A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=213860#post213860][b]Ombozi Noel - 2013.12.13. 18:59[/b][/url]

Téli kirándulás - Bécs

Hogy mitől szép a hajnal? Hogy miért nem tud aludni? A sötétség miatt, amiben nem tévednek a muglik. A hajnal minden szegletében ott lakozik a sötétség, a múlhatatlan rejtély. Évek óta minden nap látja felkelni a Napot, és végigkíséri lemenő útján is. Kialvatlansága okán fekete karikák húzódnak zöldes árnyalatú, mindig huncut szemei alatt. Bőr utazótáskáját egyik kezében tartja, kedvencét pedig, a jávorszarvas bőrből készült hátitáskája fél vállán lóg, és fontosabb, személyesebb holmijainak ad helyet. Nem tudja, és nem is gondolt még bele, hogy ezen a kiránduláson miféle dolgok történnek majd, nem érdekli, egyszerűen csak magához hűen jelen van, és a gyülekező társaságot szemléli. Többeket ismer már, és vannak olyanok, főleg házából, akiket mindenképpen megakar még ismerni. Jobban is. Úgy látja olyan fiúk jöttek, akikkel azonosulni tud, és akár még izgalmassá is tehetik ezt az utat. Egy-egy emberre rávigyorog, majd meglátja Lyrát is, akinek látványától és közelségétől kettőt üt szíve.
- Szia - suttogja neki, majd miután megérkezik mindenki, Amira főszervező kisasszony a nemlétező reggeliről beszél, a következő pillanatban pedig már a Minisztérium előtt állnak. Csatlakoznak hozzájuk, és így már teljes létszámmal tudnak belépni a poros kandallóba.
A szállásra érve Amira ismét, de most már egy hosszabb beszédbe kezd, szerekről, füstről, és szabályokról magyaráz a jelenlevőknek. Noel a társaság szélén próbál maradni, onnan hallgatja a DÖK elnökét, de tekintete a többiek arcát pásztázza, figyeli a reakciókat, és van, akié őszintén elnyeri tetszését. Nem minden szavát hallja Amirának, de ez nem nyugtalanítja, helyette kezdi magát még inkább elemében érezni.
A szobabeosztások csak még jobban feldobják kedvét, és bár gőze sincs, hogy az a férfi, aki velük van kicsoda és micsoda, hogy tanít-e vagy mit keres ott, nem zavarja túlzottan, hogy velük lesz egy szobában. Iskolai dolgozó, vagy nem, ő attól még nem fogja meghazudtolni saját magát. Az vétek volna.
Keiko feltűnően keresi egy még ismeretlen lány társaságát, ez valami lánydolog lehet, hogy akárhova mennek is, gyorsan párosodásra van szükségük, mintha önmagukban nem tudnának életben maradni. Hihetetlen. Így nem megy oda hozzájuk, csak mosolyog, ha épp odafordul a kis fekete hajú japán másodéves.
Egy szőke fiatal kapja meg a kettes számú szoba kulcsait, és amint kettéválik a társaság Amira szabályai után, ők a szoba felé veszik az utat. Miután Ágoston kinyitja a szobát, és betipeg a küszöbön a kis csoport, Noel is belép, és elégedett vigyorával néz rá Lyrára.
- Melyik ágyat szeretnéd? - kérdezi tőle, és ha az lehetséges, akkor a lány döntéséhez közelit választ magának. Ledobja rá cuccait, és ő is leül, majd újra végignéz a többieken.
- Tehát... - mutat magára. - Noel vagyok, jó ha már az elején tudjuk ki kicsoda...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=216397#post216397][b]Ombozi Noel - 2013.12.20. 10:42[/b][/url]

