Egy újabb hosszú nap után fáradtan dőltem le este az ágyamba. Egy ideig bámultam a plafont, aztán oldalra fordultam, de nem tudtam aludni. Forgolódtam még egy ideig, aztán idegesen ültem fel az ágyamban. Felvettem egy szabadidőnadrágot és a hozzátartozó melegítőfölsőt, aztán halkan kimentem a szobából. A többiek már aludtak, nem akartam felkelteni őket. A folyosó kihalt volt. Ahogy tovább mentem sem találkoztam senkivel, így sikerült megállapítanom, hogy már a takarodó után járhatunk. Nem zavart, mivel senki nem volt itt, nem volt rá esély, hogy valaki, aki pont prefektus erre járna, és megbüntethetne. Ahhoz eléggé szerencsétlennek kéne lennem.
Lassan sétáltam a folyosón, de lépteim hangosak voltak. Leginkább a földet néztem, csak párszor néztem fel, hogy tudjam, merre járok. Kábé tíz perccel később arra kaptam fel a fejem, hogy ketten vitatkoznak. Körbenéztem, de nem volt ott senki. A hang irányába sétáltam, végül egy kép mellett álltam meg. Furcsán néztem a festményre, aki éppen a mellette lévővel próbálta megértetni, hogy neki van igaza. Még érvelt is, csak hangosabban, mint azt ilyenkor nyugodtan tudná hallgatni az ember. Amíg ők vitatkoztak én egy kicsit arrébb sétáltam, hogy megnézzem a többi festményt. A két nő rikácsolása viszont egyre jobban zavart. A fejemet fogva néztem rájuk.
- Maradjatok már nyugton! -Halkan beszéltem, de a hangom parancsoló volt. Egy-egy gonosz pillantás után visszafordultam. Egy ideig magukban mérgelődtek a festmények, de hamar újra veszekedni kezdtek. Előkaptam a pálcám, és visszafordultam.
- Pofix! -Mondtam el a varázslatot, remélve, hogy így csendben maradnak. Aztán, hogy egy kicsit szórakozzak is, újra felemeltem a pálcám. - Tarantallegra! -Nekidőltem a szemben lévő falnak, és onnan figyeltem, ahogy az idős nő táncol. Hogy még élvezhetőbb legyen, még egyszer használtam a pálcám. -Turphellus! -Oldalra döntöttem a fejem, így figyeltem, ahogy a -most már- fiatal nő táncol.

Lyra

Már egészen elmerültem a táncoló nőben, amikor valaki kiabálni kezdett. Már vettem elő a pálcámat, hogy őt is elhallgattassam, amikor észrevettem, hogy nem egy újabb festmény szállt be a vitába.
- Én? Éppen nézem, ahogy táncol az a nő ott! -Mutattam a képre. Nem hazudtam, de a lány tekintetéből elnézve lehet azt kellett volna. A "műsoromat" egy pillanat alatt megszakította, mire én is vetettem rá egy mérges tekintetet. Pedig annyit dolgoztam vele, hogy tökéletes legyen! Minimum fél perc erre ment el az életemből.
- Általában nem így szoktak bepróbálkozni nálam. -Feleltem az újabb kérdésére. Egyértelműen ismerkedési szándéknak gondoltam az előbbi megszólalását, bár kedvesebbnek szoktam elképzelni az első beszélgetést. -Eric vagyok, egyelőre legyen elég ennyi. -Válaszoltam egy kicsit később, remélve, hogy ennyivel megelégszik. -És te ki vagy? Ilyenkor már nem szoktak kijönni a lányok a szobájukból. -Féloldalas mosoly kerül az arcomra. -Nevet, házat, évfolyamot! -Ismétlem meg hasonló stílusban, mint ő. Akkor ismerkedjünk hideg pillantások közepette. Jó kapcsolatnak nézünk elébe.
A falnak dőlve fürkésztem a lányt, aztán a képre néztem. Ő mérgesen nézett rám, nem tűnt boldognak. Sőt, szinte sugárzott róla, hogy legszívesebben lejönne onnan, és megpróbálna bosszút állni. Mosolyomra csak elfordult. Azt hiszem nem ő lesz a kedvenc festményem. Figyelmemet újra a lánynak szenteltem, továbbra is mosolyogva figyeltem, és azon gondolkoztam, hogy vajon miért ilyen morcos. Lehet, hogy csak fáradt, de akkor nem itt lenne, hanem aludna. Majd ha jobb kedve lesz talán megkérdezem.

