Leonie

Színjátszósok - Megismerkedő Próba

Június 5., Szerda, 17:44

Az izgatottság nem kifejezés arra, ahogy Tiffany átvészelte azon a napon a már eltelt órákat. Színire akart menni. A baj már csak az volt, hogy még órák voltak a kezdésig. Már reggel beállítottak Domival és Vaníliával Mauricehoz, és engedélyt kértek a délutáni kiruccanáshoz, amire mosolygós bólintást kaptak. Így is hamarabb indultak el, csak miután már betrappoltak a terembe jöttek rá, hogy még legalább 15 percet kellett várjanak a többiekre. Sebaj. A vöröske leült a színpad szélére, úgy fixírozva az ajtót, és várva az esetleges érkezőkre. Büszke volt magára, hogy színjátszósok vezetője lett, ugyanakkor ismeretlen érzés furakodott bele - talán félelem? Maga sem tudta pontosan leleplezni. Nem öltözött ki, sőt, szinte hanyagnak lehetett nevezni a ruháit. Egy egyszerű, fekete nadrágot, és bő pólót vett fel, azokat, amiket a Tusások lakrészében szinte házi ruhának használt. Haját a reggel mosta meg, így még jobban sétált, mint általában. Feláldozóan egy kis sminket is kent az arcára, pedig egyáltalán nem volt szokása. Ma mintha még is késztetést érzett volna, hogy megmaradjon az embereknek.
 Vegyes érzelmekkel fogadta a hírt, hogy két segítőt kell választania. Részben nem akarta, hogy valaki belekavarjon a munkájába, meggyőződése volt, hogy egyedül is sikerülne neki minden. Más részt viszont, még ha nagyon mélyen is, de örült, hogy nem rá hárul minden felelősség. Mikor megtudta, hogy Eric is társul a kis klubhoz, azonnal hozzá fordult segítségért, így az egyik jobb keze már meg is volt. A második segítőt Amira segítségével választotta ki, mivel a feketeségnek sikerült megszereznie a régi színisek listáját, és együtt kutakodták át, míg végül Gál Boti mellett döntöttek. Ami vicces volt az az, hogy Tiff még életében nem hallott a fiúról, ezért csak küldött neki egy baglyot, amiben értesítette, hogy a színibe helyettes lett Eric M. Chabottal együtt.
 A lány egyre türelmetlenebbül dobolt ujjaival a pódiumon, s egyre csak az ajtót bámulva várta az új érkezőket.


Ruha

/Szeretném, ha egy szálba fűznénk a próbákat! Köszi! /

Színjátszósok - Megismerkedő Próba

Már nagyon vártam, hogy eljöjjön ez a nap, annyira, hogy olyan lassan telt az idő, hogy az csak, na. Főleg a mai délelőtt. Már nagyon korán fenn voltam az izgalom miatt, és nem tudtam visszaaludni. És még az órák is olyan lassúnak, és unalmasnak tűntek.
De végre elérkezett a délután. A ruha kiválasztásával nincs gondom, bőven elég egy egyszerű fekete felső és nadrág.
Egy nagy vigyorral az arcán indulok el a szobájából, egyenesen az átrium felé, mert elvileg ott van a próbaterem. Remélem meg fogom találni, csak nem lehetek olyan szerencsétlen. Hamar megtalálom a próbatermet, ahol már hárman is vannak. Közülük az egyiket nem ismerem, viszont a másik ismerős, ő a prefink, a harmadik pedig Vanília.  Örömmel látom, hogy Vani is itt van, mert így nem kell a tusa végéig várnom, hogy végre láthassam. Odamegyek hozzájuk, és örömben Vanit megölelem.
- Sziasztok - köszönök egy nagy mosollyal az arcomon. - Jaj, Vani, olyan jó hogy látlak, nagyon örülök, hogy itt vagy. Hányan leszünk? - kérdem a vörös hajú lány felé fordulva, mert most ő itt a főnök.


ruha

Ismerkedős próbamóka

---

 Saját magát is kicsit meglepte azzal, hogy benyújtotta a jelentkezését a színjátszó körbe, amikor olvasta a faliújságon a hirdetést. De nem bánta meg, sőt. Bízik abban, hogy ez a csoport is olyan jó lesz, mint amikhez eddig tartozott, és bizonyított benne. Egyhamar ki is került egy újabb cetli az első próbát illetően, ami csak a szimpla ismerkedésről szólt. Amint eljött a napja, meglepetésszerűen futott be hozzá a bagoly, épp mikor már készült arra, hogy elinduljon. Nem kis meglepetéssel fogadta, hogy lesz az egyik segítő a csapatban, Eric mellett, akit szerencsésen ismer már, csak épp a főnökasszony személyével nem futott még össze itteni pályafutása során. De ami késik, az nem múlik.
A levéllel a zsebében indult meg végül, felkészülten, legjobb formáját hozva - ami remélhetőleg meg is marad -, és az átrium felé haladt. Már nem tájékozódik olyan szörnyűen a kastélyban, egészen jól ellavíroz egyik helyről a másikra, így a próbaterem sem jelentett már kihívást számára. Utólag belegondolva kávéhiánya volt, így kicsit faragva az időből, a konyha felé rohant, hogy megszerezze azt. Végül, miután megszerezte azt, elégedett pofival indult a terem felé, majd ahogy odaért, kopogva az ajtón, belépett. Végignézett a már itt lévő arcokon, megkönnyebbülve, hiszen sokan ismerősök és még a háztársai is voltak.
- Sziasztok, skacok. - csukta be az ajtót, miközben a kis csoport felé köszönt, majd odalépkedett a vörös lányhoz, akit nem ismer, és aki valószínűleg az ismeretlen főnökasszony számára, és bögrementes kezét nyújtotta felé.
- Gál Botond, a levita vénséges prefektusa. - mutatkozott be neki, mosollyal megtűzve, miközben a kezét nyújtotta kézfogásra, és ha a lányt él is vele, megejti azt. A röpke ismerkedés után kortyol bele kávéjába, hümmögve ízlelgeti az ízt, hogy milyenre sikerült eltalálnia, és a többiekre pillant.
- Na, mi helyzet a bajnokokkal? Volt már valami izgi? - nyit egy témát, ha már itt van és ha már ismerkedés van. Csak jelenleg még, helyzeti előnyben van a kékségekkel.

