Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Szia.-*A köszönés és a mosoly is Ricsinek szól és a ténynek, hogy a fiú jól fest.*- Megvagyok, javában zajlik az őszi vedlési időszak,-*Élete talán nem túl akciódús (a végtelenül kreatív és/vagy szerencsétlen, diákok alkotta félresikerült varázslatoktól eltekintve), úgyhogy csak ennyiről tud beszámolni perpill. Azonban figyelme fokozatosan az újonnan érkezők felé fordul.*
- Nyugodtan tegezhettek, ha úgy jobb,-*mosolyt dob a zavarodott diákok felé - főleg az eridonosok szenvednek az óráin, mert látásból ismeri a többségük, háztársuk volt, most meg hirtelen a katedra túloldalán áll.
- Minden aurornövendék ilyen lelkes, ha átkozódásról van szó?-*tudakolta udvarias hangnemben, egy csipetnyi humorral, mert Viktor szemlátomást elfáradt, majd aprót legyintett, a tanoncok említésére.*- Aki csak a pontok miatt jön el, annak nem jósolok nagy jövőt. Az élet ritkán ad kockacukrot.-*Sokan csak nagyon - pontosabban túl - későn tudatosítják, hogy bár sok óra talán nem lesz a hasznukra, ha tényleg aurorok akarnak lenni és nem aktatologatók, akkor szükségük van ezekre a készségekre.

Az órájára pillantva elérkezettnek látja az időt, hogy párokba rendezze a beérkezett diákokat. Némi gondolkodás után néhány pálcaintéssel világító szavakat idéz a levegőbe, amik egy-egy párbajszőnyeg fölé reppennek, illetve a mestertanoncok esetében a függönyön túli rész két fele fölé, amit gyorsan elválaszt néhány varázslattal.

- Megkérek mindenkit, foglalja el a számára kijelölt helyet!-*A hangja Sonorus nélkül is könnyedén eljut a diákokhoz. Megvárja, amíg mindenki elhelyezkedik, mielőtt tovább beszélne.*- Ha van valaki, aki bizonytalan az üdvözlési formákat illetően, szóljon és megmutatom a helyes meghajlást, azonban ennél sokkal fontosabbnak tartom a többi szabály betartását. Elsősorban tanulni jöttetek ide, nem padlóba döngölni a másikat.-*Amennyiben van jelentkező, elmagyarázza a szükséges dolgokat, de így vagy úgy, legfeljebb egy perccel később jelzi, hogy kezdhetik a párbajokat.

//A következő napokban sűrűn fogok feljárni, hogy gyorsan tudjatok haladni, illetve ha épp nem vagyok itt, Adrian is pontozhat helyettem. Ehhez mérten fejenként egy-egy hozzászólást írhattok, aminek a végébe beleírjuk majd a történéseket - amint mindkét hozzászólás ki van értékelve (a tied és az ellenfeleé is), újra írhattok.//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A teába egy bólintás kíséretében kortyoltam bele, majd egy elmormogott "köszi" után csak figyeltem az érkezőket, majd, mielőtt még Seth beszélni kezdett volna, szépen beolvadtam a kőfalba, és lehetőleg láthatatlannak tűntem arra az időre, amíg fel nem villantak a szavak a párbajszőnyegek és a berendezett terek fölött.
- Mi? - szaladt ki belőlem önkéntelenül is a kérdés, ahogy megláttam a saját nevem... Sebbyé mellett. Arcom megnyúlt, ahogy mostohatestvéremre pillantottam, mert azért... azért tudvalevő, hogy akármennyire is készülök aurornak és gyakoroltam Sethtel, Sebby egy kicsit tán más súlycsoport, mint én. Bár, végül is, ebből tanul az ember.
Arcomon végül lassú mosoly kúszott szét, hisz a kezdeti döbbenetet felváltotta az izgalom és a kíváncsiság; hogy vajon mit tudok kezdeni a párbajtéren Sebbyvel. Igaz, hogy az a tény, hogy a másik nem használhatja a legilimenciát, gyakorlatilag megtízszerezte a százalékos esélyeimet, s ezzel az előnnyel már volt legalább... 10% esélyem, hogy nem szenvedek csúfos vereséget. Mindegy, kedvelem a nehéz kihívásokat.
Kezemmel hát "elegánsan" a párbajtér felé is intettem, mely egy függönnyel volt elválasztva az alsóbbévesekétől, s el is indultam arrafelé, immár a másik társaságában.
