Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Na igen, ez az előbb egy kicsit kocsmai megszólalás volt a részemről, pedig csak teázni jöttünk. De azért abba én se mentem bele, hogy a különlegesség, vagy az a bizonyos plusz, ami benned van, most összességében miként értékelhető – negatívumok, vagy pozitívumok vannak-e túlsúlyban. Rávilágítottam a lényegre, mielőtt úgy érezte volna, hogy kivételesen nem nekem volt igazam.  Ezúttal is szükségét éreztem, hogy megvédjem az álláspontomat. Továbbra is nagyon érdekelt, hogy milyennek értékeli magát a damfírsága szempontjából. Volt, amivel látszólag megbékélt, míg bizonyos kérdésekre indokolatlanul mogorván reagált, ha jól vettem ki.
- Talán bánod, hogy forgalmat generáltam a boltodnak? – szúrtam oda a csöppet sem ártatlan megjegyzésemet. Pedig nagyon úgy tűnt, hogy örült nekem. – Különben is, egyáltalán nem volt random szöveg – emeltem fel a mutatóujjamat, hogy nyomatékosítsam a számára, mennyire mesterkélt is voltam a megkeresésemmel, hiszen többnapos kutatómunka volt, mire a nyomára akadtam, s a megfelelő szándékkal összepárosítottam a megismerkedést. Egy félvámpírhoz készültem, nem bíztam magam a véletlenre. Újra felelevenítettem az ismereteimet a fajról, hogy megpróbáljak felkészülni a váratlan meglepetésekre. Sajnos képet nem találtam róla semmilyen nyilvántartásban, a közösségi médiához meg béna vagyok ilyen szinten, a türelmetlenségem amúgy is hamar úrrá lett rajtam. Úgyhogy döntöttem, felkerestem őt, és azóta tessék, rávett arra, hogy új hobbit próbáljak ki. Ecsetet ragadtam, képet festettem neki. Állítólag egész értek hozzá, legalábbis ezt mondta, vagy épp hazudta. Csak hogy most újból egymással szemben lehessünk. De hogy miért volt ilyen feszült köztünk a hangulat, azt magam sem tudtam. Irigy voltam rá. És valami nagyon zavart, ami nem a félvámpírsága volt. Még nem jöttem rá, hogy mi bökte a csőrömet. Annyit tudtam, hogy fel akartam oldódni, és érezni valami olyat, amit rég éreztem már, s a legjobb az lett volna, ha át tudtam volna adni magam ennek az ösztönnek. Egyelőre olyanok voltunk, mint két kisgyerek. Rossz óvodások, akik mindenre képesek voltak megsértődni. Eszembe jutott, hogy még mindig sokkal tartoztam neki. Óvatosan tehát, de megpróbáltam nyitni felé. Még akkor is, ha számoltam azzal, hogy a kapcsolatai megbízásából hívott ide.
- Mondd csak, miért érdekellek, ha nem ezért? – hörpintettem a csészém aljából. A szakmám, a faja iránti érdeklődésem, netán a kérésemből fakadóan, azt ráhagytam. Itt volt az ideje, hogy valamivel meggyőzzön arról, hogy valóban rám kíváncsi. Nem érdekelt, hogy kérdeztem-e már. Azzal nem elégedtem volna meg még egyszer, hogy boldoggá akart tenni, és kész. Hiszen azt már megtette, a viselkedésével pedig egyelőre nem mindig ezt érte el. Már-már epekedve vártam, hogy válaszoljon. De valami frappáns módon, mert Min Jongból ezt néztem ki. Nem akartam csalódni benne. Azt akartam, hogy lenyűgözzön. Hogy azzal-e, amit hallani akartam? Ki tudja… Vagy éreztetett, sugallt volna valami olyat, amit más még soha, vagy nem ennyire nyíltan.
- A kezeiddel amúgy nem volt baj – vontam meg a vállam. – Nélkülük nem festhetted volna azt a lenyűgöző képet. Örülök, hogy figyelsz. Nos, igazából csak azt hittem, hogy eltévedtem, de aztán valami csoda folytán kikeveredtem onnan. És hát… ne nézz hülyének, de a növényzet mintha… életre kelt volna. Nem tudom megfogalmazni. A hely kisugárzása volt megmagyarázhatatlan. Talán a mágia műve. Valamit tudtak ezek a régiek. – tűnődtem el az asztalra könyökölve, amíg az én teámat is kihozták. Vetettem egy féltékeny pillantást arra, ahogy Min Jong nézett a kiszolgálónkra, majd próbáltam közömbös arcot vágni, s a válaszát emésztettem, miszerint patkánya van. Elmosolyodtam ezen, de inkább nem gúnyolódtam rajta.
- Még mindig nem tudom, hogy mi illik hozzám. Passz – vallottam be neki őszintén, ahogy rámarkoltam a csészére egy pillanatra, hogy lássam mennyire volt forró. Eléggé, úgyhogy vártam vele. – Lehet, hogy mostanában tényleg túl elfoglalt vagyok. De nem tudom, hogyan lazíthatnék magamon… Most viszont te jössz. Amit akarsz. Nem akarok kényelmetlen kérdéseket feltenni – dőltem hátra a székemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Hmm- igen. Ennyire futja. Tudom csodás. De valahol tetszik, hogy pluszt mond. A plusz az olyan pozitívnak hat, tehát feltételezem, hogy jó értelemben vagyok különleges. Bármi is legyen az nála. Mert benne az a különleges, hogy teljesen ellent mond mindennek, amit feltételeznék.
- Szerintem feltűnt már, hogy nem a haszon miatt csinálom – vonok vállat, mert tényleg. Egyszerűen csak hobbi. Valami, amit mindig is akartam. Mert szeretem segíteni azokat, akiknek az álma a festés, vagy bármilyen más művészet. Persze jogos a kérdés, miért egy ilyen eldugott porfészekben, de pont ez  a varázsa a dolognak. Egy nagy városban elveszne a boltom és nem jönnének be azok, akiknek tényleg szánom. – Oké, egy jól felépített alibi szöveg volt – hagyom rá, de a szemem még leköveti az ujja mozgását. Ettől függetlenül szeretném hinni, hogy én érdekeltem jobban, még ha nem is értem miért, mint az edény. De legalább azt is elintéztem neki.
- Nem tudom – felelem őszintén, mert nem tudom. Ez a szomorú igazság, még magnak sem tudom megmagyarázni – Van benned valami vonzó... – de vajon elhiszi-e vagy betudja ezt is a „taktikámnak”? – A hajad pedig olyan, mint a naplemente – Ez persze elég furán hangozhat, de gyönyörűnek látom. Nem csak a haja színét... de leginkább azt. Ma is többször láttam rajta megcsillanni a napfényt és egyik ámulatból a másikba ejtett, ahogy a fény-árnyék játszott arcának élein. Nincs róla képem, de beleégett a retinámba egy életre, mint egy szép emlék. – Egyébként meg rendkívül összetett és érdekes személyiségnek tűnsz. Titokzatos vagy – folytatom a felsorolást próbálva körbehatárolni, de továbbra sem vagyok elégedett a megfogalmazással. A legnagyobb baj, hogy koreaiul sem jut eszembe jó szó, hogy miért vonz, így még csak a nyelvre sem tudom fogni a dolgot. De vonz. Nem testileg. Vagyis... nem zárnám ki azt sem. De ahhoz nem elég a jelenlegi kapcsolatunk. Főleg, hogy egy térd pacskolástól is kiakad. Vagy nem akad, nem tudom követni.
- Mondtam, hogy megtarthatod – szerinte lenyűgöző, nekem egy a sokból. Megrázom a fejét, eddig sem néztem hülyének. Többször éreztem úgy, hogy ő engem kicsit igen – bár ma még nem, de mindegy is. Ő nem hülye. Intelligens és művelt. Sokrétű. – Hmm... Nem lehet, hogy az ereklyékből kiszivárgott a mágia egy része? A növényzet meg magába szívta. A mana nem tud csak úgy a levegőben létezni. Folyamatos mozgásra van szüksége. Egy elveszett vagy elásott tárgyban hosszú távon nem marad meg. Vagy legalábbis nem az egész – mondom ki a nyilvánvalót, ami megmagyarázza a megmagyarázhatatlant is. – Ha egy helyen sok ilyen tárgyat rejtettek el, akkor pedig egyenes biztos, hogy ilyesmi bekövetkezik. Akarva vagy akaratlanul. Ha még halt is meg a környéken varázsló, akkor meg... – folytatom mesélősen, a kezemmel egy kisebb félkört leírva az ég felé. Mert ott a határ, vagy még azon is túl.
- Sündisznó – vágom rá gondolkodás nélkül, széles mosollyal. Mert olyan. - Kicsit tüskés, de tulajdonképpen édes, mégis megszúr, amikor megpróbálod megérinteni. – nem, nem célzok én semmire. Vagy de. De mindegy. A sünit is meg lehet simogatni, csak tudni kell a módját, én meg nagyon igyekszem kitalálni. Remélhetőleg már nem fog újra begubózni. – Fess valamit – nevetem el magam, mert tudom ezzel kikergetem a világból, de nekem ez a legjobb módom arra, hogy lelazuljak. Mondjuk a legtöbb frusztrációm is a festésből fakad, de csak mert nem tudom magam úgy kifejezni többé, ahogy szeretném, és nem találom a stílusom mágia nélkül.
- A kényelmetlen témák érdekelnek? – kérdezem kihívóan, aztán elmosolyodom – Harmadikos koromban negyedjére raktak ki a suliból, és ezt már a családom sem tudta eltusolni csak úgy. Így kénytelen voltam a világ egy sötét pontján eltölteni pár évet. Vámpírok és vérfarkasok között... – ez biztos érdekli – Meglepő módon jobb társaság voltak, mint a többség gondolná... Jó pár évet lehúztam ott. Megismertem egy lányt. Vérfarkast... – elhúzom a számat, ahogy felidézem – ő félig magyar, félig szerb volt. Szóval elkezdtem magyarul tanulni – talán ebből rájön, hogy részben ezért is jöttem ide – a baj csak az volt, hogy neki valamilyen beteg okból kifolyólag vámpír fétise volt. Nem, nem ezért... – emelem fel a kezem védekezően, mintha csak várnám, hogy most azt hiszi, emiatt csináltam magamból félvámpírt. De ennyire hülye még én sem vagyok – Tudod miatta van a piercing – bökök a számra, de megkímélem a látványtól, mert tudom, hogy nem szeretné látni. – Szóval nem működött, és már nem is volt semmi akadálya, hogy visszamenjek Szöulba.... Helyette borozni kezdtem az egyik vámpírral, és a legrosszabb az egészben, hogy a felére nem is emlékszem a történéseknek.... – hunyorogva próbálom megerőltetni az agyam, hátha beugrik valami, valami ami akkor intő jel kellett volna, hogy legyen, de nem emlékszem. – Hetekig azt sem értettem, hogy miért vagyok gyenge, hogy miért olyan fura a világ. Aztán csak összeestem és a helyi ispotályban tértem magamhoz arra a hírre, hogy damfír vagyok és minden valószínűséggel elmebeteg, mert a tesztjeik szerint én akartam ezt és utána meg nem táplálkoztam megfelelően... – elhúzom a számat, mert ez amúgy néha még mindig gond. Rosszabb időszakaimban hajlamos vagyok nem foglalkozni azzal, hogy vérre is szükségem van. Épp csak egyre nehezebb nélküle. Talán ebben látszik, hogy valahol mégis kevésbé vagyok ember. – Félévig pszichiátriai megfigyelés alatt álltam. Aztán elengedtek. Szöulban nem maradhattam, mert a családom nem viselné jól ha tudná, hogy mi vagyok. Az öcsém tud róla csak... – mesélek tovább, de időközben eléggé kiszárad a szám, így tartok egy rövid szünetet, hogy igyak pár korty teát – Itt elég messze vagyok tőlük. Szóval befejeztem a sulit, amíg még tudtam varázsolni, nyitottam egy boltot, és próbálok új életet kezdeni. Kellően kiábrándító voltam? – kérdezem meg a történet végén, és újra a teámnak szentelem a figyelmem. Kivételesen nem szeretném tudni, hogy néz rám. Félek, hogy sajnálna, vagy hogy valami szerencsétlennek tart most, és utóbbiért még csak vádolni sem tudnám. Tényleg az vagyok. Valami vidámat kellett volna mesélnem. Talán az itteni időről. Azok vidám évek voltak. Többnyire. Na de mindegy. Jó lesz az legközelebbre. Már ha lesz még legközelebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Elgondolkodott, szóval legalább nem hiába koptattam a számat. Felcsillant a szemem, s némán hagytam, hogy érlelje magában az általam mondottakat. Idő kell, hogy leülepedjen benne, hogy elraktározza a szavakat. Akkor majd akarva-akaratlan beugranak neki a legváratlanabb pillanataiban, aztán kezd velük valamit. Hogy mit fog leszűrni, az jó kérdés. De azt legalább tisztáztam szerintem, hogy nem néztem le őt, s hogy szerintem nem volt oka szégyenkeznie, vagy meghúznia magát. Pont attól lesz sármos és titokzatos, ha magabiztos és hű marad a karakteréhez. Ha nem rá is játszik még egy kicsit. Elvégre kivételesnek érezhettem magam, hogy egy asztalnál ülhettem a falu félvámpírjával. Ennél jobban csak akkor néztek volna meg, már ha tudták, kivel volt dolgom, ha azzal a Kensingtonnal fújt volna össze a szél, na de tőle már jobban tartottam.
- Nem tudsz mit kezdeni az örökséggel? – tanakodtam, mintha csak hangosan gondolkodtam volna. Kicsit bántó volt a hangom, de még egész tűrhető ahhoz képest, ahogy oda szoktam szúrni másokhoz. Tudni akartam, mennyire szórja el a pénzét. Gondoltam, hogy a drága festékekre egy csomót elver, de legalább jól néz ki, amit csinál. Talán megéri. Rendezhetne kiállításokat, árulhatná galériákon. De a múltkor nagyon csúnyán lehurrogta ezt az ötletemet. Valósággal kikelt magából. Tudom is én pontosan, hogy miért, de az nem tetszett tőle. Szóval jobb volt vele vigyáznom, mert tudtam, hogy nem mindig olyan bájosan mosolygós ő sem, mint ahogy azt egy-egy érintése közben tettetni akarta, hogy tudja fene mit érjen el nálam. - Na látod – hajoltam meg, miután végre beismerte, vagyis inkább rám hagyta a dolgot. – Viszont szerintem jó ötlet lenne nagyobb nyilvánosságot engedned a képeidnek. Elismert festő lehetnél, akiknek ismerik a nevét az aukciósházakban is. Akkor még egy kis pénz is jönne, bár tudom, nem ez a fő szempont – nyugtattam meg a végén feltartott kezeimmel, mielőtt feldühödött volna a javaslatomon. Igazán próbáltam visszafogottan és kedvesen javasolni neki, meglátjuk, mennyire sikerült. Lehet, hogy ezúttal is fel kellett hagynom az erőlködésemmel.
