KoncertDorian
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Rocker csibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Azt hiszem, ha azt mondom, hogy senkit nem lepne meg, ha én egyik percről a másikra eltűnnék az iskolából, akkor bizony még el is túloztam a dolgokat. Nem voltam túlságosan sokat a Bagolykő terültén, főleg nem akkor, akkor, ha máshol már koncertek voltak, Európa területén belül. Nem mintha máshol gondot okozott volna a közlekedés vagy a kommunikáció, egyszerűen ez volt a konfort-zónám területe. Ez már így volt jó pár éve, szóval bátran kijelenthetem, hogy van pár ismerősöm koncertekről. Voltak akiket jobban kedveltem és voltak, akiket kevésbé, de Shayleen Black azok közé a kivételes egyének közé tartozott, akiket egészen kedvelek. Így történt tehát, hogy mikor összetalálkoztam vele valamelyik nap a kastélyban, rögtön a karomba kaptam és majdhogynem a szuszt is kiölelgettem a rég nem látott bulizó-társamból. Nem, az ilyesmi nem nagyon volt szokásom, de kivételesen jó kedvem volt és a dolog csak úgy magától jött, mindenféle előzmény nélkül. Nem mondom, hogy öribarik voltunk, de azért néha gondoltam rá, hogy írok neki egy levelet... Mégsem tettem, egyrészt azért, mert nem voltam az a fajta, másrészt meg azért, mert azt sem tudtam, hova kéne küldenem. De mikor végre sikerült egy olyan egyént találnom, akiről tudtam, hogy nem mondana nemet egy ilyen ajánlatra, rögtön kaptam az alkalmon, hogy felajánljam neki a másik koncertjegyemet. Magányos farkas voltam egy jó ideje, de azért a koncert mégiscsak társaságban a legkellemesebb élmény. Bár lehet, hogy ez csupán egyéni véleményem, mások pedig nem osztják ezt a nézetet. Ő legnagyobb lelkesedésemre belement, sőt még az utat is megszervezte, így nem győztem köszönni a dolgot. Mármint gondolatban, mert az az Isten még nem született meg, aki rákényszerít engem, hogy bármit is megköszönjek. Talán még kicsit túl jó is volt a szervezése, mert kerek két óránk maradt a kapunyitásig, az pedig nekem egy helyben állással bizony egy halálos örökkévalóság.
- Nekem mondod, Shay? Két hétbe kis híján belehalok, a két hónap, amit kihagytam a suli miatt pedig maga a kínhalál - mondtam kissé túldramatizálva, ettől függetlenül tényleg úgy gondoltam, hogy ez az idő túl sok nekem. Amikor felajánlotta, hogy menjünk be egy CD boltba, lelkesen csillogó szemekkel meredtem rá, mint valami kiskutya, akit kihoztak a menhelyről.
- A lelkembe látsz, csajszi, a lelkembe! - nevettem a szívemhez kapva a kezem, mivel ismertem azt a boltot és a csuklóját fogva mentem vele arrafelé. Mihelyst odaértünk, megnéztem a nyitvatartást és látva, hogy a bolt még minimum három órán át nyitva van, belöktem az ajtót egy csilingeléssel.
- Van valami, amit keresel, vagy csak körbenézünk? - kérdeztem a rock lemezekhez lépve és elkezdtem lapozgatni a tokokat.

Lavia
~ Anglia, Baker Street, 221/B.

KoncertDorian
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Izabella
Anglia, Baker Street 221/B.

Azt hiszem, hogy úgy tekintgettem a volt háztársam felé, mintha legalábbis elmebeteg lenne, szóval úgy döntöttem, gyorsan visszafogom magamat és megpróbálom az ő szemszögéből nézni a dolgot. Biztosan szokatlan ilyen messzire lenni otthonról, úgy, hogy tudja, tilosban jár és ha ezt tudnák, egész biztosan kikapna. Én nem igazán tudtam, milyen az, mikor a szülők rajtakapnak tilosban, mivel nem nagyon volt olyan élő hozzátartozóm, aki féltett volna, már ha apám tavalyi nyarát nem számítjuk. Igen, jó atyám megtért és új hobbija, hogy negyven oldalas leveleket küldözget nekem, én meg csak nézek, hogy mindezt hogy sikerült egy pici borítékba betuszkolni. Na, ő az, aki most nem igazán dicsérne meg, amiért itt vagyok és kihagyok minimum két hetet a suliból.
- Persze, hogy tudom, ez olyan, mint nekem mikor először voltam Berlinben. Ne érts félre, imádom Londont, de azért más, amikor az ember itt születik és él, mint mikor egy más országból jött - próbáltam megértetni magamat a kezemmel hadonászva, mint valami eszeveszett fóka. Oké, annyira azért nem voltam vészes, de ettől még hadonásztam egy sort, próbálva érzékeltetni a dolgot, több kevesebb sikerrel. Azt hiszem, sokkal inkább kevesebbel. Igen, a mögöttünk lévő felnőttek megint morogtak, hogy nem halad elég gyorsan a sor, de ezzel nem tudtam mit kezdeni, elvégre ez nem miattam volt, hanem azért, mert a javarészt kínaiakból és japánokból álló csoport még mindig áradt kifelé a szűk ajtón, annak ellenére is, hogy már vagy három perce elindultak ki. Hol fér el ennyi ember? Eközben Izus elkezdett barátkozni valami kicsi lánnyal. Szerettem a gyerekeket, szóval én is integettem a kiscsajnak, mire visszaintegetett mosolyogva. Arról viszont, hogy hogyan is állok a sulival, nem tudtam sokat mondani, nem voltam a társaság középpontja, na meg a Rellonosok társasági élete sem volt annyira aktív a házon belül, mint anno a Levitának.
- Úr isten, már abban elfáradtam, hogy végiggondoltam, mennyi minden ez - törtem ki nevetésben őt figyelve. - Szerintem te egy hős vagy, Iza, én ennyi mindent nem bírnék egy időben csinálni... Tényleg, hogy van Vatta? Ezer éve nem láttam már.
Volt már szerencsém a kék leányzó kutyájával összefutni és aranyos kis jószág volt, így hát érdekelt mi van vele. Nem túl boldogan konstatáltam, hogy valami kisgyerek elesett és elkezdte elüvölteni a hangszálait. Te szent ég, mint akit nyúznak! Segítsen már rajta valaki, kérdezze meg, mi a nyűge...
- Hogy a Rellonban? Nagyon semmi nincsen, nem egy túl aktív a társadalmi élet a házon belül, de jó fejek a háztársaim, bírom őket. Tényleg. Amúgy meg, hogy tudsz ilyen hülyeségeket kérdezni Miza? Már hogyne gondolnék a Levitára! - mosolyogtam rá kedvesen. Tényleg sokszor gondoltam a volt házamra, mert bár már nem oda jártam, attól még szerettem a kis bolondos kékeket. A kiscsajt közben elkezdték nyugtatni, hogy majd kap egy nyalókát, ha itt végeztek, mire ő megnyugodott, mi pedig végre beléphettünk az ajtón, a nem túl tágas, tapétás folyosóra, ahol a fogasról egy Scotland Yardos kabát és hozzá való kalap lógott.

Rockercsibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Nem, azt hiszem, nem sok olyan ember volt, akivel olyan szintű barátságom lett volna, hogy jajj, most odamegyek, felkapom és megpörgetem, mert ezer éve nem láttam és nagyon örülök. Cat persze kivételt jelentett, annak ellenére is, hogy ő Navinés volt, én meg Rellonos. Vannak olyan kapcsolatok, amikbe egyszerűen nem engedhetem belefolyni a sulis dolgokat, még akkor sem, ha alap esetben megtenném - mert biz isten, megtenném én -, és ez pedig egy ilyen volt. Jóval azelőtt megismertem már, hogy ide kezdtem volna el járni, szóval ettől egész egyszerűen csak elvonatkoztattam. Ha hallotta volna bárki is, hogy elhívtam koncertre, egész biztosan elkezdte volna, hogy mert jaj én csak fel akarom szedni és hogy ez mennyire átlátszó, de nem lett volna igazuk, mert bár ragaszkodtam a pajtimhoz, mégsem olyan szinten, hogy juj megölöm azt, aki ránéz. Egyszerűen csak tudtam, hogy nem járt jó ideje koncerteken - elvégre én jártam ott, de nem láttam - szóval kaptam az alkalmon és úgy döntöttem, sokkal jobb lesz, ha baráttal megyek, mintha szólóban. Aranyos és vicces volt a reakciója, mulattatott. Éppen ecseteltem volna neki, hogy mennyire rossz, hogy már legalább két hónapja nem voltam koncerten, ami nekem körülbelül olyan, mint másnak tíz év, mikor a csajszi közölte, hogy ő már több éve nem volt koncerten. Na erre viszont muszáj volt eljátszanom a hattyú halálát, rögtön a fejemhez kaptam, aztán az ő homlokához, mintha a lázát mérném. Nem voltam egy túlreagálós alkat, legalábbis azt hiszem, hogy nem voltam az, de ez kiverte a biztosítékot. Éveket, koncert nélkül?! Nem, nem én előbb kötöm fel magam, minthogy éveket bírjak ki a szeretett bulijaim nélkül. Szerencsétlen, rokonlélek volt velem, szóval képzeltem, milyen lehetett úgy ülni otthon, hogy tudod, hogy valahol éppen elkezdődik egy Linkin Park koncert, vagy egy Nickelback, Skillet Three Days Grace vagy... ne adj isten Fall Out Boys? Nekem már a gondolattól is előjött az érvagdosó kedvem. Tutira kivetettem volna magam az ablakon, mármint szökési célzattal, ha bármi ilyen történt volna. Kijelentette, hogy ugyanolyan fanatikus vagyok, mint ő, szóval muszáj volt felnevetnem. Nekem azért voltak durva eseteim, amikről jobb volt, ha nem tud. Örültem neki, hogy nevetni láttam, mert manapság nem tűnt már olyan vidámnak, mint anno, mikor megismerkedtem vele. Persze a CD-boltra nem mondhattam nemet, elvégre a lemez olyasmi volt nekem, mint másnak a drog. Egyszerűen csak függtem a zenéktől, még akkor is, ha muglik, kifejezetten bálványoztam őket, amiért ilyen szintre fejlesztették az előadásmódot. Szóval bent egyből a Rock-polchoz lavíroztam és elkezdtem kutatni olyan lemez után, ami esetleg még nincsen meg. Korábban Cat címét beleírtam a zsebemben tárolt FOB lemez szövegkönyvébe, szóval reméltem, hogy nagyon megbecsüli magát, mert ilyet nem gyakran csináltam.
- Újdonság? Én is valami hiányzó láncszemre vadászom, de van, akinek már elég nehéz újat mutatni... - néztem rá sunyi mosollyal, kicsit a homlokomra húzva a kalapom. Kifejezetten régi-divatosan öltöztem ma. Bőrkabát, fekete FOB-póló, fekete farmer, bakancs díszelgett a lábamon az esetleges törések elkerülése érdekében, szögecses karpánt, mert azért mindenki rajong, ha a képébe vágják. Csak a megszokott koncertes szerkóm volt, enyhe extrával, mégpedig azzal, hogy most nem csak a hajamba túrtam felkelés után, hanem még ki is vasaltam. Na erre varrj gombot!
- Toad? Nem igazán ismerem őket, de majd belehallgatok még pár számukba. Az Angel például nem volt rossz tőlük- hümmögtem eltűnődött arccal, majd kikaptam egy Linkin Park lemezt, amivel még nem futottam össze, és érdeklődve tanulmányozni kezdtem, mintha a világ minden tudása lenne a vonalkód fölött. Néha úgy is éreztem és nekem ez a tudás pont elég is volt. Catre néztem halvány mosollyal, immár le sem téve az imént szerzett zsákmányt. Ettől még kerestem tovább, persze, csak ezt már úgy szerzik vissza tőlem, ha a hulla-merev,  jeges szorításomból feszítik ki.
- Mesélj valamit, Cat, ezer éve nem láttalak már. Hogy vagy? Sietsz haza? Reggel indulunk is, vagy maradunk valahol egy-két órát hibernálni? Mit gondolsz? - kérdezgettem, de úgy tettem, mint akit nem különösebben érdekel a válasz. Persze érdekelt, csak egyszerűen el voltam kalandozva, egy CD-boltban a maximális figyelmemre legfeljebb Pete Wentz számíthat.

KoncertDorian
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

Rocker csibe
London; Linkin Park és Fall Out Boy kezdése előtt nem sokkal

A koncert előtti Cd kutatás, bakancsos barátnőmtől igazán nagyszerű ötlet volt, nekem legalábbis nagyon tetszett maga az elképzelés, szóval szerintem fel is tűnt neki már jó előre, hogy imádom. Még viccelődni is elkezdett, ami igazából kissé felvidított, mert azt mutatta, hogy minden rendben vele és semmi tragikus nem történt az utóbbi kétezer évben, míg nem találkoztunk. Holott persze tudtam, hogy vannak gondok, mert szegény leányzó olyan vastag volt kb, mint egy ropi, az meg nem éppen aranyos bók, mit ne mondjak.
- Újabban nekem sem olyan széleskörű ám a tájékozottságom - nevettem fel halkan, majd tovább kutattam a lemezek között. Nem nagyon volt semmi érdekfeszítő újdonság, mert a One Direction új lemezeit szívem szerint tűzre vetettem volna, más meg nem nagyon volt, tehát mély sóhajjal szorongattam az imént megszerzett albumot. Ezt már a hullamerev ujjaim közül kell kifeszegetni, annyi biztos, hogy nem adom senkinek oda... Felsorolt pár számot, ebből kettőt ismertem, a harmadik nem rémlett, de próbáltam azért felidézni, csak nehezen ment. Mély sóhajjal néztem rá.
- A Hurricane tipikus lazítós szám, a By The Way pedig egész jó hangulatot csinál, de a Blow-t még nem hallottam... majd ezt is pótolnom kell, rémesen műveletlennek érzem magam hirtelen - ráztam a fejem rosszallóan, majd a bakancsomra sandítottam, mintegy ellenőrzésképpen, hogy minden okés-e. Nem vágom, hogy hogyan jut ilyesmi az eszembe, de egyszerű reflex volt ez nálam. Ha a lábam a helyén, még tudok táncolni, akkor meg nem lehet gond! Persze ezután elkezdtem faggatni arról, hogy van mostanság, meg hasonlókról, de csitítgatni kezdett, hogy ne siessek sehova, mert a kérdéseim felére már nem is emlékszik. Nevetve a hajamba túrtam, majd ránéztem kis vigyorral.
- Bocs, tudod, izgulok, elvégre óriási koncert-élmény van kilátásban - nevetem fel, majd visszatoltam pár tokot a helyére. - Amúgy ez családi hobbi, mármint, hogy eldöntik helyetted, hogy vagy, nálam is szokták.
Közölte, hogy szerzett szállást egy régi ismerősénél, aki éppen nincsen itthon, mire szélesen elvigyorodtam. Nem tudtam, hogy most beszóljak, mert nélkülem intézkedett, megöleljem, mert ennyire előrelátó, vagy csak vigyorogjak sunyin, mindkettő alternatívát helyettesítve ezzel. Mikor közölte, hogy holnap délután vissza kell repülnünk, helyeslően bólogattam. Egyet kellett értenem, mert kezdtem vészesen sokat távol lenni a sulitól, látszott, hogy közeledik a koncert-időszak.
- Persze, én is pont így gondoltam. Pár óra alvás szerű kóma nekem bőven megteszi- bólintottam helyeslően, majd az órára néztem és vissza rá. - Találtál valami jót?
A saját lemezemmel elvonultam a kassza felé, majd visszapillantottam rá a vállam felett, mikor kis túlzással közölte, hogy ezer éve nem hallott már rólam.
- Nos, velem nem történik soha semmi, szóval hiába is kérdezel, leányzó. Tetszik egy csaj, de ezen kívül semmi... - ráztam meg a fejemet, fintorogva, majd reklamálón néztem rá. - Most, hogy egy iskolába járunk, legalább már néha eldughatnád a buksidat felém, nem foghatod arra, hogy nem tudod, hol vagyok!
Mindezt persze csak viccből mondtam, nem akartam én őt piszkálgatni... Ugyan.

