Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

A díszes társaság negyede sem tudta lekötni Mira figyelmét. Tiffre bólintott egyet, hogy meg van elégedve az öltözékével, a többiekkel meg különösebben nem foglalkozott. Kevinen megcsóválta a fejét. Talán az egyetlen rohadtul idegesítő ember, akit egészen bír.
A kirándulással nem volt baja, igazából már régóta szeretett volna utazni egy kicsit. Régen járt más országokban, és nem árt a levegőváltozás, meg a kötelességektől való elszabadulás.
Hamar, egy jó fél óra alatt lezavarták az utazást, és egyben a Tündérszálláson kötelezően felsorolandó dolgokat, és hamar eljutottak oda, hogy szusszanva feltipeghetett a szobájukhoz Domival, és az ikrekkel.
Nem beszélt hozzájuk, de egyik szemöldökét felvonva pislantott a szanaszét hagyott holmikra, és kikerülve azt a szekrénysorhoz közelebb eső ágyra pakolta le a holmiját. A kezében hordozott sálat és kesztyűt is ledobta az ágyra, a kabátját pedig berakta a szekrénybe, miközben fél füllel a fiúkra figyelt.
A tükörben megnézte magát, megigazította a haját, és elmosolyodott, hiszen látta onnan, ahogy az egyik kisfiú lecsapta a másikat egy párnával. Fogalma nem volt róla, hogy melyik melyik, de nem is olyan fontos. Majd csak megjegyzi.
-Ecset -halkan szólt oda a kis gombolyagnak, aki az ágyon ugrabugrált, hogy ne túrja szét az ágyneműt. Gyorsan a kezébe vette, és hagyta, hogy nehézkesen, de felmásszon a nyakába, hátra a haja alá. Most, hogy a nyakáról eltűnt a tetoválása, Ecset is szívesebben közelít a füle tövéhez. A karján levő órára nézett, még nem telt le az idő, amit a csapatnak adott, de Domival tartott kifelé. Ugyan nem volt kedve kettesben lenni vele, de megállt, amikor ő is.
-Megvagyok -vállat vont, ennél többet nem akart magáról beszélni. Domi elvileg nem tudja, min ment keresztül az elmúlt időszakban, valószínűleg az sem tűt fel neki, hogy eltűnt egy hónapra, és mire visszajött, se hasa, se tetkója a nyakán, sem pedig képessége nem maradt. (Bár ez utóbbi neki is csak nemrég tűnt fel, mikor újra kezdte volna az éneklést.)
-Te jobban vagy? Hogy van a karod? -tekintete a fiúról a hópehelyre terelődött, mosolyt csalva arcára. -Szia kis tücsök -óvatosan megsimogatta a csöpp fejecskéjét, és odasandított a vállára, ahol a saját kis puffja előbukkant, és nagyokat pislogott a másik kettőre. -Ott a fiad, Ecset. Hogy hívják? -kérdőn nézett a srácra. Még azt sem tudta, hogy végül megtartotta-e egyáltalán az ajándéknak szánt állatkáját. Annyi minden van, ami történt, és nyelnie kellett egy nagyot ahhoz, hogy ne kezdjen el fecsegni mindenről, amit meg kell beszélniük.

Téli kirándulás - Bécs

Az indulást megelőző napon izgatottan fogott neki a pakolásnak, rutinosan dobálta be cuccait egy kisebb utazóba, elvégre nem költözni készült. Próbált mindenre gondolni, de minden bizonnyal csak akkor fog eszébe jutni, hogy mit hagy itthon, amikor már az első helyszínre megérkezett - ahogy az már csak lenni szokott. Viszonylag korán lefeküdt, hogy másnap kipihent legyen és bírja az esetleges egész napos pörgést. Ennek volt köszönhető, hogy nem esett különösebben nehezére a hajnali kelés, kényelmes tempóban készülődött, még a konyha meglátogatására is jutott ideje, hogy bekapjon egy kis kalácsot egy bögre meleg teával. Végül visszatérve szobájába magára aggatta cuccait, és elindult a gyülekezési pont felé, ahol már kisebb tömeg fogadta, ám legnagyobb megkönnyebbülésére nem ő volt az utolsó befutó. Végigtekintett az ismerős-ismeretlen arcokon, majd lépteit Noel felé irányította, hogy egy halk köszönés után a szervező szavaira figyeljen. Megérkezve Bogolyfalvára, hamarosan a minisztériumbeli kandallón keresztül el is jutottak első állomásukra - Lyra legnagyobb örömére Bécsbe. Az elsősnek korábban már volt szerencséje a városban járni, ami igencsak a szívéhez nőtt, így kitörő lelkesedés uralkodott el rajta, mikor visszatérhetett az osztrák fővárosba.
A Tündérszálláson türelmetlenül hallgatta végig Amira mondandóját, amely csupa olyasmit tartalmazott, amire a levitás számított. Semmi ital, drog, rendbontás - mintha kicsit naivak lennének a szervezők. De ő nem zavartatta magát, nem hitte, hogy annyira érintené őt is a dolog, elvégre jobb szeretett csendben meghúzódni. A prédikáció után a szoba felé vették az irányt, amelyet meglepően kellemesen berendezettnek talált. Tetszett neki, hogy a fa volt túlsúlyban, és összességében az egész természetes hatást árasztott.
Egy széles mosolyt villantott Noelre, miközben megindult az egyik sarokban lévő ágy felé.
- Ez jó lesz.
Lepakolta cuccait, remélte, hogy a fiúnak van annyi esze, hogy a mellette, és ne a fölötte lévőre telepedjen, elvégre így közelebb lennének egymáshoz, mondjuk egy éjszakai csevejre. Barátja bemutatkozását követően egy idősebb fiú afelől érdeklődött, hogy ki tartana vele füstölni, csak utána mondta meg a saját nevét: Bálint. A következő pillanatban egy másik - minden bizonnyal eridonos - társuk is megejtette a bemutatkozást, az indokoltnál jóval hangosabban. Fynn. A lány csak kétkedően húzta fel egyik szemöldökét a társasjátékos kérdésre, kezdte úgy érezni, hogy a szobából egyedül Noel társaságát fogja tudni elviselni. Azonban az udvariatlanság messze állt tőle, így figyelmen kívül hagyva a kérdést ő is a többiek felé fordult és a felesleges szócséplést elkerülve, egyszerűen megmondta saját nevét.
- Lyra.
A kötelező köröket letudva visszafordult ágya felé, hogy először kabátjától és sáljától szabaduljon meg, majd azt követve nekikezdjen a fontosabb dolgok kipakolásának. Amennyiben valaki közben szintén bemutatkozott, hátrafordult, hogy megnézze magának: próbálta minél hamarabb elraktározni a kirándulók arcát és nevét, hogy később ne kerüljön kellemetlen helyzetbe.

