Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Lili, bár nagyon leleményes volt, mégsem rendelkezett az összes válasszal. Sőt, igazából melyekkel rendelkezett, azok sem feltétlenül voltak jók. A vaj és margarin kérdését viszont pont nem tudta volna megtippelni.
- Az egyik keményebb, mint a másik, amelyik meg lágyabb.
Még a vállát is megrántotta, ezen apró, de lényeges különbségen kívül nem tudott többet hozzáfűzni. Persze, az ízük is különbözött, ha nagyon odafigyelt rá az ember, de Lili mindig csak annak az ízével törődött, amelyiket épp fogyasztotta, és még nem jutott eszébe közben elmerengeni, hogy milyen a másik, amelyik épp nincs a szájában.
Végülis sikerült megegyezniük abban, hogy Flóri bá' cuki, de Polli kérdését Lili már inkább költőinek tekintette, mert hát természetesen volt elég fiú a suliban, korban a diáklányokhoz jobban passzoló, de hát a többségnek az kell inkább mindig, amit, illetve jelen esetben, akit nem kaphatott meg. A tanár bácsiknál és néniknél pedig kevésbé elérhető célpontot vágyaiknak keresve se találhattak volna.
A két lánynak azonban jelenleg sokkal egyszerűbb vágyaik voltak, szerettek volna bejutni a Levita házba. És bár ez könnyű feladatnak tűnhetett, a nem túl barátkozós kedvű szfinx megnehezítette a dolgukat. Polli hiába próbált belőle bármit kisajtolni, még csak annyi reakciót sem sikerült kicsikarni belőle, amiből azt leszűrhették volna, hogy teljesen rossz nyomon járnak.
- A kérdés az lehet, hogy ki az, aki reggel négy lábon mászkál, délben kettőn, este hármon - felelte Lili.
Eddig világos volt, csak furcsa volt a megfogalmazás. Elvégre ha egyszer reggel még négy lába van, azokkal miért mászik? Talán részeg? De az lehet a nap bármelyik részében, legalábbis úgy tudta. Ő még nem próbált az lenni, de úgy sejtette, bármikor lehet.
- Hát ha nem perverz a szfinx, akkor a harmadik láb lehet egy bot is. Az öreg bácsik szoktak bottal járkálni, bár nem csak este. Vaagy a vakok! Ők is bottal járnak. Bár ők végképp nem csak este, mert nekik mindig az van. Nem is ismerek vak embert. Mondjuk öreget se, olyat, aki csak este öreg.
Lilinek csak úgy pattogtak ki a fejéből a gondolatok, épp csak bele nem skerült gondolnia abba, hogy mit is beszél. Ellenben a szfinxnek feltűnt, és bár pókerarcot próbált nyilván vágni, rámeredt Lilire, mintha az rátapintott volna a lényegre, de utána újra elkezdett valamit tanulmányozni a festett hátterében.
Lili felnevetett Polli megjegyzésére.
- Lehet, hogy te vagy a megoldás!
Ránézett a szfinxre, de az nem reagált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

A Lilivel való közös lógás leginkább a Pannával való közös élményekre emlékezteti őt. Persze a húga alacsonyabb meg hosszabb a haja, meg egészen máshogyan néz ki meg minden, de a levitás barátnője mellett sokkal jobban meri önmagát adni, olyan kérdéseket is feltenni, amiket más előtt egyébként nem merne. Ennek persze az az ára, hogy nem mindig kap rájuk választ – hiszen Lilivel sok mindenben nagyon hasonló az ismeretük is, nem csak az érzelemviláguk. Ajkával csücsörítve, fejét ingatva bólogat Lili válaszára. Ez teljesen igaz, nem tud vitatkozni vele. Polli általában azt eszi, amit elé tesznek, nem tudatosan választja ki, hogy mit akar.
Abban viszont biztos, hogy ő sosem fog ácsingózni egyik tanár bácsi meg néni után sem, elvégre mindegyikük olyan öreg hozzájuk képest. Meg hát amúgy is, hogy jön az ki? Amikor a klubhelyiségben feljön és a többiek erről beszélnek, sőt már a tanár bácsik popsijára terelődik a szó, akkor ő inkább felviharzik a klubhelyiségbe vízbe fojtani magát a fürdőszobában, mert ettől még az is jobb. De legalábbis a füle kitisztul ettől, ha elég sokáig bebújik egy kád vízbe.
Reméli, hogy a szfinx nem fojtja magát vízbe a hallottaktól, mert akkor eléggé problémássá válik a levitások ki-be mászkálása a portrén keresztül. Biztonságból odapillant ismét a képre, amin szerencsére nincs fürdőkád, így nyugodtabban fordul vissza Lilihez ötletelni.
- Ez egy nagyon fura lény. – Csóválja a fejét a kérdésre. – Frankenstein szörnye? – Kérdi bizonytalanul, ám a szfinx csak megrázza magát a portrén, jelezvén, hogy hülyeséget beszél. Pedig hát ő szokott itt levágni meg felvarrni dolgokat, meg megvárja az esti vihart. Simán lehet, hogy ha sok likőrt ivott, akkor már elfelejtett egy lábat visszavarrni szegényre este. De ha nem, hát nem.
- De ők mindig bottal járnak, nem? Vagy csak este kell az ülőhely a buszon? – Kérdi Lili fülcimpájának szegezve a kérdést. Hallotta már panaszkodni a szomszédot a kerítés fölött, hogy sprintelni látott egy öreget bottal, aztán amikor felért a járatra hirtelen járni sem tudott, egyből szükség volt a görbebotra. Szerencsére Polli kimarad ezekből, nem bírná elviselni a tömegközlekedést – már a neve is félelemmel tölti el.
- Reagált? – Ujjong a kezeivel szárnyalva. Csak nem sikerült valami okos, levitás gondolatot mondania? Juhéj! – Én? De hát szerintem nem csak nekem van ki estére ezzel a sok kérdéssel, most gondold el, ha nyolcszor szeretnél egy nap bejönni. Minden embernek kilenne. – Magyarázza ismét Lili felé fordulva, ám a portré nesszel jelezte, hogy hallott valami egészen értelmes gondolatot. Már látszik rajta, hogy türelmetlen, így a kis eridonos visszafordul. – Minden ember? Ember? – Mire a szfinx végre megnyitja előttük a klubhelyiséget. – LILIIIIIIIIII!!!! – Visítja tapsolva. – Bent vagyunk! – Ujjong tovább a kezeivel repkedve, majd megragadja barátnőjét, hogy együtt lépjenek be. Ez izgi lesz.
Ahogy bezáródik mögöttük a portré, egy nagy sóhajt hallani a szfinx szájából. Azt beszélik, egy hétig ezt mesélte a többi festménynek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Türelmesen várom, hogy a lepedő színe megváltozzon, és közben figyelem Tamara reakcióit. Teljes mértékben magamra ismerek bennük. Pont olyan türelmetlen önmagával, mint én vagyok magammal. Persze a másikban könnyű felismerni a hibát, még tanácsot is adhatnék, de magamban nem tudom orvosolni a dolgot. Látom Tamin, hogy szörnyen izgul, és ráfeszül a dologra. Ettől viszont én is befeszülök kicsit. Hogyan segítsek neki? Mivel nyugtassam meg?
- Csak próbáld meg újra - mondom türelmesen. Nem vagyok türelmetlen ember, és nem is tudom, mennyi ideje próbálkozik már. Az a cél, hogy az a lepedő színes legyen, akkor addig próbálkozunk, míg el nem érjük. - Az átváltoztatás nehéz, csak bele kell jönni. Menni fog, hidd el! - biztatom. Majd kapva a válaszán megpróbálok a lehető leglelkesebben megszólalni: - Akkor legyen rózsaszín! Képzeld el milyen rózsaszínt szeretnél. Legyen a fejedben, mit akarsz csinálni. Minél tudatosabb vagy, annál nagyobb a siker - egészen kezdem magamat tanárnak érezni, ahogy az instrukciókat kiadom a lánynak.
Az én magabiztosságom megnőtt, mióta elkezdtük a gyakorlást, és reménykedem benne, hogy az övé is. Biztatóan intek, hogy próbálja meg újra, és izgatottan várom az eredményt. Ám mikor nem sikerül, akkor sem keseredem el, hanem új ötlettel állok elő.
- Igen! Te ezen a darabom gyakorolj, én pedig ezt fogom átváltoztatni - tolom vissza elé a lepedő egyik darabját. Elnevetem magam Tami megjegyzésére. - Szeretem a pinket - vonom meg a vállam nevetve, majd visszafordulok a epedőhöz. - Akkor háromra! - pillantok a lányra, pálcámat pedig az anyagdarabra szegezem. - Egy, kettő... - várok egy pillanatot, hogy Tami kifújja a levegőt, majd fojtatom Három! - rámutatok a lepedőre, és kimondom a varázsigét. - Coloris mutatio viridis! - az anyag lassan felveszi a piros színt, én pedig büszkén oldalra fordulok, vajon Taminak sikerült-e a bűbáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hogy a sárkány fortyogó barlangjában füstölögne…vagy valami ehhez hasonló volt az első gondolatom, amint lélektükreim előtt nem más tűnt fel, mint Babett. Hogy miért is kellett nekem felkelnem, és idejönnöm, miért kellett nekem mindig arra figyelnem, hogy mások hogy vannak? Hagytam volna, hogy pusztuljon meg a fotelben.
- Öh, remek. Csak onnan…khm, onnan úgy tűnt, mintha rosszul lennél, de így elnézve…nos, jó színben vagy - hát persze, hogy is ne lenne jó színben, mikor valószínűleg Bence repesve reppent karjaiba, legalábbis azt hiszem, hisz ki más lenne az, akibe szerelmes lenne? Legjobb tudomásom szerint Masa már régóta szóba sem jöhetett, más lányról pedig nem hallottam. Szóval igen, minden bizonnyal ő lehet az a lány, aki miatt dobott Bence.