A terep valóban nem a hagyományos értelemben vett párbajterep volt: egy kisebb szobát imitált. Szőnyeg, amin el lehet csúszni, egy íróasztal a fal mellett, egy-két kisebb komód (egyértelműen nem természetes helyen; szinte csak rá kellett volna írni, hogy "FEDEZÉK")... sőt, még egy dohányzóasztal is volt a térben két székkel és egy sakktáblával (remek módon lehet majd egyensúlyozni a bábukon...), emellett pedig egy kanapé, könyvesszekrény... Na ne. Ez olyan... vagy legalábbis nagyon hasonlít a nappalinkhoz a pesti lakásban.
- Otthoni terep - motyogtam halkan, ahogy a tér bal oldali része felé kanyarodtam. Mikor a másik velem szembe ért, a pálcámat magam elé emelve hajoltam meg, majd egy halk sóhaj hagyta el a számat. Akkor hát... kezdjünk neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ahogy meghallottam Sebby hangját, reflexből mozdultam jobbra, rögtön az egyik komód felé, s igyekeztem kikerülni a felém reppenő fénycsóvát. Sebby pontos célzó, gondolom, elég gyors is a reakcióideje. Először le kell lassítanom, összezavarnom...
Tehát ha sikerült kikerülnöm a bűbájt (s valljuk be, életem legnagyobb szégyene lenne, ha az első ilyentől kiesnék a harcból, de hát bármi lehetséges), rögtön hallatszik is a hangom:
- Confundo! - Mondom, miközben ösztönösen haladok a kis tereptárgy felé. Őszintén remélem, hogy mostohatestvérem legalább két pillanatra elfelejti, mit is akart csinálni... na, persze, ha betalálok.
Arról pedig ne is beszéljünk, milyen kínos lenne, ha a pálca pár pillanattal ezelőtt kirepült volna a kezemből, én pedig hevességemben anélkül próbáltam volna összezagyválni Sebastian Selwynt. Igen, komikus, mondjuk. Mindenesetre azt hiszem, azzal a lendülettel mondanék le az aurorságról.

Richárd még épp idejében mozdul, a varázslat a bútort találja el helyette. Ezzel viszont elég időt nyer magának, hogy tökéletesen kivitelezze a saját átkát és célozzon, ráadásul bőven átlag feletti erejű varázslatot produkál. Sebastiannak villámgyorsan kell reagálnia, hacsak nem kíván másodpercekig bambán hápogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Pontos varázslatnak ítéltem meg, amit az előbb elkövettem, s egyelőre a pálcám is a kezemben maradt (bár, ha így folytatjuk, ennek nem jósolok sok jövőt, mert csak egy hajszálon múlott). Természetesen Sebbyt nem lehet holmi zagyválással eltéríteni; ugyan, sokkal keményebb ellenfél ő ennél. Sőt, aztán hirtelen el is indult felém a fedezékem... A rohadt élet!
- Reducio! - Mozdulatom reflexszerű volt, a varázslat szinte önkéntelenül hagyta el a számat, pedig esküszöm, hogy amennyiben egy tesztlapon a "mit tennél, ha majdnem rád dőlne egy komód párbajhelyzetben" kérdés szerepelne, többet agyaltam volna a válaszon.
Ha sikerült a komódot legalább kisujjméretűvé varázsolnom (na jó, megteszi egy nagyobb macska is), arrébb is ugrok, mivel a fedezékem megszűnt... gyorsan kell cselekedni.
- Salvio hexia! - Próbálkoztam a láthatatlansággal, habár könnyen előfordulhatott, hogy mindezt már egy szekrény alól nyögdöstem. Na jó, nyilván nem, hiszen ha a komód zsugorítása nem sikerült a terveim szerint, kénytelen leszek azzal elfoglalni magamat, hogy hadakozzak a bútorral, és puszta fizikai erővel állítsam meg a támadást.

Richárd jól gondolkodik, ám sajnos nem elég gyorsan - a komód nagyot lök rajta és hosszan tolja maga előtt, mivel nem sikerül időben kicsinyítenie le, így alig pár centit veszít méreteiből.
A következő húzása viszont csaknem zseniális, szorult helyzetében sem veszíti el a fejét, ennek köszönhetően Sebastian hiába is meregeti a szemét, Ricsit mintha elnyelte volna a föld (pontosabban egy szekrény...már megint). Amíg azonban kikecmereg a bútor mögül/alól, nem kevés időt veszít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mit tesz az ember, amikor a mostohatestvére egy szekrény alá szorítja, és neki csak három méter mozgástere marad? Nos, én is ezen filozofáltam ott, a komód alatt gubbasztva, remegő kezekkel tartva a bútort (mivelhogy hiába zsugorítottam, aligha bírtam a makacs bútordarabbal). Gyakorlatilag a végítéletet vártam ott, kuporogva, mert hogy ezt hogy oldom meg, arról fogalmam sincs...