Téli Kirándulás - Bécs

Emma már napok óta készülődött a kirándulásra. A bepakolás számára nem volt nehéz, hiszen szüleivel sokat költöztek. Gyakorlott volt már. Attól függetlenül annyira izgult az utazás miatt, hogy egész éjszaka nem tudott aludni, és attól rettegve, hogy valamit nem tesz be, állandóan kipakolt, és utána be. Az éjszaka folyamán csak pár órát aludt, és már 5-kor fent is volt. Lassacskán felöltözött, és kibattyogott a találkozási helyre. Már háromnegyed előtt 5 perccel volt, de már ott is voltak egy jó páran. Néhány percen belül szinte mindenki ott volt. Mellette egy srác állt, aki összevissza forgott, és a bográcsával, ami a táskájára volt kötve állandóan eltalálta a könyökét. Szegény fiú már annyiszor kért bocsánatot tőle. Ő mindannyiszor csak azt mondta, hogy semmi gond, és a végén már nevetett is. Amira egy kisebb előadást tartott a helyes viselkedésről, majd végre elindulhattak. Egy kis megállót tettek, hogy kis csapatuk utolsó két tagját is maguk mellett tudhassák.
Végre valahára megérkeztek a gyönyörű terembe. Az egész gyönyörű volt. Amira megint beszélt, bár a figyelmét nem igazán kötötte le egészen addig, amíg nem ért a szobabeosztásig. Tejesen fel volt dobódva, bár senkit nem ismert a szobatársai között. A többiek társaságában megközelítette a szobájukat. Úgy tűnt, hogy mindenki ismer mindenkit, de amikor mindenki beért a terembe, egy Noel nevű srác rögtön elkezdte a bemutatkozást. A bográcsos srác is a szobában volt. Fynnek nevezte magát. A lány cuccait egy felső emeleti ágyra dobta. Még egy páran bemutatkoztak. Úgy tűnt, egész jó kis csapat gyűlt össze.
- Én Emma vagyok! - mondta, és próbált a lehető leglazábbnak tűnni úgy is, hogy teljesen ideges volt, hogy mit fog most magával kezdeni a kirándulás alatt, hiszen senkit sem ismert közelebbről. Levette kabátját, és csizmáját, és felmászott az ágyba amit kiválasztott. Onnan hallgatta a többieket tovább.

Téli kirándulás – Bécs

Bécs
II. szoba

 Német nyelvterületen még nem tudtam gyakorolni tudásomat, így Bécs szimpatikus úticélnak tűnik. Csak sodródom az árral, mert a szervezők meglepően jól irányítanak, és nem kell "tanárkodnom". Pedig erre készültem, tehát át kell irányítanom az agyamat. A megfázásom és kóválygás teljesen semmissé tette a megfigyelőképességemet, így mikor megérkezünk a szállásra, csak fényfoszlányok, illatok és hangok derengnek... Sosem tett jót a szervezetemnek az utazás.
 Egy darabig még várok a gyülekező után, hátha szükség van rám, de úgy tűnik nem. Elindulok a többieket megtalálni. Ágostont kell keresni azt hiszem... Végtére is megtalálom és benyitok az ajtón.
 Bálint cigarettát tart a kezében,-rámosolygok ezzel jelezve engedélyemet, ami akár ellenszenvet is kiválthat, ha arra gondolok, én milyen lázadó voltam néhány éve- a többiek látszólag bezsongva foglalják el ágyaikat, vagy egymásét. A "nagyobbik Rohr" az egyik boszorkány-növendékkel akar együtt aludni. Én a játékszabályokat nem ismervén, gyorsan meggátolom, hogy bármit is szóljak, és nagy erőfeszítések árán némán figyelem a többieket.
 Ágy tekintetében nincs választási lehetőségem, mint utolsónak; a maradék jut, de nem olyan vészes így sem. Ismereteim szerint az osztrák fővárosban minden hatványozottan kényelmesebb a kelet-európainál. Az én bagolyköves lakosztályom persze kivétel ez alól.
 Egy bemutatkozó hullám indul el a szobán. Hallgatom kiben kit tisztelhetek, mert nem mindenki a tanítványom; vagy ha az is, tanórán nem mutatkozik meg különösebben. Viszonylag hamar rájövök, hogy ez a diákság sem tér el a hollandtól, vagy a belgától. Ahogy az évek elteltek a fejem fölött, szerintem megtanultam kezelni a tanítványokat. Minden esetre ez itt hamar kiderül majd!
Egy varázslattal gyorsan lepakolom bőröndöm tartalmát, majd lemegyek a megbeszélt helyre várakozni, hogy elindulhassunk felfedezni az európai kultúra fontos állomását.

~ Téli kirándulás; Bécs – Axel ~

Téli kirándulók - Bécs
Viselet

Nappali
Szobák
Kéthelyes szoba
Szervezői szoba

Bólogatva, aztán halványan elmosolyodva hallgatta végig amit a hogylétéről mondott. A javasbácsi nagyon ügyes tud lenni, a lány térdét is helyre rakta rövid idő alatt. Igaz, az még mindig fáj neki ha időváltozás van, de szerencsére most, hogy már majdnem állandóak a havazások, csak ritkán sajog.
Szerencsére a gipszet még nem kellett kipróbálnia, és nem is nagyon akarja, főleg nem most. Hisz mindjárt itt a bál, amin táncolniuk kell, és amire már a ruhája is megvan.
-Az rossz lehet -bólintott együtt érzően. Szerencsére már Dominak sem kell arra vetemednie, hogy kibírjon heteket, hisz a varázslat csodákra képes, nem úgy, mint a muglik gyógyszerei.
-Noah? Érdekes. De tetszik -mosolyogva nézte a kis csöppöt, aki idő közben felmászott anyukájához. Ecset mindjárt jobb kedvvel duruzsolt a gazdija fülébe. -Látom jó apukája vagy -visszapillantott a fiúra. Elsőre látta a kicsin, hogy jó helyre került, nekik a szemükből már sugárzik, hogy azt gondolják "ments meg", vagy "nagyon jó helyem van nála".
-Nagyjából igen. Táncolni már tud -megingatta a fejét arra gondolva, hogy vőlegénye mennyire igyekszik a kedvében járni. Mert hát a tánc...nem az erőssége, de próbálkozik, hogy ne égjenek nagyot a bálon. Persze Mirának mindegy lenne, már annak is örül, hogy egyáltalán elmegy vele.
-Menjünk szerintem. Szólsz a fiúknak? -kérdőn pillantott rá, miután fejével a lépcső irányába bökött. Már csak pár percük maradt. Mielőtt Domi bármit szólt volna az ikreknek, a feketeség megfogta a karját, és ezzel egy időben a nyakát átkarolva megölelte.
-Köszönöm, hogy megmentetted.

Téli kirándulók
Bécs

A portás hölgy helyett egy középkorú férfi érkezett az időre összegyűlt csapathoz, hogy elkísérje őket az étkezőbe. A kandalló melletti üvegajtón át, egy hosszú folyosón keresztül léptek be a nagy, világos, körasztalokkal teli terembe. Az ételt és italt, amit a manók frissen tálaltak, mindenki magának szerzi be az ablak előtt végighúzódó svédasztalról. Sokféle saláta, gyümölcsök, joghurt, és minden egyéb megtalálható rajta, tehát senki nem marad éhen.