Hallgattam, döbbenettel, elkerekedett szempárral. Mintha az összes vér kitódult volna a fejemből, s most falfehéren ültem volna egy vallatószékben. Egészen abszurd volt, ahogy elemezni kezdett. Valami ilyesmire vágytam, de nem gondoltam volna, hogy belekezd. Hátradőltem és úgy ültem tovább, kritikusan hallgatva a megjegyzéseit, amelyek után mindig nyeltem egy nagyot, ahogy a szívem is hatalmasat dobbant a jelzőkre.
- Naplemente? – csettintettem a nyelvemmel, s majdnem elröhögtem magam. – Akkor olyan vagyok, mint az a festmény? Ugyan… - mentegetőztem szerényen. Tekintetét szkeptikusan fürkészve hamar rá kellett jöjjek, hogy nem viccelt a megjegyzéseivel. Nagyon is komolyan gondolta azokat. A homlokomhoz nyúltam, mintha el akartam volna takarni az arcomat, de már késő. Nem lepődtem volna meg, ha az otthonában titokban már megörökített volna. Aztán megcsíptem magam, hogy álmodtam-e, de nem. Ez a valóság volt.
- Hát, ezt… jó tudni. Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat – hümmögtem zavartan, szemeimmel ide-oda ugrálva a helyiségen. – Te is roppant érdekes vagy ugye, mint azt mondtam, na meg persze nagyon… kedves. És pozitív, többnyire – enyhültem meg, amikor már újra mosolyogtam. Erőt véve magamon, leküzdve a lámpalázat, de ennyit sikerült kipréselnem magamból róla. Reméltem, hogy átjött, mennyire nehezen találtam meg ezeket a szavakat, de nagyjából sikerült megfogalmaznom, hogy miként vélekedtem róla.
- Minden bizonnyal így volt. A felhalmozódott mágia nyomot hagy maga körül egy idő után a környezetében. Vagy a növények voltak mágikusak. De ugye az volt az érdekes, hogy az ásatástól jóval arrébb voltunk, szóval nem gondoltam volna, hogy ennyire átjárja majd a helyet a varázslat – reagáltam a meglátásaira, miközben elismerősen bólogattam a gondolatmenetére. A festményt nem fogadtam el, szimplán elengedtem a fülem mellett a mondatot. Azt akartam, hogy ő válasszon egyet, amit kifejezetten nekem szánt. Így olyan érzésem volt, mintha csak úgy mellékesen oda akarta volna dobni. Meg ha zavarta vele valami, akkor se valami megtisztelő, hogy szabadulni akart és épp rám tudta sózni. Ha már különlegesnek tart, bánjon is úgy velem. Még ha ezt elég nagyképűség is kijelenteni az adománya után.
- Sündisznó, ez jó – böktem Min Jongra vigyorogva, majd egy újabb korty következett a teámból. Érleltem magamban az ötletet, és egész szimpatikusnak találtam, hogy a kertben elkerítve nevelgessek egyet, bár nem sok mindent tudtam róluk. Hálás voltam neki, hogy egy ilyen állatot mondott, korábban talán a lajhárt mondták, az nagyobb macera. Közben belekezdett a lényegbe. Közelebb hajoltam hozzá, hogy láthassa csupa fül voltam, és izgatottan hallgattam a beszámolóját. Szinte alig bírtam megülni egy helyben, pláne azt, hogy ne vágjak közbe egy-egy levegővétele után. Egészen elszomorodtam a történet végére, amit oldalra döntött fejjel hallgattam, s talán hasonlíthattam a jövendőbeli diákjaira. Vagy még azok se kísérték végig ekkora fegyelemmel és epekedéssel a beszámolóját, mondjuk ők biztosan unalmasabb témákat fognak venni, mint az iménti. – Nézd, az én életem se volt egy habostorta, még ha a tiéd, ha úgy vesszük, nagyobb nyomot hagyott benned. Nekem többé nem kell titkolóznom, remélem egyszer neked se kell majd. Megleptél, azt kell mondjam. De nem ábrándultam ki. Inkább megtisztelve érzem magam, hogy elmondtad ezeket, mármint őszintén. Köszönöm – pillantottam fel rá, és mélyen a szemébe néztem. – És miért akartak kirakni a suliból? Ennyire rossz tanuló voltál? Nem nézném ki belőled – ráncoltam össze kétkedve a homlokomat, ahogy ismét kissé visszaereszkedtem a székemben, és a teámból kortyolgattam, mert eddig szinte lélegzetvisszafojtva hallgattam a kalandos történetet. Most pótolnom kellett, hogy ne száradjon ki a szám. – És akkor a lány… szóval most akkor hogy is van? Mármint mindegy, a lényeg, hogy… Én jövök – fújtam ki a levegőt, mert azt a részt még ugyan nem raktam össze fejben, ahogy az előbbi nézése is fura volt a kiszolgálónkra, én meg nem akartam, hogy félreértsem a szándékait. Kicsit gondolkodtam, hogy ezért az információért cserébe mit is oszthatnék meg vele, amit nem bántam, majd nagy nehezen kinyögtem.
- Borzasztóan szigorúan neveltek. Talán azért, mert tehetségesnek tartottak. Nagyon jól fogott az agyam gyerekként, és emiatt elég nehéz is volt közösségben lennem. Mindig külön utakon jártam… A családomtól is. Nem tetszett az otthoni felhajtás. A nagy elvárások. Egyszerű akartam lenni. Igazából csak… szeretetre vágytam, azt hiszem. Hogy úgy foglalkozzanak velem a szüleim, ahogy a többi gyerekkel, és ne a munka legyen az első. Aztán mégis ugyanolyan munkamániás lettem, mint ők. Csak azt hittem, hogy egy szabadabb hivatással, mint egy régész, majd kiszúrhatok velük. Mert persze eredetileg másra szántak… Azért is jöttem el. Direkt elszúrtam a felvételiket. A Bagolykőbe viszont majdnem mindenki bekerül valamilyen jó indokkal. Úgyhogy ide jártam, aztán a svédeknél folytattam, mert volt egy botrány az apám körül. Azóta nem is beszélek vele. Tudod, van vaj a füle mögött. Épp elég büntetés, hogy ugyanaz a családnevünk – kicsit talán csapongtam a végére, de hogy szaggatottan beszéltem, az biztos. A magánéletembe nem mentem bele, azt még én se értettem. Sóhajtottam egy nagyot, majd lesütött szemekkel a fejemet fogtam. Nem szoktam ennyire megnyílni, és most égett az arcom, hogy megtettem. Féltem, hogy mit mond, s csak kínosan mosolyogtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Így is lehet mondani – nevetem el magam az örökségem kapcsán. Azt már nem is merem hozzáfűzni, hogyha ezer évig élnék se tudnám felhasználni azt a mennyiséget, amivel megáldottak. De nem is tervezem. Nincs szükségem rá. Persze jó gondtalanul tengetni a napjaimat, de így legalább nem érzem azt, hogy semmit sem teszek. Van munkám. Hamarosan még egy lesz, tanulok, hasznosan töltöm az időmet és a pénzemet is.
Újra a kiállítást hozza fel én pedig sóhajtok egyet. Tényleg nem érti? Nem, úgy látszik, hogy nem jött még rá. Pedig direkt egy mágikus festményt mutattam neki, amin a tenger hullámzott és a nap fénye meg-megcsillant a habokon. Bennem van a hiba, hogy ezek után egy egyszerű mugli képpel, ami nem mozog, nem vagyok elégedett? Nyilván. De csak sóhajtok egyet.
- Nincs annyi képem, és több már nem is lesz. Legalábbis nem olyan – Felelem végül, kissé talán frusztráltan, de nem annyira hevesen mint legutóbb. Az viszont érződhet a hangomból, hogy nem szeretnék jelenleg több szót áldozni a témára. Jobb is, hogy ezek helyett rá fókuszálhatok egy kicsit. Még akkor is, ha pont egy ugyanolyan naplementét juttat eszembe. A különbség az, hogy őt például nézhetem bármikor, a naplemente kissé macerásabb.
- Nem. Te valóság vagy, az meg csak egy kép, egy ábránd – tudom nem könnyítem meg neki, de ő kérdezte. Én pedig komolyan gondolom, még ha számára ez furcsa is. Valahol értem is, a legtöbben nem vele példálóznának, ha szép embereket kéne felsorakoztatni, hanem valamiféle modellel egy magazin címlapjáról. De azok is csalókák és közel sem olyan valóságosak, mint Martin. Mosolyogva nézem, ahogy próbálja feldolgozni, amit mondtam. Zavartnak látszik, olyannak, mint aki nem meri elhinni, hogy lehet bárkinek ilyen gondolata róla. De közben mégis mintha szeretné elfogadni, hogy így van. Helyes. Higgy nekem Martin, gyönyörű vagy.
- Kösz – mosolyodom el, ahogy ő rám tesz pár kedves megjegyzést. Igen, talán célozgatott. De most ahogy zavarában újra megpróbálja, sokkal jobban elhiszem neki, mint eddig. S örülök neki, hogy kölcsönös a szimpátia. Nem pedig csak érdek.
A kutatása egy sokkal érdekesebb téma. Szívesen faggatnám részletekről is. Talán ha nem válok damfírrá én is régészkedhettem volna. Elvégre az közel áll a törihez és a művészetekhez is. De ezen felesleges agyalnom.
- Vagy mindkettő – világítok rá, bár valószínűleg ő is tisztában van vele – ha a növények mágikusak voltak, akkor akár magukhoz is vonzhatták a felszabaduló manát. Szívesen elmennék oda. Érdekes lehet – nézek rá kérlelően, hátha megmutatja pontosan hol is van ez a hely. Talán én is lophatok egy kicsit abból a manából. Csak egy pillanatra. Újra. Ah Min Jong, miért akarsz még mindig varázsolni?
Jó kedvem lesz, hogy a sünis ötletem tetszik neki. Talán emiatt is könnyebb elmesélni a múltam amúgy jobbik felét. Mert a szüleimet, meg a nagybátyámékat nem is érdemes megemlíteni a történetben. De figyelmesen hallgat és nem szakít félbe. Nem tesz fel kérdéseket, amikkel megszakítana és ezért nagyon hálás vagyok. Az pedig, hogy nem tartja kiábrándítónak, kicsit meglepő, de kellemes csalódás.
- Oh, hát mindenféléért... És nem, nem voltam rossz tanuló. Vagyis... Unalmasnak találtam az iskolát. Semmi olyat nem tudtak mondani, ami új lett volna. Szóval csináltam mindenfélét... Lógások, tanárokkal való tiszteletlenség, órán alvás még több lógás – vállat vonok – Mondjuk ezeket még elnézték, mert az igazgató lányát kellett volna feleségül vennem a családi megállapodások alapján. Szóval a családom nagy összegeket adott az iskolának és cserébe maradhattam. Aztán... aztán félreérthető helyzetben találtak valakivel, aki nem az igazgató lánya volt... – ezen elnevetem magam mert még mindig zseniális ötletnek gondolom az akkori kis hülye énem, aki a legjobb barátja kedvéért tönkre tette a saját életét. Persze mit tudtam én még akkor, hogy ez hova vezet majd. De akkor az jó döntés volt. Ebben biztos vagyok. – Direkt csináltam. Eun Su a legjobb barátom volt, és nem akart a feleségem lenni. Szóval tettem róla, hogy ne kényszerítsenek minket bele semmibe se – megvonom a vállam. – családi érdek nélkül nem volt esélyem maradni – fejezem be a történetet, aztán hagyom, hogy eméssze a dolgot. Nem voltam egyszerű eset, sőt azt hiszem nagyon nehéz gyerek voltam. Túl sok energiával és túl sok optimizmussal. Utóbbi megcsappant valamelyest, de nem veszett ki belőlem. Vannak persze rossz időszakaim, de a legtöbbször vidáman tekintek vissza ezekre az évekre, még ha utólag be is árnyékolja valamelyest a keserű valóság őket.
- Mi lenne vele? – nézek rá értetlenkedve, nem is értem miért kérdez ő engem lányokról. Nem akarok lányokra gondolni. Persze ha egy bemászik az ágyamba nem rugdosom ki, de köszönöm szépen nem kérek belőlük többet. Talán az arcomra is kiül valami a gondolataimból, hogy szívesebben vagyok itt vele, mint bármilyen nővel. De aztán ejti a témát és magáról kezd beszélni, én pedig a teámat kortyolva figyelmesen hallgatom. Úgy ahogy ő tette, amikor én beszéltem. Nem szólok közbe, nem akasztom meg. Látom rajta, hogy keresi a szavakat, hogy próbálja összerakni, és ha feltennék egy-egy kérdést azzal csak megzavarnám, így csak lassan kortyolom a teát és őt figyelem, ahogy beszél, ahogy végre megnyílik egy kicsit. Aztán befejezi, én meg csak nézem tovább az arcát a vonásait, ahogy önmagával küzd, mintha elítélném bármi miatt. Lerakom a csészét és a kezem meg is indul az ő keze felé, de hamar észbe kapok, hogy ő az ilyesmit nem szereti, és nem most kéne a térdeshez hasonló jelenet, amikor végre megnyílt.
- Nevet bármikor változtathatsz, ha zavar. Én nem is tudom, hogy hívják az apámat. A Choi anyám neve – jegyzem meg csak úgy mellékesen aztán még hozzá toldom – Köszönöm, hogy elmondtad – mondom végül mosolyogva s bár lenne kérdésem, úgy hiszem már így is kellően kimozdult a komfortzónájából. Így másik témán kezdek agyalni és be is ugrik egy, ami talán kötetlenebb, könnyedebb és vidámabb – Mi a kedvenc történelmi korszakod? Amiből a legszívesebben találnál ereklyéket meg leleteket? – műalkotásokat... de ezt csak gondolatban teszem hozzá, mert bár műkedvelő, lehet nem annyira, vagy nem tudom. Nem akarom, hogy úgy tűnjön csak a művészetek érdekelnek, mert amúgy nem. S bár fura lehet ez a váltás a témában, bízom benne, hogy ő sem bánja majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Szerényen vállat vontam, a mondandómat pedig ezúttal megtartottam magamnak. Szerettem volna azt hinni, hogy csak zavarba jött, de viccelni próbált, nem pedig szégyellte a vagyonát. Mert annak nem örültem volna, ha valóban egy tékozló fiúval ültem volna szemben, aki felelőtlen ilyen tekintetben, mert az jelentősen rontotta az esélyeit. Reméltem, hogy tud bánni a pénzzel, értékeli a megszerzésével járó munkát, vagy legalább értelmes dolgokra is költi. Nem voltam álszent, mert nekem is elég lett volna hátradőlnöm, és csak megszületnem volt nehéz ilyen szempontból, akkora vagyont halmozott fel a családom. Persze ottani mércével felső-középkategóriának számítottunk, csak innen nézve tűnik kiemelkedőnek a svájci aranyvérű életszínvonal. Szóval… Van egy elméletem, amire már utalgattam. Nekem is volt mihez nyúlnom, amit bőven nem a munkabéremből takarítottam meg. De legalább egyesek szemében mi voltunk a gazdagok, s a társadalmi különbségek nem vethettek gátat annak, hogy jobban azonosulni tudjunk a másikkal.