Konstantin

Meglepte, mikor a férfi felajánlotta, hogy kísérje el a tárgyalásra, de nem sokat gondolkodott azon, hogy menjen-e vagy sem. Igaz, Gareth véleményét kikérte róla, hogy mennyire is veszélyes visszatérnie Angliába, de egyelőre csitulóban volt a helyzet, és ha nem feltűnősködik, akkor nem is lehet baj. Jared márpedig jó volt abban, hogy hogyan tűnjön el mások szeme elől.
A tárgyalás maga kíváncsivá tette. Nem maradt rejtve előtte az ok, bár a véleménye megvolt róla, de elég tárgyilagosan tudta kezelni az egészet, és kerülte azt is, hogy beszóljon útitársának, amiért ennyire meggondolatlan volt. A teremben jó pár ismerős arcot látott, de senki sem figyelt egy hivatalsegédre - jórészt apjának üzletfelei, akiket inkább csak képekről ismert. Garethnek sokkal veszélyesebb lett volna itt lennie. Mindenesetre, "megnyugtató", hogy miféle emberek ülnek a kormányzatban.

Nem sokat beszélt az úton a vasútállomás felé. Nem volt dolga megítélni, hogy a másik mennyire mondott igazat, vagy hogy miért veszélyeztette ennyire a pozícióját az után, hogy olyan nagy ügyet csinált pár véletlenül meglátott emlékképből is a legutóbb.
- Nagyon kicsin múlott, remélem tudja - válaszolta. Egyértelmű volt, hogy nem árt ha lát ilyet, pláne ha egy ideig a minisztériumban szeretne dolgozni, kár lett volna ragozni. - Legközelebb nem fognak ennyire engedékenyek lenni. Az a Dorian minden áron ki akarta csinálni magát - jegyezte meg. Nem mellesleg Konstantin erre magától is rájöhetett, mert a szavazás után az említett diplomata mérgében kivágtatott a teremből.
Kicsit távolabb állt közben, mert nem szerette a cigifüstöt, de azért közben odafigyelt a másikra.
- Semmi különös. Nem ráznak meg az ilyen helyzetek, sőt, kifejezetten érdekes volt nézni, hogy még egy ilyen per alatt is milyen hatalmi játszmákat játszanak ezek egymás között.
Nem tudta, hogy érdemes-e megemlítenie, hogy ismert néhány tagot, de végül úgy döntött, hogy ha már Konstantin munkát ajánlott neki és előzékenyen bánt vele, akkor adhat neki néhány tippet.
- Montgomery csak tettette, hogy a maga pártján van - mondta egykedvűen. - Fekete mágiával foglalkozó boltja van a Zsebkoszközben. Nem tartom valószínűnek, hogy különösebb érdek nélkül egy "jófiú" mellé álljon.

Konstantin

- A másokban való kételkedés sohasem okozott problémát - eresztett meg egy félvigyort Jared, miközben követte a másikat a vonatra. Hosszú zötykölődés várt rájuk, de nem bánta, mindig is szerette nézni a tájat, ahogy elmaradnak lassan az ismerős helyek.
Leült, szemben Konstantinnal, és könyökével az ablakpárkány előtti kis asztalra támaszkodott. Kifelé bámult, mikor a következő kérdés jött, és mivel számított rá, hogy felmerül, hogy miért tud ezekről az emberekről ennyit, már kész válasszal állt elő.
- Itt nőttem fel. Naponta jelennek meg ezek az emberek az újságokban.
A másik azonban gyanakodó maradt, így a következő kérdést hallva Jared éles pillantást vetett rá.
- Jared Nightingale, legilimentor - nyomta meg a szót, hogy tudatosítsa a másikban, hogy ez mit is jelent. Igaz, valóban nem a képességét használta arra, hogy ezt megtudja, de Konstantinnak halvány gőze sem lehetett arról, hogy a tanulás melyik fokán áll, hiszen már eleve nem lehetett besorolni a többi diák közé a kora miatt. Remekül bizonytalanságban lehetett tartani bárkit. Mindenesetre az álca fenntartása fontos, de így sem érezte elhibázott döntésnek, hogy megosztotta az információt a férfivel.
- Mint már említettem, olvastam újságokat. Montgomery már kétszer került címlapra kétes ügyek révén, de mindkétszer kiderítette a nyomozás, amit egy "független" csoport vezetett, hogy hamisak voltak a vádak, de gondolom erről maga is tud. Kíváncsi voltam rá, hogy tényleg azok voltak-e.
Megdönthetetlen magyarázat. Nem mondott olyanokról semmit, akiknek külső szemlélő szerint nem lehet vaj a fején, pedig ó, de még mennyire tudott volna! Lehet, hogy őt kihagyta az apja az üzletelésből, és fiatal is volt még a társasági élethez, de a fülét nyitva tartotta, főleg, mert nem szerette volna, ha egyszer ezek az emberek döntenek a feje fölött valamiről.

Konstantin

Vigyorog. Kivételes eset, de komolyan vigyorog azon, ahogy előkerül a falubeli találkozásuk. Meg sem próbálja elrejteni, hogy még mindig mókásnak tartja, ami történt, de hát mi oka is lenne rá? Már akkor a férfi tudtára hozta a véleményét, ilyen-olyan módon.
Viszont utána némi magyarázkodásra került sor, és Konstantin mintha nem hitt volna neki teljes egészében... Nem baj. Valójában a gond már onnan indult, hogy  nem volt benne biztos, hogy nem néznek utána az emberek hátterének, mielőtt felvételt nyernek a hivatali állásokra. Valójában, ha túl sok lesz a kérdés, vagy túl mélyre próbálnak nyúlni a múltjában, akkor vissza fogja végül utasítani a dolgot. Nem csak a saját ügye függött ettől.
- Nekem megfelel - biccentett ennek ellenére a kijelentésre. - Tizenkilencedikén töltöm a tizenötöt, utána már hivatalosan is vállalhatok munkát.
Igaz, szülői engedéllyel. Esetükben ez gyám lesz, Agatha néni, aki nem látott kivetnivalót az ötletben, amennyiben a fiúra esik a választás.
- Katherine, igaz? - nézett a férfire, keresetlen őszinteséggel mondva ki, amit az nem akart. Fél szemöldökét felvonva várta a helyeslést vagy tagadást. Nem fog vájkálni a másik magánéletében, de ettől még meg lehet róla a véleménye.
- Az igazolás jól fog jönni, köszönöm - mondta aztán.
Csend. Jared kifelé bámult az ablakon egy darabig, azon tallózva, hogy kérdezzen vagy sem, míg nem az előbbi mellett döntött.
- Azért én kíváncsi lennék, hogy mi vitte rá, hogy falazzon valakinek a saját előmenetelét kockáztatva, amiért legutóbb még annyira odavolt.
Nem volt benne biztos, hogy Konstantin megosztja vele a választ, igazából nem is nagyon tartozott rá, másrészt viszont tőle sem várható el, hogy valaha őszinte legyen, ha a másik sem szavaz bizalmat.

Konstantin

- Rendben van, ahogy óhajtja - bólintott a fiú, hogy jelezze, megértette a kérést. Egy darabig eltöprengett azon, hogy mi is lesz majd annak a beszélgetésnek a vége, hiszen elég sok kimenetele lehet a dolognak. Jó esetben csak aláírnak egy szerződést, rosszban akár elég komoly kutatásba is fordulhat a dolog. Kicsit hazárdjátéknak érezte ez az egészet, de a kedve megvolt hozzá, és akárhogy is nézzük, nem lapíthat örökké, néha kockáztatni is merni kell.
- Nem probléma, a találkozóra elviszek minden szükséges papírt, a gyám engedélyével együtt - válaszolta. A jegyeivel nem lehetett probléma, mindenből a legjobbat kapta, ami nem nagy kunszt úgy, hogy ezeket a tantárgyakat már régen magasabb szinten űzte, mint amit elsőben itt elvártak tőle. Néha már-már úgy érezte, hogy túl könnyű dolga van, de azért elbízni nem akarta magát, hiszen előbb-utóbb eljutnak addig, amit még nem tanult, és akkor lesz igazán értelme büszkének lenni, ha jó jegyeket kap. Most még nem nagy dolog. Igaz, Gareth könyveiből folyamatosan tanult, mert a bátyja épp azon az évfolyamon volt, amit neki kellett volna végeznie.
- Áldozathozás valakinek az érdekében. Értem - bólintott a fiú roppant mód lecsupaszítva a gondolatmenetet. Ebben az esetben azonban egyelőre jó döntésnek érezte, hogyha megjátssza a távolságtartót. - Nem szokásom szoros kapcsolatokat kialakítani - felelte hát, nem térve ki arra, hogy mire is érti. Mert ez a mondat teljesen helytálló volt, amíg nem a testvéréről volt szó, onnan fogva viszont abszolút a visszájára fordult. Gareth fontos volt neki, a legfontosabb.
- Nekem ilyet hallva mindig az jut eszembe, hogy vajon a másik fél is megtenne-e ilyesmit a szenvedő alanyért - vetett fel egy újabb gondolatot. Nem kellett Katherine-re vonatkoztatni, nem ismerte a lányt, de általánosságban véve mindenképp megfontolandó volt, hogy ki, mikor és kinek tesz ilyen szívességet. Az emberek hajlamosak túlzásokra.
- Szerintem nem lenne rossz ötlet, ha egy darabig nem mutatkoznának együtt - javasolta végül. - Még a végén valaki összeesküvést fog sejteni a dolog mögött, nem pedig intim kapcsolatot. Főleg, ha a lány esetleg neves családból való.
Erről sem voltak információi, de a tárgyalás úgyis sok mindenre fényt fog deríteni.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet

A szünet az egyik legjobb dolog a világon, pláne ha egy fiú elhív magával, hogy töltsétek együtt. Na persze csak akkor, ha az a fiú valami romantikus, vagy éppen valami... ehhez hasonló dologra gondol. Nos ez egy kicsit másképp volt. Dorian egyik nap feltűnt a küszöbön, én meg pizsiben, totálisan kócosan Sierrával a kezemben nyitottam ajtót. Az anyám éppenséggel el volt foglalva azzal, hogy kioktassa a dolgozókat, így ezért kellett nekem kinyitni azt az ajtót. Na hát, elég nagy meglepetés ért mikor ő állt ott. Még Sierrát is leejtettem, mire fújtatva menekült a helye felé.  Egy ideig próbáltam kinyögni valamit, de végül rájöttem, hogy be kéne engedni szegényt, így elhúzódva az ajtóból intettem, hogy jöjjön be, pont akkor, mikor felhangozz anyám kiáltása, hogy ki jött. Na hát törtem a fejem, mert nem tudtam hogy mutassam be.
- A... suliból az egyik barátom! - kiáltottam oda neki, mire beviharzott, mintha valami olyat mondtam volna, hogy ég a ház. Jó, nem szokása senkinek sem felkeresni engem, szóval nem volt meglepő, de azért hé! Persze az lett ebből, hogy halálra faggatta szegény Doriant, nekem meg égett a buksim, így elfutottam rendbe szedni magam, remélve, hogy nem áll neki mutogatni a gyerekkori  képeket rólam, vagy cikis történeteket mesélni rólam. Olyan gyorsan öltöztem át, hogy megdöntöttem a rekordomat, az egyszer biztos. Gyors rendbe kapva a hajam szinte levágódtam a lépcsőn, pont akkor, mikor anyám belekezdett volna egy történetbe arról, hogy hat évesen milyen butaságokat csináltam...  Gyorsan felvetettem, hogy menjünk a társalgóba, mire anyám összecsapta a kezét és beinvitálta Doriant. Ezután hárítottam a krízishelyzeteket nagy nehezen, így hamarosan megtudtam, hogy a fiú mit keres itt. Volt ott meglepetés, elég nagy. Elkért anyámtól, hogy töltsem vele a szünetet! Úgy néztem rá, mint aki nem hisz a fülének, majd anyámra lestem döübbenten, aki felém pillantott kérdőn. Mivel nem volt ötletem mit nyögjek ki, sőt arra sem, hogy anyám mit fog mondani, így néma csendben ültem, próbáltam láthatatlannak tűnni. Egyrészt teljesen sokkolt, hogy csak így lazán előadta mit akar, másrészt anyám rávágta miután nem válaszoltam, hogy jót tenne neki, ha egy kicsit kimozdulna. Most ez egy igen?... Zavartan ráncolva a buksim néztem egyikről a másikra és felkaptam az elhaladó Shilát a földről, aki dorombolva összegömbölyödött az ölemben. Nem szóltam bele, de ők egészen szépen megbeszélték a dolgokat nélkülem, hiszen felnőttek. Jó, én sem voltam fiatalka már, de azért... na. A végén persze megbeszélték én meg lemaradtam a beszélgetés nagy részéről, mert a gondolatmenet a buksimban lefoglalt elég rendesen. Úgy tudtam meg, hogy megyek vele, hogy közölte velem, hogy akkor készüljek össze. Na hát így kerültem ide, vagyis Dorian mellé és bámultam kifelé az ablakon. Ő döntötte el mivel megyünk, mivel ő volt az a nagyon koncertes srác, így tudta mivel és hogyan érdemes menni, hogy ne kelljen sokat utazni. Sosem hittem volna, hogy egy nap mellette fogok ülni és együtt megyünk valahova, kettesben. A suli az más... Na hát megint visszakanyarodtam az otthoni gondlatmenethez, ezért nagyjából le is tudtuk az utat zökkenőmentesen. Most itt állunk, megérkezve a helyre és őt figyelem.
- Hát... tudod. Megleptél. - nyögtem ki végre valamit. Nem tudtam mit hozzáfűzni a dologhoz, vagyis de, tudtam volna, viszont akkor itt álltunk volna míg be nem sötétedik. Szóval inkább kérdeztem valami mást, nehogy belekezdjek a szövegelésbe.
- Azt... gondolom hogy ez egy koncert helyszíne vagy mi... - mutattam az elhaladó furcsán kinéző tömegcsoport felé. - De azért világosíts fel kérlek, hogy kik is lesznek, vagy mik, vagy... érted. - nevettem fel zavartan. Valójában ötletem sem volt, hogy kik vagy mik játszanak. Annyit tudtam, hogy a fiú imád egy csomó bandát, de ennyi. Eléggé kezdő vagyok ebben a témában, tehát lesz mit mesélnie.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Az igazat megvallva nem igazán búsultam a bukásom okán, leginkább jó kedvem volt, elvégre az anyagot tudtam, anyámékat úgysem érdekli már egy ideje, és legalább körmölés helyett buliztam egy oltárit. Egy szó, mint száz a nyarat a magam nemében egyedien és tök jó kedvvel nyitottam. Azonban akadt egy kis problémám, azaz az, hogy egy vörös leányzó nem akart kimenni a fejemből, amikor meg mégis, akkor iszonyatosan unatkoztam. Igazából nem tartott sokáig kinyomozni, hogy merre lakik, mert ugyebár ha az ember akar valamit, azt rövid úton belül meg is kapja. Így történt tehát az is, hogy mindenféle előzetes bejelentés nélkül, egy gyönyörű, napos szerda délután csak úgy bekopogtam Rawenékhez, mint a kósza tavaszi szél. Azaz senki nem számított a jöttömre, leginkább egy bizonyos, macsekos, pizsamás, kócos vörös kisasszony nem. Az ajtófélfának dőlve elvigyorodtam és végigmértem a legkevésbé sem leplezetten.
- Tetszik az új szerkód, Katja - közöltem, majd a dühösen elrohanó macska után néztem. Hát ő már nem fog szeretni engem, ennyi szent... Hirtelen egy éles női hang ütötte meg a fülemet, majd Cat válasza, mire rögtön a fülemhez kaptam a kezemet, de csak diszkréten. Lehet, hogy a nők félig denevérek... Rögtön vallatni kezdett, elég kínosan éreztem magamat. Komolyan, olyan kérdéseket tett fel, hogy "Mi a neved?", "Hol laksz?", "Melyik házba jársz?", "Van barátnőd?", "Mit gondolsz a lányomról", illetve a "Mit szeretnél enni ebédre?" is a listán szerepelt, én pedig igyekeztem mindre a lehető legsemlegesebb és legjófiúsabb választ adni, de a homlokomról már kb folyt a víz. Merlinre...A csajszi persze felszívódott és már én is azon voltam, hogy valami rémes kifogással meglépek, de aztán majdnem levágódott a macskás hölgy a lépcsőn, mikor a kedves mama épp egy gyerekkori sztori ecsetelésébe kezdett Catről meg valami gyíkról. Kitalálták, hogy menjünk a társalgóba, mire felvont szemöldökkel, megugrottam arra hogy a nő tapsolt. A fene egye meg, nagyon megijedtem hirtelen... Minek a társalgóba menni? Pont akkor, mikor a sztori kezd érdekelni? Odabent nem szándékoztam leülni, állva hallgattam tovább a nő ódáit, amit arról zengett, hogy Catnek mennyire tetszik ez a suli. Nagy nehezen, mikor szóhoz engedett végre jutni a legaranyosabb hangomat, és a legcukibb kiskutya fejemet vettem elő, hogy elkérjem tőle a csajszit a nyárra. Legnagyobb meglepetésemre a nő nem ellenkezett, sőt! Azt hiszem még örült is neki, hogy a csajszi végre kimozdul egy kicsit. Tehát míg ő bambult, mi eltárgyaltuk, hogy pontosan mikor hozzam vissza, hogy hova megyünk meg mennyi időre, ilyesmiket. Igazából tök jó fej volt a nőci, egy szó, mint száz, elkértem a csajt.
- Most mire vársz cicám? Nem fog alattad kinőni a fű! Hopp, hopp, nyomás csomagolni, Cat! - tapsikoltam kettőt, majd az idő hátralevő részében meghallgattam a gyíkos sztori felvezetését. Mindezek után vonattal mentünk el Boomba, ahol a világ egyik legjobb bulisorozatára készülődtek a rendezők. Nem tartott tovább az út pár óránál és végül ott álltunk a helyszínen, én pedig már most boldogabb voltam ezerszer, mint az elmúlt egy év bármely napján.
- Meglepni? Mégis mivel? - kérdeztem felvont szemöldökkel, miközben átadtam két jegyet és hagytam, hogy beváltsák két UV-s pecsétre, meg karszalagra, biztos ami biztos. Gondoltam, hogy műveletlen a szentem, de hogy ennyire. A kérdésére grimasszal válaszoltam, majd egy óriásplakátra mutattam, amin a több, mint 20 fellépő fel volt sorolva.
- Ezt a pár napot, cicám, garantáltan nem fogod elfelejteni... de előtte halljam, mi volt azzal a gyíkkal? - nevettem fel rápillantva, miközben beljebb húztam.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † A nagy meglepetés! † Viselet

