A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:


A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg:

- Északi szárny - Mágiatörténet tanterem

A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról.

- Keleti szárny - Gemmológia Terem

Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja.

- Keleti szárny - Rúnatan tanterem

A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.

- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem

Átlagos.

- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem

A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel.
Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve.
Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon.
Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról.
Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára.
A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne…
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes.
Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is!

- Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem

Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját.

- Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem

A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg.  A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza.
A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is.

- Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem

Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre.
A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet.
Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=639928#post639928][b]Nánásy Levendula - 2016.11.17. 17:32[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=640658#post640658][b]Lepsényi Richárd Dávid - 2016.11.19. 23:51[/b][/url]

Amennyire nyugodtan indult a nap, annyira változott meg. Nem akartam, hogy idáig fajuljanak a dolgok, próbáltam mindig a legjobbat kihozni a helyzetekből, soha nem szerettem az erőszakot. Az otthoni testvéri bunyók azok természetesek voltak, egyikőnk sem gondolta komolyan, most viszont itt vagyunk, az öcsém titkolózik előlem, és nem tudok ellene semmit tenni. Elmondtam neki, hogy bármit megoszthat velem, nem harapom le a fejét, segítek mindenben. Mégsem képes megosztani azt, ami a szívét nyomja, és ez nagyon elszomorít. Eddig azt hittem, vagyunk olyan jóban, hogy ez ne okozzon problémát. Minél tovább húzza a dolgot, annál rosszabb lesz neki is, meg nekem is, az idegesség kinyír mindkettőnket, bár bennem inkább a bánat és a csalódottság van jelen. Tényleg csalódnom kell benned Zalán? Nem szeretnék, soha nem volt rá példa, nem örülnék neki, ha most kellene elkezdenünk. De nem mond semmit, csak azt a hülye füzetet bámulja. Nem képes rám nézni, nem képes felém fordulni, ami még jobban felnyomja bennem a pumpát. Hirtelen cselekszem, magam sem gondolom át mit teszek, a szívem diktál, nem az eszem. Ledobom a füzetet a földre, azonban ez nem elég számomra, még a terem másik végébe is rúgom, ami kinyílva érkezik meg, kisebb zajt csapva. Nem szoktam ilyet tenni, az elkeseredettség tetteti ezt velem. Újra felé fordulok, megállok előtte, ő pedig még mindig nem ad értelmes magyarázatot. Miért csinálod ezt velem és magaddal te köcsög? Itt vagyok, bökd ki mi bánt és segítek, ha nem is tudok, akkor is. Nem tudok lenyugodni, próbálok, tényleg próbálok, de nem megy. Túlságosan szeretem ezt a kölyköt, nem akarom békén hagyni a problémájával, inkább gyötröm magam, hogy minél többet megtudjak. Nem megy. Akár fel is adhatnám, viszont én nem vagyok olyan, főleg nem, ha róluk van szó. Vajon Veronika tud róla? Neki előbb elmondta, mint nekem? Ha igen, akkor velem miért nem képes megosztani, és a húgunkkal meg igen? Minden megfogalmazódik bennem, leginkább az, hogy nem szeretném elveszteni egyetlen öcsémet. A padot „elrakom” előle, az új helyén jobban mutat, így könnyebben hozzáférek a barmok barmához. Pólójánál húzva felállítom, azonban a lendület túlságosan is nagy, így majdnem nekem esik, de ezt sikerül megelődnie. Nem érdekelt volna, ha így alakul, a fizikai fájdalom semmi ahhoz képest, amit a szívemben érzek. Miért teszed ezt velem? Próbál ellökni magától, mindent megtesz ennek érdekében, azonban én nem tágítok. Erősebben szorítom a felsőjét, ujjaim meglehet már teljesen elfehéredtek, de nem érdekel. Hallom, ahogy az anyag megadja magát, miközben én az asztalnak esek. Oldalamba fájdalom hasít, könnyeim nem ülnek meg többet a szemeimnél, megindulnak az arcomon és, ha akarnám, se tudnám letörölni őket. Ő nem esik el, megőrzi az egyensúlyát, de nem sokáig, ugyanis még mindig a pólóját markolom, miközben ő a fának lök. Ordíthatnék a fájdalomtól, aztán a tanárok idetömörülnének, hogy mi folyik itt, mi meg magyarázkodhatnánk. Egyikőnknek sincs ereje, se kedve erre, valamint ez családi dolog, másnak nincs köze hozzá. Szerencsémre nem áll ki semmiféle szög, vagy nagyobb szálka az asztal ezen részéből, ha így lenne már a vérem is kibuggyant volna, és összeesnék. Nem ijedek meg a reakciójától, ő többször reagált így apánkra is, míg én inkább a nyugodt megoldásokat preferáltam. Inkább magamtól kellene féljek, én generáltam azt, ami most történik velünk. Nem akartam, hogy így legyen. Szépen, és csendben megbeszélhettük volna mi nyomja a szívét, de ő döntött a megoldás ezen módja mellett.
- Hogy lehetsz ilyen értetlen? – kérdezem még mindig ugyanarra a dologra utalva. Elég kényelmetlen, fájdalmas számomra ez a helyzet, szóval a lehető legnagyobb erővel lökök egyet rajta, ami elég ahhoz, hogy eltávolodjunk az asztaltól. Már nem nyomja az oldalamat, azonban megint túl nagy a lendület, aminek következtében a földön kötünk ki, ő alul, én rajta. Egyikőnk sem akarta ezt, akkor miért alakult így? Annyi kérdésem lenne hozzá, amikre talán az életben nem kapok választ. Hol rontottuk el? Röpke pillantást vetek az arcára, és látom, ahogy a könnyen az ő arcát is ellepik. Miattam sír. Egyre szarabbul érzem magam, miattam kell neki is sírnia. Ironikus helyzet, soha nem szerettem, ha valaki miattam ejti könnyeit, és most az öcsémet sikerült megsiratnom. Megpróbálkozom a lehetetlennel, vagyis visszafogni magam, azonban ez nem olyan egyszerű, jelenleg hatalmas érzéshullám kavarog bennem, amit nem tudok egyszerűen visszafogni. Időm sincs gondolkozni, vagy lenyugodni, nem áll meg egy pillanatra sem, feltehetőleg szeretne fordítani a helyzeten és le akarja lökni a súlyomat magáról. Segíteni akarok Zalán, nem ellened vagy, melletted állok mindenben. Nem kenyerem a verekedés, az erőszak, de mond ki bántott és kiverem belőle a szuszt is, csak egy szavadba kerül. Mélyen veszem a levegőt, mondhatni más sóhajtozok, de bennem is ugyanakkora az adrenalin, mint benne. Talán el kéne vigyelek, a csárdába és leitatni, akkor elmondanád a dolgokat? Titkolni valód van előlem, esetleg Veronikának nem akarsz elmondani valamit? Miért viselkedsz így, mit vétettem ellened? Még mindig nem tudom mi történt vele, ami ennyire megrázta, mindazonáltal nagyon ijesztő. Nem szokott így viselkedni velem, ez az első alkalom és kiráz a hideg, hogy már napok, talán hetek óta semmi vesz, kerüli a társaságom és egyedül látni. Sokkal depressziósabb és csöndesebb, mint előtte. Zavar, frusztrál, amiért fogalmam sincs, miért van ez, nem akarok több időt várni arra, hogy kibökje a problémáját. Megtehetném, dönthetnék így is, de talán a sírban sem mondaná el, mi az a nagy dolog, amiről nem tudhatunk. Nem akarom megütni, nem szeretnék ennél nagyobb fájdalmat okozni neki, ezért engedem, hogy, ha akar fölülre kerüljön. Van ereje hozzá, tud fordítani a dolgokon, viszont én leszarom, ha így cselekszik. Csak nyugodtan, akár meg is verhet, ha attól jobb lesz neki, netalántán közlékenyebb is, akkor nyugodtan. Nem hiszem, hogy ilyenhez folyamodna, bár amekkora a feszültség benne is, ki tudja.
- Miért nem akarod elárulni nekem? Nem bízol bennem? – ennyit teszek hozzá, miközben íriszeibe nézek, próbálom kivenni, amit csak tudok. Mindig jobb voltam a szavakban, az emberekkel könnyebben megértetem magamat azokkal, és én is előbb megértem, amit ők akarnak mondani, most mégis arra kényszerülök, hogy pillantásából jöjjek rá arra, amire kell. Mivel tudnék neked segíteni, mondj bármit és megteszem. Kit tegyek el láb alól, ahhoz, hogy jobban legyél drága öcsém. Mond és holnapra már nem lesz problémád vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=640930#post640930][b]Szombat Anna - 2016.11.20. 17:56[/b][/url]