Téli kirándulás
~Lethifalva
Szőke és Keiko/Vanília párosa

A bécsi napok hihetetlen sebességgel teltek el, mintha egy szemvillanás lett volna az a pár nap, amit együtt töltöttek a jelenlevők, leginkább persze saját szobatársaikat látták, illetve azokat a személyeket, akikkel a legközelebbi viszonyban álltak. Azonnal kialakultak a párosok, az apró klikkek, akik mindenhová együtt mentek, mindent együtt csináltak, és ez egy ilyen kiránduláson természetesnek is mondható. Az ember hamar ráhangolódik párjára, átbeszélgetik az éjszakákat, nevetnek, ismerkednek. Noel legtöbb idejét ki mással, mint Lyrával tölthetné, és ezáltal egyre közelebb érzi a kis leányt szívéhez. Lethifalvára az út kandallón át vezet, csakúgy, mint a kirándulás kezdetén, Bécsbe. A hely csodás, végre hó is annyi akad, ami már utal a csapat ittlétének egyik okára, a síelésre. Noel imádja a téli sportokat, és minden évben űzi is őket. A korcsolyán kívül szeret snowboardozni és síelni, de hóangyalok gyártásában is kiváló. Testvéreivel kisebb korukban szánkóztak is, ha megengedte az idő, emellett pedig a forrócsoki, a forralt bor, és a rumos meggy is csak nagy hóban esik igazán jól. Elégedett mosollyal néz le a mellette álló szőkére, és közelebb húzva őt magához, apró csókot lehel homlokára.
- Izgalmasnak hangzik - suttogja a lánynak a helyre célozva, majd Amira kezd ismét elnöki monológba, amire csak akkor figyel fel, amikor a szobabeosztásokhoz ér. Úgy tűnik nincs más lehetőség, kétágyas szobákban kell meghúzniuk magukat, és csodák csodájára több esetben előfordul a fiú-lány párosítás is. Noel szélesre húzza mosolyát, és baljával belecsíp a szőke hátsójába. Remélhetőleg erre rápillant a levitás, és így alkalma nyílik kacsintani egyet az éjszakai murira gondolván. A DÖK alul öltözött elnöke szabadon engedi a kis csapatot, mire a rellonos kézen fogja kedvesét, és Keikohóz siet. Még nem sikerült megbeszélniük a barlangban történteket, és ez aggasztja a fiút, mert a lány zavarodottnak, és kétségbeesettnek tűnt az osztrák fővárosban, ami nem maradhat így. A fekete hajú lány egy másik, kifejezetten alacsony szőkével áll, aki valószínűleg háztársa a fiút körbevevő lányoknak.
- Mi még nem is ismerjük egymást, Ombozi vagyok - nyújtja jobbját az apró lánynak, de a másikkal erősen tartja kedvese kezét. Kedvessége viszonylagos, talán csak amiatt ilyen jó a hangulata, mert nemsokára síléc lesz a lábaira szegezve, az éjszakákat pedig kettesben tölthetik a csinos szőkéjével. Nincs miért haragosnak, vagy bosszúsnak lennie, de még mufurc sem tud lenni. Túl jól alakulnak a dolgok.
- Keiko, gyere át, vagy gyertek át az egyik éjszaka beszélgetni kicsit, és akkor átrágjuk a barlang rossz emlékeit - mondja, és biztatón mosolyodik el. Nehéz volt kijutni onnan, és ha nem ilyen szerencsések, akkor alakulhatott volna egész máshogy is az a hajnali találkozás.
A beszélgetés alatt a csapat oszolni kezd, Amira, és az ikrek már rég leléptek, és lassan mindenki a szabadban vagy éppen az új szobájában van, és élvezi a lehetőségeket. Noel a sajátjukba vezeti a levitást, és bekukkantva az ajtón hangos szavakkal ad hangot elégedettségének.
- Váó! - kiáltja nevetve, majd cuccait az ajtótól nem messze, magát pedig az alsó ágyra dobja le. - Választhatsz ágyat, de úgyis ott alszom majd, ahol te vagy.
Kacéran vigyorog, és ülő helyzetéből fekvőbe helyezkedik. Csodás hangulata letörhetetlennek bizonyul, úgy gondolja, hogy erre a kirándulásra eljönni a lehető legjobb döntése volt kastélyban tartózkodása óta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=217719#post217719][b]Ombozi Noel - 2013.12.23. 13:32[/b][/url]