- Szerintem a többi is szép lehet. Még mindig érdekelnének, ha lenne rá mód… - hagytam félbe a mondatomat, miközben felpillantva rá, a reakcióját figyeltem. Egy kis ártatlan, mégis őszinte bók, és a korábbiak fenntartása, miszerint szívesen hátramennék a raktárba, hogy alaposabban is körülnézzek. A pult környéke, valamint a sorok már meglehetősen unalmassá váltak. Ha lehunytam a szemem, pontosan fel tudtam idézni, mit hova helyezett el. – És milyen gyakran festesz, illetve mennyi ideig egyhuzamban? – talán a napjainak a beosztását akartam jobban megtudni. Azt már tudtam, hogy nem mindig ő van a boltban, de hogy máskor mit csinált… Hallottam egy felsorolást, amiből lehet, hogy van amit évente néhányszor csinált, de azért megemlítette nekem, hogy hanyatt vágódjak. Ennél többre lenne szükségem, hogy tervezni tudjak majd, ha eljön az idő.
Elismerően rákacsintottam a büszkeségtől, amit a megjegyzésétől éreztem. Hát, valóban több és jobb voltam, mint egy festmény, de kár lett volna hangoztatnom, még rájött volna, hogy mennyire beképzelt tudok lenni általában. Inkább kicsit belemegyek a hülyéskedésbe, ahogy ő szokta. Nem nagyon, csak éppen annyit, hogy ne gondoljon teljesen fanyalgónak, akiről aztán azt feltételezné, hogy nem érzi jól magát a társaságában. Ehelyett biztosan egy kicsit kiismerhetetlennek fog gondolni, de nem baj, vállalom. Jót szórakoztam magamon. Mosolyogtunk egymásra, én idétlenül, az övé viszont egészen magával ragadó volt. Megint csak azt éreztem, hogy megbabonázott. Az asztalra könyököltem, államat a tenyerembe támasztva, ami nem volt éppen elegáns, de a teamennyiségtől elpilledtem már annyira, hogy megengedhessem magamnak, ahogy a kisugárzása is egyre nagyobb hatással lett rám. Olyan volt, mintha egy rettentően erős mágnes ült volna előttem, aki egyre intenzívebben vonzott volna magához, nekem pedig úgy éreztem, hogy kapaszkodnom kellett az asztalba, hogy uralkodni tudjak az érzéseimen. Vettem egy mély levegőt, majd folytattam a beszélgetést.
- Hah, szeretsz utazni? Lehet, hogy egyszer olyat is találnék, ami neked is tetszene. Ez a kanadai erdőség volt, megpróbálhatok emlékezetből hoppanálni, de a pontos helyszín nincs előttem. A legközelebbi település is többórányira volt. Egy nemzetközi együttműködés keretében mehettünk, a mentoráltam pedig egy pécsi egyetemista növendék volt – ecseteltem, mert láttam a csillogást a szemeiben, hogy mennyire érdekelte, én pedig szívesen meséltem erről. A munkámmal kapcsolatban kifogyhatatlan vagyok. Aztán már a fiatalkorát boncolgattuk, tehát legalább annyit megtudtam, hogy nem gyermekként harapták meg. – Mikor változtattak át egyébként? – mármint azt kérdeztem, hány éves volt akkor, de ki tudja, jól fogalmaztam-e. – Na ne… ez durva történet. És gondolom te voltál a suli szívtiprója is. Okos és… helyes -  ámuldoztam, és nekem is nevetnem kellett, mintha csak valami alkohol került volna a teába, amiből az imént kortyoltam. A számhoz kaptam a kezem a fordulatos történetektől, az egész olyan volt, vagy még annál is durvább, mintha valami kalandregényt olvastam volna. Az én életem ennyire azért nem volt izgalmas szerintem. Voltak benne sorsfordító események, de hiányzott belőle az a nemtörődömség, vakmerőség és extremitás, mint ezekből a borsos és csavaros sztorikból, amikkel meg merte spékelni a helyzetét. – Egyébként nem csoda, hogy így viselkedtél ezek után, rosszul lettem volna, ha találnak nekem valakit a beleegyezésem nélkül – szörnyülködtem fintorogva. Hol élünk? És ez itt is divat az aranyvérűeknél, szerencsére nálunk valahogy kimaradt, pedig eléggé hagyományőrzőnek számítottunk.
- Semmi – hadartam lesütött szemekkel, s zártam le ennyivel. Akkor talán mégis félreértettem valamit. Vagy nem tudom. Minden szava arról árulkodott, hogy rám barátként tekintene, mégis volt egy-két nézése, vagy érintése, ami elgondolkodtatott, az én gondolataimról nem is beszélve. Felsejlett bennem, hogy jobb lett volna talán ragaszkodnom a jelenlegi felálláshoz, amiben csúnyán fogalmazva pótkerékféle voltam. De nem lettem volna képes végleg elengedni azt, amiben vagyok. Inkább megnyíltam előtte, mint korábban még soha, és ez elfeledtette velem, hogy min is gondolkodtam, de eszembe juttatott sokkal korábbi sérelmeket, aggályokat.
- Nem tudom, mire változtatnám. Megszoktam már, és így is ismertek meg. Nem szeretek variálni ezzel – szaladtak ki belőlem a magyarázatok, rögvest miután felvetette az opciót. -  Akkor… inkább nem kérdezek rá, hogy mi történt, de meghallgatom azt is, ha meg szeretnéd osztani velem – hajoltam kissé közelebb. Láttam, hogy az imént ismét megindult volna a keze. Ez már hiányzott. A tenyeremet az asztal középvonalánál pihentettem, így az alkarom merőlegesen végigsimult az asztallapon. Így kicsit mintha közelebb kerültem volna hozzá, és ez jó volt. – A maga nemében mindegyik nagyon érdekes, ezért nem tudok dönteni. Ez az adott kultúrától is erősen függ. De szeretem a kihívásokat – na jó, utóbbi félreérthetően hangzott. Ránéztem az üres csészémre, majd átpillantottam az övé felé is. Egy harmadik rendelés már nem fért volna belém, így is közeledett a mosdó látogatása. Pedig folytattam volna még a beszélgetést. Átnyújtottam a névjegykártyámat, amin a címem is szerepelt, így gondoltam talán majd meg tud látogatni, vagy először levelet küldeni, ha akart. – Szeretném, ha folytatnánk még ezt a beszélgetést valahol – préselem ki magamból a szavakat bátortalanul, nagyon sebezhetőnek érezve magam. Ha beleegyezett, akkor megbeszélhettük a részleteket, és időben elkezdhettem felkészülni az újbóli nagy találkozásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Fesd meg az egyik növénykédet és meglátom mit tehetek. – Nem gondolom komolyan, bár tény, hogy örülnék, ha rajzolna-festene még valamit, mert a narancsok is nagyon tetszettek. Na meg, ha még nem mutatja meg a kertjét, akkor legalább a növényt láthatnám. Persze lehet csak meg kéne kérnem, hogy mutassa meg. De egyelőre nem akarok jobban bele tolakodni a privát szférájába. Szóval alkut ajánlok, de remélem a hangomból kihallja, hogy enélkül is hátra jöhet bár lehet megbánja majd, mert a portrék hangosak is tudnak lenni, na de mindegy.
- Hűű... változó... – fogas kérdés, nem is tudok rá rendesen válaszolni – Van hogy csak napi pár percet, egy-egy kis apróságot adok hozzá egy képhez és akkor az akár hónapokig készül. Máskor meg elfelejtem azt is, hogy létezik más is a világon és napokig magamra zárom az ajtót. És olyan is van, hogy öt perc után elegem lesz és kidobom – Ez utóbbit ismeri, bár lehet nem öt perc volt, de talán szemlélteti, hogy hangulatfüggő a dolog.
Meglep már megint. A korábbi zavara, valahogy eltűnik és olyan büszkeséggel kacsint rám, hogy csak egy hitetlen fejrázásra futja, amihez persze mosoly társul. Nem rosszallás, nem zavar. Egyszerűen csak nem tudok rajta kiigazodni, de pont ezt mondtam, hogy ez teszi érdekessé, izgalmassá. Ez az érzés pedig csak tovább fokozódik bennem, ahogy egészen ellazulva a tenyerébe támasztja a fejét. Mi a manó. Martin manó... Manó. Tulajdonképpen olyan így, mint egy aranyos kis manó. Valami mugli mesefilmből... annak is ilyen piros haja volt, és el-eltűnt. Bár Martin határozottan vonzóbb, mint az a mesekarakter.
Biccentéssel válaszolok, az utazás kapcsán és a szemeim is felcsillannak, ahogy azt mondja talán el tud oda vinni, vagy valami más hasonló helyre. Ezt biztos be fogom rajta hajtani, ha nem is most, de a közeli jövőben.
- Öhm... húsz körül. A huszadik szülinapom után... de lehet huszonegy... vagy huszonkettő? – egy pillanatra elbizonytalanodom. Koreai számítás vagy itteni? Hogy is működik a kettő? Előveszem a telefonom és megnyitom az alkalmazást, ami az éveket, hónapokat, napokat számolja nekem mindenhez, amit magamtól nem tudnék kiszámolni.
- Tizenkét éve, hat hónapja és huszonhét napja – olvasom fel a telefonom által közölt információt. – Három éve, két hónapja és tizennégy napja varázsoltam utoljára... – esik a tekintetem egy másik bejegyezésre, s keserű mosoly ül ki az arcomra, kinyomom a képernyőt és elteszem  a készüléket.
- Ah... és gazdag és aranyvérű és menő és... – megforgatom a szemem. Akkoriban persze élveztem és boldognak és gondtalannak mondhattam magam. Még ha meg is büntettek minden csínyért, tudtam, hogy szinte bármit megúszok komolyabb felelősség nélkül, és bele is vágtam mindenfélébe. De azért figyeltem és örülök, hogy helyesnek tart, csak azt nem értem, akkor miért zavarja annyira, ha hozzáérek. De mindegy is.
- Engem nem zavart. Mármint... amióta emlékszem azt mondták, hogy ha eljön az idő, kijelölik a feleségem. Az, hogy az ember szerelemből választ párt, tündérmesének tűnt, és nem is gondoltam hogy opció lenne. – De ez egy kulturális különbség, gondolom. Másokat is lesokkoltam már ezzel a véleménnyel és már nekem is elég régen más a felfogásom, de akkor tudtam, hogy ezzel nagyon kihúzom a gyufát.
- Természetesen nem kell. Csak mondtam, hogy ez is egy opció... – tartom fel a kezem egy pillanatra, ne érezze úgy, hogy meg kell magyaráznia. Nem kell. Én túl vagyok a magam név változtatásán, de az már tényleg túl sok információ lenne rólam.
- Nem tudnék róla mit mesélni, mert nincs mit. Apám elhagyta anyám, mielőtt megszülettem volna. Anyámra se nagyon emlékszem. A nagybátyám és a nagynéném nevelt fel, mintha a saját gyerekük lennék. Szerintem nem is akarták elmondani, hogy nem ők az igazi szüleim. De aki kutat az talál... – megvonom a vállam. Nem akarok egyelőre jobban belemenni, mert haragszom is rájuk, mégis hálás is vagyok, fura ez a kettősség. Talán egy másik alkalommal. Talán...
A teám maradékára egy újabb kérdést teszek fel, de láthatóan ő már befejezte a sajátját. A válaszát akár kitérőnek is gondolhatnám, de kifejezetten tetszik és egyet kell vele értenem. Persze én tudnék mondani párat, ami kiemelkedik ezért vagy azért, de nem teszem. A kártyát, amit felém nyújt elveszem és mosolyogva olvasom el, majd a zakóm belső zsebébe helyezem, hogy biztosan meglegyen.
- Mindenképp – bólintok rá, majd intek a felszolgálónak, hogy fizetnék. Leszámítva egy-két furcsaságot, azt mondanám kellemes volt ez a teázás, és várom a következő találkozást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem is érti, mi lelte, de mikor meglátta a hirdetést, majd kiugrott a bőréből. Hát ez a neki való feladat! A szülei biztosan büszkék lennének rá, ha tudnák, hogy egymaga fogja megkeresni a kenyerét, méghozzá egy olyan hasznos és cuki dologgal, mint a szitterkedés. Sohasem csinált egyébként ilyet és egyáltalán nem ért a gyerekekhez, csak azt tudja, hogy nagyon aranyosak és nagyon hangosak, meg persze vidámak – kivéve akkor, amikor nem. Neki sohasem lehetett kistestvére, a bátyját pedig nem kellett istápolnia, mi több, ez épp fordítva zajlott. Nem tudja, mit eszik egy baba, vagy éppenséggel hány éves korában mit csinál, mégis úgy vélte, a lelkesedés felülírja ezt a tudást. Csak nem fogja kinyírni szerencsétlen fiúcskát, ahhoz azért több kell.
Szinte már szökdécselve igyekszik a cukrászda felé, ahol megbeszélték a találkozót. Nehezen tudja életét összeegyeztetni a seprűakrobatikával, de úgy volt vele, hogy ki kell próbálnia magát más területen is, kell neki a kihívás. A cikesz, amit elkapott, jelenleg is a nyakában függ és, ahogy fel-felemelkedik a magasba, az is ki-kitárja szárnyát. Elengedhetné a kis aranyost, hiszen testemlékőrző és nélküle nem igen mehetne máshová, de azért ő nagyon vigyáz rá. Meg ki tudja, lehet, hogy ez is nagyon fog tetszeni a fiúcskának és rögtön barátok lesznek! Egy másfél évessel. Aha.
Belépve a helyiségbe mosolyogva néz körbe és nem is kell sokáig keresgélnie, hogy megpillantsa Laurát és Danit. Itt már azért normálisan lépkedve közelíti meg őket, mégsem akar teljesen flúgosnak tűnni. Ajkai szélén hatalmas mosolygödör jelenik meg, ahogy nem sokkal távolabb megáll a nőtől és lelkesen nyújtja a kezét. – Jó napot kívánok, Layla Robillard vagyok, én jelentkeztem felvigyázónak – a belőle vibráló életerő és energia szinte már felér egy tornádóval. Ha elengedik a kezét, szinte azonnal a kisfiúra kezd összpontosítani és nagyon alaposan kezdi tanulmányozni, ahogy eszik. Hát_nem_cuki?! Most már hivatalos: kés, olló, másfél éves gyerek Layla kezébe nem való! Na jó, ez túlzás, belejön ő majd, ez teljesen biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nos, amennyiben minden oké, ám legyen, nem fogja feszegetni a témát. Tud ám ő is közömbös lenni a nővel, szóval működik ez a passzív-agresszivitás fordítva is. Csak úgy utálja ezeket a játszmázásokat! Különben is, milyen hülye szokás az, hogyha megkérdezik tőled, mi van veled, akkor egyszerűen rávágod, hogy „semmi”, miközben még a vak is látja, hogy be vagy feszülve, mint atom? Nem fogja megérteni a nőket, Emily-t sem értette soha, csak szerette.
