Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Lehetséges, hogy sokkal jobban élvezem a helyzetet, mint az megengedett lenne, vagy illendő. Mindegy melyik szót használjuk, nem leszek tőle kevésbé bűnös vagy faszfej, szóval nemigen számít a végén úgysem. Mármint azért, mert azt mondod a bíróságon, hogy nem akartad, de mégis megölted a szeretődet, attól még megölted, szóval, elég erőteljesen talán, de körbeértünk. Márkra sandítok a húgáról, kissé megingatom fejemet, mielőtt válaszolnék. Mintha gondolkodnék egyáltalán a megfelelő válaszon, még nyelvemet is rágom kissé, mert ez egy igencsak mélybemenő kérdés kör, jól át kell gondolni mit is mondd az ember. És mér rám mondják, hogy nem vagyok megfontolt. Aljas rágalom, ugye?!
- Dehogynem ez volt – bólintok végül felé egyet. Arcomat nyomom kézfejemnek, így pillantok rá, természetesen a mosoly, amely meghatároz, még mindig ékesíti a fejemet, mintha csak muszáj lenne neki, vagy éppen fegyvert tartanának a fejemhez, hogy csináljam. – Ne hangoztasd a többieknek, még a végén féltékenyek lesznek – kacsintok rá totálisan édesen. Nemleges válaszát követően vonok aprót vállaimon, rajtam ne múljon aztán, ha nem szeretné, akkor nem kap választ, ez ilyen egyszerű. Vagyok olyan kedves, hogy figyelembe vegyem, és így legalább visszatérhetek Mosolykához, akinek zavar csak nő és nő, és nem úgy tűnik, mint ami hamar elmúlna majd. Haláli.
- Hogy mondhatsz ilyet? – hüledezek – majdnem – teljesen őszintén, miközben oldalra sandítok Márkra. Mégiscsak a testvéréről van szó, erre meg ilyen csúnyaságokat mondd rá, pedig… ójaj. Fejemet lassan fordítom felé, és éppen ezzel egy időben hangzik el, hogy Mosolyka foglalt. Ejnye, hát akkor most mégis kire nézzek itt a hatalmas információ áradatban? Mert ugye elég egyértelmű már, hogy ezt a vélamágia mennyiséget már Márk is megérzi, és ahogy kékjeibe fúrom sajátomat, már bizonyosságot is nyert a hipotézis, szóval somolyogva fordulok vissza Mosolyka felé.
- Valóban foglalt vagy, kedvesem? – hogy érdekel-e? Nemigen, de talán valami szórakozás félét még kihozhatok belőle, ha már eddig eltoltam azt a bizonyos határt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Idegességem leküzdve mosolyt erőltetek arcomra, amely arcvonásaimmal együtt lágyul el abban a pillanatban, hogy meglátom a férfit. Elismerően biccentek a szobába lépve annak dekorját látva, a cipőm az ajtónál hagyva utam rögtön a kanapéhoz vezet, hogy konkrétan levágva magam a bútorra kinyújtózzak rajta.
- Aha, a vodka – halászom elő tértágított táskámból az említett üveget, amit a levegőben lóbálva mutatok meg neki. Egyébként nem szoktam inni, nem is bírom az alkoholt, soha életemben nem éreztem késztetést fogyasztani, de egyszerűen nem bírom már máshogy ki. Zétény meg nyilván nem fogja azt mondani a megtört külsőmre – már nem most, most egész jól nézek ki – vetett pillantás után, hogy ezt inkább ne. - Majd eszünk később, most gyere – az üveget a kanapé mellé a földre teszem és kinyújtom a karom felé, hogy lehúzzam mellém, majd egész egyszerűen rápakoljam a lábaim és ismét kinyújtózzak, mint valami macska. Eddig remek ez az este.
- Remekül – mosolyodom el azonnal az említésükre, miközben a fejem mögé pakolok egy párnát, csak hogy fokozzuk a kényelmet. - Norbi hatalmas örömére Kristóf megismerkedett a kvaffal. Készül a következő nemzedék legendás hajtója – persze ezt így elég meredek lenne kijelenteni, az is lehet a gyerek majd benyögi tizenhárom évesen, hogy ő, nem tudom, bájitaltan tanár akar lenni és ezt fogadjuk el, addig viszont innentől kezdve kviddiccsel kel és fekszik.
- Ühüm – jézusom erre innom kell. - Én is találkoztam vele. Nagyon... kedves nő, beszélgettem vele – gratulálok magamnak. Ez aztán a beszélgetés. Ezzel együtt pedig lendül is a kezem a kanapé mellett álló üvegért, hogy megbontsam. Ezt az estét nem fogom kibírni józanul.  - Hogy haladsz a fotózással? – igen, csak ilyen könnyed témák, amiről soha az életben nem beszélünk, mert mindig van valami más megbeszélnivalónk. Nem tudom miért érzem ennyire kínosan magam, Zétényt ismerem már több, mint egy évtizede, nyilván észre fog rajtam venni mindent, amit csak lehet, tulajdonképp feleslegesen próbálkozom, előtte nem vagyok jó színésznő. Meg más előtt se, de ezt hagyjuk. Nyilván nem fogom túlélni ezt az estét alkohol nélkül, szóval, természetesen, amint levarázsolom az üvegem tetejét, meg is húzom. Alapozzunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem sokat teketóriázik, jókislányként ledobja a cipőit, majd beviharzik a kanapéra és elfekszik rajta. Nos, ez furcsa kicsit, de hát biztos a bezártság a gyerekkel hozta ki ezt belőle. A felsorolásomból sem választ, hanem egy ütősebbet. Attól, hogy mugli ital, tudom, hogy mi az a vodka. Tulajdonképpen egy varázsló fejlesztette ki, de ezt a mugliknak meg nem kell tudnia... Aranyosan lóbálja az üveget, szóval valamiért most ezt kell innunk. Érdekes estének nézünk elébe.
- Oké - egyezek bele és amúgy sincs esélyem mást csinálni, mert lehúz maga mellé, majd lefekszik. Ejha, mintha nem is Szentmihályi, hanem Nemes Iza tért vissza volna most hozzám. Régen ugyan hozzá mertem volna nyúlni, minimuum megcsikizem a combját, hogy pakolja le rólam... de most más szelek fújnak. Attól, hogy a barátom, van férje, meg kölke és... hát fura lenne. Vagy nem?
- Aaaaz lesz, biztos - kuncogok, mert csak annyit tudok, hogy Norbi állítólag egészen jó hajtó. De hogy az mit jelent, gőzöm sincs. De hagyjuk is őt, pesztrálja csak a kis trónörököst. Gyorsan megnyugtatom, hogy nagyon rendes voltam a boltban és jön a meglepi... ő is találkozott vele.
- Ha éppen nem haragszik, valóban az. A lánya meg igazi kis csibész, egy kis genyó, imádom. Gyorsan össze is haverkodtunk... már amennyire Nadia engedte. Azt mondta - a vigyorom teljessé válik - ...hogy vigyek neki sonkát a boltból. Akkor majd megbékél. Esküszöm ki fogom próbálni - nevetek rá, miközben ő... ideges? Feszült? Mit tudom én... valami van, vagy csak én vagyok túl érzékeny ma, mert azt szeretném, hogy kajáljunk egy jót és jól érezze magát. Amúgy sem emlékszem, hogy láttam volna inni, erre most vodkázik. Változik a világ, öcsém!
- Egész jól. Van pár lány, aki szívesen pózolgat. De nyugi csak ruhában fotózom őket - kacsintok, majd nyújtom a kezem a vodkáért. - Adsz nekem is, vagy csak mutatóba hoztad? Nem kérsz poharat? - már húzom is elő a pálcám, hogyha arra lenne szükség.
- Veszekedtetek? Kicsit sem vagy laza, ha ezt szeretnéd mutatni - idegesen mosolygok, mert lehet, hogy Norbi nem akarta elengedni Izát ide, vagy mit tudom én. Most az is eszembe jut már, hogy talán miattam ilyen. talán én csináltam megint valamit, pedig eskü nem. Eddig egy igazi jó fej mestertanonc vagyok, jelvénnyel. Apropó... - Prefektus lettem, tudod? Már mindent tudok, hogy kell csinálni, anno megmutattad - vigyorgok újra, de a zöldeket fürkészem, szeretnék mögéjük látni. Egyelőre nem sikerül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kérdését hallva egy komoly monológ fogalmazódik meg bennem, lepörög egy film is lelki szemeim előtt, de ahelyett, hogy ez kitört volna belőlem, csak annyit reagálok, hogy Persze. . Annyi mindent szeretnék neki elmondani, annyira szeretném őt visszakapni, annyi minden történt azóta, hogy egy este nem lenne elég ahhoz, hogy átbeszéljük. De múltkor egy hatalmas határt léptem át, most pedig nem tudom, hogy mit engedhetek meg magamnak és mit nem. Nem tudom, hogy meddig mehetek el, mennyire kíváncsi még rám, mennyire szeretne újra nyitni felém. Emiatt vagyok ilyen amilyen… Teljesen befeszültem és úgy érzem képtelen vagyok lelazulni. Megkapom a rendelést, amit egy biccentéssel nyugtázok, majd Niconak hátat fordítva indulok a korsókhoz, majd pedig a kért italhoz. Mikor a korsó csordultig telt óvatosan leteszem elé, majd egy újabb mosolyt ejtek meg irányába.
– Egészségedre! – a poharamhoz nyúlok mely a pulton áll, majd egy igen nagy kortyot iszok belőle. Cola. Igen, ilyen komoly italokat iszok mikor dolgozom. A csapat srác mozgolódni kezd, húzzák a kabátjukat, s közülük az egyik a pulthoz lépked. – Egy perc! – közlöm Nicoval, majd a kasszához lépek és fizettetem a srácot. Egy igen szép összeget hagynak itt, de e mellé egy jó kis jatt is társul. További szép estét kívánok neki, majd széles mosollyal köszönök el a kis társaságtól. Ahogy kilépnek az ajtón én már ott is termek, majd kiteszem a "Rögtön jövök" táblát. Visszafelé haladva egy nagy sóhaj tör fel belőlem.
- Hiányzol! – közlöm vele majd egy gyengéd, őszinte mosolyt küldök felé. – Nagyon sajnálom a történteket és remélem, hogy már nem haragszol rám annyira.
Megtámaszkodom mellette, majd az arcát, a reakcióját figyelem. Annyira szeretném, hogy újra tudnánk kezdeni azt a barátság dolgot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrey Adél

Szakítás után a férfiak ellenállhatatlan kényszert éreznek arra, hogy alkoholba fojtsák a bánatukat. Én is így szándékoztam tenni, miután dobtam Tányát az előkészítőből egyenesen a csárdába indultam. Abban az ótvar porfészekben lehet a legjobban lerészegedni, mert ott akkor nem lógsz ki a közegből, ha berúgsz.
Lendületesen nyitottam be a csárda ajtaján.
- A Nagyúr megérkezett! Hódoljatok parasztok! - így jeleztem a bent lévőknek, hogy jobb, ha nem próbálnak meg belém kötni, mert különben véget vetek a szánalmas kis életüknek. Kinéztem magamnak egy eldugott asztalt, az ott lévő, messziről bűzölgő, tajt részeg manust arrébb taszítottam egy varázslattal, és levágódtam a székbe.  