 Vidáman köszöntötte a belépő Levendulát. Hiányzott már neki a lány, jól megértették magukat, és az elmúlt egy évben sajnos nem tudtak túl sok levelet váltani. Sajnos most sem volt túl sok idejük beszélgetni, ugyanis gyorsan ki lettek osztva a párok, és már kezdődhetett is a mérkőzés. Mielőtt azonban az elkerített rész felé indult volna, odasúgott egy Sok szerencsét Levendulának egy széles vigyor kíséretében, de aztán máris minden figyelmét Adrianre összpontosította.
 Őszintén szólva nem igen lepte meg, hogy hozzá osztották be, hisz mégiscsak együtt jártak túlélési alapismeretekre Návayhoz, aki minden bizonnyal figyelemmel fogja kísérni kettejük csatáját.
 A függönnyel elválasztott terület nem volt túl nagy, de épp elég tágas ahhoz, hogy a felállított tárgyak mögé el tudjanak bújni ha kell. Tökéletes, legalább ki lehet használni annak adottságait.
 A kötelező körök után felvette a saját pozícióját, és ahelyett, hogy az ellenfél pálcamozdulatait figyelte volna, Adrian szemébe nézett. Ki tudja, talán képes kiolvasni belőle a következő lépését.
 - Protego - mondta ki a varázsigét egy könnyed mozdulattal Anna, mikor a rellonos fiú kezdésként felé küldte az átkot, majd ugyanazzal a lendülettel válaszolt is neki.
 - Immobilus!
 Talán ha sikerül ledermesztenie egy rövid időre Adrant, egy kis előnyhöz juthat. Az átok kimondása után szinte rögtön elindult balra, hogy megváltoztassa a helyzetét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=642241#post642241][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.11.25. 13:35[/b][/url]

Beharapom szám látván, mennyire gyengén sikerül az átkom, viszont nagyon nincs sok időm ezen gondolkodni - az ellenátok már jön is, én meg jobb híján kiugrok az útjából.
Figyelemelterelés. Amennyiben nem talál el, figyelemelterelés, harcképtelenné tevés, kiütés. Ez mondjuk most nyilván nem egy élet-halál meccs, és nem is egy mugli ellen van, de azért jó átültetni a dolgokat. Ahogy az összeszedettséget is jó lenne, ami eltűnhetett valahol két kávé között.
- Digitus arcus! - a mozgását figyelve mondom ki a lefegyverző átkot átkot, remélve, hogy ez már erősebb lesz. - Carbo maxima - fogalmam sincs, az előző hat-e vagy sem, már jön is a következő, ha az egyik nem hat, akkor majd a következő fog alapon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=643731#post643731][b]Tüszőfűi Lilith - 2016.11.29. 17:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=644159#post644159][b]Sebastian Jared Selwyn - 2016.11.30. 22:45[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=646215#post646215][b]Nánásy Levendula - 2016.12.08. 13:19[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=646466#post646466][b]Lepsényi Zalán - 2016.12.09. 11:17[/b][/url]

Csupán egyetlen egy kérdésre szeretném megkapni a választ. Miért? Meglehet magamban kéne keresni a magyarázatot, ám ezúttal nem tudok kiigazodni saját magamon. Eddig tényleg azt hittem, hogy kiszámítható vagyok és csupán néhány saját szabály alapján működök és viselkedek. Régen annyira egyszerű volt minden. Éltem a mindennapjaimat, mindenkivel megvolt a standard kapcsolatom és nem kellett attól tartanom, hogy váratlan helyzetek elé kerülök, lehet azért, mert pontosan sejtették az ismerőseim, hogy milyen helyzetben hogyan fogok reagálni. Így volt, nem hazudtoltam meg magam. Ricsivel is, Veronikával is ugyanúgy viselkedtem, mint azelőtt egy évvel, a tanároknak is majdhogynem azonos hangszínnel feleltem. És most minden megváltozik, de lehet ez már egy ideje megtörtént. Ezek szerint sokkal összetettebb személyiség vagyok, mint gondoltam. Még én sem tudok magamon kiigazodni, válaszokat várok, hogy mi a francért jutottunk el odáig, hogy a bátyámat verem és fordítva. Nem akarom ezt tenni, akkor miért vesztem el ennyire a fejem és miért nem tudok uralkodni magamon? Most pattan el a húr és az összes feszültség egyszerre távozik belőlem. Egyik pillanatban még csak mozdulatlanul ülök a füzetemet bámulva, míg a másikban már két ököllel esek a bátyámnak. Nem vagyok normális. Hogy mondhatnám meg neki, hogy nem akartam? Összeszorítom a fogaimat, elvégre fáj nekem szintén, csak azt tudnám, hogy hol jobban: kívül a testemen, vagy belül a szívemben.
Ellököm magamtól, talán ez az első durva mozzanatom ellene és sokkal erősebbre sikerül, mint ahogy akartam. Egy asztal éléhez esik, miközben engem is magával ránt és csak a szerencsének, valamint a jó állóképességemnek köszönhetem, hogy nem esek rá. Ez egy őrültség, hihetetlen, hogy tényleg megtörténik. Elkapom tekintetét és úgy érzem, mintha erőből gyomorszájon vágnak, pedig ez nem történik meg, Ricsi nem tesz ilyet, viszont a könnyeit látva én is még inkább elszomorodok. Nyilván egyikünk sem akarja ezt és bűntudatot érzek, amiért nem vagyok képes beszélni, igaz sose ment egyszerűen nekem, különösen nem az érzelmes, nagyobb lelki dolgokról. Oly kevésszer láttam sírni, meglehet még sosem és most mégsem tudja előlem rejtegetni az érzéseit. Ez bennem is megindít valamit, bár szerintem ő is jól tudja, nem akarom ezt én sem. Tekintetem nem is mérges, hanem szomorú és ezt ő is könnyen észreveheti. Igyekszem lefejteni a szorítását a pólómról, persze ezt ő nem hagyja és az egész csak arra jó, hogy tovább szakadjon a ruhadarabom. Nem mintha nem lenne úgyis teljesen mindegy. Valószínűleg nem csak a ruhám fog elszakadni, hanem a szívem, lelkem is ezután a verekedés után. Tehetetlenségből felkiáltok, ráordítok a bátyámra, akit szívesen megölelnék, de nem teszem. Kérem, már-már könyörgök neki, hogy engedjen el, csak nem úgy jön le és inkább kétségbeesett parancsnak hatnak szavaim. Semmi sem jön össze úgy, ahogy akartam. Mindent elrontok és mindent elvesztek ezekben napokban. Hogy a kérésemnek tesz-e eleget, vagy alapból ezt akarja-e tenni, azt nem tudom, de eltávolodok tőle a lökése hatására. Lépek hátra néhányat és bizony megtalálom a nemrég Ricsi által elrepített füzetemet a padlón, rálépek és megcsúszok rajta. A hátamra érkezem, de nem fájna annyira az érkezés, ha Ricsi ne esne rám, így elég kellemetlen a becsapódás és a fejem is koppan a kemény talajon. Egy pillanatra megszédülök, ám nem azzal foglalkozok, hanem a rám nehezedőm, de mégsem súlyos testvéremre próbálok ránézni és ez összejön mihelyst eltűnnek a táncoló csillagok. Ezzel a koppanással az én szemeimből is megindulnak lefelé a könnycseppek. Hiheti azt, hogy a tarkóm miatt hullajtom őket, de szerintem egyértelmű, hogy nem. A testi fájdalmak miatt nem szoktam sírni, valójában igen kevés esetben buknak elő a könnyeim és ez azon kivételek egyike. Ricsi sír, én sírok és anyánk sírna a legjobban, ha ezt most látná. Biztosra veszem, hogy agyrázkódást kaptam, ám most nem tudok vele foglalkozni, Ricsi szavai újra elkeserítenek, noha semmi rosszat nem mond. Nyelek egyet fájdalmasan, majd könnyes szemeimmel az övéibe nézek. Szívem hevesen ver, még bőven van bennem erő és feszültség, ami ara késztet, hogy üssek, de ott fekve a padlón újraindítom az agyam és azt mondom magamnak, magunknak: Áj! Itt és most ebből elég, legyen már eszünk és hagyjuk abba ezt az őrültséget, mert sehová sem vezet. Nehéz megfékeznem a testem, ami annyira változtatni akar a helyzeten, hisz kényelmetlen, hogy felettem van a bátyám és az is, hogy az előbb még ádáz küzdelmet folytattunk. Pár másodpercre be is hunyom szemeimet és mély lélegzetvételeket veszek, amiből neki is feltűnhet, hogy nem akarom folytatni és épp próbálok lenyugodni. Egy könnycseppnek sikerül elhagynia a szemgödrömet és végigszalad oldalt lefelé, végig az arcomon és a fülem mellett, amíg el nem tűnik a hajszálaim között. Nagyobb higgadtsággal nyitom fel a könnyektől csillogó, már - az agyrázkódás és a sírás miatt - pirosodni kezdő szemeimet.
- Nem vagyunk teljes testvérek - mondom ki mindennek a kulcsát. Annyira fájt ez kimondani Ricsinek, nem akarom hogy csak féltestvérként gondoljon rám és hogy eltávolodjon tőlem lelkileg, persze lehet épp a mostani veszekedéssel intéztük el ezt. Ebben a pillanatban érzem teljesen azt, hogy elveszítem. Kétlem, hogy ne lenne rám mérges, amiért elhallgattam előle ilyen sokáig és hogy ilyen körülmények között mondom el a tényt. Dai eltűnt, nem ír vissza, Ricsivel összevertük egymást, Veronak még nem mondtam el, az apám talán letagad, a nevelőapám utál és anyám az, aki próbálja összetartani a családot és erre én okozom neki a legnagyobb fájdalmat, ha ezt megtudja. Voltál már olyan szomorú, hogy még sírni sem tudtál? Velem most pont ez játszódik le. Szavaim Ricsinek tán először kétértelműek, gondolhatja azt, hogy a verekedés miatt nem akarom többé tesónak tekinteni, de aztán rájöhet, hogy sajnos nem érzelmekről, hanem tényekről beszéltem. Látom a meglepettséget az arcán, én is így reagáltam anno és Dai sem különben. Ha lemászik rólam, akkor én is felülök. Megszédülök közben és már biztosra veszem, hogy a szemem is veszettül piros, de továbbra sem törődök az agyrázkódással. Már ülve az egyik lábamat behajlítom, kezemmel pedig a szemeimet törölgetem és folyamatosan a levegőért küzdök.
- Apa, vagyis Áron nem az én apám. Ne kérdezd hogyan és miért, mert nem tudom, de ez már biztos - teszem hozzá az előbbi kijelentéshez, hiszen kell a magyarázat neki. Lesütöm szemeimet és érzem, hogy újra megindulnának a könnyeim, ám most nem engedem nekik, visszafojtom. - Sajnálom, hogy így kellett elmondanod, tényleg nem akartam titkolózni előtted, de most már te is elhiheted, hogy nagyon kegyetlen napjaim vannak. - Kezdek tényleg lenyugodni és ez a hangomon is megmutatkozik, bár ugyanannyira szomorú vagyok, mint ezelőtt. Félek, mert nem tudom, hogyan fog erre reagálni. Nem akarom elveszíteni, de megértem, ha kiakad, én is majdnem összeestem, amikor rájöttem az igazságra. Magamhoz akarom ölelni őt, de nem merem. Próbálok olvasni a szeméből, viszont még sosem bántottam meg ennyire, se fizikailag, se lelkileg, aggódok a következményektől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=647532#post647532][b]Aimé N. Flamme-Lenoir - 2016.12.13. 01:42[/b][/url]