Ismerkedős Próbácska

  A nap hosszasan telt. Már alig vártam a Színjátszókör első próbáját. Tiff kikért engem és Domi Mauricétól, és akkor nem is olyan sokára elindultam. Kiléptem az ajtón, és átmentem a Déli szárnyba, és Boti és Keiko.
  - Sziasztok! Én is örülök neked Kei! - jó erősen megszorongattam. - Kábé hányan leszünk? 20 25-en? Vagy ez túl sok - néztem rá a Főnökasszonyra. Vártam, hátha cvalaki jön, mert léptek zaját hallottam.
  Botihoz fordultam:
  - Azon kívül, hogy reggel, kiestem az ágyból semmi - mondom turpisan. Furán hangzik. Na, mindegy! - Na, és mi van a Levtában? Történt valami fura? - kérdeztem, hátha többet is megtudok barátaimról. Nagyon hiányoztak már.

 Mikor az első lány besétált a terembe Tiff erőt vett magán, s egy, a tőle telhető leg barátságosabb mosollyal ajándékozta meg. Örült neki, hogy ismerik egymást Vanival, így legalább nem lesz mindenki mindenkinek ismeretlen.
-Körülbelül tizenöten kéne legyünk -válaszolta a vágott szemű kiscsajnak. A színpad szélén maradt, a lábát lógatva, és továbbra is az ajtóval nézve farkasszemet.
 Hamarosan egy srác trappolt be a terembe, kávéillatot árasztva maga körül. Amint kiderült, hogy ő Boti, a vöröske azonnal lábra ugrott, és odasétált, majd mosolyogva kezetfogott vele.
-Tiffany Elswood, de gondolom ezt már tudod -nevetett rá- Hálásan köszönöm, hogy elfogadtad a helyettesi pozíciót. -vigyorgott rá.
-Azon kívűl, hogy kicsit közveszélyes a berendezés minden okés -magyarázta- habár szerintem ki akarnak minket nyírni még a feladatok előtt -vonta meg a vállát, majd visszaült addigi helyére, hisz onnan tökéletesen belátta az egész termet, és az ajtót is fel tudja vázolni maga előtt.
Nincs órája, de érdekli az idő, mert tudni akarja, hogy miért nem jönnek már. Reménykedik, hogy tényleg mindenki eljön, mert örülne, ha első próbán jelen lenne az egész társaság.
-A fél társaság Levitás, ugye? -kérdezte az addig megérkezettektől, hisz látja, hogy jól megvannak, és tudja, hogy egy házba vannak.

Próba-móka

A napjaim unalmasan teltek, ezért úgy döntöttem, hazautazok. Senkinek nem tűnt fel, de apámék nem nézték jó szemmel, hogy meglógok a suliból. Sajnos Csengével nem találkoztam, pedig jó lett volna egyet hülyülni, mint régen. Igaz, anyuéknak egyedül is elég voltam, mire eljöttem, szépen kikészítettem mindkettőjüket a folytonos pattogásommal, és be sem állt a szám, csicseregtem nekik az iskoláról -amiben egyébként még mindig nem érzem magam olyan jól, mint a Roxfortban-. Amikor már nagyon nem tudtak velem mit kezdeni, lementem segíteni apunak az üzletbe. Amíg jöttek hozzá a kisdiákok, és vénemberek új pálcát venni, én fütyörészve és dúdolászva, na meg táncolva portalanítottam minden egyes dobozt. Oké, azért nem mindet kézzel, csak a negyedét. Utána meguntam, és egy pálcaintéssel lerendeztem a maradékot.
Mire visszaértem, már olyan információk jutottak a fülembe, hogy el sem hittem. Mágustusa, meg bál, és újra megalakuló körök? Ráadásul olyanokat is hallottam, hogy állatkertet akarnak a faluba... Ebből nem tudom mi igaz. Az összes közül a tusa érdekelt legjobban. Nem jelentkeztem volna rá, de szívesen figyelemmel kísérem, és szurkolok a legjobbnak.
A másik a színjátszókör visszavezetése, ami érdekelt. Ennek is utánajártam, és hát nem tudom mennyire volt jó döntés, de csatlakoztam a körhöz. Az amúgy is unalmas napjaimat talán kitölti a társaság, a színészkedés pedig azt hiszem, elég jól megy. Isabelle már hetek óta nem bukkant fel. Azt akartam, hogy meglepődjön Dmitri amikor visszatérek, és egy szóval sem fogom említeni, hol voltam.
Szerdán volt az első óra, amire hatalmas mosollyal készültem a szobámban. A kedvem mostanság az egekben van, örülök mindennek, és várom, hogy vége legyen a fránya sulinak. Mondjuk még nem tudom, mit kezdek magammal... Majd kiderül.
Sem az öltözködést, sem a sminkelést nem vittem túlzásba. Egyszerű fekete pólót, és farmert húztam, hozzá flipflop papucsot, és indulhatott a menet. Illetve, még mielőtt megérkeztem volna, kimentem a rétre, és a legszebb rózsaszín virágot a hajamba tűztem.
Hatalmas mosollyal léptem be a próbaterembe, és egyből kiszúrtam a már jelenlevő társaságot.
-Sziasztok! Bogár vagyok -a köszönéssel együtt be is mutatkoztam, ugyanis még szinte egyiküket sem ismertem. Na de majd ez megváltozik a jövőben.

Kinézet

Próba

Izgatottan száguldottam a folyosókon. Végre újra indult a színjátszókör. Már nagyon hiányzott! Feltéptem az ajtót és berontottam. Már sokan voltak ott és fele bagázst ismerem is. Ott volt Boti, Vani, Keiko és csapat vezetője Tiff is, akit igazából még csak látásból ismerek. Éppen a bemutatkozás zajlik, így lehuppanok közéjük.
-Sziasztok, Katniss vagyok, szintén a Levitás.-rámosolygok, a többiekre, hiszen mi Levitások tesszük ki a színészkör, nyolcvan százalékát, ha nem többet.
-Milyen a lakrészetek?-Fordulok Vaniék felé. Nagyon kiváncsi vagyok,milyen helyen laknak. Valahol belül én is akartam tusázni, de sajnos nem fért volna bele az időmben, hiszen pont akkor én nem leszek az iskolában. A szüleim kikértek, egy családi nyaralásra. Alig várom már. Azt, hogy hova megyünk pedig meglepetés lesz. Furdalja az oldalamat a kíváncsiság, de egyenlőre még itt vagyunk és ide kell koncentrálnunk...

