Párbaj szakkör
És igen! Lesz párbajszakkör. Nagyon örülök neki, hiszen lehet, hogy sikerül rendesen megtanulnom párbajozni. Viszont van valami, ami miatt nagyon nem örülök. Hogy elfogok késni, mert akkor az milyen ciki lenne. Hiszen nem elég, hogy sikeresen összetalálkoztam egy ajtókilinccsel nagy sietésembe, de még a pulcsim is kiszakadt a zsebem mellet. Szerencsére a pálcámat nem hagytam el eddig, de a zoknimat majdnem. Mert dupla zokniba jövök, egyszerűen utálok felvenni cipőt. A padló meg nem koszos, szóval nekem ez így oké, az már más kérdés, hogy vannak, akik ezt furcsának tartják. Mármint, hogy nem veszek fel egyéb lábbelit, csak zoknit. Egy fehéret, és rá egy feketét. Viszont egyetlen egy hátránya van ennek, hogy nagyon csúszik. A nadrágom szürke és melegítő, a pulcsim mg piros és egy kicsit szakadt a zsebénél.
A lehető legügyesebben rohanok be, majd rögtön el is esek. Most, kivételesen a saját lábamban, nem pedig egy rossz kanyar miatt. Kézzel tompítok, azért a reflexeim a helyén vannak. Felállok, megigazítom a copfomat, majd körbenézek. Vagyunk egy páran, annyi szent, viszont nemek tekintetében azt hiszem, a fiúk vannak többségben.
- Jó napot kívánok és sziasztok! - Köszönök, mintha nem most estem volna el. Azt nem tudom, hogy késtem-e, de a pálcám megvan, én is megvagyok, csak lihegek még. Apám, kiestem a formámból, Tüszőfűi holnaptól futás lesz reggelenként. Kéne egy toll ezt felírni.