Az arcán megjelenő sugárzó mosoly szinte reklámozza, hogy már várta a kérdést. Igen, kifejezetten elégedett magával a megoldással, noha nem elegáns, nem büszke rá, de hatékonyság szempontjából maradéktalanul megállta a helyét.
- Hát, pár mondat volt az egész. Mikor legközelebb próbálkozott az unokatestvéred, közöltem vele, hogy ha ennyire szeretné csinálni velem, nem leszek a dolog elrontója, csak várjon meg a zuhanyzóban edzés után. – Angyali mosoly. Szemrebbenés nélkül, mintha egy kismacska simogatását ecsetelné, közli a parasztian egyszerű megoldást. – Feltételeztem, hogy ha nagyon iszonyodik a dologtól, legalább idegrohamot fog kapni ettől. A hatás kedvéért mindenki szeme láttára megajándékoztam egy alapos öleléssel, és azt hiszem, ez elég nyilvános égetés volt neki ahhoz, hogy ne tudjon rá mit mondani. Nem a legelegánsabb megoldás, nem is szerettem volna az ő szintjére lesüllyedni, így próbáltam valami köztes utat keresni, ami a legkevesebb energiabefektetést igényli. Azóta jellegzetesen undorodó arccal néz rám, és kikerül, mintha pestist hordoznék, de ha ennyivel megúszom a zaklatását, ez igazán csekély ár az eredményért. Azért élek a gyanúperrel, hogy csakis a meglepetés erejének köszönhetem, hogy ott helyben nem vert félholtra, de az eredményen ez már nem változtat. – Beszéd közben hátratolja a szemébe belelógott hajfürtöt, még a nyomát is megvakarja, hogy a csiklandós érzés hamarabb elillanjon, azonban a mozdulat abbamarad Ethan szavaira. Ha a pillanat kedvéért elnézett másfelé, most ismét itt a kínálkozó alkalom, hogy megajándékozza a prefektusát egy jellegzetesen mustráló pillantással, mi több, letegye a kezében ragadt eszközt a paletta szélére.
Kényelmes lassúsággal, macskásan elnyújtott mozdulatokkal áll fel a helyéről, hogy a nem oly távol álló Ethan elé billegjen. Megáll előtte, oldalt dönti a fejét, de közben felnéz a tőle jócskán magasabban elhelyezkedő, csinos, de férfias arcra. Még mindig mustrál, de közben lábujjhegyre emelkedik, hogy felérhessen Ethan füle mellé.
- Talán hallgatnod kellene a megérzéseidre… - Érezni a nyakon lecsapódó, meleg leheletét a centis távolság miatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=649850#post649850][b]Lepsényi Richárd Dávid - 2016.12.21. 16:37[/b][/url]

Nem értem ezt az egészet, pedig annyira hülye nem lehetek, ha a Levitába kerültem, mégsem tudom felfogni, mi történik itt. Soha nem titkolóztunk, veszekedtünk ennyire komolyan Zalánnal, mindig valami apróságon vesztünk össze, például az utolsó szelet rántott húson, azonban ezek kisebb balhék voltak, olyan testvériesek, amik minden csalásban megtalálhatóak. Nem akarom verni az öcsémet, egyszerűen szeretnék választ kapni mindenre, ami vele kapcsolatos, és muszáj tudnom róla. Nem böki ki egykönnyen a választ, ezért felmegy bennem a pumpa és eldobom a füzetét, majd fellököm a padot. Nem szoktam ilyen erőszakos lenni, én vagyok a nyugodtabb kettőnk közül, most elszállt az agyam és elkeseredettségemben nem tudtamm mást csinálni. Engem is zavarnak a cselekedeteim, sajnálom Zalán, nem tudok ellenük mit tenni, a szívem irányít, nem az agyam. Ilyenkor az utóbb említett szerv sokkal erősebb, és elveszi a józan gondolkodást, bánom is a bűnömet. Szeretnék jó bátyó lenni, és hagyni őt, az aggódásom kerekedik fel, nem tehetek ellene semmit.
Felhúzom a srácot, közben egy kedvesnek sem mondható mondatot teszek fel neki. Nem érdekel, ha fájdalmat okozok neki, neki is biztos jobban fáj a szíve, mint fizikálisan bármije. Próbál elhúzódni tőlem, ellökni magától, hozzáteszem sikertelenül, olyan erősen szorítom, mint eddig soha senkit. Szüksége van rám, én ezt tudom, és nem hagynám magára, ha engedné. Oldalammal megérzem az asztal sarkát, ahogy fájdalmasan odapréselődök. Kiabálhatnék a fájdalomtól, mégsem teszem, nem kéne magunkra vonni a figyelmet, a pad is túl hangosan ért földet, illetve ordítás helyett a könnyeim buknak ki belőlem. Nem tudom magamba tartani őket, ki akarnak szaladni, én pedig engedem nekik. Láthatott már sírni az öcsém, nem is szégyenlem előtte őket. A következő pillanatban lekerülünk a földre, először én leszek felül, ami előnyt is jelenthetne, ha olyan bunyóról lenne szó, mégsem akarom ezt kihasználni. Le kéne nyugodnunk, mégsem tudok, az adrenalin irányítja az agyamat, elönti és uralkodik felette. Valahogy erőt veszek rajta és mellé fekszem, vagyis olyan távolságban, ahol még elér, mert nem tudom szeretne-e valamit, behúzni nekem, vagy sem, remélem nem, az túlságosan fájna. Mély sóhajokat veszek, nem vagyok rosszul, ezt inkább nyugtatás céljából teszem. Agyamat elönti a hűvös levegő, felteszek egy olyan kérdést, amit nem gondolok komolyan, felindulásból bukik ki belőlem. Persze, hogy bízik bennem, jobbik esetben legalábbis, mégis erre választ kell, kapjak. Oldalra pillantok, próbálom kivenni vonásaiból a gondolatait, érzéseit, azonban ezekben nem voltam túl jó, mások esetében sosem sikerült, Zalánt viszont annyira ismerem, mint a tenyeremet. Még egy utolsó nagy levegő és meghallom mindennek az okát, a mondatot, amire legkevésbé sem számítottam. Gyorsan felülök, az sem érdekel, ha rosszul leszek, esetleg hánynom kell, nem bírok tovább feküdni mellette. Bámulok magam elé, ahogy fejemben újra és újra hallom mondatát. „Nem vagyunk teljes testvérek, nem vagyunk teljes testvérek, nem vagyunk teljes testvérek” Mindenre számítottam, erre soha a büdös életben nem. Mi nem vagyunk rendes testvérek, ez biztos valami vicc, amivel nem tudott április elsejéig várni, ezért most elsütötte. Meg sem fordul a fejemben, hogy ő túl komoly ehhez, minden van az agyamban csak ez nem. Nem akarok ránézni, túlságosan is idióta a tréfája. Nem akarok tudomást venni róla, pedig tudom, hogy nem hazudik, nem viccelődik, full komoly a srác.
- Barom – ennyit tudok kinyögni, ezt is inkább magamnak, olyan halkan, hogy én alig hallom, mindazonáltal még mindig nem emelem rá tekintetemet. Veszek még egy mély levegőt, aztán még egyet, és még egyet. Le kell nyugodnom, így nem tudok vele beszélni, mind a kettőnknek felnőtt fejjel kellene gondolkoznunk, meglehet egy jó nagy pohár hideg víz is jól jönne. Felsőtestemmel felé fordulok, fekete íriszeimet rá emelem, ebből kiolvashatja, hogy a valós indokot szeretném hallani a mostani viselkedésére, nem kitalált mesét. Ne nehezítsd meg a dolgom te idióta, az egyikőnknek sem jó. Szavai közben esik le, hogy bizony nem viccel, komolyan az igazságot mondja, amiről nem akarok tudomást szerezni. Nem akarok féltestvérként tekinteni rá, én teljesen az öcsémnek szeretném tudni, akivel bármit megbeszélhetek, és mind rendben van köztünk. Abba bele sem gondolok, hogy a vér nem változtat ezen, kétségbe vagyok esve, pedig nálam jobban senki nem ismeri Zalánt, és tudom nem fog változni semmi közöttünk, ahhoz túl fontosak vagyunk egymásnak. Nem tudom, ő mit gondol rólam, a kapcsolatunkról, a másik családról, vagy bármiről, ami ezzel kapcsolatos, viszont nekem időre van szükségem feldolgozni minden itt elhangzott információt. Szóra nyitom számat, azonban nem tudom, mit mondjak neki, soha nem voltam jó az érzelmek kifejezésében, ez máig így van. Lehunyom íriszeimet, feltápászkodom, közelebb lépek hozzá és megölelem, olyan erősen amennyire csak tudom. Nem szereti az ilyesmit, én viszont szeretem az egyszerűbb megoldásokat, ez mindent elmondhat számára. Itt leszek mellette, segítek, amiben tudok, jó bátyja maradok a továbbiakban is, ha szeretné, támogatni fogom. A vér nem mindent, kettőnket nem választhat el egymástól, de most időre van szükségem, feldolgozni mindent.
- Nem tűnök el mellőled, viszont most gondolkodnom kell. Szia! – köszönök el, majd az ajtó felé veszem az irányt. Egyedüllét kell, most mindenki kerüljön el, egy időzített bomba vagyok. Megfordul a fejemben, hogy esetleg a gyengélkedőt is felkeresem, azonban annyira nem vagyok rossz állapotban, az oldalamon díszelgő kék-zöld folttal meg biztos nem tudnak mit tenni, magától múlik el, ha lesz kedve. Most neki is időre van szüksége, jobb lesz így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=653185#post653185][b]Hegyi Leonóra - 2017.01.03. 15:48[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=654575#post654575][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.01.10. 21:51[/b][/url]