Zója

Lelkesen átveszi a képet, amit Zója kihoz, és megcsodálja az egész familiát. Nagyon érdekes lehet nekik, hogy kívülről alig észrevehető, ki az idősebb köztük. A muglik biztos vélákat alkalmaznak a ránctalanító krémes reklámjaikhoz - a fotó láttán egészen bizonyos lesz ebben.
-De ez így nem is lehet olyan jó! Mert ha a nagyi nem öreg és nincsen ősz haja, akkor az olyan, mintha nem is ő lenne, és akkor a sütije sem lenne már olyan finom, mert nem a mama készítette. Mármint ő, de ha nem hasonlít egy mamára, akkor az már nem is a nagyi sütije. Érti ezt? – magyaráz teljes átéléssel, miközben Trilliant lóbálja maga előtt a nagy gesztikulálások közepette. El sem tudja képzelni a nagyszülőket fiatalosan. Annak úgy már nem lenne meg a feelingje.
-Zója? – ráncolja a homlokát egy darabig, majd megvilágosult módjára bólint egyet, és nyuszmókját a földre rakja, hadd legyen végre egy kis öröme a jószágnak.
-Mármint Zórára gondol, csak raccsolni tetszik, ugye? – együttérzően a nőre vigyorog, és megnyugtatásul rögtön folytatja.
-Én sem tudtam ám sokáig kimondani az r betűt, sőt, most kétféleképpen tudok dorombolni – jelenti be büszkén, és egyből be is mutatja, hogy tudja szépen magyarosan pörgetni a betűt, illetve megy a német képzése is.
-Bár… nem szoktam dorombolni – vallja be kelletlenül. Elég egy állat a háznál, és azt a szerepet Trill tölti be.
-De ha szeretné, segítek gyakorolni a kiejtést, vannak rá nagyon jó gyakorlataim – mindeddig egyfolytában beszélt, úgyhogy Zójának esélye sem volt közbeszúrni, mekkorát téved a kishölgy. De az is megeshet, hogy egyszerűen ráhagyja a dolgot. Ugyan kinek volna türelme Leonie-nak bármit elmagyarázni?
-Zsolti? – elhúzza a szája szélét, miközben újabb pózt vesz fel a kanapén. Ránézve az ember úgy hihetné, Zója megszórta hangyákkal a kanapét.
– Ő egy évfolyamtársam, sokszor virágot akar adni meg ajándékokat. És én szeretem a virágokat meg az ajándékokat, de ő nagyon fura dolgokat tud mondani ezekhez, szóval inkább azt szeretném, ha nem akarna nekem semmit adni. De én nem tudom, miért csinálja, mert már nagyon sokszor szóltam neki, hogy ne tegye! – bezzeg, ha Keith rohangálna utána fehér lóval! Egyből mondaná neki, hogy „akkó’ most kiss me!” De Herci még egy nyamvadt plüsspónit sem lőtt neki a búcsúban, nemhogy igazit. Ez elszomorító. Szörnyen elszomorító. Az pedig még inkább, hogy a néninek már két házassága volt.
-A második házassága… elején? – visszhangozza döbbenten. De hiszen a mesékben sosincs második házasság! Tény ugyan, hogy ott csak a boldog lábfellibbentős csókig jutnak el, aztán ezzel a happy enddel slussz. Azt már senki nem mutatja be, hogy Hófehérke lelép Kukával egy fél év elteltével.
-De hát csak egy nagy szerelem van!  - osztja meg saját gyermeteg felfogását a sokat látott nénivel. – És akkor miért tetszett hozzámenni az elsőhöz, ha csak a másodikat szerette? Csak úgy szabad házasodni, ha szeretjük a másikat. De örökre! Mert akkor az nem is az, ha alábbhagy egy idő után. Apáék még most is szerelmesek! Apa mindig megtáncoltatja anyát, ha szól a zene, és anya mindig megmasszírozza apa lábát, ha zsibbad neki! – bizonygatja, hogy bizony szüleinél nem hagyott alább a lángolás.
-És ha én szeretném Keith-t, amit ugye nem is, akkor bizony sosem szeretnék már mást rajta kívül, és ha fordítva ez igaz lenne, akkor ma velem foglalkozott volna, és nem azzal a lánnyal - ügyvédelve, önpacsi!

Ismerkedős

Mert ugyan miért ne lenne ideje még egy kis színjátszásra is, mindamellett, hogy próbál jó prefektus módjára viselkedni, vagy Keith-t megsétáltatni éjszakánként, és esetleg a cukrászdában is munkát vállalni, ha már egyszer Herci is ezt teszi. De közben még a tanulás… áhh, az valahol lecsúszott a listáról, jobb híján becsüccsen az utolsó padba, és nyitott szemmel alszik, mikor teheti.
Ahhoz képest viszont, hogy egyik helyről rohangál a másikra, a kialvatlanság nem látszik meg lankadatlan jókedvén és pörgésén, esetleg az lehet feltűnőbb, hogy a szokásosnál is jobban szét van esve a kislány, és a legtöbbször azt sem tudja, merre hány óra.
Most is nagyban rohan erre az ismerkedős próbára, amiről valaki még korábban tájékoztatta, és amire egyik szobatársa emlékeztette alig tíz perccel ezelőtt, különben eszébe nem jutott volna, hogy megjelenjen. Így is útközben kapja össze magát. Miközben a lépcsőkön rohan lefelé, húzza az egyik virágos mamuszát, aztán a következő lépcsőn a másikat, és páff! Tízpontos esést mutat be, épp csak nyakát nem szegi, hogy maradandó élménye legyen, miután szellemként visszatér a kastélyba, hogy Hercit kísértse örökkön örökké.
A terem ajtaján fél lábon ugrálva zúg be, miközben sebbel-lobbal a haját fonja, igencsak kusza művet alkotva vele, de a lényeg azon van, hogy kevésbé melegítse a hihetetlen mennyiségű séró. Végül a fonatot hátradobva, lihegve, egyik lábára sántán fékez le a kisebb társaság mellett.
-Áhh, sziasztok! Késtem! Vagy nem késtem? Nem késtem! Vagy mégis? – épphogy körbenéz a társaságon, és elvigyorodva mindenkihez odavágtat, hogy jól bemutatkozzon.
-Leonie vagyok, szia! Hello! Leonie, örülök, üdv, szia, Leonie! - mindenki kap egy kézrázást, mert van belőle raktáron bőven, de pacsit is lehet kérni, hiszen ma olyan jó a kedve, hogy mindet ingyen osztogatja a népnek. Bogárkát és Tiffany-t még meg is ölelgeti, ha akarják, ha nem, hiszen csapattársak voltak vagy vannak. Kinél hogy... Boti pluszban egy vállba bokszolást is kap, mert mint egyetlen jelenlévő hímnemű, megérdemli, hogy vele olyan fiúsan bánjanak, a vállba bokszolás meg olyan kőkemény férfias megmozdulás. Szerinte.
-Hűű, ti itt mind nem-eridonosok vagytok! - állapítja meg roppant bölcsen, mivel háztársainak nagy részét ismeri már látásból. Aztán lehuppan a földre, és miközben nagy érdeklődéssel füleli a tusa részleteit, rövidnadrágja zsebéből előkaparászik egy csokit, és kibontja. Nem egy nagy darab, de azért körbemutogatja mindenkinek, hogy kérnek-e. Mindenesetre ő ma még nem evett, úgyhogy nem zavartatja magát túlzottan, miközben az édességet csócsálja.