- A Nagyúr inni kíván! Egy tálca sört! És egy üveg whiskyt! Gyorsan! - kiáltottam a pult felé. Szükségtelennek tartottam pontosítani a rendelésemet, mert szerintem úgyis csak egy féléjük van mindenből. A lehető legolcsóbb, borzalmas minőségű piák. De most mindegy is volt, mit kapok, csak legyen benne alkohol. Nehogy kinézzenek innen, hogy nem iszom rendesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Megszoktam már a hangoskodást, a merev részeg, olykor agresszív embereket. Szinte minden típus megfordul itt a csárdában, így nekem újat nem igen lehet már mutatni. Ma egy egész nyugis nap van, csak páran ücsörögnek vagy magányosan vagy társasággal. A szokásos kis társaság ott ül a sarokban és már órák óta kártyáznak, miközben már bevedeltek több korsó sört fejenként. Őket egyébként kifejezetten kedvelem, annak ellenére is, hogy igen furcsa alakok. Néhány diákot nem olyan rég dobtam ki, mivel nem tudták, hogy illik viselkedni. Most a pultnál állok, vagyis a pulton könyökölök és lesem a vendégeket. Már mindent elmosogattam, eltörölgettem, elpakoltam, letöröltem, szóval lényeg ami lényeg, jelenleg nincs dolgom. De mindez megszűnik, mikor a csárda ajtaja kinyílik, majd hangosan be is csapódik. Mikor meglátom, hogy ki lépett be rajta, csak a homlokomra „csapok” és megcsóválom fejem. Nem tudok mit kezdeni Várffy eme megnyilvánulásival. Az sem tetszik igazán, hogy a vendéget csak úgy arrébb dobta, de Lajos bá’ olyan részeg, hogy neki tök mindegy hol alszik. „Felveszem” a rendelést, ami nem volt nehéz mivel Várffy nem éppen halk, én meg nem vagyok süket. Csapolok egy korsó sört, a kért rövidből öntök egy két decis pohárba, mivel nem fogok neki odavinni egy szinte teli üveggel, inkább fordulok többször. Menet közben megállok, és kicsit felébresztem a földön alvó vendéget, majd megkérem, hogy menjen haza. Ő csak legyint egyet, morog valamit a bajsza alatt, majd pozíciót vált. Hát jó, nekem ugyan mindegy… A asztalhoz lépek, majd lepakolom a volt tanárom elé a kért italt.
- Egészségedre! Boldogság vagy bánat? – kérdem, mivel a legtöbben mikor ilyen lendülettel állnak neki az estének, akkor azt valami miatt teszik. Közben Lajos bá’ poharait a tálcára kezdem pakolgatni. Furcsán kéne éreznem magam Várffy és a köztem történtek miatt, de valami oknál fogva semmi, de az ég egy adta világon semmi kellemetlen érzés nincs bennem. Ami megtörtént az megtörtént, na meg egyébként is, régen volt az már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

//   //

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrey Adél

Nem emlékezhetek minden nőre, akivel dolgom volt, de a pultos csaj beugrott, hiszen én tettem nagy lánnyá annak idején a kéjbarlangként funkcionáló vidéki kastélyomban.
- Adél? Te aztán megváltoztál. - én egy hamvas, szőke cicababára emlékeztem, de most egy széttetovált valaki állt előttem. Bár a csárdához kétségtelenül passzolt ez az extrém külső.
- A többi hol van? - kérdeztem méltatlankodva, maikor csak egy korsó sört, egy feles kapok. Ha nem ihatok egyszerre sokat, akkor sose fog beütni rendesen.
- T-Á-L-C-A sört kértem és Ü-V-E-G whiskyt. - nem kiabáltam, csak még egyszer elmondtam lassan, tagolva a rendelésemet, mert hátha nem jutott el a tudatáig. Igen, kiállhatatlanul viselkedtem, mert ki kellett adnom magamból a feszültséget.
- Legfőképpen dühos vagyok. - böktem ki kelletlenül a kérdésére, mert erre most már enélkül is rájöhetett. Lehajtottam a whiskyt, és egy nagy korty sört is ittam, félig kiürült a korsó. Tényleg nem vicceltem, hogy nekem egyszerre kell sok pia. De ha mindenképpen fordulgatni akar, ám legyen, elnézegetem én a formás hátsóját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elmosolyodom, mikor megállapítja, hogy megváltoztam. Hát igen, elég rég sodort minket össze a sors. Akkoriban még egy darab tetoválásom sem volt, most pedig nagyjából mindenhol van.
- Adél bizony… Hát rég volt…  - lazán megvonom a vállam, aztán leesik, hogy lehet nekem is kellene erre reagálnom valamit. Őszintén szólva nem szeretek a múltam részét képező emberekkel találkozni, de elkerülni nem tudom őket, mivel túl kicsi ez a falu hozzá. Nem kedvelem az akkori Adélt, nem jó szívvel gondolok rá. Az pedig, hogy az előttem ülő férfivel, aki a tanárom volt, még le is feküdtem, nem javít a helyzeten. De őszintén szólva szerintem igen jól kezelem már ezeket a szitukat, sőt tök közömbösen tudok már hozzájuk állni. Végül nem sikerül semmit kinyögnöm, illetve mire megszületett volna valami reakció, addigra kissé ingerülten kéri a többi italt. Felpillantok Várffyra a pakolás közben, első körben közöltem volna vele, hogy se süket se hülye nem vagyok, de inkább nyelek egy nagyot és nem leszek paraszt.
- Én kihozom, de akkor előre fizetsz mindent amit az asztalra teszek, akkor is, ha nem iszod meg. – közlöm vele higgadtan, majd felegyenesedek. Dühös. Igazából amennyit tudok róla, az alapján sok dolog miatt lehet az. Rákérdezni felesleges, de ha akar valakivel beszélni róla, akkor majd úgyis el kezd mesélni. Ha bevállalja az előre fizetést, akkor a pulthoz lépek és összekészítem amit kért. A tálcára kerül egy whisky melyből alig hiányzik valamennyi, illetve a többi üres helyet korsó sörökkel töltöm fel. Számolok egyet, majd a számlát az üveg alá teszem. Két kézzel fogom a tálcát, ami cseppet sem könnyű, majd odalavírozok hozzá. Lepakolok elé az asztalra, majd oda nyomom az orra elé, hogy mennyit is kell fizetnie.
– Na és mi a helyzet a kviddiccsel? Jut eszembe, gratulálok az igazgatóhelyettes poszthoz. – próbálok a tőlem telhető legkedvesebb és normálisabb lenni. Bár legszívesebben azzal indítottam volna, hogy még mindig mindenkit megdugna, aki nem a vonathoz siet? Na igen, ez elég parasztság lett volna tőlem, de hát ha egyszer ezek a sztorik terjengnek róla…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrey Adél

Nem firtatta egyikünk se nagyon a közös múltunkat, de ez így is volt rendjén. Csupán annyi történt akkor, hogy mindketten engedtünk az adódó alkalom csábításának, és egyszeri kaland formájában utat engedtünk vágyainknak. Én élveztem, az viszont soha nem derült ki számomra, hogy vajon Adél mennyire élvezte. De valahogy nem is érdekelt, nekem csak az számított, hogy én megkaptam, amit akartam.
- Csak ennyi a gond? Parancsolj! - hatalmas mennyiségű galleont öntöttem ki az asztalra tértágítóval ellátott erszényemből. Ezt az egész kócerájt megvehettem volna zsebből, ha akarom.
- Ma mindenki a Nagyúr vendége! Én állom az egész esti fogyasztást! - ugrottam fel, és szóltam a csárda vendégeihez, amire taps és ujjongás volt a válasz, még a matt részeg manusz is feltámadt, akit az előbb eltessékeltem. Ezzel bőven adtam munkát Adélnak. Ha meglenne a magához való esze, pár varázslattal pillanatok alatt kiszolgálhatna mindenkit. De ő utálta a mágiát, vagy legalábbis ez rémlett nekem, és ki is bukott a tanodából.
- Köszönöm . - fogadtam a gratulációját.
- A kviddicsről pedig annyit, hogy... - megint szólásra kellett emelkednem, ismét a vendégekhez fordultam.
- Tudassátok az Orbán famíliával, hogy reszkessenek, mert a Nagyúr le fog csapni! A Klaudió gyereknek annyi! - a kviddics kapcsán egyből eszembe jutott, hogy van még törleszteni valóm, és itt most kiváló alkalom adódott arra, hogy ezt világgá kürtöljem.
- Tudod mit? Te is iszol velem! - toltam Adél felé a whiskyt, miután visszaültem a székemre. Persze ellenkezhet, de attól megint csak nem lenne jó kedvem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A helyzet az, hogy még jócskán a föld felett lebegek és ez bizony látszik is rajtam. Amúgy sem vagyok egy magába forduló kis nyomi, de azért lényegesebben elfogadhatóbb arcelrendezéssel szoktam járkálni emberek között, mint az elmúlt két napban. De jelen pillanatban csak Nonó van velem szemben, szóval nincs ki előtt szégyellnem vagy játszanom magam, szemrebbenés nélkül adom át magam az arcomra kúszó béna vigyornak.
Hiába, tudom, hogy ez egyszeri alkalom volt, hisz én akarom így, mégis volt benne valami... valami felettébb újszerű és lenyűgöző. Az sem utolsó szempont, hogy igazán egosimogató, hogy miattam mondott fel, bár szükségtelenül. De erről pont nem én fogok neki kiselőadást tartani, felnőtt ember, neki kell elszámolnia a tetteivel. Én pedig csak kiélveztem azt, ami a helyzettel járt. Ebben ugyan nincs semmi rossz, sőt. Nagyon is jó volt.
A révedezésből Nonó hangja térít magamhoz és félig felvont szemöldökkel pillantok rá. Angyali mosolyra húzódnak ajkaim, úgy támasztom könyökömet az asztal lapjára és helyezem a tenyerembe az arcom. Angyali mosoly az ördök arcán.
- Nem akarlak elkeseríteni, de a tiéd már három éve úgy néz ki. Mellesleg én akkor is jobban néznék ki, mint anno Nelli a gót korszakában... - nevetek fel halkan a saját szavaimon. Mindketten emlékszünk Nelli otthoni önkifejezési próbálkozásaira. - És ha már itt tartunk Nonó, nem tervezel végre megszabadulni a hajléktalan külsőtől? Lassan nem merek majd veled nyilvánosan mutatkozni - vigyorodok el szépen lassan. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor kértem már, hogy szabaduljon meg legalább attól az átkozott szakálltól, de hallgat rám? Nem. Nem is értem, hogy így mit eszik rajta Rohr. És ha már itt tartunk...
- Lassan te fogsz ilyesfajta problémákkal küzdeni édes bátyám, ha tovább tartasz ennyi vasat a tűzben. Mondd csak, tud bármelyik is a másikról? - kérdem még mindig szélesre húzott ajkakkal, immár elégedetten hátradőlve a széken. Tudja minderről a véleményem, nem kezdem el újra ragozni. Az a helyzet, hogy büszke vagyok rá. Fannit sose kedveltem igazán, Nonót elvakította az a semmirevaló szerelemnek nevezett átok, amit a nő mosolya gerjesztett benne. Örülök, hogy végre észhez tért és attól függetlenül, hogy ismét a szerelem nevében teszi azt, amit, képes volt egy valamirevaló nőt az ujjai köré csavarni. Mégiscsak aranyvérű, végre apánk is újra felvállalhatja a fiát. Hurrá-hurrá.
- Nem foglak itt élesztgetni, ha belehalsz valami mugli szarba - közlöm  és undorral az arcomon figyelem a további ténykedését. Persze úgy se hagynám, hogy itt halálozzon el, hisz mégiscsak a testvérem, de az biztos, megleckéztetném a hülyesége miatt. Nem értem mit eszik ezekben. A végén még elkap valami nyavalyát, aztán leshet.
- Undorító vagy - viszont már nem bírom ki nevetés nélkül. Viszont inkább az étlapot kezdem böngészni, minthogy a mugliragaccsal való ténykedését nézzem. A végén még elmenne az étvágyam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Van egy olyan érzése, hogy az a kocogás tényleg inkább olyasmi lesz, hogy bár egy ideig tartja majd egy tempót, majd egy ponton Dante megáll az avarban megbújva.. Őszintén, minden tilosban járó diák egyik rémálma lehet, hogy az erdő mélyén éjszaka kószálva belerúg valamibe.. valami nagyba.. ami aztán megmozdul. Na mindegy, szóval Dante megáll majd chillelni, míg a virgonc vérfarkas kifutkározza és vadássza magát az erdőben. A lényeg, hogy lássa, hol járt, hol ejtett el valamit, hol hagyott ott némi szőrt vagy nyálat, ami jól jöhet neki, mert az mégiscsak valószínűtlen és kivitelezhetetlen, hogy kajmán alakban vegye le egyenesen a mintákat.
