A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=213976#post213976][b]Axel Sebastian Sjölander - 2013.12.13. 21:20[/b][/url]

Téli kirándulás - Bécs

Most az egyszer nem sikerült elkésnie. Újkeletű szokása a határidőnapló hurcolása magával mindenfele, és szorgosan be is jegyzi a napirendi pontokat, így sokkal kevesebb dolgot felejt el. Ráadásul a kirándulás gondolata annyira foglalkoztatta, hogy már jó másfél órával azelőtt, hogy kelni kellett volna, türelmetlenül pislogott az órájára és a perceket számolta. Ez a mai nap azon ritka alkalmak egyike, amikor sikerült pontosnak lennie, és ebben a hajnali sötétségben még csak rohannia sem kellett, hogy ide érjen. Igazán nagy teljesítmény a részéről. Azt elég hamar eldöntötte, hogy a hátizsák most jobb választás lesz, mintha az utazóládát cipelné magával, úgyhogy abba csomagolt minden szükséges dolgot, és így, hogy a két vállán egyenlően oszlik el a súlya, nem is tűnik nehéznek. A hidegre való tekintettel vastag fekete kabátjához (a zsebében ott szunyókál Izé is) elmaradhatatlan tartozék a húgától kapott sál, a sapkával viszont már nem vesződött, különben sem tenne jót az a kicsit mindig kócos tincseinek. Érdeklődve figyeli, kik is érkeznek még, és el-elvigyorodva biccent azért mindenki felé. Unatkozni biztos nem fognak a kiránduláson, de azért reméli, hogy ezt ez alkalommal inkább csak a programnak lesz köszönhető, és nem egyéb kreatívnak ítélt ötleteknek. Figyelmesen hallgatja Amirát, amint a lány megszólal, bólogat is, majd ha már az a parancs, szépen beáll a kandalló előtt keletkező sorba, hamarosan pedig az első szálláson is vannak teljes létszámban. Végighallgatja bólogatva a folytatást, füstölögni nem óhajt, mert nem szokása, kilenc óra megértve, buszozás - gyaloglás szintén, majd a szobatársakat is megpróbálja beazonosítani. Mindenkit nem ismer, de a szobába érve majd csak rájön, ki kicsoda. Enyhén kisebbségben érzi magát most ennyi lány neve hallatán, de majd csak jó lesz. A kulcsot átveszi Amirától, majd mehetnek is a szállásul kijelölt szobába. Ha már elérkeztek az ajtóig, kinyitja, és bár bepislog, nem megy még be, inkább illedelmesen előre engedi a lányokat, aztán az ajtófélfának dőlve bevárja Elliotot.
- Heya, knight in shiny armor. - vigyorog rá fülig érő szájjal, nem felejtette el, hogy a betegszobán ki szabadította meg a navine dühöngő csapatkapitányától - Van kedved emeleti ágyhoz a szomszédságomban... vagy na, lent is lehet ám aludni, szóval igazából az a kérdés, hogy a társaságomhoz van-e kedved? Megmenthetnél most is a lányoktól. - közli halkabban, szeme sarkából bepillantva a szobába, ahol lassan már mindenki pakolászik, aztán kölyökkutya szemekkel mered a fiúra, és vár egy választ, addig még támasztja az ajtófélfát, majd csak utána megy be és pakolja le, ami most nem fog kelleni egyelőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=214541#post214541][b]Axel Sebastian Sjölander - 2013.12.15. 14:34[/b][/url]

Téli kirándulás - Bécs
Elliot.

Sikerült nem elkésni, úgyhogy  egy hajnali séta, néhány rövidebb-hosszabb monológ és egy kandallón át tett utazás után végre megérkezik ő is együtt a többiekkel a bécsi szállásukra, kézhez kapja a szoba kulcsát, ahol aludni fognak, majd az ajtófélfát támasztva előre engedi a lányokat, és megvárja Elliotot. Az ominózus kviddicsmérkőzés óta nem igazán volt alkalmuk beszélgetni, azt is csak a résztvevők névsorából tudta meg, hogy jön kirándulni, de tagadhatatlan, hogy a tény a lelkesedésén nagyot dobott, miután szembesült vele, hogy hiába győzködi Runát, a lány nem hajlandó kimozdulni a könyvei mellől. Ha már friss prefinek nevezik, vigyorogva húzza ki magát, mert bizony ám jó pár napja prefektus lett a Rellonban. A kérdésére kapott választól már tényleg fülig szalad a szája, de próbál nyugodt maradni, kész szerencse, hogy az nem látszik, hogy mennyivel hevesebben kalapál éppen a szíve és még milyen összevissza ritmusra.
- Oké. - vágja rá azonnal az emeleti ágyra, épp, hogy megvárta az indoklást, majd belép ő is a szobába, bemutatkozással most nem nagyon foglalkozik, fele szobatársat ismeri, a másik fele éppen elhúz cigizni. Inkább még mindig vigyorogva megcsóválja a fejét arra az eljárásra, amit éppen lát kedves barátjától, és megközelíti ő is ama bizonyos fekvőhelyeket.
- Ejj, ejj... kitúrsz valakit a kiszemelt helyéről? Segítsek? - érdeklődik, ha kell beszáll a pakolásba, bár úgy nézi, megoldja ezt Elliot egyedül is. Esze ágában sincs leállítani a honfoglalás folyamatát, inkább feldobja a táskáját ő is a szomszédos ágyra. Lerúgja a cipőit, megszabadul a kabátjától is, feldobja azt is, majd eszébe jut, hogy hupsz, Izé is a zsebében van. A kisegér ijedten bukkan fel a kabát alól és reszketve, bajszát összevissza mozgatva cincog, látszik, hogy se azt nem tudja, hol van, se azt, hogy mi történik. Felmászik, majd tenyerébe veszi a kis szőrcsomót, és Elliot felé mutatja.
- Azt hiszem, még nem találkoztatok. Ő Izé és éppen halálra van rémülve szegénykém. Rólad már hallott. - jegyzi meg, és megsimogatja óvatosan az egérke hátát, hogy lenyugodjon. Legközelebb jobban oda kell figyelnie, ha a kabátja zsebében hurcolássza bármerre is a kis kedvencét.
- A prefektusi munka meg... érdekes. Éjszaka mászkálok a folyosón, szabályszegőket büntethetek meg... Tetszik, főleg ez a része... a szabályokkal.  Te hogy vagy? Kicsit rég beszéltünk úgy igazán rendesen. - kérdezi, ha már röviden összefoglalta, hogy tetszik az új feladata, közben lazán hasra fordulva végignyúlik az ágyon, és figyel tekintetét Elliotra emelve, közben meg szinte szórakozottan simogatja az egeret, hogy lenyugodjon végre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=216663#post216663][b]Axel Sebastian Sjölander - 2013.12.20. 20:48[/b][/url]

