A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=203997#post203997][b]Merkovszky Ádám - 2013.11.24. 17:11[/b][/url]

Bevallom, még sosem találkoztam egyetlen volt barátnőm, csajom vagy kedvesem szüleivel sem, mert valahogy egyikükkel sem éreztük, hogy ez a dolog olyan hosszú időre szólna, hogy érdemes lenne megismerkedni a másik családjával. De ettől az egésztől most valamiféle jóleső izgalom áraszt el, most megtapasztalhatok valami egészen újat.
Emellett vonz az is, hogy megismerhetem Arty családját, a közeget, amiben felnőtt, az embereket, akik hatottak rá. Bár már korábban is beszélt róluk, így nem teljesen idegenek a számomra, de az emlegetésük, és a velük való találkozás két teljesen különböző dolog.
Tegnap este pakoltam össze a ruháimat, és néhány apróságot, főleg kisebb díszeket, porfogókat, bár az ízlésesebb fajtából. Az ajándékozást mindig nagyon nehéz dolognak tartottam, mert sosem tudom eltalálni, hogy ki minek örülne igazán. Most azonban jó benyomást szeretnék tenni, ehhez pedig az ajándékok milyensége is hozzá fog tartozni, ezért, ha már úgyis néhány hete a Mangrowe erdőben jártam, úgy döntöttem visszamegyek még egyszer, és ezúttal beugrom a mesteremhez is.
Furán hangzik a mester szó, de abban a faluban, ahol ő él, az elemi mágus tanoncok mesterüknek hívják azt, aki tanítja őket. Az én oktatóm folyton próbált leszoktatni a mesterezésről, de végül beletörődött, hogy nem fog neki sikerülni. Most, hogy már én is tanítok, el tudom képzelni, hogy mit érezhetett: engem a hideg kirázna, ha a tanoncok mesternek szólítanának. Borzasztóan hangzik.
Na, szóval pár napja meglátogattam őt, és tőle kértem tanácsokat, végül néhány elemi mágiához kötődő apró tárgyban egyeztünk ki, még segített is beszerezni őket. Valójában, bár aprók, és gyakorlati hasznuk nincs, mégis eléggé értékesek annál az oknál fogva, hogy mind kézzel készített, egyedi alkotás. Mondjuk, nekem nem került sokba, mert a faluban szereztem mindet olyan emberektől, akiket gyerekkorom óta ismerek, és fontosak a számomra. Remélem, hogy majd elnyerik Arty családjának is a tetszését, mert én már első látásra imádtam mindegyik darabot.
Ma pedig már megyünk is, és én úgy izgulok, mint egy kisgyerek karácsony előtt. Ez újabb bizonyíték arra, amit anyám szokott mondogatni, vagyis, hogy én sosem fogok teljesen felnőni, mindig marad bennem egy adag gyermeki érzés.
Ahogy a ház felé haladunk, körültekintek a fehér tájon, ami felidézi bennem azokat az időket, amiket szülőanyámmal és húgommal töltöttem északon. Kezemben tartom a kis, fekete sporttáskát, benne minden holmimmal, másik kezem üres, de nem véletlenül. Próbálok Arty keze felé nyúlni, hogy megfogjam, de az utolsó pillanatban mindig meggondolom magam. Fogalmam sincs, hogy a családja mennyire szigorú ezen a téren, nem tudom, hogy felháborítaná-e őket, ha kézen fogva érkeznénk, vagy igazából nem érdekelné őket. Így inkább csak csendben figyelek Arty szavaira, hogy mindent úgy tehessek, ahogy kéri, és közben ő is megnyugodjon kicsit.
- Nem lesz gond. Ahogy leírtad a helyzetet, eléggé ismerősnek tűnik. Egy meccs utáni sajtótájékoztató is épp ilyennek hangzik - nevetek rá, majd elkomolyodva folytatom. - Viccet félretéve, ne aggódj, megpróbálok jó benyomást tenni rájuk! Remélhetőleg sikerül is. - az utolsó mondatot már halkabban teszem csak hozzá.
Rámosolygok, hogy lássa nem félek, és ezzel próbálom a kétségbeesést is eltüntetni a tekintetéből. Az izgulással nincs gondom, az jólesően bizergető érzés is lehet, ha az ember jó dolog miatt izgul, de az aggódással együtt már nem kellemes.
Végül döntök, és bár a kezét nem fogom meg, de végigsimítok a fején szabad kezemmel, majd rákacsintok.
Közben megérkezünk a ház elé, ami kellemes érzéseket kelt bennem. Valahogy már azelőtt barátságos hangulatot áraszt, hogy belépnénk, de persze ezt lehet, hogy csak beképzelem magamnak.
A ház előtt találkozunk egy férfivel, akit Arty próbál megviccelni, én pedig elraktározom magamnak a Temi nevet. Közben a férfi felém forul, és bemutatkozik. Megragadom a felém nyújtott kezet, majd én is megszólalok, miközben megszorítom azt.
- Nagyon örvendek, Merkovszky Ádámnak hívnak! - Ez talán kicsit túlságosan formálisnak hangzik, de hát mégiscsak próbálok jó benyomást tenni, elvégre megígértem, épp az előbb. Közben figyelem a férfi arcvonásait, mimikáját, gesztusait, és megállapítom, hogy le se tagadhatnák egymást szerelmemmel.
Közben gyorsan fejben végigfuttatom, hogy mit is sikerült ma magamra húznom, bár általában az öltözködési stílusommal nem szokott senkinek gondja lenni. Jelenleg téli túrabakancsot hordok fekete farmernagdrággal, smaragdzöld selyemingemet elrejti a vékony, fekete szövetkabát, az, amit első találkozásunkkor odaadtam Artynak.
Blas egyelőre kellemes társaságnak ígérkezik, és azt is tudom díjazni, hogy a tudomásomra hozta Arty leveleinek témáját. Igencsak kellemes gondolat, hogy nem csak én áradozom róla anyámnak, őt is legalább annyira megfogtam, mint ő engem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=209182#post209182][b]Merkovszky Ádám - 2013.12.05. 19:06[/b][/url]

Mivel az én családom nem túl nagy, és általában amúgy is szűk körben szoktunk ünnepelni, ezért furcsán izgalmasnak találom, hogy Kedvesemnél ez szinte pont fordítva van. Kicsit azért megnyugszom, hogy édesapjával egyelőre még nem kell összefutnom, de azért kíváncsi is vagyok a családfőre. Az első családtaggal való találkozás pozitív élményeim közé sorolható, Blas rendes fickónak tűnik, és szerencsére humora is van. Valamiért azokkal az emberekkel nehezen jövök ki, akikben a humorérzéknek a csíráját sem tudom felfedezni. Vagy éppen ők tolerálnak kevésbé engem, aki hajlamos vagyok mindenből, vagy majdnem mindenből viccet csinálni.