A lefestett képre azért még ő is féloldalasan elmosolyodik, pedig nem túl gyakori gesztus az arcán az ilyesmi. Nem éppen az az alkat, aki nagyon bőkezűen osztogatná a mosolyait vagy a vigyorait.
- Kivételesen nagy mennyiséget tudnánk úgy gyűjteni, de nem hiszem, hogy farkasként sok affinitásod lenne az ilyesmihez. - Neki az is elég, ha valamelyik vastagabb ágon élezve a fogát ott hagy valamennyit a lány. A likantróp nyál olyan erősen mágikus komponens, amiből rendkívül kevés is bőven elég.
- Nem, valóban nem... - itt azért kicsit összeráncolja a szemöldökét és mintha kissé meg is lepődne, mert akár ismert a tény Beliánról, akár nem, Dante erről az iskolai pletykáról igencsak lemaradt. Úgy tűnik, számára a levitás felsőéves likantróp léte nem volt olyan egyértelmű információ. Ettől függetlenül még a következő kijelentés ugyanúgy igaz.
- De az elhatározásom szerint téged kérdeztelek meg, és úgy tűnik, jól tettem.
Odett kérése bólint és egyik kezét szolidan feltéve jelzi rendelési szándékukat. Amint odalép hozzájuk a kiszolgáló, berendeli a sültkrumplit - és még egy kört az előző italokból, ne legyen Odett ennek híján sem.
- Bár az ünneplést el tudnám képzelni olyan helyen, ahol a vodkatoniknál valami koccintásra méltóbbat is tudnánk rendelni, de a sültkrumpli is egy verzió. - Finoman elhelyezett lehetőség arra, hogy Odett jelezze, ha igénye van valahol máshol tényleg koccintani vagy inni egyet a megegyezésre, ráadásul dupla megállapodásra - Dante komponenseket nyer ezen, Odett pedig egy tartós padtársat. A kérdésre hátradől ültében, mostmár megrendeltek mindent és igazán lazíthat, a lány beleegyezett, áttérhenek tényleg más, kevésbé üzleties témákra.
- Mindig is érdekeltek, és.. van is hozzá némi affinitásom. Voltak hozzáértő segítőim a kisebb trükkök elsajátításában.
Oh, milyen nagy lelkű dicséret, hozzáértő segítő, ezt fel is írom és emlékeztetlek rá a következő alkalommal, mikor átkozódni kezdesz - csendül fel a kaján hang benne, meg merne esküdni, hogy ha lenne arca, az Alkimista most szélesen és elégedetten vigyorogna. Gyakorlottan fojtja el fintorát, megtanulta már, hogy a kísértet ne zavarjon bele a megjegyzéseivel az aktuális beszélgetéseibe azzal, hogy oda nem illő reakciókat csikar ki belőle.
- Más varázsolni szeret jobban, átváltoztatni vagy seprűn repülni, engem jobban megnyugtat a munka az összetett főzetekkel.
Most, hogy válaszolt a lány kérdésére, elgondolkodva szemléli a másikat.. eleinte tényleg csak azért, mert számára is meglepő, milyen készséggel belement a felajánlásába, ám aztán várhatóan jobban megragadják a figyelmét az esztétikai.. előnyök is. Egyelőre nem akarja jobban forszírozni a vérfarkas témát, pedig őszintén érdekelné, pontosan milyen hozzáállással is viszonyul ehhez a léthez a másik, ugyanakkor az is rosszul hathat, hogy tényleg csak erről kérdezi ma.
- És hogyhogy ennyi időt töltesz mostanában itt, ezen a környéken? Az ember azt gondolná, hogy szórakoztatóipari háttérrel a turnék és fellépések ellehetetlenítenék a helyben maradást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Természetesen Várrfynak nem okozott gondot az, hogy előre ki kellett fizetnie mindent. Egyébként ebbe biztos is voltam…  az egója nem engedte volna azt a megaláztatást. Na meg sejtettem, hogy rogyásig van lóvéval. Mondjuk arra azért nem számítottam, hogy mindenkinek fizet. Ha ő tudná, hogy ez mennyire sokba fog fájni neki. Na de ez az ő dolga, ha ezt így megengedheti magának, akkor csak tessék. Ilyenkor néha kicsit összeszorul a gyomrom, olyan, mintha jól hasba vágnának. Nem sajnálom tőle, biztos megdolgozott érte, de ku**ára nem fair az élettől, hogy nekem minden apró kis kanyi vasért kő keményen meg kell dolgoznom, aztán meg elgondolkodni azon, hogy mi fér bele a büdzsébe.
- Nem szeretnéd befejezni ezt a Nagyúrazást? Egyrészt marha irritáló, hogy percenként elhangzik a szádból, másrészt, nagyon gyorsan át fognak emelni az asztal felett, ha még sokáig folytatod. Csak egy jó tanács. – eddig ment a legyek cuki dolog. Nem szeretem a nagyképű embereket… Bocsi! Miután tudtára adta a társaságnak, hogy ő fizeti a fogyasztást, hirtelen minden kéz a magasba lendült. Lesújtó tekintettel néztem Várffyra, majd egy Kössz… -t is elmotyogok. Lepakoltam az asztaláról, meghallgattam a kviddicses válaszát, majd indultam is volna a pulthoz, hogy kiszolgáljam a többieket, mikor is közölte, hogy nekem is innom kell. Felnevettem.
- Mivel marha sok munkát csináltál nekem, így ezt most sajnos nem tehetem meg, különben meglincselnek a vendégek. De ha úgy van és még nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor ha megjött a váltásom iszok veled egyet.- Óvatosan úgy fordítottam bal kezemet, hogy lássam az órámat, majd megállapítottam, hogy szerencsére hamarosan vége a műszakomnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szendrey Adél

Befejezni a Nagyurazást? Mintha bárki is árthatott volna nekem ebben a lepukkant kócerájban. Most meg különben is különösen szerettek, hiszen én álltam a cechet.
- Használj mágiát! - pár pálcasuhintással megoldhatta volna Adél a kiszolgálást ahelyett, hogy megszakad. Mire végez én már nem leszek szomjas, mert nem fogok rá várni.  
- Akkor tárgytalan. - húztam le a korsó sörömet. Majd gyors egymásutánban legurítottam még két korsót. Sörváltóban is bajnok vagyok, mondtam már? Mégsem kellett volna idejönnöm, ez nem az a hely, ahol helyrerázhatom a gondolataimat. De legalább a bogolyfalvi parasztoknak szereztem némi örömöt az ingyen piával.
- Ez gondolom elég lesz. Tartsd meg a visszajárót! - ismét egy nagy halom galleont tettem Adél elé. Állítom, egy havi fizetése legalább kijött a jattból.
- Az üveg whiskyt elviszem. Pá! - köszöntem el, de távozás előtt azért még csak azért is rábírtam a vendégeket arra, hogy éltessenek. Nem volt nehéz, egyből felzendült a jól ismert VZR Nagyúr rigmus. Még hogy átemelnek az asztalon? Cöh.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A mai nap nagy részét még mindig a boltban töltöttem és tettem vettem. Már vagy hússzor átpakoltam az apróságokat, de valamiért soha nem sikerült tökéletesre az elrendezés. Tudom, hogy tök felesleges ennyit foglalkozni vele, de mivel vevő csak egy darab volt, nézelődő pedig három, így le kellett kötnöm magam addig, így Dani aludt. Aztán elérkezett a dél és ahogy megkondult a harang én már zártam is az ajtót. A feladott hirdetésemre nagyon gyorsan akadt jelentkező, így a megbeszéltek szerint igyekszem a cukrászda felé. Dani a babakocsiban ül és nézelődök, olykor morcosan pislog rám, mert már ebédidő van. Ilyenkor elmondom neki, hogy még egy picit bírjon ki, mert mindjárt kap. A babakocsi alsó részén ott a táska a cuccaival, benne pedig az előre legyártott ebédje. Én majd eszek valami kis apró sütit a cukrászdában és le is van tudva. Egy hatalmas csattanással landol az egyik játék a betonon. Egyre jobban panaszkodik, így megkönnyebbülés, hogy már látom a célt. Kinyitom az ajtót, majd beügyeskedem a babakocsit. Mire a felszolgáló odaér, hogy segítsen, mi már bent is vagyunk. Egy nyugis, távoli asztalhoz ülök le, s még fel se ocsúdok az etetőszék már ott áll mellettem. Megköszönöm a felszolgálónak, majd Danit be is ültetem. A pulthoz sétálok miközben fél szemem a gyereken, s leadom a rendelést illetve megkérdezem, hogy mennyire lenne gond, ha itt etetném meg a picit. Szerencsére nem csináltak gondot belőle. Kipakoltam Dani elé az ennivalót, ő pedig két kézzel nyúlt érte és az egyik falat csirkemell már a szájában is volt. Hát igen, tipikus pasi… imádja a hasát!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Vagy úgy… - húztam el a szám sajnálkozóan. Az egyetlen dolog talán, amit a vámpírokban irigyelni lehet számomra, az a végtelennek tűnő koruk volt, semmi több. És neki még ennyi se juthatott, mert durván fogalmazva, neki csak félig sikerült átváltoznia. A vérivás undorító dolog. Kedvem támadt tőle megkérdezni, hogy mennyire érzi ellentmondásosnak a fogyasztását, mert bár rá van kényszerülve az ösztönei által, mégis a tudatának át kellene fognia, hogy mit művel olyankor valójában, és ezzel véleményem szerint nehéz lehet megbirkózni. De mégis hallgatag maradtam, mert ugyan kötetlen beszélgetésre hívott, a lelkébe azért nem akartam beletaposni. Sokkal jobban állt neki, amikor mosolygott, mintsem hogy ingerülten válaszolgatott, még ha eddig sosem nézett rám szúrós szemekkel, bármilyen bunkón is viselkedtem vele. A teaivás számomra szent dolog, a forró nedű ellazít, kikapcsol, feltölti a belsőmet. Alig vártam, hogy hamarosan megtapasztaljam az élményt, kinek volt kedve vériváson gondolkodni.
Bűntudatot éreztem, amiért érdekelni kezdett egy damfír. Aztán ez az érzés tovább erősödött bennem, amikor igent mondtam a találkozóra, holott nem voltam biztos benne, hogy készen álltam bárkit is közelről megismerni. A történeteit tovább hallgatva szégyelltem, de az iránta érzett sajnálatom kezdett eluralkodni bennem. Nem csak azért, mert olyan életformát élt, amilyet, hanem a kalandos fiatalkori beszámolója végett is, amit utána tovább tetéztek azok az információmorzsák, amiket lépésenként adagolt a magánéletéről, állítólagos baklövéseiről. Hamar világossá vált, hogy önző céljaim eléréséhez túlságosan segítőkész személyiség volt, s már másnapra kérhettem volna tőle egy többoldalas szakkönyv-listát a fajáról, ha akartam. Netán részletes élménybeszámolót arról, hogy hogyan érzi magát így. Nem tudtam biztosan, mert nem akartam belegondolni, sem elbízni magamat ilyen tekintetben. De tudtam, hogy fájdalmas lett volna neki ezekről beszélni, és azon is kaptam magam egyúttal, hogy már rég nem a tárgy, vagy a specifikus jellemzők hoznak lázba, hanem a nagy egész, aminek csak egy szelete az a sajátságos életvitel, amit épp felmértem, hogy mennyire kompatibilis az enyémmel.
