36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi Richárd Dávid összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Le
Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. október 10. 20:20 Ugrás a poszthoz

Zalán
INFINITE - The Eye

Mindig is mondtam az öcsémnek, hogy úgy kéne csinálnia a dolgokat, ahogy én is. Alig tettem be ide a lábam, máris megdobtak egy prefektusi jelvénnyel, persze nem szó szerint, de milyen menő már. Alig van itt az ember és már ki is nevezik. Azt tudom, hogy Zalán is volt prefi, aztán le is mondott róla, ezért meglehet bennem is meglátták a potenciális jelöltet, de kétlem. Látatlanul nem szoktak ilyesmit csinálni, annyira viszont nem foglalkoztatott a dolog, hogy utánanézzek, de lehet, mégis megteszem valamikor. Majd ha Berci megbánta, hogy nekem adta a P betűt.
Azonban nem csak ez történik velem, alig lett vége a szünetnek, máris nyomatják az anyagokat, nekünk meg tanulnunk kell. Sikerül tartanom a várakozáson felülit, amiért sokat teszek, ami apám szerint nem elég. Ha rajta múlna, egész nap a könyvek felett görnyednék, hogy megszerezzem azt a nyamvadt kivállót, ami nekem nem kell, jobban mondva megfelel mostani teljesítményem is. Sikerült vele megint összekapnom indulás előtt. Legalább ezerszer elmondta, hogy vigyázzak Veronikára, Zalánra úgysem számíthat. Ennek semmi alapja nincs, az öcskös ugyanúgy szereti a lányt, mint én és ő a szigorúbb felem. Mikor utoljára mondta el a követeléseit, inkább faképnél hagytam, amit rosszul tettem, este ugyanott folytatta és még le is cseszett, amiért ilyen pofátlan voltam. Gondolom, nem kell magyarázzam, a vele való kapcsolatomat, ami a másik fiára is igaz. Szerencsére nemsokára költözünk, ha minden úgy alakul és nem kell többet azt hallgatnunk, amit ki nem állhatunk. Veronika még nem érzékel ebből semmit, vagy nem sokat, ami tökéletes így, neki egy stabil családi háttérre van szüksége, amit mi nyújtani próbálunk neki. Pont abban a korban van, ami a legkényesebb és ez látszik is rajta. Most azonban nagyobb probléma van Zalánnal, bármennyire nem akarja elismerni. Nem is tudná ezt tenni, alig látom őt mostanában, ha leülök mellé csak úgy pár perc múlva lelép. Biztos tettem valamit, amivel kiérdemeltem a haragját, pedig tudhatná, hogy nem gondolom komolyan a vicceimet, általában hülyéskedem vele és fogta is eddig a dolgokat. Meg kell, tudjam, mi a problémája, vagy kiengesztelni olyanért, amit nem tettem meg, vagy, amit nem olyan szándékkal tettem, amivel ártanék neki. Sosincs bennem rossz szándék, egyszerűen csak tesós szeretetből szívatom, fiatalabb révén ezt el kellene tűrnie, ez van a tesókézikönyv íratlan szabályai között. Mindez nehéz lesz, ha nem találom meg, és úgy tűnik nem is most fogom. Túlságosan is jól el tud bújni, ami megint csak apánknak köszönhető. Sokkal egyszerűbb lenne nélküle az életünk, mondjak anyával négyesben.
Mivel vége az óráimnak – höhö, ezért érdemes keveset felvenni – nincs más dolgom, mint felfedezni a kastélyt, sajnos egyedül. Veronikának biztos órája van még, a másik tesó megint nincs szem elől, Mait nem láttam ma még, mást meg nem igazán ismerek. Említettek néhány nevet mikor idejöttem, viszont egyiket sem jegyeztem meg, mindig hadilábon álltam az arc és névismerettel. Már sötétedik, mikor elérek egy szimpatikus folyosót és kiválasztom az ajtót, amelyiken be fogok menni. Nem figyeltem az idő múlását, nem sietek én sehova, akkor sem, ha ma én megyek éjszaka járőrözni. Akár innen indulhatnék, lehet, itt vannak elbújva az éjszakai kóricálók. Lassan benyitok az ajtón, tényleg megfordul a fejemben, hogy van bent valaki és esetleg megzavarok valamit. Felnézek, és bebizonyosodik, amit hittem, az öcsém ül bent, méghozzá megint egyedül. Mostanában egyre furcsábban viselkedik, többször vonul el, mint azelőtt, talán újra kezd antiszociális lenni, aminek nem örülnék. Nem mintha én öreg lennék, de fiatal még, barátkoznia kéne és élvezni az életet, eljárni másokkal szórakozni, ehelyett megint a könyvek fölé görnyed és tanul. Nem értem az egészet, kiválóan teljesít mindenben, nem kéne egész nap azt a nyomorult füzetet bámulnia. És még apánk nem büszke rá, ch.
- Velem semmi, errefelé tévedtem – válaszolom egyszerűen az igazat, nincs mit ezen szépítsek. Hangom komolyan, érezheti belőle, hogy nincs minden rendben, és aggódok érte. Miért nem képes megbízni bennem? Eddig is számíthatott rám, mindig ott voltam mikor kellett, álltam is ki érte, és nem értem ezt a titkolózást. Jaj Zalán, miért csinálod ezt? – Viszont az érdekelne, veled mi van.
Közelebb sétálok hozzá, és leülök az egyik mellette elhelyezkedő székre. Ha nem válaszol, vagy néz rám, akkor kitépem a kezéből a füzetet, ha kell tovább is megyek, remélhetőleg erre nem lesz szükség, mégiscsak a suliban vagyunk, és nem kellene rögtön az elején bajba keverednem. Pillantásommal végigkövetem az összes cselekedetét, semmi nem kerüli el a figyelmem.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. október 14. 23:29 Ugrás a poszthoz

Zalán
INFINITE - The Eye

Az iskola soha nem volt egyszerű, és nem csak a tanulásból beszélek, hanem az emberekkel való kapcsolatfelvételről is. Szót tudok érteni velük, még sincs olyan sok ember, akit igaz barátnak nevezek, mert a legtöbben nem bízok meg és a társaságokban is általában a szótlan személy szerepét töltöm be. Ez családi vonás lehet az öcsémmel, mert ő sem a társaság lelke, talán az apánkkal való kapcsolatunk az oka, de kitudja, engem már nem is érdekel, ha van pár személy, akivel megbeszélhetem a gondjaimat, viszont a mostani most fogom elveszíteni, ha ez így folytatódik. Nem szeretnék eltávolodni az öcsémtől, és tudom, hogy ő sem, mégis titkolózik előttünk. Ha Veronikának nem mondja el mi bántja, legalább velem tehetne kivételt, hiszen tudja, rám mindig számíthat. Nem értem, és nem tudom elfogadni miért ilyen, eddig mindent meg tudtunk beszélni, nincs olyan, ami ennek gátat szabna, legalábbis én így látom. Aztán lehet félreismertem az öcsémet, és valójában nem is olyan tesó, mint eddig, vagy az iskola és a benne élő emberek negatív irányba változtatták.
Mindenről akartam vele beszélni, elmesélni, hogy mennyire örülök a kinevezésemnek, és, hogy mennyire jó velük egy suliba járni, meg így több időt tölthetünk együtt, meg ilyen apróságok. Ehelyett eltűnik, alig látjuk, mintha kerülne minket, mi meg nem tudjuk miért. Ha ez így fog folytatódni, kénytelen leszek megkeresni azokat a személyeket, akik közel állnak hozzá, aztán belőlük kiszedni az információt, mert nagyon aggódok Zalánért, még, ha ő ezt nem is tudja elképzelni. Ha elmondaná mi bántja, biztos tudnék segíteni, együtt megoldanánk a dolgot, és még a húginak se mondanék semmit, ha arra kérne. Sokkal jobb megosztani a problémánkat, kibeszélni magunkból és mással közösen megoldást keresni, mint magunkban tartani és egyedül őrlődni. Én már csak tudom, mikor a legjobb barátom elhagyott, egy személy tudott rajtam segíteni és máig hálás vagyok. De az öcsém hülye és makacs, nem bír ilyen ügyekben mások segítségére hagyatkozni, pedig néha engednie kéne és nem csak menni a saját feje után. Olyanokat tudnék mondani rá, amitől anyának égnek állna a haja.
Most is ezen agyalok, lehet, jobb lenne, ha nem, legalábbis az agyam nem fáradna le jobban, viszont nem tudok nem rá gondolni. Segíteni szeretnék, nem inkább akarok rajta, és nem érdekel mi lesz, ki fogja nyögni a bánatát. Jó testvéreként kötelességemnek érzem, és nem érdekelnek Zalán kifogásai. A mostani körutamon nem őt keresem, inkább azon gondolkozok miként csináljam, és ezen gondolatok közepette nyitok be egy számomra még eléggé ismeretlen terembe. Nem foglalkoznék senkivel, aki bent lenne, kivéve, ha az szabályt szeg, de mivel egyetlen drága fiútestvérem ül az asztalnál, így önkéntelenül is megmozdul bennem a fivéri törődés. Most már nem titkolhatja el azt, amit belül érez, muszáj lesz elárulnia, ha akarja, ha nem. Közelebb lépek hozzá, ő meg egy eléggé semleges kérdést intéz felém. Tudom, mit próbál elérni ezzel, de én nem tágítok, inkább egy ehhez hasonló választ adok kezdetben. Mivel nem figyel rám, kötelességem magamra vonni a figyelmét, és ezt azzal próbálnám elérni, hogy elveszem, már-már kitépem a füzetet kezei közül. Nem ő az egyetlen, akinek ez a helyzet nehéz, nekem ugyanannyira fáj a távolsága, mint neki, ami okozza azt. Egyikőnknek sem jó ez a helyzet és én szeretnék rajta változtatni, de Zalán nem elég készséges hozzá. Lassan ráemelem pillantásom, miközben kimondom a szavakat. Szeretném hallani a számomra optimális választ, amit már napok óta tudni akarok, de nem az történik, amiben reménykedem. Egyre idegesebb és bánatosabb leszek a szituációtól, nem vagyok képes felfogni, miért csinálja ezt és miért jó számára. Ezzel magának is fájdalmat, értse már meg végre és legyen képes felfogni. Tehetetlenségemben földhöz vágom a füzetet, ami hatalmas csattanással találkozik a padlóval, szét is nyílik, de nem érdekel. Utálom, mikor ilyen vagyok, mikor nem tudok semmit se tenni, pedig próbálkozom. Általában nyugodt személyiség vagyok, és nem kapom fel hamar a vizet, ergo a sodromból is nehéz kihozni, de ennek a vakarcsnak sikerül. Nem érdekel a prefektusi jelvényem, most sokkal fontosabb dolog is van annál. Apám szidalmazó levele sem érdekel azzal kapcsolatban, hogy miért vesztettem el, ahogy a proságok sem, amik ezzel járnak. Most Zalán érdekel a legjobban és muszáj kiszednem belőle az igazat. Leugrok a padról, de ne higgye azt, hogy ennyivel megúszta. Szépen odasétál az ő bútorához és két kézzel eltolom azt. Még jó, hogy egyszemélyesek a padok különben nehéz dolgom lett volna. Bár nem látszik, szoktam edzeni, néhány alkalommal konditeremben is megfordultam, de inkább a táncnak köszönhetően lettem olyan, amilyen. Idegességem tükröződik a szemeiben, és a tetteimben is. Megállok előtte és két kezemmel megmarkolom a pólóját majd, ha engedi, ha nem felhúzom. Gyanítom dühös rám, tombol belül, talán még utál is, de leszarom ebben a pillanatban.
- Bökd már ki, mi van veled – üvöltöm a képébe. Bárki meghallhatja kintről, de az előbbi pár percben egy lelket sem láttam kint lófrálni, sem közel sem távol. Aggódom a tesóért, ezt mindenki megértheti. Ha jó megfigyeli, és mindig is olyannak ismertem meg, észreveheti a szemeimben ülő könnyeket. Ezen a helyzeten nem tudok mást csinálni, mint sírni, olyan elkeseredett az egész. Lehet, már nem is tudunk javítani rajta, elcsesztük az egészet, és meglehet, nem csak Zalán a hibás. Eddig nem voltam mellette teljesen, nem vettem észre a problémájának előjeleit. Mindig is van voltam, de ennyire még soha. Teljesen egyetértek a kettőn áll a vásár mondással, viszont lehet, még tudunk változtatni, ha mind a ketten nagyon akarjuk, bár nem nem úgy tűnik. Abba hagyhatná a titkolózást, még nem késő elmondania. Ennyi év után nem értem miért nem bízik bennem a srác, hiszen mindig mellette álltam akárhányszor próbált apánk ellene beszélni. Mindig ő és Vera voltak az elsők és ez most is így van, sőt nem is fog változni. Két oldalról legördülnek a könnycseppek, majd az állam alatt találkoznak. A legfontosabb esetekben szoktam sírni, nem zavar ki látja és ki nem és most van olyan helyzet, hogy sírjak. Még mindig nem engedem el a pólóját, egyre jobban és erősebben szorítom, miközben újabb szavakat intézek hozzá, ugyanolyan hangerővel.
- Segíteni akarok, értsd már meg te idióta – elhagyhattam volna a végéről a nem túl szép megnevezést, de testvérek között ezt simán lehet és éreztetni akarom vele, mekkora hülyeség az, amit csinál. Erre már nem tudok mást mondani.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. november 19. 23:51 Ugrás a poszthoz