A házba belépve kellemes meleg és légkör fogad, előbbi miatt úgy érzem, nincs szükség a továbbiakban a kabátomra, vagy legalábbis nem szükséges magamon tartanom, így hát leveszem, és a karomra terítem. Közben Arty már üdvözli édesanyát, én kicsit hátramaradok, megvárom, amíg a viszontlátás feletti örömük kiélik a kölcsönös köszönés, az ölelés, és az érzelmes pillantások segítségével.
Amint a szeretett nő felém fordul, közelebb lépek, és nem bántón, de alaposan szemügyre veszem a ház úrnőjét. Az első benyomásom az, hogy nagyon hasonlít Artyra - pontosabban Arty rá -, biztató a mosolya és meleg a tekintete. A következő az, hogy a hangja mosolyogtatóan ismerős, kézfogása pedig határozott, de nem elnyomóan az.
- Üdvözlöm, és köszönöm, hogy vendégül látnak, Merkovszky Ádámnak hívnak - mutatkozom be, majd a nő kérésének eleget téve leülök egy szabad helyre, és leteszem magam mellé a cuccaimat. Körbetekintve igazán kellemes látvány tárul a szemem elé, de a tekintetem mindig visszatér a kandalló előtt ülő, kedvesen mosolygó nőre.
Ő kérdezget, én pedig válaszolok, valahol mélyen sejtve, hogy ő nemcsak a mondanivalómat elemzi ki közben, de az egész személyiségemet meg akarja ismerni általuk. A beszélgetés közben nagyon ügyelek rá, hogy magázzam a hölgyet, elvégre ez egy egyértelmű kérés volt szerelmemtől, bár kissé nehezemre esik, mert a tegeződés számomra a természetesebb.
Szóbakerül a munkám, és én tanárnak mondom magam, elvégre most az vagyok a kviddicses múltam pedig majd még úgyis szóba fog kerülni más kontextusban. Mivel érdekli, megmutatom neki, hogy mire lehet képes egy elemi mágus. Egy közeli vázában érzek vizet, ezért azt használom fel arra, hogy jéggé fagyasztva különféle formákat készítsek belőle. Először csupa téli és karácsonyi dolog jut eszembe, ezért hópelyhet, fenyőfát, csengőt lebegtetek a tenyeremben, majd néhány állatformát is kialakítok, végül egy látványos lángnyelv kíséretében elpárologtatom a folyadékot.
Csak a nő nevetés közben hozzám címzett megjegyzése után jövök rá, hogy ezt talán nem kellett volna. Pár bocsánatkérés után indulok a váza felé, hogy a benne víz nélkül fonnyadozó növényeknek új folyadékot kerítsek. Arty édesanyja csak legyint a dologra, de én ragaszkodom hozzá, hogy pótoljam az elhasznált vizet, így rám hagyja a dolgot.
Már éppen indulnék, amikor a lépcső felől hangokat hallok: Arty és a titokzatos Alberto érkeznek a földszintre. Feléjük fordulok kezemben a vázával, majd szándékaim szerint magabiztos arccal felteszem kedvesemnek az engem érdeklő kérdést.
- Üdv - bólintok az Albertonak gondolt férfi felé, majd Artyhoz fordulva megkérdezem. - Merre találom a konyhát?
Mosolyom akkor sem hervad le, mikor meghallom, hogy mögöttem Eva halkan felnevet, mert érzem benne a kedvességet, és azt, hogy kezd megkedvelni, amit személy szerint furcsának tartok, de nagyon örülök neki. Jobb mintha olyan flúgosnak tartana, amilyennek valószínűleg Alberto néz. Bajaimat tetézi a hirtelen megmozduló sporttáskám, melyet én csak a szemem sarkából észlelek, a velem szemben állók viszont premier plánban csodálhatják kisebb rázkódásait, amitől úgy néz ki, mintha valami igyekezne kimászni belőle. Ez a gondolat egyébként nem is igazán téves, de még egyáltalán nincs itt az ideje, hogy tudomást szerezzenek róla. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar felébred.
- Öhm... csak egy kis elemi mágiás bemutatót tartottam, és elfeledkeztem róla, hogy arra a vízre talán még szükség lehet. - Próbálom elterelni a figyelmüket a táskámról a másik problémára, mert egyelőre még nem akarom leleplezni a meglepetést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=209613#post209613][b]Merkovszky Ádám - 2013.12.06. 20:28[/b][/url]

Nem kell sokáig tanácstalanul álldogálnom kezemben a vázával, Kedvesem majdhogynem repülve érkezik hozzám, és vele együtt száguld le a korláton öccse is. Utóbbi láthatóan örül nekem, és még csak megszólalnia sem kell, hogy tudjam, egy rajongóm áll előttem. Mindent elárul szeme csillogása, gesztusai, mimikája, na meg persze tapasztalt rajongókerülőként tudom, hogyan ismerjem fel őket.
Lányaim rajongásán kívül a többi embertől a hidegrázás szokott kerülgetni, de Alberto nem váltja ki belőlem az azonnali menekülési reflexet. Talán mert nem hamvas korú, csicsergő hangú női lény, és egyelőre esze ágában sincs harminc körömmel belém kapaszkodni, ezeknek hála sikerül pozitív képet kialakítanom a fiúról.
Bemutatkoznom nem kell neki, egyébként nem is hagyna, de legalább végre kijutok a konyhába, és a növények is fellélegezhetnek, bár anyám minden bizonnyal azt mondaná erre, hogy épp most hosszabbítottam meg a haldoklásukat. Közben még azt is észreveszem, hogy a többiek elől rejtve maradt a táskám mozgolódása, bár, ez azonnal meg fog változni, amint megszólal. Jelenleg azonban nem tudom elrakni onnan a táskát, de még egy jól célzott altatóbűbájra sincs lehetőségem.
Alberto csevegését hallgatva sikerül feloldódnom, még azt is megígérem, hogy játszom velük egy meccset, úgyis rég volt már alkalmam arra, hogy rendesen játsszak. Kilépve a konyhából, újabb idegenekbe botlok, akikben úgy gondolom, az édesapát és az utolsó testvért tisztelhetem.
- Üdvözlöm Uram, én Merkovszky Ádám vagyok. Örülök, hogy megismerhetem! - Gyorsan a másik kezembe helyezem a vázát, és kezet fogok Arty édesapjával. Szigorú embernek tűnik, tekintete hajdani igazgatóméra emlékeztet. Azokra a pillanatokra tartogatta ezt a fajta nézését, amikor valamely újabb csínyem után a szobájába rendelt. Jobban belegondolva másért nem is hívott oda, így aztán volt időm megszokni a szigorú, hideg, vizslató pillantásokat.