Téli kirándulás
Lethifalva - Szőke, majd Keiko

Túlzottan is kecsegtető a tény, hogy egy szobába kerültek a levitás királylánnyal, és ezalatt a pár nap alatt senki sem fogja őket felügyelni, senki sem fog utánuk leskelődni, és igazán, a maguk valójában lehetnek szabadok. Hogy ez mit jelent, az egyelőre még a rellonos diáknak is kérdés, mert nem ismeri szerelme határait, nem tudja mit lehet, és mit nem, de az is igaz, hogy cseppet sem tart az elutasítástól. Olyannyira tisztában van saját hatásával, és cselekvő kisugárzásával, hogy tudja: előbb utóbb eléri, amit akar. Ugyanakkor megfordul a fejében, hogy ez a szobabeosztás csupán valamilyen piszkos tréfa, és nemsokára kopogtat faajtajukon Amira, miszerint összetévesztette a neveket, és a kedves helyett majd még a jóslástan professzorral kell osztoznia az aprócska szobán. Na meg még mit nem. Akkor inkább alszik a nappaliban, mintsem hallgassa boldogtalan jövője halovány képeit. Szomorú igazság, de valódi áltudománynak tartja a jóslástant, és nem is érti, hogyan foglalkozhat ilyesmivel Tender professzor, aki egyébként egy szimpatikus ember benyomását keltette benne.
- Ó, valóban? - nevet fel fejét csóválva a lány kijelentésén, hiszen elképzelni sem tudja, hogy Lyra éppen most fossza meg magát, és a rellonost a közös alvás lehetőségétől, amikor arra éppen hogy a felsőbb vezetőségtől kaptak engedélyt, s ezáltal szabad utat. - Megnézem én azt, ahogy lerugdosol magad mellől.
Kacéran vonja fel szemöldökét, kihívón, és magabiztosan, ám ahogy a gyönyörű lány megközelíti, és teljes tudatában nőiségével ráül hasára, azonnal elnémul. Felpillantva keresi meg a tengertükröket, és le sem veszi róluk tekintetét. Kezeivel a kecses derekat simítja, majd szinte meg sem hallja, amit Lyra mond az ágyról, takaróról, és róla, már érzi is forró csókját. Felszusszan egy pillanatra, de a következőben jobbja a szőke tarkóját tartja, hogy abba ne hagyja, ez így számára pont tökéletes. Elvesz ezekben a pillanatokban, olyan helyekre zuhan, vagy éppen magasodik, ahol ezidáig nem járt, de most, hogy napról napra jobban ismeri, többé nem akar nélkülük létezni, és többé nem akar Lyra nélkül lenni. Gondolatai kószák, és olyan gyorsan peregnek a fantáziaképek csukott szemei előtt, hogy azok kivehetetlenné és követhetetlenné válnak. Csend, és béke, tűz, és agresszió fonódik össze, amikor egy kintről érkező hang, a kopogtatás zavarja meg feszült viszonyukat. Ő mintha meg sem hallaná, úgy folytatná tovább elkezdett játékukat, de királylánya elszakad szájától, és leszáll róla, hogy az érkezőnek ne ebben a formájukban kelljen őket látnia.
~ Nagyszerű, megérkezett Amira a jóslástan királyával, és jöhet a szobacsere. Tudtam. ~
Gondolataira egy hangos nyögéssel felel, egyúttal karjaival Lyrába kapaszkodik, húzza ismételten magára.
- Ne, ne, ne, ne, ne - mondja, mint egy rossz, hisztis gyerek, és nem hajlandó kinyitni szemeit. - Nem érdekel ki jött, nem fontos, csak gyere vissza, az előbb olyan jól elhelyezkedtél...
Aztán benyit Amira helyett a japán lány, és bár nem huppan közéjük - talán tudja, hogy mit szakított félbe -, várhatott volna még egy órácskát. Noel sóhajt egyet, és rávigyorog az ajtófélfának támaszkodó lányra. Beletúr hullámos hajába, feláll, kinyújtóztatja ellazult, elálmosodott tagjait, és még egy utolsó csók után csomagjához sétál, hogy sífelszerelését előszedvén, melegebb öltözéket öltsön.
- Figyeljetek arra, hogy odakint hideg van, és alá kell öltözni a síruhának - mondja a lelkes lányoknak, aztán elmosolyodik, és síszemüvegét előkapva már indulhatnak is.
A kinti hideg számára nem dermesztő, vagy rémisztő, sokkal inkább indítja be nyálelválasztását, és saját lelkesedését is. Él, és hal a téli sportokért, szerinte ezek nélkül túl sem lehetne élni ezt az amúgy zord, depresszív évszakot. Lyra mellett halad, egyik kezével öleli derekát, másikban vastag kesztyűjét, és szemüvegét tartja. A síparadicsom, és pályái nincsenek messze szállásuktól, és az út alatt a fiú lélekben már nincs is társaságával, sokkal inkább csatolja léceit fel, hogy aztán belevethesse magát a súlyos lejtők élményeibe.
- Öltözzetek, aztán már itt sem vagyunk - jelenti ki a sífelszerelés kölcsönző előtt, majd belép az üzletbe, és szaporán, sok tapasztalattal választ magának cipőt, és lécpárt. Az üzletben szívélyes segítség fogadja őket, akihez bátran fordulhatnak, ennek ellenére a rellonos saját feje után megy, és Dynamic, francia léceket választ magának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=659781#post659781][b]Ombozi Noel - 2017.02.13. 19:32[/b][/url]