Zalán
INFINITE - The Eye

Amennyire nyugodtan indult a nap, annyira változott meg. Nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok, próbáltam mindig a legjobbat kihozni a helyzetekből, soha nem szerettem az erőszakot. Az otthoni testvéri bunyók azok természetesek voltak, egyikőnk sem gondolta komolyan, most viszont itt vagyunk, az öcsém titkolózik előlem, és nem tudok ellene semmit tenni. Elmondtam neki, hogy bármit megoszthat velem, nem harapom le a fejét, segítek mindenben. Mégsem képes megosztani azt, ami a szívét nyomja, és ez nagyon elszomorít. Eddig azt hittem, vagyunk olyan jóban, hogy ez ne okozzon problémát. Minél tovább húzza a dolgot, annál rosszabb lesz neki is, meg nekem is, az idegesség kinyír mindkettőnket, bár bennem inkább a bánat és a csalódottság van jelen. Tényleg csalódnom kell benned Zalán? Nem szeretnék, soha nem volt rá példa, nem örülnék neki, ha most kellene elkezdenünk. De nem mond semmit, csak azt a hülye füzetet bámulja. Nem képes rám nézni, nem képes felém fordulni, ami még jobban felnyomja bennem a pumpát. Hirtelen cselekszem, magam sem gondolom át mit teszek, a szívem diktál, nem az eszem. Ledobom a füzetet a földre, azonban ez nem elég számomra, még a terem másik végébe is rúgom, ami kinyílva érkezik meg, kisebb zajt csapva. Nem szoktam ilyet tenni, az elkeseredettség tetteti ezt velem. Újra felé fordulok, megállok előtte, ő pedig még mindig nem ad értelmes magyarázatot. Miért csinálod ezt velem és magaddal te köcsög? Itt vagyok, bökd ki mi bánt és segítek, ha nem is tudok, akkor is. Nem tudok lenyugodni, próbálok, tényleg próbálok, de nem megy. Túlságosan szeretem ezt a kölyköt, nem akarom békén hagyni a problémájával, inkább gyötröm magam, hogy minél többet megtudjak. Nem megy. Akár fel is adhatnám, viszont én nem vagyok olyan, főleg nem, ha róluk van szó. Vajon Veronika tud róla? Neki előbb elmondta, mint nekem? Ha igen, akkor velem miért nem képes megosztani, és a húgunkkal meg igen? Minden megfogalmazódik bennem, leginkább az, hogy nem szeretném elveszteni egyetlen öcsémet. A padot „elrakom” előle, az új helyén jobban mutat, így könnyebben hozzáférek a barmok barmához. Pólójánál húzva felállítom, azonban a lendület túlságosan is nagy, így majdnem nekem esik, de ezt sikerül megelődnie. Nem érdekelt volna, ha így alakul, a fizikai fájdalom semmi ahhoz képest, amit a szívemben érzek. Miért teszed ezt velem? Próbál ellökni magától, mindent megtesz ennek érdekében, azonban én nem tágítok. Erősebben szorítom a felsőjét, ujjaim meglehet már teljesen elfehéredtek, de nem érdekel. Hallom, ahogy az anyag megadja magát, miközben én az asztalnak esek. Oldalamba fájdalom hasít, könnyeim nem ülnek meg többet a szemeimnél, megindulnak az arcomon és, ha akarnám, se tudnám letörölni őket. Ő nem esik el, megőrzi az egyensúlyát, de nem sokáig, ugyanis még mindig a pólóját markolom, miközben ő a fának lök. Ordíthatnék a fájdalomtól, aztán a tanárok idetömörülnének, hogy mi folyik itt, mi meg magyarázkodhatnánk. Egyikőnknek sincs ereje, se kedve erre, valamint ez családi dolog, másnak nincs köze hozzá. Szerencsémre nem áll ki semmiféle szög, vagy nagyobb szálka az asztal ezen részéből, ha így lenne már a vérem is kibuggyant volna, és összeesnék. Nem ijedek meg a reakciójától, ő többször reagált így apánkra is, míg én inkább a nyugodt megoldásokat preferáltam. Inkább magamtól kellene féljek, én generáltam azt, ami most történik velünk. Nem akartam, hogy így legyen. Szépen, és csendben megbeszélhettük volna mi nyomja a szívét, de ő döntött a megoldás ezen módja mellett.
- Hogy lehetsz ilyen értetlen? – kérdezem még mindig ugyanarra a dologra utalva. Elég kényelmetlen, fájdalmas számomra ez a helyzet, szóval a lehető legnagyobb erővel lökök egyet rajta, ami elég ahhoz, hogy eltávolodjunk az asztaltól. Már nem nyomja az oldalamat, azonban megint túl nagy a lendület, aminek következtében a földön kötünk ki, ő alul, én rajta. Egyikőnk sem akarta ezt, akkor miért alakult így? Annyi kérdésem lenne hozzá, amikre talán az életben nem kapok választ. Hol rontottuk el? Röpke pillantást vetek az arcára, és látom, ahogy a könnyen az ő arcát is ellepik. Miattam sír. Egyre szarabbul érzem magam, miattam kell neki is sírnia. Ironikus helyzet, soha nem szerettem, ha valaki miattam ejti könnyeit, és most az öcsémet sikerült megsiratnom. Megpróbálkozom a lehetetlennel, vagyis visszafogni magam, azonban ez nem olyan egyszerű, jelenleg hatalmas érzéshullám kavarog bennem, amit nem tudok egyszerűen visszafogni. Időm sincs gondolkozni, vagy lenyugodni, nem áll meg egy pillanatra sem, feltehetőleg szeretne fordítani a helyzeten és le akarja lökni a súlyomat magáról. Segíteni akarok Zalán, nem ellened vagy, melletted állok mindenben. Nem kenyerem a verekedés, az erőszak, de mond ki bántott és kiverem belőle a szuszt is, csak egy szavadba kerül. Mélyen veszem a levegőt, mondhatni más sóhajtozok, de bennem is ugyanakkora az adrenalin, mint benne. Talán el kéne vigyelek, a csárdába és leitatni, akkor elmondanád a dolgokat? Titkolni valód van előlem, esetleg Veronikának nem akarsz elmondani valamit? Miért viselkedsz így, mit vétettem ellened? Még mindig nem tudom mi történt vele, ami ennyire megrázta, mindazonáltal nagyon ijesztő. Nem szokott így viselkedni velem, ez az első alkalom és kiráz a hideg, hogy már napok, talán hetek óta semmi vesz, kerüli a társaságom és egyedül látni. Sokkal depressziósabb és csöndesebb, mint előtte. Zavar, frusztrál, amiért fogalmam sincs, miért van ez, nem akarok több időt várni arra, hogy kibökje a problémáját. Megtehetném, dönthetnék így is, de talán a sírban sem mondaná el, mi az a nagy dolog, amiről nem tudhatunk. Nem akarom megütni, nem szeretnék ennél nagyobb fájdalmat okozni neki, ezért engedem, hogy, ha akar fölülre kerüljön. Van ereje hozzá, tud fordítani a dolgokon, viszont én leszarom, ha így cselekszik. Csak nyugodtan, akár meg is verhet, ha attól jobb lesz neki, netalántán közlékenyebb is, akkor nyugodtan. Nem hiszem, hogy ilyenhez folyamodna, bár amekkora a feszültség benne is, ki tudja.
- Miért nem akarod elárulni nekem? Nem bízol bennem? – ennyit teszek hozzá, miközben íriszeibe nézek, próbálom kivenni, amit csak tudok. Mindig jobb voltam a szavakban, az emberekkel könnyebben megértetem magamat azokkal, és én is előbb megértem, amit ők akarnak mondani, most mégis arra kényszerülök, hogy pillantásából jöjjek rá arra, amire kell. Mivel tudnék neked segíteni, mondj bármit és megteszem. Kit tegyek el láb alól, ahhoz, hogy jobban legyél drága öcsém. Mond és holnapra már nem lesz problémád vele.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 4. 13:26 Ugrás a poszthoz

Zalán
GOT7 - Hard Carry

Nem értem hol késlekedik már, túl sokat késett ahhoz képest is, hogy mondta. Majd betoppan az utolsó pillanatban, ha vége lesz a bulinak és cseszheti az egészet. Mindegy, jön, amikor jön, maximum megcsörgetem, és, ha kijelenti, hogy nem jön el, akkor a fülénél fogva rángatom el. Meghívom egy tesós programra, aztán szarik rám, milyen kedves. Addig elütöm az időt, táncolok, iszok és ismerkedek. Az utóbbi könnyebben megy a buli kezdete óta, nem panaszkodhatok a társaságra, akiket most ismertem meg, de van, aki jobban leköti a figyelmemet közülük. Hallgatom a dumáját, néha bólogatok is, remélem, nem kérdez semmit, mert akkor bukta lenne. A zene túl hangos, így alig értem a szavakat, amik elhagyják a száját, de nem zavar. Rendelek még valamit inni, mikor egy ismerős személy súg a fülembe. Vigyorogva fordulok felé, a gúnyos mondatára nem tudom megállni, hogy ne válaszoljak.
- Csá! Ennyi késéssel nem beszélnék, de látom már találtál magadnak italt – nézek a kezében lévő pohárra. Látszik kinek a testvére, jobban mondva féltestvére, nem mintha ez olyan lényeges lenne. A vér nem változtatja meg az együtt töltött időt. Kellett ez az este mind a kettőnknek, kimozdultunk otthonról és együtt csinálunk valamit. Rég volt ilyen.
- De, ha ennyire szeretnél pörögni, akkor mozoghatunk is – húzom fel a szemöldököm. Ez nem csak neki szól, bármennyire is tesós estére készültünk. Tényleg sokat kellett várnom, ha beszélni akar valamiről kibír egy táncot, ha meg nem, akkor egye fenyő, meghallgatom. A többieknek, akik körülvesznek minket tetszik az ötlet, nem kell kétszer mondani. Az öcsémre pillantok, hátha van valami indoka ellene, ami hülyeség lenne, ő hozta fel a témát.


Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 4. 13:27 Ugrás a poszthoz

Zalán
EXO - Dancing King

Soha nem voltam a buli ellen, mindenkinek szüksége van a kikapcsolódásra, ezzel én sem vagyok másképp. Apám biztos azt mondaná, egy jó könyv elolvasása értelmesebb tevékenység, annál, hogy Budapest egyik szórakozóhelyén ütöm el az időmet, de nem érdekelnek a szavai, régen sem hallgattam rá, nem most fogom elkezdeni, főleg nem azok után, amiket évekig csinált az öcsémmel. Nem volt képes elfogadni, hogy nem az ő fia, ezért ott szívatta és szívózott vele, ahol csak tudott. Mindig is utáltam az ilyen viselkedést, nem mintha én nem kaptam volna a zsarnokoskodásából. Mindegy, nem akarok erre gondolni, most a családi helyzetemet teljes mértékben szeretném elfelejteni, így a legelső csapathoz csatlakozom, akikkel összefúj a szél. Nem vagyok ismerkedős, de van, ami tesz róla, hogy közvetlenebb legyek, nem csak azért, mert az öcsém még nincs itt. Egy ideje táncoltam már, mikor felvetült a pihenés ötlete. Kipirosodott arccal mentem az asztalhoz és rendeltem a következő zöld színű löttyöt, aminek biztos az ételszínezék (italszínezék?) miatt van ilyen szép színe. Tudnak valamit ezek a muglik, meg kell hagyni. Időközben betoppan az én egyetlen, drága, összetéveszthetetlen öcsikém is, akinek a sima napokon is nagyon örülök, most pedig még annál is inkább. Ha tudná, mennyire szeretem, de ezt nem jelenthetem ki neki, akkor túlságosan elbízza magát és túl nagy lesz az arca velem szemben, már így sem tisztel engem. Egy testvéri szóváltást követően megkérdezem, kinek lenne kedve táncolni, és rajta nem látom a lelkesedést, de nem is mond nemet. Nem is mondhatna, nem azért jött ide, hogy üljön a seggén és nézzen ki a fejéből. Nem tudom ki fogja hazavinni a másikat ma este, mármint kinek lesz erre ereje, talán az utcán töltjük az éjszakát, de haza nem mehetünk az hétszentség. A fater első cselekedete az lenne, hogy leharapja a fejünket, nekünk meg szerintem most nem lesz kedvünk összetűzésbe keveredni vele. Mi is a címe a csajának? Mindegy, baglyunk sincs, amivel levelet küldhetnénk neki.
Mindig is imádtam táncolni, többen mondták, hogy jó vagyok benne, én meg persze egyetértek velük. Zalán zenél, én táncolok, néha énekelek is, Veró még nem forott ki. Vetek mindenkire egy pillantást, mikor elkezdünk táncolni a zene ritmusára. Nem érdekel ki, hogy mozog, én is a magam mozdulataival tombolok, ha valakinek nem tetszik, az így járt. A sok ugrálás és forgás teljesen összerázza azt, ami a gyomromban van, alapjába véve sem bírom a pörgést, most pedig még rosszabb, de bírom még, példát kell mutatnom Zalánkának, különben milyen testvér lennék. Felelősséggel tartozom érte, mondjuk ezen az estén inkább meg sem szólalok ezzel kapcsolatban.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 4. 13:29 Ugrás a poszthoz

Zalán
N.Flying - Awesome

Hamar megtalál az öcsikém, ez biztos egyfajta tesós dolog, nem mintha tudnám mennyit kavargott az emberek között. Nem is foglalkozom vele túlságosan, meglett és ez a lényeg, nem verjük nagy dobra a többi dolgot. Mindenkitől kérdezem, hogy lenne-e kedve táncolni, amire pozitív válaszok érkeznek, bár az öcsém kissé húzza a száját, ez pedig nekem nem tetszik. Ugye nem azért jöttél Zalánka, hogy itt ülj és igyál magadban, mint a gödény? Most buli van tesó, muszáj jönnöd. Végül nem gondolja meg magát, feláll és követi a bandát. Illő lennem bemutatni kik vannak itt, de minek, holnapra elfelejtjük az egészet, teljesen felesleges lenne, ehhez folyamodjak. Érzem a jókedvet, amit a sok színes ital adott, de nem tudtam ellenállni nekik, kötelességemnek éreztem megkóstolni a szivárvány összes színét, és meglepő módon mindegyik finom volt. Nem feltételeztem volna ezt, ezentúl a szivárvány a kedvenc italom. Van benne eper, barack, alma, narancs, sőt még gránátalma íz is, ezek után nem tudom utálni ezt a csodát. Majd meghívom őt is, hátha van kedve megkóstolni.
A tánc teljesen elveszi az eszemet, ahogy ez általában is lenni szokott, imádom a mozgás ezen fajtáját, átmozgat és megmozgat, szóval ugyanannyit ér, mint mondjuk a futás, csak ez még szórakoztató is. A mozgásom igazodik a zenéhez, nem mintha annyira figyelnék erre, mégis a csoportból én vagyok az, akinek a legjobban megy. Anno próbáltam rávenni Zalánkát erre, azonban ő nem akarta, így hagytam a dolgot, majd jön magától, ha táncolni szeretne, vagy ami esélyesebb, Gwent keresi fel. Még nem is találkoztam a lánnyal, de, ha a tesó nem mutat be neki, akkor személyesen keresem már fel, ideje lenne találkozni vele, azok után, hogy Veró is összefutott vele. Az egyik pillanatban még mellettem áll, a következőben meg a földön fekszik a levitás társam. Nem tudom, mi van vele, talán már meg is kóstolta a szivárványt, ezért terül el a földön, vagy csak álmos és próbálja kompenzálni. Jó testvérhez méltóan, fel kellene segítsem, ez a szándék meg is van bennem, azonban mikor a kezemet nyújtom feléje, egy tag a bandából nekem jön, és szintén ott kötök ki, ahol a fiatalabb is. Elterülök mellette, ami veszélyes, akár össze is taposhatnak, ez engem egy cseppet sem érdekel. Rápillantok a mellettem fekvőre és engem is elkap a röhöghetnék, nem is tartom magam vissza, arcomon megjelenik a hatalmas vigyor, ami az este folyamán többször is. Simán rájöhetett mindenki, hogy milyen kapcsolatban állok vele, le sem tagadhatnánk a másikat.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 4. 13:30 Ugrás a poszthoz

Zalán
BTS - Fire

Kezd egyre jobb lenni a buli, felforrósodik a hangulat, ez a táncon is látszik. Levegő alig van a terembe, bár ez eddig nem érdekelt minket, ahogy most sem, őröltek vagyunk, minden tükrözi ezt. Rég nem voltam ilyen helyen, jól esik kiereszteni a gőzt, a suli kezd sok lenni, ennek most érzem meg a súlyát. A sok tanuláson kívül még ott vannak a prefektusi feladatok, ezeket felelősséggel kell ellátnom. Nem mondom, hogy mindig, de általában sikerül és ez a lényeg, nem. Ha most Berci látna, lehet, megfosztana a jelvényemtől, akkor már két volt prefi is lenne a családban, de azt is tegyük hozzá, hogy nem a suliban és környékén csináljuk, amit csinálunk, valamint elmúltunk 17 évesek, tehát senki nem szólhat ellene. Fiatalok vagyunk, valahogy ki kell eresszük a gőzt és ennek ez a legjobb módja. Most vagyunk fiatalok, őrültnek kell lennünk.
Lehet nem egyszerre kellett volna, megkóstoljam a szivárványt, de nem tudtam ellenállni, így az egész a testemben van. Kezdem elveszíteni a fonalat, leginkább röhögök és figyelem a többieket, főleg az öcsémet, aki olyan ügyes, hogy a földön kössön ki. Komolyan ennyire béna, hogy lehet a gyerek? Mondjuk, én nem beszélhetek, pillanatokkal később én is oda kerülök, és az kínosabbá teszi a helyzetet, hogy segíteni akartam neki. A szándék megvolt és az a lényeg. Nem hallom szavait, szájáról olvasom le, amit mondani akar. Csak vigyorgok, mint egy idióta, kivételesen nem szólok vissza, tudja, mire gondolok, akkor meg lényegtelen. Felmerül bennem, hogy nem kéne itt üldögélni, akár össze is taposhatnak minket, de ennek biztos kicsi az esélye, a többiek is figyelnek ránk. Zalánnak előbb sikerül feltápászkodnia, én továbbra is kényelmesen birtokba veszem a padlót a fenekemmel. Felnézek rá, érdeklődő pillantásokkal, most vajon mi lesz, majd elfogadom a kezét és felállok. Mikor teljesen kiegyenesedem, megszédülök, azonban nem esek el újra, megtartom az egyensúlyomat. Olyan közel hajol hozzám, ahogy nagyon ritkán, és a fülembe súgja szándékait. Számmal egy néma óóó-ra kerekedik, és érzem, ahogy húzni kezd. Nem érdekli mi a véleményem, viszont nem is ellenkezem, követem, mint egy hűséges kiskutya. Biztos balhé lenne, ha nem így tennék, szóval nem teszem szóvá, csak mikor már megérkezünk az ülőkékhez.
- Megártott a narancslé? – kérdezem érdeklődően. Nem tudtam, hogy ennyitől kidől a gyerek, eddig jobban bírta az ilyesmit, vagy túl sok gyümölcslevet fogyasztott, ezalatt az idő alatt. Nem láttam mi volt a kezébe, mielőtt csatlakozott hozzánk, szóval bármi lehetett.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 20. 21:30 Ugrás a poszthoz

Zalán
2PM - GO CRAZY!

Ez a buli túlságosan is jóra sikeredett, bár az elején kételkedtem benne. Hogy miért? Az első, mert egyedül jöttem, az öcsém elég sokat késett, nekem kellett társaságot keressek, ami nem könnyű feladat, nem szeretek másokkal beszélni, főleg, ha azok idegenek, mindazonáltal megoldottam a dolgot, a szivárvány bátorságot adott. Ez így meg is felelt, egy személlyel közelebbről is megismerkedtem, aztán betoppant Zalán, én pedig idősebb testvéri kötelezettségemnek éreztem figyelni rá. Ez beidegződés, felnőtt már a gyerek, mégis figyelek rá, nehogy valami oltári nagy baromságot csináljon megint, például mikor titkolózott előttem. Azóta nem fordult ez elő, nem is fog, ha rajtunk múlik, és ezt az ő nevében is kijelenthetem, azt hiszem. Ezután minden tényleg mindent képesek leszünk egymásnak elmondani, segítséget kérni a másiktól, én segítenék neki egy hulla elásásában is.
A táncot mindig is szerettem, szerintem jól is megy, szeretnék később ebből megélni, ez most is látszik a mozgásomon. Zalán a zenész a családban, én a táncos, ugye milyen jól összehoztuk? Nem csak a táncolás a kedvencem a bulikban, de a másik tevékenységet már befejeztem, vagyis egy időre elég volt belőle, meglehet meg is ártott, nem mintha ezt beismerném, bírom én még. Az öcsém elesik, vagy fellökik, ezt nem látom, én pedig készségesen lépek oda segíteni neki. Ilyen egy jó bátyó, mindig segít a kistestvéreinek. A szándék megvan, úgy tartja a mondás, hogy az a lényeg, nem is mondhat ez ellen semmit, csak ez a segítség nem igazán hasznos, én is a földre kerülök egyhamar. Mond valami sértőt, amit nem veszek magamra, inkább röhögök egy jót, ahogy ő is teszi. Én rajta nevetek, ő rajtam, le sem tagadhatnánk egymást. Végül fordítva sül el minden, ő áll fel előbb és húz magával. Jó volt a földön, pihentem egy kicsit, viszont igaza van, muszáj feltápászkodjak. Leülünk a legközelebbi helyre, ami közel van a bárpulthoz, nagy csábítás számomra, és gondolom az öcskös sem kóstolta meg a szivárványt, ez pedig nagy bűn, be kell pótolnia. Nem rögtön kérem a következő kört, várok egy kicsit, míg tényleg jobban leszünk, mikor már nem ver annyira a szívem, és nem érzem úgy, hogy meg akarnék sülni. Nem szeretnék rosszul lenni, mégis ez az este a bulizásról szól, a későbbiekben még jó sokat táncolunk, iszunk mindenfélét, ami akár meg is árthat holnap, nem csak a másnaposság miatt, hanem, mert minden összekeveredik bennünk, azonban ebben a pillanatban ez a legkevésbé sem érdekel egyikőnket sem, egyszerűen szeretnénk jól érezni egymást, erről szól a mai este.
Hajnalban ér véget a party, mind a ketten hulla fáradtak vagyunk, mégis hatalmas mosollyal a képünkön lépünk ki a helyről, teljes mértékben megérte eljönni ide. Az ő cuccai is anyáéknál van, nem tehetünk mást, oda kell mennünk. Megijesztenénk a nőt, ha nem térnénk haza, apa haragját meg mind a ketten leszarjuk, főleg, hogy Zalánnak nem is a vérszerintije. Mi akadhatnánk ki, amiért ennyi ideig hazudtak nekünk, mégse teszünk ilyet, testvérek maradunk és kész, ezen, nem változtat semmi. Hopponálni egyikőnk se tud, marad a gyaloglás, ami nem könnyű feladat, ilyen hidegben nem is a legjobb, minden porcikám fázik.
- Tekintve, hogy futni nem igazán tudunk, ezért marad az osonás – vonom meg a vállam, miközben a kulcsot fordítom el a zárban. Apám a legkisebb neszre is felébred, óvatosan kell, bemenjünk a szobánkba, különben nagyon lecsesznek bennünket. Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek, akik nagyon rossz dolgot csináltak, és félnek az otthoniak haragjától. Nálunk nem áll fent a helyzet, csak szeretnénk elkerülni a balhét, amit Áron csinálna. Nem értem mi a rossz abban, ha két fiatal bulizni megy, tudunk magunkra vigyázni, akkor meg mi a probléma. Édesanyámat is imádom, viszont képes túlaggódni mindent, ha lehetne, egész nap a tenyerén hordozna, soha nem engedne felnőni. Szerencsétlenségünkre nem jön be a ninja mód, nyílik a háló ajtaja és kilépnek belőle a szülők. Egy pillanatra meghűl bennem a vér, aztán tudatosul bennem, hogy nem csináltunk semmit, nincs miért félnünk. Apa tekintete régebben megijesztett, most már semlegesen hat rám. Nem akarom tudni, mit gondol, lehet, Zalánt hibáztatja mindenért, pedig, ha tudná kinek az ötlete volt ez. Összenézünk a tesóval, egy mosollyal lebeszéljük a dolgokat, majd vissza a szülőkre.
- Jó reggelt! – kiálltok, majd megindulok a szobámba és magamra zárom. Ez meredek volt, azonban egyszer ki kell menjünk, akkor nem lesznek ilyen kíméletesek, kiabálás, csapkodás lesz, amit unottan hallgatok végig, meg megkapom a prefektusággal kapcsolatos felelősségteljes viselkedésről szóló monológot, meg blablabla. Mi lenne, ha egyszer lelépnék, és nem szólnék senkinek csak Zalánnak és Veronikának? Előveszem a mobilom, és dobok egy Facebook üzenetet a másik szobában leledző korombelinek: „Jövőhéten mit csinálsz?” Ebből hamar levághatja mit szeretnék, nem olyan hülye gyerek ő.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 21. 16:37 Ugrás a poszthoz

