Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

De hát az előbb nem tudott felállni! Oké, mindegy, lehet van valami különleges képessége amivel hamar meggyógyítja a kisebb sérüléseket. Vagy fogalmam nincsen!
- Én Cat vagyok. - oké, becenevem, de nem biztos hogy a Paithoon-t ki tudná mondani olyan könnyen. Nem lehetetlen, csak furi. Meg a Cat még mindig jobban hangzik mint a Paithoon. Mert cicaaa. Lehet nem vagyok olyan cuki mint egy cica, de a cicák cukik, a cicákat szeretem. Meg minden más élőlényt.
Kicsit, jó nagyon meglep a hirtelen témaváltás, mert most ez hogy jött ide? Elesett, bemutatkozott, de manók sehol sincsenek látótérben. Vagy csak én vagyok vaksi, ami meglehet.
- Miért ne szeretném őket? Minden élőlényt szeretek. Ki tudja, ki volt előző életében? - oké, lehet félek például a méhektől meg egy csomó állattól, de az nem azt jelenti hogy nem szeretem őket. Csak ijesztőek nekem, ennyi.
- Az király lehet. - gondolom aranyvérű, nekik szoktak manóik lenni. Vagy félvér, vagy fogalmam nincsen. De igazából nem érdekel, nem hiszem hogy ismerek mást a családjából. Meg én pont nem nézem a származást. Nem igazán fontos szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Így visszagondolva én sem értem, hogy voltam képes egyáltalán megszólalni akkor. Azt meg aztán pláne nem, hogy tudtam egy olyan szöveget mondani, te jó ég. Mondjuk nekem mindig is voltak fura kijelentéseim ha Thomasszal beszélgettem. Néha mintha tényleg válogatás nélkül kimondanám mindazt, ami az eszembe jut. Eddig nem volt belőle semmi baj, remélem ez után sem lesz. Ó és igen, nem szívesen válaszolnék egy olyan kérdésre, ezt teljesen jól sejti a levitás leányzó.
Masa zavarba hoz azzal, amit mond. Nem is a szavaival, sokkal inkább azzal, ahogy mondja, amit jelentenek ténylegesen. Őszintén örül, velem együtt örül. Ahogy én is vele együtt. Hálásan pislogok hát rá, miközben olyat teszek, ami nagyon ritka nálam. Előrébb kúszok egészen ki a zsámoly széléig, majd kissé esetlenül de megölelem a velem szemben ülő lányt. Rövid ideig tart csupán a dolog, de mindenképen nagy szó ez a részemről. Csupán ennyivel kommentálom a dolgot. De, szerintem többet mond minden szónál. Pont mint a Raffaello.
Visszaülök a helyemre és ekkor már sikerül valamelyest megfogalmaznom azt, ami bennem van. Masa is biztosít róla, hogy ő is hasonlóan érez ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban. Tény, hogy ne indult a legjobban, aztán még jött az a fiaskó is Bélával, de végül sikerült valami egészen rendkívülit összehozni belőle.
- Masa, azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete – idézem neki kicsit átírva a filmtörténet egyik leghíresebb mondatát. Pont tökéletesen le is írja azt, amit érzek. Ki gondolta volna, hogy találok olyan embert, sőt lányt, aki egy cipőben evez velem és még jól ki is jövünk egymással? Hát én nem.
- Én is. Nem értettem volna, hogy mit csináltam, amiért ennyire haragszol rám, ha nem beszéljük át. Így mindenkinek jobb – felelem csendesen. Rögtön tudom ám, hogy mire gondol, amikor felhozza ismét a félreértés dolgot, hiába volt órákkal ezelőtti téma. Hirtelen összeráncolom a szemöldökömet, ahogy erre rájövök. Már órák óta itt bújkálunk és csak beszélgetünk. Jó, megbüntettünk egy embert, szóval nem mondhatja senki sem, hogy nem csináltunk semmit sem. De tény, hogy hamarosan kénytelen leszünk indulóra fogni a dolgot. Hosszú percekig csak halogatom magamban a pillanatot, majd sóhajtok egy nagyot.
- Lassan mennünk kellene, nem igaz? – kérdésem tökéletesen kifejezi, hogy mennyire nincsen kedvem kitenni innen a lábamat, de a kötelesség az kötelesség. Még pár kör belefér, aztán vége is a műszaknak mára. Szomorkás arcot vágva tápászkodom fel, majd egy nagy nyújtózás után az ajtó felé indulok. Ott megállok és visszanézek Masára. Megvárom őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nem sok dolgom volt így, hogy végeztem a vizsgákkal, ráadásul kezdetét vette a szünet is. Úgy volt, hogy nem fogok hazautazni, de aztán anyáék üzentek, hogy mégis szívesen vennék a látogatásom, de volt még rá pár napom, hogy bepakoljak a bőröndömbe. Ezt mindig is az utolsó pillanatra hagytam, utáltam pakolászni, de ez is a kötelező mutatványok része volt... egyelőre élveztem, hogy nincs semmi tennivalóm, ráadásul évfolyamot is léptem, így senki sem fog csesztetni azért, mert nem tanultam eleget. Pedig amúgy igazuk lenne, mert valóban nem készültem lázasan a vizsgákra, úgy voltam vele, hogy majd alakul a dolog, aztán szerencsémre sikerült átevickélnem magam a következő évfolyamra. Emellett egy új dolog is történt velem, amire életemben nem számítottam volna, ugyanis prefektus lettem. Elég ironikus dolog volt ez, hiszen számos kihágásom volt, de az volt a szerencsém, hogy kevésszer kaptak rajta, így nem tudták, kivel is van dolguk valójában. Először hezitáltam, hogy elfogadjam-e a posztot, majd belegondolva jövedelmező volt számomra, hiszen már nem kellett többé tilosban járnom, nyugodtan csatangolhattam a jelvényemmel bármerre az esték folyamán. Ennek fényében boldogan igent mondtam a posztra. Nos, mint említettem a mai napon semmi dolgom sem volt, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok sétálgatni. Utam egy idő után a Vigadófreskó folyosójára vitt, ahol hirtelen megcsapott a borszag... úúú, ezek már napközben piálnak, na szépen vagyunk! Néztem rájuk, és szó szerint élvezték az életet, az egyik portrén épp pompás lakomát csaptak, a másikon iszogattak, a harmadikon buliztak és így tovább. Hát ezek aztán tudnak élni, kicsit túlzásba is vitték a mulatozást... Muszáj volt útközben kitárnom pár ablakot, hogy kicsit tisztuljon a levegő, ugyanis eléggé rosszul voltam a tömény piaszagtól. Kis idő után végre kezdett kiszellőzni a terem, jómagam pedig az egyik ablakból nézelődtem kifelé, hogy friss levegőt szívhassak és nézhessem közben a tájat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az eddigi tapasztalatok alapján itt mindenki a saját dolgával foglalkozik. Megmutatták a szobámat, ami egyáltalán nem tetszik, már csak azért sem, mert tele van több másik fiúval, akiknek rendesen kan-szaguk van, és nekem ez egyáltalán nem jön be. Gusztustalan, és nemigen vagyok hajlandó ilyen szagban leélni az elkövetkezendő éveket, amíg nem végzek itt sikeresen. Utána felőlem lehetnek büdösebbek is, de addig... kell keresnem egy kiutat ebből és pontosan ezért indultam el, hogy megkeressem a házam főmuftiját, aki elvileg férfi, mégis nő. Ezt hívom én elfogadásnak, ez a hely mintha nekem lett volna teremtve.
Mondhatnám, hogy senki nem néz meg és senki nem fordul utánam, de akkor hazudnék, mert ezek mind megtörténtek eddig, akárkik mellett mentem el, és mire feleszméltem, hogy egyáltalán nem az én házam talárjuk van rajta, már mindegy volt. Mivel fogalmam sincs hova kerültem, kissé kétségbeesve fordultam be egy folyosóra, ahol megint megcsapott a bűz, de ez most egy alkoholos kísérést is kapott. Remek, itt mindenki és minden büdös? Mutató-, és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, megpróbálkozva a lehetetlennel; lebeszélni magam arról, hogy a még ki sem pakolt bőröndömet felkapjam és egészen Finnországig fussak, ahol anyám és apám tárt karokkal várnának. Jó ötletnek tűnt, hogy egy nemzetközi iskolában folytassam a tanulmányait, próbálkozva a kihagyott egy év alatt megtanulni a nyelvet, hogy újult erővel és nagyjából normálisként kezdjem meg az itt tartózkodást. Eddig annyit értem el ebből, hogy so-so megértem a magyar nyelvet, de meg kell mondanom, hogy kurva nehéz. Komolyan, nem értem az embereket, hogy bírják ezt folyékonyan beszélni és hogy nem akad össze a nyelvük közben.
Gondolataim tömkelegében való elmerüléssel, a lényegre ugyan nem találtam ésszerű és megfelelő megoldást - nem, az nem opció mégsem, hogy összepakolok és eltakarodom innen -, viszont egy lány került be látószögembe, aki eléggé otthonosan mozog itt, így kezeimet zsebre dugva indulok meg felé, majd óvatosan megkocogtatom a vállát, és igyekszem türelmesen megvárni, amíg felém fordul.