Nádja
Nagyvárad


Míg balja nadrágzsebének mélyén pihen, addig jobbjában pezsgőspoharat tart, s azzal kering a hatalmas, gyönyörűen kivilágított körteremben. Akármerre néz, mindenhol ablakot lát; azok plafontól padlóig érnek, és szinte mindegyik feldíszített, ragyogó erkélyt rejt maga mögött. A besötétedett, fekete égen megannyi csillag figyeli, hogy odabent, az idei évi sárkánytani kongresszuson hány nevesebbnél nevesebb kutató és tanár lép a katedrára.
Noel belekortyol a drága, ízletes italba, majd udvariasan nevetni kezd az aktuális előadó egyébként igen gyenge viccén. Ő, Nádasdy, aki jegyzetei között keresgél, és lámpalázasan köhécsel, végigkísérte a mestertanonc egész gyakorlati idejét, amit itt, a romániai rezervátumban töltött, és eltagadhatatlan, hogy a fiatalember nagyon sokat köszönhet a középkorú, kopaszodó férfinak.
Arcán szolid mosollyal pillant el oldalra, és bár nyomban vissza is fordul, a piros ruha, ami ezalatt az egyetlen pillanat alatt a látószögébe került, nem hagyja nyugodni. Fejét kérdés nélkül fordítja ismét balra, mire az arcán pislákoló mosoly azonnal kiszélesedik.
- Mi ez az ősz hajszál itt, hm? Csak nem öregszünk, kedves Nádja? - dörmögi előrébb hajolva a nő fülébe, miután korántsem feltűnően mögé lopakodott, s igencsak gyerekesen meghúzta egy vékonyabb fürtjét, hogy a piros ruhás, hihetetlenül vonzó exeridonos úgy érezze, mintha épp kitépett volna egy oda nem illő, ősz szálat. - Jó látni, hogy a rénszarvasos pizsamádon kívül van más is, amit néhanapján felvehetsz.
Halkan beszél, egészen közel a barnasághoz, de még csak véletlenül sem rá, hanem a pulpitus felé nézelődik. Nem akar tiszteletlen lenni kedvenc tanárával, és noha megpróbálja, az egyre csak mélyülő vigyort képtelen elfojtani. Aztán féloldalasan, leplezetlen huncutsággal lepillant a nőre.
- Helló - köszön kissé megkésve, és hangjába szemtelen élt csempészve folytatja. Homlokát kérdése közben ráncolja, mintha erősen gondolkodna. - Bocsáss meg a kérdésért, de... téged ki hívott? Látványelemnek jöttél, vagy...? Őszintén bevallom, elképzelésem sincs, mi másért jöhettél volna.
Borostás arcán továbbra is ott ül a vigyor. Nagyon széles, nagyon pofátlan. Valószínűleg pontosan tudatában van annak, hogy ez az elegáns, piros ruhás nő nem fogja megütni egy ilyen rendezvényen. Ha meg mégis... nos talán az sem jelentene számára nagy problémát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=659855#post659855][b]Ombozi Noel - 2017.02.13. 21:19[/b][/url]

A feje meg sem mozdul, nem pillant oldalra, csakis maga elé, a szónoki emelvény felé néz, de azt azért komoly badarság volna állítani, hogy nem is figyel Nádjára. Sőt. Az igazság az, hogy mióta kiszúrta őt a piros ruhájában és a megjelenésével ellentétes, kissé határozatlan, nagyon is ártatlan vonásaival, egyedül csak rá képes koncentrálni. És habár látja, hogy Nádasdyt egy külföldi, talán francia agg követi a pulpituson, a felcsendülő szavai már nem jutnak el hozzá. Szeme sarkából, és fülének minden apró kis porcikájával is Nádjára figyel; szavaira, mozdulataira,  somolygására, vörösre festett ajkainak el-elhúzódó szegletére. Nádja úgy vonzza, mint még soha senki, és az, hogy otthon várja valaki, ezen mit sem változtat. Nádja egyetlen pillantása elég ahhoz, hogy forrni kezdjen a vére, és képtelen legyen uralkodni önmagán.
Pedig muszáj lesz.
A pizsamás válaszra csak egészen halkan, és csak egészen rövid ideig kuncog, amiből éppen annyi látható, hogy az álla megremeg kiszélesedett ajkai alatt. Majd csücsöríteni kezd, hogy gátat szabjon illetlen viselkedésének. Végtére is, ő a későbbiek során még itt, ezekkel a nagy szakértelemmel bíró kutatókkal és professzorokkal szeretne együtt dolgozni!
Azután, Nádja csípős válaszára felé pillant, de csak pimasz tekintetével üzen. Száját észrevétlen harapja be, zöldes szemei a nőét keresik.
- Felesleges keresgélned - feleli, ahogy követi a nő tömegben kutakodó kék szempárját. - Nem találsz senkit. Egyedül jöttem.
Hazudjon? Ne? Mit mondjon? Letagadja Kamillát? Ne? Egyáltalán, ő most kapcsolatban van? Nem? Szereti a háztársnőjét? Ha igen, hogyan? A lány nemrég bemutatta az apjának. Ez... bonyolult. Kétségtelen.
Érzi, hogy a fejében cikázó gondolatoknak időt kell nyernie, hogy amennyi csak tud, válaszra leljen. Egyetlen dologban biztos: Kamilla nem érdemli meg, hogy bántsa. Esze ágában sincs, nem, az volna az utolsó, amit szeretne. Az viszont, hogy az exeridonosba éppen itt botlik bele, olyan, mintha valaki előre elrendelte volna.
Belekortyol az italába, tekintete közben végigsiklik a meghívottakon. Mit csináljon? Legyen önmaga? Hiszen a mellette álló piros ruhás nő már nő. Felnőtt, megvan a magához való esze. Ha úgy veszi, utolsó kérdésével épp az imént kérte fel keringőre.
Végül Nádjához fordul.
- Van kedved csatlakozni hozzám ma este? Persze, csak ha neked sincs partnered - az alkalomhoz, s azzal együtt Nádjához méltó, komoly szándékú íriszekkel pillant rá, még poharát is az övéhez emeli, hogy ha a válasz igen, koccinthassanak. Közben azért ő is keresgélni kezd a tömegen, hátha megpillant valami jól öltözött, fess úriembert, akiről már messziről lerí, hogy Nádjával érkezett.
Mekkora arcon csapás lenne az, nem igaz, Noel? Rosszul esne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=659961#post659961][b]Ombozi Noel - 2017.02.14. 16:42[/b][/url]