Most sem érzem magam kényelmetlenül, igyekszem fesztelenül viselkedni. Édesapja után a fiatalembert is üdvözlöm, majd végighallgatom bemutatkozásaikat, és bár tudom, hogyan kell megnyerően viselkedni, próbálom visszafogni magam, elvégre nem riporterekkel állok szemközt, hanem szerelmem családjával.
A fagyos helyzetet Alberto hangja olvasztja meg, bár szerintem eléggé túloz, főleg, hogy hivatalosan már nem is játszom. Ennek ellenére pont az ő energiája és rajongása az, ami most kell ide ahhoz, hogy a család újonnan érkezett tagjai kicsit felengedjenek.
A meccs ötlete elfogadásra talál, amihez azért szerintem Eva kedves mosolya, és érezhető noszogatása is hozzájárul, de legalábbis elég sokat hozzáad.
Örömmel indulnék akár azonnal játszani - kisgyermek-effektus -, azonban aggaszt a táskám, illetve az abban lapuló helyzete. Nem hagyhatom azon a helyen, ahol csak Arty szülei maradnak. Elképzelni sem tudom, mit szólnának hozzá, ha kisebb mozdulatokkal odébb araszolna a padlón, vagy netán hirtelen megszólalna.
Elnézést kérve kilépek a tekintetek kereszttüzéből, bár sejtem, hogy azért szemükkel követni fogják a mozdulataimat. Visszateszem a vázát a helyére, majd a táskám mellé lépek. Amíg a többiek a fával bíbelődnek, illetve megbeszélik, hogyan tovább, én mintegy véletlenül leejtem a pálcám. Lehajolok érte, és a kezembe fogom, majd felemelkedve egy nonverbális igével altatóbűbájt szórok a táskámra és tartalmára. Abban a biztos hitben, hogy senki nem vette észre ügyködésem, közelebb lépek a többiekhez.
- Ha segíthetek valamiben, szóljanak! Szívesen a rendelkezésükre állok - teszem egyértelművé, hogy nem csak nézelődni tudok, részt vennék az előkészületekben is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=215817#post215817][b]Merkovszky Ádám - 2013.12.18. 08:15[/b][/url]

Bár talán az elején kicsit döcögősen indult a megismerkedésem Arty családjával, de ez alatt a pár nap alatt sikerült mindegyikőjüket megkedvelnem. Igazán élvezem a velük töltött időt, főleg a közös kviddicsezést. Eddig észre sem vettem, hogy mennyire hiányzik nekem a repülés, és a játék. Eszembe jutottak a volt csapattársaim is, a szórakozások, illetve a Griffendéles csapat és a kupák.
A táskámban tartott titokzatos, mozgó csomag mi- vagy inkább kilétére is fény derült még első nap este, és legnagyobb örömömre szerelmem kicsit sem bánta, hogy a megkérdezése nélkül akasztottam a nyakába a kölyökmacska gondozásával járó felelősséget. Láthatóan igencsak megkedvelte a kis szőrgombolyagot, barátságuk alapjait le is rakták a karácsonyi időszak alatt.
A legnehezebb dolgom Arty édesapjával volt, de erre számítottam, és bár sokszor feszélyezett, de nagyon örültem is neki. Láttam rajta, hogy nagyon szereti a lányát, és csupán a féltő gondoskodás, és nem a zsigeri ellenszenv irányítja szavait és tetteit. Ezért nem is haragudtam meg, mikor szenteste délután félrevontak, és elárasztottak a kérdéseikkel.
Sajnáltam, hogy a választ nem várják meg, pedig én szívesen elmondtam volna az édesanyjának, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem olyan, mint a többi korabeli nő, hanem sokkal jobb, tökéletesebb, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Tájékoztattam volna az apját róla, hogy nem vonzanak a lábaim előtt heverő nők, és a legkevésbé sem szeretném, ha Arty a címlapokra kerülne. Nem akarom, hogy idegen emberek zaklassák miattam, vagy, hogy kényelmetlenül érezze magát. Gyönyörű ez tény, és valóban törékeny és sebezhető, de ugyanakkor hihetetlenül erős is és határozott, a szemei után ez volt az első dolog, ami megtetszett benne.
Elmondtam volna azt is, hogy nem vágyom jobban semmire annál, minthogy mostantól mindig óvhassam őt, hogy boldoggá tegyem, és cserébe csak annyit szeretnék, hogy maradjon mellettem, és engedje, hogy én mellette maradjak.
Persze valahol sejtettem, hogy a szavak nem sokat jelentenek. Majd az idő múlásával tetteimmel kell bebizonyítanom nekik, hogy komolyan gondolom a lányukkal való kapcsolatomat, és igazán szeretem Artyt.
Azt sem bánnám, ha néha én rejtőzhetnék el karjai között a világ elől, ha ő védene meg engem a rám leselkedő sötét árnyaktól. Ezt ő egyébként kéretlenül is megteszi, bár csupán néhány faggatózó rokonról van szó, Arty a segítségemre siet, és persze kiáll magáért is. A bemutató nagyon tetszik, elámulva figyelem mozdulataikat, és nem tudom eldönteni, hogy harcolnak vagy táncolnak. Van benne komolyság, ugyanakkor játéknak is érzem az egészet. A végén Arty diadalmasan néz körül, és én büszkén tekintek rá, miközben még erősebben tölt el az, az érzés, hogy szeretem őt.
Ez a csöndes vágyakozás egyébként mindennapjaim része lett, ezért a mai nap, megkértem, hogy sétáljunk egyet a környéken. Kicsit távol akarok lenni a háztól, egy rövid időre kettesben csak vele. Zsebemben szinte érzem egy aprócska tárgy égető forróságát és iszonyatos súlyát, pedig valójában az hideg, mint az acél, és könnyű, mint egy tollpihe. Kézen fogva lépkedünk egyelőre némán, mert gondolataim teljes zűrzavarából nem látok kiutat. Annyi mindent szeretnék mondani, de pont ez a rengeteg kimondatlan szó némít el. Eszembe jut, hogy milyen válaszokat adtam volna a szüleinek, de nem tudom, hogy helyes lenne-e ezt most felhozni.
Lassan lépkedünk, leheletünk meglátszik a hidegben. Mindent hó borít, a táj teljesen fehér. Megérkezünk a főtérre, ahol egy feldíszített fenyőfa áll. Hirtelen megállok, ezzel őt is megtorpanásra késztetve, majd szembefordulok vele, és mélyen a szemébe nézek. Érzem, hogy izzad a kezem, és mielőtt megszólalnék végre, egy hatalmasat nyelek. Nem félek, inkább izgulok, ilyet még sosem csináltam korábban, és ez egyszerre ijesztő és izgalmas.