- Nem teljesen értem. Miért nem engedtek olvasni a könyvesbolti kínálatból sem? – vagy ha igen, az miért nem volt elég a számára.  Csillogó szemeimmel álmélkodva figyeltem minden mozdulatát, ujjaimat imaszerűen kulcsoltam össze magam előtt az asztalon. Megálltam, hogy ne kommentáljam a kereskedésüket. Majd utánakeresek. De nem úgy tűnt már, mint aki hálás és jó viszonyt ápolt a családtagjaival, s az üzlet miatti rajongótáborához tartozónak se akartam érzékeltetni magamat. Megszoktam már, hogy rangos beszélgetőtársaim is akadtak olykor, talán azzal tudna igazán meglepni, ha azt közölte volna velem, hogy ő a dél-koreai elnök fia.
- Orvos, de most Afrikában vendégtanár. Idősebb korára elkapta valami humanitárius-trend. A karrier miatt csinálja, jól mutat az önéletrajzában – mosolyodtam el gúnyosan, némi haraggal a hangomban, amiért apámmal együtt még mindig megmaradtak karrieristáknak, mely gyerekkori sérelmeim fő kiváltója. Biztosan leordította volna a fejem, amiért így nyilatkoztam róluk egy idegennek, még ma már évek óta elváltak, amióta apám kétes ügyletekbe keveredett. Róla nem véletlenül nem akartam beszélni, azt meg már tudta, hogy egyke vagyok. Sajnáltam is persze, hogy a családomról én sem hozakodhattam elő vidám történetekkel, hogy oldjam a hangulatot, de hát ez van. – Igaz – engedtem el a közös iskolaéveket. Már nem számít, de legalább a Bagolykő közös pont volt a múltunkban.
- Kortárs válogatás. Főként akvarell – húztam el a mézesmadzagot. Direkt olyat kerestem korábban, amíg benne voltam az otthoni festegetésben, amibe frappánsan belekényszerített. Vagy csak szembejött velem a meghívó, ahogy a technikája után kutattam, már nem tudom. Önelégült vigyorral figyeltem Min Jong lelkesedését. Roppant könnyű megfogni egy művészlelket az ilyenekkel. – Majd rangsorolunk – jelentettem ki sejtelmesen. Nem bántam volna, ha több programon is velem tartott volna a jövőben, az eddigiek alapján remek társaság, csak néha nagyon zavarba tudott hozni, mert hozzám képest sokkal energikusabb jelenség.
Finoman végighúztam a mutatóujjam a homlokomon, amin mintha éreztem volna az ő forró érintését a levegőből. Nem tudom hogyan csinálta, de kísérteties nyugalmat éreztem, ami alatt ő viccesen próbálta kiolvasni onnét a mintaférfiségem. Amilyen jó volt elképzelni, olyannyira jólesett hallani, még ha tudtam is, hogy csak szórakozott velem. Vettem egy mély levegőt, s vártam, hátha beszívom a teaház illatával együtt az ő kölnijét is. Nem húzódtam el, inkább döbbenten ültem higgadtan, mintha transzba esett kisgyermek lettem volna egy szertartás alatt, s csak a hiánya térített észhez, mikor visszaült a helyére.
- Szóval te sokáig nem a saját utadat jártad? – törtem meg a pillanatnyi csendet. – Nem akarlak megsérteni – hintettem el a véleményem, de sokkal kevésbé zavart, mint korábban. A hosszas csendből, ami alatt a kezeit csodáltam, a kiérkező rendelésünk zökkentett ki, amit udvariasan megköszöntem a pincérnőnek. Immáron a gőzölgő teám felett ülve szóltam hozzá.
- Csak elbambultam, ne haragudj – hazudtam zavartan, s az asztal alatt, véletlenül vagy sem, de néhány pillanatig összeérintődött a térdünk, amíg az iváshoz készülődtem elő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Azt hiszem sikerült eloszlatnom mindenféle illúziót a létemmel kapcsolatban. Nem mintha ettől jobb lenne. A tekintetébe egyfajta sajnálkozás kerül és ez sokkal zavaróbb. Mert bár aggasztott, hogy miért érdeklem ennyire, a lelkesedés a szemeiben, a vágyakozás valami kis információra kellemesebb volt, mint a sajnálkozás. Nem szeretem, ha sajnálnak, nincs rá szükségem. Mégis tudom, érzem, hogy bármit mesélek neki az csak erősíteni fogja ezt a fajta sajnálatot. Akkor miért teszem? Talán mert a lelkemnek könnyebb, mert valahányszor elmondom mindig egy leheletnyivel könnyedebbnek érzem magam.
- Más könyvesboltokéból. A sajátunkban azt csináltam, amit akartam. Már amíg a könyvek megmaradtak látszólag újnak – erre elmosolyodom, s felelevenednek lelki szemeim előtt olyan alkalmak, amikor ez nem teljesen sikerült. Ahogy Kwonnal vagy a barátaimmal lázasan próbálkoztunk menteni a menthetőt. A büntetésekre nem gondolok, a csíny izgalma mellett azok mindig eltörpültek. Egy kicsit talán elmélázok ezen, de aztán az iskolán át Martin is mesélni kezd kicsit magáról, én pedig inkább rá figyelek. Érdekel, sokkal  jobban, mint hinné, magam sem értem miért.
- Milyen orvos? – kíváncsiskodom tovább, bár nem róla van szó, mégis reménykedem, hogy a válaszaiból valami mást is megtudhatok róla. Az már egyértelmű, hogy nincs elragadtatva a szülei hozzáállásától, de emiatt nem hibáztatom. Nekem mindig ott volt Kwon, hogy valakivel túl tegyem magam az esetleges rosszon, de vajon neki volt-e valaki, aki mellé állt, ha szembeszegült a szülői akarattal? Elsőre azt tippelném, hogy nem. Ez pedig a viselkedését is megmagyarázná számomra.
- Kortárs akvarell? – ezen el kell gondolkodnom, fogalmam sincs milyen lehet, mármint egyetlen mai festőt sem tudnék említeni, aki akvarellel dolgozik, viszont ezer meg egy „amatőr” alkotót követek instán és más platformokon. – Menjünk! – adok teret végül a lelkesedésemnek, és kíváncsiságomnak, nem árt, ha tágítom a látóköröm ezen a téren.
- Jó. Nálam jelenleg a galéria az első... – vágom rá gondolkodás nélkül a rangsorolásra, de igazából az tetszik jobban a dologban, hogy ez még sok lehetőséget kínál találkozókra.
A homloka figyelése amúgy nem annyira érdekes. Sokkal inkább az, hogy nem húzódik el, pedig inkább azt vártam volna, de ez kellemes meglepetés, és jó érzéssel is tölt el. Az illatát is beszívom még mielőtt visszaülnék és magamban azt elemzem. Van benne valami nyugtató, nem túl erős, mégis férfias. Kifejezetten kellemes. Illik hozzá.
- Ha nem veszítem el a varázserőm, akkor most sem tudnám teljesen azt járni – húzom el a számat, mert ez a keserű valóság. Nem mintha így azt járnám, amit szerettem volna. De a körülményekhez képest most tudok variálni. Ha pedig varázsló maradok, akkor a bolthoz láncolva élném a napjaimat.
- Ez egy rendkívül diplomatikus válasz – nevetem el magam. De azt hiszem értem. Eddig is úgy véltem, hogy jóval konzervatívabb nálam. Még jó, hogy nem akkor futott belém, amikor kék vagy rózsaszín volt a hajam. Bár lehet őt a szőke is sokkolta volna. Mindenesetre majd igyekszem nem mutatni. Ha beszélek nem feltűnő, csak ne feledkezzek meg magamról, mert olyankor tudom, hogy akaratlanul is szórakozni kezdek vele.
Hogy mit néz, azt sajnos nem tudom meg, mert megérkezik a teánk és ez a kis interakció a beállt kellemes csendet is megzavarja. Egy kurta köszönömmel illetem a felszolgálót, mert igenis rosszkor jött, de aztán ez a kis rossz érzés is megszűnik, ahogy épp csak hozzáér Martin térde a térdemhez. A bögrémért nyúlok s közben jóleső melegség jár át. Bár azt hiszem, ez nem a tea még, de nem is foglalkozom vele. Két kézbe fogom a csészét és egy darabig csak szorongatom. A teát valamiért nem szeretem túl forrón inni. Addig is míg az enyém ihatóra hűl, a tekintetem Martinon nyugszik, őt figyelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Még mindig nem teljesen világos… De hiszen bármit el tudtál olvasni, amit csak akartál. Miért hiányzott mégis a könyvtár? – ráztam meg a fejem, még ha tudtam is, hogy ez egy fájó téma lehetett a számára. – És azt amúgy megkérdezhetem, hogy hogyan kötöttél ki Magyarországon? – talán nem sejthette a kérdéseimből, de egy kulcsmondatra voltam kíváncsi a részéről, amitől még függővé tettem, hogy mennyire jártunk hasonló, vagy éppen ugyanazon cipőben, ha összevetettük a múltunk stációit. Tudni akartam, hogy megvolt-e bennünk az a közös, amit elképzeltem, és ehhez bevállaltam azt is, hogy kissé egyenes kérdések felé kezdtem elmenni, ám abban a hitben ringattam magam, hogy Min Jong lelki sebei begyógyultak már annyira, hogy tudjon ezekről beszélni. Elvégre miért mosolyogna olyan bájosan, ha nem így lenne?
- Gyermekorvos – közöltem vele savanyúan és elhadarva. Számára ez akár üdítően is hangozhatott, vagy valami idilli személyiséggel ruháztatja fel anyámat. Ha jobban belegondoltam, apámhoz képest ő még a jobbik eset volt. A többi gyerekkel egész jól elboldogult, a sajátjával ment félre valami, amikor hatással lettek rá az aranyvérűekre jellemző rögeszmék, s rákapcsoltak a szándékos elkülönítésemre, hogy még véletlenül se kerüljek olyan társasága, ami nem illik az ő elképzeléseikhez. Aztán még sok más egyéb olyan döntés következett, amit hosszú lenne felsorolni, de mind lemondásokkal járt, utóbb pedig semmi hasznuk nem akadt. De összességében észhez tért, és így felnőttként jobb lett a kapcsolatunk. Évente többször meglátogatom őt, amióta a Romberg ággal mondhatni megszakította a kapcsolatát, és átmeneti jelleggel, de berendezkedett az afrikai mágusképző falai között. Hogy ebben az is közrejátszik-e, hogy ezáltal nekem is bejárásom adódik a helyre, és jobban tanulmányozhatom a helyi varázsvilágot, abban is biztos vagyok.
-  Majd beszéljünk meg egy időpontot – ajánlottam fel megoldásként, ha már nagyon is lelkes volt aziránt, hogy galériába mehessünk. Nyilvánvalóan elmosolyodtam, amikor meghallottam, hogy számára a galéria az első. Tudtam ezt jól, nem is terveztem másként. – Ezzel megleptél. Én azt hittem, sajnálod, hogy így alakult. Biztos nehéz lehet, mármint ez az egész… – mintha megindult volna a karom a keze felé, de aztán megtorpantam, ahogy mélyen a szemébe néztem. Egy kicsit rá akartam játszani arra, hogy együtt érzek vele, vagy inkább a valódi érzelmeimet akartam belekényszeríteni egy szerepbe, amit eljátszhattam, azzal ringatva magamat, hogy valójában nem gondoltam komolyan. Mégis egyre jobban tudni akartam az idekerülése kalandosnak ígérkező történetét, ahogy azt is el akartam érni, hogy indirekt módon kapjak beszámolót a félvámpír-létéről.