Ez az elkérős dolog eléggé viccesen zajlott le. A meglepetés, hogy Dorian fogta és idejött mikor,  nem is tudta hol lakom, nos ez eléggé meglepett. Azért a meglepettség mellett volt öröm is bőven, habár mikor kijelentette, hogy tetszik az új szerkóm, akkor teljesen és végérvényesen is elpirultam. Behívtam, majd anyám letámadása után sikerült a társalgóba keverednünk ami jó pont volt. A beszélgetésük alatt nagyjából csak annyi történt, hogy próbáltam láthatatlanná válni és egy újabb sokk ért, mikor Mr. Green kijelentette, hogy ő aztán el fog engem vinni magával. Anyám rögtön belement, valószínűleg azért mert mióta hazautaztam még a szobám is alig hagytam el és magamba zuhantam. Végre nem kellett tartanom attól, hogy összefussak a fiúkkal a suliból, nem kellett félnem, hogy... ez az egész olyan bonyolult volt. De erre itt Ő. Az egyik, aki miatt törtem a fejem éjjel nappal és csak úgy elkért anyámtól. Örültem neki, szerettem volna vele lenni, de közben bűntudatom is volt és ilyenkor örültem volna, ha valaki fogja és arcon csap, hátha észhez térek...  Amint anyám belement, mármint tényleg belement, akkor valahogy jókedvem lett. Boldog lettem, hogy elszabadulok itthonról, valakivel akit kedvelek. Ráadásul ő volt az első, akinek ez az eszébe jutott. Régen nem igazán voltak barátaim, sőt mondhatni egy sem Sierrán kívül, de ő egy macska.  Amint befejezték az erről való beszélgetést, a mászókalakó olyat mondott, hogy piroslott a buksim, megint. Cicám?! Úgy néztem rá, mint aki megint szellemet látott, de sajnos a fehér arcszín helyett teljesen vörös voltam. Hát, legalább illett a hajamhoz!
- Oké! - sprinteltem fel a szobámba és összedobáltam magamnak pár göncöt, de a fiút nem hívtam fel, mert ezután még pár percem arra ment, hogy összeszedjem magam. Ez a fiú teljesen kikészít néha... Ezzel a gondolattal sétáltam le a lépcsőn a cuccaimmal és amint ránéztem, már megint sikerült teljesen zavarba jönnöm csak attól, hogy néztem. Jó anyám is tehetett róla úgy negyven százalékban, mert úgy nézett rám, mint aki már elkönyvelte a fiút a leendő vőlegényemnek. Ő olyan gyorsan túljut egyes gondolatokon, hogy az embernek ideje sincs feleszmélni az egyik meglepetésből, mert rögtön jön a másik. Persze tudott Dióról is, szóval.... Áh, majd megbeszélem vele ha hazahozott a fiú. A srácra néztem, majd egy boldog mosollyal sétáltam oda hozzá. a szünetben először, igazán boldogan néztem ki.
- Szerintem megvagyok. - mondtam neki, majd a búcsúzkodás után el is indultunk. A vonatúton végig kifelé néztem és ezernyi gondolattal a fejemben próbáltam lecsendesíteni a szívverésemet. Akárhányszor lestem felé titokban, annyiszor éreztem ezt, így a végén próbáltam nem ránézni. Egy idő után elértük a célállomást, így kénytelen voltam újra rátekinteni. A leszállás után meg is jegyeztem neki, ami először az eszembe jutott. Mennyire tipikus!
- Hát... elsősorban honnan tudtad hol lakom? - kérdeztem. Tipikus Cat dolog volt, elsőnek mindig kíváncsiskodjunk, aztán mondjuk meg a véleményünket. Van ami sosem változik, már ha rólam van szó. - Tulajdonképpen azzal, hogy elkértél anyámtól! Olyan könnyen ment bele, hogy még engem is meglepett. Szerintem azt hiszi, hogy járunk... - világosítottam fel anyám gondolkodásmódjáról, majd a karszalagos és a pecsétes dolog után feltettem még egy kérdést. Na persze, ő rögtön grimaszolt, aztán meg egy plakátot mutogatott. Nekem ez semmit sem mond.... Ahj Dorian! Zavartan néztem a fellépőket, de egyiket sem ismertem, így vállat vontam tanácstalanul.
- Tudatlanabb lettem mint ezelőtt, mármint amikor megkérdeztelek. - mondtam beharapva az alsó ajkam és tovább szemléltem a plakátot. Erre megint a cicámmal jött, én meg újra elpirulva meredtem rá, pláne a gyíkos kérdése miatt. Anya... Grimaszolva hagytam abba az alsó ajkam gyötrését és kinyögtem.
- Félek tőlük... Hatévesen az egyik a hátamon mászott fel a ruhán, én meg futottam vele zokogva amikor észrevettem, míg apám el nem kapta a kezem utánam rohanva és le nem szedte. Azután megpróbált megbarátkoztatni vele, de sikítottam, elütöttem a kezét és végül zokogva rohantam anyámhoz, hogy apu egy szörnyeteggel akar barátságot kényszeríteni rám. Azóta ha gyíkot látok, akkor is elfutok, ha messze van tőlem és nem a ruhámon. - néztem rá végre összekaparva magam. - De szerintem el akarta mesélni azt, amikor három napig nem mertem a szobámban aludni sem mást csinálni, mert láttam egyet. Apu kivitte, de én nem bíztam benne, sőt egy ideig minden nap felforgattam a szobám mielőtt aludni mentem volna. - sóhajtottam és nézelődni kezdtem.
- Most hogyan tovább? - néztem őt, majd eltűrtem az egyik kósza tincsemet. Legalább van aki tudja mit kell csinálni, remélem. Nekem ez az egész teljesen új dolog volt.

