Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Bagolyház

Most már egészen régen volt, hogy először beléptem a Bagolykő kapuin, és már jól kiismertem magam a kastélyban, de a Bagolyház felé vezető utat valahogy mindig eltévesztettem, talán el van átkozva. Pedig sokszor kellett errefelé járnom, hiszen a szüleim és a testvéreim, varázstalan ember létükre, nagyon viccesnek találták azt, hogy baglyokkal üzengessenek nekem. Mindenfélét küldözgettek, volt, hogy hosszú kézzel írt leveleket, volt, hogy csak pár szavas hülyeségeket, néha képeket, máskor kisebb csekélységeket. Én pedig mindig igyekeztem hasonlóképp válaszolni.
- Ó na végre! - sóhajtok fel, mikor felismerem a Bagolyház felé vezető utat, de rögtön alaposan meg is lepődök, amikor egy nálam pár fejjel magasabb és pár kilóval nehezebb, valószínűleg felsőbb éves, fiú diák landol mellettem úgy, hogy közben engem is felborít.
- Bocsi, nem akartam - veszi rögtön észre magát, de én csak mosolygok, nem igazán történt semmi.
Tovább haladva sok ismerőssel találkozok, akiknek vidáman intek, néhányukkal egy keveset társalgok is, de nem tudom túlzásba vinni, a többség ugyanis siet tanulni, mert ugye vizsgaidőszak van. Én ugye még nem vizsgáztam, de úgy látszik elég nehéz lehet, ha ennyire komolyan veszik. Jobb is majd, ha én is átnézek néhány dolgot, persze a mostani kalandom után.
- Szia Kevin! - köszönök a bagolynak, aki viszonzásul odanyújtja a fejét egy kis cirógatásra.
Elég gyorsan megtaláltuk egymást, pedig gyakorlatilag ebben a percben érkeztem, és ugyebár van egy-két bagoly ezen a helyen, de úgy látszik a családi bagoly nagyon hűséges állat, mert szinte minden alkalommal ez történik. Még emlékszem, hogy milyen érzés volt először belépni az állatkereskedésbe, hogy mennyire meg voltam illetődve, és hiába néztem anyára és apára, az ő arcukon is csak a csodálat tükröződött. Az árus viszont könnyedén kezelte a dolgokat, mintha örök életében mugliknak adott volna el baglyokat, rögtön kérdezte mit szeretnénk, aztán ajánlott egyedeket, utána megvettük Kevint, akivel utána mindenki összebarátkozott, és mára már családtagnak számít, szeretjük mindannyian.
Most a bátyámtól kaptam egy szösszenetet, amelyben leírta, hogy érzi magát Ausztráliában, milyen az új barátnője meg ilyenek. Megmosolygok jó pár részt, és gyorsan kanyaríntok egy választ ugyanebben a témakörben, aztán útjára engedem Kevint. Kicsit forgok vele, nézem, hogy merre megy, és mikor eltűnik észreveszek egy lányt, aki egy neveletlen tollassal néz épp farkas szemet. Jóval idősebbnek ítélem meg magamnál, mégis úgy döntök, hogy megszólítom.
- Üdv! Kiss Veronika vagyok, de csak szólíts Verának, Veronak vagy ahogy szeretnél. Zavarok? - nyújtom a kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem is értem, hogy történt, de úgy érzem, hogy mostanában kissé besűrűsödött az életem. Talán az ünnep közeledte miatt érzek így, de az is lehet, hogy a tanulnivaló lett most egy kicsit több, mint ami kellemes lenne. Meg ugye zavar még az is, hogy a családom egyszerűen nem képes azt belátni, hogy nem bírok azonnal, csettintésre rohanni választ írni. Lehet, hogy ott náluk ez így működik, de itt azért elfoglaltabbak az emberek, főleg én, aki még kviddicsezni is elkezdett. Félreértés ne essék, imádom őket, csak néha egészen lehetetlen dolgokat kérnek. No mindegy. Jó is, hogy most lejöttem egy kicsit enni, az legalább elfeledteti velem, hogy fáradt vagyok.