- Ha annyira zavarna, akkor már nem ülnék veled szemben – húztam ki magam a székemben, és még fel is nevettem egy pillanatra. Nem tettem hozzá, hogy ez még változhat, mert ha sokáig nyújtogatja felém, akkor kiüldözhet vele a világból, de akartam neki adni még egy esélyt. Általában mindenkinek van valami hibája, magamról pedig tudom, hogy válogatós tudok lenni, és roppant kritikus. Min Jong nagyon kedves volt, hogy elintézte a dolgokat, és odaadta azt a listát, úgyhogy nem érdemelte volna meg, hogy kellemetlen helyzetbe hozzam.
Hosszasan néztem őt, amíg a teánk kihűlt. Hozzá hasonlóan a forró bögrét szorongattam az ujjaim között, s azon gondolkodtam, hogy vajon adjak-e hozzá cukrot, s ha igen, milyet. Kiraktak még citromot és egyebeket is, amikkel ízesíteni lehet, ha nem önmagában szerette volna fogyasztani a betévedő. Tej ehhez nem járt persze, szép is lett volna. Kissé közelebb hajolva beleszagoltam a gőzbe, hogy érezhessem az intenzív illatot, s összefusson tőle a nyál a számban. Mégiscsak valamiféle szertartásszerűség kellett volna, hogy ez legyen a teaházban, nem holmi limonádézásra hívott.
- Őszintén megvallva, nem gondoltam volna, hogy ma itt fogok veled ülni – nyögtem ki zavartan, csak hogy megtörjem a csendet. Eddig bírtam ugyanis, hogy aztán lesüssem a szemeim és a továbbiakban a teámra koncentráljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Talán mert tiltva volt? Tudod a szomszéd kertje mindig zöldebb – próbálom viccesen elmagyarázni, aztán folytatom – Egy boltban nem lehet nyugodtan olvasni, hiába nagy, és hiába lehet elbújni. A vevőket ki kell szolgálni, segíteni ilyesmik... – toldom hozzá azt az indokot, ami a legtöbb ember számára elfogadhatóbb. Nekem mondjuk az első indok volt az igazi, de tény és való, hogy elég sokszor zavartak meg betévedő emberek olvasás közben. S mint tulaj, nem tehettem meg, hogy nem figyelek rájuk. Hiába van tömérdek alkalmazottunk, a jó üzlethez hozzátartozik a vevők felé mutatott kitüntetett figyelem is. Ez olyasmi, amit a jelenlegi boltomban nem igazán gyakorlok, csak ha úgy látom szükséges. Viszont tudom, hogy sok művész csemete eléggé introvertált és egyáltalán nem vágyik rá, hogy megszólítsák, szívesebben nézelődik csendben és keresi, amire szüksége van.
- Itt biztos, hogy nem keres senki sem – vonok vállat könnyedén. Bár jóval több van a dologban ennél, egyelőre nem szeretnék többet mondani.
Magamban elraktározom az információt, hogy Martin édesanyja gyerekorvos, de nem faggatom tovább erről. Láthatóan nem a kedvenc témája. Vannak ötleteim, hogy mi lehet ennek a hátterében, de egyelőre jobb nem firtatni.  Azért remélem, hogy ha többször találkozunk ez is, ahogy sok más is magától jön majd. Az pedig, hogy lesz folytatása a mai napnak, egyre bizonyosabbá válik. A galéria említésére lelkes leszek, még ha van is bennem némi félsz, hogy nem lesz annyira felemelő, mint szeretném. Abban sem vagyok biztos, hogy maga a galéria hoz-e lázba, vagy a lehetőség, hogy együtt töltsek egy kis időt még vele.
Talán az arcomra van írva, hogy azért aggaszt is a dolog, vagy csak a tegnapi kirohanásomat értette meg mostanra jobban, nem tudom, de a szavai nagyon jól esnek. Bólintok is rájuk, aztán elmosolyodom.
- Sajnálom is. Azt hiszem. És hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hiányzik. De pont emiatt... – megakadok többször is, fura félmondatokat kreálva. Látszik, hogy nem is tudom, hogy mondjam ezt. Egy pillanatra a fal felé fordulok, de aztán ismét Martin szemeibe nézek. – Biztos kellemes lesz. Elvégre remek társaságom lesz mellé – bizakodónak hangzom, de közben azért vágyom egy fajta megerősítésre, hogy valóban jó lesz, hogyha elfogna valami szomorúság, akkor számíthatok egy kis lelki támaszra. Nem kérem tőle, nem tehetem, hiszen alig ismer. Mégis ebben bízom, és ebben a képzelt hitben megyek bele. Na meg mert, legbelül, hiányoznak az ilyen kiállítások és már régóta el akartam menni egyre.
A piercingemről már sokkal könnyedebben beszélek, még ha annak idején, valóban rossz is volt nagyon az egész. Pedig így jobban belegondolva ez csak az első lépés volt az életem „tönkre tételének”. Az első azt akarom hogy fájjon, hogy ne a mellkasomat maró érzés járjon folyamatosan a fejemben. Aztán jött a többi önpusztító dolog, és így a damfírság is.
Mosolyogva nézem, ahogy kihúzza magát, mintha büszke lenne magára, hogy nem rohant még el a látványtól. Én meg csak vigyorogva megcsóválom a fejem s bár nagy bennem a késztetés, hogy újra megmutassam, visszafogom magam és bölcsen nem mondok semmit.
A teámat szorongatom, magamban elemezve a jelenlegi helyzetet. Kicsit talán bele is feledkezem, ahogy Martint figyelem. Nem jut eszembe, hogy akár zavaró is lehet, ahogy nézem, vagy hogy mondanom kéne valamit.
- Miért nem? – kérdezek vissza, mert bár én sem gondoltam volna, mégis csak én vagyok az, aki többet beszél, szóval ideje, hogy kicsit ő is valljon magáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Egy kicsit olyan volt, mintha nem is magáról beszélt volna. Vele ellentétben számomra nehéz nem elfogultnak lennem, ha a szüleimről, vagy gyerekkoromról kérdeznek. Próbálta humorosan elmagyarázni, ami ezáltal a napnál is világosabb volt előttem, mégis én másképp működöm. Nem rejtem véka alá a véleményemet, mert nem az a típus vagyok, aki szépít, inkább a nyers igazsággal szembesítem az illetőt, amihez bizony savanyú pofa, míg máskor keserédes mosoly társul, attól függ, hogy mennyire tartom mulattatónak a beteges gondolkodásukat. Számtalan abszurd szituációval példálózhatnék, hogy illusztráljam a káros neveltetésemet az érdeklődők előtt, noha általában megkímélem magamat attól, hogy utána sajnálkozó megmondó-emberek előadását kelljen hallgatnom.
- Indokolatlan szülői szigort sejtek – sóhajtottam fel, nagyon is tudva, hogy miről volt szó. Még mindig arra ment ki a játék a részemről, hogy azt a bizonyos megállapítást halljam, ami ennek a megerősítése, függetlenül attól, hogy látszólag teljesen beletörődött ebbe, és már nem haragszik úgy rájuk, hogy ez bármiféle lelki sebet ejtsen rajta. Ő úgy tűnt, megtalálta önmagát, még ebben a torz, belekényszerített testben is, és most minden problémát lepergetve képes velem homlokráncolás nélkül teázgatni, mintha csak az időjárás lenne terítéken. Belőlem viszont az indulatok beszéltek. Nagyon irigy voltam.
- Nahát, akkor mégse volt véletlen az a napszemüveg, tudtam én – viccelődtem tovább a magam módján. Teátrálisan, de elég halkan ahhoz, hogy más ne hallja, ami talán a helyiség mágiájából adódóan amúgy is lehetetlen. – Azért ez így ijesztően hangzott ám, de remélem nincsenek rosszakaróid. Elég sok aurort ismerek, szólj nyugodtan, ha védelemre van szükséged. Elintéznek bárkit, hidd el - hajoltam közelebb az utolsó mondatra, majd egy pillanatnyi gyilkos mosollyal az arcomon hátradőltem a székemben, és ismét egy kifejezéstelen ábrázattal nézhetett farkasszemet. Fontoskodónak tűntem, de nem nagyzoltam, mert valóban jelentős kapcsolati tőkével rendelkeztem már a Minisztériumban. Le akartam venni a lábamról az ismertségeimmel, amivel közvetítőként még egy kis anyagi haszonnal is megörvendezhetett volna, de a legfőbb célkitűzés persze az ok volt, amiért ez a befolyásos damfír ebben a porfészekben vert tanyát. Prózai lett volna persze, ha ő is az iskola utáni szerelemvágyból maradt volna a falu nyakán, de akkor meg az volt számomra homályos, hogy tanulni minek jött ide, s vajon hol változott át olyanná, amilyen most.
- Emiatt...? - ismételtem meg az utolsó mondatát, hátha ennek hatására kezdte folytatni. Türelmes voltam vele és megértő. Egy pillanatra mintha magamat láttam volna, ahogy küzdtem a szavakkal, ha kellemetlen helyzetbe hoztak. Volt valami élvezetes abban, ahogy szépen-lassan megbirkózott a szavakkal, és sikerült kimozgatnom a komfortzónájából. Kíváncsi voltam, hogyan reagált volna, de a szavai folytatását túl tágan értelmeztem. Pont emiatt az, aki. Azt hiszem, valami ilyesmit akarhatott mondani. – Ugyan, ne hízelegj. Ilyet se nagyon mondanak rám – pirultam el, de a hangom teljesen arról árulkodott, hogy nem gondoltam komolyan a szavait. Nem voltam kellemes társaság. És nem biztos, hogy jó lesz így a kiállításnézés. De talán mégis. Számomra az lesz. És csak arra kell majd ügyelnem, hogy ne legyek elviselhetetlen, mert akkor nem akar majd velem többször találkozni. Van egy határt, és azt nem szabad átlépnem. Egyelőre kerestem, hogy hol is húzódhatott. Elég rugalmasak voltak Min Jong idegei, bármennyire is játszottam velük, jól bírták a terhelést. De kikészíteni nem akartam, hiszen igazságtalan lett volna a részemről, vagyis hát övön aluli.
- Mert ritkán ismerkedem. Már ha érted, hogy mire gondolok – kíséreltem meg az első kortyot a megfelelő hőmérsékletűre hűlt teámból. Érthetett alatta barátságot, vagy többet, direkt úgy fogalmaztam talán, hogy ne legyen egyértelmű. Az imént azon kaptam magam, hogy nevetek a vigyorán, és mintha csak láttam volna rajta, hogy a piercingjét készül újból megmutatni. Ravasz húzás lett volna. – És mert valamennyire tényleg munkaügyben kerestelek fel az elején. De be kell vallanom, hogy kellemesen csalódtam a személyedben – ez minden, amit egyelőre felfedhettem vele kapcsolatban arról, ahogy gondoltam rá

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- És miből gondolod, hogy indokolatlan? – kérdezek vissza, mert bár egy időben én is annak gondoltam, most már úgy nézek vissza rá, mint egy kombinációra a védelmemben és a családi hagyományok-értékek megőrzésében. Más dolog, hogy én szükségét érzem-e ezen értékek, megőrzésének. De tudom, értem, hogy miért viselkedett úgy a családom, ahogy. Még akkor is, ha nem tartom jónak a módszereiket, értem azokat. Persze Martin akkor sem értené meg nagy valószínűséggel, ha órákon át magyaráznám.
Az itt létem kapcsán, próbálja elviccelni a választ, és engem is megmosolyogtat, ahogy a korábbi maffiára utal vissza. Felnevetek, de aztán ahogy komolyabbra fordítja a szót, úgy komolyodom meg én is. Pedig felröhöghetnék ezen is, hogy az aurorok majd pont nekem segítenek – pedig akkor a maffiás hasonlata már közelebb áll a valósághoz –, viszont értékelem a gesztust, s hálám jeléül a vállára teszem a kezem s megszorítom azt.
- Köszönöm. Ezt észben tartom – aztán visszahúzom a kezem és hozzáfűzöm – Egyébként nincs rá szükségem. De ki tudja, mit hoz a jövő?