Bécsben egész jól telt az elmúlt kép nap. Elvolt ő, mint a befőtt, ráadásnak még Izé is talált magának barátot Mogyoró személyében. Az éjszaka egy részét most is sikerült egyébként átbeszélgetni, így kicsit nehezen ébredt reggel, de szerencsére még viszonylag időben. Na jó, kicsit azért kellett kapkodnia, hogy ne félkész állapotban kelljen nekivágni a következő helyszínre vezető útnak, de sikerült összeszednie magát és időben érkezni, hamarosan meg már a következő helyszínen találhatják magukat. A szabályok már ismerősek, a szobabeosztás hallatán meg nehéz nem elvigyorodni, a szája szeglete csak felfele akar görbülni. Most jónak tűnik ez így. Fél vállára vetve a táskáját el is indul a szobájuk felé, közben már a kabátját gombolja ki - mert valami más értelmetlennek tűnő hirtelen ötlettől vezérelve odaát begombolta állig. Amennyiben Elliot előtte járna, akkor gyorsít a léptein, hogy utolérje, ha meg nem, hát bevárja a szoba előtt, majd kinyitja az ajtót, belép, és majdhogynem szájtátva megáll a szoba közepén.
- Wow, egy ilyet otthon is elfogadnék. - jegyzi meg, majd a fiú felé fordul máris kérdő tekintettel nézve rá.
- Hol szeretnél aludni? - teszi fel a kérdést is, amit a tekintete már megelőlegezett az imént, majd csak a kapott válasz függvényében pakol le a szabad ágyra, mert neki most tényleg mindegy, hogy lent vagy fent alszik-e. Leveti a kabátját, szabadon engedi Izét a padlón, hadd futkorásszon kicsit, miután egész idáig a zsebében nyomorgott, majd leül a létra második fokára lazán hátradőlve és végre lerúgja a bakancsait is.
- De jó, hogy itt kétágyas szobák vannak. Már kezdett kicsit elegem lenni a sok szobatársból tegnapra. Te nem érzed úgy, hogy egy-két lány annyira cuki tud lenni, hogy az már bőven meghaladja a jó minden elviselhető mértékét? - kérdezi, kissé elhúzva a száját a meglátástól, amit éppen közölt, a másik véglet meg ugye a határozottan agresszív változat lenne, de valahogy azt még mindig jobban viseli rellonos lévén. Felkönyököl a térdére, kissé elgondolkodva pislog maga elé egy fél percig, aztán a homlokára csap.
- Olyan lüke vagyok. Most jut eszembe, hogy elkérhettem volna anyu egyik fényképezőgépét... hajj... mennyi jó képet lehetne csinálni pedig. Mindegy. Van valami terved mára? - vált hirtelen témát, és bár igyekszik most ezt csak olyan mellékes témaként kezelni, dehogy az. Nagyon is érdekli, hogy mit szeretne csinálni ma a fiú, hátha legalább egy-két pontban még egyezik is az ő elképzeléseivel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=226463#post226463][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.01.11. 01:25[/b][/url]

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Amilyen lelkesen tervezte, szervezte ezt az egészet, olyan nehezen jött össze a végén. Először Runa késett, aztán meg neki sikerült, még szerencse, hogy ahhoz nem eleget, hogy ne jussanak végül haza hozzájuk ebből adódóan, hiszen az apjának köszönhetően a Minisztérium hop-hálózatán keresztül nyílt lehetőségük utazni. Szerencse, hogy nem szorultak a vonatra, mert azt lekésték volna biztosan. A lényeg azonban mégis az, hogy végre beesnek a konyhába, ő éppen ajándékokkal tele hátizsákkal, amibe egyéb már nem is nagyon fért volna, meg természetesen Izével a zsebében. Odaadni azokat majd elér holnap is, sőt akkor lesz az ideje, így egyelőre leteszi a táskát, leporolja a ruháit, majd megszabadul a kabátjától. Már indulna is vele az előtérbe felakasztani, de aztán visszafordul.
- Kérem a tiedet is. - jegyzi meg, aztán máris felszalad a szemöldöke a megjegyzésre, és kérdőn pislog a lányra, majd körbe a berendezésre, végül ismét visszatér a tekintete Runára.
- Ezt most ugye nem mondod komolyan? Te, aki arra is emlékszel, amire nem kéne... amúgy nem, legutóbb is ilyen volt, leszámítva Knut székét, azt a magas világoskéket. - biccent az említett új bútordarab felé vigyorogva, majd elveszi azt a kabátot, felakasztja, és vissza már nem is egyedül jön. A karjában aranyszőke, kék szemű kis legény vigyorog - már most pont olyan lelkesen, mint ahogy ő szokott - és ahogy meglátja Runát, azonnal kíváncsian pislog felé.
- Na bemutatom a legifjabb szőke herceg-kezdeményt. Knut Siegfried Sjölander, teljes életnagyságban, meg teljes súlyban, ugye, te sózsák? Ő meg itt Runa. Köszönj neki szépen. - puszit nyom a pöttöm arcára, amitől Knut nevetni kezd, és máris nyújtózik Runa felé, kissé sejpegve Junaként ismételve meg a nevét. Majd kinövi.
- Amúgy Harriet holnaptól a barátnőinél lesz, alhatsz a szobájában... vaaagy... alhatsz nálam is, ha szeretnéd, mint régen. Nem eszlek meg most sem, becsszó. Gyere, köszönjünk be anyuéknak, aztán lepakolhatunk és eldöntjük, hogyan tovább, oké? - javasolja, és ha nincs ellenkezés, akkor magához ölelve fél kézzel a kisöccsét, szabad mancsával máris megfogja Runa kezét és nincs megállás a nappaliig, ahol a szülők tartózkodnak, mindenkit végig lehet ölelgetni, megérdeklődni, ki hogy van, majd mivel ideje már a kis pöttömnek ágyba kerülni, ezért most jóéjt-puszija után anyuékkal marad, ő meg betereli Runát a szobájába, tesz egy kisebb sétát a konyhába, becipelve a csomagokat is, Izét szabadon engedi, majd lehuppan az ágyára és hátradől a plafont bámulva. A szoba egyébként nem sokat változott azóta, hogy Runa nem látta. Ugyanott van a szekrény, az íróasztal, a könyvespolc, az ágy, ahol volt, a domináns szín a fehér meg a kékeszöld, és a falon a Nigel Kennedy-poszter sem cserélődött, csak egy rajz került fel mellé, Axel hevenyészett arcképe - bár meglehetősen felismerhetőre sikerült, az tagadhatatlan - Harriet nevével a sarkában.
- Mintha csak tegnap lett volna, amikor sátrat építettünk az ágy fölé. Emlékszel? Úgy hiányoznak azok a régi idők. Egyszer becsempészhetnélek a Rellonba, mit szólsz? - pillant a lányra felülve hirtelen, majd amennyiben elég közel van, megöleli, nyom egy puszit az arcára, aztán a következő pillanatban orv módon csikizni kezdi, széles vigyorral az arcán.
- Hogy is volt? Ki a legjobb barátod, amióta csak rájöttél, hogy nem megenni akart négy évesen? - kérdezi mellékelten a kínzáshoz, addig nem is hagyja abba, amíg nincs válasz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=228576#post228576][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.01.20. 04:18[/b][/url]

Runa - 2013 karácsonya
Stockholm, Sjölander kúria.