Lyra

A válaszom gondolom nem tetszett neki, mert elég keményen nézett vissza. Kedvem lett volna egy lépést hátrálni, de mögöttem volt a fal.
Kérdésemre hamar kaptam választ is, bár jobban jártam volna, ha nem teszem fel. Szóval prefektus. Már értem miért van itt. Ráadásul rellonos, ami még rosszabb. Újra megkaptam az előző kérdéseket egy kis kiegészítéssel.
- Te se járnál jól, ha felkeltenéd az igazgatót. -Jegyeztem meg csak úgy mellékesen. Oké, hogy velem van a baj, de a lány helyébe én inkább megvárnám, hogy reggel legyen. -Csak hogy örülj, levitás vagyok. Eric Chabot. Megfelel? -Még mindig féloldalas mosollyal néztem rá. Megfordult a fejemben, hogy valaki más nevét mondom, de nem ismerek másik Ericet, csak Weavert, de őt mindenki ismeri. Ráadásul a házvezető helyettesük is, szóval ezzel nem lett volna esélyem.
- Na, akkor most, hogy ezt megbeszéltük, folytathatnom végre az eddigi elfoglaltságom? -Fáradtan néztem rá, remélve, hogy most már békén hagy. Nem értettem, hogy miért volt ilyen szigorú, amikor csak a festménnyel szórakoztam, de azt egy mozdulattal vissza tudom csinálni, és senki sem tudta volna meg. Nem értem, minek ez a nagy felhajtás. Lehet, hogy csak rellonos, és szeret büntetni, de ennyiért?
A pálcámat szorongattam, valami új varázslaton gondolkoztam, közben a képet fürkésztem. Nem akartam újra megtáncoltatni, inkább valami mást, valami viccesebbet akartam. Olyat ami még talán a lánynak is tetszhet. Kinéztem egy másik képet, mert az előzőn lévő nőn nagyon az látszott, hogy mindjárt megkér valakit, hogy átkozzon meg engem. Ahhoz meg annyira nem volt kedvem. Kép van itt bőven, lesz miből válogatnom.

Színjátszósok-első próba

Az első színjátszós próba napján –mint mindig- fáradtan keltem fel. Ennek nem volt különösebb oka, 12 óra alvás után is fáradt vagyok. Most viszont volt bennem egy kis sietség, nem akartam elkésni a próbáról, mint azt egyébként mindig megteszem. Úgy vagyok vele, hogy tíz-húsz perc késés mindig belefér.  De mivel nem rég Tiff megkért, hogy legyek a jó keze egyből igent mondtam, és magamban hozzátettem, hogy így nem fogok késni a próbákról. Egész sokáig így is állt a dolog. A baj csak ott kezdődött, hogy indulás előtt még elmentem edzeni, és onnan késve értem vissza. Csak pár perc volt, ami a zuhanyzás után vált csak biztos késéssé. Nem tudtam, hogy amolyan majdnem főnökként miben kéne mennem, ezért nem is vacilláltam sokat, egy sima rövidnadrágot, és inget vettem fel, aminek az ujját felgyűrtem, és csak félig gomboltam be. Egy gyorsabb tempóban megúsztam volna pár perc késéssel a dolgot, de út közben a konyhából érkező finom illatok eltérítettek. A manók jó kedvükben voltak, egy egész tál perec alakú ropit nyomtak a kezembe, mondván, hogy vigyem el, nehogy elkéssek. Így út közben ropi eszegetés közben azon agyaltam, hogy így mint „Tiff jobbkeze”, mit kell majd csinálnom? Meg hogy a darabokban milyen feladatokat, szerepeket kaphatok. Mint itt a legtöbbünknek, nekem is a főszerepre fáj a fogam, csak hát mégis… Zenélni szívesen zenélek, ha olyan darabról van szó, viszont a szövegek nehezen mennek nekem. Vagyis nem mennének, csak az elég erős akcentusom sok helyzetben furcsán venné ki magát.  Végül is ezt majd Tiff eldönti. Lehet jól is fog hangzani, ha valami olyan darab lesz, amiben a hősszerelmes srác a szerelmesek nyelvén beszél.
Időközben megérkeztem a próbateremhez, és miután lenyeltem a számba tömött nagy adag ropit, beléptem a terembe.
- Üdv, megjött a főnök! –Óriási vigyor kíséretében léptem közelebb az összegyűltekhez.
- Eric vagyok, ha valaki nem ismerne. Ki kér ropit? –Utolsó mondatom után körbenyújtottam a tálat, hogy vegyen, aki kér. Eközben kezet ráztam a csapat férfi tagjaival, aztán megálltam Tiff mellett, a tálat továbbra is úgy tartva, hogy tudjanak belőle venni.