- Köszönöm – magához húzza a korsót és belekortyol, ledönt vagy három-négy kortyot, s csak utána koppan pulton az üveg. Eközben megállapítja nagyon szellemesen, hogy Adélnak nem kéne annyi kólát innia, még a végén be fog itt rúgni, de jelenleg láthatóan nincsenek olyan viszonyban, hogy viccelődni kezdjen, így ezt most magában tartja. A közlésre biccent, majd amikor a másik nem figyel, megvonja vállát. Észre sem fogja venni, elvégre eddig sem igazán kommunikált vele a nő, most mi fog változni? Legalább nem lesz teljesen kínos, hogy itt vannak egymástól egy méterre és mégsem állnak szóba egymással. De komolyan, miért kell még karácsonykor is ezt csinálni? Egyre jobban spannolja fel magát és már készül is a szent beszédére, miszerint mennyire gyerekes, ami itt zajlik és történjen bármi, csak ezt fejezzék be, azonban a pub ajtaja csukódik és egy világi nagy sóhaj hangzik fel háta mögül. Nocsak, más is belefáradt volna ebbe a közjátékba?
Hátrafordul erre a szóra és szemöldökei megemelkednek. Hát ezután az indítás után sok mindenre számított, csak arra nem, hogy hiányzik a másiknak. Megvárja, hogy Adél mellé érjen és ízlelgeti a szavakat, hiszen tulajdonképpen megbocsájtott. – Te is nekem. És elég hülyén éreztem magam, hogy szóba sem állsz velem, vagy hát ilyen udvarias-távolságtartó vagy – nem is hazudik, tényleg elég szar szitu. Mert azon nem tud változtatni, amiről nem szólnak neki. Pedig mindenki elhiheti, nem akart ő sohasem ártani senkinek, főleg olyannak nem, akit a barátjának tart.
- Borítsunk rá fátylat. És, ha van kedved, akkor mondd el, mi újság veled igazából – szándékosan kihangsúlyozza az utolsó szót, mert mindketten pontosan tisztában vannak azzal, hogy ez jelentőséggel bír. Még, ha nem is nagyon naggyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Szorosan öleli magához húgát, aki csak egyre erősebben sír. Érzi minden rezdülését, az aprónak ható test remeg a kezei között, ő viszont nem tud mit tenni. Állát megtámasztja Babett fején és némán hallgatja a fájdalmat, amely szép lassan felszakad belőle, karöltve a megkönnyebbüléssel. Már rég el kellett volna mondania neki mindent, de nem tette, mert kímélni akarta őt. Nem hitte volna, hogy többet árt ezzel, mint amennyit használ, de már mindegy is igazából, hiszen idáig jutottak, abból kell dolgozniuk, ami van. Márpedig, ha másuk nem is, egy nagyon szoros testvéri kötelékük azért akad és tudja, hogy legyen bármekkora sokk is ez mindkettejüknek, túl fognak jutni rajta. Talán nem ma, de idővel megemésztik az itt történteket és hálásak lesznek egymásnak azért, hogy itt voltak. Mert most semmi sem számít: sem a több hónapos titkolózás, sem a több éves szenvedés.
Végül engedi, hogy elhúzódjon tőle a lány, arcán pedig egy megnyugtató, bátor mosoly ül. Ha ő így viseli az egészet, akkor bizony Babett sem tehet sokáig másképp. Ideje, hogy összeszedjék magukat, elvégre egy teázó mosdójában élik épp a drámájukat.
- Nem, nem tervezek – a görbe bátorítóan ül még mindig ugyanott. Finoman, óvatos mozdulatokkal simogatja a puha hajat, úgy, mint régen, mikor a lány szomorú volt. Hirtelen minden olyan, mintha megállt volna az idő. Újra ott vannak a húga szobájában, ahol ő a nagy és felnőttes nővér, akinek elsírhatja minden bánatát. Tulajdonképpen mit sem változtak, csak idősebbek lettek. – Ezt hallani sem akarom. Nem mondtam semmit, mert nem mondhattam. Amikor pedig vége lett, csak meg akartalak óvni attól, hogy tudnod kelljen erről. De nekem mindig az egyetlen, drága kishúgom maradsz – magához vonja és karjait szorosan köré zárja. Nem hagyhatja ismét cserben, nem, ezúttal nem. Történjék bármi, beszélni fognak, ha kell, éjszakákon át, ha kell, megszökik és betör majd Babetthez. Bármit megtesz, de többé nem hagyja, hogy idáig jussanak.
- Igen – arcán enyhe pír jelenik meg. Nem is igazán tudja, hogy igaz-e az egész, hogy megtörténik-e majd vele és Zlatannal a csoda, amire oly régóta vár már. De nem meri elkiabálni. – Te is ismered egyébként, találkoztatok már, csak nagyon régen. De addig nem akarok beszélni róla, míg biztos nem vagyok a dolgomban… Vagy dolgunkban – egy tincset a füle mögé tűr szégyenlősen, mielőtt folytatná a mondandóját. Különös érzés beszélni az aurorról, de semmiképp sem rossz vagy kellemetlen. Inkább csak furcsa, hogy Boldizsár után úgy tűnik, lesz egy férfi az életében. Kár, hogy egymás kezének megfogásán túl még nem jutottak. – Nagyon lassan haladunk és nem tudom, biztosan akarja-e a velem járó nehézségeket, de egyelőre elég kitartó és mellette végre egy kicsit meg tudok nyugodni. Nem bánt – ahogy ezt kimondja, le is hunyja szemét, hogy aztán beszívja alsó ajkát. Hát igen. Szomorú, hogy ilyesmit ki kell emelnie egy beszélgetésben, de jobb már most leszögezni, hogy ő teljesen más, mint volt férje volt. Persze ő sem tökéletes, de nem is vágyik arra, hogy az legyen. Vele akar lenni, építeni akarja kettejüket, ameddig a férfi engedi. Ha csak barátságig, hát addig, ha tovább, akkor áll elébe. Bátor lesz és vállalja a kockázatot, s mikor pillái megrebbenve újra megmutatják íriszeit, már ez az elszántság és meggyőződés ül bennük. Mert igenis képes rá és megérdemli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Tekintete a virágra siklik és némiképp elkerekednek a szemei. Most aztán már végképp nem tudja, hogyan reagáljon, mert ennyi pénzért illene kedvesnek lennie, de őszintén, hogy jutottak idáig? És mennyire borzasztóan hangzik az, hogy illene? Egy randevúnak nem arról kéne szólnia, hogy mit írnak elő az etikai szabályok, közel sem, ráadásul ők már akkor megbuktak, mikor Bercel licitált, elvégre nem facér ember, ami csak még inkább bonyolítja a dolgot. Beharapja alsó ajkát és nem tudja, mit csináljon, így kicsit összehúzza magát a széken. Nincs a homlokára írva, milyen tapasztalatai vannak a férfiakkal, így nyilván a fiú sem tudja, hogy ez az egész csak részben szól neki, valójában pedig Gerdának egyfajta erkölcsi menekülési út.
- De akkor ez csak jelent valamit, nem? – felvonja szemöldökét, mert hát ki tudná nála jobban, hogy az a nyavalyás papír igazából semmire sem jó, csak hogy béklyóba kösse az embert? Miután négy évig „élvezhette” az előnyeit, köszöni, de nem kér belőle: kiveszett belőle az a régi kislány, aki csillogó szemekkel mondott igent.
A kérdésre kelletlenül fordítja el fejét. Ujjait az asztal alatt tördeli, hiszen annyira helytelen ez az egész, de ennyi pénzért illene meghallgatnia a másikat. És ez már megint milyen rohadt szarul hangzik! De végül összeszedi magát és felnéz Bercire, hogy először beharapja alsó ajkát, majd kiengedje a benn tartott levegőt. – Nézd, ez nem ellened szól, én csak… - idegesen, remegő kézzel tűr a füle mögé egy tincset, aztán, megnyalja ajkait. Apró gesztusok ezek, de ha a másik figyel, könnyedén észreveheti őket. – Nekem ez nem megy ilyen könnyen. Nem is ismerlek, nincs veled bajom, csak ez nekem más. De hallgatlak – képtelen beszélni róla, nincsenek is olyan nexusban, hogy a semmiből előhozakodjon azzal, hogy éveken keresztül ütötte-verte a férje, esetleg érzelmileg terrorizálta. Ettől még kényszeríti magát, hogy ne nézzen másmerre. Tulajdonképpen kutyaszorítóban érzi magát, mert bár megtehette volna, hogy el sem jön, de ezt nem akarta, mert ha mást nem, ennyit megérdemelt a másik. Ez a becsületessége viszont kényszerbe hajszolta, hisz sem vele, sem mással nem áll készen egy randira és akkor is majdnem összeesett, mikor a bálon kiderült, hogy Zlatan azt annak gondolta. Most pedig nem elég, hogy egy számára idegen szituációba keveredett, mindezt egy ismeretlennel tette. Csodás. Lehet, hogy Bercel egy csodálatos ember, mi több, ebben nem is kételkedik, csak ne várják el tőle, hogy olyan legyen, mint bármelyik másik lány a liciten. Nem is akarta a licitet, valaki más írta fel, de már mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy hatalmas kő esik le szívemről, mikor közli, én is hiányoztam neki. Életünk első találkozása egy elfuserált randi volt, de valahogy mégis megvolt az összhang. Ebből végül barátság alakult ki, Nico pedig azok közé az emberek közé tartozik, akikben feltétel nélkül megbízok. Szinten minden tud a szar gyerekkoromról, a családi drámáinkról, az félrecsúszott kapcsolataimról. Annyira közelinek éreztem, hogy mikor megszakadt a kapcsolat köztünk, bennem is kicsit megszakadt valami. Összeszedtem magam, de sokszor eszembe jutott. Kellemetlen, mikor rájössz, mennyire hiányzik valaki, mennyire szeretnél vele lenni, pedig tudod, hogy erre most esély sincs.
Nem válaszolok neki, csak egy megkönnyebbül sóhaj tör fel belőlem. Közelebb lépek hozzá, majd átkarolom a nyakát. Jó szorosan magamhoz húzom, arcomat vállába fúrom és mélyen beszívom az illatát. Innen motyogom neki, hogy…
- Én is! Úgy örülök, hogy meg tudsz bocsájtani! Őszintén, tényleg nagyon sajnálom! –
Még mielőtt elengedném őt és eltávolodnék tőle egy gyengéd puszit nyomok a nyakára. Aztán leesik, hogy ezt lehet nem kellett volna, mivel a nyakra nem adunk csak úgy puszikat. A legtöbbeknél az egy igen meredek erogén zóna. Hupsz! Egy mély sóhaj tör fel belőlem, majd a pult mögé sétálok.
- Nos. - kezdek bele, miközben elkezdem összesöpörni a szilánkokat. - Azt hiszem már rendben vagyok. Itt dolgozom egy ideje, bérlek egy szobát a faluban, ha éppen ráérek, akkor pedig motorozgatok valamerre. Nem olyan rég volt egy igen komoly balesetem, de már jól vagyok. Apával nagyjából rendeződött a viszonyunk. Otthagytam a sulit és most élem a felnőttek életét. - játszi könnyedséggel mesélem neki, mintha ez egy tök hétköznapi sztori lenne. Számomra már az, de hónapokkal ezelőtt valószínűleg nem így vázoltam volna.
- Na és veled mi a helyzet? Mizu a barátnőddel? - nézek rá mosolyogva, majd oldalasan felülök vele szemben a pultra és iszok egy kortyot a colamból. Természetesen a pletykákból én sem maradtam ki, így hallottam róla ezt-azt.  Most kitálalhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elmosolyodom, amikor észreveszem, hogy mosolyog, de eszemben sincs szóvá tenni, csak éppen kiélvezem a pillanatot, hogy megtisztelt vele. Bármikor is láttam Dantét, ő egy túlontúl komoly fiú volt, akiről az ember azt feltételezné, hogy nem is képes ilyen egyszerű, halandó lépésekre. Az embert mindig aggodalommal tölti el, ha egy tinédzser korú társa érzelemmentes, mert abból sok minden kialakulhat. Elfojtott agresszió, amit nem fojt el egy ponton túl, öngyilkosság, pszichopatává válás, van miből válogatni. Az elején, amikor farkas lettem, én se mosolyogtam túl sűrűn, de az élet nem erről szól, nem a búskomorságról, én az a fajta vagyok, akinek ha az élet citromot kínál, iszik hozzá tequilát. Egy nap mind meghalunk, én meghalhattam volna aznap is, de az Isten azt mondta, hogy még nem, szóval inkább csak megbüntetett. Mondjuk továbbra is eléggé drasztikusnak tartom a dolgot.
- Holdfogyatkozáskor, akár. Nem veszélytelen, annyi a lényeg, hogy amikor visszaváltozom, te is emberré változz, begyűjtesz mindent, majd mire visszaváltozom, te már újra kajmán vagy.
Csak ne ilyen ilyen utolsó pillanatos mániája, mint a filmekben. Órái lesznek mindent megszerezni, viszont azt tényleg nem szeretném, hogy amikor megkezdődik a visszaváltozás, akkor ő még emberként próbáljon megfigyeléseket végezni és jegyzetelni. Nem is biztos, hogy helyes lenne, ha még mindig ott lenne, de ezt majd a helyzet hozza. Kicsit aggódom, mert a két egymást követő hónapban is holdfogyatkozás lesz, és egy is kimerít, mire kipihenjük, jön a következő. Senki se mondta, hogy a farkasoknak olyan könnyű az életük.
- Elég sok minden megvan farkasként. Mármint sok minden felrémlik, hogy mit csinálok, merre járok, merre nem jártam még, de nem minden, csak sok, ezért is nem kockáztatnék, ha ne lennél animágus. Viszont ki kell találnunk valamit, hogy baj esetén legyen megállás, mert én, nem nagyon tudok fékezni.
Na igen. Egy farkasnál nem mondhatod azt, hogy "ül" vagy "fekszik", mert maximum nyerítve vihog egyet. Az én vidám farkasom például olyan, mint egy csokor hiéna részeg dalolása két fuldoklóval. Egy kicsit talán aggódom, mert erről is ellentétesek a feljegyzések. Van, aki azt írja, hogy az áldozat bizonyos részeit eszi meg a farkas, mások azt írják, hogy a teljes testet eltüntetik. Igazából ők sem tudják, csak megpróbálták kettesre kihozni a történetet.
- Velem ritkán jár rosszul az ember.
Vagyis, hát attól függ, hogy kit kérdezel, mert az, hogy szerintem én egy főnyeremény vagyok, az egy dolog. Ha a szüleimet vagy a húgomat kérdezed, ők teljesen mást mondanának erről a helyzetről. Szerintük Isten csapása vagyok, és lássuk be, ez sem áll távol a valóságtól, bár mentségemre szóljon, hogy ők generálták maguknak a szart, amikor Barnit örökbeadták. Szóval ez ilyen.