Hazaérkeznek, mert valamilyen szinten végeredményben Runának is otthon ez a ház, pont úgy várják haza, mint egy családtagot. Igaz ugyan, hogy ha azt veszik, hogy az apja egyik nővérének a férje Ulvaeus és Runa anyukájának valahányadfokú unokaöccse, akkor végeredményben rokon is, de enélkül is éppen annyira örülne neki mindenki, mert annyit hurcolta ő ide, hogy megszokták. El lehet mondani, hogy az elmúlt időben hiányzott is innen, hogy beérkezzen beszélgetni, filmet nézni, hangszeren gyakorolni, netán itt aludni. Knut még nem is ismeri, de amint  meglátja, azonnal szimpatikusnak is bizonyul neki, hiszen a nevét ismételgetve nyújtózik utána. A kérdésre minden gondolkodás nélkül bólogat rá azonnal és adja a lány kezébe a kisöccsét.
- Nem félek tőle, hogy bántanád és láthatólag te is tetszel neki. Ugye, kisöreg? - nyom egy puszit a kis szőke herceg homlokára, miután átadta, majd elnézi egy pillanatig, hogy az öccse azonnal rá is cuppan Runára, végigtaperolva az arcát, sőt még egy nyálas cuppanós puszit is nyom az arcára. Az elszállásolásra kapott válaszra máris fülig szalad a szája.
- Ok. Harriet nem fog haragudni, csak azért mondtam, hogy ha egyedül akarnál lenni, holnaptól üres lesz a szobája, de örülök, ha maradsz nálam. - válaszolja, aztán betereli a lányt a nappaliba, ahol egész nagy lelkesedéssel veszi körül a családja, hirtelen mindent megkérdeznek, ami csak eszükbe jut, és ha Knutnak nem kellene aludnia végre, talán hajnalig is itt ülnének, de majd folytathatják holnap, meg úgy egészen másodikáig, ha minden igaz. A szobájában nyugisabb a folytatás, bár sikerül Runának meglepni annyira, hogy kérdő arckifejezéssel és határozottan kíváncsi tekintettel bámul a lányra máris.
- Bennett? A csapatkapitányunk Bennett? Mi a fenét művelsz te vele? Az meg Eris volt, bár ő annyira nem is vadállat... Azon a meccsen én se voltam hű de rendes, gondolom, ezért nem látogattál meg. Saint-Venant meg simán csak barom, és nem csak a csapattársam, hanem egy ideje a szobatársam is. A késeit kifejezetten rühellem, bár vannak pillanatok, amikor az az érzésem, hogy Izének is több agya van, mint neki. A Rellon már csak ilyen. A zűrös esetek gyűjtőhelye, bár na... azt se mondhatom, hogy nincsenek normálisak. - na itt kissé megakad egy pillanatra, elgondolkodva vakarja meg a tarkóját, mielőtt folytatná.
- Ott van például Đominic, a fogónk. Nem egy pszichopata állat, és azt hiszem, ő az egyetlen teljesen normálisnak mondható szobatársam négyből. Hogy te miért nem vele meg a hozzá hasonló rellonosokkal tudsz ismerkedni. Még mindig nem hiszem el, hogy pont Bennettel kellett összekeveredned. Mintha senki más nem tudna önvédelmet tanítani neked. - nagy levegő, beszív, kifúj, beszív, kifúj, próbál lenyugodni, és nem ezen az apróságon kattogni. Runa még a lábán is átesik, mindenkitől meg kellett mindig védenie, de pont nem Bennett lesz az, akinek minden gondolkodás nélkül nekimegy egy szép napon, ha bántaná Runát, márpedig miért ne bántaná, ha adódik rá alkalom. Akármelyik agyamentebb rellonos miért ne bántaná, ha egyszerűen felkínálkozik néha teljesen jóhiszeműen célpontnak. A fenébe is. Beszív, kifúj.
- Tényleg Bennett? - még mindig hitetlenkedve pislog Runára, aztán megrázza a fejét, nem akar ezzel foglalkozni, bár ki tudja, még a végén neki lesznek ettől rémálmai. Mindegy. Most inkább megöleli a lányt, és kioszt egy puszit is. Négy évesen ismerte meg, és azóta olyan lett, mintha a húga lenne, sőt, eddigi történelmük során összesen ha veszekedett vele annyit, amennyit Harriettel egy csendesebb hét alatt felmutatnak, nem állna jót magáért, ha valaki bántaná. Halálra csikizni azért nem akarná hirtelen, még az kéne, hogy pont miatta legyen baja, de jó hallani, ahogy kacag. Rég volt ilyen is.
- Addig nem, amíg nem válaszoltál nekem. - közli, de aztán nyomban abbahagyja, és ha a lány hagyja, akkor ismét átöleli, és elnyúlik vele az ágyon.
- Annyira hiányoztál, Runa. - közli a szerinte nagyon is egyértelmű tényt, majd vesz egy nagy levegőt, majd mégiscsak felül, átkarolva a térdeit, és Runára pislog.
- Azt hiszem, el kéne mondanom valamit. Emlékszel arra, amit mondtam a stégen? Nem a vonósnégyes, hanem arra, hogy én... hogy a fiúkat is... szóval... van Elliot... a navinés, akiről meséltem... ha mégis eljönne szilveszterre... szóval az van, hogy én... hogy én... azt hiszem, szerelmes vagyok belé. - hatalmas szemekkel pislog Runára, fogalma sincs, milyen reakcióra számítson, Harrietnek egyelőre végképp nem merné megemlíteni sem Elliotot, mielőtt kiderül, hogy a húga megfojtaná érte egy kiskanál vízben is. Megkönnyebbülés kimondani, de most először mondja ki, és tényleg fogalma sincs még, mit mond erre Runa is, hiába, hogy elméletben elfogadta, de akkor nem volt képben senki, még ha most is az van, hogy pontosan tudja, hogy Elliotnak tetszik valaki, éppen ezért nem látja valószínűnek, hogy valaha is több lenne ebből barátságnál. Bonyolult, vagy legalábbis annak tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=245130#post245130][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.02.28. 20:17[/b][/url]