Gondolataimból elém kerülő arca, s gunyoros mosolya rántott vissza, mert hát úgy döntött, felegyenesedik. S mi az, hogy felegyenesedik, talán fel is akar lökni. - Ja persze, az is kell neked…öhm, a gitár - talán nem kellett volna kommenteket fűznöm a mozdulataihoz, de mégis, irritált a jelenléte. Ha nézéssel perzselni lehetett volna, akkor már egész biztos, hogy lángok vették volna körbe. Pechemre ilyen varázslatot sem tudtam, meg sajnos nem voltam eléggé bosszúszomjas ahhoz, hogy felgyújtsam.
Ráadásul neki éppen a Tanulószobába kellett jönnie, s itt zörögni azzal a gitártokkal. Ha csak arra gondoltam, hogy Bencével összejöttek, s hogy talán még ki is beszéltek, úgy éreztem, hogy legszívesebben elmenekülnék. Kezdett ez az egész helyzet olyan nyomasztóvá válni, úgy éreztem, hogy megfulladok. Vajon mi volt benne más, mint bennem?
Néhány másodpercig lopva fürkésztem, s próbáltam rájönni arra, hogy miért voltam kevés, ám valami furcsa nesz zavart meg, s szinte egyszerre kaptam pillantásom Babettel az ajtó irányába.
- Mi a…neee - némi késéssel, ám magam is ráeszméltem arra, hogy ez a két fiú mit talált ki, addigra azonban Babett már az ajtó kinyitásával próbálkozott. Kezeimet védekezően fűztem össze magam előtt, ahogy kissé idegesen odalépdeltem, hogy magam is szemügyre vegyem a helyzetet.
- Mert nem nyílik? Hogy nem jött be ez a varázslat? - elhiheti, hogy legkevésbé sem volt hangulatom vele egy helyiségben tartózkodni, el is kaptam róla a pillantásom, s magam kezdtem el a kilinccsel babrálni, hátha az majd magától kinyílik.
- Ez nem vicces, halljátok? Nyissátok ki!- ütögettem meg párszor a tenyeremmel, hogy jelezzek annak a két balféknek, ám mindhiába, már a hangjukat sem lehetett hallani.
- Úgy nézek ki, mint aki mindenre tudja a választ? - nem tudtam türtőztetni az indulataimat, ez nem volt szép tőlem, de nem tudtam ennél szebben reagálni. Végül sóhajtva fújtam ki a levegőt.
- Nem tudom, írj egy sms-t a barátodnak, és kérd meg, hogy engedjen ki minket…vagy téged, vagy tök mindegy - vontam vállat, végül is, Bence valószínűleg gyakran ült a telefonján, meg amúgy is, biztos ezer örömmel sietett volna, hogy kimentse a hercegnőt a fogságból.
- Ajh Merlinre…ez tényleg nem nyílik - azért csak még egyszer megpróbáltam, végül ismét a lány felé fordultam. - Tényleg nem megy. Nem megy. Nem…és pont ve..mindegy. Talán megpróbálhatnál valami komolyabb varázslatot, végül is, ötödéves vagy - szúrtam oda, ahogy pillantásom újra Babettre emeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Mosolyogva figyelem Tami örömét, habár még nem tökéletesen sikerült a bűbáj. Nem baj, legalább most történt valami.
- Szívesen segítek - válaszolok mosolyogva, bár kicsit belepirulok a nagy hálálkodásába. Már én is teljesen beleálltam a dologba, így az, hogy sikerült átszíneznie a lepedőt, nekem is örömet okoz. Egyáltalán nem érzem, hogy csak nyűg az, hogy most itt vagyok. Közben eszembe jut a saját lepedődarabom, ránézve pedig büszkeség tölt el, mert az anyagdarab szép, élénkpirosban pompázik. Sikerült a bűbáj, pedig félig a "tanítványomra" koncentráltam. Újra kimondva a bűbájt napsárgára változtatom a piros darabot. Majd mosolyogva visszafordulok Tamarához. A hirtelen kérdését viszont nem nagyon tudom mire vélni. Látom rajta, hogy valamin nagyon gondolkozik, de inkább nem firtatom, nem tudom, mennyire személyes.
- Amúgy jól - mosolygok. Azért válaszolok, ha már kérdezett, nem hagyom közénk ülni a csendet. - Nagyban tanulok én is a vizsgákra. De csak sikerülnek - húzom el kicsit a szám. Igen, önbizalom a toppon.
- Előbb próbáld meg TÉNYLEG rózsaszínre színezni azt a lepedőt - mutatok szabad kezemmel az anyagra. Jól megnyomom a tényleg szót, hogy értse, a barna még csak félsiker. A fél pedig kevés. - Ha már biztosan megy, sokkal kellemesebb lesz elmenni a vizsgára. Sokkal magabiztosabb leszel - kezdem magam ténylegesen tanárnak érezni. Ettől azonban pici el is bizonytalanodom. Nem tudom, mi az a határ, ahonnan már idegesítem Tamit. Ahol már úgy érzi, parancsolgatok neki. Azt a határt pedig nem szeretném átlépni. - Aztán megnézhetjük a Sonorus bűbájt is. Tudod, amelyiket az igazgató használt az évnyitón, hogy felhangosítsa magát. Majd megpróbáljuk nem nagyon zavarni a többieket - nézek körbe. Körülöttünk még mindig mindenki nyugalmasan tanul. Közben bejön egy levitás, akit látásból ismerek csak, de visszaintek neki köszönésére. Majd visszafordulok Tamihoz. - Na! Próbáld meg újra. Most menni fog! - bíztatom - Gondolj erősen a rózsaszínre. Jelenjen meg a fejedben, milyenre szeretnéd változtatni. És bízz magadban! - Tudom, mondani könnyű. Nekem sem megy ez az önbizalom dolog, de hátha rá jól hat, ha én magabiztosnak tűnök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Még most se hiszem el hogy sikerült...talán nem is teljesen de, azért büszke vagyok. magamra és Bettire is...mert elég nehéz lehet tanítani engem!Azt mondja szívesen segít, de tényleg remélem hogy nem vagyok a terhére...na jó! elég ebből! ha ő segít tuti nem bánja! nyugi tami, nyugiii...-figyu Betti...tudom valószínüleg már sokszor mondtam, vagy legalább is gondoltam...és csak azt akarom mondani hogy bármikor mondhatod azt hogy már nme szeretnél tanítani...-bár szerintem már ez idegesíti. Mármint az hogy folyton arról érdeklődöm hogy idegesítem-e. Jó felhagyok ezzel...-jó megpróbálom-mondtam majd a (mostmár barna) lepedőre szegesztem a pálcám.-jó...bízok magamban-na mostmár sikerülni fog...Mindjárt megvaaaan...Betti ekkor közbeszól-sonorus bűbáj...hmm...oké-tmondtam kicsit elbizonytalanodva.Betti valószínüleg észre vette hogy félbeszakított, ezért  folytatta.-Rendben koncentrálok!-Mondtam, és a következő másodpercben már csak Betti újjongását hallottam...-SIKEEEER-mondtam elképedve,majd Betti nyakába ugrottam

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nyilvánvaló, hogy egyikünknek sincsen ínyére az előállt helyzet. Általában próbálok semleges maradni, ezért is nem volt sokáig mellettem sem barát, sem barátnő. A saját kis világomban éltem, ami évekig biztonságot nyújtott, s most, hogy már szinte ősellenségem is akad… nem tudom, hogyan reagáljak. Hiszen az, hogy testemből milyen ösztönös reakciók törnek felszínre, egyszerre tesz idegessé és magabiztossá. Nem akarok bájcsevegni, nem akarom azt sem hallani, hogy „sajnálom”, habár az utóbbira igen kevés esélyt látok. Inkább a gitártokkal kezdek bíbelődni, addig is ebben a passzív-agresszív hullámban tartva érzelmeimet, majd hirtelen, szinte nyakamat meghúzva fordulok Karola felé. Szemeim szikrákat szórnak, és ajkam szeglete is fintort húz vörös lepelként az eddig sápadttá nyilvánított arcomra. Nagyon is jól tudom, hogy mit akart ezzel mondani, de nem vagyok benne biztos, hogy kommentálni szeretném. Még, hogy „az is kell”. Ó, igen! Hogyne kellene. Idegesen szívok egyet orromon, miközben próbálom állni a lány tekintetét. De végül a belőle áradó, negatív érzések arra késztetnek, hogy mégis rákérdezzek. – Ezzel mégis mit akarsz mondani? – színpadiasan fogok kerek csípőmre, és barna hajkoronámat is kissé oldalra döntöm. Nem én tehetek róla, hogy Bence hogyan hasonlította – vagy éppen hogyan nem – az ő kapcsolatukat az miénkkel, és ez mérhetetlen düh-be csap át koponyámban. Cicaharc? Csapjunk bele. Nem akartam így, nem akartam sehogy. Én a saját kis életemet akartam és akarom is még mindig élni, de hogyha a lány úgy érzi, hogy nincsen lezárva a dolog, akkor most tegyünk pontot a végére. Nem vagyok általában vakmerő. Noha az sem volna tejes mértékben igaz, ha azt mondanám, hogy mindig végig gondolom tetteimet és azokat a következményeit. Ezt a feszült csendet szakítja félbe a távozó fiúk vihogása, majd a kommentár és az ajtó csapódása. Zöldjeim ijedten tágulnak ki, és hasonló ijedelemmel szaladok oda, hogy veszettül rángatni és csapkodni kezdjem a bejáratot. Ezután ér hidegzuhanyként, hogy varázslattal sem tudom mozdulásra bírni a zár nyelvét. Dühös értetlenséggel ácsorgok Karola előtt, aki úgy néz ki, hogy még most sem hagy fel ezzel a renitens hozzáállással. Idegesen szusszanok egyet, majd szarkasztikus mosolyt varázsolok vonásaim közé, miközben hozzá hasonlóan, én is összefonom karjaimat, hogy mutathassam felé ellenállásomat. Az „Írj egyet SMS-t a barátodnak” kezdetű mondatra szinte mérges kiskutyaként mordulok fel, majd megcsóválom a fejemet, amolyan hitetlenkedő arckifejezéssel.