 Próba

 Álmosan nyitom ki szemeimet, mert az éjjeliszekrényemen magas frekvncián kezdett cseregni a mugli-órám, amit a mugli-unokatesómtól kaptam tavaly nyáron. ÁÁ, mégis miért csereg ez a fejembe? Van ma valami? Nem emlékszem, hogy programom lenne mára.. tűnődtem, amikor megpillantottam a tenyeremre irt parányi, már elmosódott szócskát Szinjátszókörhát persze, ma van az első próba... basszus, de jó, hogy eszembe jutott. de vajon hánytól van? Azt bezzeg nem irtam a tenyeremre. Na mondhatom okos vagyok... Öt perc bambulás után úgy döntöttem, hogy inkább elrendezem magam, s majd utána gondolkodom. Azzal kotorászni kezdtem a kulimban, és hélrehajitva néhány felesleges holmit ( mint például a gyikomat, aki eddig békésen aludt a bőröndöm tetején) és előhalászok némi a mai napnak megfelelő ruhát.Lerázva magamról a ,, Ma mit vegyek fel'' dilemmát, végül egy fekete fehér pöttyös miniszoknyánál, és egy hozzá illő fehér topnál maradok, s miután felrángatom ezeket magamra, nekiállok kifésülni loncsos, oroszlánsörényszerű hajamat, amivel van mit vivódni. Egy hosszas harc után azonban végre győztesen állok fel, hajammal aránylag rendben, benne egy fehér masniszerűséggel. Ezután gyorsan megmosom a fogam, és visszaülök az ágyamra a gyikom mellé, gondolkodni. Hirtelen felindulásból azonban eszemb jut, hogy talán most van a próba, s kissé szétszórtan csapom be magam mögött az ajtót, elindulva az általam sejtett próbaterem felé.
  Kicsit zihálva érkezem meg az átriumba, s megállok az ajtó előtt hát, nincs vesztenivalómgondolom, és magabiztosságot verve magamba benyitok a terembe. Csodálkozva veszem észre, hogy jó helyre jötte, mert ez nálam nem megszokott, és  hogy legyen meg a bemutatkozás is, hangosan, érthetően, hogy mindenki rám figyeljen, kijelentem:
  - Helló. Sheilah vagyok.S minthogy nem tudom, kire nézzek,mert nem nagyon ismerek senkit, kivéve Tiffanyt, akivel volt egy kis nézeteltérésem, határozott léptekkel odamegyek egy székhez, és lehuppanok rá.
 

Próba

---

Végre valami nekem való is akad a kastélyban, ami nem távolodik el annyira a mugli világtól és még jól is érzem magam benne. Ez a színészek mozgalmas és színes földje, ahol kedvedre eresztheted ki a gőzt és adhatod elő magadból a benned rejlő önmagad, elveszettnek hitt személyiséged vagy eddig lapuló tehetséged, s közben még jól is szórakozol az egészen.
Én, Ágoston, köztudott, hogy nagyon szeretek izgulni és aggódni. Ez tipikusan olyan alkalom, amire már jó előre félhet az ember! Így voltam én is... Nyűglődve forgolódtam az ágyamban, amikor a hajnali napfény első sugarai átszűrődtek az ódon kastély üvegablakán. Hunyorgó tekintettel felültem, - ehhez nagy hasizom kellett ám! - ásítottam és nyújtózkodtam egy nagyot. Persze csak óvatosan, mert ilyenkor rándul görcsbe az ember teste a legkönnyebben. Nincs itt anyu kalciumtablettája, hogy meggyógyítson! Az legalább finom gyümölcsös ízű volt. Itt valami katyvaszt adna egy ijesztő tekintetű indián bácsi, akitől a múltkor gyorsan el kellett bújnom a folyosón, mert lófrált!
Néhány percig tartó pipiskedés a tükör előtt... Ezt már nap közben, addig úgy voltam, ahogy reggel felkeltem. Megfésülködtem, rendbe tettem magam, kimostam a szemeimből a megbújt csipákat és már illatosan, barátságosan álltak készen arra, hogy átöltözzek egy kényelmes ruhába. Miután ez is megvolt, lementem.
Úgy álltam hozzá, hogy lesz ami lesz, csak nem harapják le a fejem. Így akár a szél, lefutottam és megtorpantam a próbaterem bejárata előtt. Először bekukucskáltam a kulcslyukon. Hát, mit mondjak, nem sok dolgot láttam, de azért lejött, hogy már vannak benn. Mozgott a kilincs, az ajtó kinyílt, Ágoston pedig megjelent!
- Hali! - kacsintottam a jelenlévőkre, ahogy óvatosan becsuktam magam után az ajtót. Picit huzat volt, szal sikerült hangosan becsapnom, de nem baj - Bocsesz...
Összetett kézzel a többiek felé vettem az irányt és egy kicsit furcsálló tekintetben, illetve hangnemben kezdtem kérdezősködni.
- Már elkezdődött? Már be kellett volna mutatkozni? Ez meddig fog tartani? Itt fogunk mindig próbálni? Most mi lesz? Várunk még valakit? - fordultam hol az egyik illetőhöz, hol a másikhoz, de ügyeltem arra, hogy mindenki hallja, amit mondok és valamelyikre legalább választ kapjak. -

Mary

Én és a színészet… hát nem egy műfaj, de mégis érdekesnek találtam a dolgot. Noha nem azt a részét, hogy tanuld meg a szöveget, állj ki több száz ember elé valami maskarában, és add elő tökéletesen a jelenetet. Nem, én ilyet az égadta világon semmi pénzért nem fogok csinálni. Így aztán jogos a kérdés, hogy akkor mit is keresek az iskola Színjátszósai között. Erre egyszerű a válasz: én leszek az, aki beállítja a fényeket, a hangot, segít a díszletben, a jelmezekben, és súg, ha valaki elfelejti a szövegét. Meg ha kell, akkor koreografálok, és ennyi. Ezek a feladatok mellett nem lehet színpadi szerepet is vállalni, bár talán egy vagy két alkalommal vállalok kisebb karakteri alakítást, de csak olyat, akinek alig van szövege.
Az első próba napja is elérkezett, így Tiff-el, és Vanival az oldalamon hagytam el a lakrészünket. A landolás már egész jól megy, a gyomrom se émelyeg annyira, de azért még megvisel az ilyen utazás. A lányok mögött ballagtam, és azon gondolkodtam, hogy mit kellene majd még tanulnom a tusa ideje alatt. Hamarosan meg is érkezünk a teremhez, ahol próbálni fogunk. Körbenézek, majd leülök a többiek mellé, hogy én is velük együtt várakozzak. Az első befutó Keiko, akinek egy mosollyal is megtoldom a köszönést. Sokáig nem jön más, így felkelek, és járkálni kezdek, hogy megtudjam, mit merre fogok megtalálni. Eléggé elcsatangoltam a társaságtól, és mire visszaértem a lányokhoz, már Boti, Tony és még másik 4 ismeretlen is ott volt. A nevüket nem hallottam, de nem kérdezek rá, majd megpróbálok beletrafálni.
– Sziasztok érkezők. Nagy Bátor Đominic vagyok. –mindenkinek integettem, és hatalmas mosollyal léptem oda Tony mellé. – Jó itt látni téged. –pacsira tartottam a kezemet, és vártam, hogy belecsapjon. Tonyval nagyon egy hullámon vagyunk, hiszen mind a kettőnknek ismeretlen ez a világ, így jobban meg tudjuk érteni egymást. Ha nem találkozunk a vasútállomáson, akkor nem hiszem, hogy ennyire jóban lennénk. Puszta véletlen az egész, de tudom, hogy benne egy nagyon jó barátra leltem. – Hogy vagy? –hangomban a kíváncsiság cseng, és ameddig a válaszra várok, megnézem magamnak a többieket is, hogy megalkothassam róluk az elsődleges képet.