Elliot

Három nap Elliottal – nem éppen erre gondolt, amikor arról beszéltek annak idején, hogy majd valahogy meg kellene ünnepelni egy esetleges sikeres vizsgaidőszakot. Igazából nem is nagyon tudta utóbb, mire számítson, a vízesésnél tett séta következményei megkavartak mindent rendesen, így alaposan meglepte a javaslat. Át is gondolta volna, de mint utóbb rájött, túlságosan is szeret a tűz közelében lenne, akkor is, ha megégetheti magát, és nem is akarna nemet mondani. Csak utólag töprengett el azon, mire is lesz jó három nap, de mostanra már elhatározta, hogy legalább kíváncsi ismerős tekintetek hiányában éghet le a bőr az arcáról, mert végre ha törik, ha szakad, színt vall. Nincs amiért tovább kínozni az egészet, Runa szerint a vak is látja, hogy szerelmes, ő meg már nem akarja tagadni, lesz, ami lesz. Talán a barátságuk van elég erős ahhoz, hogy még némi távolságtartást is megbírjon, ha úgy alakul, ha meg nem, hát túléli azt is valahogy, de legalább nem kell tovább játszania a jóbarát szerepét, amikor egyértelműen többet szeretne. Ennek örömére napok óta megfogalmazni próbálja a gondolatait, érzéseit, lassan minden szabad percét azzal tölti, hogy mondatokat rakosgat össze, és igyekszik nem elfelejteni őket. A csomagja is készen áll már jó ideje, sőt ő is korábban kelt a szokottnál minden nehézség nélkül, azt latolgatva, vajon mi lesz ennek a vége. Ha valamiben benne van, akkor képtelen racionálisan kiszámolni a lehetőségeket, itt és most túlságosan is bevonódott érzelmileg ahhoz, hogy ez sikerüljön, hát számít mindenre, ami felmerülhet. A reggelin már túl van, mikor megérkezik a bagoly a legfrissebb legpontosabb indulási adatokkal, és egy nagy sóhajjal veszi vállára a hátizsákját és útnak indul. Feltesz mindent egy lapra, vagy nyer, vagy veszít és fogalma sincs, melyikre van több esélye. Besétál a faluba, a minisztériumig meg sem áll, ahol Elliot már rá vár, és mehetnek a kandallóhoz, amit használni fognak. Vigyorogva köszön jó reggelt. Talán ebben a percben kellene elmondania a kész kis monológot, amit összeszerkesztett végre, de körbenéz és végül mégsem teszi, csak belekarol a fiúba és mehetnek. Nem tudja, hol laktak korábban Ellioték, hiszen nem Londonban találkoztak, így teljes mértékben rábízza magát. Ez a közlekedési mód sem a szíve csücske, felszusszan, ha végre megérkeztek és elengedve a fiú karját, leporolja a ruháit, csak utána néz szét. Nagy háznak tűnik, és első ránézésre amennyit belőle lát, az szép. Megrázza a fejét a megjegyzésre, majd meg is szólal.
—Szerintem nagyon szép, az mindenképp, amit eddig látok belőle. – megvakarja a tarkóját, mintha attól kicsit is egyszerűbb lenne bármi is, vagy jótanácsot remélne a mozdulattól, már ő sem tudja, csak mire eljut addig, hogy nyitná a száját, a fiú már el is tűnt megkeresni a manót. Sóhajt egyet, aztán megszabadul a kabátjától és leül a legközelebbi ülőalkalmatosságra, és vár. Nem most kellene elrontani ezt a három napot, de az sem lenne fair, ha eljátszaná, hogy minden rendben, és a végén térne ki mindenre, ami számára most éppen elég nagy problémának tűnik. Ha Elliot visszatért, ismét feláll és az eddigi viselkedéséhez képest láthatóan elhatalmazosik rajta a zavar, ujjait tördelve pislog hol maga elé, hol a fiúra, és nem akarnak jönni azok a fránya szavak.
—Mielőtt... már egy ideje... áh, pedig... nem tudom, hogy mondjam. – kínlódik, ahogy ritkán szokott, és kissé segélykérően néz Elliotra, bár fogalma sincs, mit is várhatna. Vesz egy nagy levegőt, kifújja, majd maga elé pislogva ismét megszólal.
—Nem akarnék elrontani semmit, esküszöm... de már olyan nehéz hallgatni. Mióta... hogy... történt az az egész tanév elején... én... én azóta... én már nem akarok a barátod  lenni... jaj, nem így értem... azaz hogy... nem akarok csak a barátod lenni... én... nekem sokkal többet jelentesz annál... nem baj ha... nem... ha te nem... csak nem akarok tovább hazudni... neked... magamnak... szerelmes vagyok beléd. – megszenved alaposan, míg eljut az utolsó mondatig is, csak reméli, hogy érthetően sikerült azért beszélni, valamennyire, és csak suttogja azt a bizonyos három szót, hogy még épp hallani, mintha attól félne, hogy ha hangosan kimondja, összedől tőle az egész világ. Befejezve a mondandóját most éppen elásná magát, azt se tudja, merre nézzen, így végül a még mindig rajta lévő cipője orrát bámulja, és közben mantraként ismételgeti magának hangtalanul, hogy túl fogja élni, akármi lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=245152#post245152][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.02.28. 20:49[/b][/url]

Elliot

Elhatározta, hogy nem próbálja tovább tagadni azt, ami Runa szerint egyébként is határozottan látszik. Napok óta fogalmazza, hogy mit is mond majd, de az egészet sikerül elfelejteni, amikor Elliot visszatér, hiába tudta még az imént pontosan. Enged a húzásnak és leül a kanapéra a fiú mellé, hiába érzi úgy, hogy jobb lenne, ha állva maradna. Vesz egy nagy levegőt és már próbálná is mondani, ha nem tűnne fel a semmiből egy házimanó. Kissé meglepődve pislog rá, fogalma sem volt róla, hogy netalán más keresztnevét is használja a fiú az Ellioton kívül, sőt mostanig arról sem, hogy a nevében a J. Jacobot jelent. Épp olyan ez, mint az ő nevében az S. – nem sokan tudják, hogy a középső neve Sebastian, és még kevesebb embernek engedi, hogy így szólítsa, netán még becézze is. Még el is mosolyodik a végére ezen a hivatalos megszólításon.
—Jacob úrfi? – ismétli meg fülig érő szájjal a megszólítást, némi kérdő hangsúllyal fűszerezve, a mellette ülő fiúra nézve, majd mégiscsak feltápászkodik, amint eszébe jut, hogy mire is készült, aztán belevág a közepébe egyenesen. A hosszas vallomást sikerült elfelejteni, helyette folyamatosan szavakat keresve nyökögi el, amit éppen elmondani szeretett volna, és egy nagy sóhaj kíséretében lezuttyan az ülőalkalmatosságra, iménti helyére. Nem mer a fiúra nézni, fogalma sincs, mit várjon válaszul. Csend, mély levegővétel... már nem is mer arra gondolni, hogy az érzései viszonzásra lelnének, legfeljebb csak mégsem veszíti el barátként Elliotot. Talán. Számít arra a válaszra, amit kap pillanatokon belül, mégis egy kissé furcsán érinti. Nem tudja mit mondjon... sóhajt egyet, majd térdére könyökölve tenyerén támasztja meg a homlokát, és igyekszik bármit is kezdeni a kapott válasszal. Legalább nem akadt ki ezen, az is jó dolog, de ennek ellenére ő még mindig értékelni tudná, ha most elnyelné a föld csak úgy varázsütésre. A medál említésére pillant csak fel. A saját gondolataiba kezd lassan belezavarodni, jobbja a medálra csúszik, közben meg Elliotra néz kérdőn, végül újabbat sóhajtva beletúr a hajába és hátradől a kanapén.
—Valahogy hinni akartam benne, hogy talán tőled van... de ha jól értem, akkor... áh, hagyjuk. Fogalmam sincs, kitől van, és miért kaptam. Talán nem is kellene hordanom, de azért még szép és tetszik is... befoghattam volna a szám. Ez így annyira égő... vagy nem is tudom... az... az jó, ha nem zavar, ami akkor történt, meg nem bánod... különben... teljesen megértem, ha most mégse akarnád velem eltölteni az időd... majd megpróbálom félretenni az egészet, valahogy elfelejteni, kitalálom. Tényleg. – talán jó lenne, ha hallaná is, mit mond éppen, vagy mondjuk kicsit tovább látna az orránál, de túlságosan leköti az, amit az imént Elliot mondott, és nem tud elszakadni az egésztől. Talán egyszerűbb is lenne egy amolyan idézőjelesen normális kapcsolatot kezdeni egy lánnyal, biztos a nyakláncot is valaki olyantól kapta, akire még csak nem is gondolna soha, csak hát ha egyszer szerelmes, és nem egy lányba, hanem történetesen a mellette ülő fiúba... különösnek ígérkezik az elkövetkező időszak ebben a megvilágításban. A plafont kezdi bámulni közben, mintha bármi érdekes lenne rajta, és ujjai még mindig a hajába fúródnak. Fogalma sincs, mit is mondhatna ezek után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=245182#post245182][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.02.28. 21:37[/b][/url]