– Te pedig talán megpróbálhatnál kicsit érettebben viselkedni – hangomat ösztönösen mélyítem felháborodásomban. – Mi bajod van, Karola? – nyomom meg a lány nevét, miközben felborzolt kedélyű, tinédzserlányhoz méltó fintort húzok ajkaimra. – Bánt, hogy nem sikerült a családi szálakat még szorosabbra fűzni? – kérdezem szokatlanul bántó hangnemben az ugyan távoli, de mégis unokatestvéri szálra utalva. Nem hoztak még ki belőlem ennyire ellenséges érzéseket. Neki sikerült. Még ajkaimat is színpadiasan biggyesztem, miközben összefont karjaim megfeszülnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Tényleg kiakadtam. S nem csak azért, mert alapvetően nem bírtam a bezártságot, de az is feszélyezett, hogy éppen azzal a lánnyal kerültem kelepcébe, akivel egyetlen másodpercig sem akartam egy levegőt szívni. Aki valamiért jobbnak bizonyult nálam, s akire ha rápillantottam, rossz érzés kerített hatalmába. Talán némi irigység, féltékenység, s düh járta át bensőmet. Harag, amiért létezett, s amiért elvette tőlem a szerelmet. Még ha ez nem is volt kimondva. Na persze, a gavallér uraság egy szóval sem mondta volna, hogy ki az a másik, akit szeret, de biztos voltam benne, hogy ez a fiatalabbik Drinóczi lány.
A gitár. Azonnal megakadt pillantásom a hangszeren, miközben ki is csúszott a számon olyan megjegyzés, minek talán nem kellett volna, de ki tudta volna leplezni az érzéseit egy ilyen feszült helyzetben. Jó, a gyakorlottabbak talán. Nekem viszont nem ment, mily kár. Pedig egy pillanat erejéig eszembe jutott a zene, az a sok próba Marcival, s az a néhány gitárlecke, amit akkor adott, ha már nagyon nem volt kedvem énekelni. Milyen remek hangja lehetett ennek a hangszernek, milyen jó lett volna végig pengetni a húrjain, valószínűleg az is megdobogtatta volna a szívem, de aztán jött ez a ...ez a boszorkány, aki lecsapott a nyakára, s annál fogva húzta magához, hisz az övé volt. - Ja, semmit. Szép gitár - tettem hozzá, s bár nem adtam neki magyarázatot, leplezni sem próbáltam a hozzáállásomat, felesleges erőfeszítés lett volna.
A fiúk vihogása, s az ajtóval vívott fölösleges küzdelem csak tetézte bennem a feszültséget, amik aztán szavak formájában törtek fel belőlem, s csattantak Babetten. Nem tudom, miért nem fékeztem meg magam, s miért fakadtam így ki, hisz alapvetően mindig kedves voltam másokkal. Most viszont képtelen voltam megfékezni a bennem tomboló indulatokat, melyek immár gúny formájában törtek utat maguknak.  Persze jött is rá a válasz, érettnek ható kioktatás kíséretében, amire jobb napokon egyetértően bólintottam volna, s valószínűleg elcsitulok, most viszont a szemöldökeim szökkentek feljebb, s haragosan villantak kékjeim a lányra. Kérdése egy pillanatra megzavart, azt hiszem némi szégyen kezdett munkálkodni bennem, s magamnak is feltehettem volna a kérdést, hogy mégis mi a fene ütött belém? Már-már bennem volt , hogy elnézést kérjek és tisztázzam vele a bennem kavargó érzéseket, ám meglátva arcán a fintort, s hallva bántó kérdését, sötét függöny borult az elmémre. Mint ahogy megindul a gőzmozdony, hangosan harsog, s hatalmas gőzfelleg tör belőle a magasba, olyan robajjal gyúlt lángra bennem a düh. Elveszítettem a józan eszem, Babett arcán mintha gúnyos vigyort láttam volna felcsillanni, pedig talán csak az elmém játszott velem. Szavai fájdalmasan hatoltak a lelkem mélyére, annyira rosszul esett a kérdése, hogy minden porcikámban megfeszültem a dühtől. - És téged nem bánt, hogy ilyen szemét vagy? Hogy merészelsz ilyet kérdezni?- nem bírtam tovább egy helyben maradni, sem frappánsan reagálni. Elpattant a húr, indulatosan léptem előrébb, s balommal elkapva a haját, rántottam rajta egyet. -Semmi közöd a kapcsolatunkhoz te aljas kígyó! Biztos tele tömted a fejét a rokonsággal, meg illegetted magad előtte! Ha nálam lenne a pálcám leátkoznám a fejed!- vicsorogtam arcába hangosan a szavakat, s jobbommal próbáltam lökni is rajta egyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Állom Karola tekintetét. Még fejemet is felszegem, miközben pálcámat egyre erősebben kezdem szorítani összefont karjaim rejtekében. Ingerültségem mellé mégis valamilyen szégyenérzet párosul, hiszen éppen ez a fajta viselkedés az, amit a leginkább megvetek ezen a világon. Így az általam kreált, szkizofrén érzésekkel próbálom tartani magam ebben a nevetségesen domináns pozícióban, miközben látom, hogy szavaim oda hatoltak, ahová azt szántam; Karola szívének legmélyére, s ugyan látom a feje felett gyűlő, sötét fellegeket, egy pillanatra meglátom szemében a fájdalmat. Nagyot nyelek. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen módon tudok odaszúrni valamit, és már majdnem bennem is megfogalmazódik a bocsánatkérés, amikor a lány felszívja magát, és úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban a történetet. Rendezni próbálom modortalan ábrázatomat, de szájam széle meg-megremeg a rám telepedő félelemtől. A Bossányi lány szemei szikrákat szórnak, ami miatt legszívesebben kővé dermednék, majd millió meg egy darabra hullanék a végső robbanástól. Ajkam most már teljességében remeg az erőltetett offenzív mosolytól, majd amikor meghallom a szavait, dacosan tágulnak ki pupilláim. Eddig összefont karjaim harcias erővel eresztik egymást.
– Még hogy én, hogy merésze… – az idegességtől erőm sincsen befejezni a megkezdett mondatot, és színpadiasan fordítok egy pillanatra hátat a lánynak – bele sem gondolva abba, hogy ezzel támadófelületet adok neki –, hogy rendezzem össze-vissza cikázó gondolataimat. Szabad kezemmel dörzsölöm meg lehunyt szemeimet, így a szempillaspirál fekete csíkjait hagyva pillám fölött, szemhéjamon. Csak ezután fordulok vissza a lány felé. Ekkor látom, hogy Karola felém lép, és szinte lelassul az idő, ahogyan az ujjai tincseim közé kapnak. Nem is a fájdalomtól, inkább az ijedelemtől szakad fel egy hangos sikítás torkomból, hogy az engem markoló ujjakra fogjak, és csupán néhány milliméterre arcától forduljak felé, hogy megvető fintorral nyugtázzam tettét. Kétrét görnyedve, reszkető ajkakkal figyelem őt a megvetés mérhetetlen szikrájával, s közben én is rászorítok ujjaira, ami valljuk be nem éppen a legjobb döntés, mert így tincseim töve végképp fájdalmas sikollyal bírja tovább a jelenetet.
Az „aljas kígyó” megnevezésre hitetlenkedve horkanok fel, miközben még mindig ő dominál, én pedig egyre érzem, hogy ebben nem akarok részt venni. Így amikor egy kicsit is érzem, hogy enged szorításomon, lökök rajta egyet, hogy távolabb tudjam magamtól. – A ti kapcsolatotokhoz? – kérdezek vissza immár mérhetetlenül emelkedett hangon. – Ahhoz leginkább egy pszichiáternek lenne köze! – ordítom, miközben szememből egy kövér könnycsepp hullik arcomra a fájdalomtól. Sajgó fejbúbomhoz nyúlok, hogy kissé kimasszírozzam belőle a hasogató érzést, majd a folytatásra ismét felháborodottan csillannak meg türkizszín szemeim.
Teletömtem a fejét? Illegettem magam előtte? Hát, ennek teljesen elment az esze. Fogaim össze-összekoccannak állkapcsomban, majd könnyes szemekkel és remegő kezekkel szegezem rá a lányra varázspálcámat. Elvégre, én magamnál hordom.
– Ha még egyszer hozzám érsz – mondom remegő ajkakkal és karral, szememben egyre gyűlő könnyekkel, miközben alig két méter távolságban állunk. Rettegő, ám vehemens tekintettel meredek hol egyik, hol másik szemébe Karolának.