Francia ország- Párizs

A reptérre menet alig bírtam megnyugodni, számoltam a perceket, mikor indulhatunk már. A karácsonyi szünetben nem voltam Amorden nagyapánál. Lemondtam, akkor a szokásos vakációt nála, hogy az iskolában maradhassak a barátaimmal. Nagyapa nem szólt semmit, de biztosan nem örült neki. Talán, ezért ment bele, hogy most a barátaimat is magammal hozzam a nyárra. Persze pontosan tudom ki sugallta ezt neki. Fleur néni volt az, egészen biztos, a nagyszerű Fleur néni. Nagyon várom már, hogy ott legyünk ez lesz a legeslegjobb szülinapom. Együtt ünnepelhetek a barátaimmal a kastélyban. Ez annyira klassz, mindent meg szeretnék mutatni nekik. Azt mondják született egy unikornis csikó is még nem is láttam. Bár Párizsban is vannak ismerőseim, de ők főleg az előkelő körökből vannak és csak a szünetekben találkozhattak velem. Legtöbben csak udvariasságból, vagy a szülei miatt játszott, vagy beszélt velem. Nem olyan szoros barátságok és ismeretségek ezek, mint Meával, Kilivel és... Derekkel és persze Lucyval, akit az utolsó pillanatban hívtam meg. De, így utólag is nagyon jó ötletnek tűnik. Nagyon barátságos lány és Derek unokatesója. Nagyon jó lenne vele is jól összebarátkozni és van ennél jobb alkalom erre? Mindenkihez eljutott a meghívó. Azonnal megírtam őket, mihelyt megérkezett nagyapa baglya, hogy nyugodtan elhívhatom a barátaimat Magyarországról a születésnapomra. Most nagyon izgulok, hogy mind el tudnak e jönni? Eddig senki nem mondta le az utat. A reptér bejáratánál elbúcsúztam aputól, aki kihozott, aztán indultam is a szokásos találkozási ponthoz, ahol Dóra vár. Már megszoktam, ő a kísérő hosztesz és nagyapa asszisztense. Majdnem mindig vele utazom, mikor Franciaországba megyek. A jövő menő emberek között lavírozva végre eljutok a nagy reklám tábla alá, a bejárattól balra és igen Dóra a szokott helyen, a szokásos széles mosolyával már integet is felém. Visszaintek és megszaporázom a lépteimet.
-Szia Dóra! Régen láttalak. Hogy vagy?
-Salut!Je suis tout droit, Mlle!
-Jahj neee... Dóra kérlek ne kisasszonyozz engem pláne ne a többiek előtt se il vous plaît.
Elnéző mosollyal bólint.
-Rendben Kiranella. Hol vannak a barátaid? Ha jól tudom ezúttal ötös csapatot viszek, majd.
Minden tudó mosollyal kacsint rám.  Csak arra tudok gondolni milyen ciki lenne, ha Amorden kisasszonynak hívna a többiek előtt. Nyújtogatom a nyakamat és körbe nézek, hátha meglátom a többieket, de úgy tűnik még várni kell rájuk egy kicsit.
-Igen, de úgy látszik még nincsenek itt. Biztosan nemsokára megjönnek.
Kíváncsi vagyok ki jön meg először. Vajon Derek mikor jön? Jön egyáltalán? Talán Meával együtt jön. Remélem Kili időben megkapta a baglyot, hogy hol találkozunk és Lucy vajon el tud jönni végül? Még jó, hogy kicsit sem izgulok az induláson. Dóra magyaráz valamit a megérkezésről, de most nem tudok rá odafigyelni csak a tömeget lesem az ismerős arcok után kutatva és várva.

Franciaország- Párizs

Hát eljött ez a nap is. Bepakoltam mindent, ami kell, szüleimmel előtte megbeszéltem a dolgokat. Elengedtek, bár ők is kicsit féltek, mint én. Magam elé bámulva haladtunk apummal a reptér felé, ő valamit magyarázott. Én ellenben sajnos nem arra figyeltem, hanem azon aggódtam, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen. Akkor tértem magamhoz, mikor a kocsi lefékezett, majd az ajtó kinyílt mellett. Apum már elővette a táskám és mosolyogva várta, hogy belépjek a kapun. Ekkor integetett nekem és beült az autóba, majd várt, hogy mikor indulok meg. Alig, hogy elindultam, enyhe gyomorgörccsel a találkozó pont felé, a kocsi elhajtott. Nagyot sóhajtottam, majd megindultam. Körülbelül öt perc után rájöttem, hogy rossz irányba fordultam. Merlin szakállára, hát a cél előtt pár méterrel fogok lemaradni erről. Ekkor keseredtem el a legjobban, így elhatároztam, hogy cél nélkül bandukolok, lesz ami lesz alapon. Mázlimra ahogy a lábaimat nézve haladtam, majdnem fellöktem egy idősebb férfit. Sűrű bocsánatkérések közepette felnéztem, körbekémleltem és egy ismerős sziluettet pillantottam meg. Torkomban dobogó szívvel, megkönnyebbülten indultam meg irányába. Mikor kellő közelségbe értem, hallottam, hogy valakivel beszélgetett, de a hangjáról ráismertem. Mégsem késtem le semmit, ráadásul, eléggé mintha időben ide értem volna.

- Üdv nektek!

Hirtelen ennyit tudtam mondani, zavaromban nézegettem az embereket és a lábaimon hintáztam.

- Oh, bocsánat! Kilt Zoltán vagyok -fordultam Kira társához, zavaromban mosolyogva.  

Francia ország- Párizs

Reptér-Kili és...?

Ahogy a szemem jár a siető, vagy sorban álló bőrönd húzogató embereken, egyszer csak megpillantom Kilit.
-Szia Kili!
Üdvözlöm lelkesen, mert boldog vagyok, hogy valaki megérkezett végre, Lehet türelmetlenebb vagyok, mint szoktam.
-Te értél ide elsőnek.
Mikor bemutatkozik rámosolygok. Hiába Zoli mindig kedves és nagyon udvarias, most sem okoz csalódást. Ahogy elnézem Dórára is jó benyomást tett ezzel, mert mosolyogva és kissé meglepetten néz rám, aztán kezet nyújtva fordul Kili felé.
-Örülök kedves Zoltán, hogy megismerhetlek. Örülök, hogy Kiranella kisa.., szóval Kiranella ilyen udvarias barátot talált az iskolában.
Hirtelen odakapom a fejem, amikor a kisasszony eleje elhangzik, de megnyugodva nyugtázom, hogy Dóra elharapja a szót. Miközben még elmond egy pár üdvözlő mondatot és érdeklődik Kili könnyen idetalált e? Én még mindig a bejáratot pásztázom, hogy látom e, a többieket megérkezni. Jó, hogy Kili már itt van, de nem látom nála egyenlőre a cicát. Csipet az utazó kosarában alszik és nem nagyon zavartatja magát az utazástól. Igaz számtalanszor megtette ezt az utat már.
-Mond csak Kili, Amikuszt nem hozod? A szüleid vigyáznak rá, amíg Párizsban leszünk?
Remélem a többiek is most már hamar befutnak. Vajon kié lesz a második hely? Gondolom szórakozottan és még egyszer körbe járatom gyorsan a tekintetemet a területen, aztán Kili és Dóra felé fordulok.

 

Franciaország - Párizs
Derek  

Elérkezett végre ez a nap is. Kira bulijának a napja. Nagyon köszönöm neki hogy meghívott, pedig szinte még nem is ismer. Mindenesetre nagyon izgulok, annyira hogy el is felejtettem bepakolni a bőröndömbe, mert csak pár perc múlva esett le hogy több napra megyek. Lukeot levittem anyáékhoz, Pihét megsimogattam mielőtt elindultam, és a bőröndbe pedig beraktam Jamest. James a kis mosómedvém, akit Derektől kaptam szülinapomra. Él és mozog, vagyis pontosabban csak mozog. Ő egy plüssállat, csak el van varázsolva.
Gyorsan felkaptam valamit, majd már indultam is a bőröndömmel együtt az iskola kapujához, ahol Derekkel megbeszéltük, hogy találkozunk. Azért is nem mentem egyedül, mert biztosan nem találtam volna oda. Megálltam a kapuban és várakoztam. Még bőven nem késtünk el. Vajon ott van már valaki? Mea egyedül megy? Még az is lehetséges hogy beállít Derekkel ide az iskola elé, de én örülnék neki, mert kedvelem Meát. És valami bizonyos Kili is jön Kira bulijába. Őt még nem ismerem, fogalmam sincs ki lehet, de szívesen megismerném. Vajon ott van már valaki? Nekitámaszkodva a falnak nézem a kaput, hogy mikor jön Derek. Remélem nemsokára, mert ha nem, most hiába nem vagyunk késésben, akkor már abban leszünk.

