______________________________________
D r e s s
A mai nap nagy részét még mindig a boltban töltöttem és tettem vettem. Már vagy hússzor átpakoltam az apróságokat, de valamiért soha nem sikerült tökéletesre az elrendezés. Tudom, hogy tök felesleges ennyit foglalkozni vele, de mivel vevő csak egy darab volt, nézelődő pedig három, így le kellett kötnöm magam addig, így Dani aludt. Aztán elérkezett a dél és ahogy megkondult a harang én már zártam is az ajtót. A feladott hirdetésemre nagyon gyorsan akadt jelentkező, így a megbeszéltek szerint igyekszem a cukrászda felé. Dani a babakocsiban ül és nézelődök, olykor morcosan pislog rám, mert már ebédidő van. Ilyenkor elmondom neki, hogy még egy picit bírjon ki, mert mindjárt kap. A babakocsi alsó részén ott a táska a cuccaival, benne pedig az előre legyártott ebédje. Én majd eszek valami kis apró sütit a cukrászdában és le is van tudva. Egy hatalmas csattanással landol az egyik játék a betonon. Egyre jobban panaszkodik, így megkönnyebbülés, hogy már látom a célt. Kinyitom az ajtót, majd beügyeskedem a babakocsit. Mire a felszolgáló odaér, hogy segítsen, mi már bent is vagyunk. Egy nyugis, távoli asztalhoz ülök le, s még fel se ocsúdok az etetőszék már ott áll mellettem. Megköszönöm a felszolgálónak, majd Danit be is ültetem. A pulthoz sétálok miközben fél szemem a gyereken, s leadom a rendelést illetve megkérdezem, hogy mennyire lenne gond, ha itt etetném meg a picit. Szerencsére nem csináltak gondot belőle. Kipakoltam Dani elé az ennivalót, ő pedig két kézzel nyúlt érte és az egyik falat csirkemell már a szájában is volt. Hát igen, tipikus pasi… imádja a hasát!