Elsőre egy kiállítást. Legalábbis a beszélgetésünk nagyon abba az irányba halad, én pedig örülök, még akkor is, ha elég sok vívódás van bennem. Még a mondatomat sem tudom befejezni, hiába kérdez vissza. Csak reménykedem, hogy valahogy kiegészíti magában a mondatot és nem von le túl rossz következtetéseket. Magamat összeszedve és biztatva is teszem meg a kijelentést, hogy a társaságban úgyis jó lesz.
- Egyelőre véresen komolyan gondolom – mosolyodom el a pírt látva az arcán, csak aztán esik le, hogy vért említettem a mondatban. Nyelek is gyorsan egyet és elfordítom a fejem, erre mondják, hogy freudi elszólás? Pedig mostanában eszem rendesen, még ha ódzkodom is a dologtól. Mentálisan ugye, hiszen a szervezetem igényli. Váltsunk témát. Vagy ne... Mindegy, már kimondtam. Talán ha nem folytatom, elsiklik felette.
- Nem teljesen, de megmagyarázza, hogy miért mondják ritkán, hogy kellemes társaság vagy. Ha nem hagysz lehetőséget az embereknek, hogy megismerjenek, nyilván nem fognak így vélekedni – Nézek fel rá a teámból és egy megnyerő mosolyt küldök felé, amolyan tudod bennem bízhatsz, kisugárzásút, mert tényleg szeretném, ha hagyná, hogy megismerjem. Arra, hogy munkaügyben keresett volna, csak egy hitetlen szemöldökhúzást kap. Meg vagyok győződve róla, hogy csak ürügy volt, hogy beszélhessen velem. – Ezt örömmel hallom, ezek szerint én sem vagyok rém unalmas – Enyhülök meg, ahogy a kellemes csalódást említi és el is nevetem magam. Aztán hozzá hasonlóan a teámba kortyolok. Nekem még mindig túl forró, de hősiesen lenyelem, és nem is sikítok, ahogy megéget a folyadék.
- Legközelebb jeges teát kérek – teszem le a csészét, aztán Martinhoz fordulok – Miért pont régészet és ereklyekutatás? – kérdezem, mert bár érdekesnek hangzik, és azt is kijelentettem már többször is, hogy jól tette, hogy a saját útját járta, azt még nem tudom, hogy mi miatt olyan érdekes ez számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kissé meghökkentem a visszakérdezésén, ugyanakkor gyanakodni is kezdtem, nehogy a végén még pont a saját fegyveremet fordítsa ellenem. Mindvégig nagyon éber maradt a párbeszédeink során, figyelt a szavaira, s ha bizonytalan volt valamiben, inkább nem mondott semmit, mintsem elszólja magát. Kíváncsi volt, és nem igazán engedte, hogy behúzzam a csőbe. Belül csalódott voltam, viszont őt nagyon is tisztelni kezdtem ezért a tulajdonságáért, hiszen általában könnyű valakit összezavarnom, aztán akár azon is kaphatja magát az óvatlan beszélgetőpartner, hogy az orránál fogva vezetem. Reméltem, hogy ha idővel jobban megismerjük egymást, és megnyílunk, akkor egyre több oldalát ismerhetem meg. Ez ugyanakkor azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy magamból is többet kell mutatnom, ami az egyik nagy gyengeségem. Nem biztos, hogy lesz türelme kivárni, amíg megnyílok, vagy hogy helyette a magatartásom és a mozdulataim rendszere alapján vonjon le következtetéseket. Hiszen nem csak a szavai alapján ismerheted meg a másikat, amik sokszor ki tudja, mennyire hamisak. A személyiséged akkor is beszél, ha te tartod a szádat.
- Szerinted milyen hátrányod származott volna abból, ha a könyvtárakba engednek? – tettem fel az újabb kérdést, hitetlenkedve és a fejemet rázva, mintha magától nem tudná a választ. Szeretem valahol, ha próbára tesznek, de most mintha direkt kísérletezett volna. Lehet, hogy rossz gyerek volt, de jelen kérdésben nem láttam megalapozottnak az intézkedést a szülők részéről, hacsak nem a felügyeletét lett volna bonyolult megoldani, amíg ők a vállalkozást vezették. És azzal, hogy Min Jong mintha vizsgáztatott volna, kezdtem egy kissé ingerült lenni.
Kellett az a nevetés. Egyrészt, mert jól állt neki, másrészt pedig mert oldotta köztünk a légkört. Nem ismertem még, és ő sem engem, de azt nem néztem volna ki, hogy maffiózó. Túl kedves volt hozzám. Mondjuk, ha a feketekereskedelemben utaztam volna, és el akartam volna tüntetni az illegálisan hozzám került ereklyéket, akkor pont egy olyan balekot ültettem volna fel, mint én voltam, hogy hazavittem a mágikus vértárolót.  De attól még szerettem volna azt hinni, hogy az asztal túloldalán ücsörgő életével, ha kusza múltja is volt, most minden rendben van. És nincs semmilyen összeférhetetlenségi akadálya annak, hogy egy minisztériumival teázgat. Ezért, ahogy a korát, ezt is elengedtem, és próbáltam teljesen elfelejteni.
Elnéztem, ahogy áthajolt az asztalon és a vállamra tette a kezét, amire egyébként is szemet vetettem. Először megrezzentem, mikor hozzám ért, aztán csak furcsállóan reagáltam arra a mély nyugalomra, ami akkor elárasztott. Attól féltem, hogy véletlenül feldönt valamit a mozdulatával, aztán hogy koszos az ingem, és csak le akart onnét söpörni valamit. De ahogy megszorította, még egy masszázsra is igényt tartottam volna. Kezem elindult megfogni a karját, de nem volt rá ideje elérni, mert addigra visszaereszkedett a székébe. Bennem erős hiányérzet maradt. Nem tudtam mást tenni, mint csendben, csalódottan magamra erőltetni egy műmosolyt, s bólintani.
- Tudni fogod, hol találsz – lengettem be, hogy később még jól jöhetek neki, meg amúgy is. Feszélyezve ültem, összezárt lábakkal, ugrásra készen, amit a véres megjegyzése csak tovább erősített bennem, hiszen az arckifejezését folyamatosan monitoroztam a beszélgetésünk alatt, és rögtön érzékeltem a pillanatnyi zavart. Még ha a véletlen elszólására is kenhettem, sosem lehet tudni, amíg ki nem ismerem. Persze felkínálkoztam volna szívesen, hogy igyon belőlem, ha akar, de azt nagyon más körülmények között.  – Az emberek magukkal vannak elfoglalva, nem érdekli őket egy magamfajta szerzet. Rég nem erőltetem ezt, mert csak csalódás a vége. Nagyon kevés az olyan ember, aki megérthetne, vagy azonosulni tudna a nézeteimmel, ízlésemmel, mindennapjaimmal. Aki jön, az jön, de nem akaszkodok senkire. Te is meg tudsz ismerni – érveltem mély megvetéssel és kiábrándultsággal a hangomban. Az utolsó mondatot végső mentegetőzésként hoztam fel, némi hatásszünet után, hogy megvilágosítsam a tévedéséről. Egyébként is sértve éreztem magam, hogy feltételezget és rólam spekulál. Hangulatomon csak a tea íze enyhített, neki is álltam fújogatni, hogy hűljön, aztán sűrűn, apránként kortyolni.
- Okos vagy – bólogattam gúnyosan, ha már rájött arra, hogy érdekesnek találtam. Olyan nehéz lenne végigmérnie magán? Mutatott volna egy olyat, aki ennyire sokrétű, titokzatos, művelt és jó kisugárzású a környéken, mint ő volt… Mondjuk én sem vagyok az önbizalom mintaképe. Hirtelen jött kérdésére hümmögtem egyet, mert éppen ittam, aztán hozzá hasonlóan letettem a csészét és egy torokköszörülés után belekezdtem abba, amit már kismilliószor előadtam.
- Világot akartam látni, és kiszúrni a szüleimmel. A kezemben fogni, amiről a könyvek csak mesélnek. Jól hangzott, csak nehéz projekteket találni. Ezt szerintem magadtól is ki tudtad volna találni rólam – vontam meg a vállam egykedvűen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nekem semmilyen. A könyvtáraknak viszont rengeteg – hagyom ennyiben a kérdést egy sejtelmes mosollyal. Talán egyszer majd megmutatom neki azt a pár könyvet, amiért a családi tiltás ellenére is pénzt adtam ki és megvettem. Vagy az eredeti Mark Twainemet, ami a legféltettebb kincsem. De kicsi rá az esély, hogyha meg is mutatom azokat akkor észreveszi benne a könyvesboltom lenyomatát. A varázserőm hiányának hála lehetek könyvtáros. És ha másért nem, emiatt hálás vagyok a jelenlegi állapotomnak.
Az érintésemre összerezzen, aztán mégis mintha megnyugodna. Látni vélem, ahogy a keze megindul, hogy megfogja a karom, de félbe marad a mozdulat, talán mert túl gyorsan ülök vissza a helyemre. Azért még megjegyzem a dolgot, és eldöntöm, hogy legközelebb tovább felejtem ott a kezem.
Válaszára bólintok, bár az igazság az, hogy fogalmam sincs. Nem tudom hol lakik, vagy hogy a minisztériumban mikor érhető el. De egy baglyot bármikor küldhetek, ha úgy alakul. Nem fog, de jó tudni, hogy van egy plusz ürügyem, ha kapcsolatba akarok lépni vele.  Önmagával kapcsolatban már megint olyan merevnek érzem. Ahogy megpróbálja másokra hárítani a saját zárkózottságát. Érdekes, de nem ítélem el érte. Egy részem belül nekem is ilyen szeretne lenni. Egyszerűen csak képtelen vagyok rá, valami nem engedi, hogy ennyire bezárkózzak.
- Valóban, de én nem is vagyok ember – sóhajtom kissé talán szomorkásan, két okból. Egyszer mert még mindig úgy gondolom, hogy az engem ért kór volt a fő motivációja, hogy ismerkedni kezdjen velem. Másodszor, mert a hosszú monológja az emberekről sok csalódásról árulkodik. Átérzem, volt részem benne, mégsem tudok így gondolkodni, és csak kíváncsibbá tesz, hogy nála mikor jött el a fordulópont, mi volt az, ami ennyire zárkózottá tette.  
- Te pedig szórakoztató – nevetem el magam a gúnyos hangnemen, ahogy okosnak titulál. Vehetném magamra, érthetném rosszul, de inkább veszem viccnek, és nevetek rajta. Rég tudom, hogy okosnak tart, még ha a mostani megjegyzésemet nem is vélte annak. De talán így sikerül őt is kimozdítani a komfort zónájából és megnyílik végre egy kicsit. Reménykedem, de nem sokáig. A hangja és ahogy a régészetről meg az ereklyekutatásról beszél, olyan semmilyennek hat. Pedig ennél jóval több szenvedélyt láttam tőle korábban, még a boltban is, amikor arról a bizonyos edényről beszéltünk.
Leteszem a teámat és nagyot sóhajtok. Végigmérem, aztán újra kortyolok. Fel sem tűnik hirtelen a forróság, annyira leköt az, hogy hogyan fejezzem ki magam megfelelő módon. Végül feladom magamban a mondatok formálását, és hagyom, hogy csak úgy kicsússzon belőlem, ahogy van.