Miközben nagyban folyik a falatozás, a férfi kezében egy prospektussal beáll az egyik asztal mellé, és egy röpke torokköszörülés után felolvassa, milyen szórakozási ehetőségek vannak azoknak a vendégeknek, akik nem akarnak délután és másnap kint lenni a városban, hanem inkább maradnának a szállóban.
Ebből megtudhatjátok, hogy minden az alagsorban található. Az alagsorba úgy juthattok le, ha az emeletre menet megálltok az egyszerű vázának tűnő dísznél, és kétszer elismétlitek a jelszót, ami nem más, mint a tündérkert.
Így a váza felemelkedik, és feltárul egy lejárat, gyér világítással a lépcső mentén. Leérve jobbra kell fordulni, és egy rövid folyosóra juttok, ahonnan ajtók nyílnak. Van itt medence, szauna, játékterem, és párbajterem feliratú is. Bármit választotok, nem fogtok unatkozni.

Reggeli után még mindenkinek volt bőven ideje arra, hogy pihenjen, vagy szórakozzon, de pontban 9-kor busz dudált a Tündérszállás bejárata előtt. Mindenkinek volt 5-10 perce, hogy felkapja a kabátját, meg amit magával akart vinni, és együtt indultak be a városba, hogy megnézzék maguknak az adventi vásárt.

Téli kirándulás

Épségben megérkeztünk a Tündérszállásra, ahol aztán egy kis eligazítást követően mindenki ment a saját szobájába, hogy lepakoljon. Én csak ledobom az ágy mellé a bőröndöt, magamat pedig az ágyra, s egy kis beszélgetés után Vancsival, elterülök rajta. Felkönyökölök, s végignézek a társaságon, hogy mégis kikkel fogok én egy szobában lenni. Hát mit ne mondjak, elég színes társaság jött össze, és az a gáz, hogy közülük csak Vanit ismerem olyan jól. Ja meg ott van Axel is.
Leveszem a kabátom, ami eddig végig rajtam volt, és csak az ágy végébe dobom, és nagy meglepetésemre valami mozog ott. Vajon mi lehet az? Mintha csak meghallotta volna a fel nem tett kérdésemet, előbújik Mogyoró, s körbeszaglászik. Nahát, azt hittem, hogy én benthagytam az állatsimogatóban, legalábbis úgy rémlik. Bár lehet hogy kiszökött, mert velem akart tartani. De most, mintha nem is venne észre, elindul a másik irányba, ahol éppenséggel Axel leledzik. Ahh a kis dög, már megint valami rosszaságon jár az esze, vagy mi? Egy nagy sóhajtás után feltápászkodom,és odamegyek Axel, és a számomra még ismeretlen srác mellé. Csak ekkor veszem észre, hogy Mogyoró valószínűleg Izé szagát érezhette meg, és kíváncsisága hajtotta ide. Szegény egéren látszik hogy halálra van rémülve, de azért remélem nem a szőrmók ijesztette meg ennyire.
- Sziasztok. Axel, bocsánat, ha nagyon megijesztette Izét ez a kis dög. Tudom, hogy nem akarta. - Mondom, s halványan elmosolyodom, majd megfogom a grabancát, bár láthatóan nem örül neki, mivel ő úgy gondolja, hogy egy új kis barátot szerzett. - Te meg ezt többet ne csináld! - mondom most már Mogyorónak, aki kezd megnyugodni, majd a tenyerembe helyezem, s ő felugrándozik a vállamra.
Mikor lemegyünk reggelizni én Ombihoz, és lyra-hoz csapódom, legfőképpen azért, mert beszélni szeretnék Ombival. Az, ami tegnap a barlangban történt... Nem is tudom, olyan fura volt, és szerintem ezt mindenképp meg kell beszélnünk szerintem. Persze csak ha ő is akarja.
- Sziasztok. - Köszönök nekik, s egy mosolyt erőltetek az arcomra, mint ha mi sem történt volna az elmúlt napokban, mintha minden a megszokott lenne. - Ugye nem zavarok? - Kérdezem, s Noel felé egy sokatmondó pillantást vetek, amiből remélem leszűri, hogy a kirándulás során sort akarok keríteni egy beszélgetésre.

Téli kirándulás, Bécs, első sorban Kevinke
Viseletem

Napok óta forgolódva aludtam. Izgatottan vártam a téli kirándulást, és a városokra is nagyon kíváncsi voltam már, hisz erről semmit nem árultak el. Bíztam abban, hogy sikerül meggyőznöm Kevint, hogy tartson velem, és bejött! Nagy mákomra olyan aranyos, hogy még ezt is megtette a kedvemért. Félelmetes lett volna a többiekkel egyedül, hisz szinte senkit nem ismerek.
Nem esett nehezemre a korai kelés, alig vártam azt a pillanatot, mikor kiroboghattam a fürdőszobába, és összekészülődhettem. Jó melegen öltöztem fel, és még kétszer leellenőriztem, mindenemet elraktam-e abba a cuki kis hátizsákomba, amit az egyik felsőbb éves megbűvölt nekem, valami tértávolító, vagy tértágító bűbájjal.
Az idő gyorsan elszaladt, de nem kellett sietnem. Háromnegyed után pár perccel meg is érkeztem, mosolyogva üdvözöltem a többieket, de sajnos senki nem volt ismerős. Csendesen, az arcokat figyelve húzódtam meg a fal mellett, egészen amíg hangos csörömpölésre nem kaptam fel a fejem. Megérkezett Ő is! Halkan kuncogni kezdtem rajta, és hatalmas vigyorral öleltem vissza.
A faluba végig Kevin mellett mentem, csak akkor szakadtam el tőle egy pillanatra, mikor a minisztérium előtt megláttam Ádit és Zsombit. Megöleltem őket, aztán futottam én is, hogy jól megfigyelhessem, hogyan fogok átjutni egy kandallón. Félelmetes volt, ahogy be kellett állni, és egy pillantás alatt valami tiszta, meleg helyen találtam magam.
Ámultam és bámultam, nagyon szép helyre érkeztünk. Éppen kicsodálkoztam magam, mikor a DÖK néni is megérkezett, és bele is kezdett az információk szoláltatásába. A hercigemre mosolyogtam mikor átölelt, de figyelmesen hallgattam a szabályokat, és a szobabeosztást. Az csuda jó lett!
- Huhúúú! - vigyorogtam fel a srácra, hisz nagyon megörültem neki, hogy egy szobába lettünk beosztva. Nem is kellett sokat várnunk, hogy bejussunk, és lepakoljunk, de még mielőtt kikandikálhattam volna a magasabbak feje mögül, felkaptak, és az ágyon landoltam, nevetve.
- Bolond vagy Hercig! De nem is kérdés, leszek az alvótársad - felugrottam az ágyról, és a cuccomat feldobva a felső ágyra, pár lépéssel felmásztam, hogy aztán miután a csizmám a szoba közepén landolt, átmászhassak Kevinkéhez, és megvizslassam a terráriumát.
- Kevcsi, leveszel? - lefelé nyújtottam a karjaimat, és ha leszedett az ágyról, kapott egy puszit az arcára, ha viszont nem...hát akkor lemásztam magam.