És igen, amikor Selwyn professzor úr kimondta a második varázsigét, egészen biztos voltam benne, hogy amennyiben másfél pillanaton belül nem találok ki valamit, annyi a pálcámnak.
Csakhogy nem történt semmi. Továbbra is ott gubbasztottam az alatt a komód alatt, és... ennyi. Semmi fény, meg ilyesmi, semmi, ami elárulná, hogy hol vagyok. Jó, nyilván, az előző varázslat leszűkíti a kört...
Kikukkantottam a szekrény mellett, kihasználva a láthatatlanságom, s bemértem Sebby helyzetét valamelyest.
- Lejate! - kiáltottam hangosan, hogy ne csak valami halk hangot halljon egy pontosabban meghatározható forrásból, hanem lehetőleg visszhangozzon a teremben a varázsige. Reméltem, hogy a bútor, amivel mostanra sikerült szoros barátságot kötnöm, egyenesen mostohatestvérem felé reppen. Addig én megpróbálom kitalálni, hogy lépjek ki a három méteres körből. Nem tehettem mást; most időnyerésre játszottam.

Kétség kívül kínos szituáció ez - ha Sebastian varázslata sikerül, Ricsinek semmi esélye sem maradna kimászni a slamasztikából, így azonban némi remény csillan előtte. Úgy tűnik, kifejezetten jót tesz neki az éles helyzet, zsinórban újabb tökéletesen kivitelezett bűbájjal támad vissza, egyszersmind jókora tehertől szabadulva meg. A komód meglódul, nagyot ugorva a padlón előre, azonban míg az előző menetben lefelé csúszott a szőnyegről, most az ellenkező irányba tartva megakad a lába a perzsa szépség szélében - néhány "lépés" erejéig kiszámíthatatlanul táncol, mielőtt súlyos puffanással elterülne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Legtöbbször tényleg egy egész világ összeomlását jelenti egyetlen, rosszul időzített zaj, az alkotói kútfő elapad, a művész pedig frusztrációjától eltelve szörnyű idegességének martalékává is válhat. Szerencsére Aimé világát más gyurmából gyúrták össze, és csak időről időre esik bele egy-egy ilyen csúnya pöcegödörbe, ahonnan aztán a nevelőapja kaparja ki, mert az öccse, aki szintén művész, szinte esélytelenül rúgna ebbe a labdába. Amikor nem megzavarni akarják, hanem elmerülhet kedvére az alkotás gyönyörében, csodás mélységekig képes alámerülni; hagyja a testét azon a képzeletbeli kreativitás tengerén ringatózni, és a fejében kalapáló ütemes hullámzásra irányítja ecsetvonó kezét. A festmény önálló életet élve ölt testet az ujjai alatt. Sokszor hallani véli a kész mű első sóhajtását a materiális világban.
Nehezére esik ugyan kiszakítania magát az ábrándozás világából, de a muszájnak engedni kell, itt egy nagyon is való világbéli ember, ugyanilyen tapintható jelenléttel. Nem hagyhatja figyelmen kívül, akármennyire is szeretné folytatni a munkásságát hullafáradtság ide vagy oda.
Másodpercekig elgondolkodóan szemléli Ethan arcának minden apró részletét. Egyszer gondosan lenyírt arcszőrzettel mutatkozik, csupán halovány nyomát látja a borostának, másszor jobban megnövekednek a sörték. Érdekes és éles élmény lenne végigkorcsolyáztatni rajtuk az ujját. Ugyanígy intenzív tapasztalatnak bizonyulna a hangsúlyos arcélt vagy a komoly, mindent alaposan és áthatóan végigelemző szemkörnyékeket végigkaristolni finoman, ujjbeggyel. De hát a kíváncsiság nagy úr, olyan nagy, hogy a gyerekben nem hogy tizenhét, még csak hét évnyi agyi értelmet sem hagy ilyenkor. Egy hároméves felfedezővágya uralkodik benne mindahányszor Ethan a közelben tartózkodik; beteges késztetést érez a zavarba hozásától kezdve a tanulmányozásán át a tapogatásáig szinte mindenre, amivel új információkat gyűjthet róla.
- Ami azt illeti, végül egész hatékonyan megoldottam a problémát... Szóval nem, már nincs probléma a csapattársakkal. - Érezhetően nyitva hagyja a dolgot, szája sarkában egyáltalán nem diszkréten megbúvó, barátságos félmosolya is arról árulkodik, hogy valami aljas húzással, de hamar kerékbe törte a meleg-ellenes kampányt. Végtére is egyszerű, de nagyszerű ötlet jutott eszébe, kivitelezte, és azóta Mihaelék nem igazán mennek a közelébe. Sokkal inkább az undor, semmint a félelem tartja távol a batár játékosokat, de ez Aimé szempontjából édes mindegy körülmény. A végeredmény a fontos.