Amint belépek, rögtön egy tucatnyi manócska fordul az irányomba, és mint a madarak az elejtett morzsadarabot, úgy rohamoznak meg ők engem is, és azon nyomban azt veszem észre, hogy az asztalnál ülök, és temérdek ennivaló hever előttem, és mind olyan, amit vagy nem veszek ismerek, vagy ismerek, de soha nem gondoltam volna, hogy enni fogok. Bár ha jobban belegondolok igazából amióta itt vagyok a Bagolykőn egész sok olyan ételt kóstoltam meg, aminek addig nem tudtam a létezéséről (például mindenféle ugráló csokibékák, egyéb mozgó édességek, drazsék, cukrok), vagy tudtam, csak mi nem engedhettük meg otthon magunknak, lévén, hogy elég sok gyerek van a családban. Meg ilyen dolgok.
Először csak végignézem az ínycsiklandónak tűnő ételrengeteget, aztán tűnődök még egy picit magamban, végül kiválasztok valami ismeretlen, de rendkívül jól kinéző levesfélét, magamhoz húzom, és elkezdem enni. Közben pedig figyelem a bejáratot, hátha betéved még egy magányos diák, aki majd ugyanúgy elámulhat az itteni dolgoktól. Most jut eszembe... Miért nem járok ide gyakrabban?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Vajon hogyan kell készíteni ezt a levest? Mik a hozzávalók? Annyira finom, de egyszerűen nem tudom ezt az ízt hova tenni. Valami húsleves lehet, azonban azt már nem tudom megállapítani, hogy milyen állatból (vagy egyébből) csinálták, és hogy honnan származhatnak ezek a zöldségek, amiknek a színe a sötétbarnától egészen a világosabb zöld árnyalatokig terjed, és némelyikük egészen édes, nem beszélve arról, hogy az állaguk is egytől-egyig más és más. A tészta is egy érdekes dolog. A színe sárga, ez persze annyira nem meghökkentő, de az íze az már igen. Fogalmam sincs, hogy mihez tudnám hasonlítani, ugyanis soha életemben ilyesmivel még nem találkoztam. Mondjuk nem is csoda. Egy ember, aki a varázstalan világból érkezett, nem ismerhet minden különleges növényt és állatot, de azért merem remélni, hogy mire elvégzem az iskolát, azért majd fel tudom találni magam egy ilyesféle konyhában. Meg talán a manókat is megkérdezhetném, hátha elmondják legalább ennek az ételnek a nevét.
- Ó szia! - köszönök mosolyogva a leányzónak. - Veronika vagyok, és te?
Milyen szép haja van ennek a lánynak. Olyan gyönyörű szőke. Mindig is irigyeltem az olyan embereket, akik ilyen hajkoronával rendelkeznek. Nekem az egész családom sötét barna, és valahogy az iskolában is, vagy csak én vagyok vak, de valahogy gyakoribb a vörös és a barna, mint a szőke, ezért ritkán gyönyörködhetek ilyesmiben. Most viszont úgy látszik még sokáig fortyoghatok magamban, mivel iskolatársam már a kezébe vett egy mogyorókrémes üveget, és falatozni kezdte, szóval nem hinném hogy olyan hamar itt hagyna.
- Szereted? - utalok kedvesen az ennivalóra, de arcomon tisztán látszik az undor, ezért bizonyára rájöhet majd, hogy én viszont nem igazán vagyok oda érte.
Persze ennek is megvan a maga története, és mint sok más, ez is a volt iskolámból való. Ott ugyanis egyszerűen imádták ezt a krémet, és állandó jelleggel ezt adták uzsonnára. A többiek természetesen végig nagyon örültek neki, de én egy idő után már szinte rá sem bírtam nézni, és legvégül pedig annyira megutáltam, hogy egy darabig más édességet sem ettem, mert nem bírtam elviselni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rengeteg finom sütivel imbolyogva érkezem meg a helyszínre szerencsésen. Az út alatt sikerült mindet épségben szállítani, pedig mikor először megláttam, hogy mennyi készült, nem hittem volna, hogy én ezzel mind elbírok. Azt pedig nem akartam, hogy szegény Aaron rokkanjon meg, ezért fogtam magam, és felemeltem annyit, amennyit csak bírtam (azért bőven maradt még ott), és utána pedig megkezdtem a hosszú túrámat egészen idáig.
