Téli kirándulás - Bécs

Na, eljött ez a nap is, a kirándulás napja. Igazából az egészhez semmi kedvem, csak Vancsi miatt vagyok itt, mert ő szeretné ha elmennék én is. Szerinte talán ettől jobb lesz a mostanában nem túl fényes kedvem, és nem akartam őt megbántani azzal, hogy nemet mondok neki, annyira azért már nincs rossz kedvem. Szerencsére. Bármennyire sincs kedvem ehhez az egészhez, mégis itt vagyok, és lehet, hogy talán ez meghozza a változást, és talán kihúz a depiből, mert biztos sokan jönni fognak akik nem hagyják hogy egyedül kuksoljak a szobában, remélhetőleg. Hát asszem Vancsi biztos tesz azért, hogy a szám széle felfelé görbüljön, ebben nem kételkedem.
Ma már nagyon korán fent voltam, és igazából nem is tudom, hogy aludtam-e egyáltalán, mert tudom, hogy úgy éjfél környékén még a plafont bámultam. A ruhák és egyéb dolgok bepakolása már tegnap este megtörtént, így már csak apróbb dolgok maradtak mára, és így egész hamar kiérünk, és várunk, hogy végre elinduljunk. Én mindvégig csendben állok, komoran nézem az érkezőket, ha nem szól hozzám senki, vagy kérdez bármit is, s az ismerős emberek felé még biccentek is egy halvány mosoly kíséretében. Örülök, hogy sokakat ismerek közülük, és külön öröm számomra, hogy Carl bácsi is velünk tart, mert én bírom őt, talán a jóslástantanár a kedvencem mindközül, de ez most nem lényeg. A minisztériumnál még két kisgyerek is csatlakozik, és indulunk is. Höhö, kisgyerek, miket beszélek én, akkorák mint én, és ez olyan zavaró, pedig tudom, hogy fiatalabbak nálam. Na mindegy, már megszoktam, hogy a társaságban én vagyok a legapróbb, de általában nem is zavar, így talán jobb is.
Az ideiglenes szállásunkra érve figyelmesen hallgatom végig Mira mondókáját, s mikor az alkohol, és egyéb tudatmódosító szerekhez ért, már a vajsör hallatán is megborzongok. Fuu, ha az lenne az egyetlen ital a földön, akkor inkább szomjan pusztulnék, de az tuti, hogy olyat én nem iszom. És végül a szobabeosztást is megtudjuk, és én örülök, hogy Vancsival egy szobába kerültem, legalább egy valaki lesz, akivel az egész éjszakát végig tudom beszélni, ha ő nem bánja. Felérve aztán a szobába, elfoglalom az egyik ágyat, és intek Vaninak hogy jöjjön kicsit ide.
- Vani, egy dolgot ígérj meg: az egész kiránduláson mindent együtt csinálunk. Rendben? - kérdezem, és elmosolyodom. Talán tényleg jó ötlet, és még élvezni is fogom, de akkor ezt a legjobb barátnőmmel szeretném tenni.

