értem. És hogy ne hagyjuk ki a gyümölcsöket, készítek neked egy kis különleges gyümölcssalátát. És sütés közben, meg majd válaszolok a kérdéseidre.

 Megáll egy pillanatra, hogy megkeresse a mérleget. Körbetekint, és felméri a helyzetet. Megleli. A most meglelt mérleget a pultra helyezi, majd a lány felé fordul.
- Ha jól emlékszem az első kérdés a kedvenc bandával volt kapcsolatos. Konkrétan nekem sincs kedvencem. Én az énekeseket szeretem. P!nk, Katy Perry, Lady Gaga.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Do you realy want to find me? You have to try harder, 'cause the sparks of my true spirit will catch you. Just look deep into my eyes.
Evelin Ordassy
INAKTÍV


Bálint hivatalos csigaszittere | Nyuszó | Áfonya
offline
RPG hsz: 233
Összes hsz: 2727
Írta: 2014. augusztus 6. 14:49 | Link
Lorelai K. Riviera

Egy kicsit megéheztem, meg bevallom, unatkoztam is. Első utam a konyhába vezetett. Most kivételesen nem az éjszaka közepén csavargok a folyosókon, hanem reggel. Elindultam reggelizni, de még nem tudom, mit egyek. Ez már fogós kérdés. Ezek a gondolatok jártak a fejemben. Mindeközben hamar oda is értem. Bementem a konyhába, hamar birtokba is vettem azt. Sikeresen ki is találtam, mit egyek, salátát. Előpakoltam némi zöldséget, gyümölcsöt, de csak azt, amit meg is eszek. Ezt én készítem magamnak, szabad válogatnom. Ha van velem valaki, általában nem válogatok. Megmostam a hozzávalókat, jó alaposan. Elővettem egy tálat, felraktam az asztalra és keresgélni kezdtem. Kellene valami életlenebb kés, amivel lehetetlen elvágni az ujjam. Nekem végül is semmi sem lehetetlen ilyen téren. Még egy krumplipucolóval is elvágom az ujjam. Találtam is egy kisebb kést. Előre tudtam mi lesz, de azért hozzákezdtem. Már az utolsó hozzávalót daraboltam, már azt hittem, hogy nem lehet bajom, de tévedtem. Sikerült elvágnom a mutatóujjam. Nem ijedtem meg, már hozzászoktam. Elővettem egy sebtapaszt, ezt egy manó mondta, hogy nála mindig van sebtapasz és én is megfogadtam, hogy nálam is lesz. Milyen jól jött.
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. augusztus 28. 15:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Moondance Alexander
Írta: 2014. augusztus 23. 12:14
 | Link
Rendesen megéheztem a jelmeztáros kavargás óta, szóval gondoltam, sütök megint valamit. Fölvettem a jelmezt, bár nem tudtom, miért. Talán mert így nem kellett cipelnem. Beléptem az ajtón, és a manók szokás szerint kezdték a nyüzsgést körülöttem. Minden alkalommal elmondom nekik, hogy hagyjanak békén, tudok sütni magamnak, de nem bírják megjegyezni. Most is elhessegettem őket, mint mindig.
Mit süssek? - tettem fel magamnak a kérdést. Kakaós csigát - feleltem magamnak. De az volt legutóbb is - kötöttem belém. Akkor aranygaluska? Az is ugyan olyan tésztából készül...
Ezzel aztán ki is egyeztem, és összegyűjtöttem az alapanyagokat. Tojás, tej, olaj, cukor, só, élesztő, és persze liszt. A vanília sodót majd utána. Kerestem egy bögrét, és egy tálat. A bögrébe tejet töltöttem, és megittam. Kimostam, aztán megint töltöttem, és megpróbáltam a varázspálcámmal kis lángot kibocsájtva felmelegíteni, ami végre sikerült is. Lám, az új pálca megtette a hatását! Addig melegítettem, amíg végül nem volt sem hideg, sem meleg - tökéletes volt ahhoz, hogy felfuttassam benne az élesztőt. Egy kis cukrot szórtam bele, aztán belemorzsoltam az élesztőt is. Amíg az felfutott, addig nekiálltam beleszórni a tálba a lisztet. Kis fehér felhőcske kíséretében beleszórtam egy kilót, aztán beleraktam a megfelelő mennyiségű cukrot, és tojást, és persze egy csipet sót, hogy kiemelje az ízeket. Az élesztős, cukros tejet beleöntöttem a tálba, aztán újratöltöttem a bögrét tejjel, és azt is beleöntöttem. Ezt az öntögetős procedúrát annyiszor ismételtem meg, amíg el nem értem a kellő mennyiségű tejet a tálban. Jöhet a dagasztás. Nos, ezt talán megpróbálhatjuk pálcával is, de nem kockáztatok. Ha véletlenül szétfröcsögne, akkor kezdhetnék takarítani, meg újra összedobhatnám a tésztát. Magamhoz intettem egy manót, és rábíztam. Érdekes, hogy legutóbb is ez a lekonyuló fülű manó jött. Mivel legutóbb is szépen végezte a munkáját, most is nyugodtan rábíztam. Amíg ő elvolt, és leültem egy székre, és azon ábrándoztam, hogy mit kapnék, ha valami prefektus most beállítana ide.
Utoljára módosította:Wolgast Bellafonte, 2014. augusztus 23. 12:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Sky
Írta: 2014. szeptember 1. 16:31
 | Link
A lányt Moondance-nek hívják, de Skynak szólítják. Fura. Felült egy asztalra, aztán a jelmezes emberekről beszélt. Már majdnem válaszoltam neki, hogy én sem értem, hogy miért vannak beöltözve, amikor észrevettem, hogy rajtam is jelmez van.
- Igazából én sem értem még ezt a beöltözős dolgot. Én csak úgy viccből vettem fel, meg hogy egy kínos helyzetből átlépjek egy másikba.
Sky tudatta velem, hogy nem szeret éhesen rögtön édeset enni.
- Fura, én mindig édessel nyitom a napot is. Mást nem is kívánok, ha nincs regelire valami édes, akkor kihagyom a reggelit. De aztán ebédre megeszek bármit, ott már nem válogatok. Nem bírnám ki evés nélkül. És neked is enned kéne, mert ilyen kis pöttöm maradsz. - kinyújtottam a nyelvem, aztán elmosolyodtam. Én sem voltam mindig ilyen magas. De nem is a sok evéstől nőttem meg... Bár, lehet, hogy az is közrejátszott. De inkább a gének miatt.
- Én viszont amint kész lesz, elkezdem elfogyasztani. Maradni fog neked is, ebben biztos vagyok!
A sodó elkészült, és a tészta is már kezdett szép aranybarnára változni. A sütés a leggyönyörűbb varázslat a világon.
Mesélj valamit magadról! Ki vagy, honnan jöttél, ilyesmiket. Csak hogy teljen az idő. - Álltam, és néztem, hogyan kutakodik a szekrényekben hozzávalók után kutatva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Wolgast Bellafonte
INAKTÍV