Az utolsó percig bent maradtam a szobában, de végül visszavettem a csizmámat, és kimentem a megbeszélt helyre. Éhességemet a gyomrom hangos korgása jelezte, egy kissé zavarba is jöttem emiatt.
Követtem a csapatot az ebédlőbe, ahol természetesen a herciggel ültem egy asztalhoz, és kerestem mindenféle finomat, és egy jól megrakott tányérról eszegetve figyeltem, milyen lehetőségek vannak a szállón.

Jóllakott óvodásként feküdtem fent az ágyamban végig, amíg ugrást jelentő dudálást nem hallottam. Egy másodperc alatt kabátban, csizmában, kis táskával álltam az ajtóban, hogy Kevinnek toporogjak egy sort, és a kezénél fogva húzzam, hogy a buszon jó helyünk legyen, ha már együtt jöttünk.
- Úgy örülök, hogy eljöttél - csillogó szemekkel néztem rá az indulás után. - Már nagyon várom a vásárt. Veszek valamit a bátyáimnak. Te is veszel Leoncskának?

~ Téli kirándulás; Bécs – Axel, Keiko ~

Téli kirándulés || Bécs || Reggeli.

Úgy érzem magam, mint egy kirakatbábú, akit jó alaposan megnéznek az emberek, mikor a kör legszélére áll. Bár a kör itt most csak jelképes és csupán elméletben van jelen, már-már képletesen, a bábú szó attól még a leghelytállóbb, mint valaha. Manapság talán egyre gyakoribb, Dr. Nádori Pál erre azt mondaná, hogy 'mint oly sok mindent, ezt is csak beképzeli magának.' Mennyire lenne igaza? Ő elhinné, s ott és akkor, csak ez számítana a többi embernek. Talán ő alakította, formálta azt a Karsa Bálintot, aki jelenleg is vagyok - aki itt áll érzéketlenül, figyelve, üres tekintettel, és arra várva, hogy elinduljanak a téli kirándulásra, hogy aztán ne is mutasson ki semmit azon kívül, hogy a kiszemelt ágyra feldobált táskája után, cigarettázni menjen ki a friss levegőre. A friss, jéghideg, csípős levegőre. Igen, lehet más nem is érdekli igazán, vagy csak egy jól irányított álarcként viseli önmaga tiszta paródiás énjét. Igen, minden lehetséges, mindent elképzelhetnek róla, rólam, mert soha életemben nem kértem magamnak ki semmit, nem mondtam azt, hogy ez nem igaz, mert oly hidegen hagyott, amit mások gondoltak arról a személyről, akit talán még csak öt perce ismertek. Sosem foglalkoztam, sosem adtam más emberek véleményére. Dr. Nádori Pál ezt mindig arra vezette vissza, hogy pocsék kapcsolatom volt a szüleimmel, ha egyáltalán azt a valamit, kapcsolatnak illik nevezni. Magára sosem fogott semmit. Viszont mindig Bécsről beszélt, tudniillik, itt végezte el (is) a pszichológiai szakot az egyetemen, idekötődik a legjobban, saját elmondása szerint, olyan ez a város számára, mint nekem Szeged. Össze vannak kapcsolva, szétszakíthatatlan, s közben mégsem lenne képes az ember az egész életét ott leélni, ezért keres egy másodrendű várost, hogy ne kötődjön, csupán éljen. Ez jutott eszembe, amikor kiszálltam a kandallóból és elmondták hol vagyunk; ez járt a fejemben, amikor cigarettával álltam a szobánk közepén azt kérdezve, hogy kijön ki szintén füstölni, mire a drága tan bá' benyit, bejön, s áldását adva mosolyogva jelzi, hogy csak nyugodtan. A tiltást, a szabályokat jobban kedvelem, mert plusz löketet ad arra, hogy áthágjam őket, hogy kitűnjek a sorból s ne változzak olyanná, mint a többi ember. Ezért kell olyan kérdéseket is feltennem, hogy Na és a tanár bá' nem jön ki velünk cigarettázni?, s olyanokat is, amiket néha nem lehet leírni, mert nem bírná a nyomdafesték. Szükség van őrültségre, hogy valami életben tartson. S kávéra, természetesen, így a kinti jégszoborrá váltás közepette, végeztem a füstölés károsszenvedélyével, s még pont időben ahhoz, hogy odaérjek a gyülekezés helyszínéhez. Apraja-nagyja. Blaskovits és Egerszeginek csak egy biccentés jár, bár Blaskovitsnál mintha jobban kiérezném azt, hogy kezdi unni ezt a fokú nagy, szóval nagy semmit - talán könnyebb dolgom lesz elcsábítani a városba, csupa jó dolgokat művelni. A jó az alappillérem... a megfékezhetetlen szabadsággal karöltve.
A kávé pedig minden jó eleje, közepe és vége; nélküle egy nap sem kezdődik el, egy nap sem folytatódik, s egy igazi beszélgetés sincs nélküle. Így hát a csipet-csapat elindul a hozzánk csapódó férfi kíséretében oda, ahol a svédasztalt találjuk. Van, aki rögvest elfoglalja a helyét, s van, aki - mint én is - , rögvest az asztalhoz sétál. Kényelmes vagyok, nincs rohanás, nincs kapkodás. Odaérek, s már töltöm is egy bögrébe a friss nedűt, az illatok illatát, a kávét. Mikor e csekély, de annál fontosabb feladatot befejeztem, visszafordultam az asztalokhoz, s a szokásos semmit-sem-mutatok-ki arccal egyszer csak ismerőst látok. Áhá! Odasétálok, lehuppanok, a csésze az asztalra kerül, a mély bariton pedig megszólal a baloldalamon helyet foglaló Blaskovits kisasszonynak címezve önmagát.
- No, mi a helyzet, kishölgy? Ön itt? - körbenézek, a többieknek, a már kezembe kerülő csészével biccentek, majd belekortyolok a nedűbe. Ez lesz a végzetem, persze, ha előbb nem a vicodin tart majd rám igényt. Az ember sosem lehet elég óvatos. Az idővel nem törődöm, valahogy már ebben a huszonhárom évben az idővel olyan kapcsolatba kerültünk, hogy tudat alatt is tudja, hogy sehová sem érkezem korábban vagy későn, hanem egészen, másodpercre pontosan akkor, amikor meg van beszélve a találkozó. Most is így lesz. Kilenckor a buszon fogok ülni, minden nálam van: tárca, cigaretta, öltözet, mi kell ennél több? Ja igen, a nyakamba lóg egy fényképezőgépmasina, hobbim, Bécs belvárosában meg majd lehet használni, mert muglik között leszünk. Mily fura kimondani, hogy muglik, mikor ám én is... ugye? Ugye.
- Mondja csak, tud biliárdozni? S a vízzel hogy áll? - fordulok hirtelen Blaskovits felé, aki egészen biztosan érti a 'víz' szót is, meg amúgy is, okos lány ő. Majd míg várom a válaszát, kortyolok egyet a kávémból. Csak nyugodtan, nyugodtan. Másoké is a terep, nem harapok. Azt hiszem.