Közben természetesen magán a sütésen gondolkoztam. Nagyon jól sikerült. Nem csak azért, mert nagyon ínycsiklandó és sokféle süti készült, hanem azért is, mert közben egy jót beszélgettem azokkal a háztársaimmal, akikkel együtt fáradoztam. Meg amúgy is olyan jó érzés volt, hogy végre egy olyan területen kell megmutatkozni, amiben tényleg jó vagyok, hiszen mióta az eszemet tudom, mindig sütöttem valamit az anyukámmal, valamelyik nagyimmal, vagy valaki mással, aki szintén családtag. Még Márta nénikémmel is volt egy kis ügyem a konyhában, pedig ő aztán igazi antiháziasszony. Persze ez nem is úgy sült el, ahogy azt elterveztem, de végül a házat nem robbantottuk fel, csak egy kicsit megégettük a fadeszkákat, meg hát ugye a sütik elég szép feketék, és ehetetlenek lettek. De mentségemre legyen mondva, én még csak hét éves voltam, és abszolút kezdő szakács, cukrász.
Még egyszer megnézem a sütiket, amik mindenféle színben pompáznak, és tényleg nagyon jó illatot árasztanak, aztán elfordulok oda, ahonnan az embereket várom, és nagyon szépen mosolygok, hogy ezzel is jó benyomást keltsek. Közben persze várom, hogy társam is megérkezzen, mert hát ketten mégis csak jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Eléggé hihetetlen, hogy most olyan programon veszek majd részt, ami sárkányokról szól, hiszen eddigi életem során ezzel az állattal maximum a szép színes, kisgyerekkori mesekönyvem illusztrációin keresztül találkozhattam. Ezen a kiránduláson viszont igazi, élő példányokat fogok látni, amik biztosan nagyon nagyok, és gondolom erősek, meg veszélyesek. Többet nem igazán tudok róluk, mert még órán sem tanultunk ezekről a lényekről túl sokat. De most hogy itt vagyok, akarva-akaratlanul is meg fogom őket egy kicsit ismerni, és ki tudja, ha nagyon megtetszenek nekem, akkor akár még a Sárkánytan tantárgyat is elkezdem tanulni.
Hopp-porral érkeztünk, és habár azt már kipróbáltam néhányszor, még most is rendkívül rossz érzés volt mind a rövidke út, és a landolás is. Talán ez is olyasmi, amit majd csak sok-sok idő elteltével fogok megszokni annyira, hogy ne akarjak utána rögtön ágyba feküdni a hányingertől. Szerencsére a levegő friss, és üdítő volt, ezért a 10-15 perces séta után már egészen jól éreztem magam, és ezért meg tudtam csodálni a helyszínt, ahol a központ található. Egy hatalmas fa épülethez értünk először, ami tökéletesen illeszkedett a környezetébe. Már aránylag messziről is láthattuk a központi épületet és azt is, hogy a verandán egy nő és egy férfi várakozott, és miután mi is ott álltunk meg, világossá vált, hogy ők velünk fognak foglalkozni. Emma tanárnő szinte azonnal magához vette a szót, bemutatta a két segítőkész és kedvesnek látszó dolgozót, valamint elmondta, hogy hogyan fog zajlani a program. Három csoportba osztott minket. Én Évihez kerültem, de mivel sem őt, sem a csapattársaimat nem ismertem, ezért csak mosolyogtam, és odamentem, ahova tereltek. Végül aztán kialakultak a csoportok, és Évi vezetésével elindultunk mi is, miközben ő magyarázott magáról, a befogadó állomásról, és adott egy zöld egyenpólót.
- Nekem lenne kérdésem - szólalok meg, mikor eljött az erre alkalmas idő. - Milyen más állatokat fogadnak még be ide? És hányféle sárkány él itt?