- Helló - intek egyet, majd ismét zsebeim mélyére süllyesztem kacsóimat. - Valószínűleg eltévedtem. Segít nekem abban, hogy merre van Rellon vezetője? - helyes így a mondat? Érthető? Mi van, ha nem érti? Ha nem is érti, akkor valahogy biztos dűlőre fogunk jutni, ha már abban biztos vagyok, hogy segíteni fog. Legalább ebben, ugye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Laura a ma ura
a lila kviddicsmeccs után pár nappal

Aahw - bújok bele az ölelésbe teljesen magától értetődő módon. Karjaim gondolkodás nélkül fonódnak köré, majd simítanak végig a hátán párszor. Mikor érzem, hogy picit kezd elhúzódni el is engedem, és csak rámosolygok. Nincs bennem kényszer rá, hogy kommentáljam a dolgot, ellazulva veszem fel újra a beszélgetés fonalát. Valószínűleg nekem ez nem jelent annyit mint számára, hiszen továbbra sem ismerem sem a félelmeit, sem a szokásait. Egyszerűen elrktározom magamban, mint minden első ölelést amit valakitől kaptam. Számomra természetes, nekem mindig (jó, persze azért nem mindig mindig, nekem is lehetnek hisztis pillanataim) jól esik, de ez nem jelenti azt, hogy nem értékelném - mert nagyon is épp azt teszem. Túl zavarosnak tűnik ez így? Nézd meg még egyszer, kinek a gondolatait hallgatod.

- Bizony - húzódik vigyorra a szám, bár az idézetet nem ismerem fel, ez engem eddig valahogyan elkerült. Nem bánom, majd egyszer megnézem vele a filmet ha ő is szeretné, és addig még nem fárasztottam halálra pár rosszul időzített szóviccel, képtelen történettel, vagy túlbuzgó ötletekkel. Mert azért valljuk be, a fentiek közül egyik sem lehetetlen, sőt. Nyakamat picit behúzom, ahogy megint szóba kerül, hogy úgy érezte haragszom rá. Hát pedig hát, nem is, de... Ah, tényleg nem tudom jobban megmagyarázni én sem. Csak bocsánatkérően pislogok rá párszor, csendben figyelve az arcát. Könnyen látszik, hogy gondolkodni kezd valamin, így mivel most éppen úgysem nagyon tudnék erre mit felelni, maximum még egyszer bocsánatot kérni, félredöntött fejjel várom meg, hogy kifejtse hangosan mi bántja mi zavarja. Mikor megteszi, elhúzom a számat, és korábbi sóhaját visszhangzom. Enyhén lebiggyesztett szájjal bogozom ki végtagjaimat ültemből, és felkelve ásítok egyet a plafon felé. A zsámolyt a falhoz tolom lábammal, majd csatlakozok Laurához, visszafordulva lekapcsolva a villanyt a teremben. Megtapogatom zsebem, pálcámat előveszem, hogy egy csendes kis bűbájjal fényt csiholjak a végére.
- Ahh, nem akaródzik - morcogom picit magam elé, durcás napközis hangon, de ellenvetés nélkül indulok meg mellette a folyosókon, először csak némán. Azután ahogy a hűvös levegő megcsípkedi fáradt arcomat, én is megélénkülök kicsit, így halkan beszélgetve keringünk a kastélyban, egy-egy elejtett nevetésfoszlánnyal búcsúztatva az éjszakát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

El nem tudtam képzelni, hogy a festmények ennyire immunisak legyenek a piaszagra. Ha rajtuk múlott volna, szerintem sose lett volna itt szellőztetés, fontosabb volt számukra, hogy mindig tele legyen a poharuk. Most különösképp aktívak voltak, szinte be nem állt a szájuk, röhögcséltek, ettek-ittak, mulatoztak. Egyikük még egy nótára is ráhúzott, valamiféle mulatós dal lehetett, ez pedig egyenesen sértette a fülemet.
- Hé, Lagzi Lajcsi, vedd lejjebb a hangerőt, különben hamarosan véget ér a buli! - léptem közelebb az egyik festményhez, ahonnan az őrült zenebona származott, majd fenyegetően meglóbáltam előtte a pálcám, hogy vegye csak komolyan, amit mondok. A férfi a festményből sértődötten rám nézett, majd újra nekikezdett hegedülni és énekelni, bár immár végre moderáltabban nyomatta. Eszem, faszom megáll... komolyan. Micsoda banda... Miután bájosan rendre utasítottam őket, visszatértem levegőzni az egyik kinyitott ablakhoz. Nem volt sok kedvem itt lenni, de ahhoz se volt, hogy összetalálkozzam olyanokkal, akik elvárnák a bájolgást, márpedig engem nem olyan fából faragtak. Ide ritkán jött ismerős arc, mert mindenki rühellte a portrékat, amit nem is csodáltam, mert sokszor nem bírták megfékezni magukat, már ami a mulatozást illette. Nagyon élveztem, hogy végre friss levegőt szívhatok be a tüdőmbe, nem pedig a Koccintós bor gusztustalan szagát. Pár percig bámultam kifelé az ablakon, majd hirtelen közelgő léptek zaja ütötte meg a fülem. A zaj irányába fordultam, de nem láttam senkit, nem is értettem, hogy mi a stájsz, ezek szerint már táncolnak a portrék szereplői? Gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot, majd megint kifelé kezdtem el bambulni, mikor váratlanul valaki megkocogtatta a vállamat.
- Mi a...? - fordultam meg sebesen, majd egy ismeretlen emberkével találtam magam szemben, akit még sosem láttam a kastélyban, ráadásul volt valami megmagyarázhatatlan vonzereje is, amelyet nem tudtam hova tenni. Igaz attól még járhatott ide, hogy nem találkoztunk össze, hiszen a kastély nagy volt és sok-sok diák járt ide.
- Helló! - köszöntem vissza neki, még mosolyra is húzódott az arcom, pedig valóban nem voltam bájolgós kedvemben. Mikor megszólalt, tudatosult bennem, hogy magázódott, jaj, remélem, hogy nem nézett néninek! Pedig mindenki azt mondta, hogy fiatalabbnak tűnök a koromnál... ne parázz, Dana, lehet, hogy csak egyszerűen jól nevelt, nem úgy, mint te. Pedig anyáék annyira igyekeztek...
- Dana vagyok, ha gondolja tegeződhetünk - nyújtottam feléje jól nevelten a kezem, ezt legalább megtanultam, hogy bemutatkozáskor így illik.
- Új még itt? Úgy tudom, hogy a Rellon vezetője az ideje nagy részét az alagsori irodájában tölti. Személy szerint most nem találkoztam vele, de általában ott szokott lenni. Feltételezem, hogy a Rellon házba osztották be - mondtam neki magázódva, amíg bele nem egyezik a tegeződésbe, ha belemegy. Az utolsó megállapításom elég bénára sikerült, hát persze, hogy oda osztották be, netán vak lennék meg miért is keresné a Rellonosok fejesét? Bár ki tudja, mostanság elég sok meglepetésben volt részem, lehet, hogy a feltételezésem alaptalan. Mindenesetre sajnálatos módon tutira nem a Naviba osztották be...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mielőtt a lányhoz érnék fordul el az ablaktól és kezdd el vitatkozni az egyik festménnyel, valami fura néven hívja, de eléri a kellő hatást pálcáját lobogtatva, mert a festmény bekussol. Irigykedve figyelem, ahogy elrakja a pálcát, ami minduntalan megkönnyíti neki a mindennapi életet, amit tud használni és nem csak a legalapvetőbb és legegyszerűbb bűbájokhoz. Hanem mindenhez. Mindenben segítségére van, mindent megkönnyít neki, én meg nagyra tartom magam, amiért tudok tárgyakat lebegtetni akár húsz percen keresztül is. Na, igen, ez a különbség a legtöbb idejáró diák és köztem. Ők még így is normálisabbak, és az ismerős érzés megint felcsap bennem, de ahelyett, hogy egy sarokban kuporogva kezdeném magam sajnáltatni, inkább a lányhoz lépek, megkocogtatom a vállát. Engedelmesen fordul felém, a meglepődöttségét, ha akarná sem tudná elrejteni, én pedig egy kellemes és talán nem olyan visszafogott mosollyal fogadom köszönését. Szemöldököm csodálatos ívbe emelkedik, amikor közli, hogy tegeződhetünk. Mi az a tegeződ? Jobb keze felém mozdul, ösztönösen lépek egy féllépést hátra, majd amikor kinyújtja felém, pár másodpercig csak értetlen nézek le a kézre. Vállamat kicsit megvonom, majd én is felé nyújtom a jobb kezemet és várok, hogy mégis mi fog történni. Alapvető etikettet nekem nem tanítottak, a magyar nyelv is neccesen megy, de talán hamar belerázódok ebbe.
- Mit jelent teg... tegeződhet? - hunyorgok rá a lányra, mert soha nem szégyen kérdezni, és talán most jött el az ideje annak, hogy egy kis magyar kultúrát is az agyamba véshessek. Biztosra állítom nektek, hogy valami a kinyújtott jobb kézzel lehet, mert a kettő egy időben történt majdnem. Az összefüggésre még nem jöttem rá, lehet szalutálnom kell majd, mert a jó magyar nép mégis egy harcosabb fajtából való, nemde? Ennyit még én is tudok ám, és szerintem már ez is bőven sok.
- Te vagy Dana, én Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - mosolygok rá még szélesebben, és tudom, hogy nem kellene, de annyira aranyos arca van, hogy majdnem az első gondolatom az volt; akarom. De nem tehetem meg, megígértem mindenkinek, hogy kedves és jól nevelt véla-fiú leszek, ráadásul nem ezért szívtam ennyit az RJ-ben, hogy most és itt elbasszam az egészet.