- Mint például?
Emelem meg érdeklődve kicsit magam, hogy felkönyökölve az asztalra, érdeklődve hallgassam. Dante érdekes, az ember azt hinné, hogy amint megkapta, amit akar, próbálja rövidre zárni az estét, ám a tény, hogy új hely is vonzaná, igencsak ígéretesnek tűnik. Imádom, ha egy férfi tele van meglepetéssel, és még a végén ebből az egészből nem csak egy munkakapcsolat lesz, hanem valami más is.
- Szóval vannak mestereid. Ez bizakodásra ad okot, hogy kisebb az esélye a véletlen mérgezésnek.
Na nem mintha egy kísérleti bájitalánál olyan kicsi lenne az esélye a mérgezésnek, de imádom már most, hogy alany leszek, hogy segíthetem a megfigyeléseket, fejlesztéseket. Tudom, hogy vannak olyanok, akik érzékenyek vagy allergiásak a bájitalra, amit fogyasztunk, és ha lennének alternatívák, akkor mindenki a maga számára megfelelőt fogyaszthatná. Jó lenne, ha élményt jelentene másnak is a farkas lét. Én most élvezem, de jöhetnek nem várt tényezők, szóval szeretném nem csak a többiek, de a magam létét is bebiztosítani. Nézem Dantét, és látom őt, iszom a szavait, érdekel, mert imádom, ha valaki tényleg élvezetet lel az élete egy fontos szegmensében. Ha nem csak csinálja, mert muszáj, hanem csinálja, mert élvezi, hogy csinálhatja, mert többet, jobbat, bővebbet akar, mint ami van. Imádom a lelkes és szenvedélyes emberek, foglalkozzanak bármivel, akár olyannal is, amihez én nem értek.
- A fellépések ellehetetlenítenék, de átléptem jó pár határt, felégettem jó pár hidat, ellene mentem a szüleimnek, az elveknek, amikben nevelkedtem, elhittem, hogy én irányítok, és mire észbe kaptam, itt voltam, láthatatlan béklyók fogságában, egy férfi felügyelte alatt, aki túl rendes ahhoz, hogy kicsesszek vele. Szóval megpróbálom kihozni a maximálisat, úgy, hogy ne bolonduljak meg a ténytől, hogy bezártak. Hivatalosan pihenek és visszavonultam alkotni a túl nagy nyomás miatt. Néha fellépek, de már nem úgy, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Egy falat csirkemell, egy falat édesburgonya. Néha kimarad a krumpli és egy újabb adag husi kerül a szájába, de a zöldség is azért fogy. Én közben rendelek magamnak egy bögre tejeskávét illetve néhány apró sós sütit. A kávé íze mennyei, az egyik legjobb szerintem a városban, bár az igaz, hogy még nem jártam az új kávézóban. Dani egyik falatkája igen nagy ívet megtéve landol a földön. Mivel felkészült vagyok, így mindig van nálam nedves törlőkendő, így felveszem a krumplit, majd kicsi áttörölgetem a talajt. Nem szeretek koszt hagyni magam után. Attól mert van egy 1,5 éves fiam, az még nem jogosít fel arra, hogy ezt megtegyem, márpedig a gyerekek tudnak ám felfordulást csinálni. Az etetőszék csapkodása jelzi, hogy valaki megszomjazott. Mondjuk nem csodálom, mivel eléggé fojtós a mai menü. A táskából  előveszem a vizet és odaadom neki. Két kézzel nyúl érte, de még segíteni kell neki. Pont ekkor lép be az ajtón egy fiatal lány, aki hasonlít arra a személyre, akit várok. Leteszem a vizet, majd felállok, mikor megáll előttem. Egy széles mosoly kíséretében nyújtom felé jobbom, amit hirtelen visszarántok és első körben megtörlöm nadrágomban. Mikor már tisztának érzem, akkor nyújtom újra, s rázom meg finoman kezét.
- Olsovszky Laura. Nagyon örülök! Foglalj helyet! –  egyik kezemmel a szabad székre mutatok, majd mikor  Layla is leül én is helyet foglalok. - Ő pedig itt Dani, akire vigyázni kellene. - simogatom meg puha arcocskáját kisfiamnak, majd mikor már gyorsan kigyönyörködtem magam benne, újra a lányra nézek.
- Kérsz valamit? Egy kávé vagy süti? - mosolyom továbbra is töretlen. Szinte ez a védjegyem… lehet már sokszor többet is mosolygok, mint kéne, de én ilyen vagyok. Ha kér valamit, akkor intek a pincérnek, majd csak utána térek rá arra, amiért idejöttünk.
- Nos Layla, foglalkoztál már valaha gyerekekkel? Mennyi tapasztalatod van ilyen téren?  - kérdem, miközben egy darab krumplit próbálok csöpp fiam szájába tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Vakukioltó bűbáj?
Először mosolyra húzódnak ajkaim, majd elnevetem magam, mert ez egy igazi nyelvtörővel is felérne, Még ilyet! Nem is értem, hogy miért nem ismertem eddig ezt a sorozatot, de mindenképpen bele fogok nézni. Nem ma éjjel, mert ma, nem is tudom, hogy mit csinálok. Merész leszek? Nem leszek? Belevetem magam vagy megfutamodok?
Ami biztos, hogy az eleje biztató, az ahogy nem követel, hagy engem irányítani, már-már meghitten ízlelgetjük egymás ajkait. Nem kapkodunk, kiélvezzük a pillanatot. Most először nem akarok túl sokat elárulni magamról, és nem tudom, hogy miért, talán az elmúlt hónapok miatt, talán, mert az előző csillagnézős pillanat túlságosan meghitt volt? Talán, talán. Nem is tudom. Nekem kell a bizalom, kell az, hogy valakihez úgy forduljak, hogy tudom, ismer, ismeri a korlátaimat, ismer engem. Most azonban, nem merem elmondani, hogy ki is vagyok én. Ez nem ellene szól, hanem saját magam ellen. Most máshogy akarom csinálni, mint legutóbb, és megtapasztalni, hogy mit vált ki belőlem. Engedek neki, hagyom, hogy elkezdjen felfedezni. Nem félek, mert a paróka csak akkor esik le, ha én azt akarom, és én nem akarom, hogy ez megtörténjen.
- Számít?
Ne számítson, mert hazudni nem fogok, az igazat pedig nem mondom meg. Nem akarom, hogy számítson, hogy ki vagyok ma éjjel. Csak egy nő, aki betévedt a kocsmába, és felment egy férfihoz. Csak kérlek, legyen elég ennyi. Testemmel a testének feszülők, a követelőző csókot követelőzéssel viszonozom, ahogy elkezdem kibontani a ruhájából. Nem akarok beszélgetni, csak megtapasztalni, hogy milyen, amikor nem tudja a másik, hogy ki vagyok, csak senki szeretnék lenni, és élvezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ideje volt már, hogy rendbe tegyék a barátságukat, de nem gondolta volna, hogy ilyen sokáig fog tartani. Ahelyett, hogy beszéltek volna egymással, a pletykák lettek kapcsolatuk fő mozgatórugói, már pedig ki tudhatná náluk jobban, hogy ezek az ízléstelen híresztelések mennyire hamisak? És ez a lényeg, többet nem engedhetik meg, hogy ez a dolog közéjük férkőzzön. Ahogy átkarolja a lány, ösztönösen húzza magához, mert ezúttal megnyugtatja az ölelés. Lehunyja szemeit, hisz férfi létére karácsony este másra se vágyik, csak hogy elsírja magát, amiért az, akit a világon szinte mindennél jobban szeret, egyszerűen összeszűrte a levet a háta mögött a legjobb barátjával. Mármint, a volt legjobb barátjával, akarom mondani.
- Tényleg nem haragszom, már rég túl vagyunk rajta - azóta annyi minden más történt, hogy lehetősége sem volt durcázni ezen az ízetlen tréfán. Mi tagadás, kicsit felgyorsultak az események, mióta kellett neki egy alibi barátnő... Morfondírozás közben megérzi a nyakát érő leheletnyi puszit és ösztönösen bizsereg bele. Mondjatok nekem egy olyan embert, akinek nem erogén zónája ez a pont! Na ugye. Éppen ezért készségesen ereszti el Adélt, mielőtt a lány észrevehetné ezt a természetes reakciót.
- Volt egy baleseted? Mi történt? - a többi rész annyira nem csigázza fel, de az, hogy a másiknak baja esett, az már egy érdekesebb kérdés. Ezzel könnyedén el is terelődik figyelme a korábbi intermezzo-ról és minden visszaáll a régi kerékvágásba. - És várj, otthagytad a sulit? De miért? - most realizálja csak, mennyi mindenről maradt le. Ezek szerint másnál is hiper űrsebességgel reppent el ez az elmúlt közel fél év. Hurrá. A kérdésre összepréseli ajkait és hirtelen nem tudja, hogy káromkodjon, sírjon, esetleg nevessen-e. Nehéz a választás. Egyszerre tenné mindet és egyiket sem, mert túlságosan fájdalmas az egész.
- Nem a barátnőm, mióta eltöltött egy kellemes estét a legjobb barátommal. Állítólag nem történt köztük semmi, de persze messziről jött ember azt mond, amit csak akar - még forr benne a düh és a rosszindulat, épp csak visszaértek a kirándulásról, túlságosan is élénkek az emlékek. Nem is érti, miért nem hisz Emily-nek. Talán azért, mert úgy érzi, mindez bosszú azért, ami Opheliával történt, pedig az nem is volt valós és nem is fek... Na jó, de az a nő előtt volt, úgyhogy tökre nem számít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Érzem, ahogy magához húz és ettől egy jól eső bizsergés fut végig egész testemen. Nem gondoltam volna, hogy ilyen erős érzéseket és reakciót fog kiváltani belőlem, ha újra találkozunk és úgymond békét kötünk. Már nem haragszik és ez elmondhatatlanul jól esik számomra, pedig én tuti nem bocsájtottam volna meg magamnak. Igaz csak poénkodni szerettem volna, viccesen elütni a dolgot, de sajnos nem úgy sült el, és hosszas eltávolodás lett a vége. De lehet tudat alatt direkt csináltam amit, mivel megijedtem a saját érzéseimtől. Azóta is utálom magam miatta…. Nem tudtam mit kezdeni magamban azzal, hogy esetleg többet érzek iránta szimpla barátságnál. Na de az már a múlt és teljesen felesleges rágódni rajta. Mikor elmesélem nagy vonalakban, hogy mi történt velem, két dolog ragadja meg a fantáziáját. Egy mosoly kúszik arcomra, és még mielőtt belekezdenék a mesélésbe, felállok és hátat fordítok neki. Felhúzom felsőmet úgy, hogy a hátam és a vállaim látszódjanak. Nem szükséges szemüveget húznia ahhoz, hogy lássa a hegeket. Őszintén szólva nem egy szép látvány, annak ellenére sem, hogy már beforrtak, viszont a tetoválásokat így kissé elcsúfította. A srác, aki készítette őket jelezte, hogy tudja korrigálni a dolgot és lehet minden olyan, mint fénykorában, de én nem szerettem volna. Ez majd mindig emlékeztetni fog a történtekre.
-  Hát motoroztam és rutinból közlekedtem, talán kicsit gyorsabban, mint kellett volna. Egyszer csak egy autó kikanyarodott elém én pedig már nem tudtam megállni és átrepültem felette a motorral. Rosszul estem és a motor is csapódott rajtam az egyik bukfenc közben. Aztán elrepültem jó messzire. Több napig nem tudtam magamról, majd hosszas lábadozás után újjáépítettem magam. - a történet felénél visszahúzom a felsőm és Nico felé fordulok. A pulton megtámaszkodom kezeimmel, s kissé oldalra biccentett fejjel mesélem a sztorimat. - A bal csuklóm azóta se működik rendesen, az is kapott esés közben. De egész jól összetettek a dokik. – megvonom vállam, majd a poharam után nyúlok és iszok egyet.
- Hát azt nem kell bemutatnom neked, hogy mennyire herótom van ettől a varázslósditól. Mindig is rühelltem és ezen senki és semmi nem tudott változtatni. Mivel nem érdekelt, így nem is erőlködtem a tanulással, aminek a gyümölcse az volt, hogy majdnem mindenből bukásra álltam. Közben munkát kaptam és úgy döntöttem elengedem a dolgot. Úgyse fogom soha használni az erőm, illetve már akkor tudtam, hogy a vendéglátás az én területem. Szóval kiléptem. - nemes egyszerűséggel vonom meg vállaim, majd érdeklődöm az ő kis dolgai felől. Természetesen az akkori érzéseim most mind előbukkantak valahonnan jó mélyről, ahol eddig voltak, így egyértelműen a családi állapota az első, amit tudni szeretnék. Igazából tisztában vagyok vele, hogy ez egy kurvára egyoldalú dolog, ő sosem fog rám úgy tekinteni, de ezzel nincs is semmi baj. Már beletörődtem és elfogadtam azt hiszem, bár a fejemet nem tenném rá…
- Nagyon sajnálom… –arcomon együttérzés látszik, s a pulton átnyúlva simítom végig karját. - Meg tudod ezt neki bocsájtani? Újra tudod kezdeni vele? Váltott ki belőled olyan érzelmeket, bizsergést, pillangókat, hogy megérje küzdeni érte? - kérdem tőle, de közben tenni-venni kezdek a pult mögött. Előveszem a legjobb whiskyt a pult alól és két poharat is Nico elé helyezek. Töltök 4-4 centet, majd az egyik poharat közvetlen elé rakom, a másikat elveszem. - Búfelejtő! A vendégem vagy! - emelem meg kissé a poharat, majd iszom egy kortyot.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Jelent.
Bólintok egyet a kérdésére, de egy pillanatnyi szünetet megengedek magamnak, mielőtt a válasszal folytatom, mert igazából számos opcióm van arra, hogy mit is jelent az, hogy én, Radetzky Bercel, életem keményen huszadik életévében házasságra léptem egy lánnyal, aki éppen csak nagykorú.
- Hogy a máguscsaládok köszönik szépen, továbbra is élvezik hagyományaikat, és döntik el a gyermekeik sorsát. De, nem azért licitáltam rád, mert terveim között szerepelne Edith megcsalása, sőt.
Nem, ez a randevú nem arról szól, ami a legtöbbeknek. Nem azért licitáltam rá, mert a testvérem, és senki se szeressen vele randizni, vagy, mert meg akarom győzni, hogy Ombozi nem az, akivel lennie kellene. Nem ismerem a fickót, de elég vehemensen védte a licit során, így természetesen az ital az övé, mert átengedte nekem Gerdát három órára, mindenféle magyarázat nélkül. Nem hiszem, hogy amúgy megtette volna, ha megmagyarázom, hogy miért is van szükségem erre a találkozóra, de jobb is, hogy nem kért magyarázatot, utálok hazudni. Valamint az érzelmeimről beszélni, de most meg kell történnie, nem igaz? Edith-ért. Ami most furcsán hangzik, de az én fejemben mindennek van magyarázata. Ennek is. Annak is, hogy a licitösszeget milyen könnyed lelki világgal loptam ki az unokahúgaim kövér unikornisaiból, és hogy mennyire sokat fogok ingyen dolgozni, hogy visszategyem a pénzt.