Zalán
INFINITE - The Eye

Nem értem ezt az egészet, pedig annyira hülye nem lehetek, ha a Levitába kerültem, mégsem tudom felfogni, mi történik itt. Soha nem titkolóztunk, veszekedtünk ennyire komolyan Zalánnal, mindig valami apróságon vesztünk össze, például az utolsó szelet rántott húson, azonban ezek kisebb balhék voltak, olyan testvériesek, amik minden csalásban megtalálhatóak. Nem akarom verni az öcsémet, egyszerűen szeretnék választ kapni mindenre, ami vele kapcsolatos, és muszáj tudnom róla. Nem böki ki egykönnyen a választ, ezért felmegy bennem a pumpa és eldobom a füzetét, majd fellököm a padot. Nem szoktam ilyen erőszakos lenni, én vagyok a nyugodtabb kettőnk közül, most elszállt az agyam és elkeseredettségemben nem tudtamm mást csinálni. Engem is zavarnak a cselekedeteim, sajnálom Zalán, nem tudok ellenük mit tenni, a szívem irányít, nem az agyam. Ilyenkor az utóbb említett szerv sokkal erősebb, és elveszi a józan gondolkodást, bánom is a bűnömet. Szeretnék jó bátyó lenni, és hagyni őt, az aggódásom kerekedik fel, nem tehetek ellene semmit.
Felhúzom a srácot, közben egy kedvesnek sem mondható mondatot teszek fel neki. Nem érdekel, ha fájdalmat okozok neki, neki is biztos jobban fáj a szíve, mint fizikálisan bármije. Próbál elhúzódni tőlem, ellökni magától, hozzáteszem sikertelenül, olyan erősen szorítom, mint eddig soha senkit. Szüksége van rám, én ezt tudom, és nem hagynám magára, ha engedné. Oldalammal megérzem az asztal sarkát, ahogy fájdalmasan odapréselődök. Kiabálhatnék a fájdalomtól, mégsem teszem, nem kéne magunkra vonni a figyelmet, a pad is túl hangosan ért földet, illetve ordítás helyett a könnyeim buknak ki belőlem. Nem tudom magamba tartani őket, ki akarnak szaladni, én pedig engedem nekik. Láthatott már sírni az öcsém, nem is szégyenlem előtte őket. A következő pillanatban lekerülünk a földre, először én leszek felül, ami előnyt is jelenthetne, ha olyan bunyóról lenne szó, mégsem akarom ezt kihasználni. Le kéne nyugodnunk, mégsem tudok, az adrenalin irányítja az agyamat, elönti és uralkodik felette. Valahogy erőt veszek rajta és mellé fekszem, vagyis olyan távolságban, ahol még elér, mert nem tudom szeretne-e valamit, behúzni nekem, vagy sem, remélem nem, az túlságosan fájna. Mély sóhajokat veszek, nem vagyok rosszul, ezt inkább nyugtatás céljából teszem. Agyamat elönti a hűvös levegő, felteszek egy olyan kérdést, amit nem gondolok komolyan, felindulásból bukik ki belőlem. Persze, hogy bízik bennem, jobbik esetben legalábbis, mégis erre választ kell, kapjak. Oldalra pillantok, próbálom kivenni vonásaiból a gondolatait, érzéseit, azonban ezekben nem voltam túl jó, mások esetében sosem sikerült, Zalánt viszont annyira ismerem, mint a tenyeremet. Még egy utolsó nagy levegő és meghallom mindennek az okát, a mondatot, amire legkevésbé sem számítottam. Gyorsan felülök, az sem érdekel, ha rosszul leszek, esetleg hánynom kell, nem bírok tovább feküdni mellette. Bámulok magam elé, ahogy fejemben újra és újra hallom mondatát. „Nem vagyunk teljes testvérek, nem vagyunk teljes testvérek, nem vagyunk teljes testvérek” Mindenre számítottam, erre soha a büdös életben nem. Mi nem vagyunk rendes testvérek, ez biztos valami vicc, amivel nem tudott április elsejéig várni, ezért most elsütötte. Meg sem fordul a fejemben, hogy ő túl komoly ehhez, minden van az agyamban csak ez nem. Nem akarok ránézni, túlságosan is idióta a tréfája. Nem akarok tudomást venni róla, pedig tudom, hogy nem hazudik, nem viccelődik, full komoly a srác.
- Barom – ennyit tudok kinyögni, ezt is inkább magamnak, olyan halkan, hogy én alig hallom, mindazonáltal még mindig nem emelem rá tekintetemet. Veszek még egy mély levegőt, aztán még egyet, és még egyet. Le kell nyugodnom, így nem tudok vele beszélni, mind a kettőnknek felnőtt fejjel kellene gondolkoznunk, meglehet egy jó nagy pohár hideg víz is jól jönne. Felsőtestemmel felé fordulok, fekete íriszeimet rá emelem, ebből kiolvashatja, hogy a valós indokot szeretném hallani a mostani viselkedésére, nem kitalált mesét. Ne nehezítsd meg a dolgom te idióta, az egyikőnknek sem jó. Szavai közben esik le, hogy bizony nem viccel, komolyan az igazságot mondja, amiről nem akarok tudomást szerezni. Nem akarok féltestvérként tekinteni rá, én teljesen az öcsémnek szeretném tudni, akivel bármit megbeszélhetek, és mind rendben van köztünk. Abba bele sem gondolok, hogy a vér nem változtat ezen, kétségbe vagyok esve, pedig nálam jobban senki nem ismeri Zalánt, és tudom nem fog változni semmi közöttünk, ahhoz túl fontosak vagyunk egymásnak. Nem tudom, ő mit gondol rólam, a kapcsolatunkról, a másik családról, vagy bármiről, ami ezzel kapcsolatos, viszont nekem időre van szükségem feldolgozni minden itt elhangzott információt. Szóra nyitom számat, azonban nem tudom, mit mondjak neki, soha nem voltam jó az érzelmek kifejezésében, ez máig így van. Lehunyom íriszeimet, feltápászkodom, közelebb lépek hozzá és megölelem, olyan erősen amennyire csak tudom. Nem szereti az ilyesmit, én viszont szeretem az egyszerűbb megoldásokat, ez mindent elmondhat számára. Itt leszek mellette, segítek, amiben tudok, jó bátyja maradok a továbbiakban is, ha szeretné, támogatni fogom. A vér nem mindent, kettőnket nem választhat el egymástól, de most időre van szükségem, feldolgozni mindent.
- Nem tűnök el mellőled, viszont most gondolkodnom kell. Szia! – köszönök el, majd az ajtó felé veszem az irányt. Egyedüllét kell, most mindenki kerüljön el, egy időzített bomba vagyok. Megfordul a fejemben, hogy esetleg a gyengélkedőt is felkeresem, azonban annyira nem vagyok rossz állapotban, az oldalamon díszelgő kék-zöld folttal meg biztos nem tudnak mit tenni, magától múlik el, ha lesz kedve. Most neki is időre van szüksége, jobb lesz így.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 22. 19:40 Ugrás a poszthoz

Eun Hye
Ausztira, Family park

BIGBANG - BANG BANG BANG

Jó lesz ez a kiruccanás, főleg, hogy egy hozzám hasonló egyedet fogtam ki magam mellé. Aranyos a lány és neki is ázsiai vér van az ereiben, hamar meg fogjuk érteni egymást, bár eddig sem volt köztünk semmi, egyszer kétszer beszéltünk, ennyi. Nem tudom miért őt választottam, szerettem volna minél előbb indulni, mást meg nem találtam, ő cuki is, gondolom szórakozni is szeret, ahogy nevetni is, szóval értitek, megfelelő személy a vidámparki mókára.
A hopponálás felforgatta a gyomromat, nem is vártam mást, soha nem bírtam az utazás ilyen formáját. Kérdezhetitek, hogy akkor mit keresek itt, ha ennyitől rosszul leszek, erre a válasz egyszerű, nem érdekel a dolog, szórakozni szeretnék. A testvéremmel folytatott vita, békülés és hír után szerintem ez tök normális, le kell vezessem az érzéseimet, ennek pedig ez a legjobb módja. Szívesen hoztam volna Zalánt és Veronikát is, azonban előbbi Budapesten van, utóbbi egyedül nem tudom kezelni, nem hallgatna rám. Túl engedékeny voltam vele az elmúlt időben, ki is használja, aminek ez az ára, nem jön velem szórakozni.
- Mire szeretnél először felülni? - kérdezem Eun Hye-t, végül is, én hívtam el, kezdje ő a sort a játékok terén, valamint nekem teljesen mindegy mit csinálunk, csak csináljuk, érezni akarom az adrenalint, ahogy szétárad ereiben és elönt. Kíváncsi pillantással nézek felé, miközben kezébe nyomom a prospektust, aminek a hátulján térkép van, hátha könnyebb a tájékozódás, annak, aki tudja, hogyan kell használni. Férfiasan bevallom, egy ideig mindig eltévedtem, a fővárosban ez nem nehéz, akkor sem, ha oda születik az ember, ahogy ez velem is történt, de hagyjuk ezt a sztorit, ezekhez nincs erőm. Türelmetlenségem nem látszódik rajtam, nyugodtan tűnök, inkább belül robbanok. Menjünk már, menjünk már és játsszunk mindenen. Előttünk a nap, nem tudom miért vagyok ilyen.
Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. december 25. 12:51 Ugrás a poszthoz