- Új, igen - bólintok egy aprót felé, vélamágiámat teljesen visszafogva, még ha tudom, hogy ez egyenlő a lehetetlennel. - Kell nekem másik szoba, mostani nagyon büdös - még a gondolatba is beleborzongok, pedig a szag talán már kimehetett az orromból, ahogy a nyitott ablakoknak hála a tömény alkohol szag is távozott a folyosóról. - Neked jó illat van - szívom be mélyebben a levegőt, hogy még jobban érezhessem az előttem álló körül lengő illat-felhőt. Kellemes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elcsodálkoztam, mikor a fiú hátralépett bemutatkozásnál, még hezitált is, hirtelen azt hittem, hogy nem szeretné viszonozni a kézfogást, de kezdtem rájönni, hogy valószínűleg nem ismeri ezt a formaiságot. Mikor ő is kinyújtotta a jobb kezét, óvatosan közelebb léptem hozzá, majd jobbommal megfogtam, aztán kezet ráztam vele.
- Nos, így szoktuk üdvözölni egymást, ha még nem találkoztunk. Ha valakivel többször találkozol, aztán a barátod lesz, akkor üdvözölheted pacsival is, olyankor felemelitek az egyik kezeitek és belecsaptok egymáséba. Vagy akkor puszit adtok egymásnak arcra, változó... a férfiak inkább pacsit szoktak adni, fiú és lány meg akár pacsit és puszit is adhat egymásnak, lány és lány felállásban meg főként a puszi játszik - magyaráztam neki nagy bőszen. Nem tudom, mennyit értett meg belőle, mert elég sok információt zúdítottam rá, azért még egy bátorító mosolyt küldtem felé, hogy rendben van, ha sok neki ez így, majd kialakul. Azzal már nem akartam szegényt traktálni, hogy ott a testbeszéd is, nem mindegy, hogy gyengén, markánsan vagy túl erősen szorítja meg valaki a másik kezét, mert arról is sok mindent le lehet olvasni jellemileg. Feltűnően puha volt a keze, lehet aranyvérű családból való és házimanókat tartanak? Nem akartam abba se belemenni, hogy aki sokat dolgozott, annak érdesebb volt, hiszen egyáltalán nem ismertem a kilétét, egyrészt ez az ő dolga volt, másrészt nem szerettem ítélkezni. Azt így kinézetre rögtön megállapítottam magamban viszont, hogy nem csupán jó kiállású, hanem nagyon ápolt volt, ez pedig egy külön plusz pont volt részemről számára.
- Nos, a tegeződni azt jelenti, hogy nem magázod a másikat. Magázódva szólítottál meg, de ha tegeződünk más lesz a nyelvezet, meg akkor közvetlenebbnek érzi magát az ember a másikkal. Személtetem, például magázva úgy kérdezed a másiktól: Tudja, merre találom a Rellon házvezetőt? Tegeződve pedig így mondod: Tudod, hol találom a Rellon házvezetőt? Magázódva: Maga nagyon kedves. Tegeződve: Nagyon kedves vagy. Érzed a különbséget? - csacsogtam neki, bár szerintem vágta már, hogy miről is van szó. A magyar nyelv valóban nem volt könnyű, rengeteget szenvedtem vele, mire használható tudást szereztem vele kapcsolatban. Anyámék mindig is figyeltek a taníttatásomra, és mivel magyar nyelvű iskolába írattak be, így különórákra jártam magyarból. Persze tudtuk, hogy él a fordítás lehetőség is, de azért az alapokkal nem ártott tisztában lenni, úgy volt vele a család, és milyen igazuk volt...
- Mondd csak, honnan jöttél? Én Izlandról származom - érdeklődtem tőle, mert ő is elég északinak nézett ki a megjelenése alapján.
- Örvendek, Mihail Vladiszlav Sztravinszkij. Elég hosszú neved van, hogy hívhatlak? Mihail? - kérdeztem tőle széles mosollyal, majd folytattam:
- A teljes nevem Dana Straw Berry, de általában Dana-nak vagy Eperkének hívnak.
Beigazolódott a sejtésem, hogy srác még új itt, ráadásul megtudtam, hogy a szoba, ahova beosztották rém büdös.
- Az nem jó, utálom a büdös szagot. Szerintem, ha jelzed a házvezetődnek, biztosan fog találni valami megoldást erre. Vagy rászól a többiekre, hogy takarítsanak rendesen vagy tisztálkodjanak - gondolkodtam hangosan, hiszen nem tudhattam, mi volt a bűz forrása -, vagy ha szerencséd van, beoszt egy másik szobába - folytattam elgondolkodva. Szerencsére nálunk nem volt ilyen gond, mindannyian szerettük a tisztaságot a szobánkban és mindannyiunk adott a higiéniára, el sem tudtam volna képzelni, hogy egy büdi helyiségben éljek.
- Köszönöm - feleltem neki pironkodva, ez milyen cuki megjegyzés volt részéről. Parfümöt nem igazán használtam, tusfürdőkből pedig megválogattam, hogy mit használok. Azokat szerettem, amelyek nem volt émelyítőek, hanem kellemes volt az illatuk, plusz még lehetett érezni kicsit őket fürdés után is. Beszélgetés közben örömmel tapasztaltam, hogy kezdett végre elpárologni a levegőből a festményekből áradó piaszag, ráadásul Lagzi Lajcsi a fenyetésem óta halkabbra fogta a mulatozást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lélegzetemet visszafojtva nézem, ahogy a lány közelebb lép, majd ráfog a kezemre és megrázza az. Csodálkozásom kiül az arcomra, ebben biztos vagyok, majdnem százszázalékig, de igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, majd én, ahogy ő rázza kezemet engedelmesen követem a mozgását sajátommal, végül elengedem. Szóval ez egy bemutatkozás féle itt? Az összefüggés még mindig nincs meg, de talán összeáll majd a kép egy kis idő múlva, hiába erősít meg benne az előttem álló is. Dana beszélni kezd én pedig szemöldökráncolva hallgatom, ahogy ontja magából a szót, és meg kell mondanom, nemigen értem miről beszél. Akkor most nekem puszit kell neki adnom, mert úgy illik és mert ő lány én pedig fiú vagyok? Nos, én ne legyek semminek az elrontója, így kicsit megvonva vállaimat, vonásaimat ismét csodálatosba rendezve lépek közelebb hozzá, simítom rá arcára kezemet, és csókolom meg másik orcáját.
- Én adok neked puszi, mert te lány vagy - mosolygok rá, miközben visszaállok eredeti helyemre, arcáról elveszem a kezemet. Nem tudom ez miért szükséges, soha nem is gondoltam volna, hogy a magyarok ennyire közvetlenek, de az biztos, hogyha fiúval találkozom, akkor pacsiznunk kell. Oké, majd ehhez tartom magam, ha lehetséges akkor nemigen szeretnék kitűnni innen, már amennyire ez lehetséges.
- Akkor téged tegezhet én? - ráncolom össze a szemöldököm ismét, miközben kezeimet zsebeimbe csúsztatom. Nem egészen világos, fogalmam sincs mi a különbség, vagy hogy az első mondatom és a mostaniak között egyáltalán van-e bármilyen más vonzat, de mindezek alapján nagyon is van. Beszélnem kell a magyartanárommal, minél előbb, és ha bele megy akkor alapvető etikai dolgokat is bevehetnénk a nyelvtanulás mellé, mert ez így egyelőre hallatlan. Nagyom furcsák a magyarok, az sem segít, hogy Dana olyan mérhetetlenül sok információt zúdított rám, amit nyilván meg fogok jegyezni, de az, hogy értem is, egy teljesen más lapra tartozik.
- Jönni Finnország, születni Oroszország - óvatosan lépek el mellette, hogy ahogy az előbb ő, úgy most én is felkönyököljek az ablakpárkányra és kifelé szemlélődve nézelődjek. - Izland szép, sokat járni oda szüleimmel - régen. Azóta túl sok év telt el, amiket nemigen tudunk már bepótolni, és részben, még ha nem is mondja az arcomba senki, ez az én hibám. Ha nem kellett volna elmennem az RJ-be, akkor talán a mai napig járnánk olyan helyekre, ahova régebben. Amikor gyerek voltam, és nem kellett félniük anyáméknak attól, hogy miattam veri szét egy srác a másiknak az arcát. Jaj, a régi szép idők.
- Amelyik neked oké - vonom meg vállaimat kicsit, vállam fölött a lányra pillantva. Soha nem érdekel ki hogy hívott, általában választásom sem volt, mert nemigen hívtak a nevemen. Kivéve az RJ-ben, ott kezdődött az, amikor én is embernek érezhettem magam. - Eperke? Szeretem epret. Finom - egy féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, és rögtön érzem, ahogy vélamágiám indulásnak ered ereimben, a vérem minden egyes cseppjét behálózva, de talán még időben elkapom. A karkötő, ami folyton folyvást csuklómat ékesíti nem szól bele a mágia használatba, de a Minisztériumot annál inkább értesíti. Nem akarom.