- Mihael egészen más, mint te... Persze már mintha említetted volna, hogy nem lehet titeket egy napon említeni, de... hát igen. Szerencsére semmiben sem hasonlítasz rá. Az elég kellemetlen volna. -  Attól függetlenül, hogy ez inkább maga elé kommunikált megjegyzésnek tekinthető, attól még egy illedelmes bókként is lehet kezelni Ethan részére.
Végre hajlandó a merengéséből felocsúdni és egyenesen, ezúttal tiszta tekintettel Ethan szemeibe nézni. Eddig valahová a homloka fölé irányította ködös-merengő pillantását, de most teljes figyelmével ajándékozza meg prefektusát mellétűzve egy hamisítatlan mosolyt is az elmúlt hetek-hónapokhoz hasonlóan. A csalafinta gyerek csalafinta ajakgörbülete a benne foglalt csíntalan reménnyel, hogy zavarba hozhatja a heteró fiút a puszta mustrálásával. Egyszerre gonoszkás a szándék és őszintén tiszta, mint egy kisgyerek első próbálkozásai a rosszalkodásra. Hiszen Ethan annyira jó partnere ebben...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

- Csakugyan? - Még beljebb lépdel a helyiségben, ha elfelejtette volna bezárni maga után az ajtót, most már azt is megteszi, miközben érdeklődve visszakérdez. Nem mintha arról lenne szó, hogy lebecsülné Aimé képességeit azügyben, hogy ki tud-e állni magáért..
.. nos, igen, jó. Egy kicsit tényleg talán lebecsülte eleinte, de mióta rákapott a fiú a szemtelenkedésre, és arra, hogy a személyes auráját megbolygatva incselkedjen, egyre inkább sejti, hogy kevésbé annyira sebezhető művészlélek, mint azt elsőre gondolta róla. Ettől függetlenül nehezen képzeli el, hogy Mihael agresszív magatartásával tudott volna kezdeni bármit ez a fiú.
- Ezt örömmel hallom. Remélem, nem hat tolakodónak, ha megkérdezem, hogyan oldottad meg? - Néha még felveszi ezt a hivatalos, udvarias hangnemet, puszta megszokásból, mert a legtöbb emberrel így beszél - nem nagyon hallani, látni őt kibillenni a formális keretek közül. Annyira skatulyából kihúzott, hogy az már majdhogynem magától értetődőnek tűnik, mintsem természetellenesnek.
Nem is baj, ha egy ilyen kép él az emberekben róla, ezzel a képpel ő is elégedett. Másrészt Aimé érdekesen reagál rá. Semmi feltűnő nincs benne, csak mintha egy kicsit mindig felkeltené benne az ingert, hogy ezt az udvariasságot megtörje, ha csak egy kicsit is.
- Valóban kellemetlen lenne, ha a vérségi kapcsolat végett hasonlóan vállalhatatlanul viselkednék, mint a kuzinom.. a nap mind a huszonnégy órájában. - Még alvás közben is biztosan; egy kis költői túlzás belefér még. Összeakad a pillantásuk, illetve inkább ezúttal Aimé-é kapja el az övét előbb. Néhány rövid másodpercig némán állja a művészkölyök tekintetét, ám aztán mégis megtöri a csendet.
- Amikor így nézel, tudod, van egy olyan érzésem, hogy készülsz valamire.
Egy naiv, már-már kissé gyanakvó, rosszat sejtően óvatos visszakérdezés, egy ártatlan, nem túl magas, pont kényelmesen és sokféleképpen lecsapható labda a másiknak. Annyira nem bátortalan, hogy az ne legyen hiteles, de benne van az egész más pályán mozgó játékos értetlensége. Kíváncsi, fog-e élni vele, és ha igen, akkor hogyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az égnek emelem szemeim, amikor felém nyújtja a bögréjét egy olyan magatartással megfűszerezve, ami mindenféleképpen megsérti hercegnői mivoltomat. Mert a tiara még hagyján, simán megérdemlem - minimum, queen pls -, de ez... Ez már felháborító. Szóva a fejemre bűvölt csilivili bizsut leveszem és a tanárúr hajába nyomom, aztán leteszem az asztalára az üveget, hogy, ha szeretne, akkor töltsön.
Aztán el is foglalom magam a balfenéken, felmérem a terepet, s amíg beszivárognak az emberek, egy kicsit át is rendezem a javamra. Seth feltünteti a párokat, s mikor az eridonos kislány elfoglalja a helyét, kiropogtatom a nyakam meg a csuklóm is.