- Amikor másodéves voltam, te akkor voltál ötödéves, és egy házba jártunk, más közös pont nem nagyon volt bennünk, viszont az egyik bátyám nagyon szerelmes volt beléd, de nem mert közeledni. Egyik este meghallottam pár srácot, akik nem túl illendően beszéltek rólad, és úgy éreztem, hogy meg kell védjelek, mert hát az egyik testvérem szerelme vagy, ez olyan családi ügy dolog. Szóval egy havi üstpucolásért és jó pár lila foltért cserébe, elértem, hogy eszükbe se jusson a közeledbe menni, idővel pedig azon kaptam magam, hogy egyre többször nézlek és gondolok rád. Te voltál úgymond az én kamaszkori nagylány szerelmem, csak még akkor nem azonosítottam be az érzést.
Nem nagyon tudok ránézni, amikor már magamról beszélek, forgatom a villát, mint egy rosszalkodásra vágyó gyerek, és próbálok nem elpirulni zavaromban. Zavarban vagyok. Milyen csoda ez, mi?
- Szóóóval, a körülményektől tekintsünk el, a lényeg, hogy megházasodtam, és nem mondom, hogy hagyományos házasságom van, de szeretnék tisztességes, fair játék lenni a lánnyal szemben, aki a nevemet viseli, így arra gondoltam, hogy valamilyen úton-módon elbúcsúzok életem nőitől, akik nagy hatást gyakoroltak rám, és úgy tisztességes, hogy veled kezdem, aki iránt először éreztem. Ezért egy óvatlan pillanatban felírtam a neved a licitlistára.
Igen, most már jöhet az a bizonyos pofon, vagy leöntés és elviharzás, teljesen jogos lenne, mert ahhoz képest, hogy a tisztességről beszélek, ez igencsak egy tisztességtelen lépés volt a részemről. De végre felpillantok rá, akkor is, ha így nagyobb az esélye annak, hogy a szemembe megy az ital, vagy a lopott virág - tisztesség mi - szirma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem hiszem, hogy érti mire gondolok. Vagy ha érti akkor csak direkt nem akar normális választ adni. Mindegy, feladom. A stílusához limitált a türelmem és érzem, hogy kezdek a végére érni, pedig alapjáraton nyugodt természet vagyok. De van, ami még nekem is sok. Ma úgy tűnik igencsak rossz kedve van, így ráhagyom a dolgot.
A pizzájáról hamar megállapítom, hogy nem lesz a kedvencem és megpróbálom neki még egyszer utoljára elmagyarázni, hogy mi bajom a vérivással, de persze erre se nagyon figyel. A fejébe vett valamit és azt hiszi jobban tud mindenkinél mindent. Mit lehet ilyenkor tenni? Valószínűleg semmit. Még a pszichiátria sem ijeszti el, bár sejtem, hogy azért mert arról is csak meséket hallott, és fogalma sincs milyen valójában egy kis fehér szobában ücsörögni aztán beszélgetni valakivel mindenféle baromságról, csakhogy meggyőzd nem vagy őrült. Nagyot sóhajtok, de nem, nem mesélek neki erről. Helyette gonoszka mosollyal kezdek bele az amúgy abszolút nem frappáns, de jelenlegi humoromnak megfelelő történetbe.
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiúcska, aki olyan dolgokba ütötte az orrát, amibe nem kellett volna. - Jelentőségteljesen pislogok rá, hogy értse, róla mesélek. Másról pedig nem fogok. Legalábbis ebben a témában biztosan nem. Más témákban tudnék neki sok mindent mesélni. Épp ezért kezdek a zöldségekről is egy kisebb beszámolóba, hátha neki ez meghozza a kedvét a fogyasztásukra, de nem. Bár helyeselni látszik a dolgot, de akkor meg nem értem.
- Nem hiszem, hogy tudnál olyasmit mutatni, ami meglep. Mondjuk nem értem, ha tudod, mire jó egy-egy zöldség, miért utálod őket ennyire... - persze ha van egy-két mugli kütyüje az jobb, mint egy cukkini, vagy hasonló de nem tudom van olyan ember, aki az ilyesmit elvinné felrúnáztatni, hogy működjön egy varázslóiskolában. Ezt még belőle sem nézem ki. Illetve abban sem vagyok biztos, hogy nem ódzkodna-e valaki, az ilyen eszközök felrúnázásától. Szóval a zöldség minden szempontból jobb opciónak tűnik, még akkor is, ha amúgy rettentően gusztustalan.
A bor közben megérkezik és én egy pillanatig döbbenten figyelem, ahogy a kis srác előbb tölt magának, majd miután a pohárból felhörpinti az adagját az üvegért nyúl és azt próbálja meghúzni. Épp csak nem hagyom neki. Gyorsaságban könnyű szerrel leverem, így mielőtt még az ajkaihoz érne a palack szája megragadom az üveg nyakát és kitépem azt a kezéből, majd nemes egyszerűséggel a földre ejtem.
- Upsz. Ez eltört - a pincérnek persze azt mondom, hogy véletlen volt, és ha kell ki is fizetem, de amúgy nem zavartatom magam miatta különösebben.
- Nos, én ha megettem a pizzámat hazamegyek. A kérdés az, hogy jössz-e? - mondjuk nem tudom, hogy a gyerekes viselkedését akarom-e magamnak otthonra. De talán ha nem veszik körbe emberek, nem akarja majd játszani az agyát ennyire. Majd kiderül. Addig is, két pizzaszeletet egymásra hajtok, mint valami szendvics lenne és úgy harapok bele. Nekem az az egy pohár bor is sok lesz, ha nem eszem rendesen, szóval be kell tömnöm a pizzát, akármit is válaszol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kinek lenne kedve ebben a szép, tavaszias időben a kastély pincehelyiségeinek egyikében tespedni, de most komolyan? Végre semmilyen mágia nem szükséges a megfelelő szabadtéri edzés-körülmények megteremtéséhez és legfőképp azt, hogy most nem kell instrukciókat kiabálnia, szabályokat magyaráznia, mozdulatokat prezentálnia és úgy egészében, fiatalokat pátyolgatnia – csak saját igényeire figyel és maximálisan ki is használja a lehetőséget, hogy jól kimerítse szervezetét. Szereti ezt az érzést, a fáradt zsibbadást egy kiadós izommunkát követően és az utána lévő forró, tagjait ellazító zuhanyt. Amit nagyon hiányol a hivatásos közegből, nos, az nem más, mint az állandó sportmasszőr. Ugyanakkor, ha még mindig aktívan játszana, nem tehetné meg egy párórás kardio után, hogy kapásból tönkre is teszi a belefektetett energiát a faluból várossá avanzsált település cukrászdájában válogatva a finomságok közt. Mert épp pontosan ez történik. Természetesen átöltözött, nem riogatja a népet izzadtan és büdösen – talán egyesek legnagyobb bánatára egyébként.
Zsebre süllyesztett kezekkel ácsorog a pult előtt és kedélyesen cseveg az aktuálisan soron lévő alkalmazottal; Damyan mindig előzékeny és mivel a legtöbben amúgy is felismerik, ha nem is sportolóként, de a Bagolykőben betöltött pozíciói miatt, fontosnak tartja, hogy jó kapcsolatot ápoljon a lehető legtöbb emberrel. Még ha csak felszínesen is teszik ezt. És mivel volt szerencséje rengeteg különféle személyiséggel találkozni és cseverészni, elég jó érzéke van ahhoz, hogy meddig kívánt az egyébként őszintén érdeklődő jelenléte, és mikortól válik fárasztóvá.
Épp egy süteményről fejti ki, hogy a rellon vezetőség több tagjánál is lehengerlő győzelmet aratott és mennyire imádták – mert hát az ingyen kóstolókért is meg kell ám küzdeni –, amikor váratlanul beléfojtják a szót. Nem látta közeledni a merénylőt, hisz jócskán kiesik látóköréből a térdmagasságban intézett támadás, úgyhogy meglepetten pislog le az aprócska jövevényre és önkéntelenül elmosolyodik azonnal.
- Hát szervusz – kedvesen köszönti a kisfiút, finoman és nem túl tolakodón simít meg néhány puha babahajszálat. - Merre hagytad anyut vagy aput? – Igazából nem is gondolja, hogy a gyermek különösebben elkószált volna, pláne nem egy cukrászdában, egészen biztos benne, hogy valamelyik szülő a nyomában lohol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egyáltalán nem vagyok felkészülve erre az estére. Azt hinné az ember, hogy minden rendben lesz, iszunk, eszünk, beszélgetünk olyan dolgokról, amiknek semmi köze hozzá, a nőhöz és a gyerekükhöz, amiről nekem ugye feltétlen tudnom kellett, de úgy esett meg a dolog, hogy engem Merlin mindenképp büntetni szeretne és csak azért is a nyakamba zúdít mindent, hogy én azzal majd valahogy bírjak el. Most is, ahogy Zétényt hallgatom Nadiáról beszélni, csak az jár a fejemben, hogy vajon a kislánya mennyire hasonlíthat rá. Vajon neki is olyan áthatóan kék a szeme, vagy esetleg az anyja után örökölt? Vajon örülne, ha megtudná, hogy van egy apukája? Vajon tudnának egy rendes családot alkotni? Állkapcsom megfeszül, ahogy rászorítok a palack nyakára, ujjaim szinte elfehérednek. Nem szabad ilyenen gondolkoznom. Nem szabad rájuk gondolnom, mert a végén még elszólom magam. Nem szabad, nem szabad…
- Mi? – zavarodottan kapom fel a fejem, Zétény kinyújtott kezére meredek értetlenül, aztán a sajátomban lévő üvegre. - Ja, persze, igen… – a kanapéról felemelkedve nyújtom át neki az üveget, ülve maradva fürkészem az arcát. A háttámlának könyökölve döntöm tenyerembe fejem, és már esküszöm érzem is az alkoholt a szervezetemben, pedig alig ittam. Ez valóban nem lesz egy könnyű este.
- Nem, nincs semmi baj, csak… – lesütöm a szemem. Csak? Most erre mit mondjak. Csak van egy ötéves lányod, akiről nem tudsz és nekem sem kéne, de felidegesítettem az ex-barátnőd, akinek kicsúszott a száján és most mindketten bánjuk, hogy találkoztunk aznap? Igen, valami ilyesmivel kellene folytatnom. - Csak egy kicsit fáradt vagyok. Tudod, a Levita meg minden… – ezzel pedig el is intéztem az egész dolgot. Bármilyen hangulatom rá lehet fogni a házra, meg a gyerekekre, úgyis mindenki elhiszi. - Hallottam hírét. Először el sem akartam hinni. Te, mint prefektus – arcvonásaim ellágyulnak és fel is nevetek, ahogy kezem nyújtva kérem vissza az üveget tőle. Nem kerülöm a tekintetét, talán nem is tudnám, hiszen ismer. Tudja, ha baj van és tudja azt is, hogyan szedje ki belőlem.
- Gondolkodtam valamelyik nap – wow. Én és a jó kezdések. - Ismerjük egymást mióta is… 11 éve? 12? Egyszer megkérdeztem, hogy mi barátunk vagyunk-e, emlékszel? Mostanában elég sokat gondolok arra a beszélgetésünkre. Azt mondtad az a fontos, neked csak az számít, ha a barátodra lehet számítani. És én… Szeretném ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz. Melletted állok, bármi történjen – hagyok neki egy kis időt, hogy ezt feldolgozza, tekintetem ide-oda ugrál szemei között, aztán szabad kezem már siklik is a nyakára, a kibontott üveg kettőnk közé szorul remegő ujjaimmal együtt, ahogy magamhoz húzom egy ölelésre. Sóhajtva fúrom arcom a nyakába, majd hunyom le szemeim, körmeim nyakát karcolják. Érzem az ital jótékony hatását. Érzem, csak fel nem fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Csak járatom a számat és örülök, hogy végre itt van. Még idillinek is lehetne nevezni az egészet, hogy nálam van, barátként és majd lehet valami, csak hangulatba kell hozni. De már rég tudom, hogy ebből úgysem lesz már az, amire régen vágytam. Igen, eljutottam erre a pontra is már, hogy lemondtam róla úgy. Nem olyan régen történt meg ez, hiszen amíg távol voltam, pont emiatt tűrtem el mindent és vettem vissza magamból. Most, hogy tudom, hogy biztonságban van, meg gyermeke is lett, már hiú ábránd lenne még tőlem is azt gondolni, hogy majd lesz valami olyasmi, ami régebben még talán lehetett volna. Ebből is látszik, hogy már nem vagyok annyira önző, mint régebben, de annak is megvolt a maga bája. Mindegy, a lényeg, hogy itt van, és jó barátként tudok rá gondolni, akivel ma egy jót vacsizunk és iszogatunk. Talán még néhány régi emléket is felidézünk, volt benne jó pár vicces és bosszús történet is. Végül csak megkínál a rejtett palackjából, én pedig meghúzom azt. Nem vagyok oda az orosz vodkáért igazán, de ez most ráadásul még erősebb is. Egy kicsit megállok, amíg meg tudok szólalni és nem tudom nem észre venni a zavarodottságát, így csak rá kérdezek, hogy mehetek-e megölni Norbit, vagy valami, ha neki bánatot okozott. Megnyugtató, hogy nincs baj a remekbeszabott kviddicsesével, de egyértelműen terel. Hjaj, Iza, tudhatnád már, hogy ismerlek téged. Mindegy, úgy vagyok vele, előbb-utóbb úgyis kiböki, hiszen mint mondtam, ismerem már.
- Pedig az lettem, és hidd el, kedvelnek is érte – vigyorodom el és visszaadom a laposát. Van pár büntetőmunka kiosztás már a nevem alatt, majd megpróbálom utolérni a legnagyobbakat ebben. Is. Majd hirtelen fordul a kocka és látom, hogy valamit el akar mondani. Na, nézzük, mi az Iza! Direkt nem szólok bele, mert általában megakasztom valami poénnal, de most figyelmesen hallgatom, amíg felbontok és kitöltök egy kis bort két pohárba és leteszem a kis asztalra a kanapé elé. Nagyon rááll arra, hogy mi barátok vagyunk és mindenben számíthatok rá. Vajon mit akar ez jelenteni nála? Tudom, biztos, hogy van valami fontos, az is lehet, hogy nem mondhatja el, de már tud róla, én meg nem. Vagy csak vele, Norbival, a gyerekkel, az iskolával lehet baj… bár nem tudok arról, hogy Jules-on kívül valaki nagyon zabos lenne most rám. Talán már elfelejtette Juliska is az esetet, nem hinném, hogy ilyesmi lenne. De akkor mi?