- Ezért akar megtalálni - bólintok felé egy aprót. A párkánynak hátat fordítva támasztom csípőmet neki, kezeimet keresztbe fonom magam előtt. - Külön szoba lenne legjobb nekem, ahol csak én lenni - egy kissé mélyebb sóhaj hagyja el ajkaimat, mert lehetséges, hogy az ötletet már most elvethetem. Az RJ-ben is csak azért kaptam külön szobát, nehogy véletlen levetessem valakivel a karkötőt és kihasználjam a kiszolgáltatottságát. De legalább külön voltam, ami annyira nem rossz. Nem kerüli el a figyelmemet arcára felkerülő vörösebb színárnyalat, ami automatikusan mosolygásra késztet, de nem pazarlok erre több szót. Így is ahelyett, hogy keresném azt, akit kellene, itt ácsorgok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Úgy tűnt, hogy a fiú nagyon koncentrált arra, amit mondok neki. Reméltem, hogy nem zavartam össze a sok-sok információval. Épp előtte álltam, mikor hirtelen megindult felém, majd az arcomra simítva a kezét, arcon csókolt. Hú, te jó ég! Totál beleborzongtam az egészbe, annyira megérintett, valahogy mélyebb volt az egész egy egyszerű arcpuszinál, de hogy miért, azt én se tudtam megmagyarázni. Talán azért, mert nagyon vonzó volt a másik, talán a pillanat heve miatt... jó kérdés. Miközben még az előbb megtörtént dolog hatása alatt álltam, a srác közölte, hogy mindezt azért tette, mert hogy én lány vagyok, majd visszalépett az eredeti helyére. Válaszul széles mosolyra húztam a számat, legbelül kicsit sajnáltam, hogy véget ért az egész. Kicsit kidugtam a fejem az ablakon, hogy friss levegőhöz jussak, és leplezzem az arcpírt, amely megjelent rajtam. Kicsit kitisztult a fejem a légmozgás hatására, majd felfogtam, hogy mit is mondott a fiú. Te jó ég! Most azt hiszi, hogy üdvözlésképp meg kell puszilnia a lányokat! Ajajjj, ez akár még rosszul is elsülhet!
- Figyelj csak, hú, hát ez remek bemutató volt, de nem puszilhatsz meg minden lányt, akivel szóba elegyedsz és üdvözölni akarod. Szóval a puszi azokra vonatkozik, akiket már jól ismersz, akikkel többször találkoztál már, és valamiféle erősebb kötődés alakul ki köztetek. Akiket nem ismersz még, maradj meg a kézfogásnál - magyaráztam neki, nehogy később bajba kerüljön. Nem egy olyan lányt ismertem, akinek féltékeny volt a fiúja. Mondjuk én olyannal sose kezdtem volna, aki az egészséges határokon kívül mozog, például, ha alaptalanul is gyanúsítgatja a másikat.
- Persze én már kivételt képzek, mert megpusziltál, szóval mindig így fogjuk üdvözölni egymást ezentúl, ha találkozunk - fordítottam előnyömre a helyzetet egy huncut mosollyal az arcomon. Közben közelebb léptem hozzá, majd lábujjhegyre emelkedve én is adtam egy puszit az orcájára, ha már tartottam magam a szabályokhoz. Mégpedig azt mondtam, hogy fiú és lány puszit is adhat egymásnak, szóval kölcsönkenyér visszajár. Hát nem mondom, hogy nem élveztem a helyzetet.
- Igen-igen, nyugodtan tegeződhetünk - helyeseltem neki nagyokat bólogatva, hogy hangsúlyozzam a helyeslésemet.
- Wow, az klassz! Akkor feltételezem tudsz oroszul, meg finnül is. Én olaszul tanulok épp. Az annyira tetszik, mert dallamos nyelv - mondtam neki mosolyogva, majd én is kikönyököltem az ablakon friss levegőt szívva magamba.
- Örülök, hogy tetszik Izland, én is imádom. Na, és mikor költöztetek Finnországba, hány éves voltál? És miért? - érdeklődtem meg tőle. Akiket ismertem és költözködtek, azok főként azért tették ezt, mert a szüleik jobb állást kaptak egy másik helyen, de voltak kivételek is, melyek mint jól tudjuk, csak erősítették a szabályt.
- Mit szoktál csinálni szabadidődben? - tettem fel neki egy újabb kérdést, az egyik hajtincsemmel játszva. Nagyon megnőtt már a hajam, ideje volt kicsit vágatni a végéből, hogy ne töredezzen.
- Rendben, akkor Mihail-nak foglak hívni. Engem hívhatsz Dana-nak vagy Eperkének, amelyik jobban tetszik - közöltem vele vidáman.
- Bizony, finom ám az eper. Imádom én is! A tesómat meg áfonyának hívják - mondtam neki nevetve. Bizony, mi már csak ilyen gyümölcsös család voltunk. Azt még meg sem említettem neki, hogy rajtunk kívül még 4 fiútestvérünk is volt.
- Igen, egy saját szoba lenne a legjobb! Az maga az álom. De itt szerintem nem jár senkinek sem külön lakosztály, de azért egy próbát megér! - feleltem neki a szemébe nézve, reméltem, hogy meg fogja találni itt a számításait.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Végre kezdem úgy érezni, hogy ha nem is teljesen, de mindenképpen kezdem megérteni a magyarok viselkedését. Na meg, ha minden lánynak puszit kell adnom, akkor abban biztos vagyok, hogy nagyon hamar bekerülök a top3 srác közé mindenkinél. Főleg a baromság listában, de ha náluk ez így szokás, akkor rendben, legalább itt menjen hamarabb a beilleszkedés, mint eddig máshol. Kezdek hozzászokni a kitaszítottsághoz, nem arról van szó, de azért bele-beleunhatok néha én is nem? Mert valóban hozzászokok, de elfogadni nem akarom, túl sokat voltam eddig magamban, főleg most, hogy anyámék is visszamentek Finnországba. Kissé elkalandozott gondolataimból a lány ismételt szóáradata riaszt fel, megilletődve nézek rá, mert megint elvesztettem a fonalat szerintem.
- Neked puszi - szemöldökömet ráncolva mutatok rá Danára. - Többieknek pedig csak később? - de ha neki adhatok most, akkor a többieknek miért csak később, amikor megengedik? Mert meg kell nekik, hiszen Dana azt mondta, hogyha jól ismerem már őket, de akkor őt is jól ismerem már? Nem mondom, nagyon cuki arca van és eszembe is jutott, hogy megszerzem magamnak. Valószínűnek tartom, elég lenne egy pöppet erősebb vélamágia, mint ami alapvetően körülöttem van és már a karjaimba omlana, mint egy engedelmes kislány. Elmosolyodom a gondolatra, mert régebben ezen még csak gondolkodnom sem kellett, hiszen csak csináltam, megtörtént, én boldog voltam, aztán mindenki ment tovább pár betörött orral.
Fejemet elfordítva kapom arcom helyett a puszit, ajkaimra. Nos, még csak vélamágia sem kellett hozzá, elég ha taktikus vagyok. Lágyan érintem ajkait ajkaimmal, kezem arcára csúszik óvatosan. A csók ilyen marad, kis szemérmes, nem mélyítem el, egyszerűen kíváncsivá tett, és most, hogy megkaptam rajtam már nem múlik. Csókja is ugyanolyan kedves és visszafogott, mint maga a lány. Még egy utolsó puszit lehelek ajkaira, majd eltávolodom tőle, és csípőmet visszatámasztom az ablakpárkánynak.
- Kicsit ebből, kicsit abból - billegtetem meg kezemet kissé jobbra, majd balra, majd fülemet enyhén előre tolva mutatom meg neki a headset fejet, ami segít megértenem a többi nyelvet. - Olasz szép. Sok szerencsét tanuláshoz - rengeteg kérdés következik ezután, és próbálom összetenni a fejembe, mégis miről van szó, amikor leesik, hogy az érdekli miért költöztünk Finnországba.
- Nincs közöd hozzá - szűröm fogaim között a választ, ami nem is válasz, de talán elérem azt, hogy ne kérdezgessen többet. A családi viszály a mai napig olyan téma, amiről nem szívesen beszélek, főleg nem olyanoknak, akiknek semmi közük nincsen hozzá. Az élet kurva szar, ha elköltözöl valahova, majd a nagyszüleid elérik azt, hogy visszaköltözz oda, ahonnan eredetileg származol, de soha nem töltöttél ott elég időt. Nem csoda, hogy minden nyelvhez fordító kell, egyik helyen sem töltöttem el elég időt ahhoz, hogy megtanuljak beszélni. Érteni értem a nyelveket, de kommunikálni nem tudok velük.
- Szeret olvasni és futni - mosolyodom el, amikor végre egy kevésbé kellemetlen témát érintünk. - Te? - nyúlok arca mellé, hogy egy rakoncátlan tincset válla mögé dobjak. Nem szeretem, ha valami nincs egybe, és az a tincs nagyon sokat rontott az összképen.
- Oké - bólintok egyet arra, hogy hogyan hívhatom és ő hogy hív engem. Meg kell hagyni, bármennyire is aranyos a csaj, rengeteget beszél, amit nem mindig tudok követni. - Áfonya is szeretem. Kedvenc gyümölcs, főleg vörösáfonya Finnországból - csúsztatom tarkómra kezemet, miközben fejemet hátravetem és nyakamat megfeszítve próbálom kiropogtatni a megfeszült és beékelődött inakat.
- Úgy hallani apámtól Mestertanoncok kérhetnek saját szoba - ráncolom a szemöldökömet értetlen, és csak remélhetem, hogy apámnak lesz igaza, nem pedig az előttem állónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

- Bizony, jól mondod. Többieknek csak akkor puszi, ha megengedik már - feleltem neki vígan. Nem mindenki díjazná, ha így kezdené el az üdvözési formát ami teljesen érthető volt a kultúrát tekintve. Bezzeg, ha Olaszországban lennénk, ott lazábbak lennének az íratlan szabályok is, ugyanis ott imádnak pusziszkodni az emberek. Ami ezután következett, arra bizony nem készültem fel. Mikor az orcájára szerettem volna puszit adni, hirtelen elfordította a fejét, így az ajkára sikerült cuppanóst adnom. Azonban ez nem egy villámgyors akció volt, mert ő is viszonozta, ráadásul még a kezével is megérintette az arcomat. A csókja egyszerűen csodálatos volt, iszonyat jól esett, mikor a puha ajkai megérintették az enyémet. Legszívesebben örökre ebben a helyzeten maradtam volna, de ahogy mondani szokás, egyszer minden véget ér. Szívesen vettem volna még egy kis repetát, végül pedig kaptam tőle még egy utolsó ajakcsókot. Szinte a fellegekben jártam, annyira megérintett ez az egész, ráadásul ez volt életem első csókja, ami nagy dolog volt számomra. Igazán szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a fiú rém helyes volt, és tudta, mi a dörgés. Most teljesen elpirultam, hirtelen melegem is lett, úgyhogy gyorsan kidugtam a fejem az ablakon, hogy javuljon a helyzet.