- Na szia - én ilyen rendes gyerek vagyok, érted, még köszönök is. - Kész vagy? - ahogy átesünk a hivatalos körökön, biztos ami biztos alapon rákérdezek, hogy felkészült-e, és amint ennek vége van, támadok is.
- Offende Onorare! - tisztán és hallhatóan mondom ki az első átkot, s az eddig jobb kezemben tartott pálcát hirtelen passzolom át a balba, remélve, hogy így jobban megzavarhatom - így jár az, akit egy kétkezes ellen osztanak be. Mondjuk ez nem az ő hibája, de hát sajnálom, az élet igazságtalan. Bár valószínűleg indíthatnék még egy átkot, a bennem mozgó sportszerűség ezt éppen elegendőnek ítéli meg, szóval egyelőre várom az ellentámadását. Vagy a védekezését, amit csinál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szekrények. Miért? Csupán ennyit tudtam hozzáfűzni gondolatban, mint kérdést, mert sokkal inkább lefoglalt a bűbájom hatása: nevezetesen, hogy a bútordarab nem akart engem szolgálni, Sebbynek elég volt csak hátralépnie... De úgy néz ki, rosszul számított. A komód sarka ugyanis hallhatóan és láthatóan fájdalmat okozott neki valamelyest, ami bár nem volt célom (hisz figyelemelterelésnek szántam), mégis kapóra jött.
Szóval... egerek, remek. Ahogy figyeltem a három kicsi rágcsálót, csak pár pillanat múlva ugrott be, hogy ezen állatoknak bizony jó a szaglása, s mielőtt bármit is tehettem volna, a másik ellenem fordította őket. A fene vigye...
- Finite Incantatem! - suttogtam, hiszen ennek már itt volt az ideje; a körből ki kell ugyanis szabadulnom, nem állhatok ott tétlenül.
Amennyiben a bűbáj sikerült, hát elkezdtem kioldalazni a körből, lehetőleg hangtalanul, de azért mégsem túl lassan, s suttogva mondtam ki:
- Serpensortia! - Eztán pedig gyorsan indultam meg a kanapé felé, hogy aztán mögé bújjak, s lehetőleg Sebby bal oldalára kerüljek - hiszen, ha a kígyó kiszállt a pálcámból, láthatóvá vált a helyzetem, s pontosan ezt akartam elkerülni azzal, hogy az egereket megpróbáltam elijeszteni az állattal. Agyam közben lázasan zakatolt; már sejtettem is, mihez akarok most kezdeni...
Persze - amennyiben a Finitém nem sikerült, a kígyóidézést már lehetőleg a komód másik oldalán guggolva próbáltam meg.

A Finite sikerül, így Ricsi szabad, azonban a sok óvatoskodás rányomta a bélyegét, főleg a második varázslatra - Sebastiannak esélye sincs megállapítani, milyen irányból érkezett a Serpensortia, mert szemüveg nélkül aligha látja meg az alig arasznyi siklót, ami kipottyan a Levitás pálcájából. Jó, hogy mindenkit leköt a saját párbaja, mert igazán nem ezzel akar felkerülni az iskolai dicsőséglistára.
Valahogy így

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Szeretem a bájitaltant, bár attól még a szőr is feláll a hátamon, hogy én legyek a tanár kedvence. Egyértelmű, hogy tanulok, mert minél biztosabbá akarom tenni magam előtt az utat, hogy aurorrá válhassak. Úgyhogy nem rettenek el sosem egy kis tanulnivaló láttán, őszintén.... minek? Nem harap az, nem is értem, mitől tart tőle a legtöbb velem egykorú. Eltökéltségem már kiskoromban látszódott, amikor komplett terveket eszeltem ki, hogy kerüljem el a mostohanővéreimet anélkül, hogy észrevegyenek és még csokit is tudjak lopni. Igazi, ravasz kis kópé voltam.
Na de térjünk vissza. Szóval rám lettek bízva, hogy az órán használt iskolai üstök és lombikok. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyem vissza ezeket a szertárba, ami amúgy nem is lett volna gond, ha nem terveztem volna el, hogy én bizony elmegyek iszogatni a pubba Warddal a tanítás után, megünnepelni, hogy mostantól én fogom boldogítani. Biztos jól megleszünk, főleg, ha nem idegesítjük egymást feleslegesen. Bár nem tűnt eddig idegesítőnek a fickó.