Nem volt túl sok választásom - a kanapé mögé mentem hát, onnan figyelve Sebbyt, azonban sajnálatos módon ez hamarosan ezt a lehetőséget elvágta tőlem. Mégpedig úgy, hogy... a saját fegyveremet vetette be ellenem.
A francba. Érzékeim kiélesedtek, így próbáltam figyelni a zajokat, de csend volt semmit sem hallottam. Mi a fene, talán ledisaudiozott volna? Á, nem, nonverbálisan nem lehet varázsolni.
Aztán megláttam a szikrafelhőt, ami felém közeledett - egyetlen eszközöm maradt, ez pedig a gyors fegyverforgatásom, amit a legnagyobb erősségemnek tartottam. Aurortanoncként nem is varázsolhatnék máshogy, csak gyorsan. A kanapé mögül kinézve emeltem pálcát.
- Finite Incantatem! Capitulatus! - kiáltottam, mert akkor már mindegy volt. Finitém viszont nem a Homenumra fókuszáltam, hanem Sebby láthatatlanságára; ha a Capitullatus nem találna (mert mondjuk az első varázslat nem sikerült) - nos, erre az volt a megoldásom, hogy megpróbáltam rögtön visszamenni a fedezékem mögé. Túl sokat kerülgettük már egymást, ideje volt, hogy valamelyikünk kezéből kirepüljön a pálca - s még ha én nem is reménykedtem benne, hogy végül én kerülök ki nyertesen a helyzetből (elvégre Sebastian egy másik mérce, mint mondjuk egy velem egy évfolyamos), akkor is megpróbáltam megtenni mindent annak érdekében, hogy legalább szégyen ne érjen akkora.

Ricsi varázslata sikeresen megtöri Sebastian álcáját és a gyors egymásutánban kilőtt igék közt nincs esélye elrejtőzni vagy védekezni, így telibe kapja a Levitás tökéletesen kivitelezett lefegyverző-bűbája. A szőke mestertanonc pálcája nagy ívben a magasba reppen, csak hogy Ricsi szabad kezében landoljon, így a másik kénytelen megadni magát (valld be, titokban mindig ezt a jelenetet képzelted el, amikor gyakoroltál...).

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=654652#post654652][b]Szombat Anna - 2017.01.11. 23:59[/b][/url]

 Nem sikerült eltalálnia Adriant, de a hirtelen válasszal sikerült annyi időt szereznie, hogy az átok elől egy asztal mögé rejtőzzön. Remélhetőleg még éppen időben ugrott be, nem lett volna szép rögtön az elején pálca nélkül maradnia.
 Éppen kihajolt volna a fa mögül, mikor a rellonos felé küldte a következő átkát. Már a mozdulatot látva bukott vissza, ám ahelyett, hogy kivárta volna a, míg becsapódik az átok, oldalt kilesve küldte a következő varázslatot ellenfelére.
 - Labia Clausa - alig mondta ki az átkot, már bújt is vissza a biztonságos pajzsa mögé. Már amennyire az asztal bírta a strapát. Remélhetőleg nem kell túl hamar új búvóhelyet keresnie.
 Nem voltak kétségei afelől, hogy a fiú mindent bele fog adni. Hisz egy igazi harcossal volt dolga, vagy micsoda...
 A bal oldal helyett kevés szünetet hagyva ezúttal jobbra bújt ki az asztal mögül.
 - Stupor!
 Nem igazán bízott abban, hogy ezzel el tudja intézni a srácot, de Kolumbiában meg kellett tanulnia igazán küzdeni és kitartani. Adrian is biztosra vehette, hogy Anna sem fogja egykönnyen feladni.
 Már éppen készült a következő támadását előkészíteni, hogy társának még ideje se legyen reagálni a sok átokra. A gyorsaság híve volt, azzal sok embert meg lehetett lepni. Balról bújt ki az asztal mögül, amikor meghallotta az időt jelző hangot. Már éppen kezdte volna mondani az átkot, de megállt, hogy előbújjon, és kezet rázzon Adriannel. Már éppen belejött volna az átkozódásba, mikor lejárt az idejük. Sebaj, majd legközelebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=672133#post672133][b]Czettner L. Maja - 2017.04.02. 22:31[/b][/url]

Fuh, huh, bruh és eh, na meg egy kis beh. Mindezen hanghatások kíséretében indult Maja reggele az új tanév egyik első heti tanítási napján. Egyszerűen képtelen volt jó pofit vágni a naphoz, mosolyogni, vagy akár csak egy kicsit is élvezni a dolgot. Nyűgnek érezte, fájt a feje előre és a legutolsó dolog, amire vágyott, az a tanóra volt. Amiből mára vagy hat is kijutott volna. Éppen a nagyterem előtti folyosó egyik ablakpárkányán fetrengett, mikor megjelent Alíz és Verocs. Nagy mosollyal integetett nekik, aztán megigazítva a fülecskés hajpántját felpattant és odafutott hozzájuk, hogy nem túl boldogan, de csatlakozzon a terem felé vezető úthoz.
- Ú, amúgy milyen óránk is lesz?
Kicsit kínos kérdés, de nem meglepő tőle, na, erre azért lehet számítani. Még így az elején sincsen képben, ez később se fog változni. Egy dologban mondjuk biztos, ez nem Repüléstan lesz. Annak időpontjait ha nem írta le neki Lewy hatszázhuszonnyolc helyre, akkor egyre sem. Reggel a táskájába bedobott pár csomag színesceruzát és filctollat, radírt, meg még pár apróságot, aztán felkapta a papírhalmazt is az asztaláról. Na, senki ne ijedjen meg, ez mind színezőből meg rajzfüzetből állt inkább. Így már mindjárt nem olyan meglepő, hog készült, merthogy nem is tette. Nagyot sóhajtva figyelte ezeket a holmikat, még a szöszi felé nézett, aztán a barnaságra.
- Ülünk hátra, egymás mellé, ugye? Hoztam pár dolgot, ha eseeetleg unalmas lenne.
Vetette fel, bár igazából biztos benne, hogy nem lesz érdekes, sőt, előre nagy összeget tenne rá, hogy az első tíz percben felavatja az új pacis színezőjét. Megesik, a legjobbakkal is. Idő közben sikerült a terembe is beverekednie magát, a csajokkal együtt és egyből le is csapott a szimpatikus padsorra a maga részéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=672190#post672190][b]Széplaki Alíz - 2017.04.03. 00:09[/b][/url]

Megint eljött egy új tanév, hogy rohan az a fránya idő! Nemrég voltam harmadikos és már negyedik évfolyamosként járok be tanórákra. Megbeszéltem Majával és Veroccsal, hogy találkozunk a Nagyterem előtti folyosón, aztán együtt megyünk be órára. Út közben összetalálkoztam Verával, megöltetem, majd együtt mentünk tovább, hogy Majácskát is felszedhessük út közben. Miután üdvözöltük egymást, nem bírtam ki vigyorgás nélkül:
- Olyan aranyosak a cicafüleid! - mondtam neki, miközben a tanterem felé tartottunk, majd meg is válaszoltam a kérdését:
- Hát LLG!
Nem csodáltam, hogy a barátnőm nem tartja számon az órákat, hiszen én voltam az élő naptára és mindig figyelmeztettem, hogy ne felejtse a szobájában a tankönyveit, időnként még leckét is írta neki. Mindezt szívesen tettem, ő pedig más dolgokban segédkezett nekem.
- Boldogultál a fakultatív házival, Verocs? - kérdeztem tőle, mert nekem az egyik feladat hatalmas fejtörést okozott, amit még a tanárnő feladott, igaz nem volt muszáj megcsinálni, de azt ígérte, hogy aki megírja, az kap érte pontokat, úgyhogy én éltem a lehetőséggel, az időmből pedig bőven kitelt.
- Persze, üljünk hátra! - mondtam Majának, majd miután helyet foglalt én is leültem az egyik kiszemelt székre és elővettem a cuccaimat, hogy ne kellejen ezzel órakezdésnél foglalatoskodnom. Kíváncsian vártam az órát, de valamiért jobban érdekelt az, hogy Majácska mivel készült unalom ellen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=672394#post672394][b]Kasza Fanni Stefánia - 2017.04.04. 18:45[/b][/url]