- Bár mégcsak alig néhány hónapja ismerjük egymást, de szinte az első pillanattól érzem, hogy te teljesen más vagy, mint bármelyik nő, akivel valaha találkoztam - kezdem, és akaratlanul is azokat a válaszokat használom fel, amiket a szülei nem engedtek elmondani. - Sok minden tudok már rólad, de legalább ennyi ismeretlen is áll még előttem, amiket szeretnék megtudni, felfedezni. Annak ellenére, hogy tudom, milyen erős és határozott egyéniség vagy, szeretnélek megvédeni, kötelességemnek érzem megóvni a benned rejlő törékeny nőt is, hiszen ő is hozzád tartozik, lényed egy része. Ha továbbra is mellettem maradsz, fel kell készülnöd rá, hogy a hírnevem előbb-utóbb a faluban is utolér, és ennek nem csak pozitív következményei lehetnek, sőt. Persze én mindent megteszek, ami tőlem telik, hogy a gyűlölködést, féltékenységet, pletykákat távol tartsam tőled, de burokban mégsem tarthatlak, és te ezt nem is tűrnéd.
Rámosolygok, figyelem arcának, szemének rezdüléseit, próbálom kiolvasni belőlük a választ a még fel sem tett kérdésre. Erőt veszek magamon, és folytatom, hiszen a neheze még hátravan.
- Sokszor megvádoltak már meggondolatlansággal, és a hirtelen döntéseim valóban nem csak gonosz híresztelések, tényleg gyakran előfordul, hogy váratlan döntést hozok. Erre az esetre azonban ez nem igaz. Még életemben nem gondolkodtam ennyit döntés előtt, mint most, bár a válasz már az első gondolatmenetem után is pozitív volt. Mégis, fel kellett készülnöm arra, hogy, ha majd megkérdezik, hogy biztos, jól meggondoltam-e, akkor tudjam rá azt mondani magabiztosan, hogy "igen". Egyértelműen te vagy az a nő, aki mellett le akarom élni az életem, akit szeretnék látni megöregedni, miközben az évek alatt a feje az én vállamon nyugszik. Te egy életre szóló rejtély vagy a számomra, ami azután is izgalmasnak ígérkezik, ha megfejtem, már ha ez sikerül egyáltalán valaha.
Elengedem a kezét, a zsebembe nyúlok, majd féltérdre ereszkedek előtte. Nem számít a hó, vagy a hideg, ezt mindenképpen így akarom csinálni. Mögöttem a fa, és a karácsonyi fények, előttem a legtökéletesebb nő, akit valaha láttam, körülöttünk a vakítóan fehér puhaság.
- Mostantól szeretnélek mindig megóvni téged, boldoggá tenni, és cserébe csak annyit kérek, hogy maradj mellettem, és engedd meg, hogy én is melletted maradhassak. - Előveszem a kezem, és egy aprócska tengerkék színű, sötét dobozt a zsebemből, majd Arty felé nyújtom azt a tenyeremen. - Megtisztelsz azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=220238#post220238][b]Merkovszky Ádám - 2013.12.27. 23:50[/b][/url]

Szavaim és tetteim hatására kedvesem szemében könnycseppek jelennek meg. Halk válasza hallatán az addig sem henyélő szívem még gyorsabban kezd verni, én pedig enyhén remegő kézzel húzom fel ujjára a gyűrűt. Felállok, közelebb lépek hozzá, és bár csupán suttog, mégis meghallom fogadalmát.
- Szeretem, amikor ilyen költői vagy - mondom, majd arcát a kezeim közé veszem, és hüvelykujjaimmal óvatosan letörlöm könnyeit. Mondatait nemcsak eszembe, de szívembe is vésem, bár közben egy pillanatra megfájdul a szívem a gondolatra, hogy egy ilyen tökéletes teremtéshez egy nálam sokkal jobb ember illene. Azonban nem hagyom, hogy ez eluralkodjon rajtam: én őt választottam, de ahhoz, hogy idáig eljussunk neki is döntenie kellett, és ő mellettem tette le a voksát.
Lehajolok hozzá, kezeimet a derekára simítom, testét az enyémhez szorítom, és lágyan ajkaira simítom a számat. Ráérősen csókolom meg, végigsimítva finom körvonalát, felfedezve minden aprócska ráncot, élvezve ízét, várva, hogy közben lemenjen a nap, feljöjjön a hold, elteljen az ünnep, az év, az élet.
Sokára indulunk vissza a házba, ahol családtagjainak reagálása, főleg édesapjáé, eléggé meglep. Boldognak tűnnek, kicsit talán nyugodtabbnak is, mint a napokban bármikor. Talán ez volt az a tett, amit vártak tőlem, és amivel úgy tűnik, sikerült kicsit több bizalmat kicsikarnom magamnak, még ha nem is ez volt vele az elsődleges célom. A nap gyorsan eltelik, nekem főleg szerelmem ragyogásában való gyönyörködéssel, így hát indulnunk kell vissza a kastélyba. Búcsú közben az is megfordul a fejemben, hogy hiányozni fognak ezek az emberek, márpedig ilyet nem gyakran gondolok, és még annál is kevesebbszer érzek.
Hamarosan az én szüleimnél leszünk, ahol szembe kell majd néznem apám hidegségével, és anyám hitetlenkedésével. Persze tudom, hogy szeretnek, de azzal is tisztában vagyok, hogy anyám nem egykönnyen fogja elhinni, hogy a döntésem komoly, és inkább Artyért fog aggódni, mint értem. Szavainak fele vicc lesz, de a másik része véresen komoly. Apám valószínűleg ugyanúgy fog viselkedni mint máskor: nemtörődöm arckifejezéssel odabólint nekünk, majd az újságjába temetkezik, és csak akkor csatlakozik a társalgáshoz, ha anyám megkéri rá, de akkor is úgy, mintha ez valamilyen kellemetlen kötelesség lenne a számára.