Répasrác
offline
RPG hsz: 190
Összes hsz: 7542
Sky
Írta: 2014. szeptember 21. 15:21
 | Link
A kutyás téma felkeltette az érdeklődését.
- Negró egy kuvasz-labrador keverék. Nem kifejezetten okos, de nagyon barátságos. Ennél többet nem volt kedvem mondani, mert teljesen lényegtelen lett volna. Néztem, ahogy az asztalon ülve majszolja a szendvicsét, aztán engem is evésre biztatott. Ellenkezni akartam, hogy de, megvárom, de aztán azt mondta, hogy ő úgysem enne belőle.
- Ugyan, kóstold meg! Jó, eszem belőle addig, de frissen a legfinomabb. Én vagyok a levitás konyhamester, nem hagyhatsz ki egy ilyen ajánlatot! - mondtam vigyorogva. Még soha nem utasították vissza amit sütöttem, nem is véletlenül. De állítólag a kakaós csigám a legjobb mind közül.
A halál téma érzékenyen érinti, úgyhogy megfogadtam magamban, még csak véletlenül sem fogok ilyeneket mondani előtte. Néha előtör belőlem ez a sötét humor, de a jelenlétében inkább visszafogom magam.
Gyorsan valami új téma felé akartam mozgatni a beszélgetést, de Sky megelőzött.
- Csellózom. Nem vagyok egy nagy virtuóz, de megy. Emellett énekelek. Vagyis... énekeltem, amíg muglik között éltem. Kórusban. És te játszol valamit?
Felötlött bennem egy kérdés, és rögtön fel is tettem.
- Amúgy fura neved van. Nagyon szép, de szokatlan. Miért így neveztek el?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
-=Éjfélkirály|Avatartalan=-
csacsi
Jared S. Nightingale
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2014. október 16. 22:39 | Link
Lavia

Jared meglehetősen komótosan és kissé morcosan érkezett meg a konyhába. Valamiért az Eridonban nem voltak hozzávalók, talán mert a manóknak volt túl sok dolguk így vacsoratájt, vagy csak valami akadályozta a szállítást, ki tudja? A lényeg az volt, hogy a fiú kénytelen volt lemenni a hosszú lépcsősoron ahhoz, hogy ételhez jusson, ami nem tetszett neki. Ráadásul annyira tele volt a Nagyterem, hogy meg se próbált bemenni, mert nem kívánt idegenekkel társalogni, így végül a konyhában kötött ki.
Igaza volt, tényleg nagy volt a nyüzsgés, így nem is zargatta a manókat, inkább csak kinézett magának egy üres konyhapultot, és teljesen véletlenszerű hozzávalókból összedobott egy szendvicset. Volt benne minden, az alap kenyérszeleten vaj helyett ketchup, szalámi, sajt, főtt tojás karikák és olívabogyó. Forró teát töltött még bögrébe, aztán leült egy sarokban, mert a tányért és a poharat nem akarta kivinni a konyhából, és amúgy is nehéz lett volna végigegyensúlyozni a helyiségen, miközben apró termetű lények rohangálnak körülötte.
Utolsó mozdulattal még egy kupac szalámit csomagostul zsebre is vágott, arra gondolva, hogy jó lesz majd Sherlocknak. Egyelőre még túl éhes volt ahhoz, hogy eszébe jusson, hogy a testvérének is vigyen enni, de talán majd még észbe kap, mielőtt visszaindul a körletébe...
Nem teketóriázott sokat, neki is látott hát az evésnek, mert hosszú volt a nap, és még várt rá egy kupac írnivaló is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2014. október 31. 18:53 | Link
Évi