Színjátszósok-első próba

Az első színjátszós próba napján –mint mindig- fáradtan keltem fel. Ennek nem volt különösebb oka, 12 óra alvás után is fáradt vagyok. Most viszont volt bennem egy kis sietség, nem akartam elkésni a próbáról, mint azt egyébként mindig megteszem. Úgy vagyok vele, hogy tíz-húsz perc késés mindig belefér.  De mivel nem rég Tiff megkért, hogy legyek a jó keze egyből igent mondtam, és magamban hozzátettem, hogy így nem fogok késni a próbákról. Egész sokáig így is állt a dolog. A baj csak ott kezdődött, hogy indulás előtt még elmentem edzeni, és onnan késve értem vissza. Csak pár perc volt, ami a zuhanyzás után vált csak biztos késéssé. Nem tudtam, hogy amolyan majdnem főnökként miben kéne mennem, ezért nem is vacilláltam sokat, egy sima rövidnadrágot, és inget vettem fel, aminek az ujját felgyűrtem, és csak félig gomboltam be. Egy gyorsabb tempóban megúsztam volna pár perc késéssel a dolgot, de út közben a konyhából érkező finom illatok eltérítettek. A manók jó kedvükben voltak, egy egész tál perec alakú ropit nyomtak a kezembe, mondván, hogy vigyem el, nehogy elkéssek. Így út közben ropi eszegetés közben azon agyaltam, hogy így mint „Tiff jobbkeze”, mit kell majd csinálnom? Meg hogy a darabokban milyen feladatokat, szerepeket kaphatok. Mint itt a legtöbbünknek, nekem is a főszerepre fáj a fogam, csak hát mégis… Zenélni szívesen zenélek, ha olyan darabról van szó, viszont a szövegek nehezen mennek nekem. Vagyis nem mennének, csak az elég erős akcentusom sok helyzetben furcsán venné ki magát.  Végül is ezt majd Tiff eldönti. Lehet jól is fog hangzani, ha valami olyan darab lesz, amiben a hősszerelmes srác a szerelmesek nyelvén beszél.
Időközben megérkeztem a próbateremhez, és miután lenyeltem a számba tömött nagy adag ropit, beléptem a terembe.
- Üdv, megjött a főnök! –Óriási vigyor kíséretében léptem közelebb az összegyűltekhez.
- Eric vagyok, ha valaki nem ismerne. Ki kér ropit? –Utolsó mondatom után körbenyújtottam a tálat, hogy vegyen, aki kér. Eközben kezet ráztam a csapat férfi tagjaival, aztán megálltam Tiff mellett, a tálat továbbra is úgy tartva, hogy tudjanak belőle venni.  

Épp tegnap történt, hogy baglyot küldött Tiff a színjátszókör újraindításáról. Tiff nagyon kedves lánynak tűnik. Mivel még nagyon új vagyok, aligha felfedeztem a sulit, szóval kérdezősködnöm kellett, merre is találom pontosan a színjátszókör próbatermét.
Mindig is érdekelt a színészet. Eleve elég művészi alkat vagyok, színházba járni egyenesen imádok. Főleg zenés színházakba.
Vajon itt adunk majd elő zenés darabokat?
A régi mugli iskolában heti két drámaóránk volt. Minden évben betanultunk valamit, bár mi az improvizációkra mentünk rá. Nem egy meglévő szövegkönyvet kaptunk, hanem szituációs gyakorlatokon belül improvizáltuk a szövegünk, míg össze nem állt egy teljes darab. Nagyon izgalmasnak találtam azokat az órákat. Alig várom, hogy megismerkedjek a Bagolykőben lévő színjátszósokkal, illetve színjátszással.
Bizonytalanul bolyongtam egy darabig a kastélyban, mire betaláltam a déli szárnyba. Eléggé félénken néztem be a próbaterem ajtaján. Nem ismerek itt még senkit.
- Sziasztok. - köszöntem viszonylag hangosan, de nem túl határozottan. - Sophie vagyok. - ez már kicsit halkabbra sikerült, éreztem, ahogy elpirulok. Valószínűleg a fél társaság meg se hallotta a nevemet. Zavarban voltam. Félénken beljebb húzódtam. Sok tekintet fordult felém, de legtöbben beszélgettek egymással. Kicsit megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki izgul. Körbenéztem és a terem hangulata fantasztikus volt. Sokkal jobb, mint a mugli sulimban. Miután a helyszínt megcsodáltam, végigfürkésztem az embereket. Valaki ropit evett, valaki izgult és csendben várakozott, valaki beszélgetett. Ezeket állapítottam meg. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Félénkségem miatt nem mertem senkihez odamenni, beszélgetést kezdeményezni. Gondoltam, megvárom míg Tiff megmondja, mit csináljunk. Idővel biztosan összebarátkozom a többi színjátszóssal.

Színjátszós bagázs!