Csak megemeltem a szemöldököm a megjegyzésére, milyen kört futottunk? Bunkóztam vele? Ilyen nekem miért nem rémlik? Biztos elkalandozott és tovább gondolta dolgokat vagy tudom is én. Én jó gyerek vagyok!
Másnap este volt, ahogy ígértem be voltam osztva járőrözni akkorra. Nem vártam meg a levita előtt, nagyfiú volt már és biztos voltam benne, hogy el fog találni a BIT tanteremhez, ezért körülbelül fél tizenegy tájékán célirányosan odabaktattam, fekete talárom lobogott nyargalásom közben, bár a szél nem fújt. Ugyan mi a gurkóért fújna bent a szél? Akkor szoknyát se hordhatnának a lányok, mert Marilyn Monroe a sírjából felkelve azzal vádolna minket, hogy lopjuk az ő… az ő… szoknyalibbenését! Látjátok? Ezért veszek mindig biciklisnadrágot a szoknya alá, nem csak melegít a hidegben, de az én mozgásomat is megkönnyíti, főleg, ha felmászok valamire. Például a tanári asztalra tombolni, járőrözés közben esténként tök jó móka, de psszt. Ha megtudja Várkonyi bácsi, hogy az asztalán az én cipőm nyoma volt pár napja, biztos büntető feladatokat kapok asztrológiából.
Alig két perce érkeztem a terem elé, jól ismertem már az ajtót, gyakran aludtam órákon, még ha párszor nyitott szemmel is kellett. Vicces volt azért, mit ne mondjak.  A levitást még nem láttam, ami azt jelenti, hogy végre nem késtem el, yay! … vagy én nem vettem észre őt, megesik az ilyen.
Egyelőre sötét volt, még a pálcámmal sem ragyogott a lumostól –szándékosan- csak a maradék fénykibocsájtó világította meg a folyosót annyira, hogy a félhomályban ne mehessen a falnak az ember lánya. Ha lett volna órám, biztos ránéztem volna, hogy tisztában legyek az idővel, de mivel nem volt karórám, ezért csak a pálcámat forgatva zsonglőrködni próbáltam félig kinyújtott nyelvvel, ahogy arra koncentráltam, hogy elkapjam azt a nyavalyás botot, amíg meg nem jön Milán. Teljesen jó elfoglaltságnak tűnt, és ha arra jönne egy másik prefi-bubu, nos igen, adnám a felelősség teljes, határozott diákot, aki komolyan veszi a feladatát és éppen csak nyomokat keres, mert „hallotta” hogy valaki arra járt. Tökéletes alibi, jobb nem is lehetne, haha!
Gyere már Milán, hol vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=673923#post673923][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.12. 15:14[/b][/url]

Kicsit elkésik. Hogy mi oka van erre? Elővigyázatos volt, így szundított egy nagyot a délután, hogy este mindenképpen a legjobb formájában legyen. Mert hát minden igazán okos ember tudja, hogy akár már 1-2 óra alvásdeficit is komoly romlást jelenthet a kognitív képességek szempontjából. Vagy magyarra fordítva: aki fáradt, annak zokni az agya. Márpedig ezt Milánunk nagyon szerette volna elkerülni. Csakhogy ébresztőt már nem igazán állított, így csak a jószerencsének köszönheti, hogy a megbeszélt találkozó időpontja előtt húsz perccel sikerült felébrednie. Egy gyors kávé után, az első nadrágot magára ráncigálva esett ki a szobából, miután bedobta a táskájába azt a pár dolgot, amit mindenképpen el kellett hoznia.
Azért az alvás nyomai még látszanak. Haja kócos, az arca bal oldalán pedig halványan még látszik a csík, amelyet a párnahuzat gyűrődései hagytak rajta.
Pár pillanatig a folyosón lépdelve még őszintén el is gondolkodik rajta, hogy vissza kellene fordulnia. Egészen kezdi megszokni itt. Mi lesz, ha mindent tönkretesz? De aztán megmakacsolja magát, amikor pedig a folyosón befordulva megpillantja az általa természetesnek tartottnál jóval több színnel rendelkező hajkoronát a félhomályban, már egyáltalán nem bánja. Fanni látványa eszébe juttatja, hogy ebben az iskolában még a prefektusok is sokkal tökösebbek, mint ő általában szokott lenni. Érdekes, talán még mindig félálomban van, de hirtelen ezt inkább pozitívumként látja, holott eddig mélységesen elítélte érte a Bagolyköveseket. Sóhajt egy mélyet, lenyeli a kétségeit. Mert vannak, de ő nem az a típus, aki az ilyen hülyeségeknek teret ad. Nem tartja sokra az érzéseit, ez eddig sem volt kérdés, így most is színtiszta racionalitással kezeli a problémát - többet nyerhet ebből, mint amennyit veszíthet. Akkor meg? Így aztán a szén-dioxiddal együtt a kétségeit is kiszuszogja.
- Cső - köszönti a lányt egészen halkan, miközben odalép mellé. Enyhe fényt gyújt a pálcájával, aztán az ajtó mellé áll.
- Hölgyeké az elsőbbség! - Kezével finoman belöki az ajtót, amelyen ennek hatására apró rés nyílik. Egyébként nem csak puszta udvariasságból engedi be Fannit - ha ő megy előre és Felagund esetleg odabent túlórázik, ő prefektusként még kitalálhat valami magyarázatot. Milánnak azonban onnantól annyi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=674878#post674878][b]Kasza Fanni Stefánia - 2017.04.16. 18:32[/b][/url]

Minden felém közeledő alakot Milánnak hittem először és megörültem, hogy végre jön és nem felejtette el, erre... valami idióta alvajáró volt, vagy egy másik prefi-bubu, akinek integetve-vigyorogva köszöntem. Úgy illik, nem? Mindenesetre a harmadik ilyen egyén után már úgy voltam vele, hogy biztos hülyére vett a levitás és visszaélt a bizalmammal. Ez azért egy kicsit feldühített, mert én tökre segítettem volna neki, meg minden. De így... nem is szólok többet hozzá, sőt lehet megbüntetem, mert felültetett egy prefektust. Majd kitalálok valami menő, formális megfogalmazást erre az okra és majd hordhatja a bőröndjeimet lefelé az Eridon toronyból a kiköltözéskor, a pálcáját pedig addig elkobozom, mert igazán gonosz vagyok! Muhahahaaa.
Végül már épp tapostam volna le, amint befejeztem az elmélkedést, csakhogy rám köszönt valaki. Ismerős volt a hangja, azonnal felkaptam a fejem, hogy megnézzem, ki volt az s egy kő zuhant le a szívemről. Nem vert át! Tudtam, hogy érdemes ennek a csávónak segíteni, ám... most kócosabb volt, mint tegnap meg úgy... ma. Ez csak egyet jelenthetett.
- Valld be, hogy elaludtál! - jegyeztem meg csipkelődve -normálhangnemben persze- és el is tűnt az előbbi kételyhalom a fejemből. Helyette mosolyogva intéztem hozzá az előbbi kijelentésemet, majd biccentve egyet előre mentem a terembe.
Egy lélek sem volt a teremben és sötét is volt, marhára sötét. Pont, mint a nevelőapám feje. Csórit olyan könnyű kijátszani, mint elvenni egy gyerektől a csokibékát. De anyám, na őt már nehezebb, de nem lehetetlen. Mindegy is.
- Miért akartál idejönni? - megvártam, amíg ő is belépett a terembe és követtem minden lépését, ha elindult esetleg valahová.
- Ugye tudod, ha Felagund észreveszi a hiányt, hajtóvadászatot rendez? - kérdeztem vigyorogva, hangomon érezhető is volt, hogy mókásnak találtam a kérdésemet, mert komolyan elképzeltem. Sőt, olyan agyszüleményem is támadt, ahol az iskolai kviddics csapatok hajtói röpködtek a folyosókon, hogy előkerítsenek minket aztán seprűn lovagolva vinnének Fela' bá' elé. Olyan vicces lenne a repülős rész, a másik... nos... hát nem is tudom.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=674937#post674937][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.16. 19:50[/b][/url]