Egy fárasztó nap után nem volt étvágyam enni, ezért evés nélkül mentem fel a klubhelyiségbe, ahol még tanultam, beszélgettem, aztán hirtelen korogni kezdett a hasam. Remek! Most lettem éhes! Már elmúlt este kilenc óra, a legtöbb diák eltette magát holnapra, hogy frissen tudják kezdeni a holnapot. De én nem akartam éhesen lefeküdni, ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek enni. Kiléptem a toronyból, próbáltam viszonylag halkan, de gyorsan leérni a földszintre, ahol a konyha volt. Párszor már jártam itt, ezért egyből megtaláltam az ajtót, szerencsémre még tanár sem járt a folyosókon. Beléptem a helyiségbe, meglepődtem, mert máskor rengeteg manó szokott is sürgölődni-forgolódni, viszont most alig volt bent néhány. Amint megláttak hozzám futottak, és egymást túl kiabálva kérdezgették, hogy mit szeretnék. Még gondolkodni sem volt időm, de máris egy nagy asztalhoz ültettek, és mindenféle finomságot adtak nekem.
- Hú, nagyon szépen köszönöm! - mondtam álmélkodva, miközben ők csillogó szemmel várták, hogy mit kérek - Ennyi elég lesz! Köszönöm a segítséget! Nyugodtan csináljátok csak menjetek a dolgotokra!
A manók csüggedten elmentek, mert nem adtam nekik semmilyen feladatot. Körbenéztem az asztalon, mindenféle étel volt előttem, először is egy bögre kakaót szerettem volna inni, amit meg is láttam az asztal közepe táján. Magamhoz vettem, még jó meleg volt, ezért óvatosan ittam meg. Tettem néhány sütit a tányéromra. Miközben a sütim majszoltam, körbenéztem a helyiségben. Megállapítottam, hogy semmit sem változott azóta, hogy itt voltam. Miután az utolsó sütit is megettem, egy nagyot ásítottam, és a fejemet az asztalra hajtottam. Túl lusta vagyok felkelni. A szemem majdnem lecsukódott, de csak majdnem, mert ekkor valaki teljes erejéből kicsapta a konyha ajtaját. Úgy megijedtem, hogy felpattantam a székről. A szemem tágra nyílt, és szaporán kapkodtam a levegőt, megfordultam tengelyem körül, hogy meglássam, mégis ki volt ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
offline
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2169
Írta: 2015. január 2. 11:41 | Link
Vasil Dimitrov
[zárt!!]

A sok tanulás megfekszi az ember gyomrát, éppen ezért Michelle nem ment haza a faluba végül. Beásta magát a Rellonba, régi szobájába és ott kezdett neki a tanulásnak. Szobatársai nem nagyon zargatták, jobbára mind leléptek a szünet miatt, ez pedig épp kapóra jött neki. Nem volt semmi, ami elterelje a figyelmét. Mígnem egy gyönyörű napom gyomra korgása már olyannyira idegesítette, hogy nem tudta tovább a helyén ülve várni a következő fejezet végét, félbe kellett hagynia. Ebből következik, hogy Venant leányunk amúgy is puffogós hangulatban volt, de ez csak rátett egy lapáttal, így puffogósról ágyútüzelősre váltott. Mi valahol itt kapcsolódunk be az eseményekbe.
Szőkeségünk nagy elánnal indul meg a konyha irányába úgy este 8 körül, a Nagyterembe ugyanis lusta volt elcaplatni. Ki fog ennyi ember között kajálni? Tömegverekedés a jó falatokért, hangzavar, csak a feje fájdulna meg. Kell az neki ilyen tanulmányi hajtós időszakban? Szóval ezért halad most a manók birodalma felé, lehetőleg minden ismerős elől elbújva. Öltözetét tekintve nem vette hivatalosra a figurát, farmerben, tornacipőben és egy V kivágású pólóban halad előre, haja vállára omolva lengedezik a menetszél következtében.
A helyiséghez érve partihomokot megszégyenítő lazasággal nyit be és szinte rögtön el is lepik a manók, akik mindent akarnak tőle. Kis túlzással a csillagokért is elmennének, ha Michelle azt kívánná, enne egy kis Mars földet. De ki kíván ilyet? Na mindegy. Michelle hosszú listát ad le kajákból, olyasmivel rajta, mint csokoládétorta - nagy és egész! -, krumplifőzelék, krumplipüré, rántott sajt, milánói, gyümölcsleves, szóval minden, mi szem-szájnak ingere. Ami a legborzasztóbb, hogy a torta kivételével mindezt el is fogja fogyasztani, ismerve cseppet sem kis stílű táplálkozási szokásait. Lehuppan az asztalhoz és várja, hogy a manók sürögjenek, majd az utolsó reménykedő apróságra nézve kér egy kávét - tisztán, feketén -, valamint egy zöld teát ízesítés nélkül úgy, hogy megkapja a cukrot, mézet, citromot. Elégedetten dől hátra, és szinte rekordsebességgel kapja meg a koffeinadagját. Azt kortyolgatva figyeli a manókat. Jó lesz ez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 17. 18:40 | Link
Lucy B.

Kell egy kakaó. Nincs mese. Nem fog kevésbé sajogni tőle a kezem, de legalább a kedvem jobb lesz tőle majd remélhetőleg. Ennek a nagyra nőtt vadembernek igazán kemény volt az állkapcsa, bár biztos vagyok benne, hogy az öklömmel való találkozás nem csak nekem volt fájdalmas. Kellett neki. Volt mersze kiröhögni. Egész úton a konyháig grimaszolva dörzsölgetem a szerencsétlenül járt kézfejem, mert ezt bizony megéreztem. Jót fog tenni az a kakaó. Legközelebb talán az árnyakat kellene előhívnom és kirémíteni az ilyen alakokból a lelket is, de ezt valahogy mindig sikerül elfelejtenem, ahányszor csak feldühítenek. Hirtelen jön a harag olyankor, és anélkül ütök, hogy egyáltalán meggondolnám. Sóhajtok egy nagyot, tudom én, hogy nem ez a legokosabb döntés, még folyton bajba is kerülök miatta, de még nem sikerült megváltoztatni a jól megszokott reakciómat ilyen helyzetekben. Beérve a konyhába az egyik szolgálatkész manótól kérek kakaót, és amíg várok, leülök az egyik székre a pultra könyökölve. Pár percen belül már előttem is gőzölög finom illatával töltve meg a levegőt a kakaóm. Összefut a nyál a számban. Még mályvacukrot is kaptam bele ráadásnak, úgyhogy nem marad más dolgom, mint megköszönni, mielőtt rávetném magam. Hálásan mosolyogva fordulok a manó felé és köszönöm meg a kakaót, majd bögrém fölé hajolok és belekóstolok. Igazán finom, és nem tudom, miért hat úgy, ahogyan, de ahogy szétárad az íze a számban, el is felejtem az iménti incidenst. Ez kellene nekem a mindenféle bigyók helyett, amiket időnként felírnak a pszichológusok, pszichiáterek és társaik. Nem mintha szedném, mert olyan leszek tőlük, mint valami álmatag zombi. Legközelebb meg is mondom annak az okos doktornőnek, hogy az itteni manók készítette kakaó a nyerő, mert most még Đomival is képes lennék normális beszélgetést folytatni, azt hiszem. Vigyorogva kortyolgatom hát szép lassan, mert bizony csodákra képes ital ez, még a kezem se fáj annyira tőle. Csodaszer.
Utoljára módosította:Gyarmathi Zsombor Xavér, 2015. január 17. 18:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cyanne North
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
a "dementortámadást" követő vasárnap
Írta: 2015. január 22. 21:31
 | Link