- Hú, hát ez... ez fantasztikus volt! - közöltem vele nagy vigyorral az arcomon, mikor újra feléje fordultam.
- Szuper! Приятно познакомиться(örülök a találkozásnak) - ennyit tudtam oroszul, meg néhány szót még, anyáméktól kaptam régen egy képeskönyvet, amelyben mindenféle vicces ábra volt oroszul feltüntetve. Sokat persze nem tudtam, de ezzel az alapvető dologgal tisztában voltam. Anyám tanulgatta kicsit a nyelvet, de később felhagyott vele. Közben megszemléltem a headsetjét, amely segített neki felismerni a nyelveket. Elismerően bólintottam, nem volt rossz ötlet, hogy magánál tartotta, hiszen elég színes volt a Bagolykő társasága nemzetiségeket illetően.
- Bocsánat, nem akartam belehatolni a magánszférádba - vágtam rá gyorsan a szemeimet lesütve. Valóban illetlen kérdés volt tőlem ez... sajnos jellemző volt rám az, hogy előbb beszéltem, mint gondolkodtam volna. Reméltem, hogy nem orrolt rám meg emiatt a fiú. Közben egy kellemesebb témára, azaz a hobbikra terelődött a szó. Meglepett, hogy mennyi közös volt bennünk. Közben Mihail a vállam mögé helyezett egy hajtincset, ami által újra sikerült elpirulnom, szinte beleborzongtam az érintésébe.
- Ez nagyon jó, én is szeretek olvasni és futni is. Imádok olaszul tanulni, úszni, verseket írni és játszani a tűzzel. Vagy rossz fát tenni a tűzre, szóval tilosban járni, mikor nem szabadna - magyaráztam neki mosolyogva.
- Milyen könyveket szeretsz olvasni? - kérdeztem tőle a szemébe nézve kedvesen.
- Én mindent szeretek műfajtól függetlenül, az a lényeg, hogy lekössön és izgalmas legyen - tettem hozzá ezt a fontos információt.
- Én is szeretem az áfonyát, meg az epret, málnát is. Kissé vicces, hogy pont gyümölcsökről neveztek el minket a szüleim - nevettem el magam, eléggé ironikus helyzet volt ez.
- Tényleg? Ez remek hír, remélem igaza lesz - igazgattam a hajamat, miközben rá koncentráltam teljes energiámból. Nagyon élveztem a társaságát, reméltem, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy találkoztunk. Valamilyen megmagyarázhatatlan dologból teljesen elbűvölt, marha szerencsés lesz az, aki majd a barátnője lesz. Persze kérdés, hogy akar-e majd komoly kapcsolatot, de ez az ő saját döntése volt, mindenesetre örültem, hogy tőle kaptam meg életem első csókját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Hevesen bólogatok arra, hogy megértettem. Csak annak jár a puszi, akit régóta ismerek és, aki megengedi, szóval idegeneknek semmiképpen sem kéne cuppanóst nyomnom az arcára. Nem tudom ki hogy van ezzel, de én örülnék, ha én akarnám megpuszilni magam, mindenféle elfogultság nélkül, mert ha még nem tenne rá a vélaság akkor sem lenne okom panaszkodni. Az alapvetően szőke haj és kék szem vélaság nélkül is megmarad az emberben, így a vélalét csak ad egy kis pluszt, ami kiemeli mindenemet konkrétan. De ugye, semmi elfogultság.
A csók csak őt érte váratlanul, nem mondhatom, hogy mindvégig ez volt a tervem, de eszembe jutott már egyszer-kétszer a beszélgetés alatt, hogy lopok tőle egy csókot, és láss csodát! Végül sikerült is, amit a legnagyobb örömmel fogadott, pedig isten látja lelkemet, nem használtam vélamágiát, egyszerűen kapott egy csókot, amelyet időben sikerült tökéletessé tennem, és megkapta a megfelelő lezárást is. Mondjuk arra nem számítottam, hogy kihajol az ablakon, bár arcának pirosságából ez érthető.
- Örülni - mosolyodom el kedvesen, de csak rásandítok, mert tudom, hogy nem lehetett rossz, hiszen rólam van szó. A tetoválás is megtekintésre kerül. Igazán egyszerű okai vannak annak, amiért a megbűvölt tetoválás mellett döntöttem. Először is nem hordok ékszert, és csak azért, hogy megértsem azt, amit nekem beszélnek nem is fogok, nyilvánvalóan, másodszor pedig mindennemű ékszer hordása egyelőre a karkötőn kívül eszembe sem jutna, mert mindig elhagyom őket. Így ezen okok eléggé kizárják az ékszerhordást szerény véleményem szerint, ráadásul a tetoválás a fülem mögött még jól is néz ki. Nem nyúlhattam mellé vele.
Lehunyom szememet pár pillanatra, csak bólintok egyet. Olyan szinten nem hatolt be sehová, mint valószínűleg szeretett volna, de ezek olyan dolgok, amikről nem szívesen beszélek. Nem hogy egy idegennel, de még a saját anyám sem tud kicsikarni belőlem rendes feleleteket a kérdésekre ezzel kapcsolatban. Elmondtam nekik is mindent, ami ezzel kapcsolatban a szívemet nyomja, ha változás lesz, mindenképpen szólok. Hogyne...
- Rossz fa tűzre? - ráncolom szemöldökömet értetlenül, miközben mosolyogva nézem, ahogy ismét elpirul érintésemre. - Nem érteni, de hajrá! - vonom meg vállaimat, karjaimat keresztbe fonom magam előtt. Lehunyt szemekkel hallgatom Dana szóáradatát, majd amikor befejezi nyitom csak ki pilláimat, hogy elkapjam tekintetét.
- Minden - felelem szűkszavúan. - Író sem lenni fontos, csak érdekes legyen leírva - könyvek terén vagyok talán a legjobban elfogadó, mert valóban mindent olvasok, ami jól van megírva teljesen mindegy milyen kategóriájú könyvről beszélünk.
- Szeretem gyümölcs - szinte észrevétlen nyalom meg alsó ajkamat nyelvem hegyével, hogy mindennemű gátlás nélkül nézzek végig a lányon, majd egy simlis mosoly mellett folytassam onnan, ahonnan eredetileg is indultunk.
- Szóval Rellon vezető lenni alagsor? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn Danát fürkészve közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Megnyugodtam, mikor a fiú megértette, hogy nem jár ám mindenkinek puszi, csupán annak, akivel már jóban van. Nagyon cukin fogadta, mikor közöltem vele, hogy ez a csók remek volt, bár ez volt életem első csókja, amit nem adtam a tudtára, így nem is volt összehasonlítási alapom. De ember legyen a talpán, aki überelni tudja ezt, úgy voltam most vele, meg egyébként is csodás volt, és csak ez számított. Végignézve a srácon eltűnődtem magamban, hogy ilyen kinézettel bizony tutira nincsenek csajozási gondjai. Ráadásul még kedves és udvarias is volt, szóval jól fog vele járni a szíve választottja. Már, ha lesz olyan, nem ismertem igazából, hogy milyen kapcsolatra vágyott, lehet, hogy semmilyenre, nem tudhattam. Bár idővel, ha rátalál az igazira, akkor majd úgyis zajlanak maguktól a dolgok. Emellett örömmel vettem, hogy nyugtázta a bocsánat kérésemet az indiszkrét kérdésemet illetően.
- Valami olyasmit csinálni, amit nem szabad, azt jelenti, hogy rossz fát tenni a tűzre. Tudom, a magyar nyelv egyenesen borzalmas, annyi fura kifejezés van - csicseregtem neki mosolyogva. Hát még nekem is kihívás volt elsajátítani ezt a bonyolult nyelvet, nem kis időbe telt, mire megtanultam a dolgokat, de még így is voltak hiányosságaim, nem is kevés. Azért azt méltányoltam a szüleim felől, hogy sok pénzt öltek a taníttatásomba, ennek végül meg lett az eredménye. Azonban sok olyan kifejezést tanultam itt még pluszban, amelyet valóban csak a helybeliek ismertek.
- Akkor ebben hasonlítunk. Nálam is az a lényeg, hogy érdekesen meg legyen írva a könyv - válaszoltam a fiúnak úgy, hogy ő is megértse, amit mondok neki. Miután közölte, hogy szereti a gyümölcsöt, egyenesen végigmért, amely megint csak pirosságot csalt az arcomra. Legbelül kicsit szidtam magam, hogy mindenen elpirulok, nem is értettem miért, hiszen nem volt rám jellemző. Bizonyára Mihail váltotta ki belőlem ezt a szokatlan reakciót, ami mondjuk jelen esetben teljesen érthető volt.