Ha már itt vagyunk, akkor kérdezzünk, okosodjunk, hiszen nem hiába döntöttünk úgy, hogy eljövünk. Meg aztán azok a kérdések, amiket mi fogalmazunk meg, nagyobb benyomást tehetnek ránk, mint amit általánosságban elmondanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy keveset egyedül kellett várakoznom, mivel Aaron úgy látszik annyira nem sietett sütit árulni, mint én. Jobban belegondolva a sütés elején egy kicsit láttam rajta, hogy nem igazán van oda ezért az egészért, de miután mindannyian meggyőztük, azt hittem, hogy ő is ugyanúgy belekapcsolódott az össznépi navinés, családias, hiper-szuper programba. De most, hogy megérkezett, és köszönés nélkül csak lerakta a cuccokat, majd leült, már úgy gondolom, hogy mégsem sikerült belevonnunk őt annyira, hogy megszeresse ezt az egészet. Kicsit neheztelek is rá, mert azért legalább hozzámszólhatott volna, hogy "szia Vera, hogy vagy" vagy valami ilyesmi, mert azért pár órát csak nem ülhetünk itt teljes csendben, mert nem igazán hiszem, hogy olyan sokan jönnek majd erre, hiszen mégis csak nem a legforgalmasabb hely ez a suliban.
- Ó huh, szia! - lepődök meg teljesen, mikor egy lány mégis betoppan. - Vegyél bármilyet!
Nagyon-nagyon mosolygok rá, mert őszintén örülök, hogy itt van velünk. Mielőtt megérkezett, azt hittem, hogy a semmibe csináltunk ezt a sok habos, csokis, gyümölcsös, krémes, kekszes csodát, de úgy látszik mégsem. És ez mi, ha nem csodálatos? Rólam abszolút elmondható, hogy imádok sütni vagy főzni, de amit talán még jobban szeretek, az az, amikor valakinek meg is mutathatom a tudományomat, és egy picit, de tényleg csak egy pindurit eldicsekedhetek, hogy milyen jót sikerült alkotnom.
- Ha az izilik, kóstold meg ezt, meg azt, meg azt a hátsót is!
Mutatok rá először egy barna csokis, aztán egy muffinszerű, legvégül pedig egy többrétegű darabra, és legbelül nagyon nem foglalkozok a prefektussal, sőt most, hogy itt van egy vendég, már reménykedem is, hogy nem csinál semmit, nehogy elijessze, vagy valami annál is rosszabbat csináljon vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Annak örülök, hogy nem kellett sokat sétálni, hanem szinte rögtön odaértünk, ahova kell. Sőt, a kérdésemre is hamar választ kaptam, ezért elmondhatom, hogy itt aztán nagyon rutinosan, gyorsan kezelik a dolgokat, ami igazán lenyűgöző, és egyben megnyugtató is. Évi nagy szakértelemmel meséli, hogy milyen állatok húzzák meg itt magukat kisebb-nagyobb időre, és közben egy karámot is kinyit, amiben gondolom, egy olyan állat lakozik, mint amelyekről épp most beszél nekem. Igyekszem nagyon figyelni, és a felsorolt állatokat beazonosítani, de szerencsére jó pár ismerősen hangzik az órákról, így hát nem kell elszégyellnem magam, hogy nem tudtam értelmezni a lány mondandóját.
- Ó nézzük! - lelkesülök fel. - És persze köszönöm a válaszodat.
Kicsit elpirulok, hogy majdnem elfelejtettem megköszönni, hogy reagált rám, ugyanis arra tanítottak otthon, hogy az a normális, hogyha mindig kifejezzük a hálánkat annak, aki időt szakított ránk. De most túlzottan fellelkesültem, mivel a karám irányából kisebb mozgolódás hallatszott. Most aztán tényleg igazból elkezdődött a program.
Évi int nekünk, hogy jöjjünk közelebb, és miután ez megtörténik, megláthatjuk a hippogriffet, amint ott fekszik. Vezetőnk nyugodtan, de persze óvatosan sétál oda hozzá, és megvárja, amíg az állat megengedi, hogy megvizsgálja a sérült lábát. Ezután elmondja nekünk a feladatot. Meg kell etetünk, aztán oda kell neki adni a vitaminjait, legvégül pedig egy bájitalt kell önteni a sérült lábára. Az egyik lány (talán Rachel) szinte rögtön elindul, és megeteti, ezért én úgy döntök, hogy majd én adom oda a vitaminokat. Biccentek a harmadik társunknak, hogy ez biztosan rendben van-e így, utána pedig megragadom a gyógyszereket, és érdeklődve, de azért lassan megközelítem a bestiát. Lenyűgöz a nagysága, és a varázslatossága, hiszen ez az első alkalom, hogy ilyen teremtményt látok.