Amint beléptem a szertárba, a lombikokat lepakoltam az asztalra, fogalmam sem volt, hogy hol az istenben volt a helyük, az üstöket pedig szintén melléjük dobáltam. Azoknak sem tudtam a helyüket, nem is voltak felcímkézve a polcok, legalább is én nem láttam. Már épp fordultam vissza, amikor hallottam, hogy kattant a zár.
- Mi a szar...? - fordultam meg, arcomon pedig keveredett a meglepettség a haraggal együtt.  Nem tudom, hogy melyik eszes zárt be engem, de esküszöm, hogy felrúgom a csillagos égig. Hogy lehetett valaki olyan süket, hogy ne hallotta volna az üveglombikok összekoccanását és az üstök csapódását... Természetesen a pálcámat a terembe hagytam, rábízva az egyik srácra a többi cuccommal együtt.
- Akkor legyen áramszünet, amikor a szívedet műtik, te szemét! - dörmögtem magamban, majd az ajtóhoz lépve megrángattam a kilincset. Ezt tényleg bezárták, ráadásul nem is akárhogy. Remek. Azon kezdtem gondolkodni, hogy kirúgom az ajtót. Aztán elgondolkodtam és sajnos a nyílászáró befele nyílt, így cseszhettem a hiper-mega-szuper rugdosódást.
Gondolkodnom kellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Amikor a zár kattanása megütötte a fülemet, szörnyű előérzetem támadt. Először próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy csak én őrültem meg és csak beképzeltem a hangokat. Így nem is tulajdonítottam nagy figyelmet a zárra. Észre sem vettem az ott gubbasztó Ildát. Túlságosan csendbe volt és valószínűleg bele is olvadt a környezetébe. Vagy valami. Mindenesetre én a saját dolgommal voltam elfoglalva.
Amikor az ajtóhoz léptem és realizálnom kellett magamban azt a szörnyű tényt, hogy ténylegesen bezártak a szertárba, először nem tudtam eldönteni, hogy elátkozzam-e az a hígagyút, vagy kirúgjam a fogait, miután kikeveredek innét. Végül csak rángatni kezdtem a kilincset és szitkozódtam az orrom alatt. Az is megfordult a fejemben, hogy kézzel kiásom magamat onnét, ha egy órán belül nem érkezik segítség. Jobb ötlet hirtelen nem fogalmazódott meg a fejemben. Duzzogva még az ajtóba is belerúgtam, de az olyan rohadtul poros volt, hogy a rúgás után a fele retek szinte belepett engem is és krákogni kezdtem. Egyre jobban élveztem.
Hosszú másodpercekig tartó legyezések után felnéztem s ismét rángatni kezdtem azt az istenverte kilincset. Tuti, hogy csak velem akart kitolni a sors. De miért? Már éppen meg akartam emelni a lábamat, hogy ismét belerúgjak az ajtóba, amivel sajnos sokra nem fogok menni. Főleg, hogy befelé nyílik az a gyász. Viszont, mielőtt rongálhattam volna az iskola tulajdonát, egy hang ütötte meg a fülem. Egy női hang. Na neeeeeeee, nem nem nem nem nem nem. Az nem lehet. Letettem szépen a lábamat és megfordultam, az arcomon semmilyen érzelem nem látszott, csak hátra néztem fapofával.
- Úgy nézek ki, mint akinek van kulcsa ehhez a szarhoz? - azért beteljesítve a tervemet, belerúgtam még egyet az ajtóba. A nőstény bemutatkozott nekem, asszem már láttam is párszor, mert sokszor volt közös óránk, de nem igazán foglalkoztam vele vagy a többi nősténnyel.
- Én meg Húzzál Vissza A Fenébe vagyok! - mordultam rá a kelleténél is agresszívebben. Már csak ez hiányzott nekem, hogy egy nőstényördöggel legyek összezárva kitudja hány nyomorúságos órán keresztül. Azt hittem, hogy meg fogok addig bolondulni. Ki kellett találnom valamit. Az asztalok felé vettem az irányt és a fiókokban kezdtem keresgélni, hátha találok valami pótkulcs szerűséget, esetleg pótkulcsot.