[Hedvig]

Zója

Lábait maga alá húzza, és sarkain ülve hintázni kezd előre-hátra. Ez némiképp segít legyűrni egyre növekvő mozgáshiányát. Mégiscsak fura volna, ha nekiállna rohangálni, miközben Zója éppen a családjáról és a névadásról mesél neki. Figyelemelterelésnek nem rossz, de az agyát ennek ellenére még mindig Keith képe vakargatja belülről, s míg a pszichológus néni beszél, megpróbálja kitalálni, melyik Herci kedvenc ruhája, mert bosszúból azt fogja elcsórni legközelebb.
-Tessék? – kezd ébredezni a figyelme, mikor Zsolti fiú kerül terítékre.
-Komolyan beszélne vele? – alsó ajkába harap, s tanácstalanul megvakargatja a fejét. Mennyivel könnyebb volna, ha a néni elintézné neki, hogy tökéletes nyugalma legyen eztán. Ha a bátyja itt lenne, már rég megszűnt volna a probléma. Vagy a probléma forrása. Otthon mindig minden gondját elrendezték helyette, sosem kellett aggódnia semmi miatt. De itt…
-Iiii… nem. Nem is tudom. Azt hiszem, megbántanám, ha ráküldenék valakit – és még a másik lelkivilágával is foglalkozik. Persze, ha a jövőbe látna, és tudná, hónapokkal később milyen gyalázatos dolgot fog művelni a levitás, nem is Zóját kérné meg, hogy beszélgessen el vele, hanem egy dementorfalkát.
-Jó, tegyük fel! – imádja a színészkedést, így egy kis szerepjátékra mindig kapható. Derűsen pillog a plüssmacskára, bár halovány fogalma sincsen, a nő mit akar vele elérni. Sőt… egyre értetlenebbül bámul rá.  Mégis mi a rozsdás zsanérért mondana ilyesmiket Zsolti fiúnak? Hát ő ezt bizony nem érti.
-Nem is ismerek Milánt – ragadja ki egyből a lényeget nagy komolyan. Meg aztán, esze ágában nem lenne ilyesmit előadni, hiszen ez úgy hangzik, mintha a fiúkkal bálványoztatná magát, és mindenkitől ajándékokat kapna.
-De ez… én nem vagyok ilyen népszerű a fiúk körében – és nem is szeretne az lenni, neki csak az a fontos, hogy Keith foglalkozzon vele, például ha mond neki valamit, akkor a szőkeség figyeljen rá. Ez olyan nagy kérés volna?
-Nem szeretném, hogy a fiúk plüssöket hozzanak nekem, legalábbis ne úgy, ahogy azt Zsolti teszi. Ha csak játszani akarnának, az nem lenne baj, mert Ririvel, tudja, Véda néni Szotyijával, szívesen fogadunk be pajtikat, mert úgy sokkal izgalmasabb – örök gyermeki lélek, aki meg van győződve arról is, hogy a hercegnők nem kergetőznek vasvillával.
-Hogyan nem tudhatták, hogy a házasság komoly dolog? Én ezért nem fogok sokáig férjhez menni – fecseg, miközben tekintetével a szabadjára eresztett Trilliant keresi. Hmm, nem lenne túl kedvező, ha megrágcsálná Zója fontos dolgait.
-Óóó – ezen az eshetőségen még sosem gondolkodott. Túl valóságos lenne az egész, ha rajongása viszonzásra találna.
-Hiszen nem is kéne azzal próbálkoznia, hogy figyeljek rá – ha a néni látta volna már őket együtt, megértené ezt. Leonie egyfolytában Keith nyakában lóg, amikor csak teheti, s mikor ez nem lehetséges, hát akkor meg nagyon hiányolja. Ennél több figyelmet nem igazán kaphatna, mert akkor a kis törpe lélegzethez sem jutna mellette.
-De ha szeretne – világfájdalommal teli sóhajt hallat. – Nem is tudom… - csodás, szép szerelmet képzel magának, másrészt viszont fél attól, hogy ez be is következhet. Mert mi volna, ha csak egy emberre kéne koncentrálnia? Egy párral az oldalán másokat már nem is ölelgethetne szabadon, és akkor fel kéne adnia önmagát… legalábbis ez az ő elképzelése.
-Ja, amúgy rosszul tetszett fogalmazni, mert nem „is szeretne”, hanem simán „szeretne”. Nekem ő a legjobb barátom, de ezt már mondtam – mondja rosszallóan. – Viszont, ha úgy lenne, akkor biztosan megfogná a kezem a folyosón, de nem, ahogy most szoktuk, hanem közben mosolyogna, mintha lenne valami, amit a világon csak mi ketten tudunk, és hozna nekem sárga tulipánt, mikor az nem is virágzik, és nekem adná a kakaós csigája közepét – tulajdonképpen alig mondd többet, mint amiből most is áll a kapcsolatuk. Csakhogy Herci az imént mellőzni merészelte!
-Most mennem kell! Trillian, gyere ide! – minden előzetes bejelentés nélkül pattan fel a kanapéról, hogy összeszedje a nyulat.
-Igazán köszönöm, amiért meghallgatott, sokkal jobban érzem magam. Meg kell keresnem Keith-t, mert az előbb nem tudtam neki elmesélni, amit akartam – felkapja nyuszmókját a földről, és a kijárat felé kezd trappolni.
-Majd jövök még! – fenyegeti meg a nőt, s egy udvarias köszönés után eltávozik a helyszínről. Pont ugyanolyan viharosan, ahogy megérkezett.

A Rellon elszabadul éjjelén
Fejtörő Angyalommal

Nem éppen most volt, már eltelt pár nap azóta, hogy megismerte a partnerét. Mármint azt a partnerét, akivel éppenséggel csak egy ártalmatlan dolgot terveztek be, a rellonos nagy banzáj alkalmára.
Az lényegtelen, hogy pontosan hol, a lényeg, hogy lebuktatta a kis franciát, amint takarodó után áldozatot keresett magának, akinek bizony felvághatja a bőrét. Éppenséggel ez nem jött össze neki, viszont az éppen járőröző prefektuslánnyal sikerült közelebbi kapcsolatba kerülnie. Nem félt megmondani, hogy pontosan mi a jó francot csinál, és bizony, ez tetszett a feketeségnek. Folytatása az volt, csak nem nyilvános.
Már csak az a része nyilvános, hogy amikor megtudta, hogy mit is tervez a banda, felkereste őt, hogy ugyan már, nem akar-e a társa lenni egy kis lopásban. Nem nagy dolog, csak ha már a házverseny végén kullognak, legalább a kupa legyen egy estére az övüké...
A KH-ba beszélte meg vele a randit, ahova kicsit késve, de legalább jól kinézve érkezett. Fekete rövidnadrágot és ugyanilyen ujjatlant húzott, egy vastagabb, fonott övvel feldobva, a lábán pedig -mint mindig- magassarkú villogott. A szeme extra kiemelést kapott, és így, a hajával együtt eléggé sötét kinézetet alkotott. A haja minden lépésnél súrolta a vállát, és mielőtt kézen fogva távoztak, hátradobta az egész loboncot.
-Azért valamerre még mehetnénk miután elvittük a kupát... -jegyezte meg miközben belépett a Trófeaterembe. Mit sem törődött vele, hogy ki van a helyen. Gyors pillantást vetett körbe, a pálcáját előreszegezve sétált lassan beljebb.