Save me
Can you save me? | Brothers | Sorry | Always

Álmosan vánszorgok a folyosón, nem csak lassúságomból látszik az állapotom, hanem a szemeim alatt látható karikákból is. Alig aludtam az elmúlt pár napban, ha sikerült is elnyomnia az álomnak, egy órával később már ébren voltam. Prefektusként ilyenkor mit tehetne az ember, jobbára a kastélyban csatangol, és figyeli a kilógó diákokat, bár jelen pillanatban nem cseszem le őket, büntifeladatot sem kapnak tőlem, kivéve azt a rellonost, akinek kéttekercsnyi dolgozatot kell írnia a tiszteletről. Szegény srácot jól leordítottam, pedig nem csinált semmi rosszat, csak nekem jött, jobban mondva az oldalamnak, ami ezáltal iszonyatosan fájni kezdett. Ez nem is lenne probléma, ha nem emlékeztetett volna a verekedésünkre az öcsémmel. Mióta az megtörtént nem találkoztam vele, talán szándékosan kerülöm, vagy ő engem, holott tudom, hogy beszélnünk kéne, mert ez nem állapot. Nem rendes testvérem, nem ugyanaz az apánk, és az kit érdekel? Jobban örülnék, ha ugyanazok lennének a szüleink mindkét esetben, azonban nem így alakultak a dolgok, mi mégis itt voltunk, vagyunk és leszünk egymásnak mindig. Dühös lehetnék anyára, amiért régen félrelépett, ez még rosszabbá tenné a dolgokat, változtatni nem is tudnék rajtuk, kiderült az igazság és kész. Rengeteg kérdés merült fel bennem az elmúlt pár napban, miértek, amikre nem kaptam választ, de már nem is érdekelnek. Nem hibáztatok én senkit, szeretném visszakapni azt, ami régen volt, viszont erre halvány az esély, mindazonáltal Zalán az öcsém marad, ezen, nem változtathat semmi. Mikor elmondta a dolgot, a lehető legrosszabbul, mégis legreálisabban reagáltam, abban a pillanatban szerintem senki nem lett volna képes másra. Mondtam neki, hogy itt leszek mellette, nyomatékosításképp meg is öleltem, de úgy tűnik nem volt elég meggyőző, azóta sem keresett, mondjuk én sem őt. Ha lehetne, szereznék egy időnyerőt és mindent visszapörgetnék arra a pillanatra. Ott maradtam volna, elnézést kérnék a viselkedésemért, időt adnék neki. Igen, tudni akartam miért olyan mostanában amilyen, azonban nem ilyen áron akartam megtudni, rontottam a helyzetünkön. Most az egyszer gondolkozhattam volna, jó testvér akartam lenni, és mi lett a vége? Elveszítem az egyetlen öcsémet, akivel gyakran szívatjuk egymást, mégis számíthatunk a másikra jóban, rosszban. Addig nem fogok normálisan aludni, enni, bármit csinálni, amíg nem beszéltük meg a dolgokat, ha meg nem kíváncsi a pofámra, akkor nem tudom mi lesz velem, talán tönkreteszem magam, ezzel a nuku alvással, nuku evéssel. Jóvá kell tennem mindent, nem csak magam miatt, miatta is, meg Veronika miatt is. Ő tud a hírről, vagy nem mondta még neki? Nem tudom örülnék-e, ha a húgunk megtudná, túl instabil lelkileg, hogy ezt feldolgozza, lehet ő is úgy kiakadna, mint én, de ez fordított esetben is megtörténhet, ha nem szerez tudomást az itt folyó dolgokról. Miért ilyen nehéz minden?
Most is a folyosón sétálok, vagy valami olyasmi, inkább vonszolom magam, mint egy kóborló a The Walking Dead-ből. Elvileg, ha jelentkezel zombinak, el kell végezned egy tanfolyamot, ahol megtanítanak járkálni, hörögni, és ehhez hasonló zombis dolgok, amikre nekem nem lenne szükségem, simán elmehetnék anélkül is. Szerencsére nem láttam eddig egy nálam fiatalabb diákot sem, így elkerülöm a beszélgetést velük, aminek rossz kimenetele lenne, még az ő fejükkel is kiabálnék. Tényleg nem vagyok jó passzban, ezt bárki megállapíthatja, aki egy kicsit is ismer, ebben a pár napban alig beszéltem valakivel, még inkább kerülöm a társaságot, a klubhelyiséget is mellőzöm amennyire lehet. Mikor ott kell áthaladjak, pillantásommal keresem az öcsémet, hátha sikerül elcsípnem, ez eddig nem történt meg, mára feladtam a reményt. Megfordult a fejemben, hogy lemegyek a csajához a faluba, és addig el sem jövök, míg nem beszéltem vele, viszont ezzel a lány számára is gondot okoznék, illetve lehet megkérte az öcsém, hogy ne engedjen be, amit, ha megtudnék, még jobban összetörnék, mivel azt jelentené, amit nem szeretnék tudni. Hagyhatnék neki üzenetet az ágyán, ez eddig meg sem fordult a fejemben, látszik menyire tönkretesz ez a helyzet. Nem lóghatok be a szobájukba éjjel, muszáj lesz megvárnom a reggelt, bármennyire is fáj ez nekem. Ha tehetném, most azonnal hagynám a francba a prefektusi feladataimat, Zalán sokkal fontosabb ennél, mégsem törhetek rájuk, bár akkor rám kellene figyelnie, kényszerből, és ez az, amit elkerülnék, magától tegye, ne más hatására. Mindjárt lecsukódnak szemeim, ha így folytatom állva fogok elaludni, de nem érdekel, nem fekhetek le, akkor sem, ha senki nincs itt. Az egyik folyosóra érve lépteket hallok, valaki errefelé fut. Miért most kell itt lennie? Nem szeretnék beszélgetésbe elegyedni az illetővel, nem vagyok kíváncsi a nevére, házára, évfolyamára, amennyiben nem erre jön, egy szó nélkül hagyom elmenni. Nem ez lenne a feladatom, leszarom, mit kéne rendesen csináljak, hagyjanak békén ez az egyetlen kérésem, kivéve egy személy. A léptek egyre hangosabbak, szóval nem működik a legilimencia, amit valószínűleg nem tanult az illető. Sóhajtok egyet, fárasztó lesz ez az éjszaka is, most látom magam előtt az egészet. Haladok én is előre a saját tempómban, épp fordulok be az egyik sarkon, mikor hátulról nekem ütközik valaki, én legalábbis először ezt érzem, aztán a karokat is érzékelem derekam körül, tehát az illető tudatosan jött nekem. Nem kell, sok idő mire rájövök ki az. Ő… Én akartam megkeresni, mégis ő talált rám megint, ahogy általában az lenni szokott. Hálás vagyok megint, amiért van nekem. Nem mozdulok, teljesen sokkol a helyzet, szavait is alig vagyok képes felfogni. Viszonozni sem tudom az ölelést, itt állok, mint egy idióta, miközben ő elmondja, mit érez. Akkor reagálok valamit, mikor karjai elengednek, most már látom is könnyeit. A múltkor én sírtam, most ő. Ne sírj miattam Zalán, egy barom miatt nem éri meg. Nem tudok megszólalni, szemeimből kell kiolvasnia, mennyire sajnálom, illetve abból, hogy most én ölelem magamhoz szorosan, védelmező nagy testvér módjára, ahogy annak lennie kell.
- Tőlem örökölted, ahogy sok mást is, ebből látszik, mennyire nem számít a vér – suttogom. Olyan mintha rendes hangon mondanám, tisztán és érthetően kivehető minden szavam, néma csend van körülöttünk, egy árva lélek nem jár erre. Nem tudom, mennyi ideig szorítom magamhoz, nekem alig tűnik pár pillanatnak, miközben percek is lehetnek, mikor eltávolodok tőle, és megint a szemébe nézek. Most rajtam a sor.
- Sajnálom, ha nem akarom mindenképp megtudni az igazságot, akkor most nem lenne ez, csak aggódtam miattad, és elszállt az agyam – az igazat mondom, ezt semmi nem kérdőjelezheti meg. Remélem, most minden a helyére kerül közöttünk és nem veszekszünk többet, azt nem bírná a lelkem.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. január 14. 23:32 Ugrás a poszthoz

Viktória
Trouble Maker - Trouble Maker

Mennyi a szabályszegő kislány mostanában, ezt nem hiszem el. Nem azért akartam prefektus lenni, hogy megbüntessek másokat, kivéve az öcsémet, de őt is csak heccelésből, hanem, hogy éjszaka is kint járkálhassak, nem mintha mestertanoncként azt nem tehetném meg, de értitek, így tudok segíteni a házvezetőségnek és meg is ismerem a házam tagjait, ha kérdéssel fordulnak hozzám, vagy segítségre van szükségük. Előbb Lunával akadtam össze a faluba, aki kicsit tovább szeretett volna lent lenni, mint a megengedett, most egy másik lányka szalad le, pont mikor nem szabadna. Elsősként nem járkálhatna kint, legalábbis én így tudom, főleg nem hétköznap, ami még nagyobb probléma. A falu tényleg nagyon érdekes, viszont ki kell várni a megfelelő időt, hogy lemehessen oda, kivéve, ha ott lakik, de ezt kétlem, majd megkérdezem tőle.
Gyorsan halad, nekem pedig nincs kedvem futni, így gyors léptekkel követem, egyszer csak elcsípem valahol. Meglepősök egy pillanatra mikor megáll, azonban örülök is neki, talán vége lesz a macska-egér játéknak, amiről nem is tud.
- Nem fázol ebben a szoknyában ilyenkor? – kérdezem fintorogva,ez olyan, mintha én rövidnadrágban indulnék útnak a fagyos időben, estefelé. Apropó este, mindjárt takarodó, szóval még egy pont, amivel megsértette a házirendet a kislány.
- Remélem, tudod, hogy nem kéne itt lenned, több szempontból is, szóval légyszíves áruld el nekem a neved, házad és évfolyamod, illetve az indokot, hogy mit keresel itt – ennél kedvesebben nem is kérdhetném, még azt sem mondtam, hogy induljon fel a kastély felé, hátha megfelelő oka van az itt tartózkodásának. Kezdek én is fázni, az ujjaimat kesztyűn keresztül sem érzem, szeretném minél előbb letudni ezt az egészet.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. március 6. 21:09 Ugrás a poszthoz

Sonja
Teen Top - Rocking

Ne kérdezzétek honnan pattant ki az ötlet, egyszerűen csak jött és kellett egy társ. Hívhattam volna Zalánt is, azonban ő éppen enyelgett Gwennel, a húgit meg nem találtam Sonja viszont pont kapóra jött és igent mondott. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, de biztos megfogta a megnyerő személyiségem, és kapott az alkalmon, hogy velem tölthesse a napot. Nem kell tagadni csajszi, tudjuk, hogy így van.
- Nem találtam ki a programot, egyszerűen elhívtalak és kész. Majd együtt ötletelünk valamit, esetleg lenne hely, amit megnéznél? – fogalmam sincs, mennyire ismeri a város nevezetességeit, azonban, ha szeretne valamit meglesni, akkor szóljon és odamegyünk. A csapat után pillantok, akik elhaladtak mellettünk, ha jól gondolom bulizni indulnak, olyanra, mint amin mi voltunk Zalánnal. Meg kéne azt is ismételni, viszont csajt nem hagyom magára, én hívtam el, illik foglalkoznom vele.
- A helyi szórakozóhelyre, ha van kedved, mi is mehetünk – rántom meg a vállam. Még nincs túl késő, de elkezdhetjük az alapozást az estére, a szivárványból, vagy abból a cuccból, amit ő adott nekünk első találkozásunkkor bármikor szívesen iszom, nem kell kétszer mondani. Kérdésére elvigyorodom, erre nem nyöghetem be az igazi okot, vagyis azzal lehet megsérteném, inkább a másikat mondom.
- Megkapó a személyiséged és kellett egy ember magam mellé. Talán megbántad? – kérdezek vissza felhúzott szemöldökkel. Nem említem meg a karolást, engem nem zavar, akkor miért tegyem, ha neki ez kényelmes, akkor tessék. Így legalább nem fog senki rámászni, akinek nem kell, mert látják, hogy férfivel van, ergo gondolhatják, hogy a barátja vagyok, ami valamennyire igaz, hisz barátomnak tartom, remélhetőleg fordítva is ez van.
- Oké, menjünk kajálni, aztán tudunk bulizni is utána – csillannak fel szemeim a kaja hallatára, nem csoda, a srácok szeretik a hasukat. Elkezdem húzni a legközelebbi kínai étterem felé, ami nincs messze, gyakran járok erre a helyre, isteni a kacsájuk és a levesük.
- És megbántad, hogy eljöttél? – kérdezem mosolyogva, nehogy már némaságba burkolózzunk.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. március 7. 18:14 Ugrás a poszthoz