Belgium - Tomorrowland
A szünetben † Hívatlan vendég †

Ahogy reméltem is, elég hamar elkészült a pakolással, meg úgy mindennel, szóval nem kellett megismerkednem a család többi tagjával. Nem volt velük bajom, de nem éreztem különösebb ingert rá, hogy édesapukával kelljen csevejt folytatnom arról, hogy mit is szabad nekem a leányka közelében, meg mit nem. Egy szó, mint száz, meghallgattam a gyíkos sztori elejét, majd rövid búcsúzkodás utána a leánykával egyetemben elhagytam a helyszínt. A vonatút egész szórakoztató volt, főleg, hogy egy  csomószor feltűnt, hogy bámul rám, de persze ezt nem tettem szóvá, miért is tettem volna? Ha annyira akarja, folytassa csak, nekem nem kopik tőle a kinézetem, ha bámul, akkor meg? Hát csak tessék. Persze elég hamar meg is érkeztünk a városba, de innét még el kellett menni arra a helyre, ahol a koncertek voltak, tehát szó mi szó, még volt kis út előttünk. Ez is hamar elszáguldott. Amint odaértünk, persze a kis vörösnek megeredt a nyelve, komolyan már számoltam vissza fejben, hogy mikor is fog megszólalni, igazából mikor háromnál tartottam, hallottam a hangját. Kis kuncogással kérdeztem vissza, hogy mégis mi lepte meg, mire a kérdésemre kérdéssel is felelt.
- Hogy honnan tudom, hogy hol laksz? Egyrészt drágám, van pénzem, másrészt meg kapcsolataim. Ennyi volt - csettintettem a nózija előtt kis mosollyal, majd intéztem a jegyek kérdését. Eközben ő elmondta, hogy az lepte meg, hogy az anyukája csak úgy elengedte őt, mire hátranéztem rá.
- Mi olyan meglepő ezen? Fiú vagyok, helyes és jól nevelten viselkedtem vele, valamint csak úgy beállítottam, hogy Rawen kisasszonyhoz jöttem. Neked mi lett volna az első következtetésed? Hogy takarítani jöttem? - kuncogtam fel, majd tartottam a kezemet. Nagyon reméltem, hogy nem ragasztják félre a karszalag végét, mert egy jó kis gyantázáshoz nem sok kedvem akadt. Megkérdezte, hogy kik fognak fellépni, mire a plakátra mutattam, hogy ez a sok-sok ember, mire ő odavonult és tanácstalanul böngészni kezdte őket. Mögé lépve a vállára tettem a kezem és a füléhez hajoltam kis mosollyal.
- Neki jó zenéje van, főleg szöveg nélküliek, de jók. Ő népszerű slágereket dolgoz fel, pl a Lana del Rey remixét imádom, meg ő is jó, sőt ő is... az ő zenéje kicsit elvont, de tűrhető - mutattam neki egyenként az előadókat, akik érdekeltek engem. Persze ezután elléptem tőle és meginformáltam, hogy mi is volt azzal a gyíkkal, közben pedig az ajkát néztem. Ne harapdáld... ne harapdáld... Ne harapdáld! Azon voltam, hogy rászólok, de végre abbahagyta, szóval mély sóhajjal kifújtam a levegőt és felengedtek kicsit az izmaim is. Miközben előadta a kis sztorit, az ajakamat rágtam, nehogy véletlenül elvigyorodjak, mert ugye az most nem lett volna jó, szerintem megsértődött volna rajta, ha esetlegesen kinevetem a leányzót. Végül mivel úgy láttam, hogy kissé kínosan érzi magát a dolog miatt, kis mosollyal megsimogattam a hátát és puszit nyomtam a hajába.
- Jajj, ne izélj ezen, Cat. Szerintem aranyos sztori - közöltem, majd az ő hátizsákját is lenyúlva indulás.
- Fel kéne állítani a sátrat a kijelölt helyünkön, elvégre nem két percre jöttünk, kedves - mondtam, majd elindultam abba az irányba, a másik kezemmel az övét megfogva.

Franciaország - Párizs

Mikor megkapta a levelet, alig tudott mit csinálni a hirtelen jött jókedvével. Akkor éppen Derek volt kéznél, s habár ő is kapott meghívót, s valószínűleg ugyanannyira örült mint ő, ha nem jobban, kénytelen volt végighallgatni Mea áradozását Franciaországról. Mikor végre abbahagyta, csak lehuppan vigyorogva az ágyra és ravasz csillogással fénylett a szeme.
Az utazás kérdése nem is volt annyira necces, mint gondolta volna.
Azt tudta, hogy apja elengedi, hiszen még örült is neki, hogy ilyen hamar barátokra lelt, másik oldalról nézve azonban nem volt ekkora sikere a dolognak.
Minden nyarat Cotswolds-ban kezdett eddig, amióta csak a szülei elváltak, így a sulihoz közelebb eső időszakot már Magyarországon tölthette. Ha viszont elutazik, akkor nem megy haza Angliába, vagy az apja átengedi a nyár ráeső részét, hiszen ő úgy is Magyarországon tanul. Egyik szülőt sem akarta megbántani, főleg úgy hogy ezzel csak egy újabb veszekedési lehetőséget adott nekik, úgyhogy a nyara mondhatni csodálatosan indult.
Most mégis itt van a reptéren, fején egy elegáns, piros kalappal, bőrönddel és egy gyorsan lopott mindent köszönök puszival, amit apjának címzett. Nem tudja hogyan sikerült, de valamiben mégis csak sikerült megegyezniük a szülőknek. Az ugyan egy kicsit fáj neki, hogy őt ezekbe nem avatják be, hiszen végül is róla veszekednek, vagy nem? Ha viszont már itt van, ez lesz élete legjobb nyara!
Bőröndét egészen ügyesen lavírozza maga után, miközben tekintetével Kira-t és a többieket keresi. Szíve vadul dörömböl, hiszen izgul és egy kicsit aggódik is amiatt, hogy mi történik akkor, ha ezen a hatalmas reptéren nem találja meg a lányt. Ráadásul nem csak ő, Kira meg Derek utazik, hanem Zoli és Lucy is! Mindkettőt nagyon aranyosnak tartja és örül, hogy most még jobban megismerheti mind a kettőt, de tényleg...mi lesz...mennyire lesz kínos, ha nem találja meg őket.
Ekkor pillantja meg barátnőjét és a mellette álldogáló Zolit.
Megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, majd irányba állítja magát, s piros szaténcipős lábait igyekszik minél gyorsabban a kis csoport felé szedni.
Ha Kira észreveszi, vidáman integet neki meg a fiúnak, majd ha a megítélése szerint elég közel ért, elengedi a holmija nehezebb részét és Kira nyakába ugrik.
-Sziaaa!
Annyira hiányzott már neki a lány társasága. Most pedig... továbbra is a lehető legnagyobb jókedvvel, Zoli felé fordul, hogy neki is köszönjön, mikor azért eszébe jut, hogy Kira nincs egyedül. Odafordul hát a kísérő felé, s amint átesik a kezdeti megilletődöttségen, produkál egy apró és gyors pukedlit, majd Kira-ra villan szórakozott tekintete, hiszen ezt még ő mutatta neki. Azért ezek után a még a kezét is odanyújtja, ahogy illik.
- Szép napot! Kámea Nimoá.
És a igen, a pukedlis vicctől eltekintve egy kicsit zavarban van.
- Szia Zoli!
Int a fiúnak, s próbál egy kicsit azért normálisabban viselkedni. Elvégre nem akárhova mennek!