~ öltözék ~


Vasárnap este - igen, még takarodó előtt. Nem tudtam lemenni a vacsorához, egyéb fontos ügyeim intéztem, így hát lejöttem a konyhába egy jó kis sajtkrémleves erejéig. Amint beléptem, a manók odaszaladtak hozzám - kedvelem őket, nagyon vicces, ahogy önmagukról egyes szám harmadikban beszélnek.
Leültem ahhoz a bárpultféleséghez, ami ott van, ők pedig azonnal hoztak mindent, mi jó, de egyikük azonnal meg is kérdezte, hogy levest szeretnék-e, és hogy milyen levest, de meg se várta a választ, már hozzá is látott a sajtkrémleveshez, pedig nem is mondtam semmit. Ezek a manók áldások, azt hiszem.
A forró bögre hamarosan a kezembe került, én pedig hálás mosollyal néztem a kis manókra. Beleittam a levesbe - ők nagy szemekkel néztek közben -, majd mikor halálra dicsértem, ők boldogan hajlongtak.
Persze ők sürögtek-forogtak, csinálták a kis dolgaikat, én pedig magamba mélyedtem. Mármint, tényleg. Elgondolkodtam az elmúlt két napon. Két ember tudott meg rólam két nagyon fontos dolgot - Dwayne a legnagyobb félelmem, Dave pedig az egyik legnagyobb titkomat. Ezzel azt hiszem, semmit sem lehet kezdeni.
Utólag belegondolva egyébként hihetetlen bunkó voltam mindkettővel. Dwaynenek lassan egy háznyi szívességgel lógok, Davenek csak ezzel az eggyel, szerencsére, de már ez is épp elég.
Apró korty. A leves égeti a nyelvem.
Csavargatni kezdtem egy hajtincsemet. Elég gázul viselkedek mostanában. Nem győzöm majd kiengesztelni az embereket.
Bár, eddig sem foglalkoztam sokat ilyesmivel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 31. 18:05 | Link

úgy három héttel Halloween után, november vége felé
[zárt]


Az utóbbi napokban egészen jól alakultak a dolgaim. Ami Matthew-t illeti például, az jobban nem is alakulhatna, bár most éppen ezért nem alszom az éjszaka kellős közepén. Túl sokat kezdtem töprengeni, vagy mi, a lényeg, hogy jár az agyam és nem tudok aludni, bármennyire is szeretnék. Ilyen esetben vagy egy hosszú séta szokott segíteni, vagy egy bögre gőzölgő tea. A kinti idő, legalábbis amit az ablakon át látok belőle, nem a legvonzóbb, így meglehetősen gyorsan sikerül úgy dönteni, hogy a tea tökéletes lesz első próbálkozásnak. Ha nem segít, és továbbra sem tudok majd aludni, akkor szóba jöhet a séta is. Magamra húzom az egyik sötétkék pólóm, a farmerom is, aztán meg a cipővel már nem vesződök, papucsban vágok neki a folyosónak. Ugyan nem a legközelebbi helyiség a nyugati szárnyban található konyha, amit csak kiszúrhatok úti célként, de a Levita tornyában található konyhában még viszonylag nagy a forgalom. Nincs hideg a kastélyban, hogy megfagyhatnék addig bakancs vagy talár hiányában, így azok most a szobámban maradnak, én meg szép lassan, nyugodtan sétálva is viszonylag hamar megérkezem a már ismert folyosókon végigsétálva a másik konyhához. Kevésbé forgalmas. Bizonyára ez is csak annak tudható be, mint a kongó folyosók is, hogy a diákok elkezdtek hazaszállingózni karácsonyra. Mennék már én is lassan, de még nem járt le minden órám, és különben is úgy tűnik, hogy ha addig semmin nem sikerül csúnyán összekapni, akkor a karácsony estét még Matthew-val töltöm. Ki kellene találnom lassan, mit is vegyek neki ajándékba. Vannak ugyan ötleteim, de egyik sem tűnik az igazinak még. Belépve behúzom magam mögött az ajtót, és lehetséges ajándékokon töprengve kezdem el sorra nyitogatni a szekrényajtókat, hogy megtaláljam a teát. Hová is tenném én a teát? Felső polcra, biztosan. Valahová, kézügybe, hogy ha teát szeretnék inni, ne kelljen a konyha másik feléig bandukolni. Bögrék közelébe. A felső szekrények egyikében meg is találom pillanatokon belül, ahogy a bögréket is. Sötétkéket választok ki, majd a teákat tartalmazó dobozok között nézek szét alaposan. Gyümölcstea, gyümölcstea, zöld tea, gyümölcstea, menta tea, kamilla, fekete tea. Megvan. Ugyan nem Earl Grey, de jó lesz ez is, már nem igazán hat serkentőleg rám, és különben is, a kamillát nem szeretem, a gyümölcsteák nagy többsége pusztán színezett fekete tea, a zöld tea sem nyerte el a tetszésem, marad ez, mint iható. Kiveszem a dobozt is a szekrényből a bögrével együtt, és akkor lássunk is neki teát főzni.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2015. január 31. 18:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. február 5. 12:47 | Link
Alina Gonzalez