Hát persze, már az első pillanatban meg is gyanúsítják, ráadásul egyáltalán nem alaptalanul. Erre azonban felkészült, ugyanis 17 évnyi rutinja van már abban, mennyire látszik a fején a "mostkeltem" dizájn. Segítek, nagyon. Szóval mivel mindig lerí róla, miért pont most ne látszana? Úgyhogy nincsen bűnbánó tekintet, nincsen megilletődöttség, csak egy félmosoly.
- Még az is lehet - mondja sejtelmesen, habár elég egyértelműen megerősíti a lány gyanúját. Végül aztán Fanni nyomában belibben a helyiségbe, ahol szerencsére nem várja őket fogadóbizottság, csak a kukksötét. Erősebb fényt gyújt a pálcája végén egy halk varázslatot elmormolva, miközben becsukja maga mögött az ajtót. Kényelmesen körbenéz, de nem, ez így nem lesz jó. Amit csinálni készül, ahhoz kell fény, ő pedig nem foghatja végig a pálcáját. Viszont ha annyira kivilágítja a termet, hogy az messziről - na adj' Isten kintről - is látsszon, elég könnyen megüthetik a bokájukat. Egy pillanatig gondolkodik, majd a hosszú tanári asztal mellett elhelyezkedő ablakokhoz sétál és behúzza a függönyöket. Ennek elégnek kell lennie. Ezek után apró lángokat gyújt a pálcája hegyén, amellyel az asztalon álló gyertyákon hagyja a fényt. A szobában rögtön kellemes félhomály úszik szét, a külső szemlélő számára egészen hangulatossá téve a termet, habár ebből Milán nem igazán vesz észre bármit is. Végül leteszi az asztalra a pálcáját, a kezeit pedig csípőre vágja és erősen gondolkodóba esik. Fanni pedig éppen ekkor kezd kérdezősködni.
- Nem fog hiányozni semmi - forgatja meg a szemét, kicsit idegesen nézve Fannira. Majdnem kitör belőle a megjegyzés, hogy nem saját magából kellene kiindulnia, neki ugyanis megvan a magához való esze. Nem lopni jött, csak használatba vesz egy-két dolgot. De hé, ki sem visz semmit a teremből! És ami a legfontosabb, eltakarít maga után. Esetünkben ez szó szerint mosogatást fog jelenteni.
- Hoztam mindent. Füveket, porokat, mindent ami kell... Csak a felszerelésem nincs meg, hogy elkészítsem a bájitalt. Sosem engedé meg, hogy használjam az övét, így úgy döntöttem, nem kérdezem meg. - Tiszta sor, és remélhetőleg arany drága egyetlen Stefániánk számára is elég kimerítő a válasz ahhoz, hogy ne próbáljon meg további szócsépléshez folyamodni. Mondhatnánk, hogy Milán értékeli az érdeklődő jellegű kérdéseket, talán valahol a lelke legmélyén értékeli is - de elsősorban azért inkább zavarja a munkában, lássuk be.
Szóval, először is kell egy üst...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=675034#post675034][b]Kasza Fanni Stefánia - 2017.04.16. 21:55[/b][/url]

Ahogy előreengedett és beléptem a terembe, a sötét úgy ölelt magához, mint szerető anya a csecsemőjét. Éreztem, ahogy magába szippantott az atmoszférája a teremnek, már majdnem eltátottam a számat, levegő után kapva aztán fény gyulladt mellettem. A pupillám hirtelen összehúzódott és konkrétan kiégett a retinám. A szemeim elé kaptam a kezeimmel, próbáltam hozzászokni ismét a fényhez. Rosszabb voltam, mint vámpír a déli órákban a parkban.
Lassan sikerült megszoknom a világosságot, addigra Milán már a függönyöket húzogatta el és egy tök romcsi hangulatot teremtett a lángokkal, király volt. Bár semmi olyan nem volt tervben, mert hát egyrészt alig ismertük egymást, másrészt nekem ott volt Matt. Igaz, kapcsolatunk akkoriban eléggé… hanyagolt volt, nem is tudom mi volt vele, de majd kifaggatom, mert tök rossz volt hanyagolva lenni.  
Már viszonylag könnyezés nélkül tudtam közlekedni és azonnal hozzávágtam két kérdést is, mert hát én amúgy aggódtam érte, még ha nem is látszik. Mi lesz, ha megbüntetik? Akkor többet nem fog velem rosszban sántikálni. Az borzasztó lenne, pedig olyan vicces azokkal az okosan hangzó mondatokkal, ahogy velem kommunikál néha.
- Áááááh, értem! - bólogattam, bár még mindig nem értettem, mit akart kotyvasztani, de gondoltam, idővel úgy is rájövök, mert hát én is vagyok olyan okos, mint ő! Bizony! Úgyhogy egy széket odavonszoltam mellé és leültem, csillogó szemekkel figyeltem némán az ügyködését egy ideig, mint egy gyerek. Nem bírtam sokáig némán, bár ez nem is csoda, akkor nem én lettem volna.
- Mit főzöl amúgy? Ennyivel tartozol, ha már fedezlek - lebiggyesztett ajkakkal pillantottam fel rá majd vissza az üstre, ami alatt feltehetőleg már lobogott a láng.
- Tudok egyébként segí... pszt! - sziszegtem, felálltam és ahogy csak tőlem tellett, odalopakodtam az ajtóhoz, mert mintha hangokat hallottam volna kintről, fejemet, jobban mondva a fülemet az ajtólaphoz tapasztottam, s csak füleltem, szemem jobbra-balra járt, ahogy koncentráltam, nem t'om miért. Akkor valahogy így jobban hallottam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=675052#post675052][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.16. 22:45[/b][/url]

Az apró hátizsák az asztalon köt ki. Bármennyire is kicsinek tűnjön, mint általában a mágusok táskái, ez is tértágító bűbájjal lett kezelésbe véve, így aztán meglepően sok dolgot húz elő belőle a fiú. Alapvetően zacskók tömkelege hagyja el a táskát, mindegyik tartalma látszólag más, habár a sötétben rajta kívül valószínűleg mindenki más nehezen állapítaná meg, melyikben mi van. Fanni avatatlan szemei meg pláne.
- El kellett volna hoznom azt a sütit, hogy betömjem vele a szádat... - mormogja halkan magában, ám a dermedt csöndben azért esélyesen Fanni is hallhatja a szavait. Nem agresszívan mondja persze, inkább csak afféle szokásos férfi-morgás ez.
- Egy kis Silentium Silenst - mondja epésen Fannira nézve, szemtelenül humorizálva tovább azon, hogyan fogja a lányt elhallgattatni. Aztán azonban rá kell jönnie, hogy Fanni feltehetőleg annyit sem tud a bájitalokról, hogy értse ezt a viccet. Akkorát sóhajt, mintha a világ összes gondja az ő vállán ülne, végül azonban belátja önmagának, hogy a lánynak kivételesen van némi igaza. A jelvényét kockáztatja érte szinte teljesen ismeretlenül, így aztán minimum az igazsággal tartozik neki.
Éppen az egyik zacskót nyitja fel, az orrát pedig megcsapja a levendula átható illata, amely nagy valószínűséggel rövid időn belül Fannit is eléri. Jut eszébe, az egész végén nem szabad elfelejtenie kiszellőztetni rendesen.
- Bordeaux-bájitalt főzök - mondja szűkszavúan. Feltenne rá egy ötöst, hogy ki kell majd még fejtenie, pontosan mi az és mire jó. De azért ad Fanninak egy esélyt, nem lövi le neki előre, hátha meg tud villogtatni némi Bájitaltannal kapcsolatos tudást. Talán ezért nem beszél tovább, talán csak nincsen kedve, inkább koncentrálna. De talán nincs is lehetősége tovább beszélni, mert Fanni hirtelen az ajtóhoz settenkedik ijedten.
Ő is az ajtóhoz siet, a lánnyal szemben áll meg, füleit szintén az ajtóra tapasztva. Nem tudhatja biztosan, de lehet hogy még a szíve is kihagy egyet, miközben hirtelen adrenalinlöket járja végig a testét, ahogyan az ajtó előtt elhaladó járőröző tanárok hangját hallja.
Pár másodperc után a hangok távolodni kezdenek, végül pedig szinte teljesen elhalnak. Ekkor Milán, továbbra is a torkában lüktető szívdobogással megszólal:
- Talán ki kellene lesnünk, nem? - súgja halkan a lánynak tanácstalanul. Persze azt még nem tudja, hogy az ajtót hiába próbálnák kinyitni, ugyanis az imént elhaladó tanárok most zárták a termeket éjszakára... De előbb-utóbb rá fognak jönni erre is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=675058#post675058][b]Kasza Fanni Stefánia - 2017.04.16. 23:42[/b][/url]

Csak pimaszul nyelvet öltöttem Milánra, tényleg elhozhatta volna azt a sütit, bár a morgásán és a pasi reakcióin jókat szórakoztam és magamban hangosakat röhögtem, ha már a teremben nem lehetett, különben azonnal bukta! És nem, nem lekváros, hanem fájdalmas.
Lehet már tényleg ki volt velem a tökéletessége, de annyira kíváncsi voltam, és érdekelt is a dolog, hogy tulajdonképpen mit is akar ott csinálni. Amikor már a hátizsákból szedegette elő a dolgokat, kibukott belőlem még egy kérdés, ami a végére inkább megjegyzésnek hangzott. Jogosan is kérdeztem, mert azért ha a többieknek mesélem az Eridonban, hogy miféle buliba voltam egy levitással, tudjak már mivel felvágni. Ugye nem gondoltad, hogy név szerint említeném a kócos kis barátomat? Nem-nem-nem! Nyilván nem fogom, mert akkor az egész akciónk rohadt felesleges lett volna. Csak egy levitás. Így fogom nevezni.
- Öhm..... hát... - a fejemet vakargattam, próbáltam előkaparni mindazt, amit tanultam harmadikban, mert mintha tavalyról rémlett volna ez a B betűs kotyvalék, amit Milánka most olyan hevesen kezdett el összeütni - ez a felejtős bájital, nem? Ugye nem rajtam akarod használni?! – aztán elgondolkodtam, hogy minek használná rajtam. Ha annyira nem akarja, hogy ott legyek, nem kérte volna a segítségemet. Jó, este volt már nekem, ilyenkor zizibb vagyok, mint amúgy máskor.
A válaszára már nem reagáltam, csak igyekeztem felajánlani a segítségemet, hátha szüksége lenne rá. Mondjuk a bájitaltanban nem voltam egy színjeles, de erről neki nem kellett tudnia. Alig fejeztem be a mondatom, beszélgetést hallottam a folyosóról. Azzal az utolsó pszttel még elcsendesítettem, és ahogy csak tudtam, az ajtóhoz siettem, kicsit megijedtem bevallom. Fela' bácsitól még engem is a hideg rázott eridonos jellem ide vagy oda. Amíg a lépteket és a beszélgetést hallgattuk, először csak magam elé meredtem, próbáltam valami megoldást keresni, hogy kisebb bajba kerüljünk, mint kellene aztán a hangok egyre távolodtak és elnémultak. Ekkor pillantottam fel a velem szemben hallgatózó levitásra.
- Kilesni? -suttogtam - Biztos vagy benne? - emeltem meg a jobb szemöldököm, aztán sóhajtva bólintottam egyet beleegyezően immáron komolyabbá válva kicsit- Jó, majd én kinézek, az én esetemben kisebb az esély, hogy megbüntetnek. Állj.... állj oda! - mutattam nekem jobbra, hogyha nyitom az ajtót és ne adj’ isten ott állna valaki, ne lássa már meg Milánt.
Ha odébbállt, nyeltem egy nagyot és a lehető legtermészetesebb Fannis vigyorommal lassan lenyomtam a kilincset és húzni kezdtem az ajtót. Nem mozdult.  
-Miért nem mozdul? – fogaimat összeszorítva, vigyorogva kérdeztem magamtól. Megint meghúztam, megint csak nem mozdult. Szinte rángattam már, de semmi.
- Milán, van egy kis gond...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=675565#post675565][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.18. 15:35[/b][/url]