Elliot

Új neki a Jakob, meg is jegyzi, a következő pillanatban pedig már az is kiderül, mit takar az A. betű Elliot nevében. Megvakarja a tarkóját a javaslatra, mintha az segítene eldönteni, eztán hogy is hívja a fiút, már megszokta, hogy Elliotnak nevezi, viszont legalább már tudja, mi is a másik két keresztneve.
—Igazából eddig fogalmam sincs, mit takar a nevedben az AJ, és nekem igazán mindegy. Hogy szeretnéd, hogy szólítsalak? Különben ha már neveknél tartunk... elég kevés ember tudja, hogy a második nevem Sebastian. – közli egy nagy levegővételt követően. A tanárokon kívül Runa tud róla, és még Kinsey, meg talán az a pár ember, aki hozzáfér bizonyos okok miatt az adataihoz, mint a prefektustársai, például, de használni senki nem használja. Mondaná, hogy nyugodtan lehet, de inkább mégse mondja ki végül. Majd ha úgy alakul az elkövetkező pár pillanat, akkor talán, csak ahhoz egyszer nagy levegő, majd sikerül elmondani, még ha nehezen is, amit szeretne. A válasz meglepi, hiába számított rá, így már a medállal kapcsolatban is felerősödnek a kételyei, hiszen, miért kérdezne rá, kitől van, ha ő küldte. Szeretné visszaszívni az egészet, elsüllyedni, nem itt lenni, mert az egésznek csak azt a kimenetelét látja hirtelen, ami nem kecsegtet sok jóval. Amikor Elliot az arcához ér és megcsókolja, elkerekednek a szemei, és csak pislog a fiúra, nem tud mit mondani, végül szavak helyett ösztönösen viszonozza a csókot. A szíve még az eddiginél is hevesebben kalapál összevissza, és ha elengedte a fiút, kérdőn bámul rá. Össze van zavarodva hirtelen, nagyon is, hiszen a csók nem igazán áll összhangban a kapott válasszal, de akkor mégis hányadán állnak. Figyeli, ahogy az ölébe hajtja a fejét, hihetetlennek tűnik az egész, majd előkerül a medál.
—Te most... tényleg... hogy gondoltad, meddig lesz vicces, hogy legszívesebben elásnám magam... – szólal meg, és talán még háborogna is egy sort, de minden ilyesféle érzése elpárolog, amint láthatja, hogy az ő medálja pontosan beleillik abba, amit Elliot hord a nyakában. Így már csak megbökdösi Elliot mellkasát jelentőségteljesen, és komolyan bámul rá.
—Még egyszer ne csináld meg ezt velem, hallod? Ez volt életem legszörnyűbb öt perce... vagy talán tíz, a lényeg, hogy egy örökkévalóságnak tűnt. Azt meg nem tudom, hogy ez bátorság kérdése-e. Én csak úgy éltem meg, hogy a vízesésnél történtek óta folyamatosan hazudok... márpedig nem akarok hazudni neked. Össze voltam zavarodva sokáig... amikor azt mondtad, hogy tetszik valaki... akkor jöttem rá, hogy mit érzek, és végig azt hittem, valaki másról beszélsz. Remélni sem mertem, hogy talán... hogy én... ez lehetett olyan vicces Runának. Azt mondta, annyira látszik, hogy mit érzek, ahogy az is, hogy te mit, de nem volt hajlandó többet mondani. Nem is lényeg... ez most... ez egész hihetetlennek tűnik. – beletúr közben Elliot barna fürtjeibe, majd ha már a hihetetlennél tart, akkor meggyőződik róla, hogy mégis valóság, és előre hajolva megcsókolja a fiút, úgy, mintha most be akarná pótolni az elvesztegetett időt. Fülig érő szájjal dől hátra ismét a kanapén a csókot követően, és kell pár pillanat, mire megtalálja a szavait.
—Még mindig nehéz elhinni... ugye tudod, hogy ha ezt a húgom megtudja, valamelyikünket ki fogja nyírni, ha nem mindkettőnket? – kérdezi, ez jut eszébe most, közben pedig megkeresi a fiú kezét és meg is fogja. A kezdethez képest most valahol a fellegekben érzi magát, ennél jobb már nem is lehetne ez az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=245429#post245429][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.03.01. 19:35[/b][/url]