- Igen, a Rellon vezetője az alagsorban van az irodájában. Odatalálsz vagy elkísérjelek? - kérdeztem tőle kedvesen. Szívesen segítettem neki eljutni a kívánt helyre, ő is nagyon rendes volt velem, és egyébként is nagyon bírtam. Bárcsak sose térne véget ez a találkozás, bár tudtam, hogy egyszer minden jónak vége szakad, az élet nevű játék már csak ilyen volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azt már tudjuk, hogy fejlődőképes vagyok, ha a magyar nyelvről és a mondatok jelentéséről van szó. Sok mindent kell tanulnom még, nem tagadom, de talán ha beszélgetek magyarul, akkor nem megy majd olyan rosszul, mint ahogy eddig hittem.
- Értem - az egyszerű szavak mennek, nem kell őket túlspilázni. Még a jelentésük is egyértelmű, és bár szívesen beszélgetnék végre egyik anyanyelvemen, nem mintha bármelyik is túl jól menne, de talán könnyebb lenne. Ez a hátránya annak, ha nem töltesz elég időt sehol, mert bár megértem, amit oroszul vagy éppen finnul mondanak nekem, de válaszolni nem tudok. Sőt, az orosz és az ukrán talán jobban megy, mint a finn, de valahogy az angollal értetem meg magam a legjobban. Még a mugli iskolában erőltették nagyon ránk, és tekintve, hogy Walesbe is néha kell menni, nem jön rosszul a dolog, főleg, hogy egyszerűbben tanultam meg, mint a kurva oroszt. Anyámék meg mit sem törődve azzal, hogy a gyerekük éppenséggel egyik nyelvet sem beszéli valami jól, költöztek ide-oda, még végre dűlőre jutottak, hogy akkor Finnország a nyerő. Az az ország, ahonnan apám alapvetően indult még fiatalkorában. Én meg? Eljöttem inkább Magyarországra tanulni, nehogy véletlen egymás közelében legyünk, na nem mintha az én hibám lenne az, hogy állandóan a legmesszebb iskolákba kell járnom vagy mennem. Lásd; RJ. Oda sem én akartam menni.
- Örülni - sokkal több közös van bennem meg a lányban, mint azt elsőre gondolná az ember. Bár külső szemmel biztos szörnyen viccesek lehetünk, de kellemes vele a társalgás, kivéve, amikor olyanra kérdez rá, amihez semmi köze. Azt is abszolváltuk igazából, nem is akarok rajta tovább rágódni.
Arcán feltűnő pirosság nyilvánvalóan nem kerüli el a figyelmem, mosolyom kiszélesedik - egyszerű mosoly, komolyan -, és hízik a májam a reakciótól. Mindig hízik ilyenkor, hogyne hízna, de ha újra és újra láthatom, akkor csak jobban esik. Alapból sem vagyok egy csúnya gyerek - khm -, de a vélaság még csak dob egy fokot az egészen. Szerencse? Nem mondanám. Gének? Annál inkább, mert a vélamágia használata nélkül is olyan reakciót váltok ki Danából, ami egyszerűen felemelő.
- Odatalálni - biccentek felé egy aprót, majd lassan fordulok felé. Tenyeremet simítom arcára, türelmesen megvárom, amíg felpillant rám, hiszen nem sietek sehova. Amikor végre megtörténik mosolyodom el féloldalasan, majd szemeimet lehunyva húzom közelebb magamhoz, hogy ajkaink ismét találkozzanak. A csók lágy, szinte már olyan, mint egy felhő puha érintése, és nem is mélyítem el. Majd legközelebb talán. - Köszönöm - suttogom ajkaiba, mielőtt eltávolodnék tőle. Másik kezemmel egy rakoncátlan tincset tűrök füle mögé ismét, majd tenyeremet elvéve arcáról dugom zsebre kezeimet, fordítok hátat és indulok el még egyszer. Most már tényleg meg kell találnom azt az embert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Aranyos volt, hogy el tudtam magyarázni egy szófordulatot a fiúnak, amelyet aztán meg is értett, ez számomra igazi sikerélmény volt.
- Я тоже рад. (Szintén örülök) - válaszoltam Mihail-nak mosolyogva. Most rém büszke voltam azokra a kifejezésekre, amelyeket anyámtól tanultam. Sose gondoltam, hogy bármi haszna lesz az általa tanultaknak, de most bebizonyosodott, hogy tévedtem, és igenis nagy értelmet nyert a nyelvtanulás.
- Klassz, hogy ilyen sok a közös bennünk - mondtam a srácnak széles mosollyal a számon, majd közelebb húzódtam hozzá. Nagyon vonzó volt számomra, igazából nem is tudom, mi fogott meg benne... A szeme színe, a magabiztossága és még sorolhatnám, ez mind pozitív volt számomra. De úgy összességében az összhatás volt, ami előrébb lendített a nem létező kapcsolatunkban meg valahogy olyan volt a kisugárzása, amely nagyon vonzónak hatott.
Miután Mihail közölte, hogy oda fog találni a keresett helyszínre, néztem egy nagyot, hiszen ez azt jelentette, hogy külön válnak az útjaink. Ám ahelyett, hogy ott hagyott volna magamra mindenféle magyarázat nélkül, tenyerét hirtelen az arcomra simította. Mikor felpillantottam rá, magához húzott szenvedélyesen, majd egy lágy csók hagyta el a számat általa, amely iszonyat jól esett. Legbelül azt kívántam, bárcsak elmélyítené a csókot, kíváncsi voltam, vajon milyen lett volna akkor, mennyire lett volna szenvedélyes, hogyan éltem volna meg, milyen lett volna igazából átélni... hirtelen kívántam azt, hogy magához húzzon, majd szenvedélyesen megcsókoljon... talán egy másik alkalommal teljesül majd a kívánságom. Abba is beleborzongtam, mikor Mihail egy rakoncátlan tincset a fülem mögé tett. Kicsit sokat képzeltem a történetbe, mely aztán úgy volt tökéletes ahogyan elkezdődött, aztán véget ért. Ez az egész fantasztikus volt számomra, majd mikor véget ért a "varázslat" és visszafordult megkeresni a célszemélyt, realizáltam magamban, hogy nehéz volt elengednem, de bíztam benne, hogy hamarosan újra találkozni fogunk. Miután egyedül maradtam, picit még levegőztem a nyitott ablaknál, majd becsuktam azt, és tovább indultam a dolgomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Napok óta nehezen tudok elaludni a stressztől, amit az új tantárgyak váltanak ki belőlem. Amint lehunyom esténként a szemem, az aznap tanult ismereteken kezd el kattogni az agyam. Múltkor arra keltem, hogy összeizzadtam a pizsamámat, ezért az éjszaka közepén kellett átöltöznöm. Most se jobb a helyzet. Úgy érzem, hogy hiába volt a nyári felkészítő, még így is alig tudok valamit a varázsvilágról. Kérdezni is félek, nehogy kinevessenek a többiek. Szóval szerintem elég nehéz és szerencsétlen a helyzetem...
Úgy döntök végül, hogy valamikor éjfél után elhagyom a körletet. Tudom, hogy nem kell nagy mozgásra számítanom. A többiek elmondása szerint gyerekjáték kilógni, egyedül a járőröző prefektusoktól kell tartanom, akik előszeretettel csípik nyakon a korombelieket, hogy aztán különféle büntetőmunkákat szabjanak ki. De ha szerencsém van, akkor Dana előtt bukok le, akit aligha zavarna, hogy a folyosókon lófrálok, így legrosszabb esetben is csak visszakísérne a Levitáig. Nem utolsó sorban nemes cél vezérel, ami belátásom szerint szintén enyhítő körülmény.
A megszokott útvonalat követem, nehogy eltévedjek. Minden helyiséget nem ismerek még, de a tanulószobában már volt dolgom. Ha nem tudok aludni, akkor töltsem el hasznosan az időt, és inkább előrehaladok az anyagban, hogy napközben több szabadidőm legyen, nemde? Köpeny van rajtam, amit a világoskék pizsimre vettem fel. A papucsomban igyekszem úgy lépdelni, hogy ne legyek hangos. Úgy tűnik, hogy ez sikerül is, hiszen valamilyen csoda folytán elkeveredem az esti homályban a célig, ahova nem hiszem, hogy bárki is betérne, hiszen mégis ki feltételezné, hogy pont itt lógna valaki? Gyertyát gyújtok és egy fotelban törökülésben kézbe veszem a bűbájtan könyvet, ami a szorgalmi megírásához kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nagyot ásítok, ahogy befordulok egy újabb folyosón. Normális esetben nem lennék álmos, azonban ez a járőrözés olyan dögunalmas, hogy még egy olyasfajta éjjeli baglyot, mint én, képes a totális KO szintre űzni. Megtörölgetem szemeimet, majd összébb húzom a rajtam lévő köntöst. Jó prefektus talárban jár pásztorkodni, én háló neműben nyomom. Örüljenek, hogy legalább ezt is felhúztam, ha lehetne, tuti itt is pucéron rohangálnék össze-vissza lóbálva a lompost.