- Nőstény, van nálad pálca? - lehettem volna kedvesebb is, de az nem az én stílusom volt. Ráadásul ebben a helyzetben tuti nem lenne senki kedves. Zakkant az olyan, aki örül ennek a csapdába esésnek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Amennyire nyugodtan indult a nap, annyira változott meg. Nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok, próbáltam mindig a legjobbat kihozni a helyzetekből, soha nem szerettem az erőszakot. Az otthoni testvéri bunyók azok természetesek voltak, egyikőnk sem gondolta komolyan, most viszont itt vagyunk, az öcsém titkolózik előlem, és nem tudok ellene semmit tenni. Elmondtam neki, hogy bármit megoszthat velem, nem harapom le a fejét, segítek mindenben. Mégsem képes megosztani azt, ami a szívét nyomja, és ez nagyon elszomorít. Eddig azt hittem, vagyunk olyan jóban, hogy ez ne okozzon problémát. Minél tovább húzza a dolgot, annál rosszabb lesz neki is, meg nekem is, az idegesség kinyír mindkettőnket, bár bennem inkább a bánat és a csalódottság van jelen. Tényleg csalódnom kell benned Zalán? Nem szeretnék, soha nem volt rá példa, nem örülnék neki, ha most kellene elkezdenünk. De nem mond semmit, csak azt a hülye füzetet bámulja. Nem képes rám nézni, nem képes felém fordulni, ami még jobban felnyomja bennem a pumpát. Hirtelen cselekszem, magam sem gondolom át mit teszek, a szívem diktál, nem az eszem. Ledobom a füzetet a földre, azonban ez nem elég számomra, még a terem másik végébe is rúgom, ami kinyílva érkezik meg, kisebb zajt csapva. Nem szoktam ilyet tenni, az elkeseredettség tetteti ezt velem. Újra felé fordulok, megállok előtte, ő pedig még mindig nem ad értelmes magyarázatot. Miért csinálod ezt velem és magaddal te köcsög? Itt vagyok, bökd ki mi bánt és segítek, ha nem is tudok, akkor is. Nem tudok lenyugodni, próbálok, tényleg próbálok, de nem megy. Túlságosan szeretem ezt a kölyköt, nem akarom békén hagyni a problémájával, inkább gyötröm magam, hogy minél többet megtudjak. Nem megy. Akár fel is adhatnám, viszont én nem vagyok olyan, főleg nem, ha róluk van szó. Vajon Veronika tud róla? Neki előbb elmondta, mint nekem? Ha igen, akkor velem miért nem képes megosztani, és a húgunkkal meg igen? Minden megfogalmazódik bennem, leginkább az, hogy nem szeretném elveszteni egyetlen öcsémet. A padot „elrakom” előle, az új helyén jobban mutat, így könnyebben hozzáférek a barmok barmához. Pólójánál húzva felállítom, azonban a lendület túlságosan is nagy, így majdnem nekem esik, de ezt sikerül megelődnie. Nem érdekelt volna, ha így alakul, a fizikai fájdalom semmi ahhoz képest, amit a szívemben érzek. Miért teszed ezt velem? Próbál ellökni magától, mindent megtesz ennek érdekében, azonban én nem tágítok. Erősebben szorítom a felsőjét, ujjaim meglehet már teljesen elfehéredtek, de nem érdekel. Hallom, ahogy az anyag megadja magát, miközben én az asztalnak esek. Oldalamba fájdalom hasít, könnyeim nem ülnek meg többet a szemeimnél, megindulnak az arcomon és, ha akarnám, se tudnám letörölni őket. Ő nem esik el, megőrzi az egyensúlyát, de nem sokáig, ugyanis még mindig a pólóját markolom, miközben ő a fának lök. Ordíthatnék a fájdalomtól, aztán a tanárok idetömörülnének, hogy mi folyik itt, mi meg magyarázkodhatnánk. Egyikőnknek sincs ereje, se kedve erre, valamint ez családi dolog, másnak nincs köze hozzá. Szerencsémre nem áll ki semmiféle szög, vagy nagyobb szálka az asztal ezen részéből, ha így lenne már a vérem is kibuggyant volna, és összeesnék. Nem ijedek meg a reakciójától, ő többször reagált így apánkra is, míg én inkább a nyugodt megoldásokat preferáltam. Inkább magamtól kellene féljek, én generáltam azt, ami most történik velünk. Nem akartam, hogy így legyen. Szépen, és csendben megbeszélhettük volna mi nyomja a szívét, de ő döntött a megoldás ezen módja mellett.