Akkor a konyha. Szótlanul, megadóan, azért még felbosszantva bandukol idáig, nyomában a lánnyal. Mikor elér a megfelelő ajtóig, késztetést érez rá, hogy jó inasként előre engedje a másikat, és magában kiröhögi saját magát. Az idevezető séta alatt lenyugodott, még hülyéskedni is képes magával.

 - Akkor ez a konyha. - nyit be a terembe, ahol szokás szerint nagy a sürgés-forgás, és ami szokás szerint most, így sokadszorra is lenyűgözi. Szegény manók már persze megszokták, hogy a diákok nem hagyják őket zavartalanul dolgozni és mindig elkényeztetett kiskölyökként jönnek kaját kunyerálni, és beillesztették őket is a napi rutinjukba. A lány szeret főzni, habár azt se tud valami fényesen, és mindig csodálta a szakácsokat, de a manókról valami játékkonyha, vagy animációs film jut az eszébe, ahogy hangyabolyként nyüzsögnek, fejetlenül rohangálnak jobbra-balra, és mégis mindig készen lesznek mindennel.

 - Ha kérsz valamit, a manók meghozzák. - fordul magyarázón a társa felé, és közben átfut az agyán, hogy de jó dolguk van itt a diákoknak, ki vannak szolgálva fényesen. Meg kéne bukni, amíg csak kirakás nélkül lehet. Ennél kényelmesebb dolga nem mostanában lesz megint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szabó-Kelemen Zsombor
INAKTÍV


bubi.
offline
RPG hsz: 38
Összes hsz: 1011
Írta: 2015. március 17. 23:14 | Link
Jared

Őszintén és minden kétséget kizárólag egy hely van, ami Zsombor lelkét, testét és minden érzékét képes volt a kastélyban valaha kielégíteni, ami képes lesz a szívét örökre fogva tartani – meg persze mindenét, főképpen a gyomrát -, ez a hely pedig nem más, mint a konyha. Ízek és illatok, formák, a sülő brokkoli sercegő, édesen érzéki hangja... Soha, soha nem lesz más hely, ahol a már nem is annyira ifjú navinés az idejét eltölti. Persze, ebben a hatalmas rajongásban lehet, az is benne van, hogy itt általában nincsen senki, békés nyugalomban elmélkedhet sorsának sanyarúságán és életének hiábavalóságán, amihez ehet egy egész tábla csokoládét is – akár kettőt, ha ahhoz van kedve -, ha úgy érzi, hogy más már tényleg nem tud segíteni.
Mint minden szerda, ez a szerda is a szerdák legrosszabbika és legsanyarúbbika, amikor még az órák is rosszabbak annál, ami a megszokott, amikor még a kastély nyirkos és régi levegője is elviselhetetlenebb, mint bármikor máskor szokott lenni, és persze ezt egy sokkal rosszabb csütörtök követi majd, egy jó kis önsajnálatra való időt nem szabad elvesztegetni; az első adandó alkalommal már azon kapja magát, hogy az első dolgot falja a falak között, ami a kezébe kerül.
Paradicsomleves. Édes is, sós is, pont tökéletes egy félig napfényes, félig szeles napon, amikor amúgy igazán nagy bajok nincsenek is.
A benne lévő betűkből hirtelen kedvvel még szavakat is elkezdene kipakolni, de még mielőtt az első betű leérne az asztalra, előbb ér le a földre, így rögtön a kedve is a földön van a leveshez. Valami más után indul, kezében a levessel. Szerencsére egyedül van. Ha itt lenne valaki – ezt biztosra veszi   rálökné a fehér pólójára az egészet. Legalább hivatalosan is rossz lenne a nap.
Utoljára módosította:Szabó-Kelemen Zsombor, 2016. június 12. 19:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Chevailer Zsanett Vanda
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. április 7. 18:30 | Link
Rosie

Sálálálá, és most érkezett el az a pillanat, hogy elsompolyogtam a konyhába kedvenc házi manómmal cseverészni. Szerettem tanulni tőle, és tudni akartam, hogyan készül az a rengeteg finomság, amit az asztalra kapunk készen az étkezések során. A manók készséggel fogadtak, mint mindig, és Mimi volt a legelső, aki már hozta is nekem a keresett szakácskönyvet.
- Mit szeretne főzni, Chevailer kisasszony?
- ’ívj csák Zsanettnek, nyugodtán, Mimi – mosolyogtam rá kedvesen, de még mindig nem sikerült leszoktatnom a kisasszonyozásról. – Nem tudom, keress válámi fínomát.
- Ahogy parancsolja. Mit szól mondjuk ma valami csirkés ételhez?
- Tökhélétes lesz! – végül aztán megállapodtunk a mézes csirkénél és félig főtt, félig sült krumplinál. Az nem is olya nehéz, és még finom is, és szerencsére nem egyedül kellett megennem az egészet. ÉS közben tanulhattam a magyar szavakat, mert Mimi mindig hozott nekem egy –két hozzávalót, fűszert, és megtanította a magyar nevét. Intelligens egy manócska.
Előkerestük a hozzávalókat és a szükséges edényeket, és már láthattunk is neki a tanulásnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rose Penelope Reakwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 72
Írta: 2015. április 8. 10:00 | Link
Chevailer