- Tudom – zavartabb félmosolyt kap, mint gondoltam, belém ültette a kisördügöt, vagy mit. – Szóval van valami mi? Nem tudok semmiről, amiről te ne tudnál, vagy képzelődőm? Mit akarsz nekem elmondani? Hmm? Nem kell ám a kamuzás, lerí rólad, hogy kényelmetlenben vagy – ekkor eszembe ötlik egy nagyon zavaró gondolat, mégpedig az, hogy talán meggondolta magát velem kapcsolatban?! De nem, akkor nem állna mellettem, hanem feküdne velem az ágyban, szóval ez volt az utolsó, hogy reménykedek, nem? Nehéz ez, mikor 5 évig ebben bíztál, vagy akár több…
- Szóval mi az a valami ami miatt mellém kéne állnod? Mármint, ezt eddig is tudtam, hogy szeretsz, meg a barátom vagy. Csak nem bírnám, ha felrobbanna az agyad, mert nem mondod el – elveszem a poharat és iszom pár kortyot belőle, majd mellé telepedek, igyekezve nem túl közel ülni hozzá, nem szeretném, ha rosszul venné le a szándékaimat. Na, nézzük, mi lesz ebből!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Erre a kijelentésre akaratlanul is megemelkedik szemöldöke. Szóval jelent valamit, valakinek, valahol, csak éppen nem Radetzky Bercelnek, minden világos. Szerencsére ez már nincs ráírva arcára, sem rosszallása, ami nem is baj, mert amikor folytatja, Gerda lesüti a szemét. Számára ez ismeretlen dolog: eleve elrendelés, olyasvalakihez hozzámenni, akit nem szeretsz… Olyasmikről beszélnek, amiket ő maga sohasem tapasztalt, így hát pálcát sem tör a fiú feje felett, már csak azért sem, mert közli, nem akarja megcsalni Editet. I’m sorry, I’m a bit confused…
- Szóval nem akarod megcsalni Editet – megismétli a mondatot, mintegy nyomatékosítva, hogy érti, de nem érti. Nincs egyébként probléma sem a felfogóképességével, sem az agyával, egyszerűen csak nem biztos abban, hogy egy nyelvet beszélnek. Elvégre a ’nem csalom meg a feleségem’ és a ’fizetek több százezer forintot, hogy randizzak egy nővel’ között érezhető némi anomália. Persze kinek mi, ha szerinte ez belefér, akkor kicsoda Gerda, hogy megmondja, nem jó?
Mondjuk Bercel igazán kitesz magáért a válaszadáskor. Ha be kéne vallania, azt mondaná, fogalma sem volt egészen mostanáig a fiú létezéséről, de egy ilyen vallomás után talán nem illendő ezt közölni. Így hát a sztori előrehaladtával szép lassan elkezd pirulni, végül, mire eljutnak a végére és kisül, hogy ő egy ilyen első nagy szerelem, már vérvörös az arca. Megnyugtatjuk, kedves Radetzky úr, hogy nem Ön az egyetlen, aki ma belehal a zavarába. Gerdának eközben fogalma sincs, mit mondhatna. Mármint nevezhetjük ezt aranyosnak, de abból talán már kinőttek, hogy ezt ki is mondja ebben a formában. Megtisztelő? Túl hivatalos és nem igazán ezt érzi, mi több, ha tehetné, a hízelgő szót használná, már amennyiben úgy vélné, ez itt a helyes megfogalmazás. Mégis, az érzései hirtelen túlontúl zavarosak: annak idején valakinek, akiről alig tudott, a világot jelentette, beleszeretett, de még csak észre sem vette. Valaki megvédte, míg ő élte a szokásos életét, verekedésbe keveredett és elintézte, hogy többé ne mondhassanak róla rosszat. Nem is hitte volna, hogy ilyesmi történt, míg ő mit sem sejtve próbált dönteni két másik férfi között és végül a rossz választást hozta meg.
Tulajdonképpen meg van illetődve és már épp szavakba öntené minden érzését, mikor Berci folytatja, de nagyon nem úgy, ahogy azt a nő képzeli. Elkerekednek szemei és fogalma sincs, hogy haragot, felháborodást vagy még nagyobb zavart érezzen. Hogyan mondja ezt meg Zlatannak, aki egyébként szintén meg akarta venni? Jó isten.
- Hogy mit csináltál? – mintha nem hinné el, amit hall, azonban rögtön felemeli a mutatóujját, hogy a rellonos meg se merjen szólalni. Ez egy költői kérdés és időnyerés arra vonatkozóan, hogy össze tudja szedni mindenfelé csavargó gondolatait. – Képes voltál felírni egy licitre ahelyett, hogy a háztársamként elhívtál volna valahová? Úristen – hátradől és nem igazán jut szóhoz – ez mostanában amúgy sokszor előfordul vele, nevermind. Végül, miközben villáját kezébe veszi és idegesen kopogtatni kezd az asztalon megenyhülnek vonásai. Mert túl azon, hogy ez a világ egyik legpocsékabb, ha nem a legpocsékabb ötlete volt… Jól esik neki és kedvesnek találja.
- Köszönöm – nem néz a fiúra, nagyon erősen szuggerálja az asztalt, de nem mond többet. Bercelnek lesz éppen elég kérdése, amire ezek után adhat választ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Figyelmesen hallgatja Adélt és kendőzetlenül csóválja meg a fejét. Ez ugyanolyan, mint rutinból vezetni, csak ott legalább van egy kaszni, ami megvéd a sérülésektől, ellentétben a motorral, ahol van az ember és kész. Ráadásul ez a baleset elég súlyosnak is hangzik, ami azt illeti, szóval egy bizonyos pontnál egyszerűen kiül arcára az ’úúú’ kifejezés. Amikor szörnyülködsz, de nem tudod, mit mondhatnál. Leginkább azt, hogy megrángatod a másikat, hogy teljes mértékben nem normális, de ennek már mindegy, akkor kellett volna.
- Remélem tudod, hogyha ezt akkor hallom meg, meg is öltelek volna, ha a baleset nem teszi. Hogy lehettél ilyen felelőtlen? – akárhogy is szépítjük vagy épp csúfítjuk a dolgokat, igenis vannak emberek, akik aggódnak a lányért, akkor is, ha épp fasírtban voltak. Hatalmas felelőtlenség ilyesminek kitenni magát, aztán félvállról véve még mutogatni is a nyomokat, mondván ’ez van’. Bár ismerve a szőkét nem kételkedik abban, hogy a felépülése után nem sokkal ismét felpattant a kétkerekűre, hogy az utakat rója. Így végignézve rajta meg kell állapítsa, hogy rengeteget változott a megismerkedésük óta, van amiben jobb, van amiben rosszabb irányba. De ez már csak ilyen, nem? Nico is sok mindenen ment keresztül, amik mind formálták őt valamilyen irányba. Például a nőket egyre szerencsétlenebbül kezeli, ami visszatekintve az elmúlt időszakra kész művészet.
- Ha azért csináltad, mert így jobb, akkor tök rendben van. Különben sem kell mindenkinek doktor professzornak lennie, úgyhogy valósítsd csak meg magad – elvigyorodik, miközben arra gondol, annak idején ő is inkább csak autószerelő akart lenni, mint apja. Gyerekkorában imádta bütykölni a különböző járgányokat, rendszeres programjuk volt, míg meg nem jelent nála a fáziseltolás, ami mindent megváltoztatott és inkább a továbbtanulás felé sodorta. Hogy megbánta-e? Egy kicsit sem. Más életre vágyott, de végül ez teszi boldoggá.
Az együttérzéstől egyszerre érzi jól és rosszul magát. Nem szereti, ha sajnálják, de valahol meg igényli, hogy az ő lelkecskéjét is ápolgassák. Éppen ezért nem húzódik el, csak hálásan pislog a lány felé. – Nem tudom, képes vagyok-e rá. Istenem Adél, annyira szeretem – keservesen szólal meg, látszik rajta, hogy őszintén szenved döntése súlya alatt. Hogyan várhatják el tőle, hogy becsületét és önérzetét sutba dobva egyszerűen kezdje újra? Még akkor is, ha nem történt semmi, maga a pletyka is sértő, legalább annyira, mintha azt mondanák valakinek, hogy a gyerek nem az övé. – Köszönöm – elfogadja az italt és a koccintás után nem teketóriázik soká, lehúzza az egészet. Neki köztudottan megárt ám a pia, így nem is kell több mint egy kis öblítés a vajsörrel és már a világáról is alig tud. Adél könnyedén az asztal alá ihatná, ha akarná, de tudva, hogy ilyenkor minden sokkal homályosabb és az ember tesz meggondolatlan dolgokat, inkább nem tölt újra neki. Ettől függetlenül fogalmuk sincs, meddig beszélgetnek úgy, mint már jó ideje nem: mint két jó barát, akik újra ugyanazon a ponton kötnek ki életükben, mint már oly sokszor. Annyi biztos, hogy Nico csak hajnali három felé ér haza, akkor is igen pityókásan, de könnyebb lélekkel. A nő sem maradhatott már sokáig, mert az olasz természetesen segített neki pakolni, hogy mihamarabb elmehessen ő is. Nos… Boldog karácsonyt, azt hiszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Sok mindenre számított, de ilyen édesded gyerek aztán nem. No persze tudja ő, hogy minden baba cuki, de Dani rögtön leveszi a lábáról a huncut mosolyával és csintalan tekintetével. Ennivaló. Vajon az embere beleszerethet egy másfél évesbe? És, ha igen, ez mivel jár? Akárhogy is, a navinés számára nyilvánvaló, hogy ő a tökéletes választás, amennyiben az anyuka szittert keres, hiszen már azelőtt imádta Danit, hogy megtudta volna a nevét.
- Iszonyú édes – elkerekednek szemei és óvatosan a kisfiú felé nyúl, hogy ő is megsimogassa, amit végül meg is enged. Hát már tisztára haverok! Erről beszélek, nem is lehetne tökéletesebb választás nála, egyértelmű. Úgy is mondhatnám, világos, mint a vakablak. Ezen eszmefuttatásából Laura szavai rezzentik fel, ekkor szinte haptákba vágja magát, csak olyan katonásan és átgondolja a választ. – Egy sütit nagyon szívesen ennék, de ne tessék kifizetni ám, nem szeretném meghívatni magam – ártatlan, angyali arccal pislog a nőre, amiből egyértelműen látszik, hogy szándékai bizony nagyon komolyak és fiatal kora ellenére is felelősségteljes és felnőttes. Nem mintha a megfogalmazás is ezt sugallná, de istenem, minden nem lehet tökéletes.
- Az a helyzet, hogy még nem nagyon volt dolgom gyerekekkel. Csak egy bátyám van, de logikusan inkább ő vigyázott rám, mint fordítva. Tulajdonképpen fogalmam sincs, milyen életkorban mit szeretnek a babák. Tudom, ez elsőre nagyon ijesztő lehet, de gyorsan tanulok és tök szívesen csinálnám – rögtön szabadkozni kezd, hiszen az eddig felépített kép, miszerint mennyire csodálatos választás, gyorsan összetörni látszik. Pedig ő tényleg érzi, hogy nagyon jó tudna lenni ebben a pozícióban és, ha jól kijön Danival, miért is ne működhetne egy gyorstalpaló után? A lelkesedés és tenni vágyás, illetve a kisfiú iránti rajongás egyébként is ott ül arcán és benne van minden rezdülésében. Kell ennél több?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Eléggé meglepő döntés a vezetőség részéről prefektusnak kinevezni, ám valahol ésszerű is, hisz ő elég idős ahhoz, hogy egyengesse a kisebbek útját és mestertanoncként, kevesebb órával, jobban rá is ér. Mégis… Zétény, mint prefektus. Még egy dolog, amit fel kellett dolgoznom, miután meghallottam. Egészen elszoktam attól, hogy egyáltalán a kastélyban van és újra iskolába jár, most pedig ott fog csillogni a prefektusi jelvény a mellkasán. Ha diák lennék még talán direkt ki is szöknék hozzá, hogy feldobjam az unalmas járőrözéssel töltött éjszakáit, de ugye nem vagyok. Elmúltak azok az idők, mikor különböző helyeken bukkanhattam rá, amik először nem is kicsi bosszúságot okoztak, elvégre nem is kedveltem a srácot, másrészt rellonosként tartottam tőle. Egyikünk sem gondolta volna, hogy tíz év után majd együtt fogunk vodkázni és mindkettőnknek gyereke lesz. Ja igen, merthogy ezt a témát próbálom nagyon keservesen bénán elkerülni.
- Semmit nem akarok mondani. Nem történt semmi, csak nem szeretném, ha megismétlődne, ami hat éve történt – nem nézek rá. A nadrágomon lévő gyűrődéseket kezdem el piszkálni, egyik kezemben pedig még mindig szorongatom az üveget. - Lehet, hogy akkor nem tudtad, de most elmondom megint, hogy megértsd, bármiben melléd állok. De ha még egyszer el mersz tűnni, szó nélkül, akkor rajtad Merlin se fog segíteni. Azt is megbánod majd, hogy megismertél – csak az utolsó szavaknál pillantok fel rá, tekintetét keresem, hogy lássa komolyan gondolok mindent, hiába mondtam már el neki, hiába tudja. Nem akarom, hogy megint ez történjen. Szükségem van rá és neki is rám. Nem fogom hagyni, hogy még egyszer ilyen mélypontra kerüljön a kapcsolatunk. - Csak… Csak szólj róla legalább – ezzel pedig meghúzom az eddig szorongatott üveget és visszadőlök a kanapé karfájának. Tekintetem a plafonra siklik, szabad kezem egyre forrósodó homlokomra csúsztatom, ajkaim felfelé görbülnek, ahogy eszembe jut egy emlék. - Emlékszel, mikor Madagaszkáron voltunk? És akkor is valami bajom volt… Őszintén, te emlékszel bármilyen alkalomra, amikor nem az én lelkem ápoltuk? Merlinre, mindig valami bajom volt. Szinte már rossz visszagondolni rá. Tudod mi nem rossz viszont? Ez a vodka. De tényleg – témáról témára ugrálok, fel sem fogom teljesen a számon kiejtett szavakat, csak mondom a magamét. A plafonra szegezett szemeim időközben lecsukódnak, az üveget tartó kezemmel gesztikulálok a mondandóm mellé. Testem átjárja a melegség, amihez nem vagyok hozzászokva, hiszen az alkoholhoz sem vagyok hozzászokva. Kezd beütni az alkohol, ami az egymásba mosódó szavaimon is hallatszik. - Egyébként most így… Mihez akarsz kezdeni? Fotózásból fogsz megélni?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem értem, hogy miért hiszi mindenki, hogyha az ember húsz évesen elvesz egy tizenhét évest akarata ellenére, akkor majd az lesz a fő életcélja, hogy megcsalja. Mondjuk nyilván, akinek van egy kis esze és nincs tartása, ezt teszi, de én eleve rendelkezem két hátránnyal is, sőt hárommal: nem vinne rá a lélek, van tartásom, és hogy, hogy nem, de beleszerettem Editbe. Mármint tényleg, tudom, hogy szeretem őt, még ha nem is mondom ki, még ha nem is mutatom ki. Nem, ez nem jelenti azt, hogy egy alpári gyökér vagyok vele, mert nem, de eszemben sincs játszani Rómeót, és hülyét csinálni magamból végigszerenádozni a Macskabagoly utcát. Azt meghagyom a nagyhangúaknak. De vannak gesztusaim, csak mivel nálunk eléggé felborult a sorrend, nem tudok mit csinálni, amúgy se volt meg bennem ez az érzés sosem. Szóval tanulok én is. És kérhetnék tanácsot a két bátyámtól, nyilván, két teljesen más jellemmel, más udvarlási formával, de nem tudom, hogy melyik adna hasznosat, az amelyik hazacipelt egy részeg nőt, üvöltözött vele, majd feleségül vette, vagy azt, amelyik a testvérünk halála után az első szembejövő nővel bejárta a világot, aztán feleségül vette. Így belegondolva nem is lógok ki annyira a sorból azzal, ami Edit és köztem van. Funny. De nem.