- Meg lehet amúgy esetleg simogatni? - érdeklődöm félénken Évitől, miután visszaértem a többiekhez. - Ne haragudj, ha butaságot kérdezek - teszem gyorsan hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Annyi sok süti van itt, és mindegyik teljesen máshogy készült. Volt olyan, aminek csak készíteni kellett egy tésztát, aztán formába rakni, utána pedig csak simán mehetett a sütőbe, de volt olyan is, aminek több rétege is volt, és ezért sokkal nehezebb, és időigényesebb volt megcsinálni. És természetesen a különböző fajták a díszítésükben is különböztek. Azonban úgy gondolom, hogy ezek az édességek mind egytől-egyig nagyon finomak, éppen ezért nem haragudtam meg Karinára, amikor egy aránylag egyszerűen elkészíthető darabot választott ki. És miközben emelte a szájához, már azt vártam, hogy utána elmondja a véleményét. Ekkor azonban elképesztő dolog történt. Aaron ugyanis úgy döntött, hogy rákeni a lány arcára a sütit.
- Miért csináltad ezt? - fordulok a fiúhoz, mikor a döbbenettől magamhoz térek.
A hangomban nem a harag, hanem inkább a szomorúság tükröződik, hiszen így tönkrement egy süti, és a leányzó is biztosan haragosan fog távozni tőlünk. És utána mit mondunk majd Emma néninek? Egy ember jött oda hozzánk, de őt is elüldöztük? Hát ez nem igazán hangzik jól. Éppen ezért, hátha meg tudom menteni a helyzetet, egy szalvétát halászok elő, és már épp odaadnám a rellonosnak, amikor ő úgy dönt, hogy inkább megbosszulja a dolgot, és egy másik habos süteményt nyom a prefektusunk arcába. Ismét egy kicsit megdöbbenek, de aztán rájövök, hogy Aaron abszolút megérdemelte a dolgot, hisz mégis csak ő kekeckedett a vendégünkkel.
- Szép volt - biccentek elismerően a lánynak. - Szalvétát esetleg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elképesztő élmény volt már az is, hogy megközelíthettem egy ilyen állatot. Annyira nagy, tiszteletreméltó, és meseszép. És éppen ezért most döbbenek rá arra igazán, hogy engem mennyire érdekelnek az ilyen legendás lények. Pedig már az iskolai órákat is mindig rendkívül élveztem, és mindig igyekeztem nagyon aktív lenni, hátha úgy még jobban beleáshatom magam ebbe a témába, de az mind eltörpül amellett, amikor az ember szemtől szemben áll az általa annyira csodált élőlények előtt. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és hogy nem voltam olyan ostoba, hogy egy ilyen jó alkalmat veszni hagyjak.