-Mhh, Nagob fibob!-Mondtam csámcsogva, mert nem bírtam betelni a finom mézes csirkével. Egy percig néma csend volt, s ezt kihasználva magamba tömtem a mézes csirke maradékát. Tudtam, hogy mennem kéne, hisz a büntetést nem úszhatom meg ha sokáig álldogálok itt, és a szüleim szerint már így is elég sok bajt kevertem. Nem akartam tovább feszíteni a húrt. Megígértem a szüleimnek, hogy hasznos tagja leszek a Rellonnak .Az őrzőjük vagyok már, és nem akartam, hogy hiányozzak a meccsről büntetőmunka miatt. Meg a szorgalmi. A jó öreg szorgalmi. Azt is meg kell csinálnom, megígértem Édesanyáméknak. A másodikos lány csak nézett rám, azt várva, hogy bökjek ki még valamit. Pedig őszintén szólva... Nem az erélyem a barátkozás. Félek idegenekkel beszélgetni. Főleg ha nagyobbak nálam. Nagyon félek ettől is mint ahogy először féltem mikor az unokatesókkal játszottam kviddicset. Én voltam az őrző és mindig rám szálltak a gurkók. De ez most nem téma. Az 5 évesen volt. Végül mégis megszólaltam, vagy azért mert próbáltam minél előbb végezni ezzel a beszélgetéssel, vagy mert tényleg érdekelt, ki tudja:
-Te minden nap itt főzőcskélsz? Vagy csak most támadt kedved főzni valamit?
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2015. április 17. 16:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Podmaniczky Anna
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 57
Összes hsz: 328
Írta: 2015. április 9. 23:08 | Link
°Batsány Nemerének


*Takarodó már rég elmúlt, azonban Annácska csendesen üldögélt a Konyhában egy könyv társaságában. A manók, - mint mindig - most is teljesítették kívánságát, így hát az előtte lévő asztalon forró kakaó, és puha sajtoskifli pihen, aminek már a fele bendőjében van. Pár perce még egy-két manócska itt járkált körülötte, s várták, hátha van egyéb óhaja a leányzónak, azonban ő megmondta, hogy nyugodtan pihenjenek meg, nem kell egyfolytában pörögni. Bár ilyet hiába is javasol a kicsike lényeknek, ők magasról tojnak az ilyesfajta ötletre. Legalább azt megértették, hogy nem kell Annácska sarkában lenni, képes egyedül is elfogyasztani az ételt. Így hát falatozás közben egyre csak olvasta a könyvtárból kivett régi, ütött-kopott könyvet. Régi legendákat ismerhetett meg belőle, és ami azt illeti egész érdekesnek is találta.
Mindazonáltal feltehetnénk a kérdést, hogy mégis mi a fenét keres itt éjjel? Hiszen rég az ágyában kellene szunyókálnia, és álmodni unikornisokkal, meg mindenféle szépséggel. De nem. Ő valamiért képtelen volt aludni. Igazából tisztában volt vele, hogy a fiú áll a háttérben. Bizony, bizony, Jeges Dióról van szó, aki elcsavarta e tündéri kislány tündéri fejét. Még nem is tudja, hogy mennyire megbánthatja a srác. Oh, feleslegesen magyarázza neki testvére, barátnője, hogy ne essen belé, ne keresse a társaságát... ők már elkéstek. Egy rózsaszín felhőn csücsül, pedig tudhatná, hogy hamarosan lepottyan. Annyira naiv, hogy észre sem veszi, hogy mit is csinál valójában Dioméd. Semmi gond. Majd megtanulja így vagy úgy. Mindenesetre Ő már el is képzelte az élete hátralevő részét ezzel a rellonos sráccal, aki még sokat árthat neki.*
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 220
Összes hsz: 621
Írta: 2015. július 14. 20:36 | Link
Andrew Bob Thomson


Nem készültem úgy fel a hazautazás előtt, mint az iskola többi tanulója. Évfolyamtársaim javát teljesen magával ragadta az izgalom, hogy végre indulnak vissza. Engem vegyes érzelmekkel fogadott a hír, hiszen a kastély nem az otthonom, még. Talán egyszer az lesz, de egyelőre semmiképpen nem mondanám annak, főleg miután ennyi időt töltöttünk a szigeten, amire nem számítottam.
Miután kipakoltam és próbáltam úgy tenni, mintha mi sem történt volna, észrevettem, hogy valamit csúnyán elfelejtettem. A gyomrom. Üres. Legutóbb a trópusi ízvilágot küldtem le oda, azóta nem járt ott semmi, és igencsak megkívántam a magyarországi házimanók főztjét, mert azt már olyan régen kóstoltam.
Felöltöttem a taláromat, mert végre olyan volt az idő, hogy nem sültem meg alatta, s az iskola konyhája felé vettem az irányt. Az odavezető úton kevés arccal találkoztam. Furcsa őket itt elképzelni, nem pedig a dzsungelban. Biztos a legtöbben a kipakolással vannak elfoglalva. Én későbbre hagytam az újbóli berendezkedést, elvégre nem készülök vendégfogadásra a szobámban, az a kevéske holmim pedig, ami a tértágítóval ellátott bőröndömben lapul, igazán elvisel egy napot nélkülem.
A konyhában a régóta nem tapasztalt illatvilág köszöntött. Idebenn sem volt akkora tumultus, mert még a szokásos esti turnus előtt érkeztem. Annak érdekében pedig, hogy elkerüljem a többieket, sietősen nekiálltam egy szendvics elkészítésének. Egy iskolatársamon megakadt a figyelmem. Mintha már láttam volna valahol. Nagyon emlékszem az arcára, vagy legalább valakinek a leírása nagyon is ráillik.
Szinte le se vettem róla a tekintetemet, nem kis feltűnést okozva ezzel. Szegény fiú, remélem könnyen kezeli, ha zavarba hozzák.
Utoljára módosította:Martin Romberg, 2015. július 14. 20:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. július 17. 16:12 | Link
Lolita