- Nem. És igen, tud róla, hogy most itt vagyok, veled. Ő is licitált valakire.
Mondta is, hogy kire, de, hogy aztán megnyerte-e, azt nem tudom, remélem, hogy igen, mert úgy igazságos a buli, ha mind a ketten élvezhetjük kicsit a rahedli pénz elszórását. Nem, nem ilyen lesz a felnőtt életünk, a házasságunk, de most még egyrészt gyerekek vagyunk, másrészt még nem is élünk házas életet, de ugye erről is hallgatunk, mint a sír.
- Én...
Megismételném, de abban a pillanatban felemeli a mutatóujját, ép pedig elhallgatva nézem őt, leginkább a kezét, hogy tudjam, melyik az a pillanat, amikor be kell csuknom a szemem, hogy ne menjen bele ital, mert le fog önteni, ebben az egyben biztos vagyok, és valljuk be, meg is érdemlem, hogy így történjen.
- Nem szeretem az egyszerű megoldásokat.
Fejezem be végül a félbemaradt mondatot, igaz másként, mint terveztem, de teljes nyugalommal, végül is, ez történt, úgy gondoltam, hogy ez látványos. Hát az lett, főleg, ha Bözsi néni rájön, hogy én dézsmáltam meg a virágait, és szétver rajtam pár dolgot. Jó dolog is kamasznak lenni.
- Én köszönöm, hogy ennek ellenére eljöttél. Szóval ez egyfajta búcsú, lezárom a korábbi érzéseimet, a múltamat, és veled kezdtem, mert veled kezdődött minden.
Milyen nevetséges nem? Évek óta vannak fontosabb lányok az életemben, mégsem tudja egyik sem, hogy az. De elmondom nekik, és elköszönök tőlük. Furcsán raktak össze, látszik, hogy késői és nem tervezett gyerek vagyok. Semmit sem tudok normálisan intézni.
- Viszont, nem szeretném rabolni az időtöket Zlatannal, gondolom már vár, és nem tetszik neki, hogy itt vagy, szóval, ha szeretnél elmenni, megértem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Ha valaki annak idején azt mondta volna neki, hogy itt fog majd tartani mire betölti a harmincat, hősnőnk igencsak meglepődött volna. Megannyi terve volt kicsiként. Szeretett az anyja anyagai között játszani, de barkácsolgatni is szívesen elkísérte az apját. Gyógyítótól az énekesnőig minden ott volt a mi leszek, ha nagy leszek listáján. Ahogy telt az idő ezek a vágyak úgy változtak és cserélődtek, mígnem jött a Bagolykő és az életét lassan átformálták tehetségei. A mesterképzés helyett inkább gondolt egy merészet és egyetemre ment. Újságírást akart tanulni, és így is tett. A képzés idejéből egy évet Angliában töltött cserediákként. Nem tudott veszíteni. Büszke, törtető és önfejű fiatal nő vált belőle. Hazatérve gyakornokoskodni kezdett egy lapnál, miközben másoddiplomát szerzett magának arc és hangelemzésből. Hasznos képesítések ezek az ő szakmájában. Élvezettel tanult át akár éjszakákat, hogy a legjobb legyen. Minden olyan volt, mint egy diadalittas hegymenet. Küzdött, tanult és tapasztalatok sorát szerezte meg a rengeteg elismerés mellett. Azután jött a rádiózás, majd a szerelem és mikor Peti megszületett úgy érezte az élete nem lehetne teljesebb és tökéletesebb. Mindennek azonban vége lett. Egyetlen éjszaka alatt mindent elveszített. Vigasztalhatatlan volt. Sorscsapásként, büntetésként élte meg családja halálát éppúgy mint saját megmenekülését. Végül mégis reményt talált kislányában, akit azóta is egy igazi csodának tekint. Most pedig új életet kezdtek. Bogolyfalván. Neveli a gyermekét, rádiózik és riportokat készít. Még maga a város első embere is szóba állt vele nem is olyan régen. Akkor és ott a férfi irodájában újra érezte ereiben lüktetni a riporteri vért. Újságírói vénája bekapcsolódott keringésébe. Szabad perceiben azóta a következő hetek témáit kutatta. A rádióba érkező baglyok száma exponenciálisan emelkedni kezdett egyre több feladattal látva el, amikre készséggel keresett megoldásokat. Tanácsai lassan nagyobb és nagyobb közönséghez jutottak el a városban és azon túl is talán. Felpezsdült körülötte minden, de arra kényesen ügyelt, hogy ebből Imola a lehető legkevesebbet érzékeljen. Most a kicsi lány épp a nagyszüleinél van, míg ő intézi a házzal kapcsolatos néhány pótlólagos formaságot. Ezt a napot erre szánta. Ebédről sem gondoskodott, így most a gyorsétterem lesz az a hely, ahol enni fog néhány falatot. Egy adag kínai árasztja előtte jellegzetes illatát. Szereti a csípős ízeket. Pálcikával eszegeti a szaftos hús és zöldség darabkákat, a hozzájuk köretként kért sült tésztával együtt. Szemét és fülét azonban ilyenkor is nyitva tartja. Mivel egykor megtanulta egy jó történetre bárhol rábukkanhat az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elég sok mindent történt hat év alatt, szóval bólintok neki, mielőtt válaszolnék. Igaza van, én sem akarom átélni, főleg az első négy évet, az utolsó kettő már nem volt vészes. Illetve, Nadival elég jó volt az a fél év, azt azért el tudnám viselni. Ő volt az, aki nem kérdezett túl sokat, csak kedvelt olyannak, amilyen voltam, nem akart többet, mint én, legalábbis úgy éltem meg, hogy kiegészítjük egymást, és nem akarjuk egyikünk múltját sem piszkálni. Mondhatni tökéletes volt egy pillanatig, amíg ugyanabba a csapdába nem kezdem el belemászni, ami elől menekültem: azaz megszeretek valakit és emiatt ő veszélybe kerülhet. Nem tudom, hogy került-e egyébként, de úgy tűnt, hogy nem és nem is említett semmi ilyet, csak az fájt neki, hogy ott hagytam. Ami azt illetti, nekem is az fájt a legjobban…
- Nem fog, az egy különleges eset volt, és a családom már nem tart igényt a szolgálataimra, legalábbis abból a szempontból – igen, volt még pár rendezni való és kötelezőség, de azok apróságok ahhoz képest, hogy minden felelősség az enyém legyen úgy, hogy nincs benne az én döntésem sem. Sosem fogadtam el semmit, amit úgy éreztem, hogy nem érdemeltem ki, és ez hatványozottan igaz volt a családomra.
- Nyugodj meg, ha legközelebb mégis eltűnnék – nem fogok -, akkor szólni fogok neked. Vagy igyekszem jóban lenni Merlinnel – megcirógatom az elszánt tekintetét egy félmosollyal a képemen, nem tudom csak úgy. Nyilvánvaló, hogy komolyan veszem őt, hiszen visszajöttem, főleg miatta, és most, hogy minden rendben, nem szeretném ezt felrúgni, bárki jöjjön is az életembe, vagy az övébe. Talán öreg korunkba is ott leszünk majd egymásnak, olyan jó barátok maradunk. Aztán hirtelen Madagaszkár. Persze, hogy emlékszem, beugrottunk a szikláról a tengerbe… mondjuk ő nem akarta.
- Persze elég éles az emlék. Főleg a képed, ahogy mérges vagy rám az ugrás után. Meg amikor ki kellett mentem Lyrát… jó kis nyaralás volt – bólogatok, és próbálom összerakni az eszmefuttatását. Miért fontos az, hogy neki mennyi baja volt?
- Hát, biztos ezért szerettelek mindig, mert tudtam rajtad segíteni a magam módszereivel. Látod, bármilyen bajod is volt, jött Zétény és csak egy lett – mutatok magamra, miközben ő iszik, majd lehunyva a zöldeket emlékszik vissza a dolgokra, legalábbis gondolom. Kicsit máris becsiccsentett, a szavai nem éppen tökéletesen peregnek le az ajkairól. Kényelmesen elhelyezkedem, hátha kijön még belőle egy-két szuper emlék, vagy bármi.
- Hát, talán. Nekem tetszik, egyre jobb vagyok benne, mutassak pár képet? – kérdezem, és ha szeretné, ideinvítózom a kedvenc válogatott albumom. benne Kimoriahval, és Boróval. A legtöbb kép róluk van, főleg Kimről, neki már minden porcikáját ismerem. Kár, hogy nem kaptam az alkalmon és Odettről is csinálhattam volna pár közelit. Na, mindegy.
- Aztán milyen a házasélet, meg a kölyök? Nem nehezebb, mint szabadnak lenni, mint nekem? Biztos nem kapkodtad el, csak érdekel, hogy hogy éled meg, hiszen ahogy én, te is számíthatsz rám. Akár vigyázok a kis gézengúzra is pár órát, ha szeretnéd – nem mintha ezt nem ajánlottam fel volna már, de sosem kapott az alkalmon. Mondjuk valamilyen szinten megértem őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Egész nap nem ettem semmit, és igazán éhesnek csak most kezdtem el érezni magam. Néhány nap Bogolyfalván, a városban, mely eddig falu volt. Imádom a kulturális keveredést, a vékony réteget, ahol összeütközik a falusi és városi jelleg, ahol látható a fejlődés, a változás, a csoda születése.
Mostanra már azt csinálok, amit akarok, szabad vagyok, hontalan, gondtalan. Gondtalan? Nem feltétlenül, de a hang, mely olykor megszólal, most békés nyugalomban pihen. Nem gondolok rá, nem gondolok Nyuszira, mert most olyan közel vagyok hozzá, hogy szinte lebegek a tudatban, hogy bármikor elérhetem őt. Ilyenkor nem kell. Ilyenkor tudatosan nem akarok a közelében lenni, csak akkor, amikor messze van, amikor hiányzik. Még nem akarom látni őt, mert még nem tudom, hogy meddig vagyok itt.
Településarculati kézikönyv. Ugyan ez egy 2016-os rendelet, melynek hatására az akkori falu vezetősége el is készítette azt, ám városi mivoltában bekövetkezett változása arra kényszerítette a mostani tanácsot, hogy újat készítsenek. Hogyan is kerültem én ide? Egy kalandos úton, melynek végén kértem a szakmai kihívást. Nem az. Mondták sokan. Nem a te szakmád. Mondták mások, de valahogy még is. Az. Ha meg nem, hát nem érdekel, mert ez most érdekel. Valami új, valami szokatlan, valami más. Valami, ami lefoglal, ami felpezsdít, ami elmerít. Teljesen elmerültem benne, és a szállásomon csak most tűnt fel, hogy semmilyen olyan étel nincs, melyet szívesen fogyasztanék, így a gépemmel együtt útnak indulva - hiszen egy-egy jó kép mindig váratlanul érkezik - jutottam el a falatozóba. Ezen a részen még nem készítettem el a képeket, mert specifikusan szeretnék haladni. Az utcák vegyessége a legnagyobb kihívás, így azok maradnak teljesen a végére, először a hivatali épületeket veszem sorra, a különböző és mégis hasonló korszaki sajátosságokat, a muzeális és korvédelmi részleteket, a gondos restaurálási munkálatot. Pepecselek, tudom. Bővebb is lesz talán, mint kellene, ezt is tudom. De kell. Szükségem van rá. Ezt kell csinálnom, most ez fogott meg. Ráadásul ingyen és én kértem, még akkor is, ha éreztem, hogy ez a városvezetésnek nem tetszik, hátsó szándékot sejtenek benne. Értem miért, az én képeim manapság egyre magasabb árakon kelnek el, mégis, a szenvedély az szenvedély. A szállásom hát ingyen van. És ma azt hiszem, görög ételt fogyasztok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Látom a lányon, hogy Dani teljesen levette a lábáról. A tekintetéből sugárzik, és Dani is hasonló lelkesedéssel fogadja őt. Mondhatjuk, hogy szerelem első látásra, csak az egy kicsit erős lenne, főleg, hogy Dani még pelusos, a leányzó meg már iskolás.
- Köszönjük szépen! –válaszolok neki, majd végigsimítok Dani buksiján. Már lendülne a kezem a magasba, hogy szóljak a pincérnek, de hirtelen lefagyok, mikor meghallom a magázódást. Ez vagy annak tudható be, hogy eléggé szarul festek, vagy… más elképzelésem nincs.
- Ezt kérlek ne…. Csak 29 éves vagyok, az még annyira nem öreg! – könyörgő tekintettel nézek rá, majd csak a magasba lendül a kezem. A pincér biccent, majd lassan el is indul felénk.
- Szeretnénk kérni egy sütit, egészen pontosan… - nem fejezem be a mondatot, hanem a lányra pillantok. A pincér is várja a pontos süti megnevezését, majd mikor ez elhangzik már indulna
- Kérlek hozzám üsd ezt is! - hallottam én, hogy nem akarja meghívatni magát, de véleményem szerint így illik, ha már én hívtam ide az interjúra. Aztán rátérünk arra a témára, amiért itt vagyunk. A kapott válaszon kicsit meglepődök, ám nem érek rá ennek jelét is adni, mivel Dani újra püfölni kezdi az etetőszéket. Felállok, egy nedves törlőkendővel áttörlöm az arcát és a kezeit, majd kiveszem onnan és az ölembe ültetem.
- Tehát összegezve, soha nem kellett gyerekre vigyáznod, nulla a rutinod és ismereteknek is híján vagy. Ezek fényében, miért is téged kellene választanom? - nem vagyok egy gonosz némber, de ez most meglepett, és ezt váltotta ki belőlem. Őszintén reméltem, hogy legalább olyas valakik jönnek majd, akiknek némi fogalmuk van arról, hogy mi fán terem egy 1,5 éves. Közben a pincér megérkezik és lerakja Layla elé a kért édességet, s távozik. Én közben kortyolok egyet a kávémból, majd újra az előttem ülőre emelem érdeklődő tekintetem.