S közben meg sem fordul a fejemben, hogy a szoba festményei tovább vihetik a hírt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Olyannyira belemerülök a kismacska kényeztetésébe, hogy nyelvem egészen kidugva marad, füleim pedig mintha süket lennék klapp, bezárulnak a külvilág számára. Se hall, se lát Dömötööör, buta volt mint hat ökör kezdenék el énekelni ha észrevenném mennyire elbambultam itt. A közeledő lépteket elnyomja az éjszaka csendje, no meg a figyelmem eltereltsége, így aztán nem csoda, hogy a magasba szökkenek, mikor hirtelen megszólítanak. Ügyetlenkedve nyerem vissza egyensúlyomat - rátapostam a saját lábamra na -, mindeközben biztos kezekkel tartva a kisállatot fordulok immár teljesen az ablak fénykörébe lépő lány felé. - Ema - harapom el egészen a nevét, meglepetten, csodálkozva. A bocsánatkérésre enyhén félredöntöm a fejem, ugyanis nem nagyon tudom azt hová tenni, ám úgy döntök inkább rá se kérdezek, mert csak vitaalapot szolgáltathatnék vele. Az meg van így is bőven, minek tetézni?
- Nos, inkább ő talált meg engem, mintsem én őt - kezdek bele a válaszba, arcom pedig érezhetően ellágyul, ahogy lepillantok a kis feketére. - Aztán amíg a szagolgatásommal volt elfoglalva, cselesen felvettem. A tiéd? - kérdezek rá végül arra, amit sejtek a hitetlenkedés óta, bár azt egyelőre nem tudom mit fogok csinálni, ha igennel felel. Odaadjam és meneküljek? Neem, nem, ez gyerekes hozzáállás, mégis mit tehetne velem Emma a folyosó kellős közepén? Éjszaka...? Amikor senki sem jár erre...? Ah, nem, Emma is csak Emma, üldözöm el a rémképeket, amiket fantáziám erősít fel igazán, nem is az emlékek. Picit közelebb lépek, mellkasom kidüllesztve tartom közelebb a kis bundást, hogy könnyű legyen elvennie, ha szeretné. Azután nem tudom mi lesz, hogy lesz, felkóricálok a csillagvizsgálóba, esetleg visszamegyek a körletbe, és ott fekszem ki a kilátóban a pokrócok közé... Az ágyam még mindig nem vonz, de mindenki szerencséjére a rosszalkodás sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Nyugodj meg, szívesen segítek. Még élvezem is - mosolygok rá. És nem hazudok, tényleg élvezem a dolgot. Sosem gondoltam eddig a tanári pályára, de ezek után talán fontolóra veszem. Mindig bátortalan voltam, ám fejlődőm, talán egész jó tanár válna belőlem.
Hiába gondolkodom el, közben nem veszem le a szemem a barna lepedőről. A szemem sarkából látom azt is, hogy Tami mennyire koncentrál. Én is elképzelem magamban, hogy rózsaszínné válik a lepedő, ahogy várom, hogy ez megtörténjen. Pálcámat azonban az asztalra tettem, így szerencsére a padló nem lesz rózsaszín. Ellentétben azzal a lepedődarabbal, amire barátnőm szegezi a pálcáját. A következő pillanatban pedig már nem barna az a lepedő darab... Hanem rózsaszín! Még mielőtt reagálhatnék, Tami a nyakamba vetődik. Egy pillanatra merevedem csak le, aztán viszont én is átölelem őt.
- Sikerül! - mondom a nyakának. - Most már ráéreztél a módjára. Ha még egyszer-kétszer átszínezel valamit a vizsga előtt, simán fog menni - elengedem a barátnőmet, és rámosolygok.
- Tovább mehetünk? Van még erőd? - kérdezem. Elsőre a sonorust javasoltam neki, ám körül nézve rájövök, hogy a hely nem alkalmas hozzá. Nem szívesen zavarnám meg a többieket, a kiabálás viszont határozottan nem tetszene nekik. Ahogy az sem, ha besötétítenénk a szobában. Így gyorsan végig gondolva a dolgokat, két lehetőség jut eszembe: - Ha keresünk egy olyan helyet, ahol nem zavarunk senkit, gyakorolhatjuk a hangerősítő bűbájt. De átevezhetünk a bűbájtan tananyagra is. A szakító és ragasztó bűbájokat tudjuk a lepedő darabon is gyakorolni. - Tamra hagyom a választást, elvégre ő az, aki gyakorolni szeretne, ő tudja, mi az, ami nehezebben megy neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

  Könnyed léptekkel halad felfelé a lépcsőn, ahogy tekintete be se járja a teret, csak a kupolára ugrik. Állat! Látja a szürkés eget, ahogy a még szürkébb felhők igyekeznek az őket hajtó széllel haladni. Ez kell neki, így is van! Kibújik kardigánjából és a földre dobra, mielőtt még levetődne rá törökülésben. Sose csinált még ilyet, de ha azt mondják segíthet akkor megpróbálja. Pontosan fogalma sincs mit csinál ilyenkor az ember… ül a csendben, aztán csak van? Meditál... Vagy röhög magában, mint Kende amikor elképzeli az anyja fejét, amint meglátná, hogy méregdrága holmijával törli fel az elemi mágia teraszának padlóját. Ó, igen! Ez aztán békességet hoz a lelkének.
 Leállítja magát, elkomorodik. Ez most fontos, na! Minél hamarabb belevág, annál közelebb lesz a vízhez. Mert bakker, semmi nem állhat közéjük! Hát még ő maga! Nem pálya így. Tehát balra, majd jobbra dönti a fejét és ül ott a csendben… három, négy percet, vagy csak anyninak érzi, mire lépések ütik meg a fülét. Na de foglalkozik is azzal, hogy bárki is itt kószál, húzzon csak tovább a saját dolgával foglalkozni. Sóhajt egyet. Nem lehet így koncentrálni! Legközelebb máshova megy, az tutkó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

Hangosan visszhangzott a talpa, ahogy újra-újra a padlóhoz csapódott. Az egyik diákot jobbról, a másikat balról próbálta kikerülni, közben hátra-hátra lesve, hogy milyen közel van hozzá Loki. Hangos nevetése és hatalmas mosolya mindenki számára elárulta, hogy nincs komolyabb probléma, csak tipikus Marina Darik jelenségnek lehetnek tanúi. Mintha az emberek már várnák utána Lokinak is a felbukkanását, egyszerűen csak megdermedtek sorban, és várják, hogy épségben megússzák azt a katasztrófát, amivel ez a kettő jár.
Mae felvetette magát az egyik lépcsősorra. Lábai úgy jártak minimum, mint Rockynak, ahogy igyekezett minél gyorsabban maga mögött hagyni szőke barátját. Kezében ott volt az ellopott füzet, amelyet valamilyen különös indokból Loki nagyon nem akart, hogy elolvasson. Hát nem volt más választása, minthogy ellopja. Lokikus.
Egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy a lépcső egyre szűkülni kezdett, de a mögötte hallatszó lépések hangja újra menetre ösztönözték. Felérve pedig hatalmas mosollyal az ajkain vetette rá magát legújabb ismerősére, hogy a fiú mögé bemeneküljön.
- Kende ments meg, légy férfi - ösztökélte azonnal a barna, és Loki fele mutogatott két hatalmas sóhaj közepette. Alig kapott levegőt attól a sok emelettől és futástól, amit most hirtelen csináltak. Komolyan, mintha minimum a maratont hagyták volna most maguk mögött. - Foglald le - ült le törökülésbe, és újra nyitni kezdte a vastag füzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Csak elvoltam a magam kis világában, ahogy nagyjából mindig, az egyetlen fellelhető füzetem egy üres lapjára firkálgattam a skicceimet városokról, ahova eljutnék egyszer, gyakoroltam az írást, majd a következő pillanatban arra eszmélek fel, hogy Rin szalad el vele. Jó, előtte közöltem, hogy nem kapja meg, mert éppen nagyon benne voltam abban, hogy leírjam a nevét a nemrég tanult új betűtípussal, de akkor is! Ez nem megol-... oké, félig az. Elismerem.
Na ebből kifolyólag történik az, hogy totálisan lenyűgözetlen arccal csattogok utána a folyosón. Az embereket vagy sikerül kikerülnöm, vagy nem, valakinek még integetni is van időm, de sajnos megállni, hogy élvezhessék a társaságom, arra nincs, pedig nem egy felől hallom a nevem, míg másokban megáll az ütő, ahogy meglátnak minket. Hihihihi, a hírünk megelőzött, és ez nagy boldogsággal tölti meg a szívemet. Ha eltűnünk a folyosóról, tutira káoszba fordulva fog menekülni mindenki, mert bizton tudják, hogy felgyújtjuk a szárnyat. Nem, amúgy nem mond-. Hm. Mindegy.
Hallom Rin szaggatott légzését, miközben én könnyedén kocogok utána felfelé a lépcsőn, hiszen testvéremmel ellentétben, én az aktív sportokat sokkal jobban kedvelem, mint a bénábbakat. Szóval teljesen egyértelmű, hogy holmi szaladgálás rajtam nem fog ki. Rugalmasan, zsebre vágott kezekkel, már sokkalta lassabban lépek a helyszínre, mert tudom: innen nincs menekvés. Nem lenne, ha nem valami srác mögül kukkantgatna kifelé.