Persze meg is lephetnek, elvégre sosem kértem még meg senki kezét, és még egyetlen aktuális páromat sem vittem haza bemutatni, így ez teljesen új helyzet lesz mindannyiunknak. Artyra nézve azonban tudom, hogy nem kell aggódnom: anyám majd teletömi a süteményeivel, amik méltán híresek a környéken. Ami apámat illeti... Nos ő biztosan imádni fogja Artyt. Én pedig büszkén fogom őt bemutatni nekik, és a végén hozzátehetem a szót, mely válasza óta folyamatosan ott ég az agyamban és a szívemben: menyasszonyom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=286199#post286199][b]Merkovszky Ádám - 2014.05.02. 15:42[/b][/url]

Az álmos angliai kisváros még épp csak ébredezik, de az egyetlen nagyobb dombján álló gyógyintézményben már másfél órája megkezdődött a reggeli műszak. A nővérek már most elkönyvelhettek két hisztériás rohamot, egy depressziós összeomlást és egy, a közre veszélyesebb elementalista is pont ma gondolt arra, hogy jól rájuk hozza a frászt. Általában nem szokott ennyire nagy lenni a nyüzsgés, de ma bizonyára a bennfekvő páciensek is megérezték, hogy valami történni fog. Az itteni betegek amúgy is nagyon érzékenyek a változásokra, még ha azok kisebb volumenűek is, és talán őket nem is érinti. Mindazonáltal észlelhették az előkészületeket, az összesúgó nővéreket és az igazgató úr virágos jókedvét. Bár azt hozzá kell tennem, hogy a doktor úr, vagy, ahogy kollégái hívják, Stiles professzor mindig igencsak boldognak tűnik, a legtöbbször külső szemlélők számára indokolatlanul. A bennfentesek azonban mindig tudják, hogy épp mitől olyan mosolygós a doki. Általában nem nehéz elérni, hogy fogát mutogatva lágyan felnevessen, és aztán ezzel a kacajjal bearanyozza a saját és mások napját is. Elég egy aprócska figyelmesség, egy jól előadott vicc, vagy egyszerűen csak az, hogy ma is felkelt a nap. Biztos van, akit az efféle mentalitású emberek irritálnak, de az intézet dolgozói és lakói nagyon is kedvelik a doktort, és vallják, hogy sokkal jobb a közérzetük, ha látják őt mosolyogni, mintha a professzor vidámságából beléjük is átszűrődne valamennyi.
Mostanában John Stiles nemcsak boldog, de izgatott is, hiszen egy régi évfolyamtársa hozzá küldi gyakorlatozni egyik tanítványát. Mellesleg elképzelni sem tudja, hogyan lett Ádámból tanár, főleg azok után, hogy milyen zabolátlan diákja volt a Roxfortnak. De azt elismeri, hogy az elemi mágiához már régen is különösen értett, még ő, John is tudott tanulni pár dolgot tőle diákkorukban. Most azonban neki már saját kutatóintézete van, ami egyben boldogságának legalapvetőbb és legfőbb forrása.
John jelenleg azonban nem tartózkodik szeretett intézetében, helyette a település vasútállomásán áll, és a láthatárt lesi szinte kisfiús lelkesedéssel. A vonatot megpillantva széles vigyort villant a közlekedési eszközre, majd türelmesen megvárja, míg az megáll. Most már csak a lányt kell meglelnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=288238#post288238][b]Merkovszky Ádám - 2014.05.06. 10:44[/b][/url]

Bár Ádám küldött képet a hozzá érkező lányról, az most nincs nála, talán nem meglepő, hogy bizonyos esetekben nagyon szórakozott tud lenni. Mikor ezt kollégái hébe-hóba a szemére vetik, mosolyogva megjegyzi, hogy, ha nem lenne az élet egyes területein szétszórt, nem is nevezhetné magát igazi professzornak. Persze a kép hiánya nem akadályozza abban, hogy felismerje a tétován ide-oda pillantgató kislányban potenciális gyakornokát. Éppen elindulna felé, amikor láthatóan a lány is őt nézi ki magának, így hát várja, hogy Runa odalépegessen hozzá, és feltegye az őt érdeklő kérdést.
- Hát nem tudom, hogy szerencsének lehet-e nevezni. Tudod eléggé mogorva egy ember, és a legtöbbször kiabálva kommunikál az emberekkel. Szerintem a kollégái is utálják. Ott a domb tetején van az intézete - mutatja meg szeretett intézményének épületét, miközben magában már olyan széles a mosolya, hogy, ha azt most a valóságban is produkálnia kéne, valószínűleg nem állna meg a füleinél, hanem körbeérne a fején. Persze azt még nem is említettem, hogy a prof imád viccelődni, ami miatt az általa kezeltek odavannak érte, a kollégái meg Pókembereset játszva idegileg a plafonon vannak tőle. Na, persze ettől függetlenül kedvelik Johnt, de néha már túl erősnek érzik a "vicceit".
- Ha gondolod, felkísérlek. Vagy netán nem oda készülsz? - néz kérdően a lány csomagjára, és még azt is megkérdezi, hogy viheti-e helyette a nehéznek tűnő táskát. Ha a lány beleegyezik, akkor elvéve tőle, a vállára is dobja azt rögtön. Reméli, hogy nem ijesztette meg nagyon saját maga erősen eltorzított jellemzésével, de persze az is sokat elárul Runáról, ha megrémült a szörnyű emberként lefestett igazgatótól.
Johnt egyedül az komorítja el, ha arra gondol, hogy Ádám akár már fel is készíthette a lányt egy effajta tréfára, elvégre a volt kviddicsesnek is egyik kedvenc stratégiája volt ez, hogy új emberek megismerésekor másnak adta ki magát, közben pedig kiderítette, hogy az illető mit gondol róla. Gyakran voltak belőle aztán sértődések, de ezzel a technikával Ádám könnyen távol tartotta magától azokat az embereket, akik képmutatóak, kétszínűek voltak, és csupán az ő sikerén akartak feljebb jutni az iskolai hírességek létráján. Persze ezekhez az akciókhoz kellett neki egy megbízható ember, meg egy üstnyi százfűléfőzet is, mindkettőt maga John biztosította a srác számára. Csak egyszer buktak le, amikor Ádám úgy döntött, ő fogja megtartani az elsősöknek az első repülésórájukat. Nem lett volna rossz óra egyébként, ha a tanár szerette volna az eperhabos süteményt. Sajnos azonban nem ette meg a többek között altatóval ízesített édes krémest, így hát hamar feltűnt neki, hogy kettő van belőle.
A régi emlékek felidézésétől szélesen vigyorogva a kislány felé fordul, hogy oldani próbáljon Runa megszeppentségén.