Nádja
Nagyvárad

A levegőt elnehezítő, azt egyszerre fülledté és sűrűvé tevő mozdulatlan feszültség észrevétlen lengi körül őket. Kéretlenül kúszik be a mestertanonc zakóujja alá, és bizsergeti végig makulátlan, hófehér ing takarta felsőtestét. Az ébredező libabőr végigszalad gerince mentén, mikor résnyire nyitott ajkai levegő után kapnak, s zöldjei egyetlen kósza pillantásra összeérnek Nádja kékjeivel. Noha még nem vallotta be magának, imádja ezt a szégyellős, mégis mindig kihívást rejtegető szempárt. És habár ő szeretné tartani a szemkontaktust, a nő még azelőtt visszafordul poharához, hogy ezt tudtára adhatná. Persze, könnyen lehet, hogy tudja ő enélkül is. Noel rajta ragadó, vizslató szemei árulkodóak, hiába, ha akarná sem tudná levenni őket Nádjáról. Talán csak a piros ruha, talán a külföldi kongresszus, a kivilágított terem vagy a pezsgő az oka, de minduntalan emlékeztetnie kell magát arra, hogy a pulpitus nem balra, sokkal inkább előre lett felállítva. Elfordul, csillogó tekintetét az előadóra vezeti, s egy rápillantó idegen számára akár még úgy is tűnhet, hogy visszafogott mosolya a francia tudósnak szól.
Aztán újfent balra pillant, és újfent kérdez. Nádja azonban nem válaszol azonnal, habozik, s eddig lesütött szemeivel most egy, a bejárati ajtóban, kisebb társaságban álló férfira pillant. A mestertanonc követi a kék szempár útját, és amint meglátja a másikat, gyomra összeugrik, szíve felhevül, ereiben fokozódni kezd az adrenalin.
- Áh, értem - feleli halkan, és noha mellkasát meghatározhatatlan csalódottság feszíti, amennyire az lehetséges, nem mutatja ki. Bár zöldjeiben kissé megfakult az eddigi csillogás, ugyanazzal a pimasz mosolyával fordul Nádjához, mint az est folyamán bármikor tette. Poharát hozzákoccintja a nőéhez, majd kiissza belőle a maradékot, hogy az egy perccel később mellettük elsuhanó pincér tálcáján lévő újabbra cserélje. Közben jobbra fordul, vet egy mosolytalan, komor pillantást a másik férfira - akit egyáltalán nem hibáztat azért, mert tekintete újra meg újra visszatéved Nádjára -, hogy tudja: jobb, ha észnél marad, és más vadat szemel ki magának, mert ehhez a nőhöz itt, ő mellette, ma biztosan nem lesz köze. És ha rajta múlik, máskor sem.
- Pardon! - a döbbenettől elnyíló szájjal fordul a belekaroló exeridonoshoz. Megkeményedő vonásai elárulják, hogy nem akar hinni a fülének, és biztos abban, hogy az imént rosszul hallott. Csakhogy Nádja szemtelen kis vigyora éppen az ellenkezőjéről tanúskodik; nagyon is jól hallott. - Hú, de kikapsz még ezért...
Az ő ajkai is hasonló mosolyra húzódnak, ám mielőtt még befejezhetné gondolatát, a teremben elégedett taps hangzik fel. Noel az emelvény felé pillant, ahol most a rendezvény feje, a rezervátum igazgatója kér szót. Őt személyesen is jól ismeri, hiszen egy évvel ezelőtt tőle kapott engedélyt az egyéni terepgyakorlatának megkezdésére, és azután is többször beszélgettek, még mielőtt idekerült volna. Többek között a fiatalember pyromágiájáról is, és annak sárkányok és más veszélyes lények közötti hasznosságáról. Azután pedig, hogy öt hónapig itt élt, minden nap volt alkalma összefutni a férfival.
- Őt tartják az idei Ezüst Merlin-díj egyik nagy esélyesének - kissé oldalra dőlve suttogja oda Nádjának, hátha sikerül olyat mondania, amit nem tud. A mestertanonc személy szerint a támogatók táborát erősíti, hiszen nemcsak hatalmas példaképnek, de jó embernek is tartja a sárkánygyógyító férfit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=660619#post660619][b]Ombozi Noel - 2017.02.17. 18:52[/b][/url]