Save me
Can you save me? | Brothers | Sorry | Always

A járőrözés egy drámai fordulatot vesz, mikor az öcsém rám talál sírva. Teljesen meghat a dolog, soha nem hallottam így beszélni, ahogy a könnyeit sem láttam gyakran. Kettőnk közül ő az erősebb érzelmileg, nem szokott mindenért könnyeket hullajtani, értem mégis megteszi. Mi mutathatná jobban, hogy mennyire szeret, és aggódott értem. Szomorú ezt kimondanom, mégis jólesnek ezek a sós cseppek, ebből mindent megtudok az érzéseiről, az ölelésből szintúgy. Eddig soha nem verekedtünk ennyire, olyanok voltunk, mint a rendes testvérek, akik harcba szálltak az utolsó szelet pizzáért, vagy a távirányítóért. És most milyenek vagyunk? Változott egyáltalán valami? Hogy a francba változott volna? Egy szar papírtól semmi nem lesz jobb, vagy rosszabb, minket sem választhat szét. Ezt akkor is mondtam neki, nem érdekel ki kinek az apja, anyja, a vér se számít. Zalán, zárjuk ezt itt és most le, hagyjuk a fenébe a dolgot, és viselkedjünk úgy, ahogy régen is.
Hallgatom a szavakat, amik elhagyják ajkait, ugyanúgy aggódott értem, ahogy fordítva. Ebből is látszik mennyire jó testvérek vagyunk. A testvéri szeretet nem akkor mutatkozik meg, amikor minden vidám és nyugodt, sokkal inkább a szomorú, vagy épp veszélyes helyzetekben. Az öcsém, nem mert elmondani az igazságot, mert félt, hogy elveszít engem, mondhatni ezzel próbálta védeni minket, míg én olyan makacs voltam, hogy ki nem szedtem belőle, mert ugyanúgy féltettem. Türelmesnek kellett volna lennem, azonban senki nem kérhette, hogy ne figyeljek az öcsémre, az eddig évek alatt, születésétől ezidáig, és talán tovább is, apja helyett apja voltam, ha vehetjük úgy miatta romlott meg nekem is a kapcsolatom a faterral, mikor kiálltam mellette. Nem kérte, én mégis megtettem, mert már azokban az időkben is sokat jelentett számomra a srác. Ez az, ami összekovácsolhatott minket, egyikőnk sem kedveli Áron, mind a ketten menekültünk előle. Most viszont nem kell, Zalánnak nem az apja, akkor nincs miért beszólnia neki, én pedig nyugodtan visszabeszélhetek, ha úgy van, édesanyánk nem engedné, hogy kitegyen a házból, ha arra kerülne a sor. Nem sokszor mondja nekem, hogy kérlek, a mi kapcsolatunkban nem volt erre szükség, soha nem sértődtünk meg, ha egyikőnk elvett a másik elől valamit, vagy nem megfelelő módon szóltunk a másikhoz, számunkra természetes volt, hogy nem haragszunk meg. Ezzel a kezdéssel már meghatotta a szívemet, és a boldogság mellett büszkeséget is érzek iránta. Nem vettem észre mikor nőtt fel az én pici öcsikém, viszont most már nem kezelhetem kisfiúként. A következőkben bocsánatot kérünk a másiktól, mindent megteszünk kapcsolatunk rendbehozásához. Ha így folytatjuk nem lesz nehéz feladat, szükségünk van a testvérünkre, ahogy látom, a másik levitás sem szeretne engem elveszíteni, ahogy én sem őt.
- Máskor a legmegfelelőbb pillanat az a rögtön. Velem bármikor, bármit megbeszélhetsz, mindig melletted leszek. Ha kiderülne, hogy semennyi közünk sincs egymáshoz, akkor is ugyanannyira az öcsém maradnál, mint eddig, talán jobban összehozna a dolog, de elszakítani biztos nem szakítana mellőled. Megnyugodhatsz, nem fogok elmenni – válaszolom őszintén, ahogy a szemeibe nézek, hogy érezze szavaim súlyát. Akár kőbe is vésheti az előbbi szavakat, ha kell, megismétlem őket, de engem soha a büdös életben nem veszíthet el. Hatalmas dolgot kéne csinálni, hogy ne értsem meg, és eltaszítsam magam mellől. Ilyen valószínűleg soha nem fog előfordulni, ahogy Veronika esetében sem. Nekem ők a legfontosabbak az életemben, értük akár egy hullát is rejtegetnék az ágyam alatt, az elrabolt gyémántok mellett.
A fizikai állapotomra eddig nem is gondoltam, ha nem hozza fel, elfelejtem. Mennyire fáj a hátam? Ez egy jó kérdés, aznap iszonyatosan, majdnem meghaltam a fájdalomtól, ezt persze enyhe túlzással, de nem mehettem fel a gyengélkedőre, rögtön szóltak volna Bercinek, és baj lett volna belőle. Nem akartam büntetőfeladatot kapni, az öcsém nyakába sem szórhattam olyat, a lelkiállapotunkban nem lettünk volna képesek megcsinálni. Lehet megfelelő alkalom lett volna megbeszélni a dolgokat, azonban nem bánom, hogy így alakultak, itt állunk egymással szemben és kiöntjük a másiknak a szívünket, ahogy azt a normális testvérek teszik. Felnőttünk mind a ketten, ez vitathatatlan, most már nem csak Zalánka és Ricsike van,
sokkal inkább Zalán és Ricsi.
- Most már minden rendben, maradtak kék-zöld foltok a bőrömön, de azokat túlélem. Te, hogy érzed magad? – visszadobom a kérdést. Nem tudom, mit kezdhetnék a bőrömön éktelenkedő foltokkal, azonban eddig nem foglalkoztattak, talán innentől keresek valami kenőcsöt, amivel elláthatom őket, vagy egy embert, aki segít ebben. Érdeklődve várom a válaszát, ugyanannyira kíváncsi vagyok mi történt vele, mint amennyire ő az én állapotomra, bár van egy sanda gyanúm, hogy felkereste Gwent, aki szépen leápolta a bőrét és a lelkét is.
- Veronika gondolom, még nem tud róla – ez nem kérdés, kijelentem, mert ismerem az öcsémet. Nem merem biztosra kijelenteni, de szerintem hozzám közelebb áll, mint a legkisebb testvérünkhöz, illetve előbb a mi kapcsolatunkat akarta helyrehozni, utána teremteni magának még több problémát. A lánnyal nehezebb lesz közölni a dolgot, neki sokkal érzékenyebb a lelke, ami érthető, fiatal még. Ilyen korban a legérzékenyebbek a lányok, viszont egyszer meg kell tudnia az igazságot, és úgy tűnik, ezt nem Árontól fogja hallani. Mikor Zalán közölni szeretné majd vele, én mellette leszek, akár fizikailag is, akár csak lélekben.
Indulnom kéne tovább, de nem mozdulok, kit érdekelnek a prefektusi feladatok, ha itt van a srác, aki a legfontosabb számomra a saját nememből.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. április 9. 15:58 Ugrás a poszthoz

Zalán és a Tanizawa
Can you save me? | Brothers | Sorry | Always

A mostani helyzet is azt bizonyítja, hogy minket lehetetlenség elválasztani, nem hiszem, hogy metaforákkal kéne éljek ez ügyben. Mindig számíthatunk a másikra, és nem a neveltetés miatt, hanem, mert szeretjük egymást az öcsémmel. Bármekkora gond jöhetett az életünkben kérhettünk segítséget a másiktól, ha kellene, akár bűnözni is képesek lennénk, hogy a másikat megmentsük. Ezt ki merem mondani az ő nevében is. Ez volt az eddigi legnagyobb vitánk, ennyire komolyan soha nem verekedtünk, mégsem sikerült szétszednie minket, pár napnál tovább. Szörnyű volt az elmúlt időszak, és a gyerekes viselkedésem. Elkerültem a srácot, holott nem tett semmi rosszat, sőt inkább meg akart óvni a negatív hírtől. Miattam alakult a helyzet úgy ahogy, ha nem erőltetem mindenáron az igazságot, most nem kellene sírnia miattam, ahogy a kék-zöld foltokat sem viselnénk. A fizikai sérülések elenyészőnek tűnnek a mentálisak, érzelmiek mellett. Mindketten szörnyűségeket éltünk át, a bizonytalanság kikészített idegileg. Azt hittük elveszítjük egymást ki-ki a maga viselkedése miatt, de nem így lett. Felnőtt férfiakként beszéljük meg dolgainkat, ahogy az elvárható tőlünk. Édesanyánk biztos nagyon büszke lenne ránk.
- Sajnos legtöbbször utólag jövünk rá a hibáinkra – tudok bölcs lenni, ha akarok, vagy olyan a helyzet. Most olyan! Nem hibáztatom az öcsémet, (mert az öcsém, amit szeretnék minél többször kihangsúlyozni, főleg érzelmileg) ugyanúgy elkövettünk megfontolatlan cselekedeteket. Szemeiben látom, hogy nem akar haragot köztünk, magamban ezt áldásnak tartom. Bele sem szeretnék gondolni, mi lenne, ha elvesztettem volna Zalánt, talán akkor még jobban elzárkóznék mindenkitől. Ő a másik legfontosabb személy az életemben Veronika mellett, ha most távolodnánk el a másiktól, hatalmas törés érne engemet.
Ha most meglátna minket egy tanár, biztos leszidást kapnánk, azonban ez nem érdekel, a családi összetartás sokkal fontosabb, mint a prefektusi feladataink, Berci is biztos megértené az indokainkat. Mint mondtam, a testi sérüléseim elhanyagolhatóak, de nem Zalánnak. Utálom ezt a kérdést, szerintem pontosan el tudja képzelni, hogy hogyan nézhetek ki. Tele vagyok horzsolásokkal, foltokkal, véraláfutásokkal. Az a pont fáj legjobban, ahol az asztal sarkával találkoztam, ha ott hozzám ér valaki, akkor még mindig képes vagyok felszisszenni. Nekem nincs olyan barátnőm, mint neki, a gyengélkedőre nem mentem el, nem akartam még nagyobb bajt a fejemre, így maradt a szenvedés, mégis őszintén válaszolok, hogy most már nincs semmi bajom. Hiszek neki, nem is kérdezek többet, egy bólintással jelzem, hogy megértettem a válaszát. Ez többet elárul a mi esetünkben a kósza szavaknál, soha nem voltunk azok a nagyon beszélős típusok. Inkább a pillantásokból, a testi reakciókból vontunk le következtetéseket.
Egy másik kényes témát érintek, méghozzá a húgunkat. Nem szeretném, ha Verót bármiféle atrocitás érné emiatt, most van a legrosszabb korban, ilyenkor minden kis megmozdulás, hatással van rá. Sokat szórakozunk vele, azonban ez nem azt jelenti, hogy nem változhat meg a hangulata egyik percről a másikra. Ha valami nem tetszik neki, gyakran visszahúzódik, akár még tőlünk is, amit mindketten szeretnénk elkerülni. Elhúzom a számat, ez tényleg nehéz beszélgetés lesz, viszont végig az öcsém mellett fogok állni, támogatom őt. Szüksége lehet rám, bár lehet, egyedül kívánja megosztani vele a hírt, ez esetben csak a közelükben leszek, ha bármi baj van, rögtön ugorhassak.
- Ha szeretnéd, segítek elmondani neki – válaszolom a lehető legkomolyabban, mást nem tudna leszűrni hangsúlyomból. Veronikával nem fog verekedni remélem, mégis nehezebb eset az egész, mint a mi ügyünk.
Egy gondolat suhan el a fejemben, miszerint a prefektusi feladatot is intézni kéne, akkor is, ha nincs kedvem. Unottan és kínzottan indulok el a folyosón Zalánnal az oldalamon. Nem szeretem az ennyire komoly helyzeteket, túl sok van az életemben. Mosolyogva fordulok felé, az elkövetkezendő minimum egy órában a társaságom lesz, beszélgessünk egy kicsit.
- És honnan jöttél ilyen későn? – kezdetnek megteszi, viszont némán is gyalogolhatunk egymás mellett, ha úgy tartja kedve. Kibékültünk, nem erőltetek innentől semmit. Nem fogjuk elfelejteni azt a napot, azonban nem is engedjük, hogy újra megtörténjen.
Több hang jut el a fülemhez, mint kéne, rajtunk kívül van itt még valaki. Nem szeretem a diákokat büntetni, ez alól természetesen Zalán a kivétel, de most muszáj lesz megtennem, ha nincs megfelelő indokokat. Egyre közelebb érkezik a srác, akiről pár méter távolságról megállapítom, hogy szintén ázsiai származású. Rengetegen vagyunk a kastélyban, egyszer átvesszük a hatalmat az iskola felett. Köszönésére nem válaszolok rögtön, elsőre nem ismerem fel a srácot, kell pár másodperc mire rájövök ki áll itt előttünk. Zalán említhette egyszer, kétszer, hogy a haverja, illetve körülbelül majdnem egyidős velem a tag, szóval látásból ismerem, viszont nevének a kezdőbetűjén kívül nem jut eszembe semmi..
- Szia! – köszönök vissza, mégiscsak az illem ezt diktálja, akkor is, ha először Zalánt vette észre.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. május 15. 20:18 Ugrás a poszthoz