- Hallod Rin! Ne má'! - miért is vagyok kiakadva? Firkákon és órai jegyzeteken kívül nincs is más abban a füzetben. Hm... nem baj. Már megtartom a szerepem. - Ne olvasd el a szerelme-... mármint csak simán ne olvasd el, ami benne van! - dobbantok is egyet lábammal durcásan, majd a srác felé fordulok. - Te megkukultál new boi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Felemelő. A megfelelő szó Reiner Kendére és elkövetkezendő találkozására. A kezdetleges motiváltságból a hangos léptek teszik egyre demotiváltabbá. Már nyílik szeme és szája, hogy elküldje a francba a tagot, amikor egy bazi nagy mosoly közeledik felé, tehát nagy baj nem lehet. Marina Darik megérkezik. A fiú szemöldöke a kupoláig szökik, ahogy a lány akcentusával hallja meg nevét. Bakker, dal a füleinek… mindeközben persze, mi a halál van? Frankón megzavarják az energiatakarékos módban. A mutatott irányba kapja fejét, miközben felkel a földről, hogy megmutassa mekkora férfi. Pillantása felméri a szöszke gyereket, aki játszi könnyedséggel lépdel a terembe. Kendének nem lenne nagy falat. A srác valamivel magasabb és szélesebb nála, de ahogy elnézi a hisztis toporzékolását… sima ügy. Meg, nem is úgy szól a lányhoz, mintha egy vérengző fenevad volna, inkább csak egy dombján kapirgáló kiskakas, aki onnan osztja a felesleges utasításokat a tyúkoknak. – Szevasz neked is – biccent felé Kende, majd válla felett hátra sandít a füzetre, amit a barna önfeledten kukkol – Nem terítem le a földre egy nyálas füzet miatt, te szösztalicska. – kerülnek elő gödröcskéi, ahogy kedvesen, de kiröhögi a lányt. – De bármikor máskor állok rendelkezésedre hercegnő, ha az egódnak és neked szükséged van rám. - teszi hozzá kielengesztelésként. Egy lépéssel közelebb kerül a sráchoz, bal kezét zsebébe süllyeszti. Kende emlékezete nem a legpacekabb, de a lényegi infó megragadt Marina korábbi beszámolójából. Kétségtelen illet a srácra a leírás – Te lehetsz Móric, és mivel Marinat hajkurászod, akkor a bestie boi. – jobbját előre nyújtja egy kézfogásra, és reméli a tippje helyes – Kende vagyok.
 Leguggol, a füzetre se néz, pont annyira érdekli, majd vállára dobja a meggyűrődött kardigánját. – Gondolom véletlenül se vágjátok hogy kell meditálni – hozza fel nevetve a nála aktuális témát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

Hazugság lenne, hogy nem élvezte a hajkurászást. Ilyenkor mindig nagyon élénknek érzi magát - nem mintha amúgy nem lenne az. Éppen ezért van az arcán az a hatalmas mosoly, pláne Kendét megpillantva. Mintha a világkerekség is azt akarta volna, hogy jöjjön neki egy megmentő.
- Uuuu... - Mint valami kisgyerek, úgy örült a hírnek, hogy most elolvashatja Móric vezetéknév párosításait. Vagy a fiúk nem csinálnak ilyesmit? - Szösz...mi? - nézett értetlenül fel a füzetből, mert hát nagyon kereste a neveket, de a magyar nyelv teljes elsajátítása volt a fő motivációja arra, hogy Magyarországra jöjjön. Mondhatni a number one küldetés. - És az egóm ezt nagyon is támogatja - bólintott egy mosoly kíséretében, majd visszabújt az elkobzott füzetbe.
Hagyta, hogy a fiúk maguk elintézzék egymás között a bemutatkozás dolgot, mert hát már elég nagyok és érettek hozzá. Vagyis... maradjunk csak szimplán a nagynál. Amúgy is, ő csak maximum a becenevek letisztázásával tudna hozzájárulni a folyamathoz, az meg teljesen felesleges. Nézte inkább helyette az ezer meg egy rajzocskát, ami a füzetben van, egyen, kettőn az ujjait is átfuttatva, mintha nem is hinné el, hogy ott vannak, és nem csak valami illúzió, amit hirtelen a szöszke varázsolt oda neki. Ajkai kicsit elváltak egymástól, miközben csodálta őket. Látta már, ahogy Loki órákon a jegyzetei szélére firkál, de azt a füzetet még soha. Azonban nem tartott sokáig a varázs. Ajkai huncut mosolyra húzódtak a saját neve láttán, melyből még hiányzott egy kicsit.
- Csak nem én vagyok a szerelmed? - ugratta Marina barátját, és felemelte a füzetet, hogy a másik kettő is lássa, hogy miről beszél. Bár igazából belül simogatta az egóját, hogy a fiú az ő nevét írogatja le gyakorlásképen.
- Minek neked meditáció, lost boy. Mi nem vagyunk elég megnyugtatóak már csak a jelenlétünkkel? - pislogott ártatlanul a barna. - Hallod Loki? Feszült a gyerek. Vegyük kezelésbe - bólintott barátja felé Mae.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Totál egyértelmű fintorral hallgatom, amit leművelnek előttem. Hát ez különös volt, és mikor is beszélgettek ezek anélkül, hogy én láttam volna? Lehet ez az a nap volt, amikor nemigen volt kedvem bemenni órákra, szóval a gyengélkedőn feküdtem azzal az indokkal, hogy mennyire, de nagyon fáj a hasam? Simán benne van, és tök jó volt amúgy! Csomót olvastam, mert rittyentettem pár skiccet, gyakoroltam. Tiszta hasznos voltam aznap, sőt… Micsoda? Megszeppenve pillantok a srácra, mert először is, mi az, hogy nem terít le? Másodszor pedig, szösztalicska? Úgy robban ki belőlem a röhögés, mint annak a rendje, levegő után kell kapkodnom már az első másodpercekben, mert a semmiből jön a légszomj. Előregörnyedve támaszkodom térdeimre, de félő, hogy összeesek. Könnyáztatta tekintetem emelem vissza rájuk.
- Mi az, hogy szösztalicska?! - a kérdés totálisan költői, választ sem várok rá, de Merlinre, ez valami csodálatos! Huhogok párat, megdörzsölöm szemeimet, miközben felegyenesedek, és igyekszem összekapni magam. Továbbra is mosolyogva lépek oldalra, hogyha már a srác kitakarja Rint, akkor legalább így láthassam, ahogy éppen egy rajzon húzza végig ujjait. Na remek, akkor mostantól ezt fogom hallgatni? Mármint eddig sem titkoltam, hogy nem rajzolok rosszul, mindenki belenézhetett volna abba a füzetbe, amikor csak akar, de valahogy Rinnel még sosem jött ez szóba. Azért ez para. Miért nem jött szóba?
- Szevasz Kende, én vagyok a bestie boi - nyújtom felé jobb kezemet vigyorogva. - Móric bizony - megrázom jobbját, majd kilépek előle és Rin felé sétálok, hogy egy könnyed mozdulattal szedjem el tőle a füzetet. - Sosem tudjuk meg, mivel mint látod, nincs befejezve. Ez egy befejezetlen szerelem - bólogatok határozottan, teljesen komolyan kiejtve szavaimat számon. Kiegyenesedve, félrebiccentett fejjel mérem végig a srácot, aki már Rin mellett guggol, majd Rinre sandítva vigyorodom el szélesen.
- Vegyük - csapom tenyeremhez a füzetemet, hogy neki állhassak dörzsölgetni. - Minek kellene neked meditálnod? Lazulj le velünk, na gyere - ütöm meg vállát a már összetekert füzettel, fejemmel intek az ajtó felé, hogy nyilvánvalóan nem itt fogjuk megejteni a lazulást. Ez egy terasz, tesó, hogyan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

A lány kérdésére csak szélesebben elmosolyodik. Szivi, többet fogod hallani, mint hinnéd, majd megérted. Kendét könnyed nevetésre készteti a lány arckifejezése és hangsúlya, meg a szöszi gyerek röhögése. Pont nem bánja, hogy megzavarták, már most jobban szórakozik, mint korábban. Ezzel a hozzáállással fog kezet a sráccal és magában nagyban mellét veri, hogy beletrafált a szőke kilétébe. Pillantása a füzetre kúszik, ha már mutatja itt a csaj. Tele van mindenféle grafikai izével, amik onnan, ahol Kende áll nem egészen kinézhetőek. Csendben marad, hogy ezt a fura, titkos szerelmi bizbaszt lezavarják egymás között, majd Mae újra megkapja a figyelmét – A te megjelenésed minden csak nem megnyugtató – nevet fel jóízűen, majd pimaszul megvonogatja a szemöldökét mielőtt könnyedén talpra szökkenne. Jól esik neki, hogy végre kiélheti az énjének ezen oldalát. Mármint, lányok… ki ne szeretné őket? Marina jó csaj volt, és még ha nem is igazán Kende esete, a hülye gyerek jól szórakozott, hogy alkalmanként elhúzzák egymás agyát. Volt már rá korábban partnere, de Mae-el annál haveribbnak indultak, hogy egy alkalmi két vállra döntés miatt elcsessze, hogy ilyen barátot szerezzen, amikből amúgy sincs sok.
 Kérdéseikre csak vállat von mielőtt azt a füzet érhetné – Felőlem, léceljünk le – fordítja le Móric szavait. Benne van bármilyen hülyeségbe, amit a korabeli kölykök csinálni akarnak. Gyors pillantást vet a lányra, bevárva őt, majd visszafordul Mórichoz és kezével rácsap a karjára. Így is van! Ha ütöget, visszacsapkodok – Viríthatsz, ha már a híred megelőzött. – vigyorog rá, mint egy idióta, aki hajlandó hülyeséget csinálni – az is. Na, de nem vesztegetheti az idejét béna alakokra, akiknek csak a szája nagy. Nem azért akart idejönni, azokból van elég odahaza a birtokon. Már pedig Reiner Kende nem akkora cseléd, hogy elszúrja a szabadulásával járt lehetőségeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

Már az első pillanattól érezte, hogy ez a barátság jó lesz. Na jó, ez így hazugság. Amikor elaludt mellette a szöszke, akkor azt hitte csak valami béna cserediákszerűség, aki egyedül azért választotta Magyarországot tanulási helyszínként, mert nem hallott róla, és így azt hitte nyugis. De amikor Csipkerózsika felébredt, akkor már tudta, hogy jóba lesznek. És nem csak ők, de Lokival is. Mert Loki olyan mint ő, ami a matematikai egyenletek mentén azt jelenti, hogy nekik is ki kell jönniük. Ami meg egy frenetikus trióhoz vezet.