Karácsony Kedvesemmel és családjával

Ádám és a különös Karácsonyi séta

 A családommal való megismerkedés kisebb zökkenőkkel ugyan, de sikeresen lezajlott. Szerencsére mindenki rájött ez a férfi tényleg nem arra hajt, hogy skalpgyűjteményének díszévé tegyen. Persze Apámnak továbbra is vannak fenntartásai, mert ő a tettek embere és bizonyíték gyanánt szavak helyet cselekedetekre vágyik, ám ennek ellenére úgy fest elfogadta a helyzetet.
 Eljött végül a Szenteste és a szép arany-vörös köntösbe öltöztetett fa alatti ajándékbontás ideje is. Kedvesemtől egy édes rőt kis cicát kaptam, őt rejtette a táskája. Meglepett, de mivel macskabolond vagyok azonnal beleszerettem az ártatlan ábrázatú szőrgombócba, s nyomban nevet is adtam neki. Selva lett a fiatalúr, aki mint kiderült nevéhez illőn vadóc, de imádni való.
 Ma, vagyis az ünnep első napján reggel még indulás előtt Ádám megkért menjünk el egy kicsit kettesben sétálni. Gyanakvón pislogok rá pár pillanatig, majd természetesen beleegyezem és most kéz a kézben bandukolunk a faluban. Puha szőrmével bélelt, natúr színű velúrbőr kabátomban vagyok, melynek csuklyáját a házból kilépve menten felhajtottam, s így kissé kizárom a körülöttem lévő rideg-csendes világot.
 Nem fázom, kivételesen, pedig farkasordító hideg van a szél pedig csontig hatóan velőt metsző. A környék hólepel alatt alussza téli álmát, egy lélek sincs a Főtéren, csak a csinosan feldíszített fenyő árválkodik magányosan a fagybiztossá tett szökőkút előtt. Megrázó látvány szívderítő helyett. Nesztelen lépkedünk egymás mellett, ahogy ő úgy én is belefeledkezem gondolataimba. Nem gyors-e a tempó? Nem túl sok ez az egész? Mi lehet a következő lépés? Elértük-e azt a pontot ahonnan már nincs visszaút és kell-e az egyáltalán?
 Nagy elmélkedésemből mozdulatai és szavai rántanak vissza a valóságba. Először nem is fogom fel miről beszél, pedig tekintetemet szemei és szája mozgása közt járatom, azután mint egy ködfátylon át eljutnak tudatom értelmes részéig az általa kimondott szavak. Nem tudok felelni, torkomon akadnak a hangok, s amikor még egy kis mélykék dobozkát is elővesz és felém nyújtja lovagias féltérdről a szívem furcsán-fájón nagyot dobban. Megkéri a kezem, s én csupán egyetlen szót vagyok képes kiejteni hidegtől megdermedt ajkaimon miközben könnyek gördülnek le arcomon.

- Igen...

 Elhal a szó messze viszi a szél, mint egy ígéretet a jövő titkának különös neszét. Lehúzom kesztyűmet és remegő balomat elé nyújtom. Nekem a tett most könnyebben megy mint bármi más kifejezési módja örömömnek. Nem visongok, nem ájuldozom, hiszen tudom nagy ára lesz ennek a boldogságnak, komoly dolog az elköteleződés, talán nekem nehezebb is lesz mint gondolnám.
 Felnyílik a dobozka teteje, s amit megpillantok benne az maga a fémbe-kőbe zárt eskütétel. Fektetett nyolcasra, az önmagába visszatérő idő jelképére hasonlító foglaltba helyezett két lágy fényű, levendulaszín ametiszt, a bölcsesség és hűség köve ragyog rám, elmosolyodom. Kedvesem ujjamra húzza a gyűrűt, s közben én elsuttogom a télnek szerelmi fogadalmamat.

...Te és én örökre együtt, talán még tovább! A végtelen köt össze, s ő a határ. Melletted maradok míg el nem ragad a Halál...

 Lehet nem hallja, nem tudom, de most ebben a pillanatban ezt gondolom és ki is mondom. Sikerül. Biztos vagyok benne, hogy mindenkit éppúgy meglep majd ez a lépés, mint most engem. Amikor ismét egymással szemben állunk csókban és ölelésben válunk eggyé, s tán órákig tart ez a helyzet mire áthűlünk annyira, hogy rászánjuk magunkat és lassan elinduljunk haza.
 Idegesen lépem át küszöbünket, mert nem tudom hogyan fogadják a hírt szeretteim, ám legnagyobb meglepetésemre a Szüleim és az Öcséim mind elismerően, meghatódott szeretettel és kötözködés helyett kitörő örömmel koccintanak velünk egy pohár különleges, épp annyi idős konyakkal amennyi én vagyok. Jó pár órával, ebéd és hosszas búcsúzás után Vőlegényemmel, milyen furcsa erőt adó szó, visszaindulunk a Kastélyba, hogy onnan Ádám Szüleihez utazzunk egy nappal később tovább. Immár mint Jegyespár.

Téli kirándulás
2. állomás, Lethifalva
dec. 17-18-19-20



Van egy apró, de varázslattal teli falu valahol az Alpokban, aminek története az 1800-as évekre nyúlik vissza. Az évszázad elején rengeteg ember tűnt el ezen a vidéken, maguk mögött hagyva családjaikat, szeretteiket. A 12. ilyen eltűnés azonban már felkeltette mindenki érdeklődését, és biztos volt, hogy az emberek nem mind önszántukból mentek el. Két-három évig mentek a találgatások, míg egy párfős máguscsoport el nem indult, hogy hónapok alatt, de kiderítsék, mi történik.
Innentől nem maradt meg semmi bizonyíték, a csoport összes tagja egy éjszaka alatt eltűnt. Azt rebesgették, hogy a faluban élőket lethifoldok támadták meg. Azóta egy eltűnésre sem volt példa, az ott lakók nyugodtan élhették tovább életüket. A csoport eltűnésének 10. évfordulóján a falu megkapta a Lethifalva nevet, és 1980-ban síközponttá alakították a fiatalabb lakosok. Azóta ez a mágusvilág síparadicsoma, hisz rengeteg lehetőség van a pihenésre, és a hóban való sportokra.