Téli kirándulás

Épségben megérkeztünk a Tündérszállásra, ahol aztán egy kis eligazítást követően mindenki ment a saját szobájába, hogy lepakoljon. Én csak ledobom az ágy mellé a bőröndöt, magamat pedig az ágyra, s egy kis beszélgetés után Vancsival, elterülök rajta. Felkönyökölök, s végignézek a társaságon, hogy mégis kikkel fogok én egy szobában lenni. Hát mit ne mondjak, elég színes társaság jött össze, és az a gáz, hogy közülük csak Vanit ismerem olyan jól. Ja meg ott van Axel is.
Leveszem a kabátom, ami eddig végig rajtam volt, és csak az ágy végébe dobom, és nagy meglepetésemre valami mozog ott. Vajon mi lehet az? Mintha csak meghallotta volna a fel nem tett kérdésemet, előbújik Mogyoró, s körbeszaglászik. Nahát, azt hittem, hogy én benthagytam az állatsimogatóban, legalábbis úgy rémlik. Bár lehet hogy kiszökött, mert velem akart tartani. De most, mintha nem is venne észre, elindul a másik irányba, ahol éppenséggel Axel leledzik. Ahh a kis dög, már megint valami rosszaságon jár az esze, vagy mi? Egy nagy sóhajtás után feltápászkodom,és odamegyek Axel, és a számomra még ismeretlen srác mellé. Csak ekkor veszem észre, hogy Mogyoró valószínűleg Izé szagát érezhette meg, és kíváncsisága hajtotta ide. Szegény egéren látszik hogy halálra van rémülve, de azért remélem nem a szőrmók ijesztette meg ennyire.
- Sziasztok. Axel, bocsánat, ha nagyon megijesztette Izét ez a kis dög. Tudom, hogy nem akarta. - Mondom, s halványan elmosolyodom, majd megfogom a grabancát, bár láthatóan nem örül neki, mivel ő úgy gondolja, hogy egy új kis barátot szerzett. - Te meg ezt többet ne csináld! - mondom most már Mogyorónak, aki kezd megnyugodni, majd a tenyerembe helyezem, s ő felugrándozik a vállamra.
Mikor lemegyünk reggelizni én Ombihoz, és lyra-hoz csapódom, legfőképpen azért, mert beszélni szeretnék Ombival. Az, ami tegnap a barlangban történt... Nem is tudom, olyan fura volt, és szerintem ezt mindenképp meg kell beszélnünk szerintem. Persze csak ha ő is akarja.
- Sziasztok. - Köszönök nekik, s egy mosolyt erőltetek az arcomra, mint ha mi sem történt volna az elmúlt napokban, mintha minden a megszokott lenne. - Ugye nem zavarok? - Kérdezem, s Noel felé egy sokatmondó pillantást vetek, amiből remélem leszűri, hogy a kirándulás során sort akarok keríteni egy beszélgetésre.

Téli kirándulás - Lethifalva

Egész jól kezdődött ez a kirándulás, legalábbis eddig még semmilyen baki, vagy rossz dolog nem történt. Úgy érzem jó döntés volt eljönni, mert mintha kezdenék kilábalni a depiből, vagy tudomisén. De a tény az tény, hogy jobban érzem már magam. És még Mogyoró is új barátra tett szert, egy Izé névre hallgató kis egér képében. Látszólag nagyon megkedvelte a kis egeret,aki első találkozásunkkor sikeresen a szívbajt hozta rám. Bécs nagyon jó volt szerintem, csak kár, hogy nem tudtam, tudom megörökíteni sehogy ezt az egész kirándulást, csak az emlékeimben marad meg. De hamar eljöttünk onnan, ugyanúgy a kandallón keresztül, és egy másik faluban kötünk ki, ahol már a hó is esik. És milyen szép az egész. Na, itt fogok megtanulni síelni, vagy épp kitörni a bármelyik csontomat. Ombozi ötlete, hogy valamelyik este átmehetnénk az ő szobájukba beszélgetni egy kicsit, jól esik, úgy látszik ő is meg akarja beszélni az akkor történt dolgokat. Vagy csak látja rajtam, hogy én igen, és mással ezt nem igazán lehetne megbeszélni. Na mindegy is.
- Az jó lenne Ombozi. Mindenképp át fogok, fogunk menni. - mosolyodom el.
A szobánkban aztán lepakolok, és ha Vani beleegyezik, akkor elfoglalom a felső részét az ágynak, de egyszerűen
nem bírok megmaradni a fenekemen, valamit csinálnom kell, csak még nem tudom mit. Így hát átcaplatok Ombi, és Ly szobájába, vagyis csak az ajtófélfa mellől kicsit bekukucskálok, és kopogok is, hogy időben befejezzék, ha olyat csinálnának, amit én nem akarok látni. Aztán kicsit beljebb merészedem, pontosabban megállok a küszöbön, és onnan nézek, egy halvány mosollyal az arcomon, aztán végre sikerül megszólalnom.
- Sziasztok! Nem jöttök síelni? Vagyis..... Hogy pontos legyek, nem jöttök megtanítani egy béna gyereket síelni? Persze ha tudtok. Ugye tudtok? - Nézek reménykedve a zöld-kék párosra, egy aranyos mosoly kíséretében, a válaszukra várva. Remélem legalább az egyikük tud síelni, vagy ami még jobb lenne, hogy mindketten tudnak. Akkor már eggyel nagyobb annak az esélye, hogy nem töröm össze magam, bár ez még így is kétes, hogy mi lesz majd. Ha beleegyeznek, hogy jönnek síelni, rögtön fel is kapom a kabátom, és már indulhatunk is.