- Ez a sablon szöveg, amit azoknak adsz be, akikről azt feltételezed, hogy nem akarnak megismerni, igaz? – kérdezem felhúzva a szemöldököm, aztán leteszem újra a teát és kicsit közelebb hajolok – Engem tényleg érdekel – S ha a pillantásom és a mosolyom, amivel nézek rá, nem elég, hogy ezt elhiggye, akkor kénytelen leszek valami sokkal drasztikusabb megoldáshoz folyamodni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Egyáltalán nem lettem okosabb. Sejtelmes mosolyával mintha örömét lelte volna abban, hogy az idegeimmel játszott. Oldalamat furdalni kezdte a kíváncsiság, mégis bele kellett törődnöm abba, hogy tudatlanul fogok távozni a teaházból, amit egyszerűen utálok. Ha már elkezdett valamit, akkor fejezze be normálisan, és ne a legizgalmasabb részénél akassza meg a történetet. Eldöntötte, hogy megoszt velem valamit, majd látszólag ok nélkül gondolta meg magát, csak hogy bosszantson. Szúrósan néztem rá ezért, és elégedetlenül. Megforgattam a szemeimet, míg végül eszembe jutott az egyetlen reális megoldás. Nagyon fiatalon változott át, a szülei pedig óvni akarták őt és a környezetét, ezért volt helye a szigorú intézkedéseknek.
Egy részem még mindig az érintésén kattogott. Bevillant az a jelenet a boltban, amikor véletlenül hozzáért az ujjam, ahogy átvettem tőle valamit, vagy amikor vészesen közel álltunk egymáshoz. Mintha szükségem lett volna ezekre a visszacsatolásokra, hogy ő valóban egy lélegző, érző lény, és a szíve is a helyén van. Dobog. Talán éppen zakatolt, ahogy az enyém tette. Kíváncsi voltam, ugyanakkor korlátozott, tehát szomorú. Azt hittem, hogy jobb hatással lesz rám a jelenléte. Mármint jól éreztem magam vele, nagyon is. De mintha megint többet várnék, és ez gyakran megesett velem, ha valakit először alá-, majd túlbecsültem. Nehezemre esett belőni, hogy mit is várhatok az adott személytől. Talán az irigyelt tulajdonságaitól reméltem, hogy majd valahogy átadja nekem őket a találkozásunk alkalmával, és akkor felszabadultan tudtam volna vele társalogni. Meg egy rövid időre felvenni azt a képzeletbeli szemüveget, amit ő viselt, hogy ne csak a szürke hétköznapokat láthassam, és ne egy vékony cérnából legyen a türelmem.
- Kicsit se tartod magad annak? – kaptam az alkalmon, hogy erre rákérdezhessek. Látszott rajtam, mennyire örültem annak, hogy szinte magától terelődött rá újra erre a beszélgetésünk, vagy csak amiatt volt szerencsés, hogy nem kellett tovább rágódnom a gondolataimon. – Ettől vagy olyan különleges – biccentettem felé mosolyogva, külső fülnek valami hihetetlenül nevetséges hízelgéssel a hangomban, mintha instant be akartam volna vágódni nála, pedig nem akartam ennyire nyíltan sugallni, hogy nálam ez mennyire pozitívum. Úgy véltem, hogy a félvámpírsága sok ember számára taszító lét, én pedig akár egy megmentő alak is lehetek a történetében, aki az árnyoldalai ellenére igenis értékeli és elismeri őt, és időt szán rá. Nem utolsó sorban teljesen emberinek tűnt előttem, csak ezt nem akartam elárulni neki. Bárcsak a szívére tehettem volna a kezem, hogy hallhassam a szívverését… Fránya szabályok.
- Szórakoztat a maró gúny és a sok negatívum, ami belőlem árad? – viccelődtem tovább felvont szemöldökkel, mikor már a teámból kortyoltam. Úgy tűnhetett, hogy egy soha ki nem fogyó csészéből ittam, pedig csak aprókat nyeltem és kiélveztem az ízeket. A tea minőségét legalább nem sínylette meg a tulajdonosváltás. Stílusváltása meglepett, le is csaptam kissé a porcelánt, olyan lendülettel tettem vissza a helyére, hogy aztán egyik karomat az asztallapra támasztva szintén közelebb hajoljak. –Talán azt gondolod, hogy hazudok? Tudod nem Jókai könyvek vagyunk, amit olvasgathatsz, nem kezdek dagályos elbeszélésekbe… De ha valóban érdekel, még kifejthetem. Csak nem itt terveztem. Mondjuk kicsit vicces, hogy az előbb még te voltál szűkszavú bizonyos témákban. Valamit valamiért… Vagy beszéljünk másról – sziszegtem, ahogy kioktattam őt, merre is van az arra. Kicsit haragudtam rá, amiért nem nyílt meg – bár miért is tette volna - , de ő még inkább szóvá tette, hogy én sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Elgondolkozom  a kérdésén. Szeretem magamat embernek vallani mások előtt,  de vajon tényleg így érzem-e?  érdekes a kérdés és a gondolatok a fejemben is érdekesek,  ahogy Pro és kontra érvelni próbálok magamnak.  kisebb szünet után végül megszólalok:
-  De nagyon is. Szerintem nagyon kevés vámpírokra jellemző van bennem.  De az is lehet hogy az írások túl romantizálják őket. -  vonok vállat hanyagul,  aztán úgy döntök kivételesen folytatom hisz láthatóan ez a téma hozza leginkább lázba - Annyiban más,  hogy kibővült az étrendem. Bár őszintén szólva ezt a részét szívesen kihagynám. - kissé zavartan felnevetek, ritkán beszélek erről, de miért hazudnék róla? -  Na meg ugye, mondhatni kvibli  lettem.  - folytatom elgondolkodva, mert bár lehetne rosszabb is… nem mondanám, hogy túl sok jóval járt a dolog -  Szóval félig az vagyok. Talán jobban is. Nem tudom. Mi tesz valakit emberré? - kérdezem inkább, csak mert igazából ez a fontosabb kérdés, szerintem. Mitől gondol valakit embernek? Mit lát bennem másnak, különlegesnek? Érdekel, mégsem kérdezek rá. Csak elmosolyodom  a szavaira,  mert valahol mégiscsak jól esnek.
- Igen, kifejezetten üdítőnek találom -  nevetek tovább ahogy saját magát jellemzi.  valóban van benne valami maró és sok negatívum is,  de bízom benne hogy ez csak a felszín és a maszk mögött valaki sokkal érdekesebb bújik meg. Talán ha sikerülne vidámabb témát találni akkor ő is felengedne egy kicsit. Ezért is szeretném ha az ereklye kutatásról beszélne.  de a próbálkozásom nem éppen úgy csinál ahogy  vártam.  persze nem számítottam arra hogy rögtön megnyílik,  de a hirtelen felháborodást kicsit túlzónak érzem.  Nagyot sóhajtok,  majd felállok.  egy pillanatra meg támaszkodom a széken,  Így talán azt a benyomást keltve hogy távozom.  mégsem így teszek,  nem is terveztem,  helyette a széket az asztal oldalához igazítom,  hogy közelebb ülhessek hozzá,  mert áthajolgatni az asztal felett kezd kényelmetlenné válni.  leülök és a szemeibe nézve nyugodtan szólalok meg.
- Nem gondolom, hogy hazudsz -  szögeznem le egy könnyed mosollyal és a kezemmel megpacskolom a térdét,  majd ott is felejtem azt, úgy folytatom -  Tényleg érdekel. És ha valóban szeretnél róla máskor beszélni, akkor türelmesen várok,  el nem jön a megfelelő alkalom.  Remélem, te is türelmes leszel velem - ezzel részemről a téma lezárva nem fogom felhozni,  megvárom, hogy magától mondja el.  Kezemet elveszem a térdéről és a csészém után nyúlok,  hogy igyak egy kis teát. S mivel témát akar váltani meghagyom neki a lehetőséget,  hozzon fel új témát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Tudtam, hogy jókat tudok kérdezni. Kárpótlás gyanánt öröm volt nézni az arcát, ahogy láttam miként gondolkodik el és szedi össze a gondolatait. Nem ér sokat agyalni a válaszokon, Min Jong… Ez egy olyan dolog, amit nagyon is tudnia kellett már. Főleg, ha valóban elfogadta magát olyannak, amilyennek a sors kényszerítette. Arra nem voltam felkészülve, hogy nekem kelljen helyrerakni az önbizalmát. Az már úgy tűnt, megvan. Szóval nagy baj nem lehet. Hagytam, hogy válaszoljon, közben magam elé nézve hümmögtem a kijelentésein, és húztam félmosolyra a számat, amikor kellett.
- Egyáltalán nincs szükséged éjszakai életmódra? Mi a helyzet a napfénnyel? – sandítottam az ablaküveg felé, ahol lassan az utolsó sugarak sütöttek be, mielőtt az égitest eltűnt volna a Mátra valamelyik vonulata mögött. – Minek írás, ha van kézzelfogható tapasztalat, nemde? – tettem fel a költői kérdést, ahogy ismét rápillantottam. – Emberré? Talán az ösztönök, s mindaz, amit most hiányolsz magadból – fontam össze magam előtt a karjaimat. Kezdtünk elég mély témákról beszélgetni, amiket általában egy pohár bor felhajtása után szoktam felhozni otthon, ha a tükörképemmel állok le vitatkozni. Így nem szívesen bontottam volna ki jobban, ha nem volt muszáj, hiszen a kérdése önmagában maratoni vitaestet eredményezhetett volna, én pedig rá, és nem általánosságokra voltam kíváncsi.
Elhúztam a szám, de bármilyen komoly arcot is igyekeztem vágni, egy hosszabb hatásszünet után mégis muszáj volt felnevetnem, a magam visszafogott módján. Üdítő társaság? Ugyan… Ezeket ő sem gondolhatta komolyan. Szinte kizárt, hogy valakinek ez tetszene, és az általános vélekedéseken túl ezt tapasztalatból mondom. Megráztam hát a fejem, és e halvány mosoly mindaddig megmaradt az arcomon, amíg számomra váratlanul fel nem állt a helyéről. Már megint mire készült? Valami lehetett a székével, hogy hajolgatni és mászkálnia kellett szinte folyamatosan. Talán vízhajtó hatású teát kért, és a mosdóba igyekezett… Szóra nyílt volna a szám, még egy kérlelő arcot is vágtam, hogy ugyan ne menjen el, mert annyira rosszat azért nem mondtam, ám ekkor helyette mellém tolta a székét, és mindenki előtt megalázott. Hosszasan bámultam a kezét, ami valamiért tűzforrón égett a combomon, miután megpaskolt, mint valami igásállatot, aztán rajtam hagyta, hogy vas helyett a tenyerével jelöljön meg.
- Azt hiszed azzal, hogy mindenki előtt letaperolsz, majd jobb kedvre derülök, netán feloldódom? – horkantottam fel, és még a gyomrom is megremegett a gondolattól, hogy mennyire illetlen viselkedésnek véltem ezt, pláne amikor a sok szerelmes suhancot láttam egymást nyalfi-falni úton, útfélen. Amint megszabadultam tőle, arrébb húztam a széket az asztal oldalsó sarkáig, majd folytattam. - Mit is mondtál az előbb? Ja, türelmes, persze. Igyekszem, hidd el. Azért vagyok még itt veled. Na és mondd csak, másoknál beválik ez a taktikád? – arcom vörös volt, nem tudom, hogy a zavartságtól, vagy az izgalomtól, hisz nem az érintése zavart, hanem a tiszteletlensége, a hátsó szándéka, hogy majd néhány érintéstől, legyen az baráti vagy több, megnyerhet magának. Ilyen módszerekkel még én is csak ritkán élek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Meglep a válasza, a visszakérdezései. Persze tudom, hogy a legtöbb ember nappali életet él, de azért vannak éjjeli baglyok. S bár én nem vallottam magam közéjük tartozónak, és valóban nem tudok éjjel aludni, nem ez kéne, hogy legyen a főszempont.
- De van – bólogatok, mert végül is ez igaz, és először tényleg azt gondoltam a félvámpírság miatt van, de Mr Kens azt mondta, nem tud róla, hogy a többi félvámpírnak is lenne ilyen problémája. Inkább a napfény kiküszöbölése az, ami miatt a „társaim” éjszakai életmódot választanak. Legalábbis ezt írják az írások, na meg előbb-utóbb át is az a bizonyos biológiai óra. Nekem meg? Nekem meg szükségem van a nappalokra. Hiába zavar a napfény.