- Hogy lehetsz ilyen értetlen? – kérdezem még mindig ugyanarra a dologra utalva. Elég kényelmetlen, fájdalmas számomra ez a helyzet, szóval a lehető legnagyobb erővel lökök egyet rajta, ami elég ahhoz, hogy eltávolodjunk az asztaltól. Már nem nyomja az oldalamat, azonban megint túl nagy a lendület, aminek következtében a földön kötünk ki, ő alul, én rajta. Egyikőnk sem akarta ezt, akkor miért alakult így? Annyi kérdésem lenne hozzá, amikre talán az életben nem kapok választ. Hol rontottuk el? Röpke pillantást vetek az arcára, és látom, ahogy a könnyen az ő arcát is ellepik. Miattam sír. Egyre szarabbul érzem magam, miattam kell neki is sírnia. Ironikus helyzet, soha nem szerettem, ha valaki miattam ejti könnyeit, és most az öcsémet sikerült megsiratnom. Megpróbálkozom a lehetetlennel, vagyis visszafogni magam, azonban ez nem olyan egyszerű, jelenleg hatalmas érzéshullám kavarog bennem, amit nem tudok egyszerűen visszafogni. Időm sincs gondolkozni, vagy lenyugodni, nem áll meg egy pillanatra sem, feltehetőleg szeretne fordítani a helyzeten és le akarja lökni a súlyomat magáról. Segíteni akarok Zalán, nem ellened vagy, melletted állok mindenben. Nem kenyerem a verekedés, az erőszak, de mond ki bántott és kiverem belőle a szuszt is, csak egy szavadba kerül. Mélyen veszem a levegőt, mondhatni más sóhajtozok, de bennem is ugyanakkora az adrenalin, mint benne. Talán el kéne vigyelek, a csárdába és leitatni, akkor elmondanád a dolgokat? Titkolni valód van előlem, esetleg Veronikának nem akarsz elmondani valamit? Miért viselkedsz így, mit vétettem ellened? Még mindig nem tudom mi történt vele, ami ennyire megrázta, mindazonáltal nagyon ijesztő. Nem szokott így viselkedni velem, ez az első alkalom és kiráz a hideg, hogy már napok, talán hetek óta semmi vesz, kerüli a társaságom és egyedül látni. Sokkal depressziósabb és csöndesebb, mint előtte. Zavar, frusztrál, amiért fogalmam sincs, miért van ez, nem akarok több időt várni arra, hogy kibökje a problémáját. Megtehetném, dönthetnék így is, de talán a sírban sem mondaná el, mi az a nagy dolog, amiről nem tudhatunk. Nem akarom megütni, nem szeretnék ennél nagyobb fájdalmat okozni neki, ezért engedem, hogy, ha akar fölülre kerüljön. Van ereje hozzá, tud fordítani a dolgokon, viszont én leszarom, ha így cselekszik. Csak nyugodtan, akár meg is verhet, ha attól jobb lesz neki, netalántán közlékenyebb is, akkor nyugodtan. Nem hiszem, hogy ilyenhez folyamodna, bár amekkora a feszültség benne is, ki tudja.
- Miért nem akarod elárulni nekem? Nem bízol bennem? – ennyit teszek hozzá, miközben íriszeibe nézek, próbálom kivenni, amit csak tudok. Mindig jobb voltam a szavakban, az emberekkel könnyebben megértetem magamat azokkal, és én is előbb megértem, amit ők akarnak mondani, most mégis arra kényszerülök, hogy pillantásából jöjjek rá arra, amire kell. Mivel tudnék neked segíteni, mondj bármit és megteszem. Kit tegyek el láb alól, ahhoz, hogy jobban legyél drága öcsém. Mond és holnapra már nem lesz problémád vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

 Vidáman köszöntötte a belépő Levendulát. Hiányzott már neki a lány, jól megértették magukat, és az elmúlt egy évben sajnos nem tudtak túl sok levelet váltani. Sajnos most sem volt túl sok idejük beszélgetni, ugyanis gyorsan ki lettek osztva a párok, és már kezdődhetett is a mérkőzés. Mielőtt azonban az elkerített rész felé indult volna, odasúgott egy Sok szerencsét Levendulának egy széles vigyor kíséretében, de aztán máris minden figyelmét Adrianre összpontosította.
 Őszintén szólva nem igen lepte meg, hogy hozzá osztották be, hisz mégiscsak együtt jártak túlélési alapismeretekre Návayhoz, aki minden bizonnyal figyelemmel fogja kísérni kettejük csatáját.
 A függönnyel elválasztott terület nem volt túl nagy, de épp elég tágas ahhoz, hogy a felállított tárgyak mögé el tudjanak bújni ha kell. Tökéletes, legalább ki lehet használni annak adottságait.
 A kötelező körök után felvette a saját pozícióját, és ahelyett, hogy az ellenfél pálcamozdulatait figyelte volna, Adrian szemébe nézett. Ki tudja, talán képes kiolvasni belőle a következő lépését.
 - Protego - mondta ki a varázsigét egy könnyed mozdulattal Anna, mikor a rellonos fiú kezdésként felé küldte az átkot, majd ugyanazzal a lendülettel válaszolt is neki.
 - Immobilus!
 Talán ha sikerül ledermesztenie egy rövid időre Adrant, egy kis előnyhöz juthat. Az átok kimondása után szinte rögtön elindult balra, hogy megváltoztassa a helyzetét.