De mielőtt még Mae buksija megfájdulhatott volna a végtelenül sok és hosszú gondolkodástól, már ott is tartottak, hogy akkor fogják a cukmókot és indulás. Egy lendületből felpattant a két szép lábára, és pár gyorsabb lépés után a két fiú nyakába vetette magát.
- Jól való érzésem van hármunkkal kapcsolatban - mosolygott bele mindkettőjük arcába, miközben tovább haladtak előre fele. - Már csak az a kérdés, hogy mit fogunk csinálni - gondolkodott el, és elengedve a fiúkat ment előre a szűk lépcsős folyosón. Ő úri nő. Előre kell engedni, gondolkodás nélkül.
- Mit szólnátok, ha megtöltenénk festékkel lufikat. Azt a csatát a festmények se fogják elfelejteni - csúszott pimasz mosoly a lány arcára. - Vaaagy lemehetnénk a kis tavacskához jeges fürdőt venni. Bár az nekem nem kihívás - legyintett a lány, és csak akkor állt meg, amikor leért a lépcső aljára. - Mit szólnátok, ha megszívatnánk a levitásokat. Össze zavarjuk a Szfinxet, az meg nem fogja beengedni a diákokat - soroltam tovább a lehetőségeinket. - Na gyerünk fiúk, elő a kreativitással - parancsolt rájuk, és még a tenyerét is összecsattintotta, hogy figyeljenek rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Fogalmam sincs ki ez a srác, elvétve láttam pár órán, de azt meg kell hagyni, hogy nem fogja vissza magát, ha éppen becenevek adásáról van szó. Továbbra is szélesen mosolygok, mert lássuk be: a szösztalicska vitte az évben a prímet, pedig Merlin sem tudja mi a búbánatos anyám kínját jelent. Bár nem is nekem kell tudnom, főleg, hogy van egy olyan érzésem, ha megkérdezném Kendét, ő sem nagyon tudná megmagyarázni, így heherészek tovább, amíg végre kicsit képes vagyok lehiggadni. A formalitásokon is túllendülve kezd el azonnal pörögni az agyam, hogy mégis mit csinálhatnánk, ami lelazítja újdonsült spanomat, ráadásul még bókol is! Hát nézzenek oda, ez a Kende fiú aztán ott van a szeren rendesen! Tudja, hogy kell belopni magát mások szívébe - megzabbantom, komolyan. Nagyjából eddig tartott a meghitt pillanat a két hímnemű állat egyed között, mert Rin robban be kettőnk közé. Vigyorogva fordulok felé, de megszólal, szóval szemöldököm azonnal ráncba szalad, ahogy hallgatom az ötleteket.
- Persze, hogy utána Volkov velem takaríttassa fel - fújom fel durcásan fél arcomat, ahogy követem Rint lefelé a lépcsőn. - Nem mindenki dán, állj már le! - suhintom meg válla mellett a levegőt a füzettel, amint mellé érek, de meg is torpanok, mert amúgy fogalmam sincs merre indultam, vagy merre kellene menni. Egyébként hol a táskám? Volt táskám? És ha nem volt, akkor miért nem volt? Ha volt, akkor most miért nincs? Hm-hm, micsoda eget rengető kérdések. Állam alá támasztom kézfejemet, fejemet előrebiccentem kicsit, szemeimet lehunyom, hogy neki állhassak gondolkodni életem legj-.
- Megvan! - kapom fel fejemet, szélesen vigyorodom el Rinre. - Szegény festményeknek sosincs lehetőségük megnézni az iskola más részeit… segítsünk nekik ebben kicsit, mit szóltok? A fecsegő dámákat tökre nem vállalom be, az a tiétek - szögezem le azonnal a miheztartás végett, mielőtt még rám maradhatna a piszkos munka. Hihihihi, gyorsabbnak kell lenni. - Utána szívassuk meg a levitásokat, mert ez király. Kiscsibe majd mehet csipogni a Levita HV-nak, hogy nem tud bemenni a tankönyveiért - lebiggyesztem alsó ajkamat, mutatóujjamat húzom végig jobb szememtől egészen államig, mert éppen sírok, majd vigyorogva csúsztatom füzetemet hátsó zsebembe, és minden előzmény nélkül kapom fel hátamra Rint, hogy meginduljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Mindössze néhány hete viseli a követ, ami partner volt elemi mágiája ébredésében, mégis úgy hozzászokott már, mintha évek óta lógna a nyakába. Marina lendületesen érkezésével Kende automatikusan kap a kabala utána, megbizonyosodva az azt tartó szíj stabilitásáról. Ezt leszámítva szeme sem rebben, csak viszonozza a csaj arcán virító mosolyt, majd nyugis léptekkel követni kezdi újdonsült haverjait. Egyre csak szélesedő vigyorral hallgatja az ötletelést, ami a jeges víz hallatán egy grimaszba fut át. Keményebb edzések után volt része jeges fürdőben, de nem volt alkalom, hogy izmai ne tiltakoztak volna ellene, így csak biccent egyet Móric felé. Így is van! Skip. A levitások szívatására bezzeg azonnal rá dobta a voksát. – Ez jó! – csíntalan nevetése mélyről szalad fel, majd elhalkul, ahogy rájön Boska még mindig a prefektusuk. Bakker. Gondolataiból Móric heuréka pillanata rántja vissza. – Pöpec, viszem a dámákat – csap le a felszabadult lehetőségre, és fejben már ki is tervel néhány tutkó beszólást. Gyakorlott volt az elkényeztetett és tökéletes fényűző hárpiák terén. – Elejtek nekik pár szaftos, megbotránkoztató kamu pletykát – töpreng hangosan, mivel borzolhatja fel a nagyképű tagok kedélyeit, had bomoljanak azok, amíg ő költöztetőst játszik a pajtikkal. – Lövésem sincs ki a halálról van szó, de ha a tankönyvei miatt rinyál, elkél némi szín a kis pedál meg a társai életébe – dörzsöli meg a fülcimpáját. – Elő karácsonyi jótékonyság skacok… - bólint büszkén. Megtekerten ugyan, de így is lehet értelmezni a tervüket, ami teljesen önzetlen ugyebár. Ó, Brigitta milyen büszke lenne most a fiára!
 Zsebre dugott kezekkel lép az addigra emeletes páros mellé, onnan vigyorog a lányra, aki így egy szintre került Kendével. – A szfinx vajon mit szólna a dánodhoz? - teszi fel a kérdést és közben el kell ismerje, ha ez a festmény ilyen okoskodó izé, egy laza csevej Kendével, így is - úgy is megzavarja. Tud hülyeségeket beszélni az -szfinx- fix.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

-rendben ennek örülök.-mosolyogtam rá Bettire.És tényleg örültem. Ezzel az egy(vagy több) mondattal egy nagy kő esett le a szívemről.Sokkal inkább élvezem már így a tanulást...mármint nem sok másodéves mondhatja el, hogy egy nagyobbal tanul.Még akkor is ha az a "nagyobb" körülbelül egy évvel idősebb nálam.a gondolatmenetem közben halványan elmosolyodtam. Ez talán Bettinek is feltűnt, mert mintha vissza mosolygott volna. Kicsit kifáradtam de úgy éreztem, muszáj még gyakorolni. Ebben a pillanatban-mintha csak Betti megértette volna a gondolataim- megkérdezte lenne-e kedvem még gyakorolni.-háát...kicsit fáradt vagyok,de ha neked van még kedved, nagyon szívesen gyakorolnék még egy kicsit-néztem komolyan Bettire.de magamban azt kívántam bárcsak elhívna sütizni...hmm...igen egy jó Fekete-erdő torta...nyammmi. A gondolataimból egy bagoly zökkentett ki. Egyenesen előttem repült be a nyitott ablakon, majd a mellettünk álló lányra szállt. aki nem kis meglepetésemre, elordította magát. Nem mintha megszokott volna az ilyen. Viszont a húgomnál az. De tényleg rendesen fél a baglyoktól. ha létezik ilyen fóbia neki 100 százalékan ilyene van. Persze a lány nem a húgom, és nem is pár régi, bagoly fétises barátom volt. Ekkor Betti szólz hozzám, és erre-mivel nagyon jólnevelt vagyok-(kacc kacc) válaszoltam.-jó, ez a hangosító bűbáj jól hangzik-mondtam, és már indultunk is volna a tökéletesen hangszigetelt hely megkeresésére, mikor a baglyos lány összeesett

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

éjjel, tilosban, macskásan

---

Kiráz a hideg, az, hogy most a kastély mély csendje, vagy a hűvös falak közötti levegő az oka, nem tudom. Azt igen, hogy van valami megfoghatatlan is ilyenkor, azt hiszem, értem már, miért szeretnek az arra hajlamosak ilyenkor lófrálni idekint, tenni, amit csak akarnak, ami meg változó. Ki rossz, ki csak a kalandot keresi, ki a titkos másikat, ki a macskáját, akit lehet meg kellene inkább nyúzni, mintsem keresni. Eszembe ötlik, hogy hagyom a francba és megyek vissza, de valami, jó kérdés mi, azt súgja folyamat, csak előre és előre. Még egy kicsit, mintha mutatná az utat is a fejemben, merre érdemes keresni, mert a kastély hatalmas, mehetnék jobbra is, egy emelettel lejjebb, feljebb és akkor sosem érek a végére, csak reggelre, hogy aztán kialvatlan inkább kihagyjak mindent és forduljak a másik oldalamra, de attól még, az a nap már nem lenne ugyanolyan. Mégis, szerencse hallgattam arra, amire kell, a benső késztetésre és végül, jutalmam a macska és, nos, valaki más is.