Szombaton reggel 9-kor, amikor a kis csapat összepakolt, és leadták a szobák kulcsait, a kandallóba lépve Lethifalvára indultak. Mint elsőre, most is Đominic ment előre, végül pedig Amira.
Egy kis, egy helyiségű épületbe érkeztek a kandallón át, ahol bal oldalon húzódott egy pult, mögötte egy idős, mosolygós néni ácsorgott. Pár perc alatt elrendezték a szobákat, a foglalást, és máris ott termett egy középkorú férfi, hogy eligazítsa a csapatot.
A nagy ajtón kilépve a szabadba, a havas területre érkeztek. A hó is hullott, de ezt csak egy percig kellett elviselniük, hisz a macskaköves úton áthaladva beléphettek a szállóba. Nagyon szép, modern kialakítású hallba érkeztek, ahonnan lifttel lehetséges a közlekedés felfelé. A hallból boltíves bejáraton át lehet bejutni az étkezőbe, ahol csak gondolni kell egy ételre, és a tányéron illatozik egy pillanat múlva.
A férfi felvezette őket a 3. emeletre. A liftből kilépve egyenesen egy nappaliba érkeztek, a kandalló kellemes meleget csinált, az egyik falon végig ablak húzódott, tökéletes kilátással.
- Az önöké a 3. szint teljes egészében. 9 szoba van, a tizediket pedig megoldottuk a szervezőknek - mondta a férfi kedvesen, csak úgy információként. - Ha bármi kérdésük van, szóljanak nyugodtan. Dohányzó helyiséget találnak a hallból balra kivezető ajtónál, de az ajtó nem enged be 18 évnél fiatalabb személyeket. A falun belül bárhová mehetnek, vannak szalonok a hölgyek számára, meleg vizes medence a szálló alagsorában, természetesen lehet igényelni masszázst, szaunát, és amire még szükségük van. Síelni is bármikor mehetnek, meg fogják találni az oktatót, akitől bérelhetnek felszerelést is.

Ezzel befejeződött a körbevezetés, és a csapat egyedül maradt, hogy az elnök ismertesse a szobabeosztásokat.

Lethifalva - téli kirándulás
Ruhácska

Nappali
Szervezői szoba
Szobák


Amira már reggel hétkor felébredt, és szépen nyugodtan -vigyázva, hogy a fiúkat ne keltse fel-, elment felrissülni, és összekészülődni, hogy ne indulás előtt kelljen mindent. Lement az étkezőbe meginni egy narancslevet, aztán annyira elment az idő, hogy azt vette észre, hogy már majdnem fél kilenc van. Kötelességének érezte, hogy benézzen a szobákba, és nagyjából felébresztette őket egy normál hangerős "ébresztő emberek, lassan indulunk" megszólalással. Ezután a saját szobájukba ment, és egy-egy puszival próbálta ébredésre bírni az álomszuszékokat.
Kissé nehézkesen, de elindultak a következő, hosszabb ideig tartó helyszínre, Lethifalvára. Miráék gyorsan lerendezték az előre foglalt dolgokat, és a férfi elvezette őket a szálláshoz. Figyelmesen hallgatta végig, még nem volt benne biztos, hogy a síelés az ő asztala lesz, hisz életében egyszer járt ezen a helyen, akkor is bénáskodott a pályán.
-Köszönjük -halványan elmosolyodva megvárta, hogy a férfi eltűnjön a liftben, és a többiekhez fordult, kezében egy újabb papírral. -A szabályokat már ismeritek, nem szeretném újra elmondani. Azt kérem tőletek, hogy ne törjétek össze magatokat ha nem muszáj, és senki ne próbálja belefojtani a másikat a hóba. A szobabeosztásról. Kétfős szobák vannak, minden páros válasszon magának egyet, elvileg teljesen ugyanolyanok, csak az ajtón más számok vannak. A párok tehát Axel-Elliot, Vani-Keiko, Mihael-Samantha, Flóra-Nina, Andine-Carl, Lyra-Noel, Ágoston-Bálint, Emma-Tiff, Kevin-Titanilla. Az ikrek pedig Domival és velem lesznek a szervezőiben. Ha nincs kérdés, én szabadjára engedlek titeket, pakoljatok le, aztán mehet mindenki ahova akar, innen szökni úgysem tudtok -végül elmosolyodott, és a kis kulcsával -mert a szervezőihez az is kell- megindult a 10-es számmal jelölt szoba felé, a fiúkkal a nyomában.
-Khm, ki hol szeretne aludni? -kérdezte, hisz ő lépett be elsőként, és ő láthatta, milyen szobájuk is lesz. Nem akart ő dönteni, így a fiúkra hagyta.

//Kis variálás történt, így több időnk van erre a négy napra itt. Bármi kérdésetek van, írjatok baglyot!
Aki szeretné, elválasztással, sorkihagyással folytathatja a bécsi játékot.
Álmodói időpont: dec. 20-29.//

Téli kirándulás - Lethifalva

*Emma teljesen fel volt pörögve a történésektől. Pár napja érkezett meg Bécsbe, de máris egy másik helyre tart. Bécs is szuper volt, de amiket Lethifalváról hallott, az arra utalt, hogy ezen a helyen még jobban fog szórakozni. Bár az is igaz, hogy még sohasem próbálkozott a snowboardozással vagy a síeléssel. Viszont gördeszkázni fogjuk rá, hogy tudott. A snowboard nem lehet sokkal másabb. A különbség csak az, hogy havon csúszunk. De ha mégsem nyeri el a tetszését a dolog, akkor még mindig ott van az a lehetőség, hogy elmegy korcsolyázni. Úgy is gyakorolnia kell még néhány trükköt.
Mikor beértek a kis előszobába, rámosolygott a recepciós nőre. Sohasem bírta ki, hogy ha valaki rávigyorog, akkor ő ne viszonozza a gesztust. Utána végig hallgatta amit egy ismeretlen férfi mondott. Végül Amira kezdett neki saját monológjával a szobabeosztást illetően. Emma izgatottan várta, hogy mi sül ki belőle. Szeretett volna már a pályán lenni, de azért ismerkedni sem árt. Így odasétált ahhoz a lányhoz, akire azt gondolta, hogy ő Tiff. Reménykedett benne, hogy jó embert szólít le. Kár, hogy szinte senkit nem ismert, pedig már egy ideje itt vannak.*
- Szia! Emma vagyok! Melyik szobát szeretnéd választani? Mert nekem teljesen mindegy! *mondta, és közben barna hajával babrált idegességében. Még kiskorában szokott rá erre a rossz szokásra. Közvetlenül az után, hogy leszokott a körömrágásról. * - Te tudsz síelni? Csak mert én nem! *csacsogott a lány. Amikor fel van dobva, akkor sohasem tudott magán uralkodni. Egyszerűen képtelen volt rá. Csomagjával együtt bementek a szobába. Ledobta a barna padlóra a táskáját.* - Aludhatok a felső ágyon? Mindig is szerettem ott aludni! *folytatta, de emlékeztette magát, hogy talán a sok beszéddel egészen megrémíti a lányt, és még az ő társaságát is elveszti. Ezért becsukta száját, és gondolta, hogy majd hagyja a lányt beszélni. Hisz még nem is igazán ismerték egymást.*