Mikor már azt hiszem, itt sem találok semmit, hirtelen megüti valami a fülem. Ügyes, akárki is legyen, de az én eszemen nem fog tudni túljárni. Lehet, sőt biztos is, hogy egy hülye picsának látszódom, azonban van elég sütnivaló a fejemben és bár nem értem még mindig, miért lettem prefektus, az érzékeim kiéleződtek, mióta megkaptam a jelvényt. Így hát fogom magam, és ahogy meghallom a felém közeledő lépteket, elbújok az egyik kanyarban, reménykedve, hogy az alak nem erre tart. Várok néhány percet, a lépések egyre hangosabbá válnak, majd megállnak. Eltelik néhány másodperc, mire az alak foglya magát, majd tovább indul egészen a Tanulószoba irányáig. Nekem sem kell több, amint megbizonyosodom, hogy nincs tudtában, hogy én is jelen vagyok, fogom magam, majd utána indulok. Követem egészen a teremig, majd megvárom, hogy belépjen. A másodpercek cikáznak, én pedig belépek a terembe. Igyekszem, hogy ne csapjak nagy zajt, ahogy becsukom mögöttem az ajtót. Szerencsére nem esik le a srácnak, hogy valaki más is van idebenn, így elég egyszerűen eljutok ahhoz a fotelhez, ahol ő ül. Kihasználom, mikor előregörnyed, hogy jobban belemerüljön a könyvbe, én pedig azzal a mozdulattal hajolok előre, hogy fejem az ő feje mellé kerüljön.
- Nocsak-nocsak. Bűbájtan? Elég nagy szívás – lebiggyesztem ajkaimat, amit ő is megcsodálhat, ha megfordul. Nem ismerem a Wayne csávót, aki tanítja a tantárgyat, de bizonyára nem lehet valami engedékeny professzor, ha ez a gyerek még az éjszaka közepén is a könyveit bújja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Füzetemet a térdemre csapom, a ceruzát a kezembe kapom, majd bőszen kémlelni kezdem a területet. Azt hinné az ember, hogyha már Tanulószobáról beszélünk, akkor egy csomó szorgoskodó diákkal fog majd találkozni az ember, akik mind tökéletes kroki alapanyagot szolgáltatnak majd egy olyan art nerdnek, mint amilyen én is vagyok. Ehhez képest a hely szinte kong az ürességtől, esküszöm félek attól, hogy levegőt vegyek, nehogy valaki meghallja. Mert igen, attól, hogy a hely mondhatni üres, még így is megtalálható egy-két kósza lélek. Kopogtatok egy párat a ceruzával a papíron, de gyorsan visszavonulót fújok, nehogy rám szóljanak a kellemetlenkedésemért. Odahaza bizonyára legalább melegebb éghajlatra küldtek volna el ezért az idegesítő szokásomért, de most nem Japánban vagyunk, talán az emberek is engedékenyebbek.
Meg is lepődöm, mikor a harmadik ember sem figyel fel arra, hogy én mély koncentrációba merülten próbálom megörökíteni minden egyes vonását. Még a nyelvemet is kidugom és úgy kerekítem, akárcsak az arcvonalát a papíron. Már épp végeznék is az ő képével, mikor a lány rám néz. Tekintetéből sugárzik az értetlenség, majd az gyorsan átcsap undorba, ahogy felkapva könyveit kiviharzik a teremből. Én mindezt egy hatalmas mosollyal az arcomon vészelem túl, s bár lehet hogy ő ezt gúnyolásnak fogja fel, én egyáltalán nem annak szántam. Egyszerűen csak ha zavarban vagyok, akkor bambám mosolygok, ennyi.
Az ajtó hangosan csapódik utána, én pedig ott maradok egy befejezetlen portréval. Jó, tudom, hogy csak pár perces szösszenetnek szántam ezt, amolyan gyakorlásnak, mégis az a buta perfektcionizmus egyszerűen nem akar békén hagyni. Ezért is érzem úgy, hogy mikor újra felpillantok és szemeim megállnak egy fiún, muszáj lesz őt úgy visszaadnom, ahogy látom. Sőt, még annál jobban! Arca érdekes szerkezete rögtön megfog. Újra kezembe kapom hát a ceruzát, majd bőszen vázlatolni kezdek. Azonban ma mintha nem lennék formában, egyszerűen nem akar úgy sikerülni, mint azt én elgondolom. Így hát bősz bámulásba kezdem ismét hogy jó megfigyelőként beszívjak minden egyes kis részletet, amit csak szem képes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Cath felszívódott, szó szerint bedobta nekem a húgomat, én meg ültem, és néztem, mint egér a darában. Elment, szó nélkül, beszélni sem volt időnk, mert visszatértem után mindenhova rohangálnom kellett, találkozókra Dustinnal az elemi vizsga miatt, a rezervátumos magizoológushoz, az egyetemre, az égbe is bassza meg, most meg ott tartunk, hogy Lorinnal ülök a tanulószobában, és csendben olvasok mellette, amíg ő tanul. Nekem is valami hasonlót kellene csinálnom, de nyilván nem fogok, így csak ülök mellette, néha bambulok ki a fejemből, olvasok pár sort a könyvből, amit magammal hoztam, rágyújtanék, de húgom mindig olyan szemekkel néz rám ilyenkor, hogy ettől bárki kettéroppanna, szóval egy szó nélkül csúsztatom vissza a szálat a helyére, hogy folytathassam a bambulást. Nem segíteni jöttem Lorinnak, megoldja ő magának, egyszerűen mellette akarok lenni, amikor végre van egy kis időm, és ha az együtt töltött idő abból áll, hogy kussban baszom a rezet mellette, akkor belefér, és elfogadom. Ha már Payne lelépett a faszba, minden szó nélkül, akkor ezzel kell beérnem. Beszélnem kellett volna vele, tudom, de soha nem volt rá alkalom, most meg ő ment el a tököm sem tudja hova, bár vannak sejtéseim. Vagy a Vajdáknál van, vagy elment Maxwellhez, és bár az elsőt tartom valószínűbbnek, akkor is fifty-fifty a dolog. Vagyok olyan elvetemült, hogy beállítok mindkét helyre, és úgy rángatom el onnan Cath-et, hogy fel sem tűnik neki, mert ő akarja, de vajon nem miattam ment-e el? Ugye, hogy ugye?
Egy könyv csattanása ébreszt fel gondolataimból, tekintetemet lassan járatom végig a termen, szemem megakad húgomon, aki mintha mit sem vett volna észre körmöl tovább, a lány, akinek beütött valami az agyába, kiviharzik. Mehetnél halkabban is, baszod, totál idegesítő, amikor a saját szarságod miatt keltesz zajt, ami esetleg zavarhat másokat. Egy mosolygó ázsiai néz utána, én meg vállat vonva tekintek vissza Lorinra, hogy válaszolhassak a kérdésre.
- Nem, nem kapsz kis sárkányt - mosolyodom el. - Az egyszer megnő, és szívás lesz kimenteni a segged, ha meg akar enni - húgom értetlen tekintetét látván felnevetek, majd a befejezetlen sorra tekintek, amit félbehagyott. - Jonah Alamus Hidre - bökök a sorra, majd fejemet hátravetve kezdem el fixírozni a plafont, egészen addig, amíg egy tekintetet nem kezdek érezni magamon. Ismét kezdődik, mint a könyvtárban? Miért engem találnak meg mindig? Pilláimat lehunyom, csak pár másodpercre, majd egy mély sóhajjal hajtom le fejemet és keresem a szempár tulajdonosát. Nem tart sokáig, mert a srác olyan feltűnően bámul, mindjárt kiesik a szeme. Szemöldököm megráng egy pillanatra.
- Esetleg ne szedjem le neked az arcom? - sziszegem oda félvállról a srácnak, Lorin felé csak megrázom a fejem, írja csak, amit éppen kell, ezt majd én elintézem, mint erős és ügyes bátyó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A viaszgyertya lángja lassú táncba kezd az asztalon, halovány fénye pedig sejtelmes árnyékot vet a falakra. A félhomályban közel kell hajoljak a könyvhöz, hogy olvasni tudjam a betűket, de perceken belül érezni kezdem, hogy ez komoly kihívás elé állítja a szemem. Csend van, csak a halk szuszogásomat hallom a szobában. A könyvek illata közt talán hamarabb elálmosodom majd, addig is igyekszem minél gyorsabban az olvasmány végére érni, hogy a túlzott erőlködéstől ne romoljon a látásom. A varázslás alapjairól szól ez a rész, úgyhogy nagyon meg akarom tanulni. Érteni szeretném a mágiát, ami engem is átsző, és különös módon egyedüliként örököltem a testvéreim közül, de egyúttal hiányzik apámból, aki viszont aranyvérű családba született. Azt érzem, hogy ha most nem szerzek kellő tudást, nem leszek képes a bonyolultabb bűbájok végrehajtására. Most is milyen jó lenne, ha egy erősebb világító bűbájjal mellőzhetném a gyertyafényt!
Az ismeretlen hangtól egy pillanatra megemelkedem a fotelben, mint aki éppen felugrani készül, na de törökülésben ülve ez nem olyan egyszerű. Ösztönösen hajolok el a fiú vészesen közeli arcától. A könyvet dühösen csukom össze, majd a félelemtől és csalódottságtól vegyes arcommal mérem végig a titkos jövevényt. Vajon mióta figyelt a hátam mögött? És miért nem hallottam meg a közeledését? Még jó, hogy nem sikoltottam fel az ijedtségtől, pedig közel voltam hozzá. Látványosan a szívemhez kapok, ami mintha egy pillanatra megállt volna, de most ezerszer hevesebben ver, mint korábban, majd kipréselek magamból néhány szót.