- Ha nem túl titkos, megkérdezhetem, hogy mi dolgod van neked azokkal a népekkel? - Direkt veszi olyanra a szerepet, hogy a lány kívülállónak gondolja, kíváncsi rá, hogy mit fog reagálni. Persze ez nem vizsga, vagy valamilyen teszt, Johnnak esze ágában sincs ilyesmit végezni rajta, csupán próbálja megismerni a levitást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=306514#post306514][b]Merkovszky Ádám - 2014.06.05. 21:48[/b][/url]

Lassan ébredek, bár általában nem jellemző rám az, hogy ébredés után még sokáig lustálkodnék az ágyban. A hajnalt jelző első napsugarakkal szoktam kelni, hogy aztán futhassak az erdőben, hol kutya, hol emberi alakban. Ma azonban tovább tart, míg agyam az álom ragadós mélyéről végre felkecmereg a felszínre, ahol körültekintve újra elbódítja a levegőben terjengő tengerillat, a reggeli sápadt fény és az ágy kényelmes melege.
Ez a nyugodtság azonban csak addig tart, míg fel nem tűnik, hogy kinyújtott karom hiába próbálkozik Temi megérintésével. Olyan hirtelen ülök fel, mintha egy a fejem felett repdeső cikeszt akarnék elkapni, majd fordulok jobbra, ahol menyasszonyom feküdt még az este. Az első, amit megpillantok egy cetli a párnáján. Elolvasva szavait, megnyugszom valamennyire, bár most elkap egy másik nem kevésbé kellemetlen érzés: szintén aggodalom, de másfajta.
Mostanában túl sokat idegeskedek, és talán túlságosan is féltem Temit szinte mindentől, amit persze egy olyan erős és önálló nő, mint ő alapból nem sokáig viselne el. Az, hogy még nem szólt rám, hogy ne ugráljak folyton körülötte, azért lehet, mert szeret, valamint a terhesség során felszabaduló hormonok is lehet, hogy toleránsabbá teszik ez ügyben, mint amilyen egyébként lenne.
Sóhajtva felkelek az ágyból, felkapok pár ruhadarabot, majd szerelmem után indulok a szirt felé. Lábbelit nem veszek, hagyom, hogy a fű, a föld és a szikla, vagyis valójában a föld elem ellazítson, érzem erejét, biztos tartását. Sokszor magától a földtől szerzek önbizalmat, szeretnék olyan biztos alapja lenni kialakulóban lévő családomnak, mint amilyen a talaj egy háznak.
Nem kell sokat sétálnom, hogy megpillantsam Temit, és meghalljam hangját, amit a szél sodor fel hozzám a domboldalra. Mosollyal az ajkaimon érek oda mögé, és karolom át hátulról.
- Szép reggelt! - csókolom meg a nyakát, majd hagyom, hogy orromat megtöltse az illata, elmémet pedig a tudat, hogy velem van, mint szívemmel a szerelem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=319436#post319436][b]Merkovszky Ádám - 2014.06.22. 18:54[/b][/url]

Az ébredező nap velem együtt pislog rá környezetére, de jelenleg szerintem az én helyzetem sokkal irigylésre méltóbb az övénél. Karjaim között ugyanis azt a nőt tartom, akivel életem még hátralevő részét el szeretném tölteni. Az ölelést és a csókot gyönyörű mosolyával köszöni meg, majd megszólal, és amit mond... hát, igen, attól pislogok még egy darabig.
Na, nem mintha ellene lennék a dolognak, de azért fel is kéne ébredni az ilyen horderős döntések meghozatala előtt. Meg egy fenét! Minek gondolkodnék olyasmin, amire kapásból bármikor válaszolni tudnék? A felém forduló nő arcát kezeim közé veszem, és hagyom, hogy pillantásával fogva tartsa az enyémet.
- Az még hagyján - nevetek fel feltételezésén, amivel egyébként mélyen egyetértek, anyám nem kicsit lenne kiakadva, ha meglépnénk a dolgot -, de mit fog szólni Runa, ha megtudja, hogy nem lehetett koszorúslány.
Még mindig vigyorogva menyasszonyom szájára hajolok és amennyiben nem tiltakozik túlzottan óráknak tűnő percekig nem is eresztem el. A gondolat, amit felvetett már bennem is megfordult párszor mióta itt vagyunk. Talán a romantikus szóval leírható környezet az oka az egésznek, de mindegy is, hiszen bárhol is vagyok, ő mindig ott van velem, ha máshogy nem, hát gondolatban. Szeretem, és nem érzem úgy, hogy ez a szerelem csökkent volna bármennyit is mióta ismerem, sőt egyre erősebb lesz, így hát a házasság nemcsak vágyott, de logikus lépés is a kapcsolatunk szempontjából.
- Jól mondod, ez a mi életünk - suttogom egészen közelről neki, majd homlokon csókolom és ránevetek. - Szóval, hol is van az a pap?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=319774#post319774][b]Merkovszky Ádám - 2014.06.22. 23:10[/b][/url]

Sosem láttam még ennyire energikusnak Temit, és ez felettébb mulattat. Általában én vagyok az, aki kora reggel pörög, kilométereket fut, mire a többiekben egyáltalán felmerül az ébredés gondolata, és mire családja nőtagjai - szerelme és fogadott lánya - benéznek a konyhába, kész reggeli és kávé, valamint kakaó várja őket.
Ma azonban úgy látszik fordul a kocka, míg én egy teknős és egy lajhár mentalitásával állok szerelmem mellett, ő már rohan is papot szerezni az esküvőhöz. Hangosan felnevetek miközben a szeretett nő alakját figyelem, ahogy motorjával együtt eltűnik az úton. Hajamat előbb egy szellő, majd a kezem borzolja össze, mielőtt visszaindulnék a házhoz, hogy én is megtegyem a szükséges előkészületeket.
Temivel ellentétben én a mugli módszerek helyett inkább varázsláshoz folyamodok, így, amint eltűnök az esetleges kíváncsi szemek elől, felkapok pár hétköznapibb ruhadarabot és dehoppanálok. Pár pillanat múlva már Üstösd utcáit járom, ahol bizonyosan fogok találni mindent, amire szükségem van. Az öltöny fellelése alig negyed órát vesz igénybe, de a megfelelő gyűrű csak nem jön elém.
Az egész délelőttömet ékszerboltokban válogatva, piaci standoknál ácsorogva és régi, poros üzletekben keresgélve töltöm, míg végül sikerül rálelnem a tökéletes gyűrűkre. A legtöbb embernek valószínűleg nagyjából mindegy, hogy mit húz kedvese ujjára, de én azt szeretném, ha minden tökéletes lenne, vagy legalábbis a lehetőségekhez képest hozzuk ki az alkalomból a legtöbbet.
A találkozó előtt még arra is jut időm, hogy megkóstoljam Üstösd egyik leghíresebb éttermének specialitását, hogy ne a a ceremónia közben kezdjen el korogni a gyomrom. Egyébként az étel meg is érdemli a különlegesség nevezetet, el is fogom oda vinni Temit, szerintem neki is ízlene a konyhai remek.