Ismeretlen ismerős
Trouble Maker - Now

Kérdezhetitek, Ricsi, miért jöttél le a rendes konyhába enni, mikor a Levitában is van. És erre a válaszom, nem, nem tudom. Ez a párbeszéd pontosan így zajlana, hisz tényleg nem értem, miért ezt a helységet választottam. Az sokkal közelebb lett volna, egyedül lehettem volna, és senki nem zavarna. Itt egy csapat manóval leszek összezárva, akik minden lépésem figyelik, pedig elhihetitek, semmit nem fogok csinálni. Az öcsémmel, és a másik bátyjával való találkozás óta, többet vagyok a szobámban a telefonom társaságában. Zalán szerint kocka vagyok, ebben az esetben felvállalom. Az iskolában kissé nehézkes az elektromos kütyük használata, azonban egy muglisrác könnyedén megoldja ezt a problémát.
Valaki szerint biztos késő van ilyenkor a vacsorához, viszont nem tehet semmi az ember, ha ebben az időben éhezik meg. Normális reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam, sőt még nasiztam is, de úgy tűnik ez nem elég a hasamnak, és többet szeretne. Nem tehetek ez ellen semmit, még a végén hangosan fejezné ki nem tetszését. Belépek a terembe, és nem látok senkit az apró élőlényeken kívül, egyedül vagyok itt. Ennek most örüljek, vagy sem? Egy nagy tál spagettit kérek tőlük utóvacsorára, aztán helyet foglalok a széken. Amíg készítik a kajámat, tovább nyomkodom a telefonomat. Nem tehetek róla, túlságosan leköt a készülék, és amit csinálok rajta. Ásítok egyet, miközben az üzenetet olvasom. A végére hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon, és abban a pillanatban a választ pötyögöm. Érdekes a beszélgetőpartnerem, az elmúlt időben rengeteg mindent megtudtam róla, és ez fordítva is igaz. Közben megérkezik az étel, szóval a válasz után arra koncentrálok.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. május 16. 11:41 Ugrás a poszthoz

Ismeretlen ismerős
Trouble Maker - Now

Türelmet vagyok, de mit tehetnék? A hasam már követeli az ételt, remélhetőleg hamar meg is kapja, mert egy főre azért könnyebb főzni, mint egy egész iskolára, viszont addig van időm visszaírni. Elmosolyodom a nekem érkezett válaszon. Tényleg függő lettem, de biztos van más esetében is, aki nem tudja letenni a készüléket. Időközben megérkezik az ételem is. rögtön csavarom fel a villámra, hogy aztán pár pillanat alatt megegyem. Mindig szerettem kajálni, bármekkora adagot képes vagyok tíz perc alatt eltüntetni. Egy újabb falat érkezik a számba, mikor valaki kinyitja a konyha ajtaját. Első gondolata, hogy mit kereshet itt ilyenkor egy diák, aki két pofára zabálja a vacsoráját. Nem szokott érdekelni az emberek vélemény, főleg, ha amúgy szépen eszek, csak gyorsan. Ő köszönt először, és miután lenyeltem a falatot, ugyanígy teszek én is.
- ’Estét – ennyi az egész, gondolom, egy nálam fiatalabbnak nem kell mást is hozzátegyek. Figyelemmel kísérem a mozdulatait, magamban hatalmasat mosolygok. Már nem is érzem magam olyan éhesnek, ahogy belépéskor, mintha a hasam is tudná ki ez a lány. Nem, szó sincs arról, hogy elment az étvágyam, egyszerűen annyira meglepett a megjelenése, hogy már nem kívánom annyira a spagettit. Úgy tűnik nem ismert fel, velem ellentétben. Nem hittem volna, hogy itt fogunk összefutni, egyáltalán, hogy ez valaha megtörténik. Az online beszélgetéseknek az a lényege, hogy nem találkozol a másik személlyel, de mindegy, ha így alakult, én örülök neki.
- Megéheztem megint. Keveset ettem vacsorára, és ez lett a vége – húzom el a számat. Feltűnik az ülése, ami az én laza testtartásomhoz képest túl szép. Nem fogok a sajátomon változtatni, a mostani kényelmes számomra, és belém nem nevelték annyira, mint a lányba. Ezt is az egyik beszélgetésünk során tudtam meg róla. Beszélgetésünk elején Ricsiként mutatkoztam be, és azóta sem árultam el a második nevem. Ez most fog megdőlni. Felé nyújtom a kezem, és számat beszédre nyitom.
- Dávid vagyok, örvendek. Mondanám tovább is a szöveget, hogy érzem, hogy vörös haj kell neked, de nekem fekete bozontom van, ahogy láthatod. De attól még örülök a találkozónak – veszem viccesebbre a formát. Remélem, nem egy sótlan lányt fogok ki, ahogy néhány ember esetében. Szeretek vicceskedni, a közeli ismerőseim ezt tudhatják is. néhány poént elejtettem a beszélgetéseink alkalmával is, azonban rengeteg vicces ember él a földön, biztos nem jön rá a kilétemre.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. augusztus 7. 21:16 Ugrás a poszthoz

Panka
megjelenés | Kim Sung Gyu - 41 Days

Nem szeretem az olyan összejöveteleket, ahol túl sok az ember, vagy nem a levitásokkal van tele a hely. Rengeteg embert ismerek fel a kékek közül, a legtöbbjüknek köszönök is, sőt van egy zöld lány is, akit rögtön kiszúrok, de mégiscsak jobb lenne a buli, ha csak a háztársaim lennének itt. Az órámra pillantok, megint én jöttem előbb, emiatt várakoznom kell Pankára. Fogalmam sincs, miért hívtam el a lányt, pedig tudtam, végzős táncot fog lejteni. Nincs problémám a szerepléssel, egy táncosnak nem szabad lámpalázasnak lenni, keringőzni is tudok, mégsem szeretem, ha az iskolatársaim bámulnak. Fura, mi? Amíg nem érkezik meg a párom, pacsizok a haverokkal, miközben váltok velük pár szót. Egy hónapja beszéltük meg, hogy el kéne menni nyaralni, ergo kivesszük valamelyik srác szüleinek a nyaralóját, aztán mehet a szórakozás. Nem mondták, mennyi fő mehet, ezért majd szólok az öcsinek, meg még néhány embernek, hátha lenne kedvük, de a srác esetében, addig sem a másik bátyával fog lógni. Elfogadtam a köztük lévő kapcsot, hisz ugyanannyira testvére Daisukének, mint nekem, azonban szeretném, ha megmaradna köztünk az eddig kialakult kapcsolat. Féltékeny vagyok a srácra, mégiscsak ő a másik személy, akivel megosztja a problémáit, és segítséget kér, illetve rá jobban hasonlít, mint rám, de próbálom visszafogni ezt az érzést, mert ezzel fogok mindent elszúrni. Nem kötözhetem meg, és tarthatom a szobámban, ha találkozni szeretne a japánnal, akkor fog így is, úgy is. Jó fejet vágok az egészhez, aztán meglátjuk, mi történik. Mindkét végkifejletre van tervem, bár a negatívabbat nem szívesen járatom a fejemben, pedig minden bizonnyal észrevenné, hogy baj van, csak már későn.
Utálok várni. Sóhajtok egyet, már mindenkit láttam itt, kivéve két személyt, azaz Zalánt, és Gwent. A srác szintén végzős, és nem fog mással táncolni, mint a barátnőjével. Szeretem ezzel szívatni, és röhögni rajta, ki ne tenné: az öccse a HV-val kavar, pontosabban járnak, ez már annak számít. Felemlegetem neki, számomra viszont tök jó ez így, ha rosszat csinálok, vagy bajba kerülök, két szép szemmel nézek a szőkére, utána mindent elrendez. Egyébként is bírnám a csajt, de ezzel a tulajdonságával áldásomat adom, amit nem mondok ki, nehogy elbízza magát Zalán. Megint megnézem az órámat. Kínkeservesen nézek fel, majd meglátom Pankát. Rögtön változtatok az arckifejezésemen, már nem szenvedést láthat rajta, hanem a tetszésem kinyilvánítását. Ajkaim óóó alakban ejtik ki azt a betűt, jó hosszan, míg oda nem ér hozzám.
- Szia, gyönyörű vagy – fejezem ki szavakkal is, majd karomat tartva várom a reakcióját. Amint megtette, vagyis hozzám ért, elindulok befelé, a tömegbe, kéz a kézben, pontosabban kar a karban vele. Még van időnk a nyitótáncig, addig a bárpulthoz vezetem, szükségem van a hűsítőre, szerintem neki is.
Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2017. augusztus 9. 12:47 Ugrás a poszthoz