- Masa – nem harapok semmit el, de nem is csilingel a hangom, inkább olyan, semleges. Már sok idő telt el azóta, mióta testvéremtől különvált, hogy a rellonos körleten belül találkoztunk. Ostoba dolog lett volna, ha örökké és azóta is rajta járattam volna a gondolataimat, de nem is hiszem, hogy bármi könnyedebbé vált volna bennem. Mindenkiben van szinte egy kis mértékű, vagy nagyobb hajlam a harag tartására, így aztán, bennem is akadt némi, amely miatt, nem fogom azt mondani, hogy mi valaha rendben leszünk. Ha vége az itteni létnek, majd elkopik minden, lehet, ha majd ráncos öregasszonyokként találkozunk újra, már nem is fogok, fogunk erre emlékezni, de az, még nagyon messze.
- Áhh – hogy úgy. Tehát, a macska botlott belé, nem lep meg. Nem fúj mindenkire ez a kis dög, az, hogy a szobában sem egyedül élek és sokszor mászkál magában a körletben is, így megszokta az „idegeneket”, hogy valaki mindig van a közelében és nem fél bárkitől kikunyerálni a simogatást. – Szokása ismerkedni, igen. Aztán, csak élvezi, ha valaki foglalkozik is vele, annak főleg örül – csóválom meg a fejem, mintha ez olyan nagy dolog lenne. Nem az, macska és ennyi elég is. – Igen, ez enyém. Vélhetően valamelyik idióta kihozta vagy kiszökött és én meg jöttem keresni – húzom el a szám, hogy nem lenne meglepő, ha valamelyik alsós simán felkapta volna, hogy jaj de aranyos és ezzel a felkiáltással cipelte volna magával végig, majd a macska megunta, leugrott és ott sem volt. Nem nyúlok ki érte, nem azért, mert nem akarok egyikükhöz sem érni, hanem mert még ráérek, így már nem kell a fél kastélyt bejárnom.
- És, hogy vagy? – próbálok normális hangnemet megütni, érdeklődni. Megy ez. – Ha akarod, még nyúzhatod. Én most haragszom még rá öt percig – tovább nem is lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Ásít egy nagyot, holott több kávé is üzemeli a belső motort jelenleg, illetve, aludt is, de valahogy mégis olyan nyomasztó a légkör idebent, vagy csak az utolsó óra termének levegőtlensége volt az, amely elnyomta kicsit. Mára ha minden igaz, bőven szabad, megejt egy kört odakint, főképp nikotinhiányát űzi el, aztán jöhet minden, ami szórakozás. A csütörtök a laza napja, nem kell aggódnia, hogy valami beadandó miatt nem fog aludni, így aztán, az ásítás után víg kedéllyel halad előre. Azért figyelő szemei maradnak, a folyosón lézengő nép azonban teljesen átlagos és olyan, mint minden nap. Csacsognak, kicsit futkosnak, de azért ő nem szól, mert hadd tegyék, akkor kevesebb erejük marad szétszedni mást, élnek.
Azonban, ahogy az szokott lenni, a tervei nagy része mindig ott sül ki, hogy valami közbejön. Épp fordul, hogy a legrövidebb úton lejusson az emeletekről és elinduljon a bejárat felé, amikor zajosabb közegbe érkezik. Nem diákok, azok odébb vannak, inkább a fal felöl érkező alakok azok, akik éppen hevesen diskurálnak valamiről. Mire észbe kap, van, hogy más üres keretet lát, mert egyszeriben átmentek másokhoz, vagy arra, amerre az esemény van. Megáll, a fejét vakarja csupán, hogy valamiről, ezek szerint, le is maradt.
- Mi a tosz – költői kérdését hagyja a levegőben magának, ahogy megindul arra maga is. Pár diák egy ajtó előtt totyorog, fülelnek, és az ajtóhoz legközelebbi festményben sorakoznak azok, akiknek szavait az imént hallotta. Foszlányok csak, többnyire felháborodott portrészavak, a sutyorgás meg halk ahhoz és abba is marad, amint közelebb ér.
- Mi folyik itt? – most komoly hangnemben teszi fel, ettől tartják sokan kicsit ijesztőnek, mert a legtöbb mestertanoncnál de még tanárnál is idősebb, illetve, a pletykák élnek, sokan bőszen tudják, hogy micsoda ő. Végül, a legbátrabb magyaráz neki arról valamit, hogy tépik egymást odabent, párbajoznak, hogy aztán, ahogy az ajtóhoz ér, hallja is a bentről kiszűrődő zajokat. Szemöldöke szökken fel, nem mondják meg, kik azok, mert nem tudják, innen pedig aztán bárkik lehetnek, a hangok tompák, nem teljesen tiszták.
- Mi az, hogy nem nyílik? – néz a hozzá közelebb állóra, amikor már lenyomta a kilincset, többször. El van bűvölve? Vagy rossz? Egyik se érti, sem ő, csak azt, hogy a terem bezárta őket oda, akik lehet, mindjárt egymás torkának esnek. Türelmetlen fújtat egyet, nem akar ő ilyen dologba belefolyni, de a rangja, tisztsége azt kívánja, tegyen rendet.
- Oké, ti oszoljatok – mutat feléjük, akik épp mögötte állnak, kitartóan, kíváncsian. – Nem mondom még egyszer, vagy feladok valami büntetőmunkát – ezt már akkor teszi hozzá, amikor nem akar mozdulni. Tudja, hogy nem mennek messzire, kiskanál víz az erdőtűzre, de ha a seggében toporognak, csak ideges lesz.
- Ti meg odabent! Eresszetek be és hagyjátok abba! – emeli fel a hangját, de választ nem kap, az ajtó sem nyílik. Elengedi a kilincset, sokadjára és már azon van, hogy visszahívja az egyik diákot, hogy nyissa ki neki pálcával, amikor, mert nem normális, de eszébe ötlik valami. – Végül is, mindig is ki akartam próbálni – motyogja magának, majd vacillál. Percekig csak kopog, szólongatja őket, majd végül dönt és hátrál el. A bűbáj addigra megoldódik magától, de ő ezt nem veszi észre, mert lábát emeli és végül, egy tipikusan filmes mozdulattal, meg meggondolatlansággal, nemes egyszerűséggel a lányokra rúgja az ajtót. A fa reccsenve enged, a mágia nélkül csak egy bezárt fadarab, de fel is szisszen, mert bokája azért kicsit belerottyan ebbe. A filmekben ilyen sose volt…
- Na jól van, akkor most abba lehet hagyni mindent és… - ha fáj, ha nem, a terembe cammog, majd megrökönyödve figyeli, hogy KIK is azok, akik miatt ezt kellett cselekednie. Látszik arcán, hogy a szigor mellett, meg is van döbbenve. – Babett… Karola…? Ti meg mi a fészkes… Tedd el azt a vacakot, most! - ekkor szúrja ki, mi is van a lány kezében. Ó, hát, talán most nem olyan békés és mosolygós, de pillanatok alatt terem a két lány között.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azt szokták mondani, azt lehet megijeszteni, akinek bűntudata is van - nos ha az nem is, de még mindig kellemetlen visszagondolni a történtekre. Mégsem panaszkodhatok, az elég durva álszentség lenne, de ami igaz, az igaz. Nem tudom benne hogyan csapódtak le az elmúlt hónapok. Nem akar azonban megenni, macskáját sem ragadja vissza úgy, mintha leprás lennék, így hát valamivel kényelmesebben, nyugodtabban nyúlok ismét a feketeség álla alá, hogy azt cirógatva még hangosabb dorombolásra késztethessem. - Mint minden macska - szúrom közbe elmosolyodva az igaznak érzett gondolatot. Lysander is ezt csinálja állandóan, bóklászik a toronyban, és mint valami szellem egyszer csak felbukkan az ember háta mögött. Domca macskájával folyton összeveszekszik, az egyik hangosabban fúj mint a másik, és bár szerencsére még egymásnak nem ugrottak, azért álltunk már fölöttük tanécstalan fejjel. Azaz álltam én tanácstalan fejjel, és Domca mellettem két fejjel magasabban szintén tanácstalanul. Mikor is fog elérkezni az a beígért növekedés? Siethetne.
- Még szerencse, hogy megtaláltad - pislogok fel egy pillanatra, majd már hajtom is vissza a fejem a bundáshoz. - Még a hálóból oké, hogy kiszökik, de azért az már para, ha a körletből is kicsászkál. - Lys legalább ebben a tekintetben jó fiú. Legalábbis amennyire tudom...
- Jó lesz az négynek iiis - nevetek magamban, és mintha velem egy véleményen lenne, a kis éjfekete hercegnő elégedetten ásít egy hatalmasat. Megmosolygom, és csak azután válaszolok a feltett kérdésre, visszadőlve a hűvös kőfalnak. - Minden a legjobban van, hamarosan itt a szünet is, a torony még tele van káoszban magolókkal, de hát ez ilyenkor még... érthető. Hogy mennek a vizsgáid? Rendben lesz minden? - érdeklődök, s hangom mögé érthető az is, hogy ha valamihez kellene, szívesen ajánlom segítségem. Nem ismeretlen már tőlem a korrepetálás, bár nem én vagyok benne a legjobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

#nemvéletlenülszaladtamarra
#jademégis
#LostBoi
#Loki

A barna egymás után sorolta a jobbnak jobb ötleteket erre mit kapott? Lehurrogást. Hát mi baja van ezeknek a magyar fiataloknak? Puhányak mind akik vannak. Bár Loki felvetésére már ő is hevesen bólogatott. Egészen a festmények kiválasztásáig.