Pontban fél kettőkor harci díszben, zsebemben a gyűrűkkel meg is jelenek a templom környékén egy árnyasabb helyen, hogy ne tűnjek fel senkinek. Már csak a menyasszony és a pap hiányzik az esküvőhöz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=336379#post336379][b]Merkovszky Ádám - 2014.07.14. 17:06[/b][/url]

A csendes angliai kisvárosban általában nem történik semmi érdekes. Megközelíteni vonattal - természetesen a mágikusabb fajtával - a legegyszerűbb, mert olyan eldugott helyen van, ahol még a kandallók sincsenek a hop-hálózatba kötve. A mugliktól teljesen elzárva található, így aztán a közúton közlekedő mágikus buszok, autók is igencsak nehézkesen találnak utat ide. Aki pedig seprűn vagy valamilyen lény hátán lovagolva próbálja megközelíteni a falut, a határán megállítják és igazoltatják.
Elsőre talán furcsának tűnhet a hely ilyetén biztosítása az idegen szemektől és fülektől, de, aki tudja, hogy itt található az Elementalisták Lelki Egészségét és Mentális Erejét Kutató Intézet, az ezen cseppet sem csodálkozik. A hely igazgatója és egyben alapítója, John Stiles professzor egyébként éppen egy vonatot vár, jobban mondva egy fiatal lányt, akinek a következő menetrend szerinti járattal kellene megérkeznie. Ezen a nyáron ő már a második látogatója a férfinak, ami igencsak nagy meglepetést okozott a faluban, és természetesen az állomáson dolgozó igazoltató hivatalnokok is össze-összesúgtak. Egyikük sem tudhatta, hogy a közeli dombon álló intézmény ebben az évben gyakornokokat is fogad, akik egy teljes hétig az igazgató úr vendégszeretetét is élvezik.
John egyébként szokásos ragyogó mosolyát villogtatja a rá ferdén néző vasúti alkalmazottakra, majd szinte felkacag, mikor meglátja az érkező szerelvényt. Ez a jókedv nem szokatlan nála, de a hivatalnokok mindig is gyanúsnak tartották. Persze amilyen emberek ott az intézményben vannak, nem csoda, ha az igazgatójuk megbuggyant, gondolják, és ezzel számukra minden meg is van magyarázva.
Pedig Stiles professzor mentálisan teljesen egészséges, csupán szereti a napos oldalát látni az életnek. Szerinte az élet egy kaland, és nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kiélvezzük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=336585#post336585][b]Merkovszky Ádám - 2014.07.14. 21:07[/b][/url]

Nem esik nehezére a professzornak felismernie a lányt az állomáson, főleg, hogy a többi leszállót ismeri is. Odaköszön a furcsa idős néninek, aki macskák helyett nyulakat tart, de abból aztán rengeteget, és mindegyiknek fejből tudja a nevét, majd a mellette sétáló középkorú úrnak is, aki magántanárként ténykedik aranyvérű máguscsaládoknál, de átlagos hétköznapjait jobb szereti ebben a furcsa, eldugott kis faluban tölteni.
John ruganyos léptekkel siet a lány elé, majd köszön és bemutatkozik. Halvány szemeivel áthatóan szemügyre veszi leendő gyakornokát, de közben a mosolygást egy pillanatra sem szünetelteti. Ha Sharlotte megengedi neki, elveszi tőle a csomagjait is, ha nem, akkor azok nélkül indul el felfelé a domboldalon, mutatva az eltéveszthetetlen utat a lánynak az intézet felé.
- Bár kértünk szülői beleegyezést, amit gondolom Ádám meg is kapott, igazából nem szándékozom neked olyasmit mutatni, ami túlságosan felkavaró lenne - kezd közben beszélni, hiszen muszáj eligazítania a lányt, hogy később a munka gördülékenyen menjen. - Ennek ellenére persze megtörténhet, hogy látsz olyasmit, amire nem vagy felkészülve, mindazonáltal én próbállak majd a súlyosabb betegektől távol tartani. Ennek megfelelően az épület nyugati szárnyának harmadik emelete számodra tiltott lesz, de ezzel nem leszel egyedül, mert a dolgozók nagyobb részének tilos oda menni, és a legtöbben nem is szeretnék megszegni ezt a szabályt.
Vesz egy mélyebb levegőt, elvégre az út most már meredeken felfelé vezet, a kapuig szünetelteti is a beszédet, és majd csak ott folytatja tovább az ismertetést és az idegenvezetést.
- Ha innen lenézel kelet felé – kezdi, és közben mutatja is, hogy egyértelmű legyen az irány -, ott láthatod a házamat. Az a magas, lila tetős az, ami előtt az a hatalmas fa áll - magyaráz tovább, nehogy Sharlotte véletlenül eltévessze az épületet. A ház egyébként nemcsak magas, de széles is, egy tízfős család kényelmesen ellakhatna benne. - A következő egy hétben ott fogsz lakni nálam, ahogy a dolgozóim közül többen is. Vannak, akik nem a környéken laknak, és nem szeretnének minden nap bejárni, ők is az én házamban tartózkodnak, amikor szünetük van. A szobádat majd este megmutatom, most inkább körbevezetnélek.
Szól, majd előreengedi a lányt a kapuban. Egy rövidebb séta után a kertben, elegánsra nyírt bokrok és illatos rózsák között lépkedve, megérkeznek az ajtóhoz, mely hatalmas, kétszárnyú juharfaajtó. John elé lép és halkan megszólal, miközben szemeit a sast ábrázoló kopogtatóra szegezi:
- Lepkeszárny - a jelszót hallva könnyedén kitárulnak az ajtószárnyak utat engedve a két belépőnek. - Jegyezd meg ezt a jelszót, mert máshogy nem fogsz tudni bejönni. Eléggé szigorúak a szabályok, mert a bentlakók egy jelentős része főleg köz- és nem önveszélyes. Nem engedhetjük, hogy csak úgy ki-be járkáljanak itt az emberek. Általában hetente váltjuk a jelszót, szóval neked elég lesz, ha ezt az egyet tudod.
Átadva az újabb ismereteket, beljebb lép a nagy előcsarnokba, mely egy hatalmas kör alakú terem, körben oszlopokkal. Középen egy ovális alapú pult áll, mögötte két fiatal nő. Hozzájuk lép most John, majd int Sharlotte-nak, hogy, ha gondolja, itt leteheti egyelőre a táskáit, vagy, ha nála vannak, ő maga helyezi el őket a pult mögött.