Zalán és a Tanizawa
Can you save me? | Brothers | Sorry | Always

Nem így terveztem az estémet, arra számítottam, hogy unalmas járőrözés veszi kezdetét, majd reggel hulla fáradtan esek be az ágyba. Ehelyett az öcsém szaladt utánam, nem törődve, hogy esetlen más, nála magasabban álló személy is lehetek, akinek normális esetben muszáj lenne megbüntetnie, de ki vagyok én, hogy ezt most megtegyem? Lépni sem tudok, a mondandójára, cselekedetére, ezt szó szerint, illetve átvitten is kell érteni. Megható, ahogy szorosan ölel engem, miközben sír, hisz nem sokszor szokott ilyet tenni. Bennem is ugyanezek az érzelmek kavarognak, ebben a pár napban, olyanok vagyunk, mint a vihar, a tornádó: felkavartak, bántottak, mégis veszélyesek, akik bármelyik pillanatban robbanhatnak. Erőt veszek magamon, megfordulok, és a testvérem szemébe nézek. Őszintén beszélek hozzá, bár a sajátos, Ricsi stílusomat nem hagyom el. Mind a kettőnk számára szívszorító volt az elmúlt idő, ő a titkolózás miatt készült ki, míg én aggódtam miatta. Mindenre gondoltam, már olyan jártak az agyamban, hogy változások mennek végbe a srácban, srácon, körülötte, amit nem akar észrevenni, vagy nem tartja fontosnak, nekem elmondani. Minden pillanatban megszakadt a szívem, csak nem mutattam ki teljesen felé, a kérdéseimet leszámítva, és ez lett a vége. Mind a ketten hibáztunk, de megbeszéltük, itt sírunk egymás vállán, mint az óvódások, de a pillanat fontosabb, mások gondolatainál. A többi ember ezt nem értheti, amíg nem éltek át hasonlót. Majdnem elvesztettem a testvéremet, és méltán mondhatom, mind a kettőnkben megtört valami. Ezentúl, jobban fogok Zalánra figyelni, segítem ott, ahol tudom, ezért ajánlom fel a Veronikával szembeni lehetőséget. A lánynak is egyszerűbb, ha mind a ketten ott vagyunk, bár mindenképp támogatni fogjuk a lányt.
- Mindig melletted állok, nekem szólhatsz, ha bármi van – mondom még mindig komolyan. Ezen az estén, már nem is biztos, hogy el fogom tudni engedni magam. Nem csak a komolyságot jelenti ez, hanem, ha például egy prefektus erre járna, és beszólni, amiért nem büntetem meg az öcsémet. De ez most nem fontos, legalábbis most nem. Megmosolyogtat a válasza, nem csalódtam az öcsémben, ilyesmi választ vártam. Szegény Matildának biztos sokáig kellett keltegetni a levitást, amilyen lusta bármi megeshet, mondjuk, amíg nem árulja el az alvást, eléggé félreértem az egészet. Mármint, az öcsém ennyit tanulna? Neeem, az kizárt, ilyen tekintetben is hasonlít rám, mind a ketten kerüljük a sok tanulást, készülést. Erre nem válaszolok, mindent leolvashat az arcomról, ha szeretne.
Hallgatózom kicsit, ezért nem kezdek bele újabb beszélgetésbe. Pár pillanattal később tudatosul bennem, nem vagyunk egyedül, bármennyire is örülnék ennek. Ha másik prefi az illető, így jártunk, majd kitalálok valamit, mégis legjobban Zalán barátnőjének örülnék a legjobban, ő egyikőnket sem büntetné meg, és megúsznánk a dolgot. A kérésem süket fülekre talál, azonban a jó hír, hogy nem egy hozzám hasonló rangú személy áll előttem, hanem ebből a tekintetből kisebb. Végignézek a srácon, hallottam is már róla, bár a nevével mindig bajban vagyok, kell egy perc mire eszembe jut. Köszön, mire mi is hasonlóképpen teszünk, bár nem tetszik a másik levitás reakciója. Eltűnt a jókedve, megint feszült, amit előlem nem tud, elrejteni. Ismerem, mint a tenyeremet, együtt nőttünk fel, ne vicceljünk már. Figyelem mind a kettejüket, értetetlen fejet is vágok, mi a franc folyik itt? A barátságukról tudok, de ők is balhéztak, vagy mi van? Inkább csendben maradok, próbálok lehiggadni, és nem felkapni a vizet. Ez az egyik negatív tulajdonságom, hamar elvesztem a fejemet, és az ilyen helyzeteket nehezen bírom. Rossz előérzetem van, fingom sincs mi válthatja ki, mégsem hagy nyugodni. A fejem lüktetni kezd, a testemet ólomsúlyúnak érzem. Itt baj lesz pillanatokon belül, mindazonáltal az öcsémet fogom támogatni bármi is lesz. Bemutat minket egymásnak, megint bólintok egyet, hisz igaza van, névről – inkább arcról -, ismerjük egymást. Mesélt egy két dolgot, talán buliztam is a sráccal együtt, viszont erre nem emlékszem, ami több dologból is adódhat. Kapkodom a pillantásomat közöttük, egyre feszültebb a légkőr, amit képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni. Utálom ezt. Utálom ezt az egészet, ezt a negatív hangulatot, ami körülleng minket. soha nem szerettem a konfliktust, ha lehetett elkerültem, vagy én voltam a békítő fél, de ez most lehetetlen, ha össze lennének veszve, már rég nem itt tartanánk. Most már nem értek semmit. Nem akarok róla tudomást szerezni, ezért nyújtom a kezemet a srác felé, kézfogás gyanánt. Mielőtt még elfogadhatná, Zalán folytatja a beszédet, most hozzám fordul, és nem veszi le rólam a tekintetét. Én elfelejtem visszahúzni a karomat, érzem, ez most fontos lesz. Figyelek rá, minden egyes szavát iszom, ha lehet ezt mondani, és ledöbbenek. Tudja, ki az igazi apja. Erre vajon Áron, vagyis az apánk, vagyis az én apám rájött már? Egyáltalán azt tudja, hogy nem tőle van Zalán. Rengeteg kérdés kavarog bennem, ami kihat a testemre is, a fejem még jobban lüktet, legszívesebben odakapnám a kezemet, de nem lehet, képtelen vagyok megmozdulni. Ezek a szavak, olyan képtelenségek számomra, ledöbben, ahogy meghallom őket, kővé válok. Amit most mondott, az nem minden, ezután jön a hidegzuhany. Az előttem álló rellonos, akit Tanizawa Daisukénak hívnak, az a másik bátyja. Látom a kezét, azonban ezzel párhuzamosan hízom vissza, és eresztem magam mellé. Nézek rá, végigmérem, tetőtől talpig megfigyelem, hogy ki a másik személy, akit szintén testvérének fog nevezni. Nem, ezt lehetetlenség számomra elfogadni, ez a srác nem lehet az idősebb testvére. Nem veheti el tőlem Zalánt, eddig egyetlen férfitestvére volt, és ennek így kell maradnia. Gyűlölöm a gondolatot, őt is úgy fogja szólítani, ahogy engem, bátyjaként még egy srácot lehet értelmezni, nem csak Lepsényi Richárdot, bárki félreértheti innentől fogva. Nem akarom elismerni, de a gyűlölet mellett a félelem is bennem van, bármikor fordulhat a dolog, jobban megértik egymást, onnantól nem lesz szüksége rám. Neki fogja elmondani a problémáit, tőle kér tanácsot, mert én a „elviccelem” a komoly helyzeteket, pedig erről szó sincs. Tudok olyan lenni, mint ők, nem vagyok kevesebb. Sok gondolat kavarog a fejemben, tízből kilenc mind negatív, ugyanis pozitívak nem jutnak eszembe. lehet csak számomra ilyen rossz a helyzet, talán Zalánnak jó, ha lesz még egy testvére, csak én ezt nem akarom elfogadni, nem adom senkinek, nem akarom, hogy a szeretete megosztódjon egy másik srác felé. Én vagyok az egyetlen testvére!
Arcom lefehéredik, a fal, illetve egy hulla is megirigyelhetné a színét, kapkodom a tekintetem köztük, Daisukére leginkább összehúzott, bizalom nélküli szemekkel figyelek, de sajnos az öcsémre sem vagyok képes mosolyogva nézni. Ez túl nagy sokk volt számomra, pedig konkrétan nem érint engem, inkább átvitten. Lépek egyet hátra, még nagyobb távolságra kerülve a japántól, tartva a biztos távolságot. Zalán miatt nem lépek le rögtön, ha ő nem lenne, már rég elrohantam volna, de, ha valamit még közölni fognak, biztos nem érem meg itt a holnapot.
- Értem – nyögöm ki a választ, talán értetetlen ez az egy szó is, azonban ennél többet, ha akarnék se tudnék kipréselni. A szívem hevesebben dobog, még egy lépést hátrálok. Az elkövetkező napokban hagyjanak békén, mindenki, eltűnök az emberek közeléből, még édesanyánknak sem fogok szólni hova megyek. Nem gondolok a következményekre, hogy aggódni fognak értem, szükségem lesz a magányra, távol mindenkitől. Ha most cáfolom meg az előbb tett ígéretemet, akkor sajnálom Zalán, nem így szerettem volna.

Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2018. január 31. 21:57 Ugrás a poszthoz

Tesók
Bocsánat a késésért T.T

Nem csinálok semmit. Tényleg, az égegyadta világon semmit, csak fekszem az ágyon és bámulom a plafont, meg néha megnyomok egy gombot a gépen, ami a következő videóra ugrik. Ez a napi mozgásom, amit két órája csinálok. Ma nem nagyon akarok semmi egyebet tevékenykedni, túl fáradt vagyok hozzá, illetve én is megérdemlek egy kis pihenést a sok táncolás közepette.
Hallom, ahogy a húgom a nevemen szólít, pontosabban ordítja azt, viszont, ha akar valamit, majd idejön és mondja. Abban a pillanatban ugrik fel egy chat ablak a gépemen, mikor rám töri az ajtót, én pedig sóhajtva nézek rá. Most ő fontosabb, a család mindenek előtt áll.
- Mondjad, mi az a halaszthatatlan dolog, ami miatt ennyire kiabálod, hogy Ricsi? – kérdezem ránézve. Fontos dologról lehet szó, ha így keresett, szóval mosolyogva nézek rá, remélem, nem baj van. Kérdésre rögtön felkapom a fejem, már egy kissé zavartabban nézek rá. Alsó ajkaimat beharapom, kissé gondolkodnom kell, mit válaszoljak. Nem az én reszortom megosztani Veronikával a dolgot, azonban hazudni sem szeretnék az egy szem húgomnak. Láthatja rajtam, hogy elgondolkozom, akkor szoktam átgondolni mit mondjak, ha nem lenne kényes a téma, rögtön válaszoltam volna valami hülyeséget. Sóhajtok egy nagyot, majd megadom az általam legjobbnak vélt választ.
- Majd ő elmondja, ha akarja, én nem tehetem – nézek rá komolyan, most a cuki pillantása sem fog meggyőzni, erős leszek, és legyőzhetetlen, bár ha sokáig próbálkozik szükségem lesz segítségre, és Zalánt fogom hívni. Ahelyett, hogy a továbbiakban is az arcára koncentrálnék, inkább a képernyőre csúsztatom tekintetemet, és inkább pötyögök egy választ. Nem szeretek titkolózni, vagy hazudni, megértem a lányt is, mert szeretné tudni, miért van megint családi viszály. Másrészről meg kell adjam Zalánnak a lehetőséget, nem beszélhetek egyedül a húgunkkal, főleg mert nem rólam van szó. Fordított esetben, ő sem mondaná el neki, míg én nem érzem megfelelőnek a pillanatot. Ez így fair. Miután elküldtem az üzenetet, felnézek rá, ugyanis ő nem tágít mellőlem, célja a meggyőzés, és az elgyengítésem. Nem Veronika, most aztán nem!
Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2020. október 2. 23:11 Ugrás a poszthoz

Lottém Love
Hold on you by me :3 | megjelenés + egy macinaci

Ez nem a tipikus Netflix & chill program, amit a pasik ajánlanak fel a nőknek, vagy nem ritka alkalmakkor fordítva. Ez tényleg csak Netflix & chill, semmi háttértartalommal. Ha olyat terveztem volna, akkor ramen & chill-t ajánlok fel a lánynak. Nálunk keleten az játszik, és nem szoktak nemet mondani egy ilyen ajánlatra. Az megint más kérdés, hogy valami szexfilmet akar nézetni velem, ami a szavai alapján olyan, mint a Szürke ötven árnyalata. Isten kegyelmezzen az elkövetkezendő két órában, hogy ne aludjak be a képsorok alatt, vagy kezdjem el a telefonomat baszogatni.
- Aha... És nincs más akivel ezt a filmet megnézd? feltétlen engem kell vele kínoznod? - kérdezem nevetve, mert amúgy nincs ellenemre semmi. Akarom mondani, ha nagyon szar lesz az egész, majd elkapcsolom, végül is az én házamban vagyunk. Amíg készül a kaja, addig jó hangosan szólhat a zene, rajtunk kívül nem hallja senki hála a hangszigetelésnek. Kezdem bevezetni a koreai zenék világába, miközben pár amerikai szám is megszólal, köztük a Sexy and I know it, amire szívesen imitálom a táncot. Igen, azt, amiben a palik azt csinálják ott lent. És elég jól csinálom, ezt nem tagadhatja. Az egész napos filmnézős programnak az egyik hátránya, hogy egész nap bent vagyunk, amit akkor csináltam utoljára, mikor az a nyálazós betegségem volt. Még a munkahelyeimen is beteget jelentettem, mert úgy nem léptem ki a lakásból sem. Három napig a négy fal között gubbasztottam egy lavor felett, várva az átok elmúlását. De természetesen senkinek nem meséltem az esetről, ne tudják meg. A másik negatív tényező az egész napos zabálás, most is épp az instant rámenre öntöm a forró vizet, miközben másik kezemmel a nachost halászom elő. Enélkül, és sajtszósz nélkül nincs mozis nap!
Meghallom, hogy az előbb játszott számot énekelgetni, már, ha ezt lehet annak nevezni, mert inkább halandsza nyelven ad elő, mintsem koreaiul.
- Az egyik legyegyszerűbb számot így elrontani - forgatom meg a szemeimet, miközben kinevetem, és leteszem a vízforralót. - Mondanám, hogy legközelebb csak koreait hagyok neked énekelni a karaokebárban, de azzal magamat szívatnám meg. Egyébként találtam itt Budapesten is egyet, kettőt, elmehetnénk valamikor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lepsényi Richárd Dávid összes RPG hozzászólása (21 darab)

Oldalak: [1] Fel