A Rellon elszabadul éjjelén
Mirával, az édessel

A Bagolykőben töltött első éjszakái egyike érdekesre sikerült. Úgy tervezte, hogy kioson, nem csap túl sok zajt, vagy nem többet a kelleténél. Az értékesebb holmikat nem azon a körúton tervezte elemelni úgysem, terepszemlét viszont muszáj volt tartania és, ha már erre járt, magával hozott egy megérdemelten elorozott konyhakést. Még ezután jön, hogy beszerezzen egy rendes recés élűt, ami fodrozza a bordacsontot, ha belevágódik az áldozat oldalába.
Itt buktázta a dolgot és gyűjtötte be a nyakába a prefekta kisasszonyt. Szó se róla, jó bútordarab volt, nem panaszkodhat rá, csak olyasmiről kezdett csivitelni a madárka, hogy akkor köpjön, mit művel éjjel, idekint. Nem volt oka rá, hogy azt hazudja, szentjánosbogarakra megy hálóval vadászni, így csak illusztrálta némi késlengetéssel eredeti célját, közölte is, aztán a folytatást már kár részletezni, úgysem gyerekeknek való.
Ezzel azt hitte, annyiban marad a dolog, a "büntetését" ledolgozta szó szerint, ám Amira megint megjelent a színen egy éppen elég kecsegtető ajánlattal ahhoz, hogy kicsalja őt a rellonos alagsorból. Hülye volna kimaradni a buliból, ha egyszer még hívják is. Egy kis lopás nem a világ. Ha kell az a túlméretezett borospohár, jönnek és visszaveszik, de nekik is kijár a szórakozás, nem? De.
A KHba ő érkezik előbb szokásos teljes fekete szerelésében ami kimerül ezúttal egy rövid ujjú ingben, bőrnadrágban és katonai bakancsban. Nyár, na és? Ehhez van szokva, pofázzon csak, akinek nem tetszik valami. Amirára sem kell túl sokat várnia, bár mielőtt bármit is mondana, hagyja szétterülni az arcán szokásos szarkasztikus vigyorát.
-Te mindig így felrakod a pontot az i-re?- Céloz itt a nem kicsit kihívó, de annál inkább kedvére való öltözékre, bár inkább a kiemelt szemek azok, amik most jobban vonzzák a tekintetét. A keze magabiztonsan zárja körbe Amiráét, s miközben kilépnek és elindulnak az alagsori folyosón át, még arra is méltatja a kis feketét, hogy válaszoljon neki.
-Majd kitaláljuk. Elég nagy ez a kőtömeg a gazos udvarával együtt... nekünk pedig rengeteg időnk van buli ide vagy oda.- Vonja meg a vállát teljesen nyugodtan, miközben ő is belép a Trófeateremben immáron elővett pálcával, de azért hallani a hangján, hogy jó néhány ötlete van a folytatást illetően. Az ő szemei is azért körbepásztázzák előbb alaposan a termet, mert nincs kedve kellemetlen meglepetésekhez, mint mondjuk enyelgő tanárok. Fáradtságos munka lesből elintézni egy tanárt, de tényleg!
-Kíváncsi vagyok, mennyire lehetne velük üzletelni egy sima trófeáért...- Természetesen nem feledkezik meg a haszonról sem. Egyrészt itt van Amira after gift-nek, másrészt viszont jó lenne mondjuk kiszedni valamit cserébe ezért a poros kupáért a tanerőkből. Jó, a pofon és a büntetésen túl.

A Rellon elszabadul éjjelén
csak úgy egyedül, ártatlanul

A Rellon elszabadul éjjelén
Fejtörő Angyalom, és az a sunyi dög

Amira csak egy huncut mosolyt küldött a kis francia felé, amikor a kinézetével kapcsolatos kérdést tette fel. Felesleges lett volna válaszolnia. Még új ahhoz, hogy tudja, igen, bizony a feketeség mindig felteszi a pontot az i-re. Hiába van ott Kristóf, a nézni szabad elvet követve oda-vissza dolognak tekinti, hogy jól nézzen ki, ha már néhány srác -főleg a Rellonban- is képes erre. Na meg nem másodlagos szempont, hogy így érzi jól magát.
Eléggé lazán vette ezt a "törjünk be és lopjuk el a trófeát" dolgot. Prefektusként ugyebár mászkálhat kint későbbi órákban is, és ha netán valaki megkérdezné, hogy ugyan már mit keresnek ők ketten a teremben, csak rávágná, hogy elkapta Mihaelt.
A pálcáját persze nem eresztette le, de inkább azzal volt elfoglalva, hogy milyen ötlettel áll elő a társa. Hát elég fancsali képet vágott, azért lehetett volna valami felvetés.
-Oké, hát akkor törd a fejed, mert nem akarok csak úgy sétálgatni... -tette hozzá egy vállvonás kíséretében, és szépen lassan megállt a terem közepe táján.
-Valószínű, hogy ha kiderül, hogy mi voltunk, nem ússzuk meg. A nyerésre álló háztól kellene... -nem tudta befejezni a mondatot, mert koppanások ütötték meg a fülét. Hátrafordult, a pálcáját nekiszegezte a hang forrásának. Sharlotte, a szervezőtársa barátságos mosolya valahogy nem éppen hiányzott az akcióhoz.
-Áh, Sharlotte... nem tudsz aludni? -némi gúny érződött a hangjában. Megfordult pár gondolat a fejében, de úgy gondolta, talán egyelőre játsszanak csak macska-egér játékot. Talán még a segítségükre is lehet a lány.