Mínea
Franciaország - Rennes
március 27., péntek
nők + Mínea
concerto

Franciaország - Párizs

A meghívó nem érte teljesen váratlanul.
Bár Kira nem említette neki a dolgot, de gyakran beszélgettek arról hárman, hogy valamelyiküknél töltik majd a nyári szünetet, vagy csak ellátogatnak majd egymáshoz.
A tanév véget ért, és Kirával nem is zárult le teljesen a dolog, amibe belekezdtek, de nem is folytatódott, így már kezdte időszerűen érezni, hogy történjen valami. Persze ezalatt Derek csöppet sem arra gondolt, hogy majd Kira meg ő... olyan dolgokat csinálnak, mint a nyáladzó párok a suliban, akiken Derek még mindig csak kisfiúsan röhögni tudott, hanem... hogy majd talán haladnak valamerre.
Abban egészen biztos volt, hogy Meát is meghívta a lányt, de amikor megtudta, hogy Lucy is megy, még jobban megörült a dolognak. Hallotta már, hogy összefutottak, de nem gondolta volna, hogy Kira ennyire figyelmes - ó dehogynem, hiszen ő olyan kedves, és szép... - és elhívja majd a szőke póthugicáját is.
Azonnal egyeztetett is Lucyval, persze bagolyban, hogy édesapja nap mint nap frászt kaphasson az éjszakai, nyitott ablakon beröppenő Bendegúztól, végül pedig abban állapodtak meg, hogy habár Dereknek plusz út lesz, de a Bagolykőnél találkozzanak indulás előtt. Életében először utazott varázsbuszon. Édesanyja majdnem szívrohamot kapott a boldogságtól, amikor meglátta a járművet, és feltette a fiát a buszra. Aztán elköszöntek, Derek pedig megadta a címet, hogy aztán már száguldhassanak is tovább Magyarország felé.
Időben odaért a megbeszélt helyre és kivételesen Lucy is, így együtt indultak el, jókedvűen cseverészve a reptérre. Derek találgatott, milyen lesz a hely, ahová mennek, milyen lesz Franciaország, a varázsotthon, Kira bulija, és legfőképpen Kira... Őt persze szóban nem említette ilyen konkrétan, Lucy így is folyton azzal traktálja, hogy mennyire összeillenek. De a repülőgépen végre alvást színlelhetett, így elkerülhette Lucy tovább kérdéseit.
Végre valahára aztán megérkeztek, Derek színe pedig egy pillanatra kihagy egy dobbanást, mikor megpillantja a csodaszép lányt. Persze látja ő a többieket is, de egyáltalán nem bánja, hogy most napszemüveg van kalapos fején, így kevésbé látszik a pirulása. Ha pedig mégis, majd ráfogja a melegre.
Inkább csak belekarol Lucyba, és úgy érkezik meg a többiekhez.
- Sziasztok! - köszön mindenkinek, és meglepetten konstatálja, hogy nem is olyan kicsi a létszám.
Majd az ismeretlen lányra néz, és odalép hozzá.
- Üdv, Derek Taylor vagyok! - köszön, fülig érő szájjal, és kissé tétován néz Kira felé. Adna neki puszit, de akkor biztos hújjogásban törne ki az itteni díszes társaság, legalábbis Lucyt és Meát ismerne. Bár szolidaritásból nem tennék. Zoli pedig - mert, hogy látja, hogy a fiú is itt van - még annyira nem ismerős számára, csak a kviddics meccsről. De talán majd most ők is jobban megismerkednek.

Francia ország- Párizs

Megvárom, ha Kili válaszol, aztán a válla fölött meglátom Meát közeledni és boldogan integetek neki egy pillanattal később pedig a nyakamba ugorva üdvözöl.
-Szia Mea, nagyon örülök neked!
Nevetnem kell a vidám gesztustól. Mea olyan mintha egy napsugár ütne át a felhőkön és ez engem is jókedvre hangol mindig. Mikor pukedlizik, majdnem kitör belőlem a hangos kacagás. Rápillantok Dórára, akinek tökéletes fogsora egyértelműen jelzi, hogy a legszélesebb mosolyát vette fel.
-Örülök a találkozásnak. Kámea? Különlegesen szép név. Én Dorottya vagyok és én kísérem a kastélyhoz önöket.
Úgy tűnik Mea és Zoli már ismerik egymást. Éppen meg akarom kérdezni, hogy könnyen idetalált e, mikor megpillantom Dereket és Lucyt.
-Sziasztok!
Az arcomra ül egy (lehet kívülről meglehetősen bárgyú) mosoly és teljesen feleslegesen beigazítok egy tincset a fülem mögé zavaromban. A szívem ritmusa megint fura módon reagált, mikor megláttam Dereket, egy ütemmel gyorsabbra kapcsolt. Kicsit zavarban vagyok hogyan üdvözöljem, de mivel sokan vagyunk most, maradok annál, hogy intek felé, de valahogy magától közelebb lépnek hozzá és a lábaim mellé irányítanak. Mielőtt fülig pirulok, gyorsan Lucyra nézek.
-Szia Lucy nagyon örülök, hogy eljöttél.
A hangom is lelkesen cseng, de hát érthető, nagyon boldog vagyok. Mindenki itt van, Derek is és nemsokára újra látom a családom, hosszú idő után és nagy buli vár. Ahogy végig nézek az ittlévőkön tudom, hogy életem legjobb nyara lesz.
-Üdvözlöm, kedves maître Taylor és önt is Mlle. Minthogy úgy tűnik mindannyian itt vannak, mehetünk Kiranella?
Kicsit körbeforgatom a szemem, mert igaz engem nem kisasszonyoz meg fiataluraz, de úgy tűnik, mindenki mást igen. Bólintok gyorsan felé, én is szeretném, ha minél hamarabb megérkeznénk a kastélyhoz. Dóra szokásos udvarias mosolyával kér fel mindenkit, hogy kövesse és indul meg a táblától oldalra eső  ajtóhoz, amit ki is nyit előttünk. Én intek megerősítésként a többieknek, hogy jó az irány, mert már tudom mi jön. Az ajtó mögött nyíló tároló helyiségben rengeteg kacat, doboz és szerszám sorakozik. Úgy látom ennyien még beférünk, de kettővel több már bajos lenne. A szokásos helyen áll az egyik polcos szekrény előtt a kis asztal, rajta a kopott, páratlan gumicsizmával. Már oda is álok az asztal csücskébe, hogy a többiek is odaférjenek és vigyorogva gondolok arra ami jön. Dóra is odaáll az asztalhoz, ami körül nagyon szűkösen férünk el még szerencse, hogy csak az egyik kezemet kell, majd kinyújtanom felé.
-Ez a zsupszkulcs a kastélyhoz, nyugodtan jöjjenek közelebb. Számolok, ha a háromhoz érek, akkor egyszerre fogják meg a gumicsizmát kérem. Ha bárkinek bármi gondja adódik én gondoskodom a, későbbi biztonságos megérkezéséről, de reméljük erre nem kerül sor. Akkor hát, ha készen állnak, egy... kettő... három!
Dóra nem vesztegeti az időt az biztos még időm sincs elmélázni rajta, hogy Derek megint milyen közel van hozzám már el is hangzik a három, így gondolkodás nélkül nyújtom ki a kezem a gumicsizma felé és a hozzám közel eső sarkát fogom is meg. Az örvény, mint egy lift el is kap és egy pillanattal később már Dóra hangját hallom, hogy engedjem el, mert megjöttünk. A smaragd zöld füvet a kastély előtt lévő nagy tisztáson, hamar a lábam alatt érzem. Az egyensúlyomat keresve érek földet és gyorsan körül nézek, mindenki épségben megérkezett e? Az alacsony nagyfülű házimanó Gima a nyakkendőjét igazgatva fut felém rövid kis lábaival. A kastély pedig a szokott arcát mutatja. Innen tényleg csak egy kis séta és már be is léphetünk az ajtón.

Franciaország - Párizs

Nem számítva Kira mondatára, kissé meglepődtem, majd kicsit rekedtesen és dadogva válaszoltam neki.

- Amikusz otthon maradt, a szüleim vigyáznak rá.

Alig hogy kimondtam, hirtelen többen is csatlakoztak hozzánk. Kissé meglepődtem a tömegen, de félénk mosoly kíséretében köszöntöttem őket.

- Sziasztok!

Ezután elindulunk, egy helyiségbe értünk, amiben egy közönséges tárgy köré gyűlt a tömeg. Ettől teljes mértékben meglepődtem, hisz úgy tudtam, repülni fogunk, akkor miért álltunk körbe egy fél pár gumicsizmát? Arcomra kiült a meglepettség, a közelben állók akár még a suttogásom is meghallhatták, hogy mi a francért álltuk körbe? kísérőnk elmagyarázta a dolgokat, de én akkor se értettem, hogy ez mégis hogy működhet. A lényeg az volt, hogy mindenki megfogja háromra és akkor indulunk.
Hitetlenkedve és remegő kezekkel nyúltam a tárgy felé, nagyot nyeltem és vártam a következményeket. Nemsokkal ezután jött valami örvényszerű akármi, ettől totál beparáztam. Legszívesebben elengedtem volna, de nem mertem. Szerencsémre hamarosan abbamaradt, de pechemre a földön kötöttem ki, egy házimanó előtt. Furcsa, ismerős érzés tört rám, hányinger kerülgetett. Szívtam néhány mély lélegzetet és a friss levegőnek hála, holtsápadt arcom hamarosan kezdett normális színt felvenni.