  Most hogy visszajöttek a nyaralásból, és eltűnt a lány kezéről a jel, sokkal jobban érezte magát. Lehet, hogy ebben szerepet játszott az is, hogy végre ki tudta magát aludni, de nem biztos. Mindenesetre az étvágya is megjött. És már az alakjára sem kellett figyelnie, nem mintha bármikor is tette volna. Valahogy soha nem volt vele baja.
  Csakhogy a vacsoráig még jó pár óra volt. Nem teljesen emlékszik mindenre, hogy hol található, de arra igen, hogy van egy konyha, amiben a manók boldogan adnak neki valami süteményt, vagy szendvicset. Ezért el is indult a Nyugati szárny felé, mert úgy rémlett neki, hogy arra találja. Jó pár falfestmény mellett elhaladt, és kapott is egy-két rosszalló pillantást, amikor rájöttek, hogy hova is szeretne menni. Sőt az ajtó közelében lévő festmény még szóvá is tette, hogy talán ezt nem kéne. De persze Scar nem foglalkozott fele. Vetett rá egy morcos pillantást, hogy elhallgattassa, aztán ki is nyitotta az ajtót. Rengetek manó nézett vissza rá, és majdnem mindegyik rögtön odagyűlt hozzá. Ki elölről, ki hátulról tuszkolta befelé az asztal felé, és leültették egy székhez, és lesték, hogy mit szeretne.
  - Nekem bármi jó! Egy kis maradék is! - jelentette ki. Szinte már-már sértve érezték magukat a manók, de azért rögtön nekiálltak, hogy folytassák a munkát, vagy hogy valamit hozzanak a lányka számára. Addig ő jobban meg tudta szemlélni a helyet. Fehér falai voltak, amik csak úgy ragyogtak. Az egész hihetetlenül nagy volt. Egy pillanat múlva pedig már három kis nő toporgott körülötte, és megterítettek neki, hoztak narancslevet és egy salátával és mindenfélével megrakott zsömlét. Egy másik, kisebb tányérra pedig egy szelet pitét tettek. A lány csak ámuldozott, hogy milyen kis terülj-terülj asztalkát varázsoltak neki, és rögtön nekiállt az evészetnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Itt járt Lala Rolleyes
Kállay-Frank Luca
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 109
Írta: 2015. július 18. 13:46 | Link
Jared

- Neee, ezt nem hiszem el! Ádám, megfojtalak! - Mérgelődve morogtam magam elé, mikor reggel, közvetlenül ébredés után sikerült belerúgnom egy dobozba, ami az ágyam előtt hevert. Nem volt nehéz kitalálnom azt, hogy a bátyámé lehet, tekintve, hogy Margó nénémtől kapott születésnapi ajándéka hevert benne, egy ősrégi, rém ronda szobor. Már csak azt nem tudtam, hogyan csempészhette be a szobámba Ádám a nem kívánt ajándékot.

Margó néném szokásához híven, minden évben valami különlegességgel akart minket meglepni, aminek mi egyáltalán nem tudtunk örülni. A ránk hagyott, régi és számomra értéktelen tárgyaktól csak borsódzott a hátam, főleg ha arra gondoltam, miféle házból származik a gyűjtemény. Ezúttal is kirázott a hideg, már attól is, hogy a szobor az ágyam mellett hevert. Úgy éreztem, hogy meg kell szabadulnom a kis méretű szobortól, ha már Ádi nem volt képes arra, hogy kivágja a kukába. Jellemzően mindig rám hagyta a piszkos munkát.

Körbepillantva láttam, hogy a szobatársaim még szuszognak, s elnyomja őket az álom, így csöndben végezhettem el a műtárgy eltüntető akciómat. Gyors öltözködést követően egy apró rongyot tekertem a kezemre, hogy azzal fogjam meg a szobrot, ami túl nehéz volt. Két kézzel kellett tartanom, de ez sem akadályozott abban, hogy kihajítsam.

S mivel nem akartam azt, hogy bárki is lássa, majd visszahozzák nekem kísérteni a nénémtől kapott rémes tárgyat, igyekeztem minél csöndesebben a lehető legtávolabb eső részre vinni a tárgyat.

Papucsban osontam, végig át a nyugati szárnyon, a konyha irányába, mikor észrevettem a nyitott ajtón besurranni egy macskát. Óvatosabban lépkedtem, bekukucskáltam az ajtón, s mivel nem láttam bent senkit, nyugodtan léptem be a helyiségbe. Csak egy nyervogó macskával szemben találtam magam, aki felugorva a konyhapultra, körbejárkált, majd hátsójára telepedve, kérlelően pillantott rám.
- Hát te? Mit akarsz? Éhes vagy? Várj, majd mindjárt, csak előbb megszabadulok ettől. - S a következő mozdulattal a sarokban álló kukába hajítottam nagynéném ajándékát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kérdezz Lucától
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2015. július 19. 15:07 | Link
Állia