Lethifalva

 A Bécsben töltött rövid idő gyorsan, és számára kimondottan eseménymentesen telt el. Rengeteg helyen jártak, de őszintén nem ragadta meg semmi különleges a figyelmét. A legtöbb időt a nappaliban töltötte Wendy és egy jó könyv társaságában, néha-néha pedig bemerészkedett Amirához egyet beszélgetni vele, de ennél több mozgást nem lehet észlelni felőle.
 Mikor reggel Mira benyitott egy mosolygós jó reggelt-tel köszöntötte, már az ágyon ülve, felöltözve és becsomagolva, az alvó kiscicával az ölébe. Aznap lezserül öltözött, egy egyszerű sötét farmert kombinált egy világos színű, ugyancsak denim anyagból készült ingel. A bordó sálját még a nyakába dobta, majd egy barna magassarkú mellett döntött, mely illett a kis táskájához, és még magasabbá tette. Hamarosan helyszínt változtattak, és Lethifalván kötöttek ki, ez lévén a következő célpont. A feketeség gyorsan lerendezte a dolgokat a kissé barátságtalannak tűnő férfivel, majd felolvasta a szoba-beosztást. Tiff kis fintorral nyugtázta, hogy egy Eridonossal kerül egybe. Hiába, egy rellonos háztársával még megfér valahogy, de egy olyanal, aki teljes mértékben ellentéte...Ez érdekes lesz. Nem kellett sokat várnia, hamarosan elébe szökkent egy jókedvű kiscsaj, aki azonnal bemutatkozott, és egy szusszra elhadart vagy három kérdést. Tiff kicsit tétován nézett rá, majd sokkal lassab beszédmóddal válaszolgatni kezdett neki, közben megközelítve a lakosztályukat.
-Tiff. A hármasba megyünk, és nem, én sem tudok síelni. -idáig jutott mikor benyitott a szobába, ahol fából készült, kellemes árnyalatú emeletes ágyakra bukkantak, s az elsősből már buggyantak is ki az új szavak.
-Persze, ott alszol, ahol akarsz -fejezte be sóhajtva, s megpróbált az arcára erőltetni egy halvány mosolyt. Talán nem kéne ilyen gorombának lennie. Hisz szegény lány csupán elsős. Valahogy az "egye fene" ötletet támogató kisördög erősebb volt ez alkalommal a vöröskébe, így ejtette a gondolkodási menetet azt illetően, hogy hogy legyen minnél kedvesebb. Az Eridonos vagy megszokja, vagy...csinál amit akar. Nem Tiffany dolga.
 Elhelyezdett az alsó ágyon, bőröndjét az ágy széléhez fektetve, s kiszabadította az apró mágikus kalickából Wendyt, aki kicsit félve mászott ki az új helyen. A kismacska mindig megilletődött, mikor kis dobozából egy új helyszínen mászott ki, de már lassan kezdte megszokni, és egyre bátrabban fedezte fel az új területeket.
-Remélem nem zavar -ennyi telt a vöröskétől, de legalább pár szót intézett Emmához. Ha a lánynak macskaszőr allergiája van, vagy fél tőle, vagy kitudja milyen baja van, muris négy nap lesz, az biztos.

Ruha
Wendy

Téli kirándulás - Lethifalva
Szobafoglalás - Elliot.

Téli kirándulás - Lethifalva

Egész jól kezdődött ez a kirándulás, legalábbis eddig még semmilyen baki, vagy rossz dolog nem történt. Úgy érzem jó döntés volt eljönni, mert mintha kezdenék kilábalni a depiből, vagy tudomisén. De a tény az tény, hogy jobban érzem már magam. És még Mogyoró is új barátra tett szert, egy Izé névre hallgató kis egér képében. Látszólag nagyon megkedvelte a kis egeret,aki első találkozásunkkor sikeresen a szívbajt hozta rám. Bécs nagyon jó volt szerintem, csak kár, hogy nem tudtam, tudom megörökíteni sehogy ezt az egész kirándulást, csak az emlékeimben marad meg. De hamar eljöttünk onnan, ugyanúgy a kandallón keresztül, és egy másik faluban kötünk ki, ahol már a hó is esik. És milyen szép az egész. Na, itt fogok megtanulni síelni, vagy épp kitörni a bármelyik csontomat. Ombozi ötlete, hogy valamelyik este átmehetnénk az ő szobájukba beszélgetni egy kicsit, jól esik, úgy látszik ő is meg akarja beszélni az akkor történt dolgokat. Vagy csak látja rajtam, hogy én igen, és mással ezt nem igazán lehetne megbeszélni. Na mindegy is.
- Az jó lenne Ombozi. Mindenképp át fogok, fogunk menni. - mosolyodom el.
A szobánkban aztán lepakolok, és ha Vani beleegyezik, akkor elfoglalom a felső részét az ágynak, de egyszerűen
nem bírok megmaradni a fenekemen, valamit csinálnom kell, csak még nem tudom mit. Így hát átcaplatok Ombi, és Ly szobájába, vagyis csak az ajtófélfa mellől kicsit bekukucskálok, és kopogok is, hogy időben befejezzék, ha olyat csinálnának, amit én nem akarok látni. Aztán kicsit beljebb merészedem, pontosabban megállok a küszöbön, és onnan nézek, egy halvány mosollyal az arcomon, aztán végre sikerül megszólalnom.
- Sziasztok! Nem jöttök síelni? Vagyis..... Hogy pontos legyek, nem jöttök megtanítani egy béna gyereket síelni? Persze ha tudtok. Ugye tudtok? - Nézek reménykedve a zöld-kék párosra, egy aranyos mosoly kíséretében, a válaszukra várva. Remélem legalább az egyikük tud síelni, vagy ami még jobb lenne, hogy mindketten tudnak. Akkor már eggyel nagyobb annak az esélye, hogy nem töröm össze magam, bár ez még így is kétes, hogy mi lesz majd. Ha beleegyeznek, hogy jönnek síelni, rögtön fel is kapom a kabátom, és már indulhatunk is.