Nádja
Nagyvárad

Hogy tessék? Mi van?! Mi az, hogy kölyök? Noel éppen csak egy árnyalattal indulatosabban fordul a szemtelen nő felé, mint azt a heccelő megszólítás önmagában megkívánná. Valószínűleg még a vaknak is nyilvánvaló lehet, hogy számára ez egy különösen érzékeny pont, amire rövid időn belül már másodjára tapint rá az exeridonos - tehetséges a kisasszony, kétségtelen. Érzékeny pont, főleg, hogy egy ideje - épp azóta az éjszaka óta, hogy bekísérte a kanapéjára - már másként néz Nádjára. Erről persze még nem tud, csak a belső, csontjaira tapadó inakat és izmokat marcangoló feszültséget érzi, ami a szokottnál jóval ingerültebbé és nyughatatlanabbá teszi. Mintha nem találná a helyét. Nem találja, hiszen csak most kezdi kapiskálni, hogy egészen mostanáig rossz helyen kereste.
- Nem vagyok kisfiú, Nádja - jegyzi meg válaszul, a hangjából kihallható éllel finom nyomatékot adva kijelentésének. A kék szempárba ivódó tekintet egy múló pillanatra villámokat szór, de mire a nőt megrémíthetnék, addigra azok bele is simulnak a zöld fényekbe. Noel ajkai kiszélesednek, homlokáról eltűnnek hirtelen jött mérgének jelei. Elmosódnak, akárha soha nem is léteztek volna. A szempár ismét puhává, ismét élénkké, ismét csillogóvá válik, amit le sem tud venni a karjába karoló nőről. - Ne... - elhaló hangon nyögi aztán, Leonie neve hallatán, s tettetett félelemmel, látványos, nagy mozdulatokkal pillant körbe a termen. Hangját visszafogva, majdhogynem suttogva folytatja. - Azt ne mondd, hogy ő is itt van!
Mikor ugyanis legutóbb találkozott a bongyorkával, a lány nem volt rest rámászni, és nyálas puszikkal kimutatni iránta érzett, múlhatatlan szeretetét - mindezt a kastély zsibongó előcsarnokában, ebédidőben, természetesen.
- Ühm - hümmögi egy halvány mosoly kíséretében, s közben az emelvényen álló, tehetséges szónokot fürkészi, issza annak minden szavát. Látványos büszkeséggel figyeli a közeli rezervátum igazgatóját, szíve nagyot dobban, mikor a férfi ajkait kedvenc sárkányának neve hagyja el: Daria.
- Ismét tévedsz – elégedett mosolyával fordul Nádjához, és mielőtt még válaszolni kezdene, oldalán a nővel az egyik kivilágított erkély felé indul. Kitárja előtte az ajtót, előreengedi, majd be is húzza maguk mögött az ajtót, ezzel odabent hagyva az előadók mágikusan felerősített hangját.
A csend élesen telepedik rájuk.
Noel a korláthoz sétál, rákönyököl, kezei között tartja a félig még teli pezsgős poharat. Kíváncsi tekintetét a tóról a nőre emeli, szája szeglete megremeg.
- Nemrég itt töltöttem öt hónapot szakmai gyakorlaton – szólal meg néhány pillanattal később. – Azalatt az idő alatt az itt lévők többségével volt szerencsém találkozni. Tamássy úrral, a rezervátum igazgatójával pedig szorosabb kapcsolatot is kialakítani.
Kis szünetet tart, visszafordul a táj felé, a kéz meleg poharat kiszáradt ajkaihoz emeli.
- Szóval tévedsz, se pia, se nők - jegyzi meg végül, de csak következő szavai mellett pillant Nádjára. - Bár... hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz a pezsgő, vagy a társaságod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=663962#post663962][b]Ombozi Noel - 2017.03.02. 16:17[/b][/url]