A Rellon elszabadul éjjelén
Mira édes és Szöszi

Ez a kérdés inkább amolyan töltelék volt. Sokmindent lehet rá mondani, de azt, hogy vak, ritkán. Így igen hamar leesik neki a tantusz, már a kérdezés előtt, hogy Amira a különösen igényes fajtából származik, de már csak a pimaszkodó hangvétele megcsillogtatásáért is muszáj volt kinyögje ezt a pár szót. Természetesen mindketten tudják a választ, ezért sem kell felesleges gondolatok kimondásába belebonyolódni.
Későbbi terveiket illetően csak megjegyzi, hogy elég nagy a kastély, majd lesz valahogy. Nincs kedve most senkinek a kegyeit keresni azzal, hogy érdeklődést mutat a késő esti kellemes elfoglaltságok iránt. Félreértés ne essék, szeret játszani a női hangszeren, de azt még jobban szereti, ha már-már kérlelik, hogy tegye meg. Tán erre játszik kicsit Amiránál, elvégre még nem ismeri a természetét, mennyire megpuhítható, vezethető. Próbálgatás útján tanul, aztán, ha semmi sem lesz belőle, hát abba sem hal bele. A válaszra egy "Aha, oké." a reakciója egy gúnyosra sikeredett félmosollyal egybekötve. Nem néz Amirára, de valószínűleg, ha a lány megpillantja arcán a gyanús ajakgörbületet, lecsapódik neki, kinek szánta a suhanc harmadéves a gesztust. Csak piszkálódik, csúfolódik. Még egy nő sem tudta megnevelni ilyen téren, de nem is szorul különösebben senki kioktatására.
-Rákenhetnénk simán azokra a törpékre. A kék majmokra. Annyi szaladgál itt belőlük, mint a szemét. Megnézném, hogy vinnyognak, hogy nem ők voltak.- Morfondírozik szórakozottan, csendesen, pálcás kezével kopogtatva a combját, mialatt körbenéz felületesen a tett színhelyén. Persze tisztában van vele, hogy a tárgyi bizonyíték náluk lenne, de azért meghurcolni másokat, még ha rövid időre is, felérne egy átmaratonozott éjszakával egy szép nő társaságában.
Ami azt illeti, tényleg csak egy felszínes csekkolást végzett a termen, másképp észrevette volna a mellettük araszoló szöszit, de jelenléte csak Mira elhallgatásakor tűnik fel. Egészen pontosan a pillanatnyi beálló csönd és a félbeszakadt mondat válik gyanússá. Arra perdül, mivel eddig máson "legeltette" szemeit, és szinte azonnal szétterül a képén valamiféle elégedett-sötét vigyor, mintha ugyan meghozták volna a karácsonyi ajándékát fekete masnival átkötve. A szöszi igen guszta látvány, főleg, hogy az aranyhajúak nagyon erős gyengéi, ez még ráadásul jól is néz ki. Ettől persze nem fog padlón csúszni hozzá, hogy megcsókolhassa a bokáját, de szemrebbenés nélkül végiggusztálja tetőtől-talpig az árut.
-Ha neked nem kell, gondoskodom én a kicsikéről.- Intézi szavait Mirához cseppet sem ügyelve arra, hogy a hangerejét levegye. Sőt, a "gondoskodni" szót jelentőségteljesen meg is nyomja. Egyrészt nem füllik hozzá a foga, hogy valaki azonnal köpjön, másrészt egészen kedvére való lenne elszórakozni a kiscsibével, még ha rövid ideig is, míg Mira megszerzi azt a kupát.

A Rellon elszabadul éjjelén
Drágák

Roland

Úgy érzem, nem tudok megmaradni egy helyben. Nem tudok csak úgy ülni a szobában, vagy a KH-ban, valamerre mennem kell. De hová? Csaj ez az egy bökkenő van az egészben, hogy nm tudom merre menjek. Most nincs kedvem kimenni a kastélyból, ahhoz még túl meleg van, így olyan helyet kell választanom, ami a falakon belül van.
Könyveim közül előveszem az egyik mangát, amit már elég rég olvastam, hogyha valahol mégis megállnék, ne unatkozzam. Elindulok a levitából, de nem is figyelem merre megyek, csak a lábam visz valamerre, egyre távolabb a Levita háztól. Közben a könyvet is elkezdem olvasni, de azért néha-néha felnézek, nehogy nekimenjek a falnak, oszlopnak, vagy egy iskolatársamnak...Vagy ami még rosszabb, egy tanárnak, szerencsére mindezek nélkül megúsztam, úgy nagyjából húsz percet, míg különös zajokra nem lettem figyelmes az egyik folyosó irányából. azt hiszem egyszer vagy kétszer voltam már ott, de csak átutazóban, és nem is figyeltem meg különösebben az ott lévő festményeket, de szerintem itt az ideje. Becsukom a mangát is, és lassan elindulok a folyosó felé, majd mikor belépek, egyből a festményeket kezdem nézni. Sok különféle portré és kép van ott. Van amelyiken verekednek,ami speciel a folyosó másik végében van, és csak a hangokat hallom, de azok arra adnak okot. Minden késlekedés nélkül elindulok afelé a kép felé, és nem is figyelek a lábam elé. Pedig ez nagy hiba, mert egy víztócsa van előttem, amit én persze nem veszek észre, és sikeresen elcsúszom. Egy halk sikoly kíséretében a földre esem, és a könyv is messze repül el tőlem, mire a legtöbb kép elhalkul, és engem figyel. A szemtelenebbek még ki is nevetnek, amit én csak némán tűrök, mert valamiért nem tudok felállni, pedig most legszívesebben elszaladnék.

Keiko

Roland már nagyon unatkozott. Már nem kötötte le semmi. Hiába próbált meg könyvet olvasni vagy edzeni. Mindent abbahagyott mert a meleg most őt is nagyon megfogta.
Úgy gondolta elmegy sétálni a kastély falain belül. Megnéz egy pár képet, mutogatja izmos testét. Gondolta magában.
El is indult és hangos nevetésre lett figyelmes a folyosón. Elindult hát arra megnézni mi történik. Amikor odaért a folyosóra, látta ahogy egy lány ül egy tócsában és mindenki nevet rajta. Rossz érzés öntötte el a testét így odaszaladt a lányhoz, mindenki meglepetésére.
-Jól vagy? Nem esett semmi bajod?-kérdezte ijedten.
A többiek még mindig meglepetten néznek és sunyiban nevetnek szegény lányon.
-Bárcsak ti estetek volna fel így, és most rajtatok lehetne nevetni.- Mormolta, lehet kissé túl hangosan is mert hirtelen mindenkinek lekonyult a mosoly és lenéző pillantást vetettek a földön ülő lányra és Rolandra.

Roland

Nevetnek. Egyre hangosabban nevetnek,azok a goromba képek. Meg az eleinte kedvesnek tűnő öregasszonyok is halkan kuncognak,és ez nagyon nem tetszik nekem. Elakadt a szavam is, és már sírni lenne kedvem, de nem, nem sírhatok, akkor talán csak még jobban nevetnének. Olyan érzésem van, mint pár éve, mikor a zenesuliba jártam. Ott is mindig kinevettek, és ez pont ugyanúgy fáj, mint akkor. De talán ez megalázóbb is, ért ezek csak festmények, mégis engem nevetnek ki. Egyszercsak elhalkulnak, mert egy fiú lép be. Na tessék, még egy valaki, aki kinevethet. De nem, szerencsére nem teszi, hanem aggodalma arccal, szól hozzám.
- N-nincs semmi baj, jól vagyok, csak el csúsztam. - Felelem egy halvány mosoly mellett, majd megpróbálok felállni, de nem megy. Először csak a feltérdelek, aztán megpróbálok ráállni a lábamra, de nem megy, mert nagyon fáj a bokám, így visszaesem a földre. Talán kibicsaklott a bokám, vagy rosszabb. De nem akarom a falra festeni az ördögöt, így nem gondolok rossz dolgokra.
- Tudnál segíteni? - kérdezem kicsit aggodalmas fejet vágva, és kezemet a bokámra teszem. - Azt hiszem kibicsaklott.