Elliot <3

Valamiért eddig meg sem fordult a fejében, hogy kutakodjon azután, mit is jelent Elliot nevében a két kezdőbetű, pedig ha nagyon akar, hozzáfér egy-két irathoz, és talál módszert, de igazán megtudhatja a fiútól is, és meg is tudja éppen most. Ha már nevekről van szó, ő is elmondja, hogy mi a második neve, amiről végképp nem sokan tudnak. A szinte azonnal kapott becenévre kissé felvonja a szemöldökét, némileg meglepődve pislogva a fiúra, ám egy fél perc sem kell, hogy elmosolyodjon. Elliot azon kevés emberek egyike, akitől még értékelni is tudná, különben is kiváltság tudni is a középső nevét, nemhogy használni, sőt becézni, úgyhogy miért is ne, ha arról a fiúról van szó, akibe éppen fülig szerelmes.
—Egyedül a nagyszüleim hívnak így, de végül is... rendben, lehetek neked Bastian, ha... ha cserébe maradhatok az Asa-nál, és akkor nem leszel úrfi ráadásnak. Hm? – javasolja rögvest, ha már úgyis tudja hirtelen az összes keresztnevet, amiből választani lehet. A neheze viszont a mai napnak csak most jön, ugyanis komoly döntésre szánta el magát még indulás előtt és ha rajta múlik, véghez is viszi, méghozzá itt és most. Akármi is lesz a következménye, ma szépen be fogja vallani, hogy mit is érez. Kissé különösnek ígérkezik ugyan a folytatás, már majdnem elkeseredik, de szerencsére hamar olyan irányba változik mégis minden, ami meglehetősen pozitív színezetű. Ha már a fiú az ölébe hajtja a fejét, bizony felemlegeti, hogy az iménti kis kitérő felért egy szerényebb kínzással, de aztán beletúr a hajába, és elvigyorodik a kapott válaszra, meg akad néhány megjegyzése, még mielőtt megcsókolná.
—Nem is vagyok lökött, annyira, és legközelebb meg utalgass kicsit kevésbé félreérthetően, mondjuk. – ölt nyelvet, aztán azelőtt csókolja meg, még mielőtt bármiféle replika születhetne ezen kijelentésére. Határozottan boldog ebben a pillanatban, és még azt sem képes beárnyékolni ezt, hogy eszébe jut a húga, sőt meg is említi. Inkább vicces ebben a pillanatban, hogy Harriet mennyit szaladgált a fiú után, és végül mégis ő van most itt vele, pedig aztán esze ágában sem volt a húga orra elől lenyúlni, sőt, akkoriban nem is gondolta volna, hogy valaha ez lesz. Vállat von most, ennél tovább nem is érdekli az, hogy vajon hogy reagál majd a húga, csak megoldódik valahogy. Inkább bólint a kérdésre válaszul, és már megy is a konyha felé, azaz engedi, hogy húzza szerelme tárgya, és szórakozottan lépked utána. Kiérve helyet foglal, kávét tölt, majd elvesz egy pirítóst és rágcsálni kezdi.
—Jó étvágyat. – jegyzi meg az első harapást követően némi fáziskéséssel, majd elgondolkodva pislog maga elé, belekortyol a kávéba, aztán fél percnyi hallgatás után ismét felpillant a fiúra kérdő tekintettel.
—Azért a húgomról az jutott eszembe... hogy ehhez vajon mit fognak szólni a családjaink? Nem is tudom, anyuéknak annyira nincs bajuk ezzel, legalábbis az unokabátyám esetében jól fogadták a dolgokat, de... majd elkezdem lassan adagolni az egészet. A te családod mennyire fog kibukni, ha megtudják, hogy mi... együtt vagyunk? – érdeklődik, kérdő a hangsúly, és annak is tudható, hogy akkor azért most rákérdezett, hogy mit gondol majd a család, de egyben annak is szól a kérdés, hogy együtt vannak-e hivatalosan is, ez valami eldöntendő, megerősítendő. Ha a mondat végére ért, ismét beleharap a pirítósba, addig is rágcsálja azt a falatot, amíg kap bármiféle választ.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=245616#post245616][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.03.01. 23:11[/b][/url]

A Sjölander rezidencián gyakorlatilag egyetlen változást lehet észrevenni, ez pedig nem más, mint Knut jelenléte. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy bababiztos minden, saját széke van a pöttömnek a konyhában, tele van játékkal a padló mindenfele, a kutya kiszorult az udvarra, és egyéb hasonló apróságok, de igazából semmi sem hatalmas és semmi sem kifejezetten tartós, kivéve a létszámbeli gyarapodást a szőke kis lurkóval, aki nem csak Runa szerint imádni való. A lány felbukkanása örömére egyébként a szülei minden ilyenkor elképzelhető kérdést feltesznek, esélyt sem adva, hogy a lehető leghamarabb kisajátíthassa Runát úgy igazából. Legalább tíz perc, vagy megvan még negyed óra is, sőt kész kis örökkévalóságnak tűnik, mire kifullad az érdeklődés áradata, és azért nem mondhatni, hogy nem örül még ő is annak - miközben lelkes gügyögés közben az öccse a térdén egyensúlyozva próbálja közelebbi ismeretségre kényszeríteni legújabb mackójával, egy szürke színű Zizi névre hallgató plüss kutyával, aki nem kizárt, hogy Sissi, a házőrző malamut után kapta a nevét - hogy Runát családtagként üdvözlik a szülei is. Végül Knut átkerül az édesanyja karjaiba, ő meg betessékeli Runát a szobájába végre, ahol szintén nem sok minden változott, mióta utoljára betette ide barátnéja a lábát. Meglepetésekre nem igazán lehet itt számítani, mármint azt leszámítva, hogy mi újat tud mondani Runa, amitől neki leesik az álla, vagy éppen köpni-nyelni nem tud. Ilyen utóbbi kategóriás Bennett említése is, naná, hogy rákérdez, és a magyarázat sem túl kielégítő, főleg nem szívderítő. Nem örül ennek az egésznek, valamiért görcsbe rándult a gyomra a gondolattól is, hogy Runa, az ő majdnem-húga, ez a törékeny lány, aki képes a saját lábán is átesni, és még magától is meg kell védeni, alkalomadtán Bennett kezei között tanul önvédelmet, vagy mit. Meglepődne, ha nem fordulna elő abban mondjuk néhány MMA fogás is példának okáért. Eleve rossz érzései vannak azzal a fiúval kapcsolatban, hiába, hogy a csapatkapitánya, vagy talán éppen azért, mert az. Nem tudná megmagyarázni hirtelen, pedig elég rég próbál rájönni dolgokra vele kapcsolatban is.
- Legalább megkérdezhettél volna előtte, vagy valami. Nem mintha az engedélyem kellene, de rossz érzéseim vannak vele kapcsolatban is. Próbálok rájönni, mitől, de mintha... folyton kicsúszik. Túl sok titok lengi körül, és azért nem akarom, hogy bajod essen. Legalább ne maradj vele kettesben, oké? Még azt se tudom, kitől féltelek pontosan, csak azt, hogy féltelek tőle. - magához öleli a lányt, majd hamarosan a feszültség oldására inkább csikizni kezdi, legalább ő is elfelejti ettől azt az aggodalmat, ami az imént meglepte, ahogy talán Runa is, hogy csak egy kicsit fakadt ki hirtelen úgy, ahogy ritkán szokott. Amint kicsikarta a várt választ a lányból, ismét csak magához öleli, eldőlve vele az ágyon, és egy pillanatra minden olyannak tűnik, mint régen, amikor minden rendben volt és csak a szomszédos házig kellett elsétálnia, és bekopognia, hogy találkozhassanak. A végtelen nyugalom érzését csak akkor kezdi némi szorongás fűszerezni, amikor nagy levegőt véve felül mégis, eldöntve, hogy márpedig ebben a szent pillanatban megfogalmazza, ami egy ideje a lelkét nyomja. Valakinek ki kell mondania, és ki másnak mondaná, mint Runának, annak az embernek, akivel tényleg mindent tudnak egymásról, vagy na, eddig legalábbis úgy volt.
- Oximicsodát? - pislog kérdőn a válasz hallatán, majd megvonja a vállát, jelezve, hogy végülis mindegy.
- Fogalmam sincs, mi az, Runa. Nekem nincs fotografikus memóriám, és nem is érdekel különösebben, hogy mit termel a szervezetem, vagy mit nem, csak azt tudom, hogy soha nem éreztem még ilyet senki iránt. És inkább ne gratulálj. Mármint értem én, azt hiszem, hogy miért mondod, de ez egy kicsit bonyolultabb. Az egyik legjobb barátom lett az utóbbi időben, és... na jó, a legeslegjobb te vagy... - nyom egy puszit a lány arcára, majd elhasal az ágyon, felkönyökölve tenyerébe támasztja az állát és kissé megdöntve a fejét pislog Runára, sóhajtva egyet.
- Igazából... azt se tudom, hogy ha őszinte leszek vele, nem fog-e hülyének nézni és messzire elkerülni. Nem akarnék mindent felrúgni. Viszont csináltam egy oltári nagy marhaságot. Az utóbbi időben folyton keresem a társaságát, a bál napján meg összefutottunk a csárdában és meghívtam szilveszterezni ide. Harriet le fogja szedni a fejem, én meg... oké, nem mondott biztos választ, de ha eljön... na jó, nem is biztos, hogy jön, addig nem téma. Mesélj inkább arról, hogy találtál már szőke herceget magadnak? Már nem kell félteni tőlem őket. - biztatóan vigyorodik el a megjegyzés mellé, az ő görög félistenével - mert Elliot bizony egy hérosszal ér fel számára - úgysem versenyezhet senki más, szóval nem fenyegeti az a veszélyt Runát, hogy megpróbálná a lovagját lecsapni a kezéről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=262518#post262518][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.03.30. 13:16[/b][/url]