Nádja
Nagyvárad

Azzal, hogy tudatos jövőképével láthatóan meglepi a nőt, érdekes, de egyáltalán nem foglalkozik. Noha előbb még kifejezetten rosszul esett neki, hogy a másik szemében talán nem más, csak egy mindent akaró kamasz, pillantásából - habár várható lehetne - most mégsem süt gőgös elégedettség, vagy arrogáns pökhendiség. Tekintete csendben találkozik Nádja elismerő íriszeivel, majd mosolytalan, komoly vonású arcát az előttük elterülő mozdulatlan erdő felé fordítja. Poharát ajkához emeli, kortyol, és csak azután, hosszú másodpercek múltán néz ismét a mellette álló nőre. Nádja idilli látványt nyújt. Nem giccses, nem túl sok, egyszerűen csak szép.
- Azt hiszem soha nem voltam olyan boldog, mint itt - feleli végül a költői kérdésre, de a szavak kiejtése közben elszorul a szíve. Hiába mondja az igazat, kényelmetlenül érzi magát, egész lényét uralni kezdi valami bizarr kettősség. Boldog, de... lelkiismeret furdalása van. Hiszen jó pár boldog éve volt Annelie mellett, amit eszében sincs letagadni, de az, amit a sárkányok és a rezervátum iránt érez, összehasonlíthatatlanul több annál. Mert ez jelent mindent. Felülmúlhatatlannak tűnik. Mintha azelőtt vakon élte volna az életét, mintha képtelen lett volna érzékelni; tapintani, szagolni, ízlelni, látni... csak mióta legelőször betette a lábát a rezervátumba, azóta érzi, hogy él.
Mennyire jól gondolta álmatlan éjszakáin, hogy nem szabad vissza mennie Magyarországra. A zsigereiben érezte. Igaza is lett, kár volt.
- Hoppá - meglepve pillant fel Nádjára, vonásaiba és szája szegletébe visszaköltözik a felhőtlen jókedv. - Azt hittem, rólad csak pletykálják, hogy okos vagy, közben meg... tudod, más módszerekkel törsz a csúcsra. Már szakmai szempontból, természetesen.
Mosolya kihívó vigyorrá erősödik. Ravaszul csillanó szemeit le sem veszi a várhatóan pirulni kezdő orcácskákról. Imádja cukkolni Nádját, és imádja figyelni   olykor kislányos, máskor mindenáron visszavágni akaró reakcióit. Közben olyan tiszta és ártatlan. Fenséges.
- Nem azért, hogy megbántsalak, de szerintem a testvéreid már nem a szórakoztató kategóriába esnek... - bocsánatkérő mosollyal pillant az exeridonosra, de nem bírja ki, mikor Leonie ismét az eszébe jut, csakhamar elneveti magát. - Ne haragudj - orrnyergét masszírozva fordul el, és lehunyt szemekkel próbál úrrá lenni az újra meg újra rátörő nevetéshullámon. Azután kortyol, és az eget kezdi bámulni.
- Zavarna, ha Nádjának hívnálak? - kérdezi kis idő elteltével, szinte a semmiből térve vissza a nő nevére. Nem tudta, hogy a keresztneve Nadine, és bár tetszik neki, ha szabad, mégis inkább Nádjának szólítaná. Mert az az övé. És valószínűleg az övé is marad.
A végére csak kiderül, hogy valóban nem más, mint egy mindent akaró, önző, bűnös fiatalember.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=665292#post665292][b]Ombozi Noel - 2017.03.07. 21:25[/b][/url]

Nádja
Nagyvárad

Nádja elkerekedő szemei és vörösbe boruló arca először megmosolyogtatja; oldalra húzódó ajkai között előbukkannak fogai, borostás orcáin pedig megjelennek az úgy utált gödröcskék is. Tessék, ilyen az, mikor őszintén, mindenféle sallang vagy kötelezettség nélkül mosolyog. Egyszerűen, önmagaként.
A nő zavart válaszát meghallva viszont az ő arcára is odafagy a jó kedélyű gesztus. Pislogás nélkül, összeszaladó szemöldökökkel mered rá. Tekintetében értetlenség és kezdődő riadalom fedezhető fel, hiszen hirtelen nem tudja eldönteni, hogy Nádja csak nem értette előző, humorosnak szánt csipkelődését, vagy direkt játssza el a kis naivát, hogy aztán ajkai gonosz, győzelemittas vigyorban végződjenek.
- Nem, nem - lehervadó mosollyal rázza a fejét, és a korláttól eltávolodva tesz egy tétova lépést a vörös ruhás nő felé. - Félreértesz. Én csak arra céloztam, hogy... - váratlan csend ékelődik szavai közé, s megtorpanva a kimondásra váró szóra gondol. A szíve nagyot dobban, talán mert a fejében visszhangzó gondolat most valódi jelentőséggel bír. Kiszáradó alsó ajkát megnedvesítve pillant fel a nőre. - Gyönyörű vagy. Megtehetnéd. Ha ilyen alkalmazottam lenne, mint te...
Nem fejezi be, szavak helyett sokatmondóan vonja meg vállait. Szemeit az előttük elterülő tájra süti, száját elhagyja egy félhangos sóhaj. Egészen kényelmetlenül kezdi érezni magát, amiért ilyen tisztán kinyilatkoztatta a nővel kapcsolatos, koránt sem publikus véleményét. Ismét szembefordul a hatalmas, erdélyi farengeteggel, és pezsgőspoharát kezei között tartva rákönyököl a korlátra.
- Nem tudom, pletykálnak-e rólad ilyesmit - mondja, rekedt hangját a hűvös szél messzire sodorja. - Nem érdekelnek az ilyesmik. Kis emberek nagy szavai... nevetséges.
Futólag oldalra pillant, zöldjei találkoznak Nádja kékjeivel, majd az ajtó felé sandít és beleegyezően bólint. Poharát a szájához emeli, kiissza belőle az utolsó kortyot, utána vet még egy pillantást a fák felé, és ellökve magát a korláttól, csendben az ajtóhoz sétál.
- Otthon lenne kedved beülni valahová? - kérdezi már a nő előtt kitárt ajtónak támasztva vállát, tekintetével újra meg újra bejárva Nádja arcvonásait. Kérdése hirtelen, mégsem nevezhető átgondolatlannak. Ujjai megreszketnek a kilincsen, de ezt szerencsére nem láthatja az exeridonos, hiszen a testével tökéletes takarást biztosít. A szíve dübörög a hófehér ing alatt; tart az elutasítástól, azonban abban is biztos, hogy örökké bánná, ha nem kérdezett volna rá. Akkor ugyanis ez sem volna más, mint egy elszalasztott lehetőség, talán élete legfontosabb, legigazibb lehetősége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=695784#post695784][b]Ombozi Noel - 2017.08.11. 14:39[/b][/url]