Téli kirándulás - Lethifalva

A Bécsben töltött napok minden bizonnyal bekerültek élete legszebb emlékei közé: nem hiába volt egyik kedvence az osztrák főváros, ott-tartózkodásuk alatt sem okozott csalódást a fiataloknak. A legörömtelibb pillanatokat azonban mégsem a vásárban töltött órák okozták Lyra számára, hanem az összebújós esték, átbeszélgetett éjszakák, lusta hajnalok egy bizonyos rellonossal. A kirándulás minden percét kihasználták Noellel, hogy együtt töltsék idejüket, melynek köszönhetően a levitáson még sosem érzett kiegyensúlyozottság uralkodott el. Ajkairól nem volt letörölhető az állandó kis mosoly, még a szokottnál is türelmesebb és derűlátóbb volt és szinte lehetetlen volt bármivel is felidegesíteni.
Miután kiléptek a kandallóból és megindultak, hogy elfoglalják szállásukat, Lyra - természetesen - ismét párja mellé csapódott, hogy csak helyeselve bólogasson annak megjegyzésére a falura. Amira ismét hosszas monológba kezdett, hogy mit szabad és mit nem, majd a szobabeosztások részletezésébe ment bele. Amint meghallotta Noel nevét, közvetlen a sajátja után, egy apró csípést érzett meg alsóbb részein, melyet egy kevésbé finom oldalba könyökléssel viszonzott - ám cinkos vigyora felragyogott arcán. Közös szoba? Mi lesz még itt...
Az eligazítás után rellonos társa Keikóék felé kezdte húzni a lányt, ő pedig odaérve mosolyogva biccentett két háztársának. A fiú áthívta hozzájuk őket, arra hivatkozva, hogy meg kell beszéljék a barlangos dolgokat a kis japánnal. Lyra hallott már pár rövidebb szakaszt kalandjukról, azonban, ha nem túlságosan személyes a téma, most talán bővebben is kifaggathatja barátait a részletekről: égett a kíváncsiságtól, eddig őt valahogy elkerülték a hasonló izgalmak - bár talán nem is bánta annyira ezt.
Miután megállapodtak a későbbi találkában, megindultak, hogy bevegyék szobájukat, amely ha lehet, még a bécsinél is jobban elnyerte a levitás tetszését - és nem csak azért, mert itt kettesben lehettek. Ámuldozva futtatta végig ujjait a nyers fa ágykereten, miközben vigyorogva szemlélte szokatlanul pörgő - szinte viháncoló - párját.
- Az alsót választom, de csak hogy ne ess nagyot, ha este lerugdoslak.
Ártatlan kifejezéssel arcán, bájosan pillogott a másikra, majd miután mosolya újfent megjelent vonásain, lendületesen rámászott az immár fekvő rellonosra. Lecsüccsent a hasára, lábaival megtámasztotta magát a teste mellet és úgy bámult le rá pimaszan csillogó szemekkel.
- És ha mégis megmaradsz valahogy mellettem, azt mondanom se kell, hogy a takaró az enyém.
Mielőtt bármit válaszolhatott volna a fiú, ráhajolt ajkaira, hogy egy hosszú csókot lopjon tőle. Kezdett belelendülni a dologba, mikor meghallotta a bátortalan kopogást. Kénytelen-kelletlen szakította el ajkait a másikétól, majd egy játékos fintort követően felnevetett, és elhelyezkedett egy kevésbé kompromittáló pózban az ágyon - pont jókor, hogy a belépő Keinek már ne legyen mitől zavarba jönnie.
- Hát, nem mondom, hogy nem tudok, mert próbáltam már, de szerintem mindnyájan nagyobb biztonságban leszünk, ha inkább Noel tanítgat. Egyébként persze, menjünk!
Nyomott még egy gyors puszit barátja arcára, majd felpattanva indult meg, hogy felvegyen egy síeléshez alkalmasabb csizmát és kabátot. Végezve az öltözködéssel betársult Keiko mellé az ajtóba, onnan pillantott vissza, jön-e sárkánya is.

Téli kirándulás - Lethifalva

*Miután új szobatársammal betértünk a hármas számú szobába, lepakoltam a felső ágyra. Úgy vettem észre, hogy rellonos barátnőm inkább csak egyedül szeretne lenni, ezért elkezdtem a falétrán felfelé mászni. A nagy táskámból sorban húztam ki a dolgokat. Keresett valamit, de persze a tárgy a legalján volt. Kipakolt egy kék farmert, majd egy feketét, és így tovább. Aztán jöttek a felsők. Mikor már mindent kivett belőle, már csak pár tárgy maradt a ládában. De azok közül már kitudta választani azt, amit keresett. Egy könyvet, amely nem volt más, mint a lány kedvenc könyve a Vámpírakadémia. A könyv tetején egy vörös hajú lány volt, mivel a könyvsorozat második részét hozta magával. Belelapozott volna, de az alsó ágyon levő lány megszólalt, mire ő lenézett. A haja az arcába borult, így éppen hogy látta a kis, vörös színű macskát.*
- Egyáltalán nem zavar! Sőt, tetszik, hogy végre láthatok egy állatot is. Mindig is szerettem őket! *mosolygott, de nem akart nagyon rámenős lenni, így inkább a helyén maradt, és nem rohant rögtön a macskához, hogy megsimogassa a buksiját.*
- Hogy hívják? *kérdezte hogy legalább beszélgessenek egy kicsit. Közben szépen elkezdte visszafelé rakosgatni a cuccait a zsákba. Közben a szeme megakadt az egyik ruhadarabján, amit nagyon régen látott már. Teljesen elgondolkodott azon, hogy hogyan alakíthatná át azt a pulóvert. vajon ha kicsit megvágná néhány helyen, akkor jobb lenne, vagy csak rontana a helyzeten?
Hirtelen észbe kapott, hogy valószínűleg elég furán nézhetett ki, ahogy csak a pólóra mered vagyon koncentrálós fejjel. Hát igen, ez rá vallana! Mindig hülyét csinál magából mások előtt. Miért elsős még?  Ha nem lenne, akkor nem kéne azon paráznia,  hogy ki hogyan vélekedik róla.
Leeresztette karját, és újra elkezdett pakolni. Közben még mindig agyal a sok butaságon, amik még mindig az idegpályáit támadták.*

Lethifalva - Andine

 Elsőre meglepődtem a szobabeosztáson. Az eddigi vegyes összetételű szobák után furcsa volt, hogy egy diáklányhoz osztottak, de komoly bizalmat feltételez, ami megnyugtató. És természetesen jogos is.
 Látszólag Andine-t sem zavarja a helyzet, így én is örülök szobatársam személyének. Felajánlja, hogy az emeletes-ágy felső részén aludjak, amit rögtön el is fogadok:
-Szeretek felül aludni! Otthon nem kétszintes az ágyam -a mondatot inkább nem folytatom. Sokszor túlságosan is eltudok veszni az apróságokban, és képes vagyok igen sokat beszélni olyan részletekről, amik nem is fontosak. - Én is sokáig olvasok, de néha nem árt egy kis szintváltoztatás. Korábban földön is aludtam gyakran - mosolygok, bár tudom, hogy ez nem egy kimondottan megnyerő mondat. Nem is annak szánom, csak szeretek viccelődni az elmúlt évek emlékén.
-Tudsz síelni? - közben már fel is pakolok a helyemre. - Én nekem egész jól megy, mindig is jobban élveztem mint a seprűs utazást.
 A seprű-érzékem mindig is hagyott kivetnivalót maga után. A labdajátékok úgy szintén; de a vívásban és a síelésben mindig örömömet leltem.
 A körülöttünk lévő szoba egyébként tiszta, jól fűtött, nagyon otthonos. Nem rosszabb csöppet sem, mint a bécsi szállásunk, pedig ott fényűzőbb a fogadtatás, akármerre lép az ember. A bőröndömből kipakolva előkapom az épp olvasott könyvemet. Nagyon izgalmas, bár mugli-írta, ami sok varázslóban fenntartásokat kelt. Én valahogy mindig is jobban szerettem a mugli irodalmat. Tetszik, ahogy körvonalazódik a varázstalanok előtt, a láthatatlan világ. És az is tetszik mennyire nagy áhítattal képesek róla írni, még így is, hogy nem látják. Talán pont azért... A tudásnak ára van. Lényeg a lényeg, a takaró gyűrődik; a könyv leesik. A címet könnyedén kilehet venni, a padlóról felfele néző fedőlapról:
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton.
-Khm... Hoppá- már le is pattanok és felveszem a földről a megszentségtelenített, de fantasztikus regényt. - Te mit olvasol éppen?