- Nem, ők nem tartják ezt kizárólagos kiváltságuknak, ellenvetésem többnyire nekem szokott lenni. Az úrfit meg megúszod, Asa. A Jacob mellett hangzik csak igazán jól, úgyhogy meghagyom a manónak saját használatra. - vigyorodik el, majd szó szót követ, és egy kisebb kitérővel Cupido nélkül is bekövetkezik az egyelőre boldog végkifejlet, amit - valljuk be őszintén - szeretett volna, de nem igazán merte remélni. Egészen mostanig. Hogy a család mit remélt, az már egészen más kérdés, de nagy a gyanúja, hogy amikor közli, hogy párja van, nem egy vele körülbelül azonos magasságú szép szemű fiúra fognak elsőként gondolni, akit az ő szülei ráadásul futólag már ismernek is ama bizonyos angliai nyaralás idejéről. Majd idejében elkezdi előkészíteni a terepet, és kitalálja ügyesen, hogy kinél is kezdje és hogyan, ez azonban még ráér.
- Nem vagyok biztos benne, hogy nem fognak meglepődni az enyémek, ha most hazaállítok azzal, hogy ugye emlékeznek még rád, csak mert összejöttünk, de majd szépen tálalom az egészet, és nem lesz gond. - vonja meg végül a vállát, aztán meg átnyúl az asztal fölött és megfogja a fiú kezét komolyan nézve rá.
- Ennek örülök, de hőskölteményt azért mégse írjanak rólad, ha nem muszáj, jó? - van némi irónia is abban, amit mond, mint az egyébként elhangzó szavai nagy hányadában, de ennek ellenére a szemében látni, hogy komolyan gondolja azt, amit ért alatta.
- Majd igyekszem nagyon meggyőző lenni, és bebizonyítani nekik, ha találkozunk, hogy én vagyok a tökéletes választás, rendben? Megoldjuk, hogy mindenki elfogadja azt, ami van. - teszi még hozzá, mert azért esze ágában sincs bárhogyan is megbántani Asa-t, és jobb lesz, ha nem érti félre véletlenül sem a fiú, hát egyértelművé teszi, pontosan mire is gondol. Kezdjék az elején, és majd latba veti minden manipulatív készségét, hogy meggyőzze a fiú rokonait, meg a saját családját is, hogy ez így nagyon is jól van és tessék elfogadni, akkor is, ha első látásra esetleg nem tetszene. Ha elengedte Asa kezét, akkor visszatér a reggelije maradékához és megissza a kávéját is, aztán meg is lehet mutatni neki az egész házat. Az utolsó állomás a fiú szobája, ahol egyelőre ő az ágyra telepedik, miután alaposan körülnézett. Nem egy telezsúfolt szoba, bár sejti ő is, hogy valószínűleg minden innen került át a bogolyfalvi lakásba, de így van ez rendjén. Elvigyorodik újra annak hallatán, hogy feledteti a rossz emlékeket, és eszébe jut, milyen is volt a fiú, amikor a tónál találkoztak pár év után.
- Hát, hallod... ez is volt a szándékom igazából, azóta, hogy a tónál találkoztunk és olyan eszméletlenül letört voltál, hogy az már ijesztő volt, bár be kell vallanom, nem gondoltam, hogy így sikerül. Nem mintha bánnám, meg se forduljon ilyesmi a fejedben. Csak akkor egyszerűen nem fordult meg a fejemben, hogy egyszer eddig jutunk. - jegyzi meg, aztán feltápászkodik és elsétál az ablakig, majd a párkány elérhető részén megtámaszkodva kinéz ő is a kertbe.
- Szép az idő. Megmutatod a kertet is? - kérdezi oldalra pillantva, majd ismét kibámul a kertbe válaszra várva. Részéről szeretné megnézni, de ahhoz elkélne némi idegenvezetés is, na meg ha őszinte akar lenni magához, ha feltalálná magát a számára teljességgel ismeretlen zöld övezetben, akkor is örülne a fiú társaságának egy séta erejéig most, és az is volna, miről beszélni, csak még ki kellene találnia, hogyan is kezdje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=416166#post416166][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.11.03. 20:03[/b][/url]

Annelie Freya Blomqvist
Svédország, Stockholm, Östermalm, november 3-a, délután három óra
avagy esti mese Meridáról, Hablatyról és egy születésnapi emberrablásról

- Boldog születésnapot - szólal meg svédül, amint becsukta maga mögött a kávézó ajtaját, és puszit nyomva a lány arcára orra alá tol egy vörös papírba csomagolt dobozt (méregzöld sál van benne, meg egy fekete plüss-sárkány, a fogatlan), aztán fintorogva megtapogatja az állán éktelenkedő vörös karmolásnyomot. Ezt szépen megkapta, de végülis megérdemelte. Kellett neki nőt rabolni, még ha születésnapozás céljával is. Tudhatta volna, hogy Merida ennyire harcias, de ki gondolt erre. Azzal számolt csak, hogy a lány folyamatosan elfoglalt, és amennyi mindent csinál, sose lesz egy szabad perce sem, hogy egészen a Londoner-ig cibálja, ahol majd kellőképpen megünnepelik svéd vidákeken azt a születésnapot. Viszont legalább elsőkézből tapasztalhatta, hogy a nőrablás elég macerás egy hadművelet tud lenni és van néhány alapvető szabálya. Egyes számú szabály - nem szabad hagyni, hogy kapálózzon, vagy csodaszép karmolásnyomokat szerezhet az ember fia. Kettes számú szabály - jobb minél hamarabb meggyőzni róla, hogy ne visítson, vagy rossz vége lesz a dolognak. Hármas számú szabály - csak akkor tessék ilyesmire vetemedni, ha egyáltalán nem félti az ember a testi épségét, és úgy gondolja, megéri neki elrabolni a szebbik nem egy képviselőjét, ráadásul úgy, hogy különben esze ágában sincs nősülni. Végül is miért is nősülne éppen Axel. Nevetségesnek hangzik maga a gondolat is, elvégre épp azon van, hogy beköltözik Elliothoz a faluba, semmi értelme nem lenne egy lányrablásnak csak úgy mellékesen, de ezt elmagyarázni egy lánynak, aki karmol és megpróbálja elátkozni éppen... hajaj. Nehéz dolog. Még szerencse, hogy a minisztériumi kirendeltség kandallójáig vezető úton csak el tudta valahogy magyarázni mégis, hogy nem tervez vele semmi szörnyű dolgot, ha az nem minősül annak, hogy egy délutánra kilopja a szokásos rengeteg tennedője közül ünneplés céljával. Most kihúzza az östermalmi kávézóban (vagy inkább kocsma? fene tudja, kávé is van ám) az egyik asztalnál a lánynak a széket, aztán egyelőre megtámaszkodik az asztal szélén és a lányra néz kérdőn, egy barátságos félmosoly kíséretében.
- Remélem, nem akarod már leszedni a fejem, de téged elkapni úgy, hogy legyen egy szabad perced is, igazán képtelenség. Mit kérsz inni? - kérdezi meg, miután kifújta magát, és megjárja magát, ha kapott választ. Magának vajsört hoz, Annelie-nek, amit kér, majd leül vele szemben.
- Egyébként ez is hozzá tartozik még az ajándékodhoz - szólal meg, miután még kotorászik kicsit a zsebében és elúhúz két mozijegyet az Így neveld a sárkányodat második részére.
- Gondoltam, Meridával lenne a legérdemesebb megnézni - vigyorog és leteszi Annelie elé az egyik mozijegyet. Reméli, mostanra már megenyhült a lány is, és nem akarja még mindig megfojtani, hogy elkapta a folyosón és meg sem állt vele idáig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=418158#post418158][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.11.08. 17:48[/b][/url]