Közben a harmadik leányzó is elindul, Évi pedig, aki amúgy olyan jól bánik velünk, minthogyha az egyik tanár lenne a Bagolykőben, válaszol a kérdésemre, és elmondja, hogy lehetséges a simogatás, csak nagyon vigyázni kell vele. Éppen ezért előremegy, hogy megmutassa nekünk miként kell bánni Csillaggal. Természetesen most is óvatosan, de nyugodtan, illetve gyakorlottan közelíti meg a sebesült bestiát, aztán kinyújtja a kezét, és megvárja, amíg az állat magától hozzásimul a karjához. Ezután a "mindig első" Rachel lépked oda, és miután sikerrel jár, én is úgy döntök, hogy megpróbálkozom. Nagyon lassan teszem meg az első lépést, mert nem szeretném, ha pont miattam lenne baj, de azért annyira sok félelem sincs bennem, mert egyszer már voltam ott bent, jó közel ehhez a mágikus lényhez. Hasonlóan a többiekhez, én is hagyom, hogy Csillag kezdeményezzen, és mikor hozzáér a feje az ujjaimhoz, önkéntelenül is egy picit beleborzongok az érintésébe, hiszen mégis csak ez az első alkalom, hogy ilyesmi történik velem. Egy keveset még átadom magamat az élménynek, utána pedig helyet adok a harmadik társunknak is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

El sem tudom képzelni, hogy mégis miképp került Aaron a Navinébe. Mi egy békés, családias ház vagyunk, ahol az emberek mindig kedvesek, segítőkészek egymással. Soha nem szoktuk egymás dolgait tönkretenni, vagy a programjainkon részt vevő diákokat kellemetlen helyzetbe hozni. Erre ez a fiú nem elég, hogy hozzám se szólt, mikor ideért, de még egy szabályos háborút is indított azzal, hogy nem csak Karina, hanem az én arcomba is varázsolt egy-egy sütit. Ez igazán elszomorító és megdöbbentő is egyszerre. De persze nekem is cselekednem kell, hisz lehet, hogy alapvetően békés természet vagyok, de vannak dolgok, amiket már én sem tudok csak úgy elfogadni. Ez pedig egy ilyen eset. Úgyhogy, mikor ismét visszatérek a földre a döbbenetből, hagyom, hogy Karina elhúzzon a bázisunkhoz, miközben nem megfeledkezve a lényegről, megfogok egy tálca süteményt is, hogy legyen mivel támadni.
- Igen van - nyugtatom meg újdonsült társamat. - Viszont ki kéne találni valami haditervet, amivel győzhetünk.
Közös ellenségünk úgy látszik a pálcáját is használja, nem csak össze-vissza támad, ezért mi sem dobálózhatunk csak úgy, hanem ki kell találnunk valamit, amivel elsöprő támadást tudunk indítani a fiú felé.
- Esetleg Mobiliarbussal több sütit is a levegőbe emelhetnénk - suttogom csak a lánynak, miután hirtelen eszembe jut ez a bűbáj. - Neked van valami ötleted esetleg?
Sajnos nem biztos, hogy elegek leszünk ketten, hiszen Aaron idősebb lévén bizonyára több varázslatot ismer, mint mi ketten, akik még csak másodikosok vagyunk. De persze feladni nem fogom egy könnyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Elérkezett az új tanév. Verocs számára ez pedig nem sok jót jelentett, hiszen a tanulás és az ezzel járó házi feladatírás nem igen tartozott a kedvencei közé, mivel már korántsem volt az a visszahúzódó, szorgalmas leányzó, aki a bagolyköves évei elején volt. Akkor persze még nehezen képzelte el bárki is, hogy belőle, a minden sportot utáló lánykából, egyszer majd olyan őrült kviddicses lesz, aki tök simán el is töreti a kezét, ha kell, csak nyerje meg a csapata a meccset. Emellett arra sem gondolt senki ember fia, hogy egyszerre csak valami eltörik majd Verában, és hirtelen megunja a prefektusságot, a rengeteg sok tanulást, sőt ez utóbbit annyira, hogy megbukik, és egy újabb év kell neki ahhoz, hogy összeszedje magát, és ismét jó eredményekkel vizsgázzon. Az pedig végképp mindenkit megdöbbentett, hogy mindezt nem is bánta, mi több még örült is neki, mert így évfolyamtársa lett két nagyon fontos, közeli barátnőjének, Alíznak és Majának.
- Szia - köszöntötte az előbbit, mikor találkoztak, és rögtön viszonozta az ölelését is. Majd, hogy a kis méhecske se maradjon ki a jóból, azonnal megölelte Maját is, amint csak a látóterükbe került.
Úgy látszik, hogy volt prefektus társa mindenben okosabb és felkészültebb volt nála, mert gondolkodás nélkül azonnal válaszolt a "milyen óra lesz?" nevű, diákok által igen jól ismert kérdésre. Ami azért megdöbbentette hősünket, mivel eme tantárgy még magától Verától se állt annyira távol. Habár azért jócskán csökkent a lelkesedése a régi időkhöz képest.