A Romániai rezervátum

Az emeletre betűző Nap első fényeire alig bírja kinyitni a szemét. Álmosan hunyorog rá Annelie-re, és az arcába omló barna tincseket oldalra fogva mosolyodik el. A fenébe is, a mai reggel ennél szebb már nem is lehetne! Igaz, hogy arról volt szó, hogy hagynak maguknak időt újra megismerni egymást, de elhatározások és késő éjszakákba nyúló beszélgetések ide vagy oda, hamar ott kötöttek ki, ahol minden elkezdődött. Újra.
- Kár, hogy csak egy napra megyünk – jegyzi meg már öltözködés közben, és kékalapon fehér pöttyös ingjét gombolva fordítja arcát a nő felé. Vonásai ismerősek lehetnek, egy kicsit komolyak, egy kicsit játékosak, ahogy a másikat fürkészik, de az izgalom, ami az egész testében zsong, minden rezdülését áthatja. Már alig várja, hogy elinduljanak, hogy találkozzon Tamássy úrral, a rezervátum régen látott igazgatójával, és bemutassa neki Anneliet. Szája szegletében mosoly bujkál, és bár szeretné újra meg újra kimondani, hogy az ő sárkánylánya a világ legcsodálatosabb nője, ezúttal nem teszi. Az elmúlt napok tükrében az már igazán túlzás lenne... és ki tudja, még a végén elbízná magát az elnök kisasszony, arra pedig nincs semmi szükség.
- Azt hittem, én vezetlek körbe téged, nem te engem - feleli meglepetten, mikor már a Rezervátumban sétálnak, majd lelassítván megállásra készteti Anneliet is. Míg szeme az övét kutatja, addig összekulcsolt ujjaikat arca elé emeli, és apró puszikkal borítja be a lány kézfejét. A zöldekből visszafojtott kíváncsiság és egyre növekvő izgalom néz vissza, de a fiatalemberben égő tűz nemcsak a titoknak, sokkal inkább a nőnek szól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=696120#post696120][b]Ombozi Noel - 2017.08.13. 17:56[/b][/url]

Szívem
A Romániai rezervátum

Igazán bele sem mer gondolni abba, hogy milyen meglepetés várhatja itt, a világ közepén, Európa egyik, ha nem legszebb Sárkányrezervátumában. Ráadásul, tényleg úgy készült, hogy ő fogja körbevezetni a lányt, hogy sorban megmutatja neki a kedvenc helyeit, a barlangot és a kilátót, hogy elmennek a keltetőbe és a még alig párnapos bestiafiókákhoz, és hogy míg bejárják a rezervátum minden négyzetméterét, addig itteni történeteket mesél, és beavatja a barnát olyan pletykákba, amiket ittléte alatt hallott a dolgozókról. Erre, mint ahogy azt a jelen állás is mutatja, ő az, akit turistaként vezetnek. Nem is érti honnan ered az a mély, ösztönös otthonérzet, ami Annelie-ből sugárzik. Nem érti, de odáig van érte.
- Ühmmm... - feje hátrabicsaklik a nő csókjától, majd rekedtes, doromboló hangot hallatva csukódnak le szemei. Hirtelen már egyáltalán nem érdekli a szülinapja, csak az, hogy ismét hozzáérhessen a másikhoz, és ismét a magáénak érezze őt. A lelki szemei előtt felelevenedő reggeli emlékekre elnyújtva bólint, majd oldalra billenő fejjel, hümmögve kinyitja zöldjeit. Annelie-nek persze addigra már hűlt helye van, csak az illatát hagyja maga mögött meg a Noelben - direkt - felébresztett vágyat. A legszebb az egészben az, hogy a barnaság pontosan tudja, mit váltott ki a férfiból, és hogy elkalandozott gondolatait nem egészen egyszerű visszaterelni a nyugodt, hegyek között túrázós mederbe. A kislányból nő lett, ezt már nem lehet nem észrevenni. - Hé!
Hitetlen vigyorral néz a pimaszul hátrapillogó lány után, majd fejét csóválva iramodik utána, hogy mikor beéri, a kelleténél erősebben csípjen a fenekébe, és közben jó hangosat cuppantson a nyakába.
- Ha így folytatod, egyszer még nagyon csúnyán megjárod - ígéri, aztán a lány keze után nyúl, hogy a karámokhoz már kéz a kézben érjenek. A fiatalember annak ellenére, hogy tudja hol vannak, nem kérdez semmit, csak tőle szokatlan engedelmességgel sétál Annelie mellett, és várja a megfelelő pillanatot. Az ő megfelelő pillanatát, ami majd a sajátja is lesz.