- Nyugi, kviddicsezem, volt már rosszabb is. Ez tényleg csak egy karcolás, Uff nélkül is rendbejön - von vállat a bocsánatkérésre, és elvigyorodik mellé. Neki kellett lányt rabolni amúgy is, nagyon megérdemelte, ha már egyszer csak úgy elkapta Annelie-t a folyosó közepén, szólhatott volna legalább két szót előtte. Leszedi közben nyakából a sálat, megszabadul a kabátjától is, megvárja, amíg a lány eldönti, mit kér inni, majd elsétál, hogy pár percen belül már az innivalóval térhessen vissza az asztalukhoz. Mire visszaér, a lány már nyakában a sállal, Fogatlant ölelgetve ücsörög az asztalnál, és úgy örül az ajándéknak, hogy ezért aztán igazán megérte az egész felhajtás, pedig még nem is tud mindent. Helyet foglalva leteszi elé a kólát, maga elé a vajsört, és rámosolyog a lányra.
- Örülök, hogy ennyire tetszik. Reméltem, hogy értékelni fogod, ha Hablaty neked adja Fogatlant - jelenti ki, és örül ő is annak rendesen, hogy sikerült megörvendeztetni Meridát, ha már az utóbbi időben azóta az ominózus mesenap és jelmezes bál óta ennyire jóban lettek. Tessék csak a svédre fogni az egészet, mert végtére is nagy jelentősége volt kezdetekben annak is, hogy ismét talált valakit, akivel teljes lelki nyugalommal beszélhet az anyanyelvén is, erre már csak ráadás volt, hogy Merida egész könnyen szerethető. Közben előszedi zsebéből a mozijegyet is, és leteszi a lány elé a neki szánt példányt.
- Na, akkor itt az ideje elkezdeni. Tetszeni fog, majd meglátod - válaszolja magabiztosan, amint kiderül, hogy Annelie sem látott még soha filmet. Ő ilyen kis muglibarát, imádja a ketyeréiket, még ha nem is mindig érti, mi mire való, a film pedig egy remek találmány szerinte, úgyhogy minden barátjának igyekszik terjeszteni az új hitet, hiszen a muglik is tudnak néha olyan szuper dolgokat csinálni, amitől tátva marad az ember szája. Hogy hol is vannak? A kérdés kicsit váratlanul éri, hiszen körülöttük mindenki svédül beszél, meg amúgy átcibálta idáig szegény lányt két kandallón is, de betudja annak, hogy az akciója ennyire sokkolhatta.
- Ööö... ne harapd le a fejem, de Stockholmban, most épp az Östermalmon. Kibuliztam apunál, hogy kapjak engedélyt használni a hop-hálózatot a közeli kirendeltségnél... és hát... ez itt a Londoner. Gondoltam, ha már szülinapod van, Stockholm az egyik legjobb hely ünnepelni - vigyorog és olyan szépen néz, hogy szinte látni az angyali dicsfényből szőtt glóriolát a feje fölött, ő bizony csak valami különlegesben gondolkodott. Magában azért bőszen imádkozik, hogy Annelie ettől véletlenül se kapjon pánikrohamot, vagy sikítófrászt, mert azt igazán nem számolta bele a programtervbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=425016#post425016][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.11.22. 13:27[/b][/url]

Annelie Freya Blomqvist
Svédország, Stockholm, Östermalm, november 3-a, délután három óra
avagy esti mese Meridáról, Hablatyról és egy születésnapi emberrablásról

Örül neki, hogy Merida ilyen lelkes Fogatlantól. Ő a maga részéről rajong néhány mugli találmányért, a filmért is például, bár ha már film, akkor igenis legyen benne sárkány, ha lehet. Az Így neveld a sárkányodat címet viselő csodát pedig már csak a címe miatt is megnézte, aztán mesenapra Hablaty lett belőle, ha már amúgy is van sárkánya, még ha csak tenyérben elférő miniatűr is a drága csupán. A jegyek a folytatásra csupán ráadás, majd icipicit meglepődik ám a kapott kérdésen, kissé szabadkozva is válaszol, igyekezve kimagyarázni, hogy amúgy minden rendben van. Szerencsére Merida nem borul ki, inkább örül, úgyhogy megnyugodva vigyorodik el. Még a végén csak megússza pár karcolással az egész születésnapi lányrablást.
- Akkor itt volt az ideje felfrissíteni az ismeretséget Stockholmmal, és ne mondj már ilyet, nem hiszem, hogy ne lennének barátaid, akiknek eszébe jut, hogy mikor is van a születésnapod. Egyébként mennyi is lettél, te ránézésre majdnemtizennyolc? - kérdezi még mindig fülig érő szájjal, legfeljebb lecsapják, de hát szerinte ránézésre akkor is ennyit mondana Annelie-ről, és nem kevesebbet. Végül a vajsörét is kézbe veszi és a lány felé emeli a poharat.
- Igyunk rád. Skål! - közli, aztán belekortyol az italba, majd le is teszi a poharat és felkönyököl az asztalra. Illem, nem illem, a Londonerhez hasonló helyeken ez senkit nem zavar úgy igazán, bár azért meg kell jegyezni, hogy ez itt messze nem füstös, szakad kocsma, hanem igenis olyan hely, amiért a szülei sosem harapnák le a fejét.
- Még van időnk ötig, addig mesélj, mi a helyzet veled? Csak azt tudom, hogy rengeteg dolgot csinálsz még mindig - érdeklődve pillant a lányra, és el is hallgat átadva neki a szót. Utóbb nem sokat tartózkodott az iskolában, kivéve, amikor muszáj volt, így nem teljesen van képben mindennel, de azért még érdekli, mi is van éppen Annelie-vel például.