- Bele se néztem abba a háziba! - mosolygott Alízra. Szinte csak ez a szokása maradt meg a régi énjéből. Azaz, hogy mindig, vagyis szinte kivétel nélkül, kedvesen mosolyog mindenkire. Valamint azért továbbra se volt túlzottan nagyszájú, még úgy sem, hogy fejben azért már jó pár nem túl szép gondolatot megengedett magának. Főleg egy kviddics meccsen. - Hát te? - érdeklődött, bár belül azért megesküdött volna arra, hogy a másik rengeteget dolgozott a feladattal, és sikeresen meg is oldotta. - De! Menjünk! - csillant fel a szeme pár perccel később Maja felvetése iránt, hisz tudta, hogy iskolatársa esetében az efféle hátra ülések csakis kizárólag kellemes meglepetéseket tartogattak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lassan vizsgák. Ez a mondat, csak mint apró gondolatfoszlány, nem igazán vidította fel a prefektuskánkat. Mivel úgy döntött (illetve azok után, hogy a sok bukdácsolás után újabb esélyt kapott a Navine vezetőségétől, kicsit érezte is a nyomást), hogy a következő évben inkább eltekintene az évismétlés lehetőségétől, ezen a csodálatos napon azon kapta magát, hogy vágyik a tudásra, úgyhogy sürgősen el kell mennie a könyvtárba, bele kell vetnie magát a betűk végtelen halmazába, és csak úgy szívni magába a végeláthatatlan információáradatot, amit a Bagolykőben megtalálható könyvtár több száz, ezer, na jó ki tudja mennyi könyve egy magafajta diáknak csak adhat. Gondok persze adódtak. Először is például egészen véletlenül, de tényleg véletlenül, nem sikerült azonnal célegyenesben az áhított helyre eljutni, ugyanis a folyosókon egyszerűen megbolondult a világ Veronika körül, és mintha egy közlekedési dugóba csöppent volna, folyton azt kellett, hogy észrevegye, hogy a 89 éves nagymamája is lazán lerázná, ha ezzel a szotyogási tempóval döntene úgy, hogy most akkor egy jó kis nagyi-unoka gyorsasági versenyt megejtenek. De hát mit tehet az ember lánya, ha a diákság nem igazán érzi úgy, hogy esetleg lehetne egy kicsit, csak egy pindurkával az Istenért, sebesebben is haladni a kastély emberekkel túltömött falain belül?! Másodszor pedig habár az elhatározás igencsak megvolt a tudásszerzés iránt, valahogy a fáradság, amely már oly sok jobbra született, tehetséges fiatalt elragadott sorainkból, igencsak eltöltötte a negyedikes leányzót, hiába is próbálta azt mindenki előtt a lehető legjobban titkolni. Hisz ha megtudják, vajon engedni fogják, hogy egyszerre pótoljon, kviddicsezzen és végezze a házvezetőségben betöltött szerepéből adódó hálás és gyakrabban igen hálátlan feladatait?
- Hm - lépett be azért végül a vaskos könyvekkel teli helyiségbe. Körbenézett, és azzal a lendülettel eltöltötte őt a döntésképtelenség sötét, mindent átható érzése. Ajjaj. Mihez is kezdjen? Jó egyáltalán ide jönni tanulni? Nem lenne okosabb, ha esetleg a többiektől vagy akár a tanártól kérne pár tippet, kiindulási pontot? Annyi könyv van itt! Egyáltalán mi a garancia, hogy olyan irományt fog ki, amiből nincs újabb, jobb, vagy olyan, ami a vizsgák, akarom mondani a kedves professzor urak és hölgyek szájízére való?
Kissé bátortalanul lépdelt aztán beljebb, de hamar eltűnt ez a rá igencsak nem jellemző gyávaság, amikor a polcok között megpillantotta háztársát, az elsős Lédát. Nem ismerte igazán, hiszen mégiscsak elsős (azok meg mindig annyian vannak), de jelen pillanatban jobb ötletnek tartotta, hogy megszólítja, minthogy további perceket tölt azzal, hogy kínosan álldogál az ajtó mellett azon morfondírozva, hogy mégis mit kellene most csinálnia pontosan.
- Szia! - termett tehát az újonc mellett felvéve a "prefektus vagyok, illetve überkúljófej" mosolyát.