- Nee... csak a dámákat nee. Ők meg se érdemlik, hogy lábakat adjunk nekik lábak helyett - biggyesztette le alsó ajkát Marina, és úgy nézett kérlelően szőke barátjára - mármint a régebbire -, hogy kímélje meg az idegrendszerét. Aztán tekintete a másik srácra villant. - Ismersz már elég embert, akiről pletykálhatsz? És elég "megbízható" forrást? - rajzolt macskakörmöket a levegőbe a lány, majd sóhajtott egyet. - Ahh... hihetetlen vagy. Jó, majd segítek neked. Menjünk a dámákhoz - egyezett bele anélkül, hogy kérni kellett volna. Igazából sose rontotta el a mókát, az nem az ő reszortja volt. Szimplán csak szerette, ha a többiek érzékelik mekkora áldozatot tesz ilyenkor. Meg hát nőből volt. Kicsit kéretnie kellett magát. Csak az ő logikájában a váratás kimerült abban, hogy egy másodperc alatt ráun, és tovább lép.
- Hogy Csibével miért szerettek ennyire keresztbe tenni egymásnak... - ingatta a fejét a lány. - Komolyan, egyre gyanúsabbak vagytok nekem - ráncolta össze homlokát, csak hogy egy pillanat múlva ugyanolyan mosolygós ábrázata legyen a hirtelen felkapástól. Annyira szokványos volt neki a mozdulat, hogy az izmai szinte már gondolat nélkül cselekedtek.
- Az hagyján, de mit szól majd a dán szerenádomhoz - mosolygott gonoszan a lány. Loki pontosan tudta, hogy mennyire pohártörően hamis hangja van.
- Várjunk. Ha mi visszük a dámákat, akkor te kit hozol? - pillantott ezúttal Lokira a lány, már amennyire képes volt, onnan hátulról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Már egy ideje sétálgatok a kastélyban, ma kihagyom az órákat, amúgy sem kell bent lennem mindenkin. Nálam a felszerelésem, egy állvány, egy váz és két objektív is, néhány optikával, ha rá akarom még húzni. Persze meg is lehetne ezeket bűvölni, de sokkal jobb a hagyományos mugli módszer – nem gondoltam volna, hogy ezt valaha így gondolom -, mert tényleg rajtam múlik minden. Esetleg, ha túl jó lesz valami, akkor varázslattal még lehet, hogy tökéletesíteni fogok rajta, de még ez sem biztos. Inkább csak magamat adom, és úgy próbálok valami érdekeset kihozni a kastélyból. Van, hogy megállok az egyik saroknál, és a diákokra fókuszálok, vagy egy szoborra, vagy éppen néhány kompozícióra, mint például egy sétáló pár, ahol megjelenik a szerelem, vagy éppen féltékeny szempillantás, amit sikerül elkapnom. De ezen kívül még számtalan dolgot megpróbálok elkapni, több, de inkább kevesebb sikerrel. Végül megint megállok az egyik folyosón és módszeresen fotózni kezdek, szinte méterről méterre. Egészen addig, amíg megpillantok egy az ablak mellett álló, a falnak nekidőlő lányt, akinek a haján éppen játszik a napfény, amit a festett ólomüveg ezernyi színnel tarkít. Hát ez tökéletes lesz a mai nap lezárásának, ha nem vesz észre a kiszemeltem. Belenézek és ráfókuszálok, amikor felismerem a múltkori csajszit, elég ironikus lesz azonnal a mosolyra húzódó szám. Mindegy, most ő a modell, ő érezheti szerencsének magát, főleg, ha majd látja a végeredményt. Állítgatom a gépet, fényerő, szaturáció, rekesz, zárídő stb., próbálok majd több módban is fényképezni. Az első kép sikeres lesz, nem rám figyel a csaj, valamin nagyon elgondolkodhatott, de most nem néz olyan mérgesen, vagy gyilkosan. Még azt is mondanám, hogy lágy, elgondolkodó arcot vág, ami meglepő, ismerve a habitusát. Tényleg eléggé elvarázsolja a helyet és az egész kompozíciót a fények játéka, ahogy a kviddicses ólomüvegen fényárba vonja őt hátulról a nap, ami szép elkülöníthető színekre bomlik a haján, a fején, a felső testén hátul, és a padlón is. Egy srác megy el az exponálás utáni pillanatban, nagyon remélem, hogy nem lépett bele, mert egyrészt kitekerem a nyakát, ha benne lesz, másrészt még kell pár képet készítenem, amíg a csaj szoborként marad. Sziszegek egyet, a srác összerándul és eliszkol, miközben bőszem próbálom minél többféleképpen megörökíteni a mufurcot. Az tuti, hogy elrontotta az ihletem, öcsém!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Mindössze egy kis levegőre volt szüksége. Összeszedi magát, és ha már nem remeg a lába, felmegy a szobájába, fogat mos, és főz egy bájitalt, ami majd megnyugtatja a gyomrát. Már tudta fejből, meglesz hamar, utána pedig bebújhat az ágyba egy könyvvel, és olvashat, míg el nem nyomja az álom. Csak.. egy kis levegőre van előbb szüksége.
Így, az ablakpárkánynak támaszkodva erőt tudott gyűjteni, össze tudta szedni magát, és a gondolatait, és nem is tűnt fel senkinek. Nem mintha egyébként olyan feltűnő jelenség lett volna, vagy bárkit érdekelt volna, épp mit művel. De nem hiányzott, hogy valaki épp most találjon jó szamaritánust játszani a kárára, ezért kinyitotta az ablakot, hogy beengedjen a folyosóra egy kevés hűs levegőt, majd háttal a falnak dőlt, és mély levegőt vett.
Gyűlölte ezt az egészet. Szégyellte, és legszívesebben üvöltött volna, de annál több esze volt. Nem volt itt komoly megoldhatatlan probléma, nem kellett segítség. Csak meg kell tanuljon uralkodni magán. Mi sem lehetne egyszerűbb. Hiszen mindent saját erőből ért el. Az ő érdeme volt minden sikere.
És azt is csak magának köszönhette, hogy a húga ki nem állhatja. Azt is egyedül érte el. És hogy nincsenek igazán barátai. Mind az ő érdeme.
Megpróbálta kiüríteni a fejét, de csak az ellenkezőjét sikerült vele elérnie, ezért inkább megpróbálta elterelni gondolatait. A ma reggel olvasott minisztréiumi intézkedésekhez tért vissza, melyek a kentaur vándorlást igyekeztek feltűnésmentessé tenni. Elő akarta venni az újságot a táskájából, hogy megnézzen egy bekezdést, ami különösen felbőszítette, és ekkor észrevette, hogy nincs nála. Nemhogy az újság, a táska sem.
Riadtam körbekémlelt, mintha a közvetlen közelében kellene keresnie, pedig azonnal tudta, hogy valószínűleg a mosdóban felejtette, mikor az előbb bent járt. Letette a pultra, mielőtt... ekkor tekintete megadat valamin. Egy fényképezőgépen, ami rá szegeződött. Majd valakin, aki mögötte állt.
Több izom is megrándult az arcán, és érezte, hogy megszédül. Hirtelen vér tódult az agyába, és majdnem elesett, ahogy a sajnos nagyon is ismerős rellonos felé fordult. Elkapta a párkányt, szabad kezével pedig Zétényre mutatott.
- Te meg mit művelsz? - kérdezte döbbenettől elfúló hangon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem gondoltam volna, hogy pont egy egyszerű folyosón fogok olyan témát találni, ami tökéletes. De tényleg, még akkor is, ha az a lány van benne. Valahogy látszik benne minden, az arcára valamiféle szomorúság, vagy nem is tudom mi van írva, és a váltakozó színek körbeölelik, mintha kivetülnének a gondolatai és olyanra festenék a napfényt, amilyen a hangulata. Érzem, hogy ez a mai nap legjobb képe, amíg a srác be nem lép a képbe, és a leányzó fel nem fedezi, hogy vele foglalkozok. Összeakad a tekintetünk, és már előre sajnálom, hogy azt fogja kérni, hogy töröljem le. Márpedig biztosan állíthatom, hogy ez nem fog megtörténni, maximum nem lesz benne a portfólióba, de ezek a képek nem lehetnek az enyészeté. Valahogy ki fogom dumálni magam, és nagyon remélem, hogy ezt normális körülmények között meg tudjuk majd oldani. Az ő érdekében.
- A beadandómat – felelem kurtán, majd felállok az állvány mögül, és komótosan elkezdem összepakolni a felszerelést. Előbb szépen letekerem az objektívet, majd jönni fog a váz, és az összecsukható állvány. Bár azt mondtam, minden mugli dolog, de azért kicsit csaltam és varázslattal megcsináltattam, hogy az állvány alkalmazkodjon a terepviszonyokhoz és összecsukható legyen. Máshoz nem használtam varázslatot, szóval mondani unplugged, ahogy csinálom az egészet. Iza milyen büszke lenne rám, ha tudná, Nati pedig oda lesz érte, ebben is biztos vagyok. Még lehet, hogy elviszem mutogatni Kimoriahnak, amúgy is rég látogattam meg.
- Amúgy van valami gáz? Nem nézel ki valami túl jól – egykedvűen pakolgatok, szépen el fogok rendezni mindent a kis táskába, ami nem is olyan kicsi. Valójában a terv az, hogy még csak véletlenül se akarjon belenézni a képekbe, mert már a fejemben kezdenek összeállni az utómunka részletei. Egy kis fény itt, egy kis szaturáció ott, némi élesítés, vagy épp homályosítás, a nem fontos részleteknél. Eskü, még csinos is volt a csaj abban a megvilágításban, meg ugye nem szólt semmit. Az volt benne a legjobb.