- Rohadt vicces ijesztgetni másokat, mondhatom - sziszegem felé bosszúsan. - Azt akarod, hogy meghallják, hogy itt vagyunk? - értetlenkedem felvont szemöldökkel, az elővigyázatosság kedvéért suttogva, de indulatosan beszélve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kifejezetten érdekes, arcszerkezet van a fiúnak. Rajzoltam már mindenféle embert, tényleg a művészetin még akttal is kacérkodom, de valahogy ő nem megy. Mióta elkezdtem róla a krokit, már harmadjára fogom a kezembe a radírt, hogy aztán gyors mozdulatokkal tüntessem el eddigi munkám gyümölcsét. Na akkor még egyszer! Újra ceruzát ragadok és nyelvemet is kidugva ajkaim közül próbálkozok megörökíteni az orrát. Mert igen, valami azzal nincs rendben. Mármint nem a srác valódi nózijával, hanem azzal ami a papíron volt. Túlságosan görbe volt, és akárhogy is nézem, a való életben nincs neki benne olyan kampó. Már-már úgy ügyeskedek, hogy rá se nézek a modellre, sikerült úgy ahogy beszívnom arcának minden egyes görbülését. Azonban amikor ismét felpillantok, látom hogy a fiú már felém van fordulva, és nagyon morcos képet vág, miközben valamit mond. Hallani ugye nem hallom és sajnos ilyen távolságból a szájról olvasás sem megy, úgyhogy csak pislogok rá értetlenül, fejemet oldalra döntve, ismét bugyuta mosolyt varázsolva arcomra. Csak totojázni tudok, hogy vajon mit is szeretne tőlem, így végső elkeseredésembe úgy döntök, hogy megmutatom neki, min is ügyeskedtem eddig.
Felpattanok székemről, majd kikerülve a köztünk elhelyezkedő székeket, csökkentem a fennálló teret. Helyet foglalok az egyik ülőalkalmatosságon, majd az asztalra, a fiú elé helyezem a füzetemet, aztán újabb széles mosolyt varázsolok arcomra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Mindig is szerettem a szobámba tanulni, ha már magolásról volt szó, de jelen helyzetben nem igazán volt rá lehetőségem, mert a szobatársam eléggé nagy zajt csapott végig. Én mindig is csendben szerettem elsajátítani a kötelező mutatványokat, de most képtelen voltam erre a hangzavar miatt. Összeveszni nem akartam vele, így inkább úgy döntöttem, hogy ellátogatok a tanuló szobába, ami általam a legritkábban látogatott helynek számított. Oda szó szerint csak végszükség esetén mentem be, most pedig éppen ezt adta a helyzet, szóval az említett helyiség felé tartottam sietős léptekkel. Mikor benyitottam, legnagyobb megkönnyebbülésemre alig voltak páran a teremben, úgy látszott, hogy a tanulók zöme korábban elvégezte a tennivalóit. Most kifejejezetten jól esett a csend és egyáltalán nem hiányzott a nyüzsgés. Nagy önbizalommal megindultam előre, majd megláttam egy nálam fiatalabbnak tűnő lánykát, akinek ugyancsak szőke haja volt, mint nekem. Valamilyen megmagyarázhatatlan dolog miatt rögtön szimpatikus lett számomra, így feléje vettem az irányt, meg egyébként sem voltam túl lelkes a tanulást illetően.
- Szió! Leülhetek ide tanulni? Na, nem mintha nem lenne elég hely a teremben... - néztem körül szemöldökömet felvonva, majd folytattam a mondandómat:
- de szívesebben társulnék egy élő, lélegző emberhez. Olyan élettelen ez a hely.
Mindig is ez volt a véleményem a tanulószobáról, számomra afféle kényszer helyiségként szolgált, de most kénytelen voltam ide betérni. Reméltem, hogy nem hajt el a lány, még be is mutatkoztam neki illedelmesen.
- Dana Straw Berry vagyok. Mi jót tanulsz? Én a bájitaltant próbálom a fejembe verni épp - közöltem vele csivitelve. Persze tudtam, hogy nem épp egy társalkodós helyiségben vagyok, hiszen a diákok zöme épp azért járt ide tanulni, hogy békét leljenek, de hát én már csak ilyen voltam... ami a szívemen, az a számom... egyébként sem tudtam sokáig csendben maradni, ha épp társaságom akadt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Hát ez az, én is pont ezt kérdeztem magamtól... miért ne pont ide ülnék? Szupi, akkor helyben vagyunk, egy rugóra jár az agyunk - feleltem neki vígan. Hogy milyen mókás volt ez a lány, nagyon egyedinek tűnt, egyenesen odavoltam érte. Bírtam a különc emberkéket.
- Áh, primitívebb lény nem igazán képes fejlettebb életformává alakulni. De amúgy bírom a zombis filmeket, ne érts félre - nevettem el magam, majd levetettem magam elé a bájitaltan könyvemet az asztalra, amely csak úgy csattant, amint célt ért.
- Hupsz! Ez kicsit hangos volt! - emeltem a kezem a szám elég felvonva a szemöldököm, megvonva a vállamat.
- Lena, Lena... szép név! - nem is tudom, hogy miért a Csaj nem jár egyedül című film jutott a nevéről az eszembe. Ott ugyanis Laney volt a főszereplő, talán volt egy kis hasonlóság a nevükben...
- Nagy számonkérések? Hmm.. ennek a fele sem tréfa. - nem örültem a hírnek, mert ezek szerint még keményebben kellett tanulnom, ami eléggé nehezemre esett.
- Harmadikos. De te nagyon okosnak tűnsz és valamilyen fura oknál fogva azt érzem, hogy kened-vágod a témát. Segítenél? Cserébe bármit kérhetsz tőlem - ajánlottam számára egy ígéretesnek hangzó üzletet. Reméltem, hogy segít belerázódni a tananyagba, magam se tudtam, miért gondoltam róla, hogy jó a témában, de valahogy olyan okosnak tűnt... ha segítene, akkor számíthat rám bármiben - úgy voltam vele.
- Igazán sokoldalú vagy. A bűbájtan elég jól megy, azt nagyon szeretem - válaszoltam neki mosolyogva. Az a tárgy mindig is könnyen ment, volt érzékem hozzá, mindig kitűnőre teljesítettem belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Láttam, hogy ezerrel kattog a szőkeség agya a megnyilvánulásom után. Hogy miért gondoltam róla azt, hogy okos? Nagyon egyszerű... látszott a szemében. A kevésbé intelligens emberek szemében üresség honolt, az övében pedig kíváncsiság, lelkesség, érdeklődés, tudásszomj. Amikor pedig elkezdett beszélni, be is igazolódott az, amit gondoltam róla, hiszen a közlendője irányomba nem csupán üres csacsogás volt. Látszott rajta az is, hogy elég nagy önbizalma van, ami nem feltétlenül jelentett rosszat, sőt, az én szememben kifejezetten pozitívnak számított, ha az egészséges szinten maradt és nem vegyült túlzott önelégültséggel.  Én sem voltam egy szerény típus, hiszen nem mutattam, gondoltam kevesebbet magamról, mint amire képes voltam, nem becsültem magam alá. Inkább negatív dologként vélekedtem erről a tulajdonságról, számomra a megtévesztéssel jelentett egyet az, ha valaki például értett valamihez, de a külvilág felé azt üzente, hogy nem képes rá. Ez nem csupán saját magára ártalmas megnyilvánulás, hanem a környezetét is becsapja vele. Ha valaki tud valamit, és jó is benne, ne mondja azt, hogy nem igazán megy neki. Mivel az már hazugság. Hú, megint nagyon elkalandoztam.
- Bocs, kicsit elgondolkodtam - néztem rá a lányra nagy mosollyal az arcomon, aztán meghallgattam a feltett kérdését.
- Hú, hát ezt így előre nem tisztáztam magamban, de bármit kérhetsz normál keretek között. Például szívesen segítek bármiben, amiben esetleg nem vagy olyan gyakorlott, esetleg intézhetek neked egy esti kimenőt úgy, hogy a többiek ne tudják meg - kacsintottam rá vidáman, majd folytattam:
- Szóval, benne vagy?
Közben tekintetemet a közelünkben ülők asztalára szegeztem, mindenki marha nagy lelkesedéssel tanult, még olyan is volt, aki bealudt az izgalmas tananyag olvasása közben. Valahogy meg tudtam érteni... utána visszanéztem a lányra, majd hirtelen kiugrottam a székemből egy "juj" kíséretében, mely rögtön elhagyta a számat. Kellett egy kis idő, mire feldolgoztam a látványt...
- Aztaaa! Te aztán nem vagy semmi! - néztem rá kikerekedett szemekkel, hiszen még sosem láttam ilyen attrakciót. A mugli világban Uri Geller-nek vagy David Copperfield-nek lett volna mit tanulnia tőle!
- Micsoda bezombulás! - firtattam tekintetemmel az arcát, mely keményen el lett torzítva. A csaj tényleg nem viccelt, mikor közölte az elején, hogy ő bizony nem áll távol a zombiktól. Hirtelen úgy maradtam, egyszerűen képtelen voltam visszaülni a székembe, nem tudtam, hogy tartsak-e tőle vagy sem, eléggé váratlanul ért az egész. Mindenesetre reméltem, hogy valóban egy emberrel van dolgom, túl valódinak tűnt ahhoz, hogy zombi legyen, és egyébként is a varázsvilágban voltunk, nem pedig egy horrorisztikus univerzumban. Tudtam, hogy léteznek itt veszélyes lények, vámpírok és a többi, de ők jó messze voltak innen a kastélytól. Na jó, mondjuk Adam-ról hallottam már, de ő szerintem kiemelkedett a fajtársai közül viselkedésben. Emberevő zombit meg csak nem engednének be ide... viszont láttam egy mugli filmet, amiben a főszereplő zombi volt és értelmes is, bár nem tudta úgy kifejezni magát kommunikáció terén, mint más. Ezen tekergett az agyam, majd vettem egy mély levegőt, aztán visszaültem a helyemre és vártam a további történéseket.