Lethifalva Törjük ki a nyakunkat - azaz síelni tanulás

Ahh, nem kellett volna még jönnöm, annyira tudtam. Csak megzavartam őket, és ez még számomra is zavaró, de azért annyira nem, hogy vörös legyek, mint a rák. Elvégre semmi olyat nem láttam, amit nem lenne szabad látnom. De akkor is, megzavartam őket. Még egy kicsit, mondjuk úgy egy-két órát simán maradhattam volna a szobankban, de neeeem, én inkább idejöttem alkalmatlankodni. Legszívesebben a fejemet verném a falba, de ezt sem teszem, mert az milyen hülyén nézne már ki, hogy én itt elkezdem a falba verni a saját fejemet. Nem, persze hogy nem azért nem csinálom, mert esetleg fájna, vagy bármi egyéb. Ugyan már, egy kis fájdalom kinek baj? Az sokkal nagyobb baj, ha hülyének néznek szerintem, bár nem hiszem hogy a kék-zöld párocskán kívül bárki más is láthatná, ők meg... Ki tudja? Talán ők is annak néznének.
Először azt hittem, hogy Noel el fog küldeni jó messzire, melegebb éghajlatokra, hogy minek zavartam meg őket, de nem tette. Nem, inkább csak rámvigyorog. Bár nekem ez inkább tűnt grimasznak... Mondjuk lehet, sőt biztos, hogy nem az volt, csak én vagyok már ennyire paranoiás. Na mindegy, a lényeg az, hogyne küldtek el, hanem jönnek ők is.
Komolyan, most úgy nézhetek ki - erős túlzással - mint valami gömböc, legalábbis én kicsit úgy érzem magam, mivel hogy a síruha alatt van még két, vékonynak nem mondható pulóver is. Viszont így legalább nem fázom, ami jó dolog, és ha elesnék, akkor már ki is vagyok párnázva a puha pulóverekkel, tehát duplán jó. Az üzletben segítettek kiválasztani, a számomra legmegfelelőbb lécet, és karattyoltak is mellé valamit, amiből sokat nem is értek, csak annyit, hogy ez jó lesz nekem, és kész, ezzel már le is van tudva az egész. És végül kimegyünk a pályákhoz, s én mindvégig Ombozit követem, és figyelek minden szavára, jó levitáshoz híven. A kezdeti lelkesedésem persze kezd apadni, és már kicsit félve nézek a pályák felé. Biztos hogy ez jó ötlet? Hát már nem vagyok benne biztos, de innen már nincs visszaút, úgy érzem.