Na tessék. Legnagyobb meglepetésére Fanni felismeri névről a bájitalt amit készíteni szándékozik. Úgy tűnik, valaki talán mégiscsak odafigyelt Bájitaltanon... Vagy legalábbis sikerült betévednie az órára. Majdnem egy teljes pillanatig elgondolkodik rajta, hogy esetleg félretegye a Bagolykövesekkel kapcsolatos előítéleteit és szkepticizmusát, nade nem eszik azt olyan forrón!
Szemöldökét felvonva, meglepetten kapja fel kócos buksiját, kékjeit a lányra szegezve. Kicsit talán még oldalra is dönti a fejét, pont úgy, ahogyan a kutyák szokták amikor nem értenek valamit. Pár pillanat adásszünet következik, amíg azon töpreng, vajon mi oka lehetett a lánynak mégis e világon, hogy ezt a kérdést feltegye. De nem, nincs meg a tízmilliós válasz, így aztán inkább visszakérdez.
- Már miért használnám rajtad? - egy pillanatra még a keze is megáll a levendula morzsolgatásában, annyira őszintén Fanninak szenteli a figyelmét, ami lássuk be, elég ritka. Általában fejben lejátssza a lehetséges válaszokat és a valódi feleletre már nem igazán figyel oda. Most azonban kivételesen nem tudja mi lesz a csattanó, így kénytelen ténylegesen a beszélgetőpartnerére figyelni. Csakhogy félbeszakítják őket.
Nem sokkal később már egymás mellett hallgatóznak az ajtón keresztül, majd amikor minden elcsendesül, Fanni beleegyezik a javaslatára, hogy kicsit körbenézzenek. Persze bénázik, még egy ajtót sem tud kinyitni. Tipikus. Odalép a lány mellé és finoman lefonja a kezét a kilincsről.
- Vigyázz - mondja neki, abban a hitben hogy teljesen ura a helyzetnek. Hiszen mi más lehetne az oka a zárt ajtónak, minthogy Fanni ügyetlen?
És akkor kopp. Fellegi Milán koppan. Lenyomja a kilincset, de az ajtó egyértelműen zárva. Visszasiet az asztalhoz és felveszi róla a pálcáját, majd pár pillanat múlva újra az ajtónál van. Alohomora. Semmi. Még egy bűbáj. Semmi.
- Öhm. - Ennyi, mindössze ennyire futja a kapacitásából. Szinte hallhatóan kattognak a fogaskerekek a fejében, hogyan juthatnának ki innen, mert a szokásos módokon láthatóan nem fog menni.  Nyilván olyan bűbájt használnak a tanárok, amit egy szimpla diák nem tud kinyitni. De ő nem szimpla diák... Valahogy sikerülnie kell. Őszintén reméli, hogy Fanni gyógyszere nem fog közben elgurulni, mert szüksége van most egy kis nyugira, hogy gondolkodjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=676916#post676916][b]Kasza Fanni Stefánia - 2017.04.23. 22:34[/b][/url]

Nem mozdult. Miért nem mozdult? MIÉRT?! Ha lefele rángattam, semmi nem történt, ha felfele, akkor sem. Most ez komoly? Épp készültem belerúgni az ajtóba, amikor inkább csak odaszóltam Milánnak, hogy mi is volt a helyzet. Reméltem, hogy előbb-utóbb belerúghatok abba a szarba, mert már nem először történt velem, hogy bezártak valahova kívülről.
A levitás csak finoman lehámozta a gyengécske ujjaimat a kilincsről, én pedig ezzel együtt készségesen odébb álltam egy lépésnyit, magam előtt összefontam a karjaim és vártam. Szemeimmel követtem, amikor visszasietett az asztalhoz és ismét bepróbálkozott.
- Mondtam, hogy van egy kis gond! - böktem oda, amíg azt a bamba arcot fürkésztem. Szinte én is hallottam, hogy kattogtak abban a kobakban a fogaskerekek.
Hagytam, had gondolkodjon ott, én addig elindultam a terem másik végébe, pontosabban az ablakok felé, távolságot tartva attól a fehér, harapós virágtól, ami ott volt a tanári asztal közelében. Méregettem egy-két percig az ablakokat, aztán megszólaltam:
- Te, figyu! Mi lenne, ha kinyitnánk az ablakot és kimásznánk rajta? - fordultam vissza, picit hangosabban beszéltem, csak hogy jól hallja - Esetleg letéphetnénk két függönyt és összekötöznénk, akkor le tudnánk ereszkedni rajta. A bejutást pedig megoldanám, ismerek egy titkos folyosót, amin régebben mindig kilógtam - felfedtem előtte mocskos kis titkaim egy részét, mármint a ki-be lógásról.
- Esetleg a függönyökön még azt a kapaszkodó búbájt is alkalmazhatnák, amit a kvaffra használnak kviddicskor, hogy jobban ellehessen kapni meg ilyenek - fejtegettem ki a kezdetleges, mugli gondolkodású tervemet, de jobb nem jutott az eszembe, hiszen az ajtó láthatóan csukva volt és csak reggel szabadulhattunk onnét leghamarabb.
- Mit szólsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=678014#post678014][b]Fellegi L. Milán - 2017.04.28. 14:02[/b][/url]

Ugyan Fanni ad neki elég időt, ezzel pedig ő is tisztában van, mégis úgy tűnik amikor a lány hangja áthatol a csenden, mintha csak két másodperce merült volna el a gondolataiban. Kicsit megrezzen, úgy szegezi a félhomályban csillogó kékjeit a lányra. Nem igazán tetszik neki a lány ötlete. Egy halk sóhaj kíséretében a csuklójára tetovált rúnákra néz, majd picit megrázza a fejét. Nem, ez az ötlet még akkor is életveszély, hogyha nem Milánról beszélgetünk. Az ő esetében viszont végképp, hiszen sosem tudhatja, mikor jön egy következő roham. Lehet, hogy egyszerűen csak elengedné a függönyt és leesne a semmibe, közben pedig fel sem tűnne neki.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy ez menne nekem - mondja, tökéletesen nélkülözve az indoklást. Láthatóan nem az erőnléte a probléma, de inkább nézzék gyengének vagy ijedősnek, a szennyesét nem most fogja elkezdeni kiteregetni.
- Várj, kviddicsezel? - emeli meg a szemöldökét, kissé beharapva az ajkát, ahogyan emésztgeti ezt az információt és átgondolja, mihez kezdhetne vele.
- Nem tudnánk idehívni a seprűdet? - Ha ez sikerülne, Fanni akár le is vihetné magával, és akkor esetleg még az életveszélyt is sikerülne elkerülni. Az nem lenne rossz, mondhatni.
Mindeközben a karórájára sandít. Ha találnak megoldást, vissza fog térni a bájitalhoz, mert bizony ha törik ha szakad, meg fogja csinálni. Nincs mese.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=678626#post678626][b]Kasza Fanni Stefánia - 2017.04.30. 20:07[/b][/url]