Ma igazán szerencsétlen napja van hölgyünknek. Reggel véletlenül összeborogatta Keef méregdrága festékeit, amiket a fiúcska még nem menekített át Budanekeresdre. Rálépett Trillian fülére, majd szanaszét szórta a kutyatápot. Aztán leesett a lépcsőn, mikor a reggeli kakaóért indult, Kísszel táncikálás közben kiestek a szekrényből. Egy háztársuk szobájában. Szegény lány egészen kipirult a látványtól. Szóval maradjunk annyiban, hogy ez az a nap, mikor egy értelmes lény belátná, hogy nem érdemes egy fél millimétert sem megmozdulni, mert annak úgyis csak rossz vége lesz. De ugyebár mi Leonieról beszélünk, aki mindezek után a fejébe vette, hogy a délutánt a konyhában fogja tölteni.
Imádja a manókat, és egytől egyig apró pajtiknak gondolja őket. Ezek a kedves kis teremtmények annyit dolgoznak a diákságért, akiknek többsége nincs is tisztában vele, milyen hálásnak kéne lenniük. De majd Lencse megváltja a nevükben a világot. Ma például azzal a szent céllal indult el a toronyból, hogy vacsorát főz a manóknak.
Hajszálvékony nyuszis kezeslábasban ugrándozik végig a folyosókon, s meg sem áll a konyháig, ahova belépve név szerint köszön az összes kicsinek.
-Sziasztok! Mit főzünk ma? - lelkesen csillogó tekintettel csapja össze mancsait, bár a manók arcán egyből a pánik jelei tűnnek elő a kérdés hallatán, amit természetes Lencse félreért.
-Ne aggódjatok, most én készítek nektek vacsorát, meg sem kell mozdulnotok. Higgyétek el, nagyon finom lesz! A múltkor már majdnem tudtam rántottát csinálni - azt inkább nem teszi hozzá, hogy “de aztán felgyulladt a konyhapult”... Nem tenne jót az imidzsének, ha ilyesmiket terjesztene magáról.
-Szóóóval mit szeretnétek enni? - ahogy beljebb pattog, rögvest nekimegy egy tányérokat cipelő manónak, és felborítja a szerencsétlent. Természetesen molekuláira törve az összes tányért.
-Jajj, bocsánat, elnézést... mindjárt segítek, ne mozdulj, nehogy belelépj! - felpattan, és természetesen ő lép bele a szilánkokba.
-Áu! Fene, óóó, umm... annyira nem fáj ám - azonnal vagy tíz manó sereglik köré, hogy segítsen rajta. Alakul a káosz.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vándornapló
Fodor Mihály
INAKTÍV


Milyen színű a tükör?
offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 39
Írta: 2015. július 22. 17:54 | Link
Kamilla

Misinek már egy hete valami egészségtelen, tömény, csokiban tocsogó cukorbombára fáj a foga, de Pesten valamiért csak a zöldséget és bio-cuccost preferálták, így kénytelen volt kibírni. Viszont most már elérte a tűrőképességének küszöbét, sőt fél lábbal rajta is állt, ezért úgy döntött, hogy most bűnözni fog.
Már egy ideje tervezte, hogy megszerzi valahonnan a Bagolykő térképét, mert kezdte zavarni, hogy állandóan eltéved, és fogalma sincs, hogy mi hol van. Ez a projekt már folyamatban volt, viszont Misinek most sürgősen kellett az információ arról, hogy hol keresse a konyhát( és a csokis cukormérgezést). Így hát leszaladt a Társalgóba, és az első szembejövőt leszólította.
- Ne haragudj! Nagyon kérlek, segíts nekem egy kicsit! Nem tudod, hogy merre van a konyha? - Szegény srác elég értetlenül bámult Misire, amiért ismeretlenül megszólította egy ilyen hülyeség miatt, de miután jól kicsodálkozta magát, viszonylag készségesnek bizonyult, és gyorsan elmormolta az útvonalat. Misi nem teljesen értette, de azért kedvesen megköszönte, és még jól hátba is veregette a másikat, aki valószínűleg soha életében nem akarja majd újra látni.
Annyit még sikerült felfognia, hogy le kell mennie a földszintre, így aztán kilépett a Klubhelyiségből, és elindult az első lépcső felé. Szépen haladt lefelé, amikor egyszer csak megcsapta egy erős illat az orrát. Misi különösen érzékeny volt a szagokra, ezért rögtön felismerte, hogy ez csakis palacsinta lehet. Már pedig ha minden igaz, akkor a nutellás palacsinta tökéletesen beleillik a "csokiban tocsogó cukorbomba" fogalmába. Misinek felcsillant a szeme, és mint a vadászkutya, felszegett orral, szimatolva haladt az illat felé. Szerencsére ismét jól teljesített a szaglóérzéke, és pár percen belül a konyha ajtajában találta magát. Kicsit lelassította a lépteit, majd óvatosan előre hajolva bekukucskált a terembe. Teljesen elkápráztatta a látvány, ahogy az a rengeteg manó sürgött-forgott a tűzhelyek, asztalok, pultok és egyéb, Misi számára ismeretlen tárgyak körül. A nagy bámészkodásból egy vékonyka hang rángatta vissza a valóságba. A fiú először nem is vette észre a hang gazdáját, majd maga elé pillantott, és meglátott egy ragyogó arcú, idősebb manót.
- Jó estét Fiatalúr! Mivel szolgálhatok? -
Misi tátott szájjal nézte a kedves szakácsot, és nem tudta eldönteni, hogy most tényleg kérhet-e valamit, vagy csak jól meg akarja őt szívatni a manó. Végül úgy döntött, hogy a hasa most sokkal fontosabb, mint hogy ne kockáztatna meg egy kis büntetést.
- Háát... Én igazából egy kis csokis palacsintát szeretnék... De persze ha nincs...- Még be se fejezte a mondatot, amikor a manó már el is szalad a konyha mélyére. Misi teljesen tanácstalanul állt a bejáratnál, de nem bírt ellenállni a kísértésnek, így hát leült egy székre, és türelmesen várta, hogy mi lesz most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Soha ne add fel! Csak ha elegendő bélyeg van rajta!
Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Földszint