Kirándulás

Végre eljött ez a nap is. Egy újabb tanév véget ért, pontosabban a második számomra, és a vizsgák is hamarosan kezdődnek, de a drága vezetőségnek egy jó ötlete támadt, hogy egy kicsit kihúzzák a kékeket a tankönyvek mögül. És szerintem ennél jobb módja nem is lehetne erre, szinte az elsők között voltam akik jelentkeztek. Anglia. Még sosem voltam ott, és valószínűleg ezek után sem fogok olyan sűrűn idelátogatni, talán soha. De ezt a néhány napot, míg itt vagyunk, ezt élvezzük hát ki, akármilyen szörnyűségek is várnak minket abban a kastélyban. Na jó, olyan nagy dolgok biztos nem lesznek ott, de remélem szellemekkel találkozunk majd. Némelyik olyan viccesen néz ki, és szeretnék találkozni velük. Csak aztán ne legyenek mogorvák, mint némelyik a temetőben. Igen, igen... Tudom, hogy a temetőbe nem épp veszélytelen dolog éjnek évadján kimenni, de mi abban a móka, ha nappal megyünk? Akkor nincsenek szellemek. Ha ezt apám, vagy anyu tudná... biztos kiakadnának, és kapnék a fejemre, hogy én hülye vagyok, meg miegymás, és hogy régen nem ilyen voltam. Na igen, régen. De azóta sokmindenen mentem keresztül, ami megváltoztatott, és kicsit bátrabbá tett. Bár kicsi a határ a bátorság, és az örültség között...
Na de a kirándulás. Még időben megérkeztem a pályaudvarra, de előtte persze szorgosan becsomagoltam mindent, ami csak kell erre a néhány napra. Még szerencse, hogy tértágító bűbájjal elvarázsoltam a táskám, különben nem férne bele minden. És a Kóbor Grimbusz. Hát ez az utazási forma nem vált a szívem csücskévé, de nem is mondom azt, hogy nem volt olyan szörnyű. Még szerencse, hogy reggelire csak egy kis szendvicset ettem, nem többet, különben az szépen visszaköszönt volna. De sikeresen célba értünk, és a látvány pedig lenyűgöz. Bár a köd annyira nem kéne, de mégis tök jóóó. Na, és a lányok már hozzá is láttak az ijesztgetéshez, még az egyéb vicces dolgokhoz. Én pedig halkan Ruru mögé lopakodom, s ha nem vett észre, akkor mögötte megállva szépen megcsikizem őt. Hihi csiki-csiki.
- Én nem félek holmi gonosz szellemektől, jöjjenek csak! - mondom, mikor eleresztem Runát, s hozzá még az egyik kezem is felemelem ökölbe szorítva, és iiigen nagyon komoly fejet vágok. Azonban ez nem tart sokáig ugyanis a helyzet olyannyira nevetséges számomra, hogy hamar elnevetem magam. Mi lesz még itt...?

Roxfotozás - Június 22.


Végre eljött ez a nap is. Annyira vártam már, mióta kiderült, hogy mehetek. Akkor is nagyon boldog voltam, de most, hogy már indulunk, még inkább. Le sem lehet vakarni az arcomról azt a vigyort, nagyon örülök. És ez egy kis izgalommal is társul, nem is csoda, hogy már nagyon korán fent voltam. Még a nap sem kelt fel, de én már teljes harci öltözetben vártam, hogy elinduljunk végre. Persze szokás szerint még az utolsó pillanatban eszembe jut, hogy nem raktam el a fogkefém, és a fésűm sem, így azt még gyorsan bedobtam a táskám elülső zsebébe. Előtte még persze elmentem a konyhába, hogy egyek valamit, bár nem sok kedvem volt hozzá, de Dasha már így is eléggé kioktatott, hogy miért nem szoktam reggelizni, pedig az a nap legfontosabb étkezése, és blablabla... Aranyos, hogy ennyire figyel arra, hogy mit, és mikor eszem, de köszönöm, én így is jól vagyok.
Szóval az út... Kicsit nagyon hosszú volt, de nem telt el annyira unalmasan. A Rellonos lánnyal egész jól elbeszélgettünk, és a tanárnő jegye is sikeresen visszatalált a gazdájához. Igaz, hogy Levitás vagyok, de annyira azért talán mégsem, hogy még itt is a tanulásról beszélgessek. Sőt... Ha jól tudom, akkor önszántamból nem is szoktam arról beszélni, csak ha nagyon muszáj. És akkor sem én hozom fel azt témának. A tanulásról bőven elég a tanórákon beszélni, meg mikor tényleg tanulunk. De most nem ez a helyzet, szóval Míneának nem kell félnie, egy árva szót sem fogok mondani, ami a tanuláshoz kapcsolódik.
Mikor leszálltunk a vonatról az maga volt a megkönnyebbülés. Nem bírom nagyon az ilyen hosszú utakat, de egyszer, egy évben még elviselem. Három nő vár ránk, pontosabban két diák, és egy tanár.
- Jó estét! - köszönök én is illedelmesen, ahogy kell, majd csendben hallgatom a bemutatkozásokat, és csak biccentek. Szóval azzal a kicsit félénk lánnyal kell együtt lennem majd. Biztos ő is izgul emiatt az egész miatt, amit meg is értek.
Ne nézzünk a vízbe... Hát oké. Így azért kicsit nehezebb lesz türtőztetnem magam, hogy szóltak, hogy ne. De nem nézek bele, inkább a kastélyt nézem. Nagyon szép. Már várom az elkövetkezendő napokat.