Az ablakokra meredve kezdtem kitalálni egy naaagyon menő és szerintem kivitelezhető menekülési útvonalat. Az ilyenekben mindig is jó voltam. Néha azért elgondolkodtam, hogy most vagy a néha felbukkanó emberutáló pillanataim miatt vagy üldözési mániám miatt -amit amúgy nem neveznék mániának-, szoktam ilyen jókat kitalálni. Tudoood, olyan…. ugrabugrálósakat, mászósakat, csak meg tudjam őket csinálni, lol.  Mondjuk, ha sétálok, szívesen lekötöm magam ilyen gondolatokkal, hogy menekülési útvonalat keressek az esetleges balhék miatt. Sokszor belém kötöttek már a színes hajam vagy a csorba fogaim miatt, illetve a felemás szemeim miatt. Nem értem mi a baj velük, biztos féltékenyek... tuti! Én 20%-kal menőbb vagyok az átlagnál, ezzel nem lehet senkinek sem vitatkoznia!
- Miii?! - kétségbeesetten kérdeztem vissza -  De miért nem? Tériszonyod van? - próbáltam kitalálni mi lehetett a problémája, mert ha tériszony, akkor lehet tényleg jobb nem kimásznia, mert a végén leesne és kampec, azt pedig nem akarjuk, mert tuti kivágnának a suliból, mint macskát szarni. Szóval, ha valóban ez volt a problémája, akkor inkább nem is erőltettem, mert átéreztem. Fogalmam sem volt a valódi okáról, de lehet jobb is. Meg igazából nekem pókfóbiám volt...van még most is. Egy aprócska kis mütyür pókocskától is sírógörcsöt kapok ha meglátom, nem hogy azoktól a nagy keresztes micsodáktól, amiknek gyakorlatilag foguk van és leharapják a fejed és a gerincedet fogpiszkálónak használják. Én nem akarok fogpiszkáló lenniiiiii!
- Mi? Ja, aha, fogó vagyok, mé'? - kérdeztem vissza picit visszazökkenve a valóságba a pókok után.
- Öhm.... Azt hiszem az nem fog menni olyan egyszerűen. A seprűink, ha jól tudom a szertárban vannak, ami szintén ezzel a gyerek biztos bűbájjal van lezárva. És szerintem csak a csapatkapitányok és helyetteseik ismerik. Azt hiszem.... nem tudom pontosan, de mivel egyik sem vagyok, így.... vagy várj! Van nálam telefon! - előkotortam a felrúnázott mugli kütyüt a zsebemből - Ezzel feltudnám hívni Lalát, ő CSKH és... talán eltudná hozni a seprűmet - ekkor felnyitottam telefonom zárolását a rajzolgatós kóddal és rögtön böngészni kezdtem a nevek között. Bíztam a szobatársamban, hiszen ő is olyan sügér volt, mint én, sosem árult volna be a tanároknak és én sem őt. Olyanok voltunk, mint Bonnie és.... Bonnie. Nem volt Clyde. Két rosszaság, muhahaaa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=678854#post678854][b]Kiss Veronika - 2017.05.01. 23:51[/b][/url]

Elérkezett az új tanév. Verocs számára ez pedig nem sok jót jelentett, hiszen a tanulás és az ezzel járó házi feladatírás nem igen tartozott a kedvencei közé, mivel már korántsem volt az a visszahúzódó, szorgalmas leányzó, aki a bagolyköves évei elején volt. Akkor persze még nehezen képzelte el bárki is, hogy belőle, a minden sportot utáló lánykából, egyszer majd olyan őrült kviddicses lesz, aki tök simán el is töreti a kezét, ha kell, csak nyerje meg a csapata a meccset. Emellett arra sem gondolt senki ember fia, hogy egyszerre csak valami eltörik majd Verában, és hirtelen megunja a prefektusságot, a rengeteg sok tanulást, sőt ez utóbbit annyira, hogy megbukik, és egy újabb év kell neki ahhoz, hogy összeszedje magát, és ismét jó eredményekkel vizsgázzon. Az pedig végképp mindenkit megdöbbentett, hogy mindezt nem is bánta, mi több még örült is neki, mert így évfolyamtársa lett két nagyon fontos, közeli barátnőjének, Alíznak és Majának.
- Szia - köszöntötte az előbbit, mikor találkoztak, és rögtön viszonozta az ölelését is. Majd, hogy a kis méhecske se maradjon ki a jóból, azonnal megölelte Maját is, amint csak a látóterükbe került.
Úgy látszik, hogy volt prefektus társa mindenben okosabb és felkészültebb volt nála, mert gondolkodás nélkül azonnal válaszolt a "milyen óra lesz?" nevű, diákok által igen jól ismert kérdésre. Ami azért megdöbbentette hősünket, mivel eme tantárgy még magától Verától se állt annyira távol. Habár azért jócskán csökkent a lelkesedése a régi időkhöz képest.
- Bele se néztem abba a háziba! - mosolygott Alízra. Szinte csak ez a szokása maradt meg a régi énjéből. Azaz, hogy mindig, vagyis szinte kivétel nélkül, kedvesen mosolyog mindenkire. Valamint azért továbbra se volt túlzottan nagyszájú, még úgy sem, hogy fejben azért már jó pár nem túl szép gondolatot megengedett magának. Főleg egy kviddics meccsen. - Hát te? - érdeklődött, bár belül azért megesküdött volna arra, hogy a másik rengeteget dolgozott a feladattal, és sikeresen meg is oldotta. - De! Menjünk! - csillant fel a szeme pár perccel később Maja felvetése iránt, hisz tudta, hogy iskolatársa esetében az efféle hátra ülések csakis kizárólag kellemes meglepetéseket tartogattak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=678921#post678921][b]Czettner L. Maja - 2017.05.02. 19:53[/b][/url]

Felkuncogva a dicséreten bizergálta meg a hajpántja füleit. Ő is szereti őket, bár nagyon különleges indoka nem volt felvenni, de reggel a kezébe akadt még Riri is készülődött így végül maradt a kis kiegészítő. Azért cicabajusz és nózi felfestése most elmaradt, pedig csak azért zavartatta volna magát, hogy esetleg túl sokan nézik úgy meg.
- Ó, tényleg, a lényes nénihez megyünk, őt szeretem. Múltkor megdicsért mert mondtam pár szót olaszul.
Meséli el gyorsan, még eszében van, hogy egyszer neki is sikerült valakinél jó pontot szerezni, ha nem is a tudásával. Viszont mindezek ellenére kicsit lefagyott, hiába fakultatív, a házi az házi. A szó is instant borzongásra, döbbenetre és félelemre készteti Maját. Az arcára minden kiült hirtelen, mintha most látta volna meg az őzike a vadászt és nem lenne menekvés.
- Volt házi? Én sem - teszi még hozzá Verocs mondandója után. Elég sokatmondó ez így mindegyikük számára, nem is tesz hozzá többet, inkább figyeli Alíz mit művelt vele, róla tudja, hogy nem csak hogy megcsinál egy ilyet, ha nekikezd, de a lehető legjobban. Ha meg nem tette, tuti jó oka volt. Szereti a csajokat, jól össze vannak rakva hárman. Ezért is ajánlja fel egyből, hogy csücsi hármasban hátra, és mikor mindenki elhelyezkedik elő is kap három, egyforma pacis színezőt amint Liv néni elkezd a besoroláson kívüliségről beszélni jó hosszan. Uuuuncsiiii.
- Versenyszínezés? Melyik oldalak? Aki elsőre befejezi, annak az utolsó állja a délutáni sütijét a faluban?
Hatalmas lelkesedéssel kérdezi, forogva közben a lányok irányába. Párszor felpillant, de úgy tűnik a tanerő nem szándékozik mászkálni, a  táblánál és az asztalnál topogva beszél, mutogat és ír, ami teljesen jó. A jegyzet így első órán még nem a világ vége, hiszen azt mondta nem vesznek sok dolgot, csak kiegészítéseket mesél. Akkor meg? Engedje el mindenki.
- Mumus? Brr. Ti tudjátok mi a mumusotok amúgy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=688494#post688494][b]Lewy Bojarski - 2017.07.05. 16:08[/b][/url]

Lola
kinézet | reptan óra

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=688548#post688548][b]Tóth Lola - 2017.07.05. 21:51[/b][/url]

Jól indult a napom. Mármint tényleg jól indult, nem aludtam el, nem estem el a festékeimben, és még a testvéreim is sikerült felkeltenem. Pakoltam Dávidnak meg Alexának kaját, amióta az anyánk elment, egy pár feladatát én vettem át, a csomag másik felét meg a bátyám, szóval így jól elosztjuk magunk között. Elstartoltam a húgom az előkészítőbe, aztán én is átöltöztem pizsamáról egyenruhába, meg talárba. És ahogy kiléptem a kapun, jött is a meglepetés. Nem mondom azt, hogy ez egy hideg zuhany, mert alapvetően elég menő, hogy ilyenekre kiválasztanak engem, de mondjuk egy kevésbé iskolás reggelt is lehetett volna választani. Nos, mivel az a cucc elég feltűnő volt, ezért valahogy el kellett tüntetni a falról, nem mellesleg az utca felőli falról. Én megpróbáltam pálcával, tényleg, de ezek valami spéci festéket használhatnak, mert egy szemernyivel se volt jobb. Ekkor jött a hagyományos szivacs - víz páros. És nagyjából ez a története annak, hogy miért vagyok most elég nagy késésben a reptan órámról. Pedig eléggé nagyon szedtem a lábaim, ha nem lenne elég snassz, akkor még futottam is volna, de egy prefektus sosem szaladgál, mert az milyen fontoskodó már.
- Elnézést, elnézést, nem akartam elkésni, tényleg, bocsi - még éppen becsusszanok a csukódó ajtó, meg a fel között, aztán körbenézek, mindenki bent van, király. Ja, azt mondtam, hogy egy prefektusnak példát is kell mutatnia? Vagyis kéne. Mondjuk nem rólam fognak ebből a szempontból szobrot állítani, de én nagyon próbálkozom, tényleg. - Őőőőő, akkor én most keresek magamnak egy helyet, mintha mi sem történt volna - a tanerő felé fordítva a fejem bólintok, én ezt most tök jól megbeszéltem magammal, és én el is fogadtam a saját javaslatom, ja, kár, hogy nem én vagyok a tanár. - Ja, a tesztem tetszett hozni? - na jó, nincsenek nekem elvárásaim se semmi, de na, érdekel, hogy milyen minősítésem van. Nem mintha sok reményem lenne a tantárggyal szemben, valahogy a repkedés részét szeretem, a magolós részét kevésbé.