- Szeretném bemutatni neked azt az embert, akivel a következő egy hétben dolgozni fogsz. Kérlek, kövess! - mondja, a találkozás óta most először komolyan, majd elindul egy folyosón, néha hátranézve a lányra, hogy az követi-e még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=338235#post338235][b]Merkovszky Ádám - 2014.07.17. 17:14[/b][/url]

Megérkezésem után nem sokáig maradok egyedül, csak pár perccel sikerült megelőznöm kedvesemet, akinek láttán olyan hevesen kezd el dobogni a szívem, hogy, ha egy gyógyító hallaná, biztosan a legközelebbi ispotályba küldene. Pedig nem betegség gyorsítja fel szívverésemet, vagy, ha mégis az, hát felettébb kellemes tünetei vannak. Menyasszonyom mindig gyönyörű, bármit is csináljon. Szépnek találom, mikor kócosan, félig még az álom hullámain járva reggelente rám pillant. Ragyogóan sugárzónak, mikor dolgozatokat javítva órákig egy asztal lapja fölé görnyed, és a rossz válaszok láttán enyhén ráncolja a homlokát. Mindig, minden helyzetben gyönyörű, de most, mikor rápillantok, el sem akarom hinni, hogy ez a mennyei nő engem választott, hogy éppen nekem nyújtja a karját, és bár tudom, hogy a nevét mégsem egy görög istennőről kapta, mint ahogy korábban sejteni véltem, mégis úgy gondolom, hogy illik rá az égi név.
Csodálatos a ruhája, a sminkje, az ékszerei, de ami igazán ragyog, az a szeme, és szépsége nem külsejének csinosításából fakad elsősorban, hanem bensőjének ragyogásából, vagyis emberibb nyelvre lefordítva: láthatóan igazán boldog. Felém nyújtott kezét nem vagyok rest elfogadni, majd eltüntetni saját tenyeremben, melynek melegével próbálom hevíteni hideg ujjait. Szinte észre sem veszem, hogy többen igencsak kíváncsian pislognak felénk, helyette csókot lehelek az imádott nő kézfejére, majd elengedem, de csak azért, hogy felajánlhassam neki karomat, és bevezethessem a templomba.
A pap már az oltár előtt vár minket, bennem pedig csak egy pillanatra, de felsejlik családtagjaim arca. Tudom, ki hogyan fog reagálni arra, hogy lemaradtak erről a fontos eseményről, némelyek esetében talán sajnálom is, hogy így történt. Elsősorban talán lányaimnak örülnék most, tudom, hogy anyám bosszankodva, de meg fogja érteni, apám pedig egyenesen örülni fog neki, hogy nem kell egy nagy társasági eseményen bájolognia. Ő úgyis azt tartja, hogy ez rajtunk és az égieken kívül másra nem tartozik.
A ceremónia csendben, meghitten telik, lassan közeledik a végéhez. Elmondjuk fogadalmainkat, és kapaszkodunk egymásba, akárha ez lenne az utolsó alkalom, hogy érinthettük a másik karját, pedig tudjuk, hogy ez még nagyon is a kezdet, vagy legfeljebb egy közbülső állomás. A pap szavaira előkerülnek a gyűrűk is, és végül megcsókolhatom újdonsült feleségemet. Feleségem. Ez az egy szó visszhangzik a fejemben, mert folyamatosan ismételgetem magamnak, próbálgatom, hogy hangzik.
Amikor kiérünk az épületből, a faluban lakó gyerekek rózsaszirom esővel fogadnak. Bizonyára látták, amikor bementünk, és Temi ruhájából azt is kikövetkeztethették, hogy miért igyekeztünk a templomba, és gondolták, meglepnek minket. A rózsának - a korai fajtáknak - éppen szezonja van, nem is lehetett nehéz szirmot szerezni. Néhányat röptében elkapok, majd egy kis varázslat segítségével, amit bűvészmutatványnak álcázok, egy kisebb virágot alkotok belőlük, amit az egyik kislány barna hajába tűzök, majd kézen ragadom a feleségem és a motorhoz sietek vele, végül a gyerekek kacajától kísérve lépünk meg a helyszínről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=365823#post365823][b]Merkovszky Ádám - 2014.08.22. 22:27[/b][/url]

Az intézet folyosóinak, melyeken John és a lány haladnak, fala zöldeskék, tengert idéző, megnyugtató. A dolgozók akikkel közben találkoznak mosolygósak, öltözetük hétköznapi. Főnöküket tisztelettudóan üdvözlik, majd a lánynak is biccentenek, köszönnek. A férfi és Sharlotte sétája nem tart túl sokáig, pár perc után a professzor benyit egy bal kéz felől nyíló ajtón, majd előreengedi a lányt. Rögtön utána maga is átlépi a küszöböt, majd előresiet, hogy bemutathassa a lánynak a már bent tartózkodót.
A helyiség négyszögletű, falai krémszínűek, közepén egy alacsony, fa kávézóasztal áll, melyet három sötétbarna fotel vesz körül. Az ajtóval szemben lévő ülőalkalmatosságba süppedve egy huszonévesnek tűnő férfi terpeszkedik. Szeme lehunyva, a belépőkre fel sem néz. Haja vörös, az, az árnyalat, aminek láttán az ember elbizonytalanodik, hogy valóban a szüleitől örökölte-e. Kezein tetoválások találhatók, amelyek láthatóan a karjain végig sorakoznak, bár néhányat eltakarnak az általa viselt zöld póló ujjai. John a fiú mellé lép, majd a lányra mutat:
- Ő itt Sharlotte, a következő egy hétben a vendégünk lesz, és veled fog dolgozni. – Ez után a férfi felé int: - Őt Kirinnek hívják, bár szívesebben veszi a Magma nevezetet.
Kirin lustán pislog egyet, majd kinyitja szemeit és felles a lányra. Arckifejezése nem változik, közönyös marad. Íriszei zöldessárgák, mandula alakú szemrése enyhén macskássá teszi tekintetét.
- Mostantól ő fog rajtam kísérletezni? – kérdezi halkan, hangsúlytalanul, mintha neki ez az egész már teljesen mindegy lenne.
- Így is mondhatjuk – bólint John, majd hozzáteszi -, de úgy is, hogy egy hétig esélyed van megismerni egy fiatal, csinos lányt. Egy másik személyt. Egy tőled különböző egyéniséget.
Kirin vállat von, majd könnyű, elegáns mozdulattal felegyenesedik, feláll a fotelből és Sharlotte-hoz lép. Egyelőre nem szólal meg, csak figyeli a lány reakcióit. John továbbra is mosolyogva int Sharlotte-nak.
- Ismerkedjetek kicsit össze! Nekem van egy kis elintéznivalóm. Ha visszajöttem, majd lekísérlek a házamba.
E szavakkal kilép az ajtón és magára hagyja a két tűzmágust.