- A napfény... volt jobb viszonyom is vele. De... – megveregetem a napszemüveget rejtő zsebemet – nem lehetetlen – célzok itt arra, hogy megfelelő ruhában még csak meg sem égek. Na meg mindenkinek voltak már kisebb nagyobb égései. Nálam csak rosszabb...Mondjuk ő is elég fehér bőrűnek tűnik, így valószínűleg ő is könnyen leég.
- Nem hiányolok magamból semmit – nézek rá kissé talán értetlenül. – A varázserőmet leszámítva – de hogy ezen túl más is hiányozna? Nem hiszem. Persze megváltozott a személyiségem, de nem gondolom, hogy kevesebb lennék. – Mi hiányzik belőlem? – kérdezek újra, mert azt feltételezem ő lát valamit, ami nekem nem evidens. Vagy csak fogalmam sincs és azt várta ezzel, majd kivédi a választ? Fogalmam sincs. Egyre inkább összezavar. Valahányszor azt hiszem sikerült, kicsit közelebb kerülni, jobban megismerni, úgy reagál, hogy megint visszatérünk a nullára.
Ez történik most is. Nyugtatólag a lábára teszem a kezem, ő meg...? Teljesen kifakad. Egy pillanatra le is döbbenek. A következőben majdnem röhögésben török ki a helyzet abszurdsága miatt. Körbe nézek, hogy vajon hányan látták a bűnöm: Letaperoltam? Te jóságos szalamandra! Senki sem néz minket. Nem is vártam mást. Végül csak leteszem a teámat, veszek egy nagy levegőt, és hátrébb tolom magam székestül. A kezeimet feltartva nézek rá, s bár nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak legalább, azért sikerül egész nyugodtan megszólalnom.
- Bocsánat. Ha még egyszer hozzád érek átkozd le a kezeimet – kérek elnézést úgy, hogy legalább egy kicsit vicces legyen, és ne legyen gáz, ha mégis kitör belőlem a nevetés. Az már biztos, hogy kettőnk közül én vagyok a türelmesebb. – Elmehetsz, ha zavar... – toldom még hozzá, mert hát nyilván megléptünk egy bizonyos tűréshatárt. Én megjegyzem, s legközelebb figyelek rá, hogy ne érjünk el ezt a pontot – már ha ezek után még lesz legközelebb. De azért meglepő. Nem hittem sosem, hogy bárkit kiakaszt egy ilyen kis apróság. A kérdésére is csak felhúzom a szemöldököm. Erre mit mondjak? Azt hiszem az igazat. Az általában a legcélravezetőbb. Visszatolom magam a korábbi helyemre, aztán elnyúlok a csészémért. A jobb lábam lazán átvetem a bal térdem felett és a csészével a kezemben hátradőlök a széken.
- Nos, ha nagyon érdekel... ezt nem tartozik a taktikám közé – kezdek bele lassan, s kortyolok is egy aprót a teámból, majd megnyalom az ajkaimat, mielőtt folytatom – Bár azt hiszem veled azok sem működnének, mert túl sok benned a feszültség hozzá – közlöm könnyedén, aztán megiszom a maradék teát is. – És láthatóan nehezedre esik ellazulni – folytatom könnyedén, aztán szétnézek, egy felszolgáló után kutatva, s ha észrevesz intek neki, majd kérek még egy csésze teát. – Visszatérve, a valós taktikáim, szoktak működni. – Legtöbbször. Persze nem mindig, de olyan nincs, hogy valakinek, mindig minden összejön. Az csak mese, amivel egymást szokták áltatni a macsók. Nekem arra pedig nincs szükségem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Nagyjából értem – állapítottam meg. Tekintve, hogy eddig mindannyiszor nappal találkoztunk, nem hiszem, hogy a bioritmusa olyan nagyon eltért volna az enyémtől. Ha tehetem, sokáig fenn vagyok, és viszonylag keveset alszom. Nehezen jön az álom a szememre, kivéve amikor kiütöm magam a hajnalig tartó olvasással. Fogom a könyvet az ágyamban fekve, aztán egyszer csak arra kelek, hogy valami nyomja a hátamat, vagy puffan egy nagyot, ahogy lelököm a forgolódásaim közepette. A munkám miatt van, hogy korán kell kelnem, ugyanakkor a terepen is szigorú ébresztő vonatkozott rám. Megszoktam tehát a zordabb körülményeket, azt hiszem, de nem ápolok vele nagy barátságot. Ha Min Jong alapból olyan természet volt, aki napnyugta után is sokáig virrasztott, biztosan fel sem tűnt már neki, hogy mihez kell igazítania a napirendjét. Amint a napszemüvegtok megveregetésére is csak egy széles mosollyal reagáltam, az elismerésem jeleként.
- Nézzük csak… Szóval minden megvan benned, ami egy emberben is. Tehát éppen ellenkezőleg. Nem hiányzik semmi, hanem pont, hogy több rejlik benned. Plusz tulajdonságok, persze akad egy-két gyengeség – böktem diszkréten a napsugarak, majd a szemüveg irányába. -  De olyanja mindenkinek van. Különleges vagy, és kész – mosolyogtam rá, hogy végre átérezze a helyzete súlyát, és ha már eddig nem panaszkodott, legalább átérezze, hogy nem tekintek rá alacsonyabb rendűként. Más kérdés, hogy a varázslók ugyanúgy többek a varázstalanoknál, nem véletlen az aranyvérűekben a tartás, ami valahol még bennem is megtalálható. De mégis, a mágia ellenére, ő egy olyan különleges lénynek tekinthető, ami ugyanúgy a varázslótársadalmat gazdagítja.
Láttam, hogy mennyire derült égből jött neki az ellenkezésem, és még egy kicsit rosszul is kezdtem magam érezni emiatt, úgyhogy elérte vele a célját. Mégis, félve pillantottam újból körbe, hogy vajon mennyire szégyenültem meg a többiek előtt. Mit fogok mondani, ha egyszer Tobi fülébe visszajut egy pletyka, hogy nyilvánosan mutatkozom a szeretőmmel, vagy valami ilyesmi? Még jó, hogy az Edictum szennyfirkászainak látóköréből kikerültem, valami rémlik, hogy egyszer le merték írni a nevem anno, amiatt is tiszta ideg voltam.
- Most meg ne csinálj úgy, mintha nem értenéd. Nekem nincs szükségem számító alakokra, akik ki akarják használni az adottságaikat, csak hogy megismerjenek – zárkóztam el, megigazítva a galléromat. Úgy gondoltam, hogy megsejthetett valamit, és a kis ajándéka, meghívása, meg az érintése mind arra ment ki, hogy ne én tudjak meg róla dolgokat, hanem ő rólam. Ilyet nem voltam hajlandó játszani. Féltem felfedni magam, és megnyílni neki. Mert nem hittem el, hogy valóban érdekeltem. Biztosan a kapcsolatai kérték meg, hogy nyomozzon utánam. A minisztériumi, aki ritka tárgyak után érdeklődik. Ha pedig megnyíltam volna, ugyanúgy elnevette volna magát, vagy nem hitt volna nekem. Elég volt a csalódásokból.
- Örülök, ha még mindig ilyen jól szórakozol. Mindenesetre maradok, ne aggódj. Ennyivel nem üldözöl el. Még – ráztam meg újból a fejem, majd elmosolyodtam, mert az se volt jó megoldás, ha túl sokáig pattogtam volna egy valóban apró érintésen. Amit annyira nem is bántam már. Mikor már visszafészkelte magát, elhallgattam a magyarázkodását, amiből ki tudja, mi volt igaz, s mi hazugság. Kértem egy ugyanilyen teát én is, mert nem akartam tétlenül ülni, amíg ő az újabb adagját fogyasztja, egyúttal nyugtáztam, hogy még itt fogunk ülni egy darabig.
- Még, hogy nehezemre esik ellazulni… - duzzogtam. – Nagyon titkosan fogalmazol. Ezek után szerintem nem csoda, ha nem teljesen értelek. De akkor mindegy. Inkább elmesélem, hogy a nyáron Kanadában voltam egy ásatáson, és majdnem eltévedtem az erdőben. Állítólag egy régi indián temető környékén voltunk, és valóban megmagyarázhatatlan dolgok történtek velünk. Érdekes ez a mágia, nemde? Meg amúgy lehet, hogy kellene otthonra egy háziállat. De most egyelőre növényeket termesztek. Ezt gondoltad volna rólam? – enyhültem meg, hogy csak azért is megmutassam neki, mennyire laza tudtam lenni, ha kellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Erről filozofálhatnánk egész este – hagyom rá végül, mert az, hogy szerinte ez tesz különlegessé kissé szomorú, de talán bele kell törődnöm, hogy a szimpla sármom kevés már ehhez. Én mondjuk szentül hiszem, hogy mindenki különleges, vagy éppen mindenki átlagos, minden csak nézőpont kérdése. Nekem például ő is különleges, mert nem ismerek még egy embert, aki ennyire hasonlónak tűnik mégis ennyire más. Mármint, látszólag sok bennünk a közös, jól el tudnánk beszélgetni órákig, és mégis mindenre máshogy reagál, mint várnám. Számomra ez érdekes és különleges.
- Oh várj.... – hökkenek meg, ahogy kiselőadást tart nekem számításból. – Ne magadból indulj ki – mert lássuk be kettőnk közül ő itt a számítóbb. – Nem én mentem oda hozzád valami random szöveggel, csakhogy lehetőségem legyen ismerkedni – vetem fel, mert még mindig úgy vélem, hogy a sztorijának nagyon kis százaléka volt valós. Mármint persze ezzel foglalkozik, de ő maga mondta, hogy magától is be tudott volna ilyesmit szerezni és tulajdonképpen ürügy volt, hogy beszélhessen egy damfírral – De ha ilyennek látszom, akkor lehet nincs szükségem az újabb teára – sóhajtok fel, mert bár én tényleg szerettem volna, ha ez valahogy elmélyül, ahhoz sincs kedvem, hogy újra és újra bizonygassam, hogy ő érdekel nem a pozíciója, a neve, a diplomája, a tudomisénmije. Viszont újfent meglep, mert hirtelen nagyon közlékennyé válik.
- Nem is fogod meg tudni. Kellenek a kezeim – húzom el a számat. Kinézem belőle, hogyha véletlen hozzáérek is leátkozza őket, nem még ha valamit akarnék... – Gondoltam. Van egy kis kerted és termeszted őket. Ezt már mondtad – bólintok rá, s remélhetőleg értékeli, hogy akkor is figyeltem, meg most is. – Kanada szép lehet. De hogy lehet majdnem eltévedni? És mi volt megmagyarázhatatlan? – kérdezem, mert ez amúgy érdekesen hangzik, bár kétlem, hogy nincs rá magyarázat. Ha valamit megtanultam az évek folyamán, az az, hogy mindenre van magyarázat. Főleg ha mágia áll mögötte. Az is egy magyarázat. Na de ez megint valami filozófiai spekulációs dolog.
- Nekem patkányom van – mondom még csak úgy mellékesen, ha már háziállat. Mondjuk Szecska egy egészen más kategória, de a külvilág számára meghagyom háziállatnak – Te milyen állatban gondolkozol? – kérdezgetem tovább, sokkal lazában, mint ahogy ő előadja magát. De értékelem a próbálkozást. A teám is megérkezik, így biccentek a felszolgálónak, rámosolygok és megköszönöm. Ahogy felajánlja, hogy szóljunk ha bármi másra szükségünk van, csak kacsintok egyet, és egy „úgy lesz”-szel útjára engedem. Na rajta, működnének a taktikáim. Kár, hogy nem az esetem. – Mesélj még – fordítom vissza  a tekintetem Martinhoz mosolyogva, remélve, hogy még tart nála a közlékenység